Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Darwin üzenete a 21. századnak

Az előttünk álló, 2009-es esztendőben két évfordulót is ünnepel a tudomány: a Nemzetközi Csillagászati Évet (Galilei tiszteletére, aki 400 éve először használta a maga készítette távcsövet), és a Darwin-évet, a tudós születésének 200. és A fajok eredete megjelenésének 150. évfordulójára emlékezve. Ez adta az ötletet a tekintélyes New Scientist folyóirat szerkesztőségének, hogy múlt évi utolsó számában megkérdezzen néhány világhírű szakembert, szerintük ki tett többet azért, hogy az ember meglelje helyét a világban: Darwin vagy Galilei? A kozmológus Lawrence Krauss és a genetikus Steve Jones Galileinek adta a pálmát. A többiek viszont – a primatológus Frans de Waal, a fizikus Paul Davies, a filozófus Daniel Dennett és Michael Ruse, a pszichológus Steven Pinker, valamint az író Matt Ridley – Darwinra szavaztak. A zsűri tehát 6:2 arányban úgy ítélte: az evolúció mélyrehatóbban változtatta meg nézetünket arról, hogy mi is az ember, mint a Hold hegyeinek a megpillantása. Kérdés, hogy a tudomány története alátámasztja-e ez a képet.

A tudományos megismerésnek – mint azt Ernst Mayr, a 20. századi evolúciókutatás egyik legnagyobb alakja a What is biology? (Mi a biológia?) című könyvében feltárta – három alapvető szakasza van. Az első a jelenségek fogalmi leírásával, a „mi?” kérdésre ad választ. A második a fogalmak törvényekben kifejeződő összefüggését, a „hogyan?”-t vizsgálja. Végül a harmadik szakaszban teszi fel a tudós a „miért?” kérdését. Galilei a természettudomány születésének, azaz a kísérletezésen alapuló fogalomalkotásnak meghatározó alakja – ez a „mi?” korszaka. A „hogyan?” korszakának szimbóluma Newton, aki matematikai képletekbe foglalta a valóság törvényeit. A „miért?” elemzését azonban – sem elég tapasztaltnak, sem elég bátornak nem érezvén magát – a tudomány sokáig elhárította, és átengedte a vallásnak és a filozófiának. Darwin történelmi érdeme az, hogy a „mi?” és a „hogyan?” után a „miért?” megválaszolására is alkalmas módszert adott a kezünkbe.

Az első kérdések viszonylag egyszerűek voltak: miért nagy és tömzsi a pinty csőre az egyik szigeten és miért vékony, de hosszú a másikon? Darwint nem elégítette ki a természetben feltáruló célszerűségnek és szépségnek a bölcs és mindenható teremtőre utaló „megoldása”. Az anyagi világban rejlő magyarázatot keresett. Javaslata, a természetes szelekció, meghökkentően egyszerű, és ehhez képest megdöbbentően hatékonynak bizonyult az egyre bonyolultabb kérdések megválaszolásánál. Márpedig a természet kimeríthetetlen tárháza a meghökkentő jelenségeknek: a párzás után partnerét elfogyasztó sáska, a kicsinyeit hajtóvadászatszerűen legyilkoló oroszlán, és még sorolhatnánk. A válaszokat kutatva világossá vált az evolúció „versenyelőnye”: nemcsak a szépet, a meghatót, a célszerűt, hanem a borzalmasat, a viszolyogtatót és a célszerűtlent is magyarázni képes. Az a tény, hogy az evolúció a 20. század folyamán sikerrel oldotta meg szinte az összes problémát, egyik neves kutatóját, Theodosius Dobzhanskyt egy azóta sokat idézett megállapításra késztette: „A biológia minden jelensége csakis az evolúció fényében értelmezhető.”

http://flickr.com/groups/pstennis/discuss/72157603874335559/

Ám a válaszok egyre mélyebbre vezettek, minden megoldott probléma újabb kérdéseket vetett fel. Különös párviadal kezdődött: miközben a tudomány sorra megválaszolta a felvetődő kérdéseket, a Teremtő bölcsességét előnyben részesítő gondolkodók egyre mélyebb szinten szegezték neki a „miért?” kérdést. Választ keresve tehát a „miért olyan az ember és társadalma, amilyen?” kérdésre, az evolúció modellje behatolt a társadalomtudományokba, és ott is sikeresnek bizonyult. Olyannyira, hogy Dobzhansky idézett állítását sokan kiterjesztették az ember világára: „A társadalom minden jelensége csakis az evolúció fényében értelmezhető”. S valóban, a módszer meggyökeresedett a közgazdaságtanban, a pszichológiában, az antropológiában, a szociológiában, és másutt is. Segítségével értelmezni lehetett az ember sokáig megmagyarázhatatlannak tűnő ellentétes tulajdonságait: altruizmusát és önzését, együttműködési készségét és előítéletességét, egyszerre monogám és csapodár hajlamát. Végül az elmúlt évtizedben feltétettek a végső kérdések: „Miért olyan az Univerzum szerkezete, amilyen, és egyáltalán miért a létezés van, miért nem a semmi”? S ha itt a válasszal egyelőre adós is a tudomány, reménnyel tölthet el minket, hogy a darwini módszer megközelíthetővé tette a tudományos megismerés elől sokáig elzárt kérdéseket.

Ha az evolúciót ma támadások érik, azt nem kudarcai, hanem sikerei váltották ki. Éppen az univerzális megismerési módszerben rejlik – Daniel Dennett megfogalmazásával – a darwini idea „veszélyessége”. Kellő körültekintéssel és kitartó munkával választ képes adni bármely, a legtöbb emberben a csoda képzetét keltő jelenségre. Mindeközben a módszer és maga Darwin is egy másik, nem kevésbé fontos szemszögből is példakép lehet. A tudománynak nincsenek tévedhetetlen prófétái, sem pedig szent könyvei. Darwint nem az különbözteti meg a kritikától hatalmi eszközökkel védett gondolkodóktól, prófétáktól és politikusoktól, hogy a tudomány intézménye védi meg megkérdőjelezhetetlennek tekintett állításait a támadásoktól.

Darwin nem szorul védelemre. Éppen ellenkezőleg, állandóan kérdőre vonják és folyamatosan bizonyítani kell igazát. A kutató számára nem megrázó, ha Darwin egyik vagy másik állításáról bebizonyosodik, hogy téves. A tudomány az igazság keresésére, és nem mégoly jelentős személyiségeinek „szentté” avatására esküdött fel. Az evolúciót érintő mai vitáknak azonban semmi közük a tudományhoz. Ezek a társadalom problémáiról, a politikáról és az ideológiáról szólnak. A világban ma tapasztalható ellentmondásokból pedig arra következtethetünk, nem szűnnek majd az evolúció tudományosan megalapozott jellegét kétségbe vonó támadások. Miközben tehát az evolúció minden területen folyamatosan igazolódni fog, az „örök majom-pör” folytatódik.

Napjainkban elvétve találni olyan embert, aki azt hiszi: a Nap kering a Föld körül. Az ember származásának evolúciós modellje viszont nemegyszer háttérbe szorul a Teremtés gyakran betű szerinti értelmezése mögött. A két tudományos tény elfogadottsága közötti különbség oka nem a felismerések közötti csaknem három évszázadban van. Még csak nem is abban, hogy a holdutazás korában letagadhatatlan a Föld Naprendszer-beli helyzete, hiszen nem szól kevesebb tudományos bizonyíték és gyakorlati tapasztalat az evolúció mellett sem. Ha ma – még a fejlett társadalmakban is – sokan az ember kialakulásának nem az evolúción, hanem a hiten alapuló tanítását fogadják el, ezt nem a bizonyítékok hiánya magyarázza. Úgy tűnik, könnyebb belenyugodni, hogy a Föld a Világegyetem egy poros csücskében helyezkedik el, mint tudomásul venni, hogy az ember az állatok világából származik, és nem „felsőbb” segítséggel, hanem saját erejéből „csinált karriert”. Ám az ember akkor válik felnőtté – egyénileg és a faj szintjén is –, amikor szembe mer nézni saját múltjával. Ez az, ami Darwint egyedülállóvá teszi: miközben fáradhatatlanul kereste a tudomány igazságát, megértő és óvatos volt a modell társadalmi hatásait illetően. Reménykedjünk ezért, hogy 250 év múlva az ember származása éppen olyan elfogadott lesz, mint ma a Föld Nap körüli keringése.

Marosán György

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr50938244

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Greenr 2009.03.11. 00:37:08

Szkeptikus sarokEgy blogra és két meghatározó írásra szeretném felhívni a figyelmet. Főleg a kétkedők, vagy még érdekesebb kreacionisták részére! Ez a nemrég konferenciát tartó Szkeptikus Társaság blogja. Ezen belül két lenyűgöző írás található Darwin jel…

Trackback: Greenr 2009.03.09. 21:07:54

Evolúciós adalékok - Valóság és karikatúraEgyesek szerint lehet, hogy az eredet a fontos: Mások viszont úgy vélik, hogy a jövőbe kell tekinteni:  És Ön mit gondol?

Trackback: Greenr 2009.03.09. 21:07:10

A Darwin bácsiCharles Robert Darwin (Shrewsbury, Shropshire, 1809. február 12. – Downe, 1882. április 19.) angol természettudós, az evolúcióelmélet kidolgozója. Ma 200 éve született az egykor még idiótának és tudománytalannak kikiáltott Darwin bácsi…

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.02.12. 17:52:48

Boldog 200. születésnapot, Mr. Darwin! Fatboy Slim - Right Here Right Now

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gerebjanos · http://konyhafilo.blog.hu/ 2009.02.12. 09:33:57

Azt hittem a mi, a hogyan, a miért a tudományos megismerési folyamat három szakaszára vonatkozik, de itt kiderül, a tudományos megismerés történetének három szakaszát azonosítaná. Akkor viszont nem értem, hiszen Galilei is végzett számításokat (hogyan?), és Newton-tól se lehet elvitatni a miért típusú kérdésfelvetéseket. Vagy mondjuk egy Leonardo sose kérdezte volna, hogy miért, mégpedig úgy, hogy nem Istentől várta a választ? A hogyan repül a madár, és a miért rövid a csőre kérdésfelvetések között nincs minőségi különbség, mindkettő a természet egy bizonyos jelenségét, megnyilvánulási formáját próbálja értelmezni. A miért repül a madár kérdést viszont simán fel lehet tenni anélkül, hogy tudnánk hogyan repül, tehát a miért és hogyan tudománytörténeti idősorrendje is kissé erőltettetnek tűnik számomra. Darwin se tudta a hogyant, nem tudott a génekről. Azt sem értem, hogy Darwin és a biológiai evolúció mint tudományos felismerés méltatásakor miért kell a másik végletbe esni, és a módszert egyetemes és általános bölcsek köveként kezelni? Olyannak, ami az emberiség nagy miértjeire lesz képes végső és végleges választ adni. Rendkívül szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban és szívesen olvasnék egy olyan blogot, ami markánsan bemutatja a módszer társadalomtudományok területén való alkalmazhatóságát. (Pl. fogolydillemás kísérletek, amik sszerintem korántsem igazolják a módszer ilyetén alkalmazhatóságát.)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.02.12. 10:56:25

„miért olyan az ember és társadalma, amilyen?”
Erről volt egy jó könyv: Bereczkei Tamás: A génektől a kultúráig

Darwin valóban nem tudott a génekről, mint ahogyan Mendel sem, mégis felismerte az öröklődésben rejlő törvényszerűségeket. Ha úgy tetszik, akkor Mendel, Darwin és Watson közt a különbség a "miért" szintjei között van.

A mi-hogyan-miért valóban erőltetett, de nagyjából jól leírja egy megismerési szint fázisait.
A miért repül a madár, feltehető a hogyan előtt, de a miért alakul ki turbulencia a szárny felett típusú mélyebb kérdések nem.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.12. 11:57:46

beka.blog.hu/2009/02/10/boldog_szulinapot_36

ehhez a cikkhez akartam írni, de valami miatt azt írta, hogy ott nem kommentelhetek, milyen érdekes, csak nem kirekeszti a "tudomány" a másként gondolkodókat

na mind1, ezt akartam oda, hátha átmegy az üzenet:

"
kimaradt a legfontosabb tévhit:
11. az evolúcióra több bizonyíték van, mint andersen meséire - szintén egy tévhit, bár valóban létezik borsószem, van olyan testvérpár, ahol jancsi és juliska a két gyerek, ez még mindig sokkal több bizonyíték arra, hogy vannak gonosz boszorkányok, mint amivel az evolúciós elmélet valaha is rendelkezett
"

ParadoxH · http://paradoxh.blogspot.com 2009.02.12. 12:19:18

Boldog Darwin Napot minden illetékesnek!

Ipgaz 2009.02.12. 12:24:27

@wmiki: Nem a másként gondolkodókat rekesztik ki, hanem a nem gondolkodókat.
Íme egy bizonyíték az evolúcióra:
index.hu/tudomany/2009/02/11/fekeznek_a_bakteriumok_evoluciojat/

fuhur 2009.02.12. 12:33:29

@gerebjanos:

"olvasnék egy olyan blogot, ami markánsan bemutatja a módszer társadalomtudományok területén való alkalmazhatóságát"

Általában nézz utána a memetikának.

memetika.lap.hu elég jó kiindulás.

Alapmű: Richard Dawkins az önző gén.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.12. 13:05:41

@Ipgaz: hol a bizonyíték?
kialakult új szerv? létrejött két új faj? bebizonyították, hogy nem isten/tudat miatt történt vááltozás, hanem a véletlen hatására?

GergőÁron (törölt) 2009.02.12. 13:18:56

válaszok röviden, leegyszerűsítve, csak neked:
igen, igen, nem.

És igen, azt sem bizonyították be, hogy nem egy száz spagettikarú húsgombóc-istenség áll az egész hátterében, vagy hogy a jupiter és szaturnusz között keringő teáscsészének ne lehetne köze a dologhoz.

Egyébként az az elméletem, hogy te retardált vagy. Nem sértésképpen mondom, de nekem eléggé tűnik. És senki nem bizonyította be mindezidáig, hogy nem vagy az.

Joco74 2009.02.12. 14:13:49

@wmiki:

Nem tökmindegy? A tudomány úgyis mindig téved... :)

Van egy ötletem!
Megkérjük a blog szerzőit, hogy minden blogbejegyzés végére szúrják be:
- a tudomány mindig téved
- Darwin egy kretén
- az egyetlen igaz út a wmikizmus

és így nem kell soha többé kommentelned... :)

Egyébként ezt megpróbáljuk végigvinni a teljes blog.hu-n is. A fent említett három pont automatikusan beszúródik minden olyan bejegyzés végére amelyik tartalmazza a tudomány vagy evolúció szavakat.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.12. 14:20:37

@GergőÁron: meglehet, de ezt a spagettiszörnyet nem is tanítják iskolákban, és nem kell belőle felelni, és nem zárnak ki, ha nem hiszel benne

az, hogy te mit hiszel, az a te dolgod, de nem lepődöm meg, hogy nem tudod érvekkel bizonyítani a hitedet, akkor mocskolódni kezdesz

mindennapos dolog ez, az ilyen hittérítő blogokon

wice 2009.02.12. 15:45:00

@wmiki: "meglehet, de ezt a spagettiszörnyet nem is tanítják iskolákban, és nem kell belőle felelni, és nem zárnak ki, ha nem hiszel benne"

igy van, eppugy, ahogy azt se tanitjak az iskolakban, h a mutaciok isten/tudat miatt vannak, nem kell belole felelni, es nem zarnak ki, ha nem hiszel benne.

bolhabetu 2009.02.12. 17:10:29

"A tudományos megismerésnek – mint azt Ernst Mayr, a 20. századi evolúciókutatás egyik legnagyobb alakja a What is biology? (Mi a biológia?) című könyvében feltárta – három alapvető szakasza van."

Elnézést kérek előre mindenkitől, de ezt sajnos nem lehet kihagyni:

"A jelek szerint valamennyi fontosabb Galaktikus Civilizáció Története három különálló és jól megkülönböztethető szakaszon megy keresztül: a Túlélés, a Kíváncsiság és a Kifinomultság szakaszain, melyeket a Hogyan, Miért és a Hol fázisainak is neveznek.
Az első szakaszt például a következő kérdés jellemzi:
Hogyan szerzünk ételt?
A másodikat ez:
Miért eszünk?
A harmadikat ez:
Hol vacsorázunk ma?"
-Douglas Adams

bolhabetu 2009.02.12. 17:41:27

"hol a bizonyíték?
kialakult új szerv? létrejött két új faj? bebizonyították, hogy nem isten/tudat miatt történt vááltozás, hanem a véletlen hatására?"

Túl azon, hogy mind új jellegzetességek megjelenésére, mind a speciációra vannak megfigyelések, a harmadik megjegyzés vérbeli wmiki.
Ezek után teljesen felesleges firtatni a két nyitó kérdést, hiszen bármi is történik, bármit is észlelünk az történhet isten/tudat/véletlen/A nagy Dzsu-dszu a tenger mélyén hatására. Viszont akkor illene elmondani, hogy hogyan lehet észrevenni, ha egy jelenséget Isten/a Tudat/ a Véletlen/a Nagy Dzsu-dzsu a tenger mélyén okozott.

Ugyanis az evolűció zajlik, at evolúció múltbeli zajlásának következményei vannak, amiket ma megfigyelhetünk.
Azt, hogy a megfigyelt mutációt, szelekciót/ reprodukciót/adaptációt Isten/ a Tudat / a Véletlen (wmiki véletlen fogalma nem keverendő össze a tudományos modellekben felbukkanó véletlen modellekkkel)/ a Nagy Dzsu-dzsu a Tenger Mélyén okozza-e egy számunkra megfigyelhetetlen szinten, pedig ki-ki döntse el ízlése szerint.

Bővebben a Nagy Dzsu-Dzsu-ról a Tenger Mélyén:
www.youtube.com/watch?v=6mmskXXetcg

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.12. 17:42:16

tessék, gábor is egyetért velem, ezt nem hittem volna
index.hu/tudomany/2009/02/12/hrasko_gabor/
"
Ha valaki olyasmit állít, ami nem tesztelhető, ..., az nem tekinthető tudományos elméletnek.
"
Tehát az evolúció egy áltudomány, hisz sose teszteltük eddig, hogyan lesz egy közös ősből két új faj, új szervekkel.
Mondtam én!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.12. 17:43:34

és még ezt is ő mondja:
Áltudományok:
"Ha egy állítás nem bizonyul igaznak, ilyen esetekben a ráépülő hipotézist egy új hipotézis beiktatásával próbálják megmenteni, ahelyett, hogy elvetnék azt."

ez az evolúció mekkora átverés, örülök, hogy ő is rájött végre

x007 2009.02.12. 18:00:59

@wmiki: "Tehát az evolúció egy áltudomány, hisz sose teszteltük eddig, hogyan lesz egy közös ősből két új faj, új szervekkel."

a muslinca tesztről hallottál már?

x007 2009.02.12. 18:05:41

@wmiki: kifejtenéd, hogy milyen állítás bizonyult hamisnak, amire az egész evolució épül?

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2009.02.12. 19:01:48

GergőÁron!

Ennek semmi értelme! Ritkán nyúlunk a kimoderálás eszközéhez, de a hozzászólásod már-már eléri a határt.

wmiki, ne is reagálj rá!

Gábor

Szilágyi András 2009.02.12. 19:08:54

Nemcsak már-már, hanem eléri a határt és túl is megy rajta. Hozzászólás törölve.

bolhabetu 2009.02.12. 20:43:24

Happy Darwin Day!

AZ egyik legelborultabb Darwin Hommage:

www.youtube.com/watch?v=6QlkA8n6-yc

sebcsaba 2009.02.12. 21:24:26

"Az a tény, hogy az evolúció a 20. század folyamán sikerrel oldotta meg szinte az összes problémát" - na ez azért messze túlzás, először is mind a megoldott problémák száma messze elmarad az újonnan felmerülőktől, másodszor pedig az evolúció részaránya megoldott problémák arányában azért nem a "szinte összes" nagyságrend..

"Kellő körültekintéssel és kitartó munkával választ képes adni bármely, a legtöbb emberben a csoda képzetét keltő jelenségre."
Na ez a másik hatalmas mellélövés. Itt kezdem azt hinni, hogy a cikk szerzője a darwinizmus fanatikusa, és mint ilyen, a többi fanatikussal egy kalap alá veendő. Remélem megcáfol.

GergőÁron (törölt) 2009.02.13. 01:57:01

@Hraskó Gábor:

Most akkor elérte, vagy nem érte el?

Az én értelmezésemben (és a népesség 99,9 százalékáéban is) a "már-már" kifejezés valami olyasmi jelentéssel bír, hogy épp hogy nem, majdnem, szinte-de-azért-még-nem, stb.

Ehhez képest sitty-sutty kimoderáltátok. Félre ne érts, én aztán meredeken lesz*rom, hogy egy kommentem - mely nyilván világmegváltó okosságokat tartalmazott, mi mást - az enyészeté lesz, pusztán jól esne, ha szíveskednél kicsit korrektebbül fogalmazni, ne kelljen már csalódnom ebben a szkeptikus micsodában.

Mondjuk így: Gergőáron, kommented megütötte azt a szintet, hogy kimoderáljuk, ezért kimoderáltuk, recece.

GergőÁron (törölt) 2009.02.13. 02:08:48

* és még a szart is kénytelen vagyok kicsillagozni, kitudja, állítólag úgy szalonképesebb.

Így most már tényleg az olvasó jóízlésére van bízva, hogy csillaggal olvassa-e (mert úgy nem ér), vagy paraszt módjára azt olvassa-e ki, hogy szar. fujj.
Talán érted, mire akarok kilukadni...

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2009.02.13. 06:46:34

GergőÁron!

A hozzászólások szintjét nem lehet precíz skálán mérni.

Én úgy gondoltam, hogy egy megjegyzéssel meg kell akadályozni, hogy a durván sértett fél úgy gondolja, hogy mi, a blog tulajdonosai helyeseljük a hozzászólásod stílusát. NEM, NEM HELYESELJÜK. Ezzel én virtuálisan "töröltem" hozzászólásodat".

Főszerkesztőnk ezek szerint úgy gondolta, hogy ez esetben már nem elegendő a virtuális feddés.

Írjál úgy, érvelj úgy, hogy ne billegjen a hozzászólásod etikai értéke a határon. Ez nem egy ellenoldalt gyalázó blog.

Eddig nem töröltünk még hozzászólást se azért, mert brilliánsan érvelt, se azért, mert hihetetlenül bután.

A tiedet se azért töröltük.

ment_a_lista 2009.02.13. 07:38:37

A "wmiki-szindróma" nem egyedüli a világban. A 150 éve küzdő elmélet sokat elért, de még nagyon sok van hátra. Egy felmérés kérdése volt Darwin elmélete. A megkérdezett felnőtt lakosságból akik azt válaszolták, hogy "biztosan így van" plusz "nagyon valószínű, hogy így van" (az evolúciót elfogadók) aránya ilyesmi volt: USA 40%, Törökország: 22%, Egyiptom: 8%. Kíváncsi vagyok nálunk mekkora lenne ez az arány.

ment_a_lista 2009.02.13. 09:18:58

@Ipgaz: Kössz!

Nem tudom, hogy ez mennyire mutatja a teljes felnőtt lakosságot, de nem olyan rossz, mint amire én tippeltem volna.

szemet 2009.02.13. 09:23:52

@ment_a_lista:
Szerintem se pontos, én rátennék egy lapáttal az evólúció ellenes szavazatokra. Elég csak abba belegondolni, hogy ezt Mo. internetező rétege (azon belül is olyanok akik egy hírportált olvasnak) szavazta.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.13. 10:04:22

@x007: mi van a muslinca teszttel?
kialakult új szerv? lett két faj, ami teljesen különvált, még szaporodni sem tudtak egymással? bebizonyították, hogy nem tudatos beavatkozás (kezdetben vala az ige) miatt állt be a változás, hanem "véletlenül"?

hol a bizonyíték?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.13. 10:05:15

de akkor foglaljuk össze az evolúció elméletet:

a szervekben mutációk történnek véletlen (vagyis fogalmunk sincs minek) a hatására, majd ezekből új szervek alakulnak ki, és a környezet bizonyos törvények alapján (amiket nem tudunk meghatározni, vagyis fogalmunk sincs róla mi) kiválogatja a véletlenül kialakult, de épp odaillő, csodálatos változásokat

ez ám a tudomány!

komolyan, ezek után vérlázító, hogy andersen meséi nem tudományos tételek, és nem buktatják meg azokat, akik nem hisznek benne

ment_a_lista 2009.02.13. 10:22:51

@wmiki:

Lécci ne értsd félre kérdésemet, semmi esetre se szeretnék vitatkozni veled. Csak azt szeretném tudni, hogy elképzelhető-e számodra valamilyen bizonyíték, ami megingathatná (esetleg módosíthatná) a sziklaszilárd evolúció (tudomány) -ellenes elképzeléseidet? Akár csak infitezimális mértékben is?

Joco74 2009.02.13. 10:24:45

de akkor foglaljuk össze az ID elméletet:

- van egy Tervező akit sose láttunk sose hallottunk róla, de feltételezzük, hogy van, mert nem bírjuk elviselni, hogy mi is az álatvilágból származunk. Kicsiny lelkünk megnyugtatására kénytelenek vagyunk valamit kitalálni, hogy miért is vagyunk felsőbb rendűek.

- Minden leletet a tervező dugdosott a föld alá, hogy próbára tegye hitünket

wmiki... ne köpködd a tudományt, mivel az ID pont arra hivatkozik, hogy tudományos elmélet. Állításod szerint a tudomány mindig téved... Tasi haverod legalábbis nagyon tudományos akar lenni... ezért is írtak az OM-nak.

Valami nagy defekt van a mantrádban...

GergőÁron (törölt) 2009.02.13. 10:48:19

@Hraskó Gábor:

bocsi, közben rájöttem, felüleesen olvastam, és most látom, hogy nemes egyszerűséggel átsiklottam egy komment felett.

Ami a stílust illeti, az adott pillanatban úgy gondoltam, hogy ilyen stílust célszerű használnom, hogy wmiki méltóztasson arra válaszolni, amiről kérdezem.

Nem a sértegetés volt a cél, és bocsi mindenkitől, hogy végül mégi túl erősre sikerült a beszólás.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.13. 10:53:26

@ment_a_lista: pl. ha az életben egyszer megfigyelnék, hogy egy közös ősnek két külön faj utódja lesz

illetve ez sem bizonyíték, mert azt is ki kellene zárni, hogy ez nem tudatos tervezés eredménye, de azért első körben meggyőző lenne, ha TÉNYLEG láthatnánk, ahogy egy egyedből két új faj lesz

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.13. 10:54:31

@Joco74: attól még, hogy te pl. nem láttad sose, hogy ki tervezi a canon nyomtatókat, az nem zárja ki azt, hogy a nyomtatók véletlen mutációk útján jönnek létre

Joco74 2009.02.13. 11:08:16

@wmiki:

Persze... a Canon nyomtó és a föld élővilága analógia?

A Canon nyomtató emberi kéz műve. Ha jól sejtem ezt még te sem vitatod. Hited szerint a föld élővilága isten műve. Nem bírod elképzelni, hogy másképp is lehet, így mindenben ezt látod.

Amúgy olvasd vissza mit írtál :)))))
valóban...egyet értek veled. Attól hogy nem láttam ki tervezi az élővilágot, nem zárom ki, hogy az élővilág véletlen mutációk során jött létre.... köszi, hogy egyetértünk :)))

Szilágyi András 2009.02.13. 11:09:41

wmiki: számtalanszor megfigyeltek már fajkeletkezést, én most csak egy példát mondok: a londoni metrószúnyog. Nemcsak hogy új faj a felszíni szúnyogokhoz képest, de még az egyes metróvonalakon is külön alfajai élnek. És ezt nem a metró tervezői akarták így :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.13. 11:21:57

@Szilágyi András: aha, gondolom mennyi új szerve lett a metrószúnyognak a másikhoz képest

lézerlátás, hatalmas farok, és szilárd, kemény ház, mint az éticsigának? erről tényleg nem hallottam sose

de persze ez sem bizonyíték, elvégre, lehet a teremtő gondolta így, hogy szükség lenne olyan szúnyogokra is

mint ahogy a canonnál, amikor kijönnek egy új tintasugarassal
persze joco hihet abban is, hogy annyira elromlott ott egy gép, hoghy új nyomtatókat kezdett gyártani, de hát azért ezt elég kevesen hinnék el, bizonyítékok nélkül...

x007 2009.02.13. 11:22:55

@wmiki: muslinca tesztnél én személy szerint szervmódosulásokról és olyan egyed születéséről tudok, ami nem képes az eredetivel szaporodni.

Hogy ez kinek mit jelent az más kérdés. Tudom, hogy neked semmit, ezért ennek leírását meg is sporolhatod. :)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.13. 11:32:07

@x007: gyerekek tényleg olyan mintha ti nem ismernétek az evolúciós elméletet

ezt mondja:
egyetlen (néhány )közös ősből fejlődött ki a többmillói különböző faj, új SZERVekkel

tehát mondjuk volt csiga lábbal, kézzel, meg pókhálószóvó miriggyel
és ebből lett az ember

ahoz, hogy ez "bizonyítva" legyen ezt meg kell figyelni

különben mesekönyvbe való történet

(persze ez sem bizonyíték, csak azt jeletni, hogy eddig megfigyelhettük, mint mondjuk a gravitációt, aminek szintén nem tudjuk az elméletei alapjait, de legalább eddig láthattuk)

Joco74 2009.02.13. 11:35:53

@wmiki:

Az evolúciós elméletet te nem ismered. Ezt már több soron bizonyítottad. Az a baj, hogy olyan dolgot próbálsz elemezgetni és cáfolni amiben a tudásod nem éri el az általános iskolai szintet sem.

Ipgaz 2009.02.13. 11:49:27

@wmiki: "ez sem bizonyíték, elvégre, lehet a teremtő gondolta így"
Ez jó, mert ez azt jelentené, hogy kapcsolatba tudunk lépni Istennel. (ld. tenyésztés, nemesítés)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.13. 11:50:06

@Ipgaz: vagy azt, hogy mindenki isten és szabad akarata van

ezt sem vethetjük el

Szilágyi András 2009.02.13. 11:50:29

wmiki: nincsen olyan új szerv, ami csak úgy magától lett, minden új szerv egy régiből fejlődött ki, annak módosulásával.

fairi 2009.02.13. 12:00:52

@wmiki:
kedves barátom,adj definíciót az "új szevre"..

nagyon kíváncsi vagyok,mit szülsz ki magadból:)

www.termeszetvilaga.hu/tv2001/tv0104/l3.jpg
"Vad típusú (a) és Ubx-génben
mutáns (b) muslica képe"

Hogy most a szegény muslicának lett még egy pár szárnya ez elég új szervnek tűnik...
pedig ott egy billérnek kéne lennie...

www.termeszetvilaga.hu/tv2001/tv0104/l2.jpg
Ez mér teljesen új szerv,ilyen muslicát nem találsz a konyhában...
Mondjuk találhatsz,mivel ilyen mutáció előfordulhat..

Billérré módosulás hasznos volt,egy egész rovarrend lett belőle(Diptera),ennek fejen láb nincs haszna...

Sztem senkinek se világos,te mit tartasz szervnek...

wice 2009.02.13. 12:04:12

@Szilágyi András: az a baj, h szegeny minden jel szerint vmi olyasmit var, h egy kutya szuljon egy kutyat meg egy macskat.

Ipgaz 2009.02.13. 12:07:41

Egy hasznos mutáció:
hu.wikipedia.org/wiki/Michael_Phelps#.C3.89rdekess.C3.A9gek
Ha cápával találkozik jobbak a túlélési esélyei.

egysegelem 2009.02.14. 04:28:06

Beleestek abba a hibaba, hogy valaszoltok neki (wmikinek), hiszen csak provokalni jar ide, egyszeruen at kell siklani a felszolalasai felett, en mindig skippelem, csak a reakciokbol latom amiket irt. :-)

Husz Janos szavaival bucsuzom: "Ó, szent együgyűség!"

Falatka2003 2009.02.14. 18:49:50

"Hited szerint a föld élővilága isten műve."

B+! Én örömmel borulnék térdre imádkozva és tölteném rogyásig arannyal az összes pap zsebét, ha valaki megmondaná MELYIK isten műve. Az isten kitalálása volt az emberiség legrombolóbb tette, ami létezik! Mind1, melyik egy igaz istenről van szó, a jézuska apjáról, allahról, ré-ről, zeuszról, odinról, stb., + még azok is veszekszenek egymással, akik ugyanabban az istenben hisznek, ld. katolikusok, reformátusok, zsidók, jehova tanúi, stb. Akkor most vki legyen szíves, mondja meg nekem, ki az az isten, akiről beszélünk, vagy Teremtő (ID), aki beavatkozik. Ja, meg minek tenné? Unatkozik? Ennyire ráér?
Elegem van az összes istenből és az összes talpnyalójából. Francért nem lehet normális ateista csapatot összeverbuválni.

(És igen, szerintem is "A vallás a népek ópiuma." Ennyi.)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.14. 19:16:19

@egysegelem: tudom, tudom
rekesszük ki azt, aki nem osztja a hitünket, igazi tudományos hozzáállás, megfigyeltem már

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.14. 19:23:58

@Szilágyi András: ja, hogy most már nincsen új szerv se?
eddig nem voltak fajok, most már szervek sincsenek

akkor végülis mit állít az evolúcióelmélet?
hogy valójában nincsen semmi?
azt tagadhatatlanul nehéz lesz megcáfolni, a evohívők előtt

ParadoxH · http://paradoxh.blogspot.com 2009.02.14. 22:00:34

wmiki: cinizmussal a félelem ellen, ez a jó módszer...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.02.15. 00:47:27

@ParadoxH: Ez nem cinizmus, egyszerűen csak kapkodja a fejét és most még annyit sem ért, mint eddig.

fairi 2009.02.15. 23:55:51

@Lord_Valdez:
wmiki egy külön létforma már,külön eszmei áramlatot képvisel...
Tudományellenes,de fogalma sincs mi, ami ellen harcol..
van pár varázsszó amire rágerjed,és beindul egy kis program a fejébe és ír,ír,ír..
Program elég konzervatív felépítésű(nem hat rá az evolúció xD),mivel hónapok,sőt évek múltával se változott semmit...

wmiki:Tényleg a blogodat miért hagytad abba,jót lehet rajta röhögni,tavaly május óta nincs bejegyzés,azóta történt sokminden..

Talán Darwin 200 éves évfordulójára te is rittyenthetnél vmit...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.02.16. 08:17:57

milyen érv? volt ilyesmi?
nem láttam sehol, csak bizonytalan, illogikus elméleteket

ennyi erővel tényleg andersen, van grimm meséit is magyarázhatnátok, hogy arra mennyi sok bizonyíték van, csak az a gond, sok minden nincs pontosan definiálva, meg hogy bizonyos fanatikusok mégsem hiszik el, de csak azért, mert nem értik meg, miről szól

1hurka 2009.02.16. 16:39:43

Na, wmiki kitartó kommentelésével ismét a tudományt népszerüsíti!

Hehe, az ostoba pont az ellenkezőjét éri el ezzel a dogmatikus, folyton ugyanazt a baromságot hajtogatom (az ég nem kék mer tudósok mondják, és nem anyám szült engem hanem én őt) típusú hozzászólásaival, mint amiért küzd.
Legalábbis az a pár haver aki eddig semleges volt a témában(Darwin, evolúció), a blog (és főleg wmiki) olvasása után inkább a tudományos alapokon nyugvó ismeretanyagokat részesítik előnyben tudásuk bővítéséhez. He he, csak így tovább!!!

Abulafia 2009.02.16. 17:26:50

Wmiki:
"aha, gondolom mennyi új szerve lett a metrószúnyognak a másikhoz képest"

Csak egy kérdés: A kőszáli sas és az erdei pityer két külön faj?

A.

Nakedape 2009.02.16. 18:21:07

@Abulafia: dehogy az, nem láthatjuk, hogy az összes pityer pityer marad-egyetlen pityer se nő föl sassá, így ez csak egy elmélet. semmi bizonyíték nincs mellette.

csak egy elnyomó dogma

Indijoe 2009.02.17. 10:53:29

Tegnap láttam egy műsort a NatGeon. A SWAT új folyékony páncélt fejleszt, amihez felhasználják wmiki DNS-ét is, mert az elmondásuk szerint úgy fog lepattanni a golyó a rendőrökről, mint wmikiről az érvek.

S.O.A. 2009.02.17. 15:30:40

@1hurka: Abszolút egyet értek! A modern tudományok ellaposodásához vezetne, ha nem lennének hivatásos sötétítő elemek. Szebbé és értékesebbé teszik az evolúcióelméletet azok, akikre a szelekció a "korlátoltságot" osztotta:)). Csak úgy nyer igazi értelmet Darwin munkássága, ha láthatjuk, milyen az, ha valakiknek fáj a gondolkodás, és hitre cserélik inkább.


Zorán: "Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell..." GO wmiki GO!

Abulafia 2009.02.17. 17:13:05

@Nakedape:
OK nincs több kérdésem.:)

Ezt ismeritek?
fstdt.com/fundies/top100.aspx?archive=1

wmiki sehol nincsen.

A.

kaffogó hebrencs 2009.02.18. 07:38:23

Remek dolog ez az evolúció, főleg, ha a társadalmi alkalmazásait nézzük. A 19-edik században a liberálisok a társadalmi egyenlőtlenségeket igazolták vele, Hitler tenyészteni kezdte az új embert, a kommunisták is imádták.

Az evolúció fényében nyugodtan lehet vizsgáni, hogy az ember különböző alfajai között ven-e mondjuk IQ szintben különbség, ahogy az állatvilágban ez nyílvánvalóan van (pölö kutyafajták).

Egyo lyan tárasdalmi alkalmzást mondjatok, ahol ez a társadalom hasznára volt.

ment_a_lista 2009.02.18. 07:59:48

@kaffogó hebrencs:
"Az evolúció fényében nyugodtan lehet vizsgáni, hogy az ember különböző alfajai között ven-e mondjuk IQ szintben különbség" Nagy kár, hogy az evolúció kapcsán ilyen fals gondolatok ébrednek benned. Szerintem inkább egyes emberek között van IQ különbség, "pölö" abban, ahogy az evolúcióhoz közelednek és megértik annak a lényegét.
Nem értem másrészt, hogy az embertől függetlenül létező, felismert természeti folyamat (evolúció) miért kellene, hogy a társadalom hasznára váljon. Természetesen a folyamat felismerése segített megérteni az antibiotikum rezisztenciát és újabb generációs antibiotikumok kifejlesztését.

Ipgaz 2009.02.18. 08:01:50

@kaffogó hebrencs:
"a tudomány nem hoz erkölcsi ítéleteket. Bárki, aki megpróbál a természet törvényeiből morális következtetéseket levonni, nagyon veszélyes talajon jár. Az evolúcióelmélet különösen megszenvedte ezt. Használták a nácizmus, a kommunizmus és minden más köztük lévő -izmus megindoklására. Ezek a megideologizálások teljesen tévesek. Ugyanígy, bárki aki azt mondja, hogy "az evolúcióelmélet gonosz, mivel a kommunizmus támogatására használták" (vagy bármilyen hasonló -izmuséra), elkalandozott a logika ösvényéről."

www.szabadgondolkodo.hu/ismeretterjesztes/tudomanyos-modszer.php

kaffogó hebrencs 2009.02.18. 08:07:01

"Szerintem inkább egyes emberek között van IQ különbség, "pölö" abban, ahogy az evolúcióhoz közelednek és megértik annak a lényegét.."

De az nem lenne ellentétben a mai tudománnyal, hogy ahogy például a kutyafajták között jelentős iq-beli különbségek vannak, lehetséges, hogy az emberi rassszok között is lehetnének hasonló eltérések.
Vagy én értettem valami félre?

ment_a_lista 2009.02.18. 08:13:44

@kaffogó hebrencs:
"lehetséges, hogy az emberi rassszok között is lehetnének hasonló eltérések.
Vagy én értettem valami félre?"

Igen. (ez a kérdésedre a válasz!)
Másrészt lsd. Ipgaz idézetét.

kaffogó hebrencs 2009.02.18. 08:50:23

Megnyugtattál. Azt meg tudod mondnai, hogy pontosan miben áll a tévedésem? Azaz mi ak ülönbésg az egyes alfajok és az emberi rasszok között.

bolhabetu 2009.02.18. 09:02:14

@kaffogó hebrencs:

"Remek dolog ez az evolúció, főleg, ha a társadalmi alkalmazásait nézzük."

Szerintem lásd az alábbi cikket
szkeptikus.blog.hu/2008/05/08/talald_meg_a_szabalyt_az_online_kiserlet_eredmenyei

Az evolúció társadalmi alkalmazásai pontosan olyanok, amilyennek látni akarod, csak jól kell válogatni. Eugenika kontra modern virológia és bakteriológia.

De ha a másik oldalról közelítjük meg a kérdést, ott is felmerül, hogy a társadalmi különbségek igazolásában, az embertípusok közötti értékítéletekben, az embertenyésztésben a darwini evolúcióelméleten kívül voltak-e még versenyzők? Mert bizony voltak. A növénynemesítés, az állattenyésztés nem Darwinnal indult, épp ellenkezőleg ő hivatkozott az ennek során felhalmozott tapasztalatokra, hogy elméletét alátámassza. Eugenikához kellett a mendeli genetika is.
A társadalmi különbségek, fajelmélet szentesítésében pedig nincs nehézsúlyúbb versenyző a vallásnál.

"Az evolúció fényében nyugodtan lehet vizsgáni, hogy az ember különböző alfajai között ven-e mondjuk IQ szintben különbség, ahogy az állatvilágban ez nyílvánvalóan van (pölö kutyafajták)."

Vigyázzunk azzal a szóval, hogy "nyilvánvalóan" - feltéve, hogy komoly vitában kívánunk részt venni. A kutyafajtákat az ember hozta létre specifikus feladatokat megcélozva. Minden fajta elsőrangú- arra a feladatra , amire szánták, egy ezt mérő tesztben. Ha hegyi mentés a feladat egy bernáthegyi mellett esélye nincs egy palotapincsinek.

Az emberfajtáknál nem volt sem mesterséges szelekció, és nem ismert olyan természeti szelekciós nyomás sem, ami ilyen széttartást indokolna.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a kutyák közötti különbségek egyik oka a bizonyos tenyészvonalaknál alkalmazott masszív beltenyésztés, ami embernél szintén ritka.
Tehát ami kutyáknál "nyilvánvaló", arra nincs okunk komolyan számítani embernél.

A legeslegnagyobb gond viszont az IQ maga. Nehéz megmondani, hogy mit is értünk alatta, és nehéz olyan módon mérni, ami kulturális környezettől független mérést tenne lehetővé. Ahogy mondják, az IQ-ban nincs különbség, mivel az áltagos IQ sztenderdizált teszteken mérve mindenütt és minden korban 100.

www.youtube.com/watch?v=khe9bXT-OHE&NR=1

kaffogó hebrencs 2009.02.18. 09:06:08

@bolhabetu: Most sokat tanultam, köszönöm a válaszod.

alagi 2009.02.18. 10:43:07

@kaffogo hebrencs:
"Egyo lyan tárasdalmi alkalmzást mondjatok, ahol ez a társadalom hasznára volt. "

Szerintem az is hasznara valik egy tarsadalomnak, ha az opiumfuggoseg legalabb egy kicsit enyhul.

wice 2009.02.18. 10:45:40

@kaffogó hebrencs: Stephen Jay Gould "Az elméricskélt ember" c konyvet ajanlom (nehany eve jelent meg, szoval valszleg konyvtar v antikvarium a megoldas), ha kivancsi vagy, mi volt a gond azokkal a probalkozasokkal, h a kulonbozo emberi rasszokat "jobb" es "rosszabb" kategoriakba soroljak, akar IQ, akar egyeb szempontbol.

wice 2009.02.18. 12:16:07

meg nehany megjegyzes:

aki az evolucio-elmeletbol arra kovetkeztet, h a szegenyeket hagyni kell ehenhalni, az, tul azon, h valszleg csak cimszavakbol (pl "survival of the fittest") ismeri az elmeletet, igy alapvetoen felreerti*, egy komoly logikai hibat is elkovet. a "hogyan van" es "hogyan kell lennie" ket kulonbozo dolog, egyik sem kovetkezik a masikbol. a gravitacio tenyebol sem kovetkezik, h mindenki maradjon a foldon, es ne probalkozzunk repulessel. az, h az allatok nem hordanak ruhat, nem jelenti, h nekunk is puceran kell rohangalnunk. ha egy torott labu allat nagy valoszinuseggel elpusztul a termeszetben, attol meg mi meggyogyithatjuk a torott labu embereket. es igy tovabb.

a lenyeg, h a termeszet mukodeserol szerzett ismeretek _nem kenyszeritenek semmire minket_, ellenben segitenek, h felismerjuk a lehetosegeinket es korlatainkat.

---
* az evolucio-elmelet cimszavakbol ismeresenek problemajarol: a "survival of the fittest" egy meglehetosen leegyszerusitett osszefoglalasa a termeszetes szelekcio elvenek, es mint ilyen, alkalmas a felremagyarazasra. sokan pl a "fittest"-et ugy ertelmezik, h a "legerosebb", a "survival"-t meg ugy, h az egy konkret legerosebb egyedre vonatkozik, es maris megjelenik lelki szemeik elott vmi veres kuzdelem, ahol a legerosebb egyedek maradnak eletben. van persze ilyen is a termeszetben, de az evolucio ennel lenyegesen osszetettebb dolog.

valojaban a "survival of the fittest" a kornyezethez legjobban alkalmazkodo _tulajdonsagok_ (az egyed helyett) _fennmaradasat_ (az egyed tulelese helyett) jelenti, de meg ez is jelentos leegyszerusitese a dolognak, es sok mas szempontot figyelmen kivul hagy.

valojaban arrol van szo, h egy olyan genvaltozat, ami (a populacioban jelen levo tobbi genvaltozathoz kepest) noveli a szaporodasig eljuto utodok varhato szamat, hosszu tavon _nagy valoszinuseggel_ el fog terjedni a populacioban. ez a genvaltozat persze lehet akar olyan is, ami a kornyezethez valo jobb alkalmazkodast okoz (pl zsakmanyallatoknal a mimikri v ragadozoknal a gyorsabb mozgas kepessege), de lehet mas is (pl tobb utod letrehozasanak kepessege, v az utodok gondozasara valo fokozott hajlam), ami nem kimondottan a kornyezethez valo alkalmazkodasrol szol.

es meg ez is csak leegyszerusites, ugyanis ott van meg az "evoluciosan stabil strategia" fogalma. ez lenyegeben egy olyan tulajdonsag, ami megjelenese utan el tud terjedni, _es_ kepes fennmaradni akkor is, ha a populacioban mar minden egyed hordozza ezt a tulajdonsagot. ez a kerdes mar olyan bonyolult, h nehezen tudnam par mondatban osszefoglalni, de pl "az onzo gen" c dawkins konyvben asszem eleg reszletesen ismertetesre kerul.

(az onzo gen egyebkent ugyancsak jo peldaja a cimszavakbol szerzett ismereteknek, sokan pl azt hiszik, h a konyv arrol szol, miert is jo evolucios szempontbol onzonek lenni. tokre nem errol szol, sot.)

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása