Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Attila-domb

Szilágyi János barátomnak volt egy rovata egy tekintélyes bormagazinban, melynek alapötlete az volt, hogy fehér asztalnál, borozgatás mellett minden ellentét elsimítható. Megtisztelt azzal, hogy engem is meghívott egy ilyen csevegésre, és azt kérdezte, ki lehet az az ember ma Magyarországon, akivel kapcsolatban nekem kibékíthetetlennek látszó ellenérzéseim vannak, amire én Kocsi Jánost, a tápiószentmártoni Attila-domb tulajdonosát neveztem meg – pedig nem is ismertem őt személyesen. De olvastam róla és dombjáról eleget ahhoz, hogy több mint szkeptikus legyek a tevékenységével kapcsolatban.

Itt például így számolnak be arról, hogyan is lehet érezni a domb „csodás” hatását:

„Ha ide áll, itt szinte ráz” – jelenti ki Nagykáta polgármestere. Kocsi János közben további instrukciókkal lát el: - Lógassa szabadon a karjait, és ha az ujjbegyei elkezdenek bizseregni és melegedni, akkor már érzi az energiát. Ezután rázza ki a karjait, hogy az érzés elmúljon, de az agya már emlékezni fog rá, így mindig megtalálja majd a sugárzó helyeket. De ilyen jót nem fog találni, mint ez a domb.

A látogatók tömegeiről így számolnak be: „Hétvégéken buszokkal érkeznek ide a gyógyulni vágyók, akik az 500 forintos napidíjat sem sajnálják, hogy a domb »jótékony kozmikus energiáiból« részesülhessenek.”

A cikk elég régi lehet, amire a belépő árából lehet következtetni. De jó, hogy a kozmikus energiát itt idézőjelbe tették a szerzők, az ember ugyanis enélkül azt gondolná, hogy itt a szó valódi, fizikai értelmében vett kozmikusenergia-hasznosítást értenek rajta. Valami azt súgja azonban, hogy ők ezt nem bánnák. Pedig a hely ereje mások szerint másban rejlik: „a természetgyógyászok mérései jótékony hatású energiasugárzást mutattak ki, amelynek középpontja a természetgyógyászok szerint az Attila dombon van”. Vagyis a föld mélyéről jönnének az „energiasugarak”, és ezeknek vajmi kevés közük van az univerzumból érkező, és az egész bolygónkat közel egyenletesen beterítő kozmikus sugárzáshoz. De hogy a természetgyógyászok hogyan mérik ezt a sugárzást? – erről nem kapunk felvilágosítást. Mentségükre szólva máshol sem... Sőt, az a benyomásom, hogy a természetgyógyászok eleve rettegnek a kísérletezéstől, nem jellemző rájuk, hogy bármilyen állításukat mérési eredményekkel próbálnák igazolni.

Itt megint más „jótékony hatásra” gyanakszanak a szerzők: 

„Sok vitát váltott ki az Atilla-domb »gyógyító« hatása. Tudósok, mérnökök, természetgyógyászok próbálják, próbálták megfejteni a titkot, amit a föld mágneses kisugárzásával hoznak összefüggésbe.”

Na tessék, itt már a mágnességről van szó. Nem csoda, hogy az ember csak kapkodja a fejét, vajon megállapodnak-e végre a „tudósok, mérnökök, természetgyógyászok” valamilyen eredendő hatásban. Mert eddig bármire gyanakodtak, azt egy megfelelő, ámde igen egyszerű műszerrel igazolni lehetne, erre vonatkozó hír azonban még nem jelent meg egyetlen, az Attila-dombot népszerűsítő honlapon sem. A telekárak viszont erre a „mágnességre” hivatkozva nőnek:

„Eladó Pándon (Bp-től 50 km-re) 1178nm belterületi, beépíthető ingatlan. Összes közmű a telek előtt. Közelben gyógyfürdők, mágneses Attila domb. Ár.:2.500.000.Ft”

Mi tagadás, a szemfüles telektulajdonos ott játssza meg a nyereség esélyét, ahol csak tudja. Vagy sejti, érzi, mire harap a piac...

Egy újabb leírás innen:

„Kicsi hazánk szépen bővelkedik az energetikai szempontból különleges helyekben. Ezek között nemrég figyeltek fel a Tápiószentmárton határában található Attila dombra. Az intenzív energiamozgásokkal jellemezhető jelenség azonban jóval nagyobb területen érzékelhető, gyakorlatilag mintegy 15 hektáron

Itt már az „energetika” szó is megjelent – minél latinosabban idegenebbül [köszönöm az olvasók kiigazítását – VI] hangzik, annál jobb... De vajon mik lehetnek azok az „intenzív energiamozgások”? A szerző nyilván tud valamit, mert ráadásul még ezzel is jellemzi a jelenséget. Vagy az intenzív energiamozgás lenne maga a jelenség? És hogyan érzékelhető ez 15 hektáron? Tudom, a bizsergés... De eszébe jutott-e bárkinek kimérni ezeket az energiamozgásokat? Mert ha nagyon intenzívnek írják le őket, talán egy mérőműszert is meg tudna mozgatni!

Vegyük akkor most számba, milyen jótékony hatásokat tulajdonítanak a dombnak! Ezt olvashatjuk a honlapon:

„A "gyógyító domb" híre hamar elterjedt, tucatjával érkeztek és érkeznek a beteg emberek, és ki már egyszeri, ki többszöri itt eltöltött rövidebb-hosszabb idõ után érezte, érzi, hogy állapotában javulás állt be, és elindult a kutatás is. A szakemberek mérései jótékony hatású energiasugárzást mutattak ki, amely gyógyító folyamatokat indít be az emberi szervezetben. Az energiaáramlás középpontja az Attila dombon van, de a Kincsem Lovaspark egész területén érzékelhetõ.

Tehát a betegek arról számoltak be, hogy jobban érzik magukat a dombon való tartózkodás után. Én ezt készséggel elhiszem, de köztudomású, hogy ha egy beteg állapotának javulását érzi, az még nem feltétlenül esik egybe az állapotának javulásával. Az ugyanis akkor következik be, ha jobb lesz a vérképe, csökken a magas vérnyomása, egyenletesebb lesz a szívverése, visszahúzódik a daganata, stb. stb – megannyi mérhető adat. De egy hitelességre törekvő felmérésben soha, senki nem fogadja el mérvadó tényállításnak, hogy „Mari néni” jobban érzi magát. Az „állapot javulását” objektív tényekkel kell alátámasztani.

Ami pedig a jótékony energiasugárzást illeti: ha tényleg „energia” jelenik meg, az bárhol könnyen kimutatható. Ugyanis a mai (soha meg nem cáfolt) ismereteink szerint az elektromágneses sugárzás egy fotonjának [köszönöm az olvasók pontosítását – VI] energiája mérhető és kiszámolható az

E = hν

képlet alapján, azaz nagysága csak a frekvenciától függ, márpedig annak szinte minden értékére van tapasztalatunk a néhány hertzes rádióhullámoktól a rendkívül magas frekvenciájú röntgen- ill. gamma-sugárzásig. Vajon melyik tartományra gondolhatott a szerző, amely felmenthette volna legalább a frekvencia megállapítása alól?

Figyeljünk most arra, hogy a feltételezett hatást hogyan próbálják magyarázni!

Ma már elfogadott az a természetgyógyászati megközelítés, hogy minden betegség egy energiahiányos állapot következménye.”

Nos, kíváncsi vagyok, egyetért-e ezzel minden természetgyógyász. Mert ha igen, az nagyon lesújtó képet festene róluk. Most sorolhatnám a betegségeket a kolerától az egyszerű megfázásig, a hasmenéstől a cukorbetegségig – az idézett tőmondaton kívül az állítást még nem bizonyította senki. Attól persze még az állítás lehet igaz, de annak igazságtartalmát azért illene valamivel igazolni is...

Bár a szakemberek körében is erősen megoszlanak a vélemények, sokan úgy tartják, hogy az itt tapasztalható sugárzás harmonizáló hatással van a szervezet belső energiáramlására.

Na, itt legalbb már hallunk valami véleménykülönbségről, de mit is állít itt a szerző? Egyfajta belső energiaáramlásról beszél (szép kép, de anatómiai, vagy tapasztalati alapja semmi – szerintem a vér- és nyirokkeringés lebeghetett a szeme előtt), melyet harmonizál (mit mivel?) a sugárzás. Még végiggondolni is fájdalmas a mondat zagyvaságát.

Krónikus esetekben általában a kúraszerű igénybevétel (kezelés) vezet eredményre. Az itt ható energia természetes jelenség, nem szükséges hozzá emberi közvetítés, ezért a helyet mindenki saját döntése alapján és saját felelősségére használhatja. Ha valakinek mégis segítségre lenne szüksége, úgy a helyszínen természetgyógyász szakembereket is talál.

Na, itt bújik ki a szög a zsákból. Lefordítom: Kedves látogató, jöjjön el minél gyakrabban! Ne keressen drága gépeket, berendezéseket, mert azok itt nincsenek. De ha mégse gyógyulna meg, magára vessen! Persze ha kell, fordulhat hozzánk is! (Azt nem írják, ez esetben is elég-e a belépődíj...)

Természetesen az egészséges, panaszmentes embereknek is nagyon jót tesz a látogatás, hiszen 1–2 óra alatt a szó szoros értelmében feltöltődnek, segítve ezzel a betegségek megelőzését.

Ez az egyetlen alkalom, hogy a javallatok között betegségmegelőzéssel is találkozom az Attila-domb kapcsán. Hogy aztán ezt hogyan éri el az itt tapasztalható sugárzás harmonizáló hatása a szervezet belső energiáramlására, és hogy milyen objektív vizsgálatok alapján számolnak be ennek a hatékonyságáról, arról ismét nincs hír.

Aki nem tapasztalta vagy csupán nem tudatosította magában az ilyen energiák hatását, annak következő érzésekre kell felfigyelnie: bizsergés, apró kis tűszúrások, melegség, hidegség és áramlás érzése a végtagokban vagy egyéb testrészekben, esetleg kellemes bódulat vagy szédülés. Ezek az érzések változhatnak, illetve egyáltalán meg sem jelennek, a hatás ettől azonban még ugyanúgy jelen van.

Ezt a passzust is érdemes lefordítani. Most megmondjuk Önnek, mit kell éreznie, a többit majd a pszichéje megoldja. De ha ennek ellenére nem érez semmit, attól még legyen nyugodt: jó helyen jár.

Betegség »kezelése« esetén az első alkalmak során a tünetek nem enyhülnek, ellenkezőleg megerősödnek (például vérnyomás-emelkedés, szédülés, fejfájás vagy egyéb fájdalom). Ez azonban éppen a gyógyító folyamatok beindulásának tünetei, melyek később fokozatosan elmúlnak.”

Magyarul: akkor se adja fel, ha az állapota romlik! A fogalmazási pongyolaságokért és néhány rossz szóhasználatért meg elnézést kérünk...

A természetgyógyász Béky Lászlót is idézi a honlap, aki szerint a dolog azért nem ennyire komplikált:

– Ez a hely egy csoda – erősíti meg természetgyógyász is. – Ez a nyugalom, a táj szépsége önmagában is gyógyír, itt megtalálható a magyar ősgyógyászat minden ősprincípiuma: a tiszta levegő, a tiszta víz, a tiszta, nem szennyezett föld és a sokféle vadon élő állat és madár. Az emberek itt jól érzik magukat, ebben a csendben megnyugszanak – emeli ki a természetgyógyász, aki szerint »a Kocsi Jánosból áradó természetes őserő« is jótékony hatással bír.

Nos, ezzel már majdnem maradék nélül egyet tudok érteni – azzal a kis fenntartással, hogy a felsorolt „csodálatos” elemek nem a magyar ősgyógyászat, hanem a háborítatlan természet ismérvei, amelynek a lélekre gyakorolt hatását ki tagadná?

Az Attila-domb közismertsége azonban nyilván nem az őstermészeti adottságoknak köszönhető, mert lássuk be, azért ilyen békés, szemre is tetszetős tájak vannak még hazánkban. Itt – a rengeteg látogató meggyőződése szerint – mágikus erők dolgoznak. Lássuk most, hogyan fedezték fel a „hatást”! Ugyanezen az oldalon ezt olvassuk:

„A domb hatására úgy derült fény, hogy a lovas gazda egyik lova betegeskedni kezdett, mire kivitték a birtokon lévő dombra, ahonnan néhány nap múlva a ló egészségesen tért vissza. Azóta a domb híre elterjedt az egész országban, és gyógyulást keresők sokasága keresi fel napról napra, és tölt el rajta néhány órát.

A hely hivatalos oldalán a történet így szól:

„Az elsõ megfigyelések az Attila dombbal kapcsolatban teljesen véletlenszerûek voltak. A lovasparkban lévõ lovak egy részének a legeltetését ezen a területen oldották meg. Azt tapasztalták, hogy az állatok indokolatlanul sok idõt töltenek a dombon, illetve annak közelében. A beteg lovak szívesen feküdtek órákon át ezen a helyen. A telep állatorvosa hívta fel erre a figyelmet, és arra tényre is, hogy az itt tartott állatok megbetegedési statisztikája arányaiban sokkal kisebb, mint bárhol az országban, s a lovak vemhesülése is magasabb az átlagnál.

Tetszik látni? Itt már több lóról is van szó, ami nyilván erősíti a megfigyelés hitelességét, sőt: statisztikai adatokra is történik hivatkozás... Mondanom se kell, a felmérésről szóló jegyzőkönyvet, az említett adatok összehasonlítására vonatkozó felmérést sehol nem találtam. Megjegyzem, ez a „bárhol az országban” kitétel azt sugallja, hogy „mindenhol az országban” vezetnek „megbetegedési és vemhesülési” statisztikát, amit kicsit kétkedve, hogy azt ne mondjam, szkeptikusan fogadok.

De lássuk, hogyan meséli el az eredet-történetet a Szilágyi János által készített riportban maga a tulajdonos, Kocsi János:

... öt éve, egy családi ebéd alkalmával a húgom ült mellettem, és a kezünk az asztalon egymás mellé került. Arra lettem figyelmes, hogy a tenyeremből, meg az ujjaimból, mintha valami szél fújna kifelé. Nem értettem az egészet, csak furcsán éreztem magam. Mindenesetre megkérdeztem a testvéremet, érez-e valamit, ami a kezemből jön. Azt mondta: igen, bizsereg, és melegszik. Hétfőn megkértem a titkárnőmet, hogy tegye az asztalra a kezét, mert tudok neki adni energiát. Magam sem akartam elhinni, amikor a keze felemelkedett anélkül, hogy a legkisebb erőfeszítést tette volna. Tovább próbálkoztam. Kimentem a Bosnyák téri piacon lévő üzletembe, ahol széles vállú, szekrény méretű hentesekkel is megcsináltam ugyanezt. Azt mondták, hogy az általam kibocsátott energia először az ujjaikban érződik, majd következik az alkar, a felkar, felmegy a fejbe, és onnan végigáramlik a testen, egészen a talpig, ami szintén bizseregni kezd.”

Ezt nem hagyhattam annyiban: „– Ennek a logikus magyarázata nem lehet más, mint a pszichológia, hisz a most hallott történetből is kiderült, hogy Kocsi úr előre megmondta a pácienseinek, hogy mit fognak érezni. Az illetők ezért kíváncsian várták az élményt, amihez öntudatlanul bár, de odaadóan hozzájárultak. Hogy ez a jelenség valójában létezik e, azt úgy lehet bebizonyítani, hogy annak a valakinek, aki meggyőződéssel állítja, hogy mondjuk Kocsi úr energiája hatott rá, bekötjük a szemét, és egy másik embert, aki nem rendelkezik eme mágikus képességekkel, akiből semmiféle sugárzás nem jön ki, mint például belőlem, bevonjuk a kísérletbe. És ettől kezdve felváltva csináljuk a hókusz-pókuszt. Ha az illetőnek kizárólag Kocsi úr »mutatványa« alatt mozdul meg a keze, nálam pedig nem, akkor érdemes elgondolkodni a dolgon. Aki ezt a kísérletet nem végzi el, az egy felelőtlen, link alak.

Szilágyi közbevetése: „Az energiákkal feltöltött vendégre, Kocsi úrra pislantok, hogy az utolsó mondat hallatán vajon tettlegességre vetemedik-e. De arcizma sem rándul. Akkor folytatom Vágóval. Azt ugyanis tudom, hogy egy kísérlet nem kísérlet, mert az eredmény lehet a véletlen műve is. Vajon hányszor kéne a szerencsétlen alany szemét bekötni?

– Legalább ezerszer, de váltott személyekkel. Ebben az esetben már juthatunk valami következtetésre, mert ha csak ketten csinálják, akkor ugyanazt az eredményt érjük el, mintha pénzt dobálnánk fel, hogy fej lesz vagy írás. Ennek az esélye mindig ötven százalék, függetlenül a dobások számától. De továbbmegyek. Ha én energiát tudok átadni, abból miért következik, hogy az energiát felvevőnek a keze emelkedik fel? Miért nem reszket, vagy miért nem csinálja össze magát, vagy miért nem lesz fejgörcse, szapora szívverése, miért nem lesznek gyomorfájdalmai, vagy miért nem lesz orgazmusa? Miért éppen a keze emelkedik fel? Ennek nem nézett utána Kocsi úr?

Kocsi: Nem. És tulajdonképpen nem is tudom, hogy mit csinálok.

Nos, az egyáltalán nem baj, ha Kocsi úr nem tud magyarázatot adni egy jelenség okára. De hogy a jelenség valóban létezik-e, azt miért nem akarja tisztázni? Vajon vállalná-e a fent vázolt próbát, amely egyértelműen igazolná, hogy valóban az ő jelenlétében és akaratára emelkednek a karok?

De Szilágyi itt egy ugyancsak fontos kérdésen meditál: „Ha jól emlékszem, az egész onnan indult, hogy Kocsi úrnak szellők fújdogáltak a kezéből a húga felé. A hölgy ezt észlelni vélte, de arról azóta sem kaptam felvilágosítást, hogy ez miként függ össze a dombbal. Vagyis Kocsi János tanyatulajdonos hogyan jött rá, hogy nem csak a keze sugárzik, hanem az a halom föld is, ami körül csikók legelnek. A válasz gyors és tömör.

– Úgy, hogy az eset óta megérzem a földből kiáramló pozitív vagy negatív energiát, és ott mindig ezt tapasztaltam.”

Új elem az érvelésben: „pozitív és negatív energia”... Nos, végigböngésztem az egész magyar nyelvű világhálót, és ez az eredmény jött ki: „A(z) "negatív energia" kifejezés 1-10. találata az összes, kb. 3 430 találatból. (0,26 másodperc)” – és képzeljék: közöttük egyet se találtam, mely ne ezoterikus szájtra utalt volna, köztük ilyen mókásak is voltak de még a szerepjátszó oldalak is ezzel operálnak [köszönöm az olvasók kiigazítását – VI]: „RPG.HU - Lavarhion: Tanulmányaim a visszajáró holtak dolgában - Az élőholtakat elsősorban egyfajta negatív energia mozgatja és irányítja”... A talán még abszurdabb „negatív energiák” kifejezésből pedig még több, csaknem 11 000 találat szennyezi az internetet – mondanom se kell, mind ezoterkus oldal! Az elsők között jön ki ZOÉ - mesterjós és extraszensz oldalán ez: NEGATÍV ENERGIÁK MEGSZÜNTETÉSE. átok-rontás levétel; megszállók, holt lelkek levétele; itt ragadt lelkek visszaküldése; lakások, földterületek bemérése,... Azt hiszem, elegendő bizonyíték ez arra, hogy negatív energiáról az ezoterikus spekulánsokon kívül komoly ember nem beszél.

Ezen kicsit „bepörögve” kérdeztem Kocsi úrtól:

– Előfordult már, hogy valaki visszakérte a pénzt, mondván: humbug az egész?

Kocsi: Erre még nem volt példa. Pedig eddig legalább 400 ezer látogatónk volt.”

Szilágyi erre vadul számolni kezd. „1200 forint egy belépő, ami 400 ezerrel szorozva annyi mint… Nem akarom elhinni. Nem, biztos összezavartam a sok nullát. De. Mégis. Ez annyi: 480 millió. Ezt még el kell osztani négy évvel. Ez már egyszerű: 120 millió jut egy esztendőre.

Azóta újabb évek teltek el, az Attila-domb egyre népszerűbb. Közvetlenül az Attila-domb mellett, a régi laktanya területén 110 személyes szálloda áll uszodával, minigolfpályával, saját állatkerttel, játszótérrel – nem csoda, hogy tulajdonosának meglódult a fantáziája, és az összegyűlt pénzt be is akarja fektetni. Ismét innen

Kocsi János szerint Tápiószentmárton az európai turizmus fellegvára lehet: száz méterrel arrébb már nagy halom bontott tégla jelzi: itt bizony fel fog épülni a „világ nyolcadik csodája”, Attila palotája. Az elképzelés grandiózus: az építmény teljes alapterülete meghaladná a 8500 négyzetmétert. Alsó szintjén 1500 személyes lakomatér kapna helyet, emeletén négyszáz személyes aréna. Kivitelezésében korhűen mintáznák meg Attila korának díszítését és építészeti megoldásait – magyarázza a polgármester. ...Az építkezés teljes költsége számításaink szerint meghaladja az ötmilliárd forintot – mondja Kocsi János. A vállalkozó szerint már csak egy dologra várnak: pályázati támogatásra. – Attila külföldön is remekül eladható, ez az épület valósággal vonzaná a turistákat. Az előzetes számítások szerint legalább egymillió látogatónk lenne évente, így hamar megtérülne a befektetés – véli.

És azóta mi történt? Kocsi úr erről is beszámol:

– Azóta a jobb kezemmel gyógyítok, energiát adok és minden földből kisugárzó energiát észlelek. Minden szakértő megállapította, hogy biztos, hogy itt pozitív energia van, ezenkívül ugye itt volt a fizikai kutatóintézet, a Tudományos Akadémia is, neves professzorok, mind alátámasztotta azt, hogy itt ezeknek a gyógyulásoknak a száma az nem véletlen, hisz olyan magas, hogy ezer ember idejön és mind az ezerrel történik valami.

Szilágyi így fejezi be a riportját:

„...miközben az utolsó kortyot nyelem, hallom Vágót, ahogy azt mondja:

– Drága Kocsi úr! Ne haragudjon rám. Én egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy ön lóvá teszi a látogatóit. Az emberek sajnos magukat csapják be.

Egymásra mosolyognak, és kezet ráznak.”

Tudomásom szerint a Magyar Tudományos Akadémia képviselői valóban végeztek méréseket az Attila-dombon, és ennek eredményét a tulajdonos közszemlére is teszi. Olyasmi áll rajta öklömnyi betűkkel, hogy „a Magyar Tudományos Akadémia igazolja, hogy...” – és kisbetűkkel: „a dombnak nincs káros hatása az egészségre”.

Még az se.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr441233839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gera 2009.07.09. 09:49:05

"Always with the negative waves Moriarty, always with the negative waves." :)

johevi 2009.07.09. 09:49:44

Ez olyasmi, mint a Magnapress, amire egyik ismerősöm esküszi. Kis mágnesvégű ceruzák ( északi pólusú ) amiket a test bizonyos pontjaira kell tenni és normalizálja a test mágneses energiáját.
Az alaptézisük:
"A Föld mágnesességének mérhető értéke ma több, mint 50%-kal kevesebb, mint 200 évvel ezelőtt. A mágnesesség hiánya a valódi oka számtalan betegségnek. Pl: allergia, fejfájás, ízületi fájdalmak, keringési elváltozások, depresszió, stb."
Ennyi. "tény" és egy állítás...
Ez is megérne egy cikket.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.07.09. 10:02:22

Nem lesz így, de rossz belegondolni is, hogy mi lenne, ha Magyarország egyfajta "ezoturizmus" központ lenne: "minden hülye ide jöjjék, csak tessék, csak tessék!"

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.07.09. 10:05:56

Azok akik odamentek és meggyógyultak biztos attól lettek jobban hogy kinn voltak a jó levegöön és közben még azt is elhitték hogy bizonyosan meggyógyulnak. Kell ennél több?

Catman_kz 2009.07.09. 10:09:10

Nem tul szerencses eppen az RPG.hu-t kiemelni, mert az kozel sem ezoterikus oldal...

Archenemy 2009.07.09. 10:16:13

"Közöttük egyet se találtam, mely ne ezoterikus szájtra utalt volna, köztük ilyen mókásak is voltak: „RPG.HU - Lavarhion: Tanulmányaim a visszajáró holtak dolgában - Az élőholtakat elsősorban egyfajta negatív energia mozgatja és irányítja”..."

gratulálok, sikerült egy szerepjátékokhoz kellő fantáziavilág leírását megtalálni

képzeld aki szereti a gyűrűk urát, az sem hiszi el igazából, hogy vannak orkok

Almaspite 2009.07.09. 10:27:12

Ha jól emlékszem, az EastPark harmadik epizódja _szó_szerint_ ennek a postnak a témáját dolgozta fel, pont ilyen szkeptikus szempontból.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.07.09. 10:29:10

Kollégám egyszer vett egy szobaantennát. Rá volt írva nagy betűkkel: "A műholdas vételt...", alatta kisebbel: "...nem zavarja".

Tegyük fel, valami barom elkurjantja magát, hogy "Muramiste, itt gyün a energija, e, mint a ménkő, e". Ha rácsap egy mégoly jó szándékú újságíró is, akkor kb. a következő vita várható baromkám és egy normális ember, szakértő, orvos...

intermission: na, már itt kezdődik! ő megteheti, hogy hótt tufa mindenhez, de bátran tutiként lökheti a hülyeségeit, viszont egy bármilyen szakértő így fog beszélni: "jelenleg nincs tudomásunk róla", "eddigi kísérletek alapján", "nagy valószínűséggel"

... szóval a következő vita várható köztük: "bizsereg az ujjam vége, ez csodálatos", mondja a barom, mire a szakértő: "hát, azért ezt mérni kéne". Slussz.

Ilyen szituációkból többet nem is lehet kihozni. Ugye, ismerős ez a konklúzió: "a tudomány szerint ez csak sima csapvíz, de aki gyógyulni akar tőle, az ettől nem tántorodik el, továbbra is ezrek veszik a csodavíznek kikiáltott méregdrága készítményt"?

Én valami erősebbet szeretnék látni. Látványos, szórakoztató porig alázásokat.

Köszönöm, hogy elmondhattam.

tomware · http://tomware.blog.hu 2009.07.09. 10:38:43

A szakrális helyről csak annyit, hogy eredetileg a hely egy szovjet katonai repülőtérhez tartozott. (Az egyik erről szóló cikk is említ vas ill vasbeton gerendákat arrafelé). Szóval ha ott vminek is köze van sugárzáshoz, az inkább rádióaktív lesz, mintsem gyógyító erő :). Elég sokáig laktam Tápiószentmártonban, amikor gyerek voltam, még működött is olykor a reptér. Mivel csak egy füves tartalék reptér volt, nem hiszem, hogy bármilyen nukleáris cucc megfordult volna arrafelé. De ha bármi is van ott a föld alatt, az leginkább a ruszkik hátrahagyott szemete.

telektulajdonos 2009.07.09. 10:48:57

Köszönöm a reklámot! Az elérhetőséget elfelejtette megemlíteni. Hol adhatom meg?

qwertzu 2009.07.09. 10:50:56

Jó cikk, de az rpg.hu-nak pont semmi köze az ezotériához.

regent123 2009.07.09. 10:52:04

Csak egy részletkérdés. Tudtommal van olyan, hogy egy kezelés hatására átmenetileg rosszabbodnak a tünetek, de aztán a kúra során enyhülnek. ès ezt a hivatalos orvoslás is elfogadja. Pl. fürdöökúrák, masszázs.
Ha mégsem így van, akkor egy hozzáértöö javítson ki.

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2009.07.09. 10:56:09

@Archenemy: csatlakozom. Alapos kutatás lehetet...

gothmog 2009.07.09. 11:09:24

ftp://ftp.wwh.hu/eastpark-03.avi

emyl 2009.07.09. 11:22:39

keziccsókolom adózni teccett-e a kocsi úrnak?

bűűnös 2009.07.09. 11:34:24

Kedves Szkeptikusok!
Csak arról feldkeztek el, hogy az emberiség még nem ért tudásának csúcsára. Tehát, ha valami műszerekkel nem mérhető, még nem biztos, hogy nem létezik és nincs. Az áram és az atomenergia is létezett 500 évvel ezelött, működött is, mégsem tudták tudományosan bebizonyítani. A hit pedig gyógyít, ezt kísérletileg is bizonyították számtalanszor, mi kell még?Ennyi alapfokú logika elég?
Üdv:Bűűnös

BabelFish 2009.07.09. 11:36:44

Tisztelt Vágó Úr!
Hiszem, hogy a tudomány által jelenleg ismert kölcsönhatásokon kívül (gravitációs, elektromágneses, erős, gyenge) létezhet más, ma még nem ismert kölcsönhatás. Nem azt hiszem, hogy van, hanem hogy létezhet.
Ha van ilyen, azt értelemszerűen az ismert kölcsönhatások mérésére készült műszereink nem tudják kimutatni.
Hiszem, hogy ha véletlenül van ilyen ma még nem ismert kölcsönhatás, akkor képesek leszünk annak mérésére alkalmas berendezést alkotni. Hiszem továbbá, hogy ha van ilyen ma még ismeretlen kölcsönhatás, akkor azt a mai élőlények egy része (állatok, emberek) érzékelhetik, még ha nem is tudják pontosan megfogalmazni a hatást.
Én személyesen még nem tapasztaltam ilyen ismeretlen, azonosíthatatlan hatást, de nem tartom szerencsésnek, ha kizárjuk ezt a lehetőséget és kvázi bolondoknak nézzük azokat az embereket, akik "éreznek valamit".
Az valóban a magukat ezoteristáknak valló emberek hibája, hogy ezeket a hatásokat (ha léteznek) a ma ismert hatások valamelyikével azonosítják, és a "mágnses", "kozmikus" stb kifejezéseket használják. De hát pont az ismeretlenség miatt nem lehetnek egyelőre kifejezéseink ezekre a jelenségekre. Ha vannak...
A nyílvánvaló csalókat, a betegek gátlástalan átverőit pedig igenis le kell leplezni.
Egy szintén szkeptikus, de a további természeti jelenségek (csodák?) megismerésében hívő villamosmérnök.

janper 2009.07.09. 11:42:40

@BabelFish: elfogadhato, hogy ugy gondolod, hogy letezhetnek mas tipusu kolcsonhatasok. Ellenben ha egy ilyen kolcsonhatastol Mari neni jobban erzi magat, akkor megintcsak felmerul a kerdes: oke, de tenyleg javul az allapota? Ha javul, akkor a kolcsohatas maris nem szeparalodik az ismert kolcsonhatasainktol... :)

Ezeken a helyeken ugyanis az a tapasztalat, hogy akarmilyen kolcsonhatas is van, de az allapotok javulasat bizonyitani nem lehet.

A fel nem fedezett dolgokra sokszor a hatasukbol kovetkeztetunk, de itt nem eszlelheto hatas.

Nádori Gergely 2009.07.09. 11:47:35

Megvan a tökéletes gyógyulás! Ha minden betegséget az energiahiányos állapot okoz, akkor elég baromi magasra felmenni, mert akkor a helyzeti energiám nagyon megnövekszik!

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.07.09. 11:59:57

Az RPG.hu nem ezoterikus oldal. Az RPG egy alap HBR, ott figyel a megfejtése a fejlécben: magyar szerepjátékosok oldala. Itt tehát szerepjátékokról, sci-fi és fantasy kiadványokról találunk kritikákat, ismertetőket, illetve ilyen jellegű novellákat olvashatunk. Továbbá az RPG.hu-nak remek fóruma van, ahová tényleg mindenki azt ír, amit akar, ismétlem, főként szerepjátékkal, sci-fivel és fantasyval kapcsolatban. Azt gondolom, e három témakörbe bőven bepasszírozhatók az élőholtak. Több mint nevetséges ezzel, mint ezoterikus példával előhozakodni. Vagy szerinted Csányi Vilmos és Makovecz Benjamin hisznek a kentaurok létezésében? www.vilmos.csanyi.net/szepirodalom.html

Nos, ez elég kemény baklövés volt, a továbbiakban szkeptikusan kell szemlélnem ezt a blogot.

V8 2009.07.09. 12:02:05

@Nádori Gergely: Akkor ha gyorshajtásért meg akarnak büntetni, akkor arra fogok hivatkozni, hogy az egészségem megőrzése érdekében a mozgási energiámat muszáj volt magasan tartanom :)

Tibixe 2009.07.09. 12:05:52

A potenciális energia fizikaórán is lehet negatív.

Ja és ,,ezek a holtak a denevérekhez hasonlóan a visszaverődő hangok alapján tájékozódnak és ezért kell minduntalan hörögniük''.

jdavidpeter (törölt) 2009.07.09. 12:16:57

"Tetszik látni? Itt már több lóról is van szó, ami nyilván erősíti a megfigyelés hitelességét, sőt: statisztikai adatokra is történik hivatkozás... Mondanom se kell, a felmérésről szóló jegyzőkönyvet, az említett adatok összehasonlítására vonatkozó felmérést sehol nem találtam. Megjegyzem, ez a „bárhol az országban” kitétel azt sugallja, hogy „mindenhol az országban” vezetnek „megbetegedési és vemhesülési” statisztikát, amit kicsit kétkedve, hogy azt ne mondjam, szkeptikusan fogadok."

Tényleg minden valamire való telepen vezetnek statisztikát a lovak vemhességéről, betegségeiről, táplálkozásáról stb. Más kérdés, hogy vonnak le belőlük statisztikai következeteseket gyakran helytelenül, de a nyers adat attól még rendelkezésre áll.

na__most__akkor 2009.07.09. 12:37:48

Én tudok energiát átadni bárkinek. Mivel az emberiség jótevője vagyok, itt és most közkinccsé teszem. A módszer igen egyszerű.

Két drótot be kell dugni a konnektorba, és a másik végüket a beteg (páciens, érdeklődő, vagy szkeptikus személy) fejéhez kell nyomni kétoldalt. Ha a hatás nem jelentkezik azonnal, óvatosan ki kell keresni az érzékenyebb pontokat.

A megkérdezett tudósok, mérnökök, természetgyógyászok egyetértettek abban, hogy a hatás létezik és mérhető.

Mellékhatások persze lehetnek, de bármelyik orvos vagy gyógyszerész egyetért azzal, hogy mellékhatása a gyógyszereknek is van. Sőt, olyan vélemények is vannak, hogy ha egy gyógyszernek vagy módszernek nincs mellékhatása, akkor fő hatása sem lehet.

Most pedig jöhet a fehár asztal és a borozgatás.

telektulajdonos 2009.07.09. 12:48:42

Elég gyakran járok az Attila dombhoz szintén közel eső város strandjára. Szerintem is érezhető még ott is az energia jótékony hatása. A gyógyvízé is természetesen, de a területé is. Nem lefáradok a strandolástól, hanem feltöltöttnek, energikusnak érzem magam olyannyira, hogy utána pár napig képes vagyok fáradtság nélkül elvégezni a tengernyi munkámat. Aki érezte már magát energiával feltöltődve, az tudja miről beszélek. Aki meg nem, az próbálja ki és utána mesélje el, hogy milyen. A fenti, telekkel kapcsolatos bejegyzést komolyan írtam. Hol adhatom meg az elérhetőségem az érdeklődőknek?

JoeHarper 2009.07.09. 12:55:49

Ugyan már. Apró tévedés, hogy az RPG nem ezoterikus oldal. A bejegyzés lényegét ez nem érinti. Sőt, az az oldal deklaráltan fantázia alkotta dolgokkal foglalkozik. Azaz az "egyfajta negatív energia" ettől nem lett "komolyabb" dolog.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.09. 12:56:41

@telektulajdonos:

Próbálkozz az erre szakosodott weboldalakkal, hirdetési újságokkal.

2009.07.09. 12:59:42

Erről az energetika dologról egy régi sztori jut eszembe. Egyszer egy baráti társaaságban szórakoztunk azzal, hogy az egyik barátom kimérte a többiek auráját. Egy furán meggörbített drótdarabbal csinálta, meg arra is képes volt, hogy a kezével érintés nélkül bizsergést okozott az emberek testében. Mindenki mondogatta, hogy "azta, tényleg bizsereg", meg az állítólagos aurájuk határánál is elmozdult a drót, de én nem éreztem semmi különöset. Persze az aurámat sem találta meg ezután. Büszke is voltam, hogy ennyire különleges vagyok, hogy egyedül nekem nincs aurám :).

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.09. 13:02:26

@telektulajdonos:

Én a helyi uszodába járok rendszeresen és a klóros vízben úszással vezetem le a napi feszültséget...
A klóros víznek ezek szerint nyugtató és energetizáló tulajdonsága van, mivel utána napokig kellemesen érzem magam. Sőt! Valószínűleg a helyi uszoda egy energia vonalon lehet az Attila dombbal, hiszen nem csak az úszás után érzem jól magam, hanem szaunázás után is...

AzHofi 2009.07.09. 13:07:44

A feleségemmel való együttlétkor is negatív energiát hordoz az, amitől megszabadulok? ...mert elég kellemesen érzem magam utána. Viszont ezentúl bűntudatom lesz, mert a feleségem hordozza tovább a negatív energiákat. Pláne ha még kisgyermeket is nemzünk, az aztán az energianegáció csúcsa.

nyari mikulas (törölt) 2009.07.09. 13:08:30

Aprosag, de a pontossag kedveert javaslom a helyesbitest:

" Ugyanis a mai (soha meg nem cáfolt) ismereteink szerint az elektromágneses sugárzás energiája mérhető és kiszámolható az

E = hν

képlet alapján, azaz nagysága csak a frekvenciától függ, ..."

A keplet egy foton enetgiajat szmolja ki, az elektromagneses sugarzas enetgiaja ket dologtol fugg, az egyik a fenti frekvencia, a masika fotonok szama, szurusege.

Ugyanazon a frekvencian nagyon kulonbozo intenzitasu, es igy nagyon kulonbozo enegiaju sugarzasok leteznek. Infravoros lezerrl lehet CD-t olvasni es anyagot vagni... ugyanaz a frekvencia, csak mas intenzitas, mas energiasuruseg.

Nem zavarja a cikk mondanivalojat, de a fizikaban jaratos olvasok figyelmet eltereli a lenyegrol.

telektulajdonos 2009.07.09. 13:24:23

@ezobiooko: Köszi, az általad ajánlott helyeken hirdetem már, hiszen onnan szedték le a hirdetésem.

Archenemy 2009.07.09. 13:24:54

@JoeHarper: "Ugyan már. Apró tévedés, hogy az RPG nem ezoterikus oldal"

Persze, csak ettől esetleg azt gondolhatja az ember, hogy ha ennyire nyilvánvaló benézés van benne, akkor a cikk többi része is könnyen tartalmazhat hasonló elcsúszásokat.

JoeHarper 2009.07.09. 13:57:11

@Archenemy: "... a cikk többi része is könnyen tartalmazhat hasonló elcsúszásokat"
Szó szerint. :-)
Dehát ez nem is egy matematikai tétel bizonyítás. A mondanivaló világos, szerintem.

(Amúgy jogos volt az észrevétel, ha nem ezoterikus oldaról van szó.)

Archenemy 2009.07.09. 14:08:57

@JoeHarper: Tehát a mondanivaló a lényeg, nem pedig az, hogy igaz-e, ami le van írva?

ChPh 2009.07.09. 14:22:29

Imádom a szkepticizmust :D Mert mindent meg lehet magyarázni, vice-versa :D

Márk_Márk 2009.07.09. 14:30:09

"Itt már az „energetika” szó is megjelent – minél latinosabban hangzik, annál jobb..."

Az energetika konkrétan görögösen hangzik, mivel görög szó.

Márk_Márk 2009.07.09. 14:32:35

Szerintem ezek a szerepjátékok is elég ezoterikus világ.

primatus 2009.07.09. 14:58:11

...persze lehet bírálni az Attila domb kitalálóját, tulajdonosát, de....

- a semmiből hozott létre egy fontos turisztikai célpontot
- sok rendezvényt szerveznek
- közel hozzák az urbanizált emberhez a természetet (lovak, magyarok ősi háziállatai stb.)
- sok embernek ad munkát (nem költ az állam a segélyezésre)
- sok embernek ad szórakozási lehetőséget
- sok embernek ad reményt a gyógyulásra

...és lehet itt dobálózni a szavakkal (azok teszik többnyire, akik nem is voltak ott és tapasztalatuk=0), de Én voltam ott. Mégiscsak érdekes, hogy az ottlétem után kb két hétig folyamatosan enyhült, majdnem megszűnt a psoriasis-om tünete, majd ezt követően elkezdett visszajönni. Jártam Én Karintiától-Korfuig mindenhol (Holt tengernél még nem), de sehol nem tapasztaltam ilyesmit. Ez tény. Nem tudom bizonyítani, de minek is tenném? Magamat nem csapom be. Akármitől is volt az az eredmény, bekövetkezett.... Majd alkalomadtán, újra kipróbálom. A szkeptikusoknak pedig még azt üzenem, hogy az a felmagasztalt "modern orvostudomány", amely persze nélkülözhetetlen és vannak eredményei, többségében tüneti kezelést alkalmaz szintetikus szerek alkalmazásával. Vannak azonban más utak is, amelyeknek nincsenek mellékhatásaik (gyógynövények, helyi mikroklíma, gyógyvíz, természetes környezet, természetes ételek, természetes emberek :-) stb.). A legrosszabb esetben tesznek egy jó kis kirándulást és finomat ebédelnek az ottani étteremben.....

guy 2009.07.09. 14:58:18

Az az ezer forint nem fog senkit hazavágni, a tulajnak meg gratula az ügyes ötletért.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.07.09. 14:59:44

Én is "szkeptikus" vagyok, de azt az rpg.hu-t tényleg tessék kivenni onnan, ahogy már mondták többen, mert enyhén nevetségessé teszi a cikket.

Mert ennyiből tényleg bármilyen scifi-fantasy olvasót lehetne horoszkópimádókhoz hasonlítgatni..

és ami fájó, hogy ha az rpg.hu-t idézi, az aztjelenti, hogy a szerző BELE SE SZAGOLT a forrás helyéről, hogy merre-miféle oldal az. Ciki és szomorú.

Márk: 1 nem tudod mi az a szerepjáték. 2 nem tudod mi az az ezoterika. :)

mickeyknox 2009.07.09. 15:00:10

sajnos a mai világban egyre többen hisznek a nem orvosok által elérhető/remélt gyógyulásban. sok oka van ennek, divat is, meg az egészségügy színvonalának is köszönhető.
aki egyáltalán elmegy ilyen helyre, az nem meggyőzhető arról, hogy ez esetleg nem igaz, humbug. hisznek benne és ez a lényeg. nekem is van rokonom, aki egy súlyos betegsége óta minden idejét és pénzét az egészségének megőrzésére szenteli, eszközként használva mindent, amire az egészséges, természetes, és a természetfeletti cimkéket akasztják, és a legtöbb tudományos szavak körítésébe beágyazott marhaságot is elhiszi.
itt már az sem segít, ha azt mondod nekik, hogy "nédd mán meg, ennyi pénzt összekeresett már mások hiszékenységén", irigységet sem lehet bennük fakasztani. amíg lesz 1200 forintjuk a napijegyre, el fognak menni ott csücsülni egy napot.

BéLóg 2009.07.09. 15:00:38

Sokáig gondolkodtam, írjak-e ide? Mivel sosem jártam az Attila dombon, se én, se rokonaim, ismerőseim sem, nem számoltak be így semmiről, kizárólag a SEMMIT írhatnám ide.
Másrészről a korábbi bejegyzésből azért csak gondolhatják egyesek, én nem is ez vagyok hanem az, vagy ez is meg az is, satöbbi satöbbi, ezért miattuk meg MUSZÁJ írni, hiszen különben megcáfolódik az aprólékosan felépített szkeptikus elméletük.

Így hát írok is ide meg nem is.

Mondjuk arról elmélkednék egy kicsit, hogy micsoda szkepticizmus az, hogy ami nem mérhető az nincs is... Mert az már másnak is feltűnt, mennyire kapaszkodik is Fő Szkeptikusunk ebbe az állításba.

Levonhattuk a más által is adott következtetést, hogy az 1920-as évekig radioaktivitás NEM VOLT, mert nem volt mivel mérni és mágnesesség is csak a késő középkorban lett, mert előtte azt sem tudták mérni.
Sőt, a Földtörténet sokszázezer éve alatt se sebesség, se tömeg, se energia sem volt, hisz a fáról le-le ugráló majmok egyiket se tudták mérni, az fix.

Igaz lehet azoknak az állítása, miszerint a Teremtő dehogy fejezte be a hatodik napon a művét, dolgozik Ő ma is folyamatosan.
Q.E.D minden egyes új megmért dologgal csakis ezt a Teremtés Műveletet igazoljuk, nem is értem hogyan lehet a világban még istentagadó tudós!

Az is eszembe jutott, hogy láttam egyszer egy német vizesfilmet, ahol a folyó tisztaságának mérésre valami vizicsigát alkalmaztak. Amilyen magasra a csiga a mm-rel megvonalkázott kémcsőben felkúszott, na az arányban állt véletlenül valamilyen szennyezőanyaggal. Azt már nem tudom mi volt az, de nagyon faramuci volt, lehet arzén vagy kadmium vagy higany, akármi... Mindenesetre a film szerint megdöbbentően hatékony és arányos volt a csigamilliméter, asszem neki is álltak valamilyen kagylóalapú hasonló dolognak.

Vagyis valamikor a kétezres években KELETKEZETT valami ami EDDIG NEM VOLT a vízben, mert ezt a "csigamillimétert" csak nemrég találták fel.

Hát ennyit mondanék én erről a bejegyzésről, a Nagy Büdös Szkepticizmusról, a tárgyilagosságról, az alaposságról, többször általam emlegetett inkvizíciós szemléletről, satöbbi, satöbbi.

Vannak dolgok, amikre egyesek ha rámondják NINCS, akkor az bizony NINCS, sőt ha volt, akkor attól kezdve eltűnik. Azt hiszitek ilyen NINCS?

DE VAN!

Gera 2009.07.09. 15:09:42

@BéLóg: Alapvetően nem érted, mit jelent az, hogy valami "nem mérhető". Nem azt, hogy nincs hozzá műszer, hanem azt, hogy nincs semmiféle jelenség. Érted, ugye? Az Attila dombon egyszerűen nem történik semmi. Annyit tudnak mondani, hogy vagy meggyógyulsz, vagy nem, vagy érzel valamit, vagy nem, stb. Hát én ugyanezt tudom produkálni a kertemben is.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.07.09. 15:10:51

@primatus: Te is kevered a szezont a fazonnal. Az orvostudományt normális ember nem ajnározza, mert pl a gyógyszeripar egy hatalmas maffia.

De amiket felsoroltál gyógynövények, ásványvíz, azok TUDOMÁNYOSAN bebizonyítottan hatásosak. Bár hozzátenném, hogy sok gyógynövény egy komoly gyógyszerrel szemben, csak a tünetet enyhíti.

Ja és a bőrbetegséged. Az konkrétan egy olyan bőrbetegség, amit sokféleképpen kezelnek, hol sikeresen hol kevésbé. Idegi alapon is előjöhet, de el is tűnhet. Magyarán ez a legdurvábban olyan betegség(tán hallottál róla), hogyha bemagyarázod magadnak, akkor a szervezeted le tudja gyűrni.

És azért van sok betegség, amiket így nem nagyon lehet gyógyítani. Na azok a szerencsétlenek kínukban elmennek, aztán, ha nem gyógyulnak meg a halálos betegségből, akkor törnek össze esetleg. Na az ilyenekből él a kitaláló aljadék féreg.

Ugyanennyi fantáziával, hazugság nélkül is ki lehet találni ilyen turisztikai pontot. Dehát ahoz gerinc is kéne. Aztán jönnek a táltoscseppek(csapvíz) és egyéb kreálmányok. Ha egymillió embernek adna munkát, akkor is undorító dolog.

Tgr 2009.07.09. 15:13:13

@Almaspite: "Ha jól emlékszem, az EastPark harmadik epizódja _szó_szerint_ ennek a postnak a témáját dolgozta fel, pont ilyen szkeptikus szempontból."

És mennyivel többet ért! Nagyon gáz ez a vérkomolykodós tudományoskodós stílus. Tényleg azt gondolja Vágó, hogy van olyan célcsoport, amelyik tud mit kezdeni a kvantummechanikai képletekkel, és mégis szükséges nekik elmagyarázni, hogy az Atilla-domb az nem is igazi energiaközpont?

Btw. ezt ismeritek? www.youtube.com/watch?v=HMGIbOGu8q0

Archenemy 2009.07.09. 15:15:14

@mickeyknox: "itt már az sem segít, ha azt mondod nekik, hogy "nédd mán meg, ennyi pénzt összekeresett már mások hiszékenységén", "

Ez nekem is feltűnt, meglehetősen demagóg, érzelmekre építő dolog ez a "jáj, szegén' hiszéken' emberek vérén hízva építi a naccságosúr a kácsalábon forgó palotáját" vonulat.

Nem kötelező odamenni, és nem kötelező elhinni a hétszer csavarodó földcsakrát; nem igaz, hogy "butaságban tartják a népet ezek a csalók", hiszen mindenkinek van lehetősége tájékozódni; de ha valaki el akarja hinni, az az ő döntése, és arra költi a pénzét, amire akarja. Meglehetősen kicsinyes dolog ezen rugózni.

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.07.09. 15:19:49

@V8: az leginkább az autód mozgási energiája, nem a tiéd.

Amúgy meg: sok itt a hülyeség. A posztban is és a hozzászólások között is. Miért ne lehetne mágikus ereje egy dombnak? Elég, ha hiszünk benne. Vágóról köztudott, hogy szkeptikus mindennel kapcsolatban, picit sajnálom ezért. Nem kívánom, hogy egy zuhanó repülőgépen üljön, de gyorsan odatalálna Istenhez, az tuti:)

gonosztojás (törölt) 2009.07.09. 15:20:20

Valami van ott, mert a haverom mellettem ülve akkorát fingott, hogy a környék meg akarta lincselni. Saját bevallása szerint ilyen 4 atmoszférás robbanás még soha életében nem tört ki belőle.
Attila a király! Minden babgulyás után ráülök Attilára!

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.09. 15:21:53

@BéLóg:

"Sőt, a Földtörténet sokszázezer éve alatt se sebesség, se tömeg, se energia sem volt, hisz a fáról le-le ugráló majmok egyiket se tudták mérni, az fix."

Butaságokat beszélsz. Attól hogy nem mérünk, nem tudunk mérni valamit, attól még létezik.

Az őseink nem tudták mérni. Attól még jól tudták, hogy kb. a testmagasséguk 2x-ese magasságból nem jó dolog leugrani, mivel az káros az egészségre.

Azt állítják, hogy van egy "energia" amit nem tudunk mérni, a mai műszerekkel kimutatni, ettől függetlenül aprólékosan elmagyarázzák, hogy ilyen és olyan hatással van erre és arra. Erősíti az immunrendszert, tárgyakat lehet vele mozgatni...vagy csak bizsereg tőle a kezed...
Teljes mértékben érdektelen a dolog, hogy tudjuk e számszerűen mérni...ezt értsd meg. Az a lényeg, hogy a hatás - amit állítanak - tényleg létezik e, vagy sem.
Ez tökéletesen mérhető...

"DE VAN"
OK! Elhiszem, ha bizonyítod. A szkepticizmusnak szinte ilyen egyszerű a gondolkodásmódja. Állítasz valamit bizonyítod. Valami rendkívülit állítasz, rendkívüli bizonyítékokkal támasztod alá...

A mérésről még annyit...
Vannak olyan műszereink amelyek nagyon nagyon távoli galaxisokból érkező mp-kénti néhány foton érzékenységűek. Ezzel a technológiai szinttel nem lehet mérni az adott "energiát", viszont egy meggörbített rézdróttal meg igen...? blah

primatus 2009.07.09. 15:24:39

@sanche:
Köszönöm, hogy több évtizednyi tapasztalattal a hátam mögött, Te világosítasz fel az ÉN betegségemről és az azzal kapcsolatos hatásmódokról....
"bemagyarázás"-sal még sohasem sikerült eredményt elérnem :-) (ráadásul nem a csodáért mentem oda a családommal, hanem volt ott egy rendezvény, ami érdekelt. A "csoda" eszembe sem jutott addig, amíg nem tapasztaltam.
Te is csak egy vagy azok közül, akik "nem értenek hozzá, ezért tanítják".

JoeHarper 2009.07.09. 15:24:46

@Archenemy: "Tehát a mondanivaló a lényeg, nem pedig az, hogy igaz-e, ami le van írva?"

Igen.

JoeHarper 2009.07.09. 15:25:58

És ismétlem, amúgy jogos az észrevétel.

Pirx 2009.07.09. 15:30:38

@BéLóg: Tudod, ha egy kicsit is jártas lennél a fizikában, és még néhány természettudományban, akkor tudnád, hogy a "sugárzások" elég jól rendszerbe foglalhatóak, és nincs bennük "lyuk". Úgyhogy eléggé kicsi a valószínűsége, hogy olyanra bukkanjunk, amire nem számítunk. Így volt ez a radioaktivitással is, és sok egyéb dologgal.
De ehhez kell, hogy rendszerben szemléld a világot. Nem kell teremtés, és nem kellenek csodák.(Az is megérne egy misét, hogy a csoda, az tulajdonképpen egy hiba javítása, ergo a teremtő nem mindenható, hiszen nem látta előre a hibát. De ez nem ide tartozik)
Amúgy aki akar, menjen gyógyulni. Addig nincs is baj, míg a hagyományos orvoslás mellé felveszi ezt is. Az ő pénte, ő ideje. De ha az orvosok tudnának mit kezdeni vele, de nem megy el...

Archenemy 2009.07.09. 15:31:37

Vágó István vs "látnok" a kész átverés showban, vicces:

macskalands.multiply.com/video/item/51

van második része is :p

Pirx 2009.07.09. 15:36:22

@-tara-: Nem hinném, hogy e mondás kiagyalója beszélt olyan ateistával (És nem szkeptikussal!!!), aki zuhanó repülőgépen ült. Amúgy egyenértékű a néhány szkeptikus által alkalmazott mondással, mely szerint minek néz körül az úttestre lelépéskor az, aki hisz az eleve elrendeltetésben! :)

zerohu 2009.07.09. 15:39:45

Ize, az a h*nű csak 1 foton energiaja lesz.
Az energia meg lehet negativ elojelu. Csak az ezohivok ezt inkabb a negativ=rossz/gonosz ertelemben hasznaljak es nem a minusz elojelet ertik alatta.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.07.09. 15:45:00

@sanche: "a szerző BELE SE SZAGOLT a forrás helyéről, hogy merre-miféle oldal az. Ciki és szomorú."

[Bólogat.]

Mindezt egy blogban, amely a hibádzó forrásmegjelölésekből is szokott volt táplálkozni. Pl.: szkeptikus.blog.hu/tags/einstein

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.07.09. 15:48:18

@primatus:
1: Az nem a TE egyedi betegséged, hanem egy olyan dolog, amiben nagyon sok más embernek is része van. A középkori pestisesnél nagyobb szakértő vagy te is, pedig nem neked van benne részed.

2: Ja persze. Erről eszembe jut egy másik blogon egy szánalmas hozzászólás. Egy tag négy gondolattal írt le szerinte egy kerek egészet. Első pontban, hogy nem vallásos, negyedik pontban pedig, hogy "igenis hiszek egy fensőbbséges irányítóban, egy teremtőben, hívhatod allahnak, istennek, akárminek, de létezik".

Szinte te is ezt mondtad. Persze, véletlenül oda keveredtél, aztán véletlenül kifizettél rá pénzt, hogy kipróbáltad(közben magadra tűztél egy kitűzőt, hogy "NEM HISZEK BENNE", nehogy a szomszéd hülyének nézzen)..
De nyilván nem gondoltál semmiféle csodára.

3: nagyanyám annó vett táltoscseppet(öreg, butácska emberekből húznak ki csapvízzel pénzt) . És közben bizonygatta nekünk, hogy nem hisz benne, dehogy. Ő nem olyan..nem csapja be magát..csakhát úgy megveszi véetlenül. És a fő vicc benne, hpgy akitől vette, attól előtte megkérdezte, hogy "kell-e hinnem ebben, ahhoz hogy hasson?" Mert Ő aztán nem hisz ilyenekben.. :D Az eladó vigyorgott és mondta, hogy nem kell hinnie..(csak vegye meg).

4: Nem kell csodára gondolnod. Így csapod be magadat - bár engem nem érdekel igazából. Arra lehet nem gondoltál, hogy csoda fog történni, de kötcve hiszem, hogy nem gondoltál-reméltél bármiféle javulást, mikor pénzt fizettél érte.

"nem értenek hozzá, ezért tanítják"
Ügyes vagy.. aki tudja az meg csinálja ugyebár.. csinálod is. Magadból majmot :) Jó önámítást! Személy szerint engem nem zavar, ha jobban érzed magad oott. Az zavar, hogy sokakban hiú reményt keltenek.
És az is zavar, hogy eladható lenne a dolog úgyis, mint érdekesség. Lehetne vízben fenyőágakat párologtatni, mélylélegzésre buztítani embereket stb és lehetne mondani, hogy ez nem ad energiát, de mindenképpen egészséges. Adjunk egy esélyt a szervezetünknek, hogy a városi élet után "egészséghez" jusson.

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.07.09. 15:49:58

@Pirx: az csak reflex:) úgy tanítottak a szüleink, beidegződött.

Egyébként Vágó Istvánnak is joga van a véleményéhez. Ahhoz viszont túlzottan elutasító, hogy egyszer maga tapasztaljon valami efféle "csodát". Akkor sem hinné el, hogy létezik valamiféle különös energia, ami az Univerzumból vagy éppen egy dombból árad, ha rázná, mintha 220-ba dugta volna az ujját. Nyitottabbnak kellene lenni a világra, a természetre, bízni kellene Gaiában, jobban, mint az orvosokban. Én pl az utóbbiakban nem bízom túlzottan.

BéLóg 2009.07.09. 15:51:55

@Pirx: Látod fogalmad sincs hány fizikadiplomám van, aztán mégis lehülyézel.

Az ugye meg sem fordul a fejedben, hogy esetleg FOGALOM hiányában az ember jobb híján sugárzásnak hív valamit, ami egyébként NEM AZ és mivel még senki nem tudja mi, nincs is rá szó...

Az itt (és nálad is fellelhető) gondolatmenet tehát:
A sugárzás mérhető.
Az Attila dombon nincs mérhető sugárzás.
ERGO OTT SEMMI SINCS.

Sok ember meglepődik, amikor megkérdezem tőle, mégis mi a kicsi ellentéte? A nagy, mondják. Mi a kövér ellentéte? A sovány.

Amikor azt mondom, már bocsáss meg, a KÖZEPES sem kicsi és a NORMÁL sem kövér, meglepődnek és rájönnek, hogy hol a hiba a gondolkodásukban.
A kicsi ellentéte nem a nagy hanem a NEM kicsi.
A piros ellentéte nem a KÉK hanem a NEM piros.

Az Attila dombon nincs mérhető sugárzás akkor az Attila dombon SUGÁRZÁS nincs és nem SEMMI nincs!

A csigák másznak a kémcsőben, az emberek meg VALAMIT éreznek az Attila dombon.

A "szkeptikusaink" szerint meg ilyen NINCS.

Ha ez nekik jó, jó nekem is.
----
Azt meg leírni, hogy a csoda egy hiba javítása, hát ekkora marhaságot már régen olvastam!

Például adva van egy repülő, lezuhan, abból kiesik egyedül egy gyerek, ettől nem hal meg, egyébként nem tud úszni de 12 óráig fennmartad a vizen valami roncson, igaz hogy eszméletlen de kapaszkodik, nem hűl ki, nem sodródik ezer kilométerrel arrébb, nem eszik meg a cápák, meg is találják, ez vajon CSODA?
Mert szerintem az. Kérdés hogy ez akkor szerinted milyen "hiba" javítása volt?

Konkrétabb is leszek tisztán elméleti síkon: Nehézfém mérgezést kapok. ETTŐL rákos leszek. Imádkozom Istenhez. Meggyógyulok. CSODA!
Nos, ebben megint mi a hibajavítás?

Pirx 2009.07.09. 15:53:57

@-tara-: Nyitotnak kell lenni, de szkeptikusnak. De a szkepticizmus nem egyenlő az ismeretlen elutasításával! Mindössze azt jelenti, hogy ami nem megismételhető bármikor, hinni kell benne, az nem valószínű hogy igaz. A magam részéről egy foghúzáést szívesebben vállalok be lidocainnal, mint mondjuk valami csodaszerrel, amiben hinni kell. Tudod! A tudomány az a mágia, ami mindig működik!

Archenemy 2009.07.09. 15:54:28

@JoeHarper: "Igen. "

Tehát szerinted nem lényeges, hogy igaz legyen az, amit itt leírnak, elég, ha a mondanivalója "jó"...

Ez a mese is hogy megváltozott...

szpal 2009.07.09. 15:55:49

@bűűnös: hívőként cáfolni kívánom a másik (másban) hívőt. Attól, hogy lehetnek ilyen energiás helyek, attól még nem kell odamenni, az egy dolog, h. meggyógyulhatsz, de hát benne van a Bibliában, a Sátán is tehet csodákat.

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.07.09. 15:57:02

@Pirx: ilyenkor aazzal szoktam felbosszantani a természettudósokat, hogy szerintem a tudomány is hit:)

labi 2009.07.09. 15:57:33

1, "elektromágneses sugárzás energiája mérhető és kiszámolható az
E = hν
képlet alapján, azaz nagysága csak a frekvenciától függ"

Enek még cseppet utána kéne nézni.....


2, "az „energetika” szó is megjelent – minél latinosabban hangzik, annál jobb..."

Legyen inkább görög.....


3, " mely ne ezoterikus szájtra utalt volna, köztük ilyen mókásak is voltak: „RPG.HU - Lavarhion: Tanulmányaim a visszajáró holtak dolgában - Az élőholtakat elsősorban egyfajta negatív energia mozgatja és irányítja”... "

Az RPG az egy szerepjátékos oldal....

4, "amit nem tudunk mérni az nem létezik" elvhez:

Faxomtuggya hogy van-e ott valami vagy nincs. De ilyen kijelentés az olyan hozzáéllás, mint amikor valakit jól seggberúgtak azért, hogy a föld gömbölyű, meg nem a nap kering a föld körül, meg ilyen hülyeségek. :)


Ha ezek a fenti pontok kimaradtak volna, akkor jobb lenne a cikk.
De sajna benne vannak és így már máshogy áll az ember a többi részéhez is, függetlenül attól, hogy igaz-e vagy sem.

BéLóg 2009.07.09. 15:59:08

@ezobiooko: Nem beszélek butaságokat csak te sem érted meg még az irónia lényegét sem.

Azzal hogy bárki bizonyítva látja hogy általunk ismert, mérhető energia nincs az Attila dombon, NEM KÖVETKEZIK hogy ott SEMMI nincs.

Fentebb leírtam. Ezzel az inkvizíciós mentalitással az ide író számtalan "szkeptikus" csak azt bizonyítja, hogy ellentétes előjellel ugyanolyan fanatikus mint azok, akiket kritizálnak.

Én az Attila dombon sosem voltam, semmit nem tudok róla. De nem merném kijelenteni, hogy ott NINCS SEMMI.

Nem úgy mint te. Nem úgy mint ő, meg ő, meg ő, meg ő meg ő.

Mennyivel vagytok jobbak mint azok, akiket lehülyéztek hogy "hisznek" meg "hagyják magukat" meg "nem gondolkodnak"?

Semennyivel.

Ez VAN.

Pirx 2009.07.09. 15:59:13

@BéLóg:
Nem. Nem csoda, véletlen. Szerencse. Ez van. A csodához semmi köze. Az eset megmagyarázható teljesen a fizika törvényeivel. A csoda akkor történik, ha nem magyarázható tövényekkel, ámbár még akkor is lehetséges, hogy valamit elnéztünk, vagy nem tudunk. Pusztán imádkozástól nemfogsz meggyógyulni. Szerinted hány egymással ellentéte ima hangzik el naponta? Akkor valaki eldönti, melyik ima a helyes, melyik nem? Ajjaj! Ez nem ér! Innentől jutunk el az Isten útjai kifürkészhetetlenek tipusú "magyarázatokhoz". Az semmit nem ér! Nem hülyéztelek le, fogalmam sincs, és nem is érdekel hány diplomád van fizikából. Egely Györgynek is van, mégis beszél hülyeségeket, ámbár talán megél belőle.

Pirx 2009.07.09. 16:03:35

@-tara-: :) Neeem. A tudomány messze nem hit! :) Valahol elterjedt ez a téveszme. De hidd el, a tudomány bármikor ledönt évszázados tövényeket, ha egy új megcáfolja azokat, vagy esetleg egyetlen egy esetben kudarcot vallanak az előrejelzésben. Merthogy a tudomány lényege ez. Ismételhető, képes előre jelezni.
A szkepticizmus nem vakhit. Mindössze rámutat arra, aki a hittel akar visszaélni. (Ajánlom mindenkinek a figylmébe Carl Sagan könyveit! :) )

BéLóg 2009.07.09. 16:05:43

@Pirx: Akkor nagyon nagy csalódást kell okoznom, mert közlöm, PÉLDÁUL számtalan olyan GYÓGYSZER van, amelyik arra a betegségre amire adják, a betegnek NEM HAT!

Sőt én úgy tudom, ez minden gyógyszernél előfordulhat!

Most akkor veszítsem el a hitemet a tudományban?

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.09. 16:08:18

@BéLóg:

Én aztán nem hülyéztelek le.
Valami van az Attila dombon. Senki nem tudja mérni, senki nem tudja kimutatni, de mindenki tudja, hogy ott van... honnan is? Nagyon nagy energia... bizsereg a kezed, szinte már ráz... de mérni nem lehet...
De akkor hogy fordítja el a pálcát, ha nem mérhető? A pálca nem egy mérőműszer? Arra használják ugyanis...
Az emberi szervezet nem használható indikátornak? Merthogy arra hat...

A mondandóm többi része felett mégis átsiklottál.. arra nem reagálnál?

M11an 2009.07.09. 16:08:39

Nagyon aranyosak a lovak! Érdemes elmenni a dombra, ha másért nem. :)

Pirx 2009.07.09. 16:08:40

@BéLóg: Persze. És ez egyértelműen magyarázható is. Vannak emberek, akiknek nem hat! De akkor se, ha hisznek benne! Fordított logikával gondolkodsz! Én azt állítom, hogy egy gyógyszer (ha hat) akkor is működik, ha nem hiszek benne.

Márk_Márk 2009.07.09. 16:08:57

@guy:
Nem küldenél nekem ezer forintot a számlámra?
Nem fog hazavágni. És nem is verlek át, ezoterikus humbugokkal, kerek-perec megmondom, hogy sörre fogom költeni.

Pirx 2009.07.09. 16:09:35

@BéLóg: Ja! És a tudományban nem kell hinni. Nem hiszek a gravitációban, mégis leesek a létráról...

Márk_Márk 2009.07.09. 16:11:52

@BéLóg:
Csak azt felejted el, hogy amikor valaminek a létére elkezdtek tudományosan gyanakodni (mondjuk mágnesesség., radioaktivitás stb.), pár évtizeden belül találtak olyan módszert is, amivel meg lehet ezeket mérni.

Erre meg nagyon régóta nem. De még csak közelítő ötletet sem.

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.07.09. 16:12:47

@Pirx: elértünk egy ponthoz ahogy olvasom, ahol megreked majd a vita, senki nem fog tudni senkit sem meggyőzni semmiről. Ahogy szoktuk:) Teremtés vs evolúció, hit vagy tudomány meg a többi.

Szerintem vannak ufók bibíííííííí:P

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.07.09. 16:14:09

Na jó, egy ilyen komoly blogban nem komolytalankodom tovább:)

BéLóg 2009.07.09. 16:14:27

@Pirx: Már megbocsáss, de szerintem meg ehhez a kislány esethez a szerencsének semmi köze.
Amit felsoroltam, abból egy vagy kettő együtt, szerencse.

Egyszer megállított egy Jehovás. beszédbe elegyedtünk, mondta a magáét. Hivatkozott egy bibliai részre és VÉLETLENÜL azt éppen ismertem. Nosza, elő a Bibliát, nyertem. De nem, mondta. A te Bibliád NEM JÓ, az jó ami nálam van.

Jaaaaaaa.

Tehát a csoda az, amit Pirx annak minősít, hát Barátom, akkor nehéz lesz vitatkozni!

Nem foglak meg azzal, hogy "betegvoltamimádkoztammaggyógyultam" VESZTETTÉL, mert sekélyes vicc lenne.
Légyszíves olvasd ell Konnesreuthi Teréz élettörténetét, aztán tégy belátásod szerint.
És ez csak egy.

primatus 2009.07.09. 16:15:24

@sanche:
Eléggé elszakadtál a valóságtól és attól, amit Én írtam. Ne hozz ide olyasmit, amit nem Én állítottam! Az olvasás pedig, a reakcióid alapján nem erősséged. Felületes és a szövegértéssel is bajban vagy.
Nagyon bátor gyerek vagy Te, ismeretlenül izmozol és majmozol.... Szállj magadba egy cseppet!

Márk_Márk 2009.07.09. 16:16:20

@-tara-:
Az autód mozgási energiája is, meg a tiéd is.
Ha az autót hirtelen lefékezi mondjuk egy alacsony betonfal, te a saját mozgási energiád miatt repülsz métereket a szélvédőt áttörve (ha nem voltál bekötve). Pedig az autó mozgási energiája akkor már nulla.

Pirx 2009.07.09. 16:19:55

@-tara-: Persze hogy vannak! :) Szoktam is látni néhány sör és vilmos után:)

BéLóg 2009.07.09. 16:20:03

@Márk_Márk: Na erre aztán paff lettem!

Ez NYILVÁN azt jelenti, hogy amire pár évtizeden TÚL találnak megoldást, az igazából nem is volt, sőt nincs.

Kezdenek ezek a profi szkeptikusok engem meggyőzni!
Hol is lehet jelentkezni?

Nem is tudom, mintha léteznének a matematikában olyan feladványok, asszem SEJTÉSEKNEK nevezik őket, amelyik közül többre csak többszáz év múlva jött a megoldás? Sőt, vannak olyanok is, akmikre a mai napig sem?

Sajnos kezdek a te vélhetően SI-konform "néhányévtized" mértékegységedben erőssssen kételkedni.
Mondhatni, szkeptikusan rá tekinteni!

:-)
Lehet, már tag is lettem?

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.07.09. 16:22:32

@Márk_Márk: tudom, hogy így van:)

V8 ezt írta: "Akkor ha gyorshajtásért meg akarnak büntetni, akkor arra fogok hivatkozni, hogy az egészségem megőrzése érdekében a mozgási energiámat muszáj volt magasan tartanom :)" ezen mosolyogtam, jó sport - az autónak.

Ha meg az autó megáll, hogy V8 mozgási energiája kitombolhassa magát, akkor már nem annyira beszélhet az egészsége megőrzéséről, mert sztem valamiféle csorbát szenved, az bizti.

Márk_Márk 2009.07.09. 16:23:11

@ezobiooko:
Nem technológiai szint. Technikai.
Tipikus hamis barát/false friend/faux ami.
Az angol technology magyarul NEM technológia, hanem technika.
A magyar technológia (=eljárási (sor)rend) szó angolul kb. procedures.

BéLóg 2009.07.09. 16:23:14

@Pirx: Ergo nem hiszel Istenben aztán mégis van?

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.07.09. 16:23:51

@Pirx: na ugyehogyugye:) bár ha látod, az már nem hit. az tudomány, nemde?:)

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.09. 16:29:38

@BéLóg:
"Ez NYILVÁN azt jelenti, hogy amire pár évtizeden TÚL találnak megoldást, az igazából nem is volt, sőt nincs.
"

Ezek a jelenségek több száz akár ezer éve foglalkoztatják az embereket. Érdekes módon, mióta igénnyé vált a tárgyilagos, külső zavaró hatások nélkül való megfigyelése és elemzése, azóta ezek a jelenségek a laboratóriumokban és a szkeptikus megfigyelők 100m-es körzetében hirtelen eltűntek.

Ha James Randi áll Uri Gellerrel szemben, nem hajlik a kanál. Ha klinikai vizsgálatra kérsz fel homeopatákat kihátrálnak, ha objektíven próbálsz jósokat vizsgálni, nem lesz jobb az eredményük a statisztikai szórásnál...

Erre mi a magyarázat?

Egy ismerősöm soha nem dohányzott, vidéken élt tiszta levegőn. Adminisztratív munkát végzett és 40 évesen meghalt tüdőrákban.... ez is egy csoda, nem?

Márk_Márk 2009.07.09. 16:30:26

@BéLóg:
Szerintem a beírásaid alapján a többségnek egészen közeli tippjei vannak arról, hogy neked hány fizikadiplomád van, és ez egy nagyon kerek szám, a pozitív és a negtív tartomány határán.
De a fizika érettségid megléte is megkérdőjelezhető.

indapass90210 2009.07.09. 16:34:54

Egyszer odaúton (Attila-dombra) nagyon vizelnem kellett, de ez még a kezdeti időkben volt. WC-t sehogy nem találtam, hát helyette egy fa tövében... utána sokkal jobban éreztem magam, így beállnék azok közé, akiket a dombon tartózkodás megsegített!

Márk_Márk 2009.07.09. 16:37:31

@BéLóg:
Egyrészt mivel egyik tudomány kifogott rajtad, hajánál fogva előcibálsz egy másikat.

Másrészt itt sejtések sincsenek, azoknak ugyanis van némi alapjuk (és nem Kovács Józsi bácsi, fél liter vegyes után halott- és bármilátó teszi őket, hanem olyanok, akik az adott tudományban valamit már előtte is letettek az asztalra). Ezeknek a humbugoknak meg nincs.

Pirx 2009.07.09. 16:37:38

@BéLóg: Tipikusan a fordított gondolkodásmódot alkalmazod. (Ha kiszámolod hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy a dédszülőkig visszamenőleg mekkora esély van arra, hogy pont ők találkozzanak, kiderül, hogy te nem is születhetsz meg.) A világ valószínűségekből áll. Bármilyen kicsi is egy esemény bekövetkeztének valószínűsége, ha nem szeg meg valamilyen természeti törvényt, akkor bekövetkezhet. És előbb utóbb be is fog következni.

Pirx 2009.07.09. 16:39:16

@BéLóg: Ergo nem hiszek Istenben, és szerintem nincs. Annak a valószínűsége, hogy mégis létezik, számomra nulla. Semmilyen közvetlen, és közvetett bizonyítékát nem láttam még.

BéLóg 2009.07.09. 16:40:16

@ezobiooko: Le nem hülyéztél, de butának neveztél. Szerintem a buta a hülye enyhébb verziója, te kis buta!

Én éppen arra akartam kilyukadni, mint a csigamilliméterben, hogy talán ÉPPEN AMIATT hogy itt az ISMERT tudomány csődöt mond, MIKÖZBEN számtalan ember állítja amit állít, hogy esetleg valami teljesen szokatlan és abszolút ismeretlen van.

LOGIKAILAG például mondhatom, az Attila domb hatása a LÉLEKRE hat.
Az emberiség 50%-ának ez tökéletes magyarázat, mert ők vallják, van lélek.
A másik fele meg lehü..butáz, mert szerinte lélek nincs.

DE olyat állítani, hogy SEMMI sincs mert ez meg mert az, meg amaz, nálam ez kiveri a biztosítékot.

Ha itt valaki az ufókról írt volna és kijelenti, ufók NINCSENEK, arra is azt mondtam volna, nem normális aki ilyet mer állítani, mert csak annyi biztos, EZ nem ufó. AZ nem ufó, AMAZ nem ufó... amiből nem következik, hogy SOSEM fogunk igazi ufóba futni.

Ja és azért nem írok mindenki minden sorára, mert nem tudom miért. Nekem sem minden gondolatom épkézláb.

Pirx 2009.07.09. 16:41:39

@-tara-: Persze hogy! 'iszen látom őket! :) Múltkor el is raboltak! Reggel tértem cask magamhoz, és nem tudtam az asszonynál elszámolni az időmmel! Mmondtam is neki, hogy a tér -idő kontinium repedésébe léptem bele, és nem volt nálam fluxuskondenzátor, de nem hitte... :(

Pirx 2009.07.09. 16:42:15

@-tara-: Persze hogy! 'iszen látom őket! :) Múltkor el is raboltak! Reggel tértem cask magamhoz, és nem tudtam az asszonynál elszámolni az időmmel! Mmondtam is neki, hogy a tér -idő kontinium repedésébe léptem bele, és nem volt nálam fluxuskondenzátor, de nem hitte... :(

BéLóg 2009.07.09. 16:43:58

@Pirx: Ezt ismerem. Tudod, a majom, az írógép meg Shakespeare összes!

Azt is mondta egyszer valaki, ha összeraksz egy svájci zsebórát alkatrészenként és elég sokáig rázod zárt térben, a MATEMATIKA szabálya szerint egyszer ketyegni kezd!

Szép hogy ilyesmiben HISZEL.

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.07.09. 16:45:12

@Pirx: fúúúú, ha elraboltak, akkor gyermeked lesz. Na ezt magyarázd meg a zasszonynak:) Jobban is vigyázhatnál magadra.

Pirx 2009.07.09. 16:47:18

@BéLóg: Tévedsz. Nem hiszek ilyesmiben. De ha megtörténik, nem tartom csodának. Mivel a matematika esélyt ad rá, és semmi fizikai akadálya nincs.

szabiaki (törölt) 2009.07.09. 16:47:59

@Pirx: ez a hibajavítás a "mindenhatóság" cáfolatára, tetszik.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.09. 16:52:35

@BéLóg:
Le sem butáztalak... azt írtam butaságokat írsz, amit fenn is tartok.

"ÉPPEN AMIATT hogy itt az ISMERT tudomány csődöt mond, MIKÖZBEN számtalan ember állítja amit állít, hogy esetleg valami teljesen szokatlan és abszolút ismeretlen van."

Az ismert tudomány nem mondott csődöt. Áll és értetlenül bámul maga elé és kicsit csóválja a fejét.
Számtalan ember számtalant állít. Ennél sokka vadabbakat is. Számtalan esetben volt elelplezés hogy a számtalan állító:
- becsapott másokat
- becsapta magát
- becsapta magát és ezzel másokat
- egyszerűen tévedett

Nah látod...ez számtalan. Nem annyira számtalan a tudomány tévedése. Voltak tévedések és még lesznek is.
Valaki azt állította, hogy az Attila dombon nincs semmi... ez véleményem szerint is közelebb áll az igazsághoz, mint az hogy valami misztikus energia szövi át még a környékén lévő eladó telkeket is.
Azt természetesen nem állítom kategórikusan, hogy NINCS ott semmi, hanem érdeklődve várom, hogy legyen valami bizonyíték és ne csak néhány anekdota, egy halom PR szagú történet. Ahhoz képest, hogy bizonyíték egy szál sincs egy többszázmilliós üzlet viszont kapásból van...

BéLóg 2009.07.09. 16:53:29

@Márk_Márk: Tepedig barátom, ostoba vagy mint a s....g és még büszke is vagy rá.

Az meg hogy a "tudomány" kifogott volna rajtam, még egy gyerek szájából is röhejes.

Ez nem vita, ez szánalmas.

Az én állításom, miszerint VALAMI VAN az Attila dombon de nem tudom mi egymilliószor tudományosabb, mint az amit te és sokan állítanak, hogy az Attila dombon NINCS SEMMI. Aki az utóbbit hajlandó leírni, az egy ostoba és öntelt inkvizítor, aki még csak fel sem fogja hogy ostoba!

Én legalább tudom mit nem tudok és mit nem értek, míg te nyilván mindent tudsz és mindent megértesz.
Bár utóbbi állítólag az intelligencia teljes hiányának első fokmérője.

Pirx 2009.07.09. 16:54:00

Sajnos valami rejtélyes sugárzás összezavarta a blogmotort... :( Úgyhogy...

Pirx 2009.07.09. 16:55:38

Sajnos valami rejtélyes sugárzás összezavarta a blogmotort... :( Úgyhogy...

Pirx 2009.07.09. 16:55:43

Sajnos valami rejtélyes sugárzás összezavarta a blogmotort... :( Úgyhogy...

Márk_Márk 2009.07.09. 16:59:52

@BéLóg:
Ez tényleg nem vita, legalábbis amit te művelsz, hanem személyeskedés.
Ha elfogytak az érvek (láthatóan nem túl nagy a tárházad belőlük), jön a másik lehülyézése.

Hát tőled ennyi telik.
Mondjuk sokkal többet nem is vártam.

BéLóg 2009.07.09. 17:11:09

@ezobiooko: Jó.

Mondd, SZÉPSÉG van?
Amikor az emberek azt mondják, ez szép, az nem szép, ez szebb de az mégszebb, olyasmiket írnak le, amely szavakat tudományosan a mérésekre a legegzaltáltabb módon alkalmazni lehet.
EZEKSZERINT a szépség mérhető?
Készítek egy műászer, odaviszem a Mona Lisához, kiírja "negyvenkettő". A milói Vénusz előtt meg: Harminckilenc?

Vagy NEM MÉRHETŐ (amit én állítok) akkor viszont nincs is, mi?

Az intelligencia van vagy nincs? Mérhető? Amikor az autista öt perc alatt hatvannégy kocka-kerteszt-minta-nemtommi feladványt megold és kijön egy skálán hogy '180" akkor ő "intelligens?
A mosógépem, amire ráírták, "intelligens" mennyire az? Nálam intelligensebb? Mivel mérhetem meg?
Vajon mit csinál egy intelligens mosógép egy intelligens mosóporral?

Intelligencia nyilván nincs hiszem még a te definícióid szerint sem mérhető, MERT az nem mérés, ami egyszer ezt, másszor azt adja, illetve amit ezer ember kétezerféleképpen definiál.

Ha neked azzal van bajod, hogy az Attila dombon VAN VALAMI csak nem tudod mi, ELLENBEN ebből nem te hanem MÁS üzletet csinált, akkor az NEM szkeptikus blog hanem sárgairígység blog és nagyjából emiatt itt a vége a számomra a dolognak.

Örülök hogy végre magad is leírtad. Bevallom, ezt már a homeopátiás "vitában" is így érzékeltem.

Majd kétszáz év múlva, mikor valami netarheológus előbányássza a blogot jót derül!
Hehe! mekkora balfasz volt ez a BéLóg, hiszen 2097-ben megtalálták Józsibácsi generátorát a domb alatt!
De lehet, azt mondja majd, vaze itt van ez a számtalan "szkeptikus", osztották az észt mint az orosz hóhér Tallinban, PEDIG csak még nem fedezték fel az ¤ß$Łł}{ grzsdskakot amit ma már minden kisgyerek születésekor a fejére tesznek mert rájöttek hogy...

Asszem, én kivárom.

Márk_Márk 2009.07.09. 17:15:56

@BéLóg:
Itt meg már összehordasz hetet-havat.
Szánalmas...

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.09. 17:43:09

@BéLóg:

Itt nem szubjektív hanem objektív dolgokat állítanak, amelyek tökéletesen mérhetőek lennének, ha lenne mit mérni.

Lehet mérni a gyógyulók számát, lehet vizsgálni a hatást a hatásmechanizmus ismerete nélkül.
Lehet vizsgálni, hogy az említett energia hogyan és milyen módon hat a rézpálcára, ingára, emberi szervezetre.

Ne kavard össze a dolgokat. Erről beszéltünk, nem pedig szubjektív érzésekről.

"ELLENBEN ebből nem te hanem MÁS üzletet csinált, akkor az NEM szkeptikus blog hanem sárgairígység blog"
"Örülök hogy végre magad is leírtad. Bevallom, ezt már a homeopátiás "vitában" is így érzékeltem."

Én nem írtam semmi olyasmi ami irigységre utalna. Ez egy nevetséges támadás részedről, értelmetlen vagdalkozás.

Ha tudomásod van arról, hogy valaki csalással, sikkasztással, hűtlen kezeléssel szerezte a vagyonát, talán téged nem háborít fel? Vagy ezt nevezed te irigységnek?

Szedd össze kicsit jobban az érveidet.

-tara- · http://hegyek-lanya.blogspot.com/ 2009.07.09. 17:49:48

Nem, nem szánalmas amiket Bélóg írt, csak el kell gondolkodni rajta. Meg sem próbáljátok megérteni, az a baj.

Bizonyíték, mondod ezobioöko..annak a rengeteg embernek, aki meggyógyult ott, a gyógyulás, vagy csak a jobb közérzet éppen elég bizonyíték. A tudomány pedig igenis igen gyakran téved. Ha nem is éppen ugyanabban a percben derül ki, hanem évtizedekkel később dől meg valamiféle tudományos tézis.

Ha nem mérhető a dombon az energia, az nem jelenti, nem jelentheti, hogy NINCS OTT SEMMI. Csak annyit jelent, hogy nem mérhető. Semmi többet.

Milyen jót hozott Bélóg: a SZÉPSÉG mérhető? Ha ezt a példát sem akarjátok megérteni, akkor kár belétek bármennyi energia, a vaskalapos makacsság győz, nem gondolkodtok el rajta és passz. Kárbaveszett minden mérhető energiánk:)P

Az pedig nem idetartozó kérdés, hogy ki és hogy csinált üzletet ebből az egészből. Az emberek hitét megvámolni elég undorító dolog. De nem ezt teszi-e az összes egyház? Mivégre vannak végül is? Számomra az egyházak nem jelentenek többet, mint az emberek istenhite köré szerveződött üzletet. Holott a hit, legyen az istenhit vagy bármi másba vetett hit, a legszemélyesebb, legbensőbb ügye bárkinek. Ahogy az egyházak legitimek, az lehet az Attila domb is. Mi a különbség?

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.09. 18:10:15

"csak el kell gondolkodni rajta."
Nah látod...ezt kérjük mi is.

Ha azt állítod, hogy pszí energíával hajlítasz kanalat ami nem mérhető, senki nem fog kétségbe esni. Hajlítsd meg a kanalat, és lehet vizsgálni, hogy mi történt.

A terjengő történetek ellenére még senkinek nem sikerült ellenőrzött körülmények között ezt a mutatványt végrehajtani.

Senki nem vonta kétségbe, hogy az Attila dombra látogatók jobban érzik magukat. Ezt nem hogy kétségbe nem vonom, hanem ki is emelem. Ez a placebó hatás.
Ezért nem jó példa a "szépség" számszerűsítése.

Az egyházakkal kapcsolatos észrevételeddel személy szerint egyetértek, csak én kiegészítem a ezotériával is.

Úgy érzed, hogy a kételkedés a bizonyítatlan kijelentésekre vaskalaposság vagy makacsság?
Szerinted van olyan tény vagy bizonyíték ami olyan egyértelmű, hogy kétségbevonhatatlanná teszi ezen jelenségek létét?

Feltettem egy halom kérdést, amire nem kaptam választ:

"Ha James Randi áll Uri Gellerrel szemben, nem hajlik a kanál. Ha klinikai vizsgálatra kérsz fel homeopatákat kihátrálnak, ha objektíven próbálsz jósokat vizsgálni, nem lesz jobb az eredményük a statisztikai szórásnál...

Erre mi a magyarázat?"

Ha létezik telepátia a hirdetői/művelői szerinti mértékben, ha létezik olyan aki látja a jövőt, hogyan létezhetnek még kaszinók.
Ha léteznek hatalmas mágusok akik csak akaratuk erejével bármit megtehetnek, miért csak apró, távoli, ködös és kétségbevonható bizonyítékaik vannak?

Walter Melone (törölt) 2009.07.09. 18:20:01

Régen olvastam valamelyik természeti népről, (sajnos nem találtam hivatkozást) ahol a fogamzásgátlás bevett módja volt, hogy az asszonyok az aktus után elmentek a falu melletti dombra, és ott aludtak. Ha így tettek nem lett gyerek, ha otthon maradtak akkor nagyobb valószínűséggel igen.

Mikor a kutatók megvizsgálták a jelenség okát, azt találták, hogy azon a dombon talán egy tektonikus mozgás következtében nagy koncentrációban volt jelen sugárzó kőzet. Emlékeim szerint urán, bár ez egyáltalán nem biztos, hiszen a legtöbbünknek ez a kőzet ugrik be először...
Szó, mi szó, nem tudták mi "sugároz", még csak nem is érezték, de tudták használni, mert megfigyelték a hatását magukon, és a legendák is erről szóltak.

Következtetés:
Hiába nem tudjuk egzaktul bizonyítani, hogy lenne bármi is az Attila dombon, vagy alatta, de ha valaki használja, és neki működik, az nem kellene egyből "bolondnak" tartani.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.09. 18:33:07

@Walter Melone:

Abszolút igazad van. Ez nincs ellentétben azzal amit mondunk. Észrevették, hogy ez így van. Mondhatni statisztikai alapon bizonyították, természetesen a maguk módján.
Azt is észrevették, hogy a fűzfa tea láz és gyulladáscsökkentő. Tapasztalati út vagyis evidence based medicine. Ezt senki nem vonja kétségbe.

Én is olvastam egy természeti népről, amelyik úgy gondolta, hogy ha megeszik a ellenségeik szívét bátrabbak lesznek. Ha a lábát, akkor gyorsabban futnak...
Ezt speciel nem igazolódott be.

Nem tarom bolondnak azt akire az Attila domb hat. Ők a placebó érzékenyek.

neofin 2009.07.09. 18:42:08

XXX-----------
" hogy minden betegség egy energiahiányos állapot következménye.”
Attól persze még az állítás lehet igaz, de annak igazságtartalmát
azért illene valamivel igazolni is...
XXX---------


Én speciel Schrödinger-rel igazolnám [ igaz, hogy csak elméleti szinten ]
Schrödinger,E. (1945) What is Life? The Physical Aspect of the Living Cell. Cambridge University Press. Cambridge.
whatislife.stanford.edu/Homepage/LoCo_files/What-is-Life.pdf

és belevennék olyan tudományosnak hangzó kifejezéseket mint:
- Thermodinamika törvénye, entrópia, stb.
Ezzel a magyarázattal talán a szkeptikusoknál se alakulna ki NOCEBO effektus :)


+ infó - élő rendszerek Entropia alapú meközelítése eCAM szemszögből.
ecam.oxfordjournals.org/cgi/search?fulltext=entropy&x=0&y=0

Vágó István 2009.07.09. 18:51:31

Megköszönöm azoknak a hozzászólóknak a segítségét, akik jó szándékkal bírálták posztom néhány tévedését, és ezzel ezek kijavítására ösztönöztek. Természetesen a javítások előtti állapot is nyomon követhető a cikkben, hogy ezek a kritikus kommentek továbbra is értelmezhetők legyenek.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.07.09. 19:15:50

@BéLóg:

"Sok ember meglepődik, amikor megkérdezem tőle, mégis mi a kicsi ellentéte? A nagy, mondják. Mi a kövér ellentéte? A sovány.

Amikor azt mondom, már bocsáss meg, a KÖZEPES sem kicsi és a NORMÁL sem kövér, meglepődnek és rájönnek, hogy hol a hiba a gondolkodásukban.
A kicsi ellentéte nem a nagy hanem a NEM kicsi.
A piros ellentéte nem a KÉK hanem a NEM piros."

Meg fogsz lepődni: a kicsi ellentéte a nagy, a soványé meg a kövér. A kicsi _tagadása_ a nem kicsi, a soványé a nem sovány.

A pirosnak nincs ellentéte, mert nem tudunk egy olyan - közismert - skálát mutatni, aminek egyik végén a piros állna, a másik végén meg valami más.

"Az Attila dombon nincs mérhető sugárzás akkor az Attila dombon SUGÁRZÁS nincs és nem SEMMI nincs!"

Kezdjük a második állítással: "ha a dombon nincs sugárzás, akkor semmi nincs ott" - ez nem igaz, pl. lovak vannak ott :-) Oké, csak pontatlan volt a fogalmazásod, "semmi" avagy "valami" alatt te gyógyhatású jelenséget értettél.

Nézzük az elsőt: "ha nincs mérhető sugárzás, akkor nincs sugárzás" - írod ironikusan (azaz azt állítod valójában, hogy attól, hogy nem mérhető, attól még lehet ott sugárzás).

Ez viszont tévedés. Mármint amit valójában állítasz. A mérés nem más, mint egy - maradjunk pongyolák - dolog valamely tulajdonságának a számszerűvé tétele. Szóval mérés után kapunk egy számot és egy mértékegységet.

Ha valami van, azt lehet mérni.

Még a szeretetet is lehet mérni. Csak meg kell találni a mérés módját. Lehet, hogy bonyolult, lehet, hogy nem korrekt (mint pl. a szeretet mérésére az ölelések száma), nem teljes, de valamit meg lehet belőle csípni.

Főleg, ha már van valami, amire hat.

Biztos hallottál már olyasmit, hogy emberek megbetegszenek egy adott helyen. Erre mi a normális reakció? Kivonul oda a tudomány, és elkezd mérni: radioaktivitást, páratartalmat, megazistennyilát.

Már csak azért is jó lenne kimérni az Attila-dombot, mert akkor elő lehetne állítani a dolgot mesterségesen, de ha nem is lehet (mert nagyon összetett vagy nagyon nagy/ritka energia/bármi kell hozzá), akkor is el tudnánk menni máshová, és méricskélni, hátha arrafelé is van az a hatás.

Na, végül adok egy kis muníciót a hülyéknek is: a legtöbb mérésnél fellép az, hogy a mérési művelet túlságosan beavatkozik a mért dologba. Nem mindig, mert a fürdővized hőmérséklete nem változik érdemben, amikor beledugod a más hőmérsékletű hőmérőt (pedig lehűl tőle ám), de vannak olyan érzékeny dolgok, amiket ezért nem lehet mérni, körbe kell cselezni, egészen más jeleket tudsz csak fogni, mint amit mérni akarsz stb.

Mondjátok azt, hogy azért nem lehet mérni az Attila-domb izéjét, mert a mérés maga beleavatkozik az izébe, elrontja azt. (Persze ha valami nagy erejű, annak meg se kottyan egy vacak mérés, de azért használjátok nyugodtan.)

zerohu 2009.07.09. 19:20:10

@Walter Melone:

"Következtetés:
Hiába nem tudjuk egzaktul bizonyítani, hogy lenne bármi is az Attila dombon, vagy alatta, de ha valaki használja, és neki működik, az nem kellene egyből "bolondnak" tartani."

En nem latom akadalyat hogy ne lehessen igazolni egy ilyen hely feltetelezett hatasat.

Csak az a baj hogy tul sok hasonlo tortenet letezik, es mindegyikben az a kozos hogy csak masok szubjektiv beszamoloibol ismerhetjuk a hatast. Olyat meg sosem lattunk hogy ha valaki odamegy akkor az fejenallva el kezd lebegni a fold felett. A kimutathato hatasok valamiert mindig elmaradnak. Ha pedig volt is valamifele meres azt nem fogja reklamozni az ebben uzletileg erdekelt fel. Mintahogy a homeopata sem reklamozza az ot cafolo klinikai teszteket.
Ezek olyan jelek amik minden felnott intelligens embert gyanakvasra kellene h osztonozzenek. Fuggetlenul attol hogy hanyas volt fizikabol meg biologiabol.
Elhiszem hogy sokan szeretnek ha igaz lenne, de tul sok ilyen letezik, es egyikrol sem bizonyosodott be hogy valodi jelensegrol lenne szo.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.07.09. 19:25:48

@Vágó István: Apropó: bár nem olvasok túl sok ezoterikus "tudományt", de még nem futottam bele a helyreigazítás semmilyen formájába se.

Pl. "elnézést kérünk Bak olvasóinktól, amiért múlt heti horoszkópunkban tévesen jósoltunk nekik anyagi téren hirtelen fellendülést. Helyesen: anyagi téren lassú, de biztos fellendülés várható."

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.07.09. 19:29:06

@zerohu: Talán tényleg a mérés a legfontosabb. Ha kileng a mutató, akkor van valami, ha nem, nincs. Tessék mérni végre-valahára, addig csak nyálhabosítás folyik.

Természetesen lehet csiszolni a mérési módszereken, meg nagy valószínűséggel lesznek nagy melléfogások (nem azt mérjük stb.), legalább valamiféle próbálkozást látnék.

De nem látok.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.07.09. 19:30:48

Gondolom, egyébként nincs ellene az Attila-domb "üzemeltetőjének" a mérés: a belépti díjat nem vaktában szedik, hanem megmérik (jelesül: megszámolják).

zerohu 2009.07.09. 19:54:13

@ern0: Az a baj h, ha odamennek, megmerik, es kiderul hogy nincs ott semmi, az nem fogja meggyozni azt aki hisz benne. Erre az lesz a valasz hogy a tudomany sem tevedhetetlen, meg a jelenseg nem merheto, egyebkent is en erzem es ez a fontos. Magat a hatast lehetne vizsgalni hogy x emberbol hanyan gyogyultak meg. Persze nem beszamolok alapjan hanem laboratoriumi leletekkel igazolni.
Felmerul a kerdes hogy erdemes-e minden ilyen, elegge atlatszo es atveres szagu dolgot kivizsgalni. Szerintem inkabb az embereknek kene tudniuk megkulonboztetni a hiteles es hiteltelen informaciokat. Ha valaminek tenyleg komoly hatasa lenne - ami nem csak a szubjektiv elbeszelesekbol ismert kozerzet javulasban nyilvanul meg - akkor az imho hamar kiderulne es komolyan elkezdenek vizsgalni. Olyat viszont egyik szupergyogyito sugarzas sem csinalt meg hogy pl egy amputaltnak kinott volna tole a laba. Imho erre az attila izere x ev mulva emlekezni se fogunk. Lesz helyette mas, es mashol, de azis csak ennyit fog tudni.

bolhabetu 2009.07.09. 19:58:30

@primatus:
"Vannak azonban más utak is, amelyeknek nincsenek mellékhatásaik"

"gyógynövények": Kivéve amelyiknek van. Azaz szinte mindnek.

"helyi mikroklíma," Mert ugye időjárásra érzékeny ember nem létezik

" gyógyvíz",
Vajh miért irják ki a partjára, hogy 20-30 percnél többet ne ülj benne egyhuzamban?

" természetes környezet,"

Cecelégy, moszkitó rulz!

" természetes ételek,"
Gyilkos galóca pörkökt rulz!

" természetes emberek :-)"
Micky és Mallory Knox rulz!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.07.09. 19:58:36

Hát, Vágó úr, ez nem sikerült túl jól.
Természetesen a domb-hisztéria baromság, de túl szenvedélyesre sikerült az írás és ez a minőség rovására ment.

"de még a szerepjátszó oldalak is ezzel operálnak [köszönöm az olvasók kiigazítását – VI]"

Ez még így sem az igazi. Ezen logika mentén a lézer létezését cáfolná, hogy a Star Wars-ban is volt.

zerohu 2009.07.09. 20:03:56

@Lord_Valdez: Lezerrol fogsz talalni tudomanyos cikkeket is nem _csak_ starwarst. Ha jol emlekszem vmi ilyemsi volt a gondolatmenet.

nyari mikulas (törölt) 2009.07.09. 20:35:18

@-tara-: "Milyen jót hozott Bélóg: a SZÉPSÉG mérhető? Ha ezt a példát sem akarjátok megérteni, akkor kár belétek bármennyi energia, a vaskalapos makacsság győz, nem gondolkodtok el rajta és passz. Kárbaveszett minden mérhető energiánk:"

Miert ne lenne merheto a szepseg?
Ugy mernem, hogy felkerek 100 embert, hogy 1-10 ig terjedo skalan (1-nagyon csunya -10 nincs nala szebb) ertekelje, majd atlagot es szorast szamolok, es ket mutato a szepseg meroszamai.

Walter Melone (törölt) 2009.07.09. 20:53:32

@tamaskodo:

Ezzel a módszerrel meg lehet mérni az Attila domb sugárzását is....

:-))))))

bolhabetu 2009.07.09. 20:57:06

@BéLóg:
"Nem is tudom, mintha léteznének a matematikában olyan feladványok, asszem SEJTÉSEKNEK nevezik őket, amelyik közül többre csak többszáz év múlva jött a megoldás?"

szkeptikus.blog.hu/2007/11/09/kovetkezi_e_godel_tetelbol_a_vilag_megis

Ne akarjuk egy az egyben párhuzamot vonni a matematika és a természettudomány között.
Érdekelne, ha a természettudományok területéről egyetlen olyan esetet elősorolnál, ahol egy nem megmagyarázható jelenség sokak által függetlenül elvégzett megfigyelése, és az arra adott magyarázat között évszázadok teltek el.
Ami persze nem igazol semmit. De nekem úgy tűnik, hogyha van egy megfigyelt jelenség akkor ahhoz fel szokott épülni egy korrekt elméleti leírás is, amely többnyire a jelenség mélyebb megértését vonja maga után.
Csodatévő helyek évezredek óta léteznek, de a pszichológián kívül nem tudok róla, hogy sok tudományt gazdagítottak volna megfigyelésekkel.

Ha van valami konkrét mondanivalód, ami ennek ellentmond akkor azt mond. De ez a "Fussunk még egy kört arról , hogy szerintem általában hogyan gondolkodik egy szkeptikus " egy picit uncsi.

nyari mikulas (törölt) 2009.07.09. 21:09:04

@Walter Melone: Valoban, igy egyszeruen meg lehetne merni.

Persze ha igazan hiteles merest akarsz, akkor vak probaval kellene, azaz ugy, hogy a kiserleti alanyok ne tudjak, hogy epp a nevezetes helyen vannak, vagy mashol.
Ez tobbfelekeppen is megoldhato.

nyari mikulas (törölt) 2009.07.09. 21:13:09

Hasonlo hely?

www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kjb/0/15599/1

hu.wikipedia.org/wiki/Dobog%C3%B3-k%C5%91

magyaristentudat.webs.com/pilisaszvcsakra.htm

Földünk élő, érző Isteni szervezet, lüktető lény; s mint minden lénynek, neki is vannak energiaközpontjai – itt, a Kárpát-medence szakrális helyén, a Pilisben van a Föld legfőbb energiaközpontja, a Szív-csakrája; a Magyar nép pedig, mint szent közvetítő a Korona-csakra képviselője.
A Korona csakra csakis emberi lényben nyilvánulhat meg, mint tudatos közvetítőben: a Magyar nép A Mind-Egy Isten tudását és életenergiáit közvetíti teremtő Földünk szívébe.

neofin 2009.07.09. 21:13:50

@zerohu:

"Lezerrol fogsz talalni tudomanyos cikkeket is nem _csak_ starwarst. Ha jol emlekszem vmi ilyemsi volt a gondolatmenet."

A ki Energia is egy jó példa:
- A Star Wars megemlíti [ Yoda mester ]
- és vannak tudományos cikkek is.
[ A keletiek nagyon vizsgálják ]
Philosophy, Psychology, Physics and Practice of Ki
ecam.oxfordjournals.org/cgi/content/full/6/2/175
S. Tsuyoshi Ohnishi and Tomoko Ohnishi
Philadelphia Biomedical Research Institute,
King of Prussia, PA 19406 and Department of Biochemistry
and Biophysics, University of Pennsylvania School of Medicine,
Philadelphia, PA 19104, USA

bolhabetu 2009.07.09. 21:18:25

@BéLóg:

"Az én állításom, miszerint VALAMI VAN az Attila dombon de nem tudom mi egymilliószor tudományosabb, mint az amit te és sokan állítanak, hogy az Attila dombon NINCS SEMMI."

Egy sokat vitatott tudományfilozófus bizonyos Karl Popper vetette fel, hogy egy hipotézis tudományosságának egyik legfőbb ismérve a hipotézis cáfolhatósága a megfigyelések révén. Az, hogy a dombon végső soron van VALAMI az életben nem lehet megcáfolni. Mert hát végső soron VALAMI csak van ott.
Ha ma nem ugrik ki a bokorból, hát holnap. Vagy ezer év múlva.
www.youtube.com/watch?v=uqh_kWyj_iM

Az viszont hogy nincs ott SEMMI különös (null-hipotézis) nagyon is könnyen cáfolható, amennyiben valaki megmutatja, hogy van.

Walter Melone (törölt) 2009.07.09. 21:20:45

@tamaskodo:

De a szépség mérésekor nem tudsz vakpróbát csinálni.

:-)

neofin 2009.07.09. 21:25:42

@tamaskodo:

" Valoban, igy egyszeruen meg lehetne merni."

De akkor esetleg Isten létét is lehetne mérni?
Megkérdezünk 100 embert - szerinte mekkora valószínűséggel létezhet Isten.
0-9 -es skálán értékelheti a válaszadó.
0- Biztosan NINCS isten
9 -Biztosan VAN isten
??

Szerintem ezekkel a módszerekkel csak egy szubjektív választ kapunk, ami mindig kultúrafüggő.
Az IQ-t határozzák meg hasonlóan, de ott tudtommal több korrelációs kisérletet is végeztek.

3000 évvel ezelőtt a Telt nők voltak az ideálisak (=szépek) jelenleg meg nádszálvékonyak a modellek.


A Szépséget én inkább az Entropián és aharmónián keresztül közelíteném meg. [ de én se tudom hogyan ]

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.07.09. 21:32:17

@neofin:
A szépség tipikusan csak fejben létező dolog. Ezzel a módszerrel a fejben létező Istent tudod kutatni.

Nagyon beleszerettél az entrópiába, de óva intenélek attól, hogy mindent szögnek nézzél, csak azért, mert kalapács van a kezedben.

zerohu 2009.07.09. 21:33:29

@neofin: Nyilvan a publikaciok szama, milyensege, komolysaga, stbje is fontos. Meg az hogy ez vmifele hipotezist vagy biztosan letezo dolgot boncolgat. Valamint hogy ha az elozo, akkor az tudomanyos korokben mennyire elfogadott. Nekem ez a ki energia (de nem olvastam vegig amit linkeltel csak atfutottam es nem sok konkretumot talaltam benne) nem ugy tunik mintha ebbe a kategoriaba tartozna. De tegyuk fel h megis letezik vmifele merheto ki energia es ezt ki fogjak mutatni. Az mar jo esellyel nem az a ki lesz amit most ki-nek neveznek a termeszetgyogyaszok es a meridianokban aramlik. Annak az eselye hogy ilyen feltetelezett es jovoben felfedezett ki-re ra lehet majd huzni egy az egyben ezt a meridian kepet kb nulla.

nyari mikulas (törölt) 2009.07.09. 21:47:10

@Walter Melone: Szepseg - vakproba.

Probald ki, hogy ugy mutatsz mondjuk festmenyeket ertekelesre, hogy mellette feltunteted, hogy az egyiket Picasso, a masikat Kovacs II Janos kisfia festette, es ugy, hogy nem arulod el, ki alkotta.

@neofin: a szepseg nem mas, mint az, hogy mi tetszik az embereknek.
Igen idoben valtozo, kulturankent valtozo, meg nemenkent es iskolazottsagtol fuggoen is valtozo lehet.

A leirt modszerrel istent vizsgalva arra kapsz valaszt, hogy a kerdezett emberek velemenye szerint letezik-e, nem arra, hogy objektiven letezik-e.

Walter Melone (törölt) 2009.07.09. 21:52:01

@tamaskodo:

Lásd be, hogy melléfogtál ezzel a statisztikai bizonyítási módszerrel, amiben az emberek szubjektív véleményére alapozva akarsz objektív mérőszámot előállítani.

Ez nem fog menni. ;-)

nyari mikulas (törölt) 2009.07.09. 22:06:46

@Walter Melone: Kerlek fejtsd ki reszletesebben, egyelore nem latom (be), mire alapozod a velemenyed.

Rengeteg dolgot lehet merni emberek szubjektiv velemenye alapjan. Pledaul a homersekletet nem csak digitalis homerovel lehet merni, hanem ugy igy is, hogy nayuka a gyerek homlokara teszi a kezet. Vagy az uszoda vizebe martom a kezem es megallapitom, a homersekletet.

De feny hullamhosszat is lehet igy merni (megnezed, milyen szinunek latod).

Sulyt - fel tudod-e emelni?

Cukor koncentraciot... stb.

Barmit, ami hat az emberi testre, azt lehet igy merni.

Mi tobb, ha jol kalibralod a mero-embert, akkor nagyon pontosan lehet merni vele!
Peldaul fenyerosseget nem is olyan tul regen meg igy is mertek: addig tekertem a fotometer gombjat, amig a ket felkort azonosan vilagosnak lattam...

Allitolag a domb hat az emberi testre (mi tobb, csak arra hat, meg a lovakra), tehat egyelore csak igy lehet merni.

Ha komolyan gondolod, akkor kerlek fejtsd ki, mi a problema szerinted ezekkel a meresekkel?

neofin 2009.07.09. 22:17:56

@Lord_Valdez:

"A szépség tipikusan csak fejben létező dolog."

Ettől függetlenül próbálják meghatározni és itt speciel ez Evolució és az Entrópia is ráhuzható.

"The second intellectual trail is the sense of beauty. “The geometry of
beauty is the visible signal of adaptively valuable objects: safe, food-rich, explorable, learnable habitats, and fertile, healthy dates, mates, and babies.” (Pinker, 1997, p. 526) More generally, the sense of beauty is an evolved intuition about resources. Long ago, Eddington noticed the relation between entropy and beauty "

és még egy érdekes filozófálgatás:
Entropy & Art
academic.evergreen.edu/curricular/emergingorder/seminar/Week_7_Entropy_and_Art_Arnheim.pdf

nyari mikulas (törölt) 2009.07.09. 22:28:49

@neofin:

S=-k Sum(i)[P(i) lnP(i)]

valoban szep.

Walter Melone (törölt) 2009.07.09. 22:30:37

@tamaskodo:

Sztem ez teljesen mellékvágány, mi több némi kötözködést is érzek benne, de legyen.

"Vagy az uszoda vizebe martom a kezem es megallapitom, a homersekletet."

Ez nagyon érdekes, ugyanis ha egy forró, vagy egy jéghideg közegbe dugod a kezed ugyanazt fogod érezni: Fájdalmat. És mivel nincs külön hideg és meleg fájdalomérzékelő receptorod, ezért ugyanúgy fogod érezni.

"Sulyt - fel tudod-e emelni?"

Miért, a tárgyak alakja, mérete nincs hatással arra, h fel tudom-e emelni?
Fel tudsz emelni 40Kg vasat? És 40Kg hungarocellt?

Nekem úgy tűnik rossz a példád. Az ember nem felel meg a tudományos módszer kritériumainak ha mérésről van szó.
Az individuum a személyes tapasztalás által tud képet alkotni a világról.
De ez mindig szubjektív lesz.

"Allitolag a domb hat az emberi testre (mi tobb, csak arra hat, meg a lovakra), tehat egyelore csak igy lehet merni."

Sztem nem kell mérni. Mert nem TUDJUK mérni. Használni kell, ha működik és kinevetni, ha nem.
Ezt pedig döntse el mindenki MAGA. Személyes tapasztalás útján, hiszen máshogy most nem megy.

alagi 2009.07.09. 22:48:54

@Walter Melone: Igen, az emberes meres nem tul jo, pontatlan (nagyon hideget nagyon melegtol nem tud megkulonboztetni), nagy a szorasa es raadasul attol is fugg, hogy kit hasznalsz muszernek,
de ugyanugy meres mint az ampermero leolvasasa.

"Sztem nem kell mérni. Mert nem TUDJUK mérni. Használni kell, ha működik és kinevetni, ha nem."

Pont ez az: Honnan tudod, hogy mukodik-e? Hat onnan, hogy megmered= odamesz "embermuszerekkel" es kiprobalod. (Es kozben ugyelsz, hogy legalabb a placebohatast kiszu"rd.)

"Ezt pedig döntse el mindenki MAGA. Személyes tapasztalás útján, hiszen máshogy most nem megy. "

Szemelyes tapasztalat itt keves. Az vilagos, hogy vannak olyanok akik az ottlet utan jobban lesznek, olyanok akik nem valtoztak, es olyanok, akik rosszabbul lesznek. Minket az erdekelne, hogy atlagosan tobb ember van-e jobban. (es az is, hogy ez a placebo szamlajara irhato, vagy tenyleg varazsereje van-e a dombnak)

nyari mikulas (törölt) 2009.07.09. 22:49:01

@Walter Melone: Hogyan dontse el a polgar maga, ha egyuttesen sem tudjuk eldonteni?

Milyen alapon hasznaljuk, vagy milyen alapon nevessuk ki?

Valoban kotozkodesnek tunik az emberi meresere vonatkozo megjegyzesed, de semmi baj.

Az emberi meres pontossagat javithatod azzl, hogy kalibralod, csak ugy, mint a homerot. A meres nem mas, mint osszehasonlitas.

Termeszetesen minden meroeszkoznek megvan a meresi tartomanya, az azon kivuli ertekek karosithatjak a muszert (leeg a kezedrol a bor, kieg a multimeter, felrobban a homero stb), ez nem erv amellett, hogy valami nem merheto.

Sulyok osszehasonlitasa: kotelre kotom oket es kilogatom az ablakon, maris nem erdekes az alakjuk, meretuk.
Ha rendszeresen sulyzozol, akkor elfogadhato pontossaggal meg tudod mondani a sulyat az ismeretlennek.

Meg elektromos feszultseget is eleg jol lehet merni (az 1-16V tartomanyban) kezzel, nyelvvel... ugye e regi laposelem feszultseget ugy ellenorizheted, hogy megnyalod a polusokat...

Joco74 2009.07.09. 22:56:00

@Walter Melone:
"Ezt pedig döntse el mindenki MAGA. Személyes tapasztalás útján, hiszen máshogy most nem megy. "

"Az individuum a személyes tapasztalás által tud képet alkotni a világról. "

"ha egy forró, vagy egy jéghideg közegbe dugod a kezed ugyanazt fogod érezni: Fájdalmat. És mivel nincs külön hideg és meleg fájdalomérzékelő receptorod,"

Noh... akkor a személyes megtapasztalás sem az igazi, hiszen vannak dolgok amiket nem tudsz megkülönböztetni. Ugyanilyen a placebo és a tényleges hatás szétválasztása...

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2009.07.10. 03:11:39

"de még a szerepjátszó oldalak is ezzel operálnak"

Iiigen, egy oldal több ezer írásából lehet találni egyet, amelyik egy fiktív világ fiktív lényeinek fiktív mágikus magyarázatát adja egy fiktív író szájába, akkor már a "szerepjátszó oldalak is ezzel operálnak."

Miért ne lehetne negatív energia egy olyan világban, ahol sárkányok, élőholtak, mágikus tárgyak és varázslók élnek?

Mi a következő, János vitéz cáfolata Európa domborzati térképe és a levegő sűrűségváltozása alapján?

Ha lövésünk sincs, miről szól egy szerepjátékos oldal (nem szerepjátszó - meglehetősen őszinte :p), akkor kattintsunk a főoldalról is látható linkre, direkt kezdőknek, laikusoknak szól:
www.rpg.hu/iras/mutat.php?id=4465

A fenti idézet olyan, mint hírforrásként az onionra hivatkozni.

Walter Melone (törölt) 2009.07.10. 07:29:45

@Joco74:
"Noh... akkor a személyes megtapasztalás sem az igazi, hiszen vannak dolgok amiket nem tudsz megkülönböztetni. Ugyanilyen a placebo és a tényleges hatás szétválasztása..."

Így van. de nincs jobb ötletem.

Az elméleti fizika alkalmazza azt a módszert, hogy kihagyja egy elmélet bizonyos részeinek a bizonyítását, feltételezi az elmélet helyességét, és csak az elmélet várható hatását/eredményét keresi. Ilyen, mikor például a periódusos rendszerbe még fel nem fedezett elemeket veszünk fel teoretikusan, majd úgy teszünk, mintha jelen lehetnének ezek az elemek a kísérletünk során. Ezzel megmagyarázhatunk anomáliákat.

Mi lenne, ha egy olyan esetben mint ez az Attila domb átlépnénk a sugárzás létének/nemlétének bizonyítási kényszerén, és az egész jelenségre koncentrálnánk.

Rögtön látnánk, hogy ez a hely egy jó kis piknikező rét. Vannak lovak is, jósok, kuruzslók szórakoztatják a közönséget. :-) Jó a levegő, sok a pozitív beállítottságú, jókedvű ember. (gondolom)
Ha ez nem gyógyír a lélek nyomorára, akkor semmi sem az. Sztem nagyjából mindegy, hogy az ember Dobogókőre, vagy ide megy kirándulni. A hatás ugyanaz.

Miért ítéli el mégis a poszt ezt a jelenséget? Mert valaki pénzt keres vele, és "átveri" az embereket. Nos, az átverést természetesen annak kell bizonyítani, aki ezt állítja. Amíg ezt nem teszi meg, addig ennek a posztnak csak a koncepciózus volta látszik megint...

btw: Azt elérte, hogy el fogok menni, és megnézem, vajon érzek-e bármit is azon a helyen. ;-)

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.10. 08:16:51

@Walter Melone:

Lehet, hogy neked nincs jobb ötleted... de már számtalanszor leírtuk, hogy nekünk lenne. :)

A számszerűsíthető objektív gyógyulásokat vizsgálni. Vajon ez nagyobb arány mint placebó esetén? Ha igen akkor az Attila dombon "VAN VALAMI".

Mi a baj ezzel? A marketing. A hazugság. Az, hogy egy teljes ködös elméletet építenek fel és hülyítik vele a jónépet.

BLACI 2009.07.10. 12:38:25

@Walter Melone: Egyértelműen leírták itt, hogy van módszer a dolog bbebizonyítására/elvetésére. Fogjuk meg Kocsi urat, és még egy pár "energiaérzékeny" embert, meg vesszőforgatót, kössük be a szemüket, rakjuk be mondjuk Budapesten egy helikopterbe, utazzunk velük egy darabig ide-oda, rakjuk le őket pár helyen (az itt is említett szívcsakrát okvetlenül belevenném), és mondjuk nekik, hogy bekötött szemmel mondják meg, mit éreznek, pontosabban hol éreznek "energiát" (természetesen egyenként, a többitől függetlenül, az sem baj, ha külön helikopterben más-más útvonalon járnak). Mondjuk minden helyen, de az Attila-dombon mindenképpen rakjuk ki őket többször is. Aztán elő egy statisztikai próbát, és ha azt adja ki, hogy a véletlenül adódó (értsd: ráhibázás) többször, többen mondják az Attila dombra, hogy ott, akkor talán elhiszem, hogy ott van valami, amit egyesek érzékelnek, ha nem is mindenki. A talán arra vonatkozik, hogy a metódus valóban elfogadható-e, megbízom-e abban, hogy a delikvensek nem tudják, merre vannak, kellő számú volt-e a próba, ilyesmi. Mindenképpen több "különleges" helyet is ki kell szemelni az Attila domb mellé, és persze több nem különlegeset.
Gyógyulás: hasonló módszer, placebonak bevetni hasonló küllemű dombokat, vagy egyszerűen szintén csukott szemmel odavinni a gyógyulni vágyókat. Nagyszámú résztvevő, statisztika, mérhető változások, az, hogy jobban vagyok, nevetséges (ebből a szempontból). De még a mérhető változások esetében is fontos a vakpróba, mert azokra is nagyon keményen hat a psziché, ld. pszichoszomatika.
Ezeket a próbákat nagyon könnyen, az éves bevételhez viszonyítva nevetségesen kevés pénzből meg lehetne csinálni, ha Kocsi úr akarná. És ha biztos lenne a dolgában, akkor akarná, hiszen ha bebizonyosodna az igaza, az megtöbbszörözné az éves bevételét. Csakhogy vsz. nem biztos a dolgában, fél, hogy úgy jár, mint Uri Geller.
Hogy mi ezzel a gond? Az, hogy a dobogókői kirándulástól nem lesz multimilliomos egy ember a mások hülyeségéből.
Átverés alatt azt (is) lehet érteni, hogy bizonyított tényként kezelünk valamit, ami NEM bizonyított. Ha pl. egy cég gyógyhatásünak állít be egy terméket, amiről ezt nem tudja bizonyítani, és ez kiderül, súlyos bírságokat kell fizetnie, márpedig ez a domb Kocsi úr "terméke" (jelzem, az ilyesminek közvagyonnak kellene lennie, ha valóban olyan hasznos!) A nem bizonyítottság pedig kiderült a riportból is, tehát a labda a másik félnél van: most neki kellene bizonyítania, hogy igaz, amit állít. De ennek semmi jele.

BéLóg 2009.07.10. 12:41:48

@bolhabetu: Azért tévedsz, mert a válaszom annak az egyénnek szólt, aki AZZAL akarta bizonyítani a tévedésem, hogy "néhány évtizeden belül" minden új hatásra találtak mérést, ergo az Attila dombon biztos nincs semmi.

Nem tudom, kell-e bizonygatni eme "szkeptikus" állításának nevetséges voltát.

Azt pedig hogy a matematika és a természettudományt megpróbálod kettéválasztani, a legnagyobb megütközéssel fogadom. A matematika (mint valami Fő Szabály) az összes tudomány, így a természettudomány eszenciális része. Szerintem teljesen jó ellenpélda volt arra, hogy jól megvan a tudomány NEM BIZONYÍTOTT állításokkal is. Ugyanígy a NEM MÉRHETŐKKEL.

Vagy nem valami hipotézis (Higgs bozon és tsai) építettek nemrég valami bazi nagy gyorsítót?

Ja és a Karl Popperesre meg annyit, hát az a százezernyi ember aki állítja hogy "van ott valami" éppen a nihilt cáfolja.
Jaaaa, de ők nem számítanak...placebó...átverés...nem mérhető... és a szkeptikus kígyó a farkába harap.

BLACI 2009.07.10. 12:48:20

"Lógassa szabadon a karjait, és ha az ujjbegyei elkezdenek bizseregni és melegedni, akkor már érzi az energiát"
Gyanús volt nekem valami, hát itt a számítógép előtt ülve lelógattam a kezemet (eddig a klaviatúrára támaszkodott az asztalon), hát lássatok csodát, újabb Attila-dombra leltem: elkezdtek bizseregni, kicsit melegedtek is az ujjbegyeim. Máskor meg egy teljesítménytúra végén (no az már rég volt, több mint 10 éve) egészen sokáig tartott ez az érzés. sőt egész virslivé dagadtak az ujjaim. Talán azért, mert az egyik állomás, ahol megpihentünk, a Dobogókő volt, a Szív-csakra? No de a Kinizsi százas végén is éreztem, még hazafelé a vonaton is, ott hol van ilyen szuper energiaközpont?
No persze, most jönnek ezek a buta szkeptikusok, és a vérellátás változásairól, meg ilyenekről kezdenek majd beszélni, de Bélog és ti többiek ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Inkább gyertek ide, és segítsetek megfejteni, hogy mitől bizsereg az ujjam itt (sőt, bárhol máshol), ha lelógatom.

Walter Melone (törölt) 2009.07.10. 12:54:05

@ezobiooko:

Akkor hajrá!
Lehet bizonyítani. ;-)

Walter Melone (törölt) 2009.07.10. 12:57:59

@BLACI:

Sztem vágó úr azt állítja, hogy ez a domb egy csalás. Ha nem kimondva, de burkoltan mindenképp.

Sztem neki kellene bizonyítania a csalás tényét, nem pedig kijelenteni valamiről, h átverés, majd azzal igazolni ezt, hogy a gyanúper alá vont nem akarja bebizonyítani az állítás ellenkezőjét.
sztem.

BLACI 2009.07.10. 12:58:33

@BéLóg: A tudomány jól elvan a nem bizonyított állításokkal: így van, de nem tekinti őket bizonyítottnak, tehát LEHETŐSÉGKÉNT kezeli őket!
Az LHC-t tényleg a Higgs-bozon megtalálására (is) építették, de amíg nincs meg (vagy valamilyen egyértelmű közvetett bizonyíték nincs a létezésére), nem tekintik bizonyítottnak. Épp azért keresik, mert a jelenlegi modellhez KELL. Ha nincs, új modellt kell alkotni.

Walter Melone (törölt) 2009.07.10. 12:59:02

természetesen Vágó úr.

Elnézést.

V8 2009.07.10. 13:09:23

@Walter Melone: "Sztem neki kellene bizonyítania a csalás tényét, nem pedig kijelenteni valamiről, h átverés"

Megint fordítva ültök a lovon. Ha valaki állít valamit, akkor neki kell igazolnia az állítását. Az egész ezoterikus iparágban az a nagyon irritáló, hogy folyamatosan előhúznak valamit a kalapból, és elvárják, hogy a kijelentéseiket tételesen cáfolják. Ha ezt megteszi valaki hosszadalmas munkával, akkor egyrészt nem fogadják el, másrészt két perc múlva egy újabb elborultsággal jönnek elő.

Kérlek cáfold a következő állításomat: mindig a hátad mögött áll egy rózsaszín elefánt, viszont ha bárki meglátná, akkor láthatatlanná változik, felvételen meg nem látszik. De én tudom, hogy ott van, és ha ezt tagadod, akkor cáfold is meg.

V8 2009.07.10. 13:11:09

@-tara-: Attól, hogy egy autóban ülök, ugyanúgy nekem is van mozgási energiám, csak nyilván nem annyi, mint az egész autónak :) De nagyobb sebességnél nagyobb, és ez mint fentiekből tudjuk gyógyhatású.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.10. 13:11:22

@Walter Melone:

És még mit bizonyítsunk? Egyenként a sokezer sületlen állítást?

Egyébként a rendkívüli kijelentéseket Kocsi úr tette, nem pedig Vágó István...

neofin 2009.07.10. 13:15:33

@BLACI:

"Mindenképpen több "különleges" helyet is ki kell szemelni az Attila domb mellé, és persze több nem különlegeset."

És milyen elven választod ki?
Ennek az ellentéte alapján?
" a tiszta levegő, a tiszta víz, a tiszta, nem szennyezett föld és a sokféle vadon élő állat és madár. "

Vagyis kell olyan hely, ahol nem tiszta a levegő+ szennyezett a föld+ nincs se állat se madár [ nem árt ha dokumentált vegyi katasztrófa is volt] .

és a kettőt össze kell hasonlítani.
ez alapján tényleg az jön ki, hogy a domb sokkal jobb hely, mint egy város aszfaltdzsungele 3 gyárkéménnyel + szennyezett folyóval Csernobil közelében. [ még akkor is, hogyha nem tudnak Csernobilról ]

-------------

Ha olyat állít, amivel megszeg törvényeket, akkor a GVH-nál kell intézkedni. Én inkább egy Legenda gyártást érzek, és emiatt nálam a
"Fatima , Lourdes" kategóriájába esik.

---------------

nyari mikulas (törölt) 2009.07.10. 13:16:41

@Walter Melone: Nekem vannak olyan A4-es papirlapjaim, amik csodalatos gyogyito erovel rendelkeznek, es az egeszsegugyi problemakon kivul a maganelet es penzugyi helyzet javitasat is elosegitik.
Ugy mukodnek, hogy a mindenhol jelelevo gyenge, merhetetlen kozmikus energiat a parirlap sikjaban levo rezonatorok osszegyujtik, felerositik, es ha meztelen talppal raalsz, akkor beled sugarozzak, feltoltenek kozmikus energiaval.

Veletlenul fedeztem fel oket, amikor az aranyhorcsogos akkvarium ala tettem a koteget, a horcsogok mind energiaval telitettek lettek es rohangaltak.
Ezer darabos kotegem van beloluk, erdeklodesre 5000Ft + postakoltseg elleneben barkinek kuldok beloluk.

Ugye Walter, Te vasarolsz egyet, vagy kettod, hogy kiprobald?

scientia 2009.07.10. 13:26:48

@tamaskodo: Én szeretnék egy tucattal venni! :-) Postaköltséggel együtt, vagy azt külön kell fizetni...

neofin 2009.07.10. 13:33:07

@tamaskodo:
"Veletlenul fedeztem fel oket, amikor az aranyhorcsogos akkvarium ala tettem a koteget, a horcsogok mind energiaval telitettek lettek es rohangaltak.
Ezer darabos kotegem van beloluk, erdeklodesre 5000Ft + postakoltseg elleneben barkinek kuldok beloluk."


Én komolyan rááldoznék 5000Ft-ot.
de akkor tedd rá a valódi nevedet + ird rá a hatásmechanizmust, hogy miért jó [ legyeb egy kis "legenda" is]. :)

Bekeretezném és kitenném a falra. :)

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.10. 13:40:28

@tamaskodo:

Én is kérek! Annyi kicsi kérésem lenne, hogy minden lapot az alján írj alá légyszi! (Különösen hinnék a hatásban ha a szig számodat, lakcímedet és anyukád leánykori nevét is odabiggyesztenéd az üres lap aljára. A tanúkat intézem én...hihihihi) :)

na__most__akkor 2009.07.10. 14:15:32

Valaki bedobott egy érdekes dolgot: ezoterikában nincs helyreigazítás ("horoszkóp bak jegyű ... stb"), vagyis nincs tévedés. Mindig minden sikerül, mindig minden úgy van.

Teszek hozzá egy másikat:
Földsugárzás, víz-erek - az ágyat, asztalt úgy kell elhelyezni hogy ... stb. A méréshez felhaszált "műszer" pl. az a bizonyos görbe drót. Ismerős, ugye?
Volt-e már egyszer is olyan, hogy a bútorok ÉPPEN JÓ HELYEN voltak? És a szoba lakója jó irányban feküdt az ágyon a mérés előtt is?

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.10. 14:27:46

@na__most__akkor:
www.zotyo.hu/para/radiesz.htm

Mitöbb! Kétszer ugyanannál a pálcásnál sincs jó helyen! :D Ezt tekinthetjük helyreigazításnak? :D

Walter Melone (törölt) 2009.07.10. 15:03:28

ha a sajtóban, vagy egy blogon valaki megfogalmaz egy ÁLLÍTÁST akkor sztem az a minimum, hogy alá tudja támasztani.

Itt nem az az eset, hogy én azt mondom a holdfénynek kitett sör gyógyítja a rákot, ti pedig azt, hogy nem hisszük bizonyítsd be.
Itt arról van szó, hogy Vágó István azt állítja egy vállalkozóról, hogy CSALÓ, és ÁTVERI az embereket, nem mellékesen ezzel nagy vagyonra tesz szert.

Az etika azt diktálná, hogy álljon elő bizonyítékkal, vagy vállalja akár az anyagi akár az erkölcsi felelősséget a kijelentéséért.

Erre ti kedves szkeptikusok elvárnátok, hogy a bizonyítási kényszer szálljon át a megrágalmazott vállalkozóra.

Még, ha nem is hiszem el, hogy azon a dombon bármi is történik, ami máshol nem, akkor sem tartanám etikusnak ilyen boszorkányüldöző poszt megjelentetését.

Kétkedni lehet szabadon, de ha valakiről ÁLLÍTJUK hogy CSAL, akkor azt már bizonyítani kell. És az a szokás, hogy az bizonyít, aki állít.

V8 2009.07.10. 15:08:17

@Walter Melone: Érdekes, de azt nem várod el ilyen határozottan, hogy a dombosok bizonyítsák az ő állításaikat. Egyébként amíg a gyógyító szerek/eszközök hatása nincs bizonyítva, azok hatásosságának állítása csalásnak minősül (emlékeim szerint erről törvények is vannak, a jogi megfogalmazásban nem vagyok biztos).

nyari mikulas (törölt) 2009.07.10. 15:15:26

@Walter Melone: Olvason a hely hivatalos oldalat:

"A 15 hektáron érezhető természeti erő, mely a köztudatban „energia” fogalomként ismert, az egész Kincsem Lovaspark területén megnyilvánul, beleértve annak létesítményeit (szálloda, étterem, istállók, udvar) is. "

-szerintem csalas

"Ma már köztudott, hogy minden betegség egy energiahiányos állapot következménye. "

- biztosan nem igaz

"Ez a sugárzás segít helyreállítani és megőrizni a testi, lelki egyensúlyt. "

-csalas

"Az egész szervezetben harmonizálja az energia áramlását, tehát nem csupán egy szervre hat, hanem az egész szervezetre."

-te ezt elhiszed?

Hogyan kezdenel annak a bizonyitasahoz, hogy ez a hablaty nem igaz?
"Az egész szervezetben harmonizálja az energia áramlását" - van energiaramlas a szervezetben, amelyik lehet harmonikus vagy nem harmonikus?
Milyen energia?
Mi a harmonikussag benne?

nyari mikulas (törölt) 2009.07.10. 15:16:52

@Walter Melone: "Itt arról van szó, hogy Vágó István azt állítja egy vállalkozóról, hogy CSALÓ, és ÁTVERI az embereket, nem mellékesen ezzel nagy vagyonra tesz szert."

Bizonyitek: a hely hivatalos weblapja.

Walter Melone (törölt) 2009.07.10. 15:26:34

@V8:

A dombosok nem egy másik vállalkozásról fogalmaztak meg annak lejáratására alkalmas állításokat.

Ezt hitelrontásnak hívják.

Én sem hiszek ebben a dombsugárzásos dologban, de azt nem tartom etikusnak, hogy bizonyítékok nélkül telekiabáljam az internetet azzal, hogy ez csalás.

Tessék odamenni, teszteket végezni, és leírni az eredményét. Ha akkor mondja azt, "nem találtam semmit" akkor esetleg vizsgálhatjuk, hogy a tesztek alkalmasak voltak-e, jól voltak-e felépítve a kísérletek, stb stb...

De bejelenteni a cinkelést blindre, sztem nem fair, még akkor sem, ha sejtjük, hogy az igazság ideát van.

scientia 2009.07.10. 15:28:55

@Walter Melone: A bizonyítékok ott vannak minden 5 osztályos fizika illetve biológia könyvbe!

V8 2009.07.10. 15:39:22

@Walter Melone: Amit a vállalkozó csinál, az a fogyasztók megtévesztése kategória alatt fut. Például ez a mondat:
"Ma már köztudott, hogy minden betegség egy energiahiányos állapot következménye."
helyből nem igaz. Nyilván elég homályosan van megfogalmazva az egész, pont a könnyű cáfolhatóság kikerülésére.

A cél összességében mégis az, hogy gyógyhatásúként adjon el egy olyan szolgáltatást, amiről a gyógyhatás nincs bizonyítva.

Walter Melone (törölt) 2009.07.10. 15:46:20

@V8:

Érdekes az intelligens mosóporról, meg a bifidus aktiregulárisról sosem írnak ezen a blogon, hogy az micsoda egy átverés.

lehet, hogy a Henkel, meg a Danon nagyobb falatok annál, hogy beléjük merjenek marni a T szkeptikusok?

vagy az nem a fogyasztók megtévesztése ugye?

szánalmas magyarázkodás....

scientia 2009.07.10. 15:51:19

@Walter Melone: Rengeteg dolog van amiről még nem írtak itt, valószínűleg a töménytelen hülyeségek kimeríthetetlensége miatt. Azonkívül az intelligens mosópor nem öl meg ha megveszed. De a domb ha nem gyógyít meg: belehalsz. Így akaratlanul is lesz egy sorrend hogy miről érdemes, kell írni.

V8 2009.07.10. 15:54:53

@Walter Melone: Dehogynem megtévesztés, szoktak is érte mindenféle versenyhivatali/fogyasztóvédelmi büntetéseket kapni, amit szép csöndben kifizetnek (sajnos nem eleget ahhoz, hogy ne érje meg újra elkövetni).

Valószínűleg azért nem írnak itt róla (annyit), mert az egy teljesen más természetű jelenség. Én nem hallottam még olyanról, hogy egy mosópor köré vallásos jellegű körítést tettek volna. És nem beszélnek "természetfeletti" dolgokról.

V8 2009.07.10. 16:00:03

@Walter Melone: még különbség a mosóporosok és ezoterikusok között: a reklámozók nem szokták azt állítani, hogy rájuk nem vonatkoznak a (természeti és/vagy jogi) törvények, és különben is őket mindenki hagyja békén, mert ők mások és üldözöttek a "tudósok/orvosok/gyógyszerészek/olajlobbi/stb" által.

bolhabetu 2009.07.10. 16:03:40

@BéLóg:

A blogmotor lenyelte a válaszom.
Röviden a matematika és a természettudomány közötti különbség nagyon is kritikus. Ha mindenki értené nem kellene azon rugózni, hogy valaki itt abszolút értelemben tett kijelentést az Attila-dombról, vagy hogy az , hogy van ott VALAMI, egy tudományosan értelmezhető megállapítás.

Hogy a csalás, mint magyarázat miért olyan elvetemült egyeseknek (szigorúan tudományos értelemben), az külön rejtély. Csalót ugyanis már láttak, mértek minden lehető eszközzel. Placebó hatást is. Önszuggessziót is. Megerősítési torzítást is. A földsugárzást viszont legfeljebb majd kétezer év múlva, csak addig álljunk féllábon.

bolhabetu 2009.07.10. 16:07:11

"Érdekes az intelligens mosóporról, meg a bifidus aktiregulárisról sosem írnak ezen a blogon, hogy az micsoda egy átverés."

Akkor meg mindenki azzal jönne, hogy miért nem írunk az ezoterikus szélhámosokról. Meg hogy az ő ruháját is milyen fényesre mosta. Meg a szomszédasszonynak elmúlt az isiásza a bifidusztól.
Meg hogy a tudomány nem tud mindent, ezért nem lehet kijelenteni, hogy egy mosóporban nincs értelem. És hogy mennyire fantáziátlan mindenért a manipulatív reklámokat , és a hiszékeny fogyasztókat okolni okolni, pedig sok dolgok vannak, mit bölcselmünk felfogni nem képes.

Walter Melone (törölt) 2009.07.10. 16:25:32

@V8:
"Dehogynem megtévesztés, szoktak is érte mindenféle versenyhivatali/fogyasztóvédelmi büntetéseket kapni, amit szép csöndben kifizetnek (sajnos nem eleget ahhoz, hogy ne érje meg újra elkövetni)"

Kíváncsi lennék ez az Attila domb-i hókuszpókusz eddig mennyit fizetett ki versenyhivatali/fogyasztóvédelmi büntetésnek? Erről (is) szólhatna egy ilyen poszt, a fentieken kívül.

"De a domb ha nem gyógyít meg: belehalsz. Így akaratlanul is lesz egy sorrend hogy miről érdemes, kell írni. "

Azért ez így elég erős....
Ha sarkítani akarnám azt mondhatnám:
Ha a kórház nem gyógyít meg belehalsz.
És ami a legdurvább, valószínűleg statisztikailag be tudnám neked bizonyítani, hogy a betegségből eredő halálesetek nagyrészt kórházban történnek, vagy azt közvetlenül megelőzi egy kórházi kezelés, míg az Attila dombon ehhez képest (persze a betegek számával súlyozva) sokkal kevesebb a haláleset.
Ebből le kellene vonnod azt a következtetést, hogy a kórház ha nem gyógyít meg, akkor nagyobb eséllyel halsz bele, mint a csodadombon.

Persze ez lehet, h nincs így. De statisztikailag bizonyítható, még ha egy kis trükkel is.

Walter Melone (törölt) 2009.07.10. 16:28:47

@V8:
"a reklámozók nem szokták azt állítani, hogy rájuk nem vonatkoznak a (természeti és/vagy jogi) törvények,"

A Red Bull száááárnyakat ad!

;-)))))

Vágó István 2009.07.10. 16:30:47

@Walter Melone: ezt írja: "Kétkedni lehet szabadon, de ha valakiről ÁLLÍTJUK hogy CSAL, akkor azt már bizonyítani kell. És az a szokás, hogy az bizonyít, aki állít."

Idézné azt a mondatomat, melyben az ÁLLÍTOTTAM, hogy CSAL? Én mindössze az Attila-dombról megjelent, abszolút légből kapott és egymásnak is ellentmondó állításokat soroltam.

Ezt is írja: "azt nem tartom etikusnak, hogy bizonyítékok nélkül telekiabáljam az internetet azzal, hogy ez csalás. Tessék odamenni, teszteket végezni, és leírni az eredményét." - valóban az lenne Ön szerint a kívánatos gyakorlat, hogy a számtalan ezoterikus szer, eljárás és berendezés mindegyikét azoknak kelljen bevizsgálni (gyógyszerek esetén ez milliárdos költség), akik kételkednek azok hatékonyságában? Nem egyszerűbb a jelenlegi állapot, amikor is a szer, eljárás, stb. tulajdonosának kell igazolnia azok hatékonyságát?

Nos, pont ez NEM történik meg az Attila-domb esetében.

scientia 2009.07.10. 16:32:54

@Walter Melone: Igen ha a kórház nem gyógyít meg: belehalsz. Csak a kórházban van esélyed, a dombon nincs. (Az orvostudomány nem állítja hogy mindent tud kezelni.)

"Attila dombon ehhez képest (persze a betegek számával súlyozva) sokkal kevesebb a haláleset."

Nem a domb a lényeg, a szemlélet ami ehhez ehhez vezet. Másrészt statisztikailag érteted? Mert akkor igazad van. Ha irodát veszünk ahol 10 nagyságrenddel több ember megy be akkor statisztikailag több ember:több haláleset.

"Ebből le kellene vonnod azt a következtetést, hogy a kórház ha nem gyógyít meg, akkor nagyobb eséllyel halsz bele, mint a csodadombon."

Pontosan így van. Azzal a kiegészítéssel ha a kórház nem gyógyít meg, és az immunrendszered sem képes rá, akkor a dobon fogsz meghalni.

neofin 2009.07.10. 16:37:01

@tamaskodo:

########
"Ma már köztudott, hogy minden betegség egy energiahiányos állapot következménye. "

- biztosan nem igaz
########


Szerintem irni kellene az Attila dombosoknak, hogy
javítsák ki.
"minden betegség"
--> "legtöbb betegség".

A "köztudott" szerintem korrekt. Nem azt irja, hogy tudományosan bizonyított.

Ha V.I. - is ejthet pontatlanságokat a cikkében, akkor a másik oldalt is megilleti az ártatlanság védelme.

Walter Melone (törölt) 2009.07.10. 16:39:19

@Vágó István:

Kedves István!

Meggyőzött. Én tévedtem.

Walter Melone (törölt) 2009.07.10. 16:43:21

@scientia:

-""Attila dombon ehhez képest (persze a betegek számával súlyozva) sokkal kevesebb a haláleset."

-Másrészt statisztikailag érteted? Mert akkor igazad van. Ha irodát veszünk ahol 10 nagyságrenddel több ember megy be akkor statisztikailag több ember:több haláleset."


Hol a hiba a képen? Tudod mit jelent ez: "betegek számával súlyozva" ?

scientia 2009.07.10. 16:48:05

@Walter Melone: A betegek száma dobon elenyésző, a korhzakhoz képes. A bengeszám súlyozásáról nem érdemes beszélni, mert nem készítenek kórképet, sem statisztikát a dobon. Ennyi.

Walter Melone (törölt) 2009.07.10. 17:03:47

@scientia:

Ha "nem készítenek kórképet, sem statisztikát a dobon", akkor mire alapozod, hogy "A betegek száma dobon elenyésző, a korhzakhoz képes"?

scientia 2009.07.10. 17:27:52

Mert a kórházba ritkán megy az ember ha nem beteg. A kórházban van kivizsgálás, a dombon nincs. Azért mert valaki azt mondja beteg, még nem biztos hogy az - lehet hipochonder, vagy csak egyszerűen fáj a feje. Bizonyítani nem lehet. Meg ha jól olvasom sokan csak azért mennek oda hogy megerősödjenek, bármit is jelentsen ez... meg ki tudja még mi a fenéért mennek oda stb. Tehát nem csak gyógyulni. Kórházba, vagy látogatóba megyünk, vagy mert betegek vagyunk. Ritkán megyünk egy kis beöntésre csak úgy...

Bobby Newmark 2009.07.10. 17:51:02

@V8: Na jó, elárulom nektek _ingyen_ az örök élet titkát:
A vonatkoztatási rendszert kell felvenni magamhoz képest fénysebességgel távolodóra, és akkor mindig maximális mozgási energiám van. És ezt bármikor meg tudom tenni, pillanatok alatt fel lehet töltődni energiával.

Eddig bejött, szerintem örökké fogok élni!

;)

nyari mikulas (törölt) 2009.07.10. 18:18:54

@neofin: "Ma már köztudott, hogy minden betegség egy energiahiányos állapot következménye. "

- biztosan nem igaz
########


Szerintem irni kellene az Attila dombosoknak, hogy
javítsák ki.
"minden betegség"
--> "legtöbb betegség".
#################

NEM. Nem minden, de meg csak nem is a legtobb, de meg csak nem is a fele, nem a tizede, hanem nagyon-nagyon keves betegseg oka az energiahiany.
Gyakorlatilag a csak kronikus ehezes, az energiahiany, es egy szelet vajas kenyerrel gyogyithato...

neofin 2009.07.10. 19:06:20

Egy érdekes tanulmány a Klímaterápiáról:

mmt.met.hu/dok/letoltes/2009/2009_02_19/Nemeth_Schlanger.pdf
"Éghajlati gyógyintézet, klímagyógyintézet:
az a létesítmény, amely a helyi földrajzi adottságokból eredő sajátos éghajlati
tényezők (a levegő tisztasága,hőmérséklete, páratartalma, a napfény stb.) felhasználásával
nyújt gyógyító és rehabilitációs kezelést.
"
Ez alapján a "domvidéki" Bioklíma tipus a következő terápiás felhasználásra ideális:
"szív- és érrendszeri betegségek, anyagcsere betegségek, mozgásszervi
betegségek, légúti panaszok (kivéve az allergiás típust), kimerültség"


-------------------------------------

A fentiek alapján kérelmeznie kellene az Attila dombnak, hogy a
"74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet a természetes gyógytényezőkről"
[ www.vitalitas.hu/index.php?ctype=5&did=3924&cid=57 ]
alapján nyílvánítsák természetes gyógytényezőnek.
Ez neki is megfelelő marketingérték és valamilyen szabályozás alá esik.
[ ==> hihetőbb tudományos háttér kell -- lásd 19p. - ]
A tanúsítás valószínüleg a "domvidéki" Bioklíma tipus -ra való hivatkozással csont nélkül megszerezhető.

Ha igazi gerilla marketinget akarnak, akkor még küldenek 100 ingyenbelépőt a Szkeptikusok Társaságának.

neofin 2009.07.10. 19:51:33

@tamaskodo:

"NEM. Nem minden, de meg csak nem is a legtobb, de meg csak nem is a fele, nem a tizede, hanem nagyon-nagyon keves betegseg oka az energiahiany.
Gyakorlatilag a csak kronikus ehezes, az energiahiany, es egy szelet vajas kenyerrel gyogyithato."

Létezik más filozófiai megközelités is.

pl. akkupunktúra :
"The intended effect is to increase circulation and balance energy (Qi)
within the body."
Vagyis az energiahiányos és az energiatöblettel rendelkező helyeket akarják harmonizálni. [ energia elakadás ]
és a TCM sok mindent ezzel magyaráz meg, [ a nyugati meg mással. ]
Én még nem hirdetnék eredményt.
Majd a bizonyítékok mindenkit meggyőznek.

Valamint a hétköznapi ember az "energia" fogalmat egy kicsit tágabban használja.
pl. "alig van energiám, kifáradtam, lemerültem" és nem azt használja, hogy" éhes vagyok"l

nyari mikulas (törölt) 2009.07.10. 20:00:16

@neofin: Ha komolyan vennenk az akupunktura teljessegeben bizonyitatlan elvet, akkor sem energiahiany van, hanem csak rossz az eloszlasa.

A TCM valoban ezzel probalkozik, de mar ott megbukik, hogy nem tudja, mi az az energia amirol beszel.

A hetkoznapi ember "alig van energiam" kifejezese es a betegsegek _oka_ kozott hol latsz osszefuggest?

A TCM ugye szinten nem ebben a hetkoznapi ertelemben hasznalja az energiat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.07.10. 20:00:29

@Walter Melone:
"És az a szokás, hogy az bizonyít, aki állít. "
Jól látod, de itt nem az állítás, hogy ő csaló, hanem hogy a domb gyógyít. Az, hogy ő csaló, csak ennek az állításnak a tagadása.
Természetesen, ha minden domb gyógyítana, akkor valóban Vágó úrnak kellene bizonyítania, hogy ez a domb miért lóg ki az általunk ismert dombok közül, de mivel jelenleg ismereteink szerint a dombok nem gyógyítanak Kocsi úrnak kell erőlködnie egy kicsit.

nyari mikulas (törölt) 2009.07.10. 20:01:16

@neofin: Az eredmenyhirdetes mar reg megtortent, a bizonyitekok barki altal elolvashatoak.

ment_a_lista 2009.07.10. 20:12:14

@neofin:
"Létezik más filozófiai megközelités is."
Nem létezik viszont más fiziológiai megközelítés.
"Vagyis az energiahiányos és az energiatöblettel rendelkező helyeket akarják harmonizálni." Az egyik helyen sok ATP van, a másikon meg kevés? Vagy van más energia közvetítő anyag a szervezetben, amit csak a TCM ismer és képes módosítani? Amúgy mi az az energiahiány, amit te emlegetsz?

neofin 2009.07.10. 20:17:10

@tamaskodo:

"Az eredmenyhirdetes mar reg megtortent, a bizonyitekok barki altal elolvashatoak."

Ez egy olyan tudomány, hogy eredményt a gyógyultak hirdetnek.
És ne felejtsd el, hogy Kinában, Japánban és a 2 Koreában - ez a normál ellátás része.

Szerintem itt is a számok beszéljenek. Én csak azt állítom, hogy nincs még teljes eredményhirdetés.

ment_a_lista 2009.07.10. 20:21:41

A domb "kisugárzása" nem lehet káros? Nem "töltheti túl" a környezetében tartózkodót? Ezt azért kérdezem, mert Kocsi úr egészségi állapota az elmúlt években nagyon-nagyon megromlott.
"Azóta a jobb kezemmel gyógyítok, energiát adok és minden földből kisugárzó energiát észlelek." Ennek fényében ez kevésbé hihető számomra. Furcsa fintora ez a sorsnak.

nyari mikulas (törölt) 2009.07.10. 20:31:07

@neofin: "És ne felejtsd el, hogy Kinában, Japánban és a 2 Koreában - ez a normál ellátás része."

Az Attila domb? ;-)

"Ez egy olyan tudomány, hogy eredményt a gyógyultak hirdetnek."

Tudod epp itt van az eb elhantolva.
A betegsegek egy resze elobb-utobb magatol is meggyogyul, mas reszuknel az allapot hol javul, hol rosszabbodik.
Abbol, hogy egy konkret beteg allapotaban milyen valtozas allt be, nem tudsz komoly kovetkeztetest levonni az alkalmazott kezelesrol.

Ahhoz, hogy ertekelheto eredmenyre juss, ahhoz, ossze kell hasonlitani hasonlo betegsegben szenvedo es veletszeruen kezelt es nem kezelt csoportba osztott betegeket.

Ha ezt erted, elfogadod, akkor folytathatjuk innen, ha ebben sem tudunk kozos nevezore jutni, ha te egyetlen beteg "tapasztalata" alapjan akarsz donteni, akkor nincs mirol beszelgessunk, nem fogjuk egymast megerteni.

neofin 2009.07.10. 21:09:53

@tamaskodo:


Akkor pl. lehet-e azt mondani, hogy 1000 különböző betegségből ha versenyeztetnénk a hagyományos és a TCM megoldásait, akkor mind az 1000 esetben a hagyományos a nyerő? és a TCM nem tud jobb vagy hasonló eredményt elérni egyetlen 1 esetben sem? [ TCM és a hagyományos alatt a Wikipedia Angol meghatározását értsük ]

ezt a 100% győzelmet találom én túlzónak. de ha nem így érted, akkor félreértettem.

Téma lezárva OFF-TOPIC

na__most__akkor 2009.07.11. 08:01:32

tamaskodo 2009.07.09. 22:49:01 írta (bár ékezetek nélkül...) "Meg elektromos feszultseget is eleg jol lehet merni (az 1-16V tartomanyban) kezzel, nyelvvel... ugye e regi laposelem feszultseget ugy ellenorizheted, hogy megnyalod a polusokat..."

Egy kicsit off, de azt hiszem az érdekesség megéri.

Kis Jankó Bori, mezőkövesdi matyó népművész úgy halt meg, hogy a földes padlójú szobájában megnyalta a lámpafoglalatot, amikor nem akart égni a lámpa.
"Azért halt meg szegény, mert a Rákosiék bevezettették hozzá a villanyt" mesélte nekünk egy öreg nénike, önjelölt idegenvezető a szomszédból. Nincs okom kételkedni a történetben, 1980-ban történt és a nénike személyes tanúja volt az eseményeknek.

Tanulság? Sokféle lehetne.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.11. 08:23:23

@na__most__akkor:
"Tanulság? Sokféle lehetne. "

Azért emeld ki a tanulságok közül:
Okos ember nem nyalogatja a 220-at :)

na__most__akkor 2009.07.11. 08:36:12

Ez is lehetne, de talán nem az igazi.
Kis Jankó Bori 78 éves volt, abban az évben született, amikor Bell az első szavakat mondta telefonba.

MAI nyolcvanévesek valószínűleg nem tennének ilyet.

De ez a téma már tényleg végzetesen off lenne - ha nem lennének olyan sokan, akik hasonló méretű ostobaságokat csinálnak és mondanak. Szerencséjükre, a tudatlanság büntetése (=következménye) legtöbbször nem ilyen tragikus és nem ilyen azonnali.

nyari mikulas (törölt) 2009.07.11. 12:41:58

@na__most__akkor: igen, a nepmuveszet az egy veszelyes foglalkozas.

zerohu 2009.07.11. 13:21:03

@na__most__akkor:
Legyen egy pozitiv "alkalmazas" is. Cavendish elsokent ugy irta fel az Ohm torvenyt hogy megnezte mekkoranak erzi az aramutest a sajat testen keresztul. (igaz, o csak Leydeni palackokat hasznalt)

Nebameg 2009.07.12. 11:44:50

Természetesen, meg lehet mérni az Attila domb sugárzását. Csak pontosan kellene tudni, h milyen sugárzásról van szó. Mert sajnos pozitív sugárzás nem létezik, max. kisugárzás, de az erősen a szubjektum világa:)))) Csodálatos gyógyulások, igen, max. az olyan betegségek múlnak el, amire mondjuk coldrexet kell szedni, minden másra ott a TCM...

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2009.07.12. 16:27:33

@neofin: Nem tudom, hogy Kínában, Koreában hogy van - egy biztos, Japánban nem része a normális ellátásnak.

Alternatívaként jelen van a kínai gyógyászat, így az akupunktúra is, de gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy van, aki a masszázs helyett erre esküszik.

Super Chango · http://stoneage.freeblog.hu 2009.07.13. 03:46:10

Tudom, hogy csúsztatni és túlozni fogok, de úgy gondolom, az alapproblémát jól szemlélteti a következő fiktív beszélgetés. A túlzás meg azért, hogy egyértelmű legyen, meg ez jutott éppen az eszembe.
Van benne jó pár tökéletlen párhuzam is (pl. a lefejezés tényleg hatásos; ellentétben az ezotériák, usw. 99%-ával).

Kiindulópont: egy ember, mivel fáj a feje, gyógyszertárba megy, hogy ne fájjon.
- Jó napot. Iszonyú fejfájás gyötör. Milyen fejfájás-csillapítójuk van?
- Van Sajgópirinünk.
- Akkor egy dobozzal kérnék.
- Tudja van ám alternatív módja is a fejfájáscsillapításnak... Mesterséges anyagok nélkül. Teljesen természetes, több ezer éves módszer. És ráadásul a Sajgópirinnel ellentétben ettől biztosan elmúlik a fejfájása.
- A Sajgópirintől nem?
- De nem ám...
- Hú, érdekelne ez a másik...
- Ha gondolja, most azonnal el is végezhetem a kezelést. További előnye, hogy míg a Sajgópirinnél várni kell a hatásra, emez azonnal hat.
- Végülis... kipróbálhatom. Miből is áll a kezelés?
- Hát itt ez az ősi mintára készült, különleges varázsbalta...
- Igen..
- És ezzel egy csapásra levágom a fejét.
- Ööö... de kérem, ez biztosan hat?
- Eddig már milliókat kezeltek a világon a módszerrel, és állíthatom, senki sem panaszkodott. Az összes páciens fejfájása elmúlt.
- Ez érdekes... nincs semmilyen negatív hatása?
- Nincs ám!
- De én biztos vagyok benne, hogy ez nem jó ötlet.
- Kérem, ért ön ehhez? Nem. Nekem már több éves tapasztalatom van, és higgye el, biztos módszer.
- És be is bizonyították? Olvashatnék róla valahol?
- Mit képzel? Hát persze hogy be, az emberek tapasztalata magának nem elég bizonyíték? Olvasni sajnos nem lehet róla, minden dokumentációt eltüntetett a gyógyszerlobbi. Akkor kezdhetjük?
- Nem tetszik ez nekem. Ez tuti csalás.
- Aztat bárki állíthassa... nem tudhatja, amíg ki nem próbálta. Ha meg ön szerint csalás, bizonyítsa be!
- De ön nyugodtan levágja az emberek fejét? Anélkül hogy tudná mit csinál?
- Hát elmúlik a fejfájásuk, vagy nem? Az a lényeg.
- Tudja mit, inkább legyen a Sajgópirin.
- Tessék.
- Köszönöm. Viszlát.

na__most__akkor 2009.07.13. 10:08:09

Fejfájás ellen?
Rovarok ellen?

Hm. Eszembejotja nekem errül edj anekdot. O Lébi Sauerkraut valt ed slemil, ed otolsú chamer, okinek semmi se nem sikerölte. Edszer osztán megvett ed másik chamertül ed szabadajlomt, volomi rovarirtúszert, omivel kereskedni kezdte. Oddig kereskedte vele, míg lett belüle ed gozdog ember, ed ajser. Hósz év mólva vett ed házat o Kossuth Lojos occábo, és mind ed békés, gozdog ember, szép fehér szokállal sétálgotto o korzón, és pramenírozto. Edszer, hósz év mólva megszólitjo ütet ed mérges ábrázotú ember. "Manja csak, mogo o fültalálú ottul a rovarirtúszertül, omitül mogo ódj meggozdogodta?" "Én" - manja szelíden o Sauerkraut. "Hát holljo csak, mogo azesz pónem, hiszen oz o szer nem ér semmit se nem, oz megvon ed svindli!" "Hodhod?" - kérdi o Sauerkraut. - "Hodhod! Hát údj, údj, hod nem pusztitjo o rovarokt!" "Nem pusztit o rovarokt? Bizemos mogo ebbe megvon?" - "Hát persze, hiszen kiprúbáltom!!" O Sauerkraut megvokorjo oz üvé fejit. "Hm. Tolán nem jól prúbálto!" "Dehodsenem. Vettem o szert, és kiszúrtom o padlút vele, és o svábok gyüttek és nem megdügültek." - "Hja - manja o Sauerkraut -, oztot nem ódj küll... Oztot ódj küll, hod meg küll fagni o svábot, és bele küll tülteni ó szert o szájábo bele..." "Megfogni o svábot? - sadálkozta o mérges ór - hiszen akkor mindjárt adjon is öthetem..." "Adjonütni? - manja o Sauerkraut elgandalkazva - adjonötni... oz is jú". - "Liondeleonde ed ilejen drámo. Oz ember, ho nem todja, mit sinálja o drámoi jellemekkel, omik o fejire nűttek, megfagja üket, és a szájukbo beletümküd az erkülcsi tonolságt, hodha von. De adjonötni... oz is jú."

(c) Karinthy Frigyes

neofin 2009.07.13. 12:38:04

@ment_a_lista:

> Az egyik helyen sok ATP van,
> a másikon meg kevés? Vagy van
> más energia közvetítő anyag a
> szervezetben, amit csak a TCM
> ismer és képes módosítani? Amúgy
> mi az az energiahiány, amit te
> emlegetsz?


Természetesen ugyanazok a törvények vonatkoznak a TCM-re és az Élő Rendszerekre is :)
Termodinamika II. törvénye +
Éló rendszerek + Energia [ + ATP + Enzimek ]
www.unomaha.edu/lichens/Bio%201450%20PDF/Third%20Week.pdf
Tehát ilyen értelemben használom az energiahiányt - ami nem mond ellen a Tudománynak- hanem inkáb egy TOP->Bottom megközelités.

De ha kell linkelek be tudományos publikációt a Ginseng és az ATH közötti vizsgálatról.

neofin 2009.07.13. 12:48:53

@Komavary:

Köszönöm a pontosítást. [ Japán helyett Vietnam ]

a legpontosabb válasz:

".... Integratív Rendszer esetén a természetgyógyászat egy egységét képezi az állami egészségügynek,
mind oktatás, mind engedélyezés,mind adózás, mind biztosítás szempontjából.
A világon 4 államban találhatjuk meg: Kínában, Észak- és Dél-Koreában, illterve Vietnamban.
Európában a monopolisztikus és a toleráns rendszerrel találkozhatunk. A monopolisztikus
rendszer a tudományos, vagyis a modern orvoslást ismeri el törvényesnek, kizárva és
szankcionálva a gyógyítás egyéb módjait. ...."
ganymedes.lib.unideb.hu:8080/dea/bitstream/2437/5384/5/Varga_Orsolya_ertekezes.pdf

ment_a_lista 2009.07.13. 12:59:16

@neofin:
Ez a szép és igaz pdf prezentáció nem mond semmit arról, hogy hogyan akad el az energia két pont között, amit harmonizálni lehet.
"Tehát ilyen értelemben használom az energiahiányt" Ne haragudj, de nem derült ki belőle.
"De ha kell linkelek be tudományos publikációt a Ginseng és az ATH közötti vizsgálatról. "
Ez érdekelne.

neofin 2009.07.13. 13:38:59

@ment_a_lista:

csak arra akartam reflektálni, hogy nem csak a zsíroskenyérhiány az energiahiányos állapot. vagyis szerintem a "betegség egy része energiahiányos állapot következménye." és ez a Thermodinamika II-ből [számomra egyértelműen] következik.
Elméletek természetesen vannak.
pl. az eCam-on a "The Systemic Theory of Living Systems and Relevance to CAM: the Theory" 3 részes cikk ...


----------------------


Nem pontosan az ATH-ra kihegyezve, de talán megfelel: pl Figure 1. .
ecam.oxfordjournals.org/cgi/content/full/nem178v1
A hivatkozáslistában esetleg van pontosabb kutatás is.

Az ecam.oxfordjournals.org -on a keresőbe a Ginseng keresőszóval több találat is van.
Ha nem pontosan ez kell, akkor nem nagyon tudok többet segíteni. [ megállt a tudományom ]

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2009.07.13. 15:15:36

@neofin: Na, és most akkor hasonlítsd össze e négy ország egészségügyi statisztikáit mondjuk Japánnal és Svédországgal... ;)

Plusz a linkelt cikkben az a szép, hogy itt éppen egy energiatöbbletes állapotot akarnak gyógyítani. :p

neofin 2009.07.13. 17:12:14

@Komavary:

Mire akarsz célozni? :)
pl várható életkor gazdag országok között?
- Hong-Kong [81.77] vs. Japan [82.07] és Svédország [80.74 ] :

Magyarországot és Kinát is érdemes összehasonlítani. [ az eredmény számomra meglepetés ... ]

www.nationmaster.com/graph/hea_lif_exp_at_bir_tot_pop-life-expectancy-birth-total-population

A wikipedia-n elég hosszasan taglalják a Kinai egészségügyet.
Ez pl. érdekes rész: en.wikipedia.org/wiki/Barefoot_doctor


----------------------

Oké - akkor megint pontosítok :)
"betegségek egy része energiahiányos és energiatöbbletes állapot következménye."
Remélem ez már elfogadható számodra is.

nyari mikulas (törölt) 2009.07.13. 19:15:10

@neofin: "Oké - akkor megint pontosítok :)
"betegségek egy része energiahiányos és energiatöbbletes állapot következménye."
Remélem ez már elfogadható számodra is. "

Igen, mind az ehezes, mind a tultaplaltsag betegsegekhez vezethet.

neofin 2009.07.13. 19:55:11

@tamaskodo:

"Igen, mind az ehezes, mind a tultaplaltsag betegsegekhez vezethet."

+ Az ezzel kapcsolatos életfunkciók zavarai. Mivel szinte minden vegyi anyagot tápanyagból [=energiából] állítunk elő, ezért a betegségek egy része köthető ehhez.
[ Enzimek, hormonok, vegyi kommunikációs anyagok, stb ..]

nyari mikulas (törölt) 2009.07.13. 21:14:24

@neofin: Az energiahiany az ehezes, az energiatobblet a tultaplaltsag.

Az alternativ, az Attila dombi, es osi kinai szohasznalatban azonban nem errol van szo amikor energiat emlegetnek, hanem valami titokzatos es megfoghatatlan dologrol, ami aramlik, sugazik es eloszlik a testben, vagy eppen nem oszlik el.

Befolyasolasara tuket kell szurni a test meghatarozott pontjaiba, vagy specialisan sugarzo dombra kell maszni.

A koznapi ertelemben megint mas az energia, annak a befolyasolahoz meg pihenes es edzes, meg pszichologiai motivacio szukseges.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.07.13. 21:16:11

@neofin:
Azt is tudod, hogy ezek az országok a szegénység miatt támogatták ezeket a módszereket, nem a hatásosság miatt?

Az ATH az ATP akar lenni?

neofin 2009.07.13. 23:25:42

@Lord_Valdez:

>"Azt is tudod, hogy ezek az
> országok a szegénység miatt
> támogatták ezeket a módszereket,
> nem a hatásosság miatt?"

Ezt tényekkel is alá tudod támasztani? Kinában mindkét ágnak megvan a képviselője. Szerintem a társadalom nem tolerálná, hogyha betiltanák...

Én inkább főbb oknak a hagyományt emliteném meg és a kultúrális gyökereket.

Hatásosság alatt lehet érteni ROI-t is, avagy az egészségügy mennyire
költséghatékony.

Pl. most például a magyar és a kinai várható élettartam megegyezik. és a költségek? Mindenesetre én a problémát több dimenzión keresztül nézném és nem csak 1-en keresztül.

De ez nem jelenti azt, hogy nálunk is be kellene vezetni a TCM-et.
[ kultúrálisan csak a társadalom kis része fogadná pozitivan nálunk. ]

>"Az ATH az ATP akar lenni?"
Valószínüleg elirtam. Laikus vagyok.
[ nincs Politikai, Orvosi, természetgyógyászati, TCM érdekeltségem - a saját egészségem kivételével. ]

neofin 2009.07.13. 23:59:09

@tamaskodo:
>>"Az alternativ, az Attila dombi, es
>> osi kinai szohasznalatban azonban
>> nem errol van szo amikor energiat
>> emlegetnek, hanem valami
>> titokzatos es megfoghatatlan
>> dologrol, ami aramlik, sugazik es
>> eloszlik a testben, vagy eppen
>> nem oszlik el."

Az Attila dombról nem akarok nyilatkozni, és elfogadva, hogy a TCM nagyon nehezen érthető szimbolumokat használ [ pl. tűz, víz, stb. ...] - amit - szerintem - még a TCM-et művelők egy része se nagyon ért - -- de [szerintem] logikailag kell lennie egy olyan szabályozásnak, ami koordinálja a szerveket, vezérli azok működését, optimalizálja őket. - lehet ez vegyi kommunikáció - vagy másfajta ... de logikailag ki kell valaminek töltenie az űrt.
és akkor elérkeztünk megint a holisztikus vs. Redukcionalista megközelitéshez. - aminél tudjuk nem lehet meggyőzni a másik felet -

Számomra ez olyan, mint a gondolkodási rend. A japán és a magyar biztos - gondolkodásilag a Nagyobbról halad a kisebb felé.
ha le kell irni egy címet, dátumot, nevet.
Az európai nyelveknél ez [ nagyrészt] pont forditva van.

Lehet, hogy ez egyfajta megközelitése a Holisztikus vs. Redukcionalista gondolkodásmódnak?

Nem tudom, mindenestere érdekelne a ti meglátásotok ...

nyari mikulas (törölt) 2009.07.14. 02:21:45

@neofin: Termesztesen a szervezet koordinaltan mukodik, errol az idegrendszer, a hormonrendszer, keringesben koszalo vegyi jelek, a sejtek erintkezesenel atadott jelek es meg sok mas dolog is kozremukodik.

Ezeket egybemosni azzal, hogy "energia" vagy meleg-nedves-vilagos-elenk vagy hideg-szaraz-sotet-lassu szubbstancia... primitiv egyszerusites.

Hanyfele hormont ismerunk?
Hanyfele ideg idegzi be a testet?
Hanyfele vegyi anyag talalhato a keringesben...? stb stb.

Energia, vagy sok, vagy keves, az a baj.

A biologia megprobalja reszletesen leirni, az orvostudomany megprobalja celzottan javitani ha hibas.

Az alternativumokat nem erdekli, mi es hol rossz. Mintha egy elromlott autot nem a hibas alkatresz kicserelesevel vagy kijavitasaval javitanak, hanem holisztikusan ide-oda szogeket vernenek bele, vagy itt ott ravernenek kalapaccsal, vagy simogatnak... holisztikusan. Azutan neha megjavul magatol az auto, azt elkonyvelik sikernek.
Mert az auto azert nem megy mert az energiaramlas egyensulya megbomlott benne.
Nem a benzinvezetek, nem a gyujtas, hanem holisztikusan az energiak egyensulya...

Ki az aki holisztikus alternativ szerelohoz viszi az autot es ki az aki szakerto szerelohoz?

Es a sajat testet?

Komavary · http://orokorom.freeblog.hu 2009.07.14. 05:22:55

@neofin: Igen, pl. várható élettartam. Ha az általad említett országokat vesszük, jó tíz év a különbség - kivétel délkorea.

(Hogy a hongkongi adatokat miért nem érdemes összevetni az összkínaival, arról nem hiszem, hogy beszélni kellene.)

"A japán és a magyar biztos - gondolkodásilag a Nagyobbról halad a kisebb felé.
ha le kell irni egy címet, dátumot, nevet.
Az európai nyelveknél ez [ nagyrészt] pont forditva van. "

A(z angol nyelvű) tudományos cikkek is így indulnak, tehát nincs szó nyelvfüggésről.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.07.14. 07:23:27

@neofin:
Kína esetében igen, ott egész konkrétan a Kínai Kommunista Párt szorgalmazta, mivel nem volt pénzük 1 milliárd ember ellátását korszerű megszervezni és fenntartani. Nem kulturális okokból, az csak ürügy volt. Némi nemzeti retorikával könnyebben eladható volt, hogy miért szurkáljuk őket, antibiotikum helyett.

Kína a 70-es évektől kezdve fokozatosan tér át a nyugati orvoslásra. Ma már Kínának hatalmas (és kusza, szervezetlen és korrupt , de) nyugati egészségügyi rendszere van és a TCM visszaszorult.

@tamaskodo:
Az autószerelős példa jó. Nem megy, kevés a benzin. Megjavult, tehát a benzin hiánya miatt nem megy. Lemerült az akku? Benzint neki, múltkor is az segített. :)

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.14. 07:51:53

2005-ben 115.000 nő halt meg terhesség vagy szüléskor fellépő komplikációban. Ezen halálesetek 22%-a Indiában, 8% a kelet-ázsiai és kevesebb mint 1%-a a fejlett világban volt.
Ahhoz képest, hogy a keleti gyógyítók - több ezer éves tapasztalattal a hátuk mögött - csodákra képesek, elég szegényes teljesítményt nyújtanak.
Mégis a hagyományos keleti gyógyítás fotótűzként terjed nyugati világunkban, és sorra érkeznek kis hazánkba is a csodagyógyítók ahelyett hogy otthon maradnának és ott gyógyítanának.

Walter Melone (törölt) 2009.07.14. 09:07:49

@ezobiooko:

És vajon ez milyen összefüggésben áll az otthonszüléssel, vagy az ott őshonos, de Európában nem fellelhető kórokozókkal, a társadalom iskolázottságával, életszínvonalával?

Sztem elég erős csúsztatás volt ez a kommented.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.07.14. 10:12:46

"vagy az ott őshonos, de Európában nem fellelhető kórokozókkal"

Japán és Kína közötti különbséget nem hiszem, hogy csak a kórokozóknak tudható be...

"...otthonszüléssel... társadalom iskolázottságával, életszínvonalával"

Pontosan! A "nyugati orvoslás" hiányából fakad a nagy különbség.

neofin 2009.07.14. 12:03:30

@ezobiooko:

Próbálok közös nevezőre jutni.
A WHO állásfoglalása megfelelő?

"WHO future direction
-Policy: to facilitate integration of TM/CAM into health
care delivery systems where appropriate through the
establishment of national policy and regulation for
medicines/products, practice, and providers of TM/CAM
-Safety, Efficacy, and Quality: to promote development
and use of TM/CAM based on available evidence as it
relates to TM/CAM products and practitioners
-Promotion of Use of TM/CAM in Primary Health Care
(PHC): to increase accessibility of primary health care,
along with proper use, protection, and preservation of
traditional medicine / complementary and alternative
medicine knowledge
-Human resource: to promote and upgrade the knowledge
and skill of TM/CAM providers to ensure patient safety
"
[ dtr2004.saude.gov.br/dab/docs/eventos/seminario_pnpic/dia13_05/dra_xiaorui_zhang_china.pdf 44oldal]

Az előadást érdemes az elejétől végignézni. van benne utalás HONG-KONG-ra is.

és ez nem mond ellen a Szkeptikus állásfoglalásnak.
"Mi úgy tartjuk, hogy a választóvonal nem a hivatalos és az alternatív orvoslás,
hanem a hatékony és a nem hatékony orvoslás között húzódik"

BéLóg 2009.07.17. 11:09:42

Amikor elmegyek a Párizs melletti gyerekparkba, bemutatnak nekem egy kastélyt, ami egy valódi bajor épület mintájára készítettek. Még soha senkitől nem jhallottam volna, hogy átverésként értékelné, hogy a LÉTEZŐ eredetinek egy habos, mázos, szirupos, dizájnos, életérzéses kópiát kapnak.

De pontosan így működik minden vidámpark.

Vagyis LÉTEZIK egy olyan iparág, amely a fizetőképes keresletnek "érzéseket", "élményeket", "imaginárius dolgokat" és társaikat adja drága pénzért. Sőt mi több, millió és millió gyerekkel elhitetik, hogy ez valóság!

A múzeumok, skanzenek, kiállítások, színházak, mozik, nem valamiféle illúzió eladásán fáradoznak?

Mindez természetes, ugye.

Szkeptikusaink, akik az Attila dombért való "pénzkérést" csalásnak kiáltják ki, eszükbe sem jut az ilyen párhuzam! Miközben ezrek térnek úgy haza az Attila domb meglátogatása után, hogy amit vártak, be is következett, amiért odamentek, megkapták, FÜGGETLENÜL attól, hogy van-e ott valami vagy csak képzelődtek.

bolhabetu 2009.07.17. 12:41:51

@BéLóg:
1. A felnőttek nem gyerekek.
2. A felnőttek 99,9%-a tisztában van vele, hogy mi történik pontosan egy skanzenben, múzeumban, színházban. Erre sajnos nem tudok statisztikákat idézni, szóval ez is csak egy inkvizíciós logikájú kijelentés. Lehet, hogy valójában az felnőtt lakosság 80%-a azt gondolja, hogy Christian Bale egy különc milliomos, aki esténként denevérjelmezt ölt.
3. A moziban a legnagyobb kockázat, hogy pocsék a film, esetleg a nyakadba öntenek egy adag popcorn-t. Az Attila-dombra gyógyulni mennek sokan.

Vajon, akik rendre a hajánál fogva előrángatják ezt az érvelést komolyan gondolják, vagy csak egy illúziót akarnak nekünk eladni, hogy kellően alábecsülhessük vitapartnereink kifinomultságát?

2009.07.17. 12:42:48

@BéLóg: Ezt én is így gondolom, nekem néha már-már fundamentaliusnak tűnik, amikor ilyenek miatt kukacoskodnak.

Már ha csak azt vesszük, hogy az emberek kimennek emiatt a jó levegőre és ráadásul valamennyi pénzt is elköltenek ott, kész nyereség a történet.

Kicsit olyan ez, mint amikor az öreg bácsi őszintén hitetlenkedve kijön a Star Warsról és értetlenkedik, hogy hogy lehet ezt elhinni.

Kiváncsi vagyok, hogy a Mikulás-üzletben érdekelteket mikor fogják végre lecsalózni ;)

Szerintem nincs gond az olyan hiedelmekkel, amelyek nem járnak káros következményekkel. Erre igazából sok példa van, hogy egy hely vonzerejét legendákkal erősítik a helyiek.

Ugyanakkor meg az is igaz, hogy sok csaló betegek utolsó reménységét kihasználva keres nagyon sok pénzt. Tévtanokat terjesztve ígérnek gyógyulást, ezek ellen a fellépés jogos. Az ártalmatlan legenda és beteg tévhit között sem mindig olyan egyértelmű a határ szerintem.

2009.07.17. 13:23:54

fundamentaliusnak = fundamentalizmusnak

bioLarzen 2009.07.27. 12:37:54

@neofin:

Bocs, off, de ezt nem tudom megállni:

"Kinában mindkét ágnak megvan a képviselője. Szerintem a társadalom nem tolerálná, hogyha betiltanák..."

Kínában? Mert szted ott a társadalom valamit is nem tolerálni? Legalábbis nyíltan?

bio

MosoMasa 2009.07.29. 14:37:22

Mi alapján pozitív vagy negatív egy energia?
Miféle intelligenciával rendelkezik egy ilyen energia, hogy eldönti mi a jó és mi a nem. Mennyire uniformizáltak az egyénben lejátszódó folyamatok, hogy globálisan ki lehet jelenteni valamiről hogy pozitívan hat, vagy épp nem. ( a homeopátiások épp azt hangoztatják, hogy egyénenként eltérő módszert kell alkalmazni, mert nem vagyunk egyformák - de akkor a titokzatos energiával hogyan vagyunk, neki egyformák vagyunk?)
A prana nadisok aszondják az űrből jön ez az energi. Na akkor most honnan - mer itt meg a földből.

neofin 2009.07.29. 15:58:43

@magampista:

>Miféle intelligenciával rendelkezik
> egy ilyen energia, hogy eldönti mi
> a jó és mi a nem.

maximum annyival - hogy inteligensen megtalálja az energiahiányos helyeket :)
Hasonló módon - ahogy a fütőtestből kijövő meleg "meggyógyítja" a hidegebb helyeket a szobában :)

De komolyan - ott is kell lennie törvényszerűségeknek. maximum a magyarázat nem megfelelő ...


> Mennyire uniformizáltak az egyénben
> lejátszódó folyamatok, hogy
> globálisan ki lehet jelenteni valamiről
> hogy pozitívan hat, vagy épp nem.

Gondolom a "hagyományos" kemikális gyógyszerekre is vonatkozik ez a kérdésed.

Sokféle elmélet van - egyesek az Entrópia fogalmát próbálják az élő rendszerekre alkalmazni.
itt el lehet indulni:
pl. en.wikipedia.org/wiki/Systems_theory


A prana nadi és a homeopátia ügyben - nem nyilvánítok véleményt.

MosoMasa 2009.07.29. 17:07:25

Hát gondolom a kemikális gyógyszerek hatásmechanizmusa nem "ráérzésre", saccperkábéra alapozódik, hanem konkrét célpontja van mindnek. Úgyhogy badarság összehasonlítani egy fiktív "intelligens" energiát azzal.
Hogy hasonlatos példát mondjak a tiedhez: egy autóban a kenéshez az olajat egy konkrét helyre kell tölteni (és egy konkrét olajat), és nem elég a motorház alá valamit(bármit) bepocskolni, hogy jól jusson mindenhová.

ment_a_lista 2009.07.29. 18:24:25

"Gondolom a "hagyományos" kemikális gyógyszerekre is vonatkozik ez a kérdésed."

Ügyesen passzoltad a kérdést. A hagyományos "kemikális" (pfuj:-) szerek kérdését megválaszolom. Bizony az emberek biokémiája uniformizált. Ha valaki gyomorsav túltengéssel orvoshoz megy akkor az orvos, támaszkodva a science-based medicine tudásra, gyomorsav szekréció-gátlót ír fel neki és nem köhögés elleni vagy vérnyomáscsökkentő szert.
Magampista hasonlata tökéletesen leírja a problémát.

neofin 2009.07.29. 22:13:34

@magampista:

Az öngyógyító folyamatok beindulását
hogyan magyarázod meg egy autós hasonlattal?

Az autó nem élő rendszer. Az autó nem tudja "hibásan" másolni magát, hogy egyre jobb legyen..
Ha az a kép az emberi testről, hogy egy "gép" - akkor meg kell szerelni. Ha az, hogy egy önszabályozó rendszer, amiben elromlott az önszabályzás - akkor egész más a megközelités.

---------------------------------------

Energia magyarázatok/elméletek/stb.:
ecam.oxfordjournals.org/cgi/search?fulltext=energy

pl. Ki-Energy (Life-Energy) Protects Isolated Rat Liver Mitochondria from Oxidative Injury
ecam.oxfordjournals.org/cgi/content/full/3/4/475

neofin 2009.07.29. 22:19:44

@ment_a_lista:

Annyit még hozzátennék, hogy a genetikai mutációk egy kicsit árnyalják a képet.

de a rákkal mi a helyzet ?
Egyre inkább kezd mainstrem megközelités lenni, hogy az "elpusztitó" stratégia nem igazán válik be.
A rák-ra hogyan lesz ráhúzva az autós hasonlat?

MosoMasa 2009.07.29. 22:37:23

@neofin: Ja. Lehet hogy a rákgyógyítás nem a leghatékonyabb a náthához képest mondjuk. De a rákon a ráolvasás sem segít. Te hogyan magyarázod a rákgyógyítást? kimeg y az ember a dombra leskelődik egy kicsit és huss, volt rák, nincs rák?

És mit akarsz az öngyógyító folyamatokkal? Szerinted ezek úgy vannak kitalálva, hogy külső ráhatásra működnek? Nem azért vannak a szervezetben, hogy automatikusan működjenek?
Akkor ha megvágom az ujjam szugerálnom kell, hogy a szervezet immunrendszere elinduljon, hogy beinduljon az öngyógyítása és varasodjon, heggedjen?

neofin 2009.07.29. 23:43:16

@magampista: ?

az öngyógyítás fogalmához - tisztázni kellene, hogy mi az ÉLET?
[ eképzelések: http://hu.wikipedia.org/wiki/Élet ]

csak hogy tudjuk, hogy mit akarunk meggyógyítani.

Ha ez megvan, akkor az öngyógyító folyamatok kérdése már egyszerű :)

Tudtommal a "kemikáliás" hagyományos gyógyszerek hatásmechanizmusában is benne vannak az öngyógyító folyamatok.

De a PLACEBO hatásmechanizmus is tisztán öngyógyító folyamat.
[ csak "információt" kap a beteg :) ]

scientia 2009.07.30. 02:56:50

@neofin: "az öngyógyítás fogalmához - tisztázni kellene, hogy mi az ÉLET?"

Nem. Az öngyógyítás (orvosi beavatkozás) vagy az öngyógyulás (immunrendszer) megértéséhez ismerni kell annak a szervezetnek a működését amit éppen gyógyítani akarsz.

Egy fogalom "tisztázásához" közös megegyezés kell, kettő vagy több ember között. Pl.: Nem öngyógyításról beszéltek előtted, hanem öngyógyulásról. Nem mindegy!!!

"Ha ez megvan, akkor az öngyógyító folyamatok kérdése már egyszerű :)"

Immunológia szerinted olyan egyszerű?

hu.wikipedia.org/wiki/Immunol%C3%B3gia

scientia 2009.07.30. 02:59:49

@scientia: Javítás: Az öngyógyítás (orvosi beavatkozás) vagy az öngyógyulás (immunrendszer) megértéséhez ismerni kell annak a szervezetnek a működését aminek az öngyógyulását (tehát nem gyógyítását) megismerni akarod.

ment_a_lista 2009.07.30. 08:35:03

"Annyit még hozzátennék, hogy a genetikai mutációk egy kicsit árnyalják a képet."
Természetesen ez így van. A genetikai különbség nem az, hogy adrenerg receptor helyett kolinerg van adott helyen. Azaz ez nem azt jelenti, hogy a köhögés elleni szert kell felírni valakinek, hogy vérnyomást csillapítsak nála. Metabolizmusban lehetnek jelentősebb különbségek.

"Egyre inkább kezd mainstrem megközelités lenni, hogy az "elpusztitó" stratégia nem igazán válik be."
Ebből két dolgot nem tudok értelmezni: "mainstream megközelítés" és "elpusztító stratégia" (igazából azt sem tudom mit jelenthet, hogy "nem igazán válik be"). Honnan tudod mi a mainstream? Az eCAM nem a legjobb forrás ennek a megállapítására, már ha létezik mainstream. Az elpusztító stratégia alatt az interkaláló, alkiláló szerek alkalmazását érted? Továbbra is alkalmazzák őket, de valóban újabb mechanizmusú (protein kinázok pld.), hatékonyabb szereket hoztak be a gyógyításba. Ezek az újabb szerek gyakran óriási mértékben erősítik az interkaláló szerek hatását (pld. PARP inhibitor + ciszplatin).
"A rák-ra hogyan lesz ráhúzva az autós hasonlat? " Sehogy, ki akar minden folyamatot "uniformizálni". Nem úgy működik a világ, mint azt a CAM leírja. Az "alternatív" fizikán, "alternatív" kémián és "alternatív" biológián alapuló eszmerendszer az, ami szerint minden betegség hátterében "energiahiány" (esetleg savasodás:-) áll. Ezt megszüntetve beindul az "öngyógyulás" és minden betegségből kigyógyulsz.
"Tudtommal a "kemikáliás" hagyományos gyógyszerek hatásmechanizmusában is benne vannak az öngyógyító folyamatok."
Hol, miféle folyamatokról beszélsz? Erre nagyon kíváncsi vagyok.

BéLóg 2009.08.11. 11:53:28

@bolhabetu:
1. A felnőttek valóban nem gyerekek, ettől FÜGGETLENÜL millióan mennek a párizsi műkastélyba AHELYETT hogy megnéznék a KÖZELEBB lévő bajor eredetit.
Fölösleges egyes szavakba kapaszkodni.
2. Az Attila dombra elmenők 99,9%-a (szerintem) tisztában van azzal amiért odamegy.
Én például, bár hiszek az Attila domb LEHETŐSÉGÉBEN még sosem mentem el oda, még kíváncsiságból sem. Egyszer talán. Nem fogom sajnálni a 400 Ft-ot érte.

bolhabetu 2009.08.11. 12:25:19

@BéLóg:
1.
"Fölösleges egyes szavakba kapaszkodni."
Valóban. BTW, merre van az Attila-domb eredetije? :)
2. A kognitív disszonancia valóban csodákra képes, de a 99,9%-ot egy kicsit erős becslésnek érzem.

BéLóg 2009.08.11. 14:46:23

@bolhabetu:
1. Nem gondoltam volna hogy egy átvitt értelmet magyarázni kell egy szkeptikusnak.
Elmennek az emberek, felnőttek messzebb egy ÁLÉLMÉNYÉRT Párizsba is és még fizetnek TÖBBET, miközben az eredeti olcsóbban közelebb van.
Ebben a példában nem az eredetin és a távolságon van a hangsúly, hanem hogy valakik PÉNZT adnak akár egy tudatos átverésért is, egy hangulatért, egy fíííílingért, miközben SZKEPTIKUSAINK a 400 Ft-os Attila dombi belépőtől féltik a "tudatlan" tömegeket.
2. Örülök neki, ugyanis ezt én meg szándékosan erős túlzásnak szántam. A 99,9% helyett a 98% VALÓBAN közelebb áll a valósághoz!

Szilágyi András 2009.08.11. 19:38:17

@BéLóg: Nem féltjük a tömegeket a belépti díjtól, de egyébként az ára 700 Ft :)

BéLóg 2009.08.13. 12:02:02

@Szilágyi András: Pontosabban...
Felnőtteknek 800 Ft, nyugdíjasoknak és gyerekeknek 600 Ft, gyerekeknek 8 éves kor alatt ingyen.

MosoMasa 2009.08.16. 21:28:08

@neofin: Ne keverjük már a dolgokat. Amit ti öngyógyító folyamatnak neveztek az az, hogy a szervezet szkenneli ( vagy sem )magát és beindít olyan folyamatokat amik ellenszere a kórságnak, gyógyító. Mápedig ilyen folyamat nemigen van így külön.
(vegyük le az immunrendszert )
A placebó sima átverése a pszichédnek, minek hatására reagál valamit, adott esetben akár be is indíthat valami élettani folyamatot, ami azonban nem gyógyító, hanem egy természetes folyamat, ami normál hatás esetén is elidul. Pl. savtermelődés a gyomorban, emésztési folyamatok vagy bizonyos fájdalmak érzete időlegesen csökken valamilyen hormon termelődése folytán...., vagy egész egyszerűen csak pszichés eredményt produkál.
Nem tudom egyébként az orvoslásban egyáltalán használnak-e, és ha igen akkor milyen gyakran és mire placebót - szerintem leginkább tesztelésre, de bioezo körökben nagy mumus az biztos.

Joco74 2009.08.16. 22:10:48

"de bioezo körökben nagy mumus az biztos. "

Mumus??? DEHOGY! A hatóanyag! :D

BéLóg 2009.08.17. 12:06:01

Nakéremszépen. Elmentem az Attila dombra.
Kocsival voltam, kifizettem a 800 Ft-os parkolójegyet és a továbbiakban mindenhová ingyen mentem, vagy ingyen parkoltam viszont 800 Ft volt a belépő. Kinek mi tetsz'.

Körbejártam mindent. Úgy látom, van ott élet, látnivaló, gyereknek is nézni, játszani, satöbbi. Mindenféle állat, baromfiudvar, lovak, egyebek. Nem minden tökéletes de az látszik, hogy pénzt költenek dolgokra.

A büfében zavart a rántotthúson mászkáló legyek látványa, ezért nem vásároltam, a fagyishoz is kétszer kellett menni mert egy ideig senki sem volt ott.

Nem voltak sokan, ellenben rengeteg az ürge, még egy ürgefotós is kúszott-mászott mindenfelé.

Természetesen a dombra is felmentem. Üldögéltem, sétáltam. Vettem egy mozgóárusnál mosott szőlőt, nagyon jó volt, az ürgék is jókat rohangáltak egy-egy nekik eldobott szem után.

Sokszor éreztem szúrást és bizsergést a talpamon, ezért inkább visszavettem a zoknit meg a cipőt, persze előbb de kihuzigáltam a tarlótüskéket.

Este éreztem hogy elborít az ENERGIA, de ahogy megnéztem magam a tükörben, láttam hogy be kellett volna kennem magam, mert kicsit leéghettem...

Akkor sem fogom leírni, hogy bizsergett meg átjárt meg ilyesmi, ha ezzel jól megmondhatnám az összes "szkeptikusnak".

Nem éreztem semmit az ég világon!

Viszont bármikor visszamennék oda, (vissza is fogok menni jobban fölszerelve -- nyugágy, könyv, satöbbi). A 800 Ft bármely más belépőhöz képest jelentéktelen, a munkahelyemnek köszönöm a cégautó benzinjét, ja és Budapesttől 58 kilométer volt oda és valamiért ugyanannyi vissza, a tér sem tágult és az idő sem hullámzott míg ott jártam.

MosoMasa 2009.08.17. 13:22:27

@BéLóg: :D
Ha nem éreztél semmit, akkor is működik! Megmondták.

milkapista 2009.08.17. 14:07:02

@ezobiooko:

"2005-ben 115.000 nő halt meg terhesség vagy szüléskor fellépő komplikációban. Ezen halálesetek 22%-a Indiában, 8% a kelet-ázsiai és kevesebb mint 1%-a a fejlett világban volt."

Na ez nem csak az orvostudományon múlik. Nézz utána a születésszámnak a fejlett és a fejlődő világban. Több szülésből nyilván többnél is lesz kompliáció. Inkább az ezer terhes nőre jutó halálesetet kéne megnézni.

pekmezz 2009.08.17. 17:24:01

Nos, olvasgatom egy ideje a kommenteket..Szoval..
Elég komoly nőgyógyászati problémáim vanna, műtét, stb..Röviden: elmentem az Attila dombra. Kb 3 órácskát töltöttem ött. Furcsa dolgokat tapasztaltam, de jó érzés volt, pedig nem is olvastam, hogy mit is kellene éreznem, kipróbáltam, saját magam is :)
Nos, a kis sport táskámban benne volt egy Esprit női óra, amit órás nem tudott megjavítani, és igy maradt benne a régi nem működő elem is.3 órásnál is voltam, Kecskemét, Bp, és Szegeden, amerre utam visz.Hazaérve, kipakoltam a táskám, kivettem az órát is, mert csak fogtam fejem, hogy hát ez?? nem is tudtam, h benne van..az óra pontosan annyi időt mutatott, amennyi votl is!! Még most is perc pontosan működik, és az órás, kérdezte, amikor visszavittem, hogy nézze meg..szerinte kicseréltem újra :DDD hahha, pedig dehogy ám...
A másik, a fontos : csak annyi, hogy másnap történt velem, olyan, mondjuk, nőies dolog, és azóta rendben van az a dolog is..a derekam pedig annyira fájt, hogy nem tudtam menni a sok vezetéstől, klímázástól..azóta sokkal könnyebb, és nincs fájdalom. Én nem hittem benne, de annyit tudok, hogy jó, a dokim szó szerint, örült! hogy nem kell ismét műtenie..szóval, ha Valaki nem volt ott, ne legyen negatív, szánaémasnak tartom az olyanokat, akik nem tapasztalatból, hanem önzésből írnak ilyeneket, irigységből, vagy, nem is tudom. Szval..velem ez így történt. és nagyon kellemes ott lenni. Fizetésemből aligha marad kajára, de erre nem sajnáltam, csak a 800 ft-ot fizettem. Én havonta kétszer biztosan elmegyek oda pár órára, mert ha nekem jó, akkor emóngem senki más "beszéde" nem tart vissza. Szép napot :D

Joco74 2009.08.17. 18:54:10

@pekmezz:

Ezek szerint nem olvastad át alaposan a kommenteket...
Nagyon örülünk, hogy jobban érzed magad, és
nagyon kellemes pihenést kívánunk a havi két alkalommal.

Az óráról csak annyit, hogy ennek semmi köze sincs az Attila dombhoz. Két lehetőség van:
- az órások nem is akartak foglalkozni vele, igazából valami jelentéktelen baja volt, és a mozgatástól épp akkor indult el.
- Uri Geller lakik a domb alatt

Joco74 2009.08.17. 18:55:44

@BéLóg:

Már csak azt nem értem, miért pont oda, mikor ingyen rendelkezésedre áll további 93 036 km² minusz pár hektár... :)

MosoMasa 2009.08.17. 19:15:46

@pekmezz: Fantasztikus ez az Attlia-domb!

És még a nyári időszámítást is ismeri!

pekmezz 2009.08.17. 20:00:18

hát, ahogy gondoljátok :)
egyébként, az órás azt mondta, hogy 8 kipróbáltuk..) új elemmel sem működne. Így 3 hónapig nem működött,nem használtam...szért, érdekes, hogy amikor hazaértem, a dombról, beindult. Ha van mágneses erő, vagy valami hasonló, akkor bizony az óra is attól indult el, na meg más is :))) Legközelebb elviszem magammal egy régebbi órámat, amely szintén nem indul el, még elemcserekor sem, ha gondoljátok, beszámolok róla is.
De nekem tényleg jó volt...
Természetesen, olvasom továbbá is Mindenki kommentjét :D

MosoMasa 2009.08.17. 20:06:25

@pekmezz: Idejössz hallod valami képtelen történettel, aztán leszánalmasozol mindenkit aki nem támogatja az ezobioöko meséket. Nos ezzel te lettél szánalmas, és nem azért mert "hiszel" benne.

Nem tudtad, hogy mit kellett volna érezned mi?! Tán nádpálcával böktél a térképre, hogy odamentél? Neeeem, tudtad te miről van szó!
3 óra alatt meggyógyultál - ahogy az várható is volt. Gratula.
Azért azt ajánlom tartsad a kapcsolatot az orvosoddal.
Aztán nehogy elkezdjél órát javítani telefonon keresztül, (mert nyilván a csodálatos energia erre is erőt ad neked)!

milkapista 2009.08.17. 20:37:54

@magampista:

Ejnye! Pekmeez nem ilyen stílusban írt ide!

Amúgy a bioöko nem marhaság(mondjuk attól függ mit értünk alatta, én a magam részéről az egészséges táplálkozást, minimális vegyszerbevitellel és a tiszta környezetet).
Az Attila domb is szép környezetben fekszik(legalábbis gondolom), tiszta a levegő, ez ártani nem árt. Ha az órákra nem is lehet különösebb hatással...

pekmezz 2009.08.17. 20:41:20

@magampista: nos, valamit félreértettél, én nem vagyok az a fajta "nádpálcás :))
nem gyógyulásról írtam, ha jobban elolvasod, de rendben, ahogy gondolod :D
( az órát azért írtam le, mert én sem hittem benne..azt, hogy odamentem, persze, h tudtam, milyen hely ez, de semmit sem tudtam azokról a dolgokról, amit tapasztalni lehet. De ezt mindenki maga dönti el. Sajnálom, de én tiszteletben tartom mindenki véleményét, nos ..ennyi

MosoMasa 2009.08.17. 20:56:48

@milkapista: A ezobioöko azért sosem arról szól, hogy egy hely, étel, vagy bármi önmagáért szép, egészséges, vagy természetes módon jól érzed magad ott.... Minimum egy kis "elsavasodásnak", vagy energia ármalásnak, netán energia harmonizálásnak lenni kell benne. Na meg elindulnak az órák! Pontos, nyári időszámítással!

milkapista 2009.08.17. 21:11:20

@magampista:

Dirket nem ezobioökot írtam, csak bioökot. Nos nekem se a bioélelmiszerekkel, se az ökológiai gazdálkodással nincs semmi bajom. Sőt!

Mondjuk lehet kimaradtam valamiből és az ezobioöko már valami egészen más. Ezesetben megkérhetnélek rá hogy definiáld az "ezobioöko" fogalmát? Csak, hogy végre én is tisztán lássak ebben a témában.

MosoMasa 2009.08.17. 21:30:24

@milkapista: Leírtam. :D
Nem nagyon van kedvem most belemenni ebbe a bio-mániába, mert hosszú lenne és messzire vinne.
Nem a biogazdasággal van gondom, és nem is az öko gazdasággal.
Hanem az ezobioöko-val. Szerintem egy bio répa nem "rezeg" másként mint egy nem bio.

milkapista 2009.08.17. 21:46:06

@magampista:

"Szerintem egy bio répa nem "rezeg" másként mint egy nem bio."

Hát ezt nem igazán tudom értelmezni:)
Mondjuk szerintem te se. Szóval asszem értem mire gondolsz:)
És ilyen formában egyet is értünk.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.08.18. 01:09:48

@milkapista:
Definiálni az ezobioökó-t? Hátazénvagyok... :)

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.08.18. 01:13:15

@pekmezz:

Hidd el, hogy az órád nem a "mágnese erőktől" vagy mitől javult meg. Ha lenne ilyen, lehetne mérni.
Ha hatással lenne egy órára akkor hatással lenne egy műszerre is. De nincs. Valószínűleg egy koincidencia (véletlen egybeesés) áldozata vagy.

Az, hogy jobban érzed magad, pedig teljesen természetes. Nagyon sok szó esett már a placebó hatásról a természetgyógyászatot taglaló bejegyzésekben.

milkapista 2009.08.18. 08:21:11

@ezobiooko:

Ok, most már majdnem minden tiszta. Csak arra lennék kiváncsi mitől "rezeg" a te répád másként....:P

Amúgy létezik statisztika 1000terhes nőre jutó terhesség vagy szülésközben halálesetről? Mert ha igen az kicsit árnyaltabb(és pontosabb) képet adna az egyes országokról, mit ha csak egyszerűen felsoroljuk, hol mennyien halnak meg.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.08.18. 08:37:11

@milkapista:

Láttam a hozzászólásod, de nem volt időm keresni megbízható adatot.

A felvetésed jogos, meg kellene nézni. Ha volna időd, engem is érdekelne...

A répám nem rezeg. Az egy tök másik répa amelyik rezeg, és az nem bio :) Inkább szilikon... :D

ment_a_lista 2009.08.18. 09:08:03

"Amúgy létezik statisztika 1000terhes nőre jutó terhesség vagy szülésközben halálesetről?"

www.who.int/entity/whosis/whostat/EN_WHS09_Full.pdf

www.childmortality.org/

MosoMasa 2009.08.18. 09:21:44

@ezobiooko: legalább bio szilikon? ;)

milkapista 2009.08.18. 09:23:46

@ezobiooko:

Hogy őszinte legyek veled akartam elvégeztetni a piszkos munkát:) Én sem ismerek ilyen statisztikát. A születési arányszámok állnak rendelkezésemre, de az sajnos nem egyenlő a terhességek számával. Márpedig abban a 115ezer halálesetben szerepelt a terhesség következtében fellépő komplikációkban elhunytak száma(legalábbis ezt írtad). ezekből az adatokból sajnos nem tudom kiszámolni.
De így megérzésre nekem az az indiai 22% nem tűnik, olyan soknak. Kb. a világátlagnak felelhet meg(az már más kérdés, hogy mivel nyilván Indiában van a legtöbb terhesség, így nagyban befolyásolja India a világátlagot).

Szóval a szilikonrépád rezeg, vágom:) hogy mik ki nem derülnek....:P

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.08.18. 09:29:17

@milkapista:
Ime a doksi!

@ment_a_lista: Köszi!

4. Maternal mortality ratio (per 100 000 live births)

SEAR regional average: 450
Europe regional average: 27

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.08.18. 09:32:42

Erősen hozzátrtozik:
5. Births attended by skilled health personnel (%)

Europe: 96%
SEAR: 48%

milkapista 2009.08.18. 09:49:23

@ezobiooko:

Köszi!
Próbáltam megnyitni, nem ment...

De ez sem az amiről szó volt. Ebben sincsenek benne a terhesség közben fellépő komplikáció következtében elhunytak. Meg nem is országokra van lebontva...

Na nem fanyalgok tovább:)

Amúgy ezeken a számokon nem lepődtem meg túlságosan, hogy őszinte legyek.

pekmezz 2009.08.18. 09:51:23

Az órának igenis köze van, hiszitek vagy sem..Órások nem tudták megoldani a hibáját, valami mehanikai, nem tdták. Majdnem 3 hónapig nem működött, most javult meg, aznap..ez akkor legyen véletlen egybeesés, de én boldog vagyok ennek a véletlen egybeesésnek köszönhetően.
Nem vagyok önfejű, de azért ha nem is hiszek benne, örülök :)

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.08.18. 10:03:20

@milkapista:

Országokra van lebontva, én csak a lényeget emeltem ki.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.08.18. 10:06:34

@pekmezz:

"Az órának igenis köze van" "de azért ha nem is hiszek benne"

A véletlen egybeesésekről olvasd el ezt a kis szösszenetet. Tényleg nagyon érdekes, és elgondolkodtató:
www.termeszetvilaga.hu/tv98/tv9809/koinci.html

pekmezz 2009.08.18. 10:40:27

@ezobiooko:
Köszi, érdekes :)

"De a felfedezett összefüggések valódi értékérôl mindig a józan ész mondja ki a végsô szót." ..
nekem a józan eszem azt mondja IGEN ! :D

milkapista 2009.08.18. 10:52:36

@ezobiooko:

Köszi, de továbbra se tudom megnyitni...

Mindegyik az éléveszületések számával számol?

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.08.18. 11:52:04

@milkapista:

Miért nem tudod megnyitni?
- ha nem nyitja meg böngészőn keresztül, akkor töltsd le a helyi gépedre
- ha azt mondja nem ismert fileformátum, akkor töltsd le az AcrobatReader nevű szoftit a get.adobe.com/reader/ oldalról.

Sokkal jobb lenne ha a saját szemeddel látnád :D

milkapista 2009.08.18. 12:07:29

@ezobiooko:

"Sokkal jobb lenne ha a saját szemeddel látnád :D"

Na, ja, de egy szkeptikus még annak is csak fenntartással hisz:)

milkapista 2009.08.18. 12:28:15

@ezobiooko:

Na sikerült megnyitnom, de tényleg csak az élveszületésről van szó. Amit te hoztál adatot abban pedig benne van a terhesség során fellépő kompilkációkban elhunytak száma is.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.08.18. 13:24:09

@milkapista:

"csak az élveszületésről van szó"

Nem.
Ez a anyai halálozás a születések arányában. Lényegében ugyanaz mint amiről beszéltünk....

Alatta pedig a szülések szakember által való levezetésének aránya...

milkapista 2009.08.18. 16:06:52

@ezobiooko:

Neharagudj de tényleg nem ugyanaz. A te 115ezres számodban a terhesség során elhunytak is benne voltak. Márpedig a terhesség tágabb fogalom mint a szülés vagy az élveszülés.

Feltéve ha tényleg benne van a 115ezres számban ez is.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.08.18. 17:51:46

Persze, hogy nem pontosan ugyanaz... több szempontból sem .... mondanivalóját tekintve LÉNYEGÉBEN ugyanaz. Ezt írtam az előbb is...

Serio (törölt) 2009.08.31. 11:35:07

"Egyfajta belső energiaáramlásról beszél (szép kép, de anatómiai, vagy tapasztalati alapja semmi – szerintem a vér- és nyirokkeringés lebeghetett a szeme előtt), melyet harmonizál (mit mivel?) a sugárzás."

Semmi értelme a vér-, és nyirokkeringés fogalmát, vagy bármi tudományos, mérhető kérdést elővenni. Itt a védikus gyógyászat ideológiai / vallási háttere, illetve annak mágikus-misztikus nyugati továbbélése a téma. Az "energia", ami itt áramlik, maga a 'prána', a vis vitalis, mana, 'delej', csí, stb.

Amint az a "negatív energiák" kapcsán kiderült, itt színtisztán mágikus, ezoterikus fogalomkörbe tartozó elméletekről van szó.

Hogy aztán ezt az ember vallásnak, babonának vagy csalásnak minősíti, az vérmérséklet kérdése. Egy biztos, hogy a tudományhoz nincs köze.

Első mohikán 2009.09.18. 05:02:19

De miért pont Attila domb? Tudja valaki?

Tom Benko 2009.09.18. 11:38:05

@taxi33: Mert ott van Attila eltemetve. Állítólag, mert több Attila-domb is létezik, annyifelé meg tán mégsem hányták szerencsétlent. :)

cseppkő 2009.12.09. 18:00:33

A tápiószentmártoni domb legendája hozzám is eljutott még mielött olvastam volna Szilágyi András riportját. Ezzel kapcsolatban egyáltalán nem lepődtem meg amikor idézték egy számomra hírhedt természetgyógynak a szavait;Béky Lászlót aki szerint a dolog azért nem ennyire komplikált:

„– Ez a hely egy csoda – erősíti meg természetgyógyász is. – Ez a nyugalom, a táj szépsége önmagában is gyógyír, itt megtalálható a magyar ősgyógyászat minden ősprincípiuma:..babla...

babla...babla, sóder amit már volt szerencsém tőle személyesen is megtapasztalni anno kezdő korában. Amikor nem kis pénzért, hallgatókat verbuvált a maga irányította természetgyógy tanfolyamokra.

Én a magam "egyszerűségével", mint álldiák" beültem a többi közé figyelve azt a marhaságot amit előadott és miután sorra került a jelentkezőkkel való egyenkénti beszélgetés, teljesen hidegen hagyta, sőt észre sem vette, hogy az egyik delikvesnek a szája lefele lóg, az arcizma furcsán elmarad, csak egy volt a fontos fizesse ki a tanfolyam árát és majd lehet egy kézrátétes gyógyító a jövőben hisz oklevelet is kap róla....!Béky aláírással, engedéllyel!

--vagy is abszolút nem érdekelte sem az, hogy mennyi a delikvens anatómiai, élettani tudása, mint ahogy az sem, hogy az ilyen gyógyítónak minimum egészségesnek kellene lenni!

Amikor pedig ezt szóvá tettem, hogy pl ennek a jelentkezőnek nem rég volt egy féloldali bénulása és hogy azért másra is figyelni illenék, akkor nagyon gyorsan besepert magával az irodájába.... és ott folytattuk vitánkat ahol elég élesen céloztam meg a széltolóságát és a maga módszerével" jól "megcsaptam" amire azt felelte abba hagyva mindent ijedten---Jaj !--maga lopja tőlem az energiámat!!

Na ilyen ez a híres nevezetes Atilla-domb is, ÜZLET és szélhámosság ahová odagyülik mind az, aki szélhámos, csaló, üzletet szimatol.

DE!! szkeptikusság ide,szkeptikusság oda, azért kedves Szilágyi uram vannak dolgok amin azért jobban el kellene gondolkodni, mint sem egyetlen kézlegyintéssel elutasítani.

Mert bizony igaz a test-energetika létezése, igaz annak különböző állapota és igaz a földnek változó kisugárzó hatása is, sőt annak a szervezetre jótékony illetve káros hatása is. Vagy is nem mindegy hogy egy ember hol lakik, mert jó lehet egy adott helyen sorvadozik, aztán elköltözik egy másik helyre és ott felélénkül, megjavul az étvágya, és az ereje is visszatér. Attól függően milyen a földnek egy-egy helyen a kisugárzása, mennyire felel meg annak a személynek.

Nem minden ember képes nagyvárosban élni, emeletes házban zsúfolódva. Lent is lakó, felettünk is lakó, mellettünk is lakó, és a föld kisugárzása messzire van szóval sorolhatnánk....és akkor fogalma sincs az embernek mitől sorvadozik, mitől vált depresszióssá, elviselhetetlen szomszéddá, csavargóvá vagy alkoholistává....

Tudomásul kellene venni végre az embernek, hogy minden, a kozmosz a talpunk alatti föld, az emberi test minden de minden elektromosság révén létezik és ha ez az embernél nem megfelelően működik, nincs harmóniában a környezettel, akkor bizony betegségeket okoz.

A baj csak ott van, hogy nagyon sok széltoló vetette meg a lábát ebben a vonatkozásban és így nem csoda ha a józanabb ember már abban sem hisz ami szinte kiszúrja a szemét. ---lásd a reagálásokat a beírásaimra...---

Tom Benko 2009.12.09. 21:02:50

@cseppkő: Szerintem olvass magfizikát is, ott nem csak elektromosság van. :)
Egyébként hiába írod, én nem látom bizonyítottnak a test-energiát, fölsdsugárzást (ha csak nem a földmélyi radioaktivitásra gondolsz). Amit itt számonkérnek, az pont az, hogy valaki mutassa már meg, hogyan lehet objektíven kimutatni mindezeket, csak éppen még erre konkrét megoldást nem kaptunk. A baj nem az, hogy sok széltolók vetették meg a lábukat, hanem az, hogy az egész széltolás, ráadásul a legaljasabb módon.

Doktorúr · http://tanacsom.blog.hu/ 2010.06.02. 16:44:01

„Aki nem tapasztalta vagy csupán nem tudatosította magában az ilyen energiák hatását, annak következő érzésekre kell felfigyelnie: bizsergés, apró kis tűszúrások, melegség, hidegség és áramlás érzése a végtagokban vagy egyéb testrészekben,...":

általában télen a hideg pozitív energiák hatnak, nyáron meg bekapcsolnak a meleg pozitív energiák, amíg a hidegek tölrődnek, mi?

ForestGump 2011.09.26. 07:43:06

Röviden tényszerűen. Kincsem Park:Porta fém bódé(stílusos),portás reklám szöveg:őshonos állatok pl.:strucc Attila domb stb, nézzük meg szórólap -rajta egy meg nem épült épülettel.Belépőjegy 800Ft.(a honlapon 700)Bejárat a székelykapunál(a kiskapun félméteres lyuk elé állunk fényképezkedni (ne lássék)Balra Attila domb kb.másfél méter magas.(vicc)A dombon padok kb.tíz db.fele biztos szétesve össze-vissza -használhatatlan.A fű kiégve.Aztán egy fahíd egy száraz árok felett ami sehova nem vezet-se a híd se az árok.Az út mellett kiszáradóban lévő thuják "autentikusan" mértani elrendezésben(franciakert).Kovácsolvas lámpák szintén az út mellett ,szintén nem illik oda .Aztán műkőhamutartók mitológiai alakokkal díszítve(talán görög?)Ez már szinte vicces.Most érünk el az őshonos strucchoz-szegénynek a fele tolla hiányzik talán nem nagyon beteg-remélem.Aztán egy szerencsétlen puli szerű kutyát látunk akkora össze filcesedet szőrcsomók lógnak róla hogy az már állatvédőkért kiállt.Nem lehet tudni hogy mi a teste része és mi nem ,ha nem mozogna.Gyönyörű idő van -nem értek hozzá,de abban biztos vagyok hogy a lovak jobban éreznék magukat kinn,de be vannak zárva.Kint az istálló előtt két futtató között kuvasz kutya-barátságos -barátkozna de az erős kutyaszar szag eltántorít.Aztán néhány keverék kutya egy másik karámban ők se mi se tudjuk mi célból: éppen ők és éppen ott? Elérjük az éttermet.Belenézek az étlapba de már szinte csak úgy kíváncsiságból több öngólt nem szeretnék rúgni ennyi is megviselt.És ez nem állami ez privát és elvileg egy rakás hungaricum-amire büszkék vagyunk.Ezt nem lehet megszokni akkor sem ha beleszületik az ember.Én már rájöttem mi a baj.A helyzet az hogy két féle ember él e Hazában nem tudni milyen arányban :a selejt ,meg a nem selejt.Csak az a baj hogy nem vagyunk magas kerítéssel elválasztva.Azt csak remélni lehet hogy minél kevesebb külföldi téved erre.Már amúgy is elég rossz a hírünk.Nagy etikai, mentális,ízlésbeli és még sorolhatnám problémák vannak itt kerítésen belül és kívül egyaránt.Távozóban még észreveszem hogy a korhadt törött karámfákat műanyag zsineggel próbálták összekötözni.Mondhatni a tökéletlenségben is következetesek.No és még a rádió telefonom meg a quartz órám se romlott el az erős gyógysugárzástól.

Kobakos 2012.08.20. 17:59:53

Kedves Szkeptikusok!

Szkeptikus vagyok veletek kapcsolatban..

Pár sunnyogó tévedést pontosítanék:

1. Az "egészségre nem káros" utalás nem a Tudományos Akadémia, hanem a Honvédség felméréséből van, akik a gamma sugárzás dózisát mérték. Az MTA jegyzőkönyvében az van, hogy a mágneses mező bizonyos paraméterei a környezetétől lényegesen erősebbek, és időben kiszámíthatlanul változnak.

2. Kicsit átüt a sunnyogó propaganda, kiszámolni, hogy na tessék, a huncut tulajnak évi százmillió fölött van a bevétele, az anyját neki. Aki szétnéz, láthatja, hogy a beruházás maga többszázmilliós nagyságrendű, etetni, vízzel, táplálékkal ellátni a rengeteg állatot, fizetni húsznál cirka több alkalmazottat, stb.Nem volt Ön politikus, Szkeptikus úr?

3. Nem tudom ki mit érez, de pszichén keresztül kevés emberrel lehet csípő érzést elhitetni, pusztán azzal, hogy ezt mondjuk neki.

Ha már szkeptikusak vagyunk. lehetnénk okosabbak.

Üdvözlettel,
(a park egyébként pihenésre kimondottam alkalmas, a személyzet kedves)

Kobakos 2012.08.20. 18:02:16

@Doktorúr: általános iskolás fizika tudással szép ez a fejtegetés a magfizikáról :)

Tom Benko 2012.08.21. 13:48:41

@Kobakos: Lehet, hogy pihenésre alkalmas, de akkor ne állítsanak ennél többet... A személyzet kedvességéből sem következik semelyik állítás.

pounderstibbons 2012.08.21. 14:02:20

@Kobakos:
"Kicsit átüt a sunnyogó propaganda, kiszámolni, hogy na tessék, a huncut tulajnak évi százmillió fölött van a bevétele, az anyját neki. Aki szétnéz, láthatja, hogy a beruházás maga többszázmilliós nagyságrendű."

A cikkben csak a belépődíjból származó bevétel szerepel. Ha vannak egyéb beruházások, azok nyilván termelnek egyéb jövedelmeket is, mert a szállás és étkeztetés sincs ingyen gondolom.
Ha pedig valaki tényleg altruizmus hajt, miért nem ingyenes a belépés a dombra? Aztán mehetne oda mindenki aki gyógyulni vágyik, és elhiszi ezt a hülyeséget, és Aztán ha valaki ott hosszasabban akar pihenni, akkor biztos használná a szállodát is meg az éttermet, stb.

Nekem így azonban erősen profithajhászósnak tűnik a dolog. Amivel nem lenne semmi bajom, ha bármi mérhető pozitív hatása lenne a dombnak, amit mondjuk nem lehetne kiváltani egy sétával egy tetszőleges másik dombra (ingyen).

Kobakos 2012.08.21. 19:37:52

@Tom Benko: Nem is mondtam, hogy ebből következik, csak botorkodtam megemlíteni, de remélem nem rontottam el ezzel sneki szórakozását.

Kobakos 2012.08.21. 19:48:00

Szerintem (és ha szétnézel ott, te sem igen vitatnád), jó ha éppen van egy kis nyereség a beruházáson, amúgy meg szerintem minden cég "profithajhászós", ez nem tudom miért baj.

Én és a páro egyébként nem vagyunk pszichoérzékenyek, de első két alkalommal mi is éreztünk furcsa kis szúrásokat.

Egyébként nem annyira "állítások" vannak, hanem beszámolók, aki akarja elhiszi, aki nem nem.

Mégegyszer mondom: az akadémia vizsgálatában egyértelműen ez van, hogy a környezetétől és szokásostól lényegesen erősebb a mágneses mező (legközelebb lefotózom), tehát azért a tutti kizárás meg "húlyeségezés" nem alapos.

Kobakos 2012.08.21. 19:50:03

@pounderstibbons:
ja még egy: a beruházások egy része nem közvetlen pénztermelő, hanem az általános időtöltést teszi tartalmasabbá.

Belépőjegyet szednek a színházak, a BKV, a strandok, stb.

fordulo_bogyo 2012.08.21. 20:17:03

@Kobakos: " a környezetétől és szokásostól lényegesen erősebb a mágneses mező (legközelebb lefotózom), "

A megneses mezot tervezed fotozni, vagy az akademiai vizsgalat anyagat?

"hogy a mágneses mező bizonyos paraméterei a környezetétől lényegesen erősebbek, és időben kiszámíthatlanul változnak"

Akkor, ha ez a hatasos dolog ott, akkor nem lehet tudni, mikor erdemes odamenni, es mikor erdemes elkerulni?

Mifele parameterei (tobbes szam) vannak egy magneses mezonek?

Tom Benko 2012.08.21. 21:14:05

@Kobakos: Te nem. Azonban úgy reklámozzák, mintha holmi gyógyhatása lenne, meg miegymás. Na, ez az, ami nekem, és a Társaságnak sem tetszik. Az akadémiai vizsgálat anyagát hol lehet megtekinteni?

Szilágyi András 2012.08.21. 21:59:52

Én csak arról tudok, hogy az MTA mérései szerint a radioaktív háttérsugárzás az Attila-dombon a szokásosnak kb. a másfélszerese.
mta.hu/mta_hirei/az-attila-domb-titka-93211/

pounderstibbons 2012.08.21. 22:26:22

@Kobakos:
És mit szólnál, ha strandon nem lenne víz, de több beszámoló is szólna arról, hogy rejtélyes módon több strandoló fürdőalsója is nedves lett, amíg ott volt. Főleg 1 és 4 év közötti gyermekeké. :)
Fizetnél egy ilyen strandon belépőt?

Kobakos 2012.08.22. 22:10:22

@fordulo_bogyo: természetesen a papírt fotózom le. :)

Kobakos 2012.08.22. 22:12:52

@Tom Benko: Tudnál példaként mondani olyan reklámot, ami tetszik? Valamely fogkrém, mosópor, autó, vagy akár szoftverreklám?

Érzed már a felvetésed elfogulatlanságát, és némi zavart?

Kobakos 2012.08.22. 22:17:44

@pounderstibbons: te döntötted el, hogy az Attila domb víznélküli strand?

Emlékeztetsz erre a százötven évvel ezelőtt, egy magyar faluban történt beszélgetésre, amiben a két öreg a rádiókészülékről beszélget:

- Oszt képzelje Pista bátyám, a dobozbúl gyütt a beszéd!
- Hülye vagy te Mihály öcsém, a dobozbul nem gyün hang! Mekkora volt a doboz, gyerek belefér?
- Ej de szkeptikus maga, Pista bátyám!

Kobakos 2012.08.22. 22:21:52

@Szilágyi András: valami hasonló van a kirakott MTA jegyzükönyvben is.

A Brehmer ágy is mágnesesen gyógyít.

fordulo_bogyo 2012.08.22. 23:36:08

@Kobakos: Konkretan hogyan? Milyen magnesesseg es mit gyogyit?

" te döntötted el, hogy az Attila domb víznélküli strand?" - miert van benne viz? Vagy valami?

Szilágyi András 2012.08.23. 01:06:36

@Kobakos: Szóval azt sem tudod, hogy mágnesességről vagy radioaktivitásról van szó. Tudod egyáltalán, mi a különbség a kettő között?

pounderstibbons 2012.08.23. 02:49:00

@Kobakos:

Hát ez egy nagyon jófülű falusi lehetett, ha már 150 éve előre hallotta a kb. 100 éve megindult rádiózás hangjait... :)

A rádió mellesleg tiszta ügy, mert az első zeneszó előtt is már ismerték a rádióhullámokat, távírógépeket, sőt a telefont is. Semmi hihetetlen nem volt benne, hogy valaki beszédet hallott egy dobozból, ha valaki ezeket már ismerte.
Ráadásul ezt a rádióból jövő hangot mindenki hallhatja, ellenőrizheti, mérheti, ahogy az őket létrehozó rádióhullámokat is.

De az Attila dombról mit mondhatnának az öregjeid?

-Oszt képzelje Pista bátyám, az Attila dombon meggyógyulnak az emberek a sugárzástól.
-Milyen sugárzástól?
-Biz' Isten nem tudom, de van ott valami.
-És ezt honnét tudja?
-Kimérte az akadémija.
-De mit mértek ki?
-Mondom, hogy nem tudom. Valamilyen sugarazást, ami gyógyít.
-De ha van is ottan delejezés, honnan veszi, hogy az pont gyógyít?
-Hát mondta aki szedi a beléptidíjat.
-És ő ezt honnan tudja?
-Mert mennek oda az emberek.
-ÉS miért mennek oda?
-Mert ő mondja nekik, hogy ott meggyógyulnak.
-Nem lehet, hogy azért mondja, hogy tudjon beléptidíjat szedni?
-Ááááááá, rendes ember az, épített szállodát is, meg tart személyzetet.
- Na de ezekért nem azok fizetnek akik odamennek?
-De, de ők is jól járnak, mert gyógyulnak.
-De ezt honnan tudja kend?
-Hát mondta, aki szedi a beléptidíjat...
-És honnan tudja, hogy más dombon nincs ilyen izé ingyen?
-Jajj, milyen szkeptikus maga, vallja be, hogy sajnálja azt a 800 ficcset.
-Nem sajnálom én, de most jut eszembe, hogy a múltkor olyat tüsszentettem itt, hogy az valami csoda volt, és nem csak én, hanem Kati jányom és a macska is hallotta, meg is ijedtek mindahányan , de azonnal elmúlt a fülzúgásom.
Azóta érzem, hogy az orromból rendszeresen fütyül a szél, ami gyógyít.
A doktorúr meg utána kimérte, hogy nincs semmiféle káros hatása az orromnak, tehát biztos gyógyít,
Te meg itt ülsz egyenesen a gyógyító orrom előtt. Nem akarsz te ezért fizetni? Olcsón megszámítom.

pounderstibbons 2012.08.23. 11:50:27

@Kobakos:
A "Brehmer-ágyad" helyesen Bemer mágnesterápiás készülék, csak mondom, mert úgy látszik ezt se ismered eléggé, ha a nevét se tudod leírni.
Így nem meglepő, hogy azt se tudod, hogy a Bemer készülékeknek kb. pont annyira igazolt a gyógyító hatása, mint az Attila dombé, vagy egy mobiltelefoné. Semennyire.

De biztos jólesik neked ha egy lehúzás mellett legalább egy másik, némiképpen hasonló lehúzással tudsz érvelni.

Kobakos 2012.08.23. 19:52:55

@Szilágyi András: Hát összességében nem jutunk előrébb. Én egyébként nem tudom biztosan, hogy gyógyít a domb vagy nem, csupán azt akartam pellengérezni, hogy a szkepticizmusotok nem volt (szerintem) szakszerű és tárgyilagos, és egy alapellenszenvből fakadt, amit utólag megpróbáltok igazolni. De biztosat se pró se kontra nem lehet igazolt módon állítani. Ehhez mit szóltok?

Kobakos 2012.08.23. 19:54:53

@pounderstibbons: válaszoltam neked, jó a sztorid, véleményem (és gondolom a tiéd is) nem változott.

fordulo_bogyo 2012.08.23. 21:16:16

@Kobakos: Ha egyszer nem lehet biztosat allitani, akkor ugye igaz az, hogy aki biztosan allitja azt, hogy gyogyit, vagy csodalatos (es ezt arusitja), az minimum teved, de inkabb hazudik?

pounderstibbons 2012.08.23. 23:07:34

@Kobakos:
"Én egyébként nem tudom biztosan, hogy gyógyít a domb vagy nem, csupán azt akartam pellengérezni, hogy a szkepticizmusotok nem volt (szerintem) szakszerű és tárgyilagos, és egy alapellenszenvből fakadt, amit utólag megpróbáltok igazolni. De biztosat se pró se kontra nem lehet igazolt módon állítani. Ehhez mit szóltok?"

Ehhez azt szólom, hogy bár szerinted mi vagyunk elfogultak, pont ugyanarra a következtetésre jutsz, pont ugyanannyira a bizonyítékok hiányában mint mi, miszerint nincs bizonyíték a hatásosságára, igaz az ártalmasságára se. Akkor most te is elfogult vagy, valamint szakszerűtlen és nem tárgyilagos?:)

Hasonlóan következetlen dolog, hogy szerinted mi akarjuk utólag igazolni magunkat, amikor nyilván a domb pozitív hatását ELŐRE kellett volna igazolnia annak, aki ebből pénzhez akar jutni. Ráadásul ez a gyógyítónak mondott módszerek esetén kifejezetten alapkövetelmény.

Így viszont eléggé pofátlan dolog beteg emberektől belépőt szedni érte, és úgy reklámozni, mintha lenne komolyanvehető bizonyíték a pozitív hatására.

Kobakos 2012.08.23. 23:10:00

@fordulo_bogyo:
1. általában igen, de:
2. ilyen alapon az összes reklám 95%-át lehet kritizálni, akkor ezekről közösen kellene állást foglalnod
3. a közfelfogás tudomásul veszi, hogy a reklámokban túlzások vannak
4. ha csak EGYETLEN esetben is történt gyógyulás a dombon, már igaz az állítás

fordulo_bogyo 2012.08.23. 23:28:29

@Kobakos: "4. ha csak EGYETLEN esetben is történt gyógyulás a dombon, már igaz az állítás"

Mi az allitas? Hogy elofordul, hogy valaki a dombon jart es meggyogyul, vagy az, hogy a dommb latogatsasa gyogyito hatasu?

Az elso lehet igaz, mindenfele oksagi osszefugges nelkul... a masodikhoz komolyabb bizonyitek kene, mint az, hogy egyszer valaki meggyogyult dombjaras kozben vagy utan...

A kozfelgogas tudomasul veszi, hogy a reklam tuloz. OK. Ez felmentes a hazug reklam szamra?

Tulzas: ez jobban gyogyit mint az. Hazugsag: ez gyoyit.

Az osszes hazug reklamot kritizalom, minel hazugabb, annal inkabb. Az, hogy mas is hazudik, nem tesz elfogadhatova a szememben egy nyilvanvalo hazugsagot.

Ezek szerint szerinted is hazugsagrol van szo, ugye, csak hagyjuk, hisz mas is hazudik?

pounderstibbons 2012.08.24. 09:21:07

@Kobakos:
Majd ha valamelyik drága jó felmenőd, netalán gyermeked kiszór 300.000 Ft-ot egy infravörös sugárzás ellen védő ágyneműre, esetleg vesz egy milliós árú Bemer készüléket-csodalámpát, és azt vágja a fejedhez, hogy nem tudod bizonyítani, hogy valakinek nem használt már, és különben is minden reklám hazudik, akkor talán megváltozik a véleményed.

Beteg emberek gyógyításával kapcsolatos állításokat a jog is szigorúan veszi (pl. emiatt nem láthatsz reklámot gyógyhatású szerről "kérjükkeressefelorvosát-gyógyszerészét" kitétel nélkül a TV-ben) és gyógyhatást csak igazolt esetben lehet egy terméknek/szolgáltatásnak tulajdonítani. Ha egy gyógyszegyár termékéről akár utólag kiderül, hogy mégse igazolt a gyógyhatás arra amire ajánlották, akkora bírságot és pereket kap a nyakába, hogy csak na.
www.origo.hu/gazdasag/hirek/20090903-rekord-osszegu-birsagot-rottak-ki-az-amerikai-pfizerre.html
És megérdemlik.

Ha szerinted sincs az Attila dombnak bizonyítéka a gyógyhatására, végképp nem értem hogyan tudod védeni őket, és miért vagyunk mi elfogultak, amikor ezt a szerinted is nyilvánvaló hibájukat felrójuk nekik.

Kobakos 2012.08.25. 08:36:20

@pounderstibbons: a Bemer ágyat kétszer próbáltam ki, szerintem valóban jó hatása van, de semmilyen szer vagy eszköz nem gyógyít minden problémát, a C vitamin sem. Biztos, hogy az emberek X %-ára semmilyen hatással nincs a Bemer ágy.

pounderstibbons 2012.08.25. 16:50:28

@Kobakos:

Mi nem azt kérjük számon ezeken a svindli termékeken, hogy nem jók mindenre (bár van amelyiket így ajánlják) hanem, hogy nincs igazolva, hogy jók lennének akár egyetlen dologra is, amire ajánlják, esetleg másra is ajánlják mint amire bizonyítékuk(általában elég gyönge) van. A Pfizer is hasonlót csinált emiatt is kellett fizetnie.

A te logikád alapján viszont a Pfizert fel kellett volna menteni az általam linkelt perben, mert igaz, hogy olyan gyógyhatást állított a termékéről, ami nincs igazolva, de másra meg jó. És neki még igazolása is van arról. A Bemer-nek miről is van?

fordulo_bogyo 2012.08.25. 17:08:30

@Kobakos: X=100

A Bemer ágy az emberek 100%-ára semmilyen hatással nincs.

Javasolt tesz: kikapcsolt es bekapcsolt agy osszehasonlitasa.

Tom Benko 2012.08.26. 02:19:56

@Kobakos: Szarom le a reklámokat, amíg legfeljebb túloznak (l.: Mennyivel több a 96% a 95%-nál?), de amint hazudnak, kiverik a biztosítékot. Jelen esetben is ez a helyzet: állítólag gyógyhatása van a dombnak. Igazolta valaki? Nem? Akkor viszont engedtessék meg hazugságnak tartanom az állítást. Természetesen hajlandó vagyok revideálni álláspontomat, ha valaki korrektül kiméri, hogy a dombnak van gyógyhatása, sőt, én leszek az egyik leglelkesebb támogatójuk. És ehhez tényleg csak egy feltételem van: KORREKTÜL IGAZOLNI A GYÓGYHATÁST! Nem Mari néni meséje a csúzos derekáról, és nem nemlétező tudósok nyilatkozata a jó bizonyíték.

Deepline 2013.07.05. 12:16:32

Szeretem a sok önjelölt szakértőt, akik 2-3 fizikakönyv után azt hiszik sokmindent tudnak...

Imádom a diplomázott fizikusokat, és egyéb szakértőket, akik azt hiszik, hogy 6-8 év tanulmány után mindent tudnak...

Én 30 év tapasztalatából tudom, hogy nem kerek a történetetek.
És azt is tudom a történelemkönyvekből, hogy a tudomány fejlődését épp maguk a "mindent tudás" birtokosai hátráltattak sok koron át. Nem egy tudós, újító halt meg felfedezései miatt, mert azok nem illettek bele a világképbe..aztán hogy, hogyhogy nem, igazuk lett...

Azt tudom, hogy az istenített fizikakönyveteket valószínüleg a részecskék nem olvasták, mert nem tudják, hogy kell a mikroszkópikus világban működni a fizika törvényei szerint, ezért render megborítják azt... :)

Szilágyi András 2013.07.07. 11:21:08

@Deepline: Most ezzel mit akartál mondani tulajdonképpen? Van valami konkrét állításod is, vagy csak ilyen általános puffogás?

Tom Benko 2013.07.07. 21:50:54

@Deepline:
"Én 30 év tapasztalatából tudom, hogy nem kerek a történetetek. "

Például?

"Nem egy tudós, újító halt meg felfedezései miatt, mert azok nem illettek bele a világképbe..aztán hogy, hogyhogy nem, igazuk lett..."

Például?

"Azt tudom, hogy az istenített fizikakönyveteket valószínüleg a részecskék nem olvasták, mert nem tudják, hogy kell a mikroszkópikus világban működni a fizika törvényei szerint, ezért render megborítják azt..."

Például?

"És azt is tudom a történelemkönyvekből, hogy a tudomány fejlődését épp maguk a "mindent tudás" birtokosai hátráltattak sok koron át. "

Na ja, papok, meg a tudatlan, vallásos, elvakult csőcselék...

Deepline 2013.07.08. 09:39:45

Nem óhajtok én itt meggyőzni senkit, nem fogok példázgatni, mert amúgy is falrahányt borsó. "Például, például, konkrétum???"
Nincs meg eleve a kellő ismeretanyagom abból, amit ti hisztek ahhoz, hogy vitába szálljak veletek fizikai kérdésekben, és a szinteteknek megfelelően cáfoljam azt. Amiket én állítok, más kutatók állítják, akiket ...véletlenül...mind vallásos csőcselék címén közösítenek ki a fő-fő-fő okoskodók...

Olvass MAGAD utánna, és egy raklap KONKRÉT dolgot fogsz találni.. Persze ne az iskolai tankönyvekben, meg úgy általában a "politikailag független" tudományos akadémiák által engedélyezett tudást (dezinformálást) tartalmazó írásokban.

De fontos: légy nyitott, és ne legyél elfogult!

Meg sem próbálkozom olyanokkal, akik szerint aki nem ért egyet az általánosan az emberekre erőltetett világnézettel, az vallásos és tudatlan csőcselék...

Én sem vagyok az...

Bizonyára az sem az, aki kutatja a kvantumfizikát Tom Benko...bár lehet, hogy igazad van...és tényleg csak vallásos csőcselék, aki felfedezte, hogy az elemi részecskékre nem nagyon akarnak hatni a fizika alaptörvényei úgy, ahogy azt várnánk.
Nincs baj a fizikával természetesen. a mi világunkban a testekre tökéletesen érvényes. Csakhogy a részecskék világa más, és minden, amire a fizika érvényes, részecskékből épül fel, azoknak pedig a kvantumehanika dirigál... és ezt egy fizikusnak baromira jól kéne tudnia, és nem példákat kérdezgetnie...
Járj magad utána, mint mondtam. Nyitottan.

Mondok 2 nagy igazságot, bizonyára a tudós urak is egyet értenek eme vonatkozásokban a vallásos csőcselékkel:
- Nem mindig igaz, amit sokan harsognak
- nem mindig hamis, amiről sokan hallgatnak...

A mai tudósok is azt hiszik, mindent tudnak a világról...Pont mint a heliocentrikus világkép előtti időkben.
vagy ma a Darvinista hívők is. Az nem zavarja őket, hogy milyen leletek kerülnek elő. Beleillesztik az elméletbe, vagy ha nem passzol...hát kidobják, és elhallgatják.
Aztán meg csodálkoznak, hogy 10ezer éve kihaltnak hitt élőlényt találnak élve, meg hogy nem tudják megmagyarázni, hogy létezhetnek 20ezer éves kerámia edények...
Nicola Tesla találmányaival mi is van? Miért is nem a levegőben szállítjuk az áramot? Mert nem kéne egy egész ipart építeni a kábelgyártásra?
Miért ölték meg az elektromos autót azt hazudva, hogy veszélyes és nem hatékony, mikor már a robbanó motorok előtt üzembiztosabbak, és gyorsabbak voltak a belső égésű motoroknál? Mert akkor nem kéne egy ipart építeni a kőolajra?
És vajon, egy vezető, nemzetközileg elismert kutató, mondjuk aki tanácsadóként is működik, és mondjuk meghatározza, merre haladjon a tudomány...az biztosan nem elfogult saját magával? biztosan nem csak a hatalmát félti az elmélete elvesztésével...?
Miért is hazudja a MTA a habsburgok által ránkerőltetett finnugor elméletet, mikor a kínaiak saját bevallásuk szerint, a legelső emlékeik szkíta eredetűek voltak...? Ja, meg hát érdekes módon, a jelenleg élő emberi faj első civilizációjának szókincse 62%-ban egyezik azzal a nyelvvel, amelyet te is beszélsz...nem a mai formájában természetesen, hanem az ősi formájában. Rovásírás? Boszniai Piramisok, 5000 éves lendkerék, homo-sapiens lábnyom egy dínó lábnyomában megkövesedve.......nah...hagyjuk, mert ez biztosan túl vallásos nektek...

Nekem viszont intő jel, hogy a társadalmunk alapvetően semmit sem változott. Ma is egy szűk uralkodó réteg uralkodik milliárdnyi emberen, és ez mindig is így volt. Mindig is a győztesek írták a történelmet, és elnyomták azt, aki gyengébb, még ha igaza is volt...ez ma sem változott. Ma is a győztesek írják a történelmet, és ma is azok a kutatások kapnak pénzt, akiknek az uralkodó réteg odaadja...természetesen..biztosan nem elfogult egyik tudós sem ennek fényében sem, és azt mondja az urának: "márpedig ezt én akkor is publikálom az igazságot, ha tönkreteszed a jövőmet..."

Ja meg persze tombol a demokrácia, száguld a gazdaság, és minden a legnagyobb rendben van. Kémkedés sincs már a szovjetúnió bukása óta, meg persze az időjárás-szabályozás kísérleteit is leállították az Agent Orange után...mit leállították?? Soha nem is volt...

Na viszlát. :D

Tom Benko 2013.07.08. 12:15:54

@Deepline:
"Nincs meg eleve a kellő ismeretanyagom abból, amit ti hisztek ahhoz, hogy vitába szálljak veletek fizikai kérdésekben, és a szinteteknek megfelelően cáfoljam azt."

Azt látjuk. De akkor miért állítasz ostobaságokat?

"Amiket én állítok, más kutatók állítják,"

Például?

"A mai tudósok is azt hiszik, mindent tudnak a világról."

Nem.

"Darvinista hívők"

Kreacionistának tetszik lenni? Mert ez nagyon arra hajaz. Darwinista (dupla vével!) hívő az, aki elfogadja az evolúció elméletét, ugyanakkor templomba is jár.

"Beleillesztik az elméletbe, vagy ha nem passzol..."

Akkor megvizsgálják, miért, és aszerint módosítják az elméletet - ha kell.

"Aztán meg csodálkoznak, hogy 10ezer éve kihaltnak hitt élőlényt találnak élve,"

Inkább örülnek neki. Bár nem tudom, mire gondolsz.

"meg hogy nem tudják megmagyarázni, hogy létezhetnek 20ezer éves kerámia edények"

Ezt miből gondolod?

"Nicola Tesla találmányaival mi is van?"

Melyikkel? (Amúgy sejtettem, hogy szerencsétlen előkerül...)

"Miért is nem a levegőben szállítjuk az áramot?"

Látod, ha tanulnál fizikát, akkor tudnád...

"Miért ölték meg az elektromos autót azt hazudva, hogy veszélyes és nem hatékony, mikor már a robbanó motorok előtt üzembiztosabbak, és gyorsabbak voltak a belső égésű motoroknál?"

Nem ölték meg. Egyelőre még nem is élt. Azt senki nem mondta, hogy veszélyes. De nem voltak sem üzembiztosabbak, sem hatékonyabbak. Összehasonlítás végett: az elektromos autó honnan nyeri az energiát? Vagy akkumulátorból, amiből, az adott energiamennyiséget tekintve jelenleg csak az ólomakkumulátorok kellően hatékonyak, vagy hidrogénből, aminek előállításához pedig elektromos áram kell. Ha gondolod, utána is számolhatsz, mivel a tüzelőanyag-cellás autók adatai nem titkosak, hogy 100 km-re vetítve mennyibe kerül egy átlagos benzinmotoros, dízelmotoros és elektromotoros autó. Félelmetes lesz.

"És vajon, egy vezető, nemzetközileg elismert kutató, mondjuk aki tanácsadóként is működik, és mondjuk meghatározza, merre haladjon a tudomány."

Ilyenről nem tudok...

"Miért is hazudja a MTA a habsburgok által ránkerőltetett finnugor elméletet,"

Nem Habsburgok, nem erőltették, nem hazudja senki és nem erőltették. A többi stimmel.

"mikor a kínaiak saját bevallásuk szerint, a legelső emlékeik szkíta eredetűek voltak."

Wow, ezt még nem hallottam. A sarki kínai boltos is csak lassan ért ide?

"Ja, meg hát érdekes módon, a jelenleg élő emberi faj első civilizációjának szókincse 62%-ban egyezik azzal a nyelvvel, amelyet te is beszélsz."

Akkor miért kell nyelveket tanulnunk? Te tanultál? Mondjuk oroszt? Hát kurvára egyezik akár a szókincse is...

"Rovásírás? "

Jajj...

"Boszniai Piramisok,"

JAJJ!

"homo-sapiens lábnyom egy dínó lábnyomában megkövesedve."

AAAAAAAAAAAAAAAAAAAARGH!!

"5000 éves lendkerék,"

Erről kicsit több infót!

"biztosan nem elfogult egyik tudós sem ennek fényében sem,"

Lehet, de ez nem változtat a tényeken. A tudományos kutatás nem így működik.

"márpedig ezt én akkor is publikálom az igazságot, ha tönkreteszed a jövőmet"

Az eleje pontosan igaz, a vége esélytelen. Sőt, úgy igaz, hogy: "mert ezen áll a jövőm!"

"Ja meg persze tombol a demokrácia, száguld a gazdaság, és minden a legnagyobb rendben van. Kémkedés sincs már a szovjetúnió bukása óta,"

Hogy jön ide?

"meg persze az időjárás-szabályozás kísérleteit is leállították"

El sem indult... Kissé összetettebb a rendszer, ennek ellenére öntudatlanul szabályozhatjuk, sőt szabályozzuk is. Pl. globális felmelegedés (de persze szerinted az sincsen, igaz?).

"Agent Orange"

Az más volt.

"Na viszlát."

Szerintem is.

Deepline 2013.07.08. 17:51:00

Elfogultságod példaértékű. Mint mondtam, inkább tájékozódj magad, én nem próbálkozom, legalább annyira felesleges nekem vitatkozni veled, mint neked velem.

Te idiótának tartasz engem, mert nem hiszek a te, hatalmak által megírt könyveid igazában. És mert a történelem MINDIG ismétli önmagát!

Én pedig szemellenzősnek tartalak téged, aki csak a belé súlykolt tudást ismételgeti szüntelenül, de a könyveiből fel/kinézni nem tud.

kvittek vagyunk. Én inkább leszek idióta.

Aki pedig nem ismeri el a rovásírás ősiségét, az pont a mai "paradigmaváltás" legnagyobb ellensége. Az új tudás ellensége, és a régi elavult nézetek 10 körömmel védője, pont mint a régi időkben.

www.piramidasunca.ba

Ez itt a piramist ásó alapítvány hivatalos honlaja. Ha a legfrissebb híreket olvasod, ráakadsz egy kormeghatározási adatra, amely 25ezer évesre becsüli az építményeket. De persze az alapítvány ásatást vezető régésze, meg úgy amblokk az egész alapítvány hazug, és félreinformál...tudom, tudom.

Azt javaslom, mint mondtam, légy nyitottabb, különben elszáguldanak melletted a felfedezések.

Bár felőlem..maradhatsz szemellenzős is...

Ki is mondtra ezt?
"Okos az, aki csak a felét hiszi el annak, amit hall. Zseni az, aki tudja, hogy melyik felét"

Biztos, hogy TE zseni vagy...?

Deepline 2013.07.08. 18:11:51

Ha már könyvek...ajánlom Michael Cremo - Tiltott régészet című könyvét. Megjelent magyarul is..Nagy-nagy hallgatás övezte, hogy több mint 500 régészeti leletet vizsgál, amit a Darvin..ja bocs..DARWINISTÁK elfelejtenek megemlíteni...nem igyekeznek..beilleszteni...csak kussolnak róla...

Ha nem tudod megszerezni, mert esetleg még érvényes rá az unió tiltása, akkor szólj, szívesen elküldöm neked...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.07.08. 20:15:39

@Deepline:
@Deepline:
Nézd el nekünk a szemellenzősséget, de minden nagy felfedezésre jut 9999 mezei szélhámos és holdkóros.
És azt is nézd el nekünk, ha jobban hiszünk olyan dolgokban, amik működtetik a hétköznapi eszközeinket, mint az olyanokban, amik pofon egyszerűek, de valami rejtélyes okból kifolyólag ellenőrzött körülmények közt nem működnek.

Mellesleg az Unió nem tilt könyveket, így ezek a könyvek sem tiltottak. Persze, nem a tudomány szekcióban kell keresni őket, hanem az ezotériánál.

Mellesleg az elektromos autó nem halt meg, egyszerűen csak a korának technikai szintje nem tette lehetővé, hogy praktikus alternatívát nyújtson az Otto-motorral szemben (még ma is határeset). Eleinte, amíg az Otto-motor drága volt, nehéz volt elindítani, drága volt az üzemanyag is, addig az elektromos autó népszerű volt. Aztán ezek a problémák megoldódtak és már nem lehetett jól eladni. Ez pont olyan, mint a tórium reaktor. Az összeesküvés elmélet szerint tiltották, de valójában az olcsó urán ölte meg. Amíg az urán ára az egekben volt, addig minden ország építgette a kísérleti reaktorokat, aztán az urán ára leesett és a tórium a kutyát nem érdekelte (kivéve Indiát, de őket is csak azért, mert Urán embargó alatt vannak).

De mindegy, ez nem tartozik ide. A lényeg, hogy remek dolog a nyitottság, de attól még nem szabad mindent bevenni.

Tom Benko 2013.07.08. 20:44:08

@Deepline:
"Mint mondtam, inkább tájékozódj magad,"

Szóval nem támasztod alá mondandódat semmivel. Nem tudod, vagy nem lehet?

"Én inkább leszek idióta."

Felőlem... Jó úton haladsz.

"Aki pedig nem ismeri el a rovásírás ősiségét,"

Mert nincs rá sehol bizonyíték. És amíg nincs, addig nem fogadom el. Ha lesz, elfogadom. Hajrá!

"Ez itt a piramist ásó alapítvány hivatalos honlaja."

Ez meg néhány egyéb információ róla:
hu.wikipedia.org/wiki/Boszniai_piramisok_v%C3%B6lgye
szkeptikus.blog.hu/2009/08/12/a_boszniai_piramisok

"Biztos, hogy TE zseni vagy."

Nem, nem biztos. És te?

Szilágyi András 2013.07.08. 23:52:52

@Deepline: "minden, amire a fizika érvényes, részecskékből épül fel, azoknak pedig a kvantumehanika dirigál"

A kvantummechanika is a fizika része. Nem tudtad? Tényleg nem értem, mit akarsz ezzel.

maycontainnuts 2013.07.09. 10:18:07

@Deepline:
"Ha már könyvek...ajánlom Michael Cremo - Tiltott régészet című könyvét. Megjelent magyarul is..Nagy-nagy hallgatás övezte, hogy több mint 500 régészeti leletet vizsgál, amit a Darvin..ja bocs..DARWINISTÁK elfelejtenek megemlíteni...nem igyekeznek..beilleszteni...csak kussolnak róla...

Ha nem tudod megszerezni, mert esetleg még érvényes rá az unió tiltása, akkor szólj, szívesen elküldöm neked... "

Úgy tiltották be, hogy közben megjelent magyarul is? :D

Cremo egy áltudományos kókler, semmiféle végzettsége nincs a régészet vagy akár biológia területéről. Ettől még persze lehetne igaza, de minő fájdalom, nem ez a helyzet.
A téma tényleges szakértői egyöntetűen elvetik Cremoék hindu literalizmusából fakadó sületlenségeit.

en.wikipedia.org/wiki/Michael_Cremo#Forbidden_Archeology
www.talkorigins.org/faqs/mom/lepper.html

Ha nem így gondolod, akkor mutass már néhány példát, ahol szerinted igaza lehet.

Kósza Róbert 2015.07.16. 11:17:18

Tisztelt Mindenki!

Az Attila domb miatt keveredtem erre az oldalra, és megmosolyogtató amit itt irkálnak.
Szeretnék néhány alapvető gondolatot mérlegre tenni, aztán mindenki a saját maga szája íze szerint elbírálja.

Minden ember és lélek amint felnő, jó esetben kialakítja a saját világképét. Ez a világkép tükrözi az egyén neveltetését, a genetikai és szellemi örökségét, "hetediziglen" visszamenőleg, múltját, és jelenét. Vannak olyanok is mint Vágó úr, akik szkeptikusnak, un. realistáknak tartják magukat, ők a saját szemüknek hisznek, ha eléjük teszel egy táblázatot vagy grafikont, vagy egy szögvasat, azt elhiszik, mert amit mérni kimutatni, és tapintani lehet, az számukra a valóság. Aztán vannak mások, akik a misztikumban hisznek, energiákról, és sugárzásról, meg ilyesmikről beszélnek, és persze létezik ezeknek számtalan variációja, és keveredése. Bocsánat ha valakit kihagytam, nem káptalan az én fejem sem.:)
Az egyszerűség kedvéért most beszéljünk erről a két pólusról. Az általános misztikus (kicsit lesarkítom a dolgokat az egyszerűség kedvéért) nem érti, hogy a realista hogyan lehet ennyire földhözragadt, hogyan nem képes nyitottan lehetőséget adni az ő világának, és miért ragaszkodik a saját álláspontjához. A realista meg csak nevet ezeken az általa "humbug"-nak tartott dolgokon, vitáznak véleményt cserélnek, és persze jottányit sem engednek a saját álláspontjukhoz képest. (kicsit távolról indultam, de közeledünk nyugi)
Ez a vita és a vélemények ütköztetése merőben felesleges, és csak energiapazarlás az egész.
Mivel mindenki a saját valóságán keresztül alkotja meg a világot, így a saját igazsága megdöntetlen igazság lesz, hiszen önnön törvényei szerint épül fel, mint ahogy minden lélek, test, szellem, agy, akármi a saját szemüvegén keresztül képes értelmezni, és befogadni az univerzumot. Így ez a vita olyan, mintha azon vitatkoznátok, hogy melyik a valóságosabb, a német, vagy a magyar nyelv? Mindkettő hasznos, betölti a maga célját, és azok számára akik beszélik értelmes, míg akik nem, azok számára zagyvaság. És persze egyik sem igazabb, vagy jobb a másiknál! Hiába magyarázol valakinek szellemi energiákról, ha egyszer Ő mértékegységekben mér, és nem tudja értelmezni az általad leadott jeleket. Mint ahogy realistaként hiába vársz valakitől megawattos, centiméteres, kilogrammos "bizonyítékot" mindarra, ami számodra nem is létezik. Mivel a TE valóságodat TE alkotod, ezért ami szerinted nem létezik, az nincs is. Nincs a TE VALÓSÁGODBAN! De máshol még lehet. Mint ember mindent mérni, beskatulyázni akarsz, mert így tudod értelmezni a világot. Ha valami ismeretlent látsz, azt így írod le: - Olyan, mint a ........ mert ha valamit nem tudsz beerőltetni a szűk kereteid közé, akkor nem vagy képes értelmezni, és felfogni. Neked mindenre nevet kell aggatni, és látni akarod a felépítését, érteni a működését, mint valami gyermek, aki szétszedi a tűzoltókocsiját. Ez persze nem baj, hiszen így vagyunk összerakva. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindent tudunk, a tudományunkkal mindent megmagyarázhatunk, és hogy mi irányítunk mindent. Ami meglehetősen elbizakodott szemlélet. sokszor tévedünk és naponta fedezünk fel új dolgokat, én személy szerint abban hiszek, hogy eljutunk arra a szintre, hogy ez a két pólus összeér, és ezen "bábeli" hangorkán helyett egy nyelvet fogunk beszélni. Akkor, és csakis akkor mondhatjuk el, hogy felnőttünk az univerzumban, és kiugorhatunk a "szülői házból". Addig is alapvető az egymás tisztelete, és véleményének tisztelete is. Nem kell másokra rátestálni a magunk nézetét, aki nyitott rá, úgyis hozzánk fog fordulni.

Üdv, és szép napot!

alagi 2015.07.16. 21:25:29

@Kósza Róbert:

Irasod alapjan nyilvanvalo hogy te a "misztikus" vege fele vagy a skaladnak.
Amellett probalsz evelni, hogy ez a vilagkep egyenrangu a "szkeptikus" vilagkeppel.

Tevedsz, tobb ponton is: a "szkeptikus" vilagkep nem ugy mukodik ahogy te azt itt leirod, valamint a ket vilagkep nem egyenrangu.

reszletek:
Az lehet hogy te jottanyit sem engedsz soha a mar kialakitott vilagnezetbol, a szkeptikust viszont pofonegyszeru meggyozni: csak bizonyitek kell hozza.

Mibol gondolod hogy mindenki a sajat valosagan keresztul alkotja meg a vilagot? (van erre barmi bizonyitekod?) A jelek inkabb nagyon is arra mutatnak, hogy egy darab valosag van, a kozos valosagunk, ami fittyet hany arra ki milyen valosagot szeretne maganak megalkotni.

A merest es a mertekegysegeket is hiaba probalod ordogtol valonak bemutatni. Ha valamit meg akarsz erteni, akkor szukseged lesz arra hogy fogalmakat alkoss az adott dolog vagy jelenseg reszleteirol. A valosag eddig talalt leghasznosabb leirasaiban ezek a fogalmak reszben mertekegysegekkel rendelkezo szamoknak feleltethetoek meg, de egy "szkeptikus" nem zarkozik el semmilyen leiras elol, ha az bizonyithatoan hasznos. Szerintem te csak azert ostorzod a megerteni akarast, mert a skala misztikus vegen nem igazan lehet megerteni a vilagot. (es savanyu a szolo) Ha lehetne, akkor megerthettuk volna pl. a telepatikus gondolatatvitel csinjat-binjat, es akkor nem kellene itt allandoan a mobiltoltot keresnunk, ugyebar.

Attol hogy valamit megertesz, attol az a jelenseg nem vesz el. Engem pl. abszolut nem zavar a zene elvezeteben az, hogy tudom hogy az egesz csupan a levegoben terjedo longitudinalis suruseghullamokkal es a fulemben levo mechanizmussal gerjesztett idegsejtek altal az agyamban keltett erzet.

Te a megertest es a kiserletezest mint ordogtol valot elutasitod, es ezzel kirantod magad alol a talajt. Milyen eszkozzel akarod eldonteni hogy egy adott vilagunkra vonatkozo allitas igaz-e vagy hamis? Attol fugg hogy milyen erzetet kelt benned ha arra gondolsz hogy az allitas igaz? Attol fugg ki mondja? mitol???

Ha a vilagot szeretned megerteni, akkor a tudomanyos vilagkep* az nem egy az alternativak kozul hanem az _egyetlen_ alternativa. (De nyitott vagyok javaslatokra)

(*tudomanyos vilagkep: roviden az hogy az elkepzeleseidet osszeveted a valosaggal (pl. kiserletezessel) es ami nem felel meg a valosagnak legalabb kozelitoleg azt kidobod a kukaba (meg akkor is ha nagyon nagyon szeretted volna hogy olyan legyen a vilag))

Nagyon szep gondolat hogy egyszer majd megertjuk egymast mert szep lassan kozeledunk egymashoz, de szerintem inkabb az a helyzet hogy az egyik oldal egesz egyszeruen teved, es nagyon gyerekesen szemleli a vilagot.

Kósza Róbert 2015.07.16. 22:04:40

@alagi:

Írásod tökéletesen megtestesíti azt, amit leírtam.

Nem, nem vagyok egyik véglet sem. Egyik oldalt sem becsülném alá, pont arra próbáltam rávilágítani, hogy egyik oldal sem alábbvaló a másiknál.

"Tevedsz, tobb ponton is: a "szkeptikus" vilagkep nem ugy mukodik ahogy te azt itt leirod, valamint a ket vilagkep nem egyenrangu."

Írod ezt. Természetesen ezt gondolod, hiszen az egyik oldalban hiszel. Azt hogy tévedek vagy sem, nem te fogod eldönteni, és nem mondnám neked, hogy nincs igazad, hiszen nagy a világ, minden belefér.
Mindezt mindkét oldalra vonatkozóan írtam, előre bejelentve, hogy az egyszerűség kedvéért lesarkítom.

"Az lehet hogy te jottanyit sem engedsz soha a mar kialakitott vilagnezetbol, a szkeptikust viszont pofonegyszeru meggyozni: csak bizonyitek kell hozza."

Ebből az derül ki, hogy azt hiszed, lenézem ezt. Nem. Pusztán máshogyan működik. Fölösleges belemagyarázni.

"A merest es a mertekegysegeket is hiaba probalod ordogtol valonak bemutatni."

Nem mutattam be úgy. Pusztán létezik és van, az emberi elme tölti meg tartalommal, és előjelekkel. Te máris lenézést és elítélést olvastál ki a szavaimból, de nézd meg újra a szavakat külső nézőpontból! Nincs ilyesmi bennük.

"Ha lehetne, akkor megerthettuk volna pl. a telepatikus gondolatatvitel csinjat-binjat, es akkor nem kellene itt allandoan a mobiltoltot keresnunk, ugyebar."

Nem tudod megérteni. Mint ahogy a kutyasípot sem hallod. Nincs rá "füled".
Ami természetesen nem baj, te olyan vagy amilyen. Itt jön be a képbe a valóság és annak önnön képünkre formálása, Te olyannak formálod a világot, amilyennek hiszed. Ez nem jobb vagy rosszabb mint másé, csak MÁS. Azért azt eléggé nagyképű lenne kijelenteni, hogy ha létezne már tudnál róla. :)

"Te a megertest es a kiserletezest mint ordogtol valot elutasitod, es ezzel kirantod magad alol a talajt. Milyen eszkozzel akarod eldonteni hogy egy adott vilagunkra vonatkozo allitas igaz-e vagy hamis? Attol fugg hogy milyen erzetet kelt benned ha arra gondolsz hogy az allitas igaz? Attol fugg ki mondja? mitol???"

Megint csak nem. Nem értesz. Az én világomban az igaz amit igaznak hiszek. Az, hogy valami igaz, vagy hamis, az attól függ, milyen nézőpontból nézzük.

Valakinek az igaz, amit a szíve igaznak ítél. Neked az igaz, amit tudományosan bebizonyítottak több oldalról, logikailag oda vissza eljátszottak. Egyik sem rosszabb-jobb mint a másik. Pont erről beszélek. A valóság valahol a kettő között van, és egyszer talán megtaláljuk a közös pontot, amikor a szellemi eseményeket ki tudjuk mutatni, mérni, papíron, feketén-fehéren, hogy a két oldal megtalálja a közös pontot, átjárót.

Nagyon sajnálom, hogy pusztán ennyit értettél meg abból amit írtam. Ez természetesen nem a szellemi lelki, észbeli kapacitásodat jelzi, csak azt, mennyire vagy nyitott a világra. Arra amit hiszel, arra nem kell indokot keresned, az vagy aki, olyan amilyen és kész. Ez így van jól. De arra hogy csak hajtogatod a saját elméleted, és nem fogadsz el egy univerzumot, amiben mindkét oldal belefér....na ez ami gyerekes.

Kósza Róbert 2015.07.16. 22:22:19

@Kósza Róbert:

Egy hozzáfűznivaló:

Mondok egy példát remélem ez alapján jobban megértesz.

Ha visszaugrunk pár száz évet mindaz, amit most tudományos tényként ismersz pusztán varázslat, mágia kategóriába tartozott. A betegségek rontások, átkoknak hitték pl. Később kiderült, hogy ezeknek is van tudományos alapjuk. Én abban hiszek, hogy előbb utóbb minden olyan jelenség amit ma "humbug" kategóriába sorolsz elnyeri a számodra megnyugtató tudományos alátámasztást. Abban hiszek, hogy az emberiség, bár sokat fejlődött még mindig gyermekcipőben jár, és a saját önnön fejlődésével elnyeri a kulcsát a tudásnak, és kiléphet önnön árnyékából és korlátai közül.

Bennem mindkét oldal jelen van, és még sok ezer másik is. Mert nyitott vagyok, elmémmel, és szellememmel. Első lépésnek éppen ez is megteszi.

alagi 2015.07.17. 10:52:12

@Kósza Róbert: "Nem, nem vagyok egyik véglet sem"

de bizony, lentebb el is szolod magad, ugyhogy legalabb magadat ne csapd be. :)

"Mint ahogy a kutyasípot sem hallod. Nincs rá "füled"."

Arra hogy a kutyasip kibocsajt egy jelet, arra nagyon jo bizonyitekok vannak: a kutyak viselkedesen nagyon jol latszik, es lehet olyan muszert epiteni ami erzekeli. Vannak hasonlo jo bizonyitekok a telepatia letere? Nem kell hogy en szemelyesen eszleljem a jelet.

"Itt jön be a képbe a valóság és annak önnön képünkre formálása, Te olyannak formálod a világot, amilyennek hiszed."

Egy fenet. Tudnam en olyannak formalni a vilagot, hogy a kutyasipot ne halljak a kutyak, es a muszer se mutassa hogy megfujtam? Tudnam olyannak formalni a vilagot hogy a telepatia olyan megbizhatosaggal mukodjon mint a kutyasip?

"Az én világomban az igaz amit igaznak hiszek. Az, hogy valami igaz, vagy hamis, az attól függ, milyen nézőpontból nézzük."

Ha en azt hiszem hogy a kutyasip nem is mukodik, akkor az igaz lesz? Ha en azt hiszem hogy holnaptol mobiltelefon helyett tudni fogok telepatikusan kommunikalni az igaz lesz? Ha en azt hiszem hogy a Hold sajtbol van akkor az igaz lesz? Milyen nezopontot kell felvennem ahhoz hogy a fenti allitasok igazak legyenek?

"Valakinek az igaz, amit a szíve igaznak ítél. Neked az igaz, amit tudományosan bebizonyítottak több oldalról, logikailag oda vissza eljátszottak. Egyik sem rosszabb-jobb mint a másik. Pont erről beszélek. A valóság valahol a kettő között van"

Lehet hogy valakinek az tunik igaznak, amit a szive igaznak itel, de ebbe meg nagyon konnyen belefer az is, hogy egyszeruen teved. A valosag nem a ketto kozott van. Valosag siman lehet az egyik vegen is. Roppant szep gondolat hogy az igazsag mindig kozepen van, de a vilagunkban nem ez a helyzet.

"De arra hogy csak hajtogatod a saját elméleted, és nem fogadsz el egy univerzumot, amiben mindkét oldal belefér....na ez ami gyerekes. "

Felreerted. A "szkeptikus" teljesen nyitott az uj adatokra es az uj magyarazatokra. A kulonbseg az hogy a Te oldalad nem hajlando elfogadni hogyha egy nagyon kedvelt otlet nem illik bele a vilagrol eddig osszegyujtott adatok altal adott kepbe. (azaz nincs ra semmifele bizonyitek). A gyerekes hozzaallas ilyenkor ragaszkodik az otlethez, a felnottes hozzaallas egyszeruen elveti, mint amire nincs bizonyitek (de amit teljesen nyitottan merlegelt).
Nyilvan te sem hiszel minden otletben, ami valaha valkiben felmerult. Ez mar csak azert sem szerencses, mert akkor ellentmondasokba keveredsz. Mi alapjan dontod el hogy melyikben igen, es melyikben nem?

"Ha visszaugrunk pár száz évet mindaz, amit most tudományos tényként ismersz pusztán varázslat, mágia kategóriába tartozott. A betegségek rontások, átkoknak hitték pl. Később kiderült, hogy ezeknek is van tudományos alapjuk."

Aha. Az atkoknak tudomanyos alapja van? Na erre nagyon nyitottan szeretnek tudomanyos bizonyitekot kerni. :)

Es kozepen talalkoztak? Akkor manapsag felereszben raolvasassal, felereszben a modern orvostudomannyal gyogyitunk? Felereszben ervagassal, felereszben lazcsillapitoval?

"Én abban hiszek, hogy előbb utóbb minden olyan jelenség amit ma "humbug" kategóriába sorolsz elnyeri a számodra megnyugtató tudományos alátámasztást"

_Minden_ olyan jelenseg? Ezt komolyan gondolod? Szellemidezes, Jeti, Unikornis, az 1000 fele, egymasnak paronkent ellentmondo alternativ rakgyogyitasi modszer, a vizauto, orokmozgok, kreacionizmus, atilla-domb, szivcsakra a pilisben, ESP, uri geller, alien abductions, gabonakorok, ordoguzes, asztrologia, tarot joslas, tenyerjoslas, feng shui, ayurveda, homeopatia .....
Ezeknek mind van tudomanyos alapja? Ezek mind igazak/mukodnek?

Kósza Róbert 2015.07.17. 11:50:19

@alagi:

Hmmm. Nem célom, és nem kenyerem a te meggyőzésed. De vicces, hogy a saját elvakult szemszögedből ragadsz ki mindent, és ami nem illik bele ebbe a világképbe, azt észre sem veszed.

Lássuk:

""Nem, nem vagyok egyik véglet sem"

de bizony, lentebb el is szolod magad, ugyhogy legalabb magadat ne csapd be. :)
"

Hmmm talán megengeded nekem, hogy eldöntsem milyen, és hogyan vagyok. :)

"Arra hogy a kutyasip kibocsajt egy jelet, arra nagyon jo bizonyitekok vannak: a kutyak viselkedesen nagyon jol latszik, es lehet olyan muszert epiteni ami erzekeli. Vannak hasonlo jo bizonyitekok a telepatia letere? Nem kell hogy en szemelyesen eszleljem a jelet."

Előre borítékolni tudtam a válaszod, megint nem a lényeget vetted ki belőle.
A lényeg az, hogy a te álláspontod szerint amit nem lehet mérni, leírni, tudományosan érzékelni az nincs, amit lehet, az meg van. Ez a hozzáállás úgy ahogy van hülyeség, és az emberi egoizmusod, és nagyképűségedből ered. Nem gondolod, hogy az emberi tudomány határán kívül is létezhetnek dolgok, amit sem mérni, megmagyarázni, egyenlőre nem tudunk? Attól még, hogy nincs rá szerkezetünk, nem tudunk hozzá eleget még lehet nem? :) Hiba lenne azt képzelni, hogy mindent tudunk mérni, és jelezni, vagy kimutatni. Ha belegondolsz az emberiség fejlődésébe az elmúlt 100 évben csak, hiba, és korlátoltság azt hinni, hogy révbe értünk, mindent tudunk, és nincs hová fejlődni, ha előrevetíted ezt a fejlődési iramot a múltból a jövőbe.

"felnottes hozzaallas egyszeruen elveti, mint amire nincs bizonyitek (de amit teljesen nyitottan merlegelt)."

Hát ez megint csak egyoldalú. Hogyan vethetnél el valamit, bármi is az, amire ugyan nincs bizonyíték, de arra sincs egyértelmű bizonyíték, hogy nem létezik? Ha valami létének elvárod a bizonyítását, akkor a nem létezését is bizonyítani kellene ugyanezek elvek mentén nem?

"Aha. Az atkoknak tudomanyos alapja van? Na erre nagyon nyitottan szeretnek tudomanyos bizonyitekot kerni. :)"

Tudományos tény, hogy régen a betegségeket varázslatnak hitték? Igen. Idővel bebizonyosodott, hogy baktériumok, vírusok stb. okozzák. Ha beszélgetnél egy középkori emberrel, nagyokat nevetne a te tudományos magyarázataidon, és a felét sem hinné el.

"_Minden_ olyan jelenseg? Ezt komolyan gondolod? Szellemidezes, Jeti, Unikornis, az 1000 fele, egymasnak paronkent ellentmondo alternativ rakgyogyitasi modszer, a vizauto, orokmozgok, kreacionizmus, atilla-domb, szivcsakra a pilisben, ESP, uri geller, alien abductions, gabonakorok, ordoguzes, asztrologia, tarot joslas, tenyerjoslas, feng shui, ayurveda, homeopatia .....
Ezeknek mind van tudomanyos alapja? Ezek mind igazak/mukodnek?"

Mindaz amit ma még nem értünk és nem tudunk, az nem azt jelenti, hogy nem létezik. A jövő, és a korlátainkon túl lévő dolgok halmaza egy "letakart kosár" amiből bármi lehet még. Könnyen lehet hogy idővel erről a sok dologról bebizonyosodik hogy balgaság. DE AZ IS LEHET HOGY NEM ÍGY LESZ!!!!!!!!!

Úgy gondolom, felesleges bizonygatnom neked mindazt amit leírtam. Összegezve ha valami létezésére nincs bizonyíték, az nem azt jelenti hogy nem létezik. Egy állítást nem lehet azzal cáfolni, hogy "nincs bizonyíték a létezésére"
Ha azt mondom neked hogy van egy Ferrarim, nem veted el az állításomat csak azért, mert sosem láttál együtt vele, vagyis nincs rá bizonyítékod, addig amíg bizonyítani nem tudod az ellenkezőjét. Addig lehet hogy van, de az is lehet hogy nincs.

Gukker 2015.07.17. 12:27:56

@Kósza Róbert: "Összegezve ha valami létezésére nincs bizonyíték, az nem azt jelenti hogy nem létezik. Egy állítást nem lehet azzal cáfolni, hogy "nincs bizonyíték a létezésére" "
Pontosan ez az az "érvelés", amiből látszik, hogy te a miszticizmus táborához tartozol, akármit is hazudsz magadnak.
Ez egy milliószor kitárgyalt dolog, amiből látszik, hogy fogalmad sincs róla, hogy működnek a világ dolgai.
Először is, ha te állítasz valamit (Isten létezik, az ultrahangos síp működik, van telepátia) azt NEKED kell bizonyítani! Nem annak, akinek mondod!
Ha valami létezésére nincs bizonyíték, az csak azt jelenti, hogy a létezésére nincs bizonyíték. Egyetlen szkeptikus sem mondja azt pl., hogy nincs Isten, csak azt, hogy nem bizonyított a létezése (az ateisták mondják, hogy nincs Isten, akik [bár ugye misztikus oldalról nagy a kísértés rá, de] nem egyenlőek a szkeptikusokkal).
A másik nagy tévedésed, hogy tudomány mint olyan nem valamiféle önálló szervezet, vagy személy. A tudomány egy módszertan, ami mindig az _adott fejlettségű_ társadalom világot való megismerését segíti.
Száz éve, kétszáz éve, ezer éve teljesen más volt a tudomány(os módszertan), mint ma. De ez teljesen természetes. És éppen ebben a szöges ellentéte a miszticizmusnak. Hogy nem _egy_ begyepesedett nézőpontot képvisel, amin nem lehet változtatni, hanem mindig az adott fejlettségi szintnek megfelelőt.

Gukker 2015.07.17. 12:56:36

-- Isten létezik!
-- Felőlem… Bizonyítsd be, hogy létezik, akkor elhiszem.
-- Szóval azt mondod, nem létezik Isten? Hahaha! Most megvagy! Bizonyítsd be te, hogy nem létezik Isten!
-- Én bizonyítsam be? De hát te járkálsz itt mindenfelé és kiabálod szét, hogy Isten létezik, neked kéne bizonyítékokkal szolgálnod.
-- Aha! Szóval te sem tudod bizonyítani, hogy nem létezik Isten! Akkor hogy mered azt állítani, hogy nem is létezik?!
-- De hát én nem is…
-- Látod, te is csak hebegsz-habogsz itt összevissza, de nem tudod bizonyítani az igazad. Hát hogyan is tudnád, amikor Isten létezését tudományos eszközökkel nem is lehet kimutatni!
-- De hát, ha nem is lehet kimutatni, akkor honnan tu…
-- Különben is mit mondtál az első mondatodban?? „Elhiszem”? Na, látod, te is csak hitből élsz, a tudomány is csak egy vallás és te vagy a papja.
-- Nem, ez nem így működik a vallásos hit és a…
-- Aha! Szóval magyarázkodsz, ebből is látszik, hogy nekem van igazam.
-- <sóhaj>

Kósza Róbert 2015.07.17. 13:09:57

:) Legyen úgy ahogy mondod, a te világodban:)

alagi 2015.07.17. 13:25:40

@Kósza Róbert: Szalmababot pufolsz, mint Gukker is ramutatott. Sehol nem allitottam hogy valamirol tudnam biztosra hogy nem letezik.

Nagyon sok olyan dolog van, aminek a nem letezere nincsen bizonyitekunk, megse gondolja komolyan senki sem hogy leteznek. Pl. Unikornis, sarkanyok, bunkerek a holdon, lakohaz a jupiter holdjain, egy szep porcelan teascsesze ami a fold palyajan kering a nap korul, a bal vall folott teliholdkor hatrakopes gyogyhatasa, stb. stb..

En csupan annyit teszek, hogy a helyen kezelem a dolgokat. Az isten letere pl. pontosan ugyanannyi bizonyitek van mint a telapo letezesere, ezert pontosan annyi eselyt adok isten letenek mint a telapo letenek. Amint uj bizonyitekok kerulnek elo, az allaspontomat rogton revidealom.

"Mindaz amit ma még nem értünk és nem tudunk, az nem azt jelenti, hogy nem létezik. A jövő, és a korlátainkon túl lévő dolgok halmaza egy "letakart kosár" amiből bármi lehet még. "

Ez tipikus ezo erveles. Az hogy egy csomo dologrol nem tudunk ami letezik nem jogosit fel arra hogy a kedvenc teoriadat (amire semmi bizonyitek vagy utalas nincs a kiserletek alapjan) letezonek tekintsd. De persze csak akkor ha a Vilagot akarod megismerni. Ha egy neked tetszo alomvilagban akarsz elni akkor nyugodtan.

"Könnyen lehet hogy idővel erről a sok dologról bebizonyosodik hogy balgaság."

Le mernem fogadni hogy egy csomo dologrol amiben te még hiszel mar bebizonyosodott hogy balgasagok. :)

(Gukker: egyebkent szerintem szerencsesebb (es elterjedtebb) szohasznalat az hogy az ateista az aki nem hisz isten leteben. Aki abban hisz hogy isten nem letezik az valami mas, es szerintem nem sokkal jobb mint egy vallasos ember)

Kósza Róbert 2015.07.17. 13:46:49

Hmmm. Szerintem az embert a tapasztalat vezeti a bizonyosságra. Lehetnének a Jupiteren lakóházak, sosem voltam ott, hogy kijelenthessem, nincsenek. Igaz, azt sem állíthatom, hogy vannak. Nemrég vették észre a tudósok, hogy a tenger alatti vulkánok környezetében olyan lények élnek, akik alkalmazkodtak ahhoz, és elvileg nem is létezhetnének. (legalábbis a tudomány eddigi állása szerint) A saját földünket sem ismerjük tökéletesen, nemhogy az egész univerzumot!
Találtak olyan dinoszaurusz maradványokat, amelyekből megállapították, hogy képesek voltak egyfajta tűz leheletre, aka sárkányok. Mások szerint a sárkányokat szellemi és képletes voltukban kell érteni. Mivel van egy tengeri élőlény a narvál, amelynek pont olyan szarva van mint az unikornisnak, akár létezhetett ez egy ló formájában is. Ki merne biztosat állítani? Időnként partra vet a tenger olyan tetemeket, ami szintén a tudomány szerint nem létezik, vagy rég kihalt faj.

És megint elmondom a félreértések elkerülése végett:
Nem, nem vagyok ezoterikus. Természetesen tettem utazásokat abba a világba is, hiszen amit nem értek, és nem próbáltam, arról igen nehezen tudnék hitelt érdemlően nyilatkozni.

És Gukker szavaival élve:
Én nem azt mondtam hogy létezik isten. Én azt mondom, akár létezhet is. Attól függ, hiszel e benne vagy sem. Minden tőled függ.

Gukker 2015.07.17. 16:18:50

@Kósza Róbert:
"Én azt mondom, akár létezhet is. Attól függ, hiszel e benne vagy sem"
Öööö. Nem. Ezt már elmondta alagi is, és most elmondom én is: attól, hogy valamiben hiszel, az nem válik valóra. Maximum egy álomvilágban, a saját kicsi világodban. A valóságban nem.
(És kérlek ne menjünk olyan mélységekbe, hogy mi a valóság és mi nem.)
@alagi: Egyébként igen, pont erre utaltam a képzelt párbeszédben is, hogy hit és hit között óriási nagy a különbség.
Amit természetesen a misztikusok szándékosan nem akarnak tudomásul venni.
Ahogy mondani szokás: A bélyeggyűjtés az egy hobbi. Az, hogy én nem gyűjtök bélyeget, az nem egy hobbi.

Gukker 2015.07.17. 16:19:40

Whoa, a kommentmotor nem engedi beírni Tudjukki nevét?? Segítek, w-vel kezdődik!

alagi 2015.07.17. 16:55:04

@Kósza Róbert: Megint tipikus ezos erveles. Mivel nem tudunk semmit biztosra, ezert nem tudunk semmit sem. Hat nem ez a helyzet. Minden epeszu ember le merne fogadni nagy osszegben, hogy a kovetkezo evben (csak hogy legyen egy idopont a fogadas elbiralasara) nem fognak unikornist vagy sarkanyt (esetleg tetemet) talalni. Mindezt persze ugy, hogy nem vagyunk _teljesen_ biztosak, hogy a fogadast meg fogjuk-e nyerni, mert ugy van narval is, es hat akkor ugye miert ne lehetne unikornis is akar.

"és elvileg nem is létezhetnének. (legalábbis a tudomány eddigi állása szerint)"

megint tipikus ezos erveles. Last meg: "xy azt mondta hogy marpedig levegonel nehezebb repulo szerkezet tudomanyosan nem letezhet, tehat az osszes tudos sikhulye." Az aki ezt mondta az tevedett, de ez nem jelenti azt hogy az egesz tudomanyt ahogy van dobjuk a kukaba.

Kósza Róbert 2015.07.18. 09:31:47

@alagi:

A következő évben. :) Nem kell addig várni, 2002-ben magyarországon is találtak ilyen leletet.
lfg.hu/8019/hirek/sarkanycsontok-a-bakonyban/
A tudomány szerint az emberiség 4-6 millió éves. A föld ennél "kicsit" öregebb. Nem gondolod, hogy elég keveset tudunk a saját múltunkról? Nyilván ami nagyon régen történt, arról fogalmunk sem lehet. Hiszen az idő "megeszi" a tárgyi bizonyítékokat. Abból okoskodunk ki valamit, ami megmaradt. Ami szerintem nagyon kevés, amolyan lottójáték.

Dobjuk a tudományt a kukába? Neeem eszembe sem jutott ilyen. Csak fel kell fogni, hogy nem tudunk mindent, és amit eddig megtudtunk az sem biztos. Vagyis a tudomány nem mindenható valami. Ahogy az energetikai szemléletmód sem az, könnyedén lehet, hogy elvitatkozgatunk erről-arról aztán évek múlva kiderül, hogy egyikőnknek sem volt igaza.

Gukker:
"Én azt mondom, akár létezhet is. Attól függ, hiszel e benne vagy sem"
Öööö. Nem"

Ööööö. De. De ez az én látásmódom, fölöslegesen magyarázod, hogy nem így van, és én sem foglak meggyőzni, hogy igen. Mivel mindketten másképpen látjuk a világot, arról gyökeresen eltérő véleménnyel rendelkezünk. Én a saját tapasztalataim alapján alkottam meg a világképem, te a tied alapján. Nevezheted az én világomat "álomvilágnak", és gondolhatsz rólam bármit, amit láttam, hallottam, tapasztaltam, azt nem tudod kétségbe vonni.:) Azért mert nem tudsz a saját magad szabta határokon átlátni, azért még több a világ, mint amit ismersz belőle. Legalábbis számomra. Neked nem.:)

Szilágyi András 2015.07.18. 10:48:12

@Kósza Róbert: Észrevetted, hogy az általad linkelt cikk megjelenésének dátuma: április 1.?

Kósza Róbert 2015.07.18. 11:01:14

Nem, csak belinkeltem az elsőt, amit találtam. "lyukra futottam. De van egy csomó.

Szilágyi András 2015.07.18. 11:12:01

@Kósza Róbert: És ismét lyukra futottál:
teamico.wikia.com/wiki/Jebal-Barez_skeleton

Nem megy ez neked... :)
Picit több szkepticizmust!

Kósza Róbert 2015.07.18. 11:16:22

Hmmm:) Megéri nevetni magamon. :)
Majd figyelmesebben körülnézek.

alagi 2015.07.18. 12:37:37

@Kósza Róbert:

Hat igen. Az eredeti kerdesemet (amire nem kaptam valaszt) leszukithetjuk erre is:

Hogyan dontod el egy tetszoleges weblaprol hogy amit rajta talalsz az igaz-e?

Ugy latszik neked meg ez sem megy. Vagy nem hitted el rendesen a sziveddel oket? Hogyhogy megsem lett az igaz, te hiszel benne, nem? Akkor megsem te teremted a valosagodat?

Kósza Róbert 2015.07.18. 15:32:39

@alagi:
Természetes hogy a figyelmetlenségemből gúnyt űzöl. Mivel siettem, és nem figyeltem oda, ezért belinkeltem az első találatot amit találtam. Köze sem volt hozzá a szívemnek, de az eszemnek sem. (viszont tőled csak ennyi tellik:) )

Az, hogy én mit hiszek vagy sem, az egy dolog. Az én hitemen nem tudsz változtatni, ahogy én sem a tieden.

Mivel a sárkányok több nemzet és földrész meséiben mondáiban megjelentek, ezért nem lehet egyöntetűen a misztikum körébe sorolni őket. A te tudományokkal telezsúfolt elméd talán igazolást nyer abban, hogy a dinoszauruszokkal hozzák őket kapcsolatba... nekem nincs szükségem ehhez semmire.

alagi 2015.07.18. 19:00:28

@Kósza Róbert: Te uzol gunyt sajat magadbol. Elojossz itt a mindent atolelo vilagnezeti allitasaiddal, aztan 10 kommenttel lejjebb bemumtatod hogy mennyit ernek.

"Köze sem volt hozzá a szívemnek, de az eszemnek sem. "

Magyarazzam hogy mekkora ostobasag utolag eldonteni egy allitasodrol hogy a szivednek es eszednek volt-e koze hozza (ha igaznak bizonyult akkor igen, egyebkent rafogod hogy nem is erezted a sziveddel), vagy ezt magadtol is atlatod?

Hajlando vagy fogadni hogy fogsz talalni hiteles, sarkany vagy unikornis leletrol szolo bizonyitekot?

"Mivel a sárkányok több nemzet és földrész meséiben mondáiban megjelentek, ezért nem lehet egyöntetűen a misztikum körébe sorolni őket. "

Tehat akkor peldaul a telapot sem lehet egyontetuen a misztikum korebe sorolni, ugye?

Kósza Róbert 2015.07.18. 20:56:24

@alagi:

A télapó mondakörnek is van (volt) valóságalapja.

"Magyarazzam hogy mekkora ostobasag utolag eldonteni egy allitasodrol hogy a szivednek es eszednek volt-e koze hozza (ha igaznak bizonyult akkor igen, egyebkent rafogod hogy nem is erezted a sziveddel), vagy ezt magadtol is atlatod?"

Nem eldöntöttem utólag, hanem pusztán elsietve belinkeltem valamit anélkül, hogy ellenőriztem volna. Mintha veled sosem történt volna ilyesmi.

Bármit is gondolsz a materialista világodon kívül létezik másik világ is. Azért mert te csak a materialista dolgokról vagy hajlandó tudomást venni, az nem azt jelenti, hogy nincs. Ez nyilván a te földhözragadtságodat jellemzi. Nyilván a következő gondolatod az lenne, hogy hol erre a bizonyíték? Bizonyíték márpedig nincs. Én éreztem, láttam tapasztaltam olyan dolgokat amelyekre nincs magyarázat. Még. Nekem ez elég bizonyíték.

Eleddig nagyon hasznos volt számomra ez a beszélgetés, köszönöm hogy megosztottad velem a gondolataidat. Bár nem értek egyet vele, nem is fogok soha, megvolt a maga haszna.

alagi 2015.07.18. 21:58:32

@Kósza Róbert:

"A télapó mondakörnek is van (volt) valóságalapja."

"valosagalapja", aham. Csak nem moszkvaban hanem leningradban, nem moszkvicsokat hanem ladakat, es nem osztogatnak hanem fosztogatnak.

"Nem eldöntöttem utólag, hanem pusztán elsietve belinkeltem valamit anélkül, hogy ellenőriztem volna. Mintha veled sosem történt volna ilyesmi."

En szoktam tevedni, es ezzel teljesen tisztaban vagyok. Ezert is nem allitom hogy barmi amit a szivemmel erzek az feltetlenul igaz, es en teremtem a magam valosagat, amiben minden ugy van ahogy en hiszem.

"Bármit is gondolsz a materialista világodon kívül létezik másik világ is. Azért mert te csak a materialista dolgokról vagy hajlandó tudomást venni, az nem azt jelenti, hogy nincs."

En nem csak a materialista dolgokrol vagyok hajlando tudomast venni. (pl. tudni vélem hogy a boci-boci tarka is letezik, de nem anyag) En olyan dolgokrol veszek tudomast, amik letezesere bizonyitek van, akar anyagiak, akar nem.

"Bizonyíték márpedig nincs. Én éreztem, láttam tapasztaltam olyan dolgokat amelyekre nincs magyarázat. Még. Nekem ez elég bizonyíték. "

Ezzel azert van problema. Tortent tehat nehany olyan dolog, amit te nem tudtal megmagyarazni a misztikus vilagkeped nelkul. Az egyetlen lehetoseg szerinted az hogy letezik egy hattervilag.
Es mi van a kovetkezo lehetosegekkel:
-Meg lehet magyarazni a tudomanyos alapu vilagkepen belul, csak neked nem sikerult.
-Rosszul emlekszel valamire.
-Erzekszervi csalodas aldozata lettel.
-koincidencia (attol fuggoen mifele elmenyrol beszelunk)
- stb, amire meg en se gondoltam.

Ez kb. olyan mint az a buta istenerv, hogy nem tudjuk hogyan lehet az hogy neha villamlik/fejlodhetett ki az allatvilag/ keletkezett az univerzum/ lehet a fejunkben egy kep istenrol/ stb. tehat isten.

Kósza Róbert 2015.07.18. 22:03:58

"-Meg lehet magyarazni a tudomanyos alapu vilagkepen belul, csak neked nem sikerult.
-Rosszul emlekszel valamire.
-Erzekszervi csalodas aldozata lettel.
-koincidencia (attol fuggoen mifele elmenyrol beszelunk)
- stb, amire meg en se gondoltam."

Ez mind mind benne van a pakliban. De annak a bizonyos paklinak ez csak egy elenyésző részét soroltad fel. Aki bizonyosan tud valamit, az tudja a legbiztosabban, hogy nem tud semmit.

alagi 2015.07.18. 22:05:43

@Kósza Róbert: "Bár nem értek egyet vele, nem is fogok soha"

Ja igen, itt nagyszeruen demonstralod hogy kettonk kozul ki a begyoposodott, koszi.

Kósza Róbert 2015.07.18. 22:06:13

@alagi:

Sok lehetőséget számításba vettem. Aztán arra hagyatkoztam amit a legigazabbnak véltem. Logikus rendszerező elmeként nem hagytam ki egyetlen lehetséges variációt sem.

Kósza Róbert 2015.07.18. 22:07:24

@alagi:

Nem, szó sincs arról, hogy bármelyikőnk begyöpösödött lenne!!!!!
Csak más a véleményünk, ennyi.

alagi 2015.07.18. 22:07:49

@Kósza Róbert: "Ez mind mind benne van a pakliban."

Tehat akkor ezek az elmenyek megsem jelentenek bizonyitekot a misztikus vilagkeped elemeinek a letezesere, ugye?

(Senki sem vitatja hogy lehetseges, arrol beszeltunk hogy van-e ra bizonyitek)

Kósza Róbert 2015.07.19. 08:02:28

@alagi:

Nekem elégséges volt bizonyítéknak.
Nyilván nem tudok eléd tenni egy fényképet, vagy egy videó felvételt ami neked is elég lenne.

De mint normális ember, elsőre én is próbáltam valami kézenfekvő magyarázattal szolgálni, vagyis nem az volt az első gondolatom, hogy óóóó természetfeletti....
Természetesen benne van a pakliban, hogy tévedtem, hallucináltam, elment a józan eszem, megtévesztettem magam, és könnyen lehet, hogy amit én világképnek gondolok, az nem más mint egy elme szüleménye.
DE NEM HISZEM. És nagyon sokan mások, tőlem függetlenül akár térben, vagy időben hasonló, vagy ugyanolyan élményekről számoltak be.

Vannak olyan dolgok, amiket nem tudsz leírni szavakkal. Egyszerűen azért, mert a szó amit használnál rá nem elég jó ahhoz, hogy leírd vele azt amit tapasztaltál. Például, ha azt mondanám, hogy találkoztam magammal, és minden életszakaszomban élő önmagam külön-külön megjelent nekem egyszerre, akkor megpróbáltam neked leírni egy olyan eseményt, amit elég kevéssé érzékeltetnek a szavak amiket a leírására használtam. Mert jóval TÖBB annál. Olyan, mintha egy Ferrarit egyszerűen "autó" néven illetnél, igaz amit mondasz, de mégis mennyivel több az, ami a szó mögött van. Ha átélsz ilyen dolgokat, akkor rájössz, hogy mindaz, ami történik a világban azt megpróbálod az emberi fogalmaid közé beszorítani, de nem lehet. És amikor rájössz, hogy több van a világban mint ami az ember realista világképe....akkor természetesen elgondolkozol mindezen.

Vagy itt az istenhit. Isten jóval több annál mint amit a szó maga jelöl. Sőt maga szó hogy isten, az is csak egy emberi reakció egy olyan jelenségre amire nincs, vagy nem tudsz magyarázatot adni. Nem állíthatnám, hogy nincs. És azt sem, hogy abban a formában létezik, ahogy az emberiség hiszi. De valami van.

alagi 2015.07.19. 10:42:49

@Kósza Róbert: "Nyilván nem tudok eléd tenni egy fényképet, vagy egy videó felvételt ami neked is elég lenne."

Amid van az neked se kellene hogy elegseges legyen ha elfogulatlanul allnal hozza. Beismerted hogy van meg egy csomo lehetoseg amit nem zartal ki. Ez olyan mintha a birosagon lenne 15 ember akik egy gyilkossagot elkovethettek, es te talalomra kivalasztanal egyet es hajtogatnal hogy szerinted o volt az. igaz benne van a pakliban hogy egyatalan nem o volt, de te teljesen meg vagy gyozodve, es ezert iteljuk el, aki meg nem fogadja el hogy o volt a gyilkos az a foldhozragadt materialista, aki azt hiszi hogy mindent tud. (remelem igy vilagos hogy milyen abszurd az allaspontod)

"DE NEM HISZEM."

Ez mar vilagos volt eddig is, fentebb is irtad hogy te soha semmilyen korulmenyek kozott nem szandekozol megvaltoztatni a velemenyed.
Elofordult mar veled hogy tevedtel?

Ha van kedved es nem tul szemelyes, ird le az elmenyeid, en kivancsi vagyok.

"Vagy itt az istenhit. Isten jóval több annál mint amit a szó maga jelöl. "

Mar bocs, de ez csak sz*rkavaras. Eloszor definiald hogy mit ertesz isten alatt, aztan eloadhatod hogy milyen okok miatt hiszed azt hogy ez a dolog letezik.

"Sőt maga szó hogy isten, az is csak egy emberi reakció egy olyan jelenségre amire nincs, vagy nem tudsz magyarázatot adni."

Ha en talalkozok egy ilyen jelenseggel akkor az en reakciom az az hogy "erre a jelensegre nem tudok magyarazatot adni", nem pedig az hogy isten. (az a gyerekes valasz. Az hogy az emberek egy (egyre kisebb) resze igy all hozza az nem legitimalja ezt az allaspontot.)

"Nem állíthatnám, hogy nincs. És azt sem, hogy abban a formában létezik, ahogy az emberiség hiszi. De valami van. "

Mi az a valami? Mibol gondolod hogy az a valami van?

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása