Ez egy állandóan visszatérő történet, amelyet alighanem még sokáig lesz alkalmunk élvezni. A vízzel hajtott autó – a lebegő autóhoz vagy a rák gyógyszeréhez hasonlóan &ndashl már valamiféle technológiai ikonná vált. A különbség csak annyi, hogy vízautót sohasem lesz módunk látni, mert egyszerűen tökéletes lehetetlenség.

Íme az átverés/áltudomány legfrissebb változata. A Genepax japán cég azt állítja, hogy olyan autót gyártott, amelyet vízmotor hajt benzinmotor helyett. A Reuters tudósítója írja:

„Az autó mindaddig halad, amíg van egy palack vizünk, amivel időről időre feltölthetjük” – közölte Kiyoshi Hirasawa, a cég ügyvezető igazgatója a tokiói helyi TV-ben.

„Az elektromos autók újratöltésére általában külön infrastruktúrát kell létrehozni, a vízautó ilyet nem igényel” – tette hozzá.

A Reuters cikke nem kényeztet el a részletekkel. A szkepszis (újságírói minimum) sem teng túl benne. Elfelejti tájékoztatni az olvasóit, hogy már számtalanszor elhangzott ilyen bejelentés, amely egyébként ellentétben áll a termodinamika 2. főtételével.

A Cryptogon arról tájékoztat, hogy június 12-én a társaság sajtótájékoztatóján még más is elhangzott:

Az új rendszer a közönséges hidrogén alapú tüzelőanyag-cellához hasonlóan termeli az energiát. A Genepax szerint a lényegesen új elem a cég által kidolgozott membrán-elektróda rendszer, amelyben egy speciális anyag kémiai reakció segítségével végzi el a víz felbontását hidrogénre és oxigénre.

A cég nem árult el részleteket, de az elnök, Hirasawa Kiyoshi annyit közölt, hogy „a membrán-elektróda rendszerben egy közismert, vízbontásra alkalmas folyamatot sikerült felhasználni”. A folyamat állítólag a fém-hidridek és a víz reakciójához hasonló, amelyben hidrogén keletkezik, de a cég állítása szerint az új eljárás hosszabb időn keresztül termeli a hidrogént, mint a ma ismert eljárások.

A probléma a következő: Ahhoz, hogy a vizet hidrogénre és oxigénre bontsuk fel, energiát kell befektetni. Amikor a kitermelt hidrogént elégetjük, a hidrogén az oxigénnel vízzé rekombinálódik, és az energia egy részét visszakapjuk. De a termodinamika törvényei szerint a visszanyert energia nem lehet több, mint amennyit a szétválasztásba belefektettünk, következésképpen ez a folyamat egyszerűen alkalmatlan energiatermelésre.

Azokat, akik korábban azt állították magukról, hogy ezen az úton sikerült energiát előállítaniuk, nagyjából két csoportra lehet osztani: Vagy botcsinálta természettudósokként magukat is becsapták, vagy az átverés nagymesterei voltak. Az előbbiek gondatlanul mérték meg a befektetett és a kicsatolt energiát, esetleg nem ismertek fel egy energiaforrást, amely a látszólagos energiatöbbletet produkálta. Az utóbbiak egyszerűen befektetőt akartak találni egy olyan termékhez, amelyről pontosan tudták, hogy sohasem fog működni. Nem tudom, hogy a Genepax melyik kategóriába tartozik.

A cég szerint a membrántechnológiájuk az, ami lehetővé teszi a hidrogén kinyerését a vízből. De ezzel nem adnak magyarázatot arra, honnan származik az energia. A „katalizátor” szóval folyik a bűvészkedés, de a katalizátorok csak meggyorsítanak egy folyamatot, azt azonban már nem teszik lehetővé, hogy az irányuk meg is forduljon: az alacsonyabb energiájú állapotból (víz) haladjon a magasabb energiájú állapot felé (hidrogén + oxigén). A cég olyat is állít, hogy a folyamatot kémiai reakció működteti. Egy kémiai reakció valóban képes lehet energiát biztosítani a vízbontáshoz – de akkor a „tüzelőanyag” szerepét a reakcióban résztvevő vegyületek töltik be. Mik ezek a vegyületek? Mennyi kell belőlük ahhoz, hogy az autó menjen? Hogy lehet az, hogy mindeddig senki sem használta fel ezeket a vegyületeket hajtóanyagként? Ha egyszer a cég szerint a tüzelőanyag is, a végtermék is víz, akkor aligha táplálhatják a motorjukat nagy mennyiségben olyan anyagokkal, amelyekből a kémiai energiát nyerik. Ez csak arra jó, hogy megzavarják azt, aki igényli a tudományos magyarázatot.

Noha a hagyományos médiának ez a tökéletes képtelensége a megfelelő tájékoztatásra nem kifejezetten szívderítő, az online hozzászólások között elbűvölő gyöngyszemek találhatók. Íme néhány:

Azok, akik ebben nem hisznek (különösen az „akadémiai” népség) készüljenek fel rá, hogy jól seggbe lesznek rúgva, amikor az olaj ára eléri a 200 dollárt hordónként, mert állandóan csak azt nyöszörgik, hogy ”ezt nem lehet megcsinálni” miközben képtelenek más megoldást találni. Kétségtelen, hogy hihetetlen mennyiségű tényt tartanak titokban az olajkartellek, egyáltalán nem kizárt, hogy az áttörés már 20 éve megtörtént.

A szónoklat az átverésről elég nagy ostobaság. Ki hiszi el, hogy a Reuters tudósítói egyáltalán nem néztek utána a dolognak? Biztos vagyok benne, hogy az illető vizet öntött a kocsi tankjába és azzal hajtott. Ami meg a termodinamikát illeti, az egy szemétdomb. Forgassátok a galaxisokat a termodinamika alapján.

Csalás? Mit bánom én… Ha olcsóbban tudok furikázni, mint az olajjal, akkor lesz piaca. Csak a költség érdekel, meg az, hogy legyen hajtóanyag. Kit érdekel, hogy az „igazi” fűtőanyag egy kémiai reakcióban résztvevő fémrúd vagy valamilyen más katalizátor?

Ilyenek a tipikus hiszékeny kommentárok. Egyesek szerint a „nagy olaj-összeesküvés” titkol el minden ilyen technológiát, mások meg egyszerűen megállapítják, hogy kellene valami más a benzin helyett (mintha a szükségletből következne, hogy már van is). Van tekintélyalapú vélemény is: „a sajtóban meg lehet bízni” (minő naivitás!). De a legprimitívebb szamárság mégis csak az, hogy kit érdekel, hogy csalás, ha működik? Hűha!

Megnyugtató, hogy azért érzékelhető mennyiségben olvashatók hozzászólások olyanoktól is, akik megértették a dolog fizikáját és látják, hogy itt csalásról van szó. Nagyon jól fejezte ki a lényeget az egyik hozzászóló: „Mikor értik meg már végre, hogy a víz nem fűtőanyag?” Erről van szó.

Az ilyen riportokhoz kapcsolódó kommentárok mindig azt a benyomást keltik bennem, hogy a hozzászólókat két csoportra lehet osztani (bár lehet, hogy túlegyszerűsítek): Egy részük rendelkezik természettudományos műveltséggel és lényegében megbízik a tudományos intézményekben, a másik tudományosan képzetlen, és az áltudományos ideológiák és összeesküvéselméletek áldozata. Talán az internet, a speciális igényeknek ez a különleges kiszolgálója az, ami a megosztottságot ennyire kiélezi – a szkeptikusokat rákényszeríti, hogy még szkeptikusabbak legyenek, de ugyanakkor táplálékul szolgál az összeesküvésben hívőknek és a holdkóros szélsőségeknek is. Ha valóban ez a helyzet, jó lenne tudni, hova jutunk ezen az úton.

Egy biztos, akárhova jutunk, nem a vízmotoros autó visz oda!

Forrás:

Steven Novella: The Car That Runs On Water
Neurologica Blog, 2008. június 16.
(a szerző engedélyével)

Fordította Hraskó Péter