„Ha negyven éve is a jelenlegi médiahálózat létezik, sosem leszek sikeres” - Uri Geller

Negyven évvel ezelőtt feltűnt egy Izraelben született, magyar-osztrák családból származó fiatalember. Szolgált katonaként, modellként is dolgozott, de a színpad is vonzotta, ezért bűvészként is fellépett. Határozottan állította, hogy kizárólag paranormális képességeit használja az előadások során. Pár év alatt igen felkapottá vált, tévéműsorokban bizonyította képességeit. Számtalan tudós vizsgálta, akiket lenyűgöztek hihetetlen eredményei. A világ a lábai előtt hevert, hírességek keresték ismeretségét, gazdag lett.

Manapság sokaknak feltűnt egy idős, de korához képest jó karban levő úr. Most éppen egy bűvészeket felvonultató, de azokat parafenoménnek beállító műsorral járja a világot. Tudományos labornak régen nem járt a közelében. Hogy vagyona pontosan honnan van, arról sokat sejtet, de keveset mond. Ő micsoda pontosan? Talán már ő sem tudja, mert képtelennek tűnik konzisztens választ adni az ezt firtató kérdésekre. Az egyetlen dolog, amit egyre hajtogat, hogy bízzunk magunkban, és végezzünk jó iskolákat, és hogy ne dohányozzunk.

Mi történt közben? Sok víz lefolyt a Dunán, a Temzén, sok dolog változott. Például megjelent az internet, és tömérdek jó és rossz dolog mellett erről az Uriemberről is rengeteg minden található rajta. Ha a nyelvi akadályokat leszámítjuk, sokkal több információ áll rendelkezésre, mint például húsz éve, amikor csak Geller magáról írott könyve volt támpont.

Uri és a tudósok

A makropszichokinézis [röviden makro-PK, tárgyak, anyagok szemmel látható befolyásolása, mozgatása az ismert fizikai törvényekkel nem magyarázható módon - a szerk.] kutatása a parapszichológiai kutatás egy ellentmondásos területe. A legtöbb kutatás ma a parapszichológiában hétköznapi emberek mint kísérleti alanyok bevonásával zajlik, ahol az észlelhetőség határán levő jelenségeket mutatnak ki, gondos statisztikai elemzésnek alávetve az eredményeket. A parapszichológia ezen vonulata is sok vitát eredményez, a blogon korábban két cikk is foglalkozott vele. Ez az irányzat az 1920-as években indult útjára, de már a 19. század közepétől folyt egyre szervezettebb formában a természetfelettinek gondolt jelenségek vizsgálata. De az erős, jól kimutatható hatások tudományos vizsgálata sok szenzációs kijelentés ellenére sem hozott eredményt. Az akkori spiritiszták rendre bűvészeknek, az őket pártoló tekintélyes személyek rendre naívnak bizonyultak.

Az úgynevezett makro-PK jelenségek vizsgálatának reneszánszát jelentették az 1970-es évek, amikor egy olyan jelenség tűnt fel, melynek nem voltak komoly előzményei: a fémhajlítás. Uri Geller első komoly pártolója Andrija Puharich, a parapszichológiai kutatással is foglakozó orvos és feltaláló volt. Ő vizsgálta először, és ő ajánlotta fel neki, hogy látogasson el Amerikába. Geller az ő révén ismert meg olyan tudósokat, mint Werner von Braun, a rakétatudós, illetve Edgar Mitchell, az űrhajós. Puharich révén jutott el végül Stanfordba, a Stanford Research Institute (SRI) nevű független kutatóintézetbe. Itt Russell Targ és Harold Puthoff vizsgálta őt heteken keresztül. Targ és Puthoff mindketten fizikusok, szakterületükön, a lézerfizikában komoly tekintélynek számítottak.

Gellert 1972 novemberében vizsgálták először. Mindmáig ez az a vizsgálat, amit a legtöbbet emleget Uri. A tesztek során készített videókból egy félórás összefoglaló film született (tizennégy órányi nyersanyagból, ami viszont nem lett publikálva), ami még Geller honlapján is elérthető, tehát bizonyosan elégedett azzal, ami ott történt. Emellett készült egy rövid beszámoló is a Journal of Parapsychology folyóiratba, mely öt pontot emel ki a kísérletből. A később a Nature-ben megjelent cikkükben egy későbbi, 1973 júliusában végzett kísérletet részleteznek; akkor már csak a dobókockákkal végzett kísérletet tartottak említésre méltónak ebből a sorozatból.

A filmek elérhetőek a YouTube-on, valamint Uri Geller saját honlapján is, és szövegük egy részének átirata is elolvasható.

A filmen látható kísérletek, és a velük kapcsolatos megjegyeznivalók:

1. Telepátia. A film elején egy nem kontrollált teszt látható. Itt Uri gondol egy számot, amit telepatikusan elküld az egyik jelenlevő tudósnak, aki azt megpróbálja kitalálni, és felírni egy papírra. Mivel itt Geller kontrollálta a körülményeket, ezért ezt nem vették figyelembe, és nem is publikálták írásban, a filmen mindenesetre szerepel kis színesként. Ez, abban a formában, ahogy a filmen látható, egy mentalista alaptrükk, ahol a mentalista nem talál ki semmit, hanem csak lelesi, hogy a „vevő” mit ír fel a papírra. A toll mozgásának követése fontos képessége egy mentalistának, látszólag eltakart szemmel is. Az mindenképpen érdekes kérdés, hogy Puthoff és Targ miért nem kísérelte meg ellenőrzött körülmények között tesztelni Gellert telepatikus adóként, vagy ha megtette, az miért maradt titokban. A pszí-hatásokról sok mindent lehet feltételezni persze, de az is bizonyos, hogy adóként egy mentalista bűvésznek nagyságrendekkel rosszabbak az esélyei megfelelően kontrollált körülmények között, mint vevőként. Az még érdekesebb kérdés, hogy miért tesztelték tovább Gellert, ha bűvészmutatványokhoz folyamodott. Geller ottléte alatt százdolláros napidíjat és teljes ellátást kapott. Ha pedig nem ismerték fel, hogy ez egy bűvészmutatvány, akkor vajon mennyire volt komoly azon kijelentésük, hogy a tesztek előtt és során konzultáltak bűvészekkel, akiket Geller igyekezett minden eszközzel távoltartani a kísérleteken való személyes jelenléttől? Úgy tűnik, Puthoff és Targ, bár nem voltak Geller feltétlen hívei a tesztek kezdetén, de a „kísérletező”-hatást, mint magyarázatot a paranormális jelenségek bizonytalan természetére, teljesen elfogadták. A kísérletek során alig engedtek oda külső szemlélőket, annak ellenére, vagy éppen azért, hogy jelentkezőből túlkínálat volt. Egy háromtagú bizottságot, melyet a Védelmi Minisztérium bízott meg, mindenesetre fogadtak, és egy néhány órás bemutatóra sor került. A bizottság tagjai között volt Ray Hyman pszichológus és amatőr bűvész is. A bizottság egy rövid napot töltött ott, több különféle bemutatót megtekintve. Egyértelmű véleményre nem jutottak Gellerrel kapcsolatban, de a bemutatott jelenségeket bűvésztrükkökkel reprodukálhatónak tartották, és nem voltak elégedettek az alkalmazott kontrollal. A különösen Hyman által hangoztatott kifogásokra azzal reagált Puthoff és Targ, hogy ez nem a hivatalos tesztek része volt, hanem csak bemutató, egyébként ők nagyon szigorúan veszik a saját, éles tesztjeiket. Megnyugtatóan hangzik.
   
   
2. Képreprodukció. Itt csak egyetlen tesztet hajtottak végre valódi kettős vaknak mondott körülmények között. Előre elkészítettek képeket, amiket borítékba zártak, amihez illetéktelenek nem férhettek hozzá. Ezekből választottak véletlenszerűen. Általában az adó egy másik szobában megnézte a borítékba zárt képet, visszazárta a borítékot, majd a borítékkal a kezében leült Gellerrel szemben, aki vette az adást. Az esetek 80 százalékában ez egyértelműen sikeres volt, míg 20 százalékban Geller meg sem próbálta reprodukálni a képet. Az, hogy fél évvel később jobban kontrollált körülmények között csak ezt a fajta kísérletet ismételték meg, azt jelzi, hogy az eredménnyel önmagában elégedettek voltak, de a körülményeket mégsem érezték megfelelően kontrolláltnak. Az adó, a vevő és a boríték egy szobában tartózkodott, ami a legkevésbé sem kettős vak protokoll. Annyi bizonyos, hogy a fél évvel későbbi, alaposabb vizsgálat rajzai messze nem voltak ilyen meggyőzőek, mint az ebben a kísérletben készített rajzok, illetve még gondosabban tervezett körülmények között Geller kudarcot vallott akkor. Érdekes volt az a próbálkozás, ahol egy szemüveget rajzolt, de nem jött rá, mi van az ábrán, az elforgatva jelent meg a rajzán mint absztrakt geometriai forma. Ez persze magyarázható a pszí örökké változó természetével. Hol egy fel nem ismert geometriai forma jön át, hol pedig épp ellenkezőleg, egyértelmű formák helyett egy asszociáció a kép témájáról. (A későbbi tesztben volt ilyen is.) De ha szabad egy eretnek hipotézist felvetni, Geller lehet, hogy a valódi szemével valami módon mégiscsak látta valahogy az ábrát, csak éppen rossz szögből, és nem ismerte fel. (Egy hasonló bemutatót tartott mostanában a Sláger Rádió vendégeként, ahol egy gitárt rajzolt egy mentalista trükk részeként, ahol a kép a jelenlétében készült, amíg állítólag „elfordult”. Nem ismerte fel, mi az, de jól lerajzolta a körvonalait.) A videón összefoglalásként megmutatják az albumot, amely a képeket és Geller reprodukcióit tartalmazza. Itt szerepel egy olyan kép is, ami egy újságkivágás alapján készült, és egy külső „konzultáns” hozta az SRI-re a kisérőszöveg szerint. Ez a konzultáns Van de Castle volt, Hyman bizottságának az egyik tagja, a kép a nemhivatalos, utólag bemutatónak mondott tesztek során készült, nem a szokásos protokollal. A látogatásról szóló leírásból sok minden kiderül erről a képről. Geller több mint félórát töltött a kép érzékelésével. Ezalatt Van de Castle, az adó elvonult vele együtt egy külön szobába. Nem volt jelen sem kamera, sem magnó, sem harmadik megfigyelő. Csak Geller és Castle. Van de Castle Geller kérésére hosszú időn át lehunyta a szemét, míg Geller körülötte mászkált és próbált ráhangolódni a borítékra, mely az asztalon volt Castle könyöke alatt. Ez semmiképpen sem egy komoly, tudományos protokoll. Castle állítása szerint Geller csak a képen látható alakot rajzolta le végül, a szeméből jövő könnyeket nem. A filmen látható reprodukción viszont az is szerepel. A kép szerepeltetése a hivatalos jegyzőkönyvben sok kérdést felvet a többi képreprodukciós próbálkozás valódi körülményeiről. A Hyman-féle bizottság látogatásának leírása elolvasható.
   
   
3. Elrejtett tárgy megtalálása. Urinak 14 alkalommal kellett megtalálnia fémhengerekben objektumokat, amit előzőleg valaki elrejtett az egyikben, majd elhagyta a termet, mielőtt Gellerék beléptek. Öt esetben mágnest, öt esetben fémgolyót, két esetben vizet. Geller mindegyikben sikeres volt. Amikor papírba csavart fémgolyót, illetve egy cukorgolyót kellett megtalálnia Geller tippelés nélkül passzolt. Erről a kísérletről mindenképpen több videófelvétel készült, mint a későbbi kockadobálásról, mégsem ezt említik a Nature-cikkben. A kritikusok sem sok szót ejtenek róla, annyi bizonyos, hogy a felvételen látszik, hogy a protokoll kellően laza volt ahhoz, hogy a dobozok hol az asztalon, hol a földön legyenek. Arról sem esik szó, hogy milyen eszközökkel (paranormális erőkön kívül) lehet esetleg kinyitás és érintés nélkül „megérezni”, mi van egy dobozban, és védekeztek-e ilyen csalási lehetőség ellen. Vagy elégnek gondolták, hogy Geller nem érintheti a dobozokat.
   

4. Egy dobozba zárt dobókocka felső lapján levő szám kitalálása. Ez az a kísérlet, amit később a Nature-ben publikált cikkben is említenek röviden. Állításuk szerint tíz próbálkozás volt. Ebből Geller nyolcszor tippelt és talált, kétszer passzolt. Az eredmény statisztikailag szignifikáns, ahogy megjegyzik, de ez csak azt jelenti: kicsi az esély, hogy véletlen találgatásról van szó. Viszont a filmen mindössze másfél perc szerepel erről a kísérletről. Ebben mindössze egy rövidre vágott próbálkozást látunk, ahol Geller passzolt, csak tippelt, de azért talált. A találat viszont nem számított bele a végső értékelésbe. Így semmilyen képet nem kapunk arról, hogy az éles próbálkozások milyen körülmények között zajlottak. James Randi a könyvében egyenesen azt állítja, ilyen film nincs is, mivel azok a tesztek az operatőr távozása után zajlottak. A Nature-cikkben kifejezetten azt írják, hogy a dobozt a rázás után egy asztalra tették, míg a felvétel szerint ehhez nem ragaszkodtak, hasonlóan a fémdobozos tesztekhez. Ugyancsak felmerült egy körmönfont „high-tech” csalás hipotézise is a dobókockás teszthez kapcsolódva. Ugyanis létezik sokféle buherált kocka, köztük olyan, amelyik beépített rádióadót tartalmaz. Ehhez persze Gellernek a saját kockáját kellett volna valahogy kicserélni a Stanford kockájára. Megint csak feltevések, amin sokat segítene, ha tudnánk, hogy például a tesztekben megjelölt kockát alkalmaztak-e.
   
   
5. Egy üvegbúra alá rejtett mérleg megmozgatása. Itt Geller olyan rövid idejű eltéréseket ért el, amelyeket a kísérletezők nem tudtak más módszerrel reprodukálni. Évekkel később Randi kritikájára válaszolva azt állították, hogy Geller nem zavarhatta a berendezést, mert az távol volt tőle, és folyamatosan figyelték. Nos, a regisztráló berendezés közvetlenül az asztal mellett volt a film és fotók tanúsága szerint.

6. Egy mágneses-térerősség-mérő befolyásolása. Geller többször is képes volt rá, hogy mágneses teret hozzon létre vagy megzavarja a műszert valami módon. Ez állítólag nem volt korrelációban a kezének mozgásával, mindenesetre nem derül ki, milyen eszközökkel próbálták reprodukálni a hatást, hogy a csalás lehetőségét minimálisra csökkentsék.
   
   
7. Egy iránytű mozgatása. A felvétel tanúsága szerint Geller egy kis iránytűt mozgat, úgy hogy a kezét fölé viszi. Itt Gellert a mérés előtt megvizsgálták egy magnetométerrel, hogy nem rejtett-e el egy kis mágnest. (A Hyman féle bizottság beszámolóiban nem esik szó arról, hogy ezt a jelenlétükben megtették volna, kérdés, hogy ez az ellenőrzés folyamatos volt, vagy csak egyszer egy nap, vagy még annyi sem.) Később rájöttek, hogy a hatás egy kis fémdarabbal is elérhető, amit így egyáltalán nem lehet kimutatni. Ezért ezt a részt utólag teljesen elvetették a nem megfelelő protokoll miatt. Azért a filmen látható, mindannyiunk okulására.
   
   
8. Kanálhajlítás. Ebben a részben Geller meghajlított egy kanalat, de az elkészült videófelvétel alapján Puthoff és Targ képtelen volt eldönteni (!), hogy kézzel vagy más módon hajlította meg kis mértékben a kanalat. A kanálhajlítás Uri Geller emblematikus képessége, ezzel lett híres. Targ és Puthoff fizikusok voltak, a saját területükön kitűnő szakemberek. Ez alapján azt várnánk, hogy elsődlegesen Uri pszichokinetikus képességeivel kapcsolatban lesznek érdemi eredményeik, és az ESP képességek tesztelését meghagyják az ebben sokkal jártasabb pszichológusoknak. Ennek pontosan az ellenkezője történt. A videón egy megvágott, tehát nyilvánvalóan hosszú kanálhajlítást látunk, ahol Geller szorgosan dörzsölget egy kanalat, ami végül 20-30 fokos szögben elhajlott a kezdeti állapothoz képest. Viszont a rendelkezésre álló felvétel alapján nem lehetett eldönteni, hogy paranormális erő, vagy ügyes mikromanipuláció eredményéről van-e szó. Puthoff és Targ, akik az ESP vizsgálatokban, a számukra nem szakmába vágó területen alkalmazott protokolljaikat utóbb hevesen védték, a számukra otthonosabb területen képtelenek voltak még maguk számára is meggyőző protokollt találni. A kamerán kívül semmi módon nem regisztrálták a görbítés menetét, a kanálra ható erőt. Nem próbálták anyagszerkezeti vizsgálattal tisztázni a görbületet előidéző hatást. A felvételen még láthatunk további elgörbült fémtárgyakat is, köztük olyanokat, melyek sokkal látványosabb változáson estek át, amelyet sokkal nehezebb lenne puszta kézzel előidézni. Viszont, hogy ezek a görbítések hogyan zajlottak, arról filmfelvételt nem láthatunk, pedig azt állítják minden folyamatosan filmezve volt. Geller a könyvében említést tesz egy tesztről, ahol egy víz alatt levő fémgyűrűt hajlított el, amit egy ultrahangos készülékkel figyeltek közben, ami így elmondva sokkal érdekesebb mérésnek tűnik. A filmen semmi ilyesmiről nincs szó. Ez a rész mindössze azért szerepelt a filmben, hogy további érdekes kutatási területekre hívja fel a figyelmet, de még így is nehéz komolyan venni. Annyi bizonyos, azokat a további kutatásokat ők nem végezték el.

Mivel egyik esetben sem volt az alkalmazott protokoll kellően szigorú, (illetve abból, ami publikus, ezt gyakran képtelenség is érdemben értékelni), így további tesztek mellett döntöttek.

Később, 1973 nyarán került sor arra a tesztre, amely az 1974-ben a Nature-ben publikált, Information transmission under conditions of sensory shielding (Információátvitel érzékszervi árnyékolás mellett) című cikk gerincét alkotta (egy másik változat is olvasható, és elérhető egy napló is a hét nap eseményeiről). Erről a tesztről nem készült videófelvétel.

A kísérlet hét napig tartott, ennek során Gellernek rajzokat kellett reprodukálnia, úgy, hogy távolba látással meglátja, mi van rajtuk. A hét nap alatt 13 rajzra került sor, naponta maximum kettő-háromra, ami nem tűnik rohamtempónak, bár Puthoff és Targ állítja, hogy több rajz esetén is gyors, azonnali benyomásokról számolt be Geller. Ráadásul a tévében mindig olyan könnyen megy neki.:)

A képek, amiket Geller a kísérlet során rajzolt (response), és az eredetik (target) [a képekre kattintva nagyobb változat is megtekinthető - a szerk.]:

Az eredmények kiértékelése és a kísérlet megbízhatósága tulajdonképpen napjainkig tartó vita tárgya, egyrészről Puthoff és Targ, másrészről a kritikusok, különösen James Randi között, aki Puthoffot és Targot a pszí Stan és Panjának titulálta nemes egyszerűséggel.

Az eredmény Puthoff és Targ szerint: Geller a 13 rajzból háromnál passzolt, és nem is próbált semmit rajzolni. Ahol rajzolt, ott Puthoff és Targ hét esetet tekint ránézésre többé vagy kevésbé sikeresnek. Később az egyes menetekhez kapcsolódóan készített rajzokat, illetve rajzcsoportokat (!) egy független, a cikkben meg nem nevezett ítészekből álló bizottságnak adták át, mely mind a tíz célrajzot jól párosította a Geller által készített rajzokkal, rajzcsoportokkal. Puthoff és Targ tehát úgy vélik: 10 próba mind sikeresnek tekinthető kisebb mértékben. Ez alapján úgy ítélték meg, hogy igazolt egy, a jelenleg ismerteken kívül létező információs csatorna létezése az ember és környezete, illetve elme és elme között.

A kritika nem volt ilyen optimista az eredményekkel kapcsolatban, a következő főbb szempontok merültek fel:

1. Az első tíz kísérlet során egy duplán szigetelt szobát alkalmaztak. Ebbe legtöbbször Gellert zárták be, míg a rajz egy szomszédos szobában volt egy falra feltéve. Néhány tesztben szerepet cseréltek, a rajz volt bent, Geller kint. A szobáról adott leírást sokan kritizálták, amiért lehetne részletesebb, fotókkal, alaprajzzal, filmmel. Amíg Geller rajzolt, nem készült róla videófelvétel, nem volt folyamatosan felügyelve, egyedül volt a szobában. A legfontosabb pontja a kifogásoknak egy lyuk a falon. A lyuk, ami abba a szobába vezetett, ahol a rajz volt az esetek zömében. Így Geller hallhatta, sőt akár láthatta is, ami a szomszéd szobában történt, akár speciális eszközöket igénybe véve. Utóbb Puthoff és Targ minden ilyen feltételezést elutasított, mondván, hogy ők tudják a dolgukat, ellenőrizték a szobát, és nem volt lehetséges kémkedés, a lyuk be volt tömve kábelekkel és vattával,stb. Videófelvételek híján utólag nehéz lenne megtudni, Geller próbálta-e használni a lyukat bármire is. Charles Rebert, az SRI egyik pszichológusa például azt állította, hogy a legsikeresebb kísérlet során úgy látta, Geller oldalán egy kis vatta ki van piszkálva a lyukból.
   
   
2. A kísérletek során végig jelen volt Geller barátja, jobbkeze és asszisztense, Shipi Shtrang, aki annak idején Izraelben is beépített segítője volt, amíg szórakoztató bűvészként tevékenykedett. Ott volt Hanna Shtrang is. Róluk semmilyen említés nem történik a Nature-cikkben, csak később a kritikusok csitítására ismerték el jelenlétüket, de hangsúlyozták: nem látták a képeket. Még jó, hogy nem, az lett volna a szép, ha a kezükbe adják egyenesen. Mindenesetre Shipi Shtrangnak sokkal szabadabb mozgása volt, mint a szobába zárt Gellernek, így is sok mindent hallhatott, egyes tesztekben egyenesen Geller mellé rakták a szobába, hogy teszteljék hogyan hat Gellerre a jelenléte. A tesztekben segítőként részt vett Jean Mayo bölcsészdoktor is. Róla sincs említés a Nature-cikkben, pedig neki valamivel több feladat jutott, mint Shipinek: ő készített el több rajzot is. Mayo Geller feltétlen híve volt, ez kiderül egy leveléből is. Ha nem is volt beépített ember, az ő révén sokkal könnyebben kiszivároghatott információ az elkészült rajzokról, s nem feltétlenül az erősebb pszí képességei miatt.
   
   
3. High-tech kémkedés, mint hipotézis. Puharich, Geller segítője feltaláló volt, akinek a nevéhez számos találmány fűződik. Speciális miniatűr hallókészülékek, illetve a legérdekesebb: egy fogba építhető mini rádióvevő. Amennyiben ellátta Gellert ilyen eszközökkel, akkor sokkal könnyebb dolga volt. Bár Geller egy árnyékolt szobában, illetve később egy Faraday-kalitkában volt, de egy rádiórendszert ez nem árnyékolt volna le kellően. Miért tett volna ilyet Puharich, amikor pontosan ő fedezte fel Geller képességeit? Puharichnak igen bizarr, kvázi-vallásos hiedelmei voltak. Meg volt győződve, hogy Geller ereje egy Hoova nevű bolygóval, és az onnan jött idegenekkel van kapcsolatban. Ezért Geller képességeinek elismertetése igen fontos lehetett a számára. Geller a könyvében beszámol arról, hogy Puharich többször hipnotizálta, ahol mesélt Hoova-ról, később pedig egy elromlott magnó furcsa üzeneteket közvetített számukra (?). A feltevés az, hogy Geller odaállt Puharich elé és gyakorlatilag „megzsarolta”, hogy ha azt akarja, hogy Hoova-t komolyan vegyék, akkor nem hibázhat a teszteken, bármilyen módszerrel is kell ezt elérnie. Geller könyvében említésre kerül egy furcsa incidens a Stanford előtti időkről, ami rímel erre a feltevésre. A magnón megszólalt egy üzenet az idegenektől (?), arról, hogy nem támogatják Uri tudományos vizsgálatát, emiatt Geller attól félt, hogy rosszul fognak elsülni a dolgok. Mindez persze csak találgatás, hiszen mind Geller, mind Puthoff és Targ igyekeznek minden ilyesmit cáfolni. Puthoff és Targ a Nature-cikkben meg sem említett biztonsági intézkedésekre hivatkoznak, Geller pedig a fogorvosára, aki nem talált tranzisztort a fogaiban egy évvel később.
   
   
4. Az ötödik, hatodik és hetedik kísérlet teljes kudarc volt. Az első esetben Charles Rebert készített egy rajzot, amelyet bezárt a duplaszobába és Geller kintről próbálta kitalálni mi az. Bár a napló tanúsága szerint több rajzot is készített, de mivel ezek távolról sem hasonlítottak a célra, ami egy nyulat ábrázolt, ezért ezek a képek teljesen kimaradtak a publikált eredményekből, csak a kudarc tényét jegyezték fel. Geller a készítő szkepticizmusában látta a kudarc okát. A következő napon két rajz következett. Ekkor Gellert egy EEG berendezésre kötötték, hogy vizsgálják az agyhullámait telepatikus kommunikáció közben. (Ami nyilván alaposan korlátozta a szabad mozgását, és/vagy elektronikus kütyük alkalmazását. De akár a pszí erőkre is komoly hatással lehetett, a pszí már csak ilyen furcsa :) Itt Geller egyáltalán nem is próbált rajzolni, ezért ezeket a teszteket nem is folytatták.
   
   
5. Hány rajzot készített Geller? A nyúlról Geller készített rajzot, ami a sikertelenség miatt eldobásra került. Más esetekben is, ahol nem született gyors és látványos eredmény, több vázlatot készített, egy-egy rajzon belül is több motívumot megjelenítve. Lehet, hogy a pszí képességei révén csak gyenge benyomások érték, lehet, hogy csak részinformációk szivárogtak hozzá a rajz témájáról a „kémjei” révén, lehet, hogy „vak tyúk is talál szemet” módszert alkalmazott? Geller mindössze négy esetben NEM passzolt a 13-ból, Puthoff és Targ mégis csak akkor fogadták el a passzolást, ha tényleg reménytelennek látták az elkészített rajzokat. Az, hogy minden rajzot publikáltak, így ebben a formában biztosan nem igaz, hiszen a nyúlhoz igenis készültek rajzok, amiket a saját szubjektív véleményük alapján elvetettek és nem bocsátottak kettős-vak zsűrizésre. Hogy más esetekben volt-e ilyen „előzsűrizés” Puthoff és Targ részéről, ahol sok, az adott menetben készült rajzból kiszedegették a célhoz legközelebb állókat, arról biztosat nem tudunk, bár Randi idézi Charles Rebertet, aki szerint Geller valósággal gyártotta a rajzokat.
   
   
6. Az utolsó három rajz eltérő módon készült. Itt Gellert egy másik szobába, egy Faraday-kalitkába zárták, míg a célrajz az informatikai központban számítógépen készült el, egy esetben az elkészült rajz nem is látszott a számítógép képernyőjén, hanem csak a memóriában. Erre, a 12. képre adott válaszok (két válasz-kép lett publikálva) a legkuszábbak, legvázlatosabbak, és bár nem könyvelték telitalálatnak, de Puthoff és Targ szerint azért hasonlítanak, és az ítészek is - ha máshogy nem, hát kizárásos alapon - egyetértettek ezzel. Ami gond, hogy ebben a tesztben még kevésbé volt kontrollálva, hogy ki férhetett hozzá a számítógépes teremhez, több ottani dolgozó is látta a rajzokat, a kritikus források szerint gyakorlatilag bárkinek megmutatták , és Hanna Shtrang is ott volt.
   
   
7. Ismétlés Reberttel. A 13-as sorozat után Charles Rebert, az SRI egy pszichológusa is tervezett egy ötnapos kísérletet Gellerrel. Ennek során 100 rajzot készített elő borítékokban, melyből naponta húszat kellett volna feldogozni, egyszerre egyet, véletlenszerűen húzva. Ebben a sorozatban Geller kudarcot vallott, sosem volt képes eltalálni a rajzot. Három nap után fel is adták a kísérletet. Puthoff és Targ erről is beszámolt. Megpróbálták menteni a menthetőt azzal, hogy részsikereket kapartak össze Gellernek. Egyes rajzai hasonlítottak más aznapi rajzokra, illetve a végén volt két találata. Rebert szerint viszont ezek a találatok a kísérlet végén, a protokoll szinte teljes feloldása után születtek, amikor Geller már sokkal szabadabban járhatott, az előző napi „mellé-telitalálatok” pedig csak utólagos belemagyarázások, mivel a kísérlet nem ezt vizsgálta. Rebert szerint Geller az utolsó találatait egyértelműen csalással érte el, borítékokat cserélt ki. Puthoff és Targ kitartottak a saját kísérleteik eredménye mellett, és Rebert sorozatának kudarcaként a parapszichológiában szokásos ad hoc hipotéziseket vetették fel. A Nature-cikkben is ennek megfelelően számoltak be erről a próbálkozásról.

Igazolták ezen vizsgálatok Geller képességeit? Vagy azt, hogy csaló? A kérdésre az információk jellegéből adódóan nincs biztos válasz. A rengeteg ellentmondás, a gyenge protokollok, a kaotikus körülmények, a csalásra felvázolt hihető hipotézisek, a kudarcba fulladt független teszt mindenesetre alaposan gyengítik Puthoff és Targ komolyan vehetőségét. Hiszen részint nekik köszönhető, hogy a kritikusoknak ennyire nem állt rendelkezésre például videófelvétel a Nature-ben publikált eredményekről. Amik – lévén szó rendkívüli állításokról - sokkal rendkívülibb bizonyítéknak számítottak volna, mint Puthoff és Targ utólagos, a cikkből kihagyott magyarázatai, illetve magyarázkodásai a szigorúnak vélt kontrolljukról.