Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Szeretnél-e angyallal beszélni?
Nos, ki ne szeretne? Meg lehetne kérdezni tőle, hogy érzi mostanában magát az Isten, milyen arrafelé az idő, tud-e valamit a jövő heti lottószámokról, és egyáltalán, mikor kerül megrendezésre a feltámadás? Ha tehát ilyesféle igényeid vannak, ma már – ellentétben az átkos időkkel – nem maradsz kielégítetlenül. Számos műhely, iskola dolgozik azon, hogy bárki számára megvalósulhasson az angyalhoz való szólás szabadsága, amelyet egy nemrég letűnt korban, más szólásszabadságokkal együtt tettek állami erőszakkal gyakorolhatatlanná. Na persze, itt a kapitalizmusban, e sajátos kommunikációs tréning oktatóinak sem adják ingyen a kenyeret, ezért e képesség megszerzését némi készpénz ellenében teszik lehetővé. Elvégre az angyal is áru, vagy valami ahhoz hasonló. Keressük fel tehát egy ilyen autentikus műhely honlapját, és nézzük a lehetőségeket: „Angyal I.
A tanuló megtudja, hogy kik is az angyalok, milyen szempontok alapján osztjuk fel őket "karokba", továbbá megtapasztalja lényüket és energiájukat. Megtanulják azt, hogyan lehet őket segítségül hívni, miként tudják őket inkorporálni, vagyis testükbe hívni.
Tanfolyami díj: 5.625 Ft. „
Vagyis az első kurzuson bemutatják nekünk az angyalokat, megtanuljuk, hogyan kell őket kari rang szerint szólítani, és vendégszeretően hogyan kell őket a testünkbe invitálni. És valóban, micsoda pazarlás, itt ácsorog körülöttünk ez a sok segítőkész angyal tehetetlenül, mivel mi még egy ócska kis inkorporációra se vagyunk képesek. Ez egyenesen a nemzeti alaptanterv megváltoztatásáért kiált. Azért szívesen belekukkantanék egy ilyen kurzus üzleti tervébe, vajon miért pont 5.625 Ft-ra jött ki az ár? Vajon milyen haszonkulccsal dolgoznak? Jár-e jutalék az angyaloknak a közreműködésért? Milyen járulékos kiadások merülhetnek fel? Angyalpor, aura köbméter, bioenergia számla?
Angyal II.
Még további tapasztalatot szerezhetnek a tanulók a tudatosan felépített meditációk által. Megélik azt, hogy az őrangyalok mindig az oldalunkon állnak, és segítenek bennünket életfeladatunk megtalálásában és megoldásában. Segítséget adnak abban, hogy megértsük a bennünket ért szenvedések értelmét. Különböző technikákkal még kiegészül az angyalhívások lehetősége.
Tanfolyami díj: 10.625 Ft.”
Ha az első kurzust sikerrel elvégeztem…tényleg, vizsga van? Mi a teljesítmény mércéje? Egységnyi idő alatt inkorporált angyalok száma az angyal aláírásával igazolva? Szóval ha az elsőn túljutottunk, nem torpanhatunk meg. Nos, itt végre megtanulom, hogyan beszélhetnék a saját őrangyalommal. Már régen szeretném ezt, mert őszintén szólva nem vagyok megelégedve vele. Legalább három olyan ajánlatot utasítottam vissza nagy ívűnek éppen nem mondható eddigi karrierem során, amelyet ha elfogadok, ma én vagyok a miniszterelnök. Vagy akkor mégis jól működött? Ezen kívül még néhány angyalhívási technikát is elsajátíthatok, ha esetleg egyes kelletlen, magát kérető angyal esetében az alaptechnika nem jönne be. Az ár kerek ötezerrel több, de az a kis 625-ös szabálytalanság továbbra is marad. Vajon melyik tétel végződhet pont 625-re a kalkulációban? Talán az átváltás miatt az angyalvaluta és a forint között?
Angyal tanári
A tanuló a beavatással megkapja az angyalok támogatását a tanfolyamok levezetéséhez. Ettől kezdve hitelesen tudja átadni mind azt az ismeretet és tapasztalatot, amelyre eddig szert tett.
Tanfolyami díj: 68.000 Ft.”
Ez szép. Ott ül az angyalok kara a tréning teremben mindjárt a flipchart mellett, éteri fény lengedez, valamilyen magasabb rangú angyal felemelkedik, és egy mezételen karddal (kardangyal) angyaltanárrá üti a boldog aspiránst. Az árat tekintve gondolom ez már olyan szint, ahol a mester egy szemvillanással el tud intézni egy angyalbehívást, és az angyal megtiszteltetésnek érzi, hogy őt választotta. Viszont az árból eltűnt a nyugtalanító 625-ös összetevő, jelezve, hogy ezen a szinten kicsire már nem adunk.
Mindent összeszámolva 84.250 forint szerintem nem nagy ár egy ilyen felsőbb kapcsolatért a mindenhatóság felé, arról már nem is beszélve, hogy ezentúl én is nyugodt lelkiismerettel szedhetek pénzt tudásom átadásáért más emberektől, hisz papírom van róla, hogy nem csalok.
De van egy jobb ötletem. Mivel én az embereket jobban ismerem, mint az angyalokat, ezennel meghirdetek egy tanfolyamot angyalok számára a következő szintekkel: Ember I., Ember II., Ember tanári. Az árat később ismertetem, meghallgatásához angyali türelmet fogok majd kérni.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr1137042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mocsokdream · http://negativ.blog.hu/ 2007.08.12. 23:26:41

Sziasztok!

Ha ezek a dolgok igazak lennének, akkor mindenki megadná azt kevéske pénzt, hogy kapcsolatot létesítsen egy angyallal. Meg persze a szervezők meg eleve nem kérnének érte pénzt, mert nekik már egy új angyalokkal teli életben lenne részük, ahol már semmi szükség sincs pénzre.

Néhány érdekesség erről a reiki.hu-ról (szerencsére röviden elmondják a hülyeségeiket, ezért végigolvastam):
1)A reiki a legkönnyebben megtapasztalható gyógyító energia.--- No comment. Legalább tennének hozzá valamilyen jelzőt, mert ha valaki belenyúl a 220-ba, akkor máris egy könnyebben tapasztalható energiát kap. Ezért a reikiért meg ráadásul fizetni is kell...
2)Dr. Mikao Usui a XIX. században fedezte fel újra számunkra.--- No tessék egy újabb megváltó. Milyen rendes ez az ember, hogy ÚJRA felfedezte nekünk. Sőt meg is osztja velünk a tudást... ha fizetünk.
3)Számunkre ez Isteni energiát jelent.---Elkezd keveredni a keleti és a nyugati vallási alap. A mostani világban mindenkinek elege van a kerszténységből, kell valamit újítani.

Ez a reiki az angyaloknál értékesebb lehet, mert 4 szint van, és a tanári szint 2000-rel drágább. Van könyv is, hogyan érd el a tökéletes harmóniát... Hajrá!

Pápa!

mocsokdream

Ropian 2007.08.13. 11:31:39

Szegény Usui, ha tudott volna ezekről az atlantiszi (!) angyalokról, biztos nem vesződik a reikivel...

tallian.miklos · http://republican.blog.hirszerzo.hu/ 2007.08.13. 20:59:10

Az a legkirályabb, ahogy ezek egymással veszekednek:

web.axelero.hu/t3t/reiki/raikp.htm

Merthogy aki ezeket a tanfolyamokat tartja, az nem valódi Reiki mester, mert nem tudja a beavatási családfáját dr. Usui-ig visszavezetni. Muhahaha.

Nyilván az ilyenek mögött egyrészt üzletszerzési okok állnak, másrészt meg ezek meg vannak győződve az egy, ámde szubjektív igazságról - azaz minden úgy van, ahogy ők gondolják. :)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.08.14. 10:29:26

Thomas Szász magyar származású amerikai pszichiáter írta: Ha te szólsz Istenhez, imádkozol; ha Isten szól hozzád; skizofrén vagy.

Ez angyalokra is igaz.

vilagnezet.blog.hu/2007/04/24/ha_isten_szol_hozzad_skizofren_vagy

Adrienn · http://www.hipofizis.hu 2007.08.28. 04:42:46

Klassz a cikk! Remélem ilyen szellemben lesz iromány a jóslásról is, hasonló téma.

Amidala 2007.08.30. 13:12:19

Én ebben a cikkben semmi szkeptikusat nem találok. Ez inkább gúnyolódás, mint kételkedés. Csodálkozom azon, hogy sok olyan ember van, aki szkeptikusnak vallja magát, mégis elfogultan, mindenféle tudományos megközelítés nélkül formál véleményt egy adott dologról. De akkor mit számít az, hogy melyik oldalon állsz: a hívők vagy a tagadók oldalán, ha nem tudsz tisztán gondolkodni, kérdezni. Mert egy igazi szkeptikus kérdez és nem gúnyolódik. Nyitott és kutakodik, de nem az önigazolását keresi, és nem a véleményéhez próbálja igazítani a világot.
Senki nem bizonyította be, hogy vannak-e angyalok, csupáncsak meghiúsította azoknak az érvelését, akik azt állítják, hogy vannak. Szóval... 50-50.

Mikrobi 2007.08.30. 13:37:30

Amidala, mindig az állítást tevőnek kell bizonyítani. Úgyhogy aki azt állítja, hogy léteznek angyalok az bizonyítsa!

gereb 2007.08.30. 13:48:59

Kedves Amidala!
Ha megsértettem volna érzéseidet, netán Te magad is angyal élménnyel bírsz, akkor elnézést kérek. Mindazonáltal el kell mondanom, a weboldal a pénzért árult bűnbocsánatot juttatta eszembe, vagyis mintha ők űztek volna gúnyt belőlem, néztek volna másokat és engem hülyének. Ha Te angyal volnál és én tudnék veled beszélni, mit tanácsolnál, pénzért tanítsam az embereket, hogyan kell ezt csinálni? Ez hitelteleníti őket, vagyis szerintem a kilógó lóláb esete forog fent. Arról nem is beszélve, hogy előbb vastagon be kéne bizonyítaniuk az angyalok egyáltalán való létezését. Első óra: tudományos angyalbizonyítékok.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.08.30. 13:53:33

Minden biztosan létezik valamilyen formában amiről tudomásunk van.

Micimackó is létezik. Ez tény.

Tehát a létezés szó spongyola használatáról kellene leszokni.

Problémák a fogalom körül: 1.Nincs pontosan definiálva az adott dolog, aminek a létezéséről döntést kellene hozni. 2.Nincs pontosan definiálva a hely, vagy a környezet, ahol az adott dolog létezését vizsgálnunk kellene. 3.Nincs pontosan definiálva a létezési forma. 4.Nincs pontosan definiálva az időintervallum, amiben a létezést vizsgálni kellene
Ezen dolgok pontos tisztázása és megadása nélkül értelmetlenség tudományos, vagy logikai alapokon vitázni, bárminek a létéről, vagy nem létéről. Az addig a szójátékok és látszatállítások értelmetlen világa.

ravens 2007.09.07. 20:41:51

Nem tudom, miről beszéltek - ezek mind kispályások. Mi az, hogy 6000 meg 1000 forint? Nemrég olvastam, hogy Norvégiában a koronaherceg húgicája nyitott meg Osloban egy ilyen angyalbeszélős központot. Tja, de a tanfolyam ára is "királyi" ill. hercegnői: 8800 Euró...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2007.10.02. 17:59:21

én amúgy voltam ilyen tanfolyamon, de a cikk állításával ellentétben kielégítetlenül maradtam

mondhatjuk tehát, hogy ismét egy hamis cikk jelent meg ezen a blogon

amúgy maga a tanfolyam (kezdő) nem volt nagy szám, és volt néhány ellentmondás is az előadásban (amikre ott, jólneveltem nem hívtam fel a figyelmet), de állítólag volt olyan, akin segített

Varga Endre 2007.10.15. 08:58:17

Magam is elég komolytalannak tartom az ilyen angyaltanfolyamokat, de ez a hozzászólás, az első, nagyon megragadta a figyelmemet:

Mocsokdream,
\"Ha ezek a dolgok igazak lennének, akkor mindenki megadná azt kevéske pénzt, hogy kapcsolatot létesítsen egy angyallal.\"

Egy szpektikus blogon legalább a szkepticikus megnyilvánulás legyen tudományos.

Vegyük sorra az egyes személyeket, akik kapcsolatba kerültek a tanfolyam hirdetésével és döntöttek arról, hogy befizetnek-e rá vagy sem, és mindenki úgy gondolkozik mint Mocsokdream fent:
Az első személy előtt a tanfolyam létszáma nulla, mivel még senki sem kapta hírül, hogy van ilyen tanfolyam.

1. személy: Mivel még nulla a létszám, nem jelentkezik, a létszám ezért továbbra is nulla.
2. személy: Mivel még nulla a létszám, nem jelentkezik, a létszám ezért továbbra is nulla.
3. személy: Mivel még nulla a létszám, nem jelentkezik, a létszám ezért továbbra is nulla.
4. személy: Mivel még nulla a létszám, nem jelentkezik, a létszám ezért továbbra is nulla.
5. személy: Mivel még nulla a létszám, nem jelentkezik, a létszám ezért továbbra is nulla.
6. személy: Mivel még nulla a létszám, nem jelentkezik, a létszám ezért továbbra is nulla.
7. személy: Mivel még nulla a létszám, nem jelentkezik, a létszám ezért továbbra is nulla.
8. személy: Mivel még nulla a létszám, nem jelentkezik, a létszám ezért továbbra is nulla.
9. személy: Mivel még nulla a létszám, nem jelentkezik, a létszám ezért továbbra is nulla.
10. személy: Mivel még nulla a létszám, nem jelentkezik, a létszám ezért továbbra is nulla.

Valljuk be, elég komolytalan ennek a 10 embernek a gondolkodásmódja, ha csak az alapján képes ítélkezni, hogy hányan ítélkeztek korábban kedvezően az adott dologról. :D Mivel csak azért nem jelentkezett senki a tanfolyamra, mert mindenki azt tartotta hitelesítő tényezőnek, hogy hányan jelentkeztek korábban.

gereb 2007.10.15. 09:49:31

Nem egészen értem, mi a logikátlan a Mocsokdream féle hozzászólásban. Ha ezek a dolgok igazak lennének, vagyis valóban lehetne valóban létező angyalokkal kapcsolatot teremteni, akkor ennek gyakorlata minden bizonnyal a nemzeti alaptanterv része lenne minden országban. Hiszen egy ilyen nyilvánvaló, és hozzáférhető gyakorlatot nem lehet titokban tartani, annak nyilvánvaló hatásai, könnyen demonstrálhatók lennének, mindennapi életünkre kihatnának. De amíg a hatás nem nyilvánvaló, pontosabban csak a hatás szubjektivizmusa nyilvánvaló, addig nem beszélhetünk tudományos megalapozottságról. Ettől függetlenül az egyes szubjektumok, tehát akik hisznek benne, és ennek megfelelően valamiképpen meg is élik ezt a hatást, miért ne jelentkezhetnének nagy számban az ilyesféle tanfolyamokra, gazdaggá téve így az általunk csalóknak tartott "angyaltanárokat"?

ostor 2007.11.01. 10:49:16

Kedves Anygyalógus tudósaim!
Angyal létezésére legjobb "bizonyíték" Bálám szamara, aki LÁTTA az angyalt. Ha egy "hiteles" bibliai szamár láthatta, akkor véleményem szerint, bármelyik szamár képes rá, akár Ti is!


is amig gazdája nem

ostor 2007.11.01. 10:49:53

Kedves Anygyalógus tudósaim!
Angyal létezésére legjobb "bizonyíték" Bálám szamara, aki LÁTTA az angyalt. Ha egy "hiteles" bibliai szamár láthatta, akkor véleményem szerint, bármelyik szamár képes rá, akár Ti is!


is amig gazdája nem

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása