Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Nem elég ígérni, bizonyítani kell

A horoszkópot asztrológiai vakhitnek, a tudományos módszerekkel nem bizonyított orvosi állításokat légből kapott humbugnak nevezi Vágó István. A kvízmester nyíltan kiáll az áltudományos tévhitek ellen, mert azt tartja, hogy azok megrendíthetik a bizalmat a valódi tudományokban. Veszélyesnek – egyenesen életveszélyesnek – tartja például, hogy a súlyos beteg embereket egyre több módon igyekeznek olyan terápiákról meggyőzni, illetve olyan termékeket eladni számukra, amelyek hatékonyságát nem bizonyították. Vágó István, mint a racionális gondolkodást népszerűsíteni igyekvő Szkeptikus Társaság elnöke, a Rákgyógyítás magazinnak adott interjúban arról is szól, miért beszélte le rákbeteg ismerősét egy drága alternatív kúráról, és mitől félti a tudományos kutatásokat.

Rákgyógyítás magazin: Biztosan sok rontást küldtek már Önre az ehhez értők, hallva, mennyire harciasan síkra száll ellenük.

Vágó István: Az utóbbi időszakban hihetetlen piaca nyílt meg a sarlatánságnak, azoknak a szolgáltatásoknak és termékeknek, amelyeket súlyos betegeknek is kínálnak, miközben semmi bizonyítékkal nem tudják alátámasztani a hatékonyságukat. Amíg korábban mi szkeptikusok ódzkodtunk az alternatív, kiegészítő vagy természetgyógyászati tevékenységek nyilvános kritikájától, már nem hagyhatjuk szó nélkül a történéseket: egyre nagyobb a veszélye ugyanis annak, hogy a sarlatánok negatív irányba befolyásolják a betegeket, megrendítik a bizalmukat a bizonyítékokon alapuló orvoslásban.

– Ezek szerint Ön televíziós létére sem a tévékészüléken keresztül gyógyító gurutól kér segítséget, ha hasogat a dereka. Mi az oka annak, hogy ma jól meg lehet élni a misztikus gyógyászatból?

– A sarlatánok egyre többen vannak és egyre hatékonyabban érvelnek. A mindennapokban előforduló, közérthető fogalmakra apellálnak, a bolygók együttállásáról, energiáról, egyensúlyról, rezgésről beszélnek, logikusnak, ok-okozati összefüggésben álló történésnek állítanak be olyan eseményeket, amelyeknek valójában semmi közük egymáshoz. Az élet bonyolult kérdéseire egyszerű, kézzelfogható válaszokat adnak. Egy tudományos tevékenységet folytató orvos sosem lehet 100 százalékban biztos abban, hogy egy gyógymód minden egyes esetben biztosan beválik, hiszen nem mindenkinek a betegsége reagál egyformán egy adott gyógyszerre, tehát a bizonyított hatékonyságú terápiák sem segítenek mindenkin. Ezzel szemben az ezoterikusok felelőtlen módon mindig magabiztosan válaszolnak a nekik feltett kérdésekre, holott válaszaik teljesen alaptalanok. Lehet, hogy jó hallani, amit mondanak, ám az attól még nem igaz.

– Talán sosem érte annyi támadás az orvosokat, mint manapság. Ez is hozzájárulhat a klasszikus orvosláson kívüli tendenciák erősödéséhez?

– Az emberek kettős mércével mérnek. Ha a kórházban nem tudják meggyógyítani a beteget, akkor a hozzátartozók részéről olykor a harag és a természetes düh nagy része az orvosra irányul. Ha a természetgyógyász nem tudja meggyógyítani a rokonukat, akkor abba belenyugszanak azzal, hogy valóban súlyos beteg lehetett, hiszen még a csodadoktor sem tudott segíteni.

– A betegek csodadoktorokat talán még mindig ritkábban keresnek, viszont – bevallva vagy az orvosuk elől eltitkolva – sokan szednek különféle alternatívnak mondott készítményeket abban a reményben, hogy azok révén javulhat a gyógyulási esélyük.

– Oktalanságnak vélem, ha egy beteg nem őszinte az orvosával. Ugyan orvos és orvos között mind felkészültségben, mind a betegekhez való hozzáállásban nagy különbség lehet, ám egy számos bizonytalanságot hordozó betegség közepette kell olyan origó, amit hitelesnek tartunk. Az orvostudomány ilyen stabil pont. A rákbetegségek kezelésében kiemelt jelentősége van az időtényezőnek, ezért hibának tartom, ha a tudományos kutatások során kifejlesztett, majd több ezer beteg részvételével tesztelt, bizonyítottan biztonságos és hatékony gyógymódok helyett olyan módszerekre vagy készítményekre fecsérelnek a betegek időt, pénzt és energiát, amelyekről az égvilágon semmilyen tudományosan elfogadható adattal nem rendelkezünk.

– Időről időre felüti a fejét az összeesküvés-elmélet, miszerint a rákot már rég meg lehetne gyógyítani, csak a gyógyszergyártóknak valójában nem a gyógyítás, hanem a hosszan tartó kezelés áll érdekében.

– Ezt tételesen cáfolni természetesen csak úgy tudnám, ha az összes gyógyszergyár stratégiai vezetőjét személyesen ismerném, s beavatnának üzleti titkaikba. Az összeesküvésnek ugyanakkor ellentmond, hogy ezek a vállalkozások egymás konkurensei, az innovatív gyógyszerek piacán óriási a verseny: ha egy ígéretes hatóanyag elterjedését az egyik gyógyszergyártó meg akarná akadályozni, a világ másik pontján egy másik gyártó állna elő vele. Egyik vállalat sem engedheti meg magának, hogy elhanyagoljon egy hatóanyagot akkor, amikor mások kifejlesztésére dollármilliárdokat költ. Az egész tudományos világ úgy vadászik egy-egy újabb rákellenes gyógyszerre, mint vadász a rókára: ha egy hatóanyagnak vagy eljárásnak csak minimálisan is jobb hatása ígérkezik, mint az addig alkalmazott gyógyszereknek, arra rávetik magukat a kutatóintézetek, s tőkeerős cégek kifejlesztik belőle a megbízhatóan alkalmazható, pontosan és biztonságosan adagolható gyógyszereket vagy eljárásokat. Több ezer molekula közül az évtizedes kutatómunka, a gyógyszerészek és orvosok százainak bevonásával zajló fejlesztések révén is csak egy-kettő válik gyógyszergyártásra alkalmassá, tehát egy jó hatóanyag óriási kincs - de csak akkor, ha abból mielőbb sokak számára elérhető gyógyszer válik, ez tehát a gyártók alapvető érdeke.

– Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy veszélyben látja a tudományos kutatásokat.

– A gyógyszereknek hihetetlenül kemény feltételeknek kell megfelelniük ahhoz, hogy a betegek számára a kórházakban vagy a patikákban elérhetővé váljanak. Ezzel szemben az étrend-kiegészítőkre nem vonatkoznak efféle szabályok, azokat ilyen besorolással bárki forgalomba hozhatja, aki igazolja, hogy nincs káros hatásuk. Sok gyártó lemond arról, hogy termékét gyógyszerként ismerjék el, mert ezzel máris megszabadult a hatás bizonyításának kényszertől, s a klinikai kutatás helyett a forrásokat marketingre költheti. Félek attól, hogy a tőkeerős nemzetközi cégek is a könnyebb ellenállás irányába mozdulnak: miért költsenek vagyonokat klinikai vizsgálatokra, ha egyes termékeiket táplálékkiegészítőként évekkel korábban piacra dobhatják, s ezzel ráadásul sok számonkéréstől és bürokráciától is megkímélik magukat? Bízom benne, hogy ez nem következik be, mert ha teret nyerne ez a gondolkodás és üzleti modell, tudományos fogódzók nélkül igazán tanácstalanokká válnánk.

– A rákbetegek jelentős része már most is tanácstalan: nincs ideje kivárni, amíg új gyógyszereket fedeznek fel, ezért igyekszik mindent megtenni a gyógyulás, a javulás érdekében. Sokszor ezt a családtagok ösztönzik: elmondják, hogy tehetetlennek érzik magukat, ezért próbálnak minden hozzáférhető eszközzel, gyógymóddal és vitaminnal segíteni szerettüknek.

– A hatásos kiegészítő terápiák ellen természetesen nincs semmi kifogásom. Vannak biztonságosan alkalmazható immunerősítők vagy vitaminok, amelyeket az orvostudomány is elismer és alkalmaz. De egy betegnek valóban segítenek azzal, ha olyan készítményeket vásárolnak neki, amelyekről egyedül a gyártó vagy a forgalmazó saját honlapján lehet információt találni? Egyszer rászántam az időt, hogy utánanézzek egy rákot, cukorbajt és még számos más betegséget „gyógyító” teának az interneten. Kiderült: a forgalmazó olyan külföldi professzorokra és klinikákra hivatkozott, amelyek nem is léteznek. Ha egy készítménynek vagy hatóanyagnak nincs nyoma a tudományos orvosi szakirodalomban, akkor az nagy valószínűséggel humbug. Az egyetlen ellenszer a betegek kezében az alapos tájékozódás.

– A környezetében, családban, baráti körben fordult elő daganatos betegség?

– Sajnos igen. Egyik rákbeteg ismerősömet igyekeztem is lebeszélni arról, hogy egy agyonreklámozott, őrjítően drága, ugyanakkor meggyőződésem szerint hatástalan teát igyon. Sikerült meggyőznöm, s meg is köszönte, mert ezzel nagyon sok pénzt megspórolt a családjának.

– Ha valakinek azt mondták a kórházban, hogy hónapjai vannak hátra, nem gondolja, hogy nem a pénzspórolás a leghatékonyabb érv a meggyőzésére?

– Itt nem elsősorban magáról a pénzről van szó, hanem arról, hogy sokan kihasználják a beteg emberek és családjaik sebezhetőségét. Nehezen tudok elképzelni annál embertelenebb tettet, amikor valakinek az élethez való ragaszkodásával visszaélnek. Biztosan sokan emlékeznek Déri Jánosra: alig volt negyven éves, amikor kiderült, hogy tüdőrákos. Az egyik legnépszerűbb riporter volt, egy ország szorított érte, sokat küzdött, míg végül úgy gondolta, hogy az orvosok rajta már idehaza nem, csak egy mexikói speciális terápiás intézetben tudnak segíteni. Elutazott oda, ahol persze nem tudtak rajta segíteni. Szívem szerint mondtam volna neki már az elején, hogy teljesen felesleges kitennie magát ennek a tortúrának. Az ember persze nem mond ilyet, különösen azt látva, mennyire bízott abban, hogy ott megmentik.

– Remény nélkül hogyan lehetne küzdeni a betegség ellen? A beteg szkeptikusok mit tesznek? Nem bíznak a gyógyulásban, csak várják, hogy majd csak lesz valahogy?

– Szó sincs erről! Az orvostudomány és a pszichológia is leírta, hogy a szervezetnek van bizonyos öngyógyító mechanizmusa, amit mozgósítani lehet. Sőt a placebóhatás is bizonyítottan létezik, amikor valami annak ellenére hat, hogy nincs benne hatóanyag. Mi ugyanakkor azt mondjuk, hogy önmagában a hit nem elég, az nem válthatja ki a bevált orvosi módszereket. Mondok egy példát. Nemrég olvastam egy nemzetközi kutatási beszámolót, amely arról szólt, hogy két vizsgált betegcsoport közül számottevően jobb eredményt sikerült elérni azoknál, akik hittek a gyógyulásban, azokhoz a páciensekhez képest, akik feladták a reményt. Ennek hátterében ugyanakkor felfedezhető volt, hogy a bizakodók másként álltak hozzá a terápiákhoz: a kitűzött céljuk érdekében jobban tolerálták a kezeléseket, s az azokkal együtt járó mellékhatásokat, együttműködőbbek voltak az orvosukkal, pontosabban betartották az előírásokat. Tehát erőt és kitartást merítettek elhatározásukból, ennek eredményeként objektíven is aktívabbak voltak és többet tettek azért, hogy javuljon az állapotuk.

– Mit tanácsol azoknak, akik ezt az interjút épp műtétre, sugárkezelésre vagy kemoterápiára várva olvassák?

– Legyenek kétkedők és próbáljanak utánajárni annak, ha valaki túl sokat ígér. Tájékozódjanak, kérdezzenek, legyenek tisztában azzal is, hogy mi miért történik velük a kórházban. A választóvonal ugyanis nem a hivatalos és a nem hivatalos, hanem a hatékony és a nem hatékony orvoslás között van. Abban a pillanatban, hogy bizonyítják egy eljárás hatékonyságát, a klasszikus orvoslás azt magáévá teszi, s beilleszti a terápiás protokollba. Alternatív medicinának azt nevezzük, aminek a hatása nincs bizonyítva.

– Ön fél a betegségektől?

– Természetesen félek. De most, hogy elmúltam 60 éves, tragikusan fiatalon már nem fogok elhunyni, ez pedig bizonyos mértékig megnyugtat.

(Az interjú a Rákgyógyítás című kiadványban jelent meg.)

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr841082167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lakos András dr. 2009.04.25. 17:09:10

Azt írod, kedves István, hogy "Vannak biztonságosan alkalmazható immunerősítők." Sajnos/hálistennek ez nem igaz. A hazai lakosság 8%-a szenved autoimmun betegségben. Ha lennének "immunerősítők", ezzel az autoimmun betegségek (szklerózis multiplex, reumás ízületi gyulladás, és még sok-sok nehezen vagy alig gyógyítható nyavalya tartozik ide), ill. az e betegségben szenvedők számát is emelni lehetne. Az immunitás az egyik legszigorúbban beállított rendszer, amit szinte végtelen számú feed-back kontroll szabályoz. Ezeket a mechanizmusokat rombolni már elég jól tudjuk, aktiválni azonban nem. EGYES immunológiai funkciókat tudunk serkenteni, de hogy ez összességében is "aktiválást" jelentene, arról nincs, és valószínűleg sohasem lesz szó. Ilyen univerzális immunstimuláló hatással csak az Actimel és néhány kutyatápszer, tea, fényterápia meg egyebek képesek, ha az ember (vagy kutya) elég erősen hisz benne....

András

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2009.04.26. 10:47:10

És hát akkor tegyük hozzá, hogy az úgynevezett "természetes", "alternatív" megoldások közt sincsenek ilyen biztonságos immunerősítő szerek. Az alternatív medicina esetén az "erősíti az immunrendszert", "elősegíti, hogy a szervezet saját védekezőrendszere küzdje le a kórt" típusú kifejezések azt jelentik valójában, hogy halvány lila gőzük sincs arról, hogy a kezelésük hatékony-e, illetve hogy hogyan hathatna. Ha tényleg hatna az immunrendszerre, akkor az könnyen igazplható, kimutatható lenne. És akkor jönne az a probléma, hogy vajon az adott esetben praktikus-e "erősíteni" az immunrendszer adott folyamatát-e, vagy az éppenhogy káros lenne-e?

Am580 2009.04.26. 11:41:21

egyen mindenki A vitamint. remélem,hogy a likopin gyógyíthatja a vastagbél rákot.

kovácske 2009.04.26. 19:08:59

ez már volt?
www.orgon.hu/
a készülék mozgó és elektronikus alkatrészt nem tartalmaz,... az információs hengert és a sugárzó fejet összekötő vezeték..., élettartama 100 év..., garancia: 1 év...
-de legalább írja, hogy nem helyettesítheti az orvost.

Lodogi Pascal (törölt) 2009.04.26. 21:36:37

@kovácske: Ezt ma reggel láttam a Vital Tv-ben.
Enyhén szólva eléggé sarlatánosnak tűnt.

Az a duma hogy "átprogramozza" a sejteket.
Mondjuk a számítógépemet nem tudná?
Egy csomó melót megspórolnék, csak ráirányítanám a gépemre mondanám hogy mukoggy közben meg elmegyek a hétre pihenni mire megjövök megvan az új progi.

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2009.04.27. 07:56:14

Lehet, hogy a készülék tisztítja a vizet, de az alábbi megállapítások egyértelműen elegendőek a fogyasztó megtévesztésére, ezért a Gazdasági Versenyhivatal felléphetne:

"Az adattároló kristályai speciális gerjesztő csúcs segítségével gerjeszthetőek, a gerjesztés a VSZT-1 fejegységével történik, pozitív visszacsatolással.

A fejegység csúcstól legtávolabbi egysége a keverő egység. Ez hívatott a két jel keverésére, amely ezután a csúcs irányába haladva felerősödik, majd a csúcson kerül kisugárzásra. A klasszikus rádióadó analógiájára.
A kisugárzott rezgések beszabályozó, működésszabályozó szerepet töltenek be az élő szervezetben. A szervezet sejtjei, szervei a rezgéseket szelektív módon dolgozzák fel.

Az elvi kiinduló pont az, hogy minden létező rendelkezik önrezgéssel. Az élő szervezet működési hibája rezgéseltérést hoz létre. A VSZT-1 orgonkészülék rezgései hivatottak a rezgéskorrekcióra. Az interferáló jelek, mivel a besugárzott jel amplitúdója nagyobb, regulációt képesek megvalósítani.
Minden élő szervezet sejtjei, szövetei, szervei rendelkeznek önálló, csak rájuk jellemző rezgéssel, melyek képesek dinamikusan változni.

A VSZT-1 orgonkészülék speciálisan hangolt kristályai létrehozzák és tárolják a kívánt beállító rezgéseket.
Testünk úgy reagál a rezgésekre és a többlet energiára, hogy elindítja az öngyógyító folyamatokat. A otthoni vízkezelő, víztisztító és energetizáló használata ajánlott az egész család számára.

Az orgonterápia megfér minden gyógyító, betegséget megelőző módszerrel. A otthoni vízkezelő, víztisztító és energetizáló készülék beállítja a hormonrendszer, immunrendszer és a test egészének optimális működését, növeli a fizikai és a szellemi teljesítményt.

Továbbá alkalmazható: daganatos megbetegedések kiegészítő kezeléseként, szívinfarktus utáni rehabilitáció, érszűkület, lábszárfekély, agyvérzés utókezelése, izületi megbetegedések, ízületi gyulladások, prosztata problémák, asthma, cukorbetegség, magas vérnyomás, epe, pajzsmirigy és nőgyógyászati panaszok, allergia stb. esetén."

Ipgaz 2009.04.27. 09:09:50

A Yamamoto intézettől érkezett orvosszakmai vélemény szerint a készülék alkalmazásának hatékonysága a kontrollcsoporthoz képest kimutatható...
www.orgon.hu/letoltesek/ORKI_VSZT-1.pdf

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.04.27. 09:37:43

Itt van egy kis probléma:
"Az elvi kiinduló pont az, hogy minden létező rendelkezik önrezgéssel."
"Az interferáló jelek, mivel a besugárzott jel amplitúdója nagyobb, regulációt képesek megvalósítani."
Tegyük fel, hogy igaz. Tehát kényszerrezgésről beszélünk. A kényszerrezgésről nem árt tudni, hogy a kényszer megszűnése után rövid idővel a rendszer ismét a saját frekvenciáját veszi fel. Tehát, hacsak nem viszed magaddal a csodakészüléket, akkor nem fogsz a helyes frekvencián rezegni.

"A otthoni vízkezelő, víztisztító és energetizáló készülék beállítja a hormonrendszer, immunrendszer és a test egészének optimális működését, növeli a fizikai és a szellemi teljesítményt."
És a víztisztító rendszer előre tudja, hogy nekem milyen vízre van szükségem, sőt azt is, hogy ki nyitotta ki a csapot.

"A gerjesztés atomok szintjén, az elektronok pályamódosításával történik. "
Ez is fáj, ugyanis az atom nem marad gerjesztve, hanem utána az elektron visszaesik az eredeti pályára és egy foton formájában kisugározza. Hála az égnek, én ebből éltem, bár mi legalább beismertük, hogy fényforrást gyártunk. :)
Csak azt nem tudom, hogy miért nekem fáj más hülyesége.

Licker 2009.04.27. 18:10:26

nagyon jó ez a kis összefoglalás a tudomány álláspontjáról, minél több helyen kéne hirdetni ezt a hozzáállást, főleg olyan újságokban amit mindennap olvas az átlagember:) (bár igaz h egy blikk nem venne be ilyet a napi agymosásba:S)
már nekem is az idegeimre mennek ezek a mágneses-vízérmegváltoztató-tvnkeresztüllökömazenergiátegymosógépfűtőszállal féle hülyeségek pedig nekem aztán annyi közöm van a biológiához mint Tihanyi Ferenc úrnak a gyógyításhoz:P
példák: (aki esetleg nem ismerné:P )
roflnet.blog.hu/2008/10/04/budapest_tv_elo_gerincmutet
www.youtube.com/watch?v=UbkzABA7mT8&feature=related

GergőÁron (törölt) 2009.04.27. 19:12:16

Mennyire jó cucc már:

továbbá alkalmazható: mindenre, gondolom amit nem soroltak fel tételesen, az a satöbbiben van benne...

Persze nem biztos, hogy 100%ig meggyógyít, de legalább alkalmazható.

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2009.04.28. 13:41:07

Ipgaz! Vedd észre, hogy én az áltudományos szöveget kifogásoltam. Az maga eleget tesz a fogyasztók megtévesztésének.

A készülék legfeljebb kiszűr bizonyos anyagokat a csapvízből (esetleg bizonyos ionokat cserél), ezzel a pH-t valószínűleg megváltoztatja. Ennek akár még kicsi biológiai hatása is lehet (pozitív vagy negatív), de attól ez még csak egy víztisztító!

Az Orgonenergia meg marhaság a Yamamotótól és az ORKI-tól függetlenül.

"Biotér-harmonizátor"! Mit jelent ez?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.05.02. 16:28:27

reméljük vágó istván jól fogja majd kezelni a helyzetet, ha esetleg az ő elvakult hite és rábeszélése miatt hal bele egy olyan betegségbe az ismerőse, aki esetleg más módszerrel meggyógyulhatott volna

vagy az is lehet, hogy vágót nem érdekli más emberek sorsa, csak az számít neki, hogy a hitét terjessze, másét pedig írtsa, mint egy jó inkvizítor

Joco74 2009.05.02. 19:17:25

Szasz wmiki!!!!!!!!!

Te...figyi mán! A tudomány szokott tévedni?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.05.04. 15:59:46

így van, eddig minden hittétele hamis volt, de ez nem zavarja elvakult híveit, hogy inkvizítorként lépjenek fel

orvostudomány, ez is milyen nagyképű kifejezés
a tudáshoz semmi köze nincs, akkor lenne, ha bemenne egy rákos beteg, és ha azt megtudják gyógyítani, utána már az összeset meg tudnák
na, az tudás lenne
így viszont... kóklerség, szemfényvesztés, pénzlehúzás
ehhez asszisztál vágó istván és hittársai, nem törödve más emberek sorsával

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.05.04. 16:04:09

amúgy találtam egy jó videot, arra gondoltam ezt a kísérletet a szkeptikus blog és megcsinálhatna, aztán beszámolhatna róla
biztos lelkiismeretes hittérítők dolgoznak ezen a blogon, és egyáltalán nem elvakultak, vagy elfogultak semmilyen irányba

www.youtube.com/watch?v=YLpy83Cyfi8

külföldiül is van, aki nem érti a magyart:
www.youtube.com/watch?v=KeTTCeqBwjc
www.youtube.com/watch?v=hjfN3K_v1uY&feature=related
www.youtube.com/watch?v=4sbzCaEsHfw&feature=related

Nakedape 2009.05.04. 16:21:18

lehet h megcsinálom, bár ilyenkor majd mindig jön a kritika, h az h nem hittem benne s ez elrontotta, mondjuk így elsőre az sokat segítene, ha ugyanolyanok lennének a dobozok, plussz ugye nem két minta, hanem 10 szeret és 10 te hülye legalább, de ezek "apróságok"

azt külön becsülöm az összes gondolatteremtőben, hogy egyik se akarja szegény James Randi 1 millió dollárját elvinni..

Joco74 2009.05.04. 16:26:49

@Nakedape:

Persze... ezek az emberek nem akarnak ebből keresni. Tele vannak szeretettel, de még véletlenül sem akarják elvinni a zegymillió dollárt és szétosztani a szegények között.

Ezek a "csodák" érdekes módon mindig csak a YT videókon működnek.

Kell egy alapvető lelki szegénység, hogy ezt valaki "bizonyítékként" hozza fel.

alagi 2009.05.04. 17:07:59

@wmiki: "így van, eddig minden hittétele hamis volt"

Kedves wmiki!

hamis az, hogy 1+1=1?
hamis az, hogy legures terben minden test, tomegtol fuggetlenul ugyanolyan gyorsulassal zuhan?
hamis az, hogy a viz hidrogen es oxigen 2:1 aranyu keverekebol jon letre?

Helyesen eszrevetted, hogy a termeszettudmany allitasai nem bizonyithatoak a matematikaban megszokott precizitassal, azonban hamissaguk bebizonyithato kell legyen. (amennyiben hamisak)

Ezt mar masok is eszrevettek, innen szarmazik a "falszifikalhatosag" fogalma. Ok azonban nalad tovabb gondolkodtak, es rajottek hogy ez igy van rendjen: Azt sohasem fogod tudni bebizonyitani, hogy a vilagot nem 3 masodperccel ezelott teremtettek az emlekeiddel egyutt, vagy azt hogy a Hold akkor is ott van ha epp senki nem figyeli, azonban ez nem jelenti azt, hogy ezek az allitasok hamisak.

A tudomany olyan allitasokat vizsgal, amiknek a hamissagat lehet elvileg bebizonyitani, az igazsagat nem feltetlenul. Feluletes szemlelo szamara (igen, kedves wmiki, itt Rad gondolok!) ebbol az kovetkezne, hogy minden allitas hamis. Javaslom gondolkozz el ezen a teman. Ha gondolod, szivesen elbeszelgetunk veled errol a temarol.

Vagy ha gondolod, hajtogasd siman tovabbra is azt az 1-2 mondatodat, a valszok figyelmen kivul hagyasa mellett. ;)

Paulybird 2009.05.05. 00:44:30

@wmiki:

Bezzeg az alternatív csodavíz!
Az mindig meggyógyítja a rákot igaz?

Majd ha anyád lesz rákos, ne hagyd, hogy azok a kókler orvosok barkácsolják! Vidd majd csodadoktorokhoz, és itass vele pivizet.

x007 2009.05.05. 11:28:33

Kedves wmiki!

Ajánlom figyelmedbe az alábbi linken található "A félév anyaga" pont alatti pdf-eket:

www.filozofia.bme.hu/~zemplen/Metod/

Bízom benne, hogy segít megvilágosulni.

bolhabetu 2009.05.05. 12:06:38

@wmiki:
Csak az nem tiszta, hogy mit igazol a kísérlet, és miért is releváns a betegségek gyógyítása szempontjából.
Miért a jól látható penészt nézik, és miért nem a szintén jelenlevő baktériumokat, amelyek jelenlétét a penész hiánya valószínűsíti?

"a tudáshoz semmi köze nincs, akkor lenne, ha bemenne egy rákos beteg, és ha azt megtudják gyógyítani, utána már az összeset meg tudnák"

Azért a semminél több. Neked a tudomány egy félig üres pohár, a rizs-rohasztó blabla pedig csordultig van. Miért?

nyari mikulas (törölt) 2009.05.05. 17:06:25

@bolhabetu: en ugy lattam, hogy a kulonbseg csupan annyi, hogy a "szeret" edeny nem atlatszo, igy nem latod mi no benne, a masik edeny atlatszo, ott latszik... ennel primitivebb atverest keveset latni.

relaxisland · http://relaxisland.blog.hu/ 2009.05.06. 15:35:46

Amikor Vágó Úr majd a napi 2 doboz Marbi kövekezményeként olyan szituba kerül, hogy a doki széttárja a kezét, hogy bizony itt nincs mit tenni... eszébe jut ténykedése a szkeptikusoknál és majd az itteni cimborái, Hraskó és társai bizonyára segítenek neki az általuk elfogadott bizonyított dolgokkal (kemo, sugár, stb.)

ParadoxH · http://paradoxh.blogspot.com 2009.05.06. 17:31:51

relaxisland

Nem inkább elmondanak egy imát az atyaúristennek. Csak előtte őt is meg kell kérni, hogy hangosítsa fel a hallókészülékét, mert mintha mostanában leszarná az egészet...

jafar 2009.05.06. 23:51:42

@relaxisland: Ezzel most azt akarod mondani, hogy a világ megismerésének az a legjobb módszere, hogy a halálos ágyunkon gondolkozunk, hogy "akkor hogy is van ez"?

relaxisland · http://relaxisland.blog.hu/ 2009.05.07. 10:51:29

@jafar: Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ha majd odakerül Vágó úr, hogy már nem tudnak segíteni rajta, akkor is ilyen szkeptikus lesz? Egyébként nem tudom mit nyilatkozik összevissza, ő egy közönséges médiakurva, aki pénzért megvehető... Lásd Credithill reklám (az aztán megint csak jót tesz az embereknek)

Joco74 2009.05.07. 11:08:36

@relaxisland:

"Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ha majd odakerül Vágó úr, hogy már nem tudnak segíteni rajta, akkor is ilyen szkeptikus lesz?"

Ez alapjában véve az ő dolga. Igazából nem változtat a lényegen.

"Egyébként nem tudom mit nyilatkozik összevissza..."

Nem hiszem, hogy "összevissza" nyilatkozna. Elég konzekvensen teszi mindezt. Másrészt úgy gondolod, hogy a neked nem tetsző véleményeket el kell folytani?
Ha jól sejtem te is megvehető vagy pénzért. Gondolom a munkádat te is kifizetteted a munkaadóddal, vagy ha vállakozó vagy a partnereiddel...

Továbbra sem értem, hogy mi köze van a Vágó Istvánról alkotott képednek a valósághoz, illetve a felvetett kérdéshez?

relaxisland · http://relaxisland.blog.hu/ 2009.05.07. 11:15:55

Ha megírom akkor sem változtat a lényegen... Nekem van olyan a barátom akiről azt mondták a műtét után, hogy sajnos nem tudunk mit tenni és intézze el a dolgait, mert max. 6 hónapja van hátra... Érted? Az itt hirdetett tudományok széttették a kezüket... Aztán jött a szkeptikusok által el nem ismert (egyébként mindegy is ők mit gondolnak) áltudomány és ma is a gyerekeivel tud lenni és a családjával! (10 év telt el azóta)

Ezért háborít fel mélységesen az itteni hozzáállás... áhh de hagyjuk is! Semmi értelme ide írogatni...

Joco74 2009.05.07. 11:40:23

Nekem volt olyan ismerősöm, aki az általad helyesen "áltudományhoz" fordult apró problémájával, és közel 4-5 évébe került, hogy az átkozott orvosok rendberakják...

Akkor most 1:1? Akkor most mit mondtál az előző hozzászólásodban?

Nem az lenne a lényeg, hogy megállapítsuk, hogy az adott alternatív kezelés valóban működik e, és ha igen beemeljük a a napi orvoslásba?

Egyedi példákra nem lehet alapozni a gyógyítást. Sokan vagyunk, egy adott kezelésre mindenki másképp reagál. Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy ezek a csodamódszereket alaposan megvizsgáljuk és megnézzük a hatékonyságát... érdekes módon ettől a "másik oldal" képviselői rendszeresen elzárkóznak. Persze saját maguk folyamatosan publikálják a csodálatos gyógyulásokról szóló esettanulmányokat, de mikor elkezdjük boncolgatni, mindig kibukik valami...

Az itteni hozzáállás a következő: "ha állítasz valamit, tedd mellé a bizonyítékokat is."
Ezen te felháborodsz???

GergőÁron (törölt) 2009.05.07. 13:09:18

@relaxisland:

Nekem is van ismerősöm, akinek azt mondták, (nem halálos betegségről volt szó, de ez mindegy) hogy nem fog meggyógyulni, ígymard, barátkozzon meg a gondolattal.

Viszont ő ezek után nem fordult a "szkeptikusok által el nem ismert tudományokhoz", és nemsokra rá mégis telejsne meggyógyult.

Lehet, hogy csoda történt, lehet, hogy közben a gyurcsók minden nap stikába távgyógyította, merő jófejségből ingyen, az is lehet, hogy egy altruista természetgyógyász megfúrta a vízvezetéküket, és minden nap pivizet adagolt a rendszerbe, merő humánumból,
de én még azt is el tudom képzelni, hogy ugyanaz történt mint a te rokonod esetében: tévedett az orvosa...

Tudom, egy alternatív gyógyászathívőnek ez furcsán hangozhat, mert az ő csodadoktoraik sosem tévednek, náluk MINDIG van MINDENRE valami magyarázat...

-nem működött együtt a páceins, nem hisz benne...
-"ó, hát most látom csak, maga vízér fölött alszik, így nem csoda, ha nem hat a csodatea...!"
-"dehogynem, maga igenis sokat javult, most csak úgy érzi, hogy jobban fáj, valójában épp, hogy kevésbé!"
-"ilyenkor amikor a jupiter egy vonalban áll a marssal, ilyenkor a gyógyító kristály pozitív hatása sajnos kevésbé érezhető"

jafar 2009.05.07. 16:02:30

@relaxisland: az orvostudományt nem érdemes összekeverni a praktizálással. Ha úgy tetszik: szar festékkel minden festő szarul fest, de jó festékkel nem minden festő fest jól. A diagnosztika amúgy is bonyolult dolog, amit nem lehet teljesen tudományos alapon csinálni.

Nekem még mindig úgy tűnik, hogy azt sugallod, hogy a természetfeletti létezik, mert a halálos ágyán az emberek legtöbbje így gondolja. Szerinted ennek van értelme?

Én is kérdezek valamit. Ha történetesen te kapsz tüdőrákot, akkor ugye nem mész orvoshoz?

Ipgaz 2009.05.07. 22:20:49

@Lakos András dr.:
Ez az "immunrendszer erősítés" metafora. Ne vegyük túl szigorúan.
Különben meg vannak komoly kutatások: www.tahitiannoni.com/hungary/hungarian/retail/store/research/immune.html
Lehet, erre gondolt Vágó István.

kovácske 2009.05.07. 23:25:22

azt mondja itt valamelyik... (nem jegyeztem meg a nevét, de mindegy is), hogy a tudománynak hittételei vannak. és azok eddig mind megcáfoltattak. azt hiszem nem magyar anyanyelvű, aki ezt írta, mert magyarul a hittétel olyan dolgot jelent, ami nem ellenőrizhető, a tudomány meg olyat, ami igen. de ez csak stílus, nyelvi műveltségbeli dolog, nem befolyásolja a mondanivaló értelmét. a "minden" kijelentés talán kissé túlzó, nyilván ez is retorikai fogás, vagy fegyelmezetlenség, fogjuk fel úgy, hogy "nagyon sok". most hirtelen a gravitáció jut eszembe, ami jó példa arra, hogy a tudomány állított valamit, ami aztán jól megdőlt. nem tudom, hogy Newton előtt milyen magyarázat létezett a tárgyak szabadesésére, amit N elmélete kiszorított a tudományból, mindenesetre a N által kidolgozott egyenlet, amelyet a gravitációs kölcsönhatás, (vagyis a tárgyak tömegével arányos vonzása más tárgyak irányába, pl a földgolyó és egy alma közti vonzóerő, amit a sztori szerint N is megfigyelt egyszer, amikor az alma a fájáról a fejére hullt) leírására szolgált, csak addig maradt elfogadott, amíg Einstein elő nem állt egy másikkal. ez egy jó példa lehet arra, amikor egy tudományos állítást megcáfolnak. nem követem naprakészen a fizikai kutatásokat, úgyhogy azt sem tudom, hogy Einstein képlete még használatban van, vagy már azt is megcáfolta egy újabb tudós. mindenesetre a tudósok korábbi állításait (más néven a tudományt) úgy tudom, hogy általában fiatalabb tudósok szokták megcáfolni, nem pedig papok, vagy mágusok. és a cáfolat nem úgy szokott kezdődni, hogy "nem igaz", hanem úgy, hogy "igen, de pontosabban...". mintha egyik ember azt mondaná, hogy délután van, mire a másik azt válaszolná, hogy igen, de pontosabban délután fél négy, a következő meg hozzátenné, hogy még pontosabban délután három óra 29 perc, majd az utána következő meg úgy folytatná, hogy 15 óra 29 perc 58 másodperc és 891 ezredmásodperc.
a tudomány tudáson alapszik. a tudás tapasztalaton alapszik. amit saját szememmel láttam, azt tudom, amit más látott, azt elHISZEM neki (ha megbízom benne). Tudományosnak azt szoktuk nevezni, amit valaki látott, és olyan pontosan elmondja, hogy milyen körülmények közt és mivel mi történt, hogy mi magunk is utána odamegyünk és megnézzük és ugyanazt látjuk. természetesen az emberek nem tökéletesek erkölcsileg és nem is tévedhetetlenek, ezért a tudomány története is tele van olyan esetekkel, amikor valaki előadta, hogy mit látott, és 1) nem hittek neki, pedig igazat mondott, pedig csak le kellett volna ellenőrizni, de ez évtizedekig nem jutott eszébe senkinek 2) hittek neki, pedig csak le kellett volna ellenőrizni és kiderült volna, hogy nem mond igazat 3) leellenőrizték néhányan, de nem tapasztalták ugyanazt, ezért senki nem hitt neki, amíg évekkel később valakinek sikerült ismét ugyanazt az eredményt előállítani a kísérlettel és ekkor kiderült, hogy tényleg igaza volt eredetileg és kiderült az is, hogy miért nem sikerült az utána következők ellenőrzésekor ugyanaz. mindenesetre a kételkedést a próba és ellenőrzés tudja legjobban eloszlatni. úgyhogy ha meg akarsz győzni egy szkeptikust, leghatékonyabb, ha felajánlod, hogy végezzen kísérletet. ha a kísérlet eredménye egyezik azzal, amiről meg akartad győzni, akkor sikered lesz. ha pedig az a célod, hogy ne győzz meg valakit az igazadról, sőt, minél jobban kételkedjen a szavadban, akkor mondd neki azt, hogy ellenőrzésről, próbára tételről szó sem lehet.

Ipgaz 2009.05.08. 09:47:57

@relaxisland
Dr. Barnás Máriából a kereskedő beszél, nem az orvos.

Joco74 2009.05.08. 10:21:07

@Ipgaz: @relaxisland:

Szerintem nagyon sok dologban igaza van. A betegségeink nagy része a helytelen táplálkozásból, a környezeti hatásokból fakad.
Ezzel egyet is kell hogy értsek.

Eleve a cím provokatív. "Kinek az érdeke, hogy NE legyünk egészségesek"...baromság. Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy mindenféle csodadolog nélkül is egészségesen, normálisan táplálkozzon, mozogjon... Ezt javasolja az orvos is... aztán miután jó alaposan leszarjuk, mit tehet... felír egy fejfájás csillapítót...

Nem drága barátom. Nem az orvosok, meg valami olaj-gyógyszer-tudomány összeesküvés az amelyik olyanná teszi a világot amilyen, hanem mi magunk, akik elkényelmesedve várjuk a sült galambot, és hihetetlenül elkezdünk méltatlankodni, ha saját hibánkból elcsúszunk.

ment_a_lista 2009.05.08. 13:40:43

@Ipgaz:
"A helyzet az, hogy a szintetikus vitaminok nem pont úgy viselkednek a szervezetünkben, mint a teljes értékű táplálékokban található természetes vitaminok. "
Ez nem igaz vagy inkább ez így nem igaz. A vitaminok ugyanazok, ugyanúgy viselkednek, megkülönböztethetetlenek. Ami más az a környezet. A vitamintartalmú élelmiszerrel (pld. gyümölcs) bevitt vitamin mellett egyéb hasznos anyagokat is fogyasztunk (pld. rostok, ásványi anyagok, mikroelemek stb.) amik hasznosabbá teszik az ebben a formában bejuttatott vitaminokat.
lsd.: Amit a C-vitaminról ír (természetes vs. "mesterséges") az így nem igaz. Egy C-vit. tartalmú, összetett készítményt hasonlít a tiszta C-vitaminnal össze.

" a vitaminok több különböző összetevőből épülnek fel – enzimek, koenzimek, kofaktorok "
Ez nem igaz. A vitaminok adott kémiai szerkezetű anyagok. Milyen különböző összetevői vannak a retinolnak, aszkorbinsavnak, tiaminnak esetleg a riboflavinnak?

Maradjunk abban, hogy van igazság abban, amit leír, a sok badarság mellett.

jafar 2009.05.08. 15:35:35

@Joco74: "A betegségeink nagy része a helytelen táplálkozásból, a környezeti hatásokból fakad."

A dolog szerintem ennél bonyolultabb. Környezeti hatás-e, hogy ma már túl sok ember él a Földön? És hogy a népsűrűség általában jóval nagyobb annál, mint amihez az ember alkalmazkodott? (ha úgy tetszik: mint amire az Intelligens Tervező tervezte) És hogy jóval tovább élünk annál, mint amire ki vagyunk találva? (20 éves átlagéletkornál szerintem a csontritkulás is kevesebb) Ezekről a hatásokról valóban a gonosz orvostudomány tehet.

Tehát a javaslatom: aki felelősséget érez a gyerekeiért és az emberiség jövőjéért, az:
- max. 1 gyereket nevelhet. Ha már több is van, akkor válasszon közülük, és...
- 40 éves korában főbelövi magát.

Ugye, hogy ez így már nem is hangzik olyan jól...

nyari mikulas (törölt) 2009.05.08. 19:48:36

@Ipgaz: Amit a vitaminokrol ir az zagyvasag.
E
gyfelol tanubizonysaga annak, hogy van olyan orvos, akinek fogalma sincs arrol, mi az, hogy vitamin. Szomoru.

Masfelol a szintetikus es "termeszetes" vitaminok osszehasonlitasa soran valojaban az elelmiszereket hasonlitja ossze a mesterseges (mindegy, hogy milyen forrasbol szarmazo tapkiegeszito keszitmenyekkel).

Teved abban, hogy mi a bio-termekek elonye: nincs bennuk tobb vitamin, csak abban kulonboznek, hogy nem kezeltek oket modern keszitmenyekkel, hanem csak hagyomanyosokkal.

Az is tevedes, hogy "A táplálékban, természetes formában előforduló vitaminok minden szükséges összetevőt tartalmaznak".

Osszessegeben jo erv lehetne a tapkiegeszitok ellen es a kiegyensulyozott taplakozas mellett, de ehelyett tapkiegeszito-reklamma formaltak.

Joco74 2009.05.08. 21:48:45

@jafar:

Természetesen ez is benne van. Nyilván nem sorolhattam fel az összes okot.

Amit az átlagéletkorról írsz nagyon igaz.

eDul 2009.05.09. 09:59:44

"Teved abban, hogy mi a bio-termekek elonye: nincs bennuk tobb vitamin2 ezt a véleményt mire alapozod? Láttál már összahasonlító vizsgálatot?

nyari mikulas (törölt) 2009.05.09. 13:39:10

@eDul: 1. Latam ilyen vizsgalati eredmenyt.
2. Nem szuksees vizsgalat sem, eleg a jozan esz es logika. Ha tudod, mi az, hogy "bio-" akkor msgsd id belathatod, hogy semmi koze a vitamintartalomhoz.

Attol bio a bio, hogy nem alkalmaznak modern novenyvedo es taplalo szereket.

GergőÁron (törölt) 2009.05.09. 15:24:23

Biovitaminról juteszembe:

Múltkor láttam a teszkóba biomézet.

Egy kis 250 grammos kiszerelés került annyiba, mint a kiló akác. De cserébe viszont bio volt.

eDul 2009.05.09. 20:36:35

@tamaskodo:

Én még nem láttam ilyen összehasonlítást, de lehet, hogy neked van igazad. A logikának nem sok szerepe van abban, hogy értesz-e a növénytermesztéshez. Sőt..
"Attol bio a bio, hogy nem alkalmaznak modern novenyvedo es taplalo szereket." Tudomásom szerint három évig pihentetni kell a földet, mielőtt bio gazdaságot építesz ki. Logikus, hogy ha jobb minőségű a föld, amiben megterem a gyümölcs akkor ott több tápanyagot tartalmaz a termés is.
Ehhez hasonló cikkekkel tele az internet:
lhp.hu/cs_olvas.php?m=53&a=8251&k=54
A biokontroll oldalán is magadabb vitamin tartalomról írnak és a Dr infón is.

nyari mikulas (törölt) 2009.05.09. 22:48:14

Itt vannak komolyabb hivatkozasok ahonnan el lehet indulni.

en.wikipedia.org/wiki/Organic_food

A 2001 study by researchers at Washington State University concluded, under judgement by a panel of tasters, that organic apples were sweeter. Along with taste and sweetness, the texture as well as firmness of the apples were also rated higher than those grown conventionally. These differences are attributed to the greater soil quality resulting from organic farming techniques compared to those of conventional farming.[56]


However in 2002 a meta-analysis (a review of all prior studies on the subject) had found no proof that organic food offered greater nutritional values, more consumer safety or any distinguishable difference in taste.[57][58][59][60]

56 ^ Green, Emily (2001). "Washington Apple Study Finds Organic Growing Is Best". Nature.
57 ^ Bourn D, Prescott J. January 2002. A comparison of the nutritional value, sensory qualities, and food safety of organically and conventionally produced foods. Critical Reviews in Food Science Nutrition. 42(1): 1-34.
58 ^ Williams, C. M. February 2002. Nutritional quality of organic food: shades of grey or shades of green? Proceedings of the Nutrition Society. 61(1): 19-24
59 ^ Canadian Produce Marketing Association (CPMA). Organically Grown Produce: Does organic produce taste better? & Is organic produce more nutritious?
60 ^ Sir John Krebs. June 5, 2003. Is organic food better for you? Speech given by the then-chair of the Food Standards Agency (UK), Sir John Krebs, to the Cheltenham Science Fair on June 5, 2005. Posted on the Food Standards Agency website: www.food.gov.uk/news/newsarchive/2003/jun/cheltenham


A harom ev "pihentetes" mit jelent szerinted? Parlagon hagyjak, gaz no rajta? Vagy mezogazdasag folyik, nem alalkalmaznak nem bio dolgokat, csak meg nem cimkezhetik bio-termeknek?

Ha jobb minosegu a fold akkor nyilvan jobb a termes, ez termesztes.
De ez nem azert van igy, mert nem hasznalnak mutragyat, es nem hasznalnak modern novenyvedo szereket, csak hagyomanyosokat.

nyari mikulas (törölt) 2009.05.09. 22:49:17

@GergőÁron: mitol lehet a mez bio?

Az akacfat nem szokas sem mutragyazni, sem permetezni.
A meheket sem.

Akkor mi a kulonbseg?

eDul 2009.05.09. 23:00:33

Köszönöm, átnézem az irodalmat. A pihentetés azt jelenti, hogy nem használnak olyan mérgeket, amik a biotermelésben nem használhatók.

Szerintem az akácméz is attól lesz bio, hogy "pihentetett" földből származik az akácfa

eDul 2009.05.09. 23:07:01

"Some studies have shown higher nutrient levels in organic fruit and vegetables compared with conventionally grown products.[53].

The most important study of organic food to date was completed in 2007[54] and found that organic fruit and vegetables contain up to 40% more antioxidants than conventional equivalents, and that the figure was 60% for organic milk. The 4-year study was funded by the European Union and was the largest of its kind ever undertaken.[55]

A 2001 study by researchers at Washington State University concluded, under judgement by a panel of tasters, that organic apples were sweeter. Along with taste and sweetness, the texture as well as firmness of the apples were also rated higher than those grown conventionally. These differences are attributed to the greater soil quality resulting from organic farming techniques compared to those of conventional farming.[56]

However in 2002 a meta-analysis (a review of all prior studies on the subject) had found no proof that organic food offered greater nutritional values, more consumer safety or any distinguishable difference in taste.[57][58][59][60]"

Hát ez jó...most akkor igen vagy nem? Ez így elég hosszú lesz..

eDul 2009.05.09. 23:28:13

www.food.gov.uk/multimedia/pdfs/orgmilkwork.pdf

Az ALA nevű zsírsav magasabb volt az organikus tejben, de azt nem tudjuk, hogy ez most akkor jó vagy nem érdekes

nyari mikulas (törölt) 2009.05.10. 00:03:15

@eDul: A felsorolt pozitivumok egyike sem magasabb vitamintartalom.

GergőÁron (törölt) 2009.05.10. 01:22:22

@tamaskodo:

Nem is ez a lényeg. Hanem hogy mennyire zseniális már!

Mivel hogy igazi méhek gyűjtötték, és nem robotméhek, és igazi virágról, nem pedig művirágról, és ráaádsul még hozzáadott cukrot nem tartalmaz, ezért nyugodtan lehet BIOnak hívni!

És el lehet kérni négyszer akkora lóvét a hülye paraszttól.

Az fáj, hogy nem nekem jutott eszembe.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2009.05.10. 11:55:45

Nekem az tetszik, hogy
"a bioméhészetnek két ismérve van, egyrészt a kaptáron belül nem szabad antibiotikumokat és egyéb vegyi anyagokat használniuk"
és
"Végül illóolajokkal sikerült a kártevőket kiirtani."
Minden anyag vegyi anyag. Sőt ez esetben még azt is látjuk, hogy atkák számára mérgező vegyi anyag :)
Egyébként szerintem a biomozgalomban a legnagyobb baj ez a tudománytalanság.

GergőÁron (törölt) 2009.05.10. 15:00:29

@eDul:

ohhhátpersze, és azt meg majd jól le tudja ellenőrizni a sóhivatal, hogy méhek oylan helyről gyűjtötték-e az akácot, ahol öt kilométeren belül nincs búza meg repce, meg vegyi anyagokkal dolgozó üzem.

A másik, hogy a méhecskéket jellemzően amúgy sem szokták antibiotikumokkal etetni...

Az pedig, hogy pontosan mit ért illóolajok alatt, amivel feltehetően a varroa atkákat irtják...
Persze nem vegyi anyag... illóolaj.
Ha mondjuk hangyasavval kezelem a kaptárt, akkor az vegyi anyag? és ha nem vagyianyag, akkor bio vagy nem bio?
A mesterségesen, _vagyi üzemben_ előállított hangyasav (HCOOH) az lehet bio, vagy csak a vöröshangyákból egyesével kiszopkodott nyálból kivont HCOOH a bio? Vagy mindkettő, vagy egyiksem?

Arról nem is szólva, hogy amikor magyarországon még annyit sem sikerül elérni, hogy öt boltban kapható méz közül legalább négy ne legyen felcukrozva, és egyáltalán valami tök más cucc legyen, addig a négyszer annyiért mért, és valami misztikus Kht által szigorúan ellenőrzött cuccban sincs olyan túl sok bizodalmam ám...

nyari mikulas (törölt) 2009.05.10. 17:57:08

@GergőÁron: "A mesterségesen, _vagyi üzemben_ előállított hangyasav (HCOOH) az lehet bio, vagy csak a vöröshangyákból egyesével kiszopkodott nyálból kivont HCOOH a bio? Vagy mindkettő, vagy egyiksem?"

Csak akkor bio a hangyasav, ha a hangyaboly legalabb harom eve pihetnetett foldben no, korzeteben 500 meteren belul nem mutragyaznak, nem permeteznek, es a hangyakat nem kezelik antibiotikummal, valamint a hangyakat fejo dolgozok sem jarnak orvoshoz, hanem csak hagyomanyos javasember gyogyitja oket.

Ez utobbi kriteriumot a legtobb bio-eloallito nem szokta betartani.

Ja igen es fentieken tul a bio-bizottsag hologrammos matricaja is kell.

Joco74 2009.05.10. 20:50:25

"Ja igen es fentieken tul a bio-bizottsag hologrammos matricaja is kell. "

Minden hangyára egyenként!!!!!!

eDul 2009.05.10. 22:36:59

@GergőÁron:

Nem az akác a lényeg, hanem, hogy nem lehet permetezni. Az öt kilométer meg valószínűleg azért van meghatározva mert annyi a röpkörzete

"A másik, hogy a méhecskéket jellemzően amúgy sem szokták antibiotikumokkal etetni..." esetleg erről kérdezz meg egy méhészt..

"Arról nem is szólva, hogy amikor magyarországon még annyit sem sikerül elérni, hogy öt boltban kapható méz közül legalább négy ne legyen felcukrozva" ez nem így van..vannak becsületes méhészek

nyari mikulas (törölt) 2009.05.10. 23:51:45

@eDul: A sajtoban sajnos pesszimizmusra okot ado hirek vannak tobbsegben, pl:

"Régóta közszájon forog néhány mézkereskedő cég, vállalkozó neve, akikről többen tudni vélték, hogy hamisítják a termelőktől megvásárolt mézet. Fogyasztóvédővel, közjegyzővel felszerelkezve 15 gyártó mézéből vettek mintát és küldték el a brémai laboratóriumba. A válasz megdöbbentő. A három legnagyobb kiszerelő egyik mintáját sem lehet méznek nevezni. A másik tizenkettő is hagy kivetnivalót. A vizsgálat után pár hónappal megismételték a tesztet. Az eredmény ugyanaz. A hazai piacon a három cég ontja a minőségileg nem megfelelő árut a multik polcaira. Nem azért végezték a vizsgálatot, hogy titokban maradjanak a nevek, a méhészek többsége tudja, hogy kik ők. Magyarországon a hatályos jogszabályok azonban a bűnözőket védik. A méhészek a törvényesség kereteit betartják azzal a reménnyel, hogy „mézbotrány” nélkül, törvényes úton nyerik el büntetésüket a csalók."

www.fuszereslelek.hu/2008/03/mehek-mar-dolgoznak-mezek-megis-hamisak.html

Ha mar bongesztem:

"Még az is probléma, hogy fehér cukrot etetnek a méhekkel, ebből következőleg megveszed a méreg drága mézet, ami tele van cukorral :( A bio méhek is ehetnek cukrot, de a táplálékuknak asszem csak a 20%-a lehet az, így ott jobb az arány. "

GergőÁron (törölt) 2009.05.11. 20:22:37

@eDul:

a méhészek túlnyomó többsége nyilván becsületes, csak aztán tőlük felvásárolja egy cég, aki nagyban seftel mézzel, és tőle kerül ki a teszkó polcaira.
Rosszabb esteben (és ez jellemző), felüti valami cukros lógecivel, és úgy teszi ki a bolt pocaira.

Mégrosszab esetben még azt is ráírja, hogy "BIO"...


Permetezni pedig amúgy sem lehet, mert megdöglik a méhecske...

A méhészeknek arra mindig ügyelniük kell, hogy olyan helyre rakják ki a kaptárakat ahol nem permeteznek. Ez amúgy egy csomó egyeztetést igényel valami önkormáynzati mittomémilyenhivatallal, ahová a gazdáknak amúgy be kell jelenteni, hogy mikor hogyan és milyen körülmények között fognak permetezni.

Aztán. Ha akácméz:
Akácost ki a csöcs permetezne, és főleg minek?

MAjd megkérdezem méhész ismerősimet, de emlékeim szerint ők csak az atkákkal szokak szopni, mással nincs gond.


Ami meg a cukrozást illeti, hát muszáj cukrot adni a méhecskéknek, mert ha a mézecskéjüket elveszed, akkor ők bizony éhendöglenének... De ez tudtommal nem jelenti automatikusan azt, hogy a mézbe is kerülhet cukor.

eDul 2009.05.11. 21:44:38

Nem a méhecskét meg az akácost kell permetezni:-)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.05.12. 12:12:44

@alagi: igen, mind hamis
1+1=10 (2
1+1=1 (boole

sőt a pitagorasz tétel sem igaz, pl. egy földgömre rajzolt 3szög esetében

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.05.12. 12:15:18

@Paulybird: a szokásos tudományfanatikus mocskolódása, érvek és értelem nélkül
ilyenre nem is szoktam reagálni, megszoktam már a fajtádtól, csak annyit, hogy legyen a te anyád rákos

te úgyis annyira hiszel a szent orvostudományban, akkor biztosan meggyógyít, elvégre gyógyított már rákos beteget, tehát "tudja" hogyan kell csinálni

jafar 2009.05.12. 12:58:00

@wmiki: Tehát a matematikához sem értesz.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.05.12. 13:12:00

@jafar: a szokásos mocskolódás, értelem nélkül, jobb helyeken az ilyet nem is engedi a moderátor, dehát itt az inkvízitorok között úgy látszik megfér

alagi 2009.05.12. 14:53:50

@wmiki:
1+1=10 (2
1+1=1 (boole

Ha mind hamis, akkor ugyebar ezek is (?). Akkor meg miert hoztad fel oket?
Es azt tudtad, hogy az a konvencio alakult ki az emberek kozott, hogy ha kulon nem szolnak, akkor a szamok tizes szamrendszerben ertendok?
(Probalkozz meg, bizonyitsd be hogy 1+1=2 nem igaz, sok sikert. :) )

"te úgyis annyira hiszel a szent orvostudományban, akkor biztosan meggyógyít, elvégre gyógyított már rákos beteget, tehát "tudja" hogyan kell csinálni"

Kedves wmiki, a masik temanal is kiderult, hogy te meg azt sem vetted eszre, hogy az orvostudomany nem gondolja azt hogy mindenkit meg tud gyogyitani.

Ez az ugynevezett "szalmababu" ervelesi hiba.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.05.12. 15:19:37

@alagi: dehát az előbb bizonyítottam be, hogy 1+1 nem 2, hiszen 1+1=10, vagy 1+1=1, ezt nem vetted észre?

nem gondolja úgy?
akkor miért kér pénzt a kísérletezéséért és miért oktatja a hittételeit állami intézményekben, ha nem tudja meggyógyítani?
hol a tudás?

alagi 2009.05.12. 15:54:35

@wmiki: Nem, kedves wmiki, te azt bizonyitottad be, hogy az "1+1= " jelsort nem csak tizes szamrendszerben lehet ertelmezni, es a folytatas attol fugg hogy melyikben ertelmezed. Ez nem valtoztat azon a tenyen, hogy 1+1=2 (kulon nem szolok, tehat tizes szamrendszerben ertem.)

"nem gondolja úgy?
akkor miért kér pénzt a kísérletezéséért és miért oktatja a hittételeit állami intézményekben, ha nem tudja meggyógyítani?
hol a tudás?"

Eleg durva hogy ilyen trivialis dolgokat kell magyarazni, de ezen ne muljon:

A kezelt betegek
GY1 % gyogyul
H1 % meghal

Nem kezeltek
GY2 % gyogyul
H2 % meghal

A tudas ott van, hogy GY1 > GY2
es ennek megfeleloen H1 < H2

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.05.12. 16:59:35

1+1 nem egyenlő 2, épp az előbb bizonyítottam, az, hogy te továbbra is csak a saját hitedet szajkózod, és nem érdekel a valóság, arról én nem tehetek

nem a tudás az az, ha minden esetben működik a dolog
az tudás
minden más hit

alagi 2009.05.12. 17:56:39

@wmiki: Olvasd mar el megint amit az elobb irtam a bizonyitasrol, es ertelmezd.

"nem a tudás az az, ha minden esetben működik a dolog
az tudás
minden más hit "

Ez eleg hulye szemlelet.
Pl vegyuk azt, hogy tenyleg nem lehet olyan kocsit epiteni, ami _mindig_ elindul, ha elforditod a kulcsot.

De tenyleg ugyanannyi tudas (=semennyi?) kell egy olyan kocsi epitesehez, ami 1 milliobol 500-ezerszer indul el, vagy egy olyanhoz, ami 999 999-szer?

Tegyuk fel, rakos lennel. Valaszthatnal, hogy nem csinalsz semmit, akkor 75 % esellyel meghalsz, vagy elmehetsz egy orvoshoz, aki (mondjuk hogy feltalaltak egy ilyen kezelest) 99% esellyel meggyogyogyit. Rendben, hogy szerinted ez nem tudas, de elmennel?

GergőÁron (törölt) 2009.05.13. 02:11:48

wmiki a szkeptikusok fizetett táncoló majma.

A kommentelők szórakoztatására tarják.

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy ilyenek a valóságban léteznek.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2009.05.13. 09:22:38

@GergőÁron:

Hidd el, nem így van. Fogadd el, hogy vannak ilyen emberek. Ez is mutatja mennyire súlyos a gond.

Wmiki ingyen csinálja....meggyőződésből. Nem fizetünk neki, mivel nincs is miből. Nem mi fogadtuk fel, jön ő magától minden olyan postra amelyben szerepel a "tudomány" "szkeptikus" szó. Erre reagál...

eDul 2009.05.15. 22:09:58

Persze nem tekintem perdöntőnek ezt a cikket, tudom, hogy még sokat kell vizsgálódni. A helyzetet a legjobban ez a cikk mutatja be:
http://www.organicconsumers.org/organic/organic_nutrition.cfm

Sok az ellentmondás

nyari mikulas (törölt) 2009.05.15. 22:19:50

"Critics say these studies were poorly done, are biased and dealt with tiny differences in nutrients."

eDul 2009.05.15. 22:49:14

* Selenium is one of the antioxidant nutrients that protects us from damage by environmental chemicals. It is protective against cancers and heart disease. It was found to be an average of 390% higher in organic foods.

* Calcium, needed for strong bones, averaged 63% higher in organics.

nyari mikulas (törölt) 2009.05.16. 00:02:24

Ezek nem vitaminok... (raadasul ugy velem, nem azert van bennuk tobb, mert nem hasznaltak modern novenyvedelmi szereket, azaz nem a bio mivoltuk miatt van bennuk tobb, hanem mas okbol. Ugyanezt a noveny, ugyanott, ugyanugy termesztve, de kozben vegyszeres novenyvedelmet alkalmazva valoszinuleg ugyanennyit mertek volna)

S.O.A. 2009.06.10. 15:14:01

Szasz wmiki! Látom te jó arc vagy, és két lábbal a földön jársz (még ha nem is tudsz rá pitagoraszi háromszöget rajzolni:) )! Van egy nagyzserű szabadalmam: ősmagyar szittya lószőrből kivonatolt, hamvazószerda utáni második újholdkor a tápiószentmártoni gyógyítódombon lefőzött ezo-bio-öko teakeverékem, ami gyógyítja a még fel nem fedezett daganattípusokat is, és az egyetélen mellékhatása a tartós erekció!
Csak kéne egy igazán jó marketinges-előadó, aki ezt beadja a 60+ nyugdíjas célcsoportnak a társasutazásos-ingyenebédes termékbemutatókon földig érő csodaszarvas-mintás lepelben!

No? Érdekel-a dolog?

wuang · http://nanotechnologia.blog.hu/2009/07/23/abakusz_nagyfiuknak_a_kvantumszamitogep_i 2009.10.04. 13:36:05

@Lord_Valdez: Visszaesik az elektron? Mióta?
Én azt hittem, a két pálya energia külömbsége a foton energiája. Ez pedig a hullámcsomag sajátja. Hullámcsomag pedig akkor alakul ki, ha az összes összetevő elemi hullám EGYSZERRE jelen van.

Tom Benko 2009.10.04. 19:53:58

@wuang: ? Kicsit nem tudom összerakni, amit írsz. A lényeg: Ha az elektronnak van lehetősége alacsonyabb energiaszintű pályára lépni, akkor meg is teszi, ekkor a fölösleges energiát foton formájában kisugározza. Egyetlen foton formájában. A hétköznapi szemlélet szerint valóban visszaesik, de miután az elektronnak csak a tartózkodási valószínűségét adhatjuk meg, csak az energiaszintjéről tudunk nyilatkozni. Arra nézve pedig mindenképpen visszaesés történik.

Tom Benko 2009.10.04. 19:54:42

@wuang: ? Kicsit nem tudom összerakni, amit írsz. A lényeg: Ha az elektronnak van lehetősége alacsonyabb energiaszintű pályára lépni, akkor meg is teszi, ekkor a fölösleges energiát foton formájában kisugározza. Egyetlen foton formájában. A hétköznapi szemlélet szerint valóban visszaesik, de miután az elektronnak csak a tartózkodási valószínűségét adhatjuk meg, csak az energiaszintjéről tudunk nyilatkozni. Arra nézve pedig mindenképpen visszaesés történik.

Tom Benko 2009.10.04. 19:57:06

Nyomorult élet, nem tudom, miért rántja össze teljesen véletlenszerűen a böngészőmet (de csak ezen a gépen, csak ezt). :(

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása