Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Villanyóralassító, rezsicsökkentő: okos megtakarítás vagy átverés?
avagy hogyan is "szívják fel készülékeink az áramot"?

Energiaszámláink csökkentésére régóta találni különféle termékeket az interneten. Ezek általában áram-, gáz-, ill. benzinfogyasztás-csökkenést ígérnek.

Vízspórolásra is vannak megoldások, de ezen a téren kevesebb az átverés. Talán azért, mert azt már nehezen hiszi el bárki, hogy megoldható lehet az, hogy a vízórán 1 m3 víz halad át, de amire a csaphoz ér, lesz belőle 2 m3. Ezzel szemben a gáz és a benzin esetében már lehet olyanokat mondani, hogy pl. mágneses tér hatására tökéletesebb lesz az égés. Ám ezek a termékek is hamar leleplezhetőek, mivel a laikusok zöme is tudja, hogy a kazánok esetében a fő gond nem a tökéletlen égés, hanem a kéményen kiáramló energia, .

Az áramszámla csökkentésére ajánlott készülékek esetében nem ilyen egyszerű a dolog, ez a leghihetőbb az összes közül. Miért is van ez? A legtöbb ember hallott már a feszültség és áram fogalmáról, de általában nem tudják, hogy mit jelentenek. Erről árulkodnak az olyan közhelyek is, mint pl. "feszültség van benne, de áram nincs".

sporolokeszulek1.jpg  sporolokeszulek2.jpg

Néhány hónapja jelent meg az interneten egy szintén nem új keletű készülék, a sikerét nem is az újdonsága okozta, hanem a kedvező ára. Mindössze 3000 forintért kínálta a forgalmazó. Ezzel a készülékkel már a híradóban is foglalkoztak, itt megtekinthető. Ennek a készüléknek a leírásában olvastam eddig a legnagyobb valótlanságokat.

A kedvencem a következő kijelentés: "nem úgy működik a villanyóra, hogy önnek kell adagolnia az áramot, hanem a készülékek felveszik, csúnya szóval felszívják az áramot" Ez a mondat egyértelműen árulkodik arról, hogy ez nem egy komoly készülék. Aki ezt leírta, annak valószínűleg fogalma sincs arról, hogy miről beszél. De nézzük az akár hihetőnek tűnő, gyártmánytól független állításokat:

  1. Stabilizálja a feszültséget, ezáltal fogyasztáscsökkenést okoz.
  2. Fázist kompenzál, ezáltal fogyasztáscsökkenést okoz.

Ahhoz, hogy választ kapjunk arra, hogy valóban igazak-e a fenti állítások, nagyjából meg kell érteni, hogyan működik a (hagyományos) villanyóra, de először talán azt, hogy mit jelent a feszültség, az áram, a váltóáram, valamint a fáziskülönbség. Nem szeretnék túlságosan a részletekbe menni, csak egy kis támpontot nyújtani a laikusoknak. Tudni kell, hogy a feszültség mindig jelen van, ez az ami a fogyasztón "esik", az áram pedig "folyik". Leegyszerűsítve: a 230 V mindig ott van a konnektorban, ha bekapcsolunk egy fogyasztót, akkor a fogyasztó ellenállásától függően bizonyos nagyságú áram fog átfolyni a fogyasztón. Hasonlóképpen lehet elképzelni, mint a vízcsapot. Ha el van zárva a csap, akkor is jelen van egy bizonyos nagyságú nyomás a csőben, de víz nem folyik rajta keresztül. Ha elkezdjük nyitni a csapot, akkor elindul a vízsugár, minél jobban megnyitjuk, annál nagyobb lesz a vízáram.

Visszatérve az villamossághoz, tudni kell, hogy a teljesítményt úgy kapjuk meg minden pillanatban, hogy megszorozzuk a feszültséget az áramerősséggel. Tehát P = U * I. Ez még viszonylag egyszerű, legalábbis egyenfeszültség esetében. Ilyenek a háztartási elemek, akkumulátorok. A hálózati feszültség esetében annyiban bonyolódik a helyzet, hogy nem egyenfeszültség van a konnektorban, hanem váltófeszültség. Ez azt jelenti, hogy a feszültség értéke szinuszosan változik -325V és +325V között, és másodpercenként 100-szor vált irányt. Ez az 50 Hz. De akkor mi is az a 230 V? Ez a forrás, ami -325V és +325V között ingadozik, ugyanolyan fényesen fogja izzítani a lámpánkat, mint egy 230 V-os egyenfeszültség forrás. Ezt úgy hívjuk, hogy 230 V az effektív érték.

Egyszerűbb lenne az élet, ha a váltóáram minden esetben ugyanúgy viselkedne, mint az egyenáram, de sajnos (és egyben szerencsére) ez nem így van. Rezisztív fogyasztók (pl. rezsó) esetében nincs különbség, ilyenkor az áram minden időpillanatban arányos a feszültség mértékével. Együtt fognak ingadozni, egymással fázisban. Induktív fogyasztók (tekercsek, motorok, transzformátorok) és kapacitív fogyasztók (kondenzátor) esetében viszont bonyolódik a helyzet. Ezek meddő fogyasztók lesznek. Az angol "reactive" szó szerintem jobb, mivel jelzi, hogy ezek a fogyasztók visszahatnak a hálózatra, kicsit megrángatják, ami miatt a feszültség és az áram többé nem lesznek fázisban. Hogy jobban megértsük, mi is a kapacitív és az induktív fogyasztó, íme két hasonlat:

Kondenzátor: Hasonló dolgot csinál, mint vízhálózatokban egy puffertartály. Fűtésrendszerekben szokott lenni ilyen. Tárolni tudja az elektromos töltést, és amikor csökken a feszültség (ami ugye szinuszosan változik), akkor visszadolgozik a hálózatba, úgy, ahogy a puffertartály visszadolgozik a rendszerbe, ha lecsökken a nyomás.

Tekercs: Képzeljünk el egy megrakott vasúti kocsit, amit nagyon nehéz megmozdítani. Ha sok ember nekifeszül, akkor előbb-utóbb el fog indulni. Ha ezután el kezdjük húzni visszafelé (már negatív a feszültség), attól a kocsi még mindig előrefelé fog menni egy darabig a lendülete miatt.

A következmény tehát az lesz a meddő fogyasztók esetében, hogy az áram és a feszültség többé nem lesznek fázisban. Fontos, hogy egy fogyasztó sosem teljesen rezisztív, induktív vagy kapacitív, hanem ezek keveréke szokott lenni. Az induktív és kapacitív összetevők megfelelően méretezés esetén azonban kioltják egymást. Ha a méretezés nem megfelelő, akkor valamelyik összetevő "erősebb lesz", így a fogyasztó kifelé vagy induktív, vagy kapacitív lesz. A teljesen induktív fogyasztó 90°-kal késlelteti az áramot a feszültséghez képest, a teljesen kapacitív pedig 90°-kal sietteti. Ha nagyrészt "wattos" a fogyasztónk (azaz rezisztív, ezen van valódi teljesítmény), és csak egy kicsit induktív, akkor mondjuk csak 10°-ot fog késni az áram. A késést nem fokban szokták megadni, hanem annak koszinuszát, ez a "cos(fi)", ahol fi az áram késése a feszültséghez képest fokban megadva. A háztartási készülékeink nagy része egyébként kicsit induktív, nem jellemzőek a kapacitív fogyasztók.

komplex_power.pngMeddő fogyasztók esetén a teljesítmény számolása sem olyan egyszerű már. Nem elég tudni azt, hogy pl. 1 A az áramerősség, mivel az is számít, hogy a feszültséghez képest mekkora a fáziskülönbség. Erre több egyszerűsített számolási mód van, de a legalkalmasabb, ha a feszültséget és az áramot komplex számokkal írjuk le, így a teljesítmény is egy komplex szám lesz (S), ami felbontható hatásos (P) és meddő (Q) teljesítményre.

A meddő teljesítmény nem jár munkavégzéssel, azonban az elektromos hálózatban veszteséget okoz (mivel áram folyik, és a vezetékeknek nemnulla ellenállása van). Ez az oka, hogy a meddő teljesítményt nem szeretik a szolgáltatók sem, így ezért akár fizetni is kell, vagy kompenzálni kell.

A meddő (induktív) teljesítmény kompenzálásának módjai

A meddő teljesítmény kompenzálása egy, a fogyasztóval párhuzamosan bekötött kondenzátorral oldható meg. A kompenzálás lehet:

  1. Egyedi: ilyenkor a fogyasztóhoz egy egyedileg méretezett fix kondenzátor csatlakozik, vagy már eredetileg a fogyasztóba van építve, így csak akkor működik, amikor a fogyasztó. Ez a mód az állandó teljesítményű fogyasztók esetén ajánlott.
  2. Csoportos: Több fogyasztó együttes kompenzálása. Pl. egy egész ház világító berendezéseinek kompenzálására. Akkor lehet jó megoldás, ha az összes világítást egyszerre kapcsolják az adott épületben, így a kompenzáló kondenzátor(ok) is együtt kapcsolhatóak a világítással.
  3. Központi kompenzálás: Amikor a teljesítmények ingadoznak (mint pl. egy háztartásban, ahol nem mindig működik minden), olyankor ez a kompenzálási mód lehet a megfelelő. Ez a fázisszög aktuális értékéhez igazodva kapcsol be (ill. ki) kondenzátorokat a rendszerbe. Fontos, hogy ehhez az automatikának ismernie kell mind a feszültség, mind az áram fázisát. Tehát egy konnektorba bedugott készülék erre nem képes!

A feszültség mindenhol fix a lakásban, de az áramot a villanyóra után kell mérni a vezetéken. Egy párhuzamosan leágaztatott konnektorban nem tudjuk megmérni a villanyórán átfolyó áram fázisát. Lassan kiderül, hogy igaz-e a villanyóralassítók "2." állítása. Mindenekelőtt azonban nézzük meg, hogy egyáltalán kell-e kompenzálni, és ha nem tesszük, mennyit kell fizetnünk érte.

Kisfeszültségen az elfogyasztott wattos energia 25%-át meg nem haladó induktív meddő energia díjmentes. A határértéket meghaladó meddő energia igénybe vétele esetén pótdíjat kell fizetni. A kapacitív meddő villamos energia esetén díjat kell fizetni az összes meddő energia után. A meddő energia költsége a "wattos energia" költségének kb. 15%-a.

Ezek szerint egy nem jól kontrollált kompenzációval több kárt okozhatunk, mint hasznot, mivel lehet, hogy még az ingyenes induktív meddő mennyiségen belül vagyunk, viszont amint egy kicsit is túlkompenzálunk, úgy azonnal fizetnünk kell.

A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy a villanyóralassító készülék, ha kompenzál is (amit kétlek, de elvileg lehet benne kondenzátor), akkor fix nagyságban kompenzálhat csak. Ami azt jelenti, hogy éjszaka, amikor nem működnek a készülékeink, biztosan túlkompenzál, és csak kárt okoz nekünk. Ezek alapján a "2. hihető állításról" elmondhatjuk, hogy hamis.

Fontosnak tartom itt megjegyezni, hogy ezek alapján nem érdemes azon gondolkodni, hogy milyen eszközzel oldjuk meg a kompenzációt, mivel a hagyományos villanyóra csak hatásos teljesítményt mér! Ez egy újabb érv arra, hogy a 2-es állítás nem releváns.

Ha már szóba jött a hagyományos villanyóra, nézzük meg, hogyan is működik, és miként szokták valóban (illegálisan) lassítani.

villanyora.jpg

A hagyományos villanyórában két tekercs található. Az egyik egy feszültségtekercs (nagy menetszám), ami párhuzamosan van kötve, a hálózattal, valamint egy áramtekercs (kis menetszám), amin áthalad az összes fogyasztó árama. Ennek a két tekercsnek a mágneses tere, és az általuk indukált áramok kölcsönhatása révén az alumínium korongra a hatásos teljesítménnyel arányos forgatónyomaték fog hatni. A tárcsán található még egy állandó mágnes, ami a fordulatszámmal arányos fékező nyomatékot fog kifejteni. Ennek köszönhetően a tárcsa fordulatszáma arányos lesz a hatásos teljesítménnyel.

Nem szeretnék ötleteket adni, így a részleteket mellőzve megemlítek két valóban működő villanyóralassítási módot, ami egyébként illegális, és mindkét módszerrel könnyen le lehet bukni.

Egyik megoldás, hogy a villanyórára kívülre egy erős mágnest pozícionálnak, ami a fékező mágneshez hasonlóan lassítja a tárcsát. Nem kell magyarázni, hogy ez miért számít lopásnak. Ezzel egyébként úgy szoktak lebukni, hogy ez az erős mágnes képes lemágnesezni az eredetileg a villanyórában lévő fékező mágnest. Így a "lopó" mágnes eltávolítása után a villanyóra kontroll nélkül sokkal gyorsabban fog forogni. Erről itt hallgatható meg egy beszélgetés.

lopotok1.jpg

A másik megoldás pedig a "lopótök". Ez annyiban különbözik egy sima villanyóra-megkerüléstől (bypass-től), hogy a megkerülő ágon egy méretezett tekerccsel beállítják az áramerősséget. Így amíg működik, mondjuk 5 amperrel kevesebb áramot fog érzékelni a villanyóra. A régebbi villanyórákat a lopótök alacsony fogyasztás esetén képes volt visszafelé is tekerni. Az új villanyórák viszont visszafelé már nem forognak egy mechanikus megoldásnak köszönhetően. Ezzel egyébként nemcsak lebukni lehet, hanem akár az egész házunk is leéghet, mivel a bypass kábel egyik végét a villanyóra előtti kismegszakító burkolatán szokták bedugni, ahol az érintkezés nem lesz megfelelő, így ott a megnövekedett ellenállás miatt hő keletkezik, és ki is gyulladhat.

A lopótökök bypass vezetéke (ami feszültség alatt van) rendszerint zöld-sárga szokott lenni, ami megtévesztő, mivel normál esetben ez a védőföldelésre használandó. A hozzá fűzött magyarázat szerint ez a vezeték csak "veszi" a feszültség fázisát, a készülék (ami a legközelebbi konnektorba van dugva) pedig eltolja a fázist, ezért nem forog a villanyóra. Ez nem igaz! A bypass kábelen áram folyik, és az első konnektoron keresztül jut el a többi fogyasztóhoz. Az "első konnektor"-nak csupán annyi a jelentősége, hogy minél rövidebb bypass vezetékre legyen szükség, valamint az, hogy a kijelölt konnektoron megvizsgálják, hogy melyik a fázis és melyik a nulla, mivel a lopótököt csak egyik irányban szabad bedugni, nem szabad megfordítani. Sejtésem szerint innen ered az egyéb csodakészülékek esetében is az az utasítás, hogy "a villanyórához eső legközelebbi konnektorba kell bedugni".

Visszatérve az eredeti villanyóralassító készülékhez, maradt még egy állítás: Stabilizálja a feszültséget, ezáltal fogyasztáscsökkenést okoz. Most, hogy már ismerjük a villanyóra működését, láthatjuk, hogy attól, hogy a feszültség változik, nem fogunk többet vagy kevesebbet fizetni, mint amennyibe a tényleges fogyasztásunk kerül, mivel a villanyóra teljesítményt, ezáltal energiát mér. Így ha pl. a feszültség leesne 230V-ról 200V-ra, akkor legfeljebb az történne, hogy a villanykörték kicsit halványabban világítanának, de ennyivel kevesebbet is mérne a villanyóra. A hálózati feszültség azonban ennél sokkal stabilabb, szabvány írja elő, hogy milyen határokon belül kell maradnia.

A hálózati feszültséget tehát valójában nem kell stabilizálni, továbbá egy párhuzamosan bekötött eszközzel egy váltóáramú hálózat feszültségét nem is lehet stabilizálni. Így az ilyen, konnektorba dugható készülékek feszültségstabilizálásra nem alkalmasak. Tehát a cikkünk elején bemutatott 1. állítás is hamis.

Persze biztosan vannak, akik úgy gondolják, hogy ezek a készülékek márpedig működnek, csak az áramszolgáltatók eltussolják az igazságot. Ez már egy másfajta vita, ezen nem tudok segíteni. Viszont, aki valóban kíváncsi az igazságra, és kételkedik az efféle készülékek működőképességében, annak remélem, tudtam segíteni a döntés meghozatalában.

(A szerző villamosmérnök.)


FRISSÍTÉS! A cikk szerzőjének előadása a székesfehérvári szkeptikuskonferencián:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr814807250

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szopóágon: a villanyóra lassító 2012.10.09. 22:51:40

Ha lassít, akkor rengeteg kötbért fizetsz az elektromos műveknek.Ha nem lassít, akkor kidobtál egy kis suskát az ablakon - és így úsztad meg olcsóbban. Bővebben és szakszerű magyarázattal a szkeptikus blogban

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gg630504 · http://gg630504.atw.hu 2012.10.07. 01:02:58

Akinek minden vágya egy homeopátia elvű fogyasztáscsőkkentő, íme:
users.atw.hu/gg630504/naplo/_sz/humor.html#2012-09-22

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2012.10.08. 10:43:29

Ez egy remek cikk! Igazából nekem az tetszett, hogy leírtad, hogyan is számolunk váltóárammal, mert engem pont ez fogott meg, mert érdekel az ilyesmi. :-)

Bizi Clop 2012.10.08. 20:07:57

A villanyórás részhez érintőlegesen kapcsolódó link: villanyora.blog.hu/

Emődi Tehéntánc · http://foodies.hu/blog/ 2012.10.09. 17:41:42

Laikusként elgondolkodtam ezen a motyón, így most spóroltál nekem 3 ezer forintot. Amint tudom, meghálálom. Becsszó. :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2012.10.12. 12:35:28

Úgy működhetne, hogy az óránál figyelné a veszteség keletkezését és kapcsolná be a kondenzátorokat.

Dolgoztam olyan helyen ahol nagyon sok (40-60) nagy teljesítményű (darabonként 2-6kW) fémmunkáló gép volt.
70-es évekbeli technikaként félóránként kellett füzetbe írni a mutatók állását és kapcsolókkal javítani a fázis. A kondenzátorok egy 6nm-es szobában voltak, gyakorlatilag plafonig.

Olyan viszont van, hogy "visszafelé forgó" villanyórát kérsz és visszatáplálsz például napelemről "zöld áramot". Viszont sajnos ezt olcsóbban veszik mint a "rendes" áramot, illetve az érdeklődőknek drágábban adják el (eltérően sok nyugati országtól).

Ráadásul hiába ruházol milliókat a napelembe, hiába veszed meg 30-50ezerért a kontrollert ami TÜV meg vagy 10 más tanúsítvánnyal rendelkezik, tudtommal nincs olyan típus amit a villamosművek elfogad hivatalosan.

MosoMasa 2012.10.16. 15:27:29

Hát én csak azt nem értem, hogy a villanyóra tárcsája alumínium, ami igye nem mágnesezhető ... akkor a fékmágnes vagy a csaló mágnes hogyan hat rá?

Szilágyi András 2012.10.16. 15:38:25

@MosoMasa: Örvényáram keletkezik benne.

Tom Benko 2012.10.18. 10:52:59

@MosoMasa: Ráadásul még paramágneses is... :)

Tom Benko 2012.10.19. 16:19:03

@fordulo_bogyo: Igen, parafrázist okoz. :)
Röviden, közérthetően annyit jelent, hogy mágneses mezőben mágneses tulajdonságokkal rendelkezik.

fordulo_bogyo 2012.10.19. 16:52:23

@Tom Benko: koszi, igen, csak nem tudtam kihagyni a szojatekot

hrgy 2013.01.21. 17:05:49

A cikkironak: a regebbi hazakban/lakasokban meg el tudom kepzelni, hogy nem minden konnektor van parhuzamosan kotve. Nalunk meg van olyan, hogy 4 biztositek van es 1 biztositek 2-4 konnektort is ellat. Talan az ujabb lakasoknal ezt is okosabban csinaljak, foleg mert ennek megvan az a kellemetlen mellekhatasa, hogy 2-3 nagyobb fogyaszto egyutt le tudja csapni a biztositekot.

Ettol meg a villanyora-lassito persze nem fog mukodni, ez inkabb csak kiigazitas.

Szilárd Antal 2013.01.21. 17:10:44

@hrgy: Tisztelt Hrgy! A kismegszakítók számától függetlenül a konnektorok párhuzamosan vannak kötve akkor is, ha több tartozik egy kismegszakítóhoz.

Szilágyi András 2013.04.01. 14:16:18

Az élelmes vállalkozók manapság már "rezsicsökkentő" néven árulják a készüléket, pl.:
elektronika.vatera.hu/egyeb/legalis_haztartasi_rezsicsokkento_akar_30_1726746791.html

Szkeptikus Blog · http://szkeptikus.blog.hu 2013.04.01. 14:25:03

A cikk címébe beszúrtam a "rezsicsökkentő" szót is, hogy könnyebben idetaláljanak a témában keresgélők.

Szkeptikus Blog · http://szkeptikus.blog.hu 2013.04.03. 23:12:37

A bejegyzést frissítettük a cikk szerzője hasonló témájú előadásának videófelvételével.

Szilárd Antal 2013.04.29. 23:18:45

@Shaddark: Jogos kritika, de egy eszköz kivesézése nem bizonyító erejű. Állíthatja az összes többi forgalmazó, hogy az övé máshogy működik...

Időközben sikerült beszerezni egy készüléket. Egy kondenzátor van benne + 2 fixen világító zöld ledhez az elektronika.

Szkeptikus Blog · http://szkeptikus.blog.hu 2013.04.30. 12:53:48

A vaterán, ill. teszveszen jelenleg ezt a szélhámosságot árulják:

rumlika1
tgrass
cosset
fenyeselektron
Violin197

Szilágyi András 2013.05.08. 13:50:31

Az emberi leleményesség határtalan. Már van autóhoz is ilyen "fogyasztáscsökkentő". Csak be kell dugni a szivargyújtóba és csökken a fogyasztás. 10-20-30%-kal! Sőt, ha többet veszünk és mindegyik bedugjuk, még nagyobb a megtakarítás!
easytools.hu/uzemanyag-fogyasztas-csokkent/920-neo-socket-uzemanyagcsokkent.html
Mi jöhet még?

pounderstibbons 2013.05.10. 09:26:45

@Szilágyi András:
Egy módszer, amitől leadja az ember a felesleges kilókat a fülzsír útján, amit felszív egy speciális füldugó?*

*:Alkalmazása idején napi 800 kalóriára kell csökkenteni a táplálékbevitelt, az optimális működés kiteljesedéséért, és nem szabad közben gondolni a bálnákra. Amennyiben ezek a feltételek nem valósulnak meg, a módszer nem minden esetben hatásos.

kuszkusz1 2013.05.14. 15:11:17

Tud valaki valamit a pulzáló mágneses matracokról?

Engem érdekelne ha tényleg pulzál és tényleg használ...de képtelen vagyok megbízható információhoz jutni.

Fizikus kerestetik!
Esetleg orvosi ismeretekkel bíró fizikus, vagy fizikai ismeretekkel bíró orvos!

maycontainnuts 2013.05.14. 17:00:24

@kuszkusz1:
Linkelj egy oldalt egy olyan gépről, amelyikre kíváncsi vagy, mert lehet, hogy nem egyfajta dologra gondolunk.

Általánosságban azt mondanám, hogy az általam ismert ilyen "pulzáló mágneses matracok" erősen alapoznak a fogyasztó megtévesztésére, persze itt-ott nyilván becsúszhatnak valós állítások is a reklámszövegeikbe. Szerintem ha összevetnénk azt, hogy ezek az eszközök valójában mennyi igazolt hatással rendelkeznek, azzal hogy mennyibe kerülnek, és nem alkalmaznának messze a matracok hatása fölött teljesítő marketingtrükköket (utaztatás agymosás, demenciaközeli nyugdíjasok targetálása, kamu-nyeremények, stb.) a kutya se venné meg őket.
homar.blog.hu/2013/04/19/tulelesi_utmutato_termekbemutatos_atvereshez

veol.hu/olvaso/a-nagy-atvero-show-avagy-hogyan-csalnak-ki-haromszazezret-hiszekenyektol-1309912

kzoli62.com/blog/impulser-hol-van-ebben-az-atveres/

kuszkusz1 2013.05.14. 18:16:44

@maycontainnuts:

Hát ez az! Pontosan ezek miatt szeretnék megbízható információs forráshoz jutni!

A Tékozló homárt ismerem, de a cégkereső szerint az Impulser létező cég...

A másik két linket kösz, megnézem őket!

kuszkusz1 2013.05.14. 18:24:53

Ezt írja az Opten cégnyilvántartó.

"Impulser International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Rövidített név: Impulser International Kft.
Teljes név: Impulser International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 1195 Budapest, Hofherr Albert utca 3. 2. em. 7. [Cím megjelenítése térképen]
Alapítás éve: 2011
Adószám: 23685598-2-43.
Alaptőke: 100 millió Ft felett és 250 millió Ft alatt
Nettó árbevétel: 0 ezer Ft (2011. évi adatok)
Főtevékenység:
3250'08 Orvosi eszköz gyártása (Főtevékenység)"

Ezek árulják többek között az Impulser Pro matracot amelynek ott voltam a bemutatóján. Feküdtem is a matracon és éreztem valami fura zsibongást.
Annyira azért nem zsibongtam, hogy négyszázezerért nagyhirtelen megvegyem a matracot, mivel úgy véltem kissé fel van turbózva az ára.

De azóta is kotorászok a neten megfizethető és működő matrac után. Eddig nem jött össze...

kuszkusz1 2013.05.14. 18:37:00

A harmadik linknél van az alábbi bejegyzés az impulseres matracról:

"Kondorosi Marianna says:
April 13, 2013 at 15:05
Nekem van ilyen matracom, csak sajnálni tudom azt aki ennyire rossz tapasztalatra tett szert, mert Én sok jót tapasztaltam.
Ami a részletfizetést illeti van a cégnél egy olyan lehetőség, hogy három részletben megvegye a vásárló . És ez biztos, mert Én is így vettem meg.
A januári csuklótörést 4hét után teljesen gyógyulttá nyilvánította a doki. Nem 6 hét 4 hét után azt mondta, hogy ezt nem hinné, ha nem látná."

Na, most mi az igazság?!

Tom Benko 2013.05.14. 20:40:30

@kuszkusz1: Persze, aki megvette, nem akarja, hogy hülyének tűnjön, miután elbaszott egy valag pénzt rá.

maycontainnuts 2013.05.14. 21:41:27

@kuszkusz1:
Messziről jött ember azt ír amit akar, de pl. nekem olyan ismerősöm van, aki többszázezerért vett ilyet, és amíg használta alig tudott aludni, emiatt felhagyott vele. De a mai napig állítja, hogy jó vétel volt, és ha lenne valami baja, akkor használná. Azóta viszont minden bajáról kideríti, hogy "nem olyan súlyos, hogy használná rá", a cucc meg áll a szekrény mélyén.
Van egy többszázezres porfogója, amiről nem hajlandó bevallani, hogy nemhogy megérte volna az árát, de kifejezetten rosszul érzi magát tőle.

kuszkusz1 2013.05.15. 08:14:14

@Tom Benko: @maycontainnuts:

Az önbecsapást és a hiúságot is figyelembe kell venni. De elég sok olyan visszajelzést olvastam a matracokról különböző fórumokon ahol a használók a jó hatásáról számolnak be - ezeket hagyja az ember mind egy szálig figyelmen kívül és írja az emberi gyarlóság számlájára...?

Amikor a matracon tartózkodtam én is éreztem valami furcsa bizsergést, a vérnyomásom alacsony, a vér oxigénszintje is csak 94-es, tehát rám férne ez az izé.

A Kórház-és Orvostechnikai Intézetben most vizsgálják az általam végül is kiszemelt matracot, a Magnetert, de azt mondták, hogy a vizsgálat eredményéről nekem nem adhatnak felvilágosítást, etikai okokból.

Ja. Én kérjem be a kiszemelt cégtől a tanusítványokat és próbáljam meg leegyeztetni a fent említett intézettel, abban a reményben, hogy azt azért csak az orromra kötik ha a két irat nem stimmel....?

Mi vagyok én kérem, Sherlock Holmes?
Miért nekem kell ezt megcsinálni?

maycontainnuts 2013.05.15. 09:51:41

@kuszkusz1:
Körbenéztem a Magneter honlapján, tudományosnak értékelhető bizonyítékot én nem találtam. Echo tv-s riport, egyéni vélemény, "sejtetem, hogy van hasznos lehet, de nem állítom, és főleg nem bizonyítom" jellegű megfogalmazások vannak véges végig.
magnetermed.hu

Úgy gondolom, hogy ez nem véletlen. A közismert svindliknek gyakran az egyik biztos jele, hogy a tudományos eredményeket félreértelmezve, vagy akár azok hiányában is elkezdik forgalmazni a csodakütyüket. Persze lehet, hogy vannak az állításaikat igazoló tanulmányok, de akkor miért nincs rájuk egy hivatkozás?

És nagyon nem lepődnék meg, ha hamarosan kopogna náluk a GVH néhány alátámasztatlan kijelentésük
okán.
Hoppá, hoppá, lehet, hogy már kopognak is?
www.gvh.hu/gvh/alpha?do=2&m5_doc=8216&pg=72
"2013. május 9. (csütörtök), 10.00 órakor a GVH és a Magneter FX Kft. és társai között fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ügyében versenytanácsi tárgyalás lesz a GVH földszinti tárgyalótermében. "

Ha szerinted az egyéni felhasználói vélemények alapján lehet eldöntetni valami hasznosságát, javaslom átnézni az érvágás kb. 2300 éves gyakorlatát. Orvosok és betegek generációi gondolták úgy, hogy hasznos, amíg az első tudományosnak mondható kísérleteket el nem kezdték végezni vele 1800 körül. Akkor viszont elég gyorsan kiderült, hogy nagyon kevés esetben beszélhetünk arról, hogy hasznos lenne, sőt kifejezetten káros gyakorlat az esetek túlnyomó többségében.
Persze nem gondolnám, hogy a pulzáló mágnesterápia életveszélyes, csak az egyéni vélemények bizonyító erejével kapcsolatosan érdemes ezt is figyelembe venni.

94-es oxigénszaturáció pedig nekem messze nem tűnik vészesnek:
en.wikipedia.org/wiki/Oxygenation_%28medical%29#Medical_significance

Szilágyi András 2013.05.15. 13:03:44

@kuszkusz1: Csonttörések gyógyulása valóban felgyorsítható pulzáló mágneses tér segítségével, erről számos publikáció van.

Ez nem jelenti azt, hogy jó lenne bármi másra. Vérnyomásra, oxigénszintre nem valószínű, hogy hatása lenne. Hacsak nem az árától megy fel a vérnyomásod.

kuszkusz1 2013.05.15. 14:01:53

@maycontainnuts

Nagyon köszönöm a részletes és alapos választ, el fogok mélyedni benne!

kuszkusz1 2013.05.15. 14:03:56

@Szilágyi András:

Azt hiszem azért nem fogom eltörni semmimet, hogy kiderüljön a hatásossága....

Tom Benko 2013.05.15. 14:08:42

@kuszkusz1: Az egyedi beszámolókat többek között pont ezért nem kell figyelembe venni. Kérdés: Kutatták-e a hatásosságát? Erről a gyártó sunyin hallgat, szóval már ez finoman szólva gyanús. És igen, neked kell utánajárnod, vagy megkérdezni olyat, aki tudja, hol lehet utánajárni.

Szilárd Antal 2013.10.09. 20:52:20

@doktor.dikhed: ez azért más kategória. Minden bizonnyal sok állítással lehetne vitatkozni, ami a weboldalon van, de az tény, hogy egy csapra szerelt szűkítővel kevesebb vizet használ az ember. A villanyóra lassító viszont konkrétan átverés.

Szilárd Antal 2013.10.29. 13:50:22

www.energysaver-pro.com/

itt 10 ezer forint körül árulják azt, ami ebay-ről ezer forintért megvásárolható. A kínaiból vettem egyet, leteszteltem és pontosan azt az eredmény kaptam, amit vártam. Kizárólag egy kondenzátor van benne, az összes többi elektronika csak azért felel, hogy a két led folyamatosan világítson.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2014.02.27. 21:46:09

@hrgy: "A cikkironak: a regebbi hazakban/lakasokban meg el tudom kepzelni, hogy nem minden konnektor van parhuzamosan kotve. Nalunk meg van olyan, hogy 4 biztositek van es 1 biztositek 2-4 konnektort is ellat. Talan az ujabb lakasoknal ezt is okosabban csinaljak, foleg mert ennek megvan az a kellemetlen mellekhatasa, hogy 2-3 nagyobb fogyaszto egyutt le tudja csapni a biztositekot."

Ez úgy hülyeség ahogy van. Mindent párhuzamosan kötnek, mivel sorosan kapcsolva a feszültség esik, így egy fogyasztó bedugása után nem sok mindent lehetne használni az adott áramkörön, gyakorlatilag semmit. Azért veri le a kismegszakítót több fogyasztó, mert az az áramkör annyi áramfelvételre van biztosítva. Pont, hogy párhuzamosan kell kötni, hogy leverje a kismegszakítót. Annak is sok oka lehet, vagy alul van biztosítva az áramkör, vagy már olyan régi a kismegszakító, hogy a fegyverszerkezete könnyebben kiold a kelleténél. Soha nem kötnek sorba áramköröket az otthoni háztatásokba, mert nincs sok értelme. Ha kötöttek, akkor részeg volt a villanyszerelő.

fulopmiklos · http://mountainbike.blog.hu 2014.04.09. 10:52:23

A villanyszámla alkonya címmel a Villanyszerelők Lapja is feldolgozta a témát. Megvásároltuk, megmértük, szétszedtük és a terjesztési láncnak is próbáltunk utánamenni.

www.villanyszaklap.hu/component/content/article/98-kiemelt-hirek/2934-a-villanyszamla-alkonya

Szintén a témához kapcsolódik, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-26/2014. ügyszámon eljárást indított az Energy Saver Pro terjesztőjével szemben:

www.villanyszaklap.hu/component/content/article/98-kiemelt-hirek/2969-2014-04-03-15-10-40

Szilárd Antal 2014.04.09. 15:32:31

@fulopmiklos: Írtam emailt pár napja, hogy találtam két hibát a cikketek olvasása során. Itt nem írom le ezeket...

Üdv,
Szilárd Antal

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2015.09.23. 12:27:08

"Ha el kezdjük nyitni" szerintem helyesen: Ha elkezdjük nyitni

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása