A „10:23 – Nincs benne semmi!” kampány lényege ez volt: 2011. február 5-én (szombaton) 10:23-kor Budapesten, Székesfehérvárott és Szegeden homeopátiás túladagolást hajtottunk végre magunkon. Gyári homeopátiás szerből egy-egy teljes doboznyit fogyasztottak el egyszerre a demonstrálók. A kampány célja annak tudatosítása volt, hogy ezek a szerek nem tartalmaznak hatóanyagot. A résztvevők igyekeztek rávilágítani arra, hogy a homeopaták állításai hiteltelenek, nem alapulnak szilárd bizonyítékokon, hanem csupán spekulációk. Sajtóvisszhangjai közül kiemelem ezt, mert remekül összefoglalja az ellenoldal álláspontját és gondolatmenetét, érvelési technikáját.

Az írás egy-egy mondatához, bekezdéséhez itt szeretném hozzáfűzni megjegyzéseimet, mert a kérdéses honlapon az meghaladná annak kereteit.

Már a felütés is elgondolkodtató:

„Komoly kísérlet vagy médiacirkusz?”

Nos, mi soha nem állítottuk egyiket se. Komoly kísérletnek az akció nem minősíthető, hiszen – azon túlmenően, hogy emberekkel nem szabad kísérletezni – a tudomány „komoly kísérletnek” a szigorúan előírt feltételekkel (pl. randomizált, dokumentált, kettősvak-eljárás, stb.) végrehajtott teszteket tekinti. A „médiacirkusz” már, bevallom, közelebb áll a valósághoz, mert kétségtelenül azt akartuk elérni, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson az üzenet. De láttunk már parlamenti képviselőt is a Balaton vizében állva sajtótájékoztatót tartani – ha az is cirkusz volt, hát üsse kő...

Ez a cikk főcíme:

’Vágó István „leleplezi” a homeopátiát’

Nagyon megtisztelő, hogy az én nevemhez kötik az akciót, de azt a Szkeptikus Társaság hajtotta végre, megannyi külföldi testvérszervezettel együtt és azonos időben.

A cikk máris rátér a homeopátia elvi alapjainak kibontására:

„Maguk a homeopaták sem állítják, hogy a szerekben „hatóanyag van”, van viszont bennük információ... Nos, kedves Vágó István, gondoljon csak bele, mi történik Önnel, mi megy végbe a szervezetében, hogyan változik a pulzusa, a vérnyomása vagy idegrendszerének a működése – pusztán attól, hogy közölnek Önnel egy rossz vagy egy jó hírt. Az információkban sincs hatóanyag, mégis milyen erősen befolyásolják testünket, lelkünket, érzelmeinket!”

Nos, kedves homeopaták, máris itt vagyunk, a lényegnél. Önök információról beszélnek, de egyetlen lépést nem tesznek ennek az állításnak a bizonyítására. Valaki kitalálta ezt „a víz emlékszik” ideológiát, és azóta mantraként hajtogatják. Amikor rákérdezünk arra, hogy mi igazolja ezt az elméletet, általában erre a kutatásra szoktak hivatkozni, de a BBC honlapján is az áll, hogy a kutatás reprodukálhatatlan eredménnyel járt. Jobb lenne tehát, kedves homeopaták, felmutatni már végre valamit erről az „információ-hordozásról”. Amíg ez nincs meg, addig engedjék meg, hogy ezt az érvelést szkeptikus félmosollyal fogadják sokan.

Ami pedig a fenti bekezdés további logikáját illeti, az több, mint leleplező. Az első mondatban még egy anyagi természetű (mert a víz állítólagosan megváltozott szerkezetére hivatkozó) érvet olvasunk, ezt követően pedig egy, a pszichológia területéhez tartozó verbális közlés hatását emlegetik. Egészen nyilvánvaló (talán még a cikk írója számára is), hogy egy szervezetbe bejuttatott anyag hatása és egy lelki trauma (?) között csak egyetlen alkalmasan (?) megválasztott szó teremt erőltetett kapcsolatot, ez pedig a bűvös „információ”. Nos, ez a meggyőzéshez meglehetősen kevés, különösen ha az Önök által is kedvelt, állatokra vonatkoztatott példákat vesszük alapul...

Mi több, Önök a példájukban egy jó és egy rossz hír között a hatásuk alapján tesznek különbséget. Ez az, amit a homeopátiás szerekkel még sohasem sikerült megcsinálni: tudományos igényességű hatásvizsgálatokban nem tudtak különbséget tenni a homeopátiás szerek és az egyszerű cukorgolyók között.

A következő érvelés is ismerős:

„A tudomány története egyébként tele van olyan felfedezésekkel, amelyeket kezdetben lehetetlennek, csalásnak vagy ostobaságnak minősítettek, csak utóbb derült ki róluk, hogy kiállják az elmélet és a gyakorlat próbáját. Attól még jó lehet egy módszer, hogy mai tudásunkkal nem tudjuk megmagyarázni, miként működik.”

Egyetértünk. De ebből az állításból merész következtetés lenne, hogy minden ostobaságról kiderül később, hogy az nem is ostobaság. Ráadásul itt előjön az előző bekezdésük cáfolata, ami szinte több, mint beismerés: „...nem tudjuk megmagyarázni, miként működik”. De mi, szkeptikusok nem is kérjük számon a magyarázatot. A hatást annál inkább. Vagyis, ahogy Önök fogalmaznak: állják ki a gyakorlat próbáját!

A szerző, nagyon helyesen, pontokba foglalta kifogásait. Menjünk ezeken végig!

„Lássuk akkor, mi mindent állít Vágó!

1. állítás: Hahnemann-nak, a „homeopátia atyjának” idején, több mint 200 éve a módszer „látszólag hatott”, mert használata felváltotta az akkoriban alkalmazott, az egészségre rendkívül káros orvosi kezeléseket (pl. érvágás). Valójában viszont a homeopátia a 19. században azért terjedt el Európában és Amerikában, mert eredményesnek bizonyult, nagy számban gyógyultak tőle az emberek. Több súlyos fertőző betegség, járvány megfékezésében a homeopátia sokkal jobb gyógyulási eredményeket produkált, mint más módszerek. A homeopátiás gyógyítást alkalmazó kórházak halálozási arányszámai a hagyományos orvoslást alkalmazó kórházak halálozási arányának fele és egynyolcada között (!) voltak olyan betegségek esetében, mint a kolera, a skarlát, a tífusz, a sárgaláz, a tüdőgyulladás (Bradford, 1900; Coulter, 1973) .”

De hiszen én is azt mondom, hogy a 19. században a homeopátia eredményesnek bizonyult, hol cáfolja ez azt, amit állítottam? Méghozzá épp azért bizonyult annak, mert „látszólag hatott”. De hogy fertőző betegségek, járványok megfékezésében mely „más módszereknél”, volt jobb a homeopátia, arra kíváncsi lennék (és várom az erre vonatkozó, bizonyító erejű adatokat!). Esetleg ilyen betegek gyógyításában... Mert ha például a tüdőgyulladást érvágással vagy köpölyözéssel kezelő eljárások helyett a beteg öngyógyító mechanizmusát békében hagyták működni, az eredmény tényleg látványos lehetett. Megismétlem: a felsorolt eredményeket semmiképp se lehet egyértelműen a homeopátia erényeként feltüntetni.

„2. állítás: „A homeopátia a 18. század óta semmit nem fejlődött”, ez is bizonyítja, hogy nem ér semmit. Valójában Hahnemann száznál kevesebb homeopátiás szerrel kísérletezett, először saját magán, majd barátait és kollégáit bevonva, így állapította meg és dolgozta ki a homeopátia működésének rendszerét, amely tehát nem kiagyalt gyógymód, hanem tapasztalatok alapján kidolgozott rendszer és módszer. Ma már több ezer homeopátiás szer létezik, többek között ez is jelzi a homeopátia fejlődését.”

A felsoroltak egyáltalán nem bizonyítják a homeopátia fejlődését. A közlekedésben például a haladást nem az jelentette, hogy a lóvasút kocsiparkját milyen új modellekkel bővítették, vagy milyen újításokat vezettek be a lópatkolás folyamatába, hanem a robbanómotor feltalálása.

„3. állítás: Sok orvos azért foglalkozik a homeopátiával (is), mert egyrészt nagy üzlet, másrészt a ma jellemző gyógyszertúlfogyasztást szeretnék visszaszorítani vele. Valójában nem nehéz utánanézni, hogy a homeopátiás szerek gyártása és forgalmazása milyen kis szeletet képvisel az üzleti tortából... Ráadásul, a homeopátiás szerek, ugyancsak a többi gyógyszerrel összevetve, olcsónak mondhatók – bár nem kapnak tb-támogatást, legalábbis Magyarországon. Ami a homeopata orvosokat illeti: az esetek többségében a már meglévő szakképzettségüket, korábban működő praxisukat egészítik ki a homeopátiával, éppen azért, mert gyakorlatuk, a betegek visszajelzései egyértelműen meggyőzték őket a módszer eredményességéről.”

Hogy a homeopátia mekkora „szelet az üzleti tortából”, egyáltalán nem mond ellent annak, hogy a szerek előállítóinak bizony ez fantasztikusan jó üzlet. Egyetlen kacsamájból húszmillió dolláros bevételt csinálni – ez azért mégse lebecsülendő! Márpedig a homeopátia ismert higítási gyakorlatát figyelembe véve ez a helyzet. Egy homeopatikus szereket előállító üzemben általában egy egyszerű gyártósor van. Kutatást, rövid- és hosszútávú hatásvizsgálatokat, klinikai teszteket, költséges ellenőrzéseket alig vagy egyáltalán nem végeznek. Mindehhez minimális munkaerő kell, így majdnem 100% a haszon, a kockázat szinte semmi. Ez minden cégnek feltétlenül jó befektetés. A másik oldalon, a hagyományos gyógyszerek terén viszont egy-egy új gyógyszerkészítmény piacra kerülésének költsége a nemzetközileg elfogadott adat szerint 1 milliárd dollár körül van!

Ami pedig a homeopata orvosokat illeti... nos, vannak filmrendezők, akik olyanok megrendelésére rendeznek filmeket, akikkel egyébként ideológiailag maguk sem értenek egyet...

De az már végképp egy orvos szakmaiságára vet rossz fényt, ha gyógyításának eredményességéről a betegei visszajelzései győzik meg. Én nem szívesen bízom magamat olyan orvosra, aki rajtam próbálgatja a módszereit. Elvárom, hogy a szakirodalomból tájékozódjon, és már máshol bevált módszerrel kezeljen. Erre valók például a széles körben, különös figyelemmel végzett klinikai vizsgálatok, melyek a homeopátiás körből fájóan hiányoznak.

„4. állítás: A homeopátiás szerek előállítása úgy történik, hogy tisztított vízben oldanak fel valamilyen anyagot, majd olyan sokszor hígítják, hogy az eredeti anyagnak már egy molekulája sem található meg benne. A homeopaták szerint a hatás azon alapul, hogy az oldószer őrzi az eredeti anyag nyomát, „emlékezik” rá. És mondjuk a tisztított Duna-víz – teszi fel a kérdést Vágó – nem „emlékszik” a benne valaha úszott állati tetemekre vagy fekáliára? Nos, valójában szó sincs Duna-vízről, mert a homeopátiás szerek úgy készülnek, hogy az alapanyagot kétszeresen desztillált vízben vagy alkoholban oldják fel.”

Belátom, lehet, hogy a desztillálás következtében a víz elveszítheti a memóriáját. Mondom: lehet! De a tudomány nem elégszik meg a „lehet”-tel, ezt igazolni is kell. Méghozzá megismételhető módon. A nehézség itt persze az, hogy a desztillálás hatását a memóriára úgy lehet megtapasztalni, ha előtte megismertük magát a „víz-memóriát”, annak tulajdonságait, viselkedését. Ezzel pedig még a homeopátia adós, mert amiről eddig hallottunk, az mind spekuláció, feltételezés. Ráadásul még a homeopaták is megosztottak a desztilláció kérdésében. Ezen a honlapon például erre a párbeszédre bukkanunk egy laikus és egy „tudós homeopata” között:

- „Használhatok desztillált víz helyett tisztított vizet a gyógyhatású oldat elkészítéséhez?

- Igen, bármilyen tiszta víz megfelel.”

Nem kellene először a homeopatáknak maguknak egyetértésre jutniuk „tudományuk” alapkérdéseiben?

„5. állítás: ...mi a helyzet a csecsemőkkel és az állatokkal? Nos, a kvízmester szerint náluk is a placebohatás érvényesül, mert ha például a ló beteg, akkor szeretettel bánik vele a gazdája, jobban odafigyel rá, és a paci ettől gyógyul meg... – Ugye, nem gondolja komolyan, kedves Vágó úr, hogy az anya csak akkor szereti jobban beteg kisgyermekét, vagy az állattartó akkor törődik jobban a kedvencével, ha éppen homeopátiás szert ad neki?!”

Nem gondolom, hogy jobban szereti, de hogy jobban, figyelmesebben törődik vele, azt igen. Erről több meggyőző érvet lehet olvasni például a Trükk vagy terápia című könyvben. De ha ennyire zavarja ez az ellenvetés a homeopatákat, mi akadályozza meg őket abban, hogy például az állatorvosok elvégezzenek egy korrekt összehasonlító vizsgálatot a HP készítmények és a placebo között? Vagy ha már csináltak ilyet, miért nem arra hivatkoznak?

„6. állítás (ez már inkább vélemény): ’Nagy baj, hogy a homeopátiás szereket gyógyszertárban árusítják’. Szerintem viszont sokkal nagyobb baj, hogy számos olyan gyógyszert hoznak forgalomba, amelyről néhány év múlva kiderül: több kárt okoztak, mint hasznot, ezért ki kell vonni őket. Sebaj, addig is termelték a profitot... A homeopátia viszont valóban szelíd gyógymód, ártani legfeljebb akkor lehet vele, ha valaki tudatlanságból nem megfelelő módon használja a szereket”

Szívesen venném, ha a cikk írója felfrissítené a memóriámat, mely gyógyszereket vontak ki a forgalomból amiatt, hogy több kárt okoztak, mint hasznot. Erre nyilván példaként említené a Contergan-botrányt, melynek azonban – a tragikus következmények mellett – előremutató következményei lettek. 1961. novemberében Widukind Lenz német genetikus bejelentette, hogy a végtaghiányos rendellenesség okozója ez a szer, a terheseknek különösen ajánlott nyugtató, a Contergan volt. „ Ahogy az már lenni szokott, a világ „átesett a ló túlsó oldalára”, és a „semmi sem árt” időszakát a „minden árt” érája vette át. 1975-ben az Egészségügyi Világszervet (WHO) égisze alatt jött létre az a nemzetközi tudományos társulás, mely megkezdte a módszeres kutatásokat annak kiderítésére, hogy melyek a valóban magzatkárosító környezeti hatások.” (Házipatika.com) Azóta végeznek kötelező teratológiai vizsgálatokat egy gyógyszer bevezetése előtt.

És tessék mondani, ha a homeopátiának nincsenek mellékhatásai – ahogy általában ezzel büszkélkednek – akkor hogyan lehet vele ártani? És ha több ezer homeopátiás szer létezik, és nincs mellékhatásuk, akkor miért nem fröcskölnek minden bogyóra az összes hatóanyagból? Az gyógyítana mindent! Vagy talán mégis vannak „gyógyszer”-kölcsönhatások? Akkor hogyan szabad ezeket a szereket vizsgálat nélkül engedélyeztetni?

Lássuk most már, hogyan tekintettek az aggódó homeopaták a február 5-i megmozdulás elé:

„Nos, egyelőre annyit lehet tudni, hogy ... homeopátiás szert fognak bevenni, és a javasolt adagnak az 50-100-szorosát, így – miként Vágó fogalmazott – „alkalmatlan eszközzel” fognak elkövetni „tömeges öngyilkosságot”. Hozzátette: olyan szert, például altatót fognak bevenni, aminek, ha valóban van hatása, az elvben azonnal látható jellel jár. Több rossz hírem is van, kedves Vágó István! Először is, homeopátiás altató nem létezik, van viszont nem egy olyan szer, amit alvászavar, szorongás, ingerlékenység esetén javasolnak – ám a konkrét készítményt mindig személyre szabva szükséges kiválasztani ahhoz, hogy „működjön”. Az már csak hab a tortán, hogy valaki ébredés után pár órával, délelőtt akar altatót bevenni. Kedves Vágó István! Szokott Ön délelőtt nyugovóra térni, szedett már bármikor délelőtt altatót? Érdekelne, milyen eredménnyel...

Nos, különösnek tartom, hogy vitapartnereink szerint nincs homeopatás altató, bár ha alvászavarra van, akkor annak mégiscsak az álomba ringatás lehet az egyik jótékony hatása... Ha pedig csak személyre szabva működik, akkor a 100 „öngyilkosjelölt” egyike-másika csak beleeshetett a szórásba, nem? És akkor bizony néhányunknak legalábbis illett volna elálmosodniuk! De nem. Mindenki – ismétlem: mindenki! – virgoncan, élénken távozott a helyszínről. Azért ez egy kicsi gyanút kellett volna, hogy ébresszen! A cikkíró kedves kérdésére pedig azt válaszolom: igen szedtem már délelőtt altatót. Egy hosszú repülőút elején például, amikor is nagyon jó szolgálatot tett. És még egy ellenvetés: ha a homeopátiás gyógyszereket „személyre kell szabni”, akkor miért kapható közülük sok – vény nélkül?

„Másodszor: elvben teljesen mindegy, hogy bármilyen homeopátiás szerből 5-10 golyócskát szopogat-e el valaki, avagy bevesz belőle 2 kilóval, hiszen nem a gyógyszer mennyisége a lényeges, hanem az általa a szervezetbe bejutó információ. Aki ennyit sem tud a homeopátiáról, az talán jobban tenné, ha meg sem szólalna ilyen kérdésekben. Magyarán: az 50-100-szoros adag bevételével az égvilágon semmit nem lehet bebizonyítani vagy megcáfolni.”

Ezt azért már ne tessék rólam feltételezni, ez rosszulesik. De rendben, a legközelebbi „tömeges öngyilkosságnál” kiveszünk egy-egy bogyót a tubusból, és egy kis felületen megnyaljuk. Abban is – a fentiek szerint – már benne lesz az információ. Tessék mondani, úgy jó lesz? És még egy kérdés: ha – mint írják – teljesen mindegy, mennyit veszünk be a szerből, akkor a homeopaták miért adnak meg a készítményekhez javasolt adagolást? Miért nem elég egyszer megnyalni a golyót? Vagy az ártana a homeopátia-lobbi bevételének?

Egyébként is szívesen egyeztetjük Önökkel legközelebb a „kísérlet” körülményeit, feltételeit – csak legyen már végre valami kézzelfogható eredménye a homeopata szerek szedésének, ne csak a szimpla spekuláció!

„De menjünk tovább: semmilyen homeopátiás szer nem működik, ha elszopogatás helyett lenyelik egy pohár vízzel! Ha Önök erre készülnek, akkor – szándékosan vagy tudatlanságból – saját magukat és a „kísérlet” tárgyát sem veszik komolyan ”

Ebben lehet valami. Ismét csak: lehet! Ha be tudnának mutatni olyan kutatási eredményeket, melyek szerint vízzel bevéve nem, szopogatva viszont remekül működik... De hát még a hatásosságra vonatkozó alapvizsgálatok sincsenek meg!

És most jön a meglepetés:

„Kedves Vágó István! Ön eredetileg vegyész, tehát pontosan kell tudnia, milyen feltételeknek szükséges eleget tenni egy kísérlet megtervezésekor, hát még ha gyógyszerkísérletről van szó. Tessék mondani, hol vannak az alapkövetelmények? Hol van a résztvevők tudományos elveknek megfelelő, véletlenszerű (randomizált) kiválasztása, hol van a kontrollcsoport, hol a kettős vak vizsgálat? (Az utóbbi azt jelenti, hogy sem a résztvevők, sem a kísérletvezetők nem tudják, ki kapott gyógyszert és ki placebót – mindez csak utólag, az értékelésnél derül ki.)”

Pontosítok: nem vegyész vagyok, hanem gyógyszervegyész-mérnök. Vagyis amit most számon kérnek rajtam, azt tanulmányaimból tudom. De ha már ennyire otthon vannak homeopatáék a „gyógyszerkísérletek” területén, vajon miért nem valósítják meg ugyanezeket az elveket a maguk gyakorlatában? A fenti szemrehányás szinte minden egyes szavát a számból vették ki! Egy dolgot azonban tisztáztunk már: a mi megmozdulásunk NEM gyógyszerkísérlet volt.

A cikk szerzőjének van néhány javaslata is a számunkra:

„1. Beszélgethetnének néha azokkal az emberekkel – vigyázat, nagyon sokan vannak világszerte! –, akik homeopátiával gyógyultak meg kisebb-nagyobb betegségekből.”

Nos, most is azt tesszük – ha írásban is. De ami a gondolatmenet legnagyobb hibája: mennyi az a „sok”? És milyen az arányuk a homeopátiával NEM meggyógyultakhoz képest? Abban azért egyet kell, hogy értsünk: ha Józsi bácsi és Mari néni egybehangzóan arról számol be, hogy egy bizonyos betegségből felgyógyultak – viszont további 998-nak meg más baja lett ugyanettől a kezeléstől, akkor ugye már korántsem olyan kedvező a kép? A törvény azért tart fenn az adófizetők pénzéből felelős hivatalokat, hogy számunkra megnyugtató módon engedélyezze bizonyos szerek forgalomba hozatalát, azaz ne Józsi bácsi meséljen a betegsége lefolyásáról, hanem erre képzett szakemberek vizsgálják meg a tudomány mindenkori állása szerinti színvonalon ezeknek a szereknek a viselkedését a szervezetünkben. Tudományos döntést nem beszélgetések, hanem kutatás alapján kell hozni. Ha Önök csak elbeszélgettek volna azokkal a kismamákkal, akiknek a gyermekeinél a fent említett Contergan nem okozott mellékhatást, akkor a Contergan még mindig kapható volna...

2. Szánhatnának pár órát a homeopátiás szerek működését bizonyító klinikai kísérletek, bizonyítékok tanulmányozására is. Ha hiszik, ha nem, vannak ilyen tudományos vizsgálatok is. Példa lehet az Oscillococcinum influenzaszerű tüneteket enyhítő hatása, amit három, egymástól függetlenül dolgozó kutatócsoport is vizsgált (Ferley és mtsai, 1989; Casanova és Gerard, 1992; papp és mtsai, 1998).”

Nos, lehet, hogy egymástól függetlenek voltak az említett kutatócsoportok, de a szert gyártó cégtől nem! Ráadásul (megnéztem a közleményeket) a közzétett eredmények egyáltalán nem egyértelműek, legalábbis a Szkeptikus Társaságban mi magunk is vizsgáltuk a kérdést, és szkeptikusak maradtunk... Az út mindazonáltal helyes: ilyen (de ennél sokkal meggyőzőbb) tudományos vizsgálatokat kellene tudni prezentálni a többi sok ezer homeopata készítmény kapcsán is!

„3. Kedves szkeptikusok! Legyen a zsebükben mentolos cukorka a világraszóló kísérletükhöz, amit vészhelyzetben – ha netán valami véletlen műveként nemkívánatos következményt észlelnének magukon – elővehetnek és elszopogathatnak, hogy közömbösítsék a homeopátia hatását”.

De jó lenne tudni, honnan az ismeret... Ki mutatta ki, hogy a mentol közömbösít, például a gyógypemetefű meg nem?

„4. Vigyenek magukkal pár szem aktív (orvosi) szén tablettát, szintén vészhelyzet esetére. Ha ugyanis netán akadna Önök között laktózérzékeny személy, az bizony bajba kerülhet. Mert sok olyan homeopátiás szer van, amelynek a segédanyaga tejcukor, és ha valaki laktózt nagy mennyiségben vesz magához, akkor bizony lehetséges, hogy igencsak sűrűn fogja felkeresni a mellékhelyiséget.”

Értjük a viccet, köszönjük. De mi úgy működünk, hogy jó előre megnézzük, mit veszünk magunkhoz, és ebből levonjuk a következtetéseket...

„Ha a homeopátia gyakorlói és hívei eltekintenek a médiacirkusztól és távolabbra néznek, van okuk némi örömre is. Nagy-Britanniában 2010-ben, a parlamenti támadások ellenére, a homeopátia továbbra is a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat által támogatott gyógymód maradt. Svájcban 2005-ben az akkori egészségügyi miniszter törölte a homeopátiát (és más alternatív gyógymódokat) az alapbiztosítási finanszírozásból, ám a 2010-ben tartott népszavazáson a szavazók 67%-a más véleményen volt.”

Igen, hallottunk róla. És mindent megteszünk annak érdekében, hogy Európa-szerte ez ne így legyen. Azt ugyanis, hogy a gyógyítás tudományában járatlan betegek döntsenek a kezelésük módjáról, olyan abszurdnak tartjuk, mint amikor járókelők döntik el, milyen statikájú hídon akarnak közlekedni.

(Köszönöm Tőkés Géza és Farkas János tagtársaim segítő kiegészítéseit.)