Végre! Végre valaki kimondta az igazságot, megvilágítván dicső múltunkat! Sugárzó arccal és büszkeségtől dagadó kebellel írom e sorokat, mert most már biztosan tudom, hogy a kiválasztott nép tagja vagyok! Mi, magyarok vagyunk a tudás, a civilizáció letéteményesei, az emberi kultúra őrzői, ahogy ez elhangzott 2008. január 8-án az Echo TV Világ-Panoráma c. műsorában.

Kiderült, hogy majdnem mindenütt ott voltunk, elhintettük a műveltség, a tudás magvát, és senki nem tudott megtörni minket! Érdemes sorjában végighaladni e dicső listán, hogy lelkünket virágba borítván felvértezzük magunkat a szürke – és nem túl biztató – hétköznapokra. Igyekszem minél több szó szerinti idézetet beemelni, hogy az Ősforrásból táplálkozzunk.

„Ma messzire kalandozunk, sumér elődeink földjére” – indul a nagyívű gondolatmenet. A hajdani Édenkert helyén most vér folyik, háború van, így „igazán választott népnek tekinthetjük magunkat, hogy a Jóisten nem marasztalt ott minket, hanem kivezetett Ázsia mélyébe, magasába, Tibetbe, és aztán a Szent Turulmadár vigyázó vezetésével elhozta elődeinket Európa közepébe, ránk bízva a világ szívét, a Kárpát-medencét.” Én mindig tudtam, hogy igaza van a ludovikás végzettségű repülőtisztnek, tehát egy vérbeli szakembernek és lánglelkű tudósnak, amikor a sumér-magyar nyelvazonosságról beszél! Nyelvészet, régészet, történettudomány, assziriológia? Ugyan már, csak az élettől, sőt, az Élettől elszakadt könyvmolyok, szobatudósok koptatják elméjüket és rongálják szemüket ilyen ostobaságokkal! A vátesznek elég az intuíció, esetleg egy minden alapképzettség nélküli gyorstalpaló. Ázsia mélye, magasa? Már a 19. században megmondták, hogy a magyar nyelv a turáni nyelvcsaládba tartozik; ne törődjünk a bogaras nyelvészekkel, akik szerint nem is létezik ilyen nyelvcsalád! Tibet? Hisz maga Kőrösi Csoma Sándor vélte úgy, hogy eleink onnan származnak! Azóta eltelt szűk 200 év, és ma már nem ezt gondolja a tudomány? Hogy a tibetológiában szó sem esik magyarokról? Mindig ez a modernkedés, ez a káros újító hajlam! Miért kell mindenáron újat mondani, amikor a hagyományok, a középkori krónikások, az évszázadokkal ezelőtti tudósok olyan szép őstörténetet rekonstruáltak! Ahelyett, hogy együtt örülnénk a Szent Turul útmutatásának, hiszen még a legmegátalkodottabb „tudósok” is elismerik, hogy a sztyeppei népek gyakran totemállatoktól származtatják vezetőiket. És milyen jó helyre, a világ szívéhez vezetett minket! Minden igaz szívű magyar tudja, hogy a világ központja a pilisi szívcsakra, melynek jótékony energiái feltöltik és óvják az itt lakozó, erre méltó népességet! Kár, hogy nem tudunk felhőtlenül örülni, mert megint jönnek az akadékoskodók, akik mindenféle műszert lóbálva szajkózzák, hogy semmi nyoma semmilyen különleges energiának, legyen az mágneses, geotermikus vagy bármilyen egyéb. Hiába, ezek a tudomány nevében hitetlenkedők semmit nem tudnak a spiritualitásról, a szánalmas kütyüikkel mérhetetlen szellemi energiákról. Nemsokára beláthatják, mennyire nincs igazuk! De folytassuk a történelmi leckét.

„Mi, sumérok, szkíták, etruszkok, kelták, hunok – vagyis magyarok, megszenvedtük választottságunkat, de fönnmaradtunk, és fönnmaradunk, mert a bolygó emberi civilizációjának letéteményesei, a Gondviselés akaratának hordozói vagyunk.” E mondattól mindig könny szökik a szemembe: micsoda nagyszerű népekkel vagyunk mi egyek, minő ősök adnak erőt az emberiség szellemi javainak őrzéséhez! Hadd csaholjon a nyelvészek falkája, hogy a sumernek nincsenek ismert rokonai (s közben valami ergativitásról meg tipológia és nyelvrokonság összekeveréséről zagyválnak), hogy a szkíták főleg iráni, tehát keleti indoeurópai nyelvűek, hogy az etruszkok nyelve megfejtetlen, de valószínűleg szintén szigetnyelv, hogy a kelta egy nyugati indoeurópai nyelvcsoport, hogy a hun nyelv néhány ismert szava és idegen eredetű személynevei alkalmatlanok bármiféle rokonság megállapítására! Hadd papoljanak a történészek mindenféle tér- és időbeli problémákról, hogy a sumerek és a többiek, az etruszkok és a hunok, a kelták, etruszkok és a honfoglalás időben igen messze esnek egymástól, hogy ha Ázsiába mentünk, mit kerestünk Etruriában stb. Ezek a földhözragadt elmék nem értik meg, hogy a Szent Turul számára nem léteznek ilyen sekélyes korlátok, hogy vándorlásunk során egyszerre több helyre is vezethetett minket, az évezredek alatt pedig e tájakat többször is bebarangolhattuk, hogy elhintsük a civilizáció magvait. E kiválasztottság okán gyűlölnek bennünket, keresik titkainkat, sőt, magyarrá akarnak válni, ezért rabolnák el „földünket, vizünket, levegőnket.”

De van egy bökkenő: ellenségeink „itthon és a világban” (hiába, már Rémszem Mordon is megmondta Harry Potteréknek, hogy lankadatlan éberség!) „ostobák, nem olvasnak.” E fontos gondolatot pontosítva, de szükségesnek látszott megismételni: „buta és kicsinyes, műveletlen, de kellően kapzsi ellenségeink” ugyanis nem megfelelő emberektől olvasnak. És itt jön egy újabb lélekemelő, könnyfakasztó gondolat. A megvilágosodáshoz ugyanis „magyar – hangsúlyozom, magyar, nem magyar állampolgárságú, igazolványú” íróktól kellene olvasni, hogy lássák, a Kárpát-medencében nincs esélyük. Végre elhangzott, hogy ideje a megtisztulásnak! Az igaz magyar ember ismeri dicső múltját, lásd fent felsorolt népek, ismeri Magyarföld kisugárzását – így egyből lebukik az a gaz, aki csak imitálja magyarságát. Kicsit azért szorongva gondolok arra, mi lesz, ha kiderül, hogy miközben történelmet, régészetet, assziriológiát tanultam, túlságosan átmosták az agyam, és esetleg maradt egy mákszemnyi kétely a fenti történések, rokonságok egy-két jelentéktelenebb részletével kapcsolatban. De gyorsan elsöpröm aggályaimat: végszükség esetén képzettségeim birtokában bebizonyítom, hogy a Szent Turul az Újvilágba is elvezetett bennünket, hogy majákként, aztékokként, inkákként hintettük a civilizáció magvait. Esetleg a Marson is mi alkottuk az óriás arcot… (Nem járnék járatlan utakon, tehát könnyű dolgom is lenne.) Persze ha gyáva lennék, menekülhetnék Adyhoz is: „S az álmosaknak, /  piszkosaknak, / Korcsoknak és cifrálkodóknak, / Félig-élőknek, habzó-szájuaknak, / Magyarkodóknak, köd-evőknek, / Svábokból jött magyaroknak / Én nem vagyok magyar?” De nem, én büszkén vállalom hátrányos iskoláztatásomat, és mindent megteszek, hogy korrigáljam az engem rágó mételyt.

Métellyel és kozmikus magasságokba emelkedve folytatódik a tanítás: megtudjuk, hogy „a Kárpát-medence óriási csatatér, ahol a Jók a Magyarok Istene szándékából legyőzik a Gonoszokat.” A Gondviselés ide gyűjti az ellenségeket, hogy egyszerre számoljon le velük, „az emberi civilizáció parazitáival.” Paraziták… mintha a parazita, mételyező, élősködő jelzőket már hallottam volna különböző színű diktatúrák és katonai junták kapcsán, és valamiért kicsit rosszul érzem magam, de hát ez is nyilvánvalóan hátrányos helyzetemből fakad: minek kellett ennyit tanulni?! Pedig legfőbb ideje megnyitnom gyarló elmémet az Új befogadására, mert megtudom, hogy „az új világrend is innen, a Kárpát-medencéből sugárzik majd tova.” Ha volt egy kis hiányérzetem e történeti lecke alatt, akkor e helyütt támadt: az új világrendről sajnos semmit sem hallottam. De hát senki sem tökéletes, a fentebbi bekezdésekben látni lehetett, én sem vagyok az. Folytassuk is gyorsan a leckét!

Most derül ki, mit tesz a Kárpát-medence kisugárzása: minden birodalom megbukott, aki betette ide a lábát: tatár, oszmán, Habsburg, Harmadik Birodalom, Szovjetunió, KGST, Varsói Szerződés, „és egy nap erre a sorsra jut az Európai Unió a NATO-val egyetemben.” Micsoda fantasztikus éleslátás kell annak felismeréséhez, hogy e galád birodalmak egy sorba állíthatók! És persze mi vagyunk a végcél, a periféria, akár keletről, akár nyugatról törtek ránk. E ponton egy pillanatra megint zavarba jövök, mert felsejlik Bécs két török ostroma, és mintha a Harmadik Birodalom kicsit tovább terjeszkedett volna, no meg eddig úgy tudtam, hogy az EU-tag Románia, Bulgária, Görögország, Ciprus, sőt a csatlakozni szándékozó Ukrajna és Törökország is mind keletebbre vannak tőlünk, de pokolba a zavaró tényekkel! Itt volt a sírjuk és kész. Csak ne hallanám magamban az akadékoskodókat: a tatárok még szóba kerülnek, kezdjük tehát az Oszmán birodalommal. A sok tudatlan olyanokat mond, hogy Szent Liga, meg európai összefogás, meg az Oszmán birodalom szerkezetének belső gyengesége, meg hadügyi forradalom, és a török hódítások kapcsán nem átallanak akciórádiuszról hadoválni! Jó-jó, a Habsburg birodalom részben csakugyan itt omlott össze, mondják az igazságról mit sem sejtő könyvmolyok, de mintha ebben némi világháborús vereség is közrejátszott volna, sőt, határozottan úgy rémlik, hogy kisugárzás ide vagy oda, e vereség Magyarország területére is katasztrofális hatást gyakorolt. Megint a túlképzettség… Aztán egy zajos kisebbségtől a Harmadik Birodalom bukásáról is lehet alternatív véleményeket olvasni, mint pl. jelentős létszámbeli, gazdasági, majd idővel technikai fölény, és e tudatlanok ilyen nevekkel blöffölnek, mint Sztálingrád, Normandia, stb. Még hallgatni is szánalmas… Ráadásul néhány érvet van képük a Szovjetunió bukásánál is felhasználni, mint a diktatúrák hosszú távú instabilitása, az egyéni kezdeményezés elnyomásának hátulütői, a terror önveszélyessége stb. Persze az utóbbi esetben sok más mellett hallani a fegyverkezési verseny kifullasztó hatásáról is néhány gyenge eszmefuttatást. Mindezt azért, mert e földhözragadt lelkeknek fogalmuk sincs a Kárpát-medence erejéről, amivel a kiválasztott népet óvja. Hallhatunk is a műsorban újabb példát: 1849-ben a bevonuló orosz seregben nagyon sokan betegedtek meg, míg a magyar csapatokról nincs ilyen adatunk. A cári seregek orvosa hazánk egészségtelen mocsári levegőjével magyarázta a jelenséget. A túlképzett pápaszemeseknek ugyan a kora-újkori morbus hungaricus jut eszébe mint kézenfekvő párhuzam, esetleg a brit gyarmatbirodalom hasonló problémája, ami aztán az immunológia és a védőoltások megszületéséhez vezetett, vagy talán a folyószabályozás előtti mocsaras területek kiterjedésével dobálóznak. Nem egyszerűbb és hihetőbb elfogadni a Kárpát-medence kisugárzását? (Hátha a mocsári kigőzölgések is e kisugárzás részei: örüljünk hát a mocsárnak, és dagonyázzunk a nagy magyar dicsőség posványában! Bocsánat, megint a hitetlen lelkem…). A földünk igenis megtizedeli ellenségeinket. Utolsó példaként a mongolok esetét hallgathatjuk meg, akik győzelmük csúcsán „hirtelen, megmagyarázhatatlanul, maguktól, pánikszerűen kimenekülnek a Kárpát-medencéből.” A hagyományos, tudománytalan elméleteknél, miszerint a tatárjárást eredetileg is csak hosszabb felderítésnek szánták, hogy Ögödej nagykán halálának hírére vonultak vissza, nem kézenfekvőbb édes hazánk védőereje? Lehet, hogy tudták ezt a mongolok is. „Talán közös, ősi sámánhitünk révén értesültek e föld idegen hódítókra csapást mérő, végzetes kisugárzásáról?” Hiába, ezek a sámánok már csak ilyenek, úgy megérzik a földsugárzást, mint a pinty! A minket védő erőnek semmi sem állhat ellen, „nincs oltás, amely ellenszere lehetne.” De hát, ahogy újra értesülünk a zárógondolatból, ellenségeink „ostobák, műveletlenek, nem olvasnak. Nem is tudnak. Csak pénzt megolvasni…” Hát igen, a pénzéhes parazitáknak nincs maradásuk a Szent Turul szárnyai alatt, a pilisi szívcsakra védőernyőjében töretlenül fejlődő, az emberi civilizáció Gondviselés általi letéteményese, a sumér-szkíta-etruszk-kelta-hun-magyar nép között! Legyünk hát büszkék magunkra, és örüljünk együtt, hogy e tanításnak a beharangozó szerint lesz folytatása a Világ-Panoráma további adásaiban, amikor is január 15-től egy beszélgetéssorozat kezdődik a magyar őstörténet és nyelv idegenek általi kisajátításáról! Örüljünk, örüljünk, örüljünk!!!

Örüljünk? Jómagam elkeseredtem, hogy a 3. évezredben ilyeneket látok a televízióban, és nem büszke voltam, sokkal inkább szégyelltem magam. Örüljünk? Jómagam ehelyett azt javaslom, amivel James Randi zárta egyik könyvét: Gondolkozzatok! Én inkább gondolkozom. És persze nem árt terjeszteni, hogy tanulni, gondolkozni jó dolog.

Ezért vagyok tagja a Szkeptikus Társaságnak.