Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Darwin-nap Szegeden
A Darwin-nap az evolúció és az emberré válás elismerésének nemzetközi ünnepe. Ez a legjobb alkalom arra, hogy szélesebb körben, a biológiával hivatásszerűen foglalkozókon túl is a figyelem középpontjába kerüljön az a tudományos eredmény, amely Jared Diamond szavaival „az utóbbi két évszázad legmélyrehatóbb és legátfogóbb elmélete” (Előszó Ernst Mayr: Mi az evolúció? című könyvéhez, Vince Kiadó, 2003).

Szegeden olyan előadássorozattal ünnepeljük ezt a napot, mely több réteghez szól. Az ismeretterjesztő előadásokat a biológia iránt érdeklődő gimnazista diákoknak, az evolúcióelméletről tájékozódni szándékozó (elsősorban nem biológia szakos) egyetemi hallgatóknak szánjuk, de a biológusok és a biológia szakos egyetemisták számára is szervezünk szakmai előadást.

Fontos lenne, hogy 2009. február 12-én, Charles Darwin születésének 200. évfordulóján, és egyben a Fajok eredete megjelenésének 150. évfordulóján országszerte rendezvények sokasága hívja fel a figyelmet a földi élővilág működését és történeti alakulásának törvényeit feltáró evolúcióelméletre, érdekesen és közérthetően népszerűsítve tudományos jelentőségét és eredményeit. A www.darwinnap.hu weboldal már most is nagyszerű alapot biztosít mindehhez.

A február 11–12-i Darwin-napi program Szegeden:

2008. február 11., 8:00

Dr. Maróti Imre (biológus, nyug. egy. docens)
Az evolúcióelmélet alapvető tételei
SZTE JGYPK Andragógiai és Művelődéstudományi Tanszék, Szilléri sgt. 12. I. em. 925.

2008. február 12., 15:00

Dr. Györgyey János (tud. főmunkatárs, MTA Szegedi Biológiai Központ)
Darwin öröksége: az evolúciós elmélet- és szemléletrendszer

Dr. Török Tibor (egyetemi docens, SZTE TTIK Genetikai Tanszék)
Evolúciós szemléletváltás napjainkban: Az "önző gén"-elmélet tévedései

SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium díszterme, Szentháromság u. 2.

2008. február 12., 17:00

Dr. Marosán György (főiskolai tanár, Külkereskedelmi Főiskola)
Az örök majom-pör (Darwin veszélyes ideája)
SZTE JGYPK főépület, Boldogasszony sgt. 6. I. em. 128.

2008. február 12., 19:00

Prof. Dr. Duda Ernő (egyetemi tanár, SZTE ÁOK Orvosi Biológiai Intézet)
A genom evolúciója és a mikroRNS-ek
SZTE TTIK, Biológiai Tsz.csoport épülete, Középfasor 52.


Információkérés a szegedi rendezvényekről: szeged@szkeptikustarsasag.hu


További információért látogassa meg a Szkeptikus Társaság által üzemeltetett www.darwinnap.hu, illetve a nemzetközi www.darwinday.org weboldalt!


A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr91326898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2008.02.07. 17:19:33

Február 16-án kerül megrendezésre a Budapesti Szkeptikus Konferencia, amelynek szintén alapvetően az evolúció, az evolúciós gondolkodás lesz a témája mindenféle tudományos területre kivetítve.

A részletes program itt olvasható:
www.szkeptikus.bme.hu/

mocsokdream · http://negativ.blog.hu/ 2008.02.07. 23:18:16

Azt hiszem néhány előadásra ellátogatok. Köszi az ajánlást!

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2008.02.11. 13:23:25

2008. február 14. csütörtök, 18 óra

A Szabadművelődés Háza
Székesfehérvár, Fürdő sor 3.
www.aszmh.hu/

Dr. Lukács Béla fizikus
Az evolúció reneszánsza

Milyen volt a régi görögök evolúciós magyarázata?

Platón és a tökéletes emberek (vissza)fejlődése.

A fajok eredetének társadalmi hatása
– akkor és most.

Az evolúció elméletének reneszánsza
a modern biológia korában.

Az evolúció elméletének re-evolúciója,
avagy középkori elképzelések a XXI. században.

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2008.02.11. 13:25:23

A Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Csongrád a Darwinnap keretében 2008. február 13-án rendhagyó órákat szervez:

A darwinizmus kérdései ma címmel

Előadók:
Dr Bari Ferenc professzor
Dr Szegedi Viktor tudományos munkatárs
Dr Tompa Tamás egyetemi adjunktus

tuzogep 2008.02.12. 15:18:05

Örülök, hogy ennyi program szerveződik, de sajnos nem tudok részt venni rajtuk. Ezért remélem, hogy lesz belőlük hang- vagy videófelvétel!

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása