Egely György nemrégiben interjút adott az Indexnek, s ebben a következő, figyelemreméltó kijelentést tette:

Nemrég készítettünk egy széndioxid-bontó készüléket, a világon először, ami kicsi, könnyű, és az autó kipufogójára téve a szén-dioxidot szétválasztja szénné és oxigénné. Ezzel az egész üvegházhatás-probléma megoldható lenne. [...] Maga a készülék készen van, bemutattuk itthon sokszor. A teljes közöny fogadta. Most külföldön keresünk befektetőt.

Egely Györgyöt emailben kerestük meg a bennünk e sorok olvastán feltoluló kérdéseinkkel:

Tisztelt Egely György!

A Szkeptikus Társaság tagjai érdeklődéssel olvasták az Önnel készült, az Index.hu-n augusztus 22-én megjelent interjút. Szeretnénk Önnek néhány kérdést feltenni az interjúban közölt, figyelemre méltó információk kapcsán. [...]

Kémiai ismereteink szerint a szén-dioxid bontása szénre és oxigénre meglehetősen energiaigényes folyamat (és itt nemcsak az aktiválási energiáról van szó, hanem a reakció nettó energiaigényéről). Ön azonban nem szólt arról, hogy a készülék működéséhez energiára is szükség volna, a szövegből úgy tűnik, mintha ez egy passzív eszköz lenne. Kérdésünk: Használ-e a készülék energiát a szén-dioxid bontásához, és ha igen, mi szolgáltatja ezt az energiát? Ez már csak azért is érdekel minket, mert megítélésünk szerint a szén-dioxid bontása nagyságrendileg hasonló mennyiségű energiát emészt fel, mint amennyi az üzemanyag elégetéséből származik, így – anélkül, hogy részletes számításokat végeztünk volna – felmerül bennünk a kérdés, egyáltalán volna-e értelme egy ilyen készüléknek.

Ön azt is nyilatkozta, hogy a készüléket itthon már sokszor bemutatták, és teljes közöny fogadta. Lehet, hogy a mi hibánk, de sajnos hozzánk mindezidáig nem jutott el a készülék híre, így az eddigi bemutatásokról lemaradtunk, pedig érdekel minket, elsősorban tudományos szempontból. Van-e rá mód, hogy nekünk is bemutassák?

Egely György válasza csakhamar megérkezett:

Tisztelt Szilágyi Úr!

Ön az egyetlen, aki névvel és nem mocskolódva ír, ezért válaszolok. A CO2 bontó fényképe, története látható, olvasható a „Vízautók...Antigravitáció” c. könyvem elején. Társam azt javasolta, hogy mutassuk meg legalább Önnek a berendezést működés közben. Csakhogy ehhez az kellene, hogy Önök hozzák a CO2 palackot és hitelesített füstgázelemzőt, valamint szedjük darabokra a készüléket. (Ha nem tesszük, akkor Önök azt fogják mondani, hogy el van rejtve egy oxigén palack, vagy vezeték.) Ráadásul, ha Ön látná is a készüléket, akkor a többi társa Önre mondaná azt, hogy csal vagy hazudik, ezért ezt a vonalat kilátástalannak tartom.

Úgy látszik tehát, nem végeztük el a házi feladatunkat, olvasnunk kellett volna Egely könyvét. Sebaj, ez a hiányosság könnyen pótolható. Megszereztük az Egely Kft. kiadásában 2008-ban megjelent könyvet, s fellapoztuk. Valóban, a könyv 33–37. oldalán található egy fejezet „A szén-dioxid-bontó története” címmel. Ez kell nekünk! Idézzük a lényegét:

Egy, iparban dolgozó technikus telefonált, hogy gömbvillámot állított elő, menjek már, nézzem meg. Elég sokszor kapok ilyen telefont, de mivel közös ismerősre hivatkozott, beadtam a derekam. Pár nap múlva már ott álltam egy kis műhelyben, Budapest „rozsda-övezetében”, és bámultam a jelenséget. Egy plazmagömb táncolt a bontótérben, nagyon szépen, stabilan, erős fényt adott, és közben jellegzetes hangon duruzsolt. Az intenzív fény miatt azt sejtettem, hogy az ionizáció foka magas, az erőteljes hang pedig kifejezetten akusztikus rezonanciát mutatott. Ezért szükségképpen ion-akusztikus rezgéseknek kellett fellépniük, és ez bizony nagy belső rezgési energiákra utalt. Az illető (nevezzük ezután csak N.-nek) véletlenül talált rá erre a jelenségre, ahogy ez már többször is előfordult. Elektromágneses hevítési kísérletet végzett, és összecserélt két tányért. Valami teljesen mást rakott be az edénybe, mint amit kellett volna, s meglepetten tapasztalta, hogy az edény fölött egy plazmagömb alakult ki, ami stabilan elkezdett dorombolni. Ezután még fél évig kísérletezett, javítgatta annak az anyagnak az összetételét, ami bekerült a nagyfrekvenciás elektromágneses térbe, és változatlanul tartja a folyamatot.

Mikor én láttam, már szinte minden anyagot szét tudott bontani a plazmája segítségével. Az volt a kérdése, lehet-e ezzel valamit kezdeni, vagy hagyja a fenébe az egészet. Egy napig gondolkoztam, összeszedtem gömbvillámos és vízautós emlékeimet, és megpróbáltam kitotózni, hogyan is játszódik le az ő jelensége. Ehhez foghatót eddig még nem láttam. Teljesen új típusú, furcsa jelenségcsoport volt, hiszen ez nem égési folyamat, és nem is könnyű atmoszférikus nyomáson ennyire stabilan tartani plazmát – különösen ilyen egyszerű, olcsó szerkezettel, mint amit láttam. Azt javasoltam neki, hogy nézze meg, mi történik akkor, ha szén-dioxidot áramoltat át a plazmán, azaz próbálja ki, hogy egy kisebb személyautó által kibocsátott füstgázokkal mi történik a plazmájában. Azonnal nekilátott a feladatnak, fúrt-faragott. Másnap nagy izgalommal hívott fel, hogy egy Polski Fiat kipufogócsövét bevezette a szerkezetébe, és amint a füstgázok áthaladtak a plazmán, eltűnt a szén-monoxid és a szén-dioxid is, csak oxigén jött ki, az is több, mint amennyi bement. A szerkezete ugyan nagyon-nagyon más, mint a Janó bácsié, annál jóval egyszerűbb, de megbízhatóbb is. Sajnos az eljárásról és a berendezésről nem írhatok, de a tanulságok így is hasznosak.

A fejezet még folytatódik, megtudhatjuk, hogy még magreakciók is végbementek a plazmagömbben, és radioaktivitás jött létre, ezért ólomlemezzel le kellett árnyékolni (szegény technikus sugárbetegséget is kapott kísérletezés közben). A jelenség lényege „longitudinális ion-akusztikus és egy elektromágneses rezonancia összehangolása”, és amikor elkezdték hűtéssel mérni a plazmagömbből kijövő hőenergiát, 15-20%-os energiatöbbletet mértek a bemenő energiához képest, de Egely sejtése szerint a plazmába jutó elektromágneses energiának kb. a kétszerese lenne kinyerhető. Pályázni is akartak a további fejlesztés finanszírozására, de a KFKI-ból küldött, fúziós kutatásokkal foglalkozó osztályvezető, Zoletnik Sándor dührohamot kapott, amikor ránézett a pecsétes munkásruhába öltözött feltalálóra, s szélhámosságnak minősítette a dolgot anélkül, hogy látta volna a jelenséget. Ezután pályázatíró céghez akartak fordulni, de miután megtudták, hogy a cég 51%-os részesedést kér a találmányból, lemondtak erről is, így a találmány a tetszhalál állapotába került.

No de térjünk a lényegre. A leírás szerint a szén-dioxid bontását egy plazmagömb végzi, melyet nagyfrekvenciás elektromágneses térben állítottak elő. Tehát valamiféle indukciós kemencéről (vagy éppenséggel mikrohullámú sütőről) van itt szó. Mármost tudvalévőleg az indukciós kemence árammal működik, be kell dugni a konnektorba. Eszerint tehát a Polski Fiattal végzett kísérlet a műhelyben történt és valahogy így nézhetett ki:

Ez egy kicsit azért más, mint amit Egely interjúja sugallt. Ez nem passzív eszköz, amit a kipufogóra kell dugni, hanem a villamosenergia-hálózatból kapja az energiát a szén-dioxid bontásához. Ez természetesen lehetséges, energia felhasználásával a szén-dioxid szétbontható. Az egyetlen hátránya ennek a fajta alkalmazásnak, hogy az autó ily módon legfeljebb annyira távolodhat el a konnektortól, amennyire a hosszabbítózsinór engedi. Persze ha már a rendszer a konnektorból működik, akár lehetne az autót is villanymotorral hajtani, és akkor a szén-dioxid-bontóra nem is volna szükség.

Világos, hogy ebben a formában ez a találmány nem volna praktikus. Feltételezhető tehát, hogy Egelyék a ténylegesen piacra dobni szándékozott termék energiaigényét nem a konnektorból, hanem magából az autóból képzelik el fedezni.

***

Vajon mennyire új ez a találmány, és mennyire lehet működőképes? Először is, az, hogy plazma állapotban a szén-dioxidot szét lehet bontani, a legkevésbé sem újdonság. Rengeteg anyagot szét lehet bontani, és a szén-dioxid plazmában történő bomlása egy évtizedek óta, rendkívüli alapossággal kutatott terület. Alexander Fridman a Plasma Chemistry (Plazmakémia) c. monumentális monográfiájában külön fejezetet (kb. 60 oldal) szentel a szén-dioxid plazmában történő bontásának, számtalan szakcikket idézve hozzá (a könyv egyes részei a Google-nak köszönhetően a neten is elolvashatóak). Ebben leírja, hogy rengeteg különféle plazmában vizsgálták már a jelenséget, éppen a lehetséges alkalmazások széles köre miatt (pl. erőművek füstgázainak kezelése, vagy éppen üzemanyag előállítása a Marson, a szén-dioxidban dús légkörből), és nagyon részletesen ismerjük a bomlás mechanizmusát, annak különböző módozatait.

A dolog tehát lehetséges. Meg kell azonban jegyezni, hogy a szén-dioxid jellemzően nem szénre és oxigénre bomlik szét a plazmában, tehát nem a

CO₂ → C + O₂

reakció megy végbe elsősorban. A szén-dioxid molekula lineáris szerkezetű (O=C=O), így érthető módon először az egyik végén található oxigénatom válik le róla, szén-monoxidot hagyva maga után:

CO₂ → CO + ½O₂.

E reakció energiaigénye (ha feltételezzük, hogy kétatomos oxigénmolekulák jönnek létre) ΔH = 2,9 eV molekulánként. Ha még a szén-monoxidot is tovább akarjuk bontani, ahhoz sajnos még több energiát kell befektetni, ugyanis a szénatomot és az oxigénatomot egy nagyon erős, hármas kötés kapcsolja össze (C≡O), melynek energiája nagyjából 11 eV. Éppen ezért nem túl magas (néhány ezer °C-os) hőmérsékleteken jellemzően a szén-monoxid bomlása csak kis mértékben megy végbe, azaz a kiinduló szén-dioxidból zömmel szén-monoxid termelődik. Mint azonban Fridman monográfiája (mely külön alfejezetet szentel a szén-dioxid szénre és oxigénre való teljes szétbontásának) leírja, a plazma paramétereit alkalmasan választva és különféle mesterkedésekkel az aktiválási energiát is lecsökkentve elérhető, hogy a szén-monoxid viszonylag hatékonyan tovább bomoljon, és végső soron szilárd állapotú szén és kétatomos oxigén jöjjön létre, ahogyan azt Egely is szeretné. A kutatók hosszasan kísérleteztek ennek a folyamatnak az optimalizálásával, de sajnos semmilyen optimalizáció nem tud változtatni azon a tényen, hogy a teljes reakció (CO₂ → C + O₂) molekulánként ΔH = 11,5 eV energiát igényel.

A kérdés most már csak az, vajon mennyire reális elképzelés egy autó kipufogóján kijövő szén-dioxidot az autó üzemanyagának elégetéséből nyert energia felhasználásával bontani.

Ezt nem nehéz eldönteni. Egy kilogramm benzin vagy gázolaj elégetésekor mintegy 45 megajoule energia szabadul fel hő formájában, és emellett kb. 3,3 kg szén-dioxid termelődik. A szén-dioxid móltömege 44,01 gramm. Mindebből némi számolgatás után azt kapjuk, hogy az üzemanyag elégetésével mintegy 6,2 eV energiát nyerünk egy keletkező szén-dioxid molekulára számítva.

Mivel azonban egy szén-dioxid molekula szétbontása szénre és oxigénre 11,5 eV energiát igényel, ez azt jelenti, hogy 100 szén-dioxid molekulát annyi energiával tudunk szétbontani, amennyit üzemanyag elégetésével 185 szén-dioxid molekula termelése mellett tudunk előállítani. Ez tehát eleve vesztett csata: a szén-dioxid elbontásához még több szén-dioxidot kell termelni. Ez az alkalmazás tehát nem járható út, értelmetlen. Nem beszélve arról, hogy ha működne, egy tank benzin (kb. 40 liter) felhasználása után majdnem 30 kiló finom szénport kellene az autóból kilapátolni – vagy ennyit szórnánk el menet közben az utakon.

Persze ha megelégszünk azzal, hogy a szén-dioxidot szén-monoxidra és oxigénre bontjuk szét, ahhoz molekulánként csak 2,9 eV energiára van szükség, így az üzemanyag elégetéséből nyert energiából jut erre is, és még mindig marad kb. 3,3 eV energia a motor hajtására (ami persze kb. 20%-os hatásfokkal történik). Más kérdés, hogy sohasem kaphatna zöld kártyát egy olyan autó, amely szén-dioxid helyett az igen mérgező és veszélyes szén-monoxidot bocsátja ki. Amellett ugyanezt a célt sokkal könnyebben is el lehet érni: rosszul kell beállítani a motort, hogy tökéletlen legyen az égés – ekkor a motor teljesítménye jelentősen romlani fog, viszont kevesebb oxigént használ fel, és szén-dioxid helyett szén-monoxidot bocsát ki. De mégsem szorgalmazza senki, hogy állítsuk be minél rosszabbul a gépjárművek motorjait. Így vélhetően ez az út sem járható.

Más a helyzet persze, ha Egely nem az üzemanyag elégetéséből szeretné nyerni a szén-dioxid bontásához szükséges energiát, hanem más, szén-dioxidot nem termelő energiaforrásból. Az autó vihet például magával napelemet vagy egy nagy kapacitású, extra akkumulátort – persze akkor már egyszerűbb, ha az autót hajtjuk villanymotorral. Ha pedig igaz, amit Egely állít, miszerint magreakciók is lezajlanak a plazmagömbben, akkor már akármi is történhet – nukleáris energia is termelődhet. Ekkor viszont voltaképpen egy kicsi, könnyű, házilag is elkészíthető, kipufogóra szerelhető fúziós reaktorral van dolgunk, amit kár volna egyszerű autós tartozékként elsütni, hiszen ez világszenzáció volna, lévén a fizikusok évtizedek óta eredménytelenül próbálkoznak efféle magfúziós készülék előállításával. Részletkérdés, hogy ha a készülék valóban fúziós reaktor volna, akkor az autó szén-dioxid-kibocsátása volna a legkisebb gondunk – inkább a radioaktív hulladék kezelése és a neutronsugárzás okozna komoly problémát.

***

Az elemzés tehát nem sok jót ígér az állítólagos szén-dioxid-bontóval kapcsolatban. Aggályainkat, kérdéseinket Egely Györggyel is megosztottuk, s egyben ismét jeleztük, hogy megnéznénk a készüléket, sőt, műszereket, szén-dioxid-palackot is viszünk a mérésekhez. Válasza azonban elutasító volt:

Tisztelt Szilágyi Úr!

Mint előző levelemben is írtam, nem kívánok technikai részleteket felfedni a Szkeptikus Társaságnak (és másnak sem) a CO2 bontó ügyében. Talán Önök is ismerik a szabadalmi törvény idevágó rendelkezéseit: egy ilyen bemutató szakemberek előtt újdonságrontásnak minősül, s ezután nincs lehetőség szabadalmi oltalom megszerzésére.

Sok éve dolgozunk ezen a témán, célunk a sorozatgyártás. Ennek fontos lépése a szabadalmi védettség megszerzése akár több országban is. Az Önök vizsgálata ezt meghiúsítaná.
Ezért sem most, sem a jövőben senkinek nem adhatok ki technikai információt.

Természetesen Önök nyilvánosságra hozhatnak akármit, de úgy tisztességes, ha a válaszomat is mellékelik.

Tisztelettel:

Egely György

Valóban úgy van, ahogy Egely írja: a szabadalmi jogszabályok furcsaságai miatt ha egy feltaláló a szabadalmi eljárás megkezdése előtt feltárja találmányát, azzal saját találmánya újdonságát rontja, ezzel pedig azt kockáztatja, hogy nem fogja megkapni a szabadalmi oltalmat. Mégis joggal bízhattunk abban, hogy megtekinthetjük a készüléket, hiszen interjújában Egely maga mondta róla: „Bemutattuk itthon sokszor, teljes közöny fogadta.” Ezek szerint a sok bemutató laikusok előtt történhetett, akik nem voltak képesek szakszerűen megítélni azt – talán ezért voltak közönyösek?

Így, mivel a készüléket nem nézhetjük meg, kételyeink fenntartása mellett csak egyet tehetünk: várjuk a szabadalmi bejelentést. Nehéz azonban elhessegetni a gondolatot, hogy a kutatómérnök ismét délibábot kerget...