Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Üveggömbjáték

El kell, hogy ismerjük, hogy Tiefenthaler Eszter írása "Aggódó rokonok miatt néznek üveggömbbe a rendőrök" címmel az Origón nem rossz. A téma lehetőséget adott volna szenzációhajhász cikk írására, és e helyett egy egészet árnyalt, higgadt, objektív bemutatást kapunk arról, hogy körülbelül hol, mennyire, miért kerül kapcsolatba a rendőrség úgymond távollátókkal vagy jósokkal, és milyen eredménytelenséggel.

A parapszichológiának ez a témája régebben volt divatosabb, és a szkeptikusok is régebben foglalkoztak ezzel intenzívebben, ma már mintha az újdonság ereje kifulladt volna. Mégis, ezen a területen is áll James Randi ajánlata az 1 millió dolláros díjra, és persze innen sem nyerte még el senki, továbbá, itt sincsenek tudományosan igazolt szignifikáns hatások.

Ahogy a franciásan művelt angol mondaná, a clairvoyance parajelenségről van szó, ami nagyjából minden ilyen esetet lefed, a telepátiát kivéve- amiről ebben a cikkben kevésbé van szó, de egészen hasonló dolog. A különbség annyi, hogy a telepátia esetében az információt állítólag személytől kapják, míg a clairvoyance esetében történések, adatok közvetlen érzékeléséről van szó a távolban.

James Randira visszatérve, egyszer hallottam vele egy beszélgetést - valamelyik amerikai rádió felvétele volt -, amelyben Randi arról beszélt, hogy ezek a médiumok azt használják ki, hogy a rendőrségnek elemi kötelessége meghallgatni mindenkit, aki tanúskodni akar, mert nem utasíthatják vissza. Hátha éppenséggel tud valamit. Ha szkeptikusok vagyunk is, képzeljük el azt a társadalmi felzúdulást, ha egy médium jelentkezik valami badarsággal, a rendőrség pedig elutasítja, és abban az esetben speciel a médium beletalál a dologba (igen, vak tyúk is talál szemet). Vagy képzeljük el, hogy egy tanú, aki tényleg tud valamit, esetleg médiumnak álcázva jelenik meg, amire nagyon sok furcsa oka lehet.

A médiumok pedig ezek után nagydobra verik, hogy bizony a rendőrség meghallgatta őket, amivel arra apellálnak, hogy ez valamiféleképpen legitimálja őket. Hiszen elfogadták őket szakértőnek. De ahogy Tiefenthaler Eszter írja, a magyar rendőrség például nem fordul médiumokhoz, azaz nem ismer el semmit. És még ha valamelyik rendőrség használ is ilyet, ez még távol van egy szisztematikus igazolástól. Ez csak annyit jelentene, hogy bizonyos emberek részben praktikusnak tarthatják a dolgot.

A cikk szerzője arra is utal, hogy ha a rendőrség nem utasít el egy ilyen médiumot, az még azt sem kell, hogy jelentse, hogy bíznak az eredményességben, hanem például azt is jelentheti, hogy a hozzátartozóknak akarják mutatni, hogy mindent megtesznek. Lehet ezeknek a médiumoknak a maguk csalásával annyi szerepük, hogy vigaszt nyújtanak (ugye milyen ismerős?). De szkeptikusként azt kell, hogy mondjam, hogy ez a vigasz nagyon veszélyes, csalóka.

Mondhatnánk, ő dolguk. "Játszani is engedd..." Azonban szólnom kell még egy kis anyagi vonatkozásról is. A rendőrség nem profitorientált szervezet, tehát nekik igazán nem nagy ügy, ha valaki bemegy, és lefoglalja őket pár órára alaptalan, de érdekes találgatásaival. Bár egy idő után talán unalmassá válik (reméljük). Viszont van itt egy kis dolog, amivel törődhetnénk. Mindezt a rendőrség azért az adófizetők pénzén teszi, és csinálhatnának hasznosabb dolgokat is ebben az időben. Ha két órán át butaságokat hallgat két rendőr mondjuk, akkor azt azért egy bizonyos órabérért teszi, amit mi fizetünk. Ennyiből nem mindegy ez az „üveggömbjáték”.

Ugyanígy állhatnánk hozzá a cikkben említett sorozatokhoz, amik viszont a parapszichológiai divathullámot megülve, kicsit később jelentek meg. Amikor a szellemi "elit" újfajta hóbortjaival már elvetette a butaság „következő generációjának magját” a közemberek fejébe. Pár év múlva „megpuhult a talaj” a legkevésbé művelt emberek fejében is , és a kommersz sorozatok ebbe a talajba ültetik el „pénzmagot termő fáikat” (a metaforáim most már összezavarodtak, de a gondolatmenet remélem, érthető).

És mi baj van ezzel? Még mindig lehetnénk engedékenyek a "játszani is engedd" szellemében. Hiszen csak fikció. De azért vigyáznunk kell. Azért a filmekre nincs - és egyre gyakrabban a könyvekre sincs - kiírva, hogy "fikció". Tehát az emberekre van bízva, hogy az ocsút és a búzát szétválogassák. De ezen felül, még ha a józan ember tudja is, hogy ez fikció, azért - ha nem nagyon kritikus - a realitásérzékét torzíthatja a dolog. Ha az emberek, főleg a felnövekvő generációk abban nőnek fel, hogy a parajelenségek a sorozatokban a mindennapi élet részét képezik, akkor hiába tudják valahol, hogy ez nem igaz, beleivódik a világképükbe, és nagyon nehéz ettől mentesíteni az amúgy is gyenge kritikai érzéküket.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr37232066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rotting 2007.11.17. 15:11:17


Ez a puncialakú logó némileg zavarbaejtő.

rotting 2007.11.17. 15:20:48

Lehet, hogy a blog íróinak kevés jut belőle és ezért választották tudat alatt ezt a logót?

Túlságosan szekptikusok és elrisztják.

Vagy lehet, hogy nekem jut belőle kevés és ezért asszociálok ilyesmire erről az ábráról?

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2007.11.17. 16:06:28

Ráadásul kettő puntzi egymáson.
Egy tág puntzi meg egy szűk puntzi.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2007.11.17. 17:14:58

nagyon épületesek vagytok. ehhez milyen egyetemet végeztetek?:)

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2007.11.17. 18:05:05

Végzettségemet tekintve nimformatikus mérnök vagyok.

Pap János · http://humor.blog.hu/ 2007.11.17. 18:47:52

Akkor értem már, miért olvassátok a pinás blogot.

tepsi hapsi 2007.11.17. 18:56:07

látod, bevált a logóválasztás, te is legalább 9 perccel többet töltöttél itt miatta

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.11.17. 19:19:25

"például azt is jelentheti, hogy a hozzátartozóknak akarják mutatni, hogy mindent megtesznek."

No én hozzátartozóként akkor kezdenék igazén aggódni, amikor a rendőrség ilyenre vetemedne...

Médiageci · http://twitter.com/mediageci 2007.11.17. 20:04:09

Egyetértek a poszttal, csak a filmeshez megjegyzéshez teszem hozzá, hogy érdemes végignézni a stáblistát, minden filmnél kiírják, hogy fikció, vagy ha megtörtént eseményeken alapult, akkor egyes jeleneteket és dialógusokat a dramaturgia érdekében megváltoztattak, egyes karakterek ekkor is a képzelet szüleményei satöbbi.

Persze akadnak zavarbaejtő ellenpéldák, részleges ellenpéldák is, a Megszólít az Éjszaka (amiben Richard Gere egy kisvárossal együtt molyemberekkel találkozkgt, akik jelzik, hogy leszakad majd egy híd) is állítólag valós eseményeken alapul, és nem lehet tudni, hogy csak a hídleszakadás valós-e, a tömegpszichózis valós-e vagy a molyemberek valósak-e.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2007.11.17. 20:36:34

média: oké, én arra gondoltam, hogy nincs az elején úgy kiírva nagybetűkkel, hogy valami fikció. ha nem szembetűnő, akkor csak azokaz emberek nézik meg,hogy fikció-e, akiket ez egyáltalán érdekel, akikben ez egyáltalán felmerül.

Rigor 2007.11.18. 00:16:15

Na azért a viasat3 rejtélyes igazságok c műsorban ugyan kiírják hogy megtörtént vagy fikció, meg hogy a megtörtént esetek igazságtartalma ilyendenagyon ellenőrizve lett. Aztán amit igaznak mondanak is néha akkora marhaság...

Rigor 2007.11.18. 00:21:15

Arról nem is beszélve hogy pl az akció/krimi filmekben a bunyós/stb részek olyan szinten elrugaszkodottak a valóságtól hogy az már tényleg a scifi kategóriába esik - és a sluszpoén hogy az átlag ilyen témában képzetlen ember el is hiszi hogy ez így megy.
De egyéb szakmai téren is irtózatos hülyeségekkel találkozhat az ember (informatikában ez rendszeres, de kórházas életmentős témákban is akad bőven ) - aztán a szakember hiába magyarázná a laikusnak - végül néha elképesztő elvárásokat, irracionális elképzeléseket szül a való élethez képest.

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.11.18. 01:44:29

"informatikában ez rendszeres"
Olyannyira, hogy én már azon szoktam csodálkozni, ha valami realisztikusra sikerül, mindenféle túlzás és 3d kódtörő animáció nélkül.

Ropian 2007.11.18. 11:35:55

Érdekes kérdés ez a fikcióval. A klasszikus SF/fantasy irodalomnál ez általában nem probléma, mert a történet valahol "máshol" játszodik - messze térben és időben. Ezzel gyakorlatilag automatikuisan fel van cimkézve, hogy fikció. A mai realitysós világban már az az igazán izgalmas, ha a rendkívüli dolgok itt és most történnek. A látók, az idegenek által spec. képességekkel felruházottak, a "hősök" köztünk vannak. .. Útban a modern miszticizmus felé, mint az ezo.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2007.11.18. 13:37:12

Igazatok van, de itt azért most nem ez volt a fő csapásirány.

Rigor 2007.11.18. 20:04:01

A csúcs mégis az amikor tudományos-ismeretterjszető csatornákon tudományos ismeretterjesztő sorozat köntösében lement a hórusz szeme c. iszonyat, amit én első 5 percben paródiának véltem annyira kőkemény baromságokat mondanak benne olyan stílusban és komolysággal mintha rendes elfogadott valódi dolgokról lenne szó, nem áltudományról.

A másik meg amikor számos magazinban, magazin műsorban úgy beszélnek a különböző alternatív gyógymódokról mintha azok bizonyított és konvencionális orvoslásban már sok helyen használt módszerek lennének (pl akupunktúra). De a legjobb persze a homeopátia ami olyan szinten fúrta be magát, hogy sok ember akit ismerek még csak azt sem tudta hogy ez egyáltalán nem konvencionális gyógymód, - azt hitték hogy ez is csak egy gyógyszertípus, mint ahogyan van a kanalas orvosság, az ínjekció, a tabletta, a kúp, ja meg a homeopátiás orvosságok.

Vérfagyasztó.

Rigor 2007.11.18. 20:09:26

Vagy hmm jobb példával élve, inkább úgy gyógyszertípus mint ahogyan a szteroid típusú gyulladáscsökkentők, antibiotikumok családja, stb. kb ilyen szinten kezelik hogy ja meg vannak a homeopátiás készítmények.

És közben mindenki azzal jön hogy az alternatív módszerek tesztelésére nincs pénz meg úgy nincs pénz, de globálisan már évtizedek óta őrületes pénzek mozognak ebben az iparban. Például a homeopátiábam - tekintve hogy fejlesztési költség kb. nulla a valódi gyógyszerek hatalmas költségéhez képest, előállítási költség még nevettségesebb, a csomagolás a legdrágább- ugyanakkor a végeredmény ára viszont már sokkal kevésbé nevettséges, némelyik még drágább mint a hagyományos valódi gyógyszer megfelelője (eü.térköt mentesen!).

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2007.11.19. 13:12:02

Rigor: egyetértek, az, hogy lassan már abban sem lehet bízni, hogy a discovery-n meg a spektrumon nincs hülyeség, kezd félelmetes lenni. Ez megér egy "külön misét".

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása