Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Vágó István tanúságtétele

Lehet, hogy a Legyen ön is milliomos műsorvezetője nem volt felhőtlenül boldog, hogy az elmúlt években másodszorra húzták csőbe a Kész átverés show szervezői, de mostani kanosszája valódi tanúságtétel volt szkeptikus világképének helyessége mellett.

A kvízműsorban szereplési esélyt kapó hölgy láthatóan egyetlen kérdésre sem tudta a választ, de ez nem is ejtette kétségbe. Előre eldöntötte, hogy csakis ezoterikus érzéseire fog hallgatni a megfelelő betű kiválasztásakor. Ehhez tulajdonképpen még a potenciális válaszok elolvasására sem volt szüksége. Ha kellett, a számmisztikához fordult, máskor a belső hangokra figyelt, vagy éppen jósnőjét hívta fel telefonos segítségképpen.

A poén ült; Vágó István - aki a racionális gondolkodás és a tudományos világkép elsőbbrendűségét hangoztató Szkeptikus Társaság tagja - láthatóan fel volt dúlva. Minden bizonnyal nem azért, mert hirtelen megvilágosodott neki a természetfeletti jelentősége, hanem azért, mert képtelen volt elhinni, hogy valaki annyira műveletlen, hogy egyetlen kérdésre se TUDJA a választ és hogy ráadásul ilyen képtelenségekben HISZ.

Ha lett volna ideje átgondolni a történteket, akkor - éppen racionális gondolkodása miatt - felismerte volna, hogy itt nem a hölggyel van az igazi probléma. Egyetlen kérdésre még igen nagy eséllyel (pontosan 25 százalék, valószínűségként kifejezve 0.25) lehetne minden információ nélkül, vaktában, véletlenszerűen kitalálni a választ a négy lehetséges közül. Két egymástól független kérdés esetén már a teljes találat valószínűsége a két egyedi valószínűség szorzata, azaz 0,25 * 0,25 = 0,0625. Ez egy tizenhatod, vagy másképpen 6,25 százalék. Még mindig nem egy elképzelhetetlen dolog. Minden egyes további kérdés vaktában történő eltalálásának esélye egy negyedszeres eséllyel történik. Ahhoz, hogy kiszámoljuk, mi az esélye annak, hogy a hölgy csupán véletlenül eljusson a tizenkettedik, azaz az ötmillió forintos kérdésig és azt meg is válaszolja, a 0,25-öt tizenkétszer kell összeszorozni önmagával. Ezt úgy jelöljük, hogy 0,2512, és a eredménye 0,0000000596. Ez már egy olyan valószínűség, amit mindennapjainkban lehetetlennek neveznénk. Egymilliárd vaktában "Milliomosozó" játékos közül csak hatvannak sikerülne. Nem ténylegesen lehetetlen, de szinte az, ha valaki így akarna nyerni. Egy a hölggyel folytatott tudományos kísérlet során már négy találat után gyanakodnánk, öt után pedig publikálhatnánk is, hogy itt vagy valami eddig ismeretlen (ezoterikus) jelenséggel állunk szembe, vagy becsapnak minket.

A csütörtöki performansz arra ment ki, hogy a szkeptikus Vágó Istvánt verjék át, de végülis éppen az ezoterikus világkép lehetetlenségére mutattak rá. Amit a hölgy művelt a kamerák előtt, az sok polgártársunk számára létező valóság, a mágia, az ezotéria működése. Épp ezért volt jó a poén! A végkifejlet, a leleplezés azonban nem a műsorvezetőre mérte a csapást, hanem az ezotériában hívőkre! A hölgy természetesen nem mágikus képességei révén jutott el a tizenkettedik kérdésig, hanem jól megszervezett "csalás" eredménye volt a hihetetlen teljesítmény.

Ma tömegével kínálják, hirdetik magukat a mindenféle jövőbelátók, jósok, halottakkal beszélők. A mágiához a nélkülözhetetlen üveggömb mellett kártyát, faleveleket, égitesteket, füstöt és még ezer féle dolgot használnak. Ha ma már ezek kicsit divatjamúltnak tűnnek, akkor persze lehet aurából, mindenfajta rejtélyes energiából jósolni akár televízión, vagy SMS-en keresztül is.

A kvízben látott fikció arra mutatott rá, hogy amennyiben ilyesfajta képességek akárcsak részben, tökéletlenül, de ténylegesen működnének, akkor világunk közel sem lenne olyan, mint amilyennek nap mint nap megtapasztaljuk. Az nyilvánvaló, hogy nem léteznének szerencsejátékok, mivel egy mágikus képességekkel rendelkező személy túl könnyen elvinné a főnyereményt. De nem kellene rendőrség, meg tűzoltóság sem, mivel a jó boszorkák előre jeleznének minden bűntényt és tűzesetet. A betegségek, balesetek jó része is minimális költségekkel elkerülhető lenne. És akkor még csak nem is beszéltünk a földrengések, vulkánkitörések, árhullámok által okozott mérhetetlen pusztítások megelőzésének, csökkentésének lehetőségéről!

Köszönjük Vágó Istvánnak, hogy következetesen vállalja kritikus, tudományos gondolkodásmódját! E nélkül a Kész átverés show készítőinek eszébe se jutott volna, hogy ilyesmivel tréfálják meg. És hogy akaratukon kívül ilyen frappáns módon igazolják természettudományos nézeteit.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr5575822

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vigyázni, mert Vágó István is átver! 2009.10.29. 19:30:44

Vágó István, Tényeket Tisztelők Társasága, majd Szkeptikus Társaság cseberből vederbe A hazai szkeptikusok tevékenysége felett eddig is a béka feneke magaslott, és részemről kár volt még egy esélyt adni, a kettévált és megújulni kívánó egyik felének....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ropian 2007.05.29. 10:23:12

Kedves János, IGe,

A blog valóban nem fórum, és nem sok értelmét látom én sem a parttalan vitának. IGe elutasítja a fórumszerű vitát, János pedig nem szeretne cikk formában kritikát írni. Ha ennek ellenére mindkettőtökben megmaradt a vitakedv (és még szóba álltok egymással), akkor középútként felmerülhet a kötött vitaformátum.

Egy lehetőség:
Jack és Jill megállapodik abban, hogy
- mi lesz a vita témája
- akár abban is, hogy a témával kapcsolatban ki mit állít
- mi a formátum
- a vitát hogyan fogják értékelni (pl. felkérnek független embereket az értékelésre)

Jack és Jill vitázik a formátum szerint, pl.
- Jack kifejti tézisét
- Jill kifejti tézisét
- Jill reagálás 1
- Jack reagálás 1
- Jack reagálás 2
- Jill reagálás 2
- Jill reagálás 3
- Jack reagálás 3
- Jack záróértékelése
- Jill záróértékelése

A vita értékelése az előzetes megállapodás szerint.

Ez nem vezet végtelen forumozáshoz, de mégis van lehetőség reagálásokra, ami cikkben nehézkesebb. Helyszínként el tudom képzelni akár a blogunkat is, de erről közösen kell döntenünk a többiekkel (és persze veletek).

gerebjanos · http://konyhafilo.blog.hu/ 2007.05.29. 10:29:01

Hát nem állom meg, gyenge vagyok:
A magyar nyelv szabályai szerint egy kicsit kifejtve:
Kedves Jack, te tévedsz A esetben. Jill erre bebizonyítja igazát A-ról. Mire Jill - Kedves Jack, lehet, hogy neked A esetben igazad van, de én tudok mondani egy B esetet, amikor nincs.
Nos én soha nem mondtam, hogy neked A esetben igazad van, mert azt te soha nem bizonyítottad be.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.05.29. 11:32:50

Ropian

Javaslatod csak látszólagosan jó, mint rövidebb megoldási lehetőség, de ha beszorozzuk a felvetendő témák számával, akkor szintén igen nagy hozzászólásszámot ad ki. 10 X a felvetett téma + az értékelések + a megegyezések

Csak minimum 5 témával számolva ez legalább 100 hozzászólást ad ki, ami nekem , az időintervallumokat is figyelembe véve még mindig túl sok.

Tehát azt javaslom, hogy akkor János, akár a ti segítségetekkel fogalmazza meg még is egy összefüggő cikkben a hogy mik is a pontos kritikái az

Általános Isten definíciója - 2. fejlesztett verzió
vilagnezet.blog.hu/2007/05/18/altalanos_isten_definicioja_fejlesztett_

cikkemben leírtakkal. Akár a te általad javasolt módszertant betartva. Tehát írja, le, hogy

Miket vitat 1,2,3,4,5...
Miért rossz szerinte az én érvelésem 1,2,3,4,5...
Mi lenne szerinte a jó érvelés 1,2,3,4,5...
Milyen tények és források azok, ami alátámasztja az ő érvelését 1,2,3,4,5...

Mivel én vettem a fáradtságot és leírhatom, hogy csak az isten definiciói gyüjtemény összeállítása esetében több mint 10.000 hozzászólást dolgoztam fel, hogy rövidebb és áttekinthetőbb legyen, János is vegye a fárdtságot és dolgozza fel egy cikkben összefüggően és áttekinthetően a kritikai észrevételeit.

Az értékeléseket így egyben tudom/tudjuk megadni és felgyorsítja a dolgot. Továbbá ez így mások számára is könnyeben követhető.

Geréb János 2007.05.29. 11:54:18

Nos kedves IGe, hát pont erről van szó. Ropian avaslata logikus csak a formáról szól, és így teljes szabadságot ad mindkét vitázónak. Te viszont tartalmi megkötéseket próbálsz előírni.
"Miket vitat 1,2,3,4,5..."
eddig rendben, természetesen leírnám, hogy mit vitatok
"Miért rossz szerinte az én érvelésem 1,2,3,4,5..."
Még ez is rendben, magától értetődő.
"Mi lenne szerinte a jó érvelés 1,2,3,4,5..."
Amiket vitatok, azokat azért vitatom, mert nincs mellette jó érvelés.
"Milyen tények és források azok, ami alátámasztja az ő érvelését 1,2,3,4,5..."
Nem tényekkel és forrásokkal, hanem elsősorban a logikával kívánnám alátámasztani az érvelésemet, hiszen nem tényekről, hanem definíciókról vitatkoztunk.
Nem hiszem, hogy 10000 hozzászólás feldolgozásának ténye érvként volna betudható, és azt sem, hogy csak a veled összemérhető fáradság mennyiség magamhoz vétele után érdemelhetném ki a veled való vitázás jogát.
Egyszerűen fogadd el Ropian ajánlatát, aztán majd menet közben meglátjuk, működik-e. Ha nem, módosítunk.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.05.29. 13:06:43

János, akkor írd össze, ahogyan tudod, csak indokold meg, amit nem tudsz, hogy miért nem tudod.

Geréby Anzelm istenérve elemzésére is vetem a fárdtságot, hogy cikkszerűen összefoglaltan kritizáljam. Az Általános Isten definicióját is összerendeztem. Tehát János kértlek tanuld meg Te is összerendezni az érveidet (kritikáidat), hiszen amit kértem lényegében ugyan az, mint Ropian javasol, csak nem egyenként témánként, hanem egyben.

Geréb János 2007.05.29. 19:12:27

Kedves IGe!
Nem tudom mit kéne összerendeznem, és mivel egyben. Én nagyon jó témának tartom a te általános Isten definíciódat, mert általános mai jelenségekre hívja fel szerintem a figyelmet, úgyhogy ha kapunk itt helyet, akkor elolvasom újból, majd írok rá egy hosszabb választ. Aztán beszélünk róla, kb olyan formában, ahogy Ropian javasolta. Nekem ez így teljesen megfelelne.
Egyébként én ezt a jelenséget fogalom-környezetszennyezésnek hívom.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.05.29. 19:54:39

Kedves János!

Te többszörös tévedésben vagy.

1. Eszem ágában sincs itt vitázni veled. Eddig is valamiféle elmosott MI-re hivatkoztál, nem megyek bele, hogy a buta érveidbe a szkeptikusokat is belerángasd. Érvelj a saját nevedben, ha akarsz, az általam már javasolt módon. Ez volt itt az utolsó hozzászólásom hozzád a témában.

2. Ha nem írod össze egyszerre a kifogásaidat, akkor mint eddig is tetted, mindig előjössz valami újabbal, a végén meg már nem emlékszel, amivel először előjöttél és végteleníted Jill és Jack esetét.

Van saját blogod, tedd fel oda a kifogásaidat és én a saját blogomban reagálni fogok rá. Ez lehet nyugodtan töblépcsős is. Aztán ha a szketpikusok közzül valakit megérint a téma, akkor Ő is megteheti, hogy mindkettőnk írásait értékeli, vagy kritizálja.

Geréb János 2007.05.29. 20:38:24

Egyébként én már azon is csodálkoztam, hogy eddig válaszoltál. Szerintem rá kéne bíznod a szkeptikusokra, hogy mibe érzik belerángatva magukat valamibe és mibe nem. Elvégre Ropian szerintem önként tette meg ajánlatát. Szóval csak saját terepen, ahogy gondoltam. S ott vagy válaszolsz, vagy nem. Szerintem nem tennéd, mert nagyon hamar válaszra nem méltónak deklarálnál. Buta érveimre pedig nagyon buta válaszokat adtál, szerintem. Na ezt a szerintemet nem teszed te soha hozzá. Na csá, ha nem válaszolsz többet.

Geréb János 2007.05.29. 20:59:49

Ja, azért még búcsuzóul felteszem azt a blogodra írt zárszót, amit folyton kitöröltél. Íme:
(Figyelem! Rövid ideig olvasható, mert IGe rögtön kitörli. Ő így érvel.)
Én azt hiszem, búcsúznék. Belátom meg sem karcoltam IGe "ideológiai vastagbőrét", amit maga köré növesztett. Bár már sokszor láttam ilyet, úgy tűnik újból és újból meg kell tapasztalnom az emberi psziché e sajátos, én úgy mondanám, valamiféle védekező jellegű megnyilvánulási formáját. Újból és újból azt képzelem, pedig már ennyi tapasztalat után nem kéne, hogy valaki, aki már ennyi - voltaképp tiszteletre méltó mennyiségű - energiát feccölt egy "magán" világnézet kialakítására, majd néhány ellenvélemény hatására magába száll, önkritikát gyakorol, és feladja eddigi nézetei. Tudomásul kell venni, hogy ez rendkívül ritka jelenség. IGe ebben az állapotában már csak és kizárólag az őt igazoló megnyilvánulásokat képes figyelembe venni, oly annyira, hogy valós, a logika és a tudományosság szabályai szerint történő bizonyítási kísérletek helyett is ezen véleményeket, vélekedéseket tekinti bizonyítéknak vélt igaza mellett. Két nagyon érdekes, magáért beszélő példa a logika abszolút feladására (nem szó szerinti idézetek):
Példa1
Én:
IGe voltaképp rád is az jellemző, amit az Isten definíciódban leírtál. Vagyis logikai és kritikai érzéked torzul. Saját definícióddal élve neked Istenérzésed van.
IGe:
János, ezek szerint te elfogadtad az Isten definíciómat.
Példa2
IGe:
Nevezzük vallástagadóknak azon emberek halmazát, akik legalább egy vallás tanait tagadják. És a vallástagadók halmazában márpedig többen vannak, mint a hívők halmazában.
Én:
Hát persze, hogy többen vannak a te halmazodban, hiszen abba minden ember beletartozik.
IGe:
János, ezennel elismerted, hogy a vallástagadók többen vannak, mint a hívők.
(Ugye ez azt jelentené, hogy a földön nincsenek hívők)
Persze IGének ez a sajátos pszichés állapota már hamarabb nyilvánvalóvá vált számomra, vagyis sokkal hamarabb be kellett volna látnom próbálkozásaim hiábavalóságát, de bevallom, nem tudtam ellenállni a csábításnak, hogy józan érveléssel el lehet érni nála valamilyen elmozdulást. Én nagyon racionalista vagyok, nehezen hiszem el, hogy a józanész sem mindenható fegyver. Pedig jól tudjuk, hogy így van.
Kedves IGe!
A világról való gondolkozás mindenképpen hasznos, sőt szükséges dolog. Az elmét építi, és mindenképpen segít a világ további megismerésében. Persze csak akkor, ha nem destruktív, és nem korlátoz másokat képességeik szabad kibontakoztatásában. A tiéd azért még nem ilyen. Egyelőre.
Ebben az értelemben kívánok neked sok sikert, és bölcsességet.
Üdvözlettel
Geréb János

zenészpéter 2007.06.18. 20:26:44

Keresgéltem, hogy melyik témához kapcsolhatnám a kérdésemet, ez lett belőle. itt egy link:
www.freeweb.hu/skepdic/forereffektus.html
a szkelpikus.lap.hu-n olvastam. Ami meglepő volt, hogy a grafológiát is az áltudományok közé sorolja. Tudtok erről valami bővebbet? Tudtommal a grafológia-ha nem is tudomány, de legalábbis határterület, a pszichológia elviseli. Vagy a grafológiával is elvégezték már a cikkben említett tesztet negatív eredménnyel? Nem vagyok jártas efféle ügyekben, szeretnék tisztán látni a kérdésben. Ha tudtok valami érdemlegeset, kérem avassatok be!

Ropian 2007.06.18. 23:24:49

A grafológia is elég vegyes és zavaros terület, úgy láttam mélyebben nem nagyon foglalkozott vele még a hazai szkeptikus mozgalom. Ha a magyar (még) nem is, az eredeti szkeptikus szótár természetesen tartalmaz kiindulópontot ehhez is: www.skepdic.com/graphol.html

A pszichológia és a grafológia viszonyáról pedig lásd: iquax.extra.hu/grafoblog/01/01-a01-bagdy-tezisek.pdf

Rigor 2007.06.19. 01:04:05

Hasonló, már rég megdőlt "tudomány" a fiziognómia. Különösen az a válfaja nélkülöz minden tudományos alapot amivel manapság házalnak "alternatívék". Például:
interno.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=710&Itemid=34

(az amúgy érdekes dolog hogy miért kifejezetten és elsősorban csak a női magazinokat nyomják tele áltudományos
ezoterikus alternatívgyógyászat és társaival...)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.19. 16:36:09

kaptam egyik Vírtusos cikkemhez egy hozzászólást, ami megint csak elgondolkoztató:

"#3 - Alie Neetah - 2007.06.19 - 15:18:48
Hát ezt most találtam meg...
Egy érdekesség: engem az Egely kerék abszolút hullának minősített. Olyan passzív maradt, hogy majdnem elindultunk koporsót rendelni...
Vágóról azonban...
Az egyik jó barátom az ország első számú ufókutatója. (www.sostibor.hu)Több nagyon hiteles kiadványa jelent már meg, ő is beleesett az X-Aknák csapdájába. A műsort nem minősítem, a műsorvezetőnek csak érvei nem voltak, ha meg tudod szerezni a műsor felvételét, érdemes megnézni.
Következő alkalommal is hívtak parajelenség-kutatókat és egyéb ezoterikusokat, de akkor azok már óvatosabbak voltak - erre Vágó úr elkezdte terjeszteni, hogy az Országos Ufószövetség megtiltotta a tagjainak a szereplést (szépséghiba, hogy a meghívottak között mégis volt három tag, csak nem vette a fáradtságot, hogy mielőtt rágalmaz, nyomozzon kicsit)
De a lényeg nem ez.
Sós Tibor írt egy levelet Vágó Istvánnak, mellékelte legújabb könyvét (Magyar X-akták II), és felkérte a műsorvezetőt egy kétszemélyes, nyilvános vitára bármelyik tévécsatornán vagy rádióadón. Vágó úr azóta mélyen hallgat - ennek legalább öt éve (lehet, hogy ennyire lassú a posta?). Azóta az említett kutató felkérte már a Tényeket Tisztelők Társaságát is, hogy egy igazi, komoly tudós üljön le vele szemben, és cáfolja a közel húsz év alatt szerzett tapasztalatait. Erre sem reagáltak. Pedig a Kossuth Rádió, bármelyik kereskedelmi tévécsatorna boldogan bevállalta volna - és bevállalná ma is ennek a vitának a közvetítését. De valamitől nagyon berezeltek..."

www.virtus.hu/index.php?id=room&aid=20855

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2007.06.19. 19:54:40

zenészpéter!

Én úgy vagyok a grafológiával, hogy abban akár lehet is valami. Hiszen miért lenne lehetetlen, hogy az írásunk tükröz bizonyos dolgokat lelkiállapotunkból, akár általános karakterünkből. Akár tényleg olyan dolgok is lehetnek benne, amelyeket még akaratlagosan is nehezen tudunk befolyásolni (hamisítani, elrejteni). Nem véletlen használják az aláírást hitelesítésre, illetve az íráselemzést a bűnüldözésben.

Azonban a grafológia azt hiszem túl sokat ígér. Voltak tesztek, amelyek a véletlennél semmivel sem jobb eredményt hoztak a grafológusoknak. Én magam ezen azért csodálkozom, mert egy jó írásszakértő szerintem azért jobb teljesítményt érne el, mint a véletlen. Valószíűleg a grafológusok nem a legjobb írásszakértők. Illetve az írásszakértők nem állítanak alaptalan hülyeségeket a szakmájukról, azaz nem grafológusok.

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2007.06.19. 20:04:44

IgE!

Ismerem személyesen Sós Tibort. Kellemes ember, meg is kaptam tőle egy videóját. Még egy kicsit szkeptikus is, nem hisz el minden UFÓ jelentést.

Egy baj van vele: hol vannak az UFÓk?

Én eddig egyetlen esetben jöttem zavarba UFÓ-ügyben. Egy Mónika showban (még régen, amikor nem csak fogatlan feleségverők szerepeltek benne) két rendőrt ültettek mellém, akik beszámoltak róla, hogy egy éjjel szolgálatban stadion méretű UFÓt láttak a Balaton mentén elég közelről és minden elektronikus készülékük megnyekkent a kontaktus idejére.

Nos épp az UFÓ nagysága miatt érzem lehetetlennek a dolgot UFÓ szempontból (hogyhogy nem látta még száz, vagy ezer ember, készülék stb), de ezek a rendőrök tényleg úgy beszéltek róla, mint akik bizonyosak a dologban. Valami azonban történt a két rendőrrel és roppant kíváncsi vagyok, hogy mi lehetett az. Szerintem sokkal többet tudnánk az agyunkról, pszichológiánkról - és nem az UFÓkról -, ha értenénk, hogy mi történt aznap éjjel.

Az X-Aknák műsorról: 1/ A Tényeket Tisztelők Társasága sose kapott ilyen levelet (én kaptam volna, ha lett volna ilyen). 2/ Sós Tiborék tényleg felhívták a figyelmét a tagjaiknak, hogy ne nyilatkozzanak nekünk (ez ugyebár felfogható tiltásak). 3/ Lehet, hogy küldtek levelet Vágó Istvánnak, de mit is akartak vele megvitatni? Azt hogy vannak-e UFÓk vagy nincsenek? Ezt vele kell megvitatni?

Hol vannak az UFÓk?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.20. 10:03:30

Kedves Gábor!
Az adott hölgyet, Alie Neetah-ot, aki tudtommal az Ufómagazin egyik szerkesztője is egyben és a Virtus.hu- szerzőtársam, ide invitálhatom? Telán ebből is lehet valami előrelépés, mint már egy új szervezettel való kapcsolat. Üdv: IGe

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2007.06.20. 10:51:00

IGe, én nem vagyok UFÓ szakértő, és nem is igazán érdekel a téma. Az UFÓ-hitet nem áltudománynak tartom, hanem valamiféle vallásnak, vagy összeesküvéselméletnek. Természetesen bárki jöhet ide vitatkozni, de nem lesz sok időm rá az elkövetkező 3 hétben. A szkeptikus és antiszkeptikus társaság sajnálatos módon hiányolni lesz kénytelen engem egy ideig.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.21. 10:14:11

Feladó: Alie Neetah
Tárgy: Re: Szkeptikusok válasza
Dátum: 2007-06-21 09:56:45
Kedves Ige!

Először is köszönöm a levelet és azt, hogy konzultáltál H. G.-ral, aki tényleg illetékes - Vágó úr azért került szóba, mint vitapartner, mert talán ő képviseli leghatározottabban (igazából ide kicsit durvább szó illene, de nem célom a sértés) a szkeptikusok álláspontját: abszolút elutasítva mindenféle lehetőségét annak, hogy esetleg mégis újragondolja az eddigi nézeteit az évtizedek alatt összegyűlt bizonyítékok láttán.
--------------------------------------------
EZ VOLTAM ÉN.

Ez pedig Tibor válasza Gábornak, ha eljuttatnád neki, megköszönném.
--------------------------------------------
Nagy örömmel olvastam Gábor sorait!

De sajnos ez a levél is, mint sok esetben ha ufók jönnek
szóba, több pontatlanságot, mondhatjuk
csúsztatást tartalmaz. (Persze azt is tudom, hogy sok idő
eltelt azóta....)

Erre nagyon jó példa, hogy az Ufószövetség "eltiltotta,
lebeszélte" tagjait a szereplésről, ugyanis azon az ominózus
Vágó műsoron a 3 vendégből 2 éppen az Ufószövetség tagja volt.
Dr. Szilágyi Mária és Nemere István.
De úgy gondolom teljesen felesleges ilyen félreértéseken
rágódni. Ettől még lehetnek is meg nem is "nagyszeműek".

Én annak idelyén szóbeli ígéretet kaptam, hogy az említett filmben
szereplő estekről véleményt kapok.
Azóta is várom Gábortól. Pedig az az anyag még a jéghegy csúcsának is
kevés volna ahhoz a többszáz órás leforgatott
helyszíneléshez amit eddig elvégeztünk.

"...Én eddig egyetlen esetben jöttem zavarba UFÓ-ügyben..."

Ez az őszinte megjegyzés nagyon tetszett Gábortól!!!!

Kíváncsi volnék, ha Gábor azokat a nem
nyilvánosságra hozható anyagaimat, videofelvételeimet is
megnézné amit pl.nemzetközileg is elismert tudományos
munkatársak, vadászgép pilóták, pedagógusok stb. mondtak el
saját élményeikről,hogyan vélekedne.


Üdv.

Tibor
--------------------------------------------
Köszönöm előre is! :-)))

Üdv.: Alie

Alie Neetah 2007.06.21. 19:03:25

Sziasztok!

Miután senkit eszemben sincs elkezdeni győzködni az egyik vagy a másik tábor igazáról, egyetlen félreértést szeretnék tisztázni: nem SZERKESZTŐJE, hanem egyik SZERZŐJE vagyok az Ufómagazinnak.

Ige, erről beszéltem. A nyílt elutasításról, a minősítésről - vallás, összeesküvés-elmélet, stb. A TÉNYEK azok, amelyek nem érdeklik azokat, akik "tényeket tisztelőknek" hívják magukat...

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2007.06.21. 19:18:47

Kedves Alie!

Engem általában nem érdekelnek az UFÓk (illetve ha meg lennék róla győződve, hogy itt voltak, akkor persze), de azért szívesen nyitnék róla kultúrált vitát. Azért nem reagáltam, mivel - mint már jeleztem - két hétre eltűnök és amúgy sem tudnám követni az eseményeket. Tehát ha nincs aktualitása a dolognak (teszem azt mostani leszállási tervek stb), akkor halasszuk el a vitát július közepére.

Üdv,
Gábor

Ropian 2007.06.21. 19:48:42

Kedves Alie,

Gáborhoz csatlakozva csak két megjegyzés:
1. A Tényeket Tisztelők Társasága egy MÁSIK társaság, ez itt az SzT.
2. Egyszerűen tényleg arról van szó, hogy nem tudunk minden témával párhuzamosan foglalkozni. Ami kevésbé érdekli a tagokat (az ufókérdés most ilyen, de ez változhat), azzal nem tudunk komolyabban foglalkozni. De ha megnő az érdeklődés, tudjuk kit kell keresni. :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.06.22. 09:25:34

Szerintem a témát messze nem lehet lerázni azzal, hogy ez egy másik szervezet. Sőt éppen ezért kellene vele foglalkozni, hogy más lehessen. Hiszen itt megint valami tekintélyelvű felsőbb pökhendiséget vélek felfedezni. Ez is, az is szkeptikus szervezet. Akik a igéretet tették itt is meghatározó tagok, vezetők. Tehát nem kitérni az ufókérdés elől, akárcsak Általános Isten definiciója elől. Engem például az nem érdekel, hogy Ropiant érdekli-e a téma. Ez elől sem lehet kitérni, mert ha azt teszitek, akkor szép kis cikk lehet belőle és bizony én sem a ti pártotokon leszek a kérdésben. A tudományos módszertan ugyan is előírja, hogy egy elméletet ki kel tenni kritikai próbának. Nos Sós Tibor pont ezt tette és kérte. Ha ti az érdemi kritika elől homokba dugjátok a fejeteket, akkor sem tudományosak, sem szkeptikusak nem vagytok, hanem csak egy újabb tesz-vesz tilitoli társaság.

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2007.06.22. 10:30:39

Még egyszer megismétlem, hogy nem kaptunk semmilyen felkérést Soós Tibortól, sem még a Tényeket Tisztelők Társaságában, sem most a Szkeptikus Társaságban. Minden más állítás hazugság. Az, hogy valaki küldött valamit személyesen valakinek, az egy más dolog. Én is kaptam mindenféle anyagokat postán.

A Szkeptikus Társaságnak létezik postacíme, tessék oda küldeni az anyagokat!

www.szkeptikustarsasag.hu/kapcsolat.php

És még egyszer megismétlem, hogy igenis volt "kommunikációs stop" az ufológusok részéről az X-Aknák műsor UFÓs része után(!). Én magam (mint a műsor szerkesztője) beszéltem akkor erről telefonon Sós Tiborral. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehessen a témát most újra felvetni.

Két hétig nem tudok reagálni a hozzászólásokra, ezért kérem a konkrét reakciók elhalasztását.

Ropian 2007.06.22. 11:24:42

IGe! Itt valami félreértés van. Valóban illik kritikai vizsgálatnak alávetni a rendkívüli állításokat, de erről annak kellene gondoskodni, aki az állítást teszi (ettől lesz valami tudomány, és nem áltudomány). Namármost, ha Alie és társai úgy gondolják, hogy szeretnék, ha objektív szemek ránéznének a bizonyítélkaikra, keressenek megfelelő szakértőket. Ebben - ha minket felkérnek erre - természetesen segíthetünk, sőt, szívesen segítünk, amennyire időnk, energiánk és képességeink engedi. De az, hogy valaki valahol valami rendkívülit állít, minket NEM KÖTELEZ semmire. Mint ahogy mi se mondjuk meg, hogy te vagy Alie mit csináljon, és mivel foglalkozzon.

Holecska Péter 2007.07.27. 20:58:56

Jó hogy alakult ez a blog. Nagyon sokan csapják be az hiszékenyebb embereket a maguk magabiztosságával és meggyőzőképségükkel... - és lopnak el tulajdonképpen vagyonokat reményüket vesztett emberektől..

Ma láttam az RTL-en egy rövid részletet, ahogyan Vágó István néhány szót váltott egy olyan Úrral, aki állítólag kézrátétellel gyógyított. Nem tudom Ő éppen a nagyobb vagy a kisebbik táborhoz tartozott, ennyiből nem igazán derült ki,de ygy tévedtem ide.. :-)

Ilyen kezelésben csak anyukámnak volt része eddig a családból, neki segített, de mivel azt nem lehet bizonyítani, hogy _tényleg_ attól gyógyult meg és úszta meg a műtétet inkább másról írnék:
jópár olyan élményem volt már eddig ami nekem bizonyíték arra,hogy a világ nem csupán matek, fizika (...) és miegymás. Hanem sokkal több annál.
..
Érdemes nyitottabbnak lenni és nem elfelejteni azt,hogy az egyik véglet (hinni vakon, akármiben és elhinni akármit, amit el akarunk hinni) ellenpárja sem jobb semmivel (mindent elutasítani, mert azt akarjuk hinni, amit hiszünk).


További kellemes szörfözést! =)

Peti

Holecska Péter 2007.07.27. 21:14:30

Egyébként, ha a Vágó Úr tényleg a végére akar járni ismerek olyan embereket akik a kisebb (igen kicsi tábor)-hoz tartoznak.
Remélem eljut hozzá!

Rigor 2007.07.27. 22:01:13

És milyen élményed volt, ha szabad kérdezni? (esetleg keresünk rá magyarázatot:) )

Holecska Péter 2007.07.28. 05:57:45

Először a fizikai részére mennék rá, mert mindamellett hogy én vagy Édesanyám (neki egyedül hiszek) belekóstolhattunk - a tudásunk mai állása szerint - nem megmagyarázható jelenségekbe , jó érzés, hogy a tudomány is foglalkozik ezzel és ebben a hatalom-pénz orientált világban találni olyan gyöngyszemeket, amik a kivételt erősítik. Itt most lehet szó egy könyvről, egy társaságról, vagy akár egy személyről is aki elhivatottságból, szeretetből, együttérzésből teszi, amit tesz.

FIZIKA:

két kérdés ami engem leginkább foglalkoztatott igen sokáig, mert nagyon nagyon nagyon szkeptikus vagyok, és úgyéreztem ahhoz , hogy a világról kialakíthassak magamnak egy képet és helyesen élhessek benne tudnom kell,a lelkünk(&agyunk) illetve mi mozgatja a világot(energia) mi is igazából.

Két fizikai (tudományos tényt állítanék szembe egymással :-))
Milyen érdekes hogy mindkettő tudományosan bizonyított kőkemény TÉNY mégis frontálisan ellent mondanak:
\'Perpetuum mobile\' kontra \'energia megmaradás törvénye\'.
az első azt mondja ki, hogy nincs örökmozgó..

És valóban, nem tudnánk örökmozgót építeni, a tudomány mai álláspontja szerint nem kivitelezhető, mert mindig kell plussz energia a surlódás közben hővé alakult energiaveszteség miatt..
Ugyhogy nincs örökmozgó. Tény.
És akkor a másik szabály:
\"...energia semmiből nem lesz, és nem is vész el,csak átalakul... \"
Ergo,a Világmindenség energiája állandó volt,
most is annyi és holnap is ennyi lesz,meg örökké, el nem fog tűnni,metamorfizálódik a világ egyetlen biztos pontja szerint,ami a kauzalitás; ok-okozat, akcio-reakcio....

A lényeg körvonalazódott:
Ha nincs örökmozgó, akkor a Világmindenség micsoda a maga állando energiájával? Honnan az a rengeteg energia ami állandó mozgásban tartja ezt a gigantikus örökmozgót?

Az atom (anyag) stabilitás elképesztő energiaszükségletét is táplálnia kell valaminek, az elektron fénysebességgel kering az atommag körül ami másodpercenként annyi energiába kerül, ami egy kisebb települést ellátna energiával 1 mpig) mi kb 6 billio atomból vagyunk.
:-)))

Agy-lélek- gondolat \"fizikájában\" is van sok érdekes összefüggés, de most had ne menjek bele, így is sokat írtam. Ha kérik majd szivesnen leirom mailben,vagy akár itt is.
Rigor:
csak azokat írom, ami elsőkézből van úgymond, ha már rákérdeztél szívesen megosztom.


Kezdem Anyuméval mert nekem ez jelenti a legtöbbet!
Amikor meghalt az édesanyja kb 200 km-re voltak egymástól és megérezte, de mindenki csak nyugtatgatta,hogy ne mondjon ilyeneket. Utána néhány órával jött egy auto (ekkor mondta az ottlévőknek (főleg rokonoknak,hogy:) itt hozzák a hírt,hogy meghalt édesanya. \"jaj, ne hülyéskedj már\" stb. :-( Két unokatestvére volt és ezt a hírt hozták! (előtte sosem érzett ilyet anyukám)

Rá 4 héttel elmentek halottlátóhoz. Ez körülbelül olyan szagra, mint egy mai kamu jós, vagy kamu asztrológus, aki felsorol mindent ami igaz akárkire. Ez egészen addig tény, amig elő nem áll olyan konkrétummal, ami inkább elszorítja az emberek torkát,szívét,és nem lesnek tovább a szkeptikus tekintetükkel. nincs menekvés! Ilyekor csodálkozna akárki.
(1-2ismerősöm is mesélt hasonlót,jósról is nem is olyan rég kb 1,5 honapja, és egész hitelesnek is tünt de...nekem ez is elég, és ez biztos hogy igaz!! ismerősöknek egyszerűen nem tudok hinni,nem voltam ott, nem láttam.)
És akkor a részletek, amiért az anyumat és két lány testvérét fogadó nő nálam hiteles. Bementek hozzá, nem kérdezett semmit:
\"négyet látok\" (4en testvérek és ebből 3an voltak ott a 4. anyukám bátyja, aki ekkor svájcban volt).
utána a szívéhez kapott, és elkezdett olyan stilusban beszélni, ahogy ő is beszélt, pontosan abban a megszólításban szólította meg anyukámat és 2 testvérét, ahogy MINDIG tette..... szívbetegségben halt meg bár erre szerintem mindenki rájött...:(
Utána még annyit mondott,hogy \"nyugodtan haltam meg, mert tudom,hogy apátok nincs veletek.\" Rola annyit kell tudni,hogy finoman fogalmazva nem volt egy családcentrikus személy, elég agressziv volt stb. Sajnos, és nem irok róla bővebben, mert akkor kezdeném kellemetlenül érezni magam, elég annyi,hogy ős is ekkor halt meg (autobalesetben).


Miről is írjak most egy ilyen téma után...

mivel írtam,hogy anyukám bátyja svájcban élt, erre kanyarodok helyszínben, és most ugrottam az időben jopár évet :-)
Kint voltam az unokatesómmal és délutánonként ők mindig elmentek csocsózni... Én nagyon nem szeretek :-)
Ugyhogy inkább meghagytam nekik ezt az élményt 4-5-ször voltak játszani a 10 nap alatt. Itt csak annyi volt,hogy ameddig ők távol voltak én a gép előtt e-maileztem,meg beszélgettem a magyar ismerőseimmel, és ezt anyum bátjya nem engedte, mert programozó és félt hogy elrontok valamit a gépen. Nem bízott az én felhasználói szintű tudásomban, de én ennek ellenére mindig felmentem ilyenkor a netre...
Az érdekes pedig az,hogy mindig 10-20 másodpercre pontosan megéreztem mikor jönnek vissza.
Először nem nagyon érdekelt valahogy mázlisnak éreztem magam, de a 3.,4. alkalommal már kicsit furcsálltam... utána már figyeltám hogy hátha mindig ugyanannyit voltak e ( az letizedelné a valószinűség 1: a xyz-hez viszonított arányát) de mindig más időpontban tértek vissza!

Nem tudom hogy lehetett ez 4-5 alkalommal, de nem is fejtegetem tovább.

még 2 élményem:
Az egyik a kisérettségimnél volt, tudni kell rólam,hogy nekem kiskorom óta 13-as a szerencseszámom, mindenkinek van ilyene szinte, nem kunszt...
de...
Nyilvánvaló, hogy kisérettségin a 13. borítékot húztam :-)

ugorjunk pár órát, egészen otthonra vissza, amikor felébredtem:
1 percig gondolkoztam,mert emlékeztem,hogy a vizsgával kapcsolatosan álmodtam. Aztán beugrottak részletek hosszas meditálás/elmélkedés/koncentrálás után: nagyon letolt valamiért az ofőm és a Honfoglalást huztam. Amikor mentem suliba, menet közben még gondolkoztam is,hogyha könnyű tételt huztam, miért tol le az ofőm? Hiszen 5-re eldarálom...mindegy
Kimentem, huztam, olvastam a tételcímet és az volt. Honfoglalás. És tényleg elég durván letolt az ofőm,mert nem említettem egy kékbetűs részletet és hát az pont a vesszőparipája volt =)
Ezért adott 3ast! Mai napig nem értem,mert mindekiszerint 5ösre mondtam, valoszinuleg az éves teljesítményemet is számításba vette meg azt,hogy aki ilyen könnyűt húz az ne örüljön =)

Az élmény egyébként nagyon kellemes volt, amikor megláttam a tételcimet, olyan lényetelenné változtatta ezt az egész felhajtást,csak arra gondoltam,hogy már megint megálmodtam valamit előre és higgyék/higgyétek el csodálatos érzés.

És végül egy nagyon furcsa dolog amire mai napig nem találtam értelmes magyarázatot még valószínűség szintjén sem...

Helyszín: én szobám. Átlagos felállás ágy az egyik oldalon, asztal a másikon, rajta két telefonnal (és ezt fontos megemlíteni) az egyik oldalán volt a hagyományos vezetékes a másikon meg az én mobil-telefonom.
Az ágyon ültünk mi, Anyukám és én. Ekkor mesélte el nekem az előbb írt történetet az anyukájáról,meg én is meséltem neki olyanokrol amit én éltem át, vagy a barátaimrol, meg kérdéseket vetettünk fel mi lehet a halál után pontosan (mert ugye egy bizonyos ponton tulrol senki sem jött vissza) és még sorolhatnám a különös témákat... Olyanrol is beszéltünk,hogyan lehetne érintkezni valamilyen módon azokkal akik nincsenek köztünk (pl édesapámmal, aki 8 éves koromban meghalt, amikor németországban voltam) meg hogy csinálhatta az a nő, aki ilyen konkrétán beszélt az anyukám édesanyjárol..

Körülbelül 3-3.5 órát beszélgettünk 11-től fél 3ig de eléggé rohant az idő!
1 körül nem volt témánk vagy mindketten éppen sztori végén voltunk - és megnéztem a mobiltelefonomat. Láttam,hogy jött egy üzenetem (3310es telefonra) megnéztem, de tök üres volt az sms, nagyon nem is érdekelt néztem tovább és láttam,hogy 12:00:21 - kor érkezett, tehát kb 1 órája. Nem is értettem miért nem hallottam a fa asztalon,ahogy rezeg mert eléggé csöndes volt minden. el is gondolkoztam és akkor egy mp alatt hirtelen ugy felment a pulzusom,hogy nem tudtam megszolalni, láttam hogy az otthoni, vezetékes számról jött az SMS.
És én a szkeptikus rögtön 23572935 kifogást találtam, csak azzal a lendülettel már volt is az ellenérv: Szolgáltató hibázott, véletlen küldött nekem smst - nemjó, honnan tudhatnák a mobilszámom?? amikor nincs senkinek a nevén sem a telefon sem a kártya,aztán ha nem tudják a számom akkor még véletlenül sem tudnak küldeni smst =)
Ugyhogy kiesett minden és mai napig akármi eszembejutott magyarázatként!

Egyszeruen hihetetlen, és mindig emlékezni fogok erre mert egyrészt ez kivitelezésben képtelenség csak ugy nem történik ilyesmi ráadásul pont akkor amikor tulvilági jelekről, meg érintkezésről beszélünk?


Ennyi a saját élményekből......

Másik érdekesség:
A haláll közeli élményekről van egy könyv, ami szintén olyan eseteket dolgoz fel ami nem \"mese\" meg \"sztorizás\" gyűjtemény, hanem szkeptikus módon, csak a tényekkel megfogható bizonyítékokkal alátámasztható esetekkel foglalkozik: Dr. Raymond Moody Élet az Élet után c. könyve. Sajnos nehéz Magyarországon kapni, de nagyon kalssz könyv. Neten kiragadtak belőle 1-2 történetet kis keresgélés után rá lehet akadni ha valaki ízelítőt szeretne!


Huhh!!!!! Soha többet nem írok ennyit fórumba a hátam is megfájdult ...

ha elírtam valamit bocsi, elég korán van még =)

erg 2007.07.28. 06:16:34

A hihetetlen egybeesésekkel és rendkívül valószínűtlen élményekkel kapcsolatban ajánlom olvasásra Laczkovich Miklós kiváló cikkét:

www.kfki.hu/chemonet/TermVil/tv98/tv9809/koinci.html

HolecskaPéter 2007.07.28. 13:33:32

egy cikk aki elolvassa szerintem igencsak el fog gondolkodni:
www.freeweb.hu/revital/reszlet_hka.html
de ne csak beleolvassanak/olvassatok hanem legalább 3-4 történetet!!
üdv!

HolecskaPéter 2007.07.28. 14:01:43

Logan esete erősen ajánlott...

Rigor 2007.07.29. 16:02:16

Elég hosszú lenne leírni, de a típikus érvelési fordulatok, és logikai valamint tudományos hibák szépen rendre felvonulnak, Logan esete is valódi csemege. Meglehetősen sokat lehetne írni róla, (nekem erről se kedvem se energiám) mivel nagyon nem volt meggyőző, sőt!

Én a helyedben inkább előbb végignyálaznám a szkeptikus szótárt, illetve az érvelési segédleteket a szabadgondolkodo.hu-n persze kell ennek is hogy ülepedjen, de később az ember más szemmel tudja nézni a roppant meggyőzőnek ható beszámolókat.

HolecskaPéter 2007.07.29. 19:25:52

Ami kizárja az oxigénhiányos magyarázatot az,hogy nem csak olyan eset van ahol fényt lát, szeretetet békességet érez stb. (ami nyilván lehet még egyszerűen csak "álom".)
Hanem van olyan eset is bőven, ahol pl elmeséli mit csináltak vele újraélesztés közben. (és ez ELLENŐRZÖTT) körülmények között történik, és foglalkozik ezzel a tudomány,dokumentálja, Magyarországon nincs nagy publicitás ez egy dolog!
A tudomány kutatja, kísérleteket folytat,jópár (tudományosan nem megmagyarázható tényt) elismer, és próbálja a mérhető eszközökkel rendszerbe hozni.

A nyitottságról még annyit, hogy anno azokat még meg is ölték, akik azt merték állítani,hogy nem lapos a Föld. Ez elég közhelyesen hangzott, de valahogy így érzem magam!
Nálam is csak akkor volt a Pál-forulat, amikor szerény személyem tapaszta elsőkézből. Vagy pont édesanyám története. Ha elvakult lennék valószínűleg az anyukámat hazugnak tartanám magamat meg őrültnek!

Ha valaki nem akar ugymond "hülyén" meghallni, akkor nem csak könyveket kell olvasni, meg szótáraznia, hanem embereket kell megismerni és saját bőrön tapasztali, tiszta ésszel, fenntartással és szkeptikus hozzáállásal. Ha meg nemzetbiztonsági ügy, hogy csak az kerüljön ki a köztudatba(médiába, könyvekbe) ami nevetséges kamu, szélhámosság és rácáfol a még a köztudatban lévő morzsákra is) az már nem az én asztalom.

ha valaki képbe akar lenni és nem eltévedni, szorongva élni,mint egy biorobot lélek nélkül halálfélelemmel, jobb ha nem vaskalapos -
egyik korban sem volt szerencsés a szűk látókör!

A világ nem egy rakás egyenlet, hanem valami, amit egyenletekkel modellezni próbálunk. Ezért nem lehet lelki dolgot levezetni, mindaddig amig nem tudjuk esetleg mérni hogy valaki éppen egy elefántra vagy kisegérre gondol.

_Tapasztalni_ kell és akárki rájöhet,hogy nem csak fizika kémia , termodinamika és mi egymás az Élet.
Én biztos vagyok benne, lehet hogy szerencsés vagyok nem tudom,bár nem én vagyok az egyetlen, és az is tuti, hogy nem mesében hiszek..
Na annnnál még a szkepticizmus is jobb =)))

Hacsak... nem nevezzük el az életet magát egy nagy mesének :-)

Üdv!

ja és egy pár blikk erejéig láttam pár sort UFO-s hozzászolásból... :-)) Hát vicces mit ne mondjak! Azokat tényleg csak sajnálni tom, akikk ilyet elhisznek. Meg aki pénzt ilynekre!
Lehet h én vagyok elfogult,mert nem találkoztam még idegenekkel de herótom van már abból,hogy mindenből csak pénzt csinálnak. Még mások gyógyításából is , kéne tényleg erre valami törvény, mindenki jóljárna leszámítva a csalókat!!!
-_^

Holecska Péter 2007.07.29. 19:42:22

"...meghallni"
minusz l
=
meghalni

Elnézést.

Holecska Péter 2007.07.29. 20:03:12

"tudományos hibák" "típikus érvelési fordulatok"
"logikai hibák".
Ha valaki a szugerálás áldozata...
Semmi köze egyes történetnek a tudományhoz, egyszerüen olyan összefüggések, ami bizonyíték arra,hogy a lelkünk léte független a testtől.
Ebben (elolvasva a szkeptikus szótárat) nincs hiba nyilván akkor lenne hiteles 100%ban, ha ottlennék végig! Nem azért linkeltem be,hogy megváltsam a világot,hanem azért,hogy mégha nem is hisszük el vakon, tudjuk,hogy ilyenek is vannak!
Ha valakii elmondja milyen volt a műtőszoba, ahol előtte nem járt, vagy megmondja,hogy beszélt odaát valakivel, mire az orvosok mondják,hogy dehát ő még él aztán , kiderül,hogy közben elhunyt nem csupán egy okos sztori, ha nem utasítjuk el elvből.

Most komolyan próbálja ki!! Énis kirpobáltam, elolvastam szkeptikus és ateista hozzáállással, egyértelmű,hogy kamunak tünik. Ez olyan mintha valakiről hamis vádakat hoznak mond egy szót ami többjelentésű és tudatalatt vagy tudatosan is a negatívabb jelentést rendeljük hozzá .Asszociáció. Ez a helyzet az ateistákkal is, hisznek valamiben és mindent ennek tükrében , szépen elfalazva vizsgálnak. (ez igaz fordítva a hívőkre is természetesen)

Így tényleg nehéz "hinni".
Meg ha nincs ideje pláne! Nekem sincs mégis írtam, hátha valaki jobb kedvre derül.
Mindegy én se fordítok több időt erre a blogra!
Szép estét!

zenészpéter 2007.07.29. 20:58:53

"Ha elvakult lennék valószínűleg az anyukámat hazugnak tartanám magamat meg őrültnek!"

Ez így azért túl szélsőséges.
Az én anyukámnak is volt egy csomó megmagyarázhatatlan élménye, ami miatt elindult az ezotéria útján. Akkor én is úgy gondoltam, hogy a saját anyámat már csak nem fogom hazugnak képzelni. Aztán eltelt pár év, és azóta máshogy látom a dolgot. Nála tipikus eltérítés élmény volt. Éjszakai, tiszta tudtnál lévő furcsa élmények, lebénulás, stb. Előfordult valaki a szobában, stb. Susan Blackmore foglalkozik ezzel behatóbban, állítólag van olyan, hogy valaki testileg alszik, de az agya olykor fölébred. Nem képes megmozdulni, nem képes beszélni, de képes észlelni a külvilág dolgait. Ebbe aztán bele-beleszűrődnek tudatalatti tartalmak is.(hirtelen nem találok hivatkozást, majd pótolom) Mivel nem tisztán csak éber vagy csak álombéli a dolog, nehezen ítéli meg az ember, hogy mennyire volt a valóságos.
A hazug szó szándékos becsapást sejtet. Mondhat valaki igaztalan dolgokat teljes meggyőződéssel. Főleg, ha teli van szubjektív élményekkel, érzésekkel. Ezt nehéz tárgyilagosan előadni. Attól mi még nem árt, ha szkeptikusan kezeljük a dolgot.
Való igaz, hogy az élet nem csak racionalitás, hogy szertni, meg megbocsátani stb. nem lehet racionálisan. Gyereket nevelni sem igazán. Nagy általánosságban a nőknek ez utóbbi jobban megy. Lehet, hogy az ilyen beállítottságú agyuk miatt fogékonyabbak inkább az ezotériára, meg az ilyen becsapós dolgokra.
Ez így rendben is volna. A baj akkor kezdődik, ha valaki ezekhez az élményekhez alakítja a tudományt. Ha kellő megalapozottság nálkül ország világ elé kürtöli, hogy ez márpedig tény. Voltak nagy paradigmaváltások, nagy fordulatok a fizikában is, de a szkeptikus hozzáállás mindig megvolt.
Attól, hogy valaki enged a kísérleti feltételek szigorúságán, nem fog felfedezni semmit, legfeljebb elmegy a kiserdőbe. A furcsa jelenségekkel természetesen kell foglalkozni, ezt senki sem vitatja. De ha lehetetlen ezeket beterelni egy objektíven vizsgálható mederbe, akkor megmaradnak furcsaság szintjén. Ez már csak ilyen. A pszichológia igencsak ezen a határterületen mozog. Olyan fogalmakat használ, ami teljesen megfoghatatlan pl egy agysebész számára. Olyanokkal operálnak, hogy ego, tudatalatti, meg kollektív tudattalan, stb. Ezek szinte csak kitalációk, mégis valahogy egységes rendszert alkotnak, és hellyel-közzel működnek is. Sajna nem vagyok jártas nagyon a témában. Voltam egyszer egy pszichodráma tanfolyamon, ahol egy pszichológus és egy pszichiáter teljes egyetértésben működtek. A pszichológus ugye bölcsész, a pszichiáter meg orvos. Kíváncsi vagyok, mennyi háborúja van a két tábornak egymással.

Rigor 2007.07.29. 21:44:50

Én szerencsésnek mondhatom magamat, mivel elég sokszor volt "testen kívüli" élményem, ami - valójában egy éber tudatú álmodás - persze különböző fokozatokban, variációkban. Tehát arról van szó hogy éber tudat mellett a külvilág helyett az agyam által generált képbe-világba csöppentem kb. mintha a matrix c. filmhez hasonló módon becsatlakoztam volna. Az élmény néha álomszerű ám sok esetben a valósággal megeggyező volt, sőt néhány ilyen kalandból számrazó emlékem élénkebben, színesebben él az emlkézetemben mint a való életben történtek:)

Számos kísérletet is végeztem, egyrészt ellenőrizve egy egyszerű kártyás teszttel azt hogy vajon tényleg a szobámban "repkedek " - e vagy csak képzeletemben, később pedig rájöttem az irányításra is (de ez igazából másik történet).

Pár hónapja pedig egy baleset következtében pár napig egyáltalán nem láttam semmit, és kb a 3. napon időnként azt hallucináltam hogy látok! (volt élesebb de volt pusztán hypnagog ábra jellegű káprázat szerű körvonal jellegű)
A legérdekesebb az volt hogy csukott szemmel járkáltam a fürdőszobában és (majdnem ) minden pont ott volt ahol "lelki szemeimmel" láttam. Persze azért bőven akadt probléma az emlékek/elképzelések szerinti kép és a valóság passzításával (ha valaki ilyenkor pozitív szelekcióval csak a helyes találatokra koncentrál akkor természetfeletti képességet sejthet) .


Műtőszobát eltalálni nem olyan nehéz, lévén túl sok különbség, vagy kombinációs lehetőség nincs, másrészről ilyet még nem igazán sikerült bizonyítani, kizárólag tanúvallomásos bizonyíték jellegű anekdoták terjednek, ahol a mesélő mindig magát szkeptikusnak valló majd megtérő orvos, de minimum valamilyen diplomás személy.

Ilyen jellegű hiteles beszámolók mária jelenésekről is vannak, sőt fényképek stigmákkal vérző szentekkel stb.

Az elbeszélésekben javarészt abból indulnak ki hogy a lélek mint állandó entitás létezik, feltehetőleg van túlvilág, és testen kívül létező tudat és erre keressük a bizonyítékot.

Tehát abba merülnek bele hogy mi lesz a halál után, holott szerintem a kulcs a jelenleg megtapasztalhatóban rejlik, vagyis abban hogy van-e "élet" a a halál előtt?

Én arra a következtetésre jutottam ugyanis (és mint később megtudtam tőlem függetlenül mások is) hogy eleve a létezés állandósága illúzió.

Azon túl hogy minden sejtünk többször is kicserélődik életünk során, valamint hogy eddigi életünk javarészt a hosszútávú memóriánkból táplálkozik (hopp ha valakinek elveszne véglegesen egy adag emléke az elbeszélő számára olyan mintha életének azt a szakaszát mondjuk kómában vagy mondhatjuk ideiglenes nemlétezésben töltötte volna)
még sokat változunk is, ráadásul a világot az érzékszerveinkken keresztül torzíva érzékeljünk.

Például egészen bátran állíthatom hogy egész más ember vagyok mint 15 évvel ezelőtt. Ugyanazokra a kérdésekre, szituációkra másképp reagálnék, más dolgok tetszenének, sőt ugyanazok az ételek máshogy ízlenének.

Ha mondjuk 1 éves koromban csinálnak rólam egy tökéletesen egyező másolatot és más környezetbe, országba helyezik, mostanra két alapvetően eltérő embert kapnának. Sőt magamon tudom hogy különböző komoly változások mennyire képesek átírni az ember értékrendjét, hozzállását, ízlését, stb.

Ezen túl a testtől független létezés kérdését az életben is feszegethetjük, mivel - idézek video oldaláról, a tudat kérdését feszegető cikkéből:
www.freeweb.hu/video/gondolat/evolucio/tudatrol.htm

" Vizsgálatokból tudjuk, hogy az olyan agysérülés, melynek során elveszítjük a színlátás képességét, azzal jár együtt, hogy elképzelni se tudjuk ezeket a színeket. "

És ez tovább fokoható a többi érzékkel mígnem a világ nem egyszerűen érzékelhetetlen hanem értelmezhetetlen marad számunkra.

De a pusztulásunkkkal ugyebár minden melékünk, hosszú, rövidtávú memóriánk stb megsemmisül. Ahhoz hogy ez részben bekövetkezzen, mégcsak meg se kell halni! Vegyünk egy súlyos sérültet aki 1 percnél tovább semmire nem emlékszik.
Ő még érzékeli a világot pár gondolaton is végig tud menni, de egy pár percig még érdekesnek ható kosárfonási műveletet száz évig is folytat anélkül hogy tudna róla.
De redukáljuk az egy percet 3 másodpercre! ennyi idő alatt épp csak bevillan valami, felfogni, gondolkodni már nem nagyon marad idő, kicsit olyan lesz mint amikor egy hosszú gondolatba belebonyolodunk de a végére már nem tudjuk mi volt az eleje. Ez az idő simán csökkenhet 0.001 másodpercre, és az utolsó agysejt megszűnésével 0-ra. Itt már se érzékelés se gondolkodás se semmi. Abszolút semmi. Ez pedig igazából nem is egy elképzelhető vagy elgondolható dolog.

És persze hogy ez az ember legnagyobb félelme hiszen az ismeretlennél már csak az elképzelhetetlen/felfoghatatlan rémisztőbb. Ez persze erős ellenérzést egyfajta menekülési kényszert indít be, és ezért a könnyebbség kedvéért az ember nem szívesen gondol ebbe bele, vagy ha mégis, reménykedik valami kibúvón (én magam is elfantáziálok mindenféle öröklétről, és "álltatom" magam, és még most is arra gondolok, hogy jó lenne ha tévednék a fentiekkel kapcs.).

Holecska Péter 2007.07.29. 21:49:33

Az a baj,hogy "zenészpéter" is a tudományra hivatkozik, amikor pont tudományosan egyáltalán nem ide illő példát hozott magyarázatnak.
Ugyais: ha az agy halott, és nincs semmilyen elektromos tevékenység nem álmodhat, nem működhet nem észlelhet semmit.
Ha pedig agy nélkül is van tudatunk már megint azt igazolja amit én írok.
De hozhatok megfogható fizikai példát is: vegyünk példának egy hangszert. A hangszer elég magas rezgésű anyag (állóhullám) és csak nála kisebb rezgésszámú hullámot tud létrehozni. Pl hangot. Fordítva ez nem működik. nem akarok telepatikus kísérletekbe belemenni mert úgyis valaki lelőne, meg én sem vagyok ebben benne, de annyiban idekapcsolodik,hogy az agyi "kapocs" az emberek-emberek, állatok-állatok között (erre is van számtalan tudományos példa, még a spektrumon is nem egy iylen musor volt) az magasabb frekvencián van, mint a megfogható anyag. Ergo az agy nem hozhatja létre a gondolatot. Ezért van az hogy ha testén kivul van, akkor is tudatos és emlékeket "rögzít". Mert a lélek az a hely ahol az élmények vannak az agy pedig az antenna, összekötő fizikai érzékelések és érzelmi világ között.

Rigor 2007.07.29. 22:33:54

A tudományos példa, meg a spetrkum tv azok egymástól sajnos gyakran nagyon nagyon távol álló dolgok:)
Egyébként zenészpéter milyen ide nem illő példát hozott fel?
(kiváncsi vagyok az én nagyobb lélegzetű hsz.-emhez amúgy mit szólsz)
A "testenkívüliségről/asztrálprojekcióról" beszélhetünk, nekem elég sok intenzív személyes tapasztalatom van, sőt saját technikákat is fejlesztettem.

zenészpéter 2007.07.29. 22:37:53

Uhh, ez már érzékenyen érint.
Mi az, hogy "magas rezgésszámú anyag"?
Ennek zenész (vonós) szemmel is se füle, se farka.

A példát nem a halálközeli élmény témában írtam, hanem az anyám paraélményeivel kapcsolatban. Az lett volna a mondanivalója, hogy attól, hogy anyu mondta, még lehet téves.

zenészpéter 2007.07.29. 22:40:38

a hullám meg akkor álló, ha majd liftben fogják levinni. :-) :-) :-)

Holecska Péter 2007.07.30. 00:00:28

Állóhullám - B. Béla. Végső valoság c könyvében van rola néhány szó, bár eléggé szűkszavuan (max 10 oldal). Érdemesebb keresni olyan ismerőst aki kutató ( nem sufnitunning laborban,hanem elismert helyen) és onnan olvasgatni, az a tuti, a legfrissebb eredmények,infok! 30 éves könyvekből felfedezésekből nem igazán lehet felépíteni egy új és helytálló világképet! Mondom én se hiszek el szinte semmit és nincs olyan dolog , amitől úgy tartanék, mint attól,hogy félrevezessenek! :P

Nekem egyszer volt testenkívüli élményem, bár ezt spec. nem tartom paranormálisnak: aludtam aztán felébredtem és szemléltem a világot minden teljesen élethű volt aztán meglepődtem mert hirtelen fel tudtam emelkedni és nem értettem,miért tudok repülni, amikor ez már nem álom. és utána felébredtem újra.(álom volt az álomban). Viszont ez az ébredés már nagyon különleges volt... :
Lassan forgok,
és valami elképesztő sebességgel száguldok egy fraktális geometriára hasonlító térben.... aztán egyszercsak egyre világosabb lett és láttam a szobámat felülnézetből, (még ekkoris forogtam) meg azt ahogyan fekszem, ahogy volt a kezem, testem, takaró, szinte mindent meg tudtam figyelni. elején elmosódottan, aztán kristály tisztán. Magam alá süllyedtem és egyszercsak a fejemből néztem ki, meg se mertem moccanni tanulmányoztam ugy fekszem e ahogy láttam magam... :-) és úgy voltam, minden pont ugy volt, arra néztem amerre fentről láttam ...
Ki tudja mi ennek a magarázata....fogalmam sincs, de nem is érdekel....az is lehet hogy előtte 30 perccel felébredtem, körülnéztem és ezt azt agyam ujra levetített és persze nem moccantam el fél óráig semmit :-)))

Rigor:
Érdekesek a hozzászólásaid , elgondolkoztatóak és utána is nézek sokmindennek! :-).

Rigor 2007.07.30. 00:21:33

A leggyorsabb módja nekem ebba az "asztrálpro" állapotba jutásnak a "zuhanós" technika. Az elalvás közelében gyakran tapasztalni olyat mintha elkezdenénk zuhanni, ilyenkor az ember ösztönösen rúg egyet, összerándul esetleg felriad - ilyenkor le kell merni zuhanni!!! persze ettől "fel is ébredsz" és gyakran érzed hogy ott fekszel az ágyon, illetve ott a tested, de nem mozog, ellenben mintha lenne egy másik is ami már az ágyad alatt lent van és mintha egy vékony összekötő szállal kapcsolódna a testhez. De ez a zuhanás felfele is működik, illetve tetszőleges irányba. Ha nagyon eltávolodsz esetleg azt érezheted hogy az összekötő kapocs elszakad és nem találsz vissza a testedbe! - legalábbis egy ilyen típusú félelmet érezhetsz, ami egyébként irracionális hiszen a saját elmédben vagy - a szálat akár tudatosan is nyugodtan el lehet tépni, az élmény csak jobban el fog mélyülni és neked is jobb kontrollod lesz az eseményekkel kapcsolatban. Peresze egész másképp kell gondolkodni, ha valami félelemetes dolog jön, nem szabad küzdeni ellene, hiszen saját magaddal harcolsz:) Kettős gondolati hurokkal viszont bármit "teremthetsz" mint egy isten: azaz elképzeled hogy megtörténik valami és elképzeled hogy rácsodálkozol, és erre koncentrálsz nem is annyira a "külvilágra" - és mivel elképzelted ez meg is fog jelenni mivel a saját agyad által generált "világban" vagy:)

De ez már kezd nagyon off lenni.

Holecska Péter 2007.07.30. 02:48:45

Bárcsak iylen szinten lennék, hogy erre képes legyek. Van egy ismerősöm, aki rengeteget tud az életről (amikor Csernus mélyponton volt őt is ő gyógyította meg(egyszerű hagyományos psy-kezelésre kell gondolni most)
ő kutat is jópár téren és mesélt olyat (bár köbö minden 3. szavát értettem) hogy a sejt is emlékszik valahogy. Így iszonyuan sokmindentől függ az, hogy Te milyen vagy. Nem csak a lényedtől, a sejttől is ami generáciokon át öröklődött, a környezettől neveltetéstől. (csakhogy visszacsatoljak az egyik mondatra,hogy mennyit változik, az ember és hogy az állando létezés valóban illuzio.) ugy unalmas is lenne az élet. Sokmindenről faggattam pl. hogy mi az élet értelme, célja. És ez. formák, helyzetek csodálata, mindenhol jelen lenni, az adott pillanatra figyelni átélni minden pillanatát! Saját szavaimmal az élet értelme Önmaga!
Ő egyébként hívő és elképesztően művelt többezer könyvet olvasott , és IQja is van szépen.
Szoval én sajnos nem vagyok ezen a szinten,monta hogy tanít olyan meditáciot, ahol lehetséges a levitáció és néztem is nagy szemekkel. Mondtam hogy bocsi, de... ezt most én nem hiszem el , aztán elhívott,hogy tapasztaljam magam. Nem tudom miért nem mentem el eddig, de nagyon érdekelne. Talán nem érzem magam még ilyen nyugalmi szinten, hogy testenkivuliségre vagy egyéb dolgokra képes legyek! Meghagyom ezt későbbre, nekem még az is sok ami nap mint nap történik velem,nemhogy beleugrani fejest a mélyvízbe!

Érdekes az élet és én is boldog lennék, ha olyan dolgot találnának ami _mindenki_ számára egyértelművé tenné e dolgok létezésének tényét!

De.... ha jobban belegondolok, én magam sem hoznék semmi ilyet bizonyíthatóan a köztudatba, abból előbb-utóbb káosz lenne minden túlzás nélkül, nem érett még erre a társadalom. (biztos érted mire gondolok, vallások, dogmák,igen egyszerű emberek, stb.) Mert mivan ha kiderülne,hogy a Biblia 1 vagy 2/3-a hazugság?? én szvsz erre szavaznék....jópárszor átírhatták, és még ha Isten szava is volt egyszer,már nem 100%ban hiteles, sok mindent kivehettek már belőle egyházi érdekből.
Én nem tudnék pl a Biblia szerint élni! Sok helyen ellentmondásos.Csak saját magamat tartom biztos pontnak,illetve amit látok a két szememmel, levonom a konkluziót, utána jöhet minden más, hiszen nagy ez a kirakós játék...

Ez a testenkívüliség felcsigázott =)
Bár nem hallottam még róla, de egy próbát megérne EGYSZER...

Holecska Péter 2007.07.30. 02:52:39

Mármint íííígy, ahogy Te mondtad!

Na mostmár megyek melozni mert soha nem leszek kész =))))
(a gépen dolgozom, ezért pihenésképp néha felnézek ide!) Még mielőtt azthinnétek,hogy unatkozó időmilliomos vagyok, nem, keményen írom a zenéket és küzdök a meleggel =)

joccakát!

Rigor 2007.07.30. 10:29:43

Nincs testenkívüliség, - ez sokkal inkább testen belüliség:) Ezt te csak úgy ÉRZED.
Valójában az agyad által generált világot érzékeled. Tippem szerint a levitáció is hasonló érzékcsalódás lehet, mert egyébként a fizika törvényeibe ütközik, bizonyítani meg még senki nem bizonyította, csak kb olyan szinten mint ahogyan gyurcsók józsef a tv-n keresztül "tényleg" gyógyított.

Azt pedig hogy valójában nem hagyod el a testedet egész egyszerűen ellenőrizni lehet: fogsz egy pakli kártyát, megkevered, és mondjuk 5 lapot felcsapsz úgy a szekrény tetejére hogy biztosan ne lásd mik azok. Később pedig "asztráltesttel fölérepülsz", megnézed, megjegyzed, felkelsz és leírod! (egyébként megeshet hogy amikor rápillantasz a kártyákra visszamenőlegesen "átíródik" az emlék amolyan deja-vu szerűen) Aztán megnézed hogy amit leírtál, és a kártyák egyeznek-e. Nos én egyet se találtam el:)
De ha sikerült volna azon se csodálkoztam volna nagyon, hiszen elég jó eséllyel bele lehet azért trafálni, így elég lenne növelni az érzékenységet, illetve ismételni a tesztet (mondjuk egy vaskosabb könyvből kiemelt lappal) , és ha kiállná a további próbákat akkor irány james randy, vagy bárki más független szkeptikus teszteleő hogy lássam nem egy öszetettebb "önbecsapásról"/halucinációról van szó.
Vagy egyszerűen csak nem buggyantam-e meg.
Többek között ezért is fontos a tudományos módszer, a reprodukálhatóság és az elfogulatlan szemlélő. Hiszen ha működik és jól működik az csak így igazolható, és ebben az esetben pedig jöhet a további kutatás.

Holecska Péter 2007.07.30. 14:03:01

Keresd fel Kovács-Magyar Andrást ha olyan élményt akarsz, ami megváltoztatja az életed, én most hiába írnám, mit láttam, mit éltem át mint "szemlélő", csak egy sztori lenne számodra.

erg 2007.07.30. 18:03:54

Kovács-Magyar András ugye az a táltos, aki szellemeket látott a TV2 reggeli műsorában?
ahhhahhhahhha (ez egy hosszú, gúnyos, sátáni kacaj volt)
Péter, szerintem nem ilyen kétes forrásokból kéne beszerezned a szellemi táplálékodat, most Balogh Béla Végső baromság című könyvére is gondolok. Annyi igazán kiváló elme nagyszerű könyve áll rendelkezésre, amik mögött valódi tudás áll, miért egy hídépítő lázálmáira hagyatkozol (aki állítása szerint egyszer kocogás közben hirtelen megértette az egész univerzumot). Legyél igényesebb!

Holecska Péter 2007.07.30. 22:04:31

ha igy tv adásából leszuröd ki hiteles, akkor gratulálok hozzá!
Ismered esetleg személyen??Azt se tudod kiaz egészen konkrétan.
Ezért vagy ennyire eltévedve, és kb 30 könyvre hivatkozik Balogh Béla és mindet elolvastam magyarul angolul,ahogy éppen megtaláltam.
herótom van a magadfajta szkeptikusoktól!

És ne ügyvédi túlzásokkal probáljál már hitelesnek tünni, ha már az igényességről beszélünk mert ez is pont olyan csalás, mint amit az a féleszű gyurcsók csinál.

Holecska Péter 2007.07.30. 22:12:50

A másik. Kettőnk közül te vagy szkeptikus, ha annyira jók lennének a forrásaid, akkor nem itt osztanád az észt.
Ha nem félnél attól,hogy esetleg felborul az eddigi x évtizedes világképed, okoskodás helyett utánanéznél a dolgoknak precízen, nehezedre esne mi?
Ugy könnyű,ha mindig azokkal foglalkozol akik csalnak (pl gyurcsók) vagy sorolhatnám,pont olyan vagy mint azok a sportolok, akik csak olyan kihívást keresnek (ellenfelet) akit biztos hogy elvernek,
ez pedig gyengeségre vall.
Gyenge vagy?
Kikérem magamnak,hogy igénytelen vagyok mr ero akarom mondani erg.
üdv

Rigor 2007.07.30. 22:22:32

Hmm most rákerestem a fényképére, no őt én is láttam a tv-ben. Lehet hogy nagy sámán, de amit abban a műsorban előadott azzal még Gyurcsókot is bőven alulmúlta. Mondjuk ő nem vágot hozzá komoly képet, végig üdvözült mosollyal az arcán magyarázott, és volt vele egy orvos aki az ő csontkovácsolása révén gyógyult meg a derékfájásából (ebben még lehet is valami, de a táltos, és természetfeletti ügyekkel már komoly problémák akadtak).

Rigor 2007.07.30. 22:30:11

taltos7.hu/index.php?inc=mpg

Hohó hát itt aztán van mit csemegézni:))))

Holecska Péter 2007.07.31. 00:30:50

hozzászólásaimhoz idéznék egy interwievból végül,mert így lesz kerek az álláspontom, ha esetleg valaki elkönyvelt olyan valakinek, aki a tudományt érzelmi alapokon szemléli:

...
Rubenstein: Sok publikáció azt állítja, sőt még az Ön könyveinek a borítóján is azt olvashatjuk, hogy a halál utáni élet tudományosan bizonyított. Tényleg így van?

Dr. R. Moody: Egyáltalán nem. A halál közeli élményekkel kapcsolatos munkáimat nem tekintem a halál utáni élet tudományos bizonyítékainak.

Úgy gondolom, súlyos hiba, hogy népszerű kiadók ilyen gondolatokat terjesztenek. Amit mi végzünk, azt hiszem, inkább csak egyfajta előkészítő munka. Ismereteink a halál utáni életről nem érte el azt a pontot, ahol tudományos kérdéseket lehetne megfogalmazni. Azonban engem is, aki képzettsége szerint főként filozófus, bosszant, hogy mindig a tudományos bizonyítékokat helyezik előtérbe, mintha a tudomány lenne az Igazsághoz vezető egyetlen út. Társadalmunkban a tudománynak hódolunk, és benne keressük a választ mindenre. Ám a spirituális élet mélyen gyökerező alapkérdéseit nem lehet a tudomány eszközeivel kutatni. Tényleg nagyon zavart, amikor röviddel az Élet az élet után című könyvem megjelenése után a sajtó a halál utáni élet szakértőjének nevezett. Véleményem szerint nincsenek olyan szaktekintélyek vagy szakértők, akik megmondhatnák, hogy van-e élet a halál után. Ez egy olyan emberi kérdés, amit mindenkinek a szívével kell megválaszolnia.
...

erg 2007.07.31. 02:10:01

Péter, látom jól megsértődtél.
Akkor maradjunk csak a tv-műsornál egyelőre. Szerinted is három halott nő szelleme volt a Jakupcsek mellett a stúdióban? Igen vagy nem?

erg 2007.07.31. 02:17:36

Most idézek egy kis Balogh Bélát, csak a móka kedvéért:

" Minden jel — beleértve a logikát, az orvosi kutatások eredményeit, a halálközeli élmények tapasztalatait, a fizika törvényeit és mérési eredményeit — arra mutat ugyanis, hogy a gondolatnak törvényszerűen magasabb energiaszinten kell léteznie, mint amit az általunk ismert anyagi világ létrehozni képes. Ehhez a magasabb energiaszinthez pedig magasabb rezgésszám tartozik. Magasabb energiaszint a fizika törvényei szerint igenis képes alacsonyabb energiaszinten létezô dolgokat létrehozni, de ez fordítva nem működik. Például egy hegedű, amelynek az anyaga viszonylag magas energiaszinten létezik, képes létrehozni egy hangot, ami a hegedű anyagához képest lényegesen alacsonyabb energiaszint, de a hang nem képes létrehozni a hegedűt. Egy lépcsôfokot feljebb lépve ugyanezt állapíthatjuk meg a testünkrôl. Magasabb energiaszint képes létrehozni a testünket, de a testünk nem képes létre hozni a magasabb energiaszinten létezô gondolatokat. Ezért aztán gondolatainkat — a kémkedéssel foglalkozó szervezetek nagy szomorúságára — anyagi műszerekkel nem is sikerülhet megmérni."

Te tényleg ezt a fajta szöveget tartod szellemi igényességnek?

Szabónéni 2007.08.11. 09:29:51

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ajánlom figyelmükbe az alábbi cikket. Főleg a végét.
taltos7.hu/index.php?kat=1&newsmore=2991

Csak azért teszem, mert Kovács Magyar András nevét szóba hozták.

Én az életemet köszönhetem neki!

Azt, hogy lehetőséget adott felnevelni a gyermekeimet akkor, amikor az orvosok már lemondtak rólam.

Ha csak egyetlen embertől elveszi valaki az életet úgy, hogy kétségbe vonja Kovács Magyar András gyógyítói képességeit, hitelességét, és e miatt az illető nem ad esélyt magának a gyógyulásra, az az én szememben emberölés.

Ki döntheti el előre, hogy az illetőnek fog-e segíteni vagy sem a módszere?

A tudás és a tudomány van az emberért, és nem az ember a tudományokért.

Ha valaki képes a rákból kigyógyulni attól, hogy Kovács Magyar András elengedi róla a szellemet, akkor el kell engedni róla a szellemet.

Lehet, hogy nem tudományos módszer, de az életét megmenti.
Több hasonló, orvosilag igazolt eset van ma már, amikor az orvostudomány kimondta a saját tehetetlenségét és Kovács Magyar András szellemelengedése segített.
Mindegy, hogy placebó, vagy valamilyen pszichológiai hatás alapján, de megmentette az illető életét.

A beteg embereknek és családtagjainak pegig ez a kőkemény valóság.

Kit érdekel, hogy a tudomány szerint nincs ilyen, ha most itt vagyok, és láthatom felnőni a gyerekeimet.
Ez tény!

Ellenkező esetben semmilyen tudományosan igazolt állítás nem adna kárpótlást és vígasztalást.

Tisztelettel: Szabó Árpádné

onlinevilag 2007.08.11. 12:57:57

Kedves Szabóné!

Az olyan esetekkel mint az Öné mindannyiunk számára hasznosak lehetnek. Szép példa az alternatív gyógyítás időnkénti hatákonysága mellett.

A magam részéről (és a TV-s interjúból számomra az jött le, hogy nem vagyok ezzel egyedül) gondom azzal van amikor komoly pénzekért nem történik semmi.
Mert megtehető. Mert én magam is állíthatnám magamról, hogy tudok gyógyítani és mire kiderülne, hogy nem addigra sok ember pénzét és reményét vehetném el.
Ez ellen mindenképp fel kell lépni.

Közvetlen környezetemből is tudok példát. (Nem Kovács Magyar Andráshoz kapcsolódik.)
Valaki aki önmagát mesternek tartja, aki tanítja is az energiával való gyógyítást (mert egyesek szerint ez mindannyian megtudjuk tanulni) kezelte a hölgyet. Hetekig. Nem kevés pénzért. Majd kijelentette, hogy a kezelésnek vége. Sikeres volt. Állítva a hölgynek, hogy meggyógyult, a cisztája eltűnt.

Persze ma már abban a korban élünk amikor az ilyesmit ellenőrizni lehet. Az orvosi vizsgálatok a "mester" állítását nem támasztották alá. Sőt!

Végül egy megjegyzés. Én az orvostudományban sem hiszek vakon. :) Ott viszont jelenleg több lehetőség van akár jogilag is fellépni, ha hibát követtek el, ha félre kezelnek, vagy éppen nem kezelnek.
Sajnos ezt (jogorvoslat kérését) még sokan elmulasztják, de ez az életünk minden területére igaz. Itthon.

Pedig a kóklereket, csalókat együtt tudnánk kiszűrni.

Solymosi Zoltán

Mikrobi 2007.08.11. 13:05:08

Kedves Szabónéni!

Nem tudom mi a véleménye egy olyan emberről aki szellemeket lát a stúdióban, tíz-húszezer éves várromokat vizionál a Pilisben, illetve hasonló elmebeteg megnyilatkozásai vannak. Arról nem is beszélve, hogy igen jó pénzért szervez tanfolyamokat úgyhogy az egésznek elég erőteljes üzleti íze van. A gyógyítással kapcsolatban pedig elég kevés az, hogy van néhány ember aki szerint milyen jól működik a módszere. Majd, ha bevizsgáltatta módszerét tudományosan akkor elmondhatjuk, hogy ér valamit.

Ropian 2007.08.11. 14:14:00

Szabónéni:
"Ha csak egyetlen embertől elveszi valaki az életet úgy, hogy kétségbe vonja Kovács Magyar András gyógyítói képességeit, hitelességét, és e miatt az illető nem ad esélyt magának a gyógyulásra, az az én szememben emberölés."

Akkor most cseréljünk ki pár szót:

Ha csak egyetlen embertől elveszi valaki az életet úgy, hogy elhiteti vele Kovács Magyar András gyógyító erejét, és az illető hozzá fordul segítségért a szakorvos helyett, és e miatt az illető nem ad esélyt magának a gyógyulásra, az az én szememben emberölés.

A lényeg: Itt csak egy felelőssége lehet mindenkinek: Azt elérni, hogy a gyógyászati módszereket megbízhatóságuk szerint a helyén kezelje mindenki.

Rigor 2007.08.11. 15:32:57

A tipikus példája a hibás ok-okozati összefüggés felállítására.
Leegyszerűsítve és lefordítva mondjuk vallásos szemszögre: akármilyen gyógymódokat alkalmaztak a betegen, nem mástól gyógyult meg mint a szenteltvíztől. Kizárólag és csak attól.

Capslock 2007.08.11. 21:20:33

Kedves Szabónéni!

Jó nagy butaságot tetszett ideírni, de beszélgessünk! Mielőtt Kovács Magyar András urat szentté avatjuk, tessék már leírni ide válaszokat a következő kérdésekre:

- milyen betegségből tetszett pontosan kigyógyulni? (Mi szerepel az orvosi zárójelentéseken)
- K.M.A. úr csodatétele előtt milyen orvosi kezeléseken, műtéteken esett át?
- K.M.A. úr csodatétele ideje alatt milyen gyógyszereket szedett éppen, milyen orvosi kezelésekre járt?
- Mit ért azon pontosan, hogy "az orvosok lemondtak" önről? Általában ilyet nem szoktak tenni, hogyan zajlott ez a "lemondás"?
- Mit ért a gyógyulás szón? Hány éve teljesen panasz- és tünetmentes?
- Jelenleg kell-e gyógyszereket szednie? Ha igen, mit? Jár-e orvosi ellenőrzésekre?
- Mennyit kért K.M.A. úr a csodatételért?
- Áll-e ön vagy családtagja bármilyen rokoni, üzleti, baráti kapcsolatban K.M.A. úrral? Esetleg ön maga K.M.A. úr?

Üdvözlettel: C.

Rab Nikol 2007.08.14. 07:30:16

Vágó Úrnak szeretném üzenni, hogy megsérti azokat az embereket , akik nem kuruzslók, és akik nem csak elkérik a pénzt, mikor közlik hogy vízér van az ágy alatt. Talán nem ártana azt sem tudni, hogy rengeteg képességekkel rendelkező ember PÉNZT NEM FOGAD EL. Nagyon sok ember gyógyult meg már úgy, hogy senki nem tudott segíteni rajta, csak egy gyógyító. Saját magam is elvégeztem REIKI tanfolyamot, és igenis nem szemfényvesztés, műkődik a dolog. Nem tudom milyen magyarázattal szolgálna azokra a dolgokra Vágó Úr, mikor például halottlátók információi alapján metalálják a rég eltűnt személyt, ott, ahol ő mondta. Lehetne még sok -sok példát felhozni, de feleslegesnek tartom, Én mindenesetre nem tartom etikus dolognak, hogy Vágó Úr olyan dolgokról mondja hogy nem létezik, amit bármikor megtapasztalhatna, csak az esélyt kellene megadni a szituációnak, és ehhez kallana megtalálni egy ténylegesen nem csaló tehetséges látót, gyógyítót, vagy mást. Nem szoktam minden orvost lehülyézni például, mikor félrekezelt, pedig nemegyszer előfordult. Attól még megadtam az esélyt a lekiismeretes orvosoknak, tehát nem általánosítottam. Ezt kérném csak Én is Öntől Vágó Úr, ne sértsen meg mindenkit. Köszönöm.

Mikrobi 2007.08.14. 08:19:07

Kedves Rab Nikol!

Tudna mutatni olyan embert aki minden kétséget kizáróan bizonyítani tudná különleges képességeit? Mert amikor tesztre kerül sor az ilyen emberek mindig kibúvót keresnek. Itt a fórumon is volt már ilyenre jó példa.

Álompolgár 2007.08.14. 09:50:12

A szkeptikusok pont azt állítják, hogy - a sok felelőtlen állítással szemben - a legtöbb esetben nincs bizonyíték a képesség meglétére.

Csak azt várjuk, amit a rendes gyógyászatnál is mindenki elvár: bizonyítékot. És a szubjektív élmények ott SEM számítanak bizonyítéknak.

Dr. Szemán Péter 2007.08.14. 14:41:00

Kedves Rab Nikol!

Orvosi kezelés, vizsgálat, műtét egy átlagos munkanapon százezrével történik az ország orvosi rendelőiben, kórházaiban. Ezek között egy-egy hiba becsúszik, ezekre kéthetente alapoz is a Fókusz egy-egy műsorblokkot. De ha az arányokat nézi, az orvosban azért lehet bízni, még a mai "reformos" időkben is. Közlekedési balesetek is vannak, de a (normális) emberek nem fix halálfélelemmel ülnek be reggel az autójukba.

A másik, hogy ha az egészségügy most a pénzhiány és a minisztérium ámokfutása miatt nehéz helyzetben is van és emiatt akár több a bizonytalanság, az még nem kérdőjelezheti meg a tudományos, szakmaiság, mint elvi irányvonal helyességét a szélhámos feltalálok, önjelölt varázslók hasznára.

Az olyan "érveken", hogy ismerek sikeres halottlátót, vagy lemondtak róla a gonosz orvosok de a mágus meggyógyította, majd mindezt azzal a tudományos ténnyel támasztja alá, hogy önt is félrekezelték, hát, elgondolkozok. Amikor pedig azzal a primitív közhellyel igyekszik objektívnak látszani, hogy de "vannak lelkiismeretes orvosok is", akkor már kifejezetten kacaghatnékom támadt.

Dr. Szemán Péter 2007.08.14. 14:56:46

"Talán nem ártana azt sem tudni, hogy rengeteg képességekkel rendelkező ember PÉNZT NEM FOGAD EL."

1. A többségre sajnos egyáltalán nem ez a jellemző, hanem simán elkéri a pénzt, sőt nem is keveset. Egy barátomnak két hónappal a halála előtt egy ilyen varázsló a pulzusát jó pénzért megtapintva azt állította, hogy most "elűzte belőle az összes rákot". Egyébként megdöbbentő, hogy józan gondolkodású embert mennyire kiforgat magából a betegség, és hogy ezt gonosz (igen, ezek azok, mert visszaélnek a bizalommal!) emberek mennyire lelketlenül kihasználják.
2. Van egy olyan réteg is, aki PÉNZT nem fogad el, mondja ájtatosan, mert ő csak segít. De ADOMÁNYT azért bőven elfogad, sőt elvár.

Az 1 és 2 pont tagjai normálisak, csak éppen kapzsi, pénzéhes emberek, akik üzletet csinálnak más bajából.

Van egy 3. pont is, akik jóhiszemű emberek, csendes elmebetegek, szentül hiszik, hogy őket pl az UFO-k különleges képességekkel ruházták fel, és az a küldetésük, hogy gyógyítsanak. Ezek sem hasznosak azonban a beteg számára, mert segíteni nem tudnak, viszont a beteg értékes időt veszt, amin akár a lehetséges gyógyulása múlik. Ha valaki daganatos beteg, nem mindegy, hogy meddig növeszti magában a daganatot, mikor történhet meg a műtét és az orvosi(!) kezelések.

Rab Nikol 2007.08.17. 08:09:10

Nagyon csípem mikor a kis " hülyéket", vagyis bennünket, akik hiszünk bármi olyanban amit megtapasztaltunk, elmebetegnek titulálnak. Én 15 éve küzdök fejfájással, és egyetlen orvos sem segített rajtam. Olyan fejfájást tetszenek elképzelni, mikor az ember már olyan pokoli kínokat él át, hogy inkább már meghalna, csak legyen vége. ( nekem is megfordultak a fejemben ilyenek, holott szerető férjem, gyermekem van, akik imádnak, vétek lenne eldobni az életet. ) Az ellenségemnek nem kívánom azt, amiket Én már átéltem. Mi segített rajtam? Az hogy megtanultam kezelni magam a módszerrel, amit tanultam, és ha még több időm lenne magamra( a napjaim rengeteg adminisztratív munkával, számlázással telnek ), és minden nap alkalmazhatnám a tanultakat,SOHA DE SOHA nem fájna a fejem. MŰKŐDIK, ÉS ÉN EZT MEGTAPASZTALTAM. ELISMERTEM HOGY VANNAK KURUZSLÓK, NEM ?!?AKKOR SEM SZABAD ÁLTALÁNOSÍTANI!!!!!!Rengeteg lap, köztük NEVES LAPOK , mint IDEÁL, VAGY TERMÉSZETGYÓGYÁSZ, írnak nagyon neves gyógyítókról, akik betegeket gyógyítottak meg, és de érdekes , egy fillért soha nem fogadnak el. Az orvosok sem kevés pénzt fogadnak el, és csak akkor tudnak segíteni, ha konkrét probléma van, eltörött a kezem, begyulladt a vakbelem. Velem a világ összes gyógyszerét megetették már, vagy 120 orvos látott a 15 év alatt, és SENKI DE SENKI nem tudott segíteni a fejfájásomon, míg magamon nem segítettem. Vannak nagy nevű és képességű emberkék Magyarországon, mint például Horváth Zoltán, és igen, kénytelenek pénzt elfogadni, mert ha a mindennapjait gyógyításra fordítja, valamiből neki is élnie kell, vagy vállaljon még más munkát mellette, a gyógyítás legyen hobbi? Az nem megy hobbi szinten, teljes embert kíván. A betegei gyógyultak, segít mindenkin, az orvosok meg irigykednek, hogy hoppá, megint elhappoltak egy beteget, most mi lesz velünk,? Mert tényleg van egy két lelkiismeretes orvos ( kacarásszon csak rajtam nyugodtan) de a többség, ( és ezt én a bőrőmön tapasztaltam !!!!!!!!!!) BETEGEN TARTJA A PÁCIENST, HOGY MINNÉL TÖBB BŐRT HÚZZON LE RÓLA! A férjem a fejét fogta, mikor ezt hallotta az orvosoktól: Hogy mire kell ez a másik gyógyszer? Ja, az az előző gyógyszer mellékhatására. Teletömtek gyógyszerekkel, amik teljesen tönkrevágták az immunrendszerem, de milyen jó, minden orvos keresett egy csomó pénzt hál istennek. Az orvosokat is lehetne kuruzslóknak nevezni, nem ? Ennyit erről , remélem egyszer eljutunk abba a stádiumba, mikor a természetgyógyászat és a különböző gyógyítás nem lesz kuruzslásnak kikiáltva, mert ez elég elszomorító. EGYÉBKÉNT NEM FOGOK VISSZAREAGÁLNI, NEM MEGYEK BELE VÉG NÉLKÜLI VITÁKBA. MÉG ANNYIT, HOGY NEKEM IS VOLT TESTELHAGYÁSOS ÉLMÉNYEM, UGYANIS A RENGETEG GYÓGYSZERREL MAJDNEM MEGÖLTEK, ÉS ELÉG HOGY ÉN MEGÉLTEM ÉS HISZEK BENNE, DE MAJD EGYSZER ÖNÖK IS TAPASZTALNAK DOLGOKAT, ÉS AKKOR MEGVÁLTOZIK AZ ÉLETÜK. MINDENKINEK KÍVÁNOK MINDEN JÓT, ANNAK ELLENÉRE, HOGY ELÉG LEKEZELŐ A STÍLUS A PORTÁLON.

bolhabetu 2007.08.17. 09:29:42

Ehhez szóljak hozzá?

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2007.08.17. 09:45:43

Kedves Rab Nikol!

Hozzászoktunk már az ilyesmihez; nos ön is félreértett minket. Mi általánosítunk??? Éppen azt szeretnénk, ha nem lenne általánosítás és az alternatív orvoslás akár a saját maga által felállított szabványok alapján kilökné maga közül a sarlatánokat. Ez csak jó lenne, nem?

Téyn és való, hogy mi egyrészt úgy látjuk, hogy még csak kísérlet sincs az alternatív gyógyászok közt ilyen standard felállítására, másrész mi tényleg kicsit nagyobb részükről gondoljuk, hogy sarlatán, de ez a lényegen nem változtat.

E második megállapításom lehet, hogy nem is helyes. Amikor temészetgyógyással beszélek, akkor az általában úgy nyilatkozik, hogy rajta kívül minden más természetsgyógyász sarlatán. Szkeptikusabb, mint mi vagyunk!

Panta 2007.08.17. 11:24:46

Én meg találkoztam olyan orvossal, aki azt mondta a másikra, hogy az hülye, nem érti a szakmáját...

Azt hiszem egyszer találkozott Vágó úr egy auralátóval, akinek a teljesítménye meglepte..

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2007.08.17. 11:39:30

"Azt hiszem egyszer találkozott Vágó úr egy auralátóval, akinek a teljesítménye meglepte.."

Tényleg így volt. Miután kétszer beült a kütyübe, és az két teljesen különböző eredményt adott, István tényleg meglepődött.

De nem abban az irányban, ahogy te gondolod :)

Panta 2007.08.17. 11:56:32

Lehet, hogy Te tudod jól, én úgy hallottam, hogy nem ez volt a reakciója, hanem ez: hm...ez egész jó volt fiatalember. Egy Oszter Tamás nevü aura látóval találkozott.

Rigor 2007.08.17. 12:53:40

Például lehetne az alternatív/természetgyógyászoknál független kettős vakteszt, - így bizonyított hatásvizsgálat! Ettől még ez nem lenne konvencionális, hiszen nem végezte el az orvosi egyetemet, nem lett teljesen minden hatás belőve, a módszer/szer idő elő lett kiadva (nincs még túl a hosszú engedélyeztetési időn) de legalább az kiderülne hogy tényleg használ-e valamit, vagy teljesen átverés az egész.

Rab Nikol: ronda klimaxom nekem is volt, semmi nem használt, aztán egyszercsak teljesen magától elmúlt!!! Na ha pont akkor mentem volna el egy természetgyógyászhoz, vagy akkoriban jártam volna, nyilván azt a hibás következtetést vonom le hogy ő segített. Szóval ezekkel csak óvatosan. Többek között ezért is lenne fontos a hatásvizsgálat hogy pontosan meg tudjuk mondani a valódi ok okozatot egy gyógyulás esetén.

Panta 2007.08.17. 13:23:34

Hm...amig egy orvos szét tudja tárni a kezét egy gyógyulás láttán és vakargatja a fejét, hogy mi lehet az oka, addig az ok okozati tényezők vizsgálata elég bizonytalan..

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2007.08.17. 13:34:45

Ahh, ja. Én is ott voltam, ez az X-Aknák című műsorunkban volt. Arra vonatkozott, István kijelentése, hogy Oszter Tamás nagyon intelligensnek és megnyerőnek mutatkozott. De állításai az auráról teljesen zavarosak voltak. Tehát a személyiségéről nyilatkozott István.

Panta 2007.08.17. 13:57:59

Ezzel nem tudok vitatkozni. Ő másképp meséli:-)
Azt is mondta, hogy egy fizikussal
( veled?) is vitázott és..hát Ő nyert:-)

Rigor 2007.08.17. 14:11:03

Panta: a különbség hogy az orvos szét tudja tárni a kezét, és vakargatni a fejét a természetgyógyász pedig azonnal üvözült képpel harsogja: én tettem!!!!! segített a módszerem! Az enyém! nem más!

Panta 2007.08.17. 14:37:16

Előítélet:
Általában oly gondolat, melyet valamely dologról, anélkül, hogy igazán megvizsgáltuk volna, gondolunk, amelyet tehát rendszerint más valakitől, környezetünktől, szüleinktől, a kortól készen veszünk át, s amely főleg öntudatlanul él lelkünkben, de -mint ezek az öntudatlan alapjai gondolkodásunknak többnyire - annál erősebb s nehezebben kiirtható.
:-)

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2007.08.17. 15:00:30

Panta! Tudod mit, megkérem, hogy ő válaszoljon erre. De velem, mint fizikussal nem vitatkozott, mert én biológus vagyok.

Panta 2007.08.17. 15:18:01

Bocs, mivel nem ismerlek, nem tudtam kivel vitázott ezért tettem oda a kérdőjelet. Mivel a műsort sem láttam, csak azt írtam le, amit a Tamástól hallottam. Ha nem úgy történt ahogy elmesélte , akkor azért volt jó "tollat" ragadnom, hogy ezt tisztázzuk

Rab Nikol 2007.08.20. 07:05:14

Még egy dolog, ami eszembe jutott, anélkül hogy reagálnék a hozzászólásokra. Mit szólnak a szkeptikusok a pránaevőkhőz( fényevők), akik nem esznek és isznak éveken át, csak a napfényből táplálkoznak? Nem fogyasztanak semmit stikában, vállalják a megméretetést, bizonyítottak mikor a nap 24 órájában őrzés mellett nem fogyaszthattak semmit, hónapokat éltek ellenőrzés alatt, ez azért elég bizonyíték arra, hogy ők elértek egy olyan szellemi tudatot, hogy ellentmondanak azoknak a tényeknek, miszerint folyadék nélkül csak napokig, élelem nélkül csak negyvenegynéhány napig élünk.Amerikában létezik olyan pránaevő, aki 15 éve nem vett magához ételt-italt, mégis él. Akkor ez mi,HA NEM CSODA?

Rigor 2007.08.20. 15:21:51

Rab Nikol:Ez nem ebbe a topicba való, itt már kitárgyaltuk a pránaevő témát:
szkeptikus.blog.hu/2007/05/21/pranaevok

David copperfield átment a kínai nagy falon mi ez ha nem csoda? Hát trükk, vagy ha nem mondta volna azt hogy trükk akkor már átverés.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.08.22. 14:51:56

Szomoruan látom, hogy a "Jelentsük fel őket!" Vágó által indított mozgalom folytatódni akar.

Működne az egy valódi jogállamban és valódi demokráciában, hogy a biróság vizsgáljon meg egyes eseteket, de nem hazánkban.

Nálunk a biróságok is éppen ugyanolyanok, mint jellemzően a társadalmunk.

- kettős mércével mérnek
- korrupció elég erős
- nincs megfelelő civil kontroll
- a birák többsége képzetlen és hagyag
- hökömcirkusz a legtöbb eljárás

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2007.08.22. 15:12:11

"Szomoruan látom, hogy a "Jelentsük fel őket!" Vágó által indított mozgalom folytatódni akar."

Hol "akar folytatódni"? Én inkább azt látom, hogy mi leszünk feljelentve; de állunk elébe.

Zita 2007.09.24. 15:33:36

Kedves Hraskó Gábor!

Akkor ezt mivel magyarázod?

Vágó István, TTT - Szkeptikus Társaság, cseberből vederbe
vilagnezet.blog.hu/2007/09/24/miert_ne_irj_a_szkeptikus_tarsasag_blogj

"Vágó és csapata nem parttalan purparlét kíván folytatni – a jelenleg pár tucat tagot számláló társaság bíróság elé kívánja citálni az általa sarlatánnak minõsített misztikusokat, feltalálókat, gyógyítókat. És például nemcsak a megfoghatatlan ezotériát vennék górcsõ alá, de a különbözõ hivatali engedélyek birtokában legálisan forgalmazott, alkalmazott termékeket, eljárásokat sem kímélnék."

Turulmadár 2008.06.06. 15:03:40

Kedves Vágó PIstabá!!!
Én nem tudom mit képzel ez a csaló,aki 8 évi legyen milliomost és azzal vihetethette haza a nyereményt akivel akarta
REcsken a helye!!

fraki 2008.07.09. 02:34:07

Te jó ég, erről az istendefiníciós hülyeségről senkinek nem esik le, hogy eleve barom megközelítés?

vilagnezet.blog.hu/2007/05/18/altalanos_isten_definicioja_fejlesztett_#c2739360

Z 2008.08.07. 03:11:15

Mennyi buta ember van itt. szkeptikusok és hiszékenyek egyáltalán. tisztelet a ritka kivételnek.
ne eszközzel tésztaszűrővel akarjátok bebizonyítani,hogy 10 liter vizet 99.99%ban arrébb lehet szállítani, csak mert az a tudomány,mert 5000 könyv útán ugy érződik.
Lehet rossz példa, de olyan dolgot megmagyarázni,ami még a tudomány számára is gyermekvipő szinten van (quantum fizika) egyelőre csak saját magunkon keresztül tudjuk. kevesebbek szerencsések, de akivel nem történt olyan ami "tuti" (mrt másnak igenis ne higgyünk) addig maradjunk már nyitottak, és ne mutogassunk szánalmas megmondó-Jani címkéket feltüzve azokra,, akik esetleg átéltek olyat,ami mondjuk igaz.

Igenis van valami ami nagybb nálunk és igenis van bennünk "valami" ami tudatos, és agy nélkül is tovább van,hogy hol meg azután mivan megtudjátok.

Tessék nyitottabb lenni szkeptikusan, magas I és EQ-val.

üdv és sok sikert,hogy ne csalokba meg illuziokba botoljatok...

Z 2008.08.07. 03:30:00


volt most 2008ban egy élményem ami bizonyítja azt amit fent írtam. (nekem és a legjobb barátomnak)
szerintem csodálatos dolog...

amugy ha egy ízig vérig szkeptikus, aki már betegre programozta az agyát "okosságokkal", ha látna valamit,ami real, hogyan reagálna?
kb ugy amit Ti csináltok kicsiben,csak azzal a különbséggel,hogy TI jogosan.

Eleve hülyeség ez a fórum, amikor annyi szélhámos és gyenge ember van aki itt bontogatja szárnyait,mert a netre nem kellenek.

Álompolgár 2008.08.07. 08:22:19

"volt most 2008ban egy élményem ami bizonyítja azt amit fent írtam"

Miért? Mit írtál? Az ég világon semmit sem állítottál az előző hozzászólásodban, amit az a bizonyos élményed (amit szintén nem osztottál meg velünk) bizonyítana.

Hát ez nem volt sok, Z!

ment_a_lista 2008.08.07. 08:39:14

Z, ne haragudj, de ezt a mondatot nem tudom értelmezni : "Eleve hülyeség ez a fórum, amikor annyi szélhámos és gyenge ember van aki itt bontogatja szárnyait,mert a netre nem kellenek." Lécci magyarázd.

2008.08.07. 10:14:43

Mi volt az élményed Z!

Z 2008.08.08. 00:27:58

Nem ugyan az nektek, ha azt írom,hogy volt egy élményem ami nekem bizonyítja,mint az ha kifejtem? a végeredmény ugyanaz.

Nyilván gondolom én van itt olyan ember,aki csak azt hiszi el amit lát. Én ilyen vagyok,magambol indulok ki, ergó minek írjam be? Meggyőzni nem győz meg senkit. Csak annyit írtam be, amennyinek még értelme van,hogy legyeteknyitottak egészségesen,és ha valaki addig eljut,hogy segiteni probál (legyunk pozitivak-tegyuk fel nem egy hiszékeny asszony aki utolso megsporolt pénzét valami szélhámosnak utlja át)- azt nem nyomjátok agyon,mindenféle nyakatekert száraz - szerintetek okossággal. Szerintem is okosság,mert a természet annyira precíz,hogy simán modellezzuk matematikával stbstb , de mégis megbánthattok vele embereket.

De leírom igazábol nekem semmibe nem kerül, azt kezdtek vele amit akartok:

neveket nem írok, csak azt ami élmény szempontjábol fontos:

Meghalt a legjobb barátom kishuga 2003-ban. Egynap átküldött nekem egy szöveget amit az ő emlékére írt. Már honapok ota nem foglalkozott ezzel a tragédiával annyira mint előtte, de most ujra neki kezdett. De azért elolvastam amit írt ebben a versben. éjjel küldte át msn-en amúgy. ebben voltak kidejezések, amik ésőbb fontosak lesznek: pl.:"fehér rózsa" illetve az hogy végig arrol irt a versben mennyir ehiányzik neki, és nem tudja elengedni, elfelejteni. Ezt a verset CSAK ÉN és CSAK Norbi látta. Senki más,mivel elég privát,meg késő is volt ugyebár.
Másnap reggel találkoztunk, aztán csörgött a telefonja és egy haver-nője volt akivel nem beszélt vagy 2-3 hónapja.
És a lényeg: ez a leány annyit tudott csak(!),hogy volt a barátomnak egy húga, aki meghalt és slussz. nembeszéltek erről SEMMIT. és nincs más közös ismerős akitől hallhatott volna valamit is(ez fontos).
tehát felhívta a barátomat amolyan elcsuklo hangon, nézett is rám furcsán miközben telefonált. szoval ez a lány ugy kezdte a beszélgetést,hogy nem tudom elmondjam-e,de elmondom ha akarod. És akkor ugy kezte,hogy kitalálhatom a hugod nevét?
Barátom: Találd,de miért érdekes ez, meg honnan tudod egyáltalán? (nem mondta neki soha, és ninc sközös ismerős ezért furcsállta)
X.
Barátom: hmm de honnan tudod?
és akkor elmesélte,hogy a hugával álmodott fehér ruhában, pontosan leírta hogyan nézett ki, fehér ruhában volt, fehér rozsával a kezében és bemutatkozott,majd kérte a kishuga,hogy adjon át a barátomnak egy üzenetet (ezt már zokogva mondta amugy,de már a barátomnak is könnyes volt a szeme):
Nem tudok mindig melletted lenni, de ha nagy baj van ott leszek. És előre nézz,mert a boldogság ott van.

Bár igazából azota se jobb a barátomnak,kb semmivel.

remélem nem felejtettem el semmit, és remélem lesztek annyira intelligensek,ha miattam nem legalább a kislány emléke miatt nem szoltok be!

Csak annyit kérek amennyit eddigis: legyetek szkeptikusak, de ne szélsőségesen. nem mintha most nem lennétek elég nyitottak,mert lehet h azok vagytok, de ha valaki nagyon keményen elhatározza magát, leéli a sokadik X-ét, nagyon nehéz világnézetet változtatni. Max remélni lehet,hogy az élet ugy hozza saját bőrünkön meg érzékszerveinken keresztül tapasztaljuk meg ugy,hogy nem találunk ráá magyarázatot olyat ami tudományosan megalapozott.
Azért tartom hülyeségnek az ilyen témájú fórumokat,mert nem érzem,hogy értelme lenne. én is most pl. "feltétlen szeretetből" írok nektek,nemazért mert félek attol,hogy nincs igazam, vagy tévedek valamiben nemtévedek, a tények,tények. tényleg csak miattatok írtam be és csak amiattatok áldozok az időmből,hátha kicsit több jóindulattal álltok azokhoz, akiknek más lapot osztott az élet /vagy a véletlen.
hali

Z 2008.08.08. 00:31:50

na elszoltam magam :) nem akartam nevet írni,vagy 5ször töröltem ki pedig, annyira automatikusanírtam. Mindegy :-)
és egy vers volt (mivel egy rap szövegről van szó, elnézést a pontatlanságért, nézzétek el nekem)
joccakát

kuangeleven 2008.08.08. 07:32:48

"Max remélni lehet,hogy az élet ugy hozza saját bőrünkön meg érzékszerveinken keresztül tapasztaljuk meg ugy,hogy nem találunk ráá magyarázatot olyat ami tudományosan megalapozott."

Az érzékszerveinken keresztül?
Mit tapasztaltál te? Mert abból, amit leírsz az derül ki, hogy semmit. Nem láttad, hogy a csaj tényleg azt álmodta-e amit mondott. Nem tudod, hogy megtudhatta-e vagy sem a lány nevét. Nem tudod, hogy nem a haverod másik haverja kérte meg a barátnőjét, hogy segítsen kilábalni a haverodnak a bánatából. Stb. Nem láttál semmit, pontosan annyit tudsz, mint mi.

ment_a_lista 2008.08.08. 08:02:41

"Azért tartom hülyeségnek az ilyen témájú fórumokat,mert nem érzem,hogy értelme lenne."
Már hogyne lenne, pld. te is leírtad itt mélyenszántó gondolataidat.

Annyiféle információ szerzési lehetőség áll a rendelkezésre, amit leírtál nem bizonyít semmi természetfelettit.

Rigor 2008.08.08. 08:33:47

Amúgy statisztikailag sem nagyon nagy kunszt pont akkor álmodni egy ilyet, jóval nagyobb esélye van mint egy lottóötösnek. Velem is történt hasonló, de ha jobban odafigyelek azt is észreveszem hogy nagyon sokszor úgy történik hogy valójában sokszor álmodtam hasonló jellegűt (ez a megálmodom valakinek a halálát) ami nem jött be. Sokkal többször mint ahányszor bejön, tehát valódi jóslásra gyakorlatilag teljesen használhatatlan, másrészt mindig lehet találni olyan apró körülményeket amik az álom létrejöttét valójában előidézték. (csak amikor valaki ennek az élménynek a hatása alatt áll hajlamos megfeledkezni róla, esetleg - akár nem tudatosan- nem is akar emlékezni).


Az álmokba pedig gyakran szövünk be olyan ingereket amik ébrenlétünk közben érnek minket.

A motívumokat tekintve adott a verset jó eséllyel mindketten ismerhették (hasonló ízlés stb. az pedig elég necces lenne hogy CSAK te és a barátod láthatta, tekinve hogy a versek azért publikusak szoktak lenni, feltéve hogy nem a barátod írta éppen akkor és csak neked mutatta), - de az is lehet hogy épp akkor ment körbe mailben, vagy került ki egy oldalra, ezért is idézte aznap a barát, és ebben az esetben jó eséllyel az exbarátnő is.

(egy kis rosszindulattal megtámogatva az a változat is elképzelhető hogy : msnhack log olvasás, és megható telefonhívással ex barátnő fel akarja melegíteni a kapcsolatot).

A vers megható motívumokat tartalmaz és ahogy kivettem kifejezetten az elmúlást elválást juttatja az ember eszébe.

Tehát amikor a barátnő olvassa, jó eséllyel jut eszébe az exe, illetve annak kapcsán ugye a kishúg. Ezt követően aludni tér, - innen már nagyon könnyű egy ilyet álmodni.


Én még azt sem hiszem amit a szememmel látok - kifejezetten szeretem a bűvészek előadásait:)

2008.08.08. 08:57:55

Ld. Prekognitív álmok fejezet

konyv.uw.hu/ostobasag.htm

Z 2008.08.08. 09:11:11

A verset a barátom írta és csak én láttam.
A telefon másnap reggel volt.
üdv

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása