Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Törülközőt a nyakba! - Törülközőnap 2008
„Helltél már azzal a klufi Douglas Adamsszel? Az volt aztán a sahár, mindig tudta hol a törülközője.”

Törülközőt tehát a nyakba Douglas Adams tiszteletére! Május 25-e ugyanis a Nemzetközi Törülközőnap, mely a Galaxis útikalauz stopposoknak szerzőjének, a sci-fi legszórakoztatóbb mesterérének, az ismert ateista Douglas Adamsnek állít emléket.

Az életet egyértelműen humorral kezelő Adamst méltán nevezhetjük példás szabadgondolkodónak és szkeptikusnak. Miközben elbűvölte és fantáziáját inspirálta a tudományos fejlődés, két lábbal a földön járt, s világnézetét a tudomány megalapozott eredményeire építette. Nagy hatással volt rá az ismert ismeretterjesztő evolúcióbiológus, Richard Dawkins, aki legújabb könyvében, az Isteni Téveszmében azt írja tréfásan, hogy Adams talán az egyetlen, akit „megtérített”. Dawkins ugyanakkor nagy rajongója volt a Galaxis útikalauz stopposoknak regénysorozatnak, így a két úriember közeli barátságot kötött. Adams azonban elég fiatalon távozott közülünk: 2001-ben, 49 éves korában edzés közben infarktust kapott. Dawkins neki ajánlotta az Isteni Téveszmét, elvesztett barátját idézve: „Hát nem elég látni a gyönyörű kertet önmagában, anélkül, hogy rejtőzködő tündéreket képzelnénk bele?”

A mester halála után két héttel a rajongók közös megemlékezést tartottak, ebből nőtte ki magát a Towel Day, vagyis a Törülközőnap, melyet minden év május 25-én tartanak meg. Ekkor a szerző humorára, munkásságára és szabad gondolataira emlékezők törülközővel járnak-kelnek egész nap. Hogy miért törülközővel? Mert a törülköző…

„…írja az Útikalauz, a lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Laglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth folyón, takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk, megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában, fejűnkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha ő nem lát téged, te se látod őt - annyi esze van, mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó), veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen bele törölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá.

Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Miért, miért nem, ha a strag stoppos észreveszi, hogy a stopposnak van törülközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája stb. is van. Sőt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül "elvesztett". A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközője - az igazán olyan valaki, akit komolyan kell venni.”

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak (ford. Molnár István)

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr64484654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ste 2008.05.25. 08:41:20

Kíváncsi vagyok hány törölközős emberrel, fogok találkozni. Idén sajnos nem munka napra esik, így munkatársaimat nem tudom vele fárasztani, de már tegnap előkerestem a 2005-ös filmhez gyártott a fentebb látható logo-val díszített profi stoppos törülközőm.
A towelday fórumában ahova a képeket szokás berakni elég sok magyar rajongó látható általában.

Andie 2008.05.25. 08:42:35

Ma már érdemes volt felkelni :)
Köszönöm a cikket!

Nyugodjék békében a Mester, a humor alfája és omegája, akit nemcsak olvasni kell, de tanulni tőle. Tanulni az Életet.
Elő is veszem a -már kissé kopottas, foltos, rongyos, hisz több, mint 5 éves- törülközőmet, aminek a sarkába mi más lehetne himezve: 42!

rece 2008.05.25. 09:27:31

A mozgalomnak van hivatalos nemzetközi és magyar honlapja is:
blogmagazin.hu/napi/rovat/kultluk/2638/a_torolkozo_napja
Itt benne van.

palackos 2008.05.25. 09:55:14

törölköző

vonyi 2008.05.25. 09:57:01

Én jó tíz-tizenöt éve a bőrjakóm hátára festtettem egy hozzáértővel a cizellált "Don't panic" feliratot fehérben és kékben.

Hűvös időben folyamatosan hirdetem a MESTERT :D

Viszont meglepően kevés ismerősöm és kollégám kérdezett rá, hogy "ugye ez olyan galaxisutikalauzos duma?"

Nagyon jól írt. Kár, hogy meghalt, még olvastam volna tőle pár tucat stoppos és Dirk Gently könyvet.

aaaaaaaaarrrrrrrggggggghhhhhhhh 2008.05.25. 09:58:45

nálam tegnap volt törölköző

CJP 2008.05.25. 10:03:32

ok, a mester halala utan olvastam eloszor a torolkozonaprol, de akkor meg februar tizenegyedikere esett. Merthogy az az ev hatszor-hetedik napja. Most akkor hogy is van ez? Februar vagy majus? Nem minthogyha nem lenne erdemes mindennap torolkozot magunkkal hordani. Csak ugy elovigyazatossagbol. Meg harom korso sort. Es porkolt mogyorot :-)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.25. 10:23:44

annyir a szar vagyok dátumokból meg évfordulókból, pedig a világ egyetlen ötrészes trilógiája egyszerűen fantasztikus.
azóta szeretném megtanulni, hogyan lehet a valóságra merőlegesen rakétát kilőni pár liter gin tonic után.

quetia 2008.05.25. 10:43:19

köszi a cikket!
törülköző nélkül ma nem mozdulok! (máskor sajnos megesik..)

kanbatu 2008.05.25. 10:43:43

Épp megyek úszni.

Thrasher 2008.05.25. 10:44:42

Vidéki vagyok, tavaly ilyenkor Bp-n voltam törülközővel a vállamon, de egy darab embernél se láttam ugyanezt... :/

tuzogep 2008.05.25. 11:52:27

"Richard Dawkins, aki legújabb könyvében, az Isteni Téveszmében azt írja tréfásan, hogy Adams talán az egyetlen, akit „megtérített” "

itt ülök törölközővel a nyakamban, és ezen a mondaton nevetek:)) micsoda önkritika!:)

Andor 2008.05.25. 11:55:54

Én a repülést szeretném megtanulni! Néha a földre vetem magam, hátha elhibázom, de sajnos eddig még mindig sikerült! :)

Folyton kék-zöld vagyok mindenhol...

Zem Wilbury · http://wakcenzorok.hu 2008.05.25. 18:40:01

Egy jópofa dal, amelynek címe: "Ne ess pánikba!"

wakcenzorok.hu/mp3/demo/Ne_ess_panikba.mp3

lynx (törölt) 2008.05.27. 22:30:50

Megvan valakinek a második Dirk Gently könyv? Én a nyomát sem látom magyarországon, pedig régen olvastam.

Zsédely (y=i) László · http://www.paramania.hu 2008.05.28. 13:21:05

Nekem is kedvenc íróm volt Adams, és sajnálom, hogy rövid ideje volt rá, hogy sokunk kedvence legyen. A törölköző nálam is természetes velejárója csavargásaimnak; kell is, mert siklóernyős röpködéseim során a dombok megmászása igencsak izzasztó tud lenni. A "Ne ess pánikba" pszichém alapjaiba van vésve, ez kiderült, amikor a ki nem nyílt ejtőernyőm helyett mentőernyőt kellett nyitni, vagy amikor a szándékos félcsukási próba közben zsákesésbe került siklóernyőm zuhanásból kivezetéséhez már nem volt biztonságos magasság, és testi kapcsolatba kerültem egy nagy kökénybokorral... Adams a nagy kedvenc, de ne haragudjatok meg érte, hogy csak a második nálam, Lem után.

rogojel 2008.05.31. 18:54:13

Hűű ezt a részt valaki nagyon elrontotta:

"elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha ő nem lát téged, te se látod ő"

az eredetiben: "a mind-boggingly stupid animal, it assumes that if you can't see it it can't see you"

Vagyis ha a törülköző a fejeden van és te nem látod őt akkor azt hiszi, hogy ő sem lát téged.

Üdv
rogojel

ribizli · http://manzare.wordpress.com 2008.06.10. 08:03:00

lynx:
igen, megvan.:) Nekem már jópár éve ott figyel a polcomon a magyar példány. Ezzel jelenleg 8 Douglas Adams könyv boldog tulajdonosa vagyok.

trasher:
én összesen két embernél láttam tavaly, ez évben egynél sem - mondjuk idén nem is mentem sokfelé. Valahogy úgy érzem hogy itthon csak akkor tudna róla mindenki ha leadnák a két legnézettebb kereskedelmi tévéadón és megjelenne egy bulvárlapban. Mondjuk lehet hogy ez már meg is történt, csak nem volt ösztönző 6ása:-)

ribizli · http://manzare.wordpress.com 2008.06.10. 08:04:47

lynx:
meg bizony. Nekem pölö a polcomon figyel pár éve, hét másik Douglas Adams könyv társaságában:-)

critical 2009.05.25. 22:19:13

...meleg, piszok, kádba bé, zuhany, kád ki,...kiálték - Asszony, hol a törülközőm?
Homéri kacaj, női hangon: - Adams stoppozik vele a tulvilágon -
Az Annyát, hatvankét éve a feleségem, és nem tudtam róla, hogy olvasta Adamst.
Fantasztikus!...de hol a törülközőm?
Egy hang a semmiből: - Visszakapod, igyekezz utánam, nem sokára találkozunk -
Felébredtem! Remélem nem lesz igaza.

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása