Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Álom-túra

Nemrég egy idős, 80 éven felüli hölgy büszkélkedett el nekem azzal, hogy milyen csodálatos ágynemű-garnitúrával tért haza egy közeli tengerparti csoportos kirándulásról. Furcsa volt nekem, hogy épp olyasmivel gazdagodott, amit korábban nem is volt szándékában megvásárolni, de kiderült, az út ára talán épp azért volt jutányosnak mondható, mert a szervezők számítottak rá: az érvek súlya alatt a zömmel idős nyugdíjasokból álló csoport tagjai meg fogják nyitni vastagnak korántsem mondható pénztárájukat, és nyugdíjuk többszörösét is áldozzák majd a nem akármilyen „álmokat” ígérő portékára.

Hogy tudjam, a garnitúrát milyen áron jegyzi a piac, az Interneten kerestem hasonló terméket, és ott ezzel a hirdetéssel találkoztam:

... biokeramikus gyógyhatású ágyneműgarnitúra (paplan, párna, derékalj) ÚJ áron alul családi okok miatt ELADÓ. Bolti ára: 950 000ft.

  • Hely: Hódmezővásárhely, Csongrád, Magyarország

  • Szomszédság: Szeged

  • Vételár: Ft 350 000

Gyanút fogtam: mit tudhat egy több százezer (!) forintos ágyneműkészlet, amit más, lényegesen olcsóbb összeállítás nem? És miért akarnak megszabadulni tőle ekkora veszteséggel? – de a hölgy teljes meggyőződéssel bizonygatta, hogy a benne lévő féldrágakövek, egyéb anyagok megannyi bajára hoznak majd gyógyírt, legalábbis így jellemezték a velük utazó előadók ezeket az alvás-segítő, betegség-megelőző és -gyógyító termékeket. A hölgy története egyre kíváncsibbá tett, ezért elkértem tőle a vásárolt holmival együtt átadott termékleírást, hogy lássam, ébredő gyanúm beigazolódik-e. Íme a füzetke egyik oldala:

Vegyünk szemügyre ebből néhány mondatot!

  • Biztos, hogy korrekt dolog pl. egy párnát „egészségügyi eszköznek” minősíteni?
  • Hőkezelésnek” tekinthető-e, ha a saját testem melegét használja fel a párna bizonyos „hatások” kiváltására?
  • A hő megtartása ill. vezetése nem ellentétes fogalmak? Az egyiket inkább hőszigetelésre, a másikat pont az ellenkezőjére szokták használni!
  • Mit is érnek el a szálak méretének lecsökkentésével? A textilanyagot?
  • Hogyan fejtik ki a „szálak” az erős bakteriális hatást, ha nem is érintkeznek a testemen lévő bacikkal? Hiszen azok a szálak mélyen a párna besejében találhatók!
  • A készülék (?) ... a Microwave szál által keltett hosszú hullámhosszú infravörös sugarakat tartalmaz” - vajon ez az állítás normális ésszel értelmezhető-e?
  • A párna „a hosszú hullámhosszú infravörös sugarak külső sugarait (IRA) megszünteti”. Vajon milyen „infravörös sugárzás külső sugarai” érik éjjel a testemet, melyet a fejem alatt elhelyezkedő párna megszüntet?
  • Mitől „bio” az a „biokerámia”?
  • Mellékhatások nem ismertek” – még jó... De vajon bármilyen hatást megismertek-e? Vannak-e a párna használatával kapcsolatos klinikai eredmények? Ennek nem bukkantam nyomára. Ehhez képest a szóba jöhető betegségek felsorolása igazán impozánsnak mondható...
  • És a legszebb: „az energiaszint növelése serkenti a gyógyulást”. Milyen energiaszint? Mihez képest? És hogyan mérték, kinek vagy minek az energiaszintjét? Milyen mérésekből vonták le ezt a következtetést? Vagy az „energiaszint” szó hányaveti használatával már minden eladható? Persze az „immunrendszer regenerálódása” se rossz...Hogy ezt hogyan lehet igazolni, engem érdekelne a legjobban...

Lássuk most már, milyen céggel van dolgunk. A termékismertetőn feltüntetett adatok alapján gyanús lett, hogy az nem más, mint egy azóta megszűnt X kft., mert nevük szinte azonos, és a cégismertetőkben telephelyként mindenhol ugyanaz a cím van megjelölve. Az X cég ellen egyébként a Gazdasági Versenyhivatal nemrég eljárást indított, és ítéletet is hozott:

A GVH észlelte, hogy a termékbemutatókon az értekesítők a termékeket olyan hatással ruházták fel, mely tájekoztatás sértheti a Tpvt. III. fejezétenek, a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmára vonatkozó rendelkezéseit. A versenytanács kötelezte a vállalkozást 500.000 (azaz ötszázezer) forint bírság megfizetésére.

A versenyfelügyeleti eljárás során készült vizsgálati jelentés megállapítja, hogy az árubemutatókon a termékek hatásosságával kapcsolatban a használati utasításban szereplő javallatokon túlmenően túlzott reményeket keltő, bizonyos betegségek esetén gyógyulást ígérő eredményességről, gyógyszerelhagyási lehetőségről esik szó. Az elhangzottak és a termékek magas ára alapján – amely még akciósan sem jelentéktelen – a vásárlók azt feltételezik, hogy olyan terméket vásárolnak, amely egészségügyi panaszaikat valóban eredményesen fogja csökkenteni, de a beígért hatás nem igazolt.

A Kft. kereskedelmi gyakorlata a nyugdíjasok körét célozta meg, akik az érintett termék és tájékoztatás által különösen érzékeny és sérülékeny fogyasztóknak tekintehetők.”

Lehet, hogy a termékismertetőben leírt garnitúra nem tökéletesen azonos a GVH vizsgálata alá vonttal, ahogy az utaztató cég se. Minimális változtatásokat mindkettőn elvégezhettek. Hogy erről megbizonyosodjam, az Interneten megpróbáltam utánanézni a társaságnak, de se az ott található telefonszámok nem üzemeltek, se e-mail cím nem volt megadva. Ügyes – mondtam magamban...

A hölgynek elmondtam, mit tennék a helyében, de kérte, álljak le, az ő korában ilyen procedúrát már nem tudna végigcsinálni. És különben is, azóta, hogy megvette a garnitúrát, sokkal jobban alszik, és ha fáj a dereka, körbecsavarja magát az új derékaljjal, és máris jobb a közérzete. De alighanem itt már nem is annyira a derékaljról és társairól van szó, mint inkább egy manapság szinte mindennapos átverésről, elmarasztalt cégek és betiltott termékek új köntösben történő „újrahasznosításáról”.

Gyakran találkozunk „beteg-beszámolókkal” a termékek „fantasztikusan jótékony hatásáról”. Hogy ezek mennyire hitelesek, nem tudni, és talán éppen ezért a GVH-határozat indoklásában ez szerepel: Nem tekinthetőek tudományos ismeretnek a pozitív terméktapasztalatok, a betegektől es kezelőorvosaiktól származó vélemények.” Ahogy az idős hölgy is, azt hiszem, elégedett az új szerzeményeivel, de az is lehet, hogy csak úgy csinál... Kicsit sajnálom, hogy kétségeket ébresztettem benne új ágynemű-garnitúrájának csodás hatásait illetően, mert ilyenkor egy áldozat általában egészséges pszichével próbálja lebeszélni magát arról, hogy mélyebben elgondolkodjék a történtekről. De ez is benne van a Gazdasági Versenyhivatal döntésének indoklásában: „sérülékeny fogyasztói körhöz tartozik”...

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr892034491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norbi2k 2010.05.27. 08:17:42

szerencsétlenek...

zfor 2010.05.27. 08:26:10

"Mi kerül ebben a fotelben hétezer forintba?"

rawbite 2010.05.27. 09:18:41

Regen ment a magyar televizioban a pocsek aruk foruma. Lehet hogy erdemes lenne egy hasonlot csinalni internetes mediumon.

izlésrendőrség 2010.05.27. 10:04:07

ez szändekos lehuzäs, a vadnyugaton ilyesmiert csak käträny + toll kombo järt, elöször...mäsodjära akasztäs

en egyböl a mäsodikkal kezdenem ezekkel, ezeket ugy hivjäk mifelenk hogy gazember

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.05.27. 10:05:52

és mi történik, ha belefingok? :]

bélakirály 2010.05.27. 10:09:33

@rawbite: Az a baj, hogy a bepalizottak nagy része nem olvas internetet, meg a tv-nek sokkal jobban hisznek szerintem. Tv-műsor kéne, olyasmi, mint a Juszt féle volt. Azt nem tudom, miért szüntették meg. Sokszor demagóg volt, de összességében betöltötte funkcióját.

venszivar 2010.05.27. 10:19:09

@bélakirály: Az ATV-n ,minden kedden este fél kilenc felé van ilyen műsor !@izlésrendőrség: YES !!!! Viszont ne felejtsük el,hogy azok se normálisak,kik belemennek ilyen szarságokba. Van pénzük s unatkoznak,így bepelizhatóak,így jó nagy részben ők tehetnek róla.A tetvek ezt kihasználják s az idiótáktól kicsalják a pénzt....

Kukettó (törölt) 2010.05.27. 10:20:53

Ezekkel a mocsok cégekkel kellene többet foglalkozni, meg a TV-jósokkal és hasonszőrű társaikkal akik a hiszékeny és tájékozatlan idiótákat sarcolják.

Tgr 2010.05.27. 10:25:10

"A versenytanács kötelezte a vállalkozást 500.000 (azaz ötszázezer) forint bírság megfizetésére."

Ami kicsit több, mint egy fél párna ára. A magyar fogyasztóvédelmi szabályozás impotenciája a valódi probléma - ha az ilyesfajta csalásokért letöltendő járna, mindjárt jobban meggondolnák az élelmes természetgyógyászok, bepróbálkozzanak-e.

Pety91 2010.05.27. 10:25:41

@Kukettó:
Szerintem éppen ezért kellene a természettudományok oktatását erőltetni, egyszerűen hihetetlen az a sok idióta ember akit olyan állításokkal tudnak átverni amit egy általános iskolás gyermek rendes kémia/fizika/biológia tudásával simán kiröhögne...

Tgr 2010.05.27. 10:27:24

"És különben is, azóta, hogy megvette a garnitúrát, sokkal jobban alszik, és ha fáj a dereka, körbecsavarja magát az új derékaljjal, és máris jobb a közérzete."

Ez a kognitív disszonancia egyik jól ismert formája:
en.wikipedia.org/wiki/Effort_justification

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2010.05.27. 10:28:17

Kutyaközönséges csalás nem állna-e meg? És nem a cég ellen.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.05.27. 10:30:39

Ebben a műfajban a bio mágneses takaró tetszik a legjobban.
Ugyanis a bio mágneses takaró képes visszaverni a földalól jövő földsugárzást.

Na erre mondtam az egyik ilyen arcnak a követlezőt:
Izé nem furcsa egy kicsit hogy van egy olyan sugárzás ami képes áthatolni többtíz méternyi földön , sziklán, a ház beton talapzatán, vasbetonból készült födémeken, és ez a kockás pléd meg megállítja?
Ezek szerint hülye oroszoknak elég lett volna kockás pléddel letakarni a csernobili reaktort oszt meg is vannak.
Erre meg a sok hülye odahordott kitudja hágyezer m3 -nyi betont, ólmot, vasat...
:-)

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2010.05.27. 10:35:41

Annyit szeretnék csak hozzáfűzni, hogy X Kft nagyon kevés információ. A blog nem éri el célját, ha gyanúját névtelen céggel szemben írja meg. Ha ilyet tapasztal valaki, szerintem a minimum, hogy ide kell írni a megbüntetett cég és az új cég nevét. Konkrét állítás nincs a cikkben, amiért bírósághoz fordulhatna az érintett, a véleményét, gyanúját pedig mindenkinek jogában áll megírni.
Egyszóval: kérjük a cég mostani, és előző nevét!

Sárgakiskacsa 2010.05.27. 10:44:48

A legtöbb nyugdíjas, idős embert könnyedén be lehet etetni ilyen baromságokkal, és szomorú, hogy ezt sokan ki is használják. Nagyszüleim is sokszor estek már áldozatul ilyen szemeteknek, hiába mondjuk nekik, hogy ne vegyenek meg semmit a különböző házalóktól. Mert nemcsak szervezett kirándulásokon és bemutatókon etetik be az embert hasonló marketinggel, hanem házalók bevett szokása is ez.

Sárgakiskacsa 2010.05.27. 10:45:26

@prostatikus vogon jeltz: Ez tetszik :D És mit mondott erre az illető?

venszivar 2010.05.27. 10:48:45

@prostatikus vogon jeltz: HA a sugárzás lentről jön a takaró meg rajtad van,akkor te közte védtelenül fekszel!!A takarón túl már feljebb nem megy,mivel az a csodálatos pléd megtartja,ott neked a takaró alatt bepácolódhatsz a földsugárzásba.Így éppen a vevő vesz egy szart,ami éppen ellene dolgozik.Alapjában egy nagy BAROMSÁG !!,de ha ezt is átlátnák .... 10%-al jönnek nekem s megvédtem őket az általuk befogott sugárzástól.Akinek erre van ennyi pénze s ilyenre költi az nem normális !

Netuddki. 2010.05.27. 10:49:26

A M...-ban vagy a T...-ban pár ezer forintért kapható ágyneműket adják így rohadt drágán a palimadaraknak.

Naná, hogy csalás. Csak azon csodálkozom az értékesítésnek ezen formáját miért engedik még továbbra is, amikor más esetekben 10milkás büntetésekre számíthat az adózó kereskedő.

Persze sajnos Magyarországról van szó, ahol a becsületesnek megmaradni próbáló kereskedőt jól megsarcolják, a csaló, nyugtát számlát nem adó, adócsalót pedig nyugodtan hagyják működni. Nem csoda ha ennek az lesz a következménye lassan senki nem fog adót fizetni.

Netuddki. 2010.05.27. 10:52:34

@venszivar: Teljesen értelmetlen megmagyarázni vagy megcáfolni azt a sok technikai halandzsát ami ezeknek a "termékeknek" a leírásában van.
Egyszerűen a hatóságnak hivatalból kellene eljárnia.

single 2010.05.27. 11:03:30

Szegény édesanyám lévén 74 éves, kisnyugdíjas, egyszerű asszony, nagykanállal eszik josibarátot és mónikasót. Rendszeresen jár termékbemutatókra, csak unaloműzés végett. Legutóbb egy ilyen kirándulással egybekötött bemutatón kerek 100 ezerért sóztak rá 20 ampulla vitaminkoncentrátumot. A guttmann kis híján megütött mikor megláttam mit vett. Ki tudja mi a fene lehet egyáltalán benne, örülhet ha nem is használ, de legalább nem árt. Mellesleg zsíros kenyeret eszik mert spórol. Annyira sajnáltam, hogy még veszekedni sem tudtam érte. Ezek a cégek direkt erre specifikálják magukat, tudják, hogy az öregekkel bármit meg tudnak vásároltatni. Szemétség az egész.

united skates 2010.05.27. 11:12:36

teljesen sima, útszéli csalás.

az ügyfél részéről kognitív disszonancia, jobb esetben erős placebo-hatás.

ha a fiatalabb lenne, azt mondanám, mindenki jól járt: a hülye meg akart szabadulni a pénzétől, a csaló meg segített neki, a pénz jobb kezekbe került.

az öregnénik/bácsik azonban nem hülyék, hanem becsületesek, és nem tudják elhinni, hogy ilyen jelenség ma már nem létezik de legalábbis mélyen lenézendő és minden esetben hátrányba kerül a gyakorlója.

Yo Sar Ian (törölt) · http://faking.blog.hu/ 2010.05.27. 11:23:44

A mutert is megtalálják az ilyen gennyládák állandóan. Szerencsére vagyunk olyan jóban, hogy felhív ezekkel a csodaszerekkel kapcsolatban. Sikerült már lebeszélnem elektromos lábáztató méregtelenítőről, jádeköves talpmasszírozóról, mágneses ágyneműről. A Reader's Digest ügynöke és egy krisnás ügyesebb volt, kiszedte belőle a pénzt helyben.

Boorisz (törölt) 2010.05.27. 11:42:34

A kirisnássokat utálom.
Az én nagyszülőm élből rácsapja az ilyenekre az ajtó, már amikor a jó napot hoz jut. Ezért jó, hogy a bejárati ablakon van egy ablak.
Egyébként tényleg kéne büntetni vagy szabályozni az ilyen szhar árusitókat.

Styxx 2010.05.27. 11:54:37

Durva lenyúlás. Erkölcsi hulladékok biznisze a többnyire idős és/vagy beteg emberek lenyúlása.

Vágó Úr, ill bloggertársai figyelmét szeretném felhívni egy még súlyosabb jogsértéssel megfejelt, hasonló idős/beteg emberek átverésére építő hálózatra.

Eü. intézményekből cukorbetegek adatait szerzik meg az elkövetők (gondolom van az a pénz, amiért egy kórházi rendszergazda közszolga mindezt kiadja) , majd telefonon és személyesen zaklatják szerencsétlen betegeket az aranyáron mért "szenzációs" lábvíz adalékkal, ami a diabetesz által kikezdett érfalakat regenerálja.

A banda nemzetközi. Szabadkán és Hódmezővásárhelyen is tevékenykednek (meg még ki tudja merre). Hallottam az ügyről, neten nem néztem utána, ha felkeltette az érdeklődésüket és nem találnak elég anyagot, vegyék fel velem a kapcsolatot.

borzaskata (törölt) 2010.05.27. 12:10:36

Az én nagymamámat is átverték egy termékbemutatón, de szerencsére az nem ilyen lehúzós áru volt. Izületi fájdalmakra egy krém volt (nem gyógyszer, viszont az öszetevők alapján nem lenne drága, de ahhoz képest nagyon drágán adták).

A krém placebo hatása megvolt, ahogy elfogyott, megkért a nagyi, hogy hozzak neki. Bevittem a flakont egy gyógyszertárba, megnézték, nem forgalmaznak ilyet, de összetevő lista alapján adtak egy másik krémet, ami hasonló masszírozó krém. Hasonló összetevőkkel, csak sokkal olcsóbban. A mamámnak nem felelt meg, mert a másik az sokkal jobb...stb. Mint egy kisgyerek, még hisztizett is, hogy az ő fájdalmaival most mi lesz. Annyira ráuntam az egészre, kiderítettem a neten hol lehet rendelni, és kértem a mamának kenőcsöt, lenyeltem az árát is. Azóta nem fájnak az izületei :D

Ez is szomorú, de mikor több százezreket csalnak ki idős és/vagy hiszékeny emberekből, az vérlázító!

daito 2010.05.27. 12:22:05

Kedves Szerző Úr! :)

Szerintem túlreagálta a dolgot, bőven elegendő az első mondat elolvasása és értelmezése.

"Ezen termék egy orvosi készülék egészségügyi eszköz, amely speciális felépítése alapján a fájdalomcsökkentő terápiában használatos hatáserősítőként hőkezelés alkalmazásával a pihenés alatt a nyak egészségéhez hozzájáruló speciális jellemzőkön túl."

Egyébként az egész jelenségben semmi extra nincs. Így változik a világ: az idősebb, palira vehető generációnak a nyugdíjrendszer miatt van elkölthető jövedelme, és adva van a fogyasztási szándék részükről. Vagy azért, hogy nekik jó legyen, vagy azért, hogy ismerősnek, rokonnak kedveskedjenek. (És ebben semmi extra nincs; mi is képesek vagyunk inkább 40 ezerért iP*dot venni, pedig megkapnánk ugyanazt a tudást 12-15 ezerért Philipsben is megvenni; de a minőség...)

Valamint mivel már nem lakik együtt 2-3 generáció; ezért nincsenek kontroll alatt az idősek. (Szerintem régen is hasonló módon vették volna palira az időseket, csak nem volt rá lehetőség. Meg ha kiderül, elássák az erdőben a "kereskedőt".)

csati 2010.05.27. 12:30:41

Buták adója, az újraelosztás egyik formája.

ezanévmárfoglalt 2010.05.27. 12:42:35

@daito: nekem is Philipsem van, tényleg ua. tudja... És egyszerűbb is kezelni.

Poszthoz: a legnagyobb görénységnek tartom az ilyet, idős embereket pénzzel lehúzni, kihasználni azt hogy nem tudnak minden esetben reálisan gondolkodni...:((

Circus 2010.05.27. 12:54:01

@csati:
majdnem, de szerintem ne butázzunk le kapásból mindenkit, aki elég idős/kétségbeesett ehhez. Azt kellene erősen büntetni, aki ezt megteszi, a kátrány + toll kombó szimpatikusnak tűnik...

Tudniillik, van egy csomó minden, amit lehet, de nem szabad (a kettő ugye nem ugyanaz), tovább megyek, nem _illik_. Megtehetném, de nem teszem. Ez így szimplán és egyszerűen CSALÁS.

Azon eltűnődtem, hogy miért pont az ATV-re ment át JL a TV ügyvédjével, amikor egy TV2 vagy RTLKl nézettebb, de belegondoltam, hogyan mutatna a műsor közepén a reklámozott rengeteg sz@r, amiről maga a műsor szól... :)

venszivar 2010.05.27. 15:05:00

@kovi1970: De a hivatalok NEM tesznek ellenük SEMMIT !!!@single: Utánad írja azt,mit én is írtam s EZ a fő lényeg,hogy az idősek a POTYA utazás s kaja miatt odamennek s agy lágyulásuk miatt ilyen baromságokat csinálnak !!!!No EZT lovagolják meg azok a mocskok,de NEM KÉNYSZERÍTIK őket. Ez itt a bibióne .Tehát főleg az "áldozatok" tehetnek róla,hogy VESZNEK valami szemetet.

venszivar 2010.05.27. 15:14:04

@borzaskata: Egyszerűbb lett volna az üres tégelybe a hasonlót beletenni !!Épp te írsz a placebo hatásról,biztos be jött volna,de így most te is belementél a szemfényvesztés spiráljába s így te is befizetted a csibészeknek az "adót".

MosoMasa 2010.05.27. 15:14:51

Ezt a paplant csak ECO-Zash mosógömb-el lehet mosni!
Na annak is van aztán leírása!

noirp 2010.05.27. 15:52:44

@Mr. Pickles: Hmm, a krisnásokat én azzal a kéréssel szoktam lepattintani, hogy "mit csinálsz te itt munkaidőben, kedveske?"

noirp 2010.05.27. 15:59:11

@MosoMasa: Ide véle, ha a többiek is megengedik.

@venszivar: A hivatalnak valószínű túl komplikált lenne ezeket a nyugdíjasszédítő hálózatokat elkapni. Sajnos. Sokat kéne agyalniuk olyan indokon, amivel egy-az egyben irthatják el ezt az iparágat.
Mert (szerintem) irtani kell. Egyszerűen nem lehet az utaztatott öregek józan eszére apellálni.

venszivar 2010.05.27. 16:11:29

@noirp: ÍGY IGAZ !!!!!KÉNE DE NEM TESZIK !!! VENNI NEM KÉNE ,DE VESZIK !!

Az Időmilliomos Apuka · http://apuka.qqriq.com 2010.05.27. 16:21:07

Döbbentem olvasom, hogy ez nem minősül csalásnak és nem indul azonnal eljárás az ilyen cégek ellen. Azon is csak lesek, hogy ez egy elterjedt dolog, és többféle hasonló csalás létezik.

Hol vannak az oknyomozó riporterek, akik rejtett kamerával felvett műsorokkal irányítanák az ügyészség figyelmét az ilyen nyilvánvalóan törvényellenes praktikákra?

Ha pedig nincsenek olyan törvények amelyek tiltanák az ilyen kizsákmányolást, akkor miért nem macerálják ugyanezek a riporterek a politikusokat?

Én az USA-ban élek, itt szinte semmit sem lehet úgy eladni, hogy nem adnak rá 30 nap visszavételi garanciát. Cipőt, narancslét, kávéfőzőt, videókamerát, TV-t, mindent visszavesznek ha a vásárló nincsen vele megelégedve.

Az autókereskedéseknél nagy betűkkel ki van írva, és külön aláíratják a vevővel, hogy az autót amit venni fog, nem tudják visszavásárolni ha meggondolta magát!

Láng 2010.05.27. 17:57:39

@borzaskata: Rosszul csináltad. Abba a tubusba/tégelybe kellett volna belerakatni a pont olyan szagú, állagú és közel olyan összetevőkből rittyentett akármit. És azt mondani, hogy ez az a krém. Nem anekdotázok, hogy ilyen és hasonló trükkök milyen mértékben váltak be, mert irreleváns. De van egy olyan érzésem, hogy a legtöbbször az idős embereknek a sokszor valós fizikai fájdalmaikra nem gyógyszerek kellenek elsősorban, hanem az ismerősök, gyerekek-unokák törődése, odafigyelése. Ezért a törődésért és egy kis társaságért is sokan járnak orvoshoz. Ki konvencionálishoz, ki máshoz.

khmm... 2010.05.27. 22:05:38

@Az Időmilliomos Apuka: Az itthoni törvényi szabályozás úgy szól, hogy üzleten kívüli kereskedelem esetében (ezek az utaztatós parasztvakítások ide tartoznak) 8 napon belül indoklás nélkül is elállhat a vevő a szerződéstől, és vissza kell fizetni részére az árat.

Csakhogy a legtöbb nyugdíjas azért nem napi kapcsolatban van a gyerekeivel, vagy más értelmes :) rokonnal. Így aztán mire kiderül, hogy nagymama párszázezret költött csodamágnesre, már lejárt a határidő. :-(

Derwish 2010.05.28. 10:01:21

Na Vágónak megint sikerült találnia egy frappáns kis témát:)))))Nevetséges.Mintha nem lennének ennél súlyosabb problémák a világban,ami ellen fel lehet ne használni a népszerűség adta lehetőséget.
Ágynemű-garnitúra:)))Komolytalan. Legalább annyira mint a Tihanyi félékkel leállni vitatkozni a "frikszbiben".Bulvár témák,bulvár embertől:))))))
Szerintem , a szkeptikus mozgalomnak többet árt Vágó mint használ.Nem kéne minden gagyi témát megbabrálni .Vagy elfogytak a támadási felületek???

Derwish 2010.05.28. 10:08:07

Tessék lehet harcolni:))))))Nem hiszem,hogy az ezoteria gagyi vagy az akupunktúra a fő ártalom a mai világban.

"Pár órával ikrei születése után halt meg egy kismama Nagy-Britanniában, írja a Sun. A 22 éves Emma Gough a szüléskor olyan sok vért veszített, hogy orvosai vérátömlesztést akartak végrehajtani rajta, ám sem a nő, sem családja nem volt hajlandó aláírni a beleegyező nyilatkozatot. A kismama pár órával később meghalt.

A Jehova Tanúi vallási felekezethez tartozó család ugyanis nem akarta megszegni hitük egyik szabályát, amely szerint tilos más vérét szervezetükbe juttatni. A keresztény közösség szerint a Biblia is tiltja a vér fogyasztását és tárolását, valamint a vérátömlesztést."

Circus 2010.05.28. 11:22:04

@Derwish:
"Nevetséges.Mintha nem lennének ennél súlyosabb problémák a világban..."

Ük-üknagyanyám tette fel ezt a kérdést közel 80 évvel ezelőtt (szállóigévé vált): "Mondd, fiacskám, Pesten is ugyanez a Hold van az égen?" Nem buta volt, csak egyszerű, tisztességes vidéki parasztasszony.

Nem, az nem nevetséges, amikor pénzt _csalnak_ ki egyszerű emberekből, akiknél lehet, hogy 'mindössze' a fele megtakarított pénzük megy rá el, ne adj' akármi, jövő hónapban már enni se tud.

A szemétség, csalás, átverés, tudatlanság ellen minden fórumon harcolni kell. Szerintem.

Johnfive 2010.05.28. 11:57:51

@Derwish: Aham, különbenis: Afrikában meg éheznek...

Johnfive 2010.05.28. 12:04:41

Az effort justification-os linkkel kapcsolataban: valami ilyesmit akartam beírni az akupunktúráról szoló vitába, nem tudtam, hogy van rá szakkifejezés:
Simán magyarázza a placebo-hatás értéktelenségét, és hogy miért szeretnék kizárni a vizsgálatokban. Főleg invazív(?) "kezelés" esetén.

sapiens 2010.05.28. 12:08:04

@Derwish: És akkor miért nem mész egy olyan site-ra, ahol a világ legsúlyosabb problémáit ecsetelik? Vagy kényszerítenek arra, hogy itt unatkozz?

pounderstibbons 2010.05.28. 13:43:49

@Circus:
"Mondd, fiacskám, Pesten is ugyanez a Hold van az égen?"

Egyetemi diplomás édesapám kérdése kb. 5 évvel ezelőttről:
"És mondd fiam, Szegeden ugyanaz van az interneten, mint Pesten?"

Nem vagyok benne biztos, hogy nem fogok a gyermekemnek-unokámnak hasonló zöldséget mondani 50 éven belül. De igyekszem, hogy ne tegyem.

Circus 2010.05.28. 14:31:54

@pounderstibbons:

Meg a nemistudom kinek a poénja, hogy "itt az internet, kiírtam neked erre a DVD-re" :)

... és itt jön be az, hogy majd akkor meg Téged, meg engem is ugyanúgy átrázhatnak, és nem azért, mert buták vagyunk, mint a föld, hanem, olyan ismeretekkel, ami már nekünk sok vagy varázslat. Nyilván, lényegesebben kevesebb eséllyel.

Korrekció:
előző poszt helyesen: tudatlanság _KIHASZNÁLÁSA_. A szó kimaradt...

pounderstibbons 2010.05.28. 16:17:12

@Circus:
Úgy ismertem, hogy eladó az internet teljes tartalma 900.000.000.000 Blu-ray lemezen, vagy pornó nélkül 2 DVD-n.

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2010.05.29. 09:53:47

@Popeye76: "Annyit szeretnék csak hozzáfűzni, hogy X Kft nagyon kevés információ."

Egyetértek, de már belefutottunk abba, hogy a kritizált cégek feljelentéssel fenyegettek meg minket. Miért is? Hitelrontásért. Rontjuk a hitelüket? Persze.

Meg kell választani, hogy mikor akarunk ebbe belevágni. Mert azért belevágunk, ha megéri (intellektuálisan).

Tom Benko 2010.05.30. 20:46:09

@Turbucz Péter: Elbűvölően pofátlan banda.

bolhabetu 2010.05.31. 19:08:27

Az is érdekes, ahogy leírják, hogy a termék az UVA és UVB sugarak ellen is véd. Ami különösen gyakori éjszaka egy elsötétített szobában. Viszont sikerült bedobni még egy fogalmat, amit hallhattak valahol.

Anyukám egy multifunkciós porszívót vett majdnem. Szív, fúj, gőzöl, és még vasal is. Csak ott, csak akkor, csak neki és néhány másik kiválasztottnak féláron. Alig tudtuk rávenni, hogy éljen a törvény adta jogaival. Néhány hét múlva felhívták, hogy azon szerencsések között van, akiket kisorsoltak és féláron megkapják a fantasztikus masinát. A korábbi félárhoz képest. Ha kicsit türelmes, talán majd még fizetnek is neki, csak vigyen el egyet.

Pedig ő is csak azért ment bele ezekbe, mert világot akart látni olcsón.

Azt figyelem, hogy az ilyen utakra mindig hajnali ötkor indul a busz, még akkor is, ha a szomszéd megyébe mennek. Lehet ez is a taktika része, a letompult agyú közönséget könnyebb megvezetni.

kovácske 2010.05.31. 21:56:26

@bolhabetu: igazad lehet, a lefárasztás is része lehet az agymosásnak, azonkívül így korán odaérnek a termékbemutató helyére, több idő marad megdolgozni az agyukat. C) jobb, ha olyankor gyülekeznek, amikor senki más nem jár arra, nehogy közéjük kíváncsiskodjon valami józan paraszti ésszel felvértezett alak, mert az egész csoport vásárlókedvét elveheti egy szkeptikus, aki nem az eleve fogékonyakat összecsődítő áldozat-verbuváláson akadt horogra, hanem csak közéjük tévedt.

andrabian 2010.06.01. 15:36:53

"És miért akarnak megszabadulni tőle ekkora veszteséggel? –"
"kérte, álljak le, az ő korában ilyen procedúrát már nem tudna végigcsinálni."
Úgy érzem, egy lényeges összefüggés mellett megy el a cikk, amit egyéb gyógyhatású készítményeknél is tapasztaltam. Létezik ezeknek egy másodlagos piaca, a betegek és hozzátartozók közötti informális kapcsolatokon keresztül. Elég benéznünk valamelyik rákos topicba, hogy B17-et, cod-teát vagy mágnesmatracot a hivatalosnál valamivel olcsóbban, de azért még mindig jó áron vegyünk olyanoktól, betegektől vagy hozzátartozóktól ,akiknek személyes tapasztalatuk is van ezek hatékonyságáról, csak éppen hülyék lennének ezt akár másoknak-akár maguknak bevallani. A 80-éves néninek az önérzetének megőrzésén túl is elemi érdeke, hogy amit vett, arra vagyontárgyként tekinthessen.

andrabian 2010.06.01. 15:41:26

@Hraskó Gábor:
érthető az óvatosság, de van-e szándékuk ebbe "valamikor" belevágni?
Ha igen tesznek e lépéseket ebbe az irányba, pl adatgyűjtés, megfelelő jogi háttér kialakítása...de igazából beérem azzal, ha az első kérdésre válaszol.

bioLarzen 2010.06.02. 10:54:15

@zfor:
"Mi kerül ebben a fotelben hétezer forintba?"

Bocsi, de 7200 :)

bio

bioLarzen 2010.06.02. 10:59:32

@Tgr:
""A versenytanács kötelezte a vállalkozást 500.000 (azaz ötszázezer) forint bírság megfizetésére."

Ami kicsit több, mint egy fél párna ára."

Nem, mivel a cucc 400 ezerért van, ugyebár (ákcijós), vagyis szegény cégnek MÁSFÉL párnát kell eladni, sőt, KETTŐT (!!!), ha még egy szerény kis profitot is szeretne...

És mi még itt bántjuk őket...

Ja, és azt azért megkérdezném, hogy manapság Magyarországon vékonynak számít-e egy olyan pénztrca, amiből 400 ezret "csak úgy" ki lehet csengetni? Tudom, hogy én nagyon nem tudok élni, de nekem az konkrétan nagyon nagy összegnek számít :( Mindesetre örülök, hogy az idős hölgy megengedhette magának - legalább van miből élnie.

bio

bioLarzen 2010.06.02. 11:26:33

@venszivar: @Láng: Ti próbáltatok már tubusba benyomni krémet? Gyakorlatilag lehetetlen. Én próbáltam már (nem smucig vagyok, egy vetélkedőn volt feladat:D), onnan tudom. A régi típusú fémtubusokba még úgy-ahogy lehet, de az újabb, műanyag tubusokba baromi nehéz.

OK, tudom, hogy abszolút részletkérdés :)

bio

bioLarzen 2010.06.02. 11:41:53

@andrabian: Szerintem a szándék terén nincs hiány... Csak hát, ősi igazság: a jog nem igazságot szolgáltat, hnem jogot... És, amíg a jog lehetővé teszi, hogy egy honlapot azért meghurcoljanak, de legalábbis hosszú és kínos procedúrába, "kabátlopási ügybe" kényszerítsék, mert egy ilyen, nyilvánvaló pofátlansgot és csalást feszeget, addig, sajnos, érthető, ha a nevezett honlap nem izmozik...

Még egy szempont: szerinted egy ilyen perben melyik oldal tudna jobb ügyvédi hátteret biztosítani magának: a Szkeptikusok társasága, vagy egy olyan cég, amelyik 400 ezerért ad el egy ilyen párnát? Márpedig, tudjuk: az "igazság" annál van, akinél a nagyobb óradíjú ügyvéd dolgozik...

bio

Derwish 2010.06.05. 12:30:02

mandiner.blog.hu/2008/12/12/vago_istvan_lakossagi_foruma_reakcio_tv

Jó kis film:)))))

"Nemrég egy idős, 80 éven felüli hölgy büszkélkedett el nekem azzal, hogy milyen csodálatos ágynemű-garnitúrával tért haza egy közeli tengerparti csoportos kirándulásról."

Szerintem Vágó ezen a lakossági fórumon akadhatott össze a hölggyel:))))

porkit 2011.05.02. 12:18:06

Megismerem ez a Ziara Napfény kft. párnája (Olcsó Kirándulás Kft.) ők nyomják a buszos bemutatóikon, azt hiszem kb. 50.000 az ára.
Egy nagy átverés az egész, de egészen sokan bedölnek az ügyes előadóknak.
A biokerámia az egy smafu. Gyakorlatilag ILLIT, ami a földkéreg nagy részét kitesz. értéke kb. annyi, mint a homoknak.

A homokot adják el brutális haszonnal.

Méghogy drágakő, meg persze majd olyan hülye a cég, hogy veszteséggel adja el.

Na ja persze a kapitalizmusban.

Persze Pierre Cardin. (a legolcsóbb babakocsin is rajta van.)

Ez egy alapjába véve mosonmagyaróvári banda, de a cég székhelyét mindig budapestre teszi, mert ott könnyebb elbújni az APEH megy a fogyasztóvédelmi elől. A tulajok fiatal taknyosok, havi több milliót keresnek ezzel a néphülyítéssel.

porkit 2011.05.02. 12:19:18

Elfelejtettem :

Voltak ezek más Sun and Light , sonnenlicht meg még kitudja mi nem. Ugyanazokkal az előadókkal találkozom mindig, csak mindig más cégnél dolgoznak.

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása