Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Szkeptikus Klub: Áltudomány az építészetben

A Szkeptikus Klub következő rendezvénye február 18-án:

Áltudomány az építészetben

Dr. Szabó Péter okl. építészmérnök, intézetvezető egyetemi docens (Soproni Egyetem) előadása

epiteszet500px.png

A gyógyítás mellett talán még az építészet az a terület, amihez mindenki ért, illetve jobban ért. Ilyesmiket hallunk: Azért nem alszol jól, mert biztos egy vízér húzódik az ágyad alatt, jobb lesz, ha ezért átteszed a másik sarokba, de ne a tükör alá, mert az nem tesz jót a csí áramlásnak. Jut eszembe, hogy a sok vízértől átnedvesedett pincéd kiszárításához akassz fel a plafonra egy gömböt, ami valami tértechnológiával működik, vagy válaszd inkább a gúla alakút, hiszen az a forma a pozitív energiát és a rezgéseket is összegyűjti, mint az egyiptomi nagy piramisokban. Csak nem gondolod, hogy a földönkívüliek véletlenül választották ezt a formát! Biztos ami biztos, a telefonodat este kapcsold ki, sőt vidd jó messze az ágyadtól, így legalább nem lesz agyrákod, bár ahogy látom, az aurádra már most is ráfér egy nagygenerál. Ennyi negatív energiával a testedben nem csoda, ha este az ártó szellemek is könnyebben megtalálnak.

Lehet, hogy egyszerűbb, ha beveszek valami altatót, szerencsére mindig van nálam porított párna por egymilliószoros hígításban kis cukorgolyóban…

Van mit átbeszélni az építészettel kapcsolatban. Az előadás végén talán egy kis idő arra is marad, hogy milyen módon lehet a mai fiatalokat megszólítani és felvértezni ezzel a rengeteg marhasággal szemben.

A klubest időpontja: 2020. február 18. kedd, 18.00 óra
Helye: Kossuth Klub (1088 Budapest, Múzeum u. 7.)

A klubestre a belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk! Facebook-eseményoldal

FRISSÍTÉS: Az előadás videófelvétele és prezentációja.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr7515471354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2020.02.13. 19:04:38

Lehetne az építészet jövőjéről és az ökologikus építeszetről is pár szót szólni,
ne csak mindig arról legyen szó, hogy miben hülyék-áltudományosak az emberek.

> Biztos ami biztos, a telefonodat este kapcsold ki

:)
racionális ok miatt is lehet óvatos az ember,

www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0013935119308102
Highlights
• The interaction between cell phone use and genetic variants on thyroid cancer was investigated in this study.
• When some genetic variants were present, cell phone use was significantly associated with thyroid cancer.
• The association increased when cell phone use duration and frequency increased.
• Genetic susceptibility may modify the association between cell phone use and thyroid cancer.

"Ten SNPs had P < 0.01 for interaction in all thyroid cancers. In the common homozygote groups, no association with cell phone use was observed. In the variant group (heterozygotes and rare homozygotes), cell phone use was associated with an increased risk for rs11070256 (odds ratio (OR): 2.36, 95% confidence interval (CI): 1.30–4.30), rs1695147 (OR: 2.52, 95% CI: 1.30–4.90), rs6732673 (OR: 1.59, 95% CI: 1.01–2.49), rs396746 (OR: 2.53, 95% CI: 1.13–5.65), rs12204529 (OR: 2.62, 95% CI: 1.33–5.17), and rs3800537 (OR: 2.64, 95% CI: 1.30–5.36) with thyroid cancers. In small tumors, increased risk was observed for 5 SNPs (rs1063639, rs1695147, rs11070256, rs12204529 and rs3800537), In large tumors, increased risk was observed for 3 SNPs (rs11070256, rs1695147, and rs396746). Our result suggests that genetic susceptibilities modify the associations between cell phone use and risk of thyroid cancer. The findings provide more evidence for RFR carcinogenic group classification."

Thuróczy György előadását érdemes megnézni, vagy akár előadóként felkérni.
youtu.be/LGR0EuwYOw0?t=2392&szkeptikussag=high

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása