Blogunkon már foglalkoztunk a mágneses gyógykezelésekkel, mely az idei Budapesti Szkeptikus Konferencián is téma volt. Ezúttal Steven Novella NeuroLogica blogjáról veszünk át két idevágó cikket: Magnetic healing through the ages és Treating migraine with magnetic stimulation.

A mágneses kezelések rövid története

Az a gondolat, hogy a mágnesek gyógyhatással rendelkezhetnek, a mágnesek megismerésével egyidős. Számos régi kultúrában – az egyiptomiban, görögben, kínaiban és másokban is – felfedezték a természetes mágneses köveket, a mágnesvasércet. A kor tudományos ismeretei alapján igen nehéz volt az ilyen ásványok szokatlan tulajdonságait megmagyarázni, így az emberek a képzeletükre hagyatkoztak, és az értelmezések között felbukkant például az, hogy az ásványoknak van lelkük. Ez megfelelt annak az általános hiedelemnek is, hogy mindenhez tartozik valami „belső lényeg”.

Természetesnek tűnt, hogy mivel az élőlényeknek van energiájuk és esszenciájuk, valamint bizonyos kövek szintén tartalmaznak energiát és belső lényeget, ezért az ilyen ásványok felhasználhatók betegségek gyógyításához oly módon, hogy a bennük meglévő energiát az élő számára átadják. Ennek a gondolatnak még ma is van érzelmi, sőt racionális vonzereje. Ki ne szeretné, ha McCoy orvosi szkennerének (McCoy a Star Trek sorozat orvos karaktere, szkennere pedig egy tenyérben elférő gyógyeszköz) megfelelőjével gyógyítanák meg: láthatatlan és fájdalmat nem okozó, gyengéd energiamezővel, ami a szöveteket sejtszinten állítaná vissza egészséges állapotukba. Amikor a jövő tudományáról ábrándozunk, talán valami ilyesmit képzelünk el.

Az előzőek ismeretében már nem meglepő, miért is volt olyan közkedvelt az évszázadok során a mágneses kezelés; a népszerűsége ráadásul még nőtt is a mágnességről és elektromágnesességről szóló tudományos ismeretek bővülésével.

A mágneses terápia történetének tanulmányozása rámutat arra a különösen érdekes tényre, hogy az orvostudomány és a tömegmarketing közötti kapcsolat –vagy inkább távolság–semmit sem változott sok száz év alatt. A XVI. században Paracelsus (a kor kiváló orvos-tudósa) megvizsgálta a mágneses eszközök és kezelések terjesztőinek az állításait, és megállapította, hogy sarlatánság az egész. Különösen érdekes ez az orvostudomány akkori szintjének ismeretében. Paracelsus idejében a medicina művelői vélhetően új irányokat kerestek; a mágnesek bizonyára ugyanolyan hatásosak (vagy hatástalanok) voltak, mint a kor legtöbb orvosi beavatkozása; a biztonságosság tekintetében még jobbnak is tekinthetők. Maga Paracelsus vizsgálódásait jórészt az ásványokkal történő kezelésekre koncentrálta, melyek nagy része erősen toxikus hatású volt.

William Gilbert (1544-1603, angol orvos, fizikus, természettudós) 1600-ban írta meg De Magnete című művét, amelyben a mágnesekkel és elektromossággal kapcsolatban végzett aprólékos kísérleteit tárgyalta, több száz ilyen kezelés nimbuszát rombolva le. A mágneses terápia tekintélyének leépítése a XVII. századig eltartott, egészen Thomas Browne-ig (1605–1682, orvosi, vallási, tudományos és ezoterikus területeken jártas angol író, filozófus). Tekintve, hogy milyen kezdetleges tudományos módszerek és orvosi ismeretek álltak rendelkezésre abban az időben, a mágnesességgel gyógyítók fantasztikus ígéretekkel kecsegtethették a népet, a kezeléseik ugyanakkor hatástalanok lehettek.

De a „hivatalosságok” nem tudták elfojtani a mágneses kezelések terjedését. A XVIII. és XIX. században Franz Mesmer felettébb megnövelte a mágneses kezelések népszerűségét a nevéhez fűződő „állati magnetizmus” révén. Úgy vélte, hogy az állati mágnesesség a természet egyedülálló ereje, ami az élőlényekben keringő nedvekhez hasonlóan áramlik. Azt képzelte, hogy manipulálni képes ezt a jelenséget a hipnózis és a kézrátétel kombinációjával. Azonban a Benjamin Franklin által vezetett, a kor jeles tudósaiból álló bizottság Mesmer tanaira nézve negatív megállapításokkal záruló vizsgálata után Franz Mesmer hírneve elhalványult, és szegénységben, elfeledve halt meg. De öröksége túlélte őt – a mágneses terápiák mind a mai napig igen népszerűek maradtak.

Manapság a mágnesek, az egészséggel kapcsolatos közkeletű állítások és az orvosi/tudományos közösség közötti viszony ugyanolyan, mint régen. Az embereket lenyűgözi az elektromosság, az elektromágneses mező vagy a mágneses erő alkalmazásával végzett terápiák lehetősége. Az a tény, hogy számos gyógyászati beavatkozás valóban elektromágnességen alapul, emeli is az ilyen kezelések népszerűségét. Elfogadjuk, hogy mágneses rezonanciás képalkotási módszert használnak a test folyamatainak feltérképezésére. Egy kísérlet rámutatott (a részleteket lásd a cikk második felében), hogy a TMS (transzkraniális mágneses stimuláció) a migrén hatásos kezelésévé válhat. A TENS (bőrön keresztül történő elektromos idegingerlés) a krónikus fájdalom bizonyított kezelési módja. Az agyfunkciók vizsgálata céljából mindennapos gyakorlat az elektromos (és manapság már mágneses) agyhullámok mérése.

Az elektromágnesség a természet valós energiája, így igencsak valószerűnek tűnhet, hogy a mágneses és elektromos beavatkozások teljes skálája alkalmas diagnosztikai és terápiás célokra.

Azonban a mágneses eszközök piaca a kuruzslás megszámlálhatatlan megnyilvánulási formáját is jelenti, kihasználva a módszer népszerűségét. Ízületi problémák, fájdalom, sérülések és más bajok gyógyításának ígéretével lényegében hűtőmágneseket árulnak, hogy a könyökünkre vagy térdünkre erősítsük, vagy a cipőnkbe, illetve párnánk alá helyezzük. A statikus mágneses mező nem gyakorolt kimutatható hatást a vérkeringésre vagy az élő szövetekre, továbbá a mező erőssége annyira csekély, hogy alig terjed tovább azon a textilen, amellyel bevonják; arról már nem is beszélve, hogy a testszövetek mélyére milyen kis mértékben képes behatolni. A hatásosságot mérő tudományos vizsgálatok összességében negatív eredménnyel zárultak. (A vonatkozó tanulmány alapján megállapítható, hogy a legtöbb esetben nincs bizonyíték a statikus mágnesek fájdalomcsökkentő hatására, így hatásos kezelésként nem javasolhatóak; egyedül a csontízületi gyulladás esetében nem zárható ki a pozitív hatás esetleges létezése.)

A fentiektől is nagyobb képtelenség a mágneses karkötők használata, melyeknek az egész szervezetre ható "távgyógyító" hatást tulajdonítanak. Ennek valószínűsége még kisebb. A tudományos bizonyítékok és a gyógyhatással kapcsolatos állítások tudományos elfogadottsága, valamint a marketing és az ilyen állítások vonzereje köszönő viszonyban sincs egymással, s ez elkeserítő. Ezt a távolságot – melynek megléte a mágneses eszközök és kezelések vonatkozásában különösen igaz –, évszázadokon át nem sikerült áthidalni.

És ami működik: migrén kezelése mágneses stimulációval

Az agy egyrészt biokémiai, másrészt elektromágneses szerv. Napjainkig az agy funkcióinak és fiziológiájának a megváltoztatására irányuló erőfeszítések a farmakológiára összpontosítottak, elsősorban bizonyos ingerületátvivők aktivitásának növelésével vagy csökkentésével, ami hatékonynak bizonyult rohamokra, migrén megelőzésére és fájdalomcsillapításra. Ezt a megközelítést alkalmazták a pszichotikus tüneteket egyértelműen mutató pszichiátriai rendellenességek kezelésében is, például a skizofrénia, a szorongás, táplálkozási rendellenességek és a súlyos depresszió által okozott szimptómák esetén. Ugyanakkor a gyógyszeres kezelés hatékonysága néhány pszichiátriai indikáció esetén alacsony hatásfokú és ellentmondásos, például az enyhe-közepes depresszió formáinál.

Az agy is a környezettel kölcsönhatásban működő szerv, ezért számos olyan szakterület létezik, amely a környezeti megközelítésre hangsúlyt fektető pszichológiai vonatkozásokkal foglalkozik, ilyen például a kognitív viselkedésterápia.

Az elektromos és mágneses beavatkozásokat azonban mostanáig ritkán alkalmazták, csak manapság kerültek a figyelem középpontjába. Tíz évnél régebbi találmány a depresszió kezelésére szolgáló elektrosokk terápia (ECT: elektrosokk, elektrokonvulziós terápia). Kitartó munkát igénylő megfigyelések mutatták ki, hogy néhány, komoly depressziótól és epilepsziától szenvedő beteg számára egy roham enyhülést hozott a depressziós tüneteikre. Ez vezetett a kezdeti durva ECT kezelésekhez, beleértve a teljes agyra kiterjedő rohamokat is. Később nyugtatók és paralitikus szerek segítségével növelték a betegek biztonságát és csökkentették a kísérő jelenségek negatív hatásait (elkerülve a „Száll a kakukk fészkére” című filmben látható következményeket). Az ECT-t tovább tökéletesítették, hogy csak az egyik agyféltekén váltson ki rohamokat, mostanában pedig inkább a mágneses stimulációt részesítik előnyben az elektromoshoz képest. Bár a korábbi alkalmazásaihoz képest biztonságosabbá és hatékonyabbá vált, az ECT még mindig igen durva beavatkozásnak számít.

A 2010-es állapot szerint két olyan elektromosság alapú neurológiai kezelés létezik az Egyesült Államokban, amelyet az FDA (FDA: az USA Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hivatala) engedélyezett. Az egyik egy bolygóideg-stimulátor a nehezen kezelhető epilepszia gyógyításához. Az agy külső része felől illesztik be az eszközt, hogy a bolygóidegen keresztül fejtse ki az ingerlő hatást, és megakadályozza a neuronok szinkronkisülését, ami egy rohamot elindít. Ez csökkenti – bár meg nem szünteti – egyes betegek esetén a rohamokat, és csökkentheti az összetett gyógyszeres kezelés szükségességét.

A másik engedélyezett kezelési módszer elektródák alkalmazása Parkinson-kórban szenvedő betegeknél. Az elektródákat közvetlenül az agyba, a bazális ganglionok (törzsdúcok) struktúráinak egyikébe ültetik, és egyenletes ingerléssel próbálják módosítani a törzsdúcok elektromos tevékenységét. Ez a kezelés a Parkinson-kór esetén hasznos lehet a remegés és merevség mértékének csökkentése céljából, és itt is igaz az, hogy csökkenti – de meg nem szünteti – a tüneteket, és enyhíti a gyógyszeres kezelések szükségességét.

E két beavatkozás érdekes, de igencsak kíméletlen művelet. Kezdünk már jól elhatárolható agyi területeket megcélozni pontosabb stimulációs frekvenciával és erősséggel, de a jövő feladata a sokkal nagyobb pontosság és kontroll elérése. Kutatás alatt áll például olyan chip kifejlesztése, amely beágyazott neuronokat tartalmaz, melyek a várakozások szerint képesek lesznek gátló ingerületátvivőket kibocsátani közvetlenül a roham kezdetének időpontjában és helyén.

Az agyi funkciók befolyásolása terén egy másfajta megközelítésű, új módszer jelent meg, mely szintén elektromágneses alapú: a transzkraniális mágneses stimuláció (TMS). A TMS-t ma kutatásokban alkalmazzák, különböző frekvenciákon a TMS indukálhatja, de gátolhatja is az agy kiválasztott részén az aktivitást; az eredmények elemezhetőek annak megállapítására, hogy az agy szóban forgó területe mire szolgál.

Már publikálták azokat a kutatásokat, melyek a különböző frekvenciájú TMS hatásait vizsgálták a különböző agyterületek ingerelhetőségére migrén alatt. A migrén bizonyos fokig hasonló egy rohamhoz: abnormális aktivitást is maga után vonó neurológiai esemény bizonyos agyi áramkörökben (ilyen például a trigeminovascluaris reflex) és bizonyos neuronpopulációk (centrális szenzitizációhoz vezető) hiperingerlékenységét is jelenti. Ez vezet olyan tünetekhez, mint a hangra, fényre, szagra és érintésre való hiperérzékenység – melyek kiválthatnak és súlyosbíthatnak is egy migrént.

A Lancet Neurology-ban 2010 áprilisában megjelent új vizsgálat egy placebókontrollált kísérlet, amelyben olyan TMS-frekvenciát használtak, amivel kapcsolatban korábbi kutatások arra engedtek következtetni, hogy csökkentheti a neuronok ingerelhetőségét migrén során.

A vizsgálatban egy kézi eszközt használtak, melyet a migrénes beteg a feje hátsó részére helyezhet és a migrén kezdetén aktiválhat. A kísérlet 40%-ban mutatott ki fájdalommentességet két órával a használat után, ami klinikailag jelentős eredmény, valamint nagyobb fájdalomcsillapító hatást tapasztaltak 2, 24 és 48 óra elteltével a placebo csoporthoz képest.

Ennél a kezelésnél egyébként könnyű a vakteszt kivitelezése, mivel a beteg lényegében egy fekete dobozt használ: megnyomja a gombot, és nincs tudomása arról, hogy valós TMS-t bocsát-e ki az eszköz. Kérdés, hogy a placebo-csoport eszközei nem bocsátottak-e ki mágneseses mezőt, és vajon ezt az alanyok érzékelhették-e. A kontroll eszköz esetén alkalmazható az a megoldás is, hogy nem terápiás mágneses mező aktiválódik kontrollként.

Ez csupán még előzetes kutatás, a továbbiakban nagyobb, szigorúbb kísérletekre van szükség. Azonban nagy a valószínűsége, hogy ez a fajta kezelés a migrénesek számára egyfajta „kikapcsolom a migrénemet” megoldást jelenthet azáltal, hogy a TMS segítségével gátló impulzust indukál a migrént kiváltó és továbbterjesztő hiperérzékeny neuronokban. Mindemellett a mellékhatásoknak is minimális mértékűnek kell lenniük. Ugyanakkor nem szabad készpénznek venni, hogy biztonságos a módszer, és a betegeket természetesen figyelemmel kell kísérni annak garantálása céljából, hogy nincsenek nem várt következmények (például szedálás, észlelési zavarok, rohamok).

A TMS alkalmazásában óriási lehetőségek rejlenek, hiszen nem kíván semmilyen beültetendő eszközt, mert a mező kívülről indukálható. Az is előnyös, hogy képesek voltak olyan, kézben elférő eszközt tervezni, amely hatásos TMS impulzus kibocsátására képes. A stimuláció paraméterei – frekvencia, időtartam, intenzitás és hely – változtathatók annak érdekében, hogy különböző tüneteket és állapotokat lehessen kezelni. Vélhetően a neurológiában egy új terápiás irány első lépéseinek vagyunk tanúi.

Fordította: Juhász Judit