Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

A Szkeptikus Kongresszus előadói – 5. rész

Vágó IstvánVágó István:
Áltudomány a médiában
2010. szeptember 18., 11:15

Vágó István vegyészmérnök végzettségű. Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége. Egyéb szórakoztató és ismeretterjesztő műsorok mellett nyolc éven át vezette a Legyen Ön is milliomos! című produkciót. Elnökségi tagja volt az első magyar szkeptikus közösségnek, a Tényeket Tisztelők Társaságának. Alapító tagja és egy évig elnöke volt a Szkeptikus Társaságnak. Médiaszerepléseiben is következetesen képviseli racionális álláspontját.

Előadásában, amelynek alcíme „Miért népszerűbb a hülyeség az okos gondolatoknál?”, azokat a történelmi, szociális és gazdasági okokat elemzi, amelyek az áltudományok, ezotéria előretörésére vezettek az elmúlt húsz évben. A (kereskedelmi) médiának az áltudományok terjesztésében való szerepéért persze Vágó se lelkesedik, de a média működésének elemzésével inkább arra szokta felhívni a figyelmet, hogy a tudomány népszerűsítőinek és a szkeptikusoknak is meg kell találniuk a módot, hogy a média szabályaihoz alkalmazkodva át tudják adni saját üzeneteiket.

Röst GergelyRöst Gergely:
Miért olyan népszerűek a hatástalan kezelések? Egy egyszerű matematikai model tanulságai
2010. szeptember 19., 10:45

Röst Gergely matematikus a Szegedi Egyetemen. A tisztán elméleti munkája mellett a fertőző betegségek, járványok és egyéb biológiai folyamatok matematikai modellezéséről publikál cikkeket.

Előadásában a matematikus egy egyszerű matematikai model segítségével bemutatja, hogy egyébként hatástalan kezelések hatékonyabban terjedhetnek a népességben a hatásos kezeléseknél, amennyiben az emberek választása csupán azon alapul, hogy mások mit használnak. Hosszabb távon a hatástalan kezelés teljesen eluralkodhat kevésbé komoly problémákkal küszködő páciensek között. Ez a helyzet elkerülhető, amennyiben a közösség megfelelően nagy hányada kellően informált és a ténylegesen hatásos kezelést választja a környezetében lévő emberek választásától függetlenül. Még érdekesebb versengési folyamat alakulhat ki a kezelési módok közt olyan esetben, ahol a tájékozatlan egyének választását hamis információkkal befolyásolják.

Cristopher C. FrenchCristopher C. French:
Rendhagyó pszichológia
2010. szeptember 19., 10:30

Christopher C. French brit pszichológus és aktív szkeptikus, aki a paranormális hitek pszichológiájára, a paranormális élmények, az észlelés és érzelmek vizsgálatára szakosodott. Jelenleg a University of London Goldsmiths College-ban működő, az általa tíz éve létrehozott Rendhagyó Pszichológia Kutatási Csoport (Anomalistic Psychology Research Unit) vezetője. A The Skeptic folyóirat társszerkesztője.

A rendhagyó pszichológia (anomalistic psychology) a pszichológia egyik ága, amely az emberek úgynevezett paranormális viselkedését és tapasztalatait kutatja anélkül, hogy feltételezne bármilyen valóban paranormális háttérmagyarázatot. A kutatók megpróbálnak valószínű, nem paranormális, kísérleti bizonyítékokkal alátámasztott magyarázatot találni arra, hogy pszichológiai és fizikai tényezők kombinációi hogyan képesek paranormálisnak tűnő jelenségeket létrehozni.

Részletes információ a három napos angol nyelvű kongresszusól a kongresszus2010.szkeptikus.hu oldalon található, ahol egyben regisztrálni is lehet. A részvételi díj 8000 Ft, ami magában foglalja a szombati ebéd költségeit is. Mivel a regisztrációs díjak nem fedezik a kongresszus megrendezésének költségeit, ezért szívesen fogadunk további hozzájárulást is.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr772280504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása