Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Tudományos Világfesztivál 2014
(New York, május 28. – június 2.)

A Fesztivál

briangreene2.jpgA World Science Festival 2008 óta kerül megrendezésre New Yorkban. Küldetése a tudomány eredményeinek, értékeinek és csodáinak népszerűsítése az átlagemberek körében. A fesztivál egyik alapítója Brian Greene (képünkön), a Columbia Egyetem matematika- és fizikaprofesszora, akit A kozmosz szövete című – magyarul is elérhető – bestseller könyve és tv-sorozata tett méltán ismertté. Az elegáns univerzum című könyvét Pulitzer-díjra is jelölték. Szakmai körökben világszerte elismert kutatónak számít a húrelméletek területén elért eredményei miatt.

A fesztivál eddigi története során a világ leghíresebb, legelismertebb elméinek előadásait vonultatta fel az érdeklődő közönség számára. Néhány név a teljesség igénye nélkül: Stephen Hawking, Saul Perlmutter, Daniel Dennett, Sir Roger Penrose, Andrei Linde, Alan Guth.

Támogatók

A World Science Festival egyik támogatója a Simons Alapítvány (1994), melynek alapvető célja a matematika és más alapvető tudományágak haladásának és oktatásának elősegítése.

Másik fő támogatójuk az Alfred P. Sloan Alapítvány, amelyet Alfred P. Sloan, a General Motors egykori elnök-igazgatója alapított 1934-ben a tudományos kutatás, technológia, mérnöki tudományok és az oktatás támogatására.

A fesztivál harmadik fő támogatója a John Templeton Alapítvány, melynek tevékenységét tudományos körökben meglehetős ellentmondásosság övezi. Alapvető céljaik között ugyanis nemcsak a tudomány, hanem a vallás és teológia támogatása is jelentős szerepet kap. Mindenesetre úgy tűnik, hogy az alapítvány küldetésének eme kettőssége nem kerékkötője a valódi tudomány támogatásában vállalt szerepüknek. Mindazonáltal sok vád éri őket amiatt, hogy kizárólag olyan kutatókat és tudósokat hajlandóak támogatni (és itt jelentős összegekről van szó), akik nem szegülnek szembe nyíltan a vallás és az egyházak népszerűségével. Sok kutató utasítja vissza a támogatásukat és bojkottálja az általuk támogatott rendezvényeket emiatt. Meglepő módon ennek az ellentmondásosságnak semmilyen jelét nem lehet tapasztalni a fesztivál programjaiban és előadásaiban. Legjobb példája ennek Brian Greene legutóbbi beszélgetése Richard Dawkinsszal, aki amellett, hogy hires biológus és evolúciókutató, az ateizmus legprominensebb képviselője is egyben.

Programok

enterprise.jpg

A változatos programok és előadások között a gyerekektől kezdve a tudomány iránt aktívan érdeklődő, jól informált értelmiségi közönségig mindenki találhat magának valót. Az Enterprise űrsikló (képünkön) közvetlen szomszédságában (Space Shuttle Pavilion, Intrepid Sea, Air & Space Museum) kerül majd bemutatásra a 2013-as Gravitáció című film, amit személyesen látnak majd el kommentárral a NASA képviselői és valódi űrhajósok is. Több gyakorlati program is lesz, ahol különböző tudományágak prominens képviselői a közönség aktív közreműködésével mutatják majd be kutatási tevékenységüket.

Az egyik legizgalmasabb előadás (Measure for Measure: Quantum Physics and Reality) a kvantumfizika és az általunk tapasztalt valóság ellentmondásosságát bemutató vita lesz, melynek résztvevői Brian Greene, David Z. Albert (Columbia), Sean Carroll (Caltech), Sheldon Goldstein (Rutgers University) és Ruediger Schack (University of London). A kvantummechanika értelmezése még ma is megosztja a tudóstársadalmat. Albert Einstein szerint mindaz, amit tudunk a kvantumvilág viselkedéséről, arra enged következtetni, hogy nem teljes még a tudásunk ezen a területen ahhoz, hogy valódi predikciókat állítsunk fel a segítségével. Ezek az alapvető részletek még ma is hiányoznak – ismerjük a kvantumvilág viselkedését és jól le tudjuk azt írni a matematika segítségével, de alapvető kérdésekben továbbra sincs tudományos konszenzus. Mi állhat például a hátterében annak, hogy egy részecske mindaddig valószínűsági hullámként viselkedik, ameddig meg nem figyeljük a pozícióját? Mi a kapcsolat az általunk érzékelt, anyagi részecskék alkotta valóság és a világunkat alkotó részecskék hullámszerű viselkedése között? Mi állhat a kvantum-összefonódás meglehetősen kísérteties (de mindenképpen bizonyított és valós) jelenségének a hátterében? A vita mellett több előadás is ezeket a kérdéseket fogja boncolgatni, alkalmanként a közönség bevonásával is.

Brian Greene és Jim Baggott író “Bizonyítékok a természettudományokban” című beszélgetése újabb érdekes kérdésekre próbál majd választ találni. Mi a különbség bizonyíték, tény és bizonyosság között? Mérhető-e, számosítható-e a bizonyíték, lehetséges-e sorrendet felállítani bizonyítékok között? Mi szükséges ahhoz, hogy egy tudós, a tudományos közösség és a közvélemény meggyőzhető legyen egy tudományos eredmény helyességéről egy olyan érában, amelyben hatalmas adatmennyiségek, nagyon gyengén érzékelhető jelek és rendkívül komplikált kísérletek dominálnak?

Az “Álnok őrszem: elme, agy és idő” (The Deceptive Watchman: Mind, Brain and Time) című előadás bemutatja, hogy az idő nem csak az einsteini értelemben relatív, de az emberi agy időérzékelése is sok tényező függvénye. Egy hullámvasút-utazás első perce és az okmányiroda várójában töltött 97 perc mintha teljesen más ütemben telne a számunkra. Az ember időérzékelésével, a memória és a valóság kapcsolatával valamint az agyunkat működtető elektromos impulzusokkal is foglalkozik majd ez az előadás.

A 2014-es fesztivál programjaiban jelentős szerepet kap az elmúlt év két legizgalmasabb, az egész világ közvéleményét felkavaró és megmozgató tudományos felfedezése is:

  • A Higgs-bozon detektálása az LHC-ben, amely végre kézzelfogható bizonyítékot szolgáltatott azzal a mechanizmussal kapcsolatban, amely megmagyarázza az univerzumunkban található anyagi részecskék tömegét.
  • A másik jelentős közelmúltbeli felfedezés a primordiális gravitációs hullámok detektálása a kozmikus háttérsugárzás polarizációjában. Ez utóbbi felfedezés – ha valóban beigazolódik – bizonyítékkal szolgál majd az univerzum kezdeti inflációjára, és betekintést nyúljt közvetlenül a Nagy Bumm utáni legelső másodpercekben lezajlott folyamatokba. Sean Carroll (Caltech) szavait idézve olyan jelentőségű felfedezés ez, amelynél jelentősebb talán csak a sötét anyag mibenlétének megismerése vagy földönkívüli élet felfedezése lehetne. Olyan világhírű fizikusok elméleteit támaszthatja ez alá mint Alan Guth (MIT) és Andrei Linde (Stanford), akiket az inflációs kozmológia atyjaiként tartanak számon. Mindketten személyesen is jelen lesznek a fesztiválon és lehetőség lesz arra is, hogy a látogatók résztvegyenek egy általuk tartott, különleges egyetemi gyorstalpaló kurzuson is.

Bulyáki Péter

London, 2014. máj. 24.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr556210116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

Híreink

  • Nincs megjeleníthető elem

Fórum

  • Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (1) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) chemtrail (3) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (21) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) filozófia (11) finnugor (1) fizika (12) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (6) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (1) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (3) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (1) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (20) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (13) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (30) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása