Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Szkeptikus a fekete mágia ellen élő adásban
A titkos, csak bennfentesek által ismert, sokszor a világ működésének alternatív, okkult magyarázatával kapcsolatos tanok – vagyis az ezotéria – nem új találmány, és nem is feltétlenül európai. A távol-keleti vallásokban, elsősorban a hinduizmusban fontos szerepet játszik az az elképzelés, hogy a természetfelettivel bizonyos speciális adottságú emberek (alapvetően a papi kaszt tagjai) képesek kapcsolatba lépni, azt segítségül tudják hívni, illetve annak energiáit befolyásuk alá tudják vonni. Mindehhez a legváltozatosabb rítusok, és hiedelmek kapcsolódnak, ami a hétköznapokban olyan misztikus kavalkádként jelenik meg, ami hasonlít a nyugaton manapság divatos ezotériához.
 
A Magyarországon elsősorban az erotikus praktikákról ismert tantra, illetve tantrizmus is egy ilyen irányzat. Eszerint a természetben mindent átható energiát megfelelő rítusok alkalmazásával irányításunk alá vonhatjuk, és segítségével befolyásolhatjuk a történéseket a mi világunkban. Ennek egyik papját-varázslóját, India egyik „legerősebb feketemágusát” hívta ki a Rationalist International elnöke, Sanal Edamaruku élő adásban az indiai tévében.
 
Az India TV, India egyik legnézettebb országos csatornája március elején meghívta Edamarukut, hogy képviselje a szkeptikus álláspontot egy, a tantrikus erőkről és a tudományról szóló showműsorban. Vitapartnere Pandit Surinder Sharma, az Indiában ismert tantrikus volt. A műsor közben a varázsló egy lisztből formált kis emberfigurát körbetekert cérnával és azt állította, hogy három perc alatt képest bárkit megölni a fekete mágia segítségével. Sanal ekkor kihívta a tantrikust, hogy ölje meg, ha képes rá. A tantrikus megpróbálta: kántált, vizet locsolt Sanalra, késsel hadonászott feléje, Sanal homlokát csapkodta, de nem járt sikerrel sem 3 perc, sem 5 perc, sem a „breaking newsként” meghosszabbított rendkívüli műsor további hosszabbításai alatt. Többször figyelmeztetni kellett azonban, hogy ne használjon fizikai erőt, amikor kezével Sanal fejét nyomkodta, illetve ütögette.
 
 

A tantrikus nem adta fel, így a kihívás tovább folytatódott aznap éjjel, immáron sötétben, amit ekkor már több száz millió indiai követett élő adásban. A pap ismét kántált, tűzbe vetett egy Sanal nevét tartalmazó papírt, majd végső fegyverként egy kis, tésztából formázott emberalakot össze-vissza szabdalt, majd azt is a tűzbe vetette.

Sanal továbbra is állva maradt és mosolygott, a varázslat pedig sokak számára megtört aznap este Indiában.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr51403752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joco74 2008.04.04. 10:22:08

Ez nagyon veszélyes vállakozás volt Sanal Edamaruku részéről!

Nem lehetetlen, hogy valaki a röhögéstől infarktust vagy agyvérzést kap. Ha ez bekövetkezett volna, akkor a TV néző indiaiak milliói kezdtek volna hinni.

Mi több... az elkövetkezedő 10 évben nagyon kell vigyáznia magára. Folyamatos orvosi és testőri felügyelet mellet kell élnie... :)

diab 2008.04.04. 11:04:03

A video zsenialis :)
Gyurcsokot kene meghivni valami hasonlora egyszer..

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2008.04.04. 11:09:35

Ugyan már gyerekek! Ez a "tantrikus" egy amatőr. Az ezotéria lényege az hogy mindig homályos, misztikus, kétértelmű, nem egyenes dumákat kell nyomni amit így is meg úgy is lehet érteni, hogy aztán ne lehessen leleplezni hogy hazugság volt.
Ez egy amatőr, hogy ilyen direkt dolgokkal próbálkozik.

makkmarci 2008.04.04. 11:10:48

ez nagyon cool... csak a sok nepbutitotol kell felnie, nehogy valaki ciankapszulat dobjon a holnap reggeli KV-jaba

ghhjjkujuj 2008.04.04. 11:15:53

csak anyit mondok uri geler szindróma :P
aza vicc valaki még kers is pénzt ilyen szarral

budrick 2008.04.04. 11:17:16

Ti hitetlen hülyék! Ez mind igaz és valóságos! Engem például egyszer gyíkká változtatott egy ilyen! ...
... de már elmúlt.

Sacra Doctrina 2008.04.04. 11:31:55

Ha objektíven belegondolok, nem értem, mi köze ennek az ezotériához...? De ha már az "ezotériánál" tartunk: a mai kvantummechanikai kutatásokat végző fizikusok azt állatják, hogy nincs egzakt bizonyíték arra, hogy a teljes kozmosz nem egyetlen másodperce létezik, és kizárólag csak az én tudatom révén. Pedig ők ezért társadalmi megbecsülést, tudományos fokozatokat, Nobel-díjat, és havi kb. 250.000,- USD-t is kapnak. Pedig ezzel az erővel lehetnének "ezoterikus tanítók" is, hisz minden ortodox ezoterikus szöveg "véletlenül" ugyanezt állítja, csak már 6000 éve.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.04. 11:48:47

A videó borzasztóan mulatságos! :DDD

Két dolog viszont:
- azt semmiképp nem hagytam volna, hogy a kezemet, meg a fejemet fogdossa, azért csak léteznek bizonyos idegvégződések, amikel bajt lehet okozni.
- az ilyen varázslatok mégis képesek működni, mivel sok esetben a hit erejét használják, fordítják az áldozat ellen. Aki mélyen hisz benne, annak ez realitás és halálos realitás is lehet. Persze ennek így már semmi köze a mágiához...

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.04.04. 11:55:20

Én a csávó helyében megmutatnám a gyűrűmet: ez védett meg a rontástól, 5 millió dollárért eladó.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.04.04. 11:59:29

Sacra Doctrina:

Ezek a "mágusok" ott igen nagy társadalmi elismertségnek örvendenek és jól meg is élnek.
Az általad említett tudósokkal szemben ők nem elméletnek, vagy lehetséges valóságnak nevezik a dolgaikat, hanem tényként. Ráadásul (szintén szemben a tudósokkal) azt állítják, hogy ezekkel a dolgokkal közvetlen fizikai hatást tudnak gyakorolni a hétköznapi környezetünkre.
Ez ugye - tudományos szemmel - hiba, hiszen konkrét állítást konkrétan bizonyítani lehet (kell), amire most esélyt kapott valaki.

nick_007 2008.04.04. 12:01:40

Hát ez komoly :) Ha sikerült volna megölnie, akkor meg elvitte volna a rendőrség? :D De miért ment bele a tantrikus ebbe? Azt hitte, hogy amikor snki nem néz oda, majd megfojtogatja kicsit?

A TV-ben érdekes módon egyik csodalénynek sem sikerül bemutatnia mágikus hatalmát. Még a nagy Uri Gellernek sem, ha hozott anyagból kellett dolgoznia: wita.hu/index.php?show=post&post=232

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2008.04.04. 12:07:27

Hát megmonta a jósnő is, hogy az Ibi az mantrikus mer a sok pocok a lakásába az megmozgassa az ételi energiát, meg a Marika is, mer ojan a neve, de a Ferenc az nem pedig ő eggy profeszor volt, amig kinem rugták a bátor véleménye meg kiálás miat, és most kénytelen a Krimóba tartószkodni, meg külömbenis egy paraesztétának tartya a jósnő mondásait, amiknek nemkel hinni, mer megmérgezik az enber agyérzékenységét, a Miselle nem mantrikus meg a Károj se, de a Jocó az igen, mer neki megvolt a Miselle, aki az ucca legjob nője, csakmost kórházba van, mer mirigye van neki, de a Lujza uszkárja az ojan volt, ezér hajja mindik a Lujza, amikor a menybe ugat.

budrick 2008.04.04. 12:08:31

Before:

... lásd az összes papot és vallást a világon. Hit kérdése az egész, nem tény.

cosihcosadc 2008.04.04. 12:19:03

23:39-kor a pávatollal (vegy seprűvel) véletlenül nem balról, hanem jobbról söpörte le az ügyfelet, ezért nem sikerült a varázslat.

M a r c e l 2008.04.04. 12:19:39

Érdekes módon, a szkeptikusok mindig egy konkrét dologra mennek rá, aminek előre eldöntött az eredménye. A tantrikus öljön meg, az izébizé állítsa meg a Holdat... Hát így könnyű röhögni, nyilván vannak vadhajtások, amik itt maradtak sok ezer éve, de a lelki dolgokban nem így áll a dolog.

zebi · http://internetalon.hu 2008.04.04. 12:39:49

álommókus: ha ezt a tantrikus is így gondolná, ahogy te, akkor nyilván nem kezdett volna próbálkozni, hanem megpróbálja ezt elmagyarázni, nem?

Joaquin 2008.04.04. 12:44:30

Nem azzal van baj, hogy ezek konkrétan léteznek-e vagy nem. Nem is olyan fontos, tudjuk, sok mindent nem tudunk a világról, nem újdonság. A problémánk a _tények objektív vizsgálata nélküli feltétlen hit_. Ez, az ami mérgez, nem konkrétan a tantra vagy a katolicizmus. Az más kérdés, hogy a tények nagyon ritkán állnak az ilyen ezoterikus/vallási dogmák, állítások mellett...

Reggie 2008.04.04. 12:47:56

Sacra Doctrina 2008.04.04. 11:31:55

"a mai kvantummechanikai kutatásokat végző fizikusok azt állatják, hogy nincs egzakt bizonyíték arra, hogy a teljes kozmosz nem egyetlen másodperce létezik, és kizárólag csak az én tudatom révén."

forras? jo lenne ha hivatkoznal is ra, mert ez igy eleg kamunak tunik.

Attila 2008.04.04. 12:51:24

Nem az van-e írva, hogy Jézus sem tudott a saját városában csodát tenni az őt ismerők hitetlensége miatt?

Yarner 2008.04.04. 12:58:25

Nem kell félteni a mágusbácsit sem, másnap biztos lenyilatkozza, hogy a pacákot egy rivális máguscsapat védelmezte, vagy egyenesen eladta a lelkét valami fődémonnak hogy őt lejárassa. Az a szép az ezotériában, hogy akkor írod át a játékszabályokat, amikor akarod, ellenőrizni nem lehet, és sosem a tényekről, csak a meggyőzőerőről és a hinni akarásról szól.

Aki meg már belefizetett pár milla rúpiát a bácsi csodáiba, inkább neki fog hinni, mint hogy felkösse magát.

decoati 2008.04.04. 13:11:35

Buták! Sanal a legnagyobb mágus, csak titkolja. Így most hülyét csinált az egyik legnagyobb riválisából, és elvette az erejét is.

Musaic (törölt) · http://www.musaic.hu 2008.04.04. 13:23:30

Egy dolog érthetetlen számomra:
Ha a "mágus" tudta hogy be fog bukni(vagyis nem működik az "ereje"), miért nem tért ki valami mondvacsinált indokkal?
"élő műsorban nem ölök"
"xy beleegyezése nélkül nem ölök"
"meg vagyok fázva, ma nem megy"
HM?

Sacra Doctrina 2008.04.04. 13:34:00

Reggie, természetesen nem ezt a videón látható elmebajos a fő probléma, hanem az, hogy ezzeal azonosítják az "ezotéria" szót.
Néhány gondolatébresztő kérdés és válaszlehetőség:
- Mit érzékelsz a tudatodon kívül?
- Semmit. Minden a tudatban nyer létet, hisz érzékeléssel nyerjük a világ- és lét-tapasztalatot. Az érzékelés pedig a tudatban zajlik.
- Meddig?
- Egy pillanatig. A többi csak emlékezet, még ez a mondat is. De mire is emlékszel?
- A múltban történt dolgokra.
- Ezek hol vannak? "Hol" a "múlt" érzékelése?
- Szintén a tudatodban.
_____________________

Én szkeptikus vagyok, éppen ezért nem tartok elképzelhetetlennek semmit...
_______________________

Egyébként meg a forrás: interjú Lukács György akadémikussal, királyi tévé (vagy ATV, nem emlékszem), élő egyenes adás, kb. 4-5 hónapja. Többek közt. De keress rá a szuperhúr-elméletre angolul bárhol: de ez is érdekes: index.hu/tudomany/holo0626/

zala 2008.04.04. 13:55:04

Sacra Doctrina 2008.04.04. 11:31:55

"... a mai kvantummechanikai kutatásokat végző fizikusok azt állatják, hogy nincs egzakt bizonyíték arra, hogy a teljes kozmosz nem egyetlen másodperce létezik, és kizárólag csak az én tudatom révén."

1. a forrást én is hiányolom gondolom még jó sokáig :)
2. az ezoterikusok nem azt állítják, hogy ez így van csak pl. tudományos keretek között nem tudom bizonyítani? mert azért az kissé más, mint amit 'a mai kvantummechanikai kutatásokat végző fizikusok' szájába adtál, ezt azért te is érzed nem?


álommókus 2008.04.04. 12:19:39

"Érdekes módon, a szkeptikusok mindig egy konkrét dologra mennek rá, aminek előre eldöntött az eredménye. A tantrikus öljön meg, az izébizé állítsa meg a Holdat... Hát így könnyű röhögni, nyilván vannak vadhajtások, amik itt maradtak sok ezer éve, de a lelki dolgokban nem így áll a dolog."

hiszen maga a guru állította azt, hogy képes a konkrét dolog végrehajtására, ami végül is nem jött össze neki. Senki nem az ismeretlen lelki nagyságán röhög, hanem azon hogy ő maga állította, hogy az "előre eldöntött konkrét dolog" nem úgy működik, mint ahogy aztán láthattuk hogy mégis. Ettől ő még lehet a legnagyobb lelki nagyság.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.04.04. 14:12:25

Ezek a rohadék szkeptikusok mindig konkrét dologra mennek rá. Nem hiszik el, hogy fekete mágiával ölni lehet, hanem konkrétan odadobja magát a csávó, amikor aztán még mindig él, akkor meg rögöhnek az összes hülye haverjaival. Hát ílyen méltatlan hozzáállás mellett nem lehet rendesen varázsolni!

Egy dologban azonban a transzcendens erők még a szkeptikusoknál is következetesebben földhözragadtak. Ez a honorárium kérdése.

tresh 2008.04.04. 14:13:08

@Sacra Doctrina@

Ilyen alapon az éhség is csak a tudatodban keletkezik, de ha nem eszel, mégis éhenhalsz. :)

"Ezzel a minden az agyamban van" dologgal szinte mindent meg lehet kérdőjelezni, csak teljesen értelmetlen, mert a gyakorlatban nem működik. Egy érdekes filozófia probléma, később talán kémia is, ha meg tudjuk érteni az emberi agyat.

"... a mai kvantummechanikai kutatásokat végző fizikusok azt állatják, hogy nincs egzakt bizonyíték arra, hogy a teljes kozmosz nem egyetlen másodperce létezik, és kizárólag csak az én tudatom révén."

Arra sincs egzakt bizonyíték, hogy nem a Fehér Ló fia vagyok. Értesz? :)

Egyébként meg ern0nél a pont. :D

tresh 2008.04.04. 14:15:01

Csak közben kommentelt egy újat.

Tehát: ern0 11:55:20-nél a pont. :b

Sacra Doctrina 2008.04.04. 14:27:37

1.
"Ilyen alapon az éhség is csak a tudatodban keletkezik, de ha nem eszel, mégis éhenhalsz."

ennek mi köze a témához?

a halál vagy az éhhalál érzékelése nem a tudatban történik (ahogy az jóllakottság/éhségérzet és a felébredés/elalvás is)?

2.
"az ezoterikusok nem azt állítják, hogy ez így van..."

valóban, én is azt mondom, hogy nem az ezoterikus állítják ezt, hanem hogy "az" ezotéria...

de ha konkrétumok kellenek: heisenberg azt bizonyította be, hogy minden mérési adat, ami a "külvilágra" vonatkozik, a végtelenségig pontosítható.

de ez azt jelenti, hogy minden mérési adat végtelenül pontatlan, ugye?

üdv

nyari mikulas (törölt) 2008.04.04. 14:41:56

"De ha már az "ezotériánál" tartunk: a mai kvantummechanikai kutatásokat végző fizikusok azt állatják, hogy nincs egzakt bizonyíték arra, hogy a teljes kozmosz nem egyetlen másodperce létezik, és kizárólag csak az én tudatom révén."

Sot, az is lehet, hogy egyaltalan nem letezik, az amit a vilagrol felfogsz, az mint csak az elmed jateka.
Lattad a Matrix cimu filmet?

A bizarr az ugyben, hogy meg ha igy lenne is, meg ha az egesz vilag csak a te tudatodan levo jatek, akkor is az egesz nagyon szigoruan betart bizonyos szabalyokat. Ezeket a szabalyokat a termeszettudomany irja le.
A termeszttudomany akkor is ervenyes arra a vilagra amit Te erzekelsz, ha az egesz csak elmed jateka.

Lehet, hogy az en elmemben mas jatek fut. Nem bizarr, hogy a szabalyok ugyanazok nalam is?

nyari mikulas (törölt) 2008.04.04. 14:47:16

"de ha konkrétumok kellenek: heisenberg azt bizonyította be, hogy minden mérési adat, ami a "külvilágra" vonatkozik, a végtelenségig pontosítható."

Ezt kifejtened? Nem az alabbira gondoltal esetleg?

Heisenberg - Határozatlansági reláció

Egy elemi rész helyét és impulzusát egyszerre nem lehet teljes pontossággal meghatározni. Ha pl. pontosan meghatároztunk egy atomi részecske helyét, akkor oly mértékben zavartuk meg a mikrovilág egyensúlyát mérési beavatkozásunkkal, hogy eredeti állapotában a részecskéhez rendelt impulzust nem tudjuk mérni, csak egy következő állapotban, és fordítva.

Bobby Newmark 2008.04.04. 14:49:04

"de ha konkrétumok kellenek: heisenberg azt bizonyította be, hogy minden mérési adat, ami a "külvilágra" vonatkozik, a végtelenségig pontosítható.

de ez azt jelenti, hogy minden mérési adat végtelenül pontatlan, ugye?"

Hm, ez aranyos, de nem ezt jelenti. Ez a kijelentés azt jelenti, hogy ha ki akarod festeni a szobádat, akkor azért azt nem kell tudnod, hogy a falad pontosan hány darab atomból áll. Elég megmérni, hogy nagyjából hányszor hány méter.

A méréseknek elegendő a feledathoz szükséges pontosságúaknak lenniük, bár lehetnének végtelenül pontosabbak is.

Joaquin 2008.04.04. 14:53:07

Sacra Doctrina 2008.04.04. 13:34:00
Az index cikkhez hozzáfűzném, hogy ez minden csak nem újdonság. Az elmélet régen létezik, legfeljebb még1 kísérlet alátámasztotta azt, amit a kvantumfizika már rég "ismert".

"de ez azt jelenti, hogy minden mérési adat végtelenül pontatlan, ugye?"

1.) És ha igen?
2.) Ezzel van aki vitatkozik. Nem értek a dologhoz eléggé, hogy el tudjam magyarázni, vagy állást tudjak foglalni. Ajánlom John Gribbin - Schrödinger macskája című könyvet, érthetően, a matematikai levezetés és kvantumfizikába belemagyarázott blablák nélkül adja elő az elmélet lényegét. De ha már mélyebben benne vagy a témában fent van az interneten és ingyenesen le lehet tölteni egy pdf-ben E. Szabó László - A nyitott jövő problémája című könyve, amely már a matematikai levezetéseket is tartalmazza és pont olyan kérdésekre keresi a választ, amelyekkel te is foglalkozol. A különbség, hogy ő ezt tudományos alapossággal teszi.

Bobby Newmark 2008.04.04. 15:09:01

"Reggie, természetesen nem ezt a videón látható elmebajos a fő probléma"

Ez érdekes. Van itt egy ezoteriát vagy valami hasonló katyvaszt űző nagy vallási vezető, akiben ezrek hisznek. Beleszalad egy nagy lebőgetésbe, és rögtön elmebajossá, csalóvá, kóklerré válik a "valódi" ezoteriát űzők szemében is.
Pedig szegény lehet, hogy tényleg elhitte, egy egész életet tett rá fel, és _tényleg_ azt hitte, hogy meg fogja ölni.
Tévedett.

Na, én egyelőre mindenféle ezoteriáról ezt gondolom. Lehet próbálkozni a bizonyítással, hasonló lebőgést kockáztatva. De érdeklődve várom, megígérem, hogy nem fogok hangosan röhögni, ha nem jön be.

Subba Sógor 2008.04.04. 15:28:14

""Ilyen alapon az éhség is csak a tudatodban keletkezik, de ha nem eszel, mégis éhenhalsz."

ennek mi köze a témához?"

végül is semmi. először meséld be a tudatodnak, hogy az éhség mint olyan csak az elmédben létezik, majd ha ez sikerült, akkor nyomathatod a fényevők vallást, soha nem kell majd kajára költened :)

kuangeleven 2008.04.04. 17:08:10

Egy hasonló videó, ahol egy érintés nélküli ütésben utazó japán mester hasalt el emberesen.

www.youtube.com/watch?v=gEDaCIDvj6I

Nebameg 2008.04.04. 17:21:33

Érintés nélküli ütés - nonszensz. Már a bemutató is nyilvánvalóan kamu. Nem is tudom, h minek állt ki...:))))

kuangeleven 2008.04.04. 17:34:32

A Randi díjra jelentkezőkkel is hasonló a helyzet. Az a kevés, aki képes megérteni, mit jelent tudományos korrektséggel igazolni egy állítást végül eljut a tesztig. És megbukik, mint Rottenbiller.

Indijoe 2008.04.04. 19:41:49

"a mai kvantummechanikai kutatásokat végző fizikusok azt állatják, hogy nincs egzakt bizonyíték arra, hogy a teljes kozmosz nem egyetlen másodperce létezik, és kizárólag csak az én tudatom révén. Pedig ők ezért társadalmi megbecsülést, tudományos fokozatokat, Nobel-díjat, és havi kb. 250.000,- USD-t is kapnak."

Az első mondatot már kivesézték, én csak a másodikra kérdeznék vissza: Szerinted ezért kapják?

Joco74 2008.04.05. 10:54:42

Egyébként visszatérve magára a videora: miért nem tartóztatták le a gurut gyilkossági kisérletért?

Én Sanal helyében feljelentettem volna!

Mit mondott volna ha megteszik? "Tisztelt bíróság: csak vicc volt! Nem is tudok ilyet!"

Simon Gergely 2008.04.05. 13:59:46

Ha megátkozza a guru az lehet,hogy meghozza a kívánt hatást (halál),de annak is miinimális esélye van. Vudubaba és erős szóhasználat kell hozzá.
Ehelyett ez a faszika vállalta a nyílt beégés kockázatát,sikerült is neki !

nyari mikulas (törölt) 2008.04.05. 14:22:58

"Ha megátkozza a guru az lehet,hogy meghozza a kívánt hatást (halál),de annak is miinimális esélye van."

100% biztonsaggal mukodik, akit megatkoznak, az biztosan meghal, vudubaba es eros szavak nelkul is.

Mi tobb, az is meghal, akit meg sem atkoznak.

Eddig minden elo ember meghalt, vagy biztosan meg fog halni elobb-utobb.
Nem trukk.

Az lenne a trukk, ugy megatkozni valakit, hogy ne haljon meg.

Nana :D 2008.04.05. 15:55:56

Vudubaba és erős szóhasználat kell hozzá? Esetleg, ha a szó kőből van kifaragva, és erősen használják, akkor alkalmas lehet élet kioltására. Egyébként a legtöbben, jóval egyszerűbb eszközök segítségével és jóval gyorsabban is képesek vagyunk elvenni valaki életét. Vudubaba, csuda rémisztően hangzik.....

bolhabetu 2008.04.06. 23:11:40

"a mai kvantummechanikai kutatásokat végző fizikusok azt állatják, hogy nincs egzakt bizonyíték arra, hogy a teljes kozmosz nem egyetlen másodperce létezik, és kizárólag csak az én tudatom révén. Pedig ők ezért társadalmi megbecsülést, tudományos fokozatokat, Nobel-díjat, és havi kb. 250.000,- USD-t is kapnak."

De ha csak a te tudatod révén léteznek, akkor Te tehetsz róla, hogy 250.000 dolcsit kapnak. :)

vghkh 2008.04.09. 04:05:49

Nebameg 2008.04.04. 17:21:33
Érintés nélküli ütés - nonszensz. Már a bemutató is nyilvánvalóan kamu. Nem is tudom, h minek állt ki...:))))

nyilván hitt benne ő is

a hitgyüliben is ugyanez van, tömeghipnózis vagy pszichózis vagy valami.. ott rángatóznak meg hablatyolnak, itt elesnek. bemész az utcáról nem teszed meg.

az öreg faszi meg a saját tanítványaival edzhetett, vagy olyanokkal akik felnéztek rá, meg sem merték volna ütni.

itt meg véresre verték (van fent egy jobb videó, ott jól látszik)

Nebameg 2008.04.09. 19:47:58

Mindenesetre, aki hisz a telekinézisben,az emelje fel a kezemet!

jafar 2008.04.20. 22:35:27

Sacra Doctrina:
1. "heisenberg azt bizonyította be, hogy minden mérési adat, ami a "külvilágra" vonatkozik, a végtelenségig pontosítható."

2. "de ez azt jelenti, hogy minden mérési adat végtelenül pontatlan, ugye?"


1. Nem, Heisenberg pont ennek az ellenkezőjét állítja. Amit Te írsz, az a klasszikus fizika álláspontja, Heisenberg szerint "mivel egyetlen megfigyelés sem történhet úgy, hogy az ne zavarná meg a vizsgált rendszert, ezért a megfigyelések pontosságának van egy felső határa. A minimális zavar nagysága a természet belső tulajdonsága, és bármilyen jó legyen is a megfigyelő és az ő műszere, ez a zavar nem küszöbölhető ki." [1]

2. Ha 1 igaz, abból nem következik 2. Ha ez így lenne, nem működne pl. a klasszikus fizika, pedig tök jól működik a saját határain belül. Pl. a pi értéke minden határon túl pontosítható, de az nem jelenti azt, hogy végtelenül hibás lenne a pi = 3 közelítés, uis ennek hibája biztosan kisebb, mint 0.15. Pl. a mezopotámiaiak pi = 3 -at használtak, néhol meg pi = 3.125-öt, és egész jó dolgokat tudtak így is építeni... [2]

[1] P.A.M. Dirac, "The Principles of Quantum Mechanics", 4. kiadás, 1958, 3. oldal lap alja

[2] Simonyi Károly, "A fizika kultúrtörténete", 4. kiadás, 1998, 47. oldal

Szélsőségesen Liberális Wicca (törölt) 2008.04.21. 11:25:35

Végül is a hipnózis létező jelenség, csak megfelelően hiszékeny alany kell hozzá.

draco draconis 2008.04.29. 22:22:41

Sacra, az ezotéria is lehetne a valóság, persze miért is ne. Csak az a baj hogy az ezotéria nem a valóban gondolkozó ember találmánya. Azoknak az embereknek a táborát foglalja magába többnyire, akik nem szeretik túlságosan megerőltetni az elméjüket logikus gondolkodással, nem szeretnek tanulni ugyanilyen bonyolult, nehezen megérthető dolgokat. Az ezotéria nem tartalmaz túlságosan nehezen megemészthető/felfogható dolgokat. Javíts ki, ha rosszul tudom. Persze vannak bizonyos ún. beavatási szintek, amelyeknek azonban szintén semmiféle egzakt meghatározása nem ismeretes.
Az ezotéria még egy középiskolás által megtanult differenciál egyenlet levezetéséhez képest is valahol az őskőkőorban található. Az ezotériában elég csak hinni. Nem kell pontos definíciót adni sem az auráről, sem a lélekről meg egyáltalán semmiről sem.

Az ezotéria mindig veszíteni fog a racinonalitással szemben. Mert az ezotéria irracionalitás. Az értelem meg magától értetődően felette áll az értelmetlen dolgok felett.

Bocs, ha nagyon támadó voltam, de ez az igazság.

Zsófi 2008.05.19. 01:43:51

Én nem hinném, hogy a Tantra erről szólna.
Ez egy megkoreografált bolywoodi showműsor, amit senki nem vesz komolyan a szkeptikusokon kívül...

Draco, nekem is voltak hasonló gondolataim, mint neked, de szerencsére kinőttem őket úgy 23 körül.:)
Nem igazán értem, mi a blog célja. Az ezotériával szemben szélmalomharcot vívtok, mert az csak magát képes megtisztítani, ugyanis hitre épül. De valóban túl nagy pénz van benne. A ti fennen hirdetett IQ-világotok, túl sekélyes, és alternatívát nem kínál. A hit mindig is vonzóbb lesz. Hála Istennek. (Csak hogy stílusos legyek:) Hit nélkül ugyanis megszűnik az emberiség létezni.

Joco74 2008.05.19. 09:22:11

Zsófi:
"Én nem hinném, hogy a Tantra erről szólna."

Te a tantrának csak egy másik oldalát ismered.

"Nem igazán értem, mi a blog célja."

A blog célja egyezik a Szkeptikus Társaság céljaival.

"Hit nélkül ugyanis megszűnik az emberiség létezni."

Ezt úgy mégis mire alapozod?

Ropian 2008.05.19. 10:06:13

Zsófi: "A ti fennen hirdetett IQ-világotok, túl sekélyes, és alternatívát nem kínál. A hit mindig is vonzóbb lesz. Hála Istennek. (Csak hogy stílusos legyek:) Hit nélkül ugyanis megszűnik az emberiség létezni."

A vallásos, hitre épülő világnézetekkel szemben számos világi alternatíva van, lásd: www.naturalizmus.hu/vilagnezet

Zsófi 2008.05.19. 19:02:03

Istenhit Isten nélkül. Szuper!
Amúgy a tao és a buddhizmus is vallás bizonyos értelemben.

Na mindegy, semmi gond nincs ezekkel a filozófiákkal, csak akkor, ha felsőbbrendűnek gondolja magát a követője. (Lásd draco hozzászólását) Ez ugyanis már könnyen fasizmust szülhet. Ebbe a csapdába amúgy belesétálnak a történelmi vallások követői is, ezt elismerem. Az "ezoterikusokra" viszont nem jellemző. A csalás annál inkább. Ezért mondam azt, hogy ez a közeg csak öntisztításra képes. Alternatívát ugyanis a szkeptikusok által felvázolt világ nem kínál. Ehhez a mondathoz ragaszkodom! Alternatíva nem annak kell, aki szkeptikus. Hanem annak, aki "eltévedt az úton". Értelmezni próbálja az életét, a feladatát. Túlérzékeny, és szeret a dolgok mögé nézni. Számomra a világból az "ún." tudomány a legkevésbé érdekes. A 2x2=4 semmilyen kérdésemre nem ad választ. Ugyanis már régen nem azt kérdezem, hogy mennyi 2x2?

Zsófi 2008.05.19. 19:07:42

" "Hit nélkül ugyanis megszűnik az emberiség létezni."

Ezt úgy mégis mire alapozod?"

:D:D:D

Azt ugye tudod, hogy ez a kérdésed önmagát vágja szájon?

A hit esetében semmit sem szoktak MEGALAPOZNI. Akkor ugyanis már nem hit lenne, hanem tudomány.
Nézz körül a világban! Pl. a postban bemutatott indiaiak nem lettek kevésbé misztikusak emiatt a tévéműsor miatt!
A hit értelmet ad a hétköznapoknak. És akkor jön el, amikor a tudomány már felmondta a szolgálatot.
Annyiszor ostorozzátok az "alternatív gyógyászatot"! csak figyelmen kívül haghyjátok azt a tényt, hogy M.on az esetek nagyrészében akkor jutnak el az emberek ilyen "varázslókhoz", amikor a materiális orvoslás már semmit nem tud belük kezdeni. A betegségek nagyrésze ugyanis peszihés eredetű.

Zsófi 2008.05.19. 19:09:38

oké, kicsit gyorsan írtam..:)

nyari mikulas (törölt) 2008.05.19. 20:01:59

Zsofi, en azt hiszem, hogy butasagokat irsz.

Biztos igazam van, mert igy hiszem, es ugye nem is kell megalapoznom, bizonyitanaom, igaz, mert hit kerdese.

Azert a Te hozzaszolasaid valamennyire megalapozzak a fenti allitasomat.

Szerinted barmit lehet mondani, alap nem kell, hit kerdese az egesz?

Joco74 2008.05.19. 20:04:25

"Istenhit Isten nélkül. Szuper!"

Ezt mire érted?

"Ez ugyanis már könnyen fasizmust szülhet."

Mondj még ilyen hülyeségeket!

"A 2x2=4 semmilyen kérdésemre nem ad választ. "

Mivel ez nem válasz...
Ahogy a 42 sem...merthogy a kérdés nem lett jól feltéve! Próbáld meg átfogalmazni és újra feltenni.

"Azt ugye tudod, hogy ez a kérdésed önmagát vágja szájon?

A hit esetében semmit sem szoktak MEGALAPOZNI. Akkor ugyanis már nem hit lenne, hanem tudomány."

Valóban... a hit esetében semmit nem szoktak megalapozni... ha Te azt hiszed, hogy hit nélkül az emberiségnek vége, az a szíved joga..de akkor írd azt, hogy szerintem, vagy hogy "úgy hiszem"... ne közöld mint tényt, mert én speciel nem értek veled egyet.

Van egy lényeges különbség. Te úgy gondolod, hogy az ezotéria művelői között sok a csaló, de én úgy gondolom, hogy mind csaló.

Sokat ostorozzuk az alternatív gyógyászatot, de nem minden ágát. tudjuk, hogy betegségek nagy része valóban pszichés eredetű (nem hagyjuk figyelmen kívül) de van is segítség. Úgy hívják pszichológus. A magyar ember márpedig nem jár ilyen szakemberhez...."nem vagyok én hülye vagy elmebeteg".

nyari mikulas (törölt) 2008.05.19. 20:04:50

"A betegségek nagyrésze ugyanis peszihés eredetű. "

Ugye felesleges megkerdeznei, hogy miert gondolod igy? Hitkerdes ez is.

Szerintem tevedsz, a fentebb idezett allitasod nem igaz. Igazolnom nem kell, eleg ha igy hiszem?
Azert irok par szot: bakterium, virus, parazita, mergezes, kornyezeti artalom, taplalkozasi problema, mozgashiany...

weidinger balázs · http://www.gayportal.hu 2008.05.19. 20:42:15

érdekes, hogy mik vannak

zsófi 2008.05.20. 01:24:47

Tamas55, te is igazolod az én állításomat. (A felsőbbrendűség tudatról.)

Nem baj, legalább kvittek vagyunk!:)

Zsófi 2008.05.20. 01:34:28

Én voltam pszihológusnál. Többnél is.
Mint ahogy voltam természetgyógyásznál, Irisz-diagnosztikán, kineziológusnál, spirituális válasz terápián, angyali kommunikáción, csináltattam aura-fotót, stb.
Nálam többet itt senki nem költött ezoterikus varázslókra, pedig sosem voltam gazdag!:) De nem bánom egyiket sem. Volt, aminél úgy éreztem utólag, ez felesleges volt, de csalónak egyiket sem gondoltam, mert mindhez úgy kerültem el, hogy valaki ajánlotta, akinek bevált. Ez egy drága műfaj, és néhány szempontból illegális. De senki nem fogta a fejemhez a fegyvert, amikor elmentem ezekhez az emberekhez. Tudatos döntést hoztam.
Mintha nem hinnétek a demokráciában! A felnőtt emberek önálló döntéseiben! Ezért nem értem a blog célját!
Hozzátenném, minden fizikai problémám felmerülésénél a normál tb kereteit is kihasználtam. A legtartósabb és leginkább életminőség romboló problémámmal közel 10 évig jártam orvostól orvosig, komoly papírgyűjteményem van a vizsgálatokról. Egyik sem igazán segített. És az orvosok egy idő után nem vettek komolyan, hipohondernek gondoltak. Rengeteg ilyen sztori van, nyilván ez táplálja az ezoterikus bizniszt is.
A legtöbbet amúgy a kineziológusra költöttem, és őtőle kaptam a legtöbb segítséget is.

Zsófi 2008.05.20. 01:41:58

A "szerintemet" felesleges minden mondat elé odarakni, hisz úgyis az én saját véleményemről van szó.:)

Hit nélkül pedig robotok lennénk nem emberek. Mellesleg nem feljődne semmit a világ, ugyanis minden feltaláló és tudós hittel rendelkezett. Nem feltétlenül Istenhittel, de egy olyan hittel, ami az akkori tudományt megcáfolta.
Einsteinet ti gondolom nem tartjátok egy hülye ezoterikus fazonnak.
Ő mondta ezt:
"Fenntartom, hogy a kozmikus vallásos érzés a tudományos kutatás legerősebb és legnemesebb ösztönzője."

nyari mikulas (törölt) 2008.05.20. 01:54:19

Zsofi: csak tukrot tartottam eled, nem megbantas volt a celom, csak annak bemutatasa, hogy a sajat erveidet Te sem fogadod el.
Hogyan varod, hogy komolyan vegyuk?

nyari mikulas (törölt) 2008.05.20. 02:01:05

Azok a franya tudosok nem alltak meg ott, hogy "hittek" valamit, hanem szkeptikus modon ellenoriztek, kiserletekkel bizonyitottak.

Semmi gond azzal, hogy valami valami ujat talalki, kepzel el. Az nagyon jo.
Innen ket uton lehet tovabbmenni. Az egyik: kiprobalni, tesztelni, ellenorizni, hogy igaz-e. Ha atmegy a proban, megtartani, ha nem, akkor modositani, alakitani, vagy eldobni es ujat kitalalni. Ez a szkeptikus hozzaallas.
A masik: az elkepzelt dolgot valosagnak hinni, templomot, uzletet, gyogyrendelot alapitani ra, es kerulni a kiprobalast, a tesztelest. Ha valaki mas teszteli, a tesztet elutasitani.

u.i: tortenetedet olvasva latom, hogy van aki a sajat kudarcaibol sem tanul.

Ropian 2008.05.20. 09:17:12

Zsófi, a vallásos áhitat nem azonos a természetfelettibe vetett vallásos hittel, Einsteinnel kapcsolatban pont aktuális: www.vifi.hu/hir/20080519_einstein_level_aukcio

Joco74 2008.05.20. 10:16:10

"Nem feltétlenül Istenhittel, de egy olyan hittel, ami az akkori tudományt megcáfolta."

Egy hit nem cáfolja meg a tudományt.... vagy nem értem, hogy érted...

Zsófi 2008.05.20. 12:10:23

Kedves Tamás!

Történetem nem kudarc történet. Addig volt az, amíg csak materiális segítséget kerestem.
Számomra tehát máris bizonyítva van a dolog működése. (a kineziológiáé) Ennek ellenére elfogadom, hogy van, akinek nem segít. Főleg, aki nem hisz benne. Annak nem is érdemes próbálkoznia vele. De erkölcsös kineziológus ezt meg is mondja előre.

A pszihológus sem olcsó amúgy. És ők az ócska száz évvel ezelőtti freudi pszihoanalízist művelik (tiszelet a kivételnek), ami szerintem nem ér semmit, és amúgy erősen himsoviniszta. Ha pedig megakadnak, elküldenek pszihiáterhez, aki felír gyógyszereket. Szedtem én is. Állítólag azok ellenőrizve vannak. Szerintem pedig a pszihés gyógyszerek drogok (sokan annak is használják), és több a mellékhatásuk, mint a hasznuk. Mellesleg én a gyógyító hatásukban sem hiszek. Szerintem a gyógyszergyárak lobbija ez, és extraprofitot termel. Amerikában a lakosság 60%-a antidepresszánsokon vagy nyugtatókon él.

És hogy visszatérjünk a posthoz: a Tantra pedig segít a spirituális nőiességet megtalálni és megélni, úgy ahogy a nyugati gyógyászatban semmi sem. Legalábbis remélem. Engem nagyon vonz! És egy ilyen videó nem riaszt el tőle!
:)

nyari mikulas (törölt) 2008.05.20. 13:23:24

Zsofi, hozzaszolasaid, reszletesebb leirasod alapjan azok a franya aorvosok szerintem jol sejtettek valamit:

"közel 10 évig jártam orvostól orvosig, komoly papírgyűjteményem van a vizsgálatokról. Egyik sem igazán segített. És az orvosok egy idő után nem vettek komolyan, hipohondernek gondoltak"

Ahogy irod is, nem "materialis" segitsegre volt szukseged. Ugy velem, egy bizalmas jo barat, tars, vagy egy jo tarsasag is segitett volna rajtad.

. . (tör 2008.05.22. 10:33:05

Zsófi 2008.05.20. 01:41:58
Hit nélkül pedig robotok lennénk nem emberek. Mellesleg nem feljődne semmit a világ, ugyanis minden feltaláló és tudós hittel rendelkezett. Nem feltétlenül Istenhittel, de egy olyan hittel, ami az akkori tudományt megcáfolta.

- esetleg meg merik kérdőjelezni a korábban elfogadott állításokat? pl. istent? a föld lapos világnézetet? bármely ember kiválasztottságát? a vallásos élmények isteni eredetét (agykutatók)? meg merik vizsgálni a hit biológiai hátterét?

a tudósokra nem a hit, hanem a kétség jellemző.. szükséges persze hinni a saját képességeikben, de ez nem istenhit, hacsak nem kötöd hozzá, hogy az ember isten képére teremtődött

nekem is van ám ilyen nehezen kezelhető problémám. az ok pedig az, hogy pszichoszomatikus a betegség, nálad is lehet ez a helyzet, a test és lélek közötti összefüggések ma mér tudományosan elég jól feltártak, tehát ez a blog szemléletével nem ütközik

a minden betegség oka lelki gond állítás az már ütközik, hiszen az emberek genetikai hátterét, a környezetet, táplálkozást stb nem veszi figyelembe


Zsófi 2008.05.19. 01:43:51
A ti fennen hirdetett IQ-világotok, túl sekélyes, és alternatívát nem kínál. A hit mindig is vonzóbb lesz.

- a józanságnál a mámor is vonzóbb, de próbálj meg részegen műteni, vagy házat tervezni
a világ már csak ilyen sekélyes. a hit sem mozgat hegyeket, csak ha eszközökkel, emberi-gépi erővel társul. ez hit nélkül is működik

Njoc 2008.06.06. 12:06:36

Két dolog keveredik itt össze. Persze, hogy amikor házat tervezel, józan racionalitás kell. De amikor egy művész alkot, akkor jobban fogja inspirálni Jézus keresztrefeszítése, mint a őscet mutálódásának evolúciós lépései. Enyhén szólva.

Ha csak a tudományt hagyod meg a világból, mindneki tök logikusan gonodlkodna, csak éppen egy dögunalams világ lenne.

Tung 2008.07.26. 18:56:13

Én meg a sok hókuszpókuszt unom de kurvára. (Elnézést a szókimondásért)
Higyj benne és sikerül... Miért nem mentem át statika szigorlaton? Úgy hittem benne..... Nembaj, köv. félévben majd jobban hiszek és ráolvasok a tanárra valami szaftos kis átkot.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.07.26. 21:50:47

Nem hittél benne igazán.
A hit nem ilyen egyszerű dolog azért, mint azt a "szkeptikusok" (idióták) elképzelik.

Lehet, hogy te azt hitted, hogy hiszel abban, hogy átmész a szigorlaton, de sajnos(?) mindenki más azt hitte (rejtetten, vagy tudva róla), hogy nem fogsz átmenni.
A környezetedben lévők hite pedig téged is befolyásol(ha nem hiszel eléggé magadban)t, ezért nem is mentél át, mivel ez a (rejtett) hiedelmed erősebb volt.

2008.07.26. 22:06:13

Nem hinni kellett volna. Tanulni. :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.07.26. 22:16:33

ugyan...
nem tudom, te jártál-e valaha (fő)iskolára, de ott a tanulás egyáltalán nem számít
(csak amennyiben, erősíti valakinek a hiedelmét, de sokan, enélkül is hisznek abban, hogy átmennek valahogy, és tényleg)

2008.07.26. 22:30:38

Hmm.. Nem tudom. Mi huszan kezdtük az Egyetemen az évfolyamot. És csak ketten fejeztük be időben (öt év). Mi tanultunk.
Ebben (is) tévedsz.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.07.26. 22:36:13

talán a többiek nem hittek abban, hogy be fogják fejezni...
erre n(s)em gondoltál?

ment_a_lista 2008.07.26. 23:19:07

bocs, de milyen főiskola az ahol a "tanulás egyáltalán nem számít" csak a hit, aminek az erejével végig lehet menni. Van ilyen is? Művelt koponyákat bocsáthat ki.

ment_a_lista 2008.07.26. 23:45:19

hogy' lehet a hit erejével megoldani egy differenciál egyenletet, mert ez alapján döntik el hogy átmész vagy sem.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.07.26. 23:56:21

Gyerekek, én már nem tudok nektek mit mondani.
Ha még nem találkoztatok olyan emberrel, akiről el nem tudtátok hogyan lett diplomája, akkor tényleg nem menjetek ki a kis, sötét szobátokból
Maradjatok csak szépen abban az idealista álomvilágban, amit ezen a blogon teremtettetek magatoknak, ahol minden tudós jó, és mindenki, aki másban hisz az gonosz.
Ne menjetek ki az utcára, mert a valóság annyira sokszínű, hogy az teljesen felkavar majd benneteket.
Itt olyanok vannak, hogy egy "demokráciában" csalással is lehet valaki miniszterelnök, a rendőrök, pedig bűntetlenül követhetnek el bűnöket. A "definició"juk ellenére.
Sőt, itt látszólag teljesen érdemtelenek képesek sikereket felhalmozni. Csupán azáltal, hogy hisznek bizonyos képességeikben.

Én elhiszem, hogy ez a világ számotokra felfoghatatlan, dehát az igazság gyakran fájdalmas.

ment_a_lista 2008.07.27. 00:21:33

Ne haragudj, de nem tudom, hogy a konkrét kérdésre hogyan jött neked elő ez a "válasz". Különösen ezt nem értem: "itt látszólag teljesen érdemtelenek képesek sikereket felhalmozni. Csupán azáltal, hogy hisznek bizonyos képességeikben" Hogy is van ez? Mit jelent ez?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.07.27. 09:23:39

Talán olvasd el az egészet a szövegkörnyezetében, az elejétől kezdve.
07.26.-től...
A hiedelmekről volt szó. Arrról, hogy néhány hisznek bizonyos dolgokban/képességekben, mások meg nem. És aztán azt is tapasztalják meg.

Persze igazából nem csodálkozom, hogy nem fogod fel. Én nagyon erősen hiszek abban, hogy képtelen vagy rá, egyszerűen nem tudsz gondolkodni, mint a többi szkeptikus. Tulajdonképpen ez a hitem itt mindig csak megerősödik. Ez biztosan befolyásol téged és ez alapján viselkedsz.

Huszár József · http://www.vitaminbank.hu 2008.07.27. 11:22:55

Sokan különválasztják a fehér és fekete mágiát, pedig ilyen nincs. Csak mágia, olyan ez, mint egy eszköz. Mint pl. a kés, lehet vele kenyeret szelni, vagy életet kioltani vele. Csupán egy eszköz, a használója által lesz jó vagy rossz egy cselekedet.

Tehát a mágia is egy eszköz, a használója által lesz egy mágikus varázslat segítő vagy ártó. Sokan félnek a mágikus támadásoktól, pedig ha elég erősek vagyunk és nem haggyuk magunkat befolyásolni (gondolok itt a babonákra), akkor nem érhet baj minket. Sőt a varázslatot visszakapja az, aki ránk küldte. Ezért kell nagyon óvatosan bánni a mágiával, még jó cselekedet esetén is. Csak akkor szabad alkalmazni, ha az illető önmagától kéri, semmiképpen se erőltessük a dolgot. Ekkor ugyanis jobban befogadja a mágikus hatást és valószínűleg erősebb is a hatása. Tehát jó szándék esetében is fontos, hogy csak akkor segítsünk, ha azt kérik tőlünk. Sajnos vannak emberek, akik elutasítják a segítséget, valószínűleg nekik még valami miatt szenvedniük kell. haggyunk időt, később talán meggondolhatják magunkat. Mi sem vagyunk állandóak, folyamatosan változik a jellemünk.

nyari mikulas (törölt) 2008.07.27. 13:23:37

A szkeptikus nem valasztja kulon a fekete es feher magiat: egyiket sem sikerult meg elfogadhato modon demonstralni senkinek, a szkeptikus mindkettonek a letezeseben ketelkedik, mindaddig, amig meggyozo bizonyitkkal nem kerul szembe.
Ennek a valoszinuseget nagyon alacsonyra teszem.

2008.07.27. 13:28:40

wmiki!

Szerintem te a Vonzás Törvényéről beszélsz. Te is bevetted ezt a bestseller dajkamesét?

ment_a_lista 2008.07.27. 19:36:31

KÁ, te nem érzed a bizsergést a fejedben. Én ezentúl csak alufóliába csomagolt fejjel merek leülni a gép elé, de már keresem a megoldást az ólomlemezes védelemre.

2009.12.22. 02:10:15

a videot megnezve, Sanal tolta a fekete magiat, es Sharma a feher magiat
:)

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.12.22. 08:35:52

@sajnos_kacat: jaja... csak leretusálták a köztük villogó energia kisüléseket a csaló szkeptikusok.

josip 2010.06.03. 11:03:54

@Zsófi:
"Számomra a világból az "ún." tudomány a legkevésbé érdekes. A 2x2=4 semmilyen kérdésemre nem ad választ."

Akkor légy oly kedves, kapcsold ki a számítógéped, oltsd el a villanyt, költözz ki a házadból, és menj ki az erdőbe.
A házad, a számítógéped, a lámpád mind-mind emberek találták ki, tervezték meg, rakták össze, építették fel, és nem fogod elhinni, de nem hittel, hanem a tudománnyal, és a 2x2-vel.
Tudományal, ami az évezredek alatt eljutott idáig, és elhozta Neked a lehetőséget, hogy ne napról napra kelljen élned, élelmet gyűjtögetned és félned, menekülnöd a ragadozók elől. Mostanra megvan a lehetőséged, hogy fedett, meleg otthonodban, boltban vásárolt táplálékkal a tányérodon ülsz a tv vagy a számítógép előtt, és ráérsz "hinni", gondolkodni, töprengeni az élet értelmén, és kétségbe vonni a tudomány eredményeit és fontosságát, mindezt megteheted nagy jódolgodban, amit mind A Tudomány tett lehetővé. Ezen gondolkozz el egy kicsit.

Nem bánom, ha hiszel, mindegy, hogy miben, csak maradj meg a realitásban, ne keress alternatívákat, mert az összes hit és vallás ellenére ebben a világban kell élned, együtt ezekkel az emberekkel. (Legalábbis ebben az életben... :-)

josip 2010.06.03. 11:13:27

@Zsófi:
"A pszihológus sem olcsó amúgy. És ők az ócska száz évvel ezelőtti freudi pszihoanalízist művelik (tiszelet a kivételnek), ami szerintem nem ér semmit, és amúgy erősen himsoviniszta."

Kissé elkalandoznék az eredeti témától:
Elég sok szó esett itt a kommentekben az alternatív medicinákról, és igaz, hogy ez nem kifejezetten homeopátiát érintő cikk, csak eszembe jutott, hogy a homeopaták "az ócska, 200 évvel ezelőtti Hahnemann-i vízrázogatást művelik".

Esetleg rosszul látom a kérdést?

kapalika 2010.09.08. 16:07:36

Volt ennek ám utószele Indiában. Egy csevegősóba meghívott guru pl. azt állította, hogy a fenti tantrikus mágus be volt b, pardon, szóval anyagozik vagy iszik, merthogy miért beszél ilyen hadarva (tényleg mintha nyerstészta lenne a szájában olykor), és alig áll a lábán. Azért nem ment a mágia (ami egyébként - természetesen - működik, csak ő nem fogja bemutatni, mert ő csak pozitívenerdzsivel (sic!) dolgozik.

Amúgy a mágus tényleg kókler - még a szövegek szempontjából is. Minden kezdő tudja, hogy a mágikus gyiloknál (abhicāra) a tűzhely háromszögű. Ez most tényleg komoly :)

Tom Benko 2010.09.08. 18:25:39

@kapalika: Na ja, mindig megvan a kudarc magyarázata. Meg sem próbál utánajárni, már tudja a megoldást. Szánalmas.
A tűzhelyet nem is tudtam. :)

2010.09.09. 23:38:26

@kapalika: az hagyjan, olyat is allitott a varazslo, hogy a szkeptikust egy ellenseges maguscsapat vedte, es azert nem sikerult a varazslas.

a korkoros erveles mukodik, mert a korkoros erveles mukodik, mert a ...

HPep 2015.03.03. 13:09:15

Ez arra emlékeztet, amikor egyszer Dienes István azzal ijesztgetett, hogy elvisz egy másik dimenzióba és otthagy.

Biztos nagyon idegesítette már a kötekedésem...

De aztán nem vitt :) :D

HPep 2015.03.03. 13:12:11

Ja, és ez onnan indult, hogy azt állította magáról, ő már járt egy másik dimenzióban.

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása