Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Matolcsy és a fenékpöttyök

Meghökkenve olvastuk Matolcsy György következő kijelentését egy, a miniszter hódmezővásárhelyi lakossági fórumáról beszámoló cikkben:

“Az ázsiai származásra büszkének kell lennünk. Gyermekeink fenekén az első hat hétben százból harminc esetben kis piros pont van. Pont, mint a japán gyermekeknek. Ezt nekem japán tudósok mondták”

Vajon mi lehet ennek a furcsa állításnak a hátterében? Tippünk az, hogy a miniszter az ún. mongolfoltra gondolt, ami főleg a kelet-ázsiai népek újszülöttjein látható születési jegy.

A mongolfolt azonban nem pont, hanem (mint neve is mutatja) inkább kiterjedtebb folt (vagy több kisebb), színe nem piros, hanem inkább kék, kékesszürke, esetleg mélybarna. Anatómiai oka az, hogy a pigmentsejtek az embrionális fejlődés során elakadnak a bőr alsóbb rétegeiben. Véraláfutásra emlékeztet, így néha tévesen szülői bántalmazást gyanítanak mögötte. Nem hat hétig, hanem 3-5 évig marad meg, bár fokozatosan halványodik. Kelet-Ázsiában szinte minden csecsemőnél megfigyelhető, de gyakori a kelet-afrikai népeknél és az amerikai indiánoknál is. Emellett előfordul Latin-Amerikában is, de a fehérek 5-10%-ánál is megtalálható. Hazai előfordulásának gyakoriságáról nincs pontos információnk, bár egy nem éppen tudományosnak tűnő weboldal szerint "az Európában szinte ismeretlen „mongolfolt” a magyaroknál 22,6 %-os előfordulású". Így valóban utalhat az ázsiai népekkel való leszármazási kapcsolatra.

A magyarság genetikai eredetével kapcsolatban mégis inkább Raskó István professzor kutatásait ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr704910497

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: BREAKING! Itt az új állampolgársági vizsga! 2012.11.17. 08:39:16

Matolcsy György tegnap Hódmezővásárhelyen új állampolgárokat avatott. A ceremóniáról a Vincentblog most exkluzív fotókat közöl. Kizárólag felnőtt - tehát szavazókorú - olvasóinknak!

Trackback: Pirospont 2012.11.17. 00:05:21

Helló Univerzum, itt a Magyar Nemzeti Bank elnöki székének egyik lehetséges (!) elnöke beszél: “Az ázsiai származásra büszkének kell lennünk. Gyermekeink fenekén az első hat hétben százból harminc esetben kis piros

Trackback: Macskaduett 2012.11.16. 22:52:23

Egyedem, begyedem, tengertánc, Cicamica, mit kívánsz? Nem kívánok egyebet, Fogjuk meg az egeret. Egy cica, két cica, száz cica, haj. Azt hiszi, hogy megfogja az egeret. Tudom, tudom! Az újságírói túlzások fenyegethetik a blog szerzőjének hitelességét...

Trackback: The Best of Matolcsy 2012.11.16. 22:08:19

Tagadhatják is akár, de Matolcsy személye és pozíciója a kormány különböző tárgyalásain téma mostanában. Nem mintha sokat számítana a gazdasági miniszter személye, de szimbolikus üzenete mindenképp van/lesz Matolcsy maradásának vagy távozásának. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BonFire 2012.11.17. 00:07:27

@Blogger Géza: „Az Európában ugyancsak ritka előfordulású „tejérzékenység” (tejcukor-emésztő enzim hiánya) a magyaroknál 37 %-os, pontosan mint Belső-Ázsiában.”

Mert Magyarország 37%-a (c)indián. Ázsiában is az indiaiak, akik nem tudják megemészteni a tejet, nem a ferde szeműek.

zembertelen 2012.11.17. 00:09:26

Van olyan akinek a "pötty" felszaladt a feje helyére! A seggével együtt!
(és időnként felszólal fórumokon is)

villamos alóli kacaj 2012.11.17. 00:15:02

@zembertelen:
Utóljára, Hódmezővásárhelyen?

Mystes 2012.11.17. 00:16:46

Most mi ennek a cikknek a mondanivalója? Matolcsy nyilván a mongolfoltról beszélt.

Mystes 2012.11.17. 00:31:25

@komissarlajos: Gyerekek! Olyan aranyosan tudtok cigányozni! :)

Mystes 2012.11.17. 00:32:33

@Ianas: De, magyar vagy. Ráadásul egy provokatív segg.

Ianas 2012.11.17. 00:46:18

@Mystes: Nagyszerű. Ezen még dolgozz.

tpd 2012.11.17. 01:00:06

tesóm gyerekeinek volt ilyen, de a férje ázsiai

ZSírfeka 2012.11.17. 01:06:44

Szép estét!
Ez qrva jó, bocs, szebben nem lehet mondani.
Mire ide valami értelmes terelést, vagy választ találnak a droidok, hogy Matolcsy mégis értelmes, kihajnalodik. Addigra csak lesz valaki, aki megmondja nekik a központból, miként is kell hárítani. :)))
További jó éjt.

Mystes 2012.11.17. 01:20:56

@Ianas: Manapság minden provokatív hülye megkérdezi, hogy ha az ő seggén nincs folt, akkor ő már nem is magyaaaaar?

Ez lesz az új vesszőparipátok.

Mystes 2012.11.17. 01:28:15

@Mystes: Pedig például Bretagne-ban is feltűnően gyakori.

Mystes 2012.11.17. 01:30:14

@Mystes: De ettől még nem kezdenek el provokatívan nyarvogni, hogy "akkor most már én nem is vagyok franciaaaa?"

s 2012.11.17. 02:56:02

Leszarom, bazdmeg. Ilyen foltokat akarok látni matolcsy seggfején, mert ez azt bizonyítaná, hogy nem vagyunk azok a köcsög lúzerek, akinek pedig most gondolom magunkat.
Lőjétek le ezt a gecit!

wannee/mayaa/du/ yaru (törölt) 2012.11.17. 02:56:27

@Styxx:

A fene tudja....én csak 5 éve élek Japánban, de eddig azt tapasztaltam, hogy az emberek 90 százalékának fogalma sincs se Mo.-ról, se a magyar nyelv létezéséről. Mindig megkérdezik, hogy Mo. merre is van, és ugye ott is angolul beszélnek ? :) A maradék 10 százalék, aki jobban képben van (mert pl volt már Mo.-on, vagy valamelyik szomszédos országban) viszont nem emleget semmiféle rokonságot :)
Viszont ami a Magyarországon elterjedt legendát illeti, ami szerint a japán tankönyvekben szerepel a magyar-japán rokonság, abból csak annyi igaz, hogy valóban voltak olyanok, akik a japán nyelvet uráli eredetűnek vélték (pl Kazár Lajos, Pröhle Vilmos, Izui Hisanosuke* 泉井久之助). De erről max. csak egyetemi tankönyvekben olvasni, az általános iskolai vagy középiskolai tankönyvekben nem igazán foglalkoznak a japán nyelv történetével (helyette van klasszikus japán nyelvtan, a kínai írás felépítése stb).

* Japánul tudóknak:
「日本語の系統」   『日本語百科大事典』ゟ

www.scribd.com/doc/99158375/%E3%80%8C%E6%97%A5%E6%9C%AC%E8%AA%9E%E3%81%AE%E7%B3%BB%E7%B5%B1%E3%80%8D%E3%80%80%E3%80%80%E3%80%80%E3%80%8E%E6%97%A5%E6%9C%AC%E8%AA%9E%E7%99%BE%E7%A7%91%E5%A4%A7%E4%BA%8B%E5%85%B8%E3%80%8F%E3%82%9F

日本語の系統について (序説)
www.scribd.com/doc/97038293/%E6%97%A5%E6%9C%AC%E8%AA%9E%E3%81%AE%E7%B3%BB%E7%B5%B1%E3%81%AB%E3%81%A4%E3%81%84%E3%81%A6%E3%80%80%EF%BC%88%E5%BA%8F%E8%AA%AC%EF%BC%89

Németül:
Uralisch und Japanisch - zur Lage der Erforschung ihres Verhältnisses
www.scribd.com/doc/111662209/Uralisch-und-Japanisch-zur-Lage-der-Erforschung-ihres-Verhaltnisses

Prof. Dr. Lencsés István 2012.11.17. 07:24:22

Matolcsy György életrajzában olvashatjuk, a Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet igazgatója volt. Nos, ha megnézzük a cégnyilvántartást, megtudhatjuk, hogy egy egyszemélyes Kft az Intézet, mely Budán egy 7. emeleti kis lakásban működött. Az Intézet igazgatója és beosztottja, takarítója a Matolcsy volt.

A Cg.01-09-567460 cégjegyzékszámú mgfi Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet Kft. (1123 Budapest, Győri út 18. 7. em. 3.) cég 2012. február 5. napján hatályos adatai a következők:

Szemét módon telephelyként beírta lakását is 1125 Gereben utca 6.

Tehát, ha létrehozok egy Magyar Tudósok Intézete Kft-t. És kinevezem magam ügyvezetőnek, nohát mindenki el lesz ájulva.

Prof. Dr. Lencsés István 2012.11.17. 07:27:17

@安徳拉希: Lehet, hogy mi átúsztunk a szigetekre, alátámasztja ezt a sok szép úszó eredményünk.

otgorbebogre 2012.11.17. 07:32:33

Ja en is laktam Japanban 7 evet. Az en tapasztalatom alapjan, sokan tudnak arrol hogy a magyarok "azsiaiak". Nehanyan ugy is gondoljak rokonok vagyunk. Sokan hallottak arrol hogy mi is elorre teszuk a vezeteknevunket. Arrol hogy van mongol folt a gyerekeken nem igazan tudnak de mindig megorultek neki amikor elmeseltem hogy nekem volt (mert volt) . De azt is mindig mondtam hogy bar szrkezetileg van hasonlosag a nyelveink kozott nem valoszinu hogy rokonok lennenk. Egyszer az egyik legnepszerubb TV musorban bemutattak a teveben hogy a sotlan magyarul ugyanugy van mint japanul es ezzel probaltak bizonyitani hogy rokonok vagyunk. na akkor majdnem mindenki errol beszelt de elotte is es utana is sokan emlegettek.

Kicsivanda 2012.11.17. 07:37:25

Van egy ötletem, fényképezzük le a fenekünket és küldjük el Matolcsinak, majd ő megmondja, hogy ázsiai vagy magyar vagyok .

Prof. Dr. Lencsés István 2012.11.17. 07:52:17

@Kicsivanda:

Lehetne vitatkozni Matolcsy elméletével, nem tudom érdemes-e?

Tény, hogy mi azért jól tudjuk, hogy a gólya hozza a gyereket!

Tény, hogy a gólyák Afrikában telelnek át. Szerintem a magyarokat Egyiptom, Szudán esetleg Dél Afrika területéről légi szállítással hozták be.

A Turul egy kis nagyzás, de a gólya az igazi.

Meglepő a hasonlóságunk a szudániakkal, állítólag ott is fog nélkül születnek a gyerekek.

wannee/mayaa/du/ yaru (törölt) 2012.11.17. 07:57:48

@otgorbebogre:

Sajnos nekem állandóan eltévesztik a nevemet, mindig el kell magyarázni, hogy ami elől van, az a családnév :))

Mária 2012.11.17. 08:19:03

A szájukból naponta csinálnak segget.

Most már csak pontot kell rajzolni a seggszájukra, és elmondhatják, hogy nem csak a gazdasági eredményeket kozmetikázzák.

A seggpötty lesz egyébként az új fideszes kokárda? Aki NER-es, letolt gatyával járkál majd az utcán, hogy mindenki lássa?

dekol84 2012.11.17. 08:47:41

Az egyébként lehetséges, hogy abból lesz fityeszes barom, akinek piros mongol pötty volt a seggén gyerekkorában. Ezek a földönkívúli idióták így tudják felismerni egymást! A bajer, meg a bencsik seggén biztos méretes pötty volt!

baliquez 2012.11.17. 09:14:22

Minden napra kitalálnak valami égbekiáltó baromságot, és reszketnek hogy azzal foglalkozzunk és ne a Parlamentet gyújtsuk rájuk. Hát ezért.

red shield rapresentative 2012.11.17. 09:47:07

@dekol84:

Én úgy gondolom, hogy Orbán seggén inkább barna pöttyök lehetnek. Szíjjártó, Havasi, vagy Gíró megmondhatná.

Ianas 2012.11.17. 10:15:09

@Mystes: Nem értem, ki azok a "mi", és kit provokálok azzal, hogy kínomban viccelődök egy nyilvánvalóan elmeháborodott barom hülyeségein, akivel csak azért foglalkozom, mert történetesen minisztere az országnak, amelyiket a hazámnak tekintek.

Amit nem értek, hogy neked mi az üzlet abban, hogy ezért baszogatsz? Rokonod?

felcsutisuttyo 2012.11.17. 11:24:17

A Kuszaszemű Matojcsi szerintem egy szaros seggre gondolt, amit nap mint nap lát maga előtt és azt nyalja----a NEMZETI GONOSZ TÖRPE SEGGE aki úgy néz ki hasra fekve mint egy gyerek..mert akkora...hehe

felcsutisuttyo 2012.11.17. 11:25:33

a Nemzeti tÖRPE embernek kicsi, f...nak meg nagy...semmire sem használható!

Steve123 2012.11.17. 11:33:13

kerdezzbatran.blog.hu/2012/11/16/matolcsy_csomag_2012

Matolcsynak már senki sem hisz. Mindenki csak mosolyog rajta. A fenti link érdekesen leírja ezt.

Mystes 2012.11.17. 11:37:33

@Ianas: Te nem 'kínodban viccelődsz', hanem szándékosan gúnyolódsz (mint úgy látom, nagyon sok itt kommentelő), azt hívén, hogy az építő kritika. Pedig az nem az, hanem szimplán csak bunkóság.

Ilyenkor hová lesz az a híres "szkepszis"?

Mystes 2012.11.17. 11:42:39

@Ianas: Te mondtad, hogy dolgozzak rajta. Dolgoztam.

Mystes 2012.11.17. 11:47:05

Nincsen nyelvi vagy egyéb -kimutatható- rokonság a japánok és a hunok között. Az van, hogy a sztyeppevonal/sáv, amiben a nomád népek mozogtak, nagyjából Koreáig/Japánig ér és bizonyos érintkezés bizonyosan volt. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy fehéren/feketén, a szkeptikusok számára egyedül elfogadható, azaz természettudományos módszerekkel bebizonyítható módon ez kimutatható. Viszont azt is tudjuk, hogy nemcsak az valóság, amit ilyen módon ki tudunk mutatni...

Mystes 2012.11.17. 11:53:41

@Mystes: Az igazi probléma nem itt van. Hanem ott, hogy egy közgazdasági előadásba ez hogy jön bele. (Valószínűleg úgy, hogy Matolcsy arra akart utalni, hogy az ázsiai eredetben az égvilágon semmi szégyellni való nincs. Hozzáteszem, Európába mindenki Ázsiából jött.) A mongolfolt pl Bretagne-ban, Délamerikában is megtalálható. Nem tudjuk, hogy a kialakulási terület biztos Ázsia-e. Mindenesetre, Bretagne-ban "Atillafoltnak" nevezik, mert úgy tartják, hogy akkor jelent meg náluk.

Az ezen való elgondolkodást viszont a szkeptikusblog mélyenkultúrált tagjai kiváltották egy jóízű (vagy rosszízű) "matolcsyzással". Mert az, hogy Lázár nem tud ezekről, az egy dolog. De, úgy látom, az itteniek sem különbek egyáltalán.

felcsutisuttyo 2012.11.17. 11:57:02

Ez a kormány olyan mint amikor a szart felteszik egy polcra és azt hiszi magáról, hogy LEKVÁR.
(csak Nép érzi, hogy nagyon büdös)

lezsolt 2012.11.17. 12:02:35

@Mystes: 1. A hunok hogy jönnek ide?
2. Milyen valóság van még?

Mystes 2012.11.17. 12:17:29

@lezsolt:
1., A hunok legalább úgy, hogy ők voltak a legnagyobb sztyeppenép, akik az adott sávban mozogtak és eljutottak Európáig.
2., Bizony nemcsak a természettudományosan bebizonyítható dolgok a valóságosak. Pl a szerelmed nem természettudományosan fogja neked bebizonyítani, hogy szeret, hanem bizonyos jelekből fogsz következtetni erre. Nagyon sok olyan dolog/valóság van, amire bizonyos jelekből következtetünk, de kísérletet sem teszünk a természettudományos bebizonyítására, mert nem olyan típusú dolog. A jelek bőven elegendőek. Még össze is házasodunk vele! :)

Mystes 2012.11.17. 12:26:18

@lezsolt: Ilyen erővel azt is megkérdezhetnéd, hogy miért hívják ezt mongolfoltnak, amikor Afrikában, Észak- és DélAmerikában ugyanúgy előfordul. Hogy jönnek ide pont a "mongolok"?

Mystes 2012.11.17. 12:38:08

@Mystes: Érdekes egyébként ez a szkeptikusblog :) A világ minden olyan témáját/jelenségét összeszedi, amit nem lehet a saját gondolkodási módszerével vizsgálni, megvizsgálja, és azután vigyorogva/örömmel közli, hogy azokat nem értette meg.

Nem is csodálom! :)

lezsolt 2012.11.17. 12:41:20

@Mystes:
1. Még mindig nem értem, hogy a hun-japán rokonság kérdése hogy jön a magyar-japán rokonsághoz, mivel a hun-magyar kapcsolatra tudtommal soha nem volt semmiféle tudományos bizonyíték.
2. Szerintem hatalmas tévedés, amit állítasz. Legalább elvi szinten minden létező dolog vizsgálható a tudományos módszerrel. Az érzések sem kivételek, előbb-utóbb ezek a gyakorlatban is mérhető dolgok lesznek, ha olyan szintre jut az agykutatás (agyiaktivitás-mérés, stb.).

wannee/mayaa/du/ yaru (törölt) 2012.11.17. 12:44:18

Ha jól emlékszem, a "mongolfolt" elnevezést Erwin von Baelz (1849 - 1913) alkotta meg az 1880-as években (mongolenfleck). Baelz egyébként 29 éven át élt Japánban, a felesége is japán volt (Baelz Hana).

Mystes 2012.11.17. 12:48:47

@lezsolt:
1., Mint ahogy arról szó volt, ahhoz, hogy valami igaz legyen, nem feltétlen kritérium, hogy "tudományosan" legyen "bebizonyítva". Ettől függetlenül, beérhetjük olyan kapcsolattal, hogy a már említett sztyeppesávban, ami Japántól Európáig tart, a hunok idejétől kezdve a mongol időkig bezárólag rengeteg nomád nép mozgott. Ezek közé tartoztak a magyarok is.
2., Egy módszer mindig csak módszer marad. Épp te magad mondod, hogy pl csak a létezőket vizsgálja. Ezzel szemben pl a metafizika/ontológia/vallások magáról a Létről tesznek megállapításokat. És bizony, nekünk azzal is foglalkoznunk kell, ítéletet kell alkotnunk, választanunk anélkül, hogy valaha is "tudományos mankóink" lehetnének. Ezek az ontológiai kérdések ugyanis a legalapvetőbb életkérdések.

Mystes 2012.11.17. 13:24:32

@lezsolt: A művészetek például nyilván valamilyen igazságról/valóságról beszélnek/szólnak. Olyanról, ami természettudományos módszerekkel nem ragadható meg.

Ettől még nem kevésbé lesznek igazak és instruktívak!

fordulo_bogyo 2012.11.17. 14:17:04

Szerintem messzemeno joindulat azt hinni, hogy Matolcsy a barna-kek foltra gondolt, amikor piros pottyrol beszelt.

Annak meg, hogy genetikailag milyen nepek az oseink, semmi kozgazdasagi jelentosege nincs.

@Mystes: "Érdekes egyébként ez a szkeptikusblog :) A világ minden olyan témáját/jelenségét összeszedi, amit nem lehet a saját gondolkodási módszerével vizsgálni, megvizsgálja, és azután vigyorogva/örömmel közli, hogy azokat nem értette meg."

Nem ismerek olyan dolgot, ami ne lenne tudomanyos modszerrel vizsgalhato. Legfeljebb nem erdemes.

Azonban mikrol ezen a blogon olvasni szoktam, olyan dolgok, amikrol tevesen azt allitjak, hogy tudomanyos igazsag. Ezeket teljesen jogos tudomanyosan vitatni.

fordulo_bogyo 2012.11.17. 14:43:27

@Mystes: "Ezzel szemben pl a metafizika/ontológia/vallások magáról a Létről tesznek megállapításokat."

Meghozza egymasnak ellentmondo, egymast kizaro megallapitasokat.

"És bizony, nekünk azzal is foglalkoznunk kell, ítéletet kell alkotnunk, választanunk anélkül, hogy valaha is "tudományos mankóink" lehetnének. Ezek az ontológiai kérdések ugyanis a legalapvetőbb életkérdések."

Megis hogyan valasztasz kozuluk, hogyan alkotsz iteletet?

fordulo_bogyo 2012.11.17. 15:16:02

@Mystes: Latod, nincs mas, mint a tudomanyos megkozelites.

Mystes 2012.11.17. 15:39:53

@fordulo_bogyo: Azt hittem, hogy ezt már túlhaladtuk! Most miért térsz vissza ide? Megállapítottuk, hogy bizonyos kérdésekben a tudomány(os módszer) illetéktelen. És ezek a bizonyos kérdések a legfontosabb kérdések, ahol csak ontológiai kijelentések léteznek.

Mindennek megvan a maga helye!

Nota bene a szkeptikusblognak pont az a baja, hogy hittétellé emel egy intellektuális attitűdöt, nevezetesen a szkepszist. Ha nem ezt tenné, nem szólnék egy szót sem.

Mystes 2012.11.17. 15:42:41

@Mystes: Per definitionem illetéktelen!

fordulo_bogyo 2012.11.17. 15:50:10

@Mystes: Lehet, hogy te kijelentetted, de nem allapitottuk meg.

Szerinted azok a "bizonyos kérdések a legfontosabb kérdések", szerintem meg lenyegtelen, semmit nem befolyasol, hogy van-e valasz, es ha igen, mi az.

"ahol csak ontológiai kijelentések léteznek." Magyarul barki barmit mondhat, nem lehet bizonyitani egyiket sem.

Hogy jon ez a matolcsys piros pottyhoz?

Mystes 2012.11.17. 15:53:05

@fordulo_bogyo:
Szerinted azok a "bizonyos kérdések a legfontosabb kérdések", szerintem meg lenyegtelen, semmit nem befolyasol, hogy van-e valasz, es ha igen, mi az.

Ez is egy elfogadható (ontológiai) kijelentés! :)

Mystes 2012.11.17. 15:54:03

@fordulo_bogyo:
"ahol csak ontológiai kijelentések léteznek." Magyarul barki barmit mondhat, nem lehet bizonyitani egyiket sem.

A szónak a természettudományos értelmében vett jelentésében nem.

fordulo_bogyo 2012.11.17. 15:55:54

@Mystes: A szonak milyen ertelmeben lehet bizonyitani, es hogyan?

Egyszeruen: az ilyen alaptalan es bizonyithatatlan kijelentesek kozul hogyan valasztod, ki hogy melyik (ha egyaltalan valamelyik) igaz?

Mi a jelentosege a valasztasodnak?

Mystes 2012.11.17. 15:56:51

@fordulo_bogyo:
Hogy jon ez a matolcsys piros pottyhoz?

Magyarországon mindig volt egy nyugati és egy keleti tradíció. Ez nagyon szerencsés. Vannak olyan nagy történelmi blokkok/területek, ahol csak az egyik van meg. Azok sokkal nehezebben találnak választ a problémákra, mert szegényebb a tradíciójuk. A mongolfolttal szerintem Matolcsy arra célzott, hogy nekünk van több/féle tradíciónk is.

Mystes 2012.11.17. 15:58:52

@fordulo_bogyo:
Erre mondtam azt, hogy hát éppen ez az! Ott nem működnek azok a mankók, amik más területeken működhetnek.

A választásomtól függ pl az identitásom.

otgorbebogre 2012.11.17. 16:01:25

@安徳拉希:Nos igen , de nem feltetlenul azert mert nem tudjak hogy iruk hanem azert mert 80% a a magyaroknak alapbl az angol irasrendszerhez igazodik (kulfoldikent)
Mindenki meg van zavarodva nem csak ok mi is.
A nevem leirasakkor a legtobbszor aztan katakanaztam alatta (felette) latin betuvel es ugy egyertelm volt.

fordulo_bogyo 2012.11.17. 16:09:25

@Mystes: Matolcsi NEM a mongolfoltrol beszelt. Piros potyyrol.

Az identitasod attol fugg, hogy a magyar gyerekek egy reszenek, nem mindnek van-e piros potty (vagy lila folt) a feneken?

Mas az identitasod ha neked volt pottyod/foltod, es mas ha nem volt?

Komoly? Miben mas?

A piros potty lete nemlete vizsgalhato kerdes. Nincs piros potty.
A lila folt is vizsgalhato, az letezik.

Es?

Mystes 2012.11.17. 16:14:23

@fordulo_bogyo:
1., Arról beszélt, amit neki a japánok mondtak.
2., A mongolfolt nem ontológiai kérdés.

wannee/mayaa/du/ yaru (törölt) 2012.11.17. 16:17:28

@otgorbebogre:

Én már újabban azt csinálom, hogyha írni kell valahová (hivatalos levél, e-mail az egyetemnek stb), akkor a család és a keresztnév után zárójelben feltüntetem, hogy melyik mi :)
(姓)  (名)

fordulo_bogyo 2012.11.17. 16:19:07

@Mystes: Azt mondta, hogy ezt a japanok mondtak. Elhiszed neki?

Mystes 2012.11.17. 16:22:34

@fordulo_bogyo: Ő maga mondta abban az előadásában, ahol ez az egész előkerült.

Nem tételezem fel, hogy Matolcsy ezt már annakelőtte tudta volna, magától. Nyilván (csak) hallotta.

Mystes 2012.11.17. 16:48:25

@Mystes: És azt is nyilván tolmácson keresztül, aki bizonyára maga is akkor hallott először a mongolfoltról. (Magam is tolmács lévén, át tudom érezni a helyzetet:). Úgyhogy ezért kár azon lovagolni, hogy "piros" vagy "vérkék", pötty vagy folt.

Magam is mondok -tolmácsként- ilyeneket! :)

Mystes 2012.11.17. 19:40:41

Pont azért érdekes ez a szkeptikusblog, mert általános érvényre emel egy elvet, és jól látszik, hogy ebből milyen torzulások származnak.

fordulo_bogyo 2012.11.17. 20:41:41

@Mystes: "Ő maga mondta abban az előadásában, ahol ez az egész előkerült.

Nem tételezem fel, hogy Matolcsy ezt már annakelőtte tudta volna, magától. Nyilván (csak) hallotta."

O mindta, tudom. Te elhiszed, hogy ezt a "japanok" mondtak neki?
En ugy gondolom, o talalta ki.

A japanok miert beszelnenek piros fenekpottyrol? Nincs olyanjuk.

BonFire 2012.11.17. 20:56:01

Hagyjátok már a kuszaszeműt! Újra támad a kőolajlobbi legkeményebb ellenfele, a magyar találmány, az éghető víz!!! Egy liter vízzel 100 km-re viszi az autót!

www.youtube.com/watch?v=qr_3AnEHx38

Mystes 2012.11.17. 21:06:38

@fordulo_bogyo: A japánok nyilván a mongolfoltról beszéltek neki. Olyanjuk van.

fordulo_bogyo 2012.11.17. 21:11:09

@Mystes: Miert nyilvan?
A szineknek nincs egyetelmu nevuk a japan nyelvben?

OK, kend az egeszet a hulye tolmacsra. De en mielott ilyennel kiallnek a nyilvanossag ele, azert gyorsan ellenoriznem. Matolcsy nem tette.

Nem nagy baj, de jellemzo. Ezek utan barmi mas kijelenteset is hasonlo fentartassal kell fogadni.
Ugye?

fordulo_bogyo 2012.11.17. 21:12:23

@BonFire: Ez az amit az indianok "tuzes viz" neven emlegettek?

Megisznak egy litert es eltoljak az autot 100km-re?

Mystes 2012.11.17. 21:46:40

@fordulo_bogyo: Ez az egész folt-sztori csak kis mellékes a szövegében. Nem a fő mondanivalója.

De hülye blogolóknak jó, mert belekapaszkodhatnak!

Caenorhabditis elegans 2012.11.17. 22:07:20

@Mystes:
"hülye blogolóknak jó"
Érdekes, ahogy Matolcsy beszél hülyeségeket, de neked az a hülye, aki ezt felhozza és közben NEM beszél hülyeségeket. Kissé mintha elfogult lennél.

Mystes 2012.11.17. 22:29:42

@Caenorhabditis elegans: Nem baj, ragozzátok csak. Hátha okosabbak lesztek. Sőt, már most is okosabbak vagytok, mert eddig egyáltalán nem hallottatok erről a jelenségről.

Ianas 2012.11.18. 01:54:30

@Mystes: Na idefigyelj. De jól, mert csak egyszer írom le.

A gúnyolódás tárgya az értelmezésem szerint olyasmi kellene, hogy legyen, amit kicsit is komolyan lehet venni. A gúnyolódás építő lehet, feltéve, hogy van min építeni.

Matolcsy szimplán egy fasz. Nincs mit gúnyolódni rajta, és ha valahol Te legbelül nem gondolnád ugyanígy, nem hinnéd, hogy meg kell védeni.

Azért viccelődök kínomban, mert ez a fasz döntéseket hoz, és ezek hatással vannak az életemre. Ami még hagyján, de a kisfiam életére is. És a tehetetlenség, hogy nem takaríthatom el onnan Orbánostul mindenestül arra sarkall, hogy valami visszafogott, gyengéd humorral (mert ahhoz képest, amit ezek érdemelnek, ez az) próbáljak reflektálni a dilettáns hülyeségeikre.

Ennyit erről.

fordulo_bogyo 2012.11.18. 03:42:28

@Mystes: Lehet, hogy en tul igenyes vagyok?
Ha eloadast tartok, vagy cikket irok, akkor minden mondat, minden szo a helyen kell legyen, es helyes kell legyen, legjobb tudasom szerint.

Orulok, hogy hallgatolagosan egyetertunk, hogy ebben az "egész folt-sztori"-ban ami "csak kis mellékes" Matolcsy miniszter ur orbitalis baromsagokat beszelt.

SzaGyu 2012.11.18. 07:52:32

Akkor ez a mongolfoltnak nevezett "piros pont" Magyarországon főleg a cigány emberek között fordul elő 22,6 %-ban.

Elképzelem a Jobbikot, amikor egymás seggét fogják nézni azzal a szándékkal hogy ki az aki tagságukban cigány leszármazottként szidja a magyart.

pounderstibbons 2012.11.18. 10:13:24

@Mystes:
"A mongolfolttal szerintem Matolcsy arra célzott, hogy nekünk van több/féle tradíciónk is."

Hát azt én nehezen nevezném tradíciónak egy olyan testi jegyet, amire egy külföldinek kell rámutatnia, mert különben az illető (és Lázár János szavai alapján a hallgatóság is) nem is hallott.

Ez a kis mongolfoltozás kb. annyira jó bármire, mintha egy magyar delegáció Londonban azzal jönne elő az IMF angol munkatársának, hogy Erzsébet királynőnek is van magyar felmenője.
És akkor most ettől olcsóbban mérik nekünk majd a hitelt?
(BTW, látja valaki a mély (rokonsági?) kapcsolat alapján felénk áradó kínai tőkét?)

Ráadásul Matolcsy gondolata utána úgy folytatódott, hogy ezzel (pirospöttyözéssel) csak arra akart rámutatni, hogy mások többet tudnak rólunk, mint mi magunkról. Érdekes módon a gazdaságpolitikánkkal kapcsolatos külföldi kritikákra valahogy nem ez ugrik be neki...

Mystes 2012.11.18. 10:36:00

@Ianas: "eltakarítani". Mi vagy te, takarítónő?

Le style, c'est l'homme!

Mystes 2012.11.18. 10:38:03

@fordulo_bogyo: Ehelyett tényleg arról kellene beszélni, hogy mit akart ezzel mondani. (?)

Szerintem azt, hogy ne nézzük le az ázsiaiakat. És ebben teljesen igaza van.

Mystes 2012.11.18. 10:39:42

@SzaGyu: Lehet, hogy teszerinted azt fogják nézni, más szerint viszont nem, a születés után ugyanis ez elmúlik...

De, ha valaki gúnyolódni akar, annak persze semmilyen "orbitális baromság" nem drága! :)

Mystes 2012.11.18. 10:44:19

@pounderstibbons: Erzsébeték nagyon is tudják, hogy vannak magyar felmenőik.

A hasonlatod azonban nem jó. Mert nem Matolcsy mondta ezt a japánoknak, hanem a japánok neki. Ha Erzsébeték azt mondanák Matolcsynak, hogy a királyi családjuknak volt magyar felmenője, amiről Matolcsy nem hallott, ami bőven lehetséges, és ezt a sztorit itthon elmeséli azzal a szöveggel, hogy bizony mások többet tudnak rólunk, mint mi magunkról, akkor abban mi a hiba? Ezt nem mondhatja el?

Úgy látszik nem, mert akkor itthon elkezdődik a bunkó matolcsyzás, hogy hogyhogy ő ezt nem tudta. (Mintha mindenki tudta volna.)

Mystes 2012.11.18. 10:45:43

@Ianas: De ha valaki rád azt mondaná, hogy aki így beszél, mint te, mert csak így tudja elmondani a mondanivalóját, az "szimplán egy fasz", akkor annak nem örülnél, ugye?

Okos ember arról ismerszik meg, hogy kulturáltan is el tudja mondani, amit gondol...

Ianas 2012.11.18. 11:10:07

@Mystes: Személyeskedéssel nem mész semmire. Még mindig nem tiszta, hogy neked mi a jó abban, hogy védesz egy vad idegent, aki innen nézve teljesen hülyének tűnik, mégis döntési helyzetben van, és sok millió ember élete és boldogulása múlik rajta?

Ha tőled annyi telik, hogy a megfogalmazásomon rugózol, akkor keress inkább valami jobb szórakozást.

Lehetnék akármilyen kulturált, sokat nem segít abban, hogy legyőzzem a tehetetlenséget ezekkel szemben.

Mystes 2012.11.18. 11:21:28

@Ianas: Az élet nem védésből/támadásból áll. Hanem témákból. Van egy téma, és láttam, hogy milyen minősíthetetlen módon álltok ehhez hozzá, megcsúfolva a szkeptikusblogot.

Mystes 2012.11.18. 11:23:28

@Mystes: Az embernek saját magával szemben is szkeptikusnak kell lennie! Erre mit látok? Politikai blogokat megszégyenítő szájhabzás, gúnyolódás, gyűlölködő indulatok kiélése. Minden, csak nem a téma...

Ianas 2012.11.18. 17:46:46

@Mystes: Ez nem téma. Erről nem lehet vitatkozni. Erről csak viccelődni lehet, és akinek nincs annyi humorérzéke, hogy ezt felfogja, az bennem csak szánalmat ébreszt.

Vannak témák, amikről lehet vitatkozni, de azok ennél kicsit komolyabbak. Ott van pl. a sumér-magyar rokonság...

...

Na jó. Kiröhögtem magam.

Mystes 2012.11.18. 17:56:56

@Ianas: Pedig a sumér-magyar rokonság messze nem olyan vicces, mint az ember-majom rokonság! :))))

Ianas 2012.11.18. 18:14:09

@Mystes: Hmm... Mondasz valamit. Tudod, mi a kedvencem? A termodinamika II. fő tétele. Akkorákat tudok röhögni rajta, jobb, mint egy anyósvicc.

Mystes 2012.11.18. 18:17:11

@Ianas: Tudom. Ezen a szkeptikusblogon nagyon szeretik a termodinamika II. tételét. A III. meg egyenesen imádják!

Ianas 2012.11.18. 18:18:06

@Mystes: Hát igen, ilyen ez a termodinamika. Fura, hogy egy majom képes volt összehozni, talán ezért vicces...

Mystes 2012.11.18. 18:22:07

@Ianas: A majmok nagyon sok mindenre képesek. Például pontosan ugyanolyan tőzsdei eredményeket volt képes produkálni a VakMajom, mint a legjobban fizetett bróker!

Ezek után mondja valaki, hogy nem röhejes :)

Ianas 2012.11.18. 18:32:34

@Mystes: Érdekes, én ismerek olyan kereskedő céget, amelyik következetesen pozitívban van. De nem majmok vezetik. Azt hiszem.

Igaz, automata kereskedést folytat.

Amúgy mi bajod a majmokkal?

Mystes 2012.11.18. 18:39:00

@Ianas: "következetesen pozitívban"?

Nem ártana kissé szkeptikusabbnak lenned! :))

Mystes 2012.11.18. 19:22:32

@Ianas: Akkor meg pláne. Hujuj!

Mystes 2012.11.18. 19:23:40

@Ianas: Csak nem te vagy (maga) az automata?

Vagy a Szerencsejáték RT-nél vagy? Mert akkor mindjárt értem.

Az tényleg következetesen nyerő! :)

Ianas 2012.11.18. 21:12:00

@Mystes: Nos nem. Csak mondjuk tudni kéne, hogy nem csak magyar tőzsde létezik, és nem csak kézi kereskedés. :)

Kulcsszavak: HFT, Market Making.

A másik pedig a mindig pozitívban van annyit jelent, hogy ha nem vonsz ki tőkét (pl. rendszeres osztalékfizetéssel), akkor egy adott fix hozamot képes realizálni, ami az alapkamat fölött van.

A szkepticizmussal szembern is néha szkeptikusnak kell lenni, különösen, ha gyanús, hogy a dolog mögött rosszindulat van.

Mystes 2012.11.18. 22:01:19

@Ianas: A kéziek mindig veszítenek, ergó az automatán kereskedőknek nyerniük kell!

Mindkettő egyébként komoly értékteremtő folyamat.

Ianas 2012.11.18. 22:20:35

@Mystes: Értékelem az iróniát. Nem, első ránézésre nem értékteremtő folyamat a tőzsdei kereskedés, csakhogy van egy járulékos hatása.

Ha nem létezne tőzsdei kereskedés, akkor a nagy cégek életciklusa szinte kivétel nélkül úgy nézne ki, hogy felfutnának, extrém mód túlértékelődnének (mert nyilván, ha nem is tőzsdén, de valahol kereskednének a tulajdonrészekkel, csak bonyolultabb lenne. Máshogy elég nehéz lenne tőkét bevonni.) Majd szépen mindent magukkal rántva összeomlanának.

Két évente látnál olyan válságot, mint a 2008-as.

A tőzsdei kereskedés stabilizálja az árakat és szabad rálátást biztosít a cégek sok ember által becsült értékére.

Ez nem pontos, de a természetben is létezik egy fogalom, úgy hívják, dinamikus egyensúly. Tőzsde nélkül is lenne a gazdaságban, csak sokkal vadabb kilengésekkel.

A szkepticizmus önmagában nem elég. Mint mondtam, a kritikát sem árt kritizálni néha.

Mystes 2012.11.18. 23:21:32

@Ianas: Ezek mellett a tőzsde nem más, mint intézményesített pánik, ami képes tönkretenni a világ gazdaságait.

Ahogy más is, a tőzsde is egy ambivalens képződmény.

Ianas 2012.11.18. 23:42:51

@Mystes: Leginkább minden más is. Mutass valamit, amiben nincs hiba, vagy amit nem lehet helytelenül (?) felhasználni.

Vagy, ha már itt tartunk, amit az emberek nem használnak fel helytelenül, ha módjuk van rá.

wmaki · http://szuklatokoruekdemagabiztosak.blog.hu/ 2012.11.27. 03:47:12

Már megint citáljátok a szent tudomány tanait, hívők? :O
Mit is várhatnék mást egy szektától :x
Az én seggemen van piros pötty, megnéztem.

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása