Gy. Úr nem volt igazán elégedett a válaszommal, így beszélgettünk még a dologról. Kiderült, hogy azt olvasta, hogy a cunami következtében elmozdult a Föld forgástengelye, ami komoly éghajlatváltozáshoz vezet/fog vezetni. Mi több, ezt nem merik nyilvánosságra hozni, ezért titkolják az ezzel kapcsolatos információkat (nyilván ugyanazok, akik az ilyen dolgokat el szokták titkolni). Láttam, hogy Gy. Úr is némi fenntartással kezeli a dolgot, így visszafogottan kételkedtem erősítendő ezirányú tendenciáit.
De mit hallok a héten? Másodkézből a fülembe jutott, hogy Gy. Úr még mindig a cunamival van elfoglalva, és arról beszél, hogy gyanúsan nem ott kel fel a nap, ahol ő minden reggel látni szokta. (mert a Föld forgástengelye ugye megváltozott) Ez már kezdett egy kicsit vad lenni, így begyújtottam a rakétákat, és gyorsan visszagyömöszöltem ezt az őrültséget abba a sötét bugyorba, ahonnan előmászott. Már nem emlékszem pontosan, az érvelésem valahogy azzal volt kapcsolatos, hogy hány százezer amatőr csillagász lehet a világon, akik ezt azonnal észrevették volna az első napon (éjszakán) - de nem is érdemel az egész említést, komolyan.
Inkább csak azért írtam meg a blogra, mert valóban elmozdult a Föld forgástengelye: kb. 2,5 centimétert kelet felé. Amikor pedig Kínában feltöltötték a világ legnagyobb gátját, akkor újabb két centit mászott arrébb. És ez mind semmi az évi 10-20 cm-es szokásos vándorlásához képest...
A bejegyzés trackback címe:
https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr78135572
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dusza 2007.08.10. 03:24:33
Kedves Szkeptikusok,
szeretnék kérdezni valamit blogon kívül. Küldenétek egy elérhetőséget a megadott címre?
köszönet
szeretnék kérdezni valamit blogon kívül. Küldenétek egy elérhetőséget a megadott címre?
köszönet
Ropian 2007.08.10. 11:59:01
Kedves dusza, elérsz minket innen: www.szkeptikustarsasag.hu/kapcsolat.php
Sziddha 2008.04.18. 11:51:35
Ha már szóba került a cunami, javaslom az illetékes szakértőknek, hogy ne szálljanak le a témáról. Túl sok még akörül a nem publikált "rejtély".
Másrészt az itt olvasottakkal ellentétben állítólag az amerikai, kanadai és más hivatalos közlések szerint az Északi-sarknál mértek szerint évente 1-2 km-rel (!) vándorol Kelet felé a Föld forgástengelye, aminek óriási szerepe van a globális éghajlatváltozásban, illetve fordítva is. Ezért a cunami csupán kísérleti példa lehet arra, hogy mi történik, ha bármilyen módon akár csak néhány centimétert is "billegetik" valamik vagy valakik a Föld forgási tengelyét.
Apropó: hallottatok már a szeizmikus és meteorológiai fegyverekről? Ha igen, akkor szerintetek tényszerűen mit lehet azokról tudni a laikusoknak?

nyari mikulas (törölt) 2008.04.18. 13:52:12
Nem keverte az ujsagiro vagy az olvaso a forgastangelyt a magneses polussal?
www.nasa.gov/vision/earth/lookingatearth/29dec_magneticfield.html
A forgastengelyhez kepest merre van kelet, ha kicsit jobban belegondolsz? ;-)
A forgastengely barmilyen elmozdulasa csak deli iranyba tortenhetne, nem?