Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Befellegzett a homeopátiának

A Szkeptikus Társaság ezúton értesíti minden kedves olvasóját, hogy megelégelte a homeopátiáról folyó parttalan vitát, ezért egy végleges megoldással le is zárja azt.

Kedves Olvasó!
A következő írás természetesen a fantázia szüleménye, semmiféle alapja nincs. A bejegyzés célja az elgondolkodtatás. Véleményünk szerint pontosan ugyanannyi bizonyíték van a homeopátia és a biorezonancia működésére, mint a cikkben tárgyalt „DP mező” létére és hatásaira. Akik elfogadják a homeopátia rezgések átviteléről szóló magyarázatát, azoknak az ilyen módon való semlegesítését is el kell fogadniuk.

Mint közismert, a homeopátia alapelve Samuel Hahnemann német orvos öröksége. Holisztikus gyógymód, mely a testünk sejtjeinek rezgését állítja vissza az optimális értékre, így segítve a szervezet önregenerációs képességét. Alapelve, hogy a megfelelően kezelt víz emlékszik (lásd: Masaru Emoto munkássága) a hatóanyag rezgéseire, és ezt átadja a hordozó cukorgolyónak.

Mint tudjuk a homeopata orvosok ajánlásaiból, a mentol, a kámfor, az eukaliptusz és több illóolaj a homeopátiás szerek hatását lerövidíti, csökkenti, rosszabb esetben teljesen meg is szünteti. A készítményeket elektromágneses sugárzást kibocsátó eszközöktől távol kell tartani, mivel ezek is csökkentik, illetve megszüntetik a homeopátiás termékek hatékonyságát.

Az is közismert, hogy a bolygónk felszíne és ionoszférája közötti elektromos kisülések miatt egy alacsony, 7,8 Hz frekvenciájú elektromágneses rezgés mérhető mindenütt. Ezek az úgynevezett Schumann-hullámok. Ezt a 7,8 Hz frekvenciát bátran nevezhetjük bioenergiának.  Nem meglepő hát, hogy a Schumann-hullám frekvenciája (majdnem) megegyezik az agy alfa-hullámának frekvenciájával.

A homeopátiás termékek depontenciálása (anti-energetizálása)

2009 januárjában két fiatal szkeptikus tudós bátran szembefordult a hagyományokkal, és a homeopátiát vették górcső alá. Biorezonanciás készülékkel ellenőrizték a kereskedelmi forgalomban is kapható homeopátiás termékek frekvenciáit, illetve hirtelen ötlettől vezérelve megvizsgálták, hogy milyen hatással is rendelkezik a Schumann-frekvencia homeopátiás hígításban. Ehhez a 7,8 Hz frekvenciát a százszorosára hígították (dinamizálták) és három lépés után elérték a 7,8 Mhz frekvenciát ami lényegében a „Schumann Wave 3C” homeopátiás potenciának felel meg.

Meglepődve tapasztalták, hogy ha a 7,8 MHz frekvencia amplitúdóját egy, a kereskedelemben is kapható fogkrém saját biorezonanciájával modulálják, akkor az rövid időn belül teljes mértékben törli a homeopátiás cukorgolyókban tárolt frekvenciainformációt. Ezt a jelenséget depotenciálási effektusnak (röviden DP effektusnak) nevezték el. Elemzések és tesztek után megállapították, hogy a DP effektust a fogkrémben található mentol és eukaliptusz rezgése okozza, ami teljesen egybevág a homeopátiás orvosok megfigyelésével.

Hosszadalmas tesztelés után sikerült előállítaniuk a legerősebb DP effektussal bíró illóanyag-komplexet, amely a másodperc törtrésze alatt törölte a tárolt információt. A pontos összetételt nem hozták nyilvánosságra, mivel szabadalmaztatása most zajlik.

Ez a két fiatal kutató 2009 decemberében a Szkeptikus Társasághoz fordult, hogy a laborkörülmények után komolyabb léptékben is kipróbálhassák felfedezésüket. A Társaság 328 kg homeopátiás termék felajánlásával járult hozzá a DP effektus komoly léptékű tesztjeihez, illetve aktívan részt vett a teszt lebonyolításában.

A kísérletben a nagy mennyiségű terméket két kisebb csomagra osztották, és ebből az egyiket irányított antennával besugározták. A besugárzás pontosan 10 másodpercig tartott, a már tárgyalt 7,8 MHz-es, amplitúdómodulált elektromágneses hullámokkal.  Laborellenőrzések során beigazolódott, hogy a besugárzott csomag teljes egészében elveszítette jótékony tulajdonságát, az abban található termék már csak a tejcukorra jellemző biorezgéseket mutatta. A másik csomag megtartotta eredeti tulajdonságait.

Mire jó ez?

Sok álmatlan éjszakát okozott kutatóinknak a dilemma, hogy mit kezdjenek az eredményekkel. Publikálhatták volna neves szakmai lapokban, kitéve magukat a támadásoknak, építhettek volna MLM rendszerű vállalkozást háztartási felhasználásra alkalmas gépre alapozva, vagy egyszerűen csak elsüllyeszthették volna a fiók mélyére. Ötletek ötleteket követtek, s végül a kutatók a megvalósítás mellett döntöttek, amibe újra bevontak minket is.

Gondoljunk nagyot, valósítsuk meg

A sikeren felbuzdulva még nagyobb léptékekben kezdtünk gondolkodni. 2010 márciusában pénzügyi befektetőket kerestünk, az egész országot lefedő DP mező létrehozásához. A kezdeti nehézségeket siker követte, mivel több gyógyszergyár csatlakozott a kezdeményezéshez, és pár hónappal később elkezdődött az építkezés.

Elkészültünk

2010. október 1-től üzembe állítottuk a Very Big Oscillator Circuit (továbbiakban VBOC) berendezést, amely minden készen tárolt és újonnan előállított homeopátiás készítmény rezgését semlegesíti. A rendszer egy adótoronyból és a hozzá tartózó erősítőből és adóberendezésből, modulátorokból, illetve az ezeket vezérlő készülékekből áll. Az illóanyag-keverék biorezgését a legújabb fejlesztésű biorezonanciás készülékkel vesszük, amelyet a NASA fejlesztett ki az űrhajósok egészségi állapotának felméréséhez. A biorezgés frekvenciájával moduláljuk a három lépésben előállított „Schumann Wave 3C” (7,8 MHz +- 0,5 MHz) frekvenciasávot, és ezt felerősítve kisugározzuk az adótornyon keresztül. A több megawattos adó titokban készült, a pontos helye bizalmas információ.

Lefedettség

Elsődleges célunk, hogy az adónk 100%-os lefedettséget nyújtson az ország területén. Mint tudjuk, az elektromágneses hullámok a távolság négyzetével arányosan csillapodnak, így a megfelelő adóteljesítménnyel sikeresen elértük a kb. 91%-os lefedettséget. A közeljövőben várható adóteljesítmény-növeléstől azt várjuk, hogy a VBOC mező teljesen lefedje az országot.

Döbbenetes eredmények

Kutatócsapatokat indítottunk az ország megyeszékhelyeire a VBOC mező hatásának ellenőrzésére. Az eredmények magukért beszélnek, ehhez nem kívánunk semmit hozzátenni.

A homeopátiás készítmények hatáscsökkenése

A tesztelt homeopátiás készítmény elkészítésétől a teljes hatástalanságig eltelt idő másodpercben

Helyszín

Arnica 30CH

Arnica 200CH

Apis mellifica 30CH

Komplex

Budapest

0,1

0,2

0,1

0,2

Székesfehérvár

0,2

0,4

0,2

0,3

Nyíregyháza

2

3,8

2

3,8

Szeged

25

49

26

52

 

Az eredményekből kiderült, hogy van még feladatunk, mivel a Szegeden mért adatok nem kielégítőek. A saját magunknak megfogalmazott minőségbiztosítási elvárásoknak megfelelően a hatáscsökkenés idejét az egész ország területén 1 másodperc alá szeretnénk szorítani.

Irány Európa

A tapasztalt döbbenetes eredményekről értesítettük a nemzetközi szkeptikus szervezeteket, akik egységesen egyetértettek egy egész Európát lefedő VBOC hálózat kialakításában. A teljes projekt megvalósulása 2015-ben várható, de már most több szervezet is elkezdte az átadott műszaki dokumentációk alapján befektetők keresését. A várható üzembe állítások ütemezése a mellékelt térképen látható. Amennyiben sikerül elég anyagi támogatót szereznünk, megfontoljuk egy műhold kibérlését is.

Hogyan tovább?

A kutatások nem értek véget. Tudósaink tovább dolgoznak, hogy az illóanyag-keverék frekvenciájával közvetlenül a 7,8 Hz frekvenciát tudják modulálni, és az egész földet lefedő DP mezőt hozhassunk létre, feleslegessé téve a több különálló adótornyot. Ez azt jelentené, hogy egy adó a földgolyót használná antennának, amely azt eredményezné, hogy a Holdon sem lenne értelme homeopátiás terméket tárolni. A későbbiekben a teljesítmény növelésével a DP mező kiterjeszthető az egész belső naprendszerre, amely így védelmet nyújthat a biorezonancia elvén alapuló fegyverek ellen, pl. egy rosszindulatú földönkívüli támadás esetén.

További hatások

Nem megerősített forrásokból olyan visszajelzéseket kaptunk, miszerint több érdekes mellékhatása is van a DP mezőnek. Ezeket mérésekkel nem sikerült még alátámasztani, de mivel nagyon nagy horderejű jelenségekről van szó, mindenképp érdemes megemlíteni. Rövid időn belül megkezdjük a jelenségek vizsgálatát műszeres mérésekkel. 

  • Több, egymástól független, de egybehangzó beszámoló szerint, az Attila-domb mágikus ereje az adó bekapcsolása után teljes mértékben eltűnt. Rendszeres látogatók jelentették, hogy már nem érzik a dombból kiáramló energiát, és ezt az amatőr radiesztéták is megerősítették.
  • Hasonlóképpen járt a pilisi szívcsakra is. A csakrából kilépő energiát már a talajszint alatt semlegesíti a DP mező.
  • Hisztérikus pánik tört ki az egyik legjelentősebb radiesztéziai egyesületnél, mivel a DP mező elektromágneses hullámai interferálnak a Hartman-sugárzással, ezáltal a földsugárzási háló kimérhetetlenné válik. További érdekesség, hogy az adó bekapcsolása óta a vízérkeresők csak a statisztikai véletlennek megfelelő arányban találnak vizet.
  • Több televíziós gyógyító jelezte, hogy a mező felmágnesezi a pszicho-szikéjüket és képtelenek operálni. A távdiagnosztikát is összezavarja, mivel az úgy működik mint az MMR és mint tudjuk, az is elektromágneses hullámokat használ.

Köszönetnyilvánítás és felhívás

A magyarországi szkeptikusok nevében szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki segítette a projekt elindítását és megvalósítását.

Támogatókat keresünk az adóteljesítmény növelésénél felmerülő anyagi terhek átvállalására, valamint az európai tervek megvalósításához.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr522413847

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fenákel Judit - EZOTÉRIA 2011.01.27. 11:26:22

Évtizednél is régebben a főszerkesztőnknél rendezett bulin terhes kolléganőm – már jó nagy hassal – hanyatt feküdt a franciaágyon, s egy másik kolléganőm cérnába fogott ingát hintáztatott fölötte. „Fiú”, mondta az inga tulajdono...

Trackback: A színes, maradónás póló meg a hátul sportos, elöl elegáns bundesfrizura 2010.11.03. 07:26:40

Ja, a Feri igazi amerikai volt, nem csak bátor és vagány, de igazi haver is. Május 1-én például, a céllövölde mögött, Kenttel a szájában, halál lazán passzolta le a virsli- és sörjegyeket, amiket az apja íróasztalának a fiókjából emelt el néhány nappal...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ment_a_lista 2010.11.02. 08:59:07

Aha! Már értem. Biztos ez az oka, hogy beszedtem egy rakás oszcillálókokót és mégis influenzás lettem. Megfigyeltem azt is, hogy éjszakánként a HP szereim dobozai körül halvány fény dereng azóta, mióta bekapcsoltátok az adót. Nem lesz ez így jó! ;-)

pounderstibbons 2010.11.02. 09:22:35

Szerintem kamu. :)

Már a 7,8 Hz-es biorezgés is hatástalanítja a homeopatikus készítményeket UNIVERZUMSZERTE!

Ez a jeladótorony, csak a BIGPHARMAMAMAFFIA újabb CSAPDÁJA, hogy lehúzzák a KISEMBERT!!!!!

QUI PRÓDESZT!?!?!
(magyarul: Kihez folyik a desztilálálltvíz?)
A víz az élet, az élet a pénzről szól (egyeseknek), tehát a MI pénzünkből építenek újabb jeladótornyot (ÉRTED!!! Mármint nem érted, de a te pénzedből épül az ADÓ-tornyot, mint BABILONBAN!)

Viszont a SZEGEDI szalámi-Kutatóegyetem (ELTE-Btk) tőszomszédságában működő Nem-Egri borozóban, az alternatív-Becherovka díjas Horneiermesser Aladár már rájött, hogy a NYÚLSZAG megfelelő erőssége képes semlegesíteni BÁRMILYEN frekvenciát, illetve amplitúdót, valamint alkoholfokot.

Ennek köszönhetően csak a nálunk gyártott homeós bogyókat alaposan átdörgöljük NYÚLHÁJJAL, ami nemcsak semlegesíti az adótorony sugárzását, hanem még fokozza is a készítmény hatását és csökkenti a mellékhatást (amik eleve nincsenek, de így mégkevésbé, tehát duplán gyógyít! Ha ÖN beveszi, nemcsak ÖN, hanem tetszőleges Ön által kiválasztott személy IS GYÓGYUL!!!)

A nyúlhájjal bővebben John Updike majdnem-Nobel díjas is foglalkozott, akinek továbbra is elnyomja a jól megérdemelt jutalmát a DROGÉRIADÍLEREK DÍSZES DANDÁRA!
www.elharo.com/blog/pop-culture/books/2008/04/19/why-doesnt-john-updike-have-a-nobel-prize-yet/

De az igazság, és a halszem nem maradhat szárazon!

Rendeljen nyúlhájjal dörgölt bogyót MOST!:!:
hiszekenyvagyok@becsaphato.hu

2010.11.02. 10:43:44

Köszi, régen röhögtem ilyen jót!

vktrmrk 2010.11.02. 11:24:13

Én tudom, hol van a VBOC. Aki szeretné pontos helyét tudni, csak mert közismert, hogy közvetlenül mellette sokkal erősebb a hatás), annak megadnom a számlaszámom.

kovácske 2010.11.02. 13:58:23

rendkívüli jelentőségű felfedezés: a napokban befejeződött kísérlet eredményei szerint létezik egy speciálisan előállítható anyag, amit a hp szerekhez keverve a fent leírt depotencializáló hatás nem jelentkezik! elég az így előállított anyagot tartalmazó készülékbe helyezni a pl. higított holdfényt (hf) tartalmazó hp vakcinát és nem csak megvédi a rezgésének elvesztésétől, de a legújabb kísérletek eredménye szerint még fel is erősíti az eredeti holdfény (hf) rezgést. kereskedelmi forgalomban még nem kapható, mivel a mindenki tudja melyik maffia, csak azért nm írom le az érdekeltek nevét, mert nem akarom az olvasókat fölöslegesen erkölcstelen támadásaiknak (amit a Bíróságokon is hajlamosak elkövetelni!) veszélyébe sodorni.
a házilag is egyszerűen előállítható készülék amellyel ÖN is egyszerűen és gyorsan megnövelheti a hf rezgéspotenciálját egyelőre prototípusban létezik. a hozzá szükséges speciális Szabadalmi Eljárással kezelt rezgéserősítő hatású anyag nagyobb mennyiségben még nem áll rendelkezésre az előállítás nehézsége és időigényessége miatt, de ha küld egy felbélyegzett válaszborítékot és egy motivációs levelet, az igazán rászorulóknak Ingyen mintát küldök belőle, kizárólag a postaköltség és az előállítási költség töredékének fejébe!

kovácske 2010.11.02. 14:18:00

a szkeptikus társaság Nem Hivatalos (NH) tagjának közleménye szerint már a a depotencializáló antenna fejlesztése során kimutattak bizonyos anomáliákat a DP jelensége során, amelyeket - a legfrisebb kutatási eredmény szerint az eggyel feljebb leírt speciális anyag (spontán keletkezése nagyon ritka, 6E-23E23 eséllyel keletkezik egységnyi anyagban a föld mágneses sugárzásának hatására) már egészen kis mennyiségben való jelenléte a vizsgálati mintában, vagy Akár Csak a Kutatásra Használt Labor Helyiségben (például egy Kutató Ruházatán megtapadt Kis Mennyiség is!) képes egyelőre tudományosan nem megfejtett folyamat eredményeként a DP antenna HF rezgés csökkentő hatását mérésekkel igazoltan mérésekkel nem igazolható, Azaz Elenyészó mértékűre csökkenti.
Ennek a tapasztalatnak a nyomán elindult az újabb kutatás, a DP antenna HF rezgés-semlegesító hatását megakadályozó anyag hatását semlegesítő berendezés előllítására. A fenti bekezdésben hivatkozott forrásunk állítása szerint egyelőre titokban tartott kísérlet eredményes volt, a mai napon Kapcsolták Be a DP antenna HF rezgés kioltó hatását megakadályozó Anyag blokádhatását kioltó Újabb Antennát! A besugárzás forrásunk közlése szerint észrevehetetlen folyik és máris kioltja a korábban mért anomáliákat okozó rezgés-kioltás ellenes Anyag hatását!

A Keleten folytatott hagyományos népi tapasztalatokon alapuló tudománnyal folytatott kísérleteim során egyetlen ritka anyag-keveréket ismertem meg egy Öreg Keleti (ÖK) remete hagyatékában, ami alkalmas a DP antenna HF-kioltó hatását gátló anyag gátló hatásának kioltására szolgáló antenna hatását gátolni, ez pedig az Ajakumnak elnevezett szer, ami egy speciális keverék és elég belőle egy felbélyegzett válaszborítékban elhelyezhető Kis Mennyiség (KM) hogy a higított holdfényrezgést tartalmazó vakcina hatása a jövőben semmit nem csökkenve megegyezzen a DP antenna és titkos párja működése előtti állapottal!
A kutatási és utazási, valamint posta-költségek töredékének fejében válaszborítékot küldök!
Csak limitált mennyiségben, amíg el nem fogy!!!

pounderstibbons 2010.11.02. 14:41:33

@kovácske:
NE HIDGYDJENEK A CSALÓ Kovácske-nak-nek!
Akit már kizártak a boszorkányegyesületből is tiltott EBM alkalmazása miatt!

A vitalizált nyúlháj az igazi!

Láttak már AIDSes nyulat? Na ugye.

A nyúl hangja nem visszhangzik, továbbá nem tud repülni.

A nyúlketrec jobb mint a Faraday-Kalitka, mert nem megy bele a sugárzás, vagy ha mégis, annyira lecsökkenti a felezési idejét (1pikoperc/2 feles), hogy szétesik alkotóelemeire (víz+napfény+szelén).

josip 2010.11.02. 15:45:25

én látom a koliablakból az adótornyot.
Most már értem, hogy miért érzem kevésbé a tér görbületét (köztudomású, hogy a hülyeség görbíti a teret)
és ezért ég a bőröm, pedig napok óta kenem holdfényes alkohollal...

Támogatom!

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.11.02. 20:21:58

Nagyon szép! Benne van minden amit tudni kell erről a témáról.

Nebameg 2010.11.02. 21:17:58

Szemetek. Egyébként már épül a DDP torony is, abból a pénzből, amit a K+F-en megspóroltunk, ami nem kevés....

kovácske 2010.11.02. 23:55:04

@Nebameg: ejnye, nem figyelsz. már 2 kommenttel feljebb megírtam, hogy már meg is épült a DP torony (igaz, én még a projekt-nevén: Új Antennaként (ÚA) említettem). Szerencsére van megoldás: az ÚA (vagy másik nevén DDP) blokkoló biorezgésű antianyag! igaz, nem olcsó...
...az előállítás költsége, de most INGYEN rendelhető, csak elő kell fizetni a Renyhe Diagnózis c. lapra 4 évre, és máris a kisorsolt nyertes FÉL! áron kaphat a speciális anyagból.
plusz postázási és csomagolási költség.

MártonFull 2010.11.03. 09:48:50

Istenem ezt a hülyeséget.. emberek kitalálnak valamit beleadják a nép szájába az meg bezabálja és elhiszi megveszi megteszi, holott semmit sem ér max a kis lelkivilága megnyugszik, hogy már pedig ő mindent megtett a legborzalmasabb mikor valak iajánlgatja is az Ő csodaszerét ami persze 1000%-ig természetes összetevőkből van mindenféle gyomból gyümölcsből stb az ára pedig ennek ellenére őrült drága, senkinek nem esik le hogy miért????? Talán azért mert egy kamu az egész???
Ez a biorezgés meg ez már ugy ahogy van egy hatalmas nagy röhej...
PErsze akji ettől megnyugszik csinálja csak mindenki jobb ha előre tájékozódik és nem csak az ilyen kuruzslókat hallgatja meg hanem mondjuk az orvosát is megkérdezi a TÉNYEKRŐL!!! Nem pedig a lehetőségekről, meg a nagy taléánról, mer tarra én is mondhatok bármit... Vegyétek a szárított ürülékemet mert minden betegségből kigyógyultak!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.11.03. 16:33:27

"Mint közismert..."? Attól tartok Safranek, hogy maga gúnyolódik velem... Jöjjön csak kicsit közelebb...!

Rigor_mortis 2010.11.03. 19:25:41

Remélem, jó ügyvédetek van, mert beperelem az egész társaságot, hitelrontásért, és a raktáron maradt tetemes HP készítmény hatástalanításáért!
Tisztelettel
Dr. Med. HP RM, Phd, MSc stb. stb. stb.

Bobby Newmark 2010.11.04. 00:34:52

Hogy néz ki egy jóindulatú földönkívüli támadás? :P :D

pounderstibbons 2010.11.04. 00:50:26

@Bobby Newmark:
Idejönnek a földönkívüliek és legyilkolnak mindenkit a halálsugaraikkal, aki NEKED nem tetszik.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2010.11.04. 09:39:22

@Bobby Newmark: Te most belém kötöttél? Jól értettem? Tényleg ezt akarod? Beszótá'?
Mert, melyik három szóval kezdődik a kocsmai verekedés?
"Miva', miva', miva'?"

Bobby Newmark 2010.11.04. 13:13:51

@ezobiooko: És ekkora szemétséget, hogy hatástalanítod a homeopátiát, hogy lehet már csinálni, mi? És hogy számolsz el a saját lelkiismereteddel?

Ezek után legyek még kedves is?!

(:P :D)

Bobby Newmark 2010.11.04. 13:21:08

@pounderstibbons: Ja, értem. Az úgy tényleg nem is rossz. :P

scientia 2010.11.04. 15:54:35

Szerintem megint egy nagyon jó írás kaptunk ezobiooko-tól! Köszönjük. Remélem lesz még ilyen! :D

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.04. 22:06:20

hajrá szeptikusok, aggyatok az eretnekeknekk!!!

mágjára velűkk!

bubuka_visszater_ · http://facepalm.freeblog.hu 2010.11.06. 13:49:54

@pounderstibbons: kösz! rég röhögtem ilyen jót!

fokabacsi 2010.11.07. 12:02:27

Érdekes ! Az én fertőtlenítés céljából használt homeopatias szilvapálinkám hatásfokát nem csökkentette ! Egy cseppet sem ! :-))) Ezt barátom is tanúsíthatja, aki gyanútlanul sétálgatott a háza előtt a járdán négykézláb, és valami részeg disznó a kezére lépett!!;-))

mazolika 2010.11.22. 12:23:54

Szerintem nem csak vicces, de még igaz is :) De szerintem, ha egy homeopátiás szer hatását akarjuk negálni, elég nem hinni benne. Pár gondolatkatonát, érvrendszert mellé ásni, és máris csak krétaport nyel az ember.

szanaImas 2011.01.04. 15:41:18

Egyetlen dolog van amit a homeopátia védelmére fel lehet hozni, ezt viszont kötelező végighallgatni!

www.youtube.com/watch?v=9xPI1cVkyzI

albino combino 2011.01.21. 16:47:08

MÉGIS MI A FENÉT KÉPZELTEK MAGATOKRÓL???
Még csak most találtam meg ezt a cikket és nagyon fel vagyok háborodva azon amit tettetek. Az hogy a homepátiás szereknek elveszitek a gyógyító hatását az előre megfontolt gyilkosságnak is minősíthető.
Felelőtlenül rengeteg ember életét, egészségét sodortátok veszélybe. Ez nem marad annyiban abban biztosak lehettek!!!négy!4!

Prelog 2011.01.22. 23:08:46

Egy ideje figyelem, amit a szkeptikusok a homeopátia körül művelnek, és eddig csak megmosolyogtam a dolgot.
A tudomány nevében küzdenek a homeopátiával szemben. Mekkora balgaság, emberek! Mégis mit bizonyítanátok be, azt, hogy a cukros víz -ami a golyócskákban van- nem gyógyít?? Szeretnék gratulálni..
Persze le kell rombolni az emberek tévhitét, pláne, ha egyesek pénzt is keresnek a tömegek tudatlanságával.
De én NEM így gondolom.
Mert ha placebót árulnak, akkor mi van?? Hallott már a szkeptikus társaság arról, hogy a placebó gyógyít?? És vegyszer nélkül teszi! Ha elmegyek placebót venni tudatosan, akkor az hatni fog? Miért akarnak kiábrándítani tömegeket, és elvenni tőlük valamit, amiben hisznek, és használ?
Szinte hallom a választ, hogy azért, mert a sok buta ember gyógyszer helyett is ezt eszi. De a homeopaták tudtommal hangsúlyozzák, hogy a készítmény nem helyettesítheti az előírt gyógyszeres kezelést.
A mai ember szinte semmiben se hisz, csak a tudományban. Abban, ami mindent elvett tőlük, ami nem bizonyítható, vagy mérhető, mert ha olyanban hiszel, akkor sötét vagy, mint az éjszaka, ill. természettudományosan alulművelt, becsapható.
De mégis mennyivel boldogabb tud lenni az az ember, aki hisz valamiben! Rosszul alszik, emésztési zavarai vannak, de a táltos tanácsára odébb teszi az ágyát, és minden megoldódott! Teljesen mindegy, hogy a pí-vizet issza, vagy a Szent Mária forrás vizét, ha neki ettől több energiája lesz, és színesebben látja a világot!
Akkor most ez esetben ki a káros az egészségünkre? Tessenek elgondolkodni, és önmaguk meggyőződéseivel szemben is szkeptikusnak lenni időnként..

pounderstibbons 2011.01.23. 00:02:16

@Prelog:
1. Árulják nyugodtan tőlem, csak írják rá, hogy placebo, vagy hogy tudományosan nem bizonyított a szer hatékonysága, hogy aki tényleg hatásos szert akar, azt ne zavarják össze.

2. Egy rakat terméket árulnak HP szerként, miközben NEM placebok mert valódi hatóanyagot tartalmaznak olyan mennyiségben ami valóban képes valamilyen hatás kiváltására, csak pont emiatt mellékhatásai is lehetnek. De mivel HP szerként árulják, nem is vizsgálta ezeket a mellékhatásokat SE senki.

albino combino 2011.01.23. 00:28:54

@Prelog: na jó, hogy egy kicsit komoly is legyek. Az a baromi nagy baj ezekkel a szerekkel szarokkal, hogy sok ember ezt szedi gyógyszer HELYETT. És meghal mert nem kapott megfelelő kezelést.
Nem is lenne semmi gond az ilyen szerekkel ha fejfájásra és náthára adnák, de a HP cuccokat komoly betegségekre is árulják nem kevés pénzért és ezzel becsapják a hiszékeny, tudatlan embereket. Na ez a nem mindegy.

lzleo 2011.01.27. 09:25:46

Sziasztok!
Ha valaki érti a homeopátiás készítmények jelöléseit, kérem reagáljon!
Van ez a Stodal.
www.hazipatika.com/gyogyszerek/termek/STODAL_szirup/1000068
A hatóanyaglistából kinézve, például a cucc 1g-ja tartalmaz 9,5mg Rumex crispust, 6C-set. Tudtommal a 6C az a 6 egymás utáni százszoros higítás jele. Akkor ez most azt jelenti, hogy a grammonkénti 9,5mg hatóanyag maga egy higítmány, és valójában a grammonkénti "tömény" hatóanyag csak 0,0000000000095mg ?? Vagy valamiben tévedek? Mert ha nem, akkor egyszerűen nem tudom elhinni, hogy legálisan ilyen parasztvakítás létezik !!!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.01.27. 09:35:04

sok sikert kívánunk vágó pityesznek az öngyilkossági kísérletéhez!

az értelem nevében!!!1

Szilágyi András 2011.01.27. 10:55:33

@lzleo: Akkor ide is válaszolok:

Nem téved, pontosan úgy van, ahogy írja. A megadott mennyiségek a
higítmányokra vonatkoznak.

A Stodal esetében van még egy érdekes dolog: a Drosera (kereklevelű
harmatfű) higítás nélkül szerepel az oldatban. Ez egy olyan
gyógynövény, amit már az ókorban is köhögéscsillapításra
használtak. Ez tehát nem homeopátiás összetevő, hiszen a homeopátia
elve szerint olyan anyag használható köhögéscsillapításra, ami
egészséges emberben köhögést kelt.

A Stodal tehát a dobozon lévő felirattal ellentétben nem tisztán
homeopátiás szer, hanem allopátiás és homeopátiás komponensek
keveréke. A hatása nyilván az allopátiás összetevőnek köszönhető,
a homeopátiás komponensek szemfényvesztésként vannak hozzáadva.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.01.27. 11:57:19

@Szilágyi András: :o
nyilván...

milyen jól értesz a biológiához...
akkor a mészhiányos emberek meg nyalogassanak meszet, hiszen nyilván annak köszönhető, ha jobban lesznek
minél többet esznek, annál jobb
:&

lzleo 2011.01.27. 12:17:20

Kedves András! Ezúton is köszönöm a választ!

kis59 2011.01.28. 09:28:14

Tecccccettt....:))
Ráadásul hírbe hoztátok szegény, jó öreg lakihegyi adótornyot......

44 2011.01.30. 16:58:17

Imádom ezt a cikket! Pont ilyesmire van szüksége a szkeptikusoknak, a saját fegyverükkel felvenni a harcot.

Valamiért mégis van egy olyan érzésem, hogy a jövőben meg fognak jelenni a piacon a DP-sugárzást hatástalanító Megszentelt Kartonlapok...

xombat.com 2011.02.09. 22:18:33

"A Mantra szabadegyetem vezetője, Dr. Földes László beszél a Homeopátiáról, a Szkeptikus Társaság túladagolási kísérletéről és az egészségügyről."

www.youtube.com/watch?v=jZVQS18krSs

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.02.10. 14:58:35

...hát úgy tűnik éppenhogy nem fellegzett be neki...

Csigataposó 2014.10.08. 10:00:47

@Szilágyi András: Ezaz egesz szartsem er me a kemtrailtol nemved, aztat csak a hompatias szerek gyozzik le!

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása