Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Hamisítással alátámasztott hamisításvád, avagy egy valódi auschwitzi fotó

Az auschwitzi haláltáborban elkövetett iparszerű népirtás folyamatáról értelemszerűen kevés helyszíni fénykép készült. A ritka kivételek egyike az a négy fotó, melyet 1944 nyarán a Sonderkommando, a nagy mennyiségű holttest megsemmisítésével megbízott foglyok egy kis csoportja készített egy becsempészett fényképezőgéppel. A filmet egy levél kíséretében fogkrémes tubusba rejtve sikerült a táborból kicsempészni. A négy fotó közül is a legismertebb az alábbi kép, mely az V. krematórium mögött kialakított halottégető gödör környezetét ábrázolja.

auschwitz_burningpit.jpg

A képen a Sonderkommando tagjai tevékenykednek a halottégető gödör körül. A gödörből nagy mennyiségű füst száll fel, a terepen pedig az égetésre váró holttestek tömegét látjuk.

Maga a fénykép már 1945 óta ismert. Bár eredeti negatívja elveszett, a negatívról készült kontaktmásolatokat ma is őrzi az auschwitzi múzeum, ahol egy kb. 45 cm szélességűre kinagyított változata is megtekinthető. Egy kevésbé kontrasztos változat is létezik, melyen több részlet kivehető.

A holokauszttagadók természetesen a legtöbb auschwitzi kép hitelességét vitatják. Ebbe a képbe azonban korábban nem nagyon sikerült belekötniük azon kívül, hogy a holttestek számát, furcsának tűnő testhelyzetét, haláluk okát próbálták vitatni. Nemrégiben azonban egyes holokauszttagadó fórumokon újabb ötlet született. Valaki ugyanis a Travel Channelen a Ghost Adventures című, amerikai szellemvadász műsort nézte, s feltűnt neki, hogy a műsorban egy 1912-es, Ohio állambeli vonatbaleset illusztrációjaként egy, az auschwitzi képhez meglepően hasonló képet mutattak be:

ghostadventures_ohio_auschwitz500px.png

A különbség csak az, hogy a műsorban bemutatott képen jóval kevesebb holttest látható – vagy talán nem is holttestek azok, csak valami törmelék. Rögtön megszületett tehát a vád: az auschwitzi fotó hamisítvány, valójában egy 1912-es amerikai vonatbaleset fotójának retusált változata.

Vizsgáljuk meg az állítást közelebbről! A Ghost Adventures szóban forgó, Prospect Place c. epizódjában több képet is bemutatnak (9:00 perc körül) a vonatbaleset illusztrációjára:

train1.jpgtrain2.jpg

Itt segítségünkre van a Google képkeresőjének az a képessége, hogy feltöltött kép alapján is tud keresni, így az epizódból kimentett képernyőmentésekre rákereshetünk. Így hamarosan kiderül, hogy az első kép valójában egy texasi (Bowie, TX), a második pedig egy kaliforniai vonatbaleset képe. Azt pedig már mások is észrevették, hogy az epizódban a vonatbaleset égési sérültjeiként bemutatott képek valójában a hirosimai atombomba áldozatainak képeiből lettek előállítva.

Világos tehát, hogy a Ghost Adventures nem az 1912-ben történt ohiói vonatbaleset tényleges képeit mutatta be. A film készítői valószínűleg a Google képkeresőjét használva kerestek olyan képeket, amelyeket a téma illusztrációjaként felhasználhattak, majd ezeket szükség szerint módosították céljaikra. Nem is lehet ezért nagyon megszólni őket – hiszen ez nem történelmi dokumentumfilm, hanem egy szórakoztató célú, szellemvadászatról szóló film. A vonatbaleset csupán érintőlegesen kerül szóba, a képeket is csak egy-két másodpercre villantják föl.

Ettől még persze továbbra is fennállhatna a lehetőség, hogy a Ghost Adventures-ben bemutatott kép az eredeti – lehet akár egy vonatbaleset képe is –, s az auschwitzi kép ennek felhasználásával készült. Ennek ellene szól persze, hogy nem világos, miért lenne egy sínpálya mellett befelé hajló drótkerítés. Továbbá, hiába keresgéltünk a neten, a Ghost Adventures-ben bemutatott képnek nem találtuk meg 2010-nél korábban a netre került változatát (az epizódot először 2010 januárjában mutatták be a Travel Channelen).

De vegyük csak szemügyre közelebbről a két képet! A fő különbség az, hogy az auschwitzi képen sokkal több holttest van. Vajon az eredeti kép volt a Ghost Adventures-ben bemutatott, s erre retusáltak rá több holttestet, vagy éppen ellenkezőleg, az auschwitzi kép az eredeti, s arról tüntették el a holttestek nagy részét?

Ha figyelmesen megvizsgáljuk a képek előterében lévő talaj mintázatát, észrevesszük, hogy a Ghost Adventures-ben bemutatott képen bizonyos mintázatok több helyen is előfordulnak. Az auschwitzi képen is megtalálhatóak ezek a mintázatok, de nem ismétlődnek:

hamisitas500px.png

A felső kép a Ghost Adventures-ban bemutatott kép, az alsó pedig az auschwitzi. Az azonos színű téglalapok egymással megegyező képrészleteket jelölnek.

Egyértelmű tehát, hogy az eredeti kép az auschwitzi. A másik kép készítésekor erről tüntették el a holttestek nagy részét a talaj bizonyos részeinek feljebb tolásával és megismétlésével. Az ügyes képszerkesztést valószínűleg a Ghost Adventures készítői követték el, feltehetően nem hamisítási szándékkal, csupán szerencsétlen módon éppen egy ikonikusnak számító, auschwitzi képet találtak a legalkalmasabbnak egy vonatbaleset illusztrálására, de mivel az nem volt egészen jó a céljaikra, igazítottak rajta. Az pedig már a holokauszttagadó fórumozók végletes elfogultságát bizonyítja, hogy minden különösebb vizsgálat nélkül rögtön arra a következtetésre jutottak, hogy nyilván az auschwitzi kép a hamis.

A fénykép helyszíne ma is azonosítható, hitelességét a mai helyszínnel való egyezése is alátámasztja. Mi több, egy 1944 augusztusában készült brit légifotón sűrű füstöt lehet látni felszállni éppen onnan, ahol a kép készült.

FRISSÍTÉS: Cikkünk már angol nyelven is elérhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr494957079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.11. 19:43:12

@$pi$: "Jah, ezt a mesét én is ismerem, tetszik is. Szóval mondták nekik, hogy vécépucoló, meg földet túró, meg sóbányász, meg sírásó nem lehetsz, de a pénzügyeket meg a kereskedelmet átengedlyük nektek, ahhoz marhára nem fűlik a foga senkinek. MegaLOL."

Képzeld, alulművelt polgártársam.

A LOL jogos, ugyanis ilyen hülyék voltak akkor is a vallások.

Ugyanis a katolikusok szerint pokolra jut, aki kamatot kér, és azt bizony a katolikus igyekszik elkerülni.

Mellesleg nem az árokásást tiltották meg nekik, hanem a földbirtoklást, és a mesterségek űzését a városokban, továbbá jobbágyok sem lehettek. Így a zsidó vagy koldult, vagy éhenhalt, vagy kereskedett, vagy olyan szakmát végzett, amit nem nagyon szabályoztak: például halászott - ami szintén egy egész jól jövedelmező szakma, még ma is.

"Mesélj még. :)"

Örülök, hogy ilyen büszke vagy a tanulatlanságodra, és hogy képtelen vagy megérteni egy régebbi kor gazdasági és társadalmi szerkezetét.

Nem csodálkozom, hogy elvesztettük a háborút, ha a jobboldalon akkor is annyi észlény volt, mint most.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.11. 19:44:31

@Ala74:

Süket duma.

Te is pontosan tudod, hogy nem kerülnél börtönbe azért, mert megtalálsz egy halottnak hitt zsidót.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.12.11. 19:50:18

@stark: Akarja a fene. Sőt, az németek segítségével kaptunk vissza területeket, melyeket a tudjukkik miatt és közbenjárására csatoltak el tőlünk.
Ne beszélj butaságokat, szerintem te EU-pártibb vagy, mint én.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.11. 20:04:47

@negondolkozz!majdénmegmondom!:

Nem is gondoltam komolyan, amit mondtam, csak mivel te reflexből lezsidóztad az összes szkeptikust, csak mert nem értünk egyet a baromságokkal, amiket összehordasz, gondoltam én is mondok valami akkora baromságot, mint te.

Csak hogy ne érezd magad egyedül.

Siru La Melech 2012.12.11. 20:23:43

stark 2012.12.11. 20:04:47

Ezzel már én is találkoztam, h nem értettem egyet, így le lettem zsidózva...
És az egyik bizonyíték a nevem, pedig csak el dalból vettem!

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.11. 22:04:55

@Siru La Melech:

Érdekes a világ! Én is találkoztam már ezzel. Nem értettem egyet és le lettem nácizva.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.12.11. 22:21:12

@stark: Azért rendes ember vagy te valahol nagyon mélyen.

@közlekedési bűnöző: :)

Ala74 2012.12.11. 22:28:26

@stark: az lehet, de nem én találtam. És persze nehéz lenne megállni, hogy ne azt mondjuk, biztos nem csak 3 emberről van szó.

Gumi 2012.12.11. 23:58:54

Hosszú, keserves időszak után lettem "náci".
Kezdetben egy tök átlagos gondolkodású fiatalember voltam, aki hallott valamit a holokauszttagadókról. Érthetetlen volt számomra, hogy létezhetnek ilyen vélemények, de pont emiatt saját magam akartam megismerni ezeket a lehetetlen álláspontokat, érveket. Egyre többet olvastam ezekről, és rá kellett ébrednem néhány dologra, amit soha sehol nem tanítottak meg nekem:
- Az a tudás erősebb, amit először hallunk. Ha egy ennek ellentmondó információt kapunk, azt zsigerből tagadjuk (Azaz előítéletesek vagyunk az először megszerzett tudás előnyére, az új információ hátrányára. Pedig ez nem minősíti az új információ tartalmát).
- Kevesen veszik a fáradtságot, hogy a meglévő tudást folyamatosan ellenőrizzék és összevessék az újabb információkkal. (Helyette dogmatikus gondolkodás.)
- Többnyire lebecsüljük a mindenkori politikai hatalom befolyásolási szándékát, ezért megbízunk a hivatalos információkban annak ellenére, hogy számos történelmi példán keresztül tudhatnánk, ez súlyos hiba.
- Minden történelmi mozzanatnak, ténynek van valami előzménye, tehát gazdasági, logikai, katonai érveket kellene keresni a lépések között. Ezek megannyi további kérdést vethetnek fel, amikre ritkán van objektív válasz. Ezt a lelki terhelést el kell tudni viselni.
- Véletlenül nem történnek nagy politikai vagy gazdasági események. A jó reakció az, ha a véletlen helyett magyarázatokat próbálunk keresni.
- A korabeli sajtó tanulmányozása nélkül kár véleményt formálnunk. Bár a sajtó akkor is tudott hazudni vagy tévedni, ezek mára már leleplezhetők, illetve kevésbé visznek mellékvágányra, mintha nem is ismernénk ezeket.
- Nincs új esemény, hasonló vagy részleteiben már valamikor valahol megtörtént. Ez utóbbiakat kell körüljárni, és többnyire ezek megválaszolják a kérdéseink egy részét.
- A "kinek az érdeke?" illetve a "ki finanszírozza és miért?" kérdéseknek mindig ott kell lennie.

Még folytathatnám, de minek. Akit érdekel, majd bejárja ezt az utat saját maga. Ezt tanítani nem lehet. Tanítani a "tényeket" szokták.

Gumi 2012.12.12. 00:09:01

Volt időszak, mikor a zsidókból főzött szappan, lámpaernyő a hivatalos politikai propaganda része volt, azt állították teljesen komolyan, hogy ez megtörtént. A néptömeg jelentős része pedig el is hitte ahogy kell.
A Yad Vashem később elismerte, hogy ez az egész a valóságot nem fedi.
Na, akkor miről beszélünk, uraim?
Norman G. Finkelstein, aki maga is zsidó, megírta a Holokauszt Ipar című könyvében, hogy ami ma folyik ebben a témában, az nem is a múltról szól, hanem a máról, politikáról, azaz dollármilliárdokról.

Szilágyi András 2012.12.12. 00:34:33

@Gumi: Külön kell választani a történelmi tényeket attól a módtól, ahogyan ezek emlékét ma felhasználják, akár politikai célokra, akár anyagi haszonszerzésre.

Történelmi eseményekből politikai tőkét kovácsolni nem ismeretlen dolog nálunk sem: gondoljunk csak a Trianon-kultuszra. Sőt, Trianon-iparról is lehetne beszélni. De ettől még a trianoni békeszerződés ugye tény marad, s nem kezdjük el tagadni, hogy egyáltalán megtörtént, vagy nem kezdjük el azt állítani, hogy nem is csökkent annyival Magyarország területe, mint ahogy mondják, stb.

Nos, Finkelstein sem a holokauszt megtörténtét vonja kétségbe (még jó, hiszen szülei is megjárták a haláltáborokat, rokonságának jó része pedig ott pusztult), hanem az ezt saját önös céljaikra felhasználó törekvéseket bírálja az egyébként meglehetősen vitatható könyvében.

komplikato 2012.12.12. 00:50:26

@stark: Mondjuk speciel járványokat nem gyógyították arrafelé, inkább összes lehetséges érintettet szanálták. A lényeg, hogy tényleg nem kellett utána félniük fertőzés veszélytől.

komplikato 2012.12.12. 00:54:44

@Gumi: "Tanítani a "tényeket" szokták."
Tanítani a gondolkodást, annak fejlesztését, meg a logikát lehet vagy szokás. amik alapján eldöntöd mi tény és mi nem. Ami alapján eldöntöd, hogy két ténynek vagy események van logikai köze egymáshoz vagy nincs.

pounderstibbons 2012.12.12. 08:32:17

@Gumi:
"- Az a tudás erősebb, amit először hallunk. Ha egy ennek ellentmondó információt kapunk, azt zsigerből tagadjuk (Azaz előítéletesek vagyunk az először megszerzett tudás előnyére, az új információ hátrányára. Pedig ez nem minősíti az új információ tartalmát)."

Kamaszt láttál már közelről? Voltál olyan? Nekem úgy tűnik igen.

Szerintem vannak ez embernek korszakai amikor hol a korábbi, hol az újabb információkat részesíti előnyben, de szinte soha se csak az egyiket, vagy csak a másikat.

MosoMasa 2012.12.12. 10:30:04

@Grabbe: Nem rég volt talán a nationalon, hogy többszörös dns vizsgálat igazolja, hogy a lámpa marhabőrből van.
ez persze a lényegi dolgokon mit sem változtat.

Judenrein 2012.12.12. 15:53:50

Na, üdvözlök mindenkit.

Két alapvető állíítást szeretnék bemutatni.

1) Auschwitzban és más helyeken SOSEM LÉTEZTEK gázkamrák a II. VH-ban

2) A z állyítólagos "haláltáborok" léte merő fantázia, kitaláció, hamisítás.
Munkatáborok természetesen voltak, amielyekben a foglyokat dolgoztatták.

Ahogy a háború rosszabbodott a németek számára, úgy jutott egyre kevesebb élelem és gyógyszer a táborokba.

Amikor az egyszerű német frontkatona is éhezett meg alultáplált volt, (és beteg), akkor érthető módon nem a munkatáborok őrizetesei voltak az első számú prioritás....

Ami a fotót illeti: hulllákat égetnek rajta. És akkor mi van? Ahogy pusztultak bele a rabok az éhezésbe-betegségbe-munkába, úgy váltak egyre kevésbé elégsegéssé a krematóriumok, hullaégető kemencék. Ezért szorultak rá, hogy egy kis nyiltszíni égőáldozatot (holokauszt = "teljes égőáldozat" -név is innen jön) rendezzenek. A hullaégetés amúgy is üdvös dolog, hiszen a hullák így nem fertőznek tovább.

Úgy az első, mint a második állításomra bizonyíték David Cole, zsidó származású (és bevallottan ateista) történész fiatalember által készített dokumentumfilm, amely legjobb tudomásom szerint a jutúbon is megtalálható, ráadásul magyar szinkronnal.
www.youtube.com/watch?v=Uwg2FwN9SNo&bpctr=1355324919

Semmi bajom a szinkronnal, de én személyszerint az eredeti (angol nyelvű) verziót ajánlom megtekintésre (a hozzám hasonló maximalistákat jobban kielégíti az eredeti nyelv)....
www.youtube.com/watch?v=PWCOjOj4RAU

Természetesen Mr. Cole nem kerülhette el sorsát: A cionisták tönkretették az életét, valamint rávették, hogy írjon egy bocsánatkérő levelet, amelyben "sajnálja hogy annyi fájdalmat okozott a túlélőknk és családjaiknak", a történettudomány szerencséjére egyetlen állítását sem vonta vissza, viszont ezután már nem hallatta hangját többé...

Pár technikai észrevétel: köszönet a bajtársaknak, akik eddig tartották a frontot, és sikeresen elkerülték az aljas provokációt, amelyet ez a cikk jelent: a liberális véleményterrorizmus ugyanis börtönnel bünteti azokat, akik a holokamuval kapcsolatban az igazság kimondására törekednek. Már nem sok van hátra aliberális véleményterrorizmus szabad gondolkodást megfojtó fülledtségéből.
Közeleg az Igazság napja.

DER SIEG WIRD UNSER SEIN!

Judenrein 2012.12.12. 16:18:06

Még néhány dolog:

-a nizkor.org cionista zsidó történelmi portál, kb annyira hiteles, mint amikor Karsai vagy Ungváry közismert zsidó tröténészek hablatyolnak a témáról (stílusosan pl. az "antiszemitizmus elleni konferencián"....)

-nyiszli miklós "emlékiratai": nyiszli olyanokról is ír, hogy "120 méter hosszú gázkamrák", aminek semmi nyomára nem akadtak edig sem, több tízezer ember elégetése naponta, amely nek kapcsán azt kell megjegyezni, hogy ha ez lett volna, akkor 30-40 millió ember halt volna meg, _csak_Auschwitzban_....
a visszaemékezésekkel amúgy is csinján kell bánni, most nem sorolom el a többezer képtelen tanúvallomást, kezdve a "földből feltörő vérpatakokkal", a "gázkamrai meztelen tündérekkel", valamint az egyéb képtelenségeket.

Egyébként bármilyen eljárásban, a vallomásokat megelőzik a tárgyi bizonyítékok.
A gázkamrák létére vonatkozó hiteles tárgyi bizonyíték pedig mindeddig hiányzik. És innnetől bukik a haláltábor/megemmisítő tábor - elmélet is, hiszen látható, hogy elsősorban dolgozni vitték őket oda.
És ez még akkor is igaz marad, ha nagy volt a halálozási arány. Amibe persze a romló katonai helyzet is vaskosan belejátszott.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.12. 16:53:49

@negondolkozz!majdénmegmondom!:

Igazából a felszínen is, kérdezd meg azokat a vadidegen magyarokat, akiket segítek itt Angliában.

Benned viszont annyi ostobasággal kevert rosszindulat van, hogy az agyad legmélyebb rétegeiben - már ahol pislákol még aktivitás - sem hiszem, hogy lehet találni akármit is, amivel a "rendes ember" titulust kiérdemelnéd.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.12. 16:56:09

@komplikato: Az elfekvőnek nem is az a lényege, hogy ott meggyógyul az ember, hanem az, hogy a reménytelen állapotú (és valószínűleg) fertőző betegeket oda különítik el, amíg meghalnak.

A nagyfater feküdt egy ilyenben még itt Magyarországon is tífusz miatt, és megjárt egyet a gulágon is.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.12. 17:01:45

@Judenrein:

Persze, az utolsó szóig igazad van.

A zsidók csak elbújtak, azért nem lehet őket megtalálni, meg némelyik orvul fejbe és hátba lőtte magát, hogy aztán a németekre foghassák.

A viccet félretéve: nem mutatsz te itt be semmit, legalábbis semmi újat nem. Ezzel a szánalmas nácimentegető hazudozással már találkoztam a 2000-es évek elején is.

Az a baj, hogy tonnányi bizonyíték mutat arra, hogy azok a germánok, akikbe szerelmes vagy, bizony lemészároltak vagy 5-6 millió zsidót, és még ugyanannyi nem zsidót is azokban a táborokban.

Az egyetlen érvetek ez ellen, hogy ti nem hiszitek el. Lelketek rajta.

A győzelem nem lesz a tiétek, nagyon csúnyát buktatok '45-ben, és a világ azóta is látja és tudja, hogy mennyire a pancser barmok gyülekezete a nácizmus.

Persze, gondolom neked szükséged van hagymázas ábrándokra az Endsiegről, mert különben szembesülnöd kéne azzal, hogy nem egy zsidó összeesküvésből kifolyólag szar az élet, hanem az emberektől en block.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.12. 17:02:41

@Judenrein: "A gázkamrák létére vonatkozó hiteles tárgyi bizonyíték pedig mindeddig hiányzik. És innnetől bukik a haláltábor/megemmisítő tábor - elmélet is, hiszen látható, hogy elsősorban dolgozni vitték őket oda."

Meg bujúcskázni.

Ugyanis ha igazad van, akkor több millió zsidó tényleg csak elbújt - mert más magyarázat nincs az eltűnésükre...

Judenrein 2012.12.12. 18:56:44

@stark: "Ja, és mellesleg. Művelődj:"

Ostoba, hülye zsidó...nem tudsz olvasni? Pont az ilyen retardáltaknak írtam a nizkor.org-ról. Egy cionista zsidó portál, ahol az a feladat, hogy minél nagyobbea fújják a hazugságot.

"Ugyanis ha igazad van, akkor több millió zsidó tényleg csak elbújt - mert más magyarázat nincs az eltűnésükre..."

De van. Például a zsidók hamisított statisztikái. Gondolok itt az agymosódra, a nizkor.org-ra például.

"bizony lemészároltak vagy 5-6 millió zsidót, és még ugyanannyi nem zsidót is azokban a táborokban."

Itt most nem is említeném, hogy az ausvicci 4 millió is már csak 1 millió, tehát a 12 milliós szám (6 mill. zsidó+ 6 mill. nemzsidó) full kamu ahogy van...

"A győzelem nem lesz a tiétek, nagyon csúnyát buktatok '45-ben, és a világ azóta is látja és tudja, hogy mennyire a pancser barmok gyülekezete a nácizmus."

Vigyázó szemetek Athénra vessétek. Valóban lejárt a nácizmus? Szerintem inkább bejutott a görög parlamentbe.

Ja: több idők nem kívánok az iostoba alzsidókra fecsérelni. a geci blog.hu amúgy sem engedett belépni, kb. másfél órája próbálkoztam, mire sikerült. Amúgy is vannak fontosabb dolgaim, mint hülye zsidókkal vitatkozzak.

Judenrein 2012.12.12. 19:14:12

De, csakhogy érveljünk egy kicsit, vegyük sorra a cikk állításait.

"1. Written documents--Orders for Zyklon-B gas, blueprints and orders for building materials for the crematoria, etc."

ciklon-B rendelési papírok? Ez mire bizonyíték? A ciklon-b-re szükség volt, hogy a tetvektől és egyéb élősködőktől mentesítsék a ruhákat. Standard eljárás volt, hogy a foglyok ruháit így tisztították.

Az utókor szemszögéből nézve én egyébként a nácik helyében hagytam volna, hogy a tetvek megzabálják a foglyokat. Mekkora aljasság, hogy a fertőtlenítőből gyilkos szert faragtak?

"blueprints and orders for building materials for the crematoria, etc. "

tervrajzok ás parancsok a __krematóriumok__ építéséhez szükésges anyagok beszerzésére

krematórium = hullaégető kemence.
gázkamra= gázkamra.
Tehát ez a nagy büdös lófaszt bizonyít.

"2. Eyewitness testimony--Sonderkommando diaries, confessions of guards and commandants, etc. "

_egyedül_ a tanuvallomásokra nem lehet hagyatkozni. Mint már említettem: bármelyik jogi eljárásban pl. az orvosszakértő, halottkém, helyszinelő véleménye többrt ér, mint a tanúé: ha ellentmond a szakvélemény a tanú véleményének, akkor a szakvéleménynek adnak igazat.

"3. Photographs--Not only of the camps, but especially interesting are the secret photos taken of the burning of bodies that were smuggled out of Auschwitz. "

És ez hol bizonyítja a GÁZKAMRÁK létét? az égő testek látványa? SEHOL.

A kremák persze hogy működtek, amikor naponta hullottak a zsidók bazmeg. Hagyták volna őket ott rohadni a napon?

"4. The camps themselves--forensic tests have now been conducted demonstrating the homicidal use of both the gas chambers and the crematoria for the express purpose of exterminating large numbers of prisoners (Pressac, 1989; Pressac and Van Pelt, 1994). "

David Cole dokumentumfilmje pontosan Pressac álításait szedi szét darabokra, úgyhogy ez is megbukott.

"5. Negative evidence--we have documentation of the numbers of prisoners shipped to the various camps, the numbers that were transferred, and the number liberated. The difference between the latter with the former two figures gives an approximation of the numbers who died or were killed (see Hilberg, 1961). "

ad egy becslést, hogy hányan haltak meg.... ez mind szép és jó, de hol van a gázkamrák létezésére ebben bizonyíték? SEHOL.

Látod? aennyibe kerül szétszedni a zsidó hazugságokat.

maycontainnuts 2012.12.12. 20:00:20

@Judenrein: Te most arra a David Cole-ra hivatkozol, aki az állításait visszavonta?

www.vho.org/GB/c/DC/censgunpoint.html

"...I would like to state for the record that there is no question in my mind that during the Holocaust of Europe's Jews during World War Two, the Nazis employed gas chambers in an attempt to commit genocide against the Jews. At camps in both Eastern and Western Europe, Jews were murdered in gas chambers which employed such poison gases as Zyklon B and carbon monoxide (in the Auschwitz camp, for example, the gas chambers used Zyklon B). The evidence for this is overwhelming and unmistakable.

The Nazis intended to kill all of the Jews of Europe, and the final death toll of this attempted genocide was six million. This atrocity, unique in its scope and breadth, must never be forgotten.
...
Therefore, to all of the above people, let me offer my most humble and very, very sincere apology. I am sorry for what did, and I am sorry for the hurt I caused.

And just as I must set the record straight concerning my views, it is also incumbent on me to set the record straight regarding the video "documentaries" and media appearances I did from 1991 to 1994. These "documentaries" are merely videotaped garbage filled with self-hatred and pseudo-intellectual nonsense. My "media appearances" were nothing but an embarrassment. My glazed look, specious reasoning, and talking-in-circles during my talk show appearances would have hopefully alerted any astute viewers that this was a man not in touch with reality."

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.12.12. 20:07:36

@stark: Az a féreg ami számodra a rendes embert jelenti, arra még halványan emlékeztetni sem szeretnék, te féleszű.

Judenrein 2012.12.12. 20:18:59

@maycontainnuts: igaz, akkor csak azt a részt olvastam, amiben bocsánatot kért.

Egyébként
"These "documentaries" are merely videotaped garbage filled with self-hatred and pseudo-intellectual nonsense. My "media appearances" were nothing but an embarrassment. My glazed look, specious reasoning, and talking-in-circles during my talk show appearances would have hopefully alerted any astute viewers that this was a man not in touch with reality."

Saját maga ellen egy ad hominem érv...sehol sem írja le, hogy MIBEN tévedett a dokumentumfilmjeiben, és hogy az ellenfeleknek MITŐL van igaza. Sehol egy érv. csak a hivatalos dogma papagájkodása.

"The Nazis intended to kill all of the Jews of Europe,

Ez pl. egyáltalán nem igaz. Palesztinába karták őket telepíteni, de a brit hatóságok visszafordították a hajókat.

Két iratra szoktak az "Endlösung" kapcsán hivatkozni:
A Hossbach-memorandumra
valamint a wannsee-i "jegyzőkönyvekre"

Az elsőről még A.J.P. Taylor bizonyította be hogy hiteltelen("A II. VH. okai" c. művében), a wansee-i jegyzőkönyvek nagy részéről pedig hiányzik a Sieg-rúna, az "SS" írásáná, helyette rendes s-betűvel van írva. Pedig minden egyes birodalmi hivatalban volt egy birodalmi írógép, amely írógépeken külön volt egy gomb a Sieg-rúnának.

Tehát az egész "Endlösung" úgy baromság, ahogy van.

És még soprolhatnám naphosszat.
Ha David Cole komolyan gondolta volna a "bocsánatkérését", akkor kifejtette volna, hogy miben és miért tévedett ő, és van az ellenfeleinek igaza.
Egyébként nyilván azért vonta vissza állításait, mivel a hitsorsosok megdologzták egy kissé. Természetesen nem voltam ott, nem láttam a saját szememmel, de bőven el tudom képzelni.
Kár érte. Egy igazságkeresővel kevesebb.

maycontainnuts 2012.12.12. 21:14:56

@Judenrein:
A palesztinai kivándorlás megakadályozása tényleg az angolokon is múlt, de ugye már a milliós deportálás se éppen egy épeszű cselekedet, semmilyen néppel szemben, és nem is csak a deportálás/kényszermunka/megsemmisítés között lehetett volna csak választani a németeknek, ráadásul a világháború kitöréséig együttműködtzek ezügyben a nácik a cionistákkal, utána viszont mindenféle egyéb fantázia felé fordultak, pl. a Madagaszkárra telepítés, majd az egészet elvetették, mert kitört a háború.
en.wikipedia.org/wiki/The_Holocaust#Resettlement_and_deportation

Hossbach memorandumnak szerintem nincs köze a Holocausthoz, de lehet te tudod jobban.

A wannsee-i jegyzőkönyvek hiányzó rúnáiról most hallok először, de talán megmutatnád, hogy neked hol hiányzik.
www.holocaustresearchproject.org/holoprelude/Wannsee/wannseedocs.html
Viszont az ottani eseményeknek se elsősorban a jegyzőkönyvek a bizonyítékai, hanem pl. Eichmann vallomása az ott történtekkel kapcsolatosan.

De persze a nácik különféle szándékait (és pl. a gázkamrákat)messze nem csak ezek dokumentálták.
Ezekhez pl. mit szólsz?
en.wikipedia.org/wiki/Posen_speeches

Himmler:
"I ask of you that that which I say to you in this circle be really only heard and not ever discussed. We were faced with the question: what about the women and children? – I decided to find a clear solution to this problem too. I did not consider myself justified to exterminate the men - in other words, to kill them or have them killed and allow the avengers of our sons and grandsons in the form of their children to grow up. The difficult decision had to be made to have this people disappear from the earth. For the organisation which had to execute this task, it was the most difficult which we had ever had. [...] I felt obliged to you, as the most superior dignitary, as the most superior dignitary of the party, this political order, this political instrument of the Führer, to also speak about this question quite openly and to say how it has been. The Jewish question in the countries that we occupy will be solved by the end of this year. Only remainders of odd Jews that managed to find hiding places will be left over."

SS-tagok véleménye a gázkamrákat tagadókról:
en.wikipedia.org/wiki/Holocaust_denial#Former_SS_members

en.wikipedia.org/wiki/Aktion_Reinhard

Judenrein 2012.12.12. 21:50:33

@maycontainnuts: a posen-i beszédekről: a cikkben egyetlenegyszer szerepel a "gázkamra"-szó, és az sem Himmler beszédjével összefüggésben

"Himmler ordered the liquidation of all Polish ghettos on 11 June, and all Soviet ones on 21 June. As of 25 June, four new crematoria and gas chamber installations were completed in Auschwitz-II Birkenau at Auschwitz concentration camp"

lábjegyzet, hivatkozás: nulla. Tehát csak úgy higyjük el, mert a cikkíró biztos olyan jó arc. aha...

"The Jewish question in the countries that we occupy will be solved by the end of this year. "

Hát pedig kurvára nem lett az "év végére" (1943 év vége) megoldva... lehet hogy csak Hitlernek akart egyet nyalni egy-két hangzatos beszólással. Himmlerrről bőven el bírom képzelni.

"Only remainders of odd Jews that managed to find hiding places will be left over."

Hát ez mondat nem éppen a _teljes_ kiirtásról szól...akkor ugyanis még a búvóhelyen rejtőzködőket is fel akarta volna kutatni.

az ss tagok véleményére is igaz amit a tanúvallomásokról írtam, felteszem képes vagy olvasni és értelmezni az általam írt szöveget.

Operation Reinhard:
"During Operation Reinhard, Globocnik oversaw the systematic killing of more than 2,000,000 Jews from Poland, Czechoslovakia, France, the Reich (Germany and Austria), the Netherlands and Soviet Union. An undetermined number of Roma were also killed in these death camps, a large number of whom were children"
(7)
Ez a Reinhard-cikk egyetlen lényeges, számbavehető hivatkozása: írója: Yitzhak Arad...no comment.
(Yitzhak Arad (Hebrew: יצחק ארד) (né Itzhak Rudnicki) (born November 11, 1926),[1] is an Israeli historian, retired IDF brigadier general and a former Soviet partisan who has served as director of Yad Vashem from 1972 to 1993.)

IDF hadseregtábornok, szovjet partizán... mintha kissé "vonalas" (mármint ideológiailag) figurának tűnne....

Az áldozatokra vonatkozó becslések: "united states holocaust memorial museum"...na ne vicceljünk már, jó?
Az nem szakirodalom, hogy egy múzeumban fölpingálnak pár számot egy poszterre, és akkor a tanítónénik viszik oda a gyerekeket szörnyűlködni. Mert kb. erről van szó.
Ami agymosásnak nagyszerű, elismerem, de a tényekhez vajmi kevés köze van.

maycontainnuts 2012.12.12. 22:23:27

@Judenrein:
Himmler biztos Hitlernek akart nyalni egy beszéddel, ott, ahol nem is járt Hitler. de ha így volt, akkor azzal elismerted, hogy az ilyesmi a Führer kedvére volt.

Az, hogy 43-ban nem végeztek mindenhol a zsidókkal, sehol nem cáfolja a Holocaustot, lásd tetszőleges állami nagyberuházás ígért és valós elkészülési ideje.

Az hogy nem említ gázkamrákat, miért fontos? Más módszereket is használtak és egyiket se említi. Mivel a beszédnek egy mellékszála volt a zsidó téma, és nem az volt a beszéd címe, hogy "Hogyan fogjuk kiirtani a zsidókat Achemtől Zünmannig".

De ugye látod a beszédben, hogy nem éppen a Palesztinába telepítésről beszél. Nem is kényszermunkáról.
Az meg, hogy az elbújtakat nem ölik meg, az meg tényleg rémes trehányság. Egy igazi népirtó azt is megölné, akit meg se talál?

De képzeld, hogy mondjuk Piréz csapatok megszállják Magyarországot, és kiszivárog, hogy a Piréz belügyminiszter és rendőrfőnök egy elit katonáknak mondott beszédben azt vázolta, hogy 2014-ig kiirtják a föld színéről az összes magyart, aki nem bújt el.
Akkor te nem gondolnád, hogy hoppá-hoppá, itt valami nagyon nincs rendben?

A Reinhard cikknek 16 hivatkozása van, ebből 2 Yitzak Aradé.

Judenrein 2012.12.12. 22:30:07

wannsee:

ott van rajtuk a sieg-rúna, viszont:

kuruc.info/r/6/91490/

egyenes hivatkozások a taglalt haarec-cikkekre, Karsaira is, aki maga is elismeri, hogy wannsee-ban nem a teljes kiirtásról volt szó, csupán "részleteket tervezgették"

de itt van egy angol nyelvű cikk, izraeli portálról (a kurucon is hivatkozzák, de direkt belinkelem ide is): www.gilad.co.uk/writings/gilad-atzmon-the-wannsee-conference-truth-and-myth.html
természetesen Atzmon se egy ma született bárány, csak utalnék arra, hogy a téma annyira sokrétű, és annyira hatalmasak a szakadékok, hogy nekem már annyi is elég, ha azt mondjuk, hogy jelen keretek között a politika annyira rátelepedett az egészre, hogy a történelemtudomány alkalamatlannak bizonyul (egyelőre mindenképpen), hogy_hivatalos_keretek_között_ akármerre is eldöntsük a témát. Természetesen magánvéleménye mindenkinek lehet és kell is hogy legyen.
Az általam képviselt álláspont tehát, egy 3. állásponttal kiegészülve:
A történelemtudomány mély megosztottsága ebben a kérdésben eleve eldönthetetlenné teszi, hogy végleges ítélete mondjunk. És amíg nincs végleges ítélet, addig mindkét oldalnak "igaza" van.

És ennek fényében különösen aljas és gonosz húzás a szájkosártörvény, mely pont ezt a vitát gátolja, fojtja meg ezerrel. Politikai rohadt liberális véleményterror. Amíg nincs egységes történészi álláspont, addig hogyan is lehet a holokamut tagadni? Aki szerint egy kicsit kevesebb halt meg, az máris bűnös a kibaszott törvény szerint.

Na mindegy, nagyjából mindent elmondtam amit lehet, a cikkírónak is figyelembe kellett volna vennie ezeket at ényeket, mielőtt ostobán belevágott a vállalkozásba.

Részemről egyébként folytathatjuk a vitát, csak jelzem: nagyon nehéz a valóban független véleményt a politikailag motivált véleménytől elválasztani, mikor melyik.Tehát természetesen továbbra is fenntartom a véleményem.

Judenrein 2012.12.12. 22:46:24

"akkor azzal elismerted, hogy az ilyesmi a Führer kedvére volt"

Legalábbis Himmler ezt gondolta. Lehet hogy a harci szellemet akarta erősíteni az ss-bajtársakban. spekuláció, gondolati játék.

"Az hogy nem említ gázkamrákat, miért fontos? Más módszereket is használtak és egyiket se említi."

Ja. a Cole-film tanúsága szerint Nürnbergi perben még "gőz-kamrák" (steam-chambers), meg "elektromos kamrák" ("electro-chambers") is voltak. valahogy ezekről nem írnak a zsidó szerzők. Az jut erről eszembe, mint amikor különböző forgatókönyvek versenyeznek, és a legjobbnak választottból lesz végre film...

"A Reinhard cikknek 16 hivatkozása van, ebből 2 Yitzak Aradé."

3 meg a united states holokamu múzeumé. Kit néztek hülyének?

a 3 állításom továbbra is áll:
1) nem voltak gázkamrák.
2)a zsidók biztos nem akarták az összes zsidót kiirtani.
3) a történelemtudomány képtelen egységes véleményt formálni, a politikai motivációk miatt

Tehát mindkét fél azt mond, amit akar, mivel a vita még nincs - és egy jó darabig nem is lesz -lezárva.

Judenrein 2012.12.12. 22:55:25

@Judenrein: 2). nácik nem akarták...

maycontainnuts 2012.12.12. 23:26:25

@Judenrein:

1) nem voltak gázkamrák.

Biztos?
www.scrapbookpages.com/Poland/Majdanek/Majdanek02.html
www.holocaust-history.org/dachau-gas-chambers/photo.cgi?43
www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/Holocaust/gastoc.html

" 2)a zsidók biztos nem akarták az összes zsidót kiirtani."
A zsidók nem is... De elárulhatnád, vajon mi alapján és mi célból tereltek össze többmillió embert a nácik, és vajon miért a zsidók voltak messze felülreprezentálva.
Himmler miről beszélt? Ja igen, megkímélte volna azokat, akik elbújnak...

" 3) a történelemtudomány képtelen egységes véleményt formálni, a politikai motivációk miatt"

5-6 millió zsidó halt meg a második világháború alatt a tengelyhatalmak által megszállt területeken, ezzel messze túlszárnyalva bármely más ott élő népcsoport veszteségeit. Ennek felmérésére szerintem elég végignézni a funkciójukat vesztett zsinagógákat az érintett területeken.
Az ennél pontosabb szám meghatározását lehet, hogy nehezítik politikai indokok, de azok nem elsődlegesek.
Nehéz felmérni már azt is, hogy ki minősült zsidónak, ki minősült szándékos népirtás és ki egyéb tragikus körülmény áldozatának és olyan számú halott borította a kontinenst, mint soha korábban.

A történelemtudomány viszonylag egységes képet tud formálni az eseményekről, persze van helye vitának a mértékről, módszerekről, és az áldozatok számáról is.
De akkor kéretik jobb indokot találni annál, minthogy "zsidók mondják, tehát hamis".

Szilágyi András 2012.12.12. 23:26:52

@Judenrein: Voltak gázkamrák, ahogy azt Pressac részletesen dokumentálta könyvében:
www.holocaust-history.org/auschwitz/pressac/technique-and-operation/pressac0429.shtml

Amennyiben nem voltak gázkamrák, akkor vajon mivel lehet magyarázni például, hogy a II. krematórium hullatároló pincéjének leltárában szerepel 14 darab zuhanyfej (melyek a tervrajzok szerint nem voltak a vízvezeték-hálózatba bekötve), valamint 1 darab gázbiztos ajtó is? Mire véljük az egyik megrendelésben a "Vergasungskeller" szót? És még sorolhatnám. Pressac összese 39 bizonyítékot gyűjtött össze, ott van, el lehet olvasni.

Judenrein 2012.12.13. 00:12:24

@maycontainnuts: "5-6 millió zsidó halt meg a második világháború alatt a tengelyhatalmak által megszállt területeken, ezzel messze túlszárnyalva bármely más ott élő népcsoport veszteségeit."

Ostoba. legalább 13 millió orosz civil halt meg "a tengelyhatatalmak által megszállt területeken", azonkívül:
"Roughly 7.5 million civilians died in China under Japanese occupation"
a zsikipédia szerint
Kapásból mondtam két népet, amely a tengelyhatalmak által megszállt területeken vesztete életét nagyobb számban, mint a júdék.

"De elárulhatnád, vajon mi alapján és mi célból tereltek össze többmillió embert a nácik, és vajon miért a zsidók voltak messze felülreprezentálva."

Egy európai gondolkodástól idegen kultúra-nép-vallás voltak (és azok ma is). Többször kísérletet tettek hogy Palesztinába zsuppolják őket, az angolok megakadályozták.

Tehát a nácik_ eleve_ biztos nem akarták az összes zsidót kiirtani. _Később_sem_, mivel az arra alkalamas zsidókkal szemben birodalmi politika volt, hogy ha lehet, az árja fajba kell őket integrálni. Ez nem jelentett valami nagy százaléknyi zsidót, de nem is kell hogy nagy százalékot jelentsen, lényeg hogy cáfolja az állítást, miszerint: "a nácik _az_összes_ zsidót_ ki akarták irtani"

Példa: Ha csak 1%-ot be akartak intergálni, az már nem az összeset akarták kiirtani. Ennyire kurvára egyszerű a dolog.

Egyébként most már a hivatalos tudomány is elismeri, hogy auschwitzban a 4 milla helyett alig 1 milla halt meg. Na most itt megbukik a "6 milla zsidó + 6 milla nemzsidó" (a nizkor.org cionista portál szerint) haláláról szóló könnyes mese is, mivel ha extrém nagyvonalúan feltételezzük kizárólag a példa kedvéért, hogy a 3 millió mínusz az mind gój volt, akkor is csak 9 millió összesen. Persze egyébként ez a változás a zsidó halál-adatot is súlyosan befolyásolja, lévén, hogy különböző számítások az ausvicci foglyok számában a zsidók arányát 60-85% közé teszik.

Ami az első fotót illeti a "majdaneki gázkamráról": a kép aláírása szerint zuhanyzónak IS használták. Ezzel magam is egyetértek, csak azt vitatom, hogy a zuhanyzáson kívül más szerepe is volt.

Sem időm, sem türelmem (éjfél van) nincs arra, hogyí ebbe most belemenjek. Lehet hogy holnapra törlik a felhasználónevem is a blog.hu-ról. Lényeg hogy David Cole filmje -amelyet minden híresztelésel szemben senki sem cáfolt tételesen/hitelt érdemlően, legkevésbé maga David Cole - pont az auschwitzi gázkamrák rejtélyét boncolgatja. Esik szó benne Pressacról is, meg a többi dologról. Van benne külön interjú az auschwitz-múzeum igazgatójával, Frantisek Piperrel is.

Lényeg: Auschwitzban a film tanúsága szerint _nem_ volt gázkamra. És ezen akárhány könnyes bocsánatkérő(nek szánt) levél sem változtat egy jottányit sem.

Nézzétek meg filmet, remélhetőleg nem fogtok elholokausztálódni közben, és írjátok meg amit gondoltok. ennyi. Ha még itt leszek, akkor folytatjuk.

dvhr 2012.12.13. 07:13:16

Judenrein 2012.12.12. 20:18:59

"wansee-i jegyzőkönyvek nagy részéről "

nagy reszerol

"Tehát az egész "Endlösung" úgy baromság, ahogy van."

Igy ervelsz.

maycontainnuts 2012.12.13. 07:56:59

@Judenrein:

Akkor légy oly kedves összehasonlítani a második világháború orosz-kínai-német, vagy akár kimagaslóan sok lengyel áldozat arányát a teljes megszállt területen a háborút túlélt azonos nemzetiségű lakossággal. Utána tedd ezt meg a zsidókkal is.

És igen, más emberek vesztesége is fontos, az is háborús bűnök kategóriájába tartozik, de pl. Magyarországon valahogy mégis csak a háború előtti lakosság 5%-át kitevő zsidóság csökkent egyedül kb. 50%-al, miközben az ország lakosságának a veszteségei olyan 6-7% volt.
Kb. mintha Trianon ellen valaki azzal érvelne, hogy nem kell azt annyira siratni, hogy elvesztettük a területünk kétharmadát, mert a lengyelek a második világháború elején mennyivel rosszabbul jártak, amikor nem maradt az országukból semmi.

Az is érdekes, hogy mindenféle kibúvót igyekszel találni tetszőleges történésztől származó adat alól a zsidók veszteségeit illetően, de a kínai adatokra már elég egy szimpla wiki utalás is neked.

"Egy európai gondolkodástól idegen kultúra-nép-vallás voltak (és azok ma is)."
A zsidó keresztény kultúrkörről hallottál? Mi meg a környező szláv népek között vagyunk idegen kultúra, akkor most minket is dobjanak ki?

"Példa: Ha csak 1%-ot be akartak intergálni, az már nem az összeset akarták kiirtani. Ennyire kurvára egyszerű a dolog."
És akkor most ennek kurvára örüljünk?

"Többször kísérletet tettek hogy Palesztinába zsuppolják őket, az angolok megakadályozták."
Idézd már hány kísérlet volt erre, és milyen méretekben.
De ez szerinted jogos lett volna? Nem minősülne népirtásnak, ha hirtelen kitennének 4 millió magyart fejenként néhány bőrönddel az Urál mellé, azzal a felkiáltással, hogy innen jöttetek, hess vissza? Az Orosz hatóságok mondjuk nem akarnák ezt megakadályozni szerinted?

"Egyébként most már a hivatalos tudomány is elismeri, hogy auschwitzban a 4 milla helyett alig 1 milla halt meg. Na most itt megbukik a "6 milla zsidó + 6 milla nemzsidó" "

A 4 milliós tábla nem történészi munka eredménye, hanem egy nyavalyás, már eltávolított emléktábla. Sosem volt beszámítva a 5-6 milliós áldozatszámba. De ezt szerintem már feljebb is írták, nézz vissza.

" Ami az első fotót illeti a "majdaneki gázkamráról": a kép aláírása szerint zuhanyzónak IS használták. Ezzel magam is egyetértek, csak azt vitatom, hogy a zuhanyzáson kívül más szerepe is volt."
Akkor ennek fuss neki mégegyszer:
"The gas chamber NEXT to the shower is the largest of the three rooms and it has the heaviest blue stains, caused by repeated use of Zyklon-B."
Vagy most mire módosult az állításod? Nem volt olyan gázkamra, amiben nem lett volna zuhany?

A lényeg pedig, hogy több egybehangzó történészi munkával szemben te még mindig csak egy olyan filmre tudsz hivatkozni, amiről a készítője is kijelentette, hogy hazugság.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.13. 08:44:28

"Kb. mintha Trianon ellen valaki azzal érvelne, hogy nem kell azt annyira siratni, hogy elvesztettük a területünk kétharmadát, mert a lengyelek a második világháború elején mennyivel rosszabbul jártak, amikor nem maradt az országukból semmi."

Trianont nem érdemes felhozni példának, mert a klasszikus kettős mérce azonnal kiviláglik.

Ha valaki Trianonra akar emlékezni, vagy csak megemlíti, hogy igazságtalan volt, akkor a PC társaság egyből megbélyegzi, miközben a holocaust-ra évvel később történt gyakorlatilag KÖTELEZŐ emlékezni, ha nem akarod, hogy furcsán nézzenek rád.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.13. 08:45:42

"évvel később történt " kihúzva

maycontainnuts 2012.12.13. 09:13:37

@közlekedési bűnöző:
"Ha valaki Trianonra akar emlékezni, vagy csak megemlíti, hogy igazságtalan volt, akkor a PC társaság egyből megbélyegzi"

Te nem egy olyan országban élsz, ahol van hivatalos trianon emléknap?
hu.wikipedia.org/wiki/A_nemzeti_%C3%B6sszetartoz%C3%A1s_napja

Trianon emlékműből se látsz évente egyre többet és többet?
http://www.google.hu/search?q=trianon+emlékmű

Miért ne lehetne mindkettőre emlékezni? Mert ebben a kommentfolyamban is csak az jött le nekem, hogy ha valaki megemlíti a holocaustot, arra viszont tényleg ugranak egyesek.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.13. 11:05:46

@maycontainnuts:

Mert teljesen más megítélés alá esik. Hiába van emlékmű, aki Trianont emlegeti az hamar irredenta, revizionista és ezzel együtt gyorsan náci lesz.

Esetleg leönti vörös festékkel valami dánielpéter féle, akit a végén még meg is dícsérnek ezért.

maycontainnuts 2012.12.13. 11:13:00

@közlekedési bűnöző:

"Mert teljesen más megítélés alá esik. Hiába van emlékmű, aki Trianont emlegeti az hamar irredenta, revizionista és ezzel együtt gyorsan náci lesz."

Kire gondolsz? Ki volt az, aki csupáncsak "Trianont emlegette" és emiatt náci-revizionista-irredentának kiáltották ki?

maycontainnuts 2012.12.13. 14:28:39

@közlekedési bűnöző:
Ha így van, akkor biztos annál könnyebben tudsz rá példát mutatni. Miért nem teszed?

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.12.13. 15:21:43

Nézd pl. vissza a legelső kommentjeimet. Volt egy nagyeszű, aki két mondat után lenácizott. Igaz ott nem Trianonról volt szó, hanem Hitlerről, de édes mindegy.

Aki egy kicsit is nemzeti szempontból nézi a dolgokat, az mindjárt szélsőjobbosnak számít egyesek szemében.

Szilágyi András 2012.12.13. 19:27:25

@Judenrein: Az európai zsidóság kétharmadát irtották ki. Melyik másik néppel esett meg hasonló arányú veszteség?

A 4 millió vs. 1 millió kérdést már megbeszéltük, olvass vissza a kommentekben.

Elolvastam a David Cole film szövegét. Nem látok benne semmi érdekeset. A következő állításokat teszi:

1. Auschwitz I gázkamráját utólag rekonstruálták. Igen, OK, tudtuk eddig is.

2. Leuchter-jelentés: nem találtak cián származékot a gázkamrák falán. Rég meg van cáfolva, rossz volt a vizsgálat, azóta egy szakszerű vizsgálat kimutatta.

3. szappan ügy: rég tudjuk, nincs köze a gázkamrákhoz

4. nem találták meg a Pressac könyvében ismertetett gázkamraajtót. Na és.

Pressac 39 bizonyítékot sorol fel a gázkamrák létezésére. A David Cole-film nem foglalkozik ezekkel, ezt az egy ajtót kivéve, ott is csak arra jut, hogy nem találták meg.

Judenrein 2012.12.13. 19:39:28

"Akkor légy oly kedves összehasonlítani a második világháború orosz-kínai-német, vagy akár kimagaslóan sok lengyel áldozat arányát"

Azzal egyetértehtek, hogy _arányaiban_ a legtöbben azsidókból haltak, meg, bár hozzátenném, hogy mivel a Soá a modern értelmeben vett izraeli identitás alapja, ezért politikai érdekek fűződnek az áldozatok nagyságrendjének fölfújásához.

De te nem arányokról, hanem _számokról_ beszéltél. Ezért pirítottam rád, és ajövőben is megteszem, ha hasonlóan ordító hülyeséget látok leírva.

"a kínai adatokra már elég egy szimpla wiki utalás is neked. "

Persze, mivel egyikünk sem szakavatott ismerője és lelkes kutatója a kínai történelemi áldozatok számának a II. VH-ban, ezért gondoltam, hogy megfelel egy zsiki-hivatkozás. Remélem nem kaptál tőle agyvérzést....

"A zsidó keresztény kultúrkörről hallottál? Mi meg a környező szláv népek között vagyunk idegen kultúra, akkor most minket is dobjanak ki?"

A vallást kevered az etnikummal. A kettő kissé különbözik egymástól.

"És akkor most ennek kurvára örüljünk?"

Nem kell neki örülni, csupán annyi történt, hogy formál-logikailag megsemmisítettem "az összes zs-t ki akarták irtani"- című mesét.

"Nem minősülne népirtásnak, ha hirtelen kitennének 4 millió magyart fejenként néhány bőrönddel az Urál mellé, azzal a felkiáltással, hogy innen jöttetek, hess vissza? Az Orosz hatóságok mondjuk nem akarnák ezt megakadályozni szerinted?"

Palesztina esetében volt pl. egy Balfour-nyilatkozat.
en.wikipedia.org/wiki/Balfour_Declaration
Hamis párhuzam.

"A 4 milliós tábla nem történészi munka eredménye, hanem egy nyavalyás, már eltávolított emléktábla. Sosem volt beszámítva a 5-6 milliós áldozatszámba."

Téverdsz, mivel nekem volt még olyan, egyetemek számára kiadott történelmi atlaszom, ahol még a 4 millás szám volt odaírva ausvicchoz. Tehát igenis keményen benne volt a mainstream-gondolkodásban.

"több egybehangzó történészi munkával szemben te még mindig csak egy olyan filmre tudsz hivatkozni, amiről a készítője is kijelentette, hogy hazugság. "

Ex cathedra bármit ki lehet jelenteni. David Cole levelén egyébként látszik, hogy kényszerítés hatására írta.

Mi lenne ha a film állításaival vitatkoznál? ja azzal már nem tudsz. (David Cole sem vitatkozott filmjének állításaival, abban az értelemben, hogy nem cáfolta őket tételesen, de még csak általános logikai magyarázatot sem fűzött hozzá, hogy miért tévesek az állításai.)

@közlekedési bűnöző:
"Aki egy kicsit is nemzeti szempontból nézi a dolgokat, az mindjárt szélsőjobbosnak számít egyesek szemében."

Így van, ez a judeoliberális(-buzeráns beütésű) _túlérzékenység_ iskolapéldája.
A zsidó lélek alkatilag biszex. androgün. Erre már O. Weininger is rájött, a "Nem és Jellem" c. művében.
www.tradicio.org/kvintesszencia/weininger.htm

Judenrein 2012.12.13. 20:05:58

@Szilágyi András: a teljes megértéshez szüskésges a képi világ (videó), ez nem maximalizmus, ez a tények minimális ismerete.

58 perc, nem fogsz belehalni ha megnézed.

"Auschwitz I gázkamráját utólag rekonstruálták. Igen, OK, tudtuk eddig is."

Akkor miért állította a túravezető, hogy "original state"?

"Rég meg van cáfolva, rossz volt a vizsgálat, azóta egy szakszerű vizsgálat kimutatta."

Ja, csak nem mindegy, hogy mennyi ciánt mutattak ki. van különbség az 1ppm és mondjuk a 800 ppm között, ugye?

"szappan ügy: rég tudjuk, nincs köze a gázkamrákhoz"

Nem olyan rég tudjuk, még 4-5 éve is olvastam mindenhol az ezzel foglalkozó cikkek kommentjeiben. Tehát suttogó propaganda révén jól el lett terjesztve, a lámpaernyő-baromsággal együtt. most már mindegy hogy mi az igazság, a zsidó nagymamiknak van mire "emlékezni".
Így gyártják a legendákat.

"nem találták meg a Pressac könyvében ismertetett gázkamraajtót. Na és."

"I guess it's just vanished, like magic."

"Pressac 39 bizonyítékot sorol fel a gázkamrák létezésére. A David Cole-film nem foglalkozik ezekkel, ezt az egy ajtót kivéve, ott is csak arra jut, hogy nem találták meg."

Pressac 39 bizonyítékát azért iderakhatnád, hadd tanuljon a jónép belőle. Amúgy meg ha egy "idézett" bizonyítékot nem találnak, akkor az elég súlyos csapás a bizonyíték létére nézve.

Szilágyi András 2012.12.13. 20:14:33

@Judenrein: Az emberölési célú gázkamrákban sokkal kevesebb gázt használtak, minta tetvetlenítőkben. Ugyanis a tetvek sokszorta jobban bírják a ciánt. 16000 ppm kell nekik 20 órán át, hogy elpusztuljanak, míg az ember 800 ppm-től elpusztul percek alatt. Nem beszélve arról, hogy a gázkamráknak csak a romjai vannak meg, 50 éven át áztatta a romokat az eső, stb., mielőtt Leuchter a vizsgálatait elvégezte. A szakszerű vizsgálat viszont kimutatta a ciánmaradványokat a környezethez képest magasabb koncentrációban.

Pressac bizonyítékait már belinkeltem.
www.holocaust-history.org/auschwitz/pressac/technique-and-operation/pressac0429.shtml

Judenrein 2012.12.13. 21:20:21

@Szilágyi András: Ez a kremákról szól nagyrészben, nem pedig a gázkamrákról. a kettő különbözik egymástól, különböző helyiségekről van szó.

Hiába van 5000 fotó a kremákról, az nem bizonyíték a gázkamrákra.

Az állítólagos tervrajzról, amit említ a 429. oldalon: "This document, held in the “October Revolution” Central State Archives in Moscow was sent by this body in 1964-65 to the Warsaw Central Commission for the investigation of Hitlerite crimes in Poland,"

Azért itt fölmerül a kérdés, hogy a sztálinista elvtársak nem bütyköltek-e valamit a tervrajzon, illetve nem-hamisították-e egészben úgy ahogy van. A szovjeteket nem feltétlenül a tudományos elfogulatlanság és pártatlanság, valamint az "eredeti állapotban való megőrzés" eszméje vezérelte. Ginoman fogalmaztam, valójában aszovjet rezsim a legnagyobb történeelemhamisyítók közé tartozott. Gondoljunk itt a katyni mészárlásra (amit 40 évig többé-kevsésbé sikeresen varrtak a németek nyakába), a molotov-ribbentropp paktum letagadására, a titkos szovjet-náci jegyzőkönyvek letagadására (Berija, Heydrich aláírásával, lásd "Soviet story", bár nyilván abban is vannak pontatlanságok) stb stb

Tehát a szovjetekről nem állt távol, hogy kissé a saját ízlésvilágukra formálják az eseményeket.

Példa a szovjet álláspont ostobaságára és tarthatatlanságára az Ota Kraus-Erich Kulka által írt "Halálgyár" című közönséges hamisítvány (Kossuth könyvkiadó, _1957_). egymásnak ellentmosnó tanúvasllomások, célzatosan összeválogatott fotók (egyik képaláírás, peronon áll egy csomó ember: "szegények még nem tudják, hogy a biztos halál karmaiba igyekeznek") elégé nyilvánvaló a "mondanivaló" koncepciózus természete.... Ja igen, a dicsőséges szovjet felszabadítókról is hosszú tirádák vannak benne... egyszóval kész élvezet olvasni (én szarás közben szoktam a vécén)....:)

szóval óvatosan az elvársak megbízhatóságával.

Szilágyi András 2012.12.13. 21:43:23

@Judenrein: Nem tudom, mit olvasol te, de Pressac könyve alapvetően a gázkamrákról szól, ahogy a címe is mutatja.

Judenrein 2012.12.13. 21:50:13

@Szilágyi András: nyilván ahhoz hogy egy 500-valahány oldalas könyvet érdemben megcáfoljon valaki, legalább ugyanekkora terjedelmű művet kell írnia.

Tőlem ezt most hiába várod... annál is inkább, mivel neked kéne összefoglalnod a főbb bizonyítékokat, amire aztán reagálhatnék.

Szilágyi András 2012.12.13. 22:25:02

@Judenrein: A 8. fejezet csak 30 oldal.
Kezdjünk bele:
II. krematóriummal kapcsolatos dokumentáció:
1. Egy jelentésben a "Vergasungskeller" szó használata

2. 10 darab gázdetektor megrendelése

3. 1 db kézifogantyú rendelése a gázbiztos ajtóhoz

4. A hullakamra mellett egy "Auskleideraum", azaz vetkőzőszoba.

5. "Auskleidekeller" azaz vetkőzőpince.

6. Gázbiztos ajtó rendelése a hullakamrához.

Stb. stb. Vajon miért kell egy krematórium hullakamrájához gázbiztos ajtó, mellette pedig vetkőzőszoba? Mit keres 14 darab zuhanyrózsa a hullakamrában? Stb.

maycontainnuts 2012.12.14. 11:08:22

@közlekedési bűnöző:
"Volt egy nagyeszű, aki két mondat után lenácizott. Igaz ott nem Trianonról volt szó, hanem Hitlerről, de édes mindegy."

Szóval a Trianoni tragédiáról l megemlékezés vagy Hitler II. világháborúért való felelősségének (sikertelen) mentegetése az "édesmindegy"?

Visszautalva korábbi DánielPéterezésedre: Éppen most derült ki, hogy másodfokon mégse buksisimogatást kap, hanem pénzbüntetést (ha kitart az elhatározása mellet, hogy nem fizet, akkor pedig egyenesen szabadságvesztést). Sőt, még az ecsetjét is elvették. :)

@Judenrein:
A vallást kevered az etnikummal. A kettő kissé különbözik egymástól.

Zsidóságnál ez nem éppen egyszerű, emiatt kényszerülsz maszatolásra te is amikor azt írod, hogy "Egy európai gondolkodástól idegen kultúra-nép-vallás voltak (és azok ma is)."

Akkor most kik az idegenek az európai gondolkodástól? Akik izraelita hitűek? Az orthodoxok? A neológok? Akik a zsidó vallás szerint zsidónak számítanak? Akik a nürnbergi törvények szerint annak számítanának? Akik zsidó identitásúnak mondják magukat?
És mi alapján tartjuk normálisnak, hogy ilyesfajta homályos kijelentések alapján tartsunk valakit idegennek az európai gondolkodástól? Ráadásul egy (vélelmezem) olyan sztyeppei nép leszármazottjaként akik kifejezetten erőszakosan törtek be Európába alig több mint 1100 éve, miközben zsidók már jóval korábban is érkeztek ide?

"Palesztina esetében volt pl. egy Balfour-nyilatkozat.
en.wikipedia.org/wiki/Balfour_Declaration
Hamis párhuzam."

Több mint 30 évvel a II. világháború előtt tette az akkori brit külügyminiszter, azzal a kikötéssel, hogy "miközben világosan kell látnunk, hogy semmi sem csorbíthatja a Palesztinában fennálló nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait", de az arabok értelemszerűen nem akartak több zsidót a környékre, emiatt velük meg volt egy olyan megállapodásuk a briteknek, hogy mégse megy oda bizonyos számú fix számú zsidónál több.

A Balfour nyilatkozattól függetlenül még mindig emberiségellenes bűntett lett volna többmillió, hazáját elhagyni nem szándékozó zsidó deportálása egy számukra vadidegen és ellenséges vidékre, legyen az Palesztina, vagy Madagaszkár.
És az se javít a helyzeten, hogy olyan körülményeket idéztek elő, hogy után a már a többségük inkább el akarta volna hagyni a lakhelyét.

"Téverdsz, mivel nekem volt még olyan, egyetemek számára kiadott történelmi atlaszom, ahol még a 4 millás szám volt odaírva ausvicchoz. Tehát igenis keményen benne volt a mainstream-gondolkodásban."

Akkor biztos meg tudod jelölni ezt az atlaszt. Várom.

"Mi lenne ha a film állításaival vitatkoznál? ja azzal már nem tudsz. (David Cole sem vitatkozott filmjének állításaival, abban az értelemben, hogy nem cáfolta őket tételesen, de még csak általános logikai magyarázatot sem fűzött hozzá, hogy miért tévesek az állításai.)"
Pressac könyvével meg David Cole se vitatkozott, hiszen pont te írtad, hogy ahhoz hogy egy "500-valahány oldalas könyvet érdemben megcáfoljon valaki, legalább ugyanekkora terjedelmű művet kell írnia."
Akkor a Cole féle videó, ahol minden Pressac-féle oldalra kb. 0,1 percnyi film jut, nyilván nem lehet elégséges kritika szerinted se.

Frizuravarjú 2012.12.14. 15:38:46

Jól mondja a fickó. Miért kéne szeretni a zsidókat és folyton őket siratni?
Tessék megemlékezni a muszlimokról, Al-kaidásokról is. Őket is népirtják. Tessék szeretni őket. A palesztinokat is és felvonulni, tüntetni értük. Semmivel sem rosszabbak, mint a zsidók.

Sőt!

Tom Benko 2012.12.14. 17:30:59

@Frizuravarjú: Ki siratja?
Az al-Kaida nem érdemel megemlékezést, ők nem igazán ide tartozók, a muszlimok, kurdok, hutuk, tuszik, ukránok, cigányok, indiánok stb viszont igen. A különbség csak az, hogy az ellenük elkövetett genocídumot senki nem akarja negálni vagy relativizálni. A zsidók esetében azonban bárki benyög egy számot, azonnal jön valaki, és pontosít. Általában aki lefelé szeretné nyomni a számot, az egyben kifejezetten ellenséges módon viselkedik a zsidókkal szemben (mégha ez a meghatározás inkább azt jelenti, hogy neki nem tetsző világnézetű/pártállású személy), és jellemzően kirekesztő, ellenséges megnyilvánulásokat mutat fel mind a népcsoport, mind a partner irányában.
Másrészt pedig a többi térben vagy időben elég távol esik tőlünk, tehát kevésbé izgalmas téma az átlagember számára.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.14. 19:47:29

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Helyette a legundorítóbb kreatúrákra emlékeztetsz.

Egyébként nagyon szépen látszik, hogy milyen nyomorultul buta vagy. Semmilyen érvre nem tudtál válaszolni, semmit nem tudsz cáfolni, csak ismételgeted az agyatlan marhaságaidat, beszólogatsz, és zsidózol.

Nyilván, mert olyan védhetetlen hülyeségekben hiszel, hogy nálad okosabb emberek sem tudnak rá épkézláb érveket előhozni, hát még te...

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.14. 19:54:40

@Judenrein:
"Ostoba, hülye zsidó...nem tudsz olvasni? Pont az ilyen retardáltaknak írtam a nizkor.org-ról. Egy cionista zsidó portál, ahol az a feladat, hogy minél nagyobbea fújják a hazugságot."

Na te elmész a büdös picsába, ostoba félművelt fasz.

Zsidó a te összes felmenőd. Előbb mint én.

Undorító ocsmány és mocskos féreg az, aki csak úgy bír ellenérvet felhozni, hogy előtte zsidózik egyet.

A felhozott érveid nevetségesek. A többiek válaszoltak már rá, én inkább csak röhögve nézem, ahogy téblábolsz a saját és a náci elvbarátaid hazudozásai és ellentmondásai között.

Tök jó, hogy ahhoz, hogy az érveid igazak is legyenek, több párhuzamos univerzum együttes megléte szükségeltetik.

Barom.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.14. 19:59:04

@Frizuravarjú:

Nem kell szeretni a zsidókat. Én sem szeretem őket. Az arabokat sem, és a magyarokat sem. Embereket szeretek és nem szeretek, egész népcsoportokra így gondolni hülyeség.

Azért a zsidókra emlékezünk (meg a kommunizmus áldozataira is, csak az kevésbé van előretolva, mert a széljobb nem kap sírógörcsöt azonnal, ha valaki megemlékezni mer) mert éppen ez a mi házunk táján (is) történt, és a mi felelősségünk (is) hogy se a zsidókkal, se mással ne nagyon történjen ilyesmi.

Hozzátenném a törököknek is ott van az örmény népirtás, ők nem néznek szembe vele, ők állami szinten tagadják. Ugyanez van a japánoknál is a kínaiakkal szembeni bűnökkel kapcsolatban. Ott, azon a fertályon erről van szó gyakrabban, és nem a holokausztról.

Nekünk ez a csúnyaság jutott, nekünk ezzel kéne szembenézni, nem azzal, hogy mit tettek az amerikaiak az indiánokkal vagy a japánokkal. Az az ő ügyük.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.14. 20:01:14

@Judenrein: "nyilván ahhoz hogy egy 500-valahány oldalas könyvet érdemben megcáfoljon valaki, legalább ugyanekkora terjedelmű művet kell írnia."

Ugyanezt alkalmazod is magadra, amikor a Nizkor hazug voltát eldöntötted?

Áttanulmányoztad az összes anyagukat, és összeraktál magadban egy hasonló méretű elemzést?

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.14. 20:14:10

@maycontainnuts:

Ez a beszólás nekem is egy külön kedvencem volt:

"Egy európai gondolkodástól idegen kultúra-nép-vallás voltak (és azok ma is)."

Ugye egyrészt előbb volt Európában, mint a magyar, másrészt meg - ahogy leírtad - pont annyira homogének, mint a magyarok.

Érdekes egyébként, ahogy elképzelik ezek az emberek a zsidókat. Olyan homogenitást feltételeznek róluk, amelynek az emberiség hajnala óta milliós lélekszámú, nagyon sok nyelven beszélő, területileg szétszórt népcsoport nem bír megfelelni. Soha semmikor.

Nagyon sokat elárul az, hogy egy ilyen irracionális képbe ilyen erősen kapaszkodnak.

Frizuravarjú 2012.12.14. 22:18:03

@Tom Benko: Ez talán azért lehet, mivel nem látni különösebb hiányt a zsidók mennyiségében. Különösen annak fényében, hogy nem divat náluk sem a cigány módra 10-15 gyerek családonként.
Tehát, ha olyan sokan elhaláloztak, mint ahogyan állítják, akkor itt minden második embernek zsidónak kellett lennie a háború előtt.

@stark: A nagy szembenézősdivel csak erodálják a történtek jelentősségét és kiröhögtetik magukat. Pont az ellenkező hatást váltják ki a népből, hiszen a hullarablókra mindenki megvetéssel tekint. Nincs még egy nép a világon, mely pénzt szed a halottaiért és mindenek felett állónak tartja magát. Szentírásaik a Mein Kampfon is túltesznek rasszizmusban.

maycontainnuts 2012.12.14. 23:22:18

@Frizuravarjú:
"Ez talán azért lehet, mivel nem látni különösebb hiányt a zsidók mennyiségében. Különösen annak fényében, hogy nem divat náluk sem a cigány módra 10-15 gyerek családonként."

www.origo.hu/itthon/20120710-a-tarki-felmerese-szerint-a-magyarok-tulbecsulik-a-ciganyok-zsidok.html

Judenrein 2012.12.14. 23:54:33

@Szilágyi András: A tetvetlenítő szobát is lehet vergasungskellernek hívni, ugye? ugyanez elmondható a gázdetektorra, gázbiztos ajtóra, vetkőzőhelyiségre stb

Egyébként gázkamrába minek levetkőzni? Ruhástul nem lehet elégetni az embereket? egyszerűen rájuk zárják az ajtót oszt' kinyitják a csapot.

Erre mondhtja valaki, hogy
"mer' a nácik így terelték el a figyelmet a közelgő halálról"
könyörgöm, fegyveres őrök voltak mindenhol, a foglyoknak miféle ellenállóképességük maradhatott? Szükségtelen volt az elterelés. egyszerűen "zsidók befele" azt kész. már ha így lett _volna_.

@maycontainnuts:
"Akkor most kik az idegenek az európai gondolkodástól? Akik izraelita hitűek? Az orthodoxok? A neológok? Akik a zsidó vallás szerint zsidónak számítanak? Akik a nürnbergi törvények szerint annak számítanának? Akik zsidó identitásúnak mondják magukat?"

Többé-kevésbé az összes. Nyilván fölsoroltál hat fajta zsidót, most nem fogok pontos arányt mondani.
Vallási alapon. Talmud és társai. Kamatszedés tilalma a zsidó felé, és ugyanennek kötelessége as gój felé. Ilyen pici apróságok.

"És mi alapján tartjuk normálisnak, hogy ilyesfajta homályos kijelentések alapján tartsunk valakit idegennek az európai gondolkodástól?"

Európai gondolkodás: keresztény gondolkodás. Arisztotelész alapjára épülő gondolkodás. Idealista gondolkodás. Mindhárom szerves része az európai gondolkodásnak. Hozzátenném, hogy a nácik pl. nem voltak keresztények (hanem újpogányok) de a szellem elsőségét ők is vallották. a zsidó szellemiség a pénz, a földhözragadtság, a matéria elsőségét vallja: Isten szeretetének jele a zsidóknál, ha gazdag , tehetős ember vagy.

"akik kifejezetten erőszakosan törtek be Európába alig több mint 1100 éve, miközben zsidók már jóval korábban is érkeztek ide? "

Azért kicsit jobban ismerhetnéd magyar eleink történetét. Számos bizonyíték utal rá, hogy őseink az "Árpádok népe" előtt is jelen volt, ez a hun-avar-magyar kontinuitás-elmélet.

"Akkor biztos meg tudod jelölni ezt az atlaszt. Várom."

bookline.hu/product/home.action?id=47551&type=22&_v=Kinder_H_Hilgeman_W_Vilagtortenelem_Atlasz_14_

ennek az egyik előző kiadása, emlékeztem a címlapra, de azt nem találom sehol. mindegy: ha ebben megnézed, ("II. VH veszteségei, főbb népirtások és népmozgások", valami ilyesmi címmel van benne, és már ki van javítva (állítólag bővített és javított kiadás), akkor elismerem, hogy legalábbis lépést tartanak a korral. Ha még a régi számok vannak benen, akkor fölösleges tovább magyaráznom.

Hozzád közel lévő könyvtárban érdemes megnézni, ott sztem biztos van korábbi kiadás. Ugyanattól a kiadótól, szerzőtől, mint a linkben. Egyébként is egyszerű, II. Vh-hoz kell lapozni és kész.

"Akkor a Cole féle videó, ahol minden Pressac-féle oldalra kb. 0,1 percnyi film jut, nyilván nem lehet elégséges kritika szerinted se. "

Szerintem Pressac állításait cáfolták már elégzer: Zündel, Irving és társaik. Cole nem Pressackal vitatkozott, hanem saját állítást fogalmazott meg (A. nem volt megsemmisítő tábor, hanem munkatábor volt), aminek csak részlete a gázkamra léte/nemléte. Így kell érteni, amit mondtam.

Egyébként állításom, ami nyilvánvalóan igaz: a nácik nem akarták az _összes_ zsidót kiirtani. Ez a lényeg, és ettől már megbukik a holokamu "történelmen felül álló", egyedi jellege is, amiről a káderjani hablatyolt Jeruzsálemben.

A holokmau sosem állt történelmen felül: ez zsidók hazugsága, hogy a "bűnös népből", mely "hagyta hogy ez megtörténejen" milliárdokat csikarjon ki. szimpla politikai propaganda, mely történelemhamisítás eszközét használja aljas céljai eléréséhez.

(Egyébként egyetlen történelmi esemény sem áll történelmen felül, mekkora ordító baromság ez már, hihetetlen...)

Szilágyi András 2012.12.15. 00:17:21

@Judenrein: Pont a krematórium egyik pincéje lett volna tetvetlenítő szoba? Minek, mikor volt a táborban jó pár egyéb tetvetlenítő létesítmény, a krematóriumokon kívül? Egyébként a tetvetlenítést Entlausungnak hívták.
A hullakamrához miért rendeltek gázbiztos ajtót, s miért voltak benne bekötetlen zuhanyrózsák?

maycontainnuts 2012.12.15. 01:17:56

@Judenrein:

Arisztotelész, de jó, hogy említed!

"Az emberiség tanítója volt az ós középkorban s ma is tanulunk tőle; Keletet ő hódította meg a nyugat tudományának, a keresztényeknél, araboknál, zsidóknál egyaránt a legnagyobb tiszteletben állott. ... a középkori zsidó filozofia is innét merít (Gabirol, Maimonides). "
www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/pallas/html/006/pc000697.html#4

"Isten szeretetének jele a zsidóknál, ha gazdag , tehetős ember vagy."
Olvasgass kicsit:
http://hu.wikipedia.org/wiki/A_protestáns_etika_és_a_kapitalizmus_szelleme

"A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme

Weber szerint tehát a kapitalizmus szelleme nem egyszerűen üzleti bölcsességek halmaza, hanem etikusan színezett életszabály – ethosz –, etikai mezben fellépő, normákhoz kötött meghatározott életstílus, hivatásbeli kötelesség. A mai tőkés rendszernek persze már nincs szüksége vallásos hatalmak támogatására ahhoz, hogy a pénzszerzést a társadalom tagjai kötelező öncél gyanánt, hivatásként értelmezzék. De látnunk kell, hogy ez a felfogás egykor ellentétes volt egész korszakok erkölcsi gondolkodásával: erkölcsileg aggályos, legfeljebb megtűrt volt, mint például a középkori Firenzében.

A protestáns etika megszabadította a javak szerzését a tradicionalista etika gátlásaitól, úgy rombolta le a nyereségvágy korlátait, hogy nemcsak legalizálta, de egyenesen isteni akaratot látott benne. Fontos persze, hogy a Weber által az irracionális keleti típusú kapitalizmussal szembeállított nyugati kapitalizmus nem csupán felszabadította a szerzési ösztönt, de egyben meg is fékezte azt a fogyasztás korlátozásával, ideális feltételeket teremtve a tőkeképződésnek.

Ma persze, mikor az utilitarista világiasság uralkodik, a győzedelmes kapitalizmusnak már nincs szüksége túlvilági hatalmak erkölcsi támogatására, de a nagy átalakulás beindulásában döntő szerepet játszottak a protestáns eszmék."

Ki Európából az európai(keresztény) eszmétől idegen protestánsokkal! :P

Atlaszt majd megnézem, ha a közelébe jutok.

"Azért kicsit jobban ismerhetnéd magyar eleink történetét. Számos bizonyíték utal rá, hogy őseink az "Árpádok népe" előtt is jelen volt, ez a hun-avar-magyar kontinuitás-elmélet."

Forrásod oszt van-e? De legyen legalább olyan jó, mint amiket a Holocausttal kapcsolatban nem akarsz elfogadni!

Áder János meg nem tudom hogyan került hirtelen elő nálad, de nem látom hol mondott olyat a Holokausztról, hogy a "történelmen felül álló" lenne.

dvhr 2012.12.15. 08:55:30

@Judenrein: "Egyébként gázkamrába minek levetkőzni? Ruhástul nem lehet elégetni az embereket? egyszerűen rájuk zárják az ajtót oszt' kinyitják a csapot."

Tudod, akkortajt es most is, meztelenul szoktak zuhanyozni az emberek. Ha nem hiszed, kerdezz meg valakit az utcan.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.15. 14:43:12

@Frizuravarjú: Ugye tudod, hogy a kárpótlást nem a megöltek miatt kapják a zsidók, hanem a hatalmas mennyiségű szétlopott zsidó vagyonért? (Bár asszem Gyurcsány akart fizetni a megölt családtagok után is, de még a Mazsihisz se találta a ízlésesnek)

Mellesleg MINDEN NÉP elfogad kárpótlást a megölt rokonok után. Például a muszlimok biztos:

ajobbik.network.hu/blog/a-jobbik-hirei/holland-allam-karpotlas-fizet-a-meggyilkolt-muszlin-hozzatartozoknak

Meg mellesleg ha bármely állam vagy cég felelős egy rokonod haláláért (például mulasztásból, gondatlanságból kifolyólag) akkor fizetnek, nem is keveset, mert a törvény - minden országban - kötelezi rá őket.

És ezt az emberek nem szokták visszautasítani.

Na meg: a nagyfaterom és a túlélő fogolytársai pénzt, és földet (vagy erdőt) kaptak a kommunizmus alatt elszenvedett sérelmeik miatt (gulág és társai).

Egy ordenáré nagy kamu, hogy a zsidókon kívül mások nem kapnak kárpótlást, csak egyedül a zsidók kárpótlása szúrj a szemeteket.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.15. 14:47:14

@maycontainnuts:

"A Tárki szerint a kérdezettek társadalmi-gazdasági helyzetétől függ leginkább, hogy magasabbra vagy alacsonyabbra becsüli valaki az egyes csoportok lakosságon belüli arányát. A magasabb iskolai végzettségűek és a jobb anyagi helyzetűek, ha kevéssel is, de jellemzően szignifikánsan alacsonyabb százalékot tippeltek az említett csoportok arányára, mint a kevésbé iskolázott, kevésbé jó anyagi helyzetű válaszadók - olvasható a tájékoztatóban."

Ez sokat elmond...

Szilágyi András 2012.12.15. 14:56:28

@dvhr: Más magyarázat is van. Az elgázosított zsidók ruháit felhasználták. Azokból ruházkodott Németország.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.15. 15:09:21

@Judenrein: "Egyébként gázkamrába minek levetkőzni? Ruhástul nem lehet elégetni az embereket? egyszerűen rájuk zárják az ajtót oszt' kinyitják a csapot.

Erre mondhtja valaki, hogy
"mer' a nácik így terelték el a figyelmet a közelgő halálról"
könyörgöm, fegyveres őrök voltak mindenhol, a foglyoknak miféle ellenállóképességük maradhatott? Szükségtelen volt az elterelés. egyszerűen "zsidók befele" azt kész. már ha így lett _volna_."

Ja, és véletlenül sem jut eszébe a biztos halálba igyekvő 50-100 zsidónak, hogy talán le bírják gyűrni azt a pár őrt, aki épp vigyáz rájuk... mert ugye véletlenül sem próbálkozhatnak, minden mindegy alapon. Én ha tudnám, hogy mindjárt elgázosítanak, akkor nem ijednék meg annyira attól a lehetőségtől, hogy lelőnek... és szerintem sok ember így van ezzel.

Arra sem gondolsz, hogy mi van, ha 100 zsidó elkezd 50 irányba szaladni, és az őket üldöző, utánuk lövöldöző őrök nem csak hogy esetleg kárt okoznak a berendezésben, de lelőhetnek egy kollégát, vagy esetleg egy olyan foglyot, amelyiket pont még tudják használni a bádogos műhelyben, vagy egyéb helyeken?

Arról nem is beszélve, hogy milyen időrabló dolog az esetlegesen ellenálló, menekülő foglyokkal foglalkozni.

Mellesleg nem a szerelmeid az első emberek, akik a kivégzés előtt elaltatták az áldozat gyanúját, a vietnami kommunisták például nagyon sokszor meglépték azt, hogy a kivégzendő személyhez elmentek, nagyon udvariasan megkérték, hogy jelenjen meg ekkor és ekkor, itt és itt, és hozza a papírjait.

Aztán vártak, és aki felbukkant, azt megölték. Egyszerűbb volt, mint házról házra járni, ajtókat berugdosni, és menekülő embereket kergetni.

"Többé-kevésbé az összes. Nyilván fölsoroltál hat fajta zsidót, most nem fogok pontos arányt mondani.
Vallási alapon. Talmud és társai. Kamatszedés tilalma a zsidó felé, és ugyanennek kötelessége as gój felé. Ilyen pici apróságok."

Jó, hát a katolikusok meg anno mindenkivel szemben tiltották a kamatszedést (azért sunyiban ment) a protestánsok meg megengedettnek tartották. Ilyen logika alapján a katolikusok a legeurópaibbak...
És az a zsidó, amelyik ateista, de zsidó származásúnak vallja magát, az is idegen Európától?

"Számos bizonyíték utal rá, hogy őseink az "Árpádok népe" előtt is jelen volt, ez a hun-avar-magyar kontinuitás-elmélet."

Számos bizonyíték nincs, viszont rengeteg mese, amihez képest a "Rege a Csodaszarvasról" bizonyító erejű mű.

Az archeológia, a nyelvtudomány, és a történelemtudomány éppen pont nem talált párhuzamot a magyarok és a hunok között, de ettől függetlenül mutathatsz bizonyítékot, csak jó legyen.

"Egyébként állításom, ami nyilvánvalóan igaz: a nácik nem akarták az _összes_ zsidót kiirtani. Ez a lényeg, és ettől már megbukik a holokamu "történelmen felül álló", egyedi jellege is, amiről a káderjani hablatyolt Jeruzsálemben.

A holokmau sosem állt történelmen felül: ez zsidók hazugsága, hogy a "bűnös népből", mely "hagyta hogy ez megtörténejen" milliárdokat csikarjon ki. szimpla politikai propaganda, mely történelemhamisítás eszközét használja aljas céljai eléréséhez.

(Egyébként egyetlen történelmi esemény sem áll történelmen felül, mekkora ordító baromság ez már, hihetetlen...)"

Jó, és itt most ismét elérkeztünk az érvelésed lényegéhez: neked baromság, ezért biztos nem igaz, meg amúgy is a zsidók céljai aljasok, na.

Az neked nem tűnik fel, hogy mennyi baromságot, és logikátlan hülyeséget kell felhoznod, hogy védd az állításaidat? (pl.: a németeknek a tetvetlenítőt gázkamrának kéne valamiért nevezni, az őröknek valamiért sebezhetetlennek kellett volna érezniük magukat egy esetleges támadó tömeggel szemben, valamiért a tetvetlenítőkbe kellett bekötetlen zuhanyrózsa, stb. stb.)

Pont olyan mesék ezek is, mint a hamis holokauszt memoárok, erdőben farkasok által nevelt gyerekekkel.

Egyébként egy állításoddal egyetértek: a holokauszt sem áll mindenen felül, nagyon jól is van, hogy még mindig kutatják. De egy dolog a holokausztot kutatni, más dolog tagadni csak azért, mert nem tetszik, és sületlenségekkel érvelni.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.15. 15:10:03

@Szilágyi András: Na ja, a nácik semmit nem szégyelltek ellopni, miért pont a ruha lett volna kivétel...

Tom Benko 2012.12.15. 21:06:30

@Frizuravarjú: Vagy csak nem akarsz látni. Szokás szerinti érvelés a "mindenki zsidó, aki nekem nem tetszik" formula alkalmazása. Zsidó a bankár, aki többet keres, mint én, zsidó a szomszéd, aki nem dekorálja ki a portáját "népnemzeti" szeméttel, zsidó a tanár az iskolában, akinél bukásra áll a gyerekem, zsidó az egész baloldal, még az is, aki tőlünk ment át, zsidó a fűszeres, mert drágán adja a fűszert, stb... Így tényleg sokan vannak. De ha elkezdünk vájkálni benne, akkor kiderül, hogy a zsidó jelző valójában csak egy befőttesgumi, amivel az általunk nem kedvelt emberek listáját próbálom összefogni. A gumi nem bírja, másrészt a listát elnézve el kéne gondolkodni, hogy a hiba hol is van...
Egyébként ezzel a nagy zsidózással egy baj van - mint látható, bárki lehet zsidó (mármint ilyen zsidó). Őszintén, te szeretnél egy olyan államban élni, ahol bármikor elkövethetnek bármilyen atrocitást ellened és a családod ellen, csak azért, mert valakinek esetleg nem tetszik a tevékenységed. Ahol emiatt extrém fegyelmezettséggel kell még akkor is kitartanod az Állam mellett, ha valószínűleg senki nem észlel téged? Mert ez oda vezet.

Frizuravarjú 2012.12.15. 23:58:13

@Tom Benko: Ez csak a szokásos ködösítés. Miért kellene szerencsétlen "kis zsidókat" gyűlölni, hiszen ők maguk is csak áldozatai a hatalmas cionista gépezetnek? Legfeljeb a mantrázott magyarellenes maszlag miatt. Odavetett prédái ők is a nagymenőknek, akik már rég amerikából röhögtek a medence partján az ittrekedteken.
És ha nem akarták volna izrael államot létrehozni, talán nem is rántják be az USA-t Britannia védelmében, mint ahogy sztalin által zsidók millióinak kiirtásakor sem zengett az ajvékolásuk.
Érdekes sakkparti volt, nem kevés parasztáldozattal. Ezért én a cionistákat szidom.
Ez onnan nem látszik, ahol ti ültök?
Segítek: www.karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=8346:szabadrugas-izrael-haboruba-akarja-doenteni-a-vilagot&catid=76:mihalyi-molnar-laszlo-szepsi-felvidek&Itemid=72

Tom Benko 2012.12.16. 09:37:25

@Frizuravarjú: Nem ködösítés. Tapasztalat. A kettő minden esetben elkezd egybemosódni, ha egyszer valamelyik is megjelent.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.16. 13:36:49

@Frizuravarjú: Ez a "híranyag" nettó baromság. Összeesküvés-elmélet sima és primitív fajgyűlölettel vegyítve.

Szar lehet így élni.

Tom Benko 2012.12.16. 18:13:11

@stark: Már a domain alapján sejthető volt... Egyébként elég addig olvasni, hgoy "szélsőségesen emberellenes liberális", és nyilvánvaló, mennyire valószerű lehet az írás.

Frizuravarjú 2012.12.16. 20:35:04

@stark: @Tom Benko: Jó, nekem sem szentírás. Csak mint érdekes szemléletet és másik nézőpontot mutattam.
De mégis közelebb áll a valósághoz, mint a "hivatalos" kép. Legalábbis a tények, a világ mozgása, átrendeződése erre utal. Nem?

Gumi 2012.12.16. 21:19:22

1948-ban az auschwitzi áldozatok száma összesen 300 ezer volt.

reichsarchiv.com/Filme/02_Nach_1945/1948-Welt-im-Film.php

Szilágyi András 2012.12.16. 23:37:16

@Gumi: Félreértés. 300 ezer regisztrált ÉS 3-4 millió nem regisztrált halálesetről volt szó az ítéletben. A filmhíradóban az utóbbit elfelejtették említeni.

Advanced Flight 2012.12.16. 23:56:02

Őszintén sajnálom, hogy a szkeptikus blog, amit eddig szívesen olvasgattam, kommentmaximalizálás céljából politizálni kezdett.

Judenrein 2012.12.17. 00:07:37

Na végre bazz. Ma már legalább ötöször akartam belépni, kurva blog.hu nem engedett. De térjünk a tárgyra.
@Szilágyi András:
"Pont a krematórium egyik pincéje lett volna tetvetlenítő szoba? Minek, mikor volt a táborban jó pár egyéb tetvetlenítő létesítmény, a krematóriumokon kívül? Egyébként a tetvetlenítést Entlausungnak hívták.
A hullakamrához miért rendeltek gázbiztos ajtót, s miért voltak benne bekötetlen zuhanyrózsák? "

Szem elől veszted a nagyobb képet. A nácik Hitler hatlomra kerülésétől kezdve a lehető legtöbbet tették a cionozmus ügyének előmozdításáért, és a jövőbeli zsidó állam felépítéséért.
dollár- font- és birodalmi márkák millióit öntötték a nácik a palesztinai zsidók támogatására.

A náci németországban ÁLLAMILAG támogatott kibbucok sokasága működött. a hivatlos iratok szerint legalább 1 még 1942-ben is működött.
Ezeken a kibbucokon a jövőbeli zsidó állam zászlaját lengette a szél.

A Stern terorcsoport 1942-ben hivatalos szövetséget akart kötni a Náci németekkel.

Full életszerű, hogy a nácik pumpáltálták a lóvét milliószámra, utána meg ki akarták irtani az egész zsiodó népet, MIUTÁN leglább 10 ezer telepest kivittek Palesztinába.

Olvass, művelődjk, és akkor van remény hogy nem egy hülye seggként halsz meg.
tinyurl.com/yob5b8

Egyébként: feltéve -de nem megengedve- hogy a dokument igazi:
Hát istenem, Mengelének volt egy eredeti ötlete, csinálni akart egy gázkamrát, kísérletképpen föl is húzott egyet, hogy megnézze, hogy bírják az ájert odabenn. lehet egy-két transzportot be is áldozott az ügy érdekében. Semmiképpen sem minősíthető ipari szintű népirtásnak mondjuk párszáz ember halála.

"Az elgázosított zsidók ruháit felhasználták. Azokból ruházkodott Németország."

Ja. az 1 milliós ausvicci áldozatból ruházkodott az akkor 60 milliós Németország. Igen, hihető.

A civilizáltabb publikum számára:

@maycontainnuts:
"Ki Európából az európai(keresztény) eszmétől idegen protestánsokkal! :P"

Kreatív vagy! Csakhogy Werner Sombart szerint a kapitalista és a protestáns etika is végső soron a zsidó etikára megy vissza. Tehát a kapitalizmusban a zsidó etika jelentkezik markánsan, ennek bizonyítására csak ki kell nyitni a szemed, és körülnézni a kapitailsta világban. Tehát természetesen Max Webernek is igaza van, csak nem ásott elég mélyre, és elmulasztotta észrevenni a prot. etika mélyén rejtező zsidó jelleget.

"Áder János meg nem tudom hogyan került hirtelen elő nálad, de nem látom hol mondott olyat a Holokausztról, hogy a "történelmen felül álló" lenne."

Ha szószerint nem is, de hasonlót mondott: "semmi máshoz nem fogható"

www.mon.hu/ader-izraelben-ader-a-holokauszt-semmi-mashoz-nem-foghato-tragedia/2033582

"Forrásod oszt van-e? De legyen legalább olyan jó, mint amiket a Holocausttal kapcsolatban nem akarsz elfogadni!"

Kiszely István: "A Magyarok története"
istvandr.kiszely.hu/ostortenet/

ha kiszely nem elég jó, akkor Bakay Kornél: Árpádok országa c. könyvét ajánlom figyelmedbe. Meglehetősen száraz mű, viszont szinte minden mondat lábjegyzetelve, hivatkozva van. (Ha már úgyis mész könyvtárba, megnézheted!)

@stark: ignore. van pár jó gondolatod, de overall egy dreck vagy.

Egyébként asszem minden lényegeset elmondtam a témával kapcsolatban, viszont eléggé lefoglalt ez a dolog, és ha hiszitek ha nem, fontosabb dologom is van, minthogy dummkopfokkal vitatkozzom. Mondjuk itmaycontainnuts jó arc, még akkor is ha néha "tartalmazhat hülyeséget".:p

Szilágyi András 2012.12.17. 00:17:09

@Judenrein: "Full életszerű, hogy a nácik pumpáltálták a lóvét milliószámra, utána meg ki akarták irtani az egész zsiodó népet, MIUTÁN leglább 10 ezer telepest kivittek Palesztinába."

Hol látsz te itt ellentmondást? Mindkettőnek az a lényege, hogy meg kell a zsidóktól szabadulni, nem? Nem sikerült őket mind kitoloncolni, akkor likvidálni kell őket. Ez volt az Endlösung.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.17. 13:30:03

@Advanced Flight: Súlyosan tévedsz. A fóromon merült fel ez a téma egy jó hónappal ezelőtt, Szilágyi csak írt egy bejegyzést a fotóról, mert gondolom érdekesnek találta.

Bővebben láthatod a fórumon elharapódzó vitát, már ha érdekel egyáltalán...

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.17. 18:00:21

@Judenrein: " ignore. van pár jó gondolatod, de overall egy dreck vagy."

Hát akkor téged nem is minősítelek, mert nehéz szavakat találni arra, amit a ganajtúró is undorodva otthagy...

Imádom egyébként, amikor ostoba vitapartnerek akik gané mód sértegetéssel kezdik a vitát utána pont azzal hátrálnak ki belőle, hogy én vagyok a rohadék...

Képmutató és hiteltelen, de hát mit is várok...

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.17. 18:45:04

@Judenrein:

"Szem elől veszted a nagyobb képet."

Te meg témát váltasz (tipikus taktika) és nem válaszolsz arra, hogy mégis mi a francot keresett a tetvetlenítőkben bekötetlen zuhanyrózsa.

"Full életszerű, hogy a nácik pumpáltálták a lóvét milliószámra, utána meg ki akarták irtani az egész zsiodó népet, MIUTÁN leglább 10 ezer telepest kivittek Palesztinába."

Sőt, Hitler milliószámra pumpálta a lóvét a hadseregbe is, aztán a visszavonulás ostoba megtiltásával felmorzsolta a keleti fronton őket. Ezzel az erővel akár agyon is lövethetett volna párt százezer német fiatalt és elégethetett volna egy kazal lóvét. Vagy éppen megtiltotta egy időre az állatkísérleteket, és majdnem kinyírta vele a német gyógyszeripart. Vagy iszonyat mennyiségű pénzt és erőforrást ölt a V1 és V2 rakétákba, holott nem is voltak valami hatásosak.

Hitler tömérdek irracionális döntése közül miért pont azt nem érted, amikor miután nem sikerült máshogy megszabadulnia tőlük, úgy dönt, hogy megöleti a zsidókat?

"Olvass, művelődjk, és akkor van remény hogy nem egy hülye seggként halsz meg."

És én vagyok a dreck, mit? :D

Bár betartanád a saját tanácsod, és most nem kéne ekkora baromságokkal égetned magad az interneten.

"Ja. az 1 milliós ausvicci áldozatból ruházkodott az akkor 60 milliós Németország. Igen, hihető. "

Miért, hihetetlen tán, hogy ha a magyaroknak jó a britek használt ruhája, akkor a németek is elvoltak a zsidókéval?

Persze nyilván nem egész Németország hordott zsidó ruhát az kicsit irracionális lett volna. De ha el bírták lopni a zsidó pénzt...

"Kreatív vagy! Csakhogy Werner Sombart szerint a kapitalista és a protestáns etika is végső soron a zsidó etikára megy vissza."

Akkor Werner Sombart igen nagy hülyeséget mondott. Legalábbis Luther Márton biztosan felsírt a sírjában, amikor a kijelentés elhangzott. De nyilván érthető, hisz Sombart amolyan mérsékelt kommunista elveket vallott a piacról, az ilyenek mindig ostobaságokkal érvelnek, amikor arról van szó, hogy miért rossz a sikeresebb kapitalizmus.

A kereszténység előtt normális volt kamatot kérni. A rómaiak is tették, a görögök is, a zsidók is. Aztán a katolikusok kitalálták hogy nem szabad. A protestánsok csak visszatértek az ésszerűbb gazdasági gondolkodáshoz. Ennek annyi köze van a zsidókhoz mint Botswana GDP-jének a kengurukhoz.

"Tehát természetesen Max Webernek is igaza van, csak nem ásott elég mélyre, és elmulasztotta észrevenni a prot. etika mélyén rejtező zsidó jelleget."

Weber csak szimplán épelméjű volt, ezért nem talált "zsidó jelleget" ott, ahol nincs.

Honnan tudtam, hogy Kiszelyt fogod felhozni? :D

Olyanod nincs, amit olyan ember írt, aki tudja a különbséget egy férfi és egy női csontváz között?

Viccen kívül, miért biológia-földrajz szakosok történészkednek az alternatív oldalon?

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2012.12.17. 18:49:48

@Judenrein: Egyébként megdöbbentő, hogy mennyire klisé minden megnyilvánulásod.

Az összes félcédulás holokauszttagadó ugyanekkora arccal hülyéz le mindenkit, miközben sírva menekül a válaszadás előtt (egy A4-es oldalnyi kérdést hagytál figyelmen kívül) és soha, semmit nem tud alátámasztani, csak spekulálgat hogy neki ez nem hihető, meg nincs bizonyíték (vagyis van, csak ti úgy döntötök, hogy nem hiszitek el) és még sorolhatnám.

Nyugodtan mondhatom, hogy az összes hozzászólásodat már olvastam, csak más ember írta. Úgy látszik egy bizonyos értelmi szint alatt uniformizálódnak a gondolatok.

dvhr 2012.12.18. 10:09:31

@Judenrein: "Roughly 7.5 million civilians died in China under Japanese occupation"

Visszataszito aljas hazugsag. Nehany tizezer kinai halt meg a japan megszallas alatt, egyszeru betegsegek, konyhai baleset, tulsagosan kiados etkezes miatt. Az eltulzott szamra nincs semmilyen bizonyitek, ami van hamisitvany.

pounderstibbons 2012.12.18. 10:58:35

@stark:

"Nyugodtan mondhatom, hogy az összes hozzászólásodat már olvastam, csak más ember írta. "

Tényleg vannak visszatérő elemek (Auschwitz emléktábla mégvalaki?), de azért vannak érdekes eltérések is.

Pl. az egyik általad ismert tag azért tart megfellebbezhetetlen forrásokkal rendelkezőnek egy holokauszttagadót, mert (bizonyítatlan) állítása szerint hozzáfér a szovjetek titkos archívumaihoz, Judenrein szerint meg azért nem kell elfogadni a szovjeteknél található bizonyítékokat, mert "Azért itt fölmerül a kérdés, hogy a sztálinista elvtársak nem bütyköltek-e valamit a tervrajzon, illetve nem-hamisították-e egészben úgy ahogy van. A szovjeteket nem feltétlenül a tudományos elfogulatlanság és pártatlanság, valamint az "eredeti állapotban való megőrzés" eszméje vezérelte. Ginoman fogalmaztam, valójában aszovjet rezsim a legnagyobb történeelemhamisyítók közé tartozott."

Hiller Józsué 2013.03.10. 23:00:55

Már csak azt kellene tudni, hogy ezek az emberek mitől haltak meg. Morális szempontból mindegy, hogy a körülmények (betegségek stb) áldozatai vagy elgázosították őket, de történelmi szempontból nem mindegy. Ha igazságosak akarunk lenni, nem tudjuk azok az emberek mi által haltak meg. A holokauszt kutatást totál lebénította a törvény és ez a történelmi korszak gyakorlatilag nem vizsgálható, holott a mai napig minden történelmi korszakról származó tudásunk radikálisan változik. Az pedig, hogy azokat az embereket akik revizionista szemszögből nézik az eseményeket, gyakran történészként, lenácizzák, csak a zsidóknak és holokausztnak árt.

agarik 2016.02.28. 08:59:09

Mi a fenének áll neki az ilyen hamisítgatni? Elvégre a kép nem bizonyít népírtást. Sok halottat, azt bizonyít. De azt tudtuk.

De ne feledjük: csak mert van egy hamisító, a többi attól még nem automatikusan az.

A kép elkészültével kapcsolatban viszont alábbi kérdéseim lennének:
- milyen típusú géppel készült a felvétel? Felteszem elég nagy volt még akkoribana kiszerelés. Hogy nem vették észre az őrök, hogy sikerült "becsempészni"?
- hogyan sikerült megőrizni a képet? Bevinni a kamerát és elkészíteni a képet ha lehetséges is volt, hogyan nem vették el míg kijutott a táborból?
- földtani elemzések igazolják-e a fotót? Egy halottégető-gödör állat jó nyomokat hagy maga után elkerülhetetlenül: vastagon megégett talaj, hamu, egyéb maradványok. Valahogy sehol nem láttam a térképen "halottégető gödör" feliratot, az Auscwitzi Túrának sem része. Szóval?

Szilágyi András 2016.02.28. 14:51:51

@agarik: Itt olvashatsz bővebben a fénykép történetéről:
en.wikipedia.org/wiki/Sonderkommando_photographs

Röviden:
- Vélhetően Leica típusú géppel készült, amit egyes források szerint egy dupla fenekű kondérban csempésztek be, de mivel a Sonderkommando tagjainak a dolga volt az áldozatok holmijainak szétválogatása, az is lehet, hogy egy áldozattól vették el. Ezután egy dupla fenekű vödörben tárolták.
- mint a cikk is írja, a filmtekercset egy fogkrémes tubusba rejtették, majd azt Helena Szpak Dalton csempészte ki a táborból, ő az SS büfében dolgozott és rendszeresen csempészett ki-be dolgokat.
- a területen ma is elszenesedett csontdarabok találhatóak a földben.

Scientific Visioner 2016.03.01. 22:07:49

Leading causes of preventable death worldwide (2001 - millions per year)
Hypertension 7.8
Smoking tobacco 5.0
Malnutrition 3.8
Sexually transmitted diseases 3.0
Poor diet 2.8
Overweight and obesity 2.5
Physical inactivity 2.0
Alcohol 1.9
Indoor air pollution from solid fuels 1.8
Unsafe water and poor sanitation 1.6

Various injuries are the leading cause of death in children 9–17 years of age.
Traffic collision 260,000 per year
Drowning 175,000 per year
Burns 96,000 per year
Falls 47,000 per year
Toxins 45,000 per year

Road injuries resulted
(2.5% of all deaths)
1.4 million deaths in 2013
1.1 million deaths in 1990
India 105,000
China 96,000
United States 45,800

Holocaust (Raul Hilberg)
1933-1940 100 000<
1941 1 100 000
1942 2 700 000
1943 500 000
1944 600 000
1945 100 000

Szilágyi András 2016.03.01. 23:57:30

@Scientific Visioner: Ez most valami vicc akar lenni, mert valahogy nem tudok röhögni rajta?

Scientific Visioner 2020.01.22. 19:52:56

"God gave me my money. I believe the power to make money is a gift from God-to be developed and used to the best of our ability for the good of mankind."

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása