Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Orvosok a tisztánlátásért? Lássunk akkor tisztán!

Konferenciát tartott, majd közleményt adott ki az "Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért" nevű, dr. Pócs Alfréd ortopéd sebész, dr. Tamasi József természetgyógyász és dr. Gődény György gyógyszerész által alapított, leginkább járványtagadónak nevezhető mozgalom. Közleményükben azonban számos tárgyi tévedés és megalapozatlan állítás található. Az alábbiakban ezeket elemezzük.

pocsgodenytamasi.jpg

Miközben a SARS-CoV-2 vírus megfékezésével továbbra is küzd a világ, egyre nő azok száma, akik kételyeket fogalmaznak meg a vírussal, a járvánnyal, vagy éppen a járvány kezelésével kapcsolatban. Bár ezek jó része sajnos elmegy a teljesen megalapozatlan összeesküvés-elméletek irányába (pl. az egészet Bill Gates találta ki, hogy aztán chipet olthasson mindenkibe), szögezzük le mindjárt az elején, hogy számos jogosan felvethető és megvitatandó kérdés is van. Érthető módon a járvány elején még nagyon kevés megalapozott információ volt a világban a vírus természetéről, a terjedés módjáról, a különböző korcsoportokra jelentett veszélyességéről, stb. Az Olaszországból és máshonnan érkező, riasztó hírek számos országban arra sarkallták a döntéshozókat, hogy a legdrasztikusabb intézkedéseket hozzák meg. Vélhetően ezek egy része nem volt indokolt, és jogosan felvethető, hogy egyes intézkedések több kárt okoztak, mint hasznot - a vírus azonban nem vár arra, hogy hónapokat eltöltsünk a különféle hatástanulmányok elkészítésével. Tudjuk, hogy egy járvány terjedésekor - lévén az exponenciális természetű - az időtényező kritikus, és már néhány nap késedelem is számos emberéletbe kerülhet. Ezért még ha egyes intézkedések utólag szükségtelennek vagy túlzónak találtatnak is, figyelembe kell venni azt, hogy ezekről az adott helyzetben, a rendelkezésre álló, korlátozott információk alapján döntöttek a szakemberek és a döntéshozók akkori legjobb tudása szerint. Így mai ismereteink birtokában a hónapokkal ezelőtti lépéseket kritizálni nem éppen fair dolog. Ugyanakkor az utólagos értékelésre, korrekt szakmai vitára, és a következetések levonására mindenképpen szükség van.

Erre a korrekt szakmai vitára azonban sajnos nem volt alkalmas az "Orvosok a tisztánlátásért" által szervezett "konferencia", hiszen azon leginkább a témában inkompetens személyek, maguknak Youtube-videókkal népszerűséget szerzett, több esetben kifejezetten konteóhívő megmondóemberek szerepeltek. Az előadások elemzése nagyon időigényes lenne, ezért jelen bejegyzésben most csak arra vállalkozom, hogy a Pócs Alfréd és Tamasi József által a konferencia után kiadott közleményt elemezzem.

Tehát alább a közlemény állításai és azok értékelése következik.

Magyarországon a járványtani kritériumokat figyelembe véve, eddig járvány nem volt és nem is várható. Hazánkban a járvány kimondása a külföldi járványokra és a WHO-ra hivatkozva történt. 

Itt a szerzők feltehetően arra gondolnak, hogy az influenza esetében a hazai hatóságok akkor szoktak járványról beszélni, ha az egy hét alatt influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma elér egy meghatározott küszöböt (ez kb. 14 ezer beteget jelent), azonban a koronavírus esetében nem értünk el ekkora számot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem volt járvány. A koronavírus esetében nem határoztak meg küszöbértéket. A 18/1998. NM rendelet szerint:

járvány: egy adott fertőző betegségnek a vártnál szignifikánsan gyakoribb vagy egy meghatározott küszöbszintet meghaladó előfordulása egy adott területen, illetve közösségben, egy meghatározott időtartam alatt, vagy legalább két egymással összefüggő eset, amely összefüggés járványügyi bizonyítékkal alátámasztható.

Látjuk tehát, hogy a rendeletben többféle kritérium szerepel, a küszöbszintet lehet adott területre vagy közösségre is alkalmazni, illetve már két összefüggő eset is elegendő a járvány kimondására. Mivel fertőző betegségről van szó, ami kétségkívül terjedt és terjed, így utóbbi kritérium alapján Magyarországon volt és van járvány - és természetesen várható is. Noha igaz, hogy - legalábbis az első hullám idején - a lakosságnak csak nagyon kis hányada fertőzödött meg (mintegy 56.000 fő), a vírus meglehetősen fertőzőképes, és ha nem gátoljuk a terjedését, nagyon hamar tömegessé válhat a járvány, így nem világos, a közlemény minek alapján állítja, hogy járvány "nem is várható".

Ezután a közlemény az RT-PCR alapú diagnosztikát veszi célba:

A világjárvány kimondása és fenntartásának alapja RT-PCR teszt folyamatos működtetése, teszt-pozitívak keresése. Kimondjuk, hogy a PCR teszt, mint az eredeti leírásában, csak tudományos célokra használható (Kary Banks Mullis), járványtani felhasználásra alkalmatlan.

Kary Banks Mullis 1983-ban fejlesztette ki a PCR (polimeráz-láncreakció) nevű eljárást, amiért 1993-ban Nobel-díjat kapott. Bár Mullis később elég fura nézeteket kezdett vallani, többek között tagadta, hogy az AIDS-t a HIV vírus okozza, ez nem változtat azon, hogy a PCR eljárás természetesen nemcsak tudományos kutatás céljára használható, hanem számtalan alkalmazása van az orvoslásban, a bűnügyek felderítésében, és a fertőző betegségek diagnosztikájában is. A közlemény semmilyen érvet nem mond arra, hogy miért lenne alkalmatlan járványtani felhasználásra, hacsak nem a következő érvelést szánják indoklásnak:

Ugyanis, ha a melegítési ciklusok számát emeljük 65 fölé, az álpozitív eseteket ad, 35 alatt pedig álnegatív eseteket, ez pedig lehetővé teszi az eredmény külső szabályozását. Csak a DNS polimeráz reakcióhoz szükséges melegítési ciklusok száma határozza meg ki lesz pozitív és ki negatív. Figyelembe kell venni a sok féle teszt gyártót és a tesztek minőségi különbözőségeit is, mert ez is meghatározhatja a hamis eredményeket.

A közlemény szerzői a jelek szerint nem olvasták el egyetlen RT-PCR teszt protokollját sem (itt található pl. egy ilyen), de nem is értik a PCR működését. A teszt kifejlesztésekor azt gondosan kalibrálják és validálják. A protokoll meghatározza, hogy hány melegítési (amplifikációs) ciklust kell végezni (általában 40-50 között), és hogy legfeljebb hány ciklus utáni detektáláskor tekinthető pozitívnak az adott génszakaszra vonatkozó eredmény. Tehát a tesztet végző személy nem játszadozhat kedvére a melegítések számával. Emellett a diagnosztikai készlet tartalmaz pozitív és negatív kontrollokat is - ha túl kevés melegítést végeznek, akkor a pozitív kontrollt nem fogja detektálni a teszt, és érvénytelen lesz; hasonló a helyzet a negatív kontroll esetében: ha az pozitívnak jön ki, érvénytelen a teszt. Persze fel lehet tételezni, hogy a tesztet végző személy manipulálhat, de ebben az esetben fölösleges a melegítésekkel játszadoznia, hiszen egyszerűen beírhatja a kívánt eredményt a papírra. Az nem világos, mit ért a közlemény azon, hogy a sokféle tesztgyártó "meghatározhatja a hamis eredményeket".

Ráadásul ismertté vált, hogy a WHO által megadott egyik primer szekvencia minden emberi DNS része (https://pieceofmindful.com/2020/04/06/bombshell-who-coronavirus-pcr-test-primer-sequence-is-found-in-all-human-dna/ és https://www.ncbi.nlm.nih.gov/nucleotide/NC_000008.11?report=genbank&log$=nuclalign&from=63648346&to=63648363 ), vagyis ez alapján az is feltételezhető, hogy az így betáplált valamennyi teszt képes pozitív eredményt adni mindenféle vírus nélkül.

Ez az állítás több, egymástól független ok miatt is téves, és ismét csak azt bizonyítja, hogy a közlemény szerzői egyáltalán nincsenek tisztában a PCR eljárás működésével. Érdemes elolvasni a polimeráz-láncreakció ismertetését, és megérteni, hogyan működik. A módszer egy meghatározott DNS-szakaszt erősít fel és mutat ki. Ennek a szakasznak két vége van, ezért két primert (ejtsd: prájmer) használnak az elkülönítésére: az egyik a szakasz elejéhez, a másik a szakasz végéhez kapcsolódik, ezeket "forward" és "reverse" (előre és hátra) primereknek nevezik. A közleményben linkelt cikk az egyik "hátra" primert találja meg az ember 8-as kromoszómájában (ez egyébként puszta véletlen, hiszen csupán 18 bázis hosszú szakaszról van szó). Ha fel is tételezzük, hogy a primer oda tud kapcsolódni, a PCR ezzel semmit nem fog tudni kezdeni, mert a párja, az "előre" primer nem található meg a kromoszómában (sem pedig sehol az emberi DNS-ben). Ráadásul a folyamatnak még egy harmadik lépése is van, melynek során a két primer által közrezárt szakaszhoz egy harmadik, fluoreszensen jelölt DNS darabka is kapcsolódik - ennek szintén egyeznie kell a keresett, a vírusnak megfelelő DNS-szekvenciával. Mivel ez sincs meg a 8-as kromoszómában, semmiképpen nem történhet téves detektálás. Továbbá a szóban forgó szakasz a 8-as kromoszómában két gén közötti szakaszon van, azaz nem íródik át soha RNS-sé - márpedig a PCR tesztet úgy végzik, hogy a vizsgált mintából először kivonják az RNS-t. Ehhez jön még, hogy a tesztelés során nem csupán egy, hanem két marker szakaszt vizsgálnak a vírus genomjában - a pozitív teszteredményhez az szükséges, hogy mindkettőt detektálja a teszt. Látható tehát, hogy teljességgel kizárt az, hogy az egyik primer véletlen egyezése az egyik humán kromoszóma egy kis szakaszával bármilyen módon téves pozitív eredményhez vezessen. Ráadásul - mint a közlemény is írja, sokféle teszt van, ezek más-más primereket használnak. A közlemény adós marad annak a magyarázatával is, hogy ha igaz, amit a linkelt cikk ír, akkor miért nem lesz az összes teszt pozitív.

Az már csak hab a tortán, hogy a közlemény a fenti állítást - mely egy laikus személy blogján jelent meg - egy szintén a PCR tesztekhez fikarcnyit sem értő természetgyógyász, homeopata, reikivel gyógyító nő videójával próbálja alátámasztani. Ugyan miféle szakmaiságról beszélhetünk itt?

Sok esetben előre vírussal preparált tesztekkel találkozunk (Anglia, Tanzánia).

Nem világos, hogy a közlemény szerzői itt mire gondolnak. Talán arra a Tanzániából származó hírre, mely szerint az ország elnöke gyümölcsökből és kecskéből származó mintát küldött tesztelésre, és a tesztek pozitívak lettek. Erre azonban az elnök kijelentésén kívül semmi bizonyíték nincs, és gyanítható, hogy politikai okokból tette állítását, többek között az őt a járvány nem megfelelő kezelése miatt ért kritikák ellensúlyozására.

A járvány miatt föllazult egészségügyi ellenőrzések miatt, akár 20%-os hatékonyságú gyorstesztek is piacra kerülhetnek (dr. Merkely Béla).

Igen, forgalomba kerültek rossz minőségű tesztek, de a hivatalos tesztelésekre nem ezeket használták, ezek eredményei nem kerültek semmilyen statisztikába.

Külföldön politikai küzdelmek zajlanak (pl. USA), ahol a járványt politikai célokra használják.

Ahogy a járványtagadást is.

Meghamisítják a teszteredményeket, pénzen vásárolnak statisztikai adataikhoz COVID-os alanyokat (pl. USA egy COVID pozitív beteg 13.000 dollárt, míg egy lélegeztetőgépre kerülő COVID-os 39.000 dollárt jelent az illetékes kórháznak), de az EU is több ezer euróval „jutalmazza” a COVID-os lélegeztető gép alkalmazását.

A közlemény semmivel nem támasztja alá az állítását, miszerint "meghamisítják a teszteredményeket". Az USA-val kapcsolatos állítás, miszerint 13-39 ezer dollárt kap egy kórház egy-egy betegért, ebben a formában nem igaz. Az összeget a Medicare adja, amely a más biztosítással nem rendelkező betegek költségeit fedezi. A nevezett összeg a kezelés költségeit fedezi, nem pedig valamiféle pénzjutalom az adott kórház számára, amit zsebre vághatnak. Nincs bizonyíték arra, hogy a kórházak ennek kapcsán bármiféle csalást követtek volna el. Az EU-val kapcsolatos állítás forrását sajnos nem adja meg a közlemény, itt arról lehet szó, hogy az EU tagállamok korábban közösen szereztek be lélegeztetőgépeket és védőfelszereléseket.

Ezért kérjük politikusainkat, hogy szigorúan csak a hazai járványtani adatok alapján korlátozzanak bármit országunkban, hiszen nálunk a tömegesen előforduló influenzajárvány idején sem volt soha ellátási gond. Ha ez megvalósul kellő figyelmet tudunk szentelni a nem COVID-os betegeink becsülettel történő ellátására.

Ezzel részben egyet lehet érteni, ugyanakkor nem elegendő csak a hazai adatokat figyelembe venni, hiszen a határokon át is vándorol a vírus.

Kérjük azt is, hogy az egyébként semmilyen mérvadó tudományos indoklással alá nem támasztott maszkviselési és távolságtartási szabályokat szüntessék meg, hiszen járványmentes időszakban ennek az eljárásnak a jótékony hatása nem értékelhető.

A koronavírus sajnos létezik, a fertőzés terjed. Függetlenül attól, hogy mikortól szeretnénk járványnak nevezni az aktuális helyzetet, a fertőzés terjedésének lassítása rendkívül fontos, és annál hatásosabb, minél korábban kezdjük el. Miért kellene megvárni, hogy tömegessé váljon a fertőzés? Nem az lenne a cél, hogy odáig el se jussunk?

A maszkviselés COVID-19-cel szembeni hatékonyságáról sok vita volt a szakemberek között. A hatóságok kezdetben nem csupán azért nem javasolták az általános maszkviselést, mert nem volt elég maszk - tényleges szakmai viták voltak ennek hasznáról, hiszen a szakirodalomban sokféle kutatási eredmény található a témában. Mára azonban kezd kialakulni egyfajta konszenzus a szakemberek között arról, hogy a maszkok igenis hatásosak, és talán a legjobb fegyvert jelentik az új koronavírus elleni küzdelemben. Hiszen felismertük, hogy az aszimptomatikus és preszimptomatikus emberek is terjesztik a vírust, s a terjedés fő formája a cseppfertőzés, amelyet a maszkok hatásosan csökkentenek.

A maszkviselés fokozza az emberek pánikérzetét, ami nemzetközi megfigyelések szerint emeli a depressziót és a szorongást, az öngyilkossági késztetéseket, rontja a súlyos krónikus betegek általános állapotát.

Krónikus légzőrendszeri betegek esetében a maszk viselése valóban problémás lehet, az ő esetükben az átlátszó arcpajzs viselése jó alternatíva lehet. Az is igaz, hogy egyesek szorongást vagy pánikot érezhetnek a maszk hordása miatt, de ez elég ritka. Az ilyen embertársainknak segíteni kell, adott esetben kaphatnak felmentést is a maszkviselés alól. Ez nem változtat azon, hogy az emberek nagy többsége különösebb gond és pánikolás nélkül képes maszkot viselni (ami részben kultúra és megszokás kérdése is), esetükben nem indokolt a berzenkedés.

Mivel gyerekekre kifejtett esetleges káros hatását nem is vizsgálták, ezért az ő esetükben tiltsák be a COVID 19-el összefüggésbe hozott maszkviselést.

A gyerekek valóban különös figyelmet érdemelnek, de itt is az észszerű és kiegyensúlyozott megközelítés tűnik a legjobbnak. A WHO jelenleg az 5 év alatti gyerekek számára egyáltalán nem javasolja a maszkviselést, 6-11 éves korban is csak indokolt esetben, a helyzettől függően, felnőtt felügyelete mellett, és csak 12 éves kortól javasolja, hogy a felnőttekkel azonos módon hordják a gyerekek a maszkot. Ez így elég észszerűnek tűnik.

Kérjük a sajtót is, hogy a hazug külföldi adatokkal ne bombázzák a magyarországi állampolgárokat. (pl. a nemrég lezajlott berlini COVID-os korlátozás ellen szervezett tüntetésnél is több mint 1,3 millió ember vett részt, és szinte a világ összes újságja gombnyomásszerűen 17.000 tüntetőről beszélt).

A rendőrség által megadott hivatalos adat 17-20 ezer. Az 1,3 millió a tüntetés szervezői által becsült adat. Az 1,3 millió tüntető nem hangzik reálisnak, figyelembe véve, hogy Berlin lakossága 3,7 millió.

Szükség esetén meggyőződésünk hogy a svéd modell a járható út, mert kevesek miatt a demokráciában a többség nem szenvedhet életre szóló hátrányokat.

Tekintettel arra, hogy Svédország a többi skandináv országgal összehasonlítva kiemelkedően magas COVID-19 halálozási aránnyal rendelkezik, miközben a gazdasági visszaesése nagyobb volt, erősen vitatható, hogy a svéd modellt kellene követni. A "kevesek miatt a többség nem szenvedhet életre szóló hátrányokat" kijelentést sajnos a közlemény nem fejti ki - vajon arra gondolnak, hogy áldozzuk be az idős és krónikus beteg embereket? Nem lenne jobb megközelítés őket kiemelten védeni?

Fölajánljuk a munkánkat a közösen kialakított, egyeztetett, igaz célokért küzdő, a járványt koordináló vezetőségnek, „a mi országunk, a mi hangunk” elveinek megfelelően. Legyen a magyar utunk egyéni, igaz és szolgálja minden magyar ember javát.

Én azért inkább szakemberek munkáját venném igénybe.

Egy nagyon jó hír a konferenciáról, hogy prof. Sucharit Bhakdi által elmondott, az Egyesült Államok-béli és németországi kutatásokra támaszkodó vizsgálatok igazolták, hogy a T limfociták általi immunitás figyelembevételével már a lakosság 85%-os védettséget élvez, jóval meghaladva a nyájimmunitás minimális szintjét (60%).

Nem világos, hogy az állítólagos 85%-os érték honnan származik. A Science-ben aug. 4-én megjelent cikk szerint 5 különböző kutatás alapján a COVID-19 fertőzésen még nem átesett emberek 20-50%-a mutatott T-sejtes választ az új koronavírus egyes peptidjei ellen. Ez tehát messze van a nyájimmunitástól. Továbbá az ilyen módon kimutatott T-sejtes válasz nem jelent immunitást a COVID-19-cel szemben - hogy mit jelent, azt nem tudjuk, hiszen ehhez ezeket az embereket meg kellene fertőzni. A T-sejtes válasz jelentheti pl. azt, hogy az illető enyhébb tünetekkel megússza a fertőzést. Ennek figyelembe vételével nem tűnik megalapozottnak Sucharit Bhakdi állítása.

A genetikai állományunkba avatkozó oltásokra ne költsünk

A közlemény szerzői itt vélhetően a Moderna RNS alapú vakcinájára gondolnak. Azonban ez természetesen nem avatkozik be a genetikai állományunkba. A bevitt mRNS-ről az antigének expresszálódnak, a gazdasejtek genomját ez nem érinti.

és ne ijesztgessük a kötelező COVID oltásokkal állampolgárainkat, hiszen hatékony, alacsony rizikójú oltás csak 5-7 éven belül készíthető, de nem egy folyton mutálódó vírusra. Az ennél rövidebb időn belül létrehozott oltások emberkísérletnek számítanak.

Ezek az aggályok érthetőek és jogosak is. Természetesen fontos, hogy az oltás biztonságos és hatásos legyen, amihez alapos tesztelés szükséges - ehhez idő kell, de nem feltétlenül 5-7 év - számos ponton gyorsítható a folyamat. Az eddigi elemzések egyébként azt mutatják, hogy az új koronavírus kifejezetten lassan mutálódik, ez az oltás kilátásai szempontjából is kedvező. Ami pedig a kötelezőséget illeti, erről megoszlanak a vélemények. Mivel a közösségi immunitás eléréséhez a koronavírus esetében viszonylag alacsonyabb átoltottság is elegendő (60-70%), várhatóan kötelezőség nélkül is elegen be fogják oltatni magukat ehhez.

Kívánunk erőt és bölcsességet a jó döntésekhez, egyben gyógyító orvosok lévén, akiket köt a hippokrátészi eskü fölajánljuk önzetlen segítségünket!

Elég aggasztó, ha "gyógyító orvosok" alapvető fogalmakkal nincsenek tisztában, nem értik pl. a PCR teszt mibenlétét, ennek alapján letagadják az egész járványt, majd megpróbálják az embereket eltántorítani a legegyszerűbb és leghatásosabb óvintézkedések (azaz a maszkviselés) betartásától, és téves információkat tartalmazó közleményeket adnak ki. Biztos, hogy ilyen "segítségre" van szüksége a társadalomnak? Ez lenne a "tisztánlátás"?

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr516182874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meridian74 2020.09.05. 21:42:06

@Igazamvanvagyigazamvan?: erre hiteles forrást adjál légyszives. Nem fogsz tudni.

Mondjuk egy pubmed tanulmányt, jó?
A pubmed-en amúgy az ellenkezőjétg lehet megtalálni... azt amit jóval fentebb írtam már, egyszer 2 hétig 4millió NE D vitaminnal etettek kísérleti alanyokat. Tévedésből, ugyansi csak 2ezer-rel akarták viszgálni, csak mikrogram helyett miligramot mért a gyógyszerász.
Eredény? Senkinek nem lett baja.

Amúgy meg gondolkodjál már el azon a vizsgált mérésen, amit a Dr Toldy is elmondott abban a videóban: szabad testfelület 15%-ával 30 perc napozás 20ezer NE D vitamint állít elő a szerevezted. 20ezer!!! nem 200-at... amit 1990-ben még a felső korlátnak véltek az USA-ban...!

Szóval akkor a szervezet megöngyilkolja magát, azok esetében akik rendszeresen napoznak... ugye, érzed már a tudatalattidban a képtelenséget?

Szóval keresd csak elő a _hiteles_ forrásodat. Én tudom a választ, nem fog sikerülni.

Meridian74 2020.09.05. 21:44:31

@Igazamvanvagyigazamvan?:
"A d vitamin megemeli a vér kalciumszintjét. Honnan? A csontokból , agyhalott barátom! "

nem nézted végig figyelmesen a videót. Na ugorj neki még egyszer, de most már rendesen nézd is meg.

NEM okoz ilyet a D vitamin. Különben sokkot kapnál ha napfény ér. Vagy egy vámpírhoz van szerencsém esetedben? :D

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 21:50:56

@Meridian74: a d4 vitamin egy hormon. Visszacsatolás révén gátolja a túlzott d vitaminszintet, vízben oldódó formában kipisiled. Ez a rendszer van meghekkelve, ha mesterségesen túllövöd.

Meridian74 2020.09.05. 21:51:30

"A C vitamin túlzott bevitele esetén csökken a B 12 szint, a vas és réz anyagcserébe is beavatkozik, extrém dózis esetén légzési nehézségeket okoz, a kálcium kiválasztást fokozza, így kálcium-oxalát típusú vesekô alakulhat ki.
Minek a hiánya ???"

3 hónapja 6gramm C vitamint fogyasztok. Egyáltalán nincs légzési nehézségem. Aki ezt javasolta az meg 20 éve 8 grammot. Ő sem küszködik légzési problémákkal, pedig ő még dohányzik is... én mondjuk nem.

Szentgyörgyi Albert a tüdőbaját kezelte azzal hogy 1 gram helyett 8 grammot fogyasztott C vitaminból, nézz csak utána (nem a rákból gyógyult ki, hanem a elhúzódó tüdőbetegségéből - jah, hogy ez pont az ellenkezője amit állítasz?)

Szóval hiteles forrást is erre. nem lesz ilyen forrás.
Tudod hogyan kezelik manapság a legsúlyosabb balesetben szenvedőket felépüléskor? Kapaszkodj meg! Intravénásan adagolják nekik a C vitamint, olyan nagy mennyiségben, mintha 20 DEKAGRAM(!!)-ot (azaz 200!!!grammot!) fogyasztanál el! Persze itt már speciálisan savsemlegesítővel, ez az adag ugyanis elsavasítaná a vért amibe belehalna az illető, de van módszer hogy ez ne így legyen... kérdezz csak erről műtősöket.

Amúgy azt is vizsgálták már hogy a bélből mennyi C vitamint képes felszívni a szervezet. Normál esetben 6-8 gramnál tetőzik... ha nem vagy beteg. De ha beteg vagy akkor 199(!) igen nem elírás majdnem 20dekagrammot is képes egy nap alatt felszívni a belekből a szervezet! 20 deka! Te miről beszélsz akkor?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 21:51:31

@Meridian74: pont a videjódban mondja el a prof asszony.

Meridian74 2020.09.05. 21:53:24

@Igazamvanvagyigazamvan?: " kálcium-oxalát típusú vesekô alakulhat ki."

Erre a válaszom - ezt olvasd el, tévedésben élsz!
Ez egy tanulmány magyarra lefordítása, források a cikk végén.

www.tenyek-tevhitek.hu/c-vitamin-es-veseko.htm

Meridian74 2020.09.05. 21:58:06

Ja lemaradt az, hogy az utcánkban él egy 93 éves néni... hét éve fogyasztja a Lenkei vitaminkészítményét, és azt állítja, hogy már régesrég meghalt volna enélkül. És most tök jól van, semmi de semmi baja! Előtte meg minden nyavajája volt. Ennyit erről, meg a vitamintúladagolásról. Az csak a gyógyszeripari lobbi kitalálciója.

Ott kezdődik, hogy a vitaminok nem testidegen anyagok. A szervezet fel van készülve arra hogy kezelje ezeket. Arra nincs felkészülve ha kimerül ezekből. Ha több van, azzal nincs gond megoldja. Lásd 20ezer NE D vitamin per 30 perc napozással... zsírban felhalmozódik... ja, és akkor mi van? A'sszed nem tudja ezt kiválasztani a szervezet, ha feleslege van? Dehogynem! Le is tudja amúgy bontani is!

Ugyanez a hisztéria van a koleszterin és sófogyasztás körül is. Mind mind megbukott már vagy százszor, de mégis valahogy a köztudatban van. Hülyeség az egész.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 22:04:20

@Meridian74: The notions behind orthomolecular medicine are not supported by sound medical evidence, and the therapy is not effective;[6][7] even the validity of calling the orthomolecular approach a form of medicine has been questioned since the 1970s.[8

Ez az az oldal, amire hivatkozol...LOL

Meridian74 2020.09.05. 22:06:34

@Igazamvanvagyigazamvan?: Már hogy lenne meghekkelve. Ma már 2000NE javasolnak fogyasztani mindenkinek még nyári időszakban is. A maximum javasolt 4000NE, de a túlsúlyosoknak duplaannyit javasolnak.
Ezt a magyar orvostudományi konszenzus állapította meg, van is itt egy cikk (sztem nem fogod végigolvasni nagyon sok oldalas) ezzel kapcsolatban, és kapaszkodj meg! 300(!)ezer NE-s terápiás kezelést is javasolnak azoknál akiknek kórosan lecsökkent a D vitamin szintjük. Akkor most ez hogy is van ez? Túladagolás? Hát nem.

akjournals.com/view/journals/650/153/Supplement-2/article-p5.xml

De ismétlem, ezek nagyon óvatos szabályok, én pl 6000-et fogyasztok és kurvajól érzem magam.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 22:07:56

@Meridian74: idióta vagy, egyetlen videot fogadsz el hitelesnek, de csak addig, amíg nem mond neked ellent. Ha netalán azzal câfolom a hülyeséged, hogy pont ebben a videoban máshogy állítják, akkor terelsz

A D vitamin általános használatát, azért nem javasolják a Világon sehol, mert az ANTSZ élén korrupt senki állt. Gratulálok, hülyeségből jeles.

Meridian74 2020.09.05. 22:13:43

@Meridian74: Sajnos a cikk szkennelt, és nem lehet részleteket kimásolni belőle... úgy egyébként a cikk megfogalmazásában az összes magyar Orvostudomány egyetem részt vett. mellékesen Dr Toldy Erzsébet is írt bele egy részt, azt amit az előadásán be is mutaott később, 2016-ban.

Bizonyára mind mind sárkányfűárusok, ugye? Pedig szó szerint leírják a 10-ik oldalon:

"Magyarországon a beeső napfény szöge miatt az UV-B sugárzás körülbelül október végétől március elejéig nem alkalmas D-vitamin szintetizálására, ebben az időszakban szájon át történő D-vitamin-bevitel ajánlott. [69]"

Na, mit szólsz ehhez? Tátva a szád?

Bircanyíró 2020.09.05. 22:15:40

@pancsincsin: Tévedtem veled kapcsolatban, mert úgy látszik nem vagy képes értelmezni azokat a kételyeket és kérdéseket, amelyeket többször is boncolgattam itt. Valószínűleg azért, amiért a vallásos emberekkel sem lehet racionális vitát folytatni: más a koordinátarendszer, amiben gondolkodunk. A tiédet (és még nagyon sokakét) most a pánik helyezi más dimenzióba, eközben nem veszitek észre, hogy mennyi túlreagálás, csúsztatás és maszatolás van azokban az infókban, amikre a hiteteket alapozzátok.
Még mindig nem érted/értitek, hogy aki hozzám hasonlóan szkeptikus, az nem a Covid-19 létét, nem a járványveszélyt tagadják, hanem az arra adott irracionális, túlzó és kártékony reakciókat, a politika és sajnos a tudomány részéről is naponta elhangzó, ám egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat, a média nyilvánvalóan szenzációhajhász célból folytatott pánikgerjesztését!
Továbbá amit ezerszer próbáltam hangsúlyozni: mi az oka, hogy a koronavírus estében MINDEN ÁRON meg kell menteni az embereket, miközben számtalan más esetben, legyen az influenza, rák, cukorbetegség vagy akármi, ami a tömegeket érint, erre soha nem volt hajlandó a világ!
Emellett szinte már csak apróság, hogy vajon indokolja-e bármi, hogy oly módon kelljen megmenteni a világot a koronavírustól, hogy az erre hozott rendelkezések legalább annyi embert ölnek meg, lehetetlenítenek el, mint amennyit megmentenek. (De lehet, hogy többet!)

Meridian74 2020.09.05. 22:19:37

@Igazamvanvagyigazamvan?: a cikk amit az imént linkeltem sokkal részletesebb mint a 30 perces előadás. Olvasgasd el... Ott aztán mindenki szerepel aki számít most Magyarországon az orvostudomány terén.

ne légy ostoba, mikor nem is ismersz minek néztem utána az elmúlt fél évben. ja, igen, engem nem téveszt meg mainstream média butasága. Te le vagy maradva a múltban, és tudatlanságban. Én az elmúlt félévemet aktívan tanulással töltöttem ezzel kapcsolatban. És kurvára mérges vagyok a politikusokra, kormánytisztviselőkre... ugyansi ezekre a tényekre már korábabn is felhívták a figyelmet, de süket fülekre találtak... ja igen, lenkei megírta az egyik könyvében, hoyg egy közlékenyebb képviselő privátba szólt neki, hogy jobb ha nem kapargatja ezt a témát, irgalmatlan veszélyes játék ez... naná, hiszen ebben annyi pénz van mint a fegyver- és drogkereskedelemben. És az illetők, akiknek az érdekeit sértik ezek az ismeretek sok pénzük és eszközük van bármire. Bármire!

Nézd csak meg a ruszkikat. Putyinnak valaki csúnyán beszól, és ha van a szavának súlya, akkor hogy-hogy nem megmérgezik... hány ilyen eset volt már? Nem is egy... most is éppen van egy aktuálisan.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 22:20:35

@Meridian74: de, lehet másolni. Figyelmesen olvasd: napi BIZTONSÁGOSAN bevihető mennyiség FELSŐ határa.

3. táblázatD-vitamin-hiány megelőzésére javasolt D3-vitamin-dózisok Magyarországon Korcsoport Egy napra javasolt dózis Csecsemők Gyermekek (1–6 év) Gyermekek (6 év felett) Serdülők Felnőttek Obes felnőttek Terhes nők 400–1000 NE 600–1000 NE 600–1000 NE 800–1000 NE 1500–2000 NE 3000–4000 NE 1500–2000 NE Biztonságosan bevihető mennyiség egy napra eső felső határa 1000 NE 2000 NE 2000 NE 4000 NE 4000 NE 4000 NE 4000 NE

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 22:22:09

@Meridian74: 5]. Habár a bőr Dvitaminképző kapacitása hatalmas – nyáron fürdő ruhában történő napozáskor a bőr enyhe pirulását okozó  napsugárzás hatására 10–20  000 NE D3vita mint  képez [2] –, pusztán napsugárzással D3vitamin túlkínálat nem alakulhat ki. Ennek oka, hogy túl sok UVB sugárzás hatására a previtaminból inaktív anya gok  képződnek [6] és a bőr fokozódó pigmenttartalma gátolja a D3vitaminképzést"

Tehát itt a válasz, pont az, amit én álkítottam.

Meridian74 2020.09.05. 22:24:19

@Bircanyíró: egyetértek. Mint írtam, akkor kezdjünk aggódni ténylegesen, amikor napi 5000 tünetekkel járó megbetegedés van, és napi 150 halott. 2015 februárjában ilyesmi szintet hozott az influenza járvány, és ez nem is a legdurvább járvány volt, hiszen a 2010 és 2011-es ennél is súlyosabb volt... érdekes, akkor nem dőlt össze a világ. Tették a dolgukat az orvosok, kórházakba látogatási tilalom, stb.
A házi orvosok meg írták fel szorgalmasan a c vitamint (holott a d vitamint is kellett volna), stb. De ezért nem zárták le a határokat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 22:25:17

@Meridian74: "tonságossági dózis számos vizsgálat alapján napi 4000 NE hónapokon át, ez az adag biztosan nem jár sem hypercalcaemiával, sem hypercalciuriával [35, 36, 37, 38, 39, 40]. A szérumkalciumot emelő adag 10  000 NE felett van [19, 33, 35, 38, 40, 41, 42]. A fiziológiás 25(OH)Dvitaminkoncentráció felső határa, amelynél sem hypercalcaemia, sem hypercalciuria nem alakul ki, 225 nmol/l (90 ng/ml), a biztosan toxikus koncent ráció 900 nmol/l (360 ng/ml"

Tehát az általad hivatkozott cikk szerint a vér túlzott d vitaminszintje megnöveli a vér kalciumszintjét.

Már megint engem igazol.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 22:26:39

@Meridian74: A D3-vitamin toxikus adagja hónapokon át adott, napi 10 000 NE felett van.– A D3-vitamin biztonságos adagja felnőtt emberben napi 4000 NE"

És végül: toxikus adag. Segítsek lefordítani?

Meridian74 2020.09.05. 22:28:04

@Igazamvanvagyigazamvan?: de ugyanakkor mégis keletkezik 20ezer egység, ami hasznosul is... az hogy ennél tovább nem megy, az van a válaszodban.

De mi a helyzet a terápiás 300ezres kezeléssel?
És mi a helyzet a 4millióssal?
Nincs olyan hogy D vitamin túladagolás. Ugyanígy a koleszterin sem veszélyes, mivel a szervezeted állítja elő. Ha többet fogyasztasz, akkor kevesebbet termel, ha kevesebbet akkor többet állít elő maga. Az hogy a szokásosnál jóval magasabb valakinek a koleszterin szintje, akkor nem a koleszterint kell csökkenteni vegyszerre, hanem azt megtalálni mi váltja ezt ki nála?

Meridian74 2020.09.05. 22:30:40

@Igazamvanvagyigazamvan?: jó de mi van akkor ha megnövekedik a calciumszint? Folytasd kérlek.. ugyanis benne van az előadásban. Itt a folyamat nem áll meg... ugyanis ekkor egy másik folyamat indul el. És emiatt nincs gond. Ez így van kitalálva.
Nézd már meg könyörgöm a videót rendesen végig!!!

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 22:31:16

@Meridian74: az általad linkelt cikk szerint van toxikus szint. Tévednek?
Ja, te jobban tudod...

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 22:32:15

@Meridian74: mi történik? A prof asszony szerint kiválasztódik a vesében.

Meridian74 2020.09.05. 22:32:26

@Meridian74: Amúgy csak szólok, pont ez kell az egészséges csontokhoz. Megnövekedett calciumszint. Ha ez nincs, akkor tönkremegy a csontozatod. Ez a lényeg a magasabb szintnek - csak te már idáig nem jutottál el a videóban...

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 22:33:16

@Meridian74: amelynél sem hypercalcaemia, sem hypercalciuria nem alakul ki, 225 nmol/l (90 ng/ml), a biztosan toxikus koncent ráció 900 nmol/l (360 ng/ml"

Meridian74 2020.09.05. 22:34:14

@Igazamvanvagyigazamvan?: napi 10ezer felett... és? Még én sem szedek annyit. Ráadásul nem 70kg hanem 120 vagyok...!

Te mennyit szedsz? Nullát? Mennyire vagy így kitéve a fertőzéseknek? Sokszorta jobban, mint én.

Meridian74 2020.09.05. 22:44:30

Amúyg az sincs a köztudatban, hoyg nem szabadna citromos teát inni... legalábbis a citromot a lehűlt fekete teába nem szabadna tenni. Meg úgy általában a fekete teában rengeteg oxalát van, amit a C vitamin kicsap... tehát bármennyi C vitamin jut a szervezetedbe, a fekete teában lévő oxalátot az kicsapja, ami vesekövet okoz. Minnél több C vitamin és minnél több fekete tea, csoki, kávé, annál biztosabb a vesekő. Ugyanakkor ha ezt valaki betartja, akkor nem lesz sosem veseköve, bármennyi C-vitamint is visz be. Az urológusok is 3gram C-vitaminkezelést írnak elő a vesekövesek számára.

mennyi is a gyógyszeripari lobbi által javasolt napi NRA szint? 80miligram. :D Úgy egyébként honnan ez a szám? Nos, a II VH-ból. Hitlerék állapították meg, hogy minimum ennyi C vitamint kell fogyasztaniuk a katonáknak, hogy ne alakuljon ki skorbut tünetei... azaz ez csak a legeslegminimálisabb szint. Ma meg ez a javasolt max szint. LOÁL!
nyilván persze arra építenek, hogy táplálkozol rendesen. Ja csakhogy közben történt egy mérés, megismételve:

tessék csak tanulmányozni, a mérés akkreditált laborban történt, és persze nem reprezentatív, de mégiscsak mérés, ráadásul később ugyanez jött ki...

www.febesz.eu/index.php?page=hirek&id=372

Második alkalom:
www.febesz.eu/index.php?page=hirek&id=396

Erre jöhet jogosan a reakció, miafaszom, ez hogy lehetséges már??!

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 22:46:53

@Meridian74: nem ez volt a kérdés. A vérben a d3 vitamin növeli a kalciumszintet ami a vizelettel kiürül.
Ezt írta le a cikk, amire te hivatkozol.
A D3 vitaminnak van olyan szintje, ami toxikus.
Ez a mennyiség elméletben a bőrbrn keletkezhet is, de egy mechanizmus során vízben oldható formában kiürül. A videódban hangzik el.
A d3 vitamin mind a vérben, mind a vizeletben megnöveli a kalcium szintjét.

Az, hogy te mennyit eszel, nem volt kérdés, mivel a téma szempontjából lényegtelen.
A covid esetében ugyanezt a hibát követed el. Magad nézed , hányan haltak meg a környezetedben esetleg Magyarországon.
Ez nem érv. A Világjárvány nevében a Világ nem Magyarországot jelenti.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 22:50:43

@Meridian74: febesz: Jászberényben bejegyezve, alkalmazottak száma 1 azaz egy fő!

Ez aztán a hivatkozási alap!

Meridian74 2020.09.05. 22:55:08

@Igazamvanvagyigazamvan?: A covidra visszatérve, azzal hoyg én pótlom a hiányzó tápanyagokat a testemben, azzal nagyságrendekkel jobban védett leszek bármivel szemben, így a coviddal is. Ha nem vagyok fertőzhető, akkor fertőzni sem tudok. Maszkkal vagy nélküle, tök mindegy. Miért nem érted ezt? Az hoyg megforsul bennem is a vírus, az csak akkor veszélyes másokra is, ha elkezd túlszaporodni is. Enélkül nem lesz veszélyes sem számomra sem más számára. Ez egyébként amúgy is elkerülhetetlen, a természet már csak ilyen. Van olyan tanulmány is, hogy az emberben élő baktériumok vírosokat használnak fel arra hogy más emberben lévő baktériumokkal genetikai információt cseréljenek ki, ezáltal kerülik el a belterjességet, ezáltal növelik a túlélőképességüket. Én meg merem kockáztatni, hogy minden baktérium ami szimbiózisban él velünk az ezt teszi.
csak ezt egy vallásos embernek nem mondd el, mert 100x megerősíti a hitét, hogy nem evolúció, hanem tudatos tervezés által létezünk. :D Amúgy persze félelmetes, mik nem vannak még... vagyis nem félelmetes, de szinte felfoghatatlan hogyan jött ez létre így. A végén még kiderülhet az is, hogy a vírusok valójában a baktériumok "pendrive"-jai, és maguk a baktériumok hozták létre ezeket - kivétel nélkül.... :) :P

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 22:55:16

@Meridian74: Ja majd el felejtem:
Max Joseph Pettenkofer, ennobled in 1883 as Max Joseph von Pettenkofer was a Bavarian chemist and hygienist. He is known for his work in practical hygiene, as an apostle of good water, fresh air and proper sewage disposal

Bizony, a jó doktor a megelőzésben látta a megoldást. Nem adott oldott szart a diákhainak, ő itta meg. Neki lett durva hasmenése, nem egy diákjának, és életét az mentette meg, hogy gyerekkorában átesett egy fertőzésen, így immunrendszere felismerte a kórokozót, és bár MEGFERTŐZŐDÖTT, megúszta fosással.

Meridian74 2020.09.05. 22:57:10

@Igazamvanvagyigazamvan?: de amérés akkreditált volt... ha meg nem hiszed, akkor nosza, itt a lehetőség saját kutatást végezni ezen a téren.
Amúgy meg saját maguk is leírták, ez tudományos alapnak kevés, mert kisszámú a mérés, de az legalább hiteles.

és tudod, két mérés mégiscsak két mérés, nem egy mérés.

Meridian74 2020.09.05. 22:59:24

@Igazamvanvagyigazamvan?: nem pettekoffer itatta meg a diákjaival, hanem erre hivatkozva egy másik illető is megismételte ezt, ő viszont nem szarozott, mindenkit megkóstoltatott a löttyel. Egy diák súlyosan megbetegedett. tehát a cucc valódi volt, ám a többiek mégsem betegedtek meg tőle, holott meg kellett volna. Kivétel az az egy fő, ugye. Ami legalább így igazolta azt, hogy bizony nem tiszta vizet ittak.

Meridian74 2020.09.05. 23:00:25

@Meridian74: és ugye a másik főnél már ez nem áll fenn.. talán VÉGIG kellene olvasni a cikket teljesen, nem megállni félúton.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 23:02:03

@Meridian74: , Pettenkofer obtained bouillon laced with a large dose of Vibrio cholerae bacteria from Robert Koch, the proponent of the theory that the bacteria was the sole cause of the disease. He consumed the bouillon in a self-test in the presence of several witnesses on 7 October 1892. He also took bicarbonate of soda to neutralise his stomach acid to counter a suggestion by Koch that the acid could kill the bacteria. Pettenkofer suffered mild symptoms for nearly a week but claimed these were not associated with cholera. The modern view is that he did indeed have cholera, but was lucky to just have a mild case and he possibly had some immunity from a previous episode.[8

Össze-vissza belszélsz. Unlak. Légy jó, egyél sok vitamint, ne moss kezet és igyál kolerát.

Meridian74 2020.09.05. 23:02:26

na én elmentem aludni. Amit akartam már mind leírtam korábban.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.09.05. 23:04:42

@Meridian74: mellesleg a jó doktor azért ivott szaroldatot, hogy cáfolja Koch kórokozó-teóriáját. Merthogy ő nem hitte, hogy lennének baktériumok, vírusok, gombák.

pancsincsin 2020.09.06. 00:03:16

@Bircanyíró:
Nem tudom miért gondolod hogy rád gondolt bárki is amikor vírustagadókról beszélt. Ettől még léteznek ilyenek. És ők ebben a helyzetben veszélyesek másokra. Ez tény.
Továbbá tévedsz, ha azt gondolod nem értem te mit kifogásolsz. Szerinted más betegségben szenvedők nem kapják meg azt a figyelmet, anyagi ráfordítást, amit a covidosok, nem akarják őket mindenáron megmenteni. Megnyugtatlak, a covidosokat sem akarják mindenáron és nem is tudják. Ez csak duma, hogy megnyugtassanak... van lélegeztetőgép, meg lehet nyugodni... Hát köszönöm szépen én nem szeretném kipróbálni.

Én egy szóval nem írtam hogy más betegségben szenvedőkre nem kellene ugyanannyit áldozni. Az hogy ez nem így működik, nem rajtam múlik. Az hogy itt a covid járványra adott válaszlehetosegekről beszélünk az azért van mert a cikk erről szólt. Nem azért mert más problémák nincsenek az egészségügyben. Ezeket most felesleges idehozni, mert nem az egész egészségügy problematikus működéséről szól ez az eszmecsere, hanem egy aktuális helyzetről.
Az hogy más betegekért nem tesz meg mindent az állam/egészségügy stb... az szomorú és elfogadhatatlan, de számomra nem jelenti azt, hogy akkor a covid járvány megfékezésére se tegyünk semmit.

Nem értem pontosan egyébként, hogy ha bár szerinted van járvány , de az eddigi, már alig-alig érvényben levő szabályozások, korlátozások túlzóak, akkor helyettük mi lenne az elfogadható mértékű intézkedés?
Mi az, ami szerinted segítene a járvány megfékezésében, kordában tartásában és véleményed szerint nem lenne túlzó és kártékony (ugyanakkor lenne hatása is)? Tényleg kiváncsi vagyok.

Relative Mass 2020.09.06. 02:17:30

Kedves Meridian74!

Neked nem sok ész jutott úgy látom.
1. Maszkot nem (csak) azért kell viselni, illetve főleg nem azért kell viselni, hogy téged megvédjen, hanem azért, hogy a fertőző ember kilélegzett levegőjét/vírusokkal teli cseppjeit megfogja, így az ne szórja tele a körülötte lévőket! Erre a célra pedig a sima orvosi maszk iskiválóan megfelel, hiszen ez eredetileg sem az orvost védi a betegtől műtét közben, hanem a felnyitott beteget az orvos száját elhagyó vírusoktól/baktériumoktól. Ha ezt megérted, már nem éltél hiába.

2. Látom túl sok szélhámost olvasgatsz, pl. Lenkei, vagy a cikkben is emlegetett Lenkei 2.0, azaz gödény. Ne tévesszen meg ezeknek az idiótáknak a süketelése, szimplán hülyére vagy véve, jól megfontolt üzleti érdekből. Vagy nem tűnt még fel, hogy a suttyó gödény minden problémára egészen véletlenül a saját vitaminjait ajánlgatja??

Tehát szedjed nyugodtan a D vitamint, de hordjad a maszkot is! Mert ha figyeltél, pont az a baj, hogy a fertőzöttek egy jelentős része nem mutat tüneteket, vagy csak enyhéket, ezért lerendezi azzal hogy megfűjta a klíma, teáh tmondhatjuk, hogy nem tud a fertőzöttségéről, de közben csodásan fertőznek másokat! A maszkot azért kell hordani, hogy ilyen esetben akadályozza a terjedést. Azt pedig kár vitatnod, hogy e tekintetben a maszk hatástalan, mert az már bizonyított, hogy hatásos, vagyis ennek tagadása egyenértékű a lapos föld hívők marhaságaival.

Bircanyíró 2020.09.06. 10:07:34

@pancsincsin: Nyilvánvalóan nem tudok pontos és hiteles választ adni, mivel nem vagyok sem virológus, sem egyéb olyan szakember, aki megbízható tényekre, folyamatokra tudná alapozni az álláspontját. De sajnos a döntéshozók sem azok és amennyi egymással ellentétes állítás látott már napvilágot nagyon úgy tűnik, hogy manapság már a szakértőkben és nemzetközi szervezetekben sem lehet vakon bízni. Ennek oka szerintem egyértelműen korunk pestise, a közösségi média, ami mindenkire azonnali reakciókat kényszerít és reflektorfénnyel csábít!

De az ismert tények és a józan ész alapján persze van véleményem:

1. Ha a maszkviselés csak fele annyira hatékony, mint amennyire orvosok, politikusok és a média állítja, akkor a legfontosabb eszköz máris megvan! Leginkább nem minket, hanem tőlünk másokat véd, szerintem általánossá lehetne tenni, hogy télvíz idején, aki egy kicsit is köhög, vagy náthás, igenis viseljen maszkot.
2. Tömegrendezvények korlátozásával járvány idején egyet lehet érteni.
3. Egészségügyi intézmények, idősotthonok látogatását korlátozni kell, ez egyébként évtizedek óta így van influenza idején is.
4. El lehet gondolkodni olyan mechanizmusok kialakításán, ami a leginkább kitettek, azaz a krónikus betegek és idősek fokozottabb védelmét szolgálja, kedvezőtlen mutatók esetén szerintem az élelmiszerboltokban ésszerű (nem fél délelőttös) idősávot el lehet különíteni az öregeknek.

Nagyon sok számítás van arra vonatkozóan, hogy a kijárási és utazási korlátozások, a gazdaság leállítása egyrészt mesze nem annyira hatékonyak, mint sokan hiszik, másrészt bizonyosan óriási károkat és áldozatokat okoznak, tehát kerülendők, csak tényleges végszükség esetén szabadna ezekhez nyúlni.
Te is említetted, az olasz és amerikai drámai képsorokat, de ha csak egy kicsit is utánajársz, akkor látnod kell, hogy ezek ugyanúgy a kivételek körébe esnek, mint az, hogy egészséges gyerekeket, vagy fiatalokat betegít meg súlyosan a koronavírus. Észre kell venni, hogy a média görbe tükrében olykor nagyon hamis valóság látszik, olyan, aminek lehet, hogy szinte minden eleme igaz, de az összefüggések, a kontextus megvilágítása hiányban, (vagy szándékos eltakarásában) mégsem olyan a történet, mint ahogy kinéz. (Olvass csak utána pl. a lombardiai sztorinak a google-n!)

Bircanyíró 2020.09.06. 11:47:30

@pancsincsin-nek ajánlva!
"A vírus-járvány a politika teremtménye. Nem a vírus maga, mert annak létezését, terjedésének jellegzetességeit világszínvonalú laboratóriumok és igazolt matematikai eljárások igazolták. A vírussal kapcsolatos információk, s még inkább a járvánnyal kapcsolatos döntések a politika termékei. A világ különböző országainak politikusai egymásnak sokszor ellentmondóan, de saját politikai célkitűzéseiknek megfelelően nyilatkoznak, döntenek, intézkednek. Felfogásaik és határozataik következményeit is ugyanúgy és ugyanarra használják – saját politikai céljaikra. Ez a politika vaslogikája, nem újdonság és talán kivetnivaló sincsen benne. De a politika nem a saját bőrét viszi a vásárra, hanem azokét, akikre hivatkozva érvel, propagál és dönt." - érdemes ennek az írásnak a folytatását is elolvasni itt: szemlelek.net/2020/08/17/velemeny_876

Bircanyíró 2020.09.06. 12:16:17

@Szilágyi András: Van még egy mondat a posztban, amire őszintén kíváncsian választ várnék a szerzőtől! Az külön érdekel, hogy sikerül e ugyanolyan "frappáns", kákán csómót kereső módon megkerülni a tényeket, mint a járvány vs. nem járvány csörténkben.

A szerző állítása: "erősen vitatható, hogy a svéd modellt kellene követni"!

A kérdésem: Ön szerint május óta de facto milyen modellt követ Magyarország és csaknem az egész világ? Bár valóban senki sem nevezi svéd-modellnek, de mégis: milyen érdemi különbséget lehet felmutatni az EU-ban nyáron - sok helyütt jelenleg is - érvényben lévő szabályok tekintetében?

Szilágyi András 2020.09.06. 12:51:13

@Bircanyíró: A nyár folyamán az EU-ban fokozatosan lazítottak a korlátozásokon, így valóban úgy tűnik, már nincs sok különbség a svéd modellhez képest, hacsak az nem, hogy Svédországban a maszkviselést sem írják elő.
De ha ez igaz, mi a problémájuk a tisztánlátóknak?

Bircanyíró 2020.09.06. 13:45:39

@Szilágyi András: Mások számára is összegezném a választ, hiszen nagyon sokan használják úgy a "svéd-modellezést", mint ahogy a "gyurcsányozást", azaz szimpla mumusként!

Tehát: LEHETSÉGES, HOGY NEM A SVÉD-MODELLT KELLENE KÖVETNI, DE MIVEL MÉGIS MINDENKI AZT KÖVETI, ÉPP ITT AZ IDEJE LESZÁLLNI ERRŐL A LÓRÓL!!!

A szerzőnek köszönöm az önkorrekciós választ!

Szilágyi András 2020.09.06. 13:49:05

@Bircanyíró: Te az én válaszomat csak ne összegezzed! A válaszomban pedig nem volt semmilyen önkorrekció.

pancsincsin 2020.09.07. 10:45:09

@Szilágyi András:
Így van. Nem kell sírni, alig van korlátozás. Környezetemben az iskolás korú alig tünetes vagy tünetmentes fertőzött gyerekek száma egyre nő. Mind táborban, edzésen került gyanúba, úgy hogy fiatal edzőről, táborvezetőről derült ki hogy fertőzött.
Ezeknek a gyerekeknek egy része iskolába járt még a múlt héten, és van, aki még most is, mert nem jutott el hozzá a kontaktus kutatás, persze mindenki tudja hogy ott volt a táborban edzésen stb...
Szóval szépen terjed a vírus, az iskolák lesznek a fő gócpont, heteken vagy hónapokon belül, pont mire jön az influenza csodás számokat fogunk produkálni.
Nincs mese mindenki el fogja kapni.
Ja nem! Aki szedi a d-vitamint az nem. :)))

Csak nehogy, akkor legyen jajveszékelés hogy nem jut orvosi ellátás...
Mert a sok agyhalott járvanytagadó (mert igenis rengeteg van, és nem, nem teràd gondolok Bircanyiró!)
fog a legjobban jajgatni, mert sajnos köztük van a legtöbb hátrányos helyzetű meg elhízott meg reggelire energiaitalt sörrel toló is...
Sajnálom én ezt látom.

Birkanyíró 2020.09.07. 14:17:20

@Szilágyi András: Tisztelt Szerző, tévedésben vagy, de lehet, hogy az én írásaim is félreérthetőek, ezért leszögezem: a posztodban tételesen boncolt cáfolatok jó részével egyetértek, azzal pedig különösen, ami a felvezető szövegben olvasható, hiszen ez gyakorlatilag megegyezik a saját álláspontommal. Azok a kérdések tehát, amelyeket hozzászólásaimban érintettem nem igazán állnak ellentétben a poszt mondanivalójával, hanem illeszkednek abba, amit a Szerző maga is fontosnak tart: " az utólagos értékelésre, korrekt szakmai vitára, és a következetések levonására mindenképpen szükség van"!

Akár a "svédmodellezés", akár a "járvány vagy nem járvány", akár az influenzával való összevetés, akár a Covid-19-cel kapcsolatos intézkedések aránytalansága, túlreagálása (beleértve a számtalan egymásnak ellentmondó szakmai állítást), azért fontos kérdések, mert a média és a politika irányából (megkockáztatom, hogy sajnos a tudomány irányából is) még mindig nem az látszik, hogy ma korrekt szakmai vita folyna és bármi módon megkezdődött volna a következtetések levonása!

Továbbra is túl sok olyan - általam is említett - kérdés lóg a levegőben, amire valahogy nem akarnak válaszok érkezni! Ez nem csak az olyanfajta szkeptikusokat zavarja, mint amilyen pl. én vagyok, hanem nyilvánvalóan hozzájárul ahhoz, hogy folyamatosan növekszik a járványtagadók és konteósok tábora is!
És sajnos mindent egybe véve fent kell tartanom azt a megállapításomat, hogy bár a Szerző vs. Tisztánlátók kérdésben határozottan a Szerzőhöz állok közelebb, mégis az az érzésem, hogy bár a Covid-19 kapcsán tévedésekben, mellébeszélésben, hisztériakeltésben a "hivatalos" fél legalább olyan sáros, mégsem kerülnek pellengérre. Persze sokkal könnyebb néhány ellentmondásos megítélésű emberbe belekötni, mint kormányokba és nemzetközi szervezetekbe! Ez is koronavírussal kapcsolatos kirívó aránytalanságok közé tartozik!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.08. 14:49:52

@Bircanyíró: biztos lattal mar grafikonokat arrol, hogy milyen egy jarvany lefutasa. azt is biztos olvastad, hogy a legnagyobb veszely a tul magas csucs. elegtelen kapacitas a sulyos esetek ellatasara, az egyszerre lebetegedo emberek miatt szolgaltatasok akadozasa vagy kiesese (ideertve az egeszsegugyet is), stb.

ezt elkerulendo az intezkedesek deklaralt celja a terjedes lelassitasa volt, eszkoze pedig a durva korlatozasok, vallalva a szemelyes problemakat es gazdasagi karokat is.

az ezt koveto szakaszban a korlatozasokon mindenhol lazitanak, eppen az emlitett karokat merseklendo, amig a fertozottek ellatasa biztositott.

sem a korlatozasok, sem a lazitasok hatasat nem lehet pontosan elorejelezni. utolagosan is csak hetekkel kesobb lehet valamit ertekelni, de akkor is nehezen, mert nem egyesevel valtoztatnak a szabalyokon, es nem zart rendszerben kiserleteznek.

a svedek es masok kozti kulonbseg az volt, hogy a jarvany kezdeti, erosen felfuto szakaszaban hogyan reagaltak.

vitat nem nyitok, eleget irtatok ide. ha elgondolkozol ezen, jo, ha nem, ugy is jo.

Bálint József II. 2020.09.10. 10:42:48

Tisztelt Szilágyi András úr,
A PCR-teszt akár 90 %-ban hamisan pozitívnak tesztel személyeket egy nem életképes DNS-töredék alapján. Ezt sok amerikai virológus és epidemiológus is elismeri.
Legutóbb épp a NY Times szellőztette meg.
A beszámoló erről:
www.virusinfok.hu/2020/09/09/new-york-times-torz-kepet-adnak-a-pcr-tesztek/

Szilágyi András 2020.09.10. 10:49:16

@Bálint József II.: Ez nem igaz, és a New York Times sem ezt írta. Egyébként a vírusban nincs DNS.

Bálint József II. 2020.09.10. 10:58:34

@Szilágyi András:
Mi a nem igaz?
Mit nem írt a NYT?
A koronavírusban csakugyan nincs DNS, de a PCR-tszt előtt a korona-RNS-t átírják DNS-sé.
Így korrekt?
A lényeg:
A tesztelők egy 550 milliárdszorosára felszaporított mintából mondják meg, hogy igen vagy nem. Nem közlik a ciklus-számot.
A pozitív esetek 90 %-a tünetmentes.
Így korrekt?

Szilágyi András 2020.09.10. 11:14:52

@Bálint József II.: "Mi a nem igaz?" Amit Ön írt.
"A pozitív esetek 90 %-a tünetmentes.
Így korrekt?"

Nem. A tünetmentesek arányát 40-45%-ra becsülik, azonban ők is képesek fertőzni, továbbá a tünetmenteseknél is kimutattak tüdőelváltozásokat.

Bálint József II. 2020.09.10. 11:41:24

@Szilágyi András:
Ez egy kicsit sommás , a másikat ledegradáló megfogalmazás, hogy amit én írtam, az en bloc nem igaz. Ha Ön nem tud egy bizonyos állítást konkrétan megcáfolni, addig az összes állítás igaz. Természetesen tévedhetek, és ilyenkor hálás vagyok a helyesbítésért. De ez mindig egy konkrét állításra vonatkozzon.
NYT:
In three sets of testing data that include cycle thresholds, compiled by officials in Massachusetts, New York and Nevada, up to 90 percent of people testing positive carried barely any virus, a review by The Times found.

In Massachusetts, from 85 to 90 percent of people who tested positive in July with a cycle threshold of 40 would have been deemed negative if the threshold were 30 cycles, Dr. Mina said. “I would say that none of those people should be contact-traced, not one,” he said.
Hol elérhetők az adatok a tünetmentesek fertőzőképességéről? Hogyan lehet egy tünetmentesről megállapítani, hogy fertőzőképes?
Hogy kerültek tüdővizsgálatra a tünetmentes tesztpozitívok? Panaszaik voltak? Normális esetben nem megy az ember panaszok nélkül tüdővizsgálatra.
Milyen súlyosak voltak ezek az elváltozások?
Hány tesztpozitívból hány került tüdővizsgálatra?
Volt kontrollcsoport vizsgálat (tesztnegatívok tüdővizsgálata)?
Dohányzáshoz hogy viszonyultak?

Szilágyi András 2020.09.10. 11:44:28

@Bálint József II.: Már Ön is beidézte a NYT cikket, amivel saját magát cáfolta, hiszen abban nem az van, mint amivel Ön indított.

Az aszimptomatikusokról olvassa el ezt a cikket: www.acpjournals.org/doi/10.7326/M20-3012

Szilágyi András 2020.09.10. 12:08:30

@Bálint József II.: "Ha Ön nem tud egy bizonyos állítást konkrétan megcáfolni, addig az összes állítás igaz."

Ön egyetlen állítást tett, úgy gondoltam, abból nem olyan nehéz kiválasztani, hogy melyikre gondolhattam.

gemi 2020.09.11. 18:07:03

Nem arról van itt szó igazából, hogy felesleges 34 x erősíteni, mert felette már aki pozitív az gyakorlatilag (már?) nem fertőz?

in.dental-tribune.com/news/cycle-threshold-ct-value-of-rt-pcr-can-tell-us-if-a-sars-cov-2-infected-person-can-spread-disease/

gemi 2020.09.11. 18:13:45

Rosszul fogalmaztam, elnézést.
Tehát igazából, aki csak 34x erősítés felett pozitív az igazából nem, vagy nem biztos, hogy fertőz, ezért kisebb erősítés mellett kapjuk meg azt, hogy ki fertőz.

Szilágyi András 2020.09.11. 18:15:20

@gemi: Elvileg, de honnan tudjuk, hogy nem azért találnak kevés vírust, mert rosszul vették a mintát (torokból a törletet), illetve hogy másnapra-harmadnapra nem szaporodik-e fel az illetőben a vírus? Ha negatívnak tekintik az illetőt, azzal az a baj, hogy szélnek eresztik, és nem vizsgálják tovább, így sose derül ki, betegség elején van-e, vagy a végén, vagy hibás volt a mintavétel.

pancsincsin 2020.09.12. 09:43:58

@Bircanyíró:
Nincs igazad. Járvány van. Az hogy erre a politikusok hogyan reagálnak ahhoz valóban több köze van a politikai megfontolásnak, mint a józan észnek és a valós járványügyi helyzetnek
koronavirus.gov.hu/cikkek/916-fovel-emelkedett-beazonositott-fertozottek-szama-es-elhunyt-ket-idos-kronikus-beteg

Most pl. a kormányzat jól láthatóan azt a taktikát alkalmazza hogy a konzultációra kenve nem hoz korlátozó intézkedéseket, mondván a “magyarok” azt akarják hogy a vírus ne korlátozza az életüket, ne akadályozza őket semmiben, tehát most szabadjára engedik a terjedést. Ők úgy érzik a megtettek mindent azzal hogy van lelegeztetogep.
Most majd megvárják mikor fog sírni a “magyar”, hogy csináljanak már valamit, amikor majd maguk fognak könyörögni hogy állítsák meg valahogy a járványt, mert semmi nem fog működni.
A fél ország betegállományban, és nem fog működni az egészségügy, mert az nálunk még békeidőben sem működik.
És a kedvenc vesszőparipád, hogy az egyèb betegségekben szenvedők nem kapják meg a megfelelő ellátást. Hát így majd még inkább nem fogják. Le lesznek terhelve a sürgősségi osztályok kórházak a magas esetszam miatt és akkor az influenzások, rákosok, szívbetegek valóban nem jutnak majd semmilyen ellátáshoz...

Kit Fisto 2020.09.12. 21:14:20

@Meridian74: Te hülye vagy.
Nem kicsit.

Kit Fisto 2020.09.12. 21:28:27

@Bircanyíró: Ezt mondd azoknak, akik megbetegedtek tőle, kórházba, vagy akár lélegeztetőgépre kerültek, vagy meghaltak.
A második hullám még alig kezdődött, és máris több regisztrált fertőzött van (5000 felett) és több fertőzöttet regisztrálnak naponta (500-600) mint az első hullám idején bármikor. Ha ez nem járvány, akkor mi, te észkombájn?

Meridian74 2020.09.12. 22:19:04

@Kit Fisto: Akartál valami érdemlegeset is mondani?

Meridian74 2020.09.12. 22:24:16

@Kit Fisto: 2016 februárjában egy igen jó haverom halt meg. Nem a Covid-19 ölte meg. Hanem az influenza szövődményei.
Mondj valami újat is. Mindenki tudja azt, hogy a COVID éppen úgy ahogy az influenza, akár halálos is lehet. De jelenleg az a helyzet hogy túlpánikolják ezt a járványhelyzetet. Ami viszont közvetett módon sok -további- áldozatot fog szedni. Többet, mint közvetett módon ez a vírus. Persze... ezeket is betudhatjuk a COVID-nak... vagy inkább az emberi hülyeségnek, és a média tudatroncsoló hatásának.

Ráadásul a védekezés iránya is rossz. Valódi megelőzés kell, nem pedig afféle tüneti kezelés ami most megy, még ha fals módon ezt állítják be megelőzésnek. Ha olyan jól menne ez a megelőzés, akkor mégis, hogy jött össze a jelenlegi állapot?

Valódi megelőzés esetén nincs betegség, és úgy járvány sem.

pancsincsin 2020.09.13. 16:19:47

És ez az amit még mondtam és erről megint csak sokan nem akarnak tudomást venni. A maradványbetegsegek, amik a szokásosnál jóval nagyobb mértékben jellemzőek a covidbol felgyógyultakra (erre sajnos személyes ismerősöm a példa):
Dr. Lacza Zsombor, TE rektorhelyettese a verplazma terápia kifejlesztőinek csoportjából:
“Most indítottuk el azt a kutatást, amelyben visszamérjük, hogy azoknak, akik meggyógyultak, vannak-e maradványtüneteik. És sajnos az első mérések azt mutatják, hogy 42 százalékuknál vannak. Ez meglepően sok, az eddigi ismert vírusfertőzéseknél ilyesmi nem fordult elő. Nagyon ismeretlen még a koronavírus természetrajza. Egészen szokatlan mintázatokkal is találkozunk.“

Bircanyíró 2020.09.19. 16:56:13

@Kit Fisto: Nagy Mellény! Ha egy kicsit visszaolvastál volna érthetnéd, hogy mi az én elsődleges dillemám:
"aki hozzám hasonlóan szkeptikus, az nem a Covid-19 létét, nem a járványveszélyt tagadja, hanem az arra adott irracionális, túlzó és kártékony reakciókat, a politika és sajnos a tudomány részéről is naponta elhangzó, ám egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat, a média nyilvánvalóan szenzációhajhász célból folytatott pánikgerjesztését!"
A topic amúgy már elhalt, csak azért reagálok, mert irritál a pökhendiséged!

Bircanyíró 2020.09.19. 17:23:54

Ideje lenne eldönteni, hogy a Covid19 egy erősen fertőző vírus, ami ellenében akár a gazdaságot is be lehet dönteni, vagy mégsem az! Ebben a kérdésben a szkeptikusságom azon a tényen alapszik, hogy a véfekezés finoman szólva is ellentmondásos. A feleségem például karanténban van (az idén harmadszor) mert hazajött külföldről, én viszont aki egy légtérben élek vele, szabadon mehetek bárhová és ad abszurdum fertőzhetek is. De ez még hagyján, hiszen a feleségem nem pozitív, csak potenciális "behurcoló", hiába jött olyan országból, ahol sokkal kedvezőbbek a mutatók, mint Magyarországon.
A közeli szomszédomnál azonban pozitívra tesztelt családtag van otthon, mégis rajta kívül mindenki szabadon mozoghat, sőt nemhogy kontaktkutatást nem végeztek, hanem elhajtották a gyíkba azokat a barátokat, ismerősöket, akikkel a tesztje előtti napokban hosszabb időt töltött.
Az egészségügyi államtitkár hivatalos válasza: "nem az elvégzett tesztek védenek meg bennünket, hanem a higiénés szabályok és a járványügyi intézkedések betartása".

Halkan kérdezem: ha a maszk, meg a szappanos kézmosás elegendő, akkor miért is kellett hosszú évekre visszavetni a világgazdaságot? És mire való a határzár és a karantén, ha a fertőzöttek és fertőzésgyanúsak hozzátartozói szabadon mozoghatnak? Ők nem kaphatják el és terjeszthetik a vírust? De hiszen a Covid19 oly szörnyen fertőző!!

Bizonyára vannak válaszok ezekre az anomáliákra, csakhogy ezeket hivatalosan senki nem igyekszik megválaszolni. Helyette naponta bedobnak olyan Coviddal kapcsolatos negatív híreket, ami a betegek legfeljebb apró töredékére igaz, de a pánik fokozásához épp elég! Pl.: már gyerekek/fiatalok is meghaltak, súlyos szövődmények vannak az átesetteknél, depressziósak lesznek, vagy tüdőkárosultak stb. Egy csupa olyan dolog, amit más betegségek esetén soha ilyen mélységben nem vizsgáltak, de még a Coviddal kapcsolatban sincsenek széles körben általánosítható vizsgálati eredmények. A ritka/szélsőséges példák pedig nem példák, azokból általánosítani egyenesen butaság!
Bárki bármit is képzeleg, a valóság az, hogy a 30 millió fertőzött túlnyomó része pont úgy esett át a koronán, mint a többi gyakori vírusfertőzésen. Igen, én sem tagadom, hogy egy viszonylag kis részüknél felléptek különféle komplikációk, mint ahogy bármilyen más vírus estében is lenni szokott. Nincsenek még olyan hiteles statisztikák, amelyek mást mutatnának! Idővel persze lehetnek, de ráérne akkor riogatni!

Ph.D. Sandor Peresztegi 2020.09.22. 14:19:02

Maximálisan egyetértek az elemzővel, hiszen korrekt és semleges álláspontot képvisel, amely nagyon közel áll klinikai kutatási eredményeinkhez is.
Folyamatosan vizsgáljuk a létező legmodernebb eszközeink segítségével a koronavírust és hitelesen igyekszünk annyi információt közzé tenni, amennyit a felsőbb hatalmak és az ésszerűség megengednek:
biogyogyaszdoktor.hupont.hu/93/koronavirus-sarscov2-es-covid19-2020 Aki igényli, annak segítünk...

pancsincsin 2020.09.27. 08:05:31

Remélem figyelitek a híreket. Hiszen eddig minden ősszel és minden influenza Járványnál jöttek a hírek a kórházaktól, hogy lassan betelnek az intenzíves helyek. Ugye? Pont így szokott lenni minden más vírusnál is, ugye? Majd csak figyeljetek tovább! Lesz ez még szebb is. Most aztán nem túlozzák el a tiltásokat, korlátozásokat mint tavasszal. Sőt! Egyik agyament intézkedés jön a másik után. Hát majd meglátjuk milyen szép eredménye lesz. Remélem most elégedettek akik szerint tavasszal el volt túlozva a helyzet. Most majd több energia jut a más betegségben szenvedőkre nyilván. Főleg hogy màr elég sok kórházban ott van a fertőzés (szív kórház, onkologia!).

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2020.10.16. 13:33:34

Ez a barom görény tartott Debrecenben egy vírustagadó gyűlést, zárt helyen több százan, mindenki maszk nélkül, egymás mellett ülve.
A témát is képzelhetitek.
Itt tartunk.

zriff 2020.10.18. 11:15:02

@enpera: Vírusrealista. Egyébként a járvánnyal kapcsolatban sok megválaszolatlan kérdés van, amivel a mainstream média, orvosok, politikusok nem hajlandóak szembenézni, gődényék eddig semmi rosszat nem tettek. A járvány kapcsán egyébként nyugaton már egész orwelli jövőkép kezd kibontakozni, keress rá the great reset covid technocracy.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2020.10.19. 08:36:38

@zriff: Nem, azt csak azért hívja úgy hogy legálisan csinálja

EXBlogger 2020.11.13. 12:58:49

A cikkhez és az eddigi vitához kapcsolódóan azt tenném hozzá, hogy amit érdemes végiggondolni két érv.

Az egyik hogy létezik egy tudományos empirikus tanulmány a világ egyik legkiemeltebb egyeteme, a Stanford részéről, amit érdekes módon a WHO, a CDC és az egész nemzetközi technokrata világelit következetesen ignorált, a hazai szakértők pedig a nemzetközi narratívát követik anélkül hogy maguk utána néznének.

www.thepressandthepublic.com/post/perspectives-on-the-pandemic-iv

Az empirikus tanulmány bizonyítja hogy a Covid-19 járvány halálozási rátája ugyanaz mint a szezonális influenzáé.

Részlet:
If you compare the numbers that we estimate to have been infected, which vary from 48,000-81,000, versus the number of documented cases that would correspond to the same time horizon around April 1st, when we had 956 cases documented in Santa Clara County, we realize that the number of infected people is somewhere between 50 and 85 times more compared to what we thought, compared to what had been documented. Immediately, that means that the infection fatality rate, the chance of dying, the probability of dying, if you are infected, diminishes by 50-85 fold, because the denominator in the calculation becomes 50-85 fold bigger. If you take these numbers into account, they suggest that the infection fatality rate for this new coronavirus is likely to be in the same ballpark as seasonal influenza.

Mi következik ebből? Többek közt az, hogy ha a WHO és egyéb szakértői világlobbik jóhiszeműen és valódi szakértelemmel járnak el, akkor elég lett volna ha megnézik az aktuális Covid-adatokat és NEM hipotetikus görbékre támaszkodtak volna amikor valamilyen járványügyi intézkedést javasolnak illetve tesznek kötelezővé.

A másik pont amit érdemes kiemelni, hogy ha tegyük fel ezen zsenik nem olvasnak Stanford tanulmányokat, és az e hiányból az aktuális adatok ismerete hiányában is, az lett volna logikus hogy nem csupán egy hipotetikus görbét nézegetnek hanem kettőt hasonlítanak össze:
1) hányan halnának meg ha nem lennének Covid-intézkedések
2) hányan halnának meg ha lesznek

De mivel ezeket csak a saját globális vakcina-eladás és egyéb sötét agenda vezérli, csak az 1) hipotetikus görbéjükkel vannak elfoglalva, igazolja hogy nem jóhiszeműen járnak. És akkor még nem emlitettem a pánik-keltés és eme járványügyi intézkedéseik végzetes hatásait.

Erről ez az ügyvéd beszámol, többek közt erről is:
WATCH: Int’l Lawyers Bringing Class Action Over “Covid Scandal” Litigators describe lockdown as “the greatest crime ever committed against the public”
off-guardian.org/2020/10/05/watch-intl-lawyers-bringing-class-action-over-covid-scandal/

EXBlogger 2020.11.13. 13:06:49

@zriff: Igazad van. Az amit a nyugati kormányok járványügyi intézkedésnek csúfolnak, egyenesen népirtás, népelnyomás és fasizmus egy jó kis pánikkeltő ürüggyel megspékelve, hogy a birkák veszteg maradjanak és hogy ne lehessen a diktatórikus átalakulás ellen védekezni.
Tökéletesen el van tervezve mert ugye ezzel a banális virus-ürüggyel minden demokratikus szabadságjogot el lehet törölni, kezdve a gyülekezési jog és szabad mozgás eltörlésével.
Orbán biztos nem ment volna bele de nem tehetett mást mert ezúttal a tanácsadói rossz irányba vitték. Most pedig már túl késő, mert a sok rossz tanácsadó sem fogja bevallani hogy megvezetett idióták, és maga a Kormány sem, azaz megy itt mindenki a sötét erdőbe a WHO és egyéb szervezetek manipulációit követve, nehogy arcot veszítsen.

EXBlogger 2020.11.13. 13:18:50

A számos meggondolás közt lényeges például ez a maszkozás mint kötelező és állandó abnormalitás.
Már eleve elképesztő hogy egy orvos odáig süllyed hogy ilyesmit javasoljon bárkinek is.
Mióta egészséges az oxigén-hiány és a CO2 állandó belégzése? És miért nem azokat kérdezik meg a maszk-hordásról akiknek ez a terület tényleg a szakmája? Ha itt valakit is érdekelne a közegészségügy, akkor készítenének egy hipotetikus görbét arról is, pl, hogy hányan fognak belehalni az állandó fulladozásba a maszk alatt. Na, de hol az a görbe? Sehol, mert akkor azt a görbét kellene lapítani úgy hogy elhagyjuk az egész agybeteg maszkozást.

MASK WHISTLEBLOWERS TELL ALL

Government trained OSHA mask experts Tammy Clark & Kristen Meghan join Del in-studio to break down vital info on masks, PPE, and their role in #Covid19 prevention. Every adult on this planet wearing a mask needs to hear this riveting discussion.
thehighwire.com/videos/mask-whistleblowers-tell-all/

EXBlogger 2020.11.13. 13:29:55

@enpera: Nem a vírust tagadják, hanem beszámolnak eme vírussal kapcsolatos valóságról a félrevezető főáramlatú narrativa állításait cáfolva.
Ha téged is a valóság érdekel, olvasd el az itt posztolt kommentjeim beleértve a hivatkozott forrásokat is, és nézz utána magad is.

EXBlogger 2020.11.13. 13:43:28

@Ph.D. Sandor Peresztegi:
Érdekelne az Önök kutatási eredményeik forrása, azaz konkrét tanulmányok tudományos folyóiratokból, és az is, hogy Ön szerint azok súlya miért nagyobb mint ezen jó mélyre eltemetett Stanford-tanulmányé. (*) Ez utóbbi tanulmány szerint ezen vírus halálozási rátája ugyanaz mint egy szezonális influenzáé. Ez az eredmény aktuális adatokra támaszkodik, nem hipotetikus modelekre támaszkodik, hanem normális módon minden restrikció és maszk nélküli életmódot folytató alanyok révén nyert eredményekre.
www.thepressandthepublic.com/post/perspectives-on-the-pandemic-iv

EXBlogger 2020.11.13. 13:52:43

@Bircanyíró:
"Bárki bármit is képzeleg, a valóság az, hogy a 30 millió fertőzött túlnyomó része pont úgy esett át a koronán, mint a többi gyakori vírusfertőzésen. Igen, én sem tagadom, hogy egy viszonylag kis részüknél felléptek különféle komplikációk, mint ahogy bármilyen más vírus estében is lenni szokott. Nincsenek még olyan hiteles statisztikák, amelyek mást mutatnának! Idővel persze lehetnek, de ráérne akkor riogatni!"

Teljesen egyetértek. Miféle statisztikák azok amelyek szerint minden jelenbeli megbetegedést Covid-ként kell regisztrálni? Az összes egyéb megbetegedés, vírus, baktérium, stb eltűnt és mindenki aki lebetegszik Covid-19. Kész. Ha valaki rákban meghal de Covidra tesztelték időközben, az is Covid-halál. Hiteles statisztikák helyett valóban csak riogatás van, értelmetlen és végzetesen romboló intézkedések. Amire nem figyelnek fel, például az a Stanfordi tanulmány ami bebizonyította már tavasszal, hogy egy influenza veszélyeivel egyenértékű vírus illetve járvány ez a bizonyos Covid-19. Ha aktuális empirikus adatokra támaszkodtak volna, hány ember életét mentették volna meg? (további info az itt közölt egyéb kommentjeimben)

Vállalkozz · http://szallashelyek-utazas.info 2020.11.27. 22:54:00

@Bircanyíró: Ennyi. Egyik embert naponta ellenőrzték, a másikat telefonon se kereste senki a karanténban. A harmadik még nyáron (Romániából hazatérve) már a második ellenőrzés után remegett a stressztől (más bánata is volt).
Egyik embert megbüntetik most nagy összegre, más kis- és nagypályás bűnözők és politikusok szabadon garázdálkodnak évtizedekig.
A devizahitel károsultakat kitalkoltatták és külföldre üldözték, illetve sok más szorgalmas embert is örökre elüldöztek itthonról az 1990-es évektől folyamatosan. Kádár belakoltató volt, ahogy szokták mondani, és azóta minden kormány kilakoltató (népírtó is).
Most Európa ledarálása folyik, teljesen nyíltan az iszlám és az arabok támogatásával. Vannak rendes törökök, de nem véletlenül kellett őket megállítani a történelem folyamán.
A riogatás az riogatás, Trianon az Európa szégyene.
Egy vírus csak a filmekben öl meg komplett civilizációkat, egy ilyen romlott és tudatlan globális fogyasztói társadalom saját magát teszi ki a kockázatoknak, mintha a biológia tudománya és a józan ész rég veszített volna a telhetetlen hülységgel szemben.
Egyik határon nem engedtek át, a következőn gond nélkül (bárkit, a nyilván távolról jött turistákat is, egyik kedvencem az orosz rendszámos személyautó volt, ami ráadásul nem is EU).
Néztem ma a m1 híradót, ott szokás szerint elröhögi azokat a mondatokat Orbán, aminek értelme sincs, és ő is tudja, hogy totál logikátlan is.
Bármit drámának állítanak be, a 92 éves néni halálát is, ami nem mellesleg természetes. Másfelől a fiatalok tömeges elvándorlásáról és a terméketlenség népbetegséggé válásáról hallgatnak. Hallgatnak mint szar a fűben, ha a valós problémákról van szó. Bármit sikerként, elért célként kommunikálnak, ha jöt egy szélcsendes napsütéses nap, azt is. Amin 120 éve még nevettünk volna, az most a csúcs.
Akik most bármiféle betegségen átestek, ráadásul pozitív koronavírus teszttel, azok egy része kicsit jobban hisz Istenben, mert bizony az etika (erkölcsösség, becsület) és a jóakarat hiánya kőkeményen visszanyalt sokaknak.
Az idei évről mennyi film fog készülni?
2021 mennyiben tudja felűlmúlni, alúlmúlni az idei évet? 2019 rekord magas számokat hozott a turizmusban és vendéglátásban, 2020 rekord alacsonyakat (sokaknak teljes kapuzárást).
Te milyen teremtő közösségekben tevékenykedsz?

Dombovári Bumbi 2020.12.15. 12:11:28

@Ph.D. Sandor Peresztegi: Professzor Úr! Önöknek vannak kutatási eredményeik? Hol publikálták? Hol találok Öntől tudományos publikációt?

kamugyar 2021.01.30. 16:59:03

www.globalresearch.ca/your-coronavirus-pcr-test-positive-you-still-might-not-have-covid-19/5735461

e cikkben is 40-50 ciklus szerepel és maga Boldogkói Zsolt is ezt jelölte meg.
Gondolom a világon mindenhol így használják, de a lényeg az lenne, hogy eszerint értelmezik is. A cikkből viszont kiderül, hogy nagyon nem jó ez így.
30 ciklus feletti pozitív mintákból nem tudtak vírust tenyészteni.

Szilágyi András 2021.01.30. 17:45:21

@kamugyar: megnézheted bármelyik PCR kit használati utasítását, általában a Ct küszöb 31, 32, 34. A cikk, amit linkeltél, összekeveri a küszöböt a teljes ciklusszámmal.

kamugyar 2021.01.31. 20:14:54

@Szilágyi András:
reméljük megjelenik Boldogkői. Csak mert 100%, hogy ő is leírta egy youtube videója alatt válaszként, hogy 40 ciklus. A válaszának pedig semmi értelme nem lenne abban az esetben, ha azt, hogy pozitív vagy negatív valaki, azt a 31, 32, 34. ciklus alapján állapítják meg...ahhoz egyébként külön gratulálok a világnak, hogy nem publikusak azok az adatok, hogy kinek mennyi ciklus után lett pozitív az eredménye. Végülis egy teljesen lényegtelen adat nem?

Bircanyíró 2021.03.27. 11:30:38

Íme olyan téma, amire érdekes módon nem csapott le a média olyan módon, mint ahogyan azokra a gyakran jelentéktelen és nem bizonyítható esetekre, amikkel a pánikot lehet fokozni! (Pl. "Már harmincévesek is vannak a covid áldozatai között", aztán a cikk végén kiderül, hogy egyikük súlyos szívbeteg 120 kilós, a másik pedig végstádiumú rákos! .) Szóval itt a hír, aminek semmilyen visszhangja nincs. Egy hosszabb cikk részletéről van szó, mondhatni elsikkad a többi információ között, de nekem azért erősen szórja a szememet:

"Az újabb és újabb rekordszámokat olvasva elég meglepő, hogy 2019 első két hónapjában jóval magasabb volt az összhalálozás a mostaninál.
...
A KSH most következő kimutatásán megnézhetjük, hogy az idei év elején regisztrált összes – tehát a Covid mellett minden más okból bekövetkezett – halálozás hogyan alakult az előző évekéhez képest.
Vajon mennyivel emelte a Covid−19 az ilyenkor szokásos halálozások számát? A február utolsó hetéig tartó kimutatáson egyelőre csak az látszik, hogy 2019-ben (világoskék) ebben az időszakban sokkal többen haltak meg Magyarországon, mint 2021 februárjában (piros színű vonal). A grafikon szürke zónája a 2015−2019 közötti évek átlagát mutatja.
...
2019 január−februárjában komoly influenzajárvány volt, ami a 6. héten tetőzött, a kórházak többségében látogatási tilalom volt. Az influenza ilyenkor az idősek és súlyos krónikus betegek körében általában jelentősen emeli a halálozást."

Ennyi volt az idézet (telex.hu, 2021.03.25.). Mindeközben a környezetemben az emberek másról sem beszélnek, mint hogy "szörnyű, drámai a helyzet, hullanak az emberek mint a legyek", "jézusom, tegnap már 200-an haltak meg covidban" és tágra nyílt szemekkel értetlenkednek, amikor közlöm velük, hogy az év első hónapjaiban ez évtizedek óta hullámzóan, de hasonlóan szokott alakulni.

Nem csak akkor hazudik a média, amikor nem mond igazat, hanem akkor is azt teszi, amikor kettős mércével mér és egyoldalú módon, a nagyobb kattintásszámot ígérő, szenzációhajhász, pánikkeltő híreket részesíti előnyben!

apro_marosan_petergabor 2021.03.27. 13:14:53

A járványtagadás roppant káros. 1500-an vannak lélegeztető gépen, az intezívosztályok telítés közelében.
Abba kellene hagyni ezt a tevékenységet. Illetve a kormánynak - akár büntetéssel -korlátozni a vészhelyzetben azt.

Szilágyi András 2021.03.27. 15:45:57

@Bircanyíró: január-február éppen egy hullámvölgy volt a covid-halálozási adatokban, március elejétől kezdtek el meredeken nőni a halálozások.

Bircanyíró 2021.03.27. 22:17:44

@apro_marosan_petergabor: Normális ember nem tagadja a járványt, legfeljebb a járványra adott válaszokat, az eltúlzott reakciókat, a szándékosnak tűnő pánik- és hisztériakeltést illetve a fontos kérdésekre adandó válaszok helyett az emberi gyarlóságra alapozott híradások arányát kifogásolja.

De meg szeretném kérdezni, amit már korábban ezen a blogon feszegettem: ha most azok, akik szkeptikus kérdéseket tesznek fel, Ön szerint veszélyesek, akkor mi a véleménye azokról, akik (csak Magyarországon) évi 6-8 ezer halottal járó vírusos légúti fertőzések esetén évtizedeken át a kórházi látogatási tilalmat leszámítva gyakorlatilag semmilyen különleges intézkedést nem hoztak, de legalábbis a vészharangot nem kongatták és napi szinten nem nyomták a tömegek arcába a maihoz időnként nagyon hasonló fertőzési és halálozási statisztikákat?
Ők vajon mind felelőtlenek, vagy netán ők is veszélyesek?

Ha netán azt válaszolná, hogy ne hasonlítsam az influenzát a covid-19-hez, akkor is marad egy fontos kérdés: ki és mi alapján dönthet úgy, hogy évi 7 ezer halott az még "normális", de pl. 17 ezer már nem! (szigorúan zárójelek között: gyakorlatilag senki sem tagadja, hogy a 17 ezres szám tekintélyes része valójában nem koronavírus-áldozat, hanem csak egy speciálisan számolt statisztikai adat, lásd pl. végstádiumú rákosok, balesetben elhunyt tünetmentes PCR-pozitívak, stb.)

Végezetül hadd jegyezzem meg: ha elfogadnánk azt, amit egyre több kutatás cáfol, hogy tudniillik a covid legalább egy nagyságrenddel halálosabb az influenzánál, akkor is számtalan olyan intézkedést lehet felsorolni az elmúlt 1 évből, ami a józan logikával ellenkezik. Az a tény, hogy mindez nem magyar jelenség, hanem az egész világra érvényes, éppenséggel nem magyarázza, csak még furcsábbá teszi az egészet!

Én semmilyen konteóban nem hiszek, de az intuícióm azt súgja, hogy egy valós és komoly problémából alapvetően a mai modern tömegmédia kreált olyan súlyú világjárványt, amilyet tapasztalunk. És ezzel nem azt mondom, hogy nincs világjárvány, csupán azt, hogy a szenzáció- és pánikgyárak, valamint a meghekkelt agyú facebook fogyasztók olyan spirált indítottak be (jó esetben nem szándékosan), ami egy normálisabb médiavilág közepette valószínűleg nem alakult volna ki, magyarán hasonló fertőzési és halálozási mutatók mellett egy sokkal normálisabb és kevésbé kártékony 1 esztendő lenne mögöttünk.

Bircanyíró 2021.03.27. 22:35:44

@Szilágyi András: Kedves András, szinte vártam ezt a választ! Igazad van, én is tudom, de azért jó lenne ha visszalapoznád a média január-februári híradásait! Azt állítom ugyanis, hogy az emberek igen jelentős része a médiának köszönhetően egyáltalán nem azt érezte, hogy éppen egy olyan időszak zajlik, ami telente tulajdonképpen "normálisnak" számít, hanem maszkon keresztül lélegezve majd' összefosta a gatyáját, hogy a mutáns vírusok mindjárt megölik őt is, vagy a közeli hozzátartozóit!
Nem hiszem, hogy szükséges, de ha gondolod, belinkelem ide azt a tengernyi cikket, ami ezt az állításomat bőségesen alátámasztja!

Egyébként szkeptikusként csupán azt bátorkodtam kifogásolni, hogy míg a csalóka, félrevezető, a pánikkeltésen kívül nem sok mindenre alkalmas hírek és statisztikák futótűzként terjednek a médiában, hogy majd azokat "szakértők" azonnal véleményezzék és elemezhessék, addig egy olyan tény, ami arról szól, hogy "Hé emberek, ilyen már máskor is volt!", az nem éri el ugyanezt az ingerküszöböt.
Mint ahogyan azt sem szokás emlegetni, hogy 9 millió magyar ember még mindig nem kapta el a vírust, miközben aki jár-kel az utcákon, pontosan láthatja, hogy ha a vírus nagyon akarná, tényleg lehetne itt tömegkatasztrófa! De vagy nem akarja :-), vagy tényleg olyan egyszerű a vírus elleni védekezés, hogy elég hozzá maszkot húzni az arcunkra!
Akkor viszont miért kellett akkora kárt okozni a világgazdaságnak és az embereknek?

Szilágyi András 2021.03.27. 23:59:51

@Bircanyíró: javaslom, nézd meg a tavaly novemberi halálozási adatokat, amikor is nagyon magas, mindenféle korábbi influenzajárványt bőven túlszárnyaló halálozás volt.
Ez nem influenza.

Bircanyíró 2021.03.28. 12:21:33

Nem vagyok vírus- és/vagy járványtagadó és sohasem állítottam, hogy a covid-19 ugyanaz, mint az influenza! (mellesleg a különféle infuenzatörzsek sem egyformák, vannak köztük kevésbé és nagyon veszélyesek is). Mindegyik hozzászólásom gyakorlatilag csupán azt a tényt boncolgatja, hogy civilizációnk eddig is együtt élt veszélyes és halálos vírusokkal, köztük a covid-19-hez némileg hasonló légúti fertőzésekkel (pl. infuenza). Eddig is volt rá példa (elég sűrűn), hogy emberek tömegei fertőződtek meg rövid idő alatt és relatíve sokan vesztették emiatt, vagy a szövődmények miatt az életüket.

Gyakorlatilag tehát az elmúlt évek bármelyike bőven alkalmas lett volna egy olyan pánik-kampány elindítására, mint ami tavaly a covid kapcsán történt, miközben egészen tavaly novemberig (miközben már a világgazdaság leállítására is sor került) jóval kevésbé drámai adatokat láthattunk, mint a megelőző évek bármelyikében a szezonális influenza kapcsán! És kérem senki ne merje azt állítani, hogy tavaly márciusban már előre látható volt, hogy lesz majd brit-variáns, meg dél-afrikai mutáció stb., tehát hogy pontosan lehetett tudni a novemberben felfutó 2., majd márciustól a 3. hullám megjelenéséről! Ha ezt valaki előre tudta, az legfeljebb a konteóhívők kezébe adhat érveket!

A tény az, hogy egészen tavaly késő őszig nagy általánosságban a szezonális infuenza-járványoknál enyhébb lefolyású volt a pandémia! Visszatekintve egészen egyszerűen nincs olyan adat, amiből mást lehetne kiolvasni! Márpedig ha így van, akkor szerintem igenis jogosak lehetnek azok a kérdések, amiket pl. itt ezen a blogon is többször megfogalmaztam! Nem mellesleg az is elképzelhető, hogy a kérdéseimre lennének értelmes és elfogadható válaszok, csakhogy ilyeneket nem igazán kaptam, helyette jön a vírustagadóvá minősítés és Gődényékkel egy kalap alá sorolás (mellesleg ők sem vírustagadók, de tényleg vannak vitatható húzásaik)!

Marad tehát a fő kérdés: hány ezer halálos áldozatig számít "normálisnak" egy járvány, amikoris nincs szükség semmilyen különleges intézkedésre, a pánikkeltés elítélendő lenne, azt a médiaterméket, amelyik óráról órára bemondaná a fertőzöttek és a halottak számát, talán be is tiltanák, vagy jó estben úgy tekintenék rájuk, mint most a sokak által lököttnek és veszélyesnek tartott "tisztánlátó orvosokra"? Tehát 5-6 ezer halott influenza miatt az még rendben van?

Hol vannak azok a modellek, amelyek az olyan kákán is csomót keresőknek, mint pl. én világosan és félreérthetetlenül bebizonyítanák, hogy a gazdaságot és emberek tömegeinek életét tönkretevő intézkedések nélkül az eddiginél sokkal nagyobb dráma történt volna?

Másképp közelítve: miután lecseng a koronahisztéria, vajon a média megtartja-e azt a most kialakított szokását, hogy pl. szezonális infuenza-járványok esetén is naponta közreadja a pánikkeltésre abszolút alkalmas statisztikai adatokat? Ha igen, akkor a pánikra adott válaszként a politikusok majd a szezonális influenza-járványok esetén is (évente kétszer) szigorításokat fognak bevezetni? Eddig erre az volt a válasz, hogy "nem, mert van védőoltás az infuenza ellen!". Oké, de most már a covid-19 ellen is van, egyesek mégis a további szigorításokat mérlegelik Európa-szerte?

Szerintem nem azokkal van baj, akik itt furcsa ellentmondásokat látnak, hanem azokkal, akik el sem gondolkodnak az ilyen kérdéseken!

Szilágyi András 2021.03.28. 13:19:52

@Bircanyíró: Megfeledkezel Olaszországról, Spanyolországról, Egyesült Királyságról, és még sok más országról, ahol már 2020 tavaszán is jelentős, minden korábbi influenzajárványt jelentősen meghaladó halálozást okozott a koronavírus. Az, hogy sok más országban meg nem okozott, jórészt éppen az ellenintézkedéseknek köszönhető.

Bircanyíró 2021.03.28. 23:09:30

Nem tagadom, ebben is igazad van! Ugyanakkor a vírus fertőzőképességéről az a tény is sokat elárul, hogy - hasonlóan pl. az influenzához - az emberek többségét egyszerűen nem "akarja" megfertőzni. Jól látható, hogy gyakorlatilag a védekezés mikéntjétől, éghajlati tényezőktől és a népek különböző mentalitásától függetlenül viszonylag egyenletesen fertőz. A túlnyomó többség ott is fertőzésmentes maradt, ahol ezért nem tettek sokat (vagy nem tettek semmit). Svédországban például közelíteni sem tudtak a nyájimmunitáshoz, mert a vírus nem akart eléggé terjedni! Pont, mint más fertőző légúti betegségeknél: van aki minden évben elkap valamit (pl. én), míg a velem egy háztartásban élők eddig soha, holott nyilvánvaló, hogy ők is bőségesen részesülnek a vírusaimból. Mindez szerintem egy igen lényeges tényező, mégis úgy látom, hogy a megszólaló virológusok és főorvosok a ilyen és ehhez hasonló szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyják.

De ismét leszögezem: egyáltalán nem tagadom, hogy a Covid-19 egy veszélyes, fertőző, ráadásul új típusú vírus, amivel szemben szükség van némi óvintézkedésre, talán még meglehetősen szigorúakra is! De számos intézkedést nyilvánvalóan egy teljesen indokolatlan, a média által gerjesztett, kifejezetten a pánikkeltésre alapozó kampány határoz meg, ami miatt az egész korona-ügy lényegesen több kárt okoz (gazdaságban, emberéletben és emberi lelkekben egyaránt), mint ami kiegyensúlyozottabb híradások közepette bekövetkezne.

És sajnos úgy látom, hogy a tudomány embereinek számos (túl sok) képviselője önként dalolva asszisztál mindehhez!

Bircanyíró 2021.03.30. 22:05:58

Bár jól tudjuk, hogy a statisztikákkal is lehet manipulálni, a számok azért többnyire önmagukért beszélnek. A covid kapcsán említenék néhány adatot.

Az elmúlt években Mo.-n naponta átlagosan 360 ember halt meg.
Ebből következően egészen addig, amíg a naponta 10-15 embernél alacsonyabb volt a koronavírus halálos áldozatainak száma, addig a statisztikai hibahatáron belül, azaz a TELJESEN NORMÁLIS sávban volt a halálozás. Hazánkban egészen 2020 szeptember végéig így volt ez, mégis elképesztő pánikkampány folyt és rendkívül szigorú intézkedéseket vezettek be!
Ha valaki most azzal jönne, hogy na jó, de bezzeg Olaszországban sokkal nagyobb dráma volt, akkor azt kell látni, hogy nagyon rövid ideig tényleg voltak kiugróan magas halálozási adatok, de ezek a kiugrások nem nagyobbak, mint amelyek egy teljesen átlagos hónap és egy influenza-járványos hónap között már máskor is előfordultak.

Szezonális influenza-járványok idején (január-február) Magyarországon 2017-ben 3616 volt a legmagasabb heti halálozási mutató, 2018-ban 3218, 2019-ben 3384, 2020-ban 2800, 2021 január-februárban 3127. A napi halálozási mutatók tehát 400 fölött vannak, azaz magasabbak az átlagos napi adatoknál, de az is jól látható, hogy járvány idején ez mindig így van, legyen az influenza, vagy covid-19!

És most a gyakran hivatkozott olaszok január-februári számai: 2017-ben 18990, 2018-ban 16245, 2019-ben 15807, 2020-ban 23457! Ez az utolsó szám valóban nagyon brutálisan néz ki (az is!), de azért meg szeretném említeni, hogy a kiugrás kb. ugyanakkora, mint az átlagos heti 12 ezres halálozási adathoz képest a 2017 második hetében mért 18990! Ekkor a közel 7 ezer fővel magasabb heti halott valamilyen oknál fogva mégsem ösztökélte a médiát a pánikkeltésre, sem pedig a politikusokat arra, hogy az egész társadalmat érintő drasztikus és óriási kárral járó intézkedéseket vezessenek be (még a maszkviselést sem rendelték el!) Mivel a félelemgerjesztés elmaradt, így az olaszok sem érezték úgy, hogy hirtelen megszaporodott körülöttük a betegségben elhunytak száma! De hát hogyan is érezhették volna, amikor az össz-halálozási mutatókhoz képest a növekmény csaknem elenyésző volt, nem is tartott sokáig és különben is mindenki megszokta, hogy télvíz és járvány idején többen halnak meg (főleg az idősebbek).

Felelősségem teljes tudatában azt állítom, hogy a média hathatós közreműködése nélkül a covid-19-járvány össztársadalmi szinten az alig észrevehető szinten maradt volna! Egyéni tragédiák persze történtek volna, sőt rosszabb hetekben közel kétszer annyi, mint átlagosan, de mint írtam ez minden erősebb szezonális járvány esetén így volt, mégsem kísérte globális lockdown!

A számoknál maradva: Mo.-n a pandémia eddigi (s remélhetőleg véglegesen) legdurvább hetében, azaz 2020 49. hetében 4163 ember vesztette életét. Ez nagyon magas szám, de például 2017-ben is volt olyan hónap, amikor a heti érték 3616 volt, mégse kiáltott senki farkast!!! Pedig az átlagos 360 helyett itt is 516-an haltak meg naponta!

Ezek a számok természetesen nem azt hivatottak bizonyítani, hogy nincs koronavírus-járvány, sőt még azt sem, hogy ez ugyanolyan, mint az influenza! Persze hogy nem!!! Az influenza például nem támadja közvetlenül a tüdőt, sem más szerveket, a gyakori halálokként fellépő tüdőgyulladást a szövődményeként fellépő bakteriális felülfertőzés szokta okozni, míg a koronavírus sokkal agresszívabb, maga idézi elő a problémákat.

Ennek ellenére számomra eléggé egyértelmű, hogy ha a média természete az elmúlt években nem változott volna meg ennyire kedvezőtlenül, s ha lényegében nem a média csóválná maga körül a politikát, s ha a szakemberek egy része nem szeretne annyira fürdeni a pillanatnyi reflektorfényben, akkor sokkal emberibb 1 év lenne mögöttünk!

Sajnos nem tudok teljes mértékben egyetérteni azokkal sem, akik most bólogatnak ugyan, de közben a meghozott intézkedéseket védelmezik, mert azoknak tulajdonítják, hogy nem lett még nagyobb baj! Egyrészt nagyon sok (egyre több) adat mutatja azt, hogy ez így nem igaz - pontosabban biztosan van szerepe az intézkedéseknek is, de messze nem akkora, mint azt a sokan hirdetik és még többen gondolják! (lásd előző hozzászólásomat)
Másrészt aki nem vak, világszerte láthatta és nap, mint nap hallhatja, hogy a legáltalánosabb (sokszor az egyetlen komolyan vehető) intézkedés a maszkviselés, na meg a kézmosás szappanos vízzel! Ha viszont ez tényleg annyira hatékony, akkor - kérdezem ismét - miért volt szükség a világgazdaság megbénítására és a koronavírussal érintetteknél jóval több ember egzisztenciális és pszichés ellehetetlenítésére? Hol vannak azok a számok és érvek, amelyekkel egyértelműen le lehet söpörni a terítéktől a hozzám hasonló módon szkeptikusok álláspontját? Ha vannak ilyenek, akkor miért nem dolgozik senki (politika, tudomány) azon, hogy a média ezeket propagálja és ne a konteó-hívők kezébe adjon nap, mint nap újabb és újabb érveket az egymásra licitáló túlzásokkal?

Bircanyíró 2021.03.30. 23:04:05

Érzem, hogy "túltengek", ezért ígérem befejezem!

Maradt néhány kérdésem, ezek a következők:

- ha eddig a covid-19 által súlyosan érintett betegek 85 százaléka idős és többnyire más alapbetegségben is szenvedő ember volt, akkor miért beszélnek ma mindenhol arról a "hozzáértők", hogy a társadalmak 70%-ának az átoltására van szükség, ahhoz, hogy biztonságban legyünk?

- miért nem örülhetünk már akkor, amikor a fentebb említett jóval kisebb kör, tehát az idősek és krónikus betegek (ez kb. 30%) oltása megtörténik? Hiszen ekkor már joggal elmondhatnánk, hogy azokat, akikre ez a vírus potenciálisan tényleg nagyon veszélyes, már megóvtuk!

- ugyan miért kellene bármiféle lezárásnak, korlátozásnak, speciális jogrendnek fennmaradnia még akkor is, amikor a be nem oltottak körében a súlyos, vagy fatális kimenetel már tényleg nem lenne nagyobb, mint számtalan más fertőző betegség esetében?

- miért értetlenkednek a szakértők a magyar kormány 25%-os átoltottságnál lazítást ígérő tervei kapcsán, miközben az a fentiek alapján abszolút ésszerűnek tűnik?

- van már védőoltás - láthatóan működik is - mi szükség van a pánik további szítására, miért nem lehet már egy garantáltan szabad nyár reményével jobbá tenni az emberek közérzetét? Tán valaki már sejt/tud valamit egy újabb, vakcina-immunis mutációról?

- hol van a hiba az én egyszerű logikán alapuló számításaimban, miszerint ha a fentebb említett legveszélyeztetettebb kört beoltják, akkor a halálozási mutatóknak és a súlyos kórházi esetek számának pár héten belül - tehát már áprilisban - meredeken csökkennie kell? Ha így lesz - és remélem igen - akkor mitől is kell még félnünk? (Azon kívül, hogy ez a téma lassan elveszíti majd a jelentőségét és ezáltal más után kell nézniük azoknak, akik eddig a pánikiparból húztak hasznot.)

Ezt a posztot az a tény szülte, hogy március legvégén a magyar, sőt több helyen a külföldi sajtó továbbra is tele van a riogató, a "járványnak még messze nincs vége", a szabad életet "talán őszre" ígérő, a "koronavírustól soha nem szabadulunk meg" típusú hírekkel!!!

apro_marosan_petergabor 2021.04.02. 00:16:03

@Bircanyíró: Nem. Téves levezetések sorozata.
1. A világjárvány igen komoly. Az óvintézkedések, korlátozások és oltások, a modern egészségügy ellenére. Lassan tudjuk csak megállítani. Fék nélkül már 10x ennyi fertőzés és halott lenne.
2. A sajtó már régen devalválta magát, mert abból él. 10 féle médiumot kell olvasni, s azt is mindig erős kritikával, szabad gondolkdással. De a járvány nem sajtó termék.
3. Az influenzát is komolyan veszik, pedig a halálozási rátája a tizede (, a fertőzőképessége és veszélyessége is jóval kisebb) . Nem véletlenül áll rendelkezésére mindenkinek az ingyenes oltás, minden évben.

Bircanyíró 2021.04.03. 18:03:33

@apro_marosan_petergabor:
1. Szinte senki nem állítja ennek ellenkezőjét, tény, hogy a világjárvány valóban igen komoly! Az indokolatlan pánikkeltés miatt azonban már 1 évvel ezelőtt is szinte ugyanekkora volt a para, pedig akkor (egészen tavaly novemberig) a járvány nagyságrendekkel kevésbé volt komoly, mint a szezonális influenza. Ez is tény! Semmilyen adat nem bizonyítja, hogy fék nélkül 10x ennyi fertőzés és halott lenne! Ellenkezőleg: a legtöbb adat azt bizonyítja, hogy a védekezéssel nem a fertőzés-számot és a halottak számát lehet érdemben csökkenteni, hanem csupán ezek időbeli kiterjedésén lehet változtatni! Magyarán azt tudjuk jelenleg szabályozni, hogy ne rövid időn belül, egyszerre zúduljon a fertőzöttek tömege az egészségügyre, hanem olyan ütemben, hogy a kórházak és orvosok még kezelni tudják! A mostani nagyon rossz helyzet főleg az olyan vírusmutációk miatt van, amelyekről egy éve még senkinek nem lehetett fogalma sem, ezzel tehát utólag nem lehet megmagyarázni a tavalyi felesleges pánik-gerjesztést.

2. Amit a média művel, s amit a politikusokra kényszerít, az most is elfogadhatatlan, indokolatlan, sőt szerintem egyenesen törvénybe ütköző bűncselekmények sorozatáról van szó, miközben helyettük azokat üldözik, akik ezt esetleg szóvá merik tenni!

3. Mikor állították le a világgazdaságot influenza miatt? Mikor vezettek be miatta rendkívüli jogrendet, kijárási tilalmat, stb.?
A fertőzőképességét tekintve annyit azért érdemes megemlíteni, hogy nem mindegy melyik influenzáról és melyik koronavírus-variánsról van szó! Számos olyan számítás létezik, amely szerint abban a pillanatban, amikor a népesség ugyanakkora hányada lesz átfertőződve és átoltva korona ellen, mint a régóta velünk lévő influenza esetén, a két vírustípus veszélyességi mutatói jelentősen közeledni fognak egymáshoz. De én alapból mindig is elfogadtam, hogy a covid-19 fertőzőbb és halálosabb, csupán a reakciók egy részét és a "napi pánikgenerátor" szintjét tartom eltúlzottnak és mérhetetlenül kártékonynak! Különösen azóta, hogy már az oltás is rendelkezésre áll!

Meggyőződésem, hogy a járvány után pár év múlva ki is jönnek majd azok a tanulmányok, amelyből feketén-fehéren ki fog derülni, hogy a vírus által okozott kárral minimum egyenértékű, de inkább annak a sokszorosa az, ami a túltolt pánik miatt keletkezett. Szerintem itt lenne az ideje annak, hogy a világ rendet tegyen a teljesen elszabadult média (és pláne közösségi média) állapotokkal! Az a sokakban bujkáló érzés, miszerint a világ rossz irányba halad, az emberiség pedig egyre csak butul, az jórészt azóta van, amióta a modern tömegmédia olyan erős lett, hogy a politikától a tudományokig mindenkit sikerült bedarálnia. A populizmus terjedése mellett a pandémia az, ami ezt a folyamatot különösen láthatóvá tette (legalábbis sokak számára)!

zriff 2021.04.04. 19:51:39

Akit érdekel, ezzel kapcsolatban érdemes rákeresni arra the great reset.

exilis 2021.04.24. 09:48:01

Kedves Gödény hívők: Nézzétek meg ennek a fiatal hölgynek az fb oldalát, és utána mondjátok, hogy el van túlozva. Édesanyja, édesapja, bátyja után ő is belehalt a fertőzésbe, gyakorlatilag az egész család elment néhány héten belül: www.facebook.com/haraszti.gyongyi

Luighi 2021.04.24. 15:33:22

Inkább a who-t (sic!) kellett volna díjazniuk!
1.NEM kell maszk, NEM használ!
2. KELL maszk, marhára hasznos!
(Van az a pénz amiért hajam korpás!)
NYÁRON? UTCÁN? NAPOS IDŐBEN? maszk viselése!
szkeptikus társaság IS= BARMOK gyűjteménye! (politikus &média seggnyalók!)

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

Híreink

  • Nincs megjeleníthető elem

Fórum

  • Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (1) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) chemtrail (3) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (21) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) filozófia (11) finnugor (1) fizika (12) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (6) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (1) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (3) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (1) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (20) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (13) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (30) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása