Tasnádi György olvasónktól újabb érdekes írást kaptunk. Ezúton is köszönjük neki! (A szerk.)

Az 1980-as évek közepén (tehát még bőven a rendszerváltás előtt!) Molnár V. József néplélekrajz-kutató előadásokat tartott a Műegyetem Építészkollégiumában, a „Bercsényiben”. A téma az „Organikus Kultúra”, vagy másképpen a „Szerves Műveltség” volt. (M. V. J. ma is közszereplője e témának.) A heti rendszerességű előadásokra mintegy háromnegyed évig jártam, így alaposan elmerültem a sajátos gondolatfűzésű ismeretekben.

Mi is ez a „Szerves Műveltség”?

Íme a meghatározás: „A szerves műveltség teljességet hordozó és modellező, teljességben létező, közösséghez kötődő élő tudás, mely a nemzedéki tudásátadás láncolatán keresztül örökítődik tovább, benső lényege szerint változatlanul. Az emberi művelődéstörténetben betöltött szerepe ténylegesen rokon a DNS-sel. Az egészségesként megőrzött emberi élet fenntartásának és továbbvitelének biztosítéka, az emberi minőség szellemi »génbankja«. A szerves műveltségben hit és tudás nem egymás ellentétei, hanem egymást feltételező kiegészítői.”* Természetesen ez már a mai meghatározás, 24 évvel ezelőtt ezt még nem tudták ilyen pontosan megfogalmazni, de a lényeg ugyanez volt.

No, de miért nem jártam végig a teljes előadássorozatot? Bár a fenti fogalom-meghatározás már éppen elég indok lenne, kellett ehhez egy kis esemény is. Tettleges távozásomra csak az utolsó látogatásom ad magyarázatot, itt ugyanis már nem bírtam tovább és megszólaltam, a magam szkeptikus gondolkodásával.

Eme jeles alkalommal is – számomra számmisztikának tűnő – bizonyítási tételeket sorolt az előadó. Sok-sok előadás tartalmára visszautaló szövege az „1”, a „3”, az „5” és a „9” fontosságát bizonyította az „eredendő” tudásban. Bár most túlegyszerűsítve írom le, de lényegileg a számértékekhez kapcsolva ábrákat rajzolt eme értékek ismétlés nélküli permutációiból, ezeket összevetette a keresztszemes hímzésekkel, majd abból levezette a vizuális kifejezés teljességét. Minden „tudományos” kijelentéséhez bizonyítékokat tárt elő úgymond, a civilizáció megrontó hatásaitól mentes népművészeti emlékekből, illetve gyermekrajzokból. Kijelentése szerint tudni való tény, hogy valaha az emberek egy része (pl. az erdélyi parasztság) olyannyira harmóniában élt, hogy minden cselekedetét áthatották ezek a számok. Például a parasztházaknál a padlásra felvezető létra is csak 5 vagy 9 fokú volt. Más létrákat nem lehetett találni. Valóban, az ezután levetített fényképek sokasága ezt igazolta. Nos, ekkor szólaltam meg:

T.Gy.: – Jól tudom, hogy amikor ezek a létrák készültek, még nem volt olyan mérőeszköz, amelyet a kézműves feladatok során használhattak volna e létrák készítői?

M.V.J.: – Igen. Tökéletesen jól tudja.

T.Gy.: – Ugye jól tudom, ezeket a létrákat akkoriban még úgy készítették, hogy először kiválasztottak két megfelelő hosszúságú fiatal fát, és abból készítették el a rudakat. Ezek után beillesztették a két szélső létrafokot.

M.V.J.: – Igen, Ön ebben jól tájékozott.

T.Gy.: – Ezek után a további létrafokokat úgy helyezték el, hogy a két szélső létrafok közötti távolságot felezték, ugyanis ez a legelemibb mérési-arányosítási eljárás az egyszerű körülmények között élők számára.

M.V.J.: – Igen.

T.Gy.: – Tehát, a felezéssel először a két szélső közé beillesztettek egy középsőt, ami által már volt három létrafokunk.

M.V.J.: – ? ? ?

T.Gy.: – A két szélső és a középső közötti két szakaszt ismét felezték, így két újabb fok került be, azaz 3+2=5 létrafok, amelyek között a távolság szükségszerűen egyforma.

M.V.J.: – ! ! !

T.Gy.: – Nyilván, ha a padlás búvónyílása alacsonyan volt, akkor a létrát így hagyták, de ha a létrát hosszúra kellett készíteni, akkor az 5 létrafokon már nehéz lett volna felmászni, tehát ismét felezték a szakaszokat. Természetesen 5 létrafok között 4 szakaszt kellett felezni, tehát 5+4=9. Ezzel elkészültek a magasabb házakhoz tartozó létrák is.

Hihetetlenül kínos, metszően hideg csend következett. Igazából nem is az előadó dühe volt meghatározó, hanem az az egyértelmű lincselési hangulat, ami a közönségből egységesen áradt felém. Az azonnali erőszak dühödt tekintetei meredtek rám. Szerencsére az előadó időben visszazökkent az eredeti mondanivalójához, így magára vonta a hallgatóság figyelmét. Ezt használtam ki arra, hogy feltűnés nélkül, de a lehető leghamarabb elhagyjam a termet. Nem mertem megvárni a szünetet, ugyanis nem egyszerűen egy magától értetődő megoldásra világítottam rá, hanem ezzel elvettem a hitüket. Abban a hangulatban még az is feltételezhető volt, hogy ezt a veszteségüket meg fogják bosszulni.

*A Szerves Műveltség meghatározásának forrása: CsoDaKút Szabadegyetem Élhető élet - szerves életviteli minták és a jövő (a letöltés 2008. július 18-án történt).

Tasnádi György