Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Szellemidézés házilag
"Kipróbáljuk az asztaltáncoltatást Vassy Zoltán fizikus segítségével" - állt annak a társasági összejövetelnek a meghívójában, amelyen volt szerencsém részt venni néhány héttel ezelőtt. A cím kíváncsivá tett, hiszen asztaltáncoltatást nem mindennap lát az ember, s mellesleg Vassy Zoltánt is ismerem a Parajfalók Klubjából.

Nos, mint kiderült, a cím némileg félrevezetőre sikeredett, ugyanis amit kipróbáltunk, az valójában a szellemidézés volt, vagyis elhalt személyekkel próbáltuk meg felvenni a kapcsolatot, s kommunikálni velük. Az asztaltáncoltatás fogalma az alkalmazott módszer miatt kerülhetett a meghívóba: a halottakkal való kommunikáció eszköze ugyanis egy kicsi, könnyű asztalka volt (esetünkben ez egy műanyag tálcából és négy filctollkupakból készült), melynek egyik lábához íróeszközt erősítettünk. Egy étkezőasztalra fehér papírt terítettünk, erre helyeztük a kisasztalt, s máris jöhetett a szellemidézés. A résztvevők körbeülték az étkezőasztalt, kezüket a kisasztalra helyezték, majd a szükséges hangulati előkészületek után (félhomály, feszült várakozás) mindannyian arra vártunk, hogy a megidézett személy szelleme majd tologatni kezdi a kisasztalt, s az ahhoz rögzített íróeszköz segítségével szavakat ír majd le.

Sikerült-e hát megidéznünk a halottakat? Társalogtunk-e velük?

Sajnos ezt nem mondhatnám. Bár négy vagy öt elhunyt személyt is megpróbáltunk megidézni, köztük a résztvevők egykori tanárait, elhalt rokonait, a legtöbb, amit a kisasztalból sikerült kicsiholni, egy egyenes vonal volt, vagy egy-egy apró elmozdulás. Érdemi választ a szellemek nem adtak kérdéseinkre.

Mint Vassy Zoltán utólagos magyarázatából kiderült, ennél sokkal többet ebben az egyébként elég szkeptikus beállítottságú társaságban nem is lehetett várni. Kevésbé kritikus hajlamú embereknél azonban, főleg akkor, ha erős érzelmi igényük van az elhalt személlyel való kommunikációra, szépen működni szokott a dolog. Az asztalka megmozdul, az íróeszköz szavakat, mondatokat ír a papírra.

Tényleg működik hát a szellemidézés, lehet a halottakkal kommunikálni? Vagy van más magyarázat is a jelenségre? Hogyan lehetne ezt eldönteni?

"Először akkor kezdtem gyanakodni, amikor észrevettem, hogy az íróeszköz mindig olyan állásban írja le a szöveget, hogy az az elhalt személy megidézője felől olvasható legyen" - számolt be korábbi tapasztalatairól Vassy Zoltán. A halott mindig csak olyan válaszokat ad a neki feltett kérdésekre, amelyek a megidéző számára ismertek. Ha olyan kérdést teszünk fel, amelyre a megidéző nem ismeri a választ (pl. milyen idő lesz a jövő héten), akkor a válasz véletlenszerű találgatás lesz.

De mégis, mi mozgatja az asztalkát? Bár a résztvevők megesküsznek rá, hogy ők nem mozgatták a kezüket, csak lazán rajta tartották az asztalkán, valójában mégis a kezek akaratlan mozgása az, amitől az asztalka elmozdul. Vassy Zoltán ezt (korábban) néhány egyszerű kísérlettel demonstrálta. Az asztalkára könyvet helyezett, s a résztvevőket arra kérte: a könyvre tegyék a kezüket. A dolog így is működött: az asztalka mozgott, az íróeszköz írt. Amikor azonban Vassy a könyv alá néhány üveggolyót is tett, megszüntetve ezzel a merev kapcsolatot a könyv és az asztalka között, a jelenség megszűnt: az asztalka (és a könyv is) mozdulatlan maradt.

Mi történik itt voltaképpen? A pszichológusok előtt régóta ismert az ideomotoros mozgás fogalma: elképzeléseink, elvárásaink öntudatlan izommozgásokban jelennek meg. Ezt könnyen kimutathatjuk egy egyszerű kísérlettel: kérjünk meg valakit, hogy kezét helyezze egy érzékeny mérlegre, s tartsa azt lazán. Várjuk meg, míg a mérleg megnyugszik, majd kérdezzük meg az illetőt: "na milyen volna, ha most hirtelen lenyomnám a karod?" A mérleg azonnal mutatni fogja, hogy valóban elképzelte.

Csalás, butaság, szemfényvesztés tehát a szellemidézés? A döntést az Olvasóra bízom. Számomra az ítélkezésnél mindenesetre fontosabb az, amit az összejövetel kapcsán az emberi agyról megtanultam: elképzeléseink nem csupán egy-egy apró izomrángást eredményeznek az ideomotoros mozgás révén, hanem olyan komplex mozgássorokat is képesek létrehozni, mint a szavak vagy mondatok leírása - s mindezt úgy, hogy nem is vagyunk tudatában annak, hogy ezt a mozgássort mi magunk végezzük. Agyunkról tehát van még bőven tanulnivalónk.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr3656588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lena 2007.08.08. 18:26:20

Már elnézést kérek,de ennél nagyobb baromságot még nem olvastam.Összeül 1csapat szkeptikus médium nélkül....egyébként a szellemidézés nem játék,én soha nem idéznék.Én sem hittem soha a szellemekben,de (sajnos) tapasztaltam,hogy léteznek,vagy legalábbis valami létezik.Kívánom,hogy Önök is tapasztaljanak hasonlót és akkor hátha nem ilyen lekezelő stílúsban fognak írni erről a témáról.

Nyugdíjas 2007.08.08. 19:24:29

Vannak olyan személyek, akiknek a megmagyarázhatatlan dolog misztikus, földöntúli. Gondolják el, mit gindoltak, mikor Volta a döglött béka combját kiakasztotta a korlátra egy réz kampóra és az megmozdult! Nem ismerték az elektromosságot és nem tudták mitől mozog. Mit szólna Mátyás király egy mobiltelefonhoz, TV-hez, távirányítóhoz? Gyerekkoromban mindig féltem este, mert a félhomályban a tárgyakba különböző élőlényeket képzeltem. Sok felnőtt, tájékozatlan embert hasonló misztikus gondolatok gyötörnek. Egyik éjszaka arra ébredtem, hogy egy megmagyarázhatatlan zörgést hallottam a tetőről (családi ház), kimentem az udvarra, felnéztem de semmit nem láttam. Egy tudatlan emberben felötlik, hogy bizonyára szellem volt. Én visszafeküdtem abban a biztos tudatban, hogy nincsenek megmagyrázhatatlan és jelenségek. Reggel aztán megtaláltam a földön a lecsúszott kúpcserepet. Persze ha valaki közelítőleg sincs tisztában a fizikai törvényekkel, vagy tudatosan félrevezet, vagy elhallgat tényeket, mint egyik ismert fizikusunk, nem csoda hogy megidézi a szellemet. De miért nem ír a szellem emberi beavatkozás nélkül? Hallottam valakitől, hogy "megmagyarázhatatlanul" bekapcsoltak a különböző elektronikai készülékek, mint a DVD lejátszó, TV. Azt persze az illető nem tuta, hogy ezeknek a készülékeknek a tápegysége stand by üzemmódban mindig működi és elegendő egy hálózati impulzus és beindulhatnak, ami lehet egy távoli villámlás, vagy egy századmásodpercnyi hálózatkimaradás. Szól mérsékelje magát mindenki, aki szellemekről beszél. Én 63 évem alatt még egyszer sem tapasztaltam, pedig évtizedek óta egyedül lakom, de soha nem kapott el a misztikus képzelgés.

VaReG4 · http://morbidia.blog.hu 2007.09.11. 00:19:46

lena 2007.08.08. 18:26:20

Kapaszkodj meg kedves Lena: az az igazsag, hogy szellemek nem leteznek.

Amugy szeretnek gratulalni ehhez a bloghoz, par napja fedeztem csak fel (sajnos nem elobb), es nagyon jo!!!

Rigor 2007.09.11. 01:00:56

lena: A szellemidézés tényleg nem játék, mert a játéknak többnyire van értelme:)

bolhabetu 2007.09.11. 08:08:10

Lena!

Ha kiheverted, akkor még el kell mondanom valamit a Télapóról is.

bolhabetu 2007.09.11. 08:13:25

Ez utóbbi komment csak azért került fel, mert:

1. Kegyetlenül cinikus tudok lenni néha.
2. Ezósoknak elképesztő elképzeléseik vannak, nem csak arról, hogy mi számít bizonyítéknak, de arról is mi számít lekezelésnek. Ime, ez lekezelés! A fenti cikk nem, hanem egy korrekt kiegyensúlyozott összefoglalása a témának.

Judi 2007.10.19. 16:04:55

izgi izgi és izgi naon ki akarom próbálni a szellemigézést illetve idézést és jóslást a legjobb barátnőmmel meg tudnánk szólaltatni a holtakat? amúgy happy halloweent mindenkek ( október 31 )

ostor 2007.10.24. 20:48:30

Méghogy nincsennek szellemek?
Ha nem lennének, akkor mifenétől röhöghetném magam át a szellemvilágba, ha hallok róluk?
Sajnos abba kell hagynom, mert az oldalamban szúrást érzek.
A fenébe is, csak nem egy szellem bökdös haragjában, mert kinevettem?
Szellemértők, lehet, hogy a szellem csak a szellentés szinonimája? Ezt azért kérdem, mert hallottam egy "hiteles" beszámolót, amely szerint a szellem necsak üzent, de érezni is lehetett a "szellemszagot"!
Gyanúm, hogy valaki ijedtében belerondított a gatyájába!

ostor 2007.10.24. 21:08:40

Szegény léna! Ha nincs médium nincs szellem?
Sajnos személyesen ismertem egy nagyon kedves kislányt, akkor húsz év körül volt! Egy szemétláda szélhámos kihasználta, hogy személyiség zavara, és gyenge idegrendszere volt, ezért állandó médiumnak képezte ki!
Huszonnégy éves korában öngyilkos lett. Barátnője szerint többször panaszkodott, hogy üldözik a szellemek.
A család feljelentésére a sarlatán bevallotta, hogy az egész cécó anyagi okokból volt szükséges, és semmi alapja nem volt a szellemidézésnek.
Kedves lena, nem a nemlétező szellemektől kell félni, hanem szélhámos kóklerektől.

nebulo 2007.11.25. 11:58:11

2007.04.09.-én megjelent Szilágyi András „Szellemidézés házilag” címmel, egy -a szkepticizmust erősíteni látszó- blog.
Hallgattassék meg egy másik szubjektív vélemény is, mely egy kicsivel többet támaszkodik gyakorlati tényekre ezen a területen, és vizsgálódásainak konklúziója nem csupán feltételezett, jól csengő pszichológiai meghatározást eredményez.

„Az asztaltáncoltatás fogalma az alkalmazott módszer miatt kerülhetett a meghívóba: a halottakkal való kommunikáció eszköze ugyanis egy kicsi, könnyű asztalka volt (esetünkben ez egy műanyag tálcából és négy filctollkupakból készült), melynek egyik lábához íróeszközt erősítettünk.”

Akik ezzel a területtel foglalkoznak ténylegesen, és nem csupán külső laikusként vágnak bele, azok pontosan tudják, hogy nem mindegy, egy erre a célra használt eszköz fizikai adottsága.

Ahogyan egy fadarab tulajdonsága sem bír objektíven is érzékelhető mágneses erővel egy másik tárgy felé, úgy a szóban forgó műanyag tálca és filctollkupak „tákolmány” sem a megfelelő eredményt hozza, a már erősen bekorlátozott hiedelemmel bíró identitások indukált kísérletének végkifejletére.

„A résztvevők körbeülték az étkezőasztalt, kezüket a kisasztalra helyezték, majd a szükséges hangulati előkészületek után (félhomály, feszült várakozás) ….”

Semmilyen félhomály, sem egyéb hókusz-pókusz nem szükséges ahhoz, hogy az „asztalkát” mozgásra bírjuk.
Sajnos sok, -magát ezoterikusnak valló- identitás képes ehhez hasonló körülményeket teremteni, hogy a „szellemidézés” a hívónak minél hitelesebbnek tűnjön. Talán nem meglepő egy olyan világnézetű társadalomban, amelyik önmagában sem képes hinni sok esetben, nem hogy másoknak, hiedelemrendszerével nem egyező megnyilvánulásokban.

„"Először akkor kezdtem gyanakodni, amikor észrevettem, hogy az íróeszköz mindig olyan állásban írja le a szöveget, hogy az az elhalt személy megidézője felől olvasható legyen" - számolt be korábbi tapasztalatairól Vassy Zoltán.”

Sajnos azt kell, hogy mondjam, Vassy Zoltán állítása megfigyeléséről hiányos, ezáltal nem teljesen fedi a valóságot. A kisszékes írásnál ugyanis (főleg, ha többen ülnek az asztalnál, és többen kérdeznek), mindig a kérdező felé válaszol az „asztalka”, üljön a kérdező bármilyen irányba a hívó-hoz képest.

„A halott mindig csak olyan válaszokat ad a neki feltett kérdésekre, amelyek a megidéző számára ismertek. Ha olyan kérdést teszünk fel, amelyre a megidéző nem ismeri a választ (pl. milyen idő lesz a jövő héten), akkor a válasz véletlenszerű találgatás lesz.”

Semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozóan Vassy Zoltán kezében, hogy ez valóban véletlenszerű találgatás lenne. Egyszerűen ez is csupán egy feltételezett állítás, mint ahogy az is, hogy létezik-e túlvilág, avagy mégsem. Az úgynevezett „azonosító kérdések” esetében pedig természetes, hogy ismernie kell a kérdezőnek a választ, hiszen annak azonnali kontrollálása csak így lehetséges.

„De mégis, mi mozgatja az asztalkát? Bár a résztvevők megesküsznek rá, hogy ők nem mozgatták a kezüket, csak lazán rajta tartották az asztalkán, valójában mégis a kezek akaratlan mozgása az, amitől az asztalka elmozdul. Vassy Zoltán ezt (korábban) néhány egyszerű kísérlettel demonstrálta. Az asztalkára könyvet helyezett, s a résztvevőket arra kérte: a könyvre tegyék a kezüket. A dolog így is működött: az asztalka mozgott, az íróeszköz írt. Amikor azonban Vassy a könyv alá néhány üveggolyót is tett, megszüntetve ezzel a merev kapcsolatot a könyv és az asztalka között, a jelenség megszűnt: az asztalka (és a könyv is) mozdulatlan maradt.”

Az „üveggolyós” fizikai kísérletre egyszerű a válasz. A hatás-ellenhatás, valamint a súrlódó és tapadó erőknél kell a fizikában az ismereteket frissíteni, és azonnal tudni lehet, hogy a golyós kísérlet csak akkor sikeredhetett volna (azaz képes lett volna mozogni a kisasztalka), ha a ránehezedő kezek oly mértékű nyomást bocsátanak ki, amely már a súrlódást, tapadásra változtatják.
Ez nem a kísérletben résztvevők hiteltelenségét, hanem éppen ellenkezőleg, teljes hitelességét tárja fel tényként. Ha valóban ők tologatták volna, (a kezüket rajtatartó emberkék), akkor a kisasztalka megmozdult volna, hiszen a bizonyítási vágy miatt, akkora nyomást gyakoroltak volna rá, hogy az képes legyen bármilyen irányba elmozdulni. De mivel ez nem így történt, így sem az ideomotoros, sem pedig akaratlagos, tudatos mozgás nem igazolja az "asztalka" műkődését.

No és itt lenne az első „jajj” pont is ebben az írásban. A szerzőnek ugyanis valószínűleg nem számolt be Vassy Zoltán egy olyan kísérletről, melyről az alábbi előzményt érdemes tudni:

Vassy Zoltánt, egy igencsak realista világnézetű hölgy elhívta a "kisszékes" jelenség (ez ugyanis az eszköz elterjedten használt neve) megvizsgálásához. Bár a hölgy foglalkozott ezzel a spirituálisnak mondott tevékenységgel, mégis mindenféle képpen kereste a magyarázatát annak fizikai, materiális okára vonatkozólag.
(Nála nagyobb materialista, és egyben szkeptikus kisszékezőt, sehol nem lehetett találni abban az időkben ezen a területen:).

A kísérlet pontos lejegyzése az alábbi linken található, érdemes időt szánni az elolvasására, mert sokmindenre segít rávilágítani:

seth.hu/topics.php?ID=4 2 (102. bejegyzést kell keresni)

Úgy vélem, hogy a kesztyűs kísérlet adja a leghitelesebb bizonyítékot arra, hogy a "kisszékes" mozgás nem származhat sem tudatos, sem pedig tudattalan ideomotoros mozgásból.

„Mi történik itt voltaképpen? A pszichológusok előtt régóta ismert az ideomotoros mozgás fogalma: elképzeléseink, elvárásaink öntudatlan izommozgásokban jelennek meg.”

Érdekes mód, ennek a szónak a meghatározását -ilyen formában-, sehol sem lehet megtalálni a pszichológiában. Csakis a szabadon gondolkodók weboldalának szkeptikus rovatában.

www.szabadgondolkodo.hu /szkeptikus/szotar/ideomotor.p hp

Sajátos értelmezésben, -mondhatnám úgyis, hogy szkeptikus korlátozottsággal- fogalmaznak meg egy olyan meghatározást, melynek pontosabb, és tudományosabb meghatározása található meg _tényleges_ pszichológiai leírásokban. Amik természetesen egyáltalán nem támasztják alá az ideomotoros megnyilvánulási lehetőséget a "kisasztalkás" módszernél.

Íme két idevonatkozó részlet:

Forrás: sugi.uni.hu/neurologia. doc

„„Apraxia: a célszerű mozgás kivitelezésének zavar
-motoros: az ügyeszség vész el
-ideomotoros: a megtervezés, a végrehajtás sérül”

Ebben a meghatározásban, éppen ellenkezőleg bizonyítja, hogy az ideomotoros mozgás, a folyamatosan kivitelezett, akaratlan írást eredményezné, pláne egy eszköz közreműködésével, minimum két ember feltételezett ráhatásával.

Forrás: www.nlphungaria.hu/inde x.php?page=cikk&p=13

„A fejen és arcon megjelenő pszichovegetatív és metakommunikatív jelek (pl. homlokránc, bőrredőzet, bőrszín pirosodás-sápadás különböző finom árnyalatai, száj, ajak jellegzetes változásai, mimikai izmok feszültségei és lazulásai) Ideomotoros, tudattalan mozgások (különböző gondolatokat kísérő apró mozzanatok arcon és kezeken)”

Úgy gondolom, érdemes kiemeltebben felfigyelni arra, hogy „APRÓ MOZZANATOK”-at említ és nem folyamatos írást, választ egy eszköz segítségével a tudatos és tudattalan elme közötti kifejezés módra.

„Ezt könnyen kimutathatjuk egy egyszerű kísérlettel: kérjünk meg valakit, hogy kezét helyezze egy érzékeny mérlegre, s tartsa azt lazán. Várjuk meg, míg a mérleg megnyugszik, majd kérdezzük meg az illetőt: "na milyen volna, ha most hirtelen lenyomnám a karod?" A mérleg azonnal mutatni fogja, hogy valóban elképzelte.”

Vagy nem mutatja. Ez erősen függ az identitás akaratától, sőt akár félelemrendszerétől is.
Mindenki kipróbálhatja, nálunk két ember esetében, digitális csemege mérleg által, egyszer sem mozdult el úgy, ahogyan azt fent bizonygatni próbálja a szerző.

„elképzeléseink nem csupán egy-egy apró izomrángást eredményeznek az ideomotoros mozgás révén, hanem olyan komplex mozgássorokat is képesek létrehozni, mint a szavak vagy mondatok leírása - s mindezt úgy, hogy nem is vagyunk tudatában annak, hogy ezt a mozgássort mi magunk végezzük. Agyunkról tehát van még bőven tanulnivalónk. „

Elképzelés sokféle van. Tapasztalat azonban nagyon kevés. Ahhoz, hogy érdemlegesen és egyben valósan lehessen ezt a területet vizsgálni, nem csupán egy-két hiteltelen kísérletet kellene elvégezni, (esetlegesen nem csupán egy erre alkalmatlan eszközzel való kipróbálásnak a tanúja lenni), hanem jelentős számszerű tapasztalásra is szükség lenne.

Tény, hogy sok buta magyarázat, kijelentés kering ezzel kapcsolatban, és hasonló jelenségekről még az ezoterikus körökben is. Azonban nem árt a szkeptikus énünket olyan irányba fordítani, -kíváncsiságunk segítségét előhívva-, hogy a látottakat, tapasztaltakat egyáltalán érdemlegesnek tartsuk teljességében, kitartóan megvizsgálni.

Az "asztalka" egyébként mozog egyetlen ember esetében is, bárki kipróbálhatja. Még erősen szkeptikusok is, a megfelelő számú gyakorlást követően működőképességet fognak tapasztalni.

Szilágyi András 2007.11.25. 12:35:32

Sajnos a fenti hozzászólásban a linkekbe szóközök kerültek, ezért nem működnek. A linkek helyesen:

seth.hu/topics.php?ID=42
www.szabadgondolkodo.hu/szkeptikus/szotar/ideomotor.php
sugi.uni.hu/neurologia.doc
www.nlphungaria.hu/index.php?page=cikk&p=13

Kékmacska 2007.11.25. 14:56:40

nebulo,

az üveggolyós kísérlethez egy kérdés: ezek szerint a szellemek a delikvens KEZÉT mozgatják, igaz? Azaz nem az asztalt. Ha az asztalt mozgatnák, tojnának az üveggolyókra.

Ha viszont a kezeket mozgatják: minek az asztal?

Ha netán azért, mert egy ember nem tudja mozgatni az asztalkát, és ehhez sok ember kell, akkor miért pont a "hozzátartozó" felől olvasható az írás? A többiek kezét is mozgatja?

(Ha valakinek nem derülne ki az írásomból, én a szkeptikusok oldalán állok...)

nebulo 2007.11.25. 17:00:00

Kékacskának:

"az üveggolyós kísérlethez egy kérdés: ezek szerint a szellemek a delikvens KEZÉT mozgatják, igaz?"

Nem. Legalábbis az én ismereteim szerint nem úgy van, ahogy felvetetted a kérdést.
Ha egy hasonlattal kell élnem, akkor az asztalka a "hajszárító", az emberi kéz pedig a hajszárító és a fali konnektor közötti energia-átviteli kábel.
Ha beiktatsz egy egyéb fizikai tárgyat (mint pl. a golyók),és az anyagi formátumát tekintve nem iilik a funkcionáltatáshoz szükséges közegbe, akkor természetesen nem működik a hajszárítónk.

"Ha viszont a kezeket mozgatják: minek az asztal?"

A kérdés a fenti válaszomat tekintve okafogyottá vált.


"Ha netán azért, mert egy ember nem tudja mozgatni az asztalkát, és ehhez sok ember kell, akkor miért pont a "hozzátartozó" felől olvasható az írás? A többiek kezét is mozgatja?"


Mint hosszas első írásamból kiderül, nem csupán a hívó felé képesek válaszolni, írni. Tehát ezt az állítást , kevés tapasztalás miatt, nyugodtan el lehet hagyni.

A többiek kezét nem mozgatják, mert nem a kezeket mozgatják.

"Ha valakinek nem derülne ki az írásomból, én a szkeptikusok oldalán állok...)"

És ez így van rendjén, hiszen ha egy véleményen lennénk, sohasem jutnánk előrébb, az érdemi viták kialakulásának hiánya végett.

A szkepticizmus jellemzi a magam hozzáállását is az ezoterikusnak hírdetett foglalkozások 90%-át tekintve. Csalásnak, ámításnak, és még sok egyébnek gondolom.

Azonban az érdemi viták, véleménycserékben nem feltétlenül tartom célravezetőnek a cinizmust, és személyeskedő megnyilvánulásokat. Azokból bőven részesül az ember a hétköznapi pillanataiban is.

bolhabetu 2007.11.25. 18:15:58

"Ha egy hasonlattal kell élnem, akkor az asztalka a "hajszárító", az emberi kéz pedig a hajszárító és a fali konnektor közötti energia-átviteli kábel."

És hol a konnektor? Mi áramlik?
Jók ezek a metaforák, de az elektromosságról tényleg tudjuk, hogy hogyan működik.

Minden ilyen paranormális elmélet tudatos ágenseket tételez fel a jelenség mögött. (Akár a szellemieket, akár a jelenlevők tudatos vagy tudattalan szándékait, elfogultságait.)Ekkor viszont egy csinos kis káoszt kapunk, nem egy mérhető jelenséget, mint az áram.

Ha valakinek nem derülne, ki az írásomból melyik oldalon állok, az magára vessen.

nebulo 2007.11.25. 18:37:16

bolhabetu:

"És hol a konnektor? Mi áramlik?
Jók ezek a metaforák, de az elektromosságról tényleg tudjuk, hogy hogyan működik."

Ha Te ezt így gondolod, akkor a választ is egyben tudod.. hiszen akkor ezzel a szélsőséges gondolatmenettel élve azt kérdezem, miért nem volt az áram fogalma évszázadokkal ezeletőtt is ismert, mérhető?

"Minden ilyen paranormális elmélet tudatos ágenseket tételez fel a jelenség mögött. (Akár a szellemieket, akár a jelenlevők tudatos vagy tudattalan szándékait, elfogultságait.)Ekkor viszont egy csinos kis káoszt kapunk, nem egy mérhető jelenséget, mint az áram."

Nem tudom mennyire ismered az antianyag fogalmát, és az azzal folyó kísérleteket (CERN). Amíg nem volt meg a jelenlétének kimutátására alkalmas megfelelő földi technikai eszköz, addig azt se tételezte fel egyetlen tudós sem, hogy ilyesmi létezhet.

Az ember fizikai érzékelésének, tapasztalásainak lehetőséginek meghosszabbítására szolgálnak a technikai eszközök.

Amíg azok nem képesek olyan szintre emelkedni, hogy képesek legyünk az általunk eddig még _nem belátható_ univerzumot is részleteiben megismerni, addig semmiről sem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy nem létezik.

Legfeljebb ezen a bolygón, ezekkel a szemléletekkel, hozzáállásokkal még nem hozza el a technikai előrehaladást, hogy lehetőség nyíljon a közelebbi bizonyítékok bemutatására is.

bolhabetu 2007.11.25. 19:04:21

Az első antirészecskét 1932-ben detektálták, pár évvel azután hogy Dirac elméletileg levezette.
(Ha lehet hinni a nyamvadt Wikipédiának, de lusta vagyok utánajárni :)

Az antianyag a modern kozmológiának szerves része, nem kételkedett benne senki hogy létezhet, ha az derült volna ki a kisérletekből, hogy nem létezik, az okozott volna meglepetést.

Megnyugtathatlak, hogy azokat az elektromágneses jelenségeket, amelyek lényegesek, már sokmillió éve észlelik eme bolygó lényei, legfeljebb nem tudták róla, hogy elektromágnesesség. Emellett el voltak látva akusztikus és kémiai szenzorokkal is. Ma már nem csak az észlelt jelnségeket, de az észlelésükre használt beépített eszközeinket is értjük elég jól. (Szem, fül, orr, stb.)

A paranormális jelenségekkel kapcsolatban mind a jelenséget leíró elmélet, mind annak magyarázata, hogy miként észlejük, ha észleljük, hibádzik.

Persze minden lehet, de a "nem zárhatunk ki semmit" számomra nem nyitott gondolkodás, hanem csak egy üres szlogen. Az a kérdés, hogy mi az, ami azt jelzi, hogy ebben az irányban teremhet babér.

nebulo 2007.11.25. 19:23:55

bolhabetu:

\"Megnyugtathatlak, hogy azokat az elektromágneses jelenségeket, amelyek lényegesek, már sokmillió éve észlelik eme bolygó lényei, legfeljebb nem tudták róla, hogy elektromágnesesség.\"

Ahogyan ezt a jelenséget is lehet észlelni, \"legfeljebb\" nem tudják még \"laikus identitások\", hogy mi is az, csupán kételkednek benne, mert nem szánnak rá elég időt, és kitartást, hogy többszöri tapasztalással meggyőződjenek létezésének lehetőségérő. Ez is lustaság lenne, vagy már egó kérdés?:)

\"Az a kérdés, hogy mi az, ami azt jelzi, hogy ebben az irányban teremhet babér.\"

Kommentjeidből azt veszem ki, hogy nem rendelklezel elegendő számú \"kisszékezős\" tapasztalással. Szerintem ebbe az irányba kellene előbb lépéseket tenned, és azt követően határozottan kijelenteni, hogy nem az, aminek gondoljuk.

bolhabetu 2007.11.25. 19:48:06

Nem vagyok a társaság tagja, így nem nyilatkozhatok a nevükben, de ha tudsz valamit mutatni, akkor biztos lenne rá affinitás szervezetten is.

Tapasztalás?
1. Kommentjeidből azt veszem ki, hogy valamit tudsz, amit én nem, pedig állítólag már minden, a tudomány számára ismert jelenségnél régebben foglalkoznak vele náluknál sokkal okosabb emberek.
Ha Magyarországon, 2007-ben kerül pont eme vita végére, az meglepne. De semmi rossznak nem leszek az elrontója.

2. Az uralkodó hipotézis szerint ez a jelenség csak akkor működik, ha a jelenlevők közül "senki sem gondol a fehér elefántra". Akkor milyen tapasztalatot kér számon bárki is bárkin?

Kékmacska 2007.11.26. 00:42:47

nebulo,

"az anyagi formátumát tekintve nem iilik a funkcionáltatáshoz szükséges közegbe"

Ezt kifejtenéd bővebben? Ez azt jelenti, hogy az üveggolyót nem tudja mozgatni ez az energia, de a faasztalt igen? Mert ha jól értem, a faasztalt mozgatja, az a "hajszárító".
Ha jól értem, ez a valami áramlik a levegőn át, az emberi kézen át a fába. Csak a fába. Ez három közeg legalább.

Azt sem értem még mindig, hogy ha az asztal mozgatása a célja, miért nem tudja közvetlenül megtenni? (emberi kéz közvetítése nélkül.)

Aztán: még az is fontos, hogy nem mindenki kezével tudja ezt az áramló dolog megtenni. Ez miért van?

Amúgy egy érdekes dolog összekeveredik itt a tudomány állásával kapcsolatosan. (És hogy nem tudták, mitől rándul össze a békacomb, ha jól emlékszem, valaki emlegette.)

Nos, bárcsak eszembe jutna annak a törvényszerűségnek a neve, amely azt foglalja össze, hogy ilyen nem létezik, mert ha nem is tudjuk aktuálisan "mérni" ezt valamiféle áramlást, attól még modellezni kellene, hogy tudjuk. Azaz: nem tudták ugyan, mitől, de a békacomb mindig összerándult adott szituációban.

Ezek a kísérletek, amiket eddig próbáltak az asztalmozgatással kapcsolatosan pedig nem elégítették ki a reprodukálhatóság követelményét.
Összefoglalva: nem kell tudni megmagyarázni, mi mozgatja az asztalt, de lehessen megismételni a dolgot ellenőrzött körülmények között is...

(keresem azt a törvényt közben, remélem, megtalálom...)

nyari mikulas (törölt) 2007.11.26. 02:36:19

Nebulo:
"Amíg azok nem képesek olyan szintre emelkedni, hogy képesek legyünk az általunk eddig még _nem belátható_ univerzumot is részleteiben megismerni, addig semmiről sem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy nem létezik."

Igazad van, nem jelenthetjuk ki teljes bizonyossaggal semmirol, hogy nem letezik.

De ez nem ok arra, hogy elkepzelt lenyekkel es jelensegkkel nepesitsuk be az ismeretlent, csak azert, mert nem zarhatjuk ki, hogy leteznek.

Amig nincs ok arra, hogy feltetelezzuk a lathatatlan rozsaszin spagettiszorny letezeset, addig ne tetelezzuk fel, mert nem lesz megallas. Ezen az alapon a kis zold koevo, nagy gravitator (aki a tomegvozast iranyitja), demonok, szellemek, manok, Zeusz, Jupiter, Pallasz Athene, ET, a marsi UFOnautak, az elo-halottak es minden egyeb fantaziatermekben is kotelesek lennenk hinni.
Maradjunk annyiban, hogy aminek a letezesere nem utal semmi, azt egy nagyszeru tiznnegyedik szazadbeli elv, Occam borotvajanak az elve alapjan hanyagoljuk.

Dante 2007.12.26. 02:14:57

VaReG · morbidia.blog.hu 2007.09.11. 00:19:46
lena 2007.08.08. 18:26:20

Kapaszkodj meg kedves Lena: az az igazsag, hogy szellemek nem leteznek.

Szellemek nem léteznek? Ugyan. Körbe kell csak nézni. Mostanság már nagyon sok minden szól róluk. Majdhogynem elfogadott tény, hogy léteznek és az egy dolog hogy jópáran nem hisznek bennük, de ők attól még ugyanúgy léteznek. Ahelyett hogy olyan dolgokat mondanál, amiről semmit sem tudsz olvass utána a témának. Majdhogynem egész életemet a kutatásukkal töltöttem. Kézzel fogható bizonyíték halmom van róla hogy léteznek. Bizonygathatod magadnak, hogy nem léteznek. Élhetsz így is semmi bajod nem lesz... De ha adhatok egy tanácsot ne nagyon hangoztasd ezt így. Mondjuk igazad van... Szellemek nem léteznek, hanem olyan magas rezgésszinten vibrálnak, hogy puszta szemmel nem láthatjuk őket. Mégis sokszor vannak jelen életünkben. Mellesleg el sem tudod képzelni milyen erő lakozik egy-egy szellemben. Véletlenül keveredtem erre, de úgy felháborított ez az írás, hogy még most sem hiszem, amit olvastam. A tévében UFO-król szólnak a hírek Te meg a szellemek létezésében kételkedsz? Kicsit lemaradtál a korral... Na mindegy. Ave!

bolhabetu 2007.12.26. 23:08:58

"Szellemek nem léteznek, hanem olyan magas rezgésszinten vibrálnak, hogy puszta szemmel nem láthatjuk őket. "

Ezzel a mondattal tönkretetted az egészet. Pedig olyan szépen indult.
Mi az hogy látható, mi az hogy alacsony rezgésszint? Esetleg rezgésszám. Vagy kvantumszint. De ebben a kontextusban mindakettő blabla.
Egy szkeptikust az ilyennel lehet felháborítani.

UFÓ-król szólnak a hírek?
Miért van az hogy lejárt szavatosságú babonákat még mindig szenzációsan újszerű dologként lehet eladni.

Dani 2008.02.13. 03:51:59

Szia kedves Lena nem tudom miért vagy ilyen szellemek igen is vannak saját magam tapasztaltam jelenlétüket vagyis szabad szemmel láttam!Győr melletti faluban lakom és ott van egy 250éve üresen álló épület!Ajánlanám neked már a látványától is kirázna a hideg!!!!!!!! 4 ember halt m,eg a házban 1700-as évek elején és azóta is üresen áll!

Vampo 2008.02.20. 21:39:20

Hölgyeim és Uraim!
Végig olvasva véleményüket a szellemvilág létezéséről, nekem csak néhány apró dolog jutott eszembe. A nagyra becsült tudományos világ, ami mindenre megfelelő választ tud adni, néhány évvel ezelött még vajákosságnak bélyegezte a gyógynövényes gyógyítást, varázslásnak az akkupunkturát és sorolhatnám tovább.
Nem gondolom, hogy az olyan dolgokat amiket nem tudunk 100%-osan elvetni, azt erőltetetten el kellene taposnunk, csak azért, mert néhányan nem tudják beismerni milyen keveset tudunk a minket körülvevő világról.
Kérem gondoljanak arra, hogy néhány éve ha valaki azt állítja, hogy nincs anyag csak az energia különböző megjelenési formája.....,mit mondtak volna róla, és mit mondana róla az aki még most sem érti mit írtam...

bolhabetu 2008.02.20. 22:15:58

A parapszichológiai jelenségek tudományos kutatása 150 éves legalább.
Szóval ez körülbelül olyan, mintha nem lenne ildomos határozott véleményt formálni a Föld alakjáról.

lilla 2008.03.07. 17:46:32

Valaki a tudományt varázslásnak hiszi...XD

dave 2008.04.03. 16:56:34

Nem értem hogy az emberek hogy hihetnek ilyen szemfényvesztésnek. Még hogy szellemek léteznek. Röhej. Egyeseknek túl jó a képzelő ereje. Mellesleg az írás és a blog tetszik, csak így tovább! :)

Zozó 2008.04.06. 16:23:41

Sziasztok,

egy kis segítséget kérnék tőllettek.Én nem igazán hiszek ezekben a dolgokban de nagyon sokszor van az hogy a sötétben pláne este ha egyedül vagyok sokszor ok nélkül mintha azt érezném hogy valaki figyel,mellettem van. Ilyenkor libabörös leszek(szó szerint),ideges,feszült.Szeretném megtudni hogy mi ez. Ami fontos nem egyszer fordult már ez elő velem. Sőt édesapám gyerekkorában az apjával keresztülmentek egy emberen biciklivel.Mire leszáltak róla és visszanéztek hogy mi is volt már eltüntek.Ja igen és még egy dolog amit észrevettem.Vannak olyan típusú filmek amik szellemekkel foglalkoznak legyen az dokumentum vagy thriller. Ilyenkor megintcsak az az érzésem mintha....Tényleg szeretnék ennek utána járni. Mi lehet ez? Nem hiszek a szellemekben de mégis mintha valami rá akarna venni valamire amit nem akarok. Hülye érzés. Ha tud valaki ebben a dologban segíteni az jó lenne.

nyari mikulas (törölt) 2008.04.06. 18:02:04

Zozo - a helyedben pszichiaterrel vagy pszichologussal tanacskoznek. Amiket leirsz, azok a te gondolataid, erzeseid, ennek ok a szakemberei.

Szilágyi András 2008.04.07. 01:59:19

Zozó, a thrillereket éppen azért készítik, hogy borzongj tőlük, eddig ez rendben van, ez nem komoly dolog. Ha ezen túlmegy az, amit érzel, és ez problémát jelent számodra, akkor én is csak azt tudom mondani, mint Tamás.

bolhabetu 2008.04.07. 12:25:53

"egy kis segítséget kérnék tőllettek.Én nem igazán hiszek ezekben a dolgokban de nagyon sokszor van az hogy a sötétben pláne este ha egyedül vagyok sokszor ok nélkül mintha azt érezném hogy valaki figyel,mellettem van."

Alapvetően én is a fentiekhez csatlakoznék, de azért vegyük észre hogy a leírt jelenség bizonyos határok között még felnőtt embereknél is előfordulhat. (Nem írod hány éves vagy)
Emberszabású őseink évszázezredekig éltek szavannákon, ahol az éjszaka és az egyedüllét jelentette a legnagyobb fenyegetést különösen a fiatal egyedekre. Aki abban a bokorban is rémet látott, ahol nem volt, az kisebb eséllyel szakadt el a többiektől. A mai ember ennek a következményeit nyögi.

Ha valóban zavar keress segíséget, akár szakembertől, akárcsak valakinél akivel őszintén beszélhetsz, (bár olyan emberek megkeresését, akik esetleg ráerősítenek a dologra semmiképpen sem javaslom), ismerd meg jobban a jelenséggel kapcsolatos aktuális, természettudományos álláspontot, ha nagyon zavarnak az ilyen filmek, ne nézd őket, inkább a NatGeo-n futó Az igazság nyomában sorozatot ajánlom figyelmedbe.

Hogy apukáddal mi történt? Az esti félhomályban ennél cifrább dolgokat is láthat az ember, ha elbambul.

Dragn 2008.05.05. 14:43:37

nekem tetcik!!!

Gerda · http://gerda15.hi5.com 2008.05.06. 18:15:45

szerintetek tenleg igazak ezek h lehet szellemet idezni meg ilyenek? a baratnom azt mondja h olyan is van hogy kell egy Biblia egy kulcs es egy darab madzag..a Bibliahoz kell kotni a kulcsot es a kulcsot kell fogni egy ujjal en egy ujjal a baratnom..o mar kiprobalta a testverevel..azt mondta hogy sikerult,mikor kerdezte pl hogy szereti abaratja akkor megfordult a Biblia de egy szent nevtol kell kerdezni....szerintetek igazak ezek ???? segitsetek!!!!!!!!! es adjatok nekem is egy par ilyen kiserletet szellemidezest keeeerlek!!!!!!!! koszi

Szilágyi András 2008.05.06. 20:26:33

Kedves Gerda!

Nem, szerintünk ezek egyáltalán nem igazak, éppen ellenkezőleg, ezek szamárságok, így aztán nem is tudunk segíteni ebben.

Gerda · http://gerda15.hi5.com 2008.05.07. 14:57:35

segitsetek man hogy lehet csinalni asztaltancoltatast h sikeruljon is valaki magyarazza el mit h kell!!!!!!!!!!!!!!!!!! h kell szellemet idezni!!!!!!! koszike

Joco74 2008.05.07. 15:11:24

Kedves Gerda

Fogsz két fapálcát, és rögzíted az alkarodon... de itt van egy video:
www.youtube.com/watch?v=_CO4eQQpSyM

Remélem tudtunk segíteni!

Gerda · http://gerda15.hi5.com 2008.05.07. 19:38:03

koszonom szepen a segitseget....ja es ezt egyedul is lehet? es mit erek el vele ha szellemet idezek?mert en a jovom is szeretnem tudni meg kerdezoskodni ezt azt! segitsetek ;)

Joco74 2008.05.07. 22:40:59

Kedves Gerda

A szellemidézésnek teljesen ugyanaz az eredménye ha egyedül vagy ha közepes tömeg segytségével csinálod.
Szellemidézés alatt bármit kérdezhetsz!

Ilyen és hasonló tanácsokkal továbbra is állok rendelkezésedre.

Tumay György 2008.05.10. 01:39:23

Elmesélnék egy rövid történetet.Hozzá teszem a barátom és "én" teljesen matarialista beállitságúak vagyunk. Egy közös barátunk meghalt motorbalesetben,akinek a felesége terhes volt akkor. Mikor a temetésre mentünk a közös barátokkal és a családdal, a kis felesége csak azt hajtogatta,hogy a férje itt van velünk,higgyükel. A barátaimmal azt hittük ,h megbolondult,h nembírja feldolgozni a tragédiát. Mikor vége volt a temetésnek,egy közös barátunknál gyültünk össze megemlékezésre. Akkor megkért minket a barátunk felesége,h had bizonyithassabe,h a szerelme itt van velünk.Mi ketten a barátommal félre álltunk az ajtó mellé.h ne zavarjuk a többieket,akik beleeggyeztek ebbe a dologba. Mikor megtörténtek ezek az ésszel fel nem fogható történések, ugyanis az asztal a fizikát meghazudtoló helyzetekbe kezdett el mozogni, a barátom még be is kotort az asztal alá,h nincs-e ott valami damil féle.Ezt én is meg tettem. A mai napig nem értem mi történt akkor! Mikor szóba kerül a barátommal,az akkori eset,még most is azt mondja,h láttam,de nem hiszemel.

Gerda 2008.05.10. 12:42:44

de a szellemidezes tenleg bun????????????

Joco74 2008.05.10. 13:38:23

Kedves Gerda

A keresztény egyházak szerint igen.

Cintia 2008.05.12. 17:31:03

Az édesanyám állítólag már látott szellemet,,,Amikor tini volt a barátaival szellemet idéztek a fürdőszobában mert ott volt egy nagy tükör ami fontos volt a szellemidézéshez,sötét volt megfogták egymás kezét h egy kört alkossanak a körközepében volt egy gyertya,,és amikor vártak anya meglátotta tükörben egy szellemet...de nem a barátai tükörképe volt.De anya egyik barátnője is látott szellemet,,de nem tükörben hanem amikor este feküdt az ágyban ellebegett elötte,,,és megpróbálta lelökni a szellem a lépcsőről.mert akkor egy bérelt házba lakott a férjével és akik kiadták a házat azoknak a ház egyik fájánál temetették el a szüleiket de nem volt túl jó egymással a kapcsolatuk ezért kísértettek a házban.jah és a szellemidézést senkinek sem ajánlom mert ha gonosz szellemet fogtok ki akkor meg lesztek átkozva amiért áthívtátok(mert nem tudnak segítség nélkül visszamenni a túlvilágra).

Gerda 2008.05.15. 16:45:52

nem sikerult az asztaltancoltatas :((((((((((((((((((((((

dryma 2008.05.20. 13:21:30

üdvözlet!
ahogy itt olvasom a hozzászólásokat,azt veszem észre h a "szellemidézés" fogalmát ti teljesen leforraljátok az asztaltáncoltatásra.Az idézésnek mi a poharas fajtáját csináljuk néha.Annyit tudok mondani h legutoljára akit (amit) megidéztünk,démonnak adta ki magát,és megkérdeztük h szereti-e a cigit?Azt mondta igen.Mi gyujtottunk egy cigit,és megkértük h szivjon bele.Haverom két ujjal fogta,felemelte a feje fölé.Mondtuk h akkor szivj bele.Hát...beleszivott.A cigi elkezdett égni mint amikor valaki egy jo embereset belesziv.füst nem volt. Szal gondoljon mindenki amit akar.Én nem mondok semmi más,nincsenek tudományos hozzászolásaim.Amit most leirtam,nem parasztvakítás,nem kitaláltam.Ezt láttam a saját szemmel.

Sybilla-Kata 2008.05.24. 13:19:28

Üdvözlet mindenkinek !

Kersgéltem a neten a "poharazással" történő szellemidézés miatt.
Én kipróbálta, megpróbálom röviden elmesélni.
Valamelyik év őszén játszottunk, 4-5-6-an, ez mindig változó volt.
Az asztalra tettünk egy ív pausz papírt - ez síkos és könnyen csúszik rajta a lefelé fordított pohár. A papír szélén körbe írtuk az á-b-c betűit, középre vízszintesen a számokat.
Az így "elfelezett" oválos kör egyik oldalára rajzoltunk egy kis kört: ez a gyertya helye.
A számokkal elfelezett papír másik felére 4 kis kört rajzoltunk.

1. kör a POHÁR HELYE - ide tettük a szájával lefelé fordított poharat.
2. körbe írtuk:IGEN
3. körbe írtuk: NEM
4. körbe írtuk: NEM VÁLASZOLOK

Meggyújtottuk a gyertyát, rátettük a mutató ujjunkat a pohárra és hívtuk a szellemet.
Ha ott volt, megmozdult a pohár.
Ha "rossz szellem" volt, elküldtük
Ha "jó, segítő szellem" volt, megkérdeztük, hogy kihez tartozik, a pohár egyikünk felé indult.
Tehát ki kellett barkóbázni, hogy kinek a szelleme van itt - és lehetett kérdezni - BÁRMIT !

Próbaként először olyan kérdéseket tettük fel, amit senki sem tudhatott, csak a kérdező. A pohár a megfelelő betűkre csúszott, csak össze kellett olvalni a választ.

Én az előző életeimre voltam kíváncsi.
Amikor összeolvastuk a betűket kiderült, hogy HÁREMHÖLGY voltam az 1520-as évek körül. Lefejeztette az egyik fiát és a kedvenc hárenhölgyét / ez lettem volna én???/hárembéli intrikák miatt......
Miután ezt mi egy "játéknak" vettünk, sokat nevetgéltünk és nagyon jól szórakoztunk.
Uganazon az év telén szoktak nálunk "Könyv hetek"-et tartani és én is elmentem szétnézni.
Szinte egyenesen "nekimentem" NOSTREDAMUS könyvének, és természetesen megvettm.
Úgy a közepe felé a következőket olvasom:
II. Szolimán 152 - 1566-ig uralkodott....
Az utolsó perzsa hadjárat kezdetén Szolimán megölette a legidősebb fiát, a trónörökös Musztafát.....a szultán cselekedetének oka hárembeli intrikákra vezethető vissza.....
El lehet olvasni, a 159. oldalon !!!!!

Hát mit mondjak, majd leestem az ágyról.....Ősszel elmondja a pohár, télen meg szinte szó szerint elolvasom...hát ez nem semmi....

Ez a pauszpapiros házi gyártásu "tábla" is megfelel, de nagyon szeretnék egy olyan dobozhoz hozzájutni, ami fából készült, tartozik hozzá egy olyan pici asztalka, aminek lyuk van a közepé, ez csúszkál a betűk felett, így kell összeolvasni a mondatokat.
Angyal táblának vagy Kya táblának is mondját, de sehol nem tudok a nyomára bukkanni.

Ki tudna erről felvilágosítást adni ????

Sybilla-Kata

Gábor 2008.05.24. 14:38:29

Leírtál egy "jelenséget", és azt mondod a szellem mozgatja... Rendben.

Mi az hogy szellem, azaz te mit nevezel szellemnek? - definiálnád nekem a fogalmat? - vagy valaki valaki más?

Sybilla-Kata 2008.05.25. 09:11:49

Szia Gábor !

Szellemnek nevezem egy neghalt ember lelkét.
Mi az, hogy "valaki valaki más" ?
Azt hiszed hogy valamelyikünk tette ezt ?
Hát nagyon tévedsz ! Ez lehetetlen ! Az ujjunkkal szinte alig éritjük a poharat. Amikor meg "begyorsul" alig lehet követni, sőt szinte kiugrik az érintésünk alól.
Ha 4-5-6-an körbeüljük az asztalt, kizárt dolog, hogy tudatosan tudja valaki nyomni, azt azonnal észre lehetne venni, hiszen kellene valamilyen "összhang", amit nem lehet "megbeszélni" hiszen
a pohár előre-hátra, körbe és össze-vissza csúszik a papiron.
De ha ennyire "aggatod a körmeidet", hát rajzold le, üljétek körbe az asztalt, lehetőleg "erős kisugárzású" személyekkel és próbáld ki !!!!!

Üdv

Sybilla-Kata

nyari mikulas (törölt) 2008.05.25. 13:16:08

Kata: miert kell egyaltalan hozzaerni a poharhoz?

bolhabetu 2008.05.25. 13:34:56

"Az ujjunkkal szinte alig éritjük a poharat."

"Ha 4-5-6-an körbeüljük az asztalt, kizárt dolog, hogy tudatosan tudja valaki nyomni,"

Itt én érzek egy kis ellentmondást. Ha alig érsz hozzá, akkor honnan tudod, hogy valaki esetleg nem lökdösi?

"Próbaként először olyan kérdéseket tettük fel, amit senki sem tudhatott, csak a kérdező."

És mégis mi volt a találati arány?

"Én az előző életeimre voltam kíváncsi."

Itt érzek egy kis ellentmondást, a szellemhit és a reinkarnáció között, de tudom, hogy úgyis meg lehet magyarázni. Most akkor végülis ki tolta a poharat, és honnan tudhatta a választ?

Gábor 2008.05.25. 13:55:33

Rendben kipróbálom, de előtte mond meg nekem:

""erős kisugárzású" személyekkel."
1. Milyen sugárzás???
2. Hogyan tudom meg, hogy valaki erős kisugárzású - e?

"Mi az, hogy "valaki valaki más" ?"
Elnézést kérek! Helyesen így hangzik: "vagy valaki más? (...definiálná nekem a fogalmat?)"

"Azt hiszed hogy valamelyikünk tette ezt ?" - nem feltétlenül... mivel teljesen ismeretlen vagy számomra, ezért hazudhatsz is. (bocs a rosszindulat, de te se bízol meg akárkiben… Nem igaz?)

"Ha 4-5-6-an körbeüljük az asztalt, kizárt dolog, hogy tudatosan tudja valaki nyomni, azt azonnal észre lehetne venni, hiszen kellene valamilyen "összhang", amit nem lehet "megbeszélni" hiszen
a pohár előre-hátra, körbe és össze-vissza csúszik a papiron."

Minek kell ehhez összhang?
Azt írtad „alig értek hozzá a pohárhoz”, akkor viszont nincs nagy ellenállás, ha valaki mozgatná... nem igaz??? Ez csak egy kérdés, és nem állítás… csak gondolkozz el rajta.

Ne haragudj, de ahány vallás annyiféleképpen értelmezik az ember lelkét... Leírnád szerinted mi a lélek? (anyag, energia, hit?)

És egy utolsó:
Honnan tudod, hogy az szellem, és nem valami más? Miért vagy ennyire biztos benne?

Üdv: Gábor

Gábor 2008.05.25. 14:13:08

Kiegészítés:
Gondolom ezt tudtad Te is, de azért ideírom: A sugárzás egy TUDOMÁNYOS SZAKKIFEJEZÉS, és van definíciója! Ha ezt a szót használod (gondolom, úgy tudod miről beszélsz), akkor légy szíves mond meg nekem, milyen sugárzásról beszélsz, és hogy mérhetem meg...? Ugye hogy nem is arról beszélsz?:)) De akkor miről is?

Üdv: Gábor

Sybilla-Kata 2008.05.28. 14:00:47

Tudod mit ?

Majd csak akkor írj, ha kipróbáltad......

nyari mikulas (törölt) 2008.05.28. 14:12:53

Kata: en probaltam es nem tortent semmi.

Gábor 2008.05.28. 23:04:02

Szia!

Miért NEM válaszolsz a kérdéseimre, se máséra???????????????
(talán nem tudsz? jaaa:)

Már miért kellene kipróbálnom, ha a jelenelegi tudásom birtokában is, el tudom dönteni a szellemekről, hogy nincs? (van helyette: önszugesszió, ideomotoros mozgás, érzéki csalódás, és CSALÁS... ajánlom a fennti cikket ezzel kapcsolatban.)

Üdv: Gábor

Benigna 2008.06.07. 19:16:43

Szerintem itt van valami pszichológiai ráhatás is. Miért kellenek a gyertyák, meg az ilyenek?
Mindenesetre alkalmasak arra, hogy izgalmat vagy félelmet keltsenek. Ebben az esetben meg elég könnyű beképzelni valamit. Csak egyvalaki kell, aki csal, és kész az átverés. Én egyszer ki is próbáltam ilyesmit. Azt mondogattam magamban, hogy mozog egy tárgy az íróasztalomon, és ténnleg, mintha mozgott volna! Pedig nem, mert ellenőriztem, és ugyanott volt.

Nefertiri 2008.06.09. 10:41:09

Barátom édesapja 2 nappal ezelőtt hunyt el, kérdésem: fel tudom vele venni valahogy a kapcsolatot vagy ez még nagyon friss dolog?

Szilágyi András 2008.06.09. 10:58:38

Nefertiti, szerintem a barátoddal felveheted a kapcsolatot már most is.

Gábor 2008.06.09. 11:02:29

Nefertiri!

Sajnálom a barátod édesapját, de szellemek nincsenek... (igy nem is kerülhetsz kapcsolatba vele.) Találd meg magadban a békét, és foggadd el az elkerűlhetettlen elmúlást. Ha fontos a barátod, tiszteld meg ezzel, és hogy nem alázod meg az apja emlékét, holmi idétlen hokosz-pokusszal. (a fenti cikket ajánlom a figyelmedbe...)

Üdv: Gábor

Nefertiri 2008.06.09. 13:56:18

Kedves Gábor..!
Oké, nincsenek szellemek... de akkor mi az összes szellemes históriára a magyarázat, annyi van belőlük mint a szemét... képek, fotók, videók.. stb..stb..stb.. akkor minek találnak ki az emeberek ilyeneket?

bolhabetu 2008.06.09. 15:29:38

Unatkoznak.
A Hófehérke és a hét törpét vajon miért találták ki? Komoly kérdésnek szánom.
Az ilyen történetek valamit nagyon telibe találnak az emberek gondolatvilágában, ezért terjednek.
A sötét, az egyedüllét, a halál, az ismeretlen mindenkinek ismerős:) és valamelyes szorongást hordozó témák, ezért vonzóak a kísértetes történetek, akár egyértelműen fiktív (például egy horrorfilm), akár valósnak beálított kontextusban .

Benigna 2008.06.09. 15:44:23

Ezzel kapcsolatban olvastam egy érdekes kísérletet, amit valamikor az 1800-as években végeztek. Hipnotizáltak pár embert, és bebeszélték nekik, hogy találkoznak egy tiszteletes szellemével a kikötőben. Látták is. Egy másik kísértethistóriáról kiderült, hogy csempészek terjesztik a tevékenységük zavartalanságáért. Pl ilyen okokból van ennyi sztori

Benigna 2008.06.09. 15:47:04

Jaj, most láttam a képekre vonatkozó kérdést! Halál egyszerű hamisítani! Az is megvan valahol, hogy hogyan, e most nem keresem elő. Az objektívek és az előhívás a trükk.

Dorcs 2008.06.18. 21:14:57

sziasztok!

én most irok először.és naon sok ilyen parannormális dolog történt velem: egyedül voltam NAPPAL otthon és mikor átléptem az 1gyik lábammal a küszöbömet elkezdett szólni a rádió a konyhába.ez 1 olyan rádió aminek ilyen kallantyús a be ki kapcsolüja.és fel volt húzva.naon megijyettem.sötétbe még ha a szüleim is otthon vannak akkor is naon félek,reszketek.


meg az egyik bnőm mesélte hogy mikor az anyja tini volt a haverjaival szellemetidéztek ráá 1 hétre meghalt az egyik közölük.

Dorcs 2008.06.18. 21:31:55

az egyik osztálytársam mamája meghalt.elötte nap vittek neki virágot.aztán mikor meghalt megállt náluk az összes óra.és akkor elhervadt a virág.igaz történet-

Dorcs 2008.06.18. 21:34:22

lenne pár kérdésem:hány évesek vagytok?és hova valósiak?

2008.06.19. 12:14:21

Szia Dorcs!

A rádió vagy ébresztős, vagy kontakthibás. A haláleset belemagyarázás. Hogy minden óra megállt? Hmm.. nincs kicsit kiszínezve a történet?

Dorcs 2008.06.19. 14:07:28

1 órájuk van fali.meg mobil azok álltak meg.

Dorcs 2008.06.19. 14:11:23

mi táborokban szoktunk szellemet idézni.

My-cream 2008.06.19. 15:46:21

mi inkább iszunk.

Dorcs 2008.06.19. 17:51:33

de a naon sokat röhögünk közben

Dorcs 2008.06.19. 18:07:00

meséljetek még ilyen paranormális jelenségeket amik velet ismerősökkel történtek.léccccccccccccccccccccyyyy

My-cream 2008.06.19. 23:47:44

Dorcs
"lenne pár kérdésem:hány évesek vagytok?és hova valósiak? "
Ez amúgy miért érdekel?
Miért, te hány éves vagy és honnan írsz?

Dorcs 2008.06.20. 21:34:03

mert új suliba mek és lehet hogy valamelyikőtök oda jár.szentlőrincen pécs mellett 12éves

2008.06.21. 00:15:58

Hello Dorcs!

Amikor annyi idős voltam mint te én is féltem a sötétben. Pedig már akkor sem hittem a szellemekben.
Ma már egyáltalán nem félek.

My-cream 2008.06.21. 02:54:02

Általános iskolás szerintem nem sok jár erre a blogra, úgyhogy én a helyedben más helyeken keresgélnék.

Dorcs 2008.06.21. 22:32:57

My-cream te mindenkibe bele kőcc?álandóan osztod az észt és parancsolgatcc.

Bürb95 2008.06.23. 19:47:11

Hello!
Figyu attól még h ti nem hisztek a szellemekben nem kell a Dorcsot leoltani csak mert hisz valamiben.Amúgy meg én is hiszek bennük.

Dorcs 2008.06.23. 19:58:06

köcce Bürb95 hogy velem vagy.nem ezekkel a pancserokkal.

Gábor 2008.06.24. 12:15:35

"Hello!
Figyu attól még h ti nem hisztek a szellemekben nem kell a Dorcsot leoltani csak mert hisz valamiben. Amúgy meg én is hiszek bennük."

Figyu, a szellemek nem hit kérdése, hanem tudásé! Mikulásban is lehet hinni, de attól még tudom hogy nem létezik. - az általános iskolai tudás (főleg ha ciki a tanulás, és nem figyeltek), valamint a 12 éves tapasztaltok baromira elég a világ dolgainak megismerésére... ugye? - a felvilágosítás - nem oltás, és a tanítás - nem kioktatás. - (egyébként elovastátok a fenti cikket?)

My-cream 2008.06.24. 23:02:55

Én valamiért 12 évesen nem mertem pancserozni az idősebbeket.
De úgy látom, sokat változott a világ azóta.
Idéznéd egyébként, hogy pontosan hol "oltottuk le"?!
12 évesen én is sokmindent elhittem. Majd kinövöd te is.

Dorcs 2008.06.26. 10:27:19

bocs My-cream de szemet vagytok
akkor mit mondjak?

demongirl 2008.07.01. 15:43:05

én 12 éves vagyok és érdekel a szellemigézés,idézés és satöbbi.én hiszek bennük,mert 1000%hogy van élet a halál után.pólyás koromban apám,3 testvére,és anyukám,az apai nagypapám idéztek szellemet.az apukám nagypapájáét.és voltak vagy 7 en.megjelent a a dédim szelleme és megkérdezték tőle hogy hogy hívják a dédunokáját.És kiírta hogy Bíborka(ugy hivnak).pedig mikor megyszulettem már halott volt!!!!mikor eeről beszélünk,lehül körülöttem a levegő,és látják a lehelletem.szerintetek ez mit jelent?nekem a másik dédim azt mondta örökké melletttem lesz.és tudom hogy velem van örökké még a halála után is.érzem h itt van,most is mig irom ezt a mondatot.és kérlek titeket ne higyjétek azt hogy kicsi pisis vagyok és kitalálok dolgokat,mint pl.ezeket!én már tapasztaltam szellemeket,és elég ijesztő volt.

2008.07.01. 16:30:43

Van egy vicces kedvű ember a családban. Talán apukád valamelyik testvére.

Mano 2008.07.05. 22:04:34

Jó lenne, ha ez a topic nem veszítené el a "súlyát".. valahogy elmeradtak a válaszok arra a kommentre, amikor valamelyik hozzászóló írta a "cigarettás" jelenséget...ugye mennyire hiteles volt? Gondolom azért, mert így is történt. Pár éve többször voltam ilyen szeánszon..nálam hitetlenebb nem volt ebben a témában, de talán kíváncsibb sem. ( javaslom a szkeptikusok táborába tartozóknak, hogy tényleg menjenek párszor ilyen idézésre és amikor működik a dolog, akkor mondjanak véleményt.)
Szóval Négyen voltunk a feleségem,a barátnője, meg egy fiú aki vezette az egészet. 3 órán keresztül azt hittem hülyít a srác és tolja a poharat. Aztn kiment pár percre..lassabban, de működött a dolog..kiszállt a barátnő, csak ketten csináltuk a feleségemmel,lassan, de ment a pohár. Na most azt egyikünk sem tolta. Többször jött felénk is..MINDENKIT KÉREK AZ IDEOMOTOROS TÁBORBÓL, PRÓBÁLJON MEG ÚGY HÚZNI EGY POHARAT, HOGY ÉPPHOGY CSAK HOZZÁÉR.
Erről ennyit.
Nem azt mondom, hogy szellemek mozgatták, de eddig senki nem tudta megmondani, hogy mi.
Egy barátom-egy másik esetben-már csak egyedül ért hozzá, ugyanis annyira begyorsult, hogy lecsúszott róla az ujjunk, a pohár felé száguldott, majd beleesett az ölébe..
Mind a mai napig kételkedem a szellemekben, de akkor nem tudtam mit hinni..
Kb.15 éve várom a magyarázatot...
Értem én, hogy testek konzisztenciája, meg ideomotoros mozgás és minden olyan definíció,aminek persze nehéz utána nézni, hogy egyáltalán azt jelenti, amit a leírója szeretne...De eddig senki nem mondta el : MITŐL MOZOG A POHÁR ÉS FORMÁL ÉRTELMES SZAVAKAT????

kuangeleven 2008.07.06. 23:50:27

Kevesebben csinálják, lassabban megy a pohár?

Nem úgy hangzik, mintha szellem mozgatná.

AZ egész történetben egyetlen olyan pont van, ahol a szkeptikus-hívő álláspont között valóban dönteni lehetne, az a "szellem" által közölt információ. Ha olyan dolgokat mond el, amit a jelenlevők közül senki sem tud, akkor lehet benne valami. Ha nem, akkor mindenki is továbbra azt hisz, amit nem szégyell.
LEHET ÚGY MOZGATNI EGY POHARAT, HOGY ÉPP HOZZÁÉRÜNK. ÉPP ANNYIRA KELL HOZZÁÉRNI, HOGY MOZOGJON. ENNYIRE EGYSZERŰ.

Mano 2008.07.08. 22:59:48

Rendben, én partner vagyok abban a magyarázatban, hogy nem szellem mozgatja...valóban lassab volt a mozgás, ha kevesebben értek hozzá.
Két dolgot említek, amit akkor összeolvastunk a betűkből.
1. Ed Porst nevű amerikai haditudósító, valahonnan a 60-as évekből. "Ővele" vagy hogy fogalmazzak :))) több mint egy óráig beszélgettünk.
2. Az egyik köztünk ülő fiú kérdezte saját magáról, amire azt válaszolta, hogy neki eddig 6 élete volt és utolsónak aranyműves volt..
Ezeket tudom válaszolni a felvetéseidre. Valamint azt, hogy továbbra is a bizonytalanok táborába tartozom. Ugyanis nem két tábor van -szkeptikus és hívő- hanem vannak a bizonytalanok is.
Na most ők azok -köztük én is- aki ha érdekli valami, akkor utána jár. És ez nem csak az olvasásban merül ki, hanem fogtam magam és elmentem ilyen szeánszokra, hogyha majd mással vitatkoznom kell a témában, akkor kézzel fogható érveim legyenek. Ugyanis azt látom, hogy itt keményen leszól az is másokat, aki még a büdös életben nem látott ilyet. Márpedig, már megbocsásson mindenki, de ezek nálam komolytalan kibicek.
Nem vagyok szellemhívő, ezt már eddig is elmondtam.
És ha figyeltél azt is, hogy a pohár akkor is mozgott, amikor csak kettőnk ujja volt rajta. A feleségemé és az enyém. A két legnagyobb szkeptikusé. A pohár mozgott, szavakat formált. És mi nem toltuk, ebben biztos lehetsz.
Azzal meg hagyjatok, hogy úgy toltam, hogy nem is tudok róla, mintegy ideomotoros felindulásból.
Az utolsó nagybetűs mondatodból nekem az jön át, hogy te még soha az életben nem élted át, amikor megmozdul az kurva a pohár..:)))
Próbáld ki, aztán várom a magyarázatot. Elfogadom, hogy "nem úgy hangzik, mintha szellem mozgatná". DE AKKOR MI???

kuangeleven 2008.07.09. 19:38:05

"1. Ed Porst nevű amerikai haditudósító, valahonnan a 60-as évekből. "Ővele" vagy hogy fogalmazzak :))) több mint egy óráig beszélgettünk."

www.google.hu/search?hl=hu&client=firefox-a&rls=org.mozilla%3Ahu%3Aofficial&hs=MuI&q=%22ed+porst%22+war&btnG=Keres%C3%A9s&meta=

"2. Az egyik köztünk ülő fiú kérdezte saját magáról, amire azt válaszolta, hogy neki eddig 6 élete volt és utolsónak aranyműves volt.."
Basszus, én összes előző életemben vécépucoló voltam. Rohadt mázlisták!:)

Bocs, a dolog második feléről már elmondtam a véleményem. Ha ezek a legmegdöbbentőbb információk, amikkel a "szellemvilág" szolgált, akkor továbbra sem ltom, hogy fel kellene adni az ideomotoros hipotézist.

Hogy milyen érzés, amikor a pohár megmozdul. Biztos érdekes. De a KÉRDÉS az volt, hogy lehet-e úgy mozgatni egy poharat, hogy éppen hozzáérünk. A válasz igen. Bármilyen paranormális hipotézis alátámasztásához több kell, mint szubjektív benyomás illetve egy tizenöt éves emlék.
Lehetséges olyan kisérleti elrendezés, ahol vizsgálható, hogy a kéz hat a pohárra vagy viszont, de az objektív megfigyelést kíván. Már a XIX. században elvégezték a vonatkozó kisérleteket asztaltáncoltatással. Az eredmény : a kezek mozgatják az asztalt.

Mano 2008.07.09. 22:00:49

1. Beütöttem a nagyapám nevét a keresőbe, aki komoly beosztásban volt a vasútnál a 60-as években, elmondom, hogy ugyanúgy nem adott ki semmit a Google. :))))
Úgyhogy ettől a nyomozói huszárvágástól ismét nem tettél le semmit az asztalra. Fura lenne, ha csak azt fogadnánk el tényként, amiről a Google említést tesz. Természetesen én nem állítom, hogy létezett Ed Porst nevű haditudósító, csak ez jött ki a szeánszon.

2. Az ideomotoros tézist persze ne adjuk fel, de próbálom orvos barátaimat meggyőzni, hogy segítsenek ebben a kérdésben. Na most nem nagyon értik miről beszélek, de utánanéznek, ebben még kérek egy kis türelmet.

3. No, ez a pohármozgatás..ez érdekelne, hogy Te hogyan csinálod, amikor szándékosan mozgatod. Gyakorlat : normál üvegpohár, szájjal lefelé. NEM RÁNYOMOD AZ UJJAD, hanem csak hozzáérsz a széléhez. A pohár mozoghat egyenes vonalon távolodva tőled, írhat le köröket ( ez többször előfordult, hogy szinte szabályos kört tett, mielőtt megállt egy betű felett ), ill. a pohár mozoghat feléd is ( Loctite ragasztóval nem ér :))) )
No ezek tények, mert ezeket a mozgásokat én tapasztaltam kb. 20 alkalommal, amikor un. szellemidézésen vettem részt..

3. Neked milyen tapasztalataid vannak ezen témakörben? Ha semmi, akkor hogyan is tudsz objektív lenni? Hogyan mondasz véleményt valamiről, amiről fogalmad sincs? Max. olvasmányok...de azt mások írták...hívők vagy szkeptikusak..:))
Nem bántani akarlak, csak felhívni a figyelmet, hogy továbbra sem kaptam választ se tőled se mástól...

4. Menj már el egy ilyen szeánszra. Megéri. Figyeld ki tolja a poharat! Vidd a barátaid, vagy akiben megbízol, aztán próbáljátok csak ti...Aztán mutogassatok egymásra, hogy te toltad :))) És ha nincs meg, aki tolta, akkor gondolkozz, hogyan mehet mégis a pohár...

Gábor 2008.07.09. 22:58:56

Mano!
1. A te nagyapád aki vasutas, és egy haditudósító, aki cikkeket írt (több 100-at), talán könyvet is, és akinek a szemén át látjuk a harcokat... nagyon nem ugyan az!

2. Az érzéki csalódásnak (és az önszugeszíónak is) az a lényege, hogy TE NEM TUDOD ELDÖNTENI magadról hogy amit láttál az valóság, vagy nem (és te sem vagy kivétel)... Na de ez hogy lehet akkor eldönteni? Ezt az egyet most rád bízom...

3. Amúgy téged még soha nem csaptak be ugye? És különben is, nincs érzéki csalódás sem (ideomotoros mozgás, vagy önszugeszíó)... és ha van is, rád egyáltalán nem hatnak, te felette állsz ezeknek ugye?

4. Látsz egy jelenséget, és egyből azt mondod szellemek? hmm... Miért nem láthatatlan rózsaszín repülő disznók mozgatják? - bizonyítsd be hogy nem disznó, hanem szellem!!!!! Érted már?

5. Honnan veszed hogy a fák leveleit a szél mozgatja... lehet hogy szellemek? Sőt ha sokáig figyelsz még értelmes szavakat is súgdosanak:)))) - Érted már?

5. a, Definiálnád nekem hogy mit nevezel szellemnek?
b, és miért pont asztalt táncoltatsz, miért nem egy 100 t követ?

6. Amúgy te melyik tudományágból kaptad a diplomádat? (esetleg tovább is tanultál?) És milyen régóta próbálod TUDOMÁNYOS MÓDSZERREL megfejteni ezt a jelenséget? - elárulok valamit pszihologusok, fizikusok és még sokan mások több mint száz éve rajta vannak a témán... eredmény: nem a szellemek mozgatják hanem te öntudatlanul...(persze a hazudozásról se feledkezünk meg, meg a csalásról sem... mert az ember ilyen)

kuangeleven 2008.07.09. 22:59:54

"Úgyhogy ettől a nyomozói huszárvágástól ismét nem tettél le semmit az asztalra. Fura lenne, ha csak azt fogadnánk el tényként, amiről a Google említést tesz. Természetesen én nem állítom, hogy létezett Ed Porst nevű haditudósító, csak ez jött ki a szeánszon."

1. Te állítasz valamit. Ha egy órán át dumáltatok vele csak mondott valamit, ami alapján meg lehetne találni, ha létezett. Ha újságíró volt, van esély hogy megvan a neve az interneten, nem jött be, de ez valóban nem cáfolja, hogy létezett.

www.familysearch.org/eng/Search/frameset_search.asp?PAGE=AncestorSearchResults.asp%3Ffirst_name%3D%26last_name%3DPorst%26fathers_first_name%3D%26fathers_last_name%3D%26mothers_first_name%3D%26mothers_last_name%3D%26spouses_first_name%3D%26spouses_last_name%3D%26from_date%3D%26to_date%3D%26date_range%3D%26standardize%3D%26juris1index%3D%26juris2index%3D%26juris1friendly%3D%26juris2friendly%3D%26event_index%3D%26testing%3D%26juris1%3D%26juris2%3D%26juris3%3D


2. Esetleg pszichológusokat kellene kérdezni.

3. Ha ketten fogják a poharat, akkor nem látok semmi problémát. Nem kell Pattex, elég ha a kezed hozzátapad. Az a "módosult" tudatállapot, ami egy ilyen szeánszot kísér pont elég, hogy ne tudatosuljon, hogy te mozgatod.

3. Most éppen abból próbálok kiindulni, amit te írsz, nem hívő, nem szkeptikus, hanem egy másik sztereotípia : "Nem tudom megmagyarázni, de azért legyen benne mágia, mert különben nem magyarázat". Továbbá csak hogy megnézzem, megpróbáltam egyedül tologatni egy poharat és a dolog fizikai részében nem látok semmi rendkívülit, a pszichológiaiban pedig nem vagyok szakértő, de a szuggesszió, szelektív emlékezet hihetőbb, mint valamilyen paranormális hatás.
Nemcsak a tapasztalat az érdekes, hanem hogy hogyan interpretáljuk. Nekem ennél sokkal húzósabb tapasztalatom is van, hogy :"Jé, mozog a pohár" Mégse követelem, hogy magyarázzák meg mások, csak hogy aztán ne legyek vele elégedett. Mert elsősorban nekem kell megmagyarázni, az én tapasztalatom elvégre. Nálad jobban senki nem fér hozzá a tiédhez. Viszont pontosan tudjuk, hogy sokszor az sem elég. Nem bántás, emberi mivoltunk következménye.

4. Ha bárki úgy gondolja, hogy ezen a téren komoly dolgokat tud mutatni, akkor a Szkeptikus Társaság örömmel asszisztál hozzá, hogy megszerezzen egymillió dollárt.

kuangeleven 2008.07.09. 23:17:19

1. Remélem azzal is ennyire jól tisztában vagy, hogy Ed Porst létezése nem igazolja, hogy tényleg vele léptetek kapcsolatba. Bármelyik jelenlevő tudhatott ilyen nevű személyről. Ezért fontos a jelenség kontrollált körülmények között való tesztelése. Addig mindenki csak hihet dolgokat.

kuangeleven 2008.07.09. 23:43:27

"1. Ed Porst nevű amerikai haditudósító, valahonnan a 60-as évekből. "Ővele" vagy hogy fogalmazzak :))) több mint egy óráig beszélgettünk.
2. Az egyik köztünk ülő fiú kérdezte saját magáról, amire azt válaszolta, hogy neki eddig 6 élete volt és utolsónak aranyműves volt.."

Csak én látok ellenmondást a két dolog között? Nyilván van olyan túlvilághipotézis, amibe a szellemek és a reinkarnáció is belefér, de nem arról van szó, hogy az asztal körül ülők változatos, belsőleg sem feltétlen konzisztens hiedelmei jutnak itt kifejezésre?

zenészpéter 2008.07.10. 00:08:10

Látott már valaki poharat mozogni kéz nélkül? Ha valóban elég csak az ujjam hegyét hozzáérinteni, hogy eltávolodjon tőlem, akkor hogy nem előzi meg a kezemet? Ha szaladni akar, akkor a kezem miért követi? Volt már olyan, hogy véletlenül lemaradt a kéz a pohár mögött?

zenészpéter 2008.07.10. 00:11:16

Ha valaki legközelebb szellemet idéz, kérdezze már meg, hogy miért csak pohárral, meg asztalokkal huncutkodnak!

Hátha kapnánk valami értelmes választ.

zenészpéter 2008.07.10. 00:13:54

Csodaszámba megy, hogy a szeánszokon a szellemek tudják a választ arra, amit életében nem tudhatott, mi viszont tudunk.
Óriási.
Olyat is kéne kérdezni, amit ő tudhatott, mi nem, de ha utánajárunk, leellenőrizhetjük.

Mano 2008.07.10. 00:18:11

Ha jól látom kivertem néhány biztosítékot:)))))

1. Gábor veled nem szeretnék beszélgetni, mert azon kívül, hogy figyelmetlen vagy, szándékosan próbálsz megbántani másokat. Ha nem csak észt osztani jársz ide, akkor olvasd el te...., hogy mit írtam. "Nem azt mondom, hogy szellemek mozgatták, de eddig senki nem tudta megmondani, hogy mi."
"Mind a mai napig kételkedem a szellemekben, de akkor nem tudtam mit hinni..
Kb.15 éve várom a magyarázatot..."
Soha nem táncoltattam asztalt.
Ezt pedig nem minősíteném , mert nem ismerlek és nem akarlak megsérteni:
"6. Amúgy te melyik tudományágból kaptad a diplomádat? (esetleg tovább is tanultál?) És milyen régóta próbálod TUDOMÁNYOS MÓDSZERREL megfejteni ezt a jelenséget? - elárulok valamit pszihologusok, fizikusok és még sokan mások több mint száz éve rajta vannak a témán... eredmény: nem a szellemek mozgatják hanem te öntudatlanul...(persze a hazudozásról se feledkezünk meg, meg a csalásról sem... mert az ember ilyen) "

Kuangevelen !
1.
2.Ok:))
3. Nem, ezt teljesen félreérted, vagy én nem voltam egyértelmű. Egyáltalán nem kell bele a mágia. Hókusz-pókusszal engem eddig senki nem tudott meggyőzni. Én is jobban szeretnék egy tudományos magyarázatot, nyilván olyat, ami bizonyítható.
4. "Továbbá csak hogy megnézzem, megpróbáltam egyedül tologatni egy poharat és a dolog fizikai részében nem látok semmi rendkívülit, a pszichológiaiban pedig nem vagyok szakértő, de a szuggesszió, szelektív emlékezet hihetőbb, mint valamilyen paranormális hatás."
Aha...és húzni is tudod?? Mégegyszer mondom, ne nyomd rá az ujjad, mi sem tettük. Lehet, hogy az első ilyen szeánszon jobban izgultunk az eredmény miatt, de többször volt olyan, hogy csak a vizsgálat miatt is figyeltük, hogy ki mennyire ér hozzá és utána beszéltünk róla. Sajnos így tényleg nehéz beszélni róla, hogyha nem próbálod ki...

De miért is nem?
Mostmár érdekel, hogy miért nem próbálod ki...Mereven ragaszkodsz a tudományhoz, ami helyes dolog, de sajnos nem tud mindenre magyarázattal szolgálni...
Ha elmész és -tegyük fel részt veszel egy sikeres szeánszon- belépsz a bizonytalanok táborába, ahol én is vagyok. Ne aggódj, ez nem a bigott hívők tábora...rájössz, hogy mozog a pohár, (ideomotoros magyarázattal felvértezve is ), tisztában vagy azzal, hogy nem te és a barátaid tolták és ott fogsz állni a nagy kérdés előtt, csakúgy mint én...
Mi a f...-tól mozog??:))))
Nyugi, tényleg nem válsz hívővé, nem hiszel a szellemekben, pont úgy mint ahogy én sem. Csak keresni próbálod a választ...
Aztán rájössz, hogy rossz helyen, mert itt ugyan nem találsz semmit, meg a többi topicon sem..

Na? Elmész egy szeánszra?:)))))

Mano 2008.07.10. 00:25:21

Szia Péter !:))

Igazad van, tényleg csak úgy mozog a pohár, ha rajta van az ujjad. Magától nem megy soha, legalábbis nekünk nem ment. Nyilván bennem is az van, hogy az agyunk irányít... de tudatosan figyeltünk többször, hogy nehogy toljuk...nem toltuk és ment. Felénk is többször, amit csak húzni lehetne, az meg ugye nem egyszerű...

Szóval nincs válaszom, de szeretnék tisztán látni...ezért próbálkozom..:))

zenészpéter 2008.07.10. 00:38:06

Én biztos vagyok benne, hogy valami pszichológiai dologról van szó. Bizonyítani persze nem tudom, csak hát a "hangok" súgják.
A húzás valóban csak húzás volt? Nem azt mondtad, hogy a feleséged is jelen volt? Nem mellékesek a dolog megítélésében ezek az "apró" mozzanatok. 15 év távlatából egy szeánszot megítélni belülről(ugye te is része voltál a dolognak, nem lehettél egy objektív külső megfigyelő) nem könnyű. Ki kéne próbálni szeánszon kívül, hogy valaki tolja a poharat direkt, te pedig húzod, csak ő irányíthat, neked csak követni szabad. Szerintem elég enhéz móka. Sokkal könnyebb a dolog, ha mindketten irányítjátok. Ha össze voltatok kellően hangolódva, akkor megcsinálhattátok. Hogy mindez tudatlanul történt, az elég ijesztő lehet, de szerintem itt kell, hogy el legyen a kutya ásva.

Mano 2008.07.10. 08:35:39

Péter !

Nem pontosan értem mire gondoltál...
Tehát mégegyszer. 28 éves voltam akkor, nem taknyos gyerek. Akkoriban elég gyakran csinálgattuk ezt a dolgot. Akkor sem hittem és ma sem hiszek a szellemekben..Csak nem értettem és ma sem értem mi történik...és ha tudományosan magyarázható lenne, akkor miért nem látok sehol hatásbemutatókat..pedig nagyon sok ember foglalkozott ezzel és biztosan lennénk páran,akit érdekelne a megoldás.
De. Valami megmagyarázhatatlan dolog történt, amire sehol nem találom a meggyőző választ.
"A húzás valóban csak húzás volt? Nem azt mondtad, hogy a feleséged is jelen volt? Nem mellékesek a dolog megítélésében ezek az "apró" mozzanatok. 15 év távlatából egy szeánszot megítélni belülről(ugye te is része voltál a dolognak, nem lehettél egy objektív külső megfigyelő) nem könnyű."
Éppen azt mondom, hogy nem húzás volt, ugyanis nem tudod húzni és te sem és senki sem. Csak akkor, ha nyomást gyakorolsz a pohárra.
De ha csak éppen hozzáérsz, akkor NEM. Én sem tudom miért kell hozzáérni, ez valóban azt igazoná, hogy a fizikai energiát én adhatom hozzá, de vannak fizikai határok ugyebár. Tehát ha a pohár az asztal másik oldalán mocorog majd a következő kérdésnél, amihez a betű az asztal másik felén van elindul felém, akkor nem tudom húzni. Csak akkor tudnám ha lenyomom kicsit és nagyon csúszós a talaj. De mégegyszer mondom ezt már akkor is néztük,figyeltünk rá. De nem nyomtuk, ez tuti. Legtöbbször nem voltak egybefüggő nagy leírások, csak szó ill. mondatfoszlányok Ugyan nem mondtam, de ezeket sokszor 5-6 órán keresztül csináltuk, többször volt mindenkinek alkalma kívülről is megfigyelni a jelenséget. Abban az egyben egyetértettünk, hogy nem toljuk,húzzuk és fogalmunk sincs, hogy mitől mozog. Olyan is volt többször is, hogy 1-2 óra próbálkozás után sem mozdult meg a pohár. Valamint azt is próbáltuk, hogy szeánsz nélkül csak puszta akarattal próbáltuk mozgatni a poharat, EZ VISZONT SOHA NEM SIKERÜLT. DE EZ AZT HISZEM MÁSNAK SEM.
Azt, hogy össze voltunk-e hangolódva azt nem tudom. De próbáld ki. Hangolódj össze valakivel,valakikkel és próbálj meg tárgyakat mozgatni. Nekünk így nem sikerült.
Amikor először hallottam erről,nyilván hitetlenként de elutaztam vidékre egy sráchoz, aki ezzel foglalkozott, akartam látni. Ott nagyon működött.
És még valami, ami a szkeptikus irányba billentheti a mérleg nyelvét. Ha rendszeresen csinálod, mondjuk havonta 1-2 alkalommal, akkor sokkal jobban indul és értelmesebb mondatok jönnek ki. Ha nem csinálod, csak pár év múlva, akkor nagyon nehezen indul meg vagy egyáltalán nem indul meg a pohár. Próbáltuk három éve egy társaságban, teljesen eredménytelen volt, semmi mozgás. Tehát ha jobban rá áll az agyad, akkor jobban működik.
De mi?:)))))
No, ez a nagy kérdés.

fra 2008.07.10. 12:03:05

egyik Penn&Tellerben volt a kovetkezo egyszeru kiserlet: volt nehany gyakorlott szellemidezo, akik egy tablat hasznaltak, amin betuk voltak, meg Igen/Nem mezok, ezeken keresztul "kommunikaltak". A kovetkezot csinaltak: bekotottek a szemuket (ugye a szellemidezeshez nem kell latniuk elvileg), majd stikaban elforgattak a tablat 180 fokkal, ugy, hogy errol a szellemidezok nem tudtak. Ezutan kezdodott a szeansz, es csodak csodajara a pohar mindig ott allt meg, ahol kellett volna, ha nem lenne elforgatva a tabla! De igy, hogy el volt forgatva, teljesen ertelmetlen dolgok jottek ki termeszetesen. A magyarazat gondolm vilagos.

Gábor 2008.07.10. 12:20:46

Mano!

Ha megbántottalak elnézést kérek!

Megkérdeztem milyen végzetséged van, és hogy milyen régóta kutatod a témát... (ha te megkérdezed, én válaszolok:)

Egyébként TÉNYLEG NEM ZAVAR HOGY Ed Porst nevű haditudósító nem létezik? - ő... erre mondtam hogy hazugság, és csalás. Hallgassuk csak szépen el ezt, igaz???:))) - No engem meg ez bántott meg!!!!

Már kérdeztem, de megkérdezem még egyszer: egy 100 tonnás malomkővel is meg tudod csinálni? Mert ha nem akkor tényleg ideomotoros mozgás volt...

"Mind a mai napig kételkedem a szellemekben, de akkor nem tudtam mit hinni…
Kb.15 éve várom a magyarázatot..."
A fenti cikkben van a válaszod...

Ja és egyetlen kérdésemre se válaszoltál...

(ezzel sem akartalak megbántani... azt hiszem elég szárazon fogalmaztam.)

Gábor 2008.07.10. 12:29:32

Mano

"Próbáltuk három éve egy társaságban, teljesen eredménytelen volt, semmi mozgás. Tehát ha jobban rá áll az agyad, akkor jobban működik.
De mi?:)))))"

Ha nem lazítod el magad, és erősen koncentrálsz hogy „úgy sem fog működni”, (és szkeptikus is vagy:) akkor természetesen nem fog működni... (DE!: az idomotors mozgás akkor is működik, csak ahhoz már nem elég hogy megmozdítsa az asztalt, poharat... 100 tonnás malomkövet:)))) - tedd egy mérlegre a kezed és gondolj (csak gondolj!) arra hogy lenyomod a kezed és láss csodát... - próbáld ki a haverokkal is!!!)

Megint elnézést ha sértő voltam!

Gábor 2008.07.10. 12:54:33

Mano

"Ha nem csak észt osztani jársz ide, akkor olvasd el te...., hogy mit írtam. "Nem azt mondom, hogy szellemek mozgatták, de eddig senki nem tudta megmondani, hogy mi.""

Pedig én azért járok ide: "ész osztani"*, vagy ha jobban tetszik felvilágosítani, ismeretet terjeszteni. Ez a blog tudod erről szól. Azt hiszem evvel semmi baj nincs. - Csak akkor, ha úgy érzed, a vita tárgya maga az ember (Azaz a te) és nem pusztán a dolog amiről vitázunk. - * Cáfolj, bizonyíts, érvelj, és ne személyeskedj, mert az úgy sem jön be. Azaz válaszolj a kérdéseimre...

Senki?:) - kb. 10 írták le a blogban elötted hogy mi ez...

Megint nem akartalak megbántani.

kuangeleven 2008.07.10. 21:42:35

"egyik Penn&Tellerben volt a kovetkezo egyszeru kiserlet"

www.youtube.com/watch?v=0NJioFxSLGI&feature=related
www.youtube.com/watch?v=VwrI55cxdQQ&NR=1
www.youtube.com/watch?v=vXMaFu1FFSE&feature=related

Addig tessék nézni,amíg le nem szedik.
Valójában a profik nem voltak hajlandóak egy vakteszten részt venni, így amatőrökkel csinálták.

Mano!
1. Mit tudtál meg Ed Porstról?

Mano 2008.07.10. 23:45:33

Fra és Kuangeleven !

Megnéztem a videókat..no, ez már azért tárgyalási alap:))) ,komolyan.
Sajnos ennyire nem beszélek jól angolul, nekem kicsit gyors volt, de valamelyik nap kapok segítséget.
Igen, ebben már lehet valami. Ez már több mint homályos hablatyolás valami ideomotoros izéről, amit valahol hallottam és ezzel a szakszöveggel akarok sárbataposni mindenkit, aki nem ért egyet velünk.
Szóval tényleg köszönöm a videókat, ezen már tényleg van mit átgondolni, elemezni.

A nagyrészét megértettem annak amit láttam..de ezt pontosan kell fordítani.
Tényleg régen próbáltam, de most eldöntöttem, hogy újból megpróbálkozom a poharazással. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan is néz ki, hogy nem akarom mozgatni, de mégis mozogni fog..És ez más területen miért nem sikerül..pld.:hozzáérek, érünk egy vizespalackhoz, ceruzához és nem mozdul. Na mindegy, én kipróbálom.
Kérdésem hozzátok: Volt-e már olyan másirányú tapasztalat, hogy csak a szimpla akaratotokkal sikerült tárgyakat mozgatni, akár úgy is, hogy közben hozzáértél?
Ed Porst..amire emlékszem már leírtam, sajnos több nem jut eszembe vele kapcsolatban.
De ha ez az egész, valóban egy tudatalatti agyi irányítás része, akkor nem is fontos..hiszen az úgysem derül ki, hogy kinek a fejében keringett ilyen információ és íródott le a táblán. A szövegösszeolvasásnál nagyon sokat beszéltünk akkoriban arról, hogy lehet-e, hogy ezt az agyunk produkálja...
De a pohár megmozdulásai..az egy érdekes dolog..

Még mindig nem értem, hogy itt vagytok éjszakánként, beszélgetünk a témáról és egy ember nincs köztetek, aki kipróbálta volna...ne mondjátok, hogy ennyire nem érdekel..:)))))
Nagyon,nagyon érdekelne a véleményed Kuangeleven, miután ott ülsz, nem kerülsz módosult tudatállapotba, tökéletesen kontroll alatt tartod magad, és mégis mozog..
Meghajlok én az észérvek előtt, de azért azt gondolom, hogyha tolok valamit akkor azt tolom, ha meg nem, akkor nem..
Ha egyszerű, (vagy talán nem is annyira ) agyi indíttatású, fizikailag látható mozgásról beszélünk, akkor talán megfejtettük a dolgot és ebben az esetben köszönöm a beszélgetést, de még hátra vannak a saját kisérleteim:)))) ahhoz meg idő kell. Esküszöm, ha sikerülne biztosan mozgatni a poharat, meghívnék pár embert közületek..legalább éld át, hogy milyen érzés.
Sör virsli van:))))

kuangeleven 2008.07.11. 19:05:07

Pedig a filmben is csak kábé annyi hangzott el, hogy ideomotoros izé, csak egy pszichológus-szakértőnek csak elhiszed, hogy van ilyen. Mert fizikai szempontból itt sem vizsgálták a jelenséget, csak az információszerzési részét.

Amúgy nap mint nap tologatok valamit, egérnek hívják, és sosem tudatosul bennem igazán, hogy a kezem mozgatja, mert közben nem arra figyelek, hanem a képernyőre. Ez most furán hangzik. de csak most gondoltam bele, hogy mennyire nem egyszerű már az a kérdés sem, hogy mi az hogy tudatosul egy mozgás.

Mano 2008.07.11. 21:42:29

Nem, azt gondolom az egér tologatás az teljesen más dolog.
De nem kezdek bele immár sokadszor, hogy ha csak hozzáérsz, akkor nem tudod húzni...ugyanis ez fölött rendszeresen átlépünk..
No nem is azért vagyunk itt, hogy meggyőzzük a másikat, hanem hogy elmondja mindenki a tapasztalatait..
De ez a film, főleg amikor megfordítják a táblát, akkor azért abba az irányba visz -engem is -, hogy ez agyi képek fizikai megjelenítése.
Ettől függetlenül továbbra is kérdőjelek maradtak bennem...

Azért sokadszor is megkérdezem..Miért is nem szándékozol kipróbálni azt, amiről határozottan foglalsz állást, bár még nem is láttál ilyet élőben....(vagy miben...:)))))

kuangeleven 2008.07.11. 23:46:41

"Nem, azt gondolom az egér tologatás az teljesen más dolog."

Szerintem meg nem teljesen más.

Nézd, ha alkalmam nyílik rá biztos kipróbálom, de egyelőre semmi olyasmi nem merült fel, hogy hanyatt-homlok rohanjak, mert itt a Nobel-díj lehetősége.

Mano 2008.07.11. 23:49:11

Rendben barátom, ahogy gondolod...:))

kuangeleven 2008.07.12. 01:14:29

Nem őriztünk együtt libát.

Amúgy komolyan azt állítod, hogy húzni nehezebb egy poharat?

Mano 2008.07.12. 08:53:46

No.
Nálam a "barátom" megszólítás kijár egy idegennek is, ha sikerült vele kulturált kapcsolatba kerülni, elbeszélgetni, egyáltalán nincs benne semmi lekezelő. Függetlenül a szó valódi értelmétől, napjában használom...

Azt gondoltam, azért mert hajlok a teljesen ködös, alapvetően mindig másra mutogató és ott magyarázatot keresgélő magmagyarázásokra, bár gyakorlati tapasztalatotok a nullával egyenlő, szóval ettől még lehetett volna kulturáltan beszélgetni, szarozás nélkül.
Nem sikerült, reméltem Te legalább nem cseszed el.
Kíváncsi voltam, milyenek itt az emberek...
Nem csalódtam:))))
Érvek nulla, mások által hirdetett igaz vagy nem igaz dolgok mögé bújtok. Nem szkeptikusok vagytok, hanem seggfejek.

Ja és igazad van. A barátom megszólítást visszavonom.

Sok sikert az egymást tovább révületben tartó -szerintetek - tudományos szerencsétlenkedésekhez. Ki se mozdulj a szobádból és vitatkozz mindenkivel, hogy mi is van kint az utcán.
Kár vesztegetned az időd Neked is és másoknak is, a szerintetek "tudóshoz" méltó kulturált válaszra, sajnos válaszok nélkül továbbléptem és nem követem el ezt a hibát mégegyszer, hogy belépek erre az oldalra.
Jó hülyítgetést nektek.

nyari mikulas (törölt) 2008.07.12. 13:37:51

Mano: javaslok egy kiserletet.
Egy cernaszalra koss egy apro csavart. Olyan 30cm-re a csavatol fogd meg a cernat, logasd a csavart a jobb kezed huvelyk es mutato ujja kozott fogva.
Masik kezeddel allitsd meg, ha ing, leng a csavar.
All?
OK, kezdd a kiserletet.
Gondolj erosen arra, hogy a csavar az oramutato jarasaval egyiranyban korozni kezd.
Nem mozgasd a kezed. Csak nezd a csavart es koncentralj arra, hoz elkezd korozni.

Majd szamolj be itt az eredmenyrol.

Szilágyi András 2008.07.12. 13:44:00

Mano,

a 15 éve várt magyarázat megvan: a poharat a rajta lévő ujjak mozgatják. Ez már számtalan kísérletben beigazolódott. Más magyarázatot ne várj, mert nincs.

Olvasd el Király József: Mi a spiritizmus? c. könyvében a "Mi mozgatja a pénzdarabot és a poharat?" c. fejezetet. Ebben nagyon részletes magyarázatot találsz, kísérletek leírásával együtt. A szerző egy olyan poharat készített, amely egy elektromos áramkört zárt, ha nyomás nehezedett rá. Minden esetben, amikor a pohár megmozdult, a nyomás észlelhető volt.

Nézd meg a videót ebben a cikkben:
szkeptikus.blog.hu/2008/04/03/szellemidezes_a_fokuszban

Amikor az asztalka lábát volt csak szabad érinteni, máris nem sikerült rendesen irányítani.

Ha a pohár tetején van az ujjad (még akkor is, ha csak a szélén), akkor tudod húzni magad felé. Ahhoz, hogy csak tolni tudd, az oldalát kéne érinteni.

A válasz tehát megvan, nincsen semmi egyéb, titokzatos valami, amit még nem találtunk meg.

KenSentMe 2008.07.12. 14:28:57

Nem akarok feltetlenul antifeminista szellemiseget kepviselni, de azert olyan jo, hogy jambor noi lelkek is irnak ebbe a blogba.. irhat barki barmilyen okosat, de ezekbe az egy mondatos "hogy lehet szellemet idezni egy fagylaltoskanallal" meg "megsertettel te Senkihazi, egy ilyen Udvariatlan Pipogya Alakkal Hiba Volt Egyaltalan Szoba Elegyednem" tipusu kommentekbe akkor is bele lehet halni .. gyanakodom egyebkent, hogy nem is erkeznek ilyen minosegi kommentek, csak raero ferfi Krudy-rajongok fitogtatjak a muveltseguket.

kuangeleven 2008.07.14. 19:02:34

Amennyiben megbántottalak, akkor elnézést kérek, annak ellenére, hogy szándékos volt.
Sandának éreztem az egész hozzáállásodat. Ha esetleg vetted a fáradtságot, hogy elolvasd a cikket, akkor arról szól, hogy szkeptikusok egy csoportja felkereste a téma egy szakértőjét, és kipróbálta a dolgot. Továbbá te vagy az, akinek 15 évnyi tömény tapasztalat után haloványlila fogalma nincs arról, hogy mi történt és állítólag azért jöttél, hogy tőlünk megtudd a tutit. Az általunk adott magyarázatokat viszont kipróbálás nélkül lesöpörted, és azt kérted számon, hogy nekünk vannak-e a tiedéhoz hasonló semmire se jó tapasztalataink. Erre mondtam, hogy hátrább az agarakkal.

patholog 2008.07.14. 22:29:09

Szilágyi Úr !

Ön hisz Istenben?

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.07.15. 12:52:00

András

Kérlek máskor kicsit konkrétabban fogalmazz. Ezeket az árnyalt körmondatokat nem mindenki érti meg :)

Rita 2008.07.17. 14:51:38

Sziasztok!

Mosolyogva olvastam végig az eszmecserét, én csak annyit fűznék hozzá, amig valaki a saját bőrén nem tapasztalja a szellemeket, addíg úgysem hiszi el az egészet!!
Ui: a poharat mozgatják vagy nem?! nem mindegy, szellemek vannak!! "Rossz" szellemek is!
/nekem is volt,hogy lecsúszott az ujjam mégis ment a pohár tovább!!/

Rigor 2008.07.17. 16:04:15

Rita: attól hogy valaki azt hiszi az amit tapasztalt szellem, attól még nem lesz valóságos. Ahhoz hogy kimondhassuk teszt kell.
Pl éberálom élmények, vagy hallucinációk sokkal valóságosabbak tudnak lenni és az emlék és élesebben megmarad az emberben mint akár maga a valóság! (saját tapasztalat).

Lehet úgy érezni azt is hogy némi önszuggesztió után elhagyjuk a testünket, és repkedünk a szobában, de ugyanez csúnyát bukik amikor a szekrény tetejére helyezett tesztkártyákat akarjuk visszamondani. - kontrollált, hiteles körülmények közt.

Olyankor mindig bukás van, egykébént meg csak az anekdota jellegű elbeszélések (a szokásos érzelmi felfezetéssel) maradnak.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.07.17. 16:28:02

Kedves Rita

Meséld el a történeted! Komolyan érdeklődve hallgatjuk!

bolhabetu 2008.07.17. 18:39:15

Mit jelent a saját bőrön tapasztalás?
Úgy tűnik a manós logika szerint azt, hogy a tapasztalatainkat az ő szája íze szerint interpretáljuk. Még akkor is ha sokkal bizarabb tapasztalataink is vannak, mint neki, mégsem gondoljuk, hogy feltétlenül paranormálisak.

Rita 2008.07.17. 19:11:12

Sziasztok!

Elmesélem nektek, hogy velem mi történt tanulság képpen!! Úgyanis én sem hittem a szellemekben! Addig!! A barátnőm elvitt egy jóshoz. A családomról vittem képeket és bizony meglepődtem amikor olyanokat mondott el amit csak én tudtam egyes családtagjaimról! Na de nem ez a lényeg! Utána szellemet idéztünk négyen! A többiek kérdeztek minden félét.A pohár ment a betűkre és számomra érthetetlen mondatok voltak! Hozzám nem jött senki, meg is kérdeztem, hogy miért nem? Akkor a jós csak annyit mondott a dédszüleim szeretnek! /soha nem ismertem őket/Bevallom nektek végig úgy éreztem ez egy hülyeség! Haza jöttem, itthon az emeleten meséltem az anyukámnak és a férjemnek és azt mondtam ez egy humbuk!Nincsenek szellemek!Akkor lent a konyhában egy akkora csattanás volt, /úgy hangzott mint amit méregből odavágtak/hogy frászt kaptunk, lementünk és a falon lévő folpacktartóból a gyógyszeres doboz úgy másfél méterre a földön hevert! Na gondolhatjátok rögtön éreztem,hogy valami nem stimmel! Tiszta libabőr lettem és elfehéredtem!Próbáltuk többször kilökni a dobozt hátha véletlen eset ki /bár akkorát sosem csattant/de olyan messzire sosem esett!! Attól kezdve rémálom volt! Nem kívánom senkinek!!
Ha fürödtem a zuhanyfüggöny úgy tapadt rám, hiába locsoltam le! Hangos zörejeket, lépteket hallottunk/jelezném, nem csak én a család többi tagja is/ a fürdőszobában amikor arra gondoltam az kéne még,hogy a törölköző meglebegjen abban a pillanatban meg is történt, lemerevedtem gondolhatjátok!! Reggel én keltem elsőnek lementem a konyhába és rögtön libabőrös voltam de a lakás bármelyik pontján voltam így éreztem és olyan volt mintha figyelne valaki állandóan! Alig vártam,hogy kilépjek a lakásból szinte menekültem otthonról!Úgy éreztem nem bírom már sokáig! Tudjátok az volt a legrosszabb, hogy azt éreztem nem jó szellem, gonosz és ártani akar nekem! Az tette be a kaput amikor azt álmodtam, hogy egy folyósón megyek és egy sötét árny átakar menni rajtam, elöntött a forróság,felriadtam, tudtam nem mehet így tovább, mert baj lesz! Segítséget kértem egy ismerősömtől, ő küldte el és azt mondta jól éreztem gonosz volt, nagy darab és férfi! Higgyétek el én sem hittem ebben,de ezek után biztosan állítom, hogy vannak!!
Köszönöm, hogy meghallgattatok!!
Ja, és nem ajánlom senkinek a szellemidézést, mert én onnan hoztam haza!!

VRBagoly 2008.07.17. 19:34:37

Hahahahahhhahaha.. hihihihihihi .. hahahahihiahaha.. hahahahahahaha.. hahahaha.. (*)

Rita 2008.07.17. 19:54:18

VRBagoly!
Lehet,hogy neked ez vicces, de ha benne lettél volna nem röhögtél volna ilyen jól!!!! AZ TUTI!!

Tudod mit, nem kívánom senkinek azt az érzést, még neked se!!

bolhabetu 2008.07.17. 19:55:20

Hmmm....
Egyik versenyző azt mondja, amíg nem megyünk el saját kézzel poharat tologtni, addig s..fejek vagyunk.
A másik szerint a közelébe se menjünk ilyesminek, ha kedves az életünk.

Köszönjük a beszámolót!

"A családomról vittem képeket és bizony meglepődtem amikor olyanokat mondott el amit csak én tudtam egyes családtagjaimról!"

Konkrétan mit? Egyetlen dolgot említettél, hogy a dédszüleid szeretnek, mégha nem is találkoztál velük.
A nagymamádtól van egy gyűrűd vagy más ékszered . Az előszobában van egy fénykép, ami a családhoz kapcsolódik, talán egy ház van rajta.
De végülis, akármit is mondott, nem győzött meg mégsem, mert utólag humbugnak mondtad.

"Nincsenek szellemek!Akkor lent a konyhában egy akkora csattanás volt, /úgy hangzott mint amit méregből odavágtak/hogy frászt kaptunk, lementünk és a falon lévő folpacktartóból a gyógyszeres doboz úgy másfél méterre a földön hevert!"

A történetnek ez a fele az amire nehéz mit mondani. A kisértetjárással kapcsolatban megismételhető, sőt érdeminek mondható megfigyelés a műfaj sokezer éves története ellenére nincs. Az emberben jó okkal van hajlam, hogy féljen a megmagyarázhatatlan dolgoktól, az egyedülléttől, a sötéttől. Nem feltétlen a szellemek miatt, hanem mert a modern civilizáció előtt ezek nagyon is veszéyes szituk voltak. Ma sem feltétlenül biztonságos este egyedül sétálni az utcán. Ezek az érzések, félelmek ott vannak mindenkiben, aki hajlamos képzelt veszélytől is félni, az jobb eséllyel kerüli el a valódit.


A másik fele, a magyarázatkeresés. Ha rendelkezésre áll a szellem, mint magyarázó kontextus, akkor hajlamossá válhatunk, hogy, amit hétköznap nem értünk, azt ezzel magyarázzuk. Pedig csak nem értjük, mert nem érthetünk mindent. Bekerül az álmainkba. Aztán ha váltunk, és másképp kezdjük el látni a világot , akkor más magyarázatokat kezdünk keresgélni, és fel sem merül, hogy természetfeletti magyarázatot keressünk, arra , amit szimplán nem értünk.

Rita 2008.07.17. 20:13:38

Kedves bolhabetu!

Bocsi,nem tudtam,hogy itt "versenyző"kről van szó, ilyen komoly témában! Én nem kívánok senkivel versenyezni, csak megosztottam veletek azt ami velem megtörtént!!

Ha figyelmesen olvastad el amit írtam, láthattad,hogy az elején vélekedtem, úgy, hogy "humbug"mert én sem hittem benne!
De tudod én nem akarok senkit győzködni, mindenki higgyen amit akar!!!

bolhabetu 2008.07.17. 20:46:43

"Ha figyelmesen olvastad el amit írtam, láthattad,hogy az elején vélekedtem, úgy, hogy "humbug"mert én sem hittem benne!"

Nem, részt vettél egy szeánszon, és utána is így vélekedtél. Ezt írtad, erre kérdeztem rá, hogy pontosan mi történt ott, és miért volt nem meggyőző, szemben azzal, ami utána történt.

Rita 2008.07.17. 20:57:55

Azért éreztem úgy a szeánszon,hogy hülyeség,mert ahogy írtam számomra értelmetlen válaszok voltak a többiek által feltett kérdésekre!
Mivel úgy éreztem nincsenek szellemek, biztosan a többiek tologatják a poharat, mert én az ujjamat a poháron tartva arra figyeltem le ne csússzon róla az ujjam, ami nem mindig sikerült, mert gyors volt a pohár mozgása!!
Így otthon ami történt rögtön tudtam azért jött velemez a szellem, mert nem hittem a létezésükben!!

VRBagoly 2008.07.17. 23:06:40

Bocsanatot kerek.. tudom, milyen minosithetetlenul viselkedtem, es szegyellem is magam .. de annyit meg feltetlenul le akartam irni, hogy hihihihihahahahahahahah-hahahahaha-
hihihihih-huhuhuhuhuh jajj jajj jajj, ez
mar szinte faj!

Gábor 2008.07.18. 00:47:17

Rita, ezt hivják paranoiának! (meg tévképzetnek, meg téves összekapcsolásnak...)

(persze tudom én, rád nem hat a paranoia, és semmiféle ilyen emberi dolog, és tisztában vagy saját magaddal, és ismered a pszihologiát úgyhogy csak szellem lehetet...

á csak úgy mondtam felejtsd el, meg gondolkodni is. Minek az, nem igaz?

Bármi amit én a "fene nagy tudásommal nem tudok megmagyarázni" az... ő szellem! nem démon! várj csak... igen a Mikulás! Érted mit akarok mondani ezzel???)

Rita nem akartalak megbántani ezzel...
Üdv: Kovács Gábor

bolhabetu 2008.07.18. 07:48:43

"Azért éreztem úgy a szeánszon,hogy hülyeség,mert ahogy írtam számomra értelmetlen válaszok voltak a többiek által feltett kérdésekre! "

Ők tették fel, nekik kell érteni. :)
Viszont neked a jós olyan dolgokat mondott, amit nem tudhatott egyébként. Legalábbis a te interpretációd szerint. Ezután fura, hogy humbugnak tartod az egészet. Még furább, hogy néhány számodra megmagyarázhatatlan eset után, ami otthon történik, mégis a szeánszon tapasztaltaknak megfelelően interpretálod azokat.

Rita 2008.07.18. 08:37:35

VRBagoly!
Szeretm a humoros embereket, örülök,hogy Te is ilyen vagy!!
Ja, és ha "FÁJ" menjél orvoshoz!!

Kedves Gábor!

Nem vagyok paranoiás és tudod azért, mert miután elküldte az ismerősöm, semmi "fura" dolog nem történt többet!!!

bolhabetu!

Látom nem érted, de nem baj ha nagy leszel majd megérted! Nem az a lényeg mit jósoltak, nem arra írtam, hogy humbug hanem a szellemidézésre!!

Azt tudom csak mondani aki nem él át ilyen dolgokat, soha nem is fogja elhinni!!!
Üdv.Mindenkinek!!

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.07.18. 09:16:00

Kedves Rita

"Azt tudom csak mondani aki nem él át ilyen dolgokat, soha nem is fogja elhinni!!!"

Én átéltem! Egyik este nagy vitába keveredtem az egyik barátommal, a szellemek létezését illetőleg.
Egyedül voltam otthon és éjfél körül halk, de jól kivehető csepegést, és kopogást hallottam. Majd a konyhában valami csattant. Körbenéztem és úgy láttam mindkét macska a szobában volt, tehát azok nem lehettek.

1. kimentem a konyhába, és mielőtt felkapcsoltam a villanyt, egy sötét árny suhant el mellettem. Teljesen hangtalan volt. A hideg végifutott a hátamon. A csepegés és a kopogást még egyszer hallottam, aztán elhallgatott. Egész biztos szellem volt.

2. kimentem a konyhába, és mielőtt felkapcsoltam a villanyt, egy sötét árny suhant el mellettem teljesen hangtalanul. Ebből tudtam, hogy elnéztem és mégiscsak a kurva macska rúgta fel az edényét. Visszalépve láttam, hogy valóban nyalogatja a szája szélét. Kicsit jobban odafigyelve még halottam a csepegést és egy koppanást, ami a hűtő felől jött. Halottam a ventillátorát, tehát a hűtő épp leolvasztott.
Itt viszont nem volt szellem.

Gábor kicsit erősen fogalmazta meg, és paranoiának hívta a jelenséget, de teljesen természetes, hogy azt fogod beleképzelni a valóságba ami mélyen belül foglalkoztat.

Erről a témáról szólt a "Találd meg a szabályt" bejegyzés, kérlek olvasd el.

Rita 2008.07.18. 09:55:52

Kedves ezobiooko!

Nem képzelődtem, abban biztos lehetsz!

De most már kezdem unni, hogy bizonygassam, /és nem is akarom/ úgyhogy további jó "vitatkozást" mindenkinek!!
Sziasztok!!

bolhabetu 2008.07.18. 10:43:39

"Nem az a lényeg mit jósoltak, nem arra írtam, hogy humbug hanem a szellemidézésre!!"

Mégis egy szellemnek tulajdonítottál onnantól kezdve mindent, amit nem tudtál megmagyarázni.
A szeánszon semmit nem tapasztaltál, amit a legmegengedőbb nézőpontból is szellemnek tulajdonítottál volna. Ennek ellenére , ami később történt , azt egy onnan veled jött szellemnek tulajdonítod. Biztos nem nőttem fel :), de itt van egy pici következetlenség. Ami, lévén egy irracionális téma, mely inkább a félelmekre épül, mint hideg logikára teljesen érthető. De ha kívülről nézzük a dolgot (pl. ahogy a mi tesszük), nagyon is szemet szúr.

"Nem képzelődtem, abban biztos lehetsz!"

1. Leesett egy doboz.
www.youtube.com/watch?v=xLvwLnwo_bg&hl=en

2. Rádtapadt a zuhanyfüggöny vizesen.
www.youtube.com/watch?v=rOC-zvyhrCU
(Bocsi :)

3. Lebegett egy thörülköző.

www.youtube.com/watch?v=p00GzQmykyk

4. Léptekre emlékeztető zajok hallatszottak.

www.youtube.com/watch?v=fLlkvDMBuqA

(Elnézést a linkekért, de ha már összeszedtem őkket megosztom.
Csupa olyan dolog, amitől nem érdemes félni. Szerintem.
)

Ennyi, ami nem képzelődés . A valóban félelmetes része, mint szorongás, rossz álmok már a te reakciód minderre.

KOCSIS BEÁTA 2008.07.18. 11:30:55

nem hiszemel az ilyeneket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Gábor 2008.07.18. 13:19:00

Kezd elegem lenni „aki nem élte át…” kezdetű mondatokból!

Hehe... Kb. havonta kétszer egy cimborámmal (aki éjjeli portás) egy szecessziós iskolában bolyongunk! Én csak úgy hívom "szellemvadászat" (és nagyon szeretem:)! Tudjátok szinte 5 (!) percenként történik valami… elsőre „megmagyarázhatatlan”? De mindig találtuk rá racionális magyarázatot! (és ha nem lett volna, akkor az mit is bizonyít? – megmondom én nektek, azt hogy nem elég alaposan néztem körül, vagy a tudásom kevés ennek kiderítésére… miért hiszik egyes emberek hogy ők mindent tudnak, és mindent meg tudnak magyarázni?! Ez számomra megmagyarázhatatlan!!!)

Szóval, ki nem élt át több száz „megmagyarázhatatlan” szitut???? A „kutatásom” végeredménye nagyon röviden: SZELLEMEK NINCSENEK! – aki nem hiszi… kezdjen gondolkodni, és „kutason” mint én!

(…minden ember élete során, átél olyanokat hogy a könyv magától leesik, meg a poharat nem is odaraktam… stb. szóval megmagyarázhatatlan jelenségeket! – nem kell külön bohóckodásra szánnia magát!

Nekem az megmagyarázhatatlan, hogy létezik olyan, aki nem látja hogy 5-en fognak valamit a kezükkel, de nem ők mozgatják… ááá dehogy! - szánalmas!)

Üdv: Kovács Gábor a szellemvadász...

ilike17 2008.07.21. 22:52:30

én hiszek benne mert én is voltam ilyenben

ilike17 2008.07.21. 22:54:19

én kolis vok és a barátaimmal szellemt idéztünk és senki nem mozgata a poharat és mégis mozgot nagyon félelmetes volt még a lámpa is elkezdet pislogni

  2008.07.24. 04:08:49

Üdvözletem nektek kedves barátaim és szívből jövő mély hódolatom!

Érdekes dolgokat kellett olvasnom ma éjszaka....
Nem is tudom, hogy hol kezdjem.

Remélem nem felejtették el az igazságot, mely mindenki számára oly ismeretlen...

Sajnos tapasztalnom kellett, hogy sokan nem érzékelik már azt sem, hogy minden egyes ember egy külön egyéniség és nem csak ők léteznek a világban, valamint azt is szomorúan láttam, hallottam és éreztem, hogy sokan önmagukat többnek tartják valamiért vagy a saját kis igazságukat a valósággal összekeverik és a másikat kegyetlenül eltiporják.

Azt mondom nektek barátaim mindig higyjetek önmagatoknak és soha ne ítéljetek el másokat.
Ebben a világban éltek, léteztek és még sem tudjátok mi az élet értelme.
Vajon miért?
Mert tapsztaltátok vagy hallottátok valakitől hogy egy társatok eltávozott és nincs többé, tehát az élet elmúl, s mert eljutott a tudatotokig, hogy nincs aki elmondja, elmesélje nektek, hogy miért születtetek, s mi volt a születéseteket megelőzőleg.

Elgondolkodhattok millló és milliárd dolgokon, de a végén úgy sem fogtok megfelelő eredményre bukkanni.

Lesznek akik úgy gondolják majd, hogy az élet van és kész, ki kell használni, boldognak kell lenni és sajnos az önmagukról szóló világkép is kialakul majd ami aztán...
Vajon ez a helyes? Megszületni és megsemmisülni (közben bármit megtenni)? Akkor miért ne végezzen magával mindenki most (vagy másokkal a hatalomért), főleg az aki úgy érzi, hogy nem ide született és nem tud érvényesülni (vagy ellenkezőleg)?
Hát, pedig vannak akik végeznek, de sokszor ők hisznek abban, hogy nem lesz vége mindennek, ha itt hagyják ezt az életet. A föld gyermekeinek többsége pedig önzőn éli tovább életét és vannak olyanok közülük, akik attól rettegnek, hogy mi lesz majd a vagyonjaikkal, ha majd eljön az idejük legvégső szaksza... Természetesen rengetek kivétel van szerencsére.
Lesznek akik valami másban hisznek vallásuk szerint, mert így nevelték őket, vagy mert ez volt számukra a legelfogadhatóbb az életre vagy a halálra vonatkozóan. És most a hit fogalmát jó lenne önmagunkban tisztázni. A hit is az egyéntől származik és valamifelé irányul (talán egy döntés) az egyén vágyai vagy megszerzett tudása alapján, amelyet igyekszik követni. Ezt is csak érezni lehet inkább.
Vajon kik vagyunk mi??
Önmagunkat sem ismerjük, pedig nem vagyunk egyedül és van szemünk, szánk stb.. még sem tudjuk azt SEM, hogy a másik ki valójában, hogy működik. Itt a bizonyíték, hogy a lélek (nevezzük így) létezik és a gondolatainkhoz és érzéseinkhez is elég nagy köze van..

Elnézést szeretnék kérni, hogy eltértem a témától és hogy megszakítom a folytatást, de muszály lesz. A muszájt helyesen így írják, de az olvasó majd eldönti, hogy hol hibáztam véletlenül és hol direkt és persze, hogy mennyire számít ez. Most sokan gondolják, hogy kötelességem betartani pl. a helyesírási szabályokat azon nem elgondolkodva amit írok ide és arra nem gondolva, hogy talán nem is magyar vagyok, mert kritizálni a másikat, okosságot mondani jó érzés, de ez is szintén csak egy vélemény és nem az igazi valóság...
Nem szeretnék senkit megsérteni, de abban hogy sors nem hiszek, nem robotok, nem gépek vagyunk. És ha már van lehetőségünk változtatni. akkor szintén nem lehet "sors". Vagyis ha van, a születéssel megszűnik.

Mivel nem emlékszünk semmire sem azt nem zárhatjuk ki, hogy itt vagy máshol már léteztünk, de nem ez a legfontosabb. Mi a különbség a gondolataink és az érzelmeink között és mi az összefüggés (inkább az utóbbira gondolok).. Ide is lehet millió elméletet találni és van is elég logikus is. De miért vagyunk itt?
Ajándék, büntetés, esetleg bizonyítani kell valamit?? Ez ismeretlen marad....

A témához visszatérve annyit, hogy mivel mindenki egy külön egyén, külön lélekkel rendelkezik vagyis szemmel nem látható, füllel nem hallható dolgokkal, valószínűleg máshogy is működik, gondolkodik, érez mint egy másik valaki. És ha valamit pl egy szellemet nem érzékelünk, mivel nem angyag, akkor lehet azok akik ilyet láttak nem mind olyan szánalmas csalók mint a TV-ben, lehet az is, hogy nem az érzékszerveikkel, hanem mással érzékelték ezen jelenségeket, amelyek lehetnek valóságosak is.
Fontos viszont, hogy inkább egyetértek azokkal akik ezekben a dolgokban nem hisznek, mint azokkal, akik azt gondolják, hogy egy neten található szertartás eredményhez vezet...
Lehet azt is gondolni, hogy csak élelmiszerek vagyunk, játék szerek, ez a pokol és rajtunk röhögnek, de ez is egy elég hülye, őrült felfogás már akinek...

És mivel nekem is van lelkem van véleményem is. Én nem hiszek semmiben sem, nem hiszek senkinek sem, de mások nézeteit elfogadom maxmimálisan, mindenkiben bízom valamenyire... Most hazudtam, mert egy dolog van, amiben mégis hiszek, ami természetesen nem biztos, hogy az igazság, de én ez vagyok röviden.
Isten bennem van és mindenkiben van, Isten nem egy személy, nem büntet, nem átkoz meg senkit, Isten egy érzés, Isten a szeretet, megbocsájtás és az értelem.
A többi hosszú és bonyolult lenne. Számomra ez az élet értelme és ez nem zárja ki a szellemek stb...létezését sem. Erről jut eszembe, ha UFO -k (nem tudom minek hívják így őket) léteznek, tuti nem Amerikát akarják majd megsemmisíteni:P

Köszönöm a figyelmet és mégegyszer elnézést kérek, ha zavaros voltam vagy bárkit megsértettem. Amúgy u.i el lehet azon is gondolkodni milyen lenne saját magunkkal találkozni, hasznos lehet...

Szép napot, szép életet és minden jót nektek! Jó vitatkozást:)

Üdv.

Gábor 2008.07.24. 10:47:11

Szia ismeretlen, vagy aki olvasta amit írtál…

„Ebben a világban éltek, léteztek és még sem tudjátok mi az élet értelme.”

Hogy mi az élet értelme, nem tudományos hanem filozófiai kérdés. A tudomány csak egy eszköz nem mond semmit arról hogyan kell(ene) élned!

„s mert eljutott a tudatotokig, hogy nincs aki elmondja, elmesélje nektek, hogy miért születtetek, s mi volt a születéseteket megelőzőleg.”

Te tényleg ilyen ostobának gondolsz minket? A tudás már rég túlhaladott azon, hogy azt kellene lesnem feltámad e a halott… vagy hogy mi volt a születés előtt. Az csak a te fejedben létezik, de tessék megnézni egy biologia könyvet mi történik születés elött, vagy halál után. Szerinted más?:D

„Elgondolkodhattok millló és milliárd dolgokon, de a végén úgy sem fogtok megfelelő eredményre bukkanni.”

Milyen eredményről beszélsz? Mert a szövegből nem igazán derül ki.

„Lesznek akik úgy gondolják majd, hogy az élet van és kész, ki kell használni, boldognak kell lenni és sajnos az önmagukról szóló világkép is kialakul majd ami aztán...
Vajon ez a helyes? Megszületni és megsemmisülni (közben bármit megtenni)? Akkor miért ne végezzen magával mindenki most (vagy másokkal a hatalomért), főleg az aki úgy érzi, hogy nem ide született és nem tud érvényesülni (vagy ellenkezőleg)?”

Szóval még egyszer: nem tudományos kérdés hogyan kell élni. Ezt a társadalom, az erkölcs, és közmegegyezés dönti el. (lehet hogy kihagytam valamit.) Viszont én attól hogy tudom, nincs a halál után semmi, és hogy az életemért én tartozom felelőséggel, nem leszek tőle rossz ember, és lelki gondjaim sincsenek. Sőt! Megbékéltem ugyanúgy a halállal mint a hívők, és tudok érvényesül, és van erkölcsi normám, és értékrendszerem, nem vagyok önző – elítélem, nem vagyok fukar, kapzsi stb. Részint a társadalmi szabályok szerint, részint saját belátásom szerint. (és ugyanúgy van ennek mozgató rugója, mint a hívésnek csak az nagyon messzire vezetne, és az csak a saját filozófiám lenne… úgyhogy most a megvilágosodástól tekints el.)


„Vajon kik vagyunk mi??”

Emberek.

„Mivel nem emlékszünk semmire sem azt nem zárhatjuk ki, hogy itt vagy máshol már léteztünk, de nem ez a legfontosabb. Mi a különbség a gondolataink és az érzelmeink között és mi az összefüggés (inkább az utóbbira gondolok).. Ide is lehet millió elméletet találni és van is elég logikus is.”

Nézd, nyiss fel egy középiskolai biológia könyvet és olvasgasd… az ember hogyan születik, vagy fogan, nagyon érdekes lesz, és talán új! Próbáld meg hátha megtalálod ott a választ… Bár ez nem elmélet, talán próbáld ki gyakorlatban is.:D

„A témához visszatérve annyit, hogy mivel mindenki egy külön egyén, külön lélekkel rendelkezik vagyis szemmel nem látható, füllel nem hallható dolgokkal, valószínűleg máshogy is működik, gondolkodik, érez mint egy másik valaki.”

Ha szemmel nem látható, és füllel nem érzékelhető akkor… szagolható? (egyébként hogy működik egy ember ajánlom neked (is) a pszihologiát, biológiát, etimológiát, és a történelmet… sok sikert hozzá!)

„És ha valamit pl egy szellemet nem érzékelünk, mivel nem angyag, akkor lehet azok akik ilyet láttak nem mind olyan szánalmas csalók mint a TV-ben, lehet az is, hogy nem az érzékszerveikkel, hanem mással érzékelték ezen jelenségeket, amelyek lehetnek valóságosak is. „

Mivel?

„És mivel nekem is van lelkem van véleményem is. Én nem hiszek semmiben sem, nem hiszek senkinek sem, de mások nézeteit elfogadom maxmimálisan, mindenkiben bízom valamenyire...”

Ahhoz képest hogy nem hiszel semmiben egy tényt se mondtál, csak olyat amiben hinni kell… nem érzed hogy ez mennyire bután hangzik?

„Erről jut eszembe, ha UFO -k (nem tudom minek hívják így őket) léteznek, tuti nem Amerikát akarják majd megsemmisíteni:P”


Ufo = Unidentified Flying Object – azonosíthatatlan repülő objektum.

Egy amerikai katonai kifejezés, és arra használják ha pl. nem látható a felségjelzés, vagy nem ismerhető fel a repülőgép típusa, vagy csak a radaron látszot, vizuális megfigyelésre nem volt mód. A köznyelv is átvette, és igen ők arra gondolnak amire te, de olyan nincsen.

Üdv: Kovács Gábor

Tung 2008.07.26. 15:01:33

Kedves Rita!

Mit vársz ezen az oldalon? Szerinted a szkeptikus.blog.hu-ra feljössz, leírod, hogy szellemekkel találkoztál és majd érdeklődve hallgatjuk, hogy pontosan hogy történt és ugye nem féltél nagyon, stb.? Mert ha erre van igényed, akkor szerintem eltévedtél. Ha logikus, lehetséges választ szeretnél hallani, akkor meg csavarodj le végre a szellem fogalmáról, mert nem személyed elleni támadásokat intézünk (szerintem).
Én is elolvastam amit írtál, történt velem is hasonló fekete árnyas dolog, de nem magyarázom bele, hogy szellem volt (lehet, hogy én ittam többet, optikai csalódás, vagy ezer más dolog is lehetett) és szerintem Te se tedd. Persze ha biztos vagy benne, hogy az volt és úgyis mindent csípőből hárítasz, akkor nincs miről beszélnünk.

Remélem nem bántottalak meg, minden jót.

Nietsnie 2008.07.27. 02:41:27

Gábor, te kb olyan vagy mint egy vallási fanatikus, csak te a tudomány fanatikusa. Egy olyan tudományé amelynek a látóköre folyamatosan változik, s melynek a racionalizmusa is változik. Tehát h tarthatod így magad objektívnek? - Ez logikai kérdés volt.:)

Egyébként én sosem értettem azokat az embereket akik a tudomány bizonyos részeit 100% elfogadják, másik részét 100% elutasítják... Szelektíven, ízléshez igazítva.

Az én véleményem az, h nagyképüség azt állítani h "szellemek" nem léteznek. Nem csak azok a dolgok léteznek amelyeket az emberi érzékszervek, illetve emberek által készített müszerek kimutatni képesek, remélem ez evidens.

Ezekután nem állíthatunk lényegében semmit 100% biztosnak.

Nietsnie 2008.07.27. 02:50:36

még egy gondolat:

Gondoljátok el, egy ösember üldögél és egy követ nézeget éppen. Azt mondja a másik ösembernek:

-nézd már, abból a köböl szerintem lehetne csinálni egy kést, amivel aztán vágni lehetne a húst.

Erre a másik (szkeptikus):

-Ugyan már! Ne fantáziálj, hiszen az csak egy kö, semmi több!

-----------------------------------------

Nem teljesen ide kapcsolódik, de a lényeg benne van.

nyari mikulas (törölt) 2008.07.27. 04:32:22

Nietsnie: az igazi szkeptikus osember azt mondta volna: probald ki, mutasd meg, mukodik-e... Ha mukodik, csinalj egyet nekem is.

nyari mikulas (törölt) 2008.07.27. 04:38:33

N: "Az én véleményem az, h nagyképüség azt állítani h "szellemek" nem léteznek. "

Senki nem allithat ilyet teljes bizonyossaggal.

Ennel csak az nagyképüségebb azt állítani hogy "szellemek" léteznek, mikozben az emberi érzékszervek, illetve emberek által készített müszerek kimutatni nem képesek oket.

Akkor mire alapozza a nagyképü, hogy leteznek a szellemek? Ugy gondolja? Hasrauteses alpon? Vagy megvilagosodasa tamadt?

Mi a jelentosege a szellemet allitolagos letezesenek, ha nem hatnak sehogyan sem az emberre sem semmilyen anyagra, vagy nem anyagi letezore (ha hatnanak, akkor erzekelheto, vagy muszerrel merteto lenne).

Ha semmi, de semmi hatasa nincs, akkor ugye tokmindegy, hogy letezik, vagy sem. Ha letezik is, olyan, mint ha nem lenne, hisz semmit nem valtztat meg a letezese.

ilike17 2008.07.27. 13:36:26

már pedig szellemek vannak!!!aki tudja az tudja aki nem az igy járt

Rigor 2008.07.27. 17:42:31

ez aztán az érv!:) márpedig nincsenek! - aki tudja az nem tudja.!

Nietsnie 2008.07.27. 22:09:40

Vaskalapos, egyértelmü h ezt állítani h szellemek léteznek egyértelmüen szintén ostobaság, ellenben velem is történt pár olyan dolog amit nem tudok megmagyarázni... Söt, rengeteg olyan dolog létezik amit a mai tudomány nem képes megmagyarázni, és nem tudom, lehet bennem van a hiba én sosem a legkézenfekvöbb megoldásban hiszek, mert nem biztos h a legkézenfekvöbb verzió a valódi igazság.

Persze, evidens h nem hiszek a spagetti szörnyben csak azért mert nem lehet bizonyítani h nem létetik, ellenben a lehetöség mégis megvan rá, akármilyen vicces is, akár a télapó létezése :))

2008.07.27. 23:58:40

Kedves Nietsnie!
Olvasd végig ezt! Választ kapsz a felvetéseidre:

www.szabadgondolkodo.hu/ismeretterjesztes/tudomanyos-modszer.php

nyari mikulas (törölt) 2008.07.28. 00:19:01

Nietsnie: vannak megmagyarazhatatan dolgok, ebben azt hiszem, senki nem ketelkedik.

Ha egyszer megmagyarazhatatlan, akkor az azt jelenti, hogy nincs elfogadhato magyarazat ra, ha jol ertem.

Gábor 2008.07.28. 22:39:50

Nietsnie

"Gábor, te kb olyan vagy mint egy vallási fanatikus, csak te a tudomány fanatikusa. "

És akkor mi van?

Amúgy művészet, könyv, sport (vivás) fanatikus is vagyok, és beszélhetünk Michelangelo verseiről, Moholy Nagy képeiről... jaj bocsánat, észre vetted hogy ez a bolg a tudomány népszerűsítéséről szól? Persze hogy erről beszélek... :)

"Egy olyan tudományé amelynek a látóköre folyamatosan változik, s melynek a racionalizmusa is változik. Tehát h tarthatod így magad objektívnek?"

Lehet hogy leírták már, de még egyszer: a racionalizmus nem változik. Amit te akartál mondani:
Egy olyan tudományé amelynek a tapasztalata folyamatosan nő, s melynek a tudása folyamatosan kibővül, egymásra épül... Nem változik itt semmi, csak több lesz.

"Az én véleményem az, h nagyképüség azt állítani h "szellemek" nem léteznek."

Ez egy érv akart lenni? Nem nagyképűség, hanem tudás! Nagyképű? Rendben. Bizonyítsd be hogy nincs igazam, és ne személyeskedj, mert attól még nem lesz igazad, csak nevetségessé válsz. Tudom, bizonyítom hogy nincsenek, míg te nem tudod, és nem bizonyítod. (És ebben vaskalpossal nem értek egyet.)

"Nem csak azok a dolgok léteznek amelyeket az emberi érzékszervek, illetve emberek által készített müszerek kimutatni képesek, remélem ez evidens."

Mondanál olyat?
(segítek: művészet, fantázia, káosz ...és még bővíthető!) Amúgy ok, szem nem látja, fül nem halja... detektor nem érzékeli... akkor mi az… á persze szellem! Miből következik hogy szellem, és nem valami más???? Ezt magyarázd meg. Meg azt hogy mi az hogy szellem. (vaskalapos ez neked mondat neked is szól...)

Persze, evidens h nem hiszek a spagetti szörnyben csak azért mert nem lehet bizonyítani h nem létetik, ellenben a lehetöség mégis megvan rá, akármilyen vicces is, akár a télapó létezése :))

Miért evidens? Miért van rá meg az elvi lehetőség?

„Söt, rengeteg olyan dolog létezik amit a mai tudomány nem képes megmagyarázni, „

És akkor már nem is jó? (A tudomány és én is soha nem állította hogy mindent tud, de amit igen azt ne ferdítsűk már el! Pl.: szellemek. Ok?)

és nem tudom, lehet bennem van a hiba én sosem a legkézenfekvöbb megoldásban hiszek, mert nem biztos h a legkézenfekvöbb verzió a valódi igazság.

Bizonyítsd különben csak azt mondasz amit akarsz. Vagy nem?

Hát ez az, hiszel, és semmit nem tudsz. De nem ez a legnagyobb baj, hanem hogy nem is akarsz… (hiába a bizonyék, az ellenőrizhetőség, ha hinni akarsz, akkor mint a falra hányt borsó... pereg le a világ rólad.

Javasolhatok valamit, menny ki a természetbe sátorozni és élvezd egy kicsit, mert az a valóság. Ezzel talán egyetértesz, csak azt nem akarod elfogadni, bocsánat „elhinni” hogy te nem ismered…nem kell nekem elhinni, el kell menni és, megnézni.)

Minden kérdőjel egy kérdés... (válaszolni illik rá)

Üdv: Kovács Gábor

Gábor 2008.07.28. 22:51:58

"Nem csak azok a dolgok léteznek amelyeket az emberi érzékszervek, illetve emberek által készített müszerek kimutatni képesek, remélem ez evidens."

Mondanál olyat?
(segítek: művészet, fantázia, káosz ...és még bővíthető!) Persze ez inkább filozófiai értelemben nem érzékelhető. Amúgy meg amit nem, érzékelünk az csak a fejünkben van. Akkor a szellemek is? Tehát?

nyari mikulas (törölt) 2008.07.28. 23:23:07

"Nem csak azok a dolgok léteznek amelyeket az emberi érzékszervek, illetve emberek által készített müszerek kimutatni képesek, remélem ez evidens."

Ha egyszer sem erzekszerveink, sem muszereink nem mutatjak ki (kozvetlenul, vagy kozvetve, valamire gyakorolt hatasan keresztul), akkor mibol gondoljuk, hogy leteznek?

Ha egyszer nem hat semmire sehogy (ha hatna, akkor ezen hatasa alapjan kimutatnank), akkor teljesen mindegy, hogy mit gondolunk rola, letezik vagy sem... semmire nincs semmi hatassal.

Ha lesz egy icipici ismert hatas (kozvetlen vagy kozvetett) akkor elkezdunk majd foglalkozni vele.

ilike17 2008.07.30. 09:47:45

ja te már csak tudod rigor

Marcsóka 2008.08.23. 16:06:42

szellemek márpedig léteznek!!!!nagyon is csak hinni kell bennük.

Rigor 2008.08.23. 20:21:21

Ja mer ti aztán csak tudjátok:) - de tényleg ilyen óvodás színvonalra mit vártok? értelmes választ?:)

Rigor 2008.08.23. 20:22:38

Egyébként meg tessék deffiniálni pontosan mit is kéne szellemen érteni.

Azt hogy lélek vagy a gondolkodni, érzékelni képes emlékekkel terhelt tudatunk lenne testtől függetlenül, nos annak létezését nem nehéz cáfolni.

Gábor 2008.08.23. 22:09:08

szellemek márpedig NEM léteznek!!!!nagyon is nem, csak tudni kell.

ilike17 2008.09.06. 11:43:19

nem tudjátok mert nem hisztek benne de én tudom h vannak és kész nem fogok nektek magyarászkodni mert nincs értelme aki hisz bennünk azok tudják h vannak majd megtudjátok ha idéztek na pá

Gábor 2008.09.06. 13:35:02

ilike17!

Most tudod, vagy hiszed? Ha tudod akkor minek hiszed(?), ha hiszed akkor nem tudod...

(A mikulásban is sok millióan hisznek, igaz ők gyerekek, akik még "tudatlanok", és Becsapják a felnőttek...)

Érveid hogy vannak: 1. hiszek benne
2. és kész

Óvoda?:)

Gábor 2008.09.06. 13:44:01

"nem fogok nektek magyarászkodn"

Akkor minek írtál ide?
("és kész" - ezért érdemes volt megszületni, illetve megszólalni...:))))

ilike17 2008.09.11. 19:08:32

jaj akadj már le rólam te bunkó tiszta szégyen vagy azt hiszed te vagy itt az okos "kisfiú"pedig nem testvérem na és nekem nem kéne beszolkálni mert nagy bajok lesznek na csá te bunkó

kuangeleven 2008.09.11. 19:35:15

"nem kéne beszolkálni mert nagy bajok lesznek"

Biztos rádküldi a szellemeket. :):)

Sajna a paranormális jelenségekben hívők egy nem elhanyagolható része infantilis csitri, néha nem is értem minek fáradozni. Majd kinövik.

Gábor 2008.09.12. 09:59:43

Nézd ilike17, ha személyeskedsz, és fenyegetőzöl, azzal csak azt éred el hogy hülyének néznek, és kinevetnek... Gondold csak végig, óvodás szinten írogatsz ide, például hogy szellemek azért léteznek mert te megmondtad "és kész". Szerintem ez a hangnem az okoskodó, és felettébb bunkó. Ha tudsz normálisan kommunikálni, illetve érvelni, akkor az én válaszaim stílusa is megváltozik.

(Kovács Gábor, 1983 nov. 18, Skorpió - tessék lehet vuduzni:)))

Amúgy én szívesen leszállok rólad, ha elmondod (végre) miért írsz ide, illetve kinek szánod azokat az egysoros "én megmondtam" típusú, nagyon okos hozászolásokat?

démonélány17 2008.09.19. 19:50:04

amugy igaza van ilike17-nek én hiszek bennük

démonélány17 2008.09.21. 12:54:13

nem akkarok senkivel veszekedni de én is hiszek a szellemekben

Gábor 2008.09.22. 05:28:02

Ez egy vitafórum. A vita, nem veszekedés.

Szóval, miben van igaza?

boletabay 2008.10.02. 21:45:00

Szép estét mindenkinek!
Végigolvastam a blogot.. néhol mulatságos, néhol megdöbbentő irományok olvashatóak.
Nyilvánvaló, hogy a szellemekben hívők nem fogják meggyőzni a "hitetlenek"et, és ez persze fordítva is igaz. Azonban érdemes elgondolkodni a szkeptikusoknak, hogy ha a "szellemesek" (nem rossz értelemben) nem írogatnák be a véleményüket- mint ahogyan ez nem is történt meg már jónéhány napja- úgy nem lenne min vitázni.
Néha kicsit tényleg átment a dolog sértegetésbe, személyeskedésbe( pl Manonál- aki szerintem teljesen korrekt volt). Kár érte Gábor, mert amúgy egészen meggyőző lennél. :)
Félreértés ne essék, én nem vagyok sem hívő, sem szkeptikus. De jó volna eldönteni, hogy hogy is van mindez: így hamarosan részt veszek egy ilyen szeánszon. Egy nagyon kedves barátom nemrégiben véget vetett az életének, nagyon érdekelne, miért tette. Ha kapok rá választ, ha nem- majd eldől, hogy melyik táborba tartozom.
Természetesen az eredményről beszámolok - persze ha érdekel valakit. :)

Számítok a drukkotokra!
A szellemek, és a szellemirtók legyenek veletek!

További szép estét!

BoletaBay

bolhabetu 2008.10.03. 09:03:05

"Félreértés ne essék, én nem vagyok sem hívő, sem szkeptikus. De jó volna eldönteni, hogy hogy is van mindez: így hamarosan részt veszek egy ilyen szeánszon. Egy nagyon kedves barátom nemrégiben véget vetett az életének, nagyon érdekelne, miért tette. Ha kapok rá választ, ha nem- majd eldől, hogy melyik táborba tartozom."

Ez érdekesnek hangzik, de egy mondás jut róla eszembe, ami így hangzik (sajna a forrást nem jut eszembe)
"A hajótörés nem a legjobb alkalom az úszástanulásra."
Szóval, ha az érdekel, hogy lehet-e a dologban valami nem biztos, hogy pont egy ilyen érzelmekkel terhes téma mentén érdemes elkezdeni.
Tegyük fel, hogy a barátod szelleme/az asztalt körülülők előítéletei előállnak egy válasszal a fenti kérdésre. Hogyan ellenőrzöd? A barátodat nem tudod megkérdezni, hiszen éppen őt próbálod megkérdezni. Hacsak nem mond konkrétumokat esélytelen, hogy bárki függetlenül megerősítse, hiszen valószínűleg a rokonai, többi ismerőse is csak találgat az okokról.

Ha egy szeánsz során olyan ellenőrizhető, lehetőleg minél konkrétabb állítások tömege kerülne elő az elhunytról, amit a jelenlevők egyike sem ismert előtte, de függetlenül ellenőrizhető, az már viszont érdekes lenne.

boletabay 2008.10.03. 16:15:21

Igen, tény hogy nem a legjobb módját választom a próbatételnek. Azonban mindenképpen úgy szeretnék hozzáállni a dolgokhoz, hogy megtapasztalom, történik-e bármi, hiszen akkor a későbbiekben már érdemben tudnék róla vitatkozni.( A puding próbája az evés- én inkább így fogalmaznék)
Egyet értek a "hívőkkel" abban, hogy ameddig nem próbálom ki, addig nem tudok nyilatkozni sem, mert el nem tudom képzelni, mit élhetnek át.

Másrészt azonban én nem szeretném, ha különféle haditudósítók, vagy teljesen idegen "erők" reagálnának a tevékenységünkre, mert akkor egészen biztos, hogy valamelyik velem együtt poharazgató társamra gyanakodnék, hogy ejnye bejnye.. :)
A leányzót pedig a többiek nem ismerték, szóval..
Persze tudom, lehet az én kezem nem bír majd magával..

Szerintem egy próbát mindenkinek megér ez, még a szkeptikusoknak is! :D

Te nem szeretnéd kipróbálni, bolhabetu?

kuangeleven 2008.10.03. 18:45:33

"Szerintem egy próbát mindenkinek megér ez, még a szkeptikusoknak is!"

Vicces ez az újra és újra felmerülő kérdés egy olyan cikkek alatt, ami arról szól, hogy szkeptikusok elmentek és kipróbálták.
Ezzel együtt, ha úgy gondolod, hogy van valami amit érdemes "kipróbálni", akkor ne kímélj minket!

boletabay 2008.10.03. 19:08:00

Igen, tudom hogy mi van a cikkben, hiszen elolvastam. Mint ahogyan mindenki aki ide látogat.
Nyilván nem a világ szkeptikusait képviselőkhöz intéztem a kipróbálásról alkotott gondolataimat, akik részt vettek benne, hanem azokhoz, akik nem. (pl hozzád, kuangeleven..)
Vicces-e hogy egy szellemekkel- nem létező szellemekkel foglalkozó blogba szellemes szeánszos hozzászólások érkeznek?! Úgy gondolom nem véletlenül.. természetesen ez attól lehet vicces.

De szívesen beszélgetek, vitatkozom akármiről

Szóval nem kíméllek benneteket! :)

Sylvia75 2008.10.04. 15:27:14

Sziasztok!

Én érdeklődni szeretnék,hogy ez most történt velem és a véleményetekre lennék kíváncsi,mert egyszerűen még ilyet nem láttam..-szóval ma ebédeltünk itt bennt a szobában a párommal,én ültem itt az sztalnál.ő meg az ülőgarnitúrán,velem szemben és ebédeltünk,.Egyszer csak arra lettem figyelmes,hogy a földön,lennt a járólapon egy árnyék megy ki a konyha fele,és az ajtón lévő ilyen gyöngyökból lévő ajtódísz kiakad a helyéből és az árnyék eltűnt! :O-mondom a páromnak,hogy Te is láttad???-Azt mondja Ő is pont ezt akarta kérdezni éppen---Gyerekek mi lehet ez????SOS válaszoljon vki,ha lehet.Nagyon köszönöm:Sylvia75

Szilágyi András 2008.10.05. 00:20:35

Hát azt mi honnét tudjuk? Nem voltunk ott. Legfeljebb találgathatunk, de úgyis mindegyikre azt mondod, hogy az nem lehetett, mert... Úgyhogy nyilván szellem volt, mi más?

2008.10.05. 00:32:51

Kedves Sylvia!

A párod is földön haladó árnyékként írta le jelenséget?

MosoMasa 2008.10.05. 16:50:18

Csodálatos dolgok ezek. Számomra nagyon érdekes, hogy soha senki nem kérdezett rá még szellemeknél az emberiséget oly nagyon foglalkoztató kérdésekre (vagy ha rá is kérdezett nincs válasz), hogy pl. hogyan épültek a piramisok, mi a szt.grál. Hová lett Mária, ki ölte meg Napóleont, ki és miért tette oda a Stonehenge -et....stb, stb, ezer meg ezer kérdés, és nincs megfejtve!!! Hát rajta kedveseim!

kuangeleven 2008.10.05. 19:49:12

"Gyerekek mi lehet ez????SOS válaszoljon vki,ha lehet.Nagyon köszönöm:Sylvia75"

Nem én voltam, az biztos. :)
A konkrét helyszín ismeretének hiányában elég nehéz mit mondani. A huzatra tudok tippelni első körben

MosoMasa 2008.10.05. 21:17:29

Jajjj, kicsit fájt!
Nos ezeket én is tudom, én is nézem. De nagyon jól tudod, hogy ennek a fele még továbbra is találgatás, és egyszerre "forgalomban" van több ilyen-olyan elmélet is. Máriát meg nagyon gyorsan lezártad.
És mi van továbbá azokkal a kérdésekkel, amiről a nationalon nincs film?

MosoMasa 2008.10.05. 21:19:53

Napóleon költői kérdés volt....tudod, A.E.Bizottság:
hu.wikipedia.org/wiki/A._E._Bizottság

2008.10.05. 21:31:19

"És mi van továbbá azokkal a kérdésekkel, amiről a nationalon nincs film? "
Pl.?

MosoMasa 2008.10.05. 21:49:44

Hát barátom van a világban egy-két dolog, ami nincs megoldva, tisztázva...

Káló Rita 2008.10.18. 16:04:24

FIGYELEM!!!!! SOHA semmi esetben NE idézzetek szellemet haljátok??!!!
Mert ha a csatornán keresztül véletlenül egy ROSSZ szellem jön át
akkor azt soha az életben nem vakarod le magadról NEKEM VAN BENNE RÉSZEMM azért írom le nektek egy nagy hibát követtem el pár éve és azóta sem hagy békén egy túlvilági kérem aki tud segítsen azóta is depresszióban vagyok suliba sem járok pedig egy 12 éves lány vagyok barna haj barna szem :'(

Gábor 2008.10.19. 00:20:08

Nyugalom, semmi pánik(!) idővel majd kinövi...

(Azért próbáld meg elolvasni, a lap tetején azt a hosszú - hosszú cikket. Menni fog?:)

Én 2008.10.19. 01:29:07

Szegény, biztos megidézted Harry Pottert!
Kedves Rita! Miért is érzem ezt egy rohadt nagy kamunak? Talán ha komolyan gondolnád nem az lett volna a legfőbb hogy hogy nézel ki.
Mellesleg ha 12 éves vagy, és pár éve idézted meg, akkor hány éves voltál? min. 10, de lehet hogy 7-8? Ilyen korban baromság az egészet megtenni. Ha vannak szellemek azért, mert akár így is járhatsz; ha nincsenek, meg azért, mert 12 évesen elmebeteggé, paranoiddá válni nem lehet túl jó érzés.
U.i. : Talán a Szellemírtók segítenek!

2008.10.19. 02:07:43

Viszamlékszem 12 éves koromra.
Én is féltem a szellemektől.

Kedves Rita!
Ne hanyagold a sulit!
Segít megszabadulni a szellemektől.

Genesis 2008.10.26. 23:40:11

Üdv. Mindenkinek!

Nemrég egy barátom számolt be seregbéli "szellemidézéseikről". Szó mi szó elég érdekesen hangzott, elmesélte, hogy egy kartonlapra voltak felírva betűk, számok, igen nem stb. A történetet kb. úgy írom le, ahogyan elmondta nekem.
Először mikor csinálták nevetett a többieken, hogy ez marhaság meg úgysem fog semmi sem történni, majd megkérték, hogy csinálja ő is és idézzen ő szellemet. Persze mi más történt volna a pohár megmozdult, a szellem hozzá jött, majd kérdezett tőle dolgokat, de később rájött, hogy nem kapcsolódik hozzá a szellem, ahogy ő mondta hazudós szellem, ezért elküldték, bár többször visszatért. Sokszor megismételték, általában csak hozzá és másik katonatársához jöttek szellemek. Az egyik legfurcsább az volt, amikor megkérdezte az egyiket, hogy kicsoda és az azt felelte rá, hogy a húga. Ezt nem tudta akkor mire vélni, mivel tényleg van egy öccse és egy húga, akik élnek, de mint később kiderült, édesanyjával beszélt erről az esetről és elmondta neki, hogy régebben volt egy vetélése. Persze erről a barátom nem tudott, akkor tudta meg, ennek ellenére a mai napig nem akarja elhinni, ami történt. Mesélt még sok dologról az idézésekkel kapcsolatban pl. a kóbor kutyák veszetten vonyítottak a laktanya környékén, volt olyan, amikor idézés közben elmondása szerint az egyik szekrényre egy nagyon nagyot rávágtak volna, akkorát dübbent. persze senki sem lehetett, mert mindenki az asztal körül volt. Valamint az egyik legérdekesebb dolog, hogy a pohár szabályos kört írt le közben gyorsulva (sztem egyébként ez az egyik olyan dolog, amire nincs olyan magyarázat, hogy szándékosan írnak le szabályos kört a pohárral a résztvevők, ahhoz sztem elég nagy összhangra lenne szükség) és most még eszembe jutott, azt is mondta, hogy a pohár a saját tengelye körül forgott. Voltak még hihetetlen dolgok, amiket mesélt, számára és számomra is hihetetlen, nincs rá magyarázat, ő mondott ezzel kapcsolatban olyat, hogy ezek a szellemidézések a reinkarnációt támasztják alá, hogy a lelkekkel vannak kapcsolatban...

Igazából nem is tudom miért írtam ezt le, talán kíváncsi vagyok milyen hatást vált ki a szkeptikusokból, bár számítok rá, hogy nem lesz pozitív :)
Annak ellenére, hogy realistának tartom magam, nem vetem meg az efféle paranormális dolgokat, ha ez valójában az?! De mint mindenbe és minden oldalról bele lehet a dolgokba magyarázni mindent, ezért valahol annak is igaza van sztem aki azt állítja, hogy kamu meg annak is aki azt hiszi, hogy tényleg szellem van a dologban.

Egyébként nem értem miért kell másokat a véleményükért megítélni, azért mert mérnök-fizikus vagyok és én jobban értek valamihez.

Valamint, ha már itt tartunk, az evolúciót épp úgy lehet cáfolni, mint alátámasztani (nem fogok mondani sem érvet sem ellenérvet, aki akar, talál mindkettőt). :)

És még valami, ha a világ keletkezésekor nem volt semmi, amit nem is tudom minek is tekinthetünk, talán anyag? energia? rezgés? ... és az mégis mi volt szerves vagy szervetlen?
Egyébként még egy dolog :) az aerodinamika törvénye szerint a méhecske nem tud repülni :) ezek szerint vagy az aerodinamika tévedett és a méhecske a fizika szerint mégis képes a repülésre, vagy az aerodinamika törvénye helyes, csak a méhecske leszarja :D na jó, ez csak poén volt! :)

Jó fórumozást Mindenkinek, valamint további kellemes fikcionálást és hitegetést!

Gábor 2008.10.27. 00:17:36

"Valamint, ha már itt tartunk, az evolúciót épp úgy lehet cáfolni, mint alátámasztani (nem fogok mondani sem érvet sem ellenérvet, aki akar, talál mindkettőt). :)"

A kritikád itt tudod megosztani szakemberekkel:
www.szkeptikustarsasag.hu/forum/intelligent_design__ertelmes_tervezettseg_

És még valami, ha a világ keletkezésekor nem volt semmi,

Keletkezés EÖLTT nem volt semmi... a keletkezéskor már "keletkezett valami".

amit nem is tudom minek is tekinthetünk, talán anyag? energia? rezgés? ...

A korai univerzumot egyenletesen és izotróp módon töltötte ki egy hihetetlenül nagy energiasűrűség és a vele járó óriási hőmérséklet és nyomás.

www.mcse.hu/index.php?option=com_mediatar&Itemid=338

"és az mégis mi volt szerves vagy szervetlen?"

Egyik sem, mivel még atomok sem léteztek... atomok híján, sem szerves-, sem szervetlen- anyag nem volt a korai univerzumban...

Folyt köv.

Gábor 2008.10.27. 07:49:52

Először is nem méhecske hanem dongó. Másodszor soha nem mondta senki hogy "ellent mond" csak nem tudták modellezni... Ja és le vagy maradva a 40 évek óta tudjuk hogyan képes repüli a dongó:

F. W. Schmitz német aerodinamikus 1938-40-es években végzett mérései derítették ki. A szárny körül kialakult áramlást elsősorban a leválási pont helyzete változtatja, ezt pedig a levegőmolekulák tehetetlensége és súrlódása, illetve e kettő viszonya határozza meg. Egy test mellet elhaladó levegőmolekula először gyorsul, sebessége nő, mozgási energiája nagyobb lesz. Ugyanakkor a test felületével súrlódik, ez a súrlódás fékezi, végül a levegőrészecske megáll. A megállás helye adja meg az áramlás leválásának helyét, mert az utánuk jövő levegőmolekulák is helyet akarnak “csinálni” maguknak. A levegőrészecskét a tehetetlensége tovább akarja mozgatni, a súrlódás pedig fékezi. Ez a két erő alakítja ki a test körüli áramlás képét.

hu.wikipedia.org/wiki/Reynolds-sz%C3%A1m

Ha rögzített szárnya lenne a dongónak, valóban nem lenne képes repülni de mivel ne csak fel le csapkod (lásd fenti idézet) ezért képes repülni (modellezhető a Reynolds számokkal, lásd a linket). Le vagy maradva, na akkor ha megengeded: :)...

folyt köv.

Gábor 2008.10.27. 07:57:32

"Annak ellenére, hogy realistának tartom magam, nem vetem meg az efféle paranormális dolgokat, ha ez valójában az?! De mint mindenbe és minden oldalról bele lehet a dolgokba magyarázni mindent, ezért valahol annak is igaza van sztem aki azt állítja, hogy kamu meg annak is aki azt hiszi, hogy tényleg szellem van a dologban."

A fentiek alapján te pontosan ezt teszed: belemagyarázod. És mivel a tudásod hiányos, azt hiszed más sem tud... (hihi)

Gábor 2008.10.27. 08:01:34

"Jó fórumozást Mindenkinek, valamint további kellemes fikcionálást és hitegetést!"

Ne magadból indulj ki. Egyedül Te vagy aki itt hiteget. Ugyanis állításaid bizonyítatlanok (arról nem beszélve hogy másod kézből való)!

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.10.27. 09:08:37

Annak idején a középiskolai kollégiumban mi is idéztünk szellemet.
Volt minden... kopogás, fuvallat, bútorok mozdultak meg. Az alsóbb évfolyamos "vendégeink" össze is csinálták magukat.

Ezt el is vártuk, hiszen órákat dolgoztunk előtte, hogy a hatás meggyőző legyen...

Volt relés "kopogó", damillal nyitott ablak...satöbbi...

Nem gondolod komolyan, hogy a katonák között terjedő történetek nem lettek kiszínezve....

Genesis 2008.10.27. 16:12:06

Szinte már vártam az értelem kibontakozását:)
Nos, az evolúciót akkor felejtsük el, azzal szimplán valamilyen hidat akartam képezni a két téma közt, bár rájöttem, hogy a szellemeknél van a létezésüket meghazudtolható fizikai bizonyíték, míg az evolúcióra nincs racionális magyarázat egyik részről sem.
Viszont uúgy a keletkezésre sincs.
Ugorjunk egyet, már vannak szervetlen és szerves anyagok, vegyületek. Tekintve a mi szénalapú szerves létformánkat voltak a szervetlen szénatomok, majd abból jöttek létre a szerves anyagok, mint tudjuk, minden szerves anyag tartalmaz szenet (meg esetenként más-más szervetlent is). Ez eddig így ok is, na de mi van az életfolyamatokkal? Hirtelen megjelent egy polimer szerves anyag, a DNS? Akkor ezek szerint az egysejtűek szimplán szerves és szervetlen anyagok "összeálltak" és néhány szerves polimerben rögzültek felépítésük alapján... No, kicsit eltértem az alapoktól, de hátha kapok még érdekes linkeket :D (Hozzáteszem, ezek a gondolataim pusztán fikciókon alapulnak és tudásom valóban hiányos.)
Visszatérve a méhecskére :D, mint említettem csak poénnak szántam, annak ellenére, hogy nem voltam tisztában vele. (Egyébként, ha megpróbáltad volna megmagyarázni, hogy nem repülhet, de ő erről nem tud és repül, akkor sem hiszem el.) Részemről kösz a felvilágosítást!
A belemagyarázásra pedig csak annyit, hogy a célom, mint említettem, hogy kíváncsi voltam a véleményetekre, igaz ez is egy vélemény csak lényegi különbség van a között, hogy a véleményt a stílusra értem (mint említettem megpróbáltam a barátom szavaival elmondani) vagy mondok vmit a tartalmára (elég hihetően mondta nekem a történetet, ráadásul jól ismerem és olyan ember, akinek adok a szavára, hozzáteszem említett olyan esetet is, amikor ketten csinálta egy olyan hívő emberel, aki szintén kételkedett ebben és vmi akkor is történt, ezt szintén nem azért írom, hogy hitegesselek Téged vagy bárkit). Részemről pedig véleménye bárkinek lehet, csak a kulturáltság szempontjából nem jó, ha valaki arrogáns és nem válogatja meg szavait, visszataszító valamint idegesítő is egyben. (Hozzáteszem, attól még mindig lehet művelt.)
Valóban úgy tűnhetett, hogy meg akarok győzni bárkit is, egy biztos, mindenki azt hisz, amit akar, ettől függetlenül a válaszaidnak jóformán semmi közük nem volt a történethez, inkább csak a véleményemre reagáltál, bár szinte számítottam rá.
Végül hozzáteszem, továbbra sem áll szándékomban bárkinek bizonyítani semmit sem ezzel a történettel, csak a kritikusok véleményére voltam kíváncsi!
Tiszteltem Hölgyeim és Uraim!
További Kellemes Napot!

Gábor 2008.10.27. 18:45:06

Történik valami megmagyarázhatatlan, mi más lenne mint szellem...? de ezt ráfoghatjuk szinte mindenre amit nem ismerünk. Tényleg miért pont szellem mozgatta a poharat, és nem láthatatlan repülő rózsaszín malacok??? (ez komolyan kérdezem, honnan tudod?)

Kedves Genesis, definiálnád a szellem szót? (ahány ember, kultúra annyiféle magyarázat - talán közelebb jutunk a valósághoz ha közösen megpróbáljuk értelmezni.)

Genesis 2008.10.27. 22:57:29

"Történik valami megmagyarázhatatlan, mi más lenne mint szellem...?" "és nem láthatatlan repülő rózsaszín malacok???"
Ezek szerint akár azok is lehetnek :D
Na, akkor most komolyan. Teljesen mind1, hogy mi az ami a poharat mozgatja, számodra lényegtelen, de ha a newtoni fizikára alapozva valaminek mozgatnia kellett azt, akkor az nem lehetett szellem? Vagyis ha se én se Te és még lehet Newton se tudta, hogy mi mozgatja, akkor egyszerűbb rá azt mondani, hogy nincs szellem (hozzáteszem nem hiszek benne és nem állítom, hogy van), minthogy azt feltételezzük, hogy nem a fizikánkkal van baj. Mi van akkor, ha ez esetben is egy olyan dolgot próbálunk megmagyarázni, amihez kevés jelenlegi tudásunk (ezalatt értem én a tudomány jelenlegi helyzetét), mint tudjuk Ptolemaiosz szerint anno a Föld volt mindennek a közepe, később Kopernikusz a Napot mondta ugyanennek, de ma már tudjuk, hogy nincs középpontja a Világegyetemnek.

Ez esetben kár egy olyan valamit értelmezni, mely nem fizikán alapul, beszélhetünk halottak lelkeiről szellem alatt vagy egy másik dimenzióbeli kivetülésről.

Jut eszembe megint marhaságot írok, mivel ezekre a szcientológia ad magyarázatot, ami szintén távol áll a fizikától.

Na mind1... most sztem senki sem lett előrébb. :S

nyari mikulas (törölt) 2008.10.27. 23:04:51

Kedves Genesis, definiálnád a szellem szót?

Genesis 2008.10.27. 23:11:33

Bocsánat nem szcientológiát akartam írni, összetévesztettem... csak nem jut eszembe mivel. Nem lényeg, utolsó két bekezdés lényegtelen.

Genesis 2008.10.27. 23:31:16

Miért akar mindenki definíciót? Mint mondtam nem értelmezhető, mivel kevés hozzá az agy meg a tudás, hogy felfogjuk valójában mi a magyarázat.

Ha szeretnéd, akkor azt tudom rá mondani, hogy a szellem fogalma transzcendens.

nyari mikulas (törölt) 2008.10.27. 23:55:55

Ha nem tudjuk, hogy a "szellem" szo mit jelent, akkor ertelmetlen a beszelgetes.

Akkor a szellem helyere irjuk/mondjuk hogy "valami ismeretlen hatas". Probald meg ezt kovetkezetesen vegigvinni, nagyon erdekes lesz!

Ugy velem a koznyelv valami emberhez hasonloan gondolkozo, erzekelo, es emberhez hasonlo, vagy azt meghalado kepessegekkel rendelkezo, de anyagtol fuggetlen letezot ert.
Test nelkuli ember, ami/aki hatast kepes kifejteni a kornyezetere.

Gábor 2008.10.28. 11:06:21

"Na, akkor most komolyan. Teljesen mind1, hogy mi az ami a poharat mozgatja, számodra lényegtelen,"

Már ne haragudj de számodra lényegtelen!:))) Idézlek: " kár egy olyan valamit értelmezni" .

Meg se próbálod megismerni a körülötted lévő világot... ok, engem nem zavar. De ne vetítsd ki ezt rám is, rendben?

Miből gondolod fel nem fogható; vagy természetfeletti? Eleve hibás a transzcendens, mert a pohár mozog... tehát van egy felfogható esemény! (mozgás) Arról nem beszélve, hogy a tárgyak képesek mozogni küldő erő hatására. (honnan tudod hogy nem egy ismeretlen természeti erő mozgatta a poharat, vagy l.r.r. malacok, stb.? Megmondom: sehonnan!)

Persze mi egy olyan dologról beszélünk amit te sem láttál, csak mesélték. Ezen is el lehet(ne) gondolkodni...

Genesis 2008.10.28. 16:42:35

"honnan tudod hogy nem egy ismeretlen természeti erő mozgatta a poharat, vagy l.r.r. malacok, stb.? Megmondom: sehonnan!"

De attól, hogy nem tudom még mozgathatta. Épp úgy mozgathatta, mint egy másik ember, csak épp kézenfekvőbb azt mondani, hogy nincs olyan ismeretlen természeti erő és 100%, hogy emberi tettről van szó, ezzel szemben mennyivel nehezebb azt bebizonyítani, hogy nem valaki mozgatta.

Azért írtam, hogy számodra lényegtelen, mert a szavaidból épp azt sejteted, hogy legyen szó bármiről, ami a poharat mozgatja, amíg nem tudom bebizonyítani, hogy az létező valami, akkor az nem létezik, tehát nem mozgathatta.

"Meg se próbálod megismerni a körülötted lévő világot... ok, engem nem zavar. De ne vetítsd ki ezt rám is, rendben?"

Hmm ha nem próbálnám megérteni, akkor miért foglalkozok ilyen értelmetlen problémákkal, mint a szellemek.
Fordítsunk a dolgon: próbáld meg bebizonyítani, hogy a poharat
nem ember mozgatja;
ember mozgatja;
szellem mozgatja (tfh. a szellem ebben az esetben egy ismeretlen természeti erő);
nem szellem mozgatja (szintén)!

Kár, hogy semmi értelme sincs továbbra sem a bizonyításnak, mivel túl sok az olyan tényező, ami alapján több állítást nem lehet megvizsgálni, de attól még nem biztos, hogy az a helyes, amire van megmagyarázható megoldás.

Elismerem, hogy nem láttam, de ez számomra nem ad okot arra, hogy ne próbáljam meg megérteni, ezek után még mindig sikertelenül, ugyanis számomra, ami nem létezik, attól még az létezhet. És elhiheted, ha be tudnám bizonyítani, hogy létezik, akkor most nem itt lennék.

Egyébként számomra az is rejtély, hogy miért kell egy olyan embernek, aki fejben elvégez bármilyen matematikai műveletet, 6 tizedes jegy pontossággal vagy még többel, gyorsabban, mint betudnám írni számológépbe, valamint pillanatok alatt megmondja x-ed fokú egyenlet végeredményét bármilyen számolás nélkül, a fizikát a kisujjából kirázza, büdösnek, csapzottnak, ápolatlannak és igénytelennek lennie?

És elnézést kérek, ha megbántottalak volna bármilyen feléd irányuló kijelentésemmel!

Gábor 2008.10.28. 17:09:13

"honnan tudod hogy nem egy ismeretlen természeti erő mozgatta a poharat, vagy l.r.r. malacok, stb.? Megmondom: sehonnan!"

De attól, hogy nem tudom még mozgathatta."

Nem. És attól még hogy nem tudom, lehet hogy nem mozgatta. Értelmetlen találgatás mindkét mondat.

"hogy legyen szó bármiről, ami a poharat mozgatja, amíg nem tudom bebizonyítani, hogy az létező valami, akkor az nem létezik, tehát nem mozgathatta."

Nem. Helyesen így hangzik:
...amíg nem tudom bebizonyítani, hogy az létező folyamat micsoda, addig pusztán csak találgatok; tehát valami számomra nem ismert folyamat mozgathatta.

"Fordítsunk a dolgon: próbáld meg bebizonyítani, hogy a poharat
nem ember mozgatja;
ember mozgatja;"

Nem én állítom hogy nem ember mozgatta, hanem te. Tehát a te állítod, te is bizonyítsd be. Én egyenlőre semmit nem állítottam a szellemekkel kapcsolatban csak kérdeztem.

"ugyanis számomra, ami nem létezik, attól még az létezhet."

Ez logikai hiba. Valami vagy van, vagy nincs.

Hoztál egy történetet. Eddig rendben van. Kérdéseket tettünk fel neked. A válaszok helyett személyeskedsz. hmm... Döntsd el mit állítasz, tedd fel a kérdéseidet. Ilyen egyszerű.

Gábor 2008.10.28. 17:12:31

Már ne haragudj ez a témához tartozik? Vagy csak szeretsz offolni...

"Egyébként számomra az is rejtély, hogy miért kell egy olyan embernek, aki fejben elvégez bármilyen matematikai műveletet, 6 tizedes jegy pontossággal vagy még többel, gyorsabban, mint betudnám írni számológépbe, valamint pillanatok alatt megmondja x-ed fokú egyenlet végeredményét bármilyen számolás nélkül, a fizikát a kisujjából kirázza, büdösnek, csapzottnak, ápolatlannak és igénytelennek lennie?"

Egyébként meg számomra rejtély hogy ez kire mondtad, mert nevet nem említettél... a fórumozókat meg nem ismerd. Ez nagyon off, és rágalmazás szagú... ami ugye jogi eset.

Gábor 2008.10.28. 17:34:30

Kiegészítés:

"ugyanis számomra, ami nem létezik, attól még az létezhet."

Ha ezt úgy érted hogy valamiről nem tudunk, attól az még létezhet - akkor természeten igazad van. De találgatásból nem igazán lehet valaminek a létét igazolni, vagy cáfolni.

bolhabetu 2008.10.28. 18:00:31

Kedves Genesis!

Nekem személy szerint csak annyi bajom ezzel a vitával, hogy ismét arról folyik hogy valaki valahol valamikor látott valamit, amit valahogy elmesélt. Persze elhiszem, hogy nagyon rendes, szavahihető ember, de ezekre a történetekre mindig igaz a távolsággal egyenesen arányosság törvénye. Minél közvetettebb hozzáférésünk van a megfigyeléshez, annál rendkívülibb a történet.

Genesis 2008.10.28. 19:10:46

Rendben, elfogadom, akkor a lényeg, hogy ha nem tudom bebizonyítani azt, amit nem lehet, akkor törődjek bele, hogy van rá logikus magyarázat, hogy nincs.

A példával csak arra akartam célozni, hogy vannak, olyan tőlünk független dolgok, amikre szintén nincs magyarázat. Egyébként valós egyénről volt benne szó, mivel nevet nem említettem, félreérthető volt. Nem személyeskedésnek szántam.
Szóval most kijelentem, hogy nem állt szándékomban senkit sem megsérteni előző hozzászólásommal.
Egyébként, ha valaki perre vinné sok szerencsét kívánok neki.

Tehát a témáról sikeresen leakadtam.
Szellemek nem mozgatnak tárgyakat.

Ha esetleg személyes tapasztalataim lesznek még visszatérek.

Viszlát!

Gábor 2008.10.28. 21:05:59

Még mindig nem érted, te nem velem vitatkozol, hanem saját magaddal. Olyan állításokat teszel, amit csak te állítasz, és persze logikailag nem jó. Azok után ezt megcáfolod, és lesed milyen okos vagy… Bocs, de te most mit is akarsz mondani?

"Rendben, elfogadom, akkor a lényeg, hogy ha nem tudom bebizonyítani azt, amit nem lehet, akkor törődjek bele, hogy van rá logikus magyarázat, hogy nincs."

Nem elfogadni kell, hanem megérteni, és a bizonyítékokat végiggondolni, esetleg a kísérletek eredményeit megismételni. Senki nem azt várja el tőled, hogy hidd el amit mondunk, hanem értsd meg amit mondunk. És utána azzal vitatkozz, amit állítunk, nem azzal amit vélsz, hogy állítunk.

„A példával csak arra akartam célozni, hogy vannak, olyan tőlünk független dolgok, amikre szintén nincs magyarázat.”

Ezt senki nem cáfolja. De a szellemek nem léte bizonyított dolog. (ha most tényleg érdekelne, és nem csak magaddal vitáznál, megkérdeznéd mik azok a bizonyítékok amik a szellemek nem léte ellen szólnak?)

"Szellemek nem mozgatnak tárgyakat."

Ezt sem mondta senki. Csak először definiálni kell hogy mi az amit szellem alatt értünk. Mert ha hallott emberek lelkét, ez könnyen bizonyítható/ illetve cáfolható.

sziszike · http://www.szyndy.eoldal.hu 2008.11.02. 19:39:27

hat en szohoz sem jutok!!!!!:X nemtudom enis halottam ijen hasonlo tortenetekt de ez mar nekem magas......

jász Tibor 2008.11.10. 09:34:04

Én hiszek a szellemekben
küld jetek tipett szellemidézésre lécci

Bús István 2008.11.26. 17:08:27

Én a Mamámmal szeretnék beszélni.

Fira Heffner 2009.02.16. 11:08:49

Bocsánat h csak most írok vissza, Nietsnie volt a nickem.

Én: "Gábor, te kb olyan vagy mint egy vallási fanatikus, csak te a tudomány fanatikusa. "

Gábor: És akkor mi van?
------------------------------
- Semmi.
------------------------------
Gábor: Amúgy művészet, könyv, sport (vivás) fanatikus is vagyok, és beszélhetünk Michelangelo verseiről, Moholy Nagy

képeiről... jaj bocsánat, észre vetted hogy ez a bolg a tudomány népszerűsítéséről szól? Persze hogy erről beszélek... :)
-----------------------------
- De észrevettem. :)) Én is erröl beszélek egyébként, csak egy másik perspektívából. Amúgy nehezen tudok elképzelni egy

szkeptikust amint a müvészeten filózgat, mármint nekem ez egy kicsit olyan furán hat. Kifejtem röviden h miért:
szerintem a müvészeti érdeklödéshez szükség van egy jó adag szellemi szabadságra, hogy például filózni tudjon az ember egy

avantgarde festményen. Tehát ezt nehezen tudom össze egyeztetni egy olyan személlyel akinek az egy az egy, és a kettö meg

kettö, és nem is gondolkodik olyanon semmiképp sem h ez talán nem így van, mert talán az egy nem is létezik, mert talán egy

pillangó álma csak az egész világ, és akkor mi az az egy?:)) Na de nem akarom ezt túl bonyolítani.
-----------------------------
Én: "Egy olyan tudományé amelynek a látóköre folyamatosan változik, s melynek a racionalizmusa is változik. Tehát h

tarthatod így magad objektívnek?"

Gábor: Lehet hogy leírták már, de még egyszer: a racionalizmus nem változik. Amit te akartál mondani:
Egy olyan tudományé amelynek a tapasztalata folyamatosan nő, s melynek a tudása folyamatosan kibővül, egymásra épül...

Nem változik itt semmi, csak több lesz.
-------------------------------
- Ebben igazad van, hülyén fogalmaztam. De mellétenném azért azt h sok sok tudományosan elismert tézis hadilábon áll

egymással, tehát valamelyiknek vak vágánynak kell lennie, mert kétféle igazság nem létezhet, maximum abban az esetben ha

egy harmadik válasz magyarázatot erre a két igazságra és képes öket "egybeolvasztani." Szóval arra akarok utalni h a

folyamatosan növekvö tudomány televan tévedésekkel, tévedésekre épülö fogalmakkal, amelyekre nem térnék ki, mert nem

az én hivatásom eldönteni h mi az igazság, kevés vagyok én ahhoz. :) egyik tudós azt mondja egy dologról hogy yx igaz, a

másik tudós azt mondja hogy yx igaz, egy harmadik meg azt hogy xyz igaz mert az egyik tudós xy tézise ezt bizonyítja.
Persze, most lehet azzal vitatkozni h vak tesztek meg miegymással ki lehet deríteni h melyik tudósnak is van igaza, de akkor

hogy lehet h tudósok közt is éles viták vannak, és miért van h egyik tesztje "üti" a másik tézisét, és fordítva? Csendben

reménykedem h most nem jön majd a szokásos frázis h bizonyítsam az állításom, mindenki tudja h így alakul/növekszik a

tudomány, remélem ezzel te sem vitatkozol.
-------------------------------
Én:"Az én véleményem az, h nagyképüség azt állítani h "szellemek" nem léteznek."

Gábor: Ez egy érv akart lenni? Nem nagyképűség, hanem tudás! Nagyképű? Rendben. Bizonyítsd be hogy nincs igazam, és ne

személyeskedj, mert attól még nem lesz igazad, csak nevetségessé válsz. Tudom, bizonyítom hogy nincsenek, míg te nem

tudod, és nem bizonyítod. (És ebben vaskalpossal nem értek egyet.)
--------------------------------
- Természetesen nem érv, hanem a személyes meglátásom. De mint írtam korábban is, én szeretek filózofálni, alternatívan

gondolkodni. Ennek tükrében az az álláspontom, a szkeptikusokkal szemben h nem csak azokban a dolgokban gondolkodok

amiket a mai tudomány állít, hanem szeretem tovább gondolni ezt. Foglalkoztat a kérdés h mi miért lehet, és véleményem

szerint épp olyan szemellenzös lennék mint egy vallási fanatikus ha elvetnék bizonyos perspektívákat, csak azért mert még

nincs rá bizonyíték a tudomány mai állása szerint. Persze, ez nem jelenti azt h ilogikus dolgokat kezdenék el követni, csak

azért mert az más mint egy "normális ember" gondolkodása. Nekem nem ellenségem a tudomány, egyáltalán. Csak nem

veszem készpénznek.
-------------------------------
Én:"Nem csak azok a dolgok léteznek amelyeket az emberi érzékszervek, illetve emberek által készített müszerek kimutatni

képesek, remélem ez evidens."

Gábor: Mondanál olyat?
(segítek: művészet, fantázia, káosz ...és még bővíthető!) Amúgy ok, szem nem látja, fül nem halja... detektor nem érzékeli...

akkor mi az… á persze szellem! Miből következik hogy szellem, és nem valami más???? Ezt magyarázd meg. Meg azt hogy mi

az hogy szellem. (vaskalapos ez neked mondat neked is szól...)
-------------------------------
- Egy szóval sem mondtam h amit nem ismerünk az szellem. :)) csak h nem állíthatjuk teljes bizonyosággal h nem az. Persze

annak meghatározása h mi is a szellem, az megint csak a személyes véleményem kinyilatkoztatása lehet, mivel a szellemek

nincsenek bizonyítva ugyebár. Sokat filóztam ezen, h miért hihetnek emberek szellemekben, túlvilági entitásokban, vagy h én

miért nem tudom teljesen kizárni a létezésüket logikusan. Régebben próbálkoztam szellem abc-vel, és volt pár furának

mondható történés, amellyekre egészbiztos nem magyarázat az idemotoros mozgás teóriája. Például volt olyan hogy, kint a

konyhában sütögettem egy ilyen "szeánsz" után pár órával, és a függöleges kés tartóból kivágódott egy kés, és mellettem

repült el. (nem kipottyant belöle, hanem elrepült mellettem mintha dobták volna) Persze nem kivánom senkinek h eme sorokat

elhigyje, inkább arra szeretnék rávillágitani h szkeptikussággal kapcsolatosan az ilyen dolgok miatt vagyok szkeptikus azzal

szemben h a tudomány, és a racionalítás választ tud erre adni. Persze, nem vágom rá egyböl h szellem, mert nem állítok

ilyesmit. Lehet emögött a dolgok mögött egy olyan természet jelenség amelyeket nem ismerünk még, vagy akármi más.

Persze, ezek szintén csak filózgatások, de a logika számomra nem odavezetett ennél a konyhai esetnél h a gravitáció egy

függölegesen tartóba helyezett kést elrepítsen, több métert, vízszintes pályán haladva. A válaszodra válaszolva, fogalmam

sincs h mi az a szellem, talán túlvilági létforma, talán más dimenzióban élö lény, talán a pókmalac bolygó láthatalan

nagykövete.:)) pontosabban fogalmazva, számomra a szellem mint olyan nem létezik, hanem vannak olyan történések,

amelyeket okozhatott akár szellem is, meg télapó, meg spagetti szörny is. Remélem nem kell majd kitérnem arra h hiszek e

télapóban.:))
-------------------------------
Én: Persze, evidens h nem hiszek a spagetti szörnyben csak azért mert nem lehet bizonyítani h nem létetik, ellenben a

lehetöség mégis megvan rá, akármilyen vicces is, akár a télapó létezése :))

Gábor: Miért evidens? Miért van rá meg az elvi lehetőség?
-------------------------------
- Miért ne lenne? azért mert minden sejtem azt kiálltja számomra is hülyeség hinni a télapóban, vagy a kockás fülü nyúlban,

attól még nem tudom biztosan állítani h nem létezik. Persze tudom, bizonyítsam be h létezik. Oké, ígérem amint végzek a

kutatásaimmal, illetve vak teszteket végzek a télapó jelöltekkel, egyböl publikálni fogom. :)))
-------------------------------
Én: „Söt, rengeteg olyan dolog létezik amit a mai tudomány nem képes megmagyarázni, „

Gábor: És akkor már nem is jó? (A tudomány és én is soha nem állította hogy mindent tud, de amit igen azt ne ferdítsűk már

el! Pl.: szellemek. Ok?)
-------------------------------
- De, jó a tudomány. Ellenben nem tökéletes. -inkább erre utaltam valóban. A ferdítésekkel kapcsolatosan egyetértek.
viszont; mint korábban is írtam a tudomány jelenlegi ismeretei nem csalhatatlanok, tehát annak ellenére h vitathatlanok a

tudomány által elért dolgok, én nem tenném rá az életem h nem lehet akár holnap is egy olyan felfedezés ami netán kukába

vetheti az eddigi ismereteink fizikáról, kémiáról, matematikáról. Te rá tennéd az életed? Egyébként elítélem azokat akik pénzt

sajtolnak ki buta emberekböl, ilyen dolgok mögé bújva amit nem ismerünk pontosan, és ök sem ismerhetnek.
-------------------------------
Én: és nem tudom, lehet bennem van a hiba én sosem a legkézenfekvöbb megoldásban hiszek, mert nem biztos h a

legkézenfekvöbb verzió a valódi igazság.

Gábor: Bizonyítsd különben csak azt mondasz amit akarsz. Vagy nem?
-------------------------------
-De! Viszont amig nem tudod bizonyítani h nincs igazam, addig te is csak a levegöbe beszélsz.:)) a tudományt, csak úgy akár a

bibliát is, ezerféleképen lehet értelmezni, bárki találhat rajta kis kapukat. mint ahogy a mobil gyártók bizonyítani tudják h nem

okoz rákot a mobil telefon, ellenben az ellentábor tudja bizonyítani h márpedig de, a mobil gyártók meg tudják bizonyítani h a

másik brigád hülye, az ellenzök meg azt hogy de nem is hülyék, és h a másik meg csúnya is. És mindezeket diplomás

kutatókkal felvértezve az oldalukon. - tehát ez ilyen odavissza dolog h kinek van igaza. igazából lehetetlen kideríteni, max azt

tehetjük h az infórmációink szerint próbálunk logikusan összeállítani egy tézist bizonyos dolgokkal kapcsolatban.
-------------------------------
Gábor: Hát ez az, hiszel, és semmit nem tudsz. De nem ez a legnagyobb baj, hanem hogy nem is akarsz… (hiába a bizonyék,

az ellenőrizhetőség, ha hinni akarsz, akkor mint a falra hányt borsó... pereg le a világ rólad.
--------------------------------
-Olvasd el amit írtál, pont ez a válaszom neked is.:))
--------------------------------
Gábor: Javasolhatok valamit, menny ki a természetbe sátorozni és élvezd egy kicsit, mert az a valóság. Ezzel talán egyetértesz, csak

azt nem akarod elfogadni, bocsánat „elhinni” hogy te nem ismered…nem kell nekem elhinni, el kell menni és, megnézni.)
-------------------------------
-köszönöm a tanácsot, megtettem azóta! :)) ellenben azt kifejthetnéd h mi is a valóság... mert bár emberek milliói vitáznak rajta, de te tudod... taníts! :))

Üdv: Fira Heffner

scientia 2009.02.16. 15:04:45

@FiraHeffner:

1. Nagyon sok festő, és költő barátom van. Hallgasd meg az ő véleményüket a művészetről és a tudományról: "Egy tudós megismerni akarja a világot, egy művész látattni, és megérteni."

Több közös dolog van a tudományban és a művészetben mit te gondolnád!

2. A tudományhoz "...szükség van egy jó adag szellemi szabadságra,"...

3. Az hogy te beskatulyázod az embereket, és nem tudod elfogani hogy valaki (tudomány-) szkeptikus, és van szépérzéke, vagy szeret sportolni, vannak erkölcsei, az a te bizonyítványod öreg, és engem hidegen hagy.

---------------------------------------
"Foglalkoztat a kérdés h mi miért lehet, és véleményem szerint épp olyan szemellenzös lennék mint egy vallási fanatikus ha elvetnék bizonyos perspektívákat, csak azért mert még
nincs rá bizonyíték a tudomány mai állása szerint."

Ebben Teljesen egyetértünk, csak hogy ebben az esetben fordítva van. 1. Van rá bizonyíték. 2. Neked nem bizonyított, mert nem ismered a bizonyítékokat. (Tudáshiány) 3. Olyat még nem mondtál amire nincs bizonyíték... 4. Állításaid faliszifikálhataltanok (így értelmezhetetlenek).

---------------------------------------

Egy apróság, a fiolozófiát összekevered a természetudományal. Soha nem fogod tudni eldönteni egy filozófiai állításról, hogy az igaz-e vagy sem, csak lehet így gondolkodni, vagy úgy gondolni. (A filozófia nem használja a tudomány módszereit.) (Többek közöt a filozófiát is szeretem.:)

-----------------------------------------
"A tudomány által elért dolgok, én nem tenném rá az életem h nem lehet akár holnap is egy olyan felfedezés ami netán kukábavetheti az eddigi ismereteink fizikáról, kémiáról, matematikáról. Te rá tennéd az életed?"

Én rátenném. És te is ráteszed nap mint nap. Érdekes miközben a billetyüzetet vetred, gondolom "ráteteted az életed" a szigetelésre hogy nem vág agyon az áram... sorolja még?
-------------------------------------------
"ellenben azt kifejthetnéd h mi is a valóság... mert bár emberek milliói vitáznak rajta, de te tudod... taníts! :))"

Azon vagyok!

Valóban erről vitáznak emberek milliói? Lássuk csak:

1. A tudatunktól független valóságról évezredek óta folyik a filozófiai párbeszéd és vita, ennek létezéséről és mibenlétéről (ld. lételmélet, ontológia), és megismerhetőségéről, illetve a megismerés lehetséges módszereiről (ld. ismeretelmélet, episztemológia).

2. A valóság a természet és az anyagi világ tudatunktól függetlenül létező része, mindaz, ami megfigyelhető, megérthető és a tudomány, a filozófia vagy más analitikus rendszerbe sorolható. Az (objektív) valóság független a megfigyelőktől, azok helyzetétől, mozgási állapotától és az eszközöktől amiket a valóság megfigyelésére a megfigyelő felhasznál, valamint független a megfigyelő prekoncepcióitól, értékítéletétől is, nézeteitől is.

Gábor

"A szkeptikus soha nem a természetben kételkedik, hanem az emberben aki állít valami." By

Gamaliel 2009.07.23. 15:44:38

A telemédiában is dolgozó Vanda jósnő sok szeretettel várja Önt személyes jóslás keretében történő jóslásra.

Web: www.vandajosda.extra.hu/index.html
Bejelentkezés: 06306931715

Erzsyke 2009.09.02. 17:06:41

Én hiszek Ritának decsak azért mert tudom h léteznek mert pl. a könyves idézés.. h forog a könyv ha semmi huzat nincs meg csak a kulcsot fogjuk..?:O és a kezünk egyáltalán nem ér a könyvhöz?:O

Tom Benko 2009.09.02. 19:52:46

@Erzsyke: Jaaajaaaajjaaaaaj! Mi is idéztünk szellemet a kollégiumban. Hú, hogy kopogott, úgy fejenként egy liter bor után már tiszta grindcore volt! :) Ezt komolyan mondom. És azóta nem megy a vekkerem sem, de tényleg! Sőt, másnap reggel a földön hevert, én meg valahogy az ágy alá kerültem! :) Szellemek tényleg léteznek! :)
A bejegyzés ugyanis pont arról szól, amit írtál.

Zora1978 2009.09.06. 09:28:11

Erzsike: Ismerem a "könyves idézést ",és már több alkalommal is kipróbáltam. Valahányszor kipróbálom,mindig lenyügöz,és némileg félelmet ébresszt bennem,de aztán keresem a magyarázatokat,mert biztosan van valami,ami mozgatja azt a könyvet. Én a tudatalattinkra gondolok. Persze,azt azért ne felejtsük el,hogy az agyunk képpességeinek elenyésző részét ismerjük,és tudjuk napjainkban még csak hasznosítani. Félelmetes még belegondolni is abba,hogy mire lennénk képesek az agyi kapacitásunk maximális kihasználása esetén. A kisgyermekeknek van egy korszakuk,amikor mindenre rákérdeznek:"mi ez ?" Ha ezekre (és a többi) a kérdéseire nem kap megfelelő választ,akkor ő kezd el válaszok után kutatni,és mint ismeretlen dolog,félelmet fog benne kelteni.Ilyenkor hajlamosak ők is,és mi,felnőttek is téves tulajdonságokkal felruházni egy-egy tárgyat,történést,vagy bármit. Gondoljunk az ősemberre,és az ókori görög,és római emberekre ! A tüz,a villámlás,stb mind-mind a szellemek müve volt az ősember szerint .Mennyi.mennyi istent tisszteletek elődeink?? És miért ? Mert nem találtak választ a kezdetleges ismereteikkel a dolgokra,ezért ez csak magasabb lény műve lehetett.... ! Most,amikor egy istenben hiszünk,és tudjuk,miért vannak a különböző természeti jelenségek,akkor más okot keresünk,és mivel jelenleg a tulvilági élet az amire még nincs megfelelő magyarázatunk,hát fogjunk rá mindent...! Nem vagyok szkeptikus ezzel a doologgal kapcsolatban,mert egy baleset miatt kómába kerültem,és TUDOM,hogy van élet a halál után ! Igen,próbálkoztam szellemidézéssel,kerestem a magyarázatot,és féltem a halott lelkek szellemétől. De ma már tudom,hogy ez nem igy müködik. Valakik erre már több ezer éve figyelmeztettek minket,és a megnyugvást jelentő magyarázatot is leirták nekünk: Ez a magyarázat a Bibliában van: Prédikátorok könyve 9.-ik fejezet: "Az élők ugyanis tudják,hogy meg fognak halni,de a holtak nem tudnak semmit,és jutalmuk sincs már hisz még a nevük is feledésbe merül amelyet szereztek maguknak.Szeretetük,gyülöletük és igyekezetük is mind odavan.Soha többé nem lessz részük abban,ami a nap alatt végbemegy..." Tehát,a Biblia arról ir,hogy ha valaki meghal,akkor AZ ő LELKE MÁR NEM VESZ RÉSZT TÖBBÉ A FÖLDI ÉLETBEN. Tehát vagy a mennyországban él tovább,vagy hus-vér ember formájában ujjászületeik. Akkor tehát ki mozgatja a könyvet,és ki teszi ezeket a dolgokat ? A Reiki tanitása szerint egy emberi lélek 25ezer évig él
és ezalatt az idő alatt többször ujjászületik. . Az élő ember energiát nyer az alvásból,mig a szellemlélek azáltal nyer energiát,hogy valamilyen formában kapcsolatba lép velünk.Ezt viszont cáfolja a Biblia. Akkor már csak egy magyarázat lehet hátra:azok a szellemek,amelyekről igy vagy ugy tudomást szereztönk,az talán nem az elhunyt szerettünk szelleme,hanem a sátán szelleme. Ő az aki megjelenik ilyenkor,azért hogy félrevezessen minket,és etáltal is kételkedni kezdjünk a Biblia tanitásaiban. Vajon miért is égették a boszorkányokat ?? Mert ők a sátán szolgálatában álltak,és minnél többen voltak annál inkább tudták volna uralni a földet. Isten ,és a Biblia tiltja ezeket a dolgokat:Mózes V.-ik könyve: Nem vagyok elvakult vallásos,de velem is történtek olyan dolgok,amelyekre magyarázatot akartam találni. Ekkor jutott eszembe,hogy talán a Biblia az,amelyik megmagyarázza ezeket a dolgokat. Szóval,akár hiszel a Bibliában és a szellemvilágban,akár nem,légy óvatos,mert az Istenszerető lelkek eggyike sem képess veled kapcsolatba lépni,csak Isten ellensége teheti ezt. És ugy,ahogyan anno a boszorkányok ugy most a halottlátók és a szellemidézők sem kedvesek Istennek. Hagyjuk ezeket a dolgokat.előbb-utóbb ugyis megtudjuk,hogy mi van a halál után. Amig élünk,addig ne azt keressük,hogy mire képes egy szellem,és mire leszünk képesek a halálunk után,hanem inkább arra keressök a válaszokat,hogy hogyan is kellene élnünk,hogy ne kelljen majd félnünk a haláltól ! És ismétlem: Velem is történtek "fura" dolgok,és nekem is mozgott a kulcsos könyv,de amióta tudom,hogy mit ir erről a Biblia,azóta nem hagyok lehetőséget a Sátánnak,hogy kapcsolatba léphessen velem. Mert ha hiszel a szellemvilágban,akkor a sásánban hiszel ,és ezálltal már egy kicsit meg is nyert téged magának. Ezt mondja a Biblia,és az nem hazudik ! Vagy esetleg tudsz bármi olyat is a Bibliából mondani,ami esetleg nem igaz ?? Pedig milyen régen irták! Szóval,kedves Erzsike és mindenki más,aki szellemek és holtak után kutat:Istenben,és a Bibliában higgyetek,és ne engedjétek magatokhoz a sátánt !

bolhabetu 2009.09.06. 15:58:43

@Zora1978:
Köszönjük a hosszú hozzászólást, így is meg lehet közelíteni a kérdést, mi inkább a tesztelhető hipotézisekre hagyatkozunk, ha a "szellemidézés" címke alá besöpört jelenségekről van szó.
A természetfeletti, illetve a szent iratok által kínált értelmezés ugyanis leginkább hit kérdése. Amennyiben konkrétan az általad írtakra kellene reagálni, ez a te értelmezésed a Bibliáról.
A Biblia az emberiség kulturális örökségének egy jelentős része, hogy milyenfajta tekintéllyel ruházzuk fel, illetve, hogy miképp értelmezzük, ami le van írva egyáltalán nem magától értetődő.
A Prédikátorok könyvét én például egy már-már blaszfém módon materialista szövegnek tartom. Az Ószövetségben nincs koherens túlvilágkép, melyet egyértelmű hivatkozásként lehetne használni.
Az idézet arról szól, hogy a halál a vég, ahonnan nincs visszaút, a nagy ismeretlen. Ez sokkal inkább egy hamleti, agnosztikus, kételyekkel teli szöveg, mint kinyilatkoztatás, a túlvilág és evilág kapcsolatának biztos tudása. Szintén hamleti ellentmondás, hogy a Bibliában helyből három olyan helyet tudok idézni, ahol halottakkal kommunikálnak.
A Biblia nem az a könyv, ahol a hazudik/igazat mond elválasztással sokra megyünk. Mert ha mégis megpróbáljuk, akkor kapásból olyan problémákkal kell szembenézni, hogy 6000 éves-e a világ vagy sem.

Azt, hogy halottakkal nem lehet kommunikálni nem azért gondolom, mert a Biblia azt írja, hanem mert eddig semmi jele, hogy valóban sikerült volna. Azt, hogy akkor kivel kommunikálnak ilyenkor szintén inkább a pszichológiából vezetem le, mint egy babonás félelmekből táplálkozó mitikus lényből.

Zora1978 2009.09.06. 21:08:02

Szia ! Tetszik a hozzászólásod,és van,amiben eggyetértek veled !Kb két héttel ezelőtt még fogalmam sem volt róla,hogy mi van a Bibliában. Kényszerből mentem templomba,mert a gyerekem elsőáldozó volt. Szóval,nem voltam vallásos. Mostanában viszont egyre inkább érdekel a Biblia tanitása,és ezért sikerült belebotlanom ezekbe a részekbe. Engem megynyugtatott,hogy nincsenek szellemek,ugyhogy ha meg nem sértelek,inkább hagyom hogy elkerülje a figyelmemet amit irtál,mely szerint a Bibliában is vannak részek a halottkomunikációval kapcsolatban. Addig sem félek ! Én ebben a hipnózis dologban viszont nem hiszek,legalábbis ebben a témában nem. Szerintem a saját kis vágyunk,álmaink,megérzéseink hozzák létre a különös dolgokat a tudatalattink által. Jó volna tudni a válaszokat,de attól tartok,hogy ezt a rejtélyt nem mi,és nem a kortársaink fogják megoldani!

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @tesz-vesz: Higgadj már le, mert még agyvérzést kapsz. (2022.08.08. 20:46) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Kovacs Nocraft Jozsefne: eléggé hitvány embernek tűnsz. te minek írsz? minek írsz bármit is? nem ... (2022.08.08. 20:20) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @tesz-vesz: Ahhoz, hogy én mit írok vagy nem írok ide, kizárólag a blog gazdájának van köze. Nek... (2022.08.02. 01:46) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Kovacs Nocraft Jozsefne: eléggé zavarosnak tűnsz, izzadsz? 3x-ra kérdezem: láttál te már termél... (2022.08.01. 15:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • Szindbad52: Nyilván sok problémával nézünk szembe a civilizáció jelenlegi helyzetésben de sajnos van két dolog... (2022.07.29. 14:02) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (21) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (12) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (6) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (3) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (1) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (14) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (31) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása