Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Örökmozgót díjazna Egely György

Végre itt a lehetőség!

Az eddig elnyomott perpetuum mobile szakértők bátran előbújhatnak. Megtört a jég, szabad a pálya, nem kell tovább bujdosni, nem kell a TUDÁST tovább titkolni. Előszedhetitek az évek óta polcon porosodó, eltitkolt, de működő készülékeiteket, mert megnyílt a lehetőség, hogy szabadalmaztassátok őket. Nem kell többet félni az olaj- és energiakartellektől, a „gonosz tudósok” titkosszolgálatától, mert megvéd benneteket az Ufómagazin és Egely György!

Most itt a Ti időtök! Töröljétek bele lábaitokat a fizikusok arcába, alázzátok meg a dogmatikus tudományt!

Az Ufómagazin pályázatot írt ki „Bemutathatóan működő, örökmozgó szerkezet készítésére”, három és fél millió forint pályázati összegben. A részletek megtekinthetők a magazin honlapján.

Szeretném mindenki figyelmébe ajánlani a kiírás példátlan finomságú kidolgozottságát, amely tökéletesen illeszkedik a pályázat szellemi mondanivalójához, illetve az elbírálás szigorú, mindenre kiterjedő részleteit. Mit is várnánk? A termodinamika főtételeit cáfoló gép készítésére kiírt pályázat kapcsán ne várjuk el az elbírálást végző „jó tudósoktól”, hogy bonyolult, drága mérésbe bonyolódjanak. Van nekik elég dolguk. Azért mégsem akkora durranás, hogy sok időt töltsenek el vele. Legalább az megnyugtató, hogy egy egyszerű, megbízható mérés még belefér.

Ezért is részesítik előnyben az önjáró, visszacsatolt készüléket. De ezt sem veszik olyan szigorúan, hisz bármi belefér, csak ketyegjen egy órán keresztül, szerintük ennyi bőven elég, hogy kijelenthessük: ez egy örökmozgó. Az elbírálásnál természetesen bízhatunk Egely György mérhetetlen szakértelmében és teljesen pártatlan hozzáállásában. Semmi szükség külsős szakértőkre, olyan szőrszálhasogatókra, mint például mi. Erősen bízunk benne, hogy sikerülni fog elkészíteni egy, a pályázat kiírásának megfelelő készüléket, legfeljebb apró betűvel ott lesz: „határeset, elfogadjuk”.

Remegve várjuk 2009 januárjában az Egely György és társai által elbírált nyertes pályaművet.



[2010.08.23.] Mivel az eredeti oldalakon a kiírás már nem található, ezért itt örökítjük meg a jövő számára:

FELHÍVÁS!

Bemutathatóan működő, örökmozgó szerkezet készítésére írunk ki pályázatot.

A pályázat összege 3 500 000 forint.

A pályázaton azok a környezetbarát, szabadenergiával működő szerkezetek vehetnek részt, amelyeket a bírálóbizottság előtt 2008. december 31-ig a feltaláló(k), készítő(k) működés közben bemutatnak. A pályázattal, azok műszaki tartalmával, lehetőségeivel kapcsolatban felvilágosítást a kiírók nyújtanak. A bírálóbizottság a pályázati összeget a berendezések között megoszthatja.

A sikeres pályázat feltételei:

  1. Lehetőleg önjáró, visszacsatolt legyen a szerkezet, azaz indítás után folyamatosan működjön. Ha mechanikus gépről van szó, akkor legalább egyórás folyamatos működést szeretnénk látni, utána leállítható a szerkezet.
  2. Ha nem önjáró, akkor könnyen és megbízhatóan mérhető legyen a többletenergia, s annak minimális értéke legalább 1 W legyen.
  3. A gép legyen hordozható, vagy ha nem, akkor mindenképpen megtekinthető, megvizsgálható, reprodukálható. Ez utóbbi fontos kritérium, hiszen a társadalom számára ekkor hasznos.
  4. A bemutatás előtt adja be a feltaláló a szabadalmi kérvényt, de egyáltalán nem szükséges, hogy megadott szabadalom legyen. Ez a feltaláló érdekeit védi, s a későbbi esetleges vitákat meg lehet előzni. (Végső esetben, ha nagyon szükséges, akkor ebben segíthetünk.)
  5. Nincs határidő, bármikor lehet jelentkezni. Az első működő berendezés a fenti kritériumok teljesítése után megkapja a díjat, amit a feltaláló belátása szerint költhet el.
  6. Régebbi, már megadott szabadalom sikeres megismétlésével is lehet pályázni (pl. Tesla-autó, Moray-berendezés).
  7. Az elbírálás menete: A működő berendezést a felajánlók (egyben elbírálók) vizsgálják meg. Első előzetes beszélgetés után Egely György megnézi a készüléket működés közben. Ha az teljesíti a fenti feltételeket, akkor a többi felajánló is megtekinti. Bonyolult, drága mérést nem vállalunk, ezért előnyben részesítjük a visszacsatolt készüléket. De egyszerű, megbízható mérést vállalunk.

A pályázat kiírói és támogatói:

  • Gál Ferenc (Budapest)
  • Egely György (Egely Kft.)
  • Oláh Attila (OK.Elektrix Kft.)
  • Pusztay Sándor (Ufómagazin)

Sikeres pályamunkákat, bemutatásra alkalmas, működő berendezések elkészítését várjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr17732147

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egely kerék egy drága szélforgó 2012.12.11. 08:21:59

Az Egely kerék, a feltalálót idézve; "játékszer".A banális tévedésen túl, a tények alapján valóban az, csak az. A kereket nem az életenergia, hanem a levegő mozgatja. (tanulmány, Bp., 2000.09.19. - képekkel, linkekkel kiegészítve 2012.05.23.)   ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bolhabetu 2008.10.29. 09:55:30

Nekem valami miatt beugrott az a név, hogy Sokal.

Thor az igazi 2008.10.29. 09:56:52

" Semmi szükség külsős szakértőkre, olyan szőrszálhasogatókra, mint például mi."

Valóban, mert Ti aztán valóban elfogulatlanok lennétek. Csak úgy zárójelben jelzem...

Joco74 2008.10.29. 10:01:20

Hát... valószínűleg elfogulatlanabbak mint Egely (meg a zufómagazin ):)

bolhabetu 2008.10.29. 10:01:39

Amit továbbá nem értek, hogy Egely György maga is előállított örökmozgót, legalábbis egy tévéműsorban mutogatott valami hasonlót. Az hol van?

A szerelő 2008.10.29. 10:10:42

Ez a cikk annyira szkeptikus :) Most komolyan, számomra visszás, amit írtál két okból is. Egyrészt gúnyolódó hangnemet érzek azokkal szemben, akik fel mernek valami mást is tételezni, mint ami kívül esik a Ti meggyőződéseteken. A másik pedig, hogy sértettség is kiolvasható, uram bocsá, gőg. És szerintem ezzel van elsődlegesen a baj. Az, hogy vannak sokan, akik alapvető ismeretanyag hijján kisérleteznek és állítanak valamit, amiről ránézésre belátható, hogy nem működhet, az még nem indokolja, hogy bárki is lenézze őket. És sokan sajnos ezt teszik, nevetnek, gúnyolódnak rajtuk. Éppen ezért drukkolok neki, bár szerintem sem várható eredmény, de ez most mellékes. Legalább egy ilyen ici-pici találmány is talán lejjebb szállítana benneteket. Talán.

Rézfánfütyülős fűzangyal 2008.10.29. 10:13:52

Ne vádoljuk őket túlzásokkal!
"4. A bemutatás előtt adja be a feltaláló a szabadalmi kérvényt, de egyáltalán nem szükséges, hogy megadott szabadalom legyen. Ez a feltaláló érdekeit védi, s a későbbi esetleges vitákat meg lehet előzni. (Végső esetben, ha nagyon szükséges, akkor ebben segíthetünk.)"
A Szabadalmi Hivatalnak nem kell félnie, elég ha iktatja, elbírálnia nem kell. A legkínosabb összetűzés a "hivatalosak" és az alternatívok között elkerülve. Persze csak akkor, ha a SZH beadási feltételei nem zárják ki az efféle bejelentéseket, mert akkor ők is "összeesküvők". A siker tehát biztos.

kiss lajos · http://papagaly 2008.10.29. 10:16:08

majd fogtok csudálkozni, ha mégis sikerül!

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.10.29. 10:33:54

A szerelő 2008.10.29. 10:10:42

Elolvastad a "pályázatot"?
Olvastál már egyéb pályázatot?

Csodálkozol a gúnyos hangnemen?

Mi az hogy icipici találmány? Csak nem a "határeset elfogadjuk"... jah.. olyan lesz :)

kiss lajos · papagaly 2008.10.29. 10:16:08
Az biztos... nagyon nagyon fogunk csodálkozni :))))

2008.10.29. 10:38:55

Definiálná nekem valaki a "szabadenergiát"!

betépett felhasználó 2008.10.29. 10:59:01

elkuldom a felesegem
orokmozgo

Szilágyi András 2008.10.29. 11:07:27

Szabadenergia alatt bizonyos szubkultúrákban egy olyan állítólagos, a tudomány számára ismeretlen vagy a tudósok által letagadott, kimeríthetetlen energiaforrást értenek, amely ingyenesen, bárki számára hozzáférhető és hasznosítható volna, de elnyomják. Ilyen volna például a megcsapolható vákuumenergia.

A szerelő 2008.10.29. 11:15:14

ezobiooko · ezobiooko.blog.hu 2008.10.29. 10:33:54
igen, olvastam már több pályázatot is. sőt, általában egy pályázatnak vannak tartalmi és formai követelményei. de ezek a ti követelményitek és ha valami abba nem illeszkedik, akkor az már nem is az? szerintem nem így van. azért, mert más, mint a megszokott, attól még lehet jó.
az ici-pici találmányon olyasmit értettem, hogy legalább valami olyasmit sikerüljön bemutatni, ami nem egetrengető (nem kell egy gyufásdoboz méretű dolognak lennie, amiből kijön két 4cm2-es vezeték és ontja az energiát :) ), de legalább első, sőt, második ránézésre se lehessen magyarázni a működését az ismert törvények alapján. ha más nem, de legalább a hangnem megváltozhatna. a dogmáknak hitt dolgokhoz sokkal több idő kell.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.10.29. 11:15:54

Egyébként ha már itt tartunk. Egy készülék ami "szabadenergia" segítségével mozog/működik/csinál valamit, az nem örökmozgó, hanem csak egy "másféle" energiaforrást használó készülék.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.10.29. 11:23:51

A szerelő 2008.10.29. 11:15:14

Vannak formai és tartalmi követelmények... erre céloztam, és nem arra hogy "biztos nem olvastál egyet sem".

Ezek nem a MI követelményeink. Ezek alapvető követelmények. Le kell tudni írni mit várunk valamitől, valakitől.
"
szerintem nem így van. azért, mert más, mint a megszokott, attól még lehet jó."
Ez nem "más mint a többi", ez inkább "rossz és szánalmas"

Itt van pl. az előbb általam említett szabadenergia-örökmozgó ellentét is.

koviubi 2008.10.29. 11:35:30

A cigány lova is szabadenergiával működött; már kezdett belejönni a nemevésbe, amikor valami fatális véletlen folytán megdöglött...

nyari mikulas (törölt) 2008.10.29. 12:18:03

A Francia Tudományos Akadémia pedig 1775-ben “végérvényesen” bezárta a kapuit minden olyan terv és kutatás előtt, amely perpetuum mobile, azaz örökmozgó létrehozására irányult, kimondván: “A kutatásnak ez a fajtája sok családot tett már tönkre, ugyanakkor számos esetben pénzüket, idejüket és szellemüket erre pazarolták el olyan technikusok, akik maradandót alkothattak volna."
Azóta, hogy az ember a maga életkörülményeinek és helyzetének megjavításán fáradozik, újra meg újra felbukkannak olyan feltalálók, akik a perpetuum mobile megalkotásának vágyától hajtva minduntalan nekigyűrkőznek a lehetetlennek, és időt, pénzt, energiát nem kímélve fáradoznak azon, hogy elérjék az áhított célt.

Az örökmozgó megvalósíthatatlan (a termodinamika főtételei kimondják: energia nem keletkezik, azaz energia bevezetése nélkül semmilyen berendezés nem működik, illetve hogy semmilyen gép nem tud több vagy ugyanannyi energiát termelni, mint amennyit belevezetnek).

www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1999/9913/szabadalm/szabadal.htm

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.10.29. 12:25:47

Ha én bemutatok egy galvánelemet, ami működik egy órán át, akkor én is nyerhetek?

"de legalább első, sőt, második ránézésre se lehessen magyarázni a működését az ismert törvények alapján. "
bocsánat, de ezt bűvésztrükknek hívják. Az is érdekes, én imádom, csak nem tudomány, hanem szórakoztató ipar.

hm.... 2008.10.29. 13:19:32

Tamáskodó, ez nem az az eset volt, hogy az örökmozgón kívül még két másik dologra is csípőből rámondta, hogy hülyeség? Ez a két dolog meg ha jól tudom az égből hulló kövek és az ősember problémája volt... Ezekről azóta is köztudott, hogy nincsenek és nem is voltak soha. :P

Ennek ellenére én sem hinném, hogy 1x csak kiderül, hogy lehet örökmozgót csinálni. Már csak azért sem, mert a természetnek sem sikerült... Igaz ez nem bizonyít semmit, de erős sejtésre ad okot...

levike999 2008.10.29. 13:29:34

Szerelő: "Az, hogy vannak sokan, akik alapvető ismeretanyag hijján kisérleteznek és állítanak valamit, amiről ránézésre belátható, hogy nem működhet, az még nem indokolja, hogy bárki is lenézze őket."
De igen! Különben mire volna való a lenézés?

Szilágyi András 2008.10.29. 13:29:53

Azért az örökmozgó-kutatás nem teljesen haszontalan időtöltés ám, sokat lehet tanulni abból, ha megértjük, miért nem működik egyik vagy másik konstrukció. Sőt, fontos felismerésekhez is vezethet, gondoljunk csak például a Maxwell-démonra vagy a Feynman-féle Brown-mozgással hajtott racsnira (ezeket a Wikipédia is megemlíti, mint az örökmozgókról való gondolkodás hasznos melléktermékeit).

nyari mikulas (törölt) 2008.10.29. 15:43:46

Barmilyen (akar telejesen ertelmetlen) kutatas vezethet erdekes eredmenyekre es ebben az ertelemben nem teljesen haszontalan. Legfeljebb a hatekonysaga mas, mint az olyan kutatasnak, ami valami elvileg lehetseges celt tuz ki maga ele.

Ha valakinek sok felesleges ideje es felesleges penze van...

Martian (törölt) 2008.10.29. 16:49:26

Nagyon pongyola megfogalmazás az hogy "örökmozgó".
150 évvel ezelőtt egy radioaktív bomlási energiával működtetett szerkezetet is "el lehetett volna adni" örökmozgóként, pusztán azért, mert az energiaforrása akkor még ismeretlen volt (kérdéses, hogy az atommagbomlások által keletkező tömegveszteséget ki tudták volna-e mérni).
Talán következetesebb lett volna egy olyan kiírás, amely a Noether-tételt, a szimmetria elvét közvetlenül cáfoló műszaki megoldásra irányul. :)

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.10.29. 19:53:25

Tőzsdei tippünk: energiaipari részvényeitől januárig szabaduljon meg!

bolhabetu 2008.10.29. 20:04:17

Lehet, hogy kekec szkeptikus gúnyolódásnak hat , amiért támadjuk az Ufómagazin eme úttörő próbálkozását, de ezt fel lehet fogni másképp is. Ahol 3 és fél millió forint a tét, ott elemi érdek, hogy senki se vihesse el érdemtelenül, amihez bizony komoly mérések, és komoly bírálóbizottság kell.
Márpedig Egely György hőerőgépész végzettsége ellenére a legteljesebb mértékben igazolta hozzá nem értését, amikor egy enregiamegmaradást vizsgáló mérés során úgy mutatott ki energiamegmaradási anomáliákat, hogy a kiértékelés során a képletből egyszerűen kihagyott egy tagot. Amikor pedig felhívták erre a figyelmét, akkor egyáltalán nem értette, mi a probléma.

Itt a híre 2004-es Szkeptikus Konferencián zajlott vita :
vod.niif.hu/szkept/53/53_500K.wmv

Itt egy másik előadás, több mint kétórás:
szkeptikus.bme.hu/borsohanyo

Érdekes kérdés persze, hogy egy esetleges örökmozgó valóban sérti-e a termodinamika főtételeit, vagy csak valamilyen a fizika jelenleg ismert törvényei által le nem írt energia van jelen. Az viszont alapvető, hogy legalább azt ki tudja valaki zárni egy mérésben, hogy a fizika jelenleg ismert törvényeivel leírható.

Joco74 2008.10.29. 21:47:24

ern0 · linkbroker.hu/ 2008.10.29. 19:53:25
"Tőzsdei tippünk: energiaipari részvényeitől januárig szabaduljon meg! "

Nagyon jó gondolat! Biztos ami biztos, fektessük aranyba megtakarított pénzünk! De nagyon résen kell lenni, mert a végén az Ufómagazin kiír egy "Bizonyítottan aranycsináló gép" pályázatot, és ott állsz befürödve! :D :D :D

okostóni 2008.10.29. 22:22:11

Perpétummobilét szerintem sem lehet létrehozni. Mert egy zárt rendszerben előbb-utóbb beáll egy egyensúlyi állapot és az energiaáramlás megszűnik.
Azonban ha nyílt rendszerekben gondolkodunk (hasonlón a szélkerékhez, vagy egy vízerőmhöz) akkor már egészen más a leányzó fekvése. Szerintem az eddig alkalmazott szél, víz, geotermikus, nap stb. nyílt energiarendszerek mellett létezhet a jelenlegi tudományos látókörön még kívül lévő (fel nem fedezett) egyéb lehetőségek is.
Ha esetleg valaki véletlenül ráhibázna egy ilyen új elven működő nyílt rendszerre, akkor joggal gondolhatnánk tudatlanságunk miatt, hogy a berendezése perpétum mobile, holott a berendezés nyílt rendszerként működne, és a környezetéből venné fel a megújuló energiát.

GergőÁron (törölt) 2008.10.30. 01:59:14

bolhabetu 2008.10.29. 20:04:17


óóhohohóóó

na azért én abban nem vagyok biztos, hogy mindenkinek elemi érdeke lenne, hogy az összekalapozott három millás fődíjat ne vigyék el érdemtelenül. Az biztos, hogy sokaknak, például akik ezt valamilyen céllal összedobták, az az elemi érdekük, hogy ezt megérdemelten kapja meg valaki. Csak sajna szokott akadni egy két olyan ember, akik belátják, hogy nekik érdemüktől függően is érdekükben áll birtokba venni ezt a kis pénzecskét, és ezek az emberek aztán haljamosak érdekelté tenni például a zsűri egyes tagjait is abban, hogy ők nyerjenek. :)

GergőÁron (törölt) 2008.10.30. 02:02:55

Egyébként nekem is borzasztó erős a gyanúm, hogy örökmozgót nem igazán lehet csak úgy összedobni, ugyanakkor nagyon is örülnék, ha valakinek mégis összejönne.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.10.30. 14:57:25

Van egy félig off sztorim, ha nem haragszotok:
Egyszer még egyetemistaként felvettük a kvantummechanika VI. posztulátumaként, hogy Egely hülye. Gondolván, hogy így megsorolunk pár percet, mert a tanár úgyis azzal kezdi, hogy felírja az első ötöt és szól pár szót Egely munkásságáról. A dolog fordítva sült el, mert így arról kezdett beszélni, hogy nem is hülye, mert megél belőle.
Mindez onnan jutott eszembe, hogy most láttam meg a hirdetést:
Egely György:
Vízautók... Antigravitáció...
(bookline.hu/control/producthome?type=22&id=74969&tabname=book&affiliate=indtkintc4853)

istenostora 2008.10.30. 21:06:37

"Ha esetleg valaki véletlenül ráhibázna egy ilyen új elven működő nyílt rendszerre, akkor joggal gondolhatnánk tudatlanságunk miatt, hogy a berendezése perpétum mobile, holott a berendezés nyílt rendszerként működne, és a környezetéből venné fel a megújuló energiát."

bocsika, de mitol megujulo az az energia...mert hogy fizikai ertelemben ilyen nincs, szvsz :)

okostóni 2008.10.30. 22:07:11

"bocsika, de mitol megujulo az az energia...mert hogy fizikai ertelemben ilyen nincs, szvsz :) "

A bölcsesség legalacsonyabb foka, amikor rádöbbenünk arra, hogy milyen keveset is tudunk...szvsz :)

Rigor 2008.10.31. 00:19:02

A 3 milla kinek a pénzéből van?
Bár, nem rossz ötlet még a legjobb átverésbe sem befektetni, mert utána sokkal nagyobb tételbe egészen nagy volumenű szélhámosságot könnyebb nyélbe ütni, hogy lám lám ez a cucc olyan jó hogy 3 millió ft-ot is nyertek vele, és az biztos nem érdemtelen gagyi.
Szóval hasonló effektet sejtek a háttérben mint amivel a vászonra fosott festéket, és egyéb művészetnek nevezett dilettantizmusokat több millió dollárért adnak el.

Vagy akár egy Louis Vuitton táska - olcsó egyszerű anyagból röhejes módon ízléstelen giccs,és mégis eszement áron megveszik.

Volt is egy olasz cég a rendszerváltás környékén ahol rájöttek, hogy kelet európában olyan erős a nyugati divatmánia hogy egészen ócska bóvlira kitaláltak egy jól csengő márkanevet és minden további kampány nélkül egyszerűen csak pofátlanul felárazták. Az emberek látták hogy milyen drága - és vették mint a cukrot.

GergőÁron (törölt) 2008.10.31. 00:34:28

megújulú energia = annyira sok, hogy a tudomány jelen állása szerint kellőképp sok ideig nem tudjuk elpazarolni... :)

KenSentMe 2008.10.31. 12:10:58

Nekem van néhány AAA-s akkumulátorom, minden reggelre fel szoktam tölteni őket, aztán mehetnek az mp3 lejárszómba.. 4 óra nyúzás meg se kottyan nekik, pedig egyáltalán nem örökmozgók (sőt, még csak nem is csúcstechnikák).

Nem, egyébként ez a vízzel hajtott moszkvics is röhej.. én csak azt nem értem, hogy az egyik kommentbe linkelt "Vízautó .." c. könyv végére miért raktak be valami relativitáselméletes """tanulmányt""".. mert az is elég populáris téma?

Mítoszirtó 2008.10.31. 13:51:20

Nem a lényegre koncentrálnak a szkeptikusok, így megint csak azt érik el, hogy mint az Egely keréknél, bármennyire is nem akarták, még is reklámozták azt, például az X-Akták című 2 részes tv műsorban.

Most jelenik meg Egely György: Vízautók . . . Antigravitáció című könyve és ez az egész pályázat, csak annak a PR anyaga, amibe most gerilla kampánnyal a Szkeptikus Társaság is besegít.

Pedig ugyebár régebben azt hirdették meg, legalább is Hraskó Gábor, hogy Egelyről semmit sem, mert az is csak reklám neki. Hát akkor ennyit a Szkeptikus Társaság következetességéről:-)

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.10.31. 14:47:51

Mítoszírtó

Köszönjük az észrevételt. Tovább gondolva: mindenképp kezdeményezni fogom a Szkeptikus Társaság feloszlatását, mert pusztán a társaság léte reklám azoknak, akik ellen a Társaság fellép.

Sőőőőőt. Kezdeményezni fogom a dohányzásellenes kampányok azonnali beszüntetését!

Világnézet 2008.10.31. 15:19:09

ezobiooko

Nagyon helyes a kezdeményezése, csak egyet tudok vele érteni:-) Egyszer azt nyilatkozzák a társaság tagja, hogy nem írnak, beszélnek Egelyről, de írnak és beszélnek. Aztán meg azt, hogy feljelentik és hatósági és bírósági eljárásokat indítanak ellene, de nem indítanak.

Nos úgy vélem lassan Egely Györgyben több a következetes tett, mint a Szkeptikus Társaságban. Egely György legalább kitartóan és következetesen következetlen.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.10.31. 16:13:56

Világnézet 2008.10.31. 15:19:09

Szíved joga így vélni.

Dömper Ármánd 2008.10.31. 19:02:00

Kedves Mítoszitó!

Ez a dolog, nevezetesen, hogy a szkeptikusok hallgassák el a dolgokat, mert az csak reklám a kóklernek, rendszeresen visszatér ezen blogon. Én a magam részéről ezt a lehető legkárosabb viselkedésnek tartom, ha volt ilyen próbálkozása, vagy gondolata a szkeptikus társaságnak, vagy a szkeptikus társaság egyes tagjainak, akkor remélem, azt csak egy pillanatnyi elmezavar, egy nehéz nap által fölhalmozott stressz hozta ki az tisztelt szkeptikusokból. Úgy gondolom, az egyetlen módja, hogy az emberekkel megismertessünk valamit, ha nem erőltetjük rá a saját nézőpontunkat, akár, a hallgassuk agyon az ellenoldalt módszerrel, akár máshogyan, csak minél részletesebben, közérthetőbben, látványosabban bemutatjuk azt. Persze ennek az a következménye, hogy lesznek, akik ennek ellenére sem, vagy éppen emiatt az "ellenoldal" gondolatvilágát teszik magukévá, de mi a biztosíték, hogy ha elzárjuk ezeket az embereket, mondjuk, Egely úr munkásságától, akkor hirtelen racionális ősszkeptikusokká válnak. Viszont veszíteni sokat lehet, leginkább azokat a szkeptikus beállítottságú fiatalokat, akik hallottak valahol Egely úrról, és az interneten keresgélve, csak vízautót, ingyenenergiát, meg gonosztudóst találnak, mást nem, mert a szkeptikusok olyan preventívek voltak, a saját álláspontjukat visszamenőleg eltávolították… :)

GergőÁron (törölt) 2008.10.31. 20:31:56

Hát, még az mekkora reklám, hogyha ezt így valaki de facto kijelenti, hogy márpedig egelyt igenis megpróbálja minden eszközzel agyonhallgatni.

Ők, a jó tudományban hívők azt szeretik vélni, hogy azért nem tart még ott az antigravitációs vízautó, ami szabad energiát pöfögtet a kipufogójából, mert a gonosz olajmaffia, meg a sok bigott szkeptikus, meg kitudja még mi, egy szép kerek összesküvéselméletileg és összeesküvésmódszertanilag is alaposan kidolgozott összeesküvésben gáncsolja, elhallgatja, nem enged publicitást az új csodáknak.

Namost erre akkor a gonosz szkeptikusok bejelntik, hogy: Pontosan! Miazhogy! Mi mostantól agyonhallgatjuk, mint a szart!

És ezzel szépen hitelt ad a jó tudós kijelentésének.
náoszt akkor cui prodest?

KenSentMe 2008.11.01. 08:25:35

Nekem az ellen semmi kifogásom, ha Egely György publicitást kap.. ha a megfelelő formában körítik.. ha amolyan módon lesz híres, mint Fekete Pákó a reggeli műsorokban, hogy még a nevét se tudja felolvasni, akkor engem nem zavar.. az se, ha más bóhócokból kört toboroz maga mellé, még az sem.. mindenkinek kell valamiből és valahogyan élnie, nem vagyok irigy.. azt viszont nem szeretném, ha a ellenvélemény nélkül a tudós vagy a megváltó szerepében tetszeleghetne.

Simon Gergely · http://www.g-portal.hu/ufoesparacikkek 2008.11.01. 11:26:31

A találmány az találmány. Nem kell ebből kikerekíteni semmit. Vagy talán attól féltek,hogy valaki működő UFO-t épített ? Igen,előfordul... Az Egely -kerék is működik. Ez a fizikus jó arc,nem hinném hogy a butaságot reklámozná. Bárkinek lehet örökmozgó szerkezete...
Nem gúnyolódni kéne,hanem építeni valamit. Egely György és az UFO magazin tenni akar,ti meg gúnyolódni mint akinek nincs más dolga.
Ezoobiomicsoda ! Koncentrálj inkább a szkepti(kuss) babazsúrra !
Biztos ott lesz a Vágó barátotok is...

Szilágyi András 2008.11.01. 11:41:03

Egely György nem fizikus! Gépészmérnök!

Simon Gergely · http://www.g-portal.hu/ufoesparacikkek 2008.11.01. 11:57:14

Kössz a kiigazítást !

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.11.01. 13:32:58

"Az Egely -kerék is működik."

Valóban. Ez sosem vitattuk. Ha megpörgeted, szépen forog. De hogy mit mér, az már más kérdés.

"Nem gúnyolódni kéne,hanem építeni valamit."

Mit? Örökmozgót? Vagy szabadenergia forrást? Mert még azt is keverték a "kiírásban"... És ne gúnyolódjuk, hogy ezek a marha nagy paratudósok, és "fizikusok" (mert Egely természetesen soha nem javítja ki azt, aki hibásan annak titulálja) még arra sem képesek, hogy egy pályázati kiírást normálisan megfogalmazzanak?

"Ezoobiomicsoda ! Koncentrálj inkább a szkepti(kuss) babazsúrra !
Biztos ott lesz a Vágó barátotok is... "

Mire? Nem terveztünk babazsúrt.
Vágó István pedig nemcsak a barátunk, hanem az elnökünk.

Ha mégis megrendezésre kerül az I. Nagy Szkeptikus Babazsúr feltétlenül meghívunk.

petyo 2008.11.01. 20:05:43

Hülyeség rulez! Aki nem hisz az örökmozgóban az monnyon le!
Na jó, félretéve a hülyeséget: Én egy dolgot nem értek és örülnék ha valaki elmagyarázná azok közül akik tanultak fizikát, vagy egyáltalán tanultak bármit.
Valaha Egely egy épelméjű fizikus volt és a KFKI alkalmazta ami akkor nem volt piskóta. Mi törik el az emberben, hogy ilyen múlttal elkezd pisztrángokról meg örökmozgókról hadobálni?

Minden tiszteletem a szkeptikusoké, de jelentem ez a csata rég el van vesztve. Érveléssel nem lehet ott győzni, ahol beszélni sem tudnak. És szerintem nem is kell. A hülyék boldogok. Nem szabad elrontani az örömüket.

petyo 2008.11.01. 20:09:34

Bocs, most olvasom, hogy gépészmérnök. Azok tényleg nem tanulnak fizikát. Mindent értek.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.11.01. 21:57:21

petyo

"de jelentem ez a csata rég el van vesztve"

Jó lenne, ha igazat adhatnék... de nézz körbe.

Walter Melone (törölt) 2008.11.02. 08:57:24

Kedves emberek!
Ha jól látom, ez az egész nem más mint pl az X-Prize az USA-ban.
Pénzdíjjal kíván lökést adni egy olyan szektornak, ami inaktív jelenleg. Nincs ezzel semmi baj.

vendég 2008.11.02. 15:37:05

Petyo: a gépészmérnökök tanulnak fizikát :) modern fizikát is. (de lehet hogy Egely idejében más volt a tanterv..)

Simon Gergely · http://www.g-portal.hu/ufoesparacikkek 2008.11.02. 17:37:08

Egely idejében más lett volna a fizika,ha tudnak a tudósaink normálisan gondolkodni. Talán 2050-re eljtuunk arra a szintre,amiket már régen tanítani kellett volna,nem pedig átverésként értelmezni...

jafar 2008.11.02. 17:56:35

Simon Gergely:
Szerinted hogyan gondolkodik egy "normálisan gondolkodó tudós"? Szerinted hogyan működik a tudomány?

Joco74 2008.11.02. 20:01:47

Simon Gergely:
"amiket már régen tanítani kellett volna,nem pedig átverésként értelmezni... "

Egész pontosan mik azok?

2008.11.02. 20:05:24

Én okl. gépészmérnök vagyok, és bizony elég keményen tanultuk a fizikát és az arra épülő tantárgyakat.
Egy dologban biztos vagyok: Egely hőerőgépész lévén éppen olyan jól tudja mint én (ha nem jobban), hogy mitől forog az Egely-kerék. És azt is hogy első és másodfajú örökmozgót nem lehet építeni.
Az igazság Lord Valdeznél van : "nem is olyan hülye, mert megél belőle"
Csak meg kell nézni a honlapját:
www.egely.hu/?lang=hun&page=vitalmero

Ennyi 2008.11.03. 10:47:27

Én nem értek egyet azzal, hogy nem kell publicitást adni Egelynek. Van egy egyház, amelyik ellen pl. bejött. Ha Egely "meg nem értett, jószándékú, zseni tudós" imidzséből "unalomig mutogatott mindennapi közszereplő" lesz, akkor az emberek megveszik az Egely-kereket, de oda teszik, ahová való: egy mókás játéknak, amivel lehet versenyezni, hogy ki tudja befolyásolni a kezén a hőeloszlást. Jut eszembe: a horoszkóppal sincs semmi baj, mindaddig, amíg "kortárs irodalomnak" tartjuk. Hiszen Süsü meséit sem veszi senki valósnak, mégis meg lehet nézni és lehet róla beszélni.

GergőÁron (törölt) 2008.11.03. 17:39:16

Walter Melone

Az X-prize az ha jól tudom valami űrrepülős.

Azért én nem érzem teljesen mellékesnek, hogy ott egy működő űrhajót kérnek, ami felmegy, repül, lejön.
Azthiszem ez eléggé egzakt módja annak, hogy megbizonyosodjon arról a zsűri, hogy az adott "találmány" működőképes.

Emitt Egelyék felé pedig ha jól értem elég bemutatni valamit, ami egy órán át elketyeg magába'.

Az még nagyjából világos, hogy a napelemes zsebszámológép az elvárt 1W teljesítmény miatt bukik meg, de az már kevésbé, hogy a lapos elemmel hajtott sztaniolpapírgombóca tekert csodamasinával miért ne tudnék nyerni, mint örökmozgó. Persze ki kell majd hozzá találni valami hihető hablatyot (különbenis ki tudná ellenőrizni, hiszen épp most találtam fel) ...


((Teljesen mellesleg már 50 éve kijutottunk az űrbe, és ott a pályázat nem kér semmi olyasmit, ami a fizika ellen való.))

Walter Melone (törölt) 2008.11.03. 19:43:09

GergőÁron 2008.11.03. 17:39:16


Tudod, "kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci". ;-)

Tényfeltáró 2008.11.04. 11:56:46

Annyi vigasztalhatja azokat, akik itt a reklámértélről vittek végbe fejtegetéseket, hogy Egely legújabb könyvében, amelynek ez a pályázat tényleg a PR-je, viszonozza a reklámot és több tekintetben is ír a Szkeptikus Társaságról.

No persze ő sem jókat, mert az a direkt marketing és nem a gerilla marketing sajátossága:-)

OkosTóni 2008.11.04. 22:00:13

Látszik, hogy nagyon a fizika körül forog az agyatok, a való világ dolgait nem vágjátok :-)

A 3.5 milliós díj egy adócsalás. Olyan ez, mint amikor valaki szeretne egy lakáshoz jutni, aztán jól elboltolják, hogy valami béna nyereményjátékon húzzák már őt ki nyertesnek legyenek szívesek ahol épp egy lakást lehet nyerni.

Autókkal is van ez így. Így megy ez, és ebben az esetben még sorsolás sem kell, hiszen Egely György kijelöli a nyertest.

Zsiros László Róbert · http://www.szertar.com 2008.11.05. 08:30:50

Azt hiszem, ráfekszem a témára. Azért a három és fél milla három és fél milla. Akárhogy is nézzük... =)

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.11.05. 11:13:39

Zsiros László Róbert

Aztán felrakni a szertárra! Szeretném látni működés közben :)))

Endre 2008.11.05. 20:06:18

Azért én szurkolok nekik. Tudjátok a Föld sem lapos és levegőnél nehezebb tárgy is repülhet.

fairi 2008.11.08. 11:31:24

Endre a Föld lapos az egyházi dogma volt,semmi köze a tudósokhoz:)
Mondjuk a levegőnél nehezebb az tényleg a tudósok mondták,de relatíve hamar megdőlt..

Eddig már rengeteg örökmozgó készült,Egely munkássága:),ám vhogy egyik se az igazi..
Nem lehet leadni egy korrekt laborba,ha tényleg működik,akkor kideríthető könnyen,de az is kiderül h csalás..
Inkább jobb az anekdota..

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.11.08. 12:08:56

épp most nézem a taltott/tarthatalan talállmányok filmet dvd-n

ebből is (mint ahogy a blogból is) az jön le, hogy ezeket az embereket, akik másként gondolkoznak ti szívesen megégetnétek

legalábbis a filmben jól mutatják, ahogy minden téren ellehetítlenítik őket

nyari mikulas (törölt) 2008.11.08. 12:53:51

wmiki: nem az a baj ha valaki maskent gondolkozik, hanem az ha nem gondolkozik, az ha tevesen gondolkozik, es nem megegetni akarja oket senki, csak ramutatni a tevedesre, hibara vagy szandekos atveresre.

nyari mikulas (törölt) 2008.11.08. 13:08:41

wmiki, erre gondolsz: Ez egy video,ami bemutatja pár tiltott energiatermelő találmány működését.Bemutatják őket használatban,pár kísérletet, valamint tartalmazza azt a felvételt,amin elutasítja a gyártásukat és a létezésüket a találmányügyi(vagy milyen) minisztérium.Azt mondják,hogy a fizika jelenlegi ismeretei szerint nem létezhetnek ezek a szerkezetek és ezért nem akkreditálják őket. Valamint beszélnek róla,hogy pár osrszágban kaptak/kapnának rá engedélyt.Az sem érdekli őket,hogy már működik a találmány,mert elvileg lehetetlen.

Elég öreg a video, valószínűleg már sokkal korszerűbbek lettek ezek aberendezések,esetleg már több,praktikusabb is van belőlük, de arra,hogy bemutassa,hogy léteznek,valamint az eszme elindítására úgy vélem kezdetnek elegendő..

Játékidő: 1:40:50 perc


Nezze meg valaki, fizet-e Egely villanyszamlat es futesszamlat? Ha fizet, akkor mirol beszelunk?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.11.08. 13:27:07

tehát nem az a bajod, hogy másként gondolkodik, hanem az, hogy nem fogadja el, hogy neked van igazad

világos a különbség

igazi "tudományos" "gondolkodás"mód

nyari mikulas (törölt) 2008.11.08. 18:22:48

wmiki: teljesen mindegy, hogyan gondolkodik. A kerdes: igaza van-e? Ha igaza van (es az iagaz kialla a bizonyitas probajat), akkor elfogadom.

Ha mashogy gondolkodas alatt Te azt erted, hogy bizonyitek nelkul onkenyesen azt fogadsz el igaznak barmit amit pillanatnyi hangulatod diktal, es masfelol bizonyitekok ellenere sem vagy hajlando tenyeket tudomasul venni... azt nem tudom elfogadni, de meg "gondolkodas"-nak sen tekintem.

Nem baj, csak butasag. Ha tehetem, ramutatok, probalok segiteni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.11.09. 09:33:11

csakhogy a gond, pont az ilyen elvakult tudományfanatikusokkal van mint ti

a föld lapos, az atom oszthatatlan, a gőzmozdony nem mehet 30 km/h óránál gyorsabban, mert az emeberi szervezet nem bírna ki ilyen nagy terhelést

ezt mind elismert "tudós"ok állították
és mindig "butaságot" mondtak

közben meg azt röhögték ki, aki mást állított...
inkább rajtuk kellett volna segíteni...

rapid 2008.11.09. 11:16:50

wmiki:
pár nappal ezelőtt vettem részt egy tudományos vitán, ahol az egyik tudós igen arrogánsan közölte a másik - elég elismert - tudóssal, hogy ostobaságokat beszél. Az a szép a tudományban, hogy a lényeg nem a pillanatnyilag igazságnak vélt állítás, hanem az a gondolkodási- és vita-folyamat, amelynek során egymással időnként teljesen ellentétes nézetek csapnak össze. Ha a folyamat jól működik, akkor idővel kihullanak a szitán az olyan marhaságok, mint a gőzmozdony maximális sebessége stb. Márpedig a tudományban ezek a folyamatok jól működnek.

rapid 2008.11.09. 11:19:18

wmiki:
Te hallottál már olyan konferenciáról, ahol összejöttek a parák, és egymást ostorozták, hogy mekkora marhaságokat beszélnek? Én még nem...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.11.09. 12:44:29

igen, ez nagyon szép elmélet, hogy az a szép a tudományban, hogy lehet vitatkozni...
csakhogy ez nem igaz

aki más véleményen van, mint az éppen aktuális tudományos álláspont, azt ostorozzák és minden módon ellehetetlenítik
rosszabb mint bármelyik vallás...

egyébként...
nem hiszek abban hogy van intézményesített módszer a világ megismerésére
azt mindenkinek magának kell megismernie
pl. azért is, mert mindenkinek saját világa van, nem létezik olyan, ami mindenki világában objektíven szerepelne

Szilágyi András 2008.11.09. 12:56:41

"nem hiszek abban hogy van intézményesített módszer a világ megismerésére
azt mindenkinek magának kell megismernie"

És mi a te módszered?

rapid 2008.11.09. 12:57:11

wmiki:
akkor ezt a hozzászólást most nyilván egy objektíven nem létező billentyűzeten pötyögted be.. :) Egy olyanon, ami csak a te szubjektív világodban létezik... :)

rapid 2008.11.09. 13:01:12

Szilágyi András:

Wmiki eléggé egyszerűen, és szerintem kicsike háttértudással, de azért egy fontos problémát feszeget. A szubjektív megismerés, mint tudományos módszer létezik, csak a természettudományos módszereknek nem felel meg, mert más filozófiai alapokon áll.

Ettől még lehetnek, sőt, vannak olyan, mindenki számára elérhető eredményei, amelyeket az ilyen kutatásokra építettek.

Ld. pl. a szellemtudomány és Rudolf Steiner, és az általa lerakott alapokon működő iskolák, gyógyászat stb.

rapid 2008.11.09. 13:05:11

Szilágyi András:

Sokszor azt látom, hogy ha valaki szubjektív megismerésre hivatkozik, azt reflexesen áltudományosnak tartjátok, csupán azért, mert sok a kókler. Ez hiba!

Szilágyi András 2008.11.09. 13:08:50

"A szubjektív megismerés, mint tudományos módszer létezik, csak a természettudományos módszereknek nem felel meg, mert más filozófiai alapokon áll."

Akkor mitől tudományos?

rapid 2008.11.09. 13:12:09

Szilágyi András:

"Akkor mitől tudományos?"

Pontosan ezért javasoltam egy másik fórumotokon, hogy foglalkozzatok a tudományfilozófiával is :)))

Ti a tudománynak olyan definícióját fogadjátok el, amibe nem fér bele a szubjektív megismerés. De nem ez az egyetlen érvényes definíció.

Tessék megnézni, hogy az imént említett Rudolf Steiner által létrehozott dolgok működnek-e a gyakorlatban. (Működnek.)

Szilágyi András 2008.11.09. 13:19:48

"Ti a tudománynak olyan definícióját fogadjátok el, amibe nem fér bele a szubjektív megismerés. De nem ez az egyetlen érvényes definíció."

Mi az a definíció, amibe belefér a szubjektív megismerés?

rapid 2008.11.09. 13:40:31

Szilágyi András:

Ha tényleg érdekel az, amit én csak több év alatt tudtam megtanulni, akkor a következő szerzőket javaslom, indulásként:

A tudományos objektivitás cáfolatáról:
Thomas Khun
Polányi Mihály

A szubjektív módszerek létezéséről:
Rudolf Steiner

Kellemes olvasgatást:)

rapid 2008.11.09. 13:42:22

Szilágyi András:

Még valami: ezek a szerzők ráadásul az általatok is elfogadott "tudományos" élet kiemelkedő alakjai voltak! Határozottan nem kóklerek.

Szilágyi András 2008.11.09. 13:50:42

rapid:

Azt reméltem, hogy néhány mondatban tudsz válaszolni a kérdésemre.

Egyébiránt engem a tudományfilozófia csak érintőlegesen érdekel. Úgy látom, hogy a tudományfilozófusok egyelőre nem jutottak túl sok használható eredményre. Itt érdemes megjegyezni, hogy a legutóbbi szkeptikus klubon Laki János azzal zárta az előadását, hogy ő azt tanácsolja a tudósoknak, hogy kutassanak, csinálják a dolgukat úgy, ahogyan ők gondolják, és különösebben ne törődjenek a tudományfilozófiával. Hozzátette még, hogy úgy tűnik, a tudomány működik, de a tudományfilozófusok egyelőre nem tudják megmagyarázni, hogy miért.

Hát akkor én ehhez tartom magam.

rapid 2008.11.09. 14:00:01

Szilágyi András:

igazad van, ha Laki János ezt mondta, semmiképpen se olvasd el az ajánlott műveket a világ legnagyobb tudósai közé tartozók tollából. Csak kutass tovább... Én a kutatásaimat mindenesetre ennél szélesebb kitekintéssel szeretném végezni, ahogy eddig is.

Szilágyi András 2008.11.09. 14:21:10

rapid:

azért kicsit fura, hogy állítólag több éve foglalkozol a témával, és mégsem tudod megmondani azt a tudománydefiníciót, amibe szerinted belefér a szubjektív megismerés is. Akkor ha én elolvasom az általad ajánlott szerzők műveit, akkor a következő érdeklődőnek én is majd csak azt fogom tudni mondani, hogy olvassa el ő is?

yossarian · http://szinhaz.blog.hu 2008.11.09. 14:34:19

rapid, azért olvass már utána az antropozófiának, mielőtt Steinert "tudósként" piedesztálra emeled. free.x3.hu/antropozofia/ , ha ezt tudományként aposztrofálod, akkor nincs több kérdésem.
"Tessék megnézni, hogy az imént említett Rudolf Steiner által létrehozott dolgok működnek-e a gyakorlatban. (Működnek.) " Mire gondolsz,hogy olyan faszántosan működik? Pl. a waldorf módszer és a homeopátia? Hát hogyne.

rapid 2008.11.09. 15:27:40

Szilágyi András:

össze tudnád foglalni néhány mondatban az elmúlt években elért kutatási eredményeidet itt úgy, hogy az, aki nem foglalkozott a témával, és ki is jelenti, hogy csak "érintőlegesen érdekli", valóban értse?

Az említett szerzők sokkal jobban fogalmazták meg egyébiránt, mint én tudnám, ezért javasoltam, hogy olvassatok utána. Vagy a velem folytatott vita fontosabb neked annál, minthogy valóban megismerd a definíciót?

rapid 2008.11.09. 15:38:29

Yossarian:
"azért olvass már utána az antropozófiának"

Először is:
Thomas Khun-ról és Polányi Mihályról mi a véleményed? Kóklerek ők is, ugye?

Másodszor: Steiner. A honlap, amit ajánlottál, Váradi Tibor idézetével kezdődik, aki egy vallási vezető. Steiner mit tehet arról, hogy halála után ki idézi? Inkább tessék elmenni egy euritmia-órára, elolvasni a waldorf-oktatás eredményességéről szóló követő vizsgálatokat (sajnos leginkább csak németül férhető hozzá), és Steiner-könyvet olvasni. Tesláról sem Egely-könyvekből tájékozódsz, feltételezem.

nyari mikulas (törölt) 2008.11.09. 16:18:16

rapid: akkor idezd az emlitett szerzoktol par mondatban.

rapid 2008.11.09. 16:46:17

tamaskodo:

nem spórolom meg neked a munkát :)

nyari mikulas (törölt) 2008.11.09. 17:06:07

rapid: bocs, de akkor azt hiszem, hogy valoszinuleg nem is tudod te sem, es ezzel le is zarhatjuk a vitat, senkit nem erdekel, vegyuk ugy, hogy nem szoltal.

Szilágyi András 2008.11.09. 18:29:44

rapid:

egy definícióról van szó, nem pedig egy nagy halom kutatási eredményről. Ugye nem akarod azt mondani, hogy több ezer oldalt kell elolvasni ahhoz, hogy egy definíciót megtudjunk? Nem, egy definíció maximum néhány mondat. Erre a néhány mondatra várok, de úgy látszik, hogy ilyen nincs.

Szubjektív tudomány nincsen. A tudomány objektív, vagy kicsit kényesebben fogalmazva: interszubjektív. Ami szubjektív, az az illető érzelemvilágához tartozik, semmilyen definíció szerint nem lehet tudomány.

2008.11.09. 19:04:48

Egy potenciális győztes:
ingyenenergia.extra.hu

acos 2008.11.09. 19:37:32

Én nem értek hozzá nem vagyok fizikus, de ha működik bármelyik okostojás szerkezete, akkor miért nem láthatunk semmi ilyet. Azt a bizonyos filmet és is láttam, de ki tudja hol is vannak azok az emberek. (Talán az UFO-k vitték el őket?). Most itt van a lehetőségük bemutatni, de szerintem nem fog sikerülni. Ezek az ingyenenergia szerkezetek, tiltott találmányok legtöbb esetben csak szóbeszédben fordulnak elő. Mindig csak azt hallani, hogy az ismerősöm ismerősének a nagybátyja már látott ilyet, meg hasonló történetek.
Én is inkább szkeptikusként szólok hozzá, de nem vagyok meggyőződve az ellenkezőjéről sem.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.11.09. 20:37:57

acos

Mert "el vannak nyomva" és "féltik az életüket", mivel sok "tudós" eltünt miután publikálni akarta a "találmányát".

nyari mikulas (törölt) 2008.11.09. 21:13:35

Meg lehet oket talalni, ok azok, akik nem fizetnek villanyszamlat, gazszamlat, futesszamlat.
Pontosabban azok akiknek az ilyen szamlajukon a havi egyenleg mindig nulla, nem figyasztanak energiahordozot, energiat.

Van amelyik a szomszedjainak is ingyen adja az energiat, konnyu megtalalni oket.

GergőÁron (törölt) 2008.11.09. 22:15:45

Azt csípem ezekben a szubjektivista kommentekben, és a hozzászólókban, hogy olykor-olykor előrángatnak egy két tudóst, és idecseszik elém, hogy "Látod? Ő nem hitt az objektivitás kizárólagosságában, és elismert tudós! Látod? Ez meg itt bigott keresztény volt! Hívő! Emez meg itt bionergiával is foglalkozott az elismert munkássága mellett.
Nalátod! Ugye-ugye!"

Guglizzak ki én is olyan tudósokat, akik meg elítélték, mélységesen megvetetták, szájon szarták a tudományfilozófia hülyeségeit, vagy akár az egész tudományfilozófiát? És közben pedig elismert tudósok?
...

rapid 2008.11.10. 01:53:06

Szilágyi András:
"egy definícióról van szó, nem pedig egy nagy halom kutatási eredményről. Ugye nem akarod azt mondani, hogy több ezer oldalt kell elolvasni ahhoz, hogy egy definíciót megtudjunk? "

Nem, nem ahhoz, hogy megtudjuk. Ahhoz, hogy megértsük. Gondolom, hasonló a helyzet a bonyolultabb képletekkel és bizonyításokkal a természettudományban: nem elég a végeredményt ismerni ahhoz, hogy megértsd.

GergőÁron (törölt) 2008.11.10. 02:06:14

rapid 2008.11.10. 01:53:06

ne terelj, kérlek.

Itt szerintem a hozzászóló, és mellesleg én is, szeretné megtudni ezt a definíciót. Utána esetleg lehet arról szó, hogy megpróbáljuk megérteni is...

radirgumi 2008.11.10. 11:09:08

Boldogok a leki szegények, mert ÖVÉK a mennyeknek országa...

DJS 2008.11.24. 22:29:17

Összesen KÉT hónap a határidő? Hát így biztos nem jut el a hír az összes sufniban heverő örökmozgó készítőjéhez...

Újraszületett 2008.11.25. 19:09:56

bolhabetu 2008.10.29. 10:01:39
Még csak most olvastam el, bocs ha késő reagálok s egy kicsit off is:
Amit Egely előállított, az sajnálatos módon berozsdált. Emiatt a hatásfok már nem volt olyan jó, így megállt. :)

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.11.26. 05:15:28

Szilágyi András: a Szkeptikus blog benevezhetne (álnéven) egy saját építésű herkentyűvel, egy kamu-örökmozgóval. A nyereményből pedig lehetne tartani egy világraszóló "szkeptikus babazsúrt", ahogy azt Simon Gergely az ő sajátos modorában megfogalmazta.

(Elképzeltem közben, hogy milyen lehet egy szkeptikus zsúr. Gondolom, például senki nem iszik a puncsból, amíg tudományos módszerekkel explicite be nem bizonyítják, hogy senki nem hugyozott bele a puncsostálba.)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.11.26. 07:39:50

Anno kitaláltuk, hogy mi lenne, ha amikor az egyetemen a mellékszakirányok bemutatót tartanak, hogy odacsábítsák a hallgatókat, mi is felállítanánk egy pavilont Műszaki Mágia mellékszakirány címmel.
Mutatnánk valami egyszerű kis folyamatot, amit egy PC szabályoz. Mellette viszont lenne egy gyertya, egy kristálygömb és egy ipari kamera. A képernyőn láthatók lennének a folyamat paraméterei (amiket egyébként egy valódi szabályozó szabályoz), valamint a gyertya gömbön keresztüli képe, amint elemzi a szoftver és beavatkozik. (Prediktív szabályozás) Anyagi erőforrások híján nem valósítottuk meg, pedig szerintem a legtöbb oktató értékelte volna :)

egy2 2008.12.21. 09:14:12

Üdv mindenkinek!

Egy ismerősöm nemrégiben
elmondta a titkát.
Arról szól,hogy
mennyire nem frankó ez a világ.

Síri hangon mesélt borzasztó dolgokat,
találmányokról,
amiket régen betiltottak.

Nagyszerű dolgokat söpörtek szemétbe,
csak azért,hogy értelmünk
maradjon a sötétbe.

Réges-régen feltalálták a vízzel tankolt kocsit,
egy öngyújtóval hegeszthetnénk
mi, a hülye prolik.

A történet végén ajánlott egy könyvet,
az íróját nem ismerte,mondott hát egy címet.
Tiltott találmányok, - megnéztem a neten,
az író is beugrott, fogtam is a fejem.

Egely György olyan (nekem) a tudományban,
mint Gáspár Győzike a művészvilágban.

Minnél többet hallom,
annál inkább érzem,
vagy én vagyok hülye,
vagy roszz az ízlésem.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.12.21. 16:15:14

Nagyon szépen köszönjük... szép vers :D

"Egely György olyan (nekem) a tudományban,
mint Gáspár Győzike a művészvilágban.
"

Kedvenc részem... sokszor fogom idézni :D

kakukkfióka 2008.12.21. 23:26:26

Sokatok szerint senki sem tud örökmozgót építeni!
Mert eddig még nem építettek?
Ne menjünk messzire vissza a mi földünkön csak a 17. századba!
HA űrutazás kivitelezéséről beszéltek volna azt elevenen megégették volna. Vagy csak egy egyszerű dolgot, villamos energia. :-) Persze akkor is MINDENKI azt mondta ILYEN NINCS és hazudik aki ezt állítja! És lőn eljött az idő mindkettőre, sőt tovább is léptünk és most az otthonodban ücsörögsz és olvasod én mit írtam. Ennyit a technika haladásáról!
Ha valamiről MÉG nem tudunk az akkor már nem is létezik? Ekkora magabiztonsággal csak a tudatlanok rendelkeznek! Ezzel meg én nem kérkednék!
Azt gondolom, hogy nagyon sok olyan dolog és eszköz van, amit még nem találtak ki, mert a feltételek a MAI NAPIG még nem adottak hozzá.
Annyira keveset tudunk még a témáról, hogy bugyutaság lenne azt gondolni, hogy nincs tovább és elértük a maximum tudást! Ezért kijelenteni hogy örökmozgó pedig nem létezik, egyenlő a tudatlansággal!
A kétkedők vitték előre eddig is a világot nem azok akik a más tüzén saját pecsenyéjüket sütögették, és öntelten hátradfőltek tele hassal.

kaffogó hebrencs 2008.12.22. 08:29:09

"(Elképzeltem közben, hogy milyen lehet egy szkeptikus zsúr. Gondolom, például senki nem iszik a puncsból, amíg tudományos módszerekkel explicite be nem bizonyítják, hogy senki nem hugyozott bele a puncsostálba.) "

Ez nagyon nagy:D

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.12.22. 12:34:39

kakukkfióka 2008.12.21. 23:26:26

Noh látod... Ezért várjuk remegve januárt.

Egely filmje szerint több ilyen készülék is készült már. Hol vannak?

"Annyira keveset tudunk még a témáról..."

Milyen témáról? Miről tudunk annyira keveset? Épp hadronokat ütköztetnek (ha nem füstölt volna el a cucc :) ) és te úgy véled, hogy egy kondenzátorból, néhány egyéb alkatrészből és egy villanymotorból örökmozgót épít valaki?
Úgy véled, hogy ez a jópárezer fizikus tudatlan, de Te megmondod a frankót?

"17. századba!
HA űrutazás kivitelezéséről beszéltek volna azt elevenen megégették volna"

Hát igen. Az egyháznak megvolt ez a rossz szokása.

"A kétkedők vitték előre eddig is a világot nem azok akik a más tüzén saját pecsenyéjüket sütögették, és öntelten hátradfőltek tele hassal."

Tökéletesen igazad van. Ezért kétkedünk. :)

kakukkfióka 2008.12.22. 22:17:49

Tisztelt ezobiooko!

Persze a hadron ütköztető egy remek magvalósítás. Le a kalappal. Habár azt mondták, hogy ha beindul egy fekete lyukat hoz majd létre, és ez elnyeli a földet. Vagy nem megy a szerkezet vagy nem csinál fekete lyukat, nem tudom melyik a jobb.

Alapkiindulás a tudósoknál, fizikusoknál, hogy általában hogy ragaszkodnak a törvényekhez, amit ezer éve úgy gondolják, hogy jól feketteték le. Hiba volna ezeket nyilvánosan fesuzegetni, mivel kiderülhet , hogy eddig amiből megéltek az a semmire épült. Vagyis a tétel megdőlt, és a hitelességük elveszett! Ki támogatná ezeket egy ilyen emberiséget átértékelő hiba után? SENKI! Inkább nem feszegetik a kérdést, hiszen MEG VAN MONDVA hogy örökmozgó NEM LÉTEZIK? mert az energia NEM növekszik, csak átalakul.

Nem én fogom megmondani a frankót , de gondolkodok rajta, még ha nem is hiszed el. Szerencsére nemvagyunk egyformák, így a kétkedőknek az a dolguk, hogy erőt adjanak ahhoz, hogy a gondolkodók meg tudják cáfolni a téves elméleteket.

Továbbra is tartom az álláspontomat, miszerint van olyan fizikai jelenség, vagy egyéb dolog amit még nem ismerünk, így erről azt állítani, hogy egyenesen nem is létezik, hasonlít a papok tudatlanságára.
Vagy ők is a saját ázsiójukat védték, nehogy a technikai forradalom felnyissa az emberiség szemét , és eltávolodjanak a vallásuktól, amit már 2 ezer éve építettek, és ebből van ( volt ) a bevételük. /papi 10-ed stb /

kakukkfióka 2008.12.22. 22:21:37

Kaffogó hebrencs, a puncsos tál nem örökmozgó, úgyhogy bátran lehet belehugyozni! De van jobb ötletem, konnektornak hívják...... ott is a fázis a nyerő! :-)

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.12.23. 09:31:06

"Továbbra is tartom az álláspontomat, miszerint van olyan fizikai jelenség, vagy egyéb dolog amit még nem ismerünk, így erről azt állítani, hogy egyenesen nem is létezik, hasonlít a papok tudatlanságára."

Ki mondott ilyet? Beszélsz butaságokat...

bolhabetu 2008.12.23. 11:34:36

"Alapkiindulás a tudósoknál, fizikusoknál, hogy általában hogy ragaszkodnak a törvényekhez, amit ezer éve úgy gondolják, hogy jól feketteték le."

Igen. Ha van egy olyan törvény, amit alátámasztanak a megfigyelések, akkor azért nem butaság ragaszkodni hozzá, egy olyan törvény ellenében, amit még semmilyen megfigyelés nem támasztott alá. Az örökmozgó pontosan ilyen.

"Továbbra is tartom az álláspontomat, miszerint van olyan fizikai jelenség, vagy egyéb dolog amit még nem ismerünk, így erről azt állítani, hogy egyenesen nem is létezik, hasonlít a papok tudatlanságára."

Az a baj ezzel az érvvel, hogy egy triviális állítás. Ha véges megfigyelésből akarunk minden lehetséges megfigyelésre következtetni, akkor ez benne van a pakliban.
Ha viszont az örökmozgót alátámasztani akaró megfigyelésekről rendre kiderül, hogy félreértésen, vagy annál is rosszabbon alapulnak, akkor viszont konkrétan nincs mit a szkeptikus álláspont szemére vetni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.12.23. 16:52:23

"Le a kalappal. Habár azt mondták, hogy ha beindul egy fekete lyukat hoz majd létre, és ez elnyeli a földet."
Na jó, de ezt nem a fizikusok terjesztették :)

"Vagyis a tétel megdőlt, és a hitelességük elveszett!"
Negatív, minden egyes korrekcióval nő a hitelességük. Bár ezek a tételek nem megdőlni szoktak, hanem általánosítódni.

"Igen. Ha van egy olyan törvény, amit alátámasztanak a megfigyelések, akkor azért nem butaság ragaszkodni hozzá, egy olyan törvény ellenében, amit még semmilyen megfigyelés nem támasztott alá. Az örökmozgó pontosan ilyen."
Ennyi.
Ha valaki mutat egyet, akkor elfogadjuk, megkeressük rá az elméleti magyarázatot stb.
Ha mutat egy fekete dobozt és azt mondja, örökmozgó, de nem lehet kinyitni, mert titkos és mérni sem, mert ő már megmérte és igenis örökké fog mozogni, akkor azt kiröhögjük. Ha mindezt a fiók aljából kisöpört alkatrészekből rakja össze az már csak extra röhej.

kakukkfióka 2008.12.23. 21:39:01

Örökmozgó?!
Mihez képest?
A föld és az égitestek. Mióta is mozognak? Már amelyik persze nem ütközött és robbant fel stb. Csak saccolunk az életükre vonatkoztatva és a halálukat is CSAK talán saccolással tudjuk meghatározni. Vagy valamelyiktek ott volt ?? :-)

A NASA is milliárdokat költ a technológiára és náluk sincs még olyan eszköz vagy alkatrész , ami soha sem romolna el!!! Tehát ha valami el tud romlani az el is romlik mondá MURPHY. Tehát mint olyan "örökmozgó" ami az idők végezetéig és annál is tovább mozogna, nem létezik és nem is fog létezni!
Olyan ami addig működik, amíg el nem romlik, olyan lehetséges. Csak eddig még nem jutott a köz birtokába.
Vagy valaki mutasson olyan alkatrészt ami örökké jó lesz, nem kopik, nem törik, és örökéletű. Kíváncsi lennék a sufni aján tárolt kisöpört alkatrészek listájára.

bolhabetu 2008.12.23. 23:05:09

@kakukkfióka:
"Örökmozgó?!
Mihez képest? "

A fogalomzavarok elkerülése végett, az örökmozgó olyan eszköz melyre nem teljesül a termodinamika első vagy második főtétele. A bolygók nem ilyenek.

kakukkfióka 2008.12.24. 12:11:48

@bolhabetu:
A kivétel erősíti a szabályt! :-)
Úgy tűnik fha el is fedezne valaki örökmozgót, akadna rögvest ezer millió ember aki rögtön bebizonyítja ,hogy nem erre gondolt!

kakukkfióka 2008.12.24. 12:21:22

@tamaskodo:
Ha már pontosítunk tegyük jól!
www.idegen-szavak.hu/keres/hipotetikus

hipotetikus
állítólagos, feltételezett

"Az örökmozgó (perpetuum mobile) olyan hipotetikus gép, amit, ha egyszer beindítunk, örökké mozgásban marad, "

Tehát akkor minek várnátok el, hogy valaki meg is építse, ha a megfogalmazásában is csak feltételezett gép szerepel! Teljesen logikus, is, mivel olyan gép NINCS ami ÖRÖK időkig menne, és nem megy soha tönkre!!! Na most akkor kinek van igaza?
Eleve olyant vártok el , ami ezen okoknál fogva nem lehet megépíteni!!!

kakukkfióka 2008.12.24. 12:30:37

"A sikeres pályázat feltételei:
1. Lehetőleg önjáró, visszacsatolt legyen a szerkezet, azaz indítás után folyamatosan működjön. Ha mechanikus gépről van szó, akkor legalább egyórás folyamatos működést szeretnénk látni, utána leállítható a szerkezet.
2. Ha nem önjáró, akkor könnyen és megbízhatóan mérhető legyen a többletenergia, s annak minimális értéke legalább 1 W legyen."


Nos ha úgy vesszük NEM is kell a kíírás szerint SEM örökké mennie!!!
Ezek után feltételezhető HIPOTETIKUSAN :-) , hogy örökké fog menni!! :-)

nyari mikulas (törölt) 2008.12.24. 14:16:31

@kakukkfióka: nem erted a leneyeget.
A lenyeg nem az idotartam, hanem az, hogy nem kell a mukodeshez energia.
Tudom, hogy ha nem hallottal rola, akkor a szavak ertelmebol masra is gondolhatsz, de a nyelv az mar csak ilyen. Gondolj a villanykortere: nem elektromos gyumolcs, hanem vilagitoeszkoz. Valahogy igy van az orokmozgoval is. Szo szerinti ertelme: "energiafelhasznalasnelkulmukodogep". Mindenhol, ahol az orokmozgo szot latod, erre a hosszu szora gondolj.

A lexikon hipotetikusnak mondja az orokmozgot, mert a lexikon tudja azt, amit Egely nem tud: ilyen gepet nem lehet kesziteni.

x007 2008.12.29. 17:41:22

Szerintem, ha valaki feltalálna egy működő örökmozgót, az olyan gazdasági világválságot okozna, hogy csak néznénk, mint a moziban :). Rettegésre semmi ok, mivel ez sose fog bekövetkezni :).

168 2009.01.10. 13:44:27

ÜDV nektek! Én nem lennék olyan biztos benne,hogy nem lehet valamit csinálni! (TILTOTT TALÁLMÁNYOK) -mindenki csaló volt , vagy tovább gondolták a fizikát-kémiát ,esetleg véletlen rájöttek 10-15 év és a sok-sok kísérletezés után,mert mindig legyen egy újabb gondolat,ha valami nem megy. Akkor,ha nincs több gondolat és a szerkezet sem működik akkor VÉGE!!! A tudatlanság viszont nem bűn˝ ezt nem azért jegyzem meg, hogy bárkit is lenézzek,mert én is sok mindent nem tudok.Ha megoldás születik és mindenki szeme láttán működik a szerkezet a mai fizikai,kémiai tudásunk alapján is azt mondjuk :CSALÓ:vagy azt,hogy ezt nem gondoltuk volna.A kísérletekhez viszont sok türelem,fejtörés és persze pénz kell ami persze magamfajtának is kevés van,mert ugyan akinek sok pénze van az nem töri ilyesmin a fejét! ENNYI?ennyi.

palkolo 2009.03.31. 16:46:28

Na sziasztok!
Végigolvastam ezt a fórumot és meg kell mondanom nem álltam meg hogy ne regeljek és ne szóljak hozzá. Ezt az Egely mamust nem ismerem, egyedül egy filmet láttam vele, meg a társaságával. Mondjuk szerintem lehet valami a dologban, valami alapja lehet azoknak a dolgoknak, de ha figyelembe vesszük hogy egy olyan kis szerkezet milyen hangal, rezgéssel, meg veszéllyel jár... lehet hogy egy nagyobb gép már csak emiatt nem késtülhetne el.
Na de nem ez a lényeg, én nem vagyok sem fizikus, sem tudós, sőt a fizika soha nem volt a kedvencen, de azért érdekel. Azért irok,mert mindenki kézzel látható bizonyitékot akar hogy elhidje a ,,csodát,,.
Pedig az már itt van, és nem csoda, hanem maga a valóság. Egy bizonyos személy vizből állit elö nagyon magas höfokot, akár 6000 C állitólag. Igaz erről nem gyözödtem meg, de egy vascsővet a szemem láttára olvasztott szét egy pisztollyal a kezében amiben a vizet plazmásitotta. Ha nem látom én sem hiszem,de szemtanuja voltam a dolognak. Ja és az állambácsik....hát piszkos politika megy itt higgétek el. Csak az tudja aki bele lát.

Szilágyi András 2009.04.01. 06:19:40

@palkolo: a vízgőz plazmásítása ívkisüléssel nem új dolog, valóban használják hegesztésre. De semmi köze az örökmozgóhoz. Be kell dugni a konnektorba, több ezer wattot fogyaszt!

palkolo 2009.04.06. 21:52:27

akkor már csak azt magyarázd meg hogy tudta azt a tobbezer wattot egy elembol nyerni,merthogy annyi energiaforrása volt csak.

ment_a_lista 2009.04.07. 07:27:47

@palkolo: Csak nem az UFO-k által megadott, nullponti energia kinyerő elem technológiája van a háttérben?-)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.04.07. 10:15:20

Én meg láttam, amikor a Qui Gon Jinn átolvasztotta a páncélajtót a fénykardjával :)
Megnézném a filmecskét, bár szerintem humbug.
Több okom is van a szkepszisre, mert egy 6000 fokos test vakító kékes-fehér fényt áraszt és nagyon nehéz filmezni, 6000 fokon a vas nem folyik, hanem már régen elforrt, de ez lehet a leírás pongyolasága is.

Több ezer wattot kinyerni nem kunszt, mióta tudjuk tárolni az energiát. Ha nézel egy 100 W-os CO2 lézert, abból is kijön 1 MW. Hogyan? Hát rövid impulzusok formájában. Egy nagy tömböt ugyan nem olvasztasz meg vele, mert, hát az energia mennyiség nem valami nagy, de egy vascsövet pl. el lehet vele vágni, mert nagyon kis helyre, koncentrálódik, nagyon rövid időre. Ott is simán elérsz 6000 Celsiust (el is forralja fémet) és nuku varázslat. Az eszköz ugyan nem pisztoly méretű éppen.

Ipgaz 2009.04.07. 22:23:29

@palkolo: Hú, ez veri Egely nyolc másodpercenként felvillanó kis villanyégőjét.

Ipgaz 2009.04.07. 22:26:53

Mi újság a pályázattal?

Szilágyi András 2009.04.09. 07:02:19

@palkolo: ühüm, na és milyen elem volt benne? Egy ceruzaelem? A helyedben utánanéznék, mert ez így biztosan nem igaz.

Ipgaz 2009.04.12. 19:16:58

@palkolo:
Nem Gróf Spanyol Zoltánt láttad ezzel az orosz plazmavágóval?
www.multiplaz.cn/usa/index.html

Tom Benko 2009.09.18. 22:26:49

Mi a helyzet a pályázattal? Ki nyert? Elhallgattatta már a gonosz tudótársadalom, vagy az olajmaffia? :)

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.09.18. 22:37:17

Az www.ufomagazin-net.hu címen tudsz informálódni.

Sajnos úgy tűnik eddig nincs nyertes pályázat, ami nagyon meglepő, de van új, "Energetikai pályázat II." ami már jóval engedékenyebb... nem kell "kikerülni" az energiamegmaradás törvényét... bíztató :)

Első mohikán 2009.09.25. 04:42:15

Nekem van egy tuti perpetum mobile ötletem.Közreműködő társakat keresek a részletek kidolgozására.Működtesse az örökmozgó-gépet az emberi butaság.Tuti, hogy a világ végezetéig elketyegne!

Fidel figyel 2011.01.16. 17:23:15

Elgondolkodtál már azon,hogy amit a tudásodnak nevezel, az valóban a Te tapasztalásod,tudásod-e? Nem lehet, hogy csak könyvekből szerzett és általad igazként elfogadott információk összessége csupán? Szerintem könnyelműség elítélni Egelyt. Vagy Ti tényleg azt hiszitek, hogy csak ez a 3 dimenzió van és csak az VAN, amit az érzékszerveitekkel észleltek?
Pont a szkeptikusok klubjának illene kétkedőnek lennie azon világ elfogadott törvényeit illetően, mely világ láthatóan a vége felé közeledik és teszi tönkre önmagát... nem szkeptikusság az, ami itt jelen van, hanem szűklátókörűség, korlátozott képzelőerő, és sok-sok félelem az újtól, ismeretlentől.
Tudom,hogy a mai fizika ezekre alapoz, de bízom abban, hogy rövidesen napvilágot lát az első perpetuum mobile, szabadenergiás motor, vagy hívjuk bárhogy és minden, amit eddig valósnak hittetek kártyavárként omlik majd össze.

pounderstibbons 2011.01.16. 18:00:31

"de bízom abban, hogy rövidesen napvilágot lát az első perpetuum mobile, szabadenergiás motor, vagy hívjuk bárhogy és minden, amit eddig valósnak hittetek kártyavárként omlik majd össze"

Lehet, hogy most megdöbbentelek, de én is reménykedem a jelenleginékl tisztább energiaforrás felfedezésében.
De abban is reménykednem kell, hogy ez pont Egelytől fog jönni, aki egyre másra halmozza az igazolhatatlan, saját magának ellentmondó kinyilatkoztatásokat?
Nézd meg, hogy mi mindent összeködösített a CO2 bontó készülékéről:
szkeptikus.blog.hu/2010/11/16/igy_mukodhetett_egely_szendioxid_bontoja

Tom Benko 2011.01.17. 22:47:17

@Fidel figyel: Én például kételkedem, de eddig még semmivel nem találkoztam, ami az eddig általam tanultakkal ellentétben leenne. Pedig hidd el, elég sűrűn tesztelem azokat.
A perpetuum mobile meg hasonlókkal az a baj, hogy a működésük a természetről eddig tapasztaltakkal annyira ellentéte, hogy ha lehetséges lenne bármelyik, akkor már régen észlelnénk azt, és nem kellene minden okostojásnak külön-külön elmagyarázni. Pont az utolsó bekezdésed adja a lényeget: ezektől omlana minden, amit eddig megtapasztaltunk, pedig semmi nem utal rá.
De miféle újtól félne itt bárki is? Sőt, örülnénk, ha bármi újat találnánk,de sajnos ahhoz már egy-két remete bőségesen elégtelen...

Pistabácsi csodabogár 2017.05.07. 15:51:55

@Fidel figyel: csdabogárfeltaláloja gál istván ásothalmi hobortos feltalálo nagimrefeltalálorotormototrja a müszakitudomány százévetvártatudományegyujkostruktivrobano motoraeg egej urszerit azörökmozgo scodabogárra 2 ezerévetkeletvárni anagyamiavilágot megreformálná afeltalálot elmeszakértöi vzsgálat alávetik ezmárvelemis megtörtént az ikumjob volta szakétöjétöl....

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása