Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Mi került ezen a fotelen...?

A hetvenes évek végén Márkus László tette fel – kissé kiborulva – a már klasszikussá vált kérdést: „Mi került ezen a fotelen 7200 forintba?”. Vágó István is többször értetlenkedett, amikor bemutatta a kozmoszból érkező negatív energiákat pozitív energiává alakító készüléket, amelynek potom 120 000 forint az ára.

Ugyanez foglalkoztatott, amikor rátaláltam a Magnapress M és MX termékre, amely az oldaluk leírása szerint 150 betegségre nyújt gyógyírt. Nem kell aggódnunk, mivel rendszeres használat esetén a „készülék” helyreállítja, pótolja a „mágneses erőtér hiányát”, hiszen „a Föld mágnesességének mérhető értéke ma több mint 50%-kal kevesebb, mint 200 évvel ezelőtt”. A weboldal szerint ez a valódi oka az allergia, a fejfájás, az ízületi fájdalmak, a keringési elváltozások, a depresszió elterjedtségének.

Már most felhúzhatjuk a szemöldökünket, és megkérdőjelezhetjük az állításokat. Követelhetünk bizonyítékokat, illetve klinikai vizsgálati eredményeket a gyógymód hatékonyságának bizonyítására, de nem tesszük, erről beszéltünk eleget. Szemrevételezzük inkább közelebbről ezt a csodálatos terméket.

„A Magnapress M két északi pólusú irányított permanens mágnest tartalmazó orvostechnikai készülék...”. Nem vásároltam és nem béreltem ilyen kütyüt, ezért csak a képekből tudok kiindulni. Egy műanyag tollszerűségbe van ágyazva egy valószínűleg meglehetősen erős mágnes. Ebből a „tollszerűségből” kapunk „M” esetén két darabot, „MX” esetén két darab északi és egy darab déli pólusút.

Ennyi...

Tehát még egyszer: ennyi...

Pontosabban nem ennyi, mivel nem ezen háborodtam fel. A Magnapress M készülék ára 165 000 Ft, vagy bérelhető 30 000 Ft/hó-ért. A Magnapress MX készülék ára 295 000 Ft, vagy bérelhető 50 000 Ft/hó-ért.

Jaj... bocsánat! Nem szeretnék igazságtalan lenni, ugyanis a termékhez (mármint csak az MX-hez) jár egy 4 órás tanfolyam is, ami valószínűleg sokat dob az árán. Akárhogy is vesszük, akár 10 000 Ft óradíjat is el lehet kérni például informatikus mérnökként szaktanácsadásért. De hát ez „ingyen” van.

Felhívtam egy mágneseket forgalmazó céget, amelynél a 1 mm-es apró precízióstól a tornaterem acélgerendájára a mászókötelet rögzítő óriás mágnesekig mindent lehet kapni, és érdeklődtem, mennyibe kerül a legnagyobb, legerősebb és legdrágább, egy darabból álló ritkaföldfém mágnes. Letaglózott a 23 000 Ft-os vételár, amiért egy 50x50x25 mm-es tömböt kapunk, amelyet nem érdemes óvatlanul vashoz közelítenünk, mert könnyen megsérülhetünk. Ugyanezen ok miatt sajnos cicás vagy kutyusos hűtőmágnes készítésére sem alkalmas, hacsak nem egy egész élő bernáthegyiből képzeltük el azt. No de nem ilyen mágnes van a termékekben, hanem jóval kisebb, amelynek az ára ennek töredéke.

Egész biztos, hogy valamiről nem tudok, mert ha mégis minden információm helyes, akkor ez egy igen pofátlan lehúzás.

Szeretném hát én is megkérdezni: Mi került ezen a fotelen...?

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr26521204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sony500 · http://sony500.extra.hu 2008.06.16. 09:40:48

Megmondom én: a betegségek listáján, amit kezel, ott van a "változó kor" is. Tehát aki ezt megveszi, az örök életet kap. Azért ez megér 165'000 forintot, nem? ;-)

Benigna 2008.06.16. 09:45:21

Ejha! Úgy tűnik, ez a mágnes igazi csodaszer, mindenre jó. Méghozzá azért, mert lehet hozzá költeni jó áltudományos szövegeket. Nagy kár, hogy egy ilyen fizikusok által lemért jelenséget is így kihasználhatnak az ezósok, és társaik. A gyógyászatban az MRI pl mágneses. Na de komoly élettani hatás?

Benigna 2008.06.16. 09:48:44

Márminthogy itt az MRI-t arra hoztam fel, hogy ilyen módon hasznos a mágnes a gyógyászatban. De az egy vizsgálati eszköz. Én az ilyen csodakütyük, karkötők stb hatásában kételkedem.

tallian.miklos · http://republican.blog.hirszerzo.hu/ 2008.06.16. 10:38:18

Na de és ha "A Magnapress M két északi pólusú irányított permanens mágnest tartalmazó orvostechnikai készülék", akkor hol vannak a déli pólusok? Megette őket a cica?

wice 2008.06.16. 10:46:24

miki, igy mar teljesen vilagos, mi kerul ezen a cuccon ennyibe, hat bazmeg, kifejlesztettek a magneses monopolust, a fizika szent graljat, meg jo, h nem kotyavetyelik el fillerekert.

Tgr 2008.06.16. 11:17:25

Külön csemege Béky László magyarországi főbioenergetikus és Dr. Vincze János biofizikus szakvéleménye: magnapress.hu/site/index.php?id=engedelyek,hu

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.06.16. 11:23:27

Ne legyetek igazságtalanok...

Nem ez a kérdés. Tudjuk hol van a déli pólus (aki mégsem az gondolkodjon még egy kicsit).

Az a kérdés, hogy mi kerül ezen 169.000 Ft-ba?
A kutatás-fejlesztés? A méregdrága klinikai tesztelések? A fröccsöntő és mégnesgyártó cégek bődületes haszonkulcsa? Az MLM értékesítési rendszer?

Tgr 2008.06.16. 12:00:12

Lehet, hogy ezek potenciált mágnesek.

Tgr 2008.06.16. 12:09:02

Egyébként a használati útmutató szerint "a 8mm átmérőjű mágnesek körül egy különleges, szabadalommal védett bevonat található, mely biztosítja a testben fellépő fájdalom gyors és mellékhatásoktól mentes csillapítását".

Egy 1700 Gaussos mágnes innen www.solstar.hu/sabona/magnesesvorosrez/karkoto.html becsülve max. 2500 HUF, abból van az M szettben összesen 6 darab, plusz a műanyag, csomagolás, leírás, ingyentanfolyam - mindent összevetve marad legalább 100K a bevonatra. Tényleg nagyon különleges lehet...

ludwig 2008.06.16. 12:18:19

"Én az ilyen csodakütyük, karkötők stb hatásában kételkedem."
Én nem kételkedem. Ezek a csodakütyük, úgy ahogy van, kiválóan alkalmasak
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
arra, hogy aki hülye az fizessen meg érte.

Tgr 2008.06.16. 12:27:18

De az is lehet, hogy sokba került megvásárolni a mágneses akupunktúrázásra vonatkozó szabadalmat:
pipacsweb.hpo.hu/pia/pia08_05reg.htm?v=hunpia&q=all%3D(akupunkt*)/szabadal&s=AD_&n=1&m=0&a=data&a1=RECORD&inid=no&hint=yes&fgrp=PR,IPC,TI,NA,AB,CL,PIC,ARU,INT,BEF,IKT&ppr=3&ps=200&l=hun&ref=

tallian.miklos · http://republican.blog.hirszerzo.hu/ 2008.06.16. 12:56:06

"Tudjuk hol van a déli pólus" - Persze, hogy tudjuk. De akárkinek mutattam eddig a szöveget, mindenkinek az jutott eszébe, mint Wice-nak, hogy "húbazmeg, mágneses monopólus".

Mondjuk mi szakmailag terheltek vagyunk. :D

Tgr 2008.06.16. 14:46:31

A biofizikus doktor szerint "egy intenzív külső mágneses tér, a vérben történő vörösvértestek áramlását szignifikánsan befolyásolhatja" (a magyar nyelv láthatóan nem az erőssége, de hát végülis nem nyelvészeti szakvélemény). A készülék a leírás szerint 5000 gaussos mezőt generál; ha ezt a mágnes felszínén mérték ki, akkor a testben ennek töredékét. Egy agyi MRI 20-30000 gaussos mezőt használ, ezek szerint annak minimum fel kéne szívnia az összes vért az agyba...

nyari mikulas (törölt) 2008.06.16. 14:58:04

A hatekonysagahoz szukseges az, hogy draga legyen.
Ha olcsobb lenne, akkor sokkal kisebb lenne a hatasa.
Nem viccelek.
A placebo hatashoz az ar es korites nagymertekben hozzajarul.

dunno 2008.06.16. 15:04:58

"Ha olcsobb lenne, akkor sokkal kisebb lenne a hatasa."
:) egyébként ez szerintem is igaz lehet.

másrészt egy termék ára nem feltétlenül korrelál az előállítás költségével. az árat simán a kereslet-kínálat határozza meg. szóval valami azért kerül 165000 Ft-ba, mert _tényleg_ megveszik ennyiért, és kész.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.06.16. 15:47:53

A "mi kerül ezen ennyibe" kérdésre egyszerű a válasz: a marketing.

No de nem abban az értelemben, hogy sokat reklámozták volna, és ezért megszaladtak a költségek.

Egy parfümgyártó cég kísérletet végzett 2 parfümjével:

1. Melyik a jobb, A vagy B? Vaktesztes eredmény: kb. fifti-fifti.

2. Ugyanazon parfümök, de már csomagolásban: egyik egyszerű "value" megjelenéssel, a másik "prémium" szép külalakkal. A prémium nyert, az a jobb.

3. Ugyanazon teszt, plusz még elárulják, hogy a két parfüm összetétele nagyon hasonló, a fő hatóanyag azonos. Eredmény: a prémium nyert.

Biztos megvan rá a szakkifejezés: az emberek azt hiszik, ha valami drága, annak jónak kell lennie, mert a jó cuccok drágák.

Na, ezért magas a mágnes ára. Ha 3400 Ft lenne, nem várhatjuk el tőle, hogy örök életet biztosítson (meg ingyen sört). Viszont százezrekért már valamit tudnia kell! Ez egy marketing fogás.

Veszélyes, mert a magasabb ár láttán más mechanizmusok is működésbe lépnek. Viszont ha olcsón adják, akkor meg oda a "drága, tehát jó" hatás.

Még azt lehetne csinálni, hogy nem a drágasággal kellene "indokolni" a hatást, hanem pl. eredményekkel. Úgy látszik, ebben az esetben ez nem opció.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.06.16. 15:49:12

(A parfüm cég neve a kiadóban, ismerős dolgozik ott.)

Su_n · http://firkak.blog.hu/ 2008.06.16. 16:19:31

Az kerül 165 000 Ft-ba ezen az ... izén, hogy max. 1db tud eladni és utána költöztetni kell a céget mert az a marha aki megveszi azt az egy darabot (szerintem nincsen is több). Az két nap múlva hajtóvadászatot indít ellene (és aki kitud fizetni ennyi pénzt egy ilyen baromságra annak valószínűleg van a vadászatra is pénze).
Szóval:
Költöztető: min 30 000 Ft
Új iroda: 10 000Ft elég kicsi is a tollak nem foglalnak sok helyet
Szekuriti káfeté: 50 000 Ftha esetleg a kedves vevő még is megtalálná.,
Huss már is elment a fele és élni is kell valamiből, meg megvenni a következő izét amit elad egy elme gyengének.

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2008.06.16. 16:51:34

:: Biztos megvan rá a szakkifejezés: az emberek azt hiszik, ha valami drága, annak jónak kell lennie, mert a jó cuccok drágák.

Én ezzel spec fordítva vagyok, ami olcsó, arról nehezen hiszem el, hogy jó...

bolhabetu 2008.06.16. 21:09:07

Már tudom mi kerül ennyibe.
Valamiből ki kell bérelni a Hiltont a termékbemutatóhoz. Most csütörtökön lesz, egy szkeptikus flashmob ideális helyszíne.

Továbbá úgy tűnik, hogy a termék elsődlegesen az alternatív gyógyítókat célozza meg, nem a betegeket, ehhez a szűkebb piachoz mérik az árat.

Ami érdekes még

"Holisztikus Magnapress-Mx mágnesterápiás oktatási és terápiás program- Kredit pontos tanfolyam"

Pontot adnak érte? Hol számít be.

A legdurvább:
"Június 10.
Miskolc
17.00óra-Vendégest
Előadó:Kövesdi Natália
Helyszín:Magyar Tudományos Akadámia"

Nessuno 2008.06.16. 22:18:02

Translator, ez a Giffen-hatás:
Giffen-javaknak hívja a mikroökonómia azokat a javakat, amelyeknek a kereslete azonos előjelű változással reagál az áruk változására. Ha tehát egy Giffen-jószág ára nő, a belőle keresett mennyiség is növekedni fog, és fordítva: az árcsökkenés keresletcsökkenést eredményez.

Tgr 2008.06.17. 01:32:22

Az a Veblen-jószág, amire gondolsz. A Giffen-jószág éppenhogy valami (relatíve) olcsó és rossz minőségű áru, aminek ha megnő az ára, akkor a fogyasztó nem tudja olcsóbbal kiváltani, ezért kevesebb pénze marad, ezért a drágább és minőségibb áru helyett is a Giffen-jószágot fogja venni.

Tgr 2008.06.17. 01:35:10

Egyébként meg nyilván nem fogja a racionális gyártó X pénzért adni a terméket, ha 2X-ért is megveszik. A kérdés inkább az, hogy miért nem működik az árverseny, vagyis ha az előállítási árnál aránytalanul többért adják, miért nem jelennek meg az olcsóbb vetélytársak?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.06.17. 07:03:57

Tgr

mert nem értesz az üzlethez!

Egy 100 forintos inszeminátortól senki nem esik teherbe.

Az árverseny bizonyos dolgokra nem hat.
Ez gyakorlatilag luxuscikk, abból pedig nem kell senkinek sem az olcsó.

Nessuno 2008.06.17. 07:06:40

A Giffen javak nem olcsó és rossz minőséget jelentenek, hanem alacsonyabb rendű, azaz napi szükségletet kielégítő javak..a Veblen-javak presztizs (magasabb rendű, luxus javak)..de ebben az esetben igazad van, ezek tényleg Veblen javak

Zsiros László Róbert · http://www.szertar.com 2008.06.17. 07:16:42

Mágnes: 997
Műanyag tok: 3
Haszon: 200 000
Déli pólus levonása: - 36 000
Az összesen: 165 000

Előbb utóbb ennek is lejjebb megy majd az ára (tömegtermelés, az MX-nél a másik déli pólus eltüntetése is). Várjátok ki. =)

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2008.06.17. 12:58:09

"A kérdés inkább az, hogy miért nem működik az árverseny?"

Működik az, csak nem úgy, ahogy gondolod. Nem az árral mennek le, hanem az ígéretekkel felfele.

Nem ismertelen számomra a módszer. Tíz éve fúrattunk egy kutat a kertben. Elég olcsó volt a dolog, nem igen lehet lejjebb menni az árral, mert ráfizetnének.

Nos, ugyanezek az emberek ma már ingával keresik a vizet ugyanannyiért. Tehát ha választanom kell egy "mezítlábas" kútfúrót, meg egy "ingásat", akor nyilván az utóbbit választom ugyanannyiért, mivel az biztosabban találja meg a vizet - nem furkálja ki öt helyen a kertet hiába.

Más kérdés, hogy nem nagy ügy ez a kútfúrás, mert valaha Duna ág volt itt, most is 7 méterrel a talajszint alatt folyik a Dunavíz. Azaz akárhol fúrsz, mindenképpen van víz. De azért biztos-ami-biztos az ingásat hívom.

Archenemy 2008.06.17. 13:15:46

"Az a kérdés, hogy mi kerül ezen 169.000 Ft-ba?"

A placebó-hatás erősebb drágább placebó esetén.

nyari mikulas (törölt) 2008.06.17. 13:37:31

Gabor: Te tenyleg az ingas kutfurot hivnad ki, vagy csak peldabeszed volt?

Ezzel lehetne egy nagyon jo kiserletet vegezni, en szivesen beszallok a finanszirozasaba.

Hivjunk ki egy ingas kutast, keresse meg, hol a viz. Miutan ezt megtette, kerjuk meg keresse meg azt is, hogy hol nincs viz. Furassunk kutat mindket helyre. Hasonlitsuk ossze.

tamasik 2008.06.17. 14:07:23

A minap jartam egy fickonal, aki auravizsgalatot vegez egy Biopulsar Reflexograph nevu kutyuvel. Nem nagy szam, igy nez ki (www.termeszetgyogyaszat.info.hu/aurafoto/aurabev.html), a mukodesi elvrol kb annnyit tudott, ami az idezett oldalon is megtalalhato. Kototte az ebet a karohoz, hogy ez elismert, mukodo diagnostikai modszer, amit elfogad az Eu es a miniszterium (errol annyit, hogy hosszas kereses utan megtalaltam a termek eus erintesvedelmi tanusitvanyat), es hogy nezzem csak a grafikonokat (amin se beosztas, se mertekegyseg, csak egy "normalis szint"-nek kinevezett feher vonal). Lattam en, hogy johiszemu, meg eleg inteligens is, es nem ertettem miert hisz ilyen baromsagokban. Aztan, amikor bucsuzoul megkerdeztem, ezt a cuccot is kinaban gyartjak-e verig sertodott: ezt nemetorszagban vette 18 000 EUROÉRT!!!!! Akkor esett le - ha ekkora osszeget koltok valamire, nem konnyen ismernem be, hogy semmire nem jo! szerintem nem fogjak sokan uldozni a gyartot, inkabb bemagyarazzak, hogy valamit rosszul csinaltak, ha rossz az eredmeny.

szhun 2008.06.17. 14:12:55

tamas55!

Szerintem ez nem lesz jó, mert olyat nem fog mondani, hogy hol nincs. Azt fogja biztos mondani, hogy ott lesz a legtöbb, vagy legközelebb a talajhoz, ahol ő mondja. Aztán a néhány centis eltérést pontosan nem is fogod tudni kimérni. Ráadásul mihez kezdesz a két kutaddal? :-)

Viszont olyan tesztet jó lenne kamerákkal megcsinálni, hogy kihívunk sok radiesztétát egy lakásba, hogy mondja el, hol vannak káros sugárzások a lakáson belül. Sőt, ugyanazt a radiesztétát is ki kéne hívni kétszer ugyanoda. (Mondjuk két egymás fölött lévő lakásba.)

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.06.17. 14:45:04

"Viszont olyan tesztet jó lenne kamerákkal megcsinálni, hogy kihívunk sok radiesztétát egy lakásba, hogy mondja el, hol vannak káros sugárzások a lakáson belül. Sőt, ugyanazt a radiesztétát is ki kéne hívni kétszer ugyanoda. (Mondjuk két egymás fölött lévő lakásba.)"

A parajfalók már elkövették ezt, bár nem kamerák előtt:

www.zotyo.hu/para/radiesz.htm

nyari mikulas (törölt) 2008.06.17. 17:22:02

"Azt fogja biztos mondani, hogy ott lesz a legtöbb, vagy legközelebb a talajhoz, ahol ő mondja."

Az is jo, ellenorizheto allitasok.

"Aztán a néhány centis eltérést pontosan nem is fogod tudni kimérni."

Egyfelel miert ne tudnam kimerni, akar milimeter pontossaggal?Masfelol ha a kulonbseg csak 5cm, akkor nem teljesen mindegy, hogy hova furod a kutat?

5cm kulonbsegert nem kell a hokuszpok, inga varazsvesszo.

Masfelol kozelitve: gondolod, hogy ha valoban mukodik az inga vagy mas varazslat, akkor az annyira erzekeny, hogy par centis kulonbseget jelez 7m-es tavon?

Ha fel meteres, vagy annal nagyobb kulonbseget kimutat: meggyozott.

"Ráadásul mihez kezdesz a két kutaddal? :-)"

Nekem megerne, hogy meggyozzem magam (es masokat) hogy valoban mukodik-e, hogy utana mutogathassam... akar igy, akar ugy alakul az eredmeny, erdekes lenne.

szhun 2008.06.17. 18:11:06

Tamas55!


Csak attól félek, hogy ebben az esetben bármi is lesz az eredmény, bemagyarázza, hogy jót mondott. Volt víz ott, ahol mondta? Volt. Hátakkormeg?

Ez a radiesztéta tesztelés, ami a Fókuszban is szerepelt, amit előbb Ezibiobigyó belinkelt, talán olcsóbb tesztelés lenne. Ezt érdemesebb volna megcsinálni újra. És aztán megkérdezni a radiesztétákat, hogy vajon miért mérnek különbözőt? Aztán addig tesztelni őket lakásról lakásra, míg meg nem mondják, ki a csaló közöttük, vagy mi a félreértés oka, vagy amíg tényleg tudnak egyformát jelezni, netán felhagynak a tevékenységükkel. (Például azt az árnyékoló lemezt milyen jól lehetne tesztelni, hogy vakon meg tudja-e mondani, hogy ott van-e, vagy sem.)

tuzogep 2008.06.17. 20:44:24

szhun: nem biztos, h olcsóbb lenne, mert egy ilyen felmérésért elkérnek 15-30e Ft-ot is. azonkívül meg mindegyik azt mondja, h a másik nem ért hozzá, és el van intézve.

gatsy 2008.06.23. 10:14:02

ern0:
"Biztos megvan rá a szakkifejezés: az emberek azt hiszik, ha valami drága, annak jónak kell lennie, mert a jó cuccok drágák."

A közgazdasági kifejezés erre a sznob-hatás.

Belabela 2008.06.23. 15:17:07

A pszichológiai szakkifejezés a jelenségre: kognitív disszonancia-redukció.
Magyarul: ha egy szélhámos valag pénzért rámsózott egy aurapolírozó készüléket, akkor két lehetőségem van: vagy elhiszem, hogy tulajdonképpen működik, és szinte látom is a tükörben, hogy egyre fényesebb az aurám - vagy beismerem magamnak, hogy egy szánalmas idióta vagyok, akit csúnyán átkúrtak. Egy belső békére törekvő ember vajh melyiket választja? Na, ugye.
Ráadásul (a placebo-hatás miatt) ha hiszek benne, és rendszeresen polírozgatom vele az aurámat, tényleg kiegyensúlyozottabb, boldogabb és elviselhetőbb emberré válhatok.

ment_a_lista 2008.06.25. 10:17:47

Tamas55,

"Masfelol kozelitve: gondolod, hogy ha valoban mukodik az inga vagy mas varazslat, akkor az annyira erzekeny, hogy par centis kulonbseget jelez 7m-es tavon?

Ha fel meteres, vagy annal nagyobb kulonbseget kimutat: meggyozott."

Saját szkeptikus szememmel láttam, hogy milyen hatékony az ingás vízkimutatási módszer! Szülőfalumban 5-6 éve csatornázták az utcánkat. Senki nem emlékezett (!) hol megy a nagyátmérűjű vízvezeték az utcában. Egyik víműves mondta, rokona a környék legjobb ingás-vesszős hol-ássam-a-kutam szakértője. Elhívták, örömmel vállata a feladatot. Teljes bizonyossággal kijelentette, itt lehet ásni. Markolólapát be, gejzír fel. Az egész utca egy perc alatt árvízsújtotta terület lett. A fickónak volt esze: Azért tévedett, mert az acélcső leárnyékolt.

Engem meggyőzött, az igazamról.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.06.25. 11:11:17

Nem értem... az volt a feladata, hogy megtalálja a vizet...nem? És megtalálta :)

2008.06.25. 17:01:47

Az hogy lehet hogy a "Vízművek" nem tud egy ilyen ragyogó lehetőségről?

ribizli · http://manzare.wordpress.com 2008.06.29. 10:48:45

másfél évvel ezelőtt bedobtak a postaládánkba egy "fizess egy ezrest, és kiviszünk Ausztriába + kapsz egy késkészletet + kávéscsésze készletet, és cserébe csak egy reklámelőadást kell maghallgatnod" kártyát. Úgy gondoltam megnézem mi ez, meg különben sincs még kávéskészletem.

Az előadáson a hölgy egy elektroszmog ellen védő matracot népszerűsített potom: 500 000(!) ft-ér,m meg hasonló tapétát 80 000ft/m2 ért. Az elv pont ugynaz volt mint itt: www.porto-land.hu/elektroszmog.htm a cég nem. (a céget hosszú guglizás után sem bírom megtalálni). Ugyanott folyt vérhígító 6ású (?) mágnesnyakláncok és Lenkei Cenzúrázatlan egészség c könyvének értékesítése.

Ami érdekesség, és csak később állt össze a fejemben: az ilyen utak csak 7köznap vannak. Kik érnek rá egy egész napos útra 7köznap? A nyugdíjasok. ÉS valóban: összesen négyen voltunk fiatalok a tömött buszban. Eddigi tapasztalataim szerint pedig pont ők az a réteg akik legkönnyebben rávehetők mindenféle ilyen vicekvacak megvásárlására. És van egy sanda gyanúm hogy a cég pontosan tudja ezt. A hölgy 3 órás előadásában hangnemében, megszólításában, korábbi példáiban mind a nagyszülőkről/nagyszülőkhöz szólt.
Részemről gusztustalannak tartom hogy hiszékeny nyugdíjasokat paliznak be mindenféle méregdrága cucc megvásárlására, mindezt az egészség megőrzésének nemes jelszava alatt.

A kések darabjaikra estek, a kávéscsészék néhánya eltört, azóta elköltöztem, és a mostani helyemre nem dobálnak ilyen szóróanyagot. Viszont ha legközelebb eljutok egy ilyenre bojkottálom az előadást. Na persze nem a késkészlet minősége miatt.

EÖ (törölt) 2008.06.30. 08:31:56

az egyik ismerősöm vett egy gyapjútakarót 250EFt-ért. Ez azért különös, mert még az anyját is eladná 500 Ft-ért.
Azért maximális riszpekt annak az eladónak, aki az én ismerősömből mégis kiszedett negyedmillát. Megérdemli. Mindkettő fél.

Tasibácsi 2008.07.16. 02:46:12

Nem írom le, hogy hol, mert reklám lenne, de itt Budapesten kapható Ron Arad egyik krómacél széke, aminek csak 5-6 évvel ezelőtti árát tudom. 27 millió forint. Persze ez már a bruttó összeg, ezért ne rendüljön meg senki túlzottan. Cserébe kurva nehezen lehet benne ücsörögni, mert úgy ahogy van, kényelmetlen, igaz látványra sem tetszett nagyon. Aznap este alig mertem lezuhanyozni, hogy őrizhessem a csodaszék érintését még egy kicsit. Ez volt az összes hatása.

Huszár József · http://www.vitaminbank.hu 2008.07.27. 10:49:16

Szerintem az ilyen készülékek esetében nehéz bizonyítani, elmagyarázni a gyógyító mechanizmust. Tegyük fel használ a készülék, bár én személy szerint nem ismerem és kicsit kételkedek benne. Az ára viszont egyáltalán nem baráti, érzésem szerint lehúzzák az embert. Tehát én nem venném meg és másnak sem ajánlom.

nyari mikulas (törölt) 2008.07.27. 13:20:42

Miert lenne nehez bizonyitani a gyogyito_hatast_?
Kell venni ketszaz beteget, felet kezelni, felet nem, megnezni az eredmenyt.

A mechanizmus nem erdekes, a lenyeg: hatasos, vagy nem az?
Majd a kivancsi kutatok megfejtik, mechanizmust, addig is ha hatasos, hasznaljuk.
Ha nem hatasos, akkor dobjuk ki.

Ha a feltalalo, a gyarto nem vegzi el az objektiv vizsgalatot, vakprobaval, kontrollcsoporttal, akkor nagy valoszinuseggel hamis a baba.

Kercso 2008.09.02. 20:58:33

Én már az "északi pólusú mágnes" említésére majd lefordultam a székről. Ügye igazam van hogy nem léteik egypólusú mágnes?

Első mohikán 2009.09.26. 02:29:16

@Kercso: De létezik a kozmológusok szerint monopólus, csak még nem találtak rá bizonyítékot a világegyetemben.Lehet, hogy rossz helyen keresték?

Tom Benko 2009.09.26. 10:31:45

@taxi33: 1931-ben Dirac rájött, hogy az elektromos töltés kvantáltságát könnyű lenne magyarázni, ha léteznének monopólusok. Mellette a Maxwell-egyenletek is szép, szimmetrikus alakúak lehetnének. Sajnos eddig még semmi bizonyítékát nem találták a mágneses monopólusoknak, azaz egyelőre el kell fogadnunk, hogy nem léteznek.

térdprotézis 2010.01.10. 14:18:49

Szeretném a blog készítéjőnének segítségét kérni abban, hogy a fórumon említett azon cég elérhetőségét küldje meg számomra, ahol külünböző erőséggű mágnes rúd beszerzézésére lenne lehetőségem
Segítségét előre is köszönöm.

DA77 2010.03.06. 17:46:33

:) örülök, hogy rátaláltam erre a blogra, bár nem mostani keletű.
Én viszont mostanában lettem elcsalva gyanútlanul egy magnapress előadásra, így ez által rájöttem én is elég szkeptikus vagyok, mert azon nyomban mágnes információkért jöttem az internetre:)

Számomra több ellentmondás és homályos része van az előadásnak. Azt pld nem értem, hogy lehet a mánesességet gaussban mérni, márpedig állítólag 5000 gauss tudása van a készüléknek:)
Gaussról úgy tudom matematikus volt, és több matematikai alaptétele használatos, a legismertebb a gauss féle szórásszámítási mód, amit a statisztikai adatok feldolgozásában használnak.

Én is úgy tudtam nincs egy pólusú mágnes, de itt megtudtam, hogy az a világszabadalom ér annyit, amivel az egyik pólust a ketyerén belül leárnyékolják. Ez egy ötvözet állítólag, de utána érdeklődtem műszaki körökben, és még senki nem hallott róla, pedig ha valóban lenne ilyen állítólag sok dologra lehetne használni.

A mágnes vérlemezkékre gyakorolt hatása, orvosi körökben komoly kacagást váltott ki. Azt mondják, ha ez ilyen egyszerű lenne, elég lenne minden ember betolni egy MR gépbe, és addig tárolni, míg jó nem lesz a vérképe.

Ami szerintem és eddig általam megkérdezettek szerint érdekes, az az akkupunktúrás pontok kezelése, amit fél szemmel az orvostudomány is elismer már, ezt azonban tök mindegy mivel nyomkodják:)

Csak azért írtam ezt le nektek, bővüljön a tudatotok mágnes ügyben:) úgy látom jó sok szkeptikus van itt..::))

Ági01 2010.03.10. 10:58:20

Kedves Szkeptikus Emberek! A kérdésem milyen jogon mondtok véleményt olyan dologról amit nem fogtatok, nem éreztetek nem tapasztaltatok!? Drága??? A parkolás semmi szolgáltatásért nem drága?? Ha valaki venné a fáradtságot és bemenne a központba, megtapasztalná, kipróbálná (hozzáteszem mindezt ingyenesen!!!) felvilágosítást kérne, hogy miért is kerül ennyibe biztosan kapna rá magyarázatot! Ezért szeretnék megkérni minden szkeptikus embert aki ide ilyen fontos és hiteles dolgot ír be, hogy mindezt ne abból a bizonyos "fotelből" tegye hanem induljon el és csak azután mondjon véleményt miután megbizonyosodott az igazáról! Szép napot kívánok,
K. Ágnes

pounderstibbons 2010.03.10. 11:26:22

@Ági01:
A parkolás egy monopóliumon alapul, míg a mágnesesség mindeddig dipólusokon, így összevetésük értelmetlen.:)

A cikkben is linkelt
szkeptikus.blog.hu/2007/12/03/magneses_anomaliak_a_gyogyaszatban
címen bővebben is olvashat a mágnesterápiákról.
Magyarázatot az abban foglaltakra mindezidáig nem láttam.
Ön szerint a cég székhelyén képesek lennének erre?
Amennyiben Ön netalán arra jár, esetleg ott is dolgozik, ugyan kérdezzen már rá, hogy min alapul az 50%-os mágnesességcsökkenés, amire alapozzák a "gyógyeszközeiket".

Joco74 2010.03.10. 13:57:05

@Ági01:

"A kérdésem milyen jogon mondtok véleményt olyan dologról amit nem fogtatok, nem éreztetek nem tapasztaltatok!?"

Már ne haragudj, de elég sok mágnest "fogtam, éreztem, tapasztaltam".
Milyen jogon mondod meg, hogy miről mondhatunk véleményt?

DA77 2010.03.11. 07:40:48

@Ági01: Mint mondtam, én előadáson voltam, fogtam, éreztem, és felmerültek a kérdéseim, amire eddig sem kaptam választ.
Már megbocsáss, de arra sincs hiteles bizonyíték, hogy valóban van valami hatása, mert én pld. 3 alkalmat kaptam ingyen, de semmi változást nem éreztem magamon, amiért elrohantam volna megvenni. Az összes ilyen fajta kütyünek, bevizygálatlan, MLM ben terjesztett ketyvasznak, csodaszernek egyetlen bizonyított hatása van: A placebó :) ami az emberek 30% ára érvényes, és az összes néphülyítő termék eladója erre a 30% ra pályázik :) :) És ez orvosilag igazolt eredmény.

katotil 2010.06.18. 14:55:56

.... nem monopólus , csak le van fedve azzal a bizonyos anyaggal a mágnes másik pólusa, legalábbis ezt mondják.

Tehát megvan mindkét pólus, csak vagy a déli van kívül vagy az északi.

katotil 2010.06.18. 15:09:42

És még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy sejtkultúrán megnéztem ennek az É-i mágnesnek a hatását (mert én sem hiszek el mindent amit mondanak) és egy dolgot saját tapasztalatom alapján állíthatok, a mágneses hatásnak kitett sejtek életképesebbek voltak, különböző hatásoknak jobban ellenálltak, pl. vírusfertőzésnek, ami mérhető.

Ipgaz 2010.06.18. 16:18:24

@katotil:
Milyen sejteket néztél? Konkrétan miben mutatkozott meg a jobb "életképesség". Hogyan mérted? Leírnád?

E.coli 2010.06.18. 19:27:49

@katotil: nagyon erdekes, engem is erdekelnenek a reszletek!

Tom Benko 2010.06.19. 11:10:50

@katotil: De az. Kifelé csak északi pólusként viselkedne. Képzeld el a következőt: két teljesen azonos rúdmágnest a déli pólusoknál összeragasztunk. Csak északi pólusa lesz az így létrejövő rúdnak? Ez jól modellezi az általad leírt gömb egy egyenesre való vetületét.
De ki is próbálhatod: Veszel egy vagon varrótűt, felmágnesezed őket, és szépen azonos pólusokkal érintkezve egymás mellé ragasztod őket. A pólusok helyét akár vasreszelékkel is meghatározhatod. Ha kiraksz egy teljes kört, akkor vajon sugaras képet fog mutatni a reszelék?

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása