Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Egely plazmagömbbel bont szén-dioxidot?
Több szén-dioxiddal a kevesebb szén-dioxidért!

Egely György nemrégiben interjút adott az Indexnek, s ebben a következő, figyelemreméltó kijelentést tette:

Nemrég készítettünk egy széndioxid-bontó készüléket, a világon először, ami kicsi, könnyű, és az autó kipufogójára téve a szén-dioxidot szétválasztja szénné és oxigénné. Ezzel az egész üvegházhatás-probléma megoldható lenne. [...] Maga a készülék készen van, bemutattuk itthon sokszor. A teljes közöny fogadta. Most külföldön keresünk befektetőt.

Egely Györgyöt emailben kerestük meg a bennünk e sorok olvastán feltoluló kérdéseinkkel:

Tisztelt Egely György!

A Szkeptikus Társaság tagjai érdeklődéssel olvasták az Önnel készült, az Index.hu-n augusztus 22-én megjelent interjút. Szeretnénk Önnek néhány kérdést feltenni az interjúban közölt, figyelemre méltó információk kapcsán. [...]

Kémiai ismereteink szerint a szén-dioxid bontása szénre és oxigénre meglehetősen energiaigényes folyamat (és itt nemcsak az aktiválási energiáról van szó, hanem a reakció nettó energiaigényéről). Ön azonban nem szólt arról, hogy a készülék működéséhez energiára is szükség volna, a szövegből úgy tűnik, mintha ez egy passzív eszköz lenne. Kérdésünk: Használ-e a készülék energiát a szén-dioxid bontásához, és ha igen, mi szolgáltatja ezt az energiát? Ez már csak azért is érdekel minket, mert megítélésünk szerint a szén-dioxid bontása nagyságrendileg hasonló mennyiségű energiát emészt fel, mint amennyi az üzemanyag elégetéséből származik, így – anélkül, hogy részletes számításokat végeztünk volna – felmerül bennünk a kérdés, egyáltalán volna-e értelme egy ilyen készüléknek.

Ön azt is nyilatkozta, hogy a készüléket itthon már sokszor bemutatták, és teljes közöny fogadta. Lehet, hogy a mi hibánk, de sajnos hozzánk mindezidáig nem jutott el a készülék híre, így az eddigi bemutatásokról lemaradtunk, pedig érdekel minket, elsősorban tudományos szempontból. Van-e rá mód, hogy nekünk is bemutassák?

Egely György válasza csakhamar megérkezett:

Tisztelt Szilágyi Úr!

Ön az egyetlen, aki névvel és nem mocskolódva ír, ezért válaszolok. A CO2 bontó fényképe, története látható, olvasható a „Vízautók...Antigravitáció” c. könyvem elején. Társam azt javasolta, hogy mutassuk meg legalább Önnek a berendezést működés közben. Csakhogy ehhez az kellene, hogy Önök hozzák a CO2 palackot és hitelesített füstgázelemzőt, valamint szedjük darabokra a készüléket. (Ha nem tesszük, akkor Önök azt fogják mondani, hogy el van rejtve egy oxigén palack, vagy vezeték.) Ráadásul, ha Ön látná is a készüléket, akkor a többi társa Önre mondaná azt, hogy csal vagy hazudik, ezért ezt a vonalat kilátástalannak tartom.

Úgy látszik tehát, nem végeztük el a házi feladatunkat, olvasnunk kellett volna Egely könyvét. Sebaj, ez a hiányosság könnyen pótolható. Megszereztük az Egely Kft. kiadásában 2008-ban megjelent könyvet, s fellapoztuk. Valóban, a könyv 33–37. oldalán található egy fejezet „A szén-dioxid-bontó története” címmel. Ez kell nekünk! Idézzük a lényegét:

Egy, iparban dolgozó technikus telefonált, hogy gömbvillámot állított elő, menjek már, nézzem meg. Elég sokszor kapok ilyen telefont, de mivel közös ismerősre hivatkozott, beadtam a derekam. Pár nap múlva már ott álltam egy kis műhelyben, Budapest „rozsda-övezetében”, és bámultam a jelenséget. Egy plazmagömb táncolt a bontótérben, nagyon szépen, stabilan, erős fényt adott, és közben jellegzetes hangon duruzsolt. Az intenzív fény miatt azt sejtettem, hogy az ionizáció foka magas, az erőteljes hang pedig kifejezetten akusztikus rezonanciát mutatott. Ezért szükségképpen ion-akusztikus rezgéseknek kellett fellépniük, és ez bizony nagy belső rezgési energiákra utalt. Az illető (nevezzük ezután csak N.-nek) véletlenül talált rá erre a jelenségre, ahogy ez már többször is előfordult. Elektromágneses hevítési kísérletet végzett, és összecserélt két tányért. Valami teljesen mást rakott be az edénybe, mint amit kellett volna, s meglepetten tapasztalta, hogy az edény fölött egy plazmagömb alakult ki, ami stabilan elkezdett dorombolni. Ezután még fél évig kísérletezett, javítgatta annak az anyagnak az összetételét, ami bekerült a nagyfrekvenciás elektromágneses térbe, és változatlanul tartja a folyamatot.

Mikor én láttam, már szinte minden anyagot szét tudott bontani a plazmája segítségével. Az volt a kérdése, lehet-e ezzel valamit kezdeni, vagy hagyja a fenébe az egészet. Egy napig gondolkoztam, összeszedtem gömbvillámos és vízautós emlékeimet, és megpróbáltam kitotózni, hogyan is játszódik le az ő jelensége. Ehhez foghatót eddig még nem láttam. Teljesen új típusú, furcsa jelenségcsoport volt, hiszen ez nem égési folyamat, és nem is könnyű atmoszférikus nyomáson ennyire stabilan tartani plazmát – különösen ilyen egyszerű, olcsó szerkezettel, mint amit láttam. Azt javasoltam neki, hogy nézze meg, mi történik akkor, ha szén-dioxidot áramoltat át a plazmán, azaz próbálja ki, hogy egy kisebb személyautó által kibocsátott füstgázokkal mi történik a plazmájában. Azonnal nekilátott a feladatnak, fúrt-faragott. Másnap nagy izgalommal hívott fel, hogy egy Polski Fiat kipufogócsövét bevezette a szerkezetébe, és amint a füstgázok áthaladtak a plazmán, eltűnt a szén-monoxid és a szén-dioxid is, csak oxigén jött ki, az is több, mint amennyi bement. A szerkezete ugyan nagyon-nagyon más, mint a Janó bácsié, annál jóval egyszerűbb, de megbízhatóbb is. Sajnos az eljárásról és a berendezésről nem írhatok, de a tanulságok így is hasznosak.

A fejezet még folytatódik, megtudhatjuk, hogy még magreakciók is végbementek a plazmagömbben, és radioaktivitás jött létre, ezért ólomlemezzel le kellett árnyékolni (szegény technikus sugárbetegséget is kapott kísérletezés közben). A jelenség lényege „longitudinális ion-akusztikus és egy elektromágneses rezonancia összehangolása”, és amikor elkezdték hűtéssel mérni a plazmagömbből kijövő hőenergiát, 15-20%-os energiatöbbletet mértek a bemenő energiához képest, de Egely sejtése szerint a plazmába jutó elektromágneses energiának kb. a kétszerese lenne kinyerhető. Pályázni is akartak a további fejlesztés finanszírozására, de a KFKI-ból küldött, fúziós kutatásokkal foglalkozó osztályvezető, Zoletnik Sándor dührohamot kapott, amikor ránézett a pecsétes munkásruhába öltözött feltalálóra, s szélhámosságnak minősítette a dolgot anélkül, hogy látta volna a jelenséget. Ezután pályázatíró céghez akartak fordulni, de miután megtudták, hogy a cég 51%-os részesedést kér a találmányból, lemondtak erről is, így a találmány a tetszhalál állapotába került.

No de térjünk a lényegre. A leírás szerint a szén-dioxid bontását egy plazmagömb végzi, melyet nagyfrekvenciás elektromágneses térben állítottak elő. Tehát valamiféle indukciós kemencéről (vagy éppenséggel mikrohullámú sütőről) van itt szó. Mármost tudvalévőleg az indukciós kemence árammal működik, be kell dugni a konnektorba. Eszerint tehát a Polski Fiattal végzett kísérlet a műhelyben történt és valahogy így nézhetett ki:

Ez egy kicsit azért más, mint amit Egely interjúja sugallt. Ez nem passzív eszköz, amit a kipufogóra kell dugni, hanem a villamosenergia-hálózatból kapja az energiát a szén-dioxid bontásához. Ez természetesen lehetséges, energia felhasználásával a szén-dioxid szétbontható. Az egyetlen hátránya ennek a fajta alkalmazásnak, hogy az autó ily módon legfeljebb annyira távolodhat el a konnektortól, amennyire a hosszabbítózsinór engedi. Persze ha már a rendszer a konnektorból működik, akár lehetne az autót is villanymotorral hajtani, és akkor a szén-dioxid-bontóra nem is volna szükség.

Világos, hogy ebben a formában ez a találmány nem volna praktikus. Feltételezhető tehát, hogy Egelyék a ténylegesen piacra dobni szándékozott termék energiaigényét nem a konnektorból, hanem magából az autóból képzelik el fedezni.

***

Vajon mennyire új ez a találmány, és mennyire lehet működőképes? Először is, az, hogy plazma állapotban a szén-dioxidot szét lehet bontani, a legkevésbé sem újdonság. Rengeteg anyagot szét lehet bontani, és a szén-dioxid plazmában történő bomlása egy évtizedek óta, rendkívüli alapossággal kutatott terület. Alexander Fridman a Plasma Chemistry (Plazmakémia) c. monumentális monográfiájában külön fejezetet (kb. 60 oldal) szentel a szén-dioxid plazmában történő bontásának, számtalan szakcikket idézve hozzá (a könyv egyes részei a Google-nak köszönhetően a neten is elolvashatóak). Ebben leírja, hogy rengeteg különféle plazmában vizsgálták már a jelenséget, éppen a lehetséges alkalmazások széles köre miatt (pl. erőművek füstgázainak kezelése, vagy éppen üzemanyag előállítása a Marson, a szén-dioxidban dús légkörből), és nagyon részletesen ismerjük a bomlás mechanizmusát, annak különböző módozatait.

A dolog tehát lehetséges. Meg kell azonban jegyezni, hogy a szén-dioxid jellemzően nem szénre és oxigénre bomlik szét a plazmában, tehát nem a

CO2 → C + O2

reakció megy végbe elsősorban. A szén-dioxid molekula lineáris szerkezetű (O=C=O), így érthető módon először az egyik végén található oxigénatom válik le róla, szén-monoxidot hagyva maga után:

CO2 → CO + ½O2.

E reakció energiaigénye (ha feltételezzük, hogy kétatomos oxigénmolekulák jönnek létre) ΔH = 2,9 eV molekulánként. Ha még a szén-monoxidot is tovább akarjuk bontani, ahhoz sajnos még több energiát kell befektetni, ugyanis a szénatomot és az oxigénatomot egy nagyon erős, hármas kötés kapcsolja össze (C≡O), melynek energiája nagyjából 11 eV. Éppen ezért nem túl magas (néhány ezer °C-os) hőmérsékleteken jellemzően a szén-monoxid bomlása csak kis mértékben megy végbe, azaz a kiinduló szén-dioxidból zömmel szén-monoxid termelődik. Mint azonban Fridman monográfiája (mely külön alfejezetet szentel a szén-dioxid szénre és oxigénre való teljes szétbontásának) leírja, a plazma paramétereit alkalmasan választva és különféle mesterkedésekkel az aktiválási energiát is lecsökkentve elérhető, hogy a szén-monoxid viszonylag hatékonyan tovább bomoljon, és végső soron szilárd állapotú szén és kétatomos oxigén jöjjön létre, ahogyan azt Egely is szeretné. A kutatók hosszasan kísérleteztek ennek a folyamatnak az optimalizálásával, de sajnos semmilyen optimalizáció nem tud változtatni azon a tényen, hogy a teljes reakció (CO2 → C + O2) molekulánként ΔH = 11,5 eV energiát igényel.

A kérdés most már csak az, vajon mennyire reális elképzelés egy autó kipufogóján kijövő szén-dioxidot az autó üzemanyagának elégetéséből nyert energia felhasználásával bontani.

Ezt nem nehéz eldönteni. Egy kilogramm benzin vagy gázolaj elégetésekor mintegy 45 megajoule energia szabadul fel hő formájában, és emellett kb. 3,3 kg szén-dioxid termelődik. A szén-dioxid móltömege 44,01 gramm. Mindebből némi számolgatás után azt kapjuk, hogy az üzemanyag elégetésével mintegy 6,2 eV energiát nyerünk egy keletkező szén-dioxid molekulára számítva.

Mivel azonban egy szén-dioxid molekula szétbontása szénre és oxigénre 11,5 eV energiát igényel, ez azt jelenti, hogy 100 szén-dioxid molekulát annyi energiával tudunk szétbontani, amennyit üzemanyag elégetésével 185 szén-dioxid molekula termelése mellett tudunk előállítani. Ez tehát eleve vesztett csata: a szén-dioxid elbontásához még több szén-dioxidot kell termelni. Ez az alkalmazás tehát nem járható út, értelmetlen. Nem beszélve arról, hogy ha működne, egy tank benzin (kb. 40 liter) felhasználása után majdnem 30 kiló finom szénport kellene az autóból kilapátolni – vagy ennyit szórnánk el menet közben az utakon.

Persze ha megelégszünk azzal, hogy a szén-dioxidot szén-monoxidra és oxigénre bontjuk szét, ahhoz molekulánként csak 2,9 eV energiára van szükség, így az üzemanyag elégetéséből nyert energiából jut erre is, és még mindig marad kb. 3,3 eV energia a motor hajtására (ami persze kb. 20%-os hatásfokkal történik). Más kérdés, hogy sohasem kaphatna zöld kártyát egy olyan autó, amely szén-dioxid helyett az igen mérgező és veszélyes szén-monoxidot bocsátja ki. Amellett ugyanezt a célt sokkal könnyebben is el lehet érni: rosszul kell beállítani a motort, hogy tökéletlen legyen az égés – ekkor a motor teljesítménye jelentősen romlani fog, viszont kevesebb oxigént használ fel, és szén-dioxid helyett szén-monoxidot bocsát ki. De mégsem szorgalmazza senki, hogy állítsuk be minél rosszabbul a gépjárművek motorjait. Így vélhetően ez az út sem járható.

Más a helyzet persze, ha Egely nem az üzemanyag elégetéséből szeretné nyerni a szén-dioxid bontásához szükséges energiát, hanem más, szén-dioxidot nem termelő energiaforrásból. Az autó vihet például magával napelemet vagy egy nagy kapacitású, extra akkumulátort – persze akkor már egyszerűbb, ha az autót hajtjuk villanymotorral. Ha pedig igaz, amit Egely állít, miszerint magreakciók is lezajlanak a plazmagömbben, akkor már akármi is történhet – nukleáris energia is termelődhet. Ekkor viszont voltaképpen egy kicsi, könnyű, házilag is elkészíthető, kipufogóra szerelhető fúziós reaktorral van dolgunk, amit kár volna egyszerű autós tartozékként elsütni, hiszen ez világszenzáció volna, lévén a fizikusok évtizedek óta eredménytelenül próbálkoznak efféle magfúziós készülék előállításával. Részletkérdés, hogy ha a készülék valóban fúziós reaktor volna, akkor az autó szén-dioxid-kibocsátása volna a legkisebb gondunk – inkább a radioaktív hulladék kezelése és a neutronsugárzás okozna komoly problémát.

***

Az elemzés tehát nem sok jót ígér az állítólagos szén-dioxid-bontóval kapcsolatban. Aggályainkat, kérdéseinket Egely Györggyel is megosztottuk, s egyben ismét jeleztük, hogy megnéznénk a készüléket, sőt, műszereket, szén-dioxid-palackot is viszünk a mérésekhez. Válasza azonban elutasító volt:

Tisztelt Szilágyi Úr!

Mint előző levelemben is írtam, nem kívánok technikai részleteket felfedni a Szkeptikus Társaságnak (és másnak sem) a CO2 bontó ügyében. Talán Önök is ismerik a szabadalmi törvény idevágó rendelkezéseit: egy ilyen bemutató szakemberek előtt újdonságrontásnak minősül, s ezután nincs lehetőség szabadalmi oltalom megszerzésére.

Sok éve dolgozunk ezen a témán, célunk a sorozatgyártás. Ennek fontos lépése a szabadalmi védettség megszerzése akár több országban is. Az Önök vizsgálata ezt meghiúsítaná.
Ezért sem most, sem a jövőben senkinek nem adhatok ki technikai információt.

Természetesen Önök nyilvánosságra hozhatnak akármit, de úgy tisztességes, ha a válaszomat is mellékelik.

Tisztelettel:

Egely György

Valóban úgy van, ahogy Egely írja: a szabadalmi jogszabályok furcsaságai miatt ha egy feltaláló a szabadalmi eljárás megkezdése előtt feltárja találmányát, azzal saját találmánya újdonságát rontja, ezzel pedig azt kockáztatja, hogy nem fogja megkapni a szabadalmi oltalmat. Mégis joggal bízhattunk abban, hogy megtekinthetjük a készüléket, hiszen interjújában Egely maga mondta róla: „Bemutattuk itthon sokszor, teljes közöny fogadta.” Ezek szerint a sok bemutató laikusok előtt történhetett, akik nem voltak képesek szakszerűen megítélni azt – talán ezért voltak közönyösek?

Így, mivel a készüléket nem nézhetjük meg, kételyeink fenntartása mellett csak egyet tehetünk: várjuk a szabadalmi bejelentést. Nehéz azonban elhessegetni a gondolatot, hogy a kutatómérnök ismét délibábot kerget...

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr872435064

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az Egely kerék, a feltalálót idézve; "játékszer" 2012.05.23. 11:33:46

  A banális tévedésen túl, a tények alapján valóban az, csak az. A kereket nem az életenergia, hanem a levegő mozgatja. (tanulmány, Bp., 2000.09.19.)   Biztosan sokan ismerik Egely Györgyöt és "találmányát" az Egely kereket. Inte...

Trackback: Gróf Spanyol Zoltán vízautója 2011.03.03. 14:35:28

Csurka Istvánnak régebben nem kellett a vízautó és most Orbán Viktornak a facebook oldalán ajánlgatják a hívei a szerintük szenzációs találmányt. Szinte már gerilla marketinggel napokon keresztül számtalanszor feltéve, megismételve. Ilyen és hasonló be...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paligreg 2010.11.16. 10:13:13

kis pontosítás:
"Részletkérdés, hogy ha a készülék valóban fúziós reaktor volna, ... ."
Ha fissziós, azaz maghasadáson alapuló reaktor volna .... .

pounderstibbons 2010.11.16. 10:52:43

Akármilyen rektor építene Egely egy kocsiba, simán megkontrázom egy vörösiszaptárolóval a tetőcsomagtartón...

Tömegközlekedés helyett tömegszerencsétlenséget! :)

egy csónakban 2010.11.16. 12:58:10

azért talán már gyakorlatban se lehetetlen ..

"Scientists in Japan are the first to have succeeded in converting information into free energy in an experiment that verifies the "Maxwell demon" thought experiment devised in 1867."
www.physorg.com/news/2010-11-maxwell-demon-energy.html

"Until now, demonstrating the conversion of information to energy has been elusive, but University of Tokyo physicist Masaki Sano and colleagues have succeeded in demonstrating it in a nano-scale experiment. In a paper published in Nature Physics they describe how they coaxed a Brownian particle to travel upwards on a "spiral-staircase-like" potential energy created by an electric field solely on the basis of information on its location.
The team observed the particle using a high-speed camera. The particle had some thermal energy and moved in random directions. When it was moving up the staircase they allowed it to move freely, but when it moved down the staircase they blocked its movement via a virtual wall created by an electric field. The virtual wall therefore acted like a Maxwell’s demon, only allowing the particle to move in one direction, but not forcing or pushing it.
As the particle traveled up the staircase it gained energy from moving to an area of higher potential, and the team was able to measure precisely how much energy had been converted from information. The experiment did not violate the second law of thermodynamics because energy was consumed in the experiment by the apparatus used, and by the experimenters themselves, who did work in monitoring the particle and adjusting the voltage, but Sano said the experiment does demonstrate that information can be used as a medium for transferring energy."

egy csónakban 2010.11.16. 13:06:31

A fenti linkhez háttérinfó, hogy mit is bizonyítottak be ..

"A Maxwell-démon egy gondolatkísérlet, amelyet James Clerk Maxwell skót fizikusról (1831–1879) neveztek el, aki 1871-ben adta közre először.

A „démon” egy olyan elképzelt elméleti lény vagy szerkezet, amelynek működése (ha megvalósulna), megkérdőjelezné a termodinamika második főtételének érvényességét"

hu.wikipedia.org/wiki/Maxwell-d%C3%A9mon

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2010.11.16. 14:15:01

@egy csónakban: Ha már idéztél, akkor olvass is:

"In a now-classic 1929 paper on Maxwell’s demon, Hungarian physicist Leo Szilard showed that the thought experiment does not actually violate the laws of physics because the demon must exert some energy in determining whether molecules were hot or cold. "

Azaz energia felhasználásával jár a dolog, méghozzá annyival, hogy nem borul az energiamegmaradás tétele. Tehát több energia kell a démon működtetéséhez, mint amennyit elő tud állítani a rendezetlenség csökkentésével.

egy csónakban 2010.11.16. 14:59:37

@Hraskó Gábor:
>Tehát több energia kell a démon működtetéséhez,

"Using real-time feedback control, the particle is made to climb up a spiral-staircase-like potential exerted by an electric field and gains free energy larger than the amount of work done on it. "

javíts ki ha tévednék.

egy csónakban 2010.11.16. 15:07:13

@Hraskó Gábor:

Az eredeti tanulmányban volt az idézet ..

www.nature.com/nphys/journal/vaop/ncurrent/full/nphys1821.html

"In 1929, Leó Szilárd invented a feedback protocol1 in which a hypothetical intelligence—dubbed Maxwell’s demon—pumps heat from an isothermal environment and transforms it into work. After a long-lasting and intense controversy it was finally clarified that the demon’s role does not contradict the second law of thermodynamics, implying that we can, in principle, convert information to free energy2, 3, 4, 5, 6. An experimental demonstration of this information-to-energy conversion, however, has been elusive. Here we demonstrate that a non-equilibrium feedback manipulation of a Brownian particle on the basis of information about its location achieves a Szilárd-type information-to-energy conversion. Using real-time feedback control, the particle is made to climb up a spiral-staircase-like potential exerted by an electric field and gains free energy larger than the amount of work done on it. This enables us to verify the generalized Jarzynski equality7, and suggests a new fundamental principle of an ‘information-to-heat engine’ that converts information into energy by feedback control."

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2010.11.16. 15:51:18

@egy csónakban: Ezt nálam szakértőbbeknek kell értelmeznie. Én úgy gondolom, hogy az említett információ "energiaértéke" akkora, hogy összességében nincs energianyerés - de lehet, hogy tévedek.

Mindenesetre ennek nem sok köze van Egely találmányához.

egy csónakban 2010.11.16. 17:17:50

@Hraskó Gábor:

mivel a kisérlet nano szinten történt - amiatt ez is érdekes .
en.wikipedia.org/wiki/Fluctuation_theorem
A TermoDin2törvénye hasonló módon inkorrekt
mint a Newtoni gravitáció elmélete.
Mindkettő az alkalmazhatósági területén elég pontos eredményeket ad,
de az alkalmazásuknak vannak határai, és a nanoszint már az ..

Mivel az Egely féle megoldás elve nem ismert, ehhez nem nagyon lehet hozzászolni,
de én a helyében nanoszintű "Maxwell’s démon" jelenséggel próbálkoznék ..
hamár perpétum mobilét akar készíteni ..
[ uk.arxiv.org/abs/physics/0608114 ]

Szilágyi András 2010.11.16. 18:15:31

@paligreg: Nem. Én konkrétan fúzióra gondoltam. Plazmában az szokott történni (millió kelvin hőmérséklettől fölfelé).

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.11.16. 19:52:05

Buktam fizikából, semmit nem értek a fent leírtakból. Azt hiszem, maradok csak megfigyelő. :)

Archenemy 2010.11.16. 20:13:45

Sunáznám!
.
.
.
Őőő ez nem a vöröshajúlányos blog?

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.11.16. 20:14:34

Pedig örökmozgók és egyéb csalafintaságok léteznek, legalábbis a konteókban:

konteo.blog.hu/2009/01/24/hajsza_az_energia_utan

flippant 2010.11.16. 20:17:01

Plazmatechnológiát hulladékkezelésben is használnak. Baromi drága mert energiazabáló.

paligreg 2010.11.16. 20:25:12

@Szilágyi András: Rendben lenne, csakhogy az meg ezzel nem fér össze:
" - inkább a radioaktív hulladék kezelése és a neutronsugárzás okozna komoly problémát."
Az egész dologtól függetlenül az Egely féle dolgok úgy hülyeségek, ahogy vannak. Sajnálom, hogy az Egely lábtörlője belerángatott ebbe a tévesztésbe.
A fúziós energiatermelés (a plazmagömbben) többek közt épp a tisztasága miatt lenne jó, ha már végre sikerülne összehozni. Ugyebár ahhoz kell jóval a millió Kelvin fok feletti hőmérséklet, kellő sűrűségű plazma, kellő ideig összetartva, valami szabályozható szerkezetben. Vannak már ilyenek, de igen nehéz autónyi méretben elképzelni, és kell még legalább pár évtized, amíg összeáll egy termelő erőmű. Azért köszönt be világszerte a hagyományos atomerőművek reneszánsza. Ezek persze - és csak ezek - minden buta híresztelés ellenében minden más megoldásnál környezetkímélőbb technológiák.

kpityu2 2010.11.16. 20:30:09

Juhé!!! Újra elterjednek a gőzmozdonyok. A belapátolt szénnel hajtjuk a mozdonyt, majd a plazmabontás során keletkező szenet és oxigént visszavezetjük a kazánba. Ezzel zárul a kör.
Csak nehogy az olajlobbi megtudja!!!

yanchi345 2010.11.16. 20:32:28

Miért akkora faxni egy fúziós reaktor az autóban? Én egy Delorianbe szerelve láttam is olyat :D

Dandie (törölt) 2010.11.16. 20:33:27

Hát ez nagyon jó blog, és ez egy remek, részletes írás. Nagyon igényes, most megyek és elolvasom a többi bejegyzéseteket! Folytassátok!

Szilágyi András 2010.11.16. 20:36:06

@paligreg: De összefér, fúziónál is keletkezik neutronsugárzás, és az radioaktívvá tesz mindent.

Egyébként vannak kisebb fúziós készülékek, pl. az Egely által is emlegetett Farnsworth fusor, amelyeket bár energiatermelésre nem sikerült felhasználni, de neutrongenerátornak jók:
en.wikipedia.org/wiki/Fusor

kpityu2 2010.11.16. 20:37:34

@yanchi345: :D Ja. Az működtette a fluxuskondenzátort. Bár az autó továbbra is benzinnel ment, ha jól emlékszem.

Transylvanianmixedgrill 2010.11.16. 20:39:13

Egely és a hasonszórű áltudományoskodó debilek ilyen "találmányai" engem mindig kísértetiesen emlékeztetnek a "Kőleves" című magyar népmesére...

egyszervolt.hu/estimese/a-koleves-nepmese_20090410.html

pounderstibbons 2010.11.16. 20:40:40

@kpityu2:
Jah, csak végtelen mennyiségű szén kell hozzá, mert minden egyes CO2 bontása több mint másfélszer annyi szenet igényel, mint amennyit nyerünk a végén.

Krumplicukor1987 2010.11.16. 20:42:10

"Egy kilogramm benzin vagy gázolaj elégetésekor ... kb. 3,3 kg szén-dioxid termelődik"
Ez nincs elírva?

belekotty 2010.11.16. 20:52:20

@Hraskó Gábor: "In a now-classic 1929 paper on Maxwell’s demon, Hungarian physicist Leo Szilard showed that the thought experiment does not actually violate the laws of physics because the demon must exert some energy in determining whether molecules were hot or cold. "

- Ez hibás. A méréshez szükséges energiának és az adott objektum energiájának nincs semmilyen összefüggése. Egy egész bolygó sebességét - vagyis az ebből eredő mozgási energiáját - meg tudom mérni egyetlen fotonnal a Doppler effektussal. Egy sima kémiai folyamat is szétválasztja a nagyobb energiájúakat a kisebbektől. :-))

belekotty 2010.11.16. 20:53:38

@Krumplicukor1987: Nincs, mert a C atom súlya 12, a széndioxidé meg 44.
Az elégetett széntartalmú anyagok elégetésekor a felhasznált oxigén súlya hozzáadódik.

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.11.16. 20:54:25

Wow micsoda találmányok! Nekem a szomszédom lebegett több másodpercig a föld felett, miután a földre esett.. (előtte szidta az anyámat). A kísérletet bármikor tudom újra prezentálni..

Egyébként a mikro-plazma már egy ordas régi dolog, és sokféle cuccal tudnak "plazmát" generánli, például egy szál cigivel
www.google.com/#hl=en&expIds=17259,17291,23756,24692,24878,24879,27342,27400,27429,27551&sugexp=ldymls&xhr=t&q=microwave+plasma&cp=16&pf=p&sclient=psy&site=&source=hp&aq=0&aqi=&aql=&oq=microwave+plasma&gs_rfai=&pbx=1&fp=e5790a4486b7f45f

belekotty 2010.11.16. 20:55:16

@Szilágyi András: Nem mindegyik fúziónál, mert pl a bór 11 + proton esetén nem keletkezik neutron sugárzás.

Netuddki. 2010.11.16. 21:01:19

"Nehéz azonban elhessegetni a gondolatot, hogy a kutatómérnök ismét délibábot kerget..."

Nem délibábot, csak a mások pénzét...

Netuddki. 2010.11.16. 21:03:32

Apropó, én is tudok olcsó, gazdaságos széndioxidbontót.
Csak öntözni kell...

arpadsavossabeszdekli 2010.11.16. 21:04:22

Szerintem Dr. Egely György széndioxid bontója hihetőbbé válna, ha a szabadalmi hivatal adatbázisában lenne nyoma! De nincs:

http://84.2.39.106/piaopt/pia09_04reg.htm?v=hunpia&a=hun\start

Megitélésem szerint amig nem lesz, nem is érdemes találgatni, hogy működik.

Nem tartotta érdemesnek, hogy oltalom alá helyeztesse, tehát nem működik.

Ha esetleg olvassa ezt a blogot, akár reagálhatna is!

belekotty 2010.11.16. 21:15:01

Ha nem lenne a fránya 2. főtétel, akkor nem lenne ez hülyeség. A szénhidrogének a legjobb hidrogén tárolók. Vagyis elvben ekvivalens szenet tartalmazó szénhidrogén elégetése több energiát ad mint amennyi a széndioxid elbontásához kell.
Pl az oktán égéshője 5475 kJ/mól, ami nyolc mól CO2, aminek bontásához elvben csak 3144 kJ kell. Szóval a cikk nem éppen stimmel.
Persze attól még a dolog h

belekotty 2010.11.16. 21:17:57

@belekotty: hülyeség.. ez lemaradt

@arpadsavossabeszdekli: Attól mert bent van az még nem jelent semmit. Ha pedig még dolgozik rajta és nincs kész, akkor a korai bejelentésnek is vannak komoly hátrányai.

galicius 2010.11.16. 21:37:29

Meg kellene kérdezni egy csillagjóst,hogy mi a véleménye a dolgokról.:))

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.11.16. 21:48:53

A plazma nem valami szelektív dolog. Ha képes megtenni a CO2-dal, akkor valószínűleg megteszi a N2-nel, O2-nel is, és akkor lesz mindenféle szépség: O3, CN, NO, NO2 stb.
Ezekről mit mond?

KenSentMe 2010.11.16. 21:51:57

@arpadsavossabeszdekli:

Ne bántsd szegény "feltalálókat", lehet, hogy most gyűjtik a pénzt a nyugdíjukból a szabadalmazásra .. ha összejön, majd szépen levédetik, és megütik a főnyereményt.

Coffeyville (törölt) 2010.11.16. 22:01:28

Az egyszer oké, hogy van egy ilyen tökkelütött seggfej a hülyeségeivel, de az már sokkal szörnyűbb, hogy vígan megél belőlük.

Szilágyi András 2010.11.16. 22:03:43

@belekotty: Szerintem nálad nem stimmel, 8 mól CO2 bontásához 8864 kJ kell.

belekotty 2010.11.16. 22:06:58

@Lord_Valdez: Ha a szén kiválna, akkor még ezekkel a szarokkal is kellene valamit csinálni, ez biza igaz.

belekotty 2010.11.16. 22:09:55

@Szilágyi András: Széndioxid képződéshő -394 kJ/mol. Az energia megmaradás szerint ugyanennyi kell az elbontásához.

Szilágyi András 2010.11.16. 22:13:45

@belekotty: A képződéshő standard állapotra vonatkozik, ami a szén esetében grafitot jelent, amiben szép rácsszerkezetet alkotnak a szénatomok. A plazmában való bontáskor viszont atomi szén keletkezik. Itt a különbség.

belekotty 2010.11.16. 22:19:55

@Szilágyi András: Ez igaz, csakhogy egy gép energiamérlegét nem a tranziens folyamatokra kell kiszámolni, hanem a bemeneti és kimeneti anyagok/energiák szerint. Már pedig a gép nem plazmaállapotú szenet fog magából kiköpni. Ha működik. De az átalakítási veszteségek miatt tudjuk hogy nem fog.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2010.11.16. 22:25:33

Én hiszek benne, de szerintem nem feltalálta, hanem szerezte egy "felsőbb értelemtől" Egely:

leveltar.blog.hu/2010/03/26/fajkozi_levelezes_kilencvenharom

Szilágyi András 2010.11.16. 22:27:32

@belekotty: Nehéz elképzelni, hogy grafit jön ki a cső végén. Mindenesetre én a plazmakémia tankönyvben megadott adattal számoltam, ami elvileg szilárd állapotú szénre mint végtermékre vonatkozik. Ez valószínűleg nem grafit, bár hogy micsoda, azt nem tudom.

belekotty 2010.11.16. 22:34:54

@Szilágyi András: De milyen hőmérsékletre vonatkozott? Mert az nem mindegy. Elviekben megfelelő ellenáramú hőcserével szoba hőmérsékletű bemenettel és kimenettel kell számolnunk.
Ha tökéletes gépben gondolkodunk, ami persze nincs.

belekotty 2010.11.16. 22:35:50

@Szilágyi András: "Ez valószínűleg nem grafit, bár hogy micsoda, azt nem tudom. "
- Korom. Amorf szén.

KCB 2010.11.16. 22:43:42

Egely olyan mint Uri Geller aki lehetne egy középszerű bűvész de a show kedvéért ő mentalista és olyan komolyan csinálja ezt hogy mármár ő is elhiszi hogy tud lebegni!
Egelyis annyira belelovalta magát a fizika félremagyarázásába hogy már maga is elhiszi amit összehord.

snakekiller23 2010.11.16. 23:03:33

Tekintve, hogy Egely olyan észvesztő tempóban gyártja a valósággal köszönőviszonyban sem lévő állításait, hogy ha kijelenti, hogy ma szép idő lesz, szerintem két percen elveri a jég a fél országot; nem értem miért foglalkoztok még vele.
OK, valamilyen kifacsart, könyörtelen módon szórakoztató, ahogy retardált módjára újra és újra erőből beleszalad a pofonba, de tekintve, hogy az ilyen jórészt abból él, hogy hozzáértő emberek a drága idejüket arra szánják, hogy az idiótaságaival foglalkozzanak; a tudomány érdekében tán jobb volna egyszerűen ignorálni. Elég irodalom született már a munkásságáról ahhoz, hogy mindenki kellő komolysággal tudja kezelni ha bejelenti az n+1. hidegfúziós perpetuum mobile análvibrátort.

Szilágyi András 2010.11.16. 23:05:41

@belekotty: Én azt hiszem, hogy ez standard állapotra van megadva, azaz 25 Celsiusra, csak épp nem a grafit, hanem az általad említett korom van végállapotnak tekintve. Később egy konkrét kísérlet leírásánál írja is a könyv, hogy a tartály faláról "soot"-ot, azaz kormot gyűjtöttek össze. Egyébiránt a grafitot tekintik közmegegyezés szerint a szén standard állapotának, és az általad említett képződéshő is erre vonatkozik. Tehát szerintem a grafit és a korom különbözősége miatt van a diszkrepancia, a grafitban ott van a rengeteg szén-szén kötés, ami a koromban nincs meg, ennek a nagyszámú szén-szén kötésnek a felbontása adja a hiányzó energiát.

Môžeš mi pomôct'? 2010.11.16. 23:14:39

Jó ez a polszkis kép, de az egészet inkább úgy kell elképzelni, mint www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/adamkosztumben-kampanyol-tilla-2033902/ Csak épp a Heller Ágnest kéne megkérni, hogy ne takarja már ki a lényegét.

Megfigyelo 2010.11.16. 23:22:19

Egely esznel van: nyilvan priman megel ezekbol a hokusz-pokuszokbol -- akkor meg mi mast akarna?

nandras01 2010.11.16. 23:40:13

@snakekiller23: igen, én is mindig elcsodálkozom, hogy komoly emberek miért foglalkoznak az ilyen futóbolondokkal, aztán rájövök, hogy van értelme.
a hülyeség amúgy is túlteng a világban, ha korlát nélkül hagyjuk elszaporodni az egely féle szélhámosokat, akkor...

Fedup Sári 2010.11.16. 23:40:54

A találmány újdonságát _nem_ rontja, ha néhány személynek megmutatják. Az újdonságrontó, ha nyilvánosságra jut, azaz "bárki számára" hozzáférhetővé válik. Az persze cikis, ha a néhány személy kifecsegi a titkot, de tessék velük titoktartási szerződést kötni.

Az meg nem igazán furcsa, hogy a feltaláló általi nyilvánosságra hozatal is újdonságrontó. Ellenkező esetben ugyanis a nyilvánosságra jutott megoldásokat senki nem kezdhetné el használni, hiszen lehet, hogy a feltaláló majd valamikor később szabadalmat óhajt szerezni. Tehát a követendő út: (jó minőségű) szabadalmi bejelentés, _majd_ nyilvánosságra hozatal.

Amúgy a szabadalom megszerzésének nem csak az újdonság hiánya lehet a gátja, hanem sok más mellett az is, ha a találmány "iparilag nem alkalmazható", mert pl. nem működik :)

bioLarzen 2010.11.16. 23:55:44

Azt hiszem, csak gratulálni lehet a kommentfolyamban látható Szilágyi-belekotty vitához! Egy tudományos vitának így kell zajlania: tények tények ellen, emóciók nélkül.
Kár, hogy ritka vendég az ilyen, még ezen a blogon is...

bio

Zsola777 2010.11.17. 00:02:59

Volt már újdonságvizsgálat? Mert az nem tart olyan sokáig, és a Szabvány közlönyében nem csak az jelenik meg, ki nyert oltalmat, hanem ki adott be vizsgálatot. Egy rakás örökmozgót látni :)
Lássuk az okiratot!
Mellesleg az is fura, hogy ezek az arcok mindig a választások előtt-közben-után tűnnek fel, akkor a nép is fogékonyabb az újra. Hát ha még nemzeti színekkel is társítják, mint a vízplazmás öreg. Valami címe is van, bocs, a névmemóriám nem az igazi. Írtam neki, hogy érdekel a cucc, az autóhoz kapcsolódó fejlesztésben is részt vennék (járműelektronika). Egy ideig igen, igen, persze! Aztán nem, inkább pénzzel támogassam. Lóf...! - gondolta Stirlic :)

empatia 13 2010.11.17. 00:13:53

Röhej, na ezért kellene, máshogy
(modernizálva, kísérletekre alapozva), Motíváltan és HATÉKONYABBAN tanítani a Természettudományokat, hogy mindekinek legyen valamilyen szintű természettudományos szemlélete,
1. A C-t azért égetjük, mert nagyon sok E. szab fel
2. Az E. megmaradás miatt vissza akarjuk kapni a kiindlási anyagokat, tehát a szént, és az oxigént, akkor ugyanannyi energiát, kell Befektetni, mint amennyi felszabadult
3. Szén-dioxidból CO,
(nagyon "alattomos" mérgezőgáz), vagy szén keletkezik, ami SZILÁRD és fekete!
Mindezt, egy hetedikes, simán tudhatja!
A Táltosok, jósok országában, már semmin se csodálkozom!!

belekotty 2010.11.17. 00:38:37

@Szilágyi András: A koromban is vannak C-C kötések, csak nem olyan hexagonális elrendezésű síkok mint a grafitban. Nem hiszem hogy akkora különbség lenne az amorf szén és a grafit között, már csak a 2p pályák kombinációi sem indokolják azonos elektron affinitású atomok esetén, hiszen nincs lényeges eltérés. Valami nem stimmel itt az adatokban és a peremfeltételekben.
@bioLarzen: Na várjál csak! Ha elkezdem támadni itt a 2. főtételt, vagy a premiordinális elemek az elméletitől való 11 nagyságrenddel való eltérését, esetleg a táguló világegyetemet alátámasztó vöröseltolódás és az energiamegmaradás összeegyeztetését kérném számon, rögtön nekem támadnának a szkeptikusok! Persze nem vitáznának, csak a tudomány magas pulpitusáról osztanák a hivatalos igét.
:-))
Tudod mennyire ki tudnak akadni a tudomány hivatalos képviselői amikor nagyon egyszerű kérdésekkel megzavarjuk a világról alkotott összképüket? :-))

KariKa 2010.11.17. 00:45:19

Index címlap szevasz.

Nem vagyok "Egely-fan", de nem vagyok "szkeptikus" sem.
Nem tudom, mi az igazság, de azt tudom, a tudománytörténet arról szól, hogy az ellenkező nézeten levő tudósok kinevetik/lenézik/levegőnek nézik egymást.

Aztán néha kiderül, hogy az általánosan elfogadott álláspont bizonyul helytállónak, és bizony nagyon sokszor kiderült, hogy a többség tévedett.

Itt sokan azt hiszik, hogy a történelem tegnap véget ért.

Zsolesz14 2010.11.17. 00:45:20

@tiboru: szóval a mesékben... :)

belekotty 2010.11.17. 01:04:31

@KariKa: Voltak érinthetetlen elméletek.
Nap kering a Föld körül, oszthatatlan atom, newtoni fizika.
Ma is vannak ilyenek, mint a 2. főtétel amelynek nincs bizonyítása bevallottan, az ősrobbanás aminek mozgatórugójára nincs semmilyen értelmes magyarázat. A Világegyetem tágulása, amelyre vonatkozó megfigyelések igen gyenge lábakon állnak, illetve a fizika más területeivel ellentmondásban vannak.
Egely elméletei lehet hogy kuruzslások, de a ismert fizika határait feszegeti, ami önmagában nem baj.

Zsola777 2010.11.17. 01:18:45

Ez a találmány amúgy nagyon frankó lenne, elég csak szerválni hozzá pár napelemet, bekapcsolni, egy ventilátorral fújni rá a levegőt, majd nézni, ahogyan tisztul a levegő és gyűlik a szén :)

Szilágyi András 2010.11.17. 01:27:39

@belekotty: www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz0904/hrasko0904.html

A vége felé ír a vöröseltolódásról és az energiamegmaradásról.

Zsola777 2010.11.17. 01:29:09

@KariKa: Tudod, amikor már évek, évtizedek óta arról megy a rinya részükről, hogy nincsenek megbecsülve, lenézik őket, a gonoszmulti kizsákmányolja őket, ha eladják a "szabadalmat", aztán meg kéregetnek, de a legminimálisabb szinten sem engednek betekintést az okosságukba (pár külső, megbízható embernek lehetne döntő erejű kísérleteket bemutatni), ha pedig nem is csak az elméletre, de a gyakorlatra vagyunk kíváncsiak, akkor megáll a tudomány.
Jó, Egely úr letett az asztalra egy vitalitásmérőt, de a többiek mit? Van legalább egy nyamvadt weboldaluk, ahol össze vannak gyűjtve az érdekességek, nyíltan vállalt kommentelési lehetőséggel működő fórummal, ösztönzéssel, hogy többen is próbálják meg, segítsenek a fejlesztésben, egyáltalán az ész alapú összefogás felé léptek is? Nem otthoni gányolásra gondolok, hanem legalább közepes tudású emberkékre, és határozottan nem az anyagiak harácsolásáról. Mert jó részük az.

Azt azért bevallom, hogy gyerekkoromban a Tiltott találmányok című adás megmozgatta a fantáziámat, a pályaválasztásomat is befolyásolta, de a kellő ismeretek birtokában visszanézve a filmet, simán látszik, hol a csúsztatás, hol van eltitkolva az átverés. Ez alapján az ostobák fizessenek, aki meg akar, okosodjon. A társadalom csak nyer vele :)

ügyfélszolgálatos 2010.11.17. 01:32:48

Azon tűnődöm, hogy wmiki hol marad...

KenSentMe 2010.11.17. 02:23:05

( @belekotty: "Ha elkezdem támadni itt a 2. főtételt, vagy .. rögtön nekem támadnának a szkeptikusok! Persze nem vitáznának, csak a tudomány magas pulpitusáról osztanák a hivatalos igét."

Szerintem ez attól is függ, milyen stílusban támadnád.. van az a bicskanyitogató stílus, amitől az ember akaratlanul is elveszti a fejét.. különösen a mindenféle vendégmadarak, mint pl. én.. az még csak hagyján, hogy a "persze nem vitáznának" simán olvasható úgy is, hogy "vitaképtelenek".. de vegyük pl. a következőt:

@KariKa: "Itt sokan azt hiszik, hogy a történelem tegnap véget ért. "

Bárcsak véget ért volna.. amikor az ember tizenötezredszer olvassa egy - láthatóan alapos munkával készített cikk alatt azt az igen sommás véleményt, hogy "nem tudom, mi az igazság, de semmit sem lehet tudni, a tudomány úgyis téved, majd megdöntik", akkor pontosan érzi, hogy a történelem ismétli és ismétli önmagát.. nem, ennek sosincs vége.

Egy jó szkeptikus legfeljebb abban hisz, hogy szkeptikusnak lenni érdemes és hasznos.. a tényeknek utánajárni, gondolkodni, érvelni.. egy jó szkeptikus abban hisz, hogy ez a cikk - még ha valahol valami valótlant is állít - a belefektetett munka miatt 10000x többet ér, mint az üres lehurrogás, meg az irreleváns anekdotázgatás.)

A_ Közbiztonság Szilárd 2010.11.17. 03:33:17

@Ленина:
Igen, a földre esés után lebegni másodpercekig, az tényleg valami.

A magyar nyelvet ismerni egy magyar anyanyelvűnek, na, az viszont alap kéne hogy legyen.

Majd nézz utána a miután és a mielőtt szavak jelentésének.

Goompah 2010.11.17. 03:50:38

@belekotty:

"Ha elkezdem támadni itt a 2. főtételt, vagy a premiordinális elemek az elméletitől való 11 nagyságrenddel való eltérését, esetleg a táguló világegyetemet alátámasztó vöröseltolódás és az energiamegmaradás összeegyeztetését kérném számon"

Milyen fizikai/kozmológiai képzettség birtokában tennéd is ezt?

Amúgy mik azok a "premiordinális" elemek? A képzettséged kb. azon a szinten van, ahogyan nagyképűen dobálózol számodra ismeretlen, sőt nem is létező szakszavakkal (ugye primordiálist akartál írni...), de azért nagy gőggel "számonkérsz" dolgokat a fizikusoktól. LOL!

na__most__akkor 2010.11.17. 06:34:19

@Goompah:

Hady Endre: A Törpe-fejûek (Karinthy)
"Maga milyen ember, milyen ember, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?"

Na de ÖTSZÖR?
"Hát maga megbolondult"

kilobike 2010.11.17. 06:54:33

Csak nekem furcsa az alábbi mondat:
"Egy kilogramm benzin vagy gázolaj elégetésekor mintegy 45 megajoule energia szabadul fel hő formájában, és emellett kb. 3,3 kg szén-dioxid termelődik. "
Nem vagyok szakértő, csak érzésem szerint szembe megy a józan ésszel.

Krumplicukor1987 2010.11.17. 07:18:10

@belekotty: ezt tudom, de az üzemanyagban nem csak szén van, ill. a végén nem csak szén-dioxid keletkezik, hanem monoxid is.

Krumplicukor1987 2010.11.17. 07:19:31

@kilobike: az oxigén tömege hozzáadódik, ahogy már felettem is írták (az oxigén/levegő nincs benne az üzemanyagban, és bizony a belsőégésű motornak szüksége van oxigénre/levegőre).
Mindenesetre a 3.3 kg nekem is kicsit soknak tűnik.

Krumplicukor1987 2010.11.17. 07:23:26

@belekotty: "Egely elméletei lehet hogy kuruzslások, de a ismert fizika határait feszegeti, ami önmagában nem baj."
Nem baj, ha valaki új témában kutat, új dolgokat próbál felfedezni. Csak az a baj, ahogy ezt teszi. Egely kitalál valami elméletet, de semmiféle egyenlettel, érvvel, kísérlettel nem tudja alátámasztani a dolgait, hanem csak ordibálja hogy neki igaza van, és a többiek elnyomják. És ezért fogadja kritikával őt minden józan, épeszű ember.

belekotty 2010.11.17. 07:39:51

@Krumplicukor1987: Ez igaz. De az is rohadt idegesítő amikor olyanok is neked esnek olyan témákban akikről azonnal kiderül hogy fogalmuk sincs a témáról. Vagy pedig soha nem érvel, csak okoskodik és kritizál mindenki. Egyszer nézz el az Index tudomány fórumára és olvasgass egy astronpm nevű nicket, aki soha nem érvel, csak minden gondolkodó, a hivatalos tudomány kétségein fejét törő embert kiüldözzön a fórumról.
A moderátorok meg segítenek nekik ebben.

belekotty 2010.11.17. 08:01:11

@Goompah: Ezt mindig elírom. De ha észrevennéd okoska, megint nem válaszolsz semmire. A tipikus gőgős vagy. És már kurvára unlak köcsög hogy mindenütt belémkötsz. Valami érvet is le fogsz valaha írni, vagy te vagy magad astronom?

@Szilágyi András: Hát ez az! Ez egy igen kétes magyarázat. Valóban próbál elszámolni az energia megmaradással, de nem túl hiteles módon. Mi van akkor ha a távolodó gravitáció központok gravitációs potenciájába kerül a fény elvesztett energiája, hiszen a Világegyetem belsejében lévő fotonra több erő hat. Ha a foton veszít az energiájából, akkor csökken a tömege is, akkor pedig a távolodó tömegek gravitációs potenciálja is nő. Akkor pedig egyszerűbb fizikai magyarázat van mint a tér tágulása. Mellesleg évek óta te vagy az első aki - az általam ismert - magyarázatot képes adni. Vagyis olyan emberek okoskodnak a fórumokon, blogokon, akiknek lövésük sincs a témához. Lásd goompah. :-)) Törvényszerű az ilyenek megjelenése és ezek a legundorítóbbak a beképzelt "tudósokból".

belekotty 2010.11.17. 08:07:12

@VRbagoly: "Egy jó szkeptikus legfeljebb abban hisz, hogy szkeptikusnak lenni érdemes és hasznos.. a tényeknek utánajárni, gondolkodni, érvelni.." Ez így van, csak nem ez a jellemző. Vannak tudományos dogmák aminek érintése esetén neked esnek és semmiféle vitát/érvelést nem folytatnak. Lásd Egelynek mindenki neki esik, főképp a nullponti energia megcsapolására kifejtett elméletei miatt. Holott pont ott a Szilágy András által idézett cikk ami az energia megmaradás bizonyos körülmények közötti érvénytelenségét feszegeti. Mellesleg a cikk írójával már keveredtem vitába, akiről kiderül hogy fogalma sincs a hőenergia - kémiai energia konverzióról. :-))

◄ViZion 2010.11.17. 08:21:19

@flippant:
nem az... Discovery sci-n mutatták, USA/Kanada és most UK épít erőművet.
A hulladékot válogatják, ledarálják, majd hevítik, hagyományosan. Ebbe az olvadt ganéba, illetve felette van a plazma -ne kérdezd hogyan- ami gázzá bontja az egészet.
Ezt elégetik, szűrik, stb.
A befektetett energia (a szeméten kívül ugye) kb. 3×-a jön ki...

◄ViZion 2010.11.17. 08:22:52

elnyelte a kommentem a kiváló blogmotor...

◄ViZion 2010.11.17. 08:23:26

jéé... mégsem... pedig volt vagy 5×ctrl+F5...
sorry a tripláért :)

pounderstibbons 2010.11.17. 08:25:51

@◄ViZion:
De gondolom a szemét alatt Kanadában sem CO2-t értenek.

◄ViZion 2010.11.17. 08:38:05

@pounderstibbons:
Nem!
Ez válasz volt, fentebb a kommentelő azt mondta, h szemetet sem éri meg plazmával bontani, erre írtam, h már igen, üzemel a dolog.

pounderstibbons 2010.11.17. 09:51:47

@◄ViZion:
Akkor bocs, félrenéztem mire válaszoltál.
Egy linket tudsz adni az erőműhöz?

Szilágyi András 2010.11.17. 10:15:48

@belekotty: Grafit vs. korom ügyben: Hát ezen lehetne vitatkozni, hogy ki mit hisz vagy nem hisz, és megpróbálhatnánk feltúrni azokat a 70-80-as években megjelent orosz folyóiratokat, amelyekben ez részletezve van. Mindenesetre én azt a szakirodalmi adatot használtam, amelyik a vizsgált problémához leginkább illeszkedik. Eszerint pedig a CO2 szétbontásához kb. 1100 kJ/mol kell. A Fridman-könyvben leírt plazmás kísérletekben ehhez az adathoz képest 60-70%-os hatásfokkal sikerült CO2-t bontani, tehát még ennél is jóval több kellett.

◄ViZion 2010.11.17. 10:17:48

@pounderstibbons:
Youtube-on van discovery csatorna, érdemes benézni.
Aerogél-re is keress rá, meglepő anyag.
3mm-es lap, könnyű, és többet ér mint 30 cm kőzetgyapot...

link:
www.youtube.com/watch?v=o0yEYb5V-DU
Ezt találtam hirtelen, de biztosan van még.

teddybear01 2010.11.17. 10:57:50

@Szilágyi András: Tök fölösleges.
Elég megnézni egy vegyestüzelésű kályha kéményét, korom rakódik le benne, nem grafit.
Ebből következően, a korom alacsonyabb energiaszintű mint a grafit, ezért mindenképp az fog képződni.

A grafit képződésénél különben szó van magas nyomásról és hőmérsékletről, ha jól emlékszem, itt viszont ilyesmiről nincs.

teddybear01 2010.11.17. 11:04:04

@◄ViZion: A plazma hőmérsékletén az összes kémiai kötés felbomlik. A plazmás hulladékégetést ezért kiválóan fel lehet használni a legtöbb veszélyes hulladék kezelésére, főleg mérgező kémiai, vagy biológiai hulladék kezelésére, viszont nagy az energiaigénye. Úgy tűnik, itt sikerült a hulladékhő felhasználásával gazdaságos energiatermelést is összehozni.

snakekiller23 2010.11.17. 11:16:43

@belekotty:

A 2. főtételnek a közhiedelemmel ellentétben van bizonyítása. Ugyanis csak matematikai következménye sokkal alapvetőbb fizikai feltevéseknek. (konkrétan annak, hogy egyensúlyban lévő zárt rendszer az elérhető mikroállapotaiban egyenlő valószínűséggel figyelhető meg) Ugyanúgy ahogy Noether nyomán a megmaradási törvények is sokkal elemibb szimmetria feltevésekből erednek.

◄ViZion 2010.11.17. 11:31:26

@teddybear01:
És nem ez az egyetlen érdekes technológia. A Discovery stábja azért alaposan utánajár a dolgoknak, szakembereket kérdeznek meg, stb...

Ecopolis a műsor címe.

Az Aerogel-t mindenkinek ajánlom nézegetésre...
www.youtube.com/watch?v=DTHvGIYJ0fo

Magyarul nincs fent, de még 1×
www.youtube.com/watch?v=Ssm3C4UuE40

Goompah 2010.11.17. 11:36:38

@na__most__akkor: A blogmotor bolondult meg. Internal server errort írt ki, de a korábbi hozzászólásokat mutatta, csak az enyémet nem.

Goompah 2010.11.17. 11:37:58

@belekotty:

"És már kurvára unlak köcsög hogy mindenütt belémkötsz."

Érvek helyett fikázás és személyeskedés? Na persze, ez a te stílusod. :)

teddybear01 2010.11.17. 11:48:52

@◄ViZion: Az aerogél kicsit jobb hőszigetelő, mint például a hungaro(nike)cell, de például sokkal kevésbé bírja a mechanikai behatásokat. Ezért, ha használod, mindenképp burkolni kell, különben tönkremegy. A kőzetgyapot meg ugyan szintén hőszigetelő, de egészen más tulajdonságokkal rendelkezik. A samottéglát sem ott használjuk, ahol a nikecellt...

Goompah 2010.11.17. 12:24:50

@belekotty:

"Mellesleg évek óta te vagy az első aki - az általam ismert - magyarázatot képes adni. Vagyis olyan emberek okoskodnak a fórumokon, blogokon, akiknek lövésük sincs a témához."

Aha, szóval valaki hozzáértését az minősíti, egyetért-e veled. Ókossss...

Tudod, én is ismerem a kurrens elméleteket, de eszembe sem jutna fórumokon arcoskodni és pár odavetett mondattal "számon kérni" bármit is a fizikusokon és a kozmológusokon. Ugyanis tisztában vagyok az ismereteim korlátaival, ellentétben veled. :)

alagi 2010.11.17. 12:36:17

@belekotty: "Na várjál csak! Ha elkezdem támadni itt a 2. főtételt, vagy a premiordinális elemek az elméletitől való 11 nagyságrenddel való eltérését, esetleg a táguló világegyetemet alátámasztó vöröseltolódás és az energiamegmaradás összeegyeztetését kérném számon,"

Bar offtopic, de azert tisztazzuk: A masodik fotetelre van matematika bizonyitas, viszonylag altalanos esetre, pl. ez: en.wikipedia.org/wiki/H_theorem

a "premiordinalis" elemekrol semmit nem tudok, de a primordialis nukleoszintezis elmelete eleg jol mukodik: a legnagyobb elteres a litiumnal van: 4-es faktor, azaz meg egy nagysagrend se, nemhogy 11.

Az energiamegmaradassal nincs problema: Ha kijelolsz egy nagy dobozt az univerzumban, a benne levo energia csokkeni fog, mert az univerzum tagul, ezert a doboz falain megy ki az energia. Ez semmikep nem validalja Egely&co. orokmozgoit.

◄ViZion 2010.11.17. 12:58:55

@teddybear01: Ok, persze más anyag. a linkelt videóban is arról van szó, hogy csökkenteni kell az előállítási költségeket, és az építészetben is felhasználhatóvá kell tenni. Csak azért linkeltem, mert tudatlan embernek (már ebben a témában) ez már marha nagy dolog, igazi sci-fi. Így van ez a plazmással is. A CO2 átalakítóról nem tudok véleményt mondani, nekem azért erősen gyanús, h kamu (ebben a formában).

pounderstibbons 2010.11.17. 15:38:21

@Goompah: (és bárki másnak, akinél rendetlenkedik a blogmotor)

Az alábbi címen általában ellenőrizhető, hogy milyen kommentek jutottak már ki (és hányszor), általában még azok is, amelyek az adott cikk alatt még valamiért nem látszódnak:

szkeptikus.blog.hu/comments

Persze biztos egy kommentplazma.gömbbel is csökkenthető lenne a kommentismétlések száma, csak ez a szerkezet háromszor annyi karakter leírását igényli, mint amennyinek az olvasását megspórolja. :)

Goompah 2010.11.17. 16:23:33

@pounderstibbons:

A linkre kattintva nálam ennél az üzenetnél van vége:

◄ViZion 2010.11.17. 08:38:05

Úgy tűnik, a blogmotor mindenkit lenyom. :) Resistance is futile, hogy klasszikust idézzek.

(Az éjjel nálam nem egyszerűen elnyelte az üzenetet, hanem internal server error hiba jött. Csak az volt a vicces, hogy az oldallekérés működött - és ezek szerint a kommentküldés is.)

pounderstibbons 2010.11.17. 20:02:02

@Goompah:
És onnantól nézve felfele nem a legújabb kommentek vannak?

Goompah 2010.11.17. 20:27:34

@pounderstibbons:

Aha, fordított sorrend.

Mivel a blogon nincs lehetőség az időbeli sorrend megváltoztatására, eszembe sem jutott, hogy ott fordított lehet. (Az ember következetesen egységes felületet feltételez.)

Straight 2010.11.17. 22:17:36

"de a KFKI-ból küldött, fúziós kutatásokkal foglalkozó osztályvezető, Zoletnik Sándor dührohamot kapott, amikor ránézett a pecsétes munkásruhába öltözött feltalálóra, s szélhámosságnak minősítette a dolgot anélkül, hogy látta volna a jelenséget."

Csak képzeljétek el Zoletnik urat ahogy elmegy budapest "rozsdanegyedébe" hogy valami baromnak az idiótaságait halgassa és mikor belép a lakásba egy csöves félőrültnek kinéző dokkmunkás kezdi azzal traktálni hogy plug&play fúziós reaktort épített...

Straight 2010.11.17. 22:21:45

Egyébként én is építettem egy mindenproblémát megoldó energiaforrást ami a mi dimenziónk és a velün szomszédos szellemvilág dimenziója közt feszülő potenciálkülönbségből nyer ki energiát és miközben energiát termel a szerkezetem alacsony információtartalmú mondatokat és gondolatokat éget el. Tervezek egyet tenni a parlament üléstermébe.

Goompah 2010.11.17. 22:45:18

@Straight:

A gond ezzel az lesz, hogy az alacsony információtartalmú parlamenti mondatok égetése nem exoterm, hanem endoterm folyamat, vagyis energiát nyel el a környezetből. A mi valós világunk és a szellemvilág közti potenciálkülönbségből nyert energiádat elnyeli, ezáltal nincs tényleges nettó energiatermelés.

Ennek kiváló bizonyítéka az a tudományosan is bizonyított tény, hogy a parlament az ország teljes lakosságának munkáját képes hasznos eredmény nélkül elnyelni. Ez egyben az energiamegmaradás törvényének frappáns cáfolata is.

Straight 2010.11.17. 23:22:23

@Goompah: De ha az alacsony információ tartalmú mondatokat elégetjük akkor az értelmeseknek több energia jut és a nettó energiafelhasználás javul. Ezzel energiát termelnénk és a kormányzatot is rendben tartanánk.

paligreg 2010.11.18. 12:11:58

@Szilágyi András: Pontosítsunk mindkét oldalról! Még ha részletkérdés részletkérdéséről van szó. De erről van értelme beszélgetni, nem úgy, mint Egely marhaságairól. Abban igazad van, hogy egy fúziós energiatermelő eszköznél is felmerülnek radioaktivitási gondok. De ez szerkezeti kérdés, s nem üzemeltetési. Elképzelhető olyan "üzemanyagkeverék", hogy radioaktív hulladék nem keletkezik. Fúziós készülékekről nemigen hallhatunk, fúziós berendezésekről viszont igen. Elég egy gyors guglizást végezni. Tájékozódni a biztosan tudományos hátterű helyekről érdemes, pl.
www.termeszetvilaga.hu/fizika_eve/fizika/zoletnik.html
Ebből kiderül, hogy a legnagyobb gond az, hogy a berendezések mérete hogy ne mondjam nem autónyi nagyságrendben esnek.
www.magfuzio.hu/
Sajnos a wikipédia sok része nem ilyen. Azt óvatos figyelemmel kell olvasni, ellenőrizni és befogadni. Egelynél legalább biztosan tudjuk, hogy megbízhatatlan, olvasni sem érdemes. (Bár tudom, hogy nevének minden egyes megemlítése, csak reklám az éppen még nem eladott könyve egy újabb példányának sikeres eladásához.)
Cikked egyébként jó, csak erre a témára is áll, amit az általad idézett Hraskó Péter cikk utolsó bekezdése mond:"Az érvelésünk végére értünk, a címben feltett kérdésre válaszoltunk. Azt találtuk, hogy az energiamegmaradás törvénye se empirikus, se induktív értelemben sem tekinthető bizonyosnak, de rendkívül jól megalapozott törvény, amelynek plauzibilitását az 1-hez nagyon közeli értékkel fejezhetjük ki. De azért marad egy praktikus probléma. Mit válaszoljunk annak, aki felteszi nekünk a címbeli kérdést, azonban nincs módunk arra, hogy olyan viszonylag részletes választ adjunk rá, mint ebben a cikkben. Ez gyakran megtörténhet a legkülönbözőbb okokból: nincs elég időnk, a kérdezőt nem érdekli a kérdés annyira, hogy türelmesen végighallgasson egy hosszú fejtegetést, vagy ehhez nincsenek még meg a szükséges előismeretei. Ez utóbbi vonatkozik a középiskolára, még abban az esetben is, amikor a kérdést egy kifejezetten érdeklődő tanuló teszi fel a tanárának. Szerintem ilyen szituációban, amikor csak rövid választ adhatunk, amely elkerülhetetlenül leegyszerűsítő, azt kell válaszolnunk, hogy igen, az energia biztosan megmarad. Ezzel csak egészen minimális mértékben vezetjük félre a kérdezőt, míg ha azt válaszolnánk, hogy az energia nem marad meg biztosan, tökéletesen helytelen irányba indíthatnánk el a gondolkodását. A cél azonban tagadhatatlanul az, hogy már az iskolában olyan felfogásban tanítsuk az energiamegmaradást, amely a lehető legjobban megfelel a plauzibilitáson alapuló történeti értékelésnek. A képletekkel való számolás gyakorlása az általános oktatásban csak akkor indokolt, ha ennek a célnak a szolgálatában áll."
Mert a gond az, hogy a hihetőnek látszó hülyeség a pallérozatlan elmét a hülyeség irányába való ötletelésre és ugyanilyen irányba történő továbbgondolkodásra ösztönzi. A te cikked azért palléroz, nem úgy, mint egyes kommentek. Bár némelyik talán humorosnak tűnik.

paligreg 2010.11.18. 12:33:04

Találós kérdés: Az idézett Fridman könyv egy használt példányának árából hány darab Egely könyvet lehet megvenni? És melyiken mekkora lehet a haszon?

nemonddhogynemigaz 2010.11.19. 14:28:29

@Hraskó Gábor: nem mint ha értenék hozzá, de mi van akkor, ha elégeti a szenet, amit termel. lehet hogy ez tök hülyeség, nem értek hozzá

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2010.11.19. 14:49:42

@nemonddhogynemigaz: széndioxid lesz belőle. Ezt akartas elkerülni.

Ja, de utána odateheti a kütyüjének egy második példányát, ami megint felbontja. Ekko is keletkezne O és C. Oppá, megint ott a szénpor. Nembaj, mi lenne, ha elégetnénk a szenet...

Amellett, hogy ez hülyeség, még minden lépésben temérdek energia menne el a vesztességek miatt.

ment_a_lista 2010.11.19. 22:34:07

@nemonddhogynemigaz:
@Hraskó Gábor:

"de mi van akkor, ha elégeti a szenet, amit termel"

Mi van ha a szenet a vízzel hajtott autójának a kipufogójába teszi és szintézisgázt állít elő?
en.wikipedia.org/wiki/Synthesis_gas
A szintézisgázból pedig Fisher-Tropsch eljárással szintetikus benzint csinál.
en.wikipedia.org/wiki/Synthetic_fuel
Lehet hogy ez az egész egy benzingyártó autót takar?
;-)

bioLarzen 2010.11.20. 00:46:48

@ment_a_lista: Én úgy tudom, leht autóval üzemanyagot termelni, csak akkor a kocsi visszafelé megy az időben :D

bio

gothmog 2010.11.21. 15:22:06

@Hraskó Gábor:
"Szerintem ássunk egy gödröt, amibe beletesszük azt a fődet!"
(Legényanya)

csiperke10 2010.11.21. 16:22:51

Sziasztok!Bár lövésem sincs a témáról!Az eddig látottak alapján volt már rá pélad a történelemben,föleg M-on!Hogy egy zseniális találmány saját közegünkben nem tudott érvényesülni majd évek múltán mint hatalmas Usa-Salom felfedezésként került a napvilágra!!!Ezekután pedig sopánkodva hallgattuk hogy ez is magyar ötlet-ből származik és termel $ millókat azoknak akik hittek benne!Nem biztos hogy erre a témára is igaz csak úgy általánosságban!Mert ha vörösöknek van egy jó ötlete de te narancssárga vagy akkor az már nem is lehet csoda jó dolog,amit mindenki hasznára alkalmazhatnánk!A színekkel ez oda visza igaz!Csak hogy ne legyen benne politika!Ezzel csak azt szeretném mondani: ha valaha a gyakorlatba mégis csak működik akkor ezek a az emberek akik most ellenzik gátakat építenek ennek a dolognak miként fognak reagálni!!!Pénzt pedig csak attól lehet ki csalni aki megengedi ellenőrzött keretek kötötti támogatások is léteznek!Nem is olyan messze tőlünk Ger,Fra.stb!Csak hát nálunk még mindig működik az a szokás hogy ami jó azt is elbasszuk!A témához nemértek!!Minden hozzáértőtől elnézést ha érvekkel alátámasztható hogy az egész hazugság!Szép napot

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.11.21. 16:47:15

@belekotty:
"Tudod mennyire ki tudnak akadni a tudomány hivatalos képviselői amikor nagyon egyszerű kérdésekkel megzavarjuk a világról alkotott összképüket? :-))"

Ennyire: cydonia.blog.hu/2010/10/27/gondolat_104

Egyszerű kérdésekkel? A szénnel kapcsolatos vita tényleg abból indult ki, és egészen üdítő kivétel, ahogy már más is írta. Csakhogy a legtöbb kérdés, amit nekünk, kutatóknak szegeznek, nem "egyszerű", hanem értelmetlen/értelmezhetetlen, alapvető tudatlanságról tanúskodik vagy éppen idejétmúlt. És valamiért manapság a "mainstream tudományt" támadni, megkérdőjelezni olyan menő lett, hogy bárki belevág bármibe. Csak hogy tiszta legyen, mire gondolok: ha én, Minta Pál anyagmozgatási menedzser, itt letenném a nagyesküt, hogy a mai gazdasági vagy politikai berendezkedésünk teljesen rossz, de én tudom hogyan lehetne rendberakni, csak elnyomnak a hatalmon lévők, hányan bólogatnának nekem? Ha ugyanezt teszem természettudományi kérdésekről (univerzum fejlődése, evolúció, stb), akkor hányan?

A kiakadással kapcsolatban itt van egy fordított irányú reakció arra, amikor próbáltam vitatkozni egy "alter" álláspontot hangoztató arccal, elmagyarázni, hogy eleve félreértelmezett állítások megcáfolásával akarja az eredeti elméletet lehúzni a slozin, ő így zárta le a vitát:

"Gondoltam, hogy a linket rakom be, de talán nem nézte volna meg senki. Így átmásoltam. Nekem ne gyere ezzel a "hogy kell idézni" faszsággal, mert azt a szintet én régen meghaladtam. Szakdolgozatot nem itt adnék le, ha nem bánod. Figyelemfelkeltőnek másoltam be a teljes szöveget. Tessék így kezelni! A szánalmas egyemista nyökögést pedig hagyjuk meg másnak."

wmikiből meg hiába próbáltam kihúzni többet a szokásos mantrájánál, az lett a vége, hogy bannolt csodálatos blogjáról. Pedig csak egyszerű kérdéseket tettem fel, támadás nélkül. Akkor hogy is van ez a kérdés-támadás dolog?

Kérdést feltenni szabad, sőt kell a kutatóknak. Csakhogy nagyon sokan egyáltalán nem tesznek kérdéseket mielőtt kialakítanák az álláspontjukat. Aztán a kérdésfeltevést már fegyverként használják, önigazolásként, miszerint a gonosz tudósok csak a "hivatalos" tudományt képesek biflázni sőt el akarják őket nyomni. Saját szemükben a gerendát...

pounderstibbons 2010.11.21. 19:33:17

@csiperke10:
Leegyszerűsítem neked az idáig történteket:
1., Egely azt mondta, hogy BEMUTATTÁK a gépüket sok helyen, de nem érdekelt senkit.
2., A Szkeptikus Társaság jelezte, hogy érdekelné, ugyan mutassa már meg, vagy legalábbáruljon el egy-két dolgot róla.
3., Egely erre azt mondja, hogy NEM MUTATHATJA MEG.

Te nem érzel itt valami átverésszagot Egely Gy. részéről?

Politikát meg tényleg felesleges idekeverni.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.11.22. 12:21:47

@pounderstibbons: sőt még tovább egyszerűsíthető:
"Maga a készülék készen van, bemutattuk itthon sokszor." Hol, Egely úr, hol? Listát, beszámolókat, különben smafu.

gothmog 2010.11.26. 18:46:06

@lacalaca: Te tényleg leálltál vitatkozni wmikivel? De édi! :)

gothmog 2010.11.27. 17:29:29

@lacalaca: "guilty as charged" :) Bár viszonylag hamar sikerült leállnom. Nem könnyű egyébként, még akkor se, ha közben rájössz hogy direkt csinálja.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.11.27. 18:34:44

@gothmog: és a blogjáról bannolt közben? ;) Az extra pont.

Akvyr 2010.12.04. 12:30:39

Hajj, nagyon jó! Kár, hogy lelőttök minden poént, már az ötödik sornál említeni akartam, hogy egy ilyen találmány után jelentős bevétel származna a szeneslapátok értékesítéséből.

Egely pedig sejtem épp hol jár a sci-fi sorozatokban, készüljetek, mert legközelebb már ZPM-el áll elő!

Tgr 2010.12.05. 17:12:06

@lacalaca: "Csak hogy tiszta legyen, mire gondolok: ha én, Minta Pál anyagmozgatási menedzser, itt letenném a nagyesküt, hogy a mai gazdasági vagy politikai berendezkedésünk teljesen rossz, de én tudom hogyan lehetne rendberakni, csak elnyomnak a hatalmon lévők, hányan bólogatnának nekem? Ha ugyanezt teszem természettudományi kérdésekről (univerzum fejlődése, evolúció, stb), akkor hányan?"

Nem tudom, észrevetted-e már, hogy Minta Pál és követői jelenleg a harmadik legnagyobb magyar parlament párt? Ehhez képest nem tudom, miért panaszkodsz, egy tudósnak tényleges hátrányt nemigen okoznak az idióták. (Legalábbis itt, mert azért evolúcióbiológusnak lenni az USA-ban lényegesen frusztrálóbb lehet, Törökországban meg kifejezett egészségügyi kockázat.)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.12.05. 17:22:41

@Tgr: "a h mindhtarmadik legnagyobb magyar parlament párt?"
ó nem, én attól sokkal fundamentálisabb változásokat álmodtam meg, de többet nem mondhatok róla. ;)

USÁ-ban ma klímakutatónak lenni a legneccesebb, egyébként remélem igazad lesz, ugye az alkotmányban is benne van/lesz, vagyis Egely mint nemtudós, nem dönthet "tudományos igazságokról". (Brr, továbbra sem szeretem ezt a megfogalamzást.)

Serio (törölt) 2010.12.14. 13:38:33

Ez jellemző Egely ködiparára. Lényegében az ember a sosem létezett találmányok meglebegtetéséből él, amiket - jaj jaj - nem lehet felfedni a szabadalmi törvény miatt.

Ha viszont itt valóban tudományos újdonságokról van szó - márpedig a "mérnök úr" gyakran a fizika megreformálását is meglebegteti -, akkor nem lenne-e erkölcsi kötelességük a publikáció? (Arról nem is beszélve, hogy tudományos újdonság nem szabadalmaztatható, csak a bizonyított tudományos tényeket felhasználó mérnöki megoldás.)

kovácske 2011.09.08. 19:34:19

a kereső szerint ez az egy szkeptikus topik van üvegházhatás témában, ezért ide írom a kérésemet: Dr. Miskolczi Ferenc elmélete az üvegházhatás (vagy a CO2-nak arra gyakorolt befolyását) mértékét az általánosan elfogadott vélekedésnél jóval kisebbre teszi. Lehetne az ezzel kapcsolatos vitáról ide egy posztot kérni?
köszönöm.

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása