Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Szkeptikus Klub: Gyógynövények gyógyszerekben és csodaszerekben

A Szkeptikus Klub következő összejövetelének programja:

Gyógynövények gyógyszerekben és csodaszerekben

Szendrei Kálmán emeritus professzor

(Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Farmakognóziai Intézet)

Elterjedt felfogással szemben a gyógynövények még ma is jelentős részét adják a valódi gyógyszerkincsnek közvetlen nyersanyagként, hatóanyagforrásként és ötletadóként. Ezirányú szerepük azonban, párhuzamosan a gyógyszeripari innováció általános lelassulásával, visszaesést mutat. A megállapítás igaz a terápia olyan „nehéz” és ellentmondásos területeire is, mint a tumorgátló szereké. Ugyanakkor az iparilag fejlett világ lakosságának érdeklődése az utolsó fél évszázadban jelentős fordulatot vett a „csak természetes, nem mesterséges és ezért sokkal kíméletesebb, mégis minden betegségben eredményesen alkalmazható”, illetve annak ígéretével megjelenő alternatívák felé. Az egyre növekvő lakossági szegmens a segítség egyik fő forrását a gyógynövényekben véli megtalálni. Ezt az igényt egyre nagyobb iparágak stimulálják és elégítik ki, gyakran szakszerűtlenségek és törvénytelenségek árán is. A vonatkozó szabályozás jelentős facilitáló tényező. Az előadásban a jelenség hátteréről, kirívó területeiről, a fogyasztói kockázatokról és a rendezés irányában ható javaslatokról lesz szó.

A klubest helye: Kossuth Klub (1088 Budapest, Múzeum u. 7.), földszinti klubhelyiség. Ideje: 2011. november 15. kedd, 18 óra.

A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr743364890

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fontos a mese? 2011.12.10. 12:05:53

Csak a felolvasás vagy hangos mese is jótékony hatású? A gyermekek épp úgy tele vannak problémákkal, gondokkal, mint a felnőttek. Számos kérdés foglalkoztatja őket, k&oum

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BermudaRoby 2011.11.11. 12:47:45

holisztikus cickafark méhnyakrákra nagy tételben eladó! :DD
vagy kaszálóra cserélném...

stario 2011.11.12. 17:47:36

Szerintetek melyik gyógyszergyár pénzeli ezt a "szkeptikus" klubbot?

captpicard 2011.11.12. 21:26:42

egyszerre mindegyik,sőt még sütit is hoznak,gyere el te is :D

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2011.11.15. 07:43:29

stario!

Te el vagy tévedve! Ahogy a hirtelen megkezdett, aztán elhagyott blogodon (chemtrail.blog.hu/) látom, te azok közé tartozol, akik azt hiszik, hogy a kondenzcsíkok nem is párakicsapódások, hanem annak nyomai, hogy mérgeket szórnak ki ránk tudatosan a repülőgépekből.

Ez persze baromság, de ha ennyire környezet- és "vegyszerezés"-tudatos vagy, akkor miért neheztelsz egy olyan előadásért, amely azt mutatja be, hogy az eladott gyógynövényekbe bizony sokszor gyógyszergyári anyagokat kevernek úgy, hogy azt nem tüntetik fel a dobozon és nem is engedélyeztetik a terméket ennek megfelelően.

Az előadó ilyen irányú kutatásai nem a gyógynövények felhasználása ellen van (legjobb tudomásom szerint igencsak nagyra tartja a gyógynövény-kincset), hanem az ellen, ha ebbe szennyezőanyagokat kevernek.

Ez utóbbi bizonyított "mérgezés", míg a te chem-trailjeid áltudományos baromságok.

MobilKém1 · http://mobilkem.hu 2011.11.30. 21:45:37

"te azok közé tartozol, akik azt hiszik, hogy a kondenzcsíkok nem is párakicsapódások, hanem annak nyomai, hogy mérgeket szórnak ki ránk tudatosan a repülőgépekből."
lol és tényleg :D

sztrugackij 2011.12.02. 14:26:42

@stario: Ugyanaz,amelyik a helyesírás népszerűsítését.
Szemetek!

Mr. Jerkow 2012.01.09. 17:50:10

"Gyógynövények gyógyszerekben és csodaszerekben"! Ekkora hülyeséget! Köztudomású, hogy a gyógynövények hatástalanok. Kamu az egész. Az alattomos és titkosan szerveződő természetgyógyász-lobbi undorító félrevezetéséről van szó! Fokhagyma, kamillatea, egyéb gyógynövénykészítmény? Bullshit! Nincsen bennük hatóanyag, hiszen nem szintetikusak. Nehogy bedőljetek nekik!

fordulo_bogyo 2012.01.09. 18:37:52

@Mr. Jerkow: Valamit felreertesz.
Egy anyag hatasa nem attol fugg, hogy szintetikusan allitjak elo, vagy a termeszetbol izolaljak.
A gyari gyogyszererek jelentos resze is termeszetbol izolalt hatoanyagot tartalmaz.
Mellesleg a legerosebb ismert mergek sem szintetikusak, hanem termeszetben elofordulo forrasokbol (noveny, allat, mikroorganizmus) izolalhatoak.
A hatas es szarmazas kozott nincs osszefugges.

ment_a_lista 2012.01.10. 08:15:08

@Mr. Jerkow:
Biztosan nem voltál az előadáson, mert akkor nem írtál volna ilyen kommentet. Az előadó teljes mellszélességgel kiállt a gyógynövények használata mellett.
Gondolom nem ismered ezt a könyvét: www.medicina-kiado.hu/index.php?menu=newbooks&book=1585 Ebben a könyvben is a te jól megalapozott gyanúdat erősíti.:-)))
"Köztudomású, hogy a gyógynövények hatástalanok. ... Nincsen bennük hatóanyag, hiszen nem szintetikusak."
Ismered pld. a Journal of Natural Products folyóiratot?
Olvasgasd. pubs.acs.org/journal/jnprdf

fordulo_bogyo 2015.04.02. 03:08:34

@Karinthy-paradoxon: Ezt vizsgalni kene generaciokon at, mielott elkezdjuk alkalmazni, mert hatha fekete hattyu van benne.
Ugye?
Ez nem egyszeruen fokhagymaevesrol szol.
Es honnan tudjak, hogy hatasos?
Alkalmazd Talebet, es dobd ki az egeszet a szemetre. Legy kovetkezetes. Gondolkozz.

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2015.04.02. 04:44:05

@fordulo_bogyo:
>Es honnan tudjak, hogy hatasos?

volt kísérlet és
"sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint bármely ma használt antibiotikum-kezelés"
www.hir24.hu/tech-tud/2015/04/01/ezereves-csodaszer-pusztithatja-el-a-husevo-szuperbakteriumot/

és a mikrobiológusoknak tényleg fekete hattyú volt
"„Még most sem tudom elhinni, mennyire hatékony ez az ezeréves antibiotikum – mondta a mikrobiológus. – Amikor megérkeztek az első eredmények, teljesen megdöbbentünk. Egyáltalán nem számítottunk ilyesmire."

fordulo_bogyo 2015.04.02. 06:39:15

@Karinthy-paradoxon: Ugyan mar. Csak meglepo volt. A fekete hatty az elorelathatatlan es nagyhatasu.
ezt meg mar ezer eve leirtak, es egyelore semmi hatasa tarsadalomra.
Olvass tobb Talebet, nyilvanvaloan nem erted, hogy mi a fekete hattyu.

"sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint bármely ma használt antibiotikum-kezelés" - kemcsoben? Vagy egy konkret fertozes kezeleseben?
Hogyan lehet valami hatekonyabb egy 100% hatasu antibiotikumnal????
A bakteriologus itt gyanakszik, valami buzlik, atveres-szag terjeng.

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2015.04.02. 07:03:45

@fordulo_bogyo:
>Hogyan lehet valami hatekonyabb egy 100% hatasu antibiotikumnal????

Vancomycin-t írnak.

"The researchers, who presented their findings this week to a meeting of microbiologists in Britain, sent some of the stuff off to Kendra Rumbaugh, an associate professor at Texas Tech, who tests antibiotics. She tried it against MRSA, one of the most common and vexing superbugs that's spreading rapidly.

"It certainly works as well as, if not better than, what we are using in clinics," Rumbaugh told NBC News. "The gold standard is vancomycin and it worked as well as if not better than vancomycin.""
www.nbcnews.com/health/health-news/those-medieval-doctors-may-have-been-something-n333561

fordulo_bogyo 2015.04.04. 04:44:14

@Karinthy-paradoxon: Idezni tudsz. Erted mirol van szo?
Ott van a szar a palacsintaban, hogy nem mondjek, meg, hogy ebbol a trutyibol milyen adagot hasonlitottak milyen koncentraciojau vankomycinhez.
A hatas a menniseg fuggvenye.
ugyanannyi grammot, vagy ugyanolyan szamo molekulat hasonlitottak ossze?
Vagy otletszeruen egy ilyen es egy olyan oldatot?
A hipo mindnel erosebb.
Igaz, az emberi sejteket is megoli.
Ez a trutyi mit tesz az emberi sejtekel?
Hattyumadar... :-(
Tolod a szemetet, kozben magad sem erted, mit idezel. Nem felsz, hogy ez a fajta idezgetes fekete hattyut okoz?

fordulo_bogyo 2015.04.04. 04:49:42

@Karinthy-paradoxon:
Nincs olyan, hogy egy anyag hatasosabb a masiknal.
Egy adott anyag konkret mennyiseget lehet csak hasonlitani egy masik anyag szinten konkret meghatarozott mennyisegehez.
Olyan nincs, hogy a vancomycin hatekonyabb, mint a spektinomycin.
Azt lehet mondani, hogy 50ug/ml vankomycin hatekonabb, mint 250 ug/ml spektinomycin.
De 1000ug/ml spektinomycin hatekonyabb 10ug/ml vankomycinnel.
Akkor most melyik a hatekonyabb, ha nem adjuk meg a mennyiseget, koncentraciot?
Erted mar?
Itt van az eb elhantolva.
Az osszehasonlitas amit idezel: buzlik.

Szilágyi András 2015.04.04. 14:27:38

@fordulo_bogyo: A hírben az volt, hogy MRSA-fertőzött sebeket kezeltek ezzel a lével (egereken), és legalább olyan hatásos volt, mint a klinikai gyakorlatban a szokásos módon használt antibiotikumok.

fordulo_bogyo 2015.04.04. 15:17:18

@Szilágyi András: Milyen koncentracioban, milyen gyakorisaggal alkalmazva volt olyan hatekony, mint a milyen koncentracioju es milyen gyakorisagu antibiotikumkezeles?

Ugy altalaban hogyan lehet ket anyag hatekonysagat osszehasonlitani anelkul, hogy a hasznalt mennyisegrol es kezelesi idorol is szot ejtenenk?

Szilágyi András 2015.04.04. 15:27:10

@fordulo_bogyo: Nyilván a szokásos módon használták az antibiotiumokat, a klinikai gyakorlat protokolljainak megfelelően. Feltételezem, hogy ezeket az orvosi gyakorlat optimalizálta már, és úgy használják őket, ahogy a legeredményesebbek.
Egyébként ez egy sajtóhír, nyilván nem itt fogják részletekbe menően ismertetni a kísérletet.

Csilla2 2016.07.29. 21:36:47

@Mr. Jerkow: Varró Aladár neve nem tudom,mond-e valamit? A Budapesti Tudmányegyetemen végzett gyógyszerészként. Munkája mellett tanulmányokat folytatott Franciaországban, Olaszországban, Németországban is, mindenütt a gyógynövénykutatás területén tevékenykedett. Leghíresebb munkája a Gyógynövények gyógyhatásai. (Szerintem minden háztartásban ott kellene lennie a polcon.) Nos, ebben a könyvben TUDOMÁNYOSAN le van írva minden egyes ott szereplő gyógynövény + a hatóanyaga is.
Az általad említett fokhagymának pl. kéntartalmú nitrogénmentes olaj, allizin. A kamillánakillóolaj, azulén anyagával. Stb.

Egyébként szerinted a "szintetikus" cuccokat általában miből nyerik? Terem a szintetikus fán?

Ha egyszer véletlenül magas lesz a vérnyomásod, igyál meg egy csésze csalán teát: kb egy 20-as értékkel leviszi, nagyjából 15 perc alatt. ( Saját mérési tapasztalat.)Tudod, a csalán egy elég erős vízhajtó. A vérnyomás problémák jelentős részét a veseszabályozás által (vízhajtás) el lehet érni.
Nem hiszed, hogy a csalán vízhajtó? Próbáld ki! Ha a fogyasztása után fél óránál tovább bírod, gratulálok!:)
A fokhagyma is szabályozza a várnyomást. Ezen kívül: kéntartalma miatt természetes antibiotikum is. (Számtalan kórokozót el tud pusztítani előbbi tartalma miatt.)
Varró Aladár mindent leírt. Tudományosan, alaposan.
Gyógyszerészként.

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása