Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Gróf Spanyol újra támad

Újra hallatott magáról Gróf Spanyol Zoltán, egy állítólagos vízzel hajtott autó feltalálója. Ezúttal egy (2005-ben!) Nyíregyházán tartott előadásáról készült kisfilm keltett széles körben feltűnést az interneten. Nem új keletű témáról van szó, már több mint tíz éve nagyjából változatlan formában terítéken van, s a cáfolatok is rég ismertek. Most mi is leporoljuk egy kicsit, s közöljük Härtlein Károly egy régebbi írásának ma is érvényes részét:

2006-ban a MTESZ (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége) székházában tarthatott Gróf Spanyol Zoltán előadást (az Építéstudományi Egyesület Bács-Kiskun Megyei Szervezete meghívása alapján).

Az előadás kb. 50 percig tartott. Kezdetekor felkerült az írásvetítőre a magyar szent korona képe, a kép megjelenésekor „Aki magyar, velem van!” felkiáltással kezdte az előadását Spanyol Zoltán, ami ebben a miliőben kissé szokatlan, itt tudományos tényeket szokás hangoztatni. Ezután egy látványos szemfényvesztés következett. Egy orosz gyártmányú hegesztőgéppel vasat olvasztott (az eszköz elektromos árammal vizet bontva hidrogént és oxigént állít elő, éppen a sztöchiometriai arányoknak megfelelően). A 2,5 kW teljesítményű hegesztőgéppel olvasztott és átlyukasztott egy vaslemezt, és megolvasztott egy porceláncsészét is. Az szinte senkinek nem jutott eszébe, hogy ha a konnektorból kihúzzák a hegesztőgépet, azonnal leáll a működése, és hogy elektromos áramot szolgáltató konnektor nem fog rohanni a vízhajtású autó mellett, főleg nem ingyen. Ezért mondom, hogy ez szemfényvesztés volt. Egyébként nagyjából ekkora egy hagyományos házi használatra szánt hegesztőtrafó teljesítménye is, és azzal is lehet lemezt lyukasztani, még sokkal vastagabbat is, mint azt láttam Spanyol Zoltántól! Az előadása egy laikusoknak szánt, szélsőségesen nacionalista szöveg volt, tele természet-tudományos képtelenségekkel. A neten van egy cikk, amely nagyon jól érzékelteti mindezt. Akinek van kedve gondolkodni, azok kedvéért megemlítem, hogy a „feltaláló úr” állítása szerint a vizet vízzé égeti el, és közben energia keletkezik!!! Csak azt nem volt hajlandó megmondani a kérdésemre, kérdésünkre (negyedmagammal, mindannyian fizikus végzettséggel), hogy mi módon. Azt viszont elmondta, hogy a szabadalom kritizálása bűncselekmény! Spanyol Zoltán értelmetlen fizikai fogalmakkal dobálózik. Azt állítja például, hogy a víz izotóp, holott csak kémiai elemek atomjaira értelmezhető ez a fogalom, víz és vízplazma esetén ez értelmetlen kijelentés. Biztos középiskolai fizikatudással kabarétréfának vélheti bárki Gróf Spanyol Zoltán érvelését. A legnagyobb szégyen nem ez volt; a szervező is védte őt: „itt termék ismertetés van és nem vita” - torkolt le mindannyiunkat –, „így tudományos kérdésnek helye nincs”. Pedig még szívesen megkérdeztem volna, hogy akkor mi a fenének az első feltöltés után víz, hiszen a kipufogóból kiáramló forró vízgőz lecsapatva ismét használható lenne az autó hajtására.

2006-ban két egyetem is elhatárolódott a találmánytól, erre azért volt szükség, mert a „feltaláló úr” többszöri felszólításra sem hajlandó a honlapján a megtévesztő szövegén változtatni:

Magyarországon a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium gödöllői intézete, a Miskolci Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem atomfizikus, plazmafizikus és motortechnológus tudósai is megvizsgálták. A német tudósok az „Urkunde” által adták az elismerést, a hazaiak véleménye „… a víz nukleáris energiáján alapuló technológiai eljárás új terminológiáját… annak fizikai megalapozottsága miatt el kell fogadni.” „A szabadalom tárgyát képező találmány megvalósítását… mind szakmai, mind gazdasági indokok alapján támogatásra messzemenően érdemesnek tartjuk.”

Úgy fogalmazta meg a találmány honlapján a „Kik vizsgálták meg a találmányt” c. fejezetet, hogy az érthető úgy is, hogy a Műegyetem elismerő véleményt adott.

2001-ben írtam az első cikket a témában, akkor csak a fizikusok számára, és beszéltem először erről a témáról. Akkor még naivan, viccelődve, De azóta, évek óta „A NAGY NEMES” természettudományos képtelenségre gyűjtöget, és szélhámos módon elveszi pénzünket. Vágták már azt is végső érvként a fejemhez, hogy nem ő az egyetlen, aki ezt teszi. Én csak a fizikával kapcsolatos dolgokba ártom magam. Úgy érzem, ehhez értek. Azok, akik azt hiszik, vagy azt terjesztik, hogy irigylem a „páratlan nagy hatású, az egész emberiség energiagondját megoldó feltaláló” sikerét, szeretném, ha tudnák: nem irigylem. Cikkemet azért írtam, mert évek óta az adófizetők személyi jövedelemadója 1 százalékát gyűjtögeti Spanyol Zoltán. Ami persze nem tilos, sőt jogilag teljesen rendben van, hiszen az alapítvány 2000 óta működik, és törvényeink ezt lehetővé teszik. Ami nincs rendben, hogy a hazai sajtó bennünket számtalan esetben félreinformál, és így egy csaló szélhámos malmára hajtja a vizet, akarom mondani zsebébe az adóforintjainkat.

Härtlein Károly 

BME Fizikai Intézet

(Az eredeti, teljes cikk itt olvasható: szkeptikus.bme.hu/spanyol/vizauto.html)

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr322717669

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gróf Spanyol Zoltán vízautója 2011.09.07. 18:30:53

Csurka Istvánnak régebben nem kellett a vízautó és most Orbán Viktornak a facebook oldalán ajánlgatják a hívei a szerintük szenzációs találmányt. Szinte már mániákus és ámokfutó gerilla marketinggel napokon keresztül számtalanszor feltéve, megismételve...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WildBear 2011.03.09. 09:34:21

Mindenki tudja, hogy csaló.
Csak sajnos sok buta ember van, aki hisz az intelligens mosóporban, Isaura rabszolgaságában, és ebben a csalásban. Is.

Transylvanianmixedgrill 2011.03.09. 09:38:16

Egy héte jön naponta többször is a videó levélben, facebookra, mindenhová. És persze ismét a jóöreg világösszesküvők szöveggel megtámogatva, miszerint "bezzeg mi magyarok mekkora koponyák vagyunk, csak ugye a világ összeesküdött ellenünk, szándékosan eltiporják ezeket a nagyszerű találmányokat a karvalymultik, a gaz energialobby, pedig megmenthetné a világot, naggyá tehetné az országot stb. stb."

RuinDone · http://newworldchaos.blog.hu 2011.03.09. 10:01:30

mindössze annyit kéne felfogniuk az embereknek, hogy a víz elégetett hidrogén. ennyi, ilyen egyszerű

pici 2011.03.09. 10:24:52

RuinDone:

Ki tudnád ezt fejteni kicsit hosszabban?
Előre is köszönöm!

Halfbreed 2011.03.09. 10:32:21

Szeretem az ilyen cikkeket, csak szerencsére egyre kevesebb embert érdekelnek az ilyen jellegű írások, a kedvenc téma pedig még mindig az energiamegmaradás szentsége.

Ennek ellenére a Tisztelt Fizikus szerzőtől én például nagyon örülnék egy válasznak arra a kérdésre, hogy például név szerint Ki bizonyította be az energiamegmaradást, melyik évben és milyen kísérlettel, valamint nagyon szívesen olvasnék a válasza után egy kiveséző tanulmányt arról, hogy miért lehet mégis például olyan elektromágnest készíteni, aminek csak az indításához kell áramforrás, és annak lekapcsolása után milyen effektusnak köszönhetően működik mégis korlátlak ideig. Előre is köszönöm a Tisztelt Szerzőnek, ha megtisztel vele.

Bobby Newmark 2011.03.09. 10:36:21

@Halfbreed: Ez ugye most csak vicc volt?

Halfbreed 2011.03.09. 10:38:30

@Bobby Newmark: Nem, ezeket én teljesen komolyan kérdeztem mert érdekel, a Szerző hogyan áll a tudományhoz.

Giraffa 2011.03.09. 10:38:45

@pici: az megvan, hogy a CO2 az elégetett szén? :)

janper 2011.03.09. 10:39:38

Varjuk meg wmikit, aki majd megmondja, miben kell hinni. :)

Giraffa 2011.03.09. 10:40:18

@Halfbreed: a szerző pont úgy áll a tudományhoz, mint ahogy te a Perpetuum Mobile -hoz. :)

pounderstibbons 2011.03.09. 10:41:06

@pici:
Pontosan mire vagy kiváncsi?
Az hidrogén égése ugye gyors oxidáció, amikor a hidrogén oxigénnel egyesül.
Ebből lesz a H2O, magyarul víz.

Gróf Spanyol tényleg ezt használja ki, csak pofátlan módon elfelejti megemlíteni, hogy a vizet első lépésben szét kell választania hidrogénre és oxigénre (mert alapesetben a víz nem kifejezetten éghetőségéről ismeretes...).

Na ennek a szétválasztásnak az energiaköltsége jó esetben pont annyi (de inkább több) mint amennyit hasznosítani tud a felszabadult hidrogén vízzé égetését követő energiafelszabadulásból.

Aki ennek bedől, az vegyen ebből is:
9gag.com/gag/87212/

TheRminator 2011.03.09. 10:42:10

Pedig már Hide is megmondta az Azok a 70-es évek show-ban, hogy feltalálták a vizzel hajtott autót, de a kormány eltussolja.

Halfbreed 2011.03.09. 10:42:41

@Giraffa: Szívesen várok a válaszára.

Goompah 2011.03.09. 10:44:52

@pici: Máshová már beírtam, akkor most neked is.

Vákuumenergiáról nem hallottál még? Ez a nagyszerű találmány épp vákuumenergiával megy. Azt kell kicsatolni, Egely professzor úr is megmondta, és most Spanyol professzor úr a gyakorlatban is igazolta, hogy működik a dolog. Remélem, kellőképp vigyáz magára, nehogy eltegyék láb alól.

Nem bontja a vizet, hanem fürtökre bontja a vízmolekulák elektronszerkezetét. A fürtökre bontás energiaigénye kisebb, az elégetéssel mégis megkapjuk az égéshőt. A hiányzó energia a szubtéren keresztül a nem látható (felcsavarodott) dimenziókból származik, ahogy azt a húrelmélet is leírja. Mivel az atommagok mérete kisebb, mint a felcsavarodott dimenziók mérete, így az energiamegmaradás törvényének megsértése nélkül lehetséges az energia kicsatolása, lényegében a miénkkel párhuzamos univerzumból. Ehhez még csak sokmillió fokos hőmérséklet sem kell, csak tanulámnyuozni kell Egely professzor úr műveit.

Aztán meg a vizet nem felmelegíti, hanem plazmát csinál belőle. Ehhez kevesebb energia kell, mint a hevítéshez, de amikor elégetjük a hidrogént és az oxigént, akkor megkapjuk az égéshőt. A keletkező vízpára ugyan elvisz némi hőenergiát, de az felhasználható a plazma előmelegítésére, vagy akár a kondenzációs kazánokban használt módon visszanyerhető. Így a folyamat nettó energiatermelő lesz, azaz önfenntartó. Erről beszélt Spanyol professzor úr is, ezt mutatta be működés közben.

Amúgy nem értem a hitetlenkedést. KOndenzációs kazánokból már hosszú ideje vannak 108%-os hatásfokúak, az is több 100-nál. Ez is csak azt mutatja, hogy az áltudományok nagyon elterjedtek, az energiamegmaradás törvénye elavult.

Megyek, mindjárt elkészítem és szabadalmaztatom is az örökmozgómat. Basszus, örökmozót nem engednek szabadalmaztatni, de majd elnevezem zárt ciklusú hidrotermikus plazmabontásos energiakicsatoló rendszernek.

:)

algi 2011.03.09. 10:46:01

@Halfbreed: Én hajlamos vagyok elfogadni, hogy az energiamegmaradás nem megbonthatatlan. (Az gondolom nyilvánvaló, hogy az esetek túlnyomó többségében műkdödik. De tegyük fel, hogy vannak olyan esetek, amikor nem!) Mekkora az esélye annak, hogy pont olyasvalaki jön rá, aki tudománytalanságokat hablatyol (a víz izotóp), bemutatójában átveri a nézőket (a konnektorba van dugva a lemezvágó, amiről azt állítja, hogy a saját találmánya, és vízzel működteti), és gyakorlatilag lehazaárulóz mindenkit, aki pusztán megkérdőjelezi őt? Nem valószínűbb, hogy nem egy, a grófi címével és a "magyar" szóval dobálózó, minden őt vitató embert sértegető illető fedezi fel ezt, hanem egy olyan labor, ahol sokan dolgoznak, a műszerek világszínvonalúak és rendelkeznek azokkal az anyagi forrásokkal, amelyeket a bemutatókkal csak meg szeretne kapni a kedves gróf?

:pFaza 2011.03.09. 10:48:21

Én nem értek a fizikához, első megnézésre én is beszívtam a videót, gondolom sokan mások is, bár az áram dolgot én is furcsálltam.
Mindegy, most mea culpa-ként megosztottam ezt a cikket a nagyérdeművel, ne csak én okuljak.
Köszi a cikket!

Goompah 2011.03.09. 10:48:23

@Halfbreed:

"név szerint Ki bizonyította be az energiamegmaradást"

Az már rég megdőlt, a fizikusok csak mantrázzák a megdőlt dogmákat. Bármely kazánboltban vehetsz 108%-os hatásfokú kazánt, ez a bizonyíték.

:)

Härtlein Károly 2011.03.09. 10:52:28

A 2006-ban írt cikket még az elküldés előtt átírtam azért, hogy közölhető legyen. Hogy miért maradt blőle nem tudom. A teljes írás itt olvasható:

szkeptikus.bme.hu/spanyol/vizauto.html

Härtlein Károly

pounderstibbons 2011.03.09. 10:53:01

@Halfbreed:
"aminek csak az indításához kell áramforrás, és annak lekapcsolása után milyen effektusnak köszönhetően működik mégis korlátlak ideig."
Ha a "korlátlak" nem nyomdahiba, hanem tényleg azt akartad írni, akkor még az is értelmesebb, mint a "korlátlan".

Azért megkérdezném, hogy az általad említett mágnes hol tekinthető meg?
És csak úgy önmagát járatja a végtelenségig, vagy azért tudna termelni még egy kis pluszáramot is közben?

Vagy konkrétan erre az átverősdire gondolsz?
en.wikipedia.org/wiki/Motionless_Electromagnetic_Generator
"The MEG has never been independently verified and there is no known working prototype."

Härtlein Károly 2011.03.09. 10:54:19

@Härtlein Károly:

"Hogy miért maradt blőle nem tudom."

Ez a mondat helyesen:

Hogy miért csak maradt ennyi maradt belőle nem tudom.

Szarazinda 2011.03.09. 10:54:53

Azért annyira vicces, hogy a széljobber magyarkodás obligát eleme ezeknek az "elnyomott" tudósok által elővezetett hagymázas elképzeléseknek.

Ilyenkor mindig szépen lehet jönni az összeesküvlés-elméletekkel, el lehet mondani a Fókuszban, hogy van az egyik oldalon a nemzetközi nagytőke, a tuggyukkik, a másik oldalon az ő érdekeiket forradalmi, zseniális találmányukkal sértő szent magyar tudószsenik.

Néhány éve is volt egy hasonló manusz, pont valamelyik Fókusz szerrű kertévés műsorban, a narratíva tökugyanez volt, ugyanezzel a dumával jött Kovács Ádám a Celladamjával, az is belekeverte ugyanezt a konteót, satöbbi, satöbbi.

Ez mindig az ultima ráció, csak azért nem érvényesül, csak azért nyomják el szegényt a tuggyukkik, meg az amerikaiak, meg a nagytőke, mert ők magyarok, azok a másik oldalon meg idegenszívűek.

Röhej.

Mérges 1234 2011.03.09. 10:57:06

www.vizenergia.hu/index-cikk0.html

Olvastaok bele ebbe a cikkbe.

Egy dolog, hogy csúsztat, de olyan hatalmas hazugságokat állít.

Szürnyű, hogy egyáltalán a sajtó foglalkozik vele.

A Szovjetúnió tereületének 1/5-e dugárfertőzött.

Angliában millió számra kerül rádiókatív hulladék a tengerbe. (mértékegység nincs)...

A pali tök hülye, de jól elvan.

:pFaza 2011.03.09. 10:57:09

Goompah te hü**e vagy :D ...
Ha már másik dimenzió, akkor hozzunk át inkább olyan lényeket onnan, akik nem finganak és fénysebesség-közeli sebességgel lehet bennük utazni :D

Jó, persze én csak annyira vagyok szkeptikus, hogy a mátrix első megnézése után fel mertem tenni azt a kérdést, hogy a hülye robotok miért nem inkább tehenek bio-energiáját használják fel az embereké helyett? Hiszen azoknak nem kell bemátrixolni csak egy sz*ros legelőt, aztán elvannak. Tehén-Neo meg nem igazán szítana lázadást.
:D

nikopol · http://nikopol.blog.hu 2011.03.09. 10:59:12

halfbreed és goompah: az a helyzet, hogy a korlátlan mágnesből látszik, hogy közöd sincs a fizikához, mert akkor tudnád, hogy az E megmaradás egy praktikus dolog csak, mindenki azon van, hogy ezt legyőzzök, de sajnos eddig még nem sikerült, btw Pakson az E=mc2 értelmében legyőzik, szóval Pakson csoda történik nap mint nap, grófúr esetében szó nincs ilyenről, kémiai kötéseket szakít szét és nem magokat, szóval kb az történik amit nap mint nap csinálnak a CVD plazmások a sarki laborban. hozzáteszem nyugodtan beírhatunk az egyenletbe bármilyen Q energiforrást vagy nyelőt, bárcsak lennének a Földön ilyenek, ez az LHC egy nagy kérdése lesz

Mérges 1234 2011.03.09. 10:59:27

@Goompah:

A kazános jó póén...

Mindig odabasz.

Annak idején meg is néztem, hogy van ez.

Aztán egyszerű a dolog, egy ősrégi kazántípus hatásfokát vették 100%-nak.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2011.03.09. 10:59:40

@Szarazinda: A világért sem védemén a széljobbereket, de Spanyol Gróftól még ők is elhatárolódnak. Mármint az értelmesebbje: kuruc.info/r/6/44648/

@Halfbreed: "Ki bizonyította be az energiamegmaradást"

Ki cáfolta? Dokumentált, megismételhető kísérletekkel?

pounderstibbons 2011.03.09. 11:00:15

@:pFaza:
Nah végre valaki aki szintén feltette ezt a kérdést!
Bár az embereknek se kellett volna szerintem a Mátrix, csak fura film lett volna, ahol Keanu egy fél négyzetméteres cellában vergődik és nem jut ki másfél órán keresztül, mert kívül van a retesz...

Áramlat_ 2011.03.09. 11:00:24

@Goompah:

többféle hatásfok léteik ..

"A hatásfokot még jóval régebben a fűtőértékre vetítve határozták meg, amely a kondenzációs hőt nem tartalmazza. A kondenzációs kazánok megjelenésével egyes országok -látván az anomáliát - áttértek az égéshőre vetített hatásfokra. A legtöbb ország, így Magyarország is megmaradt a régi mellett. Az égéshő fogalma tartalmazza a tüzelőanyagból kinyerhető teljes energiamennyiséget, így az arra való vetítés felelne meg annak az elfogadott elvnek, hogy 100% feletti hatásfok nem létezik"
new.gazar.info/kondenzacios-kazanok.html

Mérges 1234 2011.03.09. 11:01:38

@:pFaza:

Tehén-Neo meg nem igazán szítana lázadást.

Ma sem keltem fel hiába.

Apám, d etényleg.

Mondjuk bennem is felmerült, hogy igen nehézkes módját választották az enrgiatermelésnek.

A termésetben az a csodálatos, hogy mindig törekszik az egyszerűségre.

pounderstibbons 2011.03.09. 11:05:44

@Doubledecker:
"Tehén-Neo meg nem igazán szítana lázadást.

Ma sem keltem fel hiába."

Tévedés! Mehetsz aludni!:)

www.dailymotion.com/video/x1p1m8_karate-cow_creation

Bobby Newmark 2011.03.09. 11:06:14

@Doubledecker: De hát mit vártok, azokat a gépeket valamikor emberek készítették. Valószínűleg az Intel és a Microsoft. Innentől kezdve ne várjunk tőlük túl ésszerű döntéseket azért. A filozófia maradt: nem baj, ha kurvára gazdaságtalan és kicsi a hatékonysága, kell belőle sok, azt' jóvan. :P

uninterested 2011.03.09. 11:07:29

Arra nem gondolt senki, hogy feltalált valami működőt, de fingja nincs róla, hogy hogyan működik? És ha tényleg működik?
Mindenki elhiszi azt amit az iskolákban tanítanak? Ha anno Tesla hitt volna a fizika tanárának, hogy nem lehet csinálni váltóárammal működő motort, akkor neki se áll, de szerencsére a saját feje után ment. Az akkori fizika olyanokat is tanított, hogy a levegőnél nehezebb tárgy nem repülhet. Vajon a mostani fizikai tudásunk mindent meg tud magyarázni?

Goompah 2011.03.09. 11:08:02

@Áramlat: Tudom én is nagyon jól. :)

Bonee 2011.03.09. 11:10:03

@Halfbreed:
azért létezik olyan mágnes amit csak felmágnesezni kell, mert van a szupravezetés jelensége, és egyáltalán nem sérül ilyenkor az energiamegmaradás törvénye, hiszen amikor felmágnesezzük energiát viszünk be, és ez marad meg a mágneses mezőben, a hűtőmágnesnek sem kell energia, mégsem lehet energiát nyerni belőle igaz?
en.wikipedia.org/wiki/Superconducting_magnet

Goompah 2011.03.09. 11:11:12

@:pFaza: Na, ez anno nekem is eszembe jutott. Bár nagyon tetszett a Mátrix, ez a kezdeti alapvető hiba kissé rontott rajta.

Na meg az is, hogy az embert is kell etetni valamivel, akkor nem lett volna egyszerűbb az élelmiszert - vagy amiből készítik - felhasználni energiaforrásként? Na de egy mesében, filmben ne keressük a hibátlan logikát, attól még jó volt a film.

Szarazinda 2011.03.09. 11:11:39

@Hammer: persze, nyilván elhatárolódnak, csak arra akartam rávilágítani, hogy ez egy nagyon jellemző, visszatérő elem ezekben a sztorikban. Nekem a Béres-csepp is azóta gyanús, amióta ő is elkezdte nyomatni ugyanezt nemzeti narratívát, és egyfelől olyan áltudományos katyvasszal eladni a cseppeket, amelyeknek a valósághoz már semmi köze, olyan terápiás eredményeket tulajdonítani neki, amelyek teljesen bizonyítatlanok, hatásmechanizmusukat az alternatív medicina tipikus katyvaszterminológiájával írja le, és minden kritikát ugyanezzel a magyar vagyok, nemzeti, elnyomnak a csúnya nagy gyógyszergyárak.

De ettől még csak egy vitaminkészítmény, és nincsen semmiféle összeesküvés ellene mondjuka kemoterápiás szereket gyártók részéről, pláne nem azért mert ő magyar. Szóval mindegyik ezzel jön, Magyarországon a new age sajátos módon keveredik a széljobberséggel, nem véltetlen, hogy a Magyarok Házában is rendszeresen tartanak mindenféle természtgyógyász-ezoterikus baromságokat.

Bonee 2011.03.09. 11:12:08

@uninterested: szerintem , Tesla a maga nagy elméjével teljesen tisztában volt vele, hogy mit keressen, nem randomra talált fel dolgokat

Goompah 2011.03.09. 11:14:52

@hornos:

"az a helyzet, hogy a korlátlan mágnesből látszik, hogy közöd sincs a fizikához"

Szupravezetővel készült mágnes miért nem jó? Abban elég sokáig kering az áram.

Bobby Newmark 2011.03.09. 11:15:27

@uninterested: Az meglehetősen ritka eset, hogy valaki úgy talál fel szerkezetet, hogy ne tudná, hogyan működik.

Anyagot, anyagok tulajdonságait lehet így találni, szerkezetet nem. Puskaport feltalálhatod úgy, hogy "jé, mi ez a por? éghető? BAMM", de hogy gőzgépet úgy nem építesz, hogy "jé, henger, rakjunk alá tüzet... ANYÁD ez tol!" az tuti.

uninterested 2011.03.09. 11:18:28

@Bonee: Hidd el, talált fel véletlenül is dolgokat. De a legfontosabb, hogy nem hitt abban ami az akkori fizika állított. Így volt képes új dolgokat kitalálni. Ugyan manapság ki állna neki egy örökmozgó építésének? Belénkverték jól a suliban, hogy márpedig örökmozgó nem létezik. Ezekután?

papugaja 2011.03.09. 11:19:29

@Goompah:
Remélem, a párhuzamos univerzumok lakói nem jönnek rá erre a trükkre, mert még a végén építenek egy baromi nagy kicsatolót, elszipkázzák az összes energiánkat, és akkor nekünk befagy a seggünk.
... vagy arra, hogy mi ellopkodjuk az ő energiájukat, mert még véletlen antianyagot küldenek ránk bosszúból.

uninterested 2011.03.09. 11:22:27

@Bobby Newmark: Na ezt kétlem. Amikor feltalálták az éket, meg tudták magyarázni a működését? Vagy az elektromosságot? Az utókor megadja mindenre a választ majd.

pounderstibbons 2011.03.09. 11:22:43

@uninterested:
Tegyük fel, hogy valaki feltalálta az ingyen-energiát, de maga se érti, hogy hogyan működik. Ez szerintem akár védhető álláspont lenne, amennyiben:
-A feltaláló nem állítana folyamatosan égbekiáltó ostobaságokat.
-A gépe konkrét működését hajlandó lenne kísérlettel bemutatni.
-A működési elvet megosztaná legalább szegény magyar fizikustársainak egynémelyikével.
-Nem kunyerálna pénzt SZJA 1%-okból, amikor a ténylegesen működő találmány esetén sorba állnának előtte a befektetői csoportok. (Ha másért nem, akkor azért, hogy betömjék a száját némi kápéval, amíg még van olaj) :D
-Ha pedig tényleg annyira Nagy Magyar, akkor adja a találmányát az államnak. Ha működne a dolog, akkor hetente kapna szerintem egy Kossuth díjnyi lovettát.

Goompah 2011.03.09. 11:27:17

@papugaja:

"mert még véletlen antianyagot küldenek ránk bosszúból."

Az lenne csudajó, az tényleg ingyen energia lenne. Mi itt vergődunk pár száz atomnyi antianyag előállításával, ők meg millió tonnaszám küldenék.

nikopol · http://nikopol.blog.hu 2011.03.09. 11:27:19

@Goompah: azért érzed, hogy a fél világ a szobahőmérsékletű szupravezetésen dolgozik, pont azért amit írsz, ez a cél: a sok energia, de sajnos ez egy elég bonyolult dolog, a vitát lezárva szeretném megnyugtatni a sok vízautóst, hogy mindenki tudja, hogy a nagyon bonyolult valóság, egy véges modelljének hol van az értelmezési köre, tehát Teslával oltani tényleg oltári gagyi, és ha összejön ez a nanotech-es dolog, akkor bizony lesz sok energia, meg skynet is, hidd el jobb ez neked, hogy nem a mátrixban élsz és grófúr vízautójáról ábrándozol, a valóság mindig sokkal keményebb

uninterested 2011.03.09. 11:28:25

@pounderstibbons: Te könnyen rászabadítanál a világra egy olyan gépet ami energiát termel a "semmiből"? Szted mekkora káosz lenne pár hónapon belül? Mennyire örülnének ennek az olajexportból élő országok, és a katonaság?

Goompah 2011.03.09. 11:29:21

@pounderstibbons:

"akkor hetente kapna szerintem egy Kossuth díjnyi lovettát."

Ebben azért kételkedem. Jogászokkal sikerülne elrendezni, hogy egy fillért ne kapjon, mert pl. nem szabadalmaztatta.

Goompah 2011.03.09. 11:31:57

@hornos:

"azért érzed, hogy a fél világ a szobahőmérsékletű szupravezetésen dolgozik"

Nem beszéltem szobahőmérsékletű szupravezetőről. Na meg azzal sem lenne ingyen energia, igaz? Csak a tekercsek ohmikus veszteségét lehetne megspórolni. Plusz az örvényáramok okozta veszteséget, ha váltófeszültség van, de végső soron az is ohmikus.

papugaja 2011.03.09. 11:36:27

@Doubledecker:
Pontosabban a gáz fűtőértékének standard meghatározási módszere az, ami ebből a szempontból elavult, mert nem számol a keletkező vízgőz (mint égéstermék) kicsapódásakor nyerhető, felszabaduló látens hővel (ami egyébként pont annyi, mint a víz párolgási hője, csak itt nem párolgás, hanem oxidáció útján kerül az égéstermékbe).

Bobby Newmark 2011.03.09. 11:36:35

@uninterested: Megint felhoztál két olyan dolgot, ami JELENSÉG és nem TALÁLMÁNY.
Igen, jelenségekre lehet véletlenül rábukkanni.
Találmányt meg nem lehet véletlenül feltalálni.

Igen, amikor "feltalálták" az éket, akkor tudták, hogy hogyan működik: alárakják valaminek, azt' akkó' nem gurul el. Kurvabonyolult dolog, bizonyos csimpánz populációk is használják. (Kőéket, magok összetöréséhez. 4-5 év kell egy-egy majomnak, hogy megtanulja)

Amíg ilyen szinten fogalmad nincs a dolgokról, szerintem okosabban tennéd, ha inkább csöndben maradnál.

Goompah 2011.03.09. 11:38:56

@papugaja: Egész pontosan fűtőérték versus égéshő.

uninterested 2011.03.09. 11:40:28

@Bobby Newmark: Amit Gróf Spanyol Zoltán bemutat a nehéz fejednek az nem egyfajta fizikai jelenség? Csak még túl ostoba vagy, hogy a beszűkült agyaddal felfogd. ( ha már személyeskedünk )

nikopol · http://nikopol.blog.hu 2011.03.09. 11:41:34

@Goompah: pedig arról kéne, az is világos, hogy az ingyen energia doboz kérdése, ha pl a macbookomat annak tekintem, akkor a bal oldalán ingyen energia jön be, erről beszéltem az előbb a forrástagokról, még 1x semmi nem tiltja a, hogy legyen portál2, remélem nem keserítelek el, hogy semmi nincs kőbevésve, főleg a fizika nincs

pounderstibbons 2011.03.09. 11:46:33

@uninterested:
"Amikor feltalálták az éket, meg tudták magyarázni a működését?"

Képzelt riport egy ókori termékbemutatóról:

"Szombat délelőtt thébai földművesek és tudósok gyűrűjében Gróf Sumér Zoltán bemutatta az egyiptomi kultúra legújabb ékét, az Anyagelválasztási Nonpluszultrát(TM).

A bemutatón a feltaláló egy nagyobb méretű fadeszkával, egy érckalapáccsal és egy furcsa, háromszög keresztmetszetű tárggyal elbújt egy sátorba, ahonnan hangos kopácsolás hallatszott, majd hamarosan előbukkant a hosszában kettéhasadt fadarabbal.
Gróf Sumér ezt követően nem válaszolt kérdésekre, de előadta, hogy szükségesnek érzi a korszakalkotó találmányának további tökéletesítését a piacra dobást megelőzően. Ennek azonban akadálya, hogy a Fáraó tanácsnokai szerint találmánya értéktelen, az Alexandriai Könyvtár kiadott, majd letagadott szakvéleménye ellenére! Emiatt a jeléenlévők által adózott termények 1%-ára tartana igényt.
Elmondása szerint Egyiptom régi dicsőségének helyreállítása és a tutanhamoni reakció letörése miatt létfontosságú, hogy találmányát minél előbb kezdjék el alkalmazni a piramisok építésében, mert így minden korábbinál magasabb piramisok építhetők, sokkal gyorsabban. Találmányát az egyiptomiság utolsó reményének nevezte és kijelentette, hogy nem csak apróbb fákat képes vele kettéhasítani, de segítségével nagyobb sziklák, a Nílus deltavidéke , a sokak által feltételezett atomok, valamint a Vörös-tenger is szétválaszthatóvá válik a közeljövőben.

A konkrét működésről nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni, de megjegyezte, hogy több fűrészgyártó cég már életveszélyesen megfenyegette. Korbácsolással fenyegette meg azokat, akik azt a rágalmat terjesztik a háta mögött, hogy az Anyagelválasztó Nonpluszultra(TM), más ismert találmányokon alapulna.

A jelen lévő tudósok hangsúlyozták, hogy a találmány egyáltalán nem új, azt már évezredek óta alkalmazzák "ék" néven és be is mutattak néhány Gróf Suméréhez hasonló szerkezetet, azonban a színük több helyen eltért Gróf Sumérétől, amiatt (se) hiszünk nekik.

Mi, az Érdektelen hírügynökségnél alapvetően szkeptikusan állunk a témához, (legalábbis sokkal szkeptikusabban, mint a magukat "szkeptikus"-nak nevező tudósok), hiszen a langyos víz feltalálója se tudta pontosan, hogy működik a langyosvíz, mégis feltalálta, emiatt élvezhetjük áldásait nap-mint-nap.

Bobby Newmark 2011.03.09. 11:46:33

@uninterested: Nem, az egy találmány. Faszom, legalább az ilyen alapvető felismerésekig eljuthatnál, igazán. Ehhez azért még nem kell doktori cím, baszdmárszíven!

A jelenséget soha senkinek nem sikerült még felfedeznie. Ha nem tűnt fel, éppen ez a probléma, hogy a seggfej egy nem létező jelenségre épített alkalmazást.

Épp ezért lehet kapásból, gondolkodás nélkül elküldeni az ilyen kis seggfej grófocskákat a picsába.

Ugyanis ez úgy működik, hogy ha eddig ismeretlen jelenséget fedez fel valaki, akkor ELŐSZÖR elviszi a Nobel-díjat a felfedezéséért, AZTÁN már lesz elég pénze a találmányt megépíteni.
Nem úgy megy a dolog, hogy elkezd koldulni rögtön az alkalmazásra.

Az addig rendben van, hogy te képzetlen vagy és fejlődésképtelen, de azért ne ez legyen már a kötelező, ha szabad kérnem!

Goompah 2011.03.09. 11:46:53

@hornos: Dehogy keserítesz el. De a forrástagokat és portálokat kicsit részletezd, kérlek. Attól tartok, nem egészen értelek.

pounderstibbons 2011.03.09. 11:49:46

@pounderstibbons:
Gróf Sumér előadását hangos "Aki Tomi, egyiptomi!" felkiáltással zárta, majd megevett két szem szárított kecskebékaszemből készült gyógyszert a magasvérnyomása ellen.

Bobby Newmark 2011.03.09. 11:51:55

@pounderstibbons: Majd leült meditálni a Szívcsakránál, amit mi már csak mint a Kheopsz piramis helyeként ismerünk.

uninterested 2011.03.09. 11:52:27

@Bobby Newmark: Ja te mondod meg, hogy amit állít a gróf, az egy nem létező jelenség a fizikában? Te biztosan tudod, hogy nem lehet a vizet elégetni? Ugyan honnan? Jó fiú(?) voltál és bemagoltad az iskolában ( már ha jártál oda )?

Halfbreed 2011.03.09. 11:54:12

Én azt gondolom, hogy alapból a 100% feletti hatásfok feltételezésével van a baj. Aki klasszikus értelemben azt állítja, hogy egy almából lesz két alma, az nem gondolta át teljesen amit mond, aki pedig tudós létére ezt szeretné mindenáron cáfolni, az értelmetlen időtöltésre fordítja az energiáját amit biztos vagyok benne, hogy jobb célokra is használhatna. Elég összetett ez a kérdés ahhoz, hogy újra kelljen értelmezni hozzá nagyon sok fizikai jelenséget, egészen az energia fogalmától kezdve, viszont ennek két oldala van: Azt gondolom, olyan effektust kell keresni, ami energiaveszteség nélkül - tehát a 100%-os hatásfokot megtartva, de nem túllépve - képes a folyamatot megadott energiaszinten fenntartani, és ehhez céltól függően olyan "fogyasztó" használati eszközt tervezni, ami ennek a folyamatos energiaszintnek csak egy bizonyos százalékát használja szintén veszteség nélkül, hogy a körből való kiiktatása utána a "generátor" 100%-os energiaszintje ismét helyreálljon. Itt viszont nem csak elektromos áramra lehet gondolni.

@Bonee: Azt gondolom, hogy egy olyan pár centiméteres elektromágnesnél ami mindössze csak egyszerű lágyvasat valamint rézhuzalt tartalmaz és szobahőmérsékleten működik, nem célravezető szupravezetést feltételezni.

@hornos: A mellett, hogy "'közöm' sincs a fizikához" örülök, hogy felhoztad az LHC-t. Épp egy olyan gépet, amivel a személyes véleményem szerint úgy próbálják megtalálni a vizet a tengeren, hogy vízhullámokat vágnak ketté vízhullámokkal. Ehhez kapcsolódik, hogy a kvantummechanikát pedig sokkal célszerűbb lenne kvantumstatikának hívni, mert pillanatnyi kvantum-szintű állapotokat le tudnak írni vele, de folyamatokat nem - hogyan került egyik részecske "A" pontból "B" pontba. Több szempontból is kérdéses tehát, hogy jó irányba kutatnak-e.

@pounderstibbons: Nem a MEG-re gondolok, megtekinteni itt lehet az asztalomon. Külön köszönöm az intelligensen feltett kérdést, ezért amennyiben elfogadod felveszem veled a kapcsolatot, és nagyon szívesen elküldöm neked a darabot postán egy érthető ismertetővel együtt a technológia alapjairól ajándékba, ingyen. Érdekességképp ez ott kezdődik, hogy a mágnesesség mibenlétéről máig elfogadott tudományos álláspont téves, ezt korrigálva viszont nagyon könnyen a hangtalan és mozgó alkatrész nélküli mágneses hajtóművek alapjainál találja magát az ember. Kézzelfogható dologról beszélek.

Goompah 2011.03.09. 11:55:51

@uninterested: Ugye te luciferkó reinkarnációja vagy másik nickkel? Ő "érvelt" kb. hasonló stílusban a totálkáros vitában.

sniffí 2011.03.09. 11:56:02

azért felteszem a kérdést, egy működő eszközre fordított 1%, a hasznosabb.
Vagy hit világ támogatására fordított1%?
Ennek ismeretében,jól felmérhető az emberiség életképessége.

pounderstibbons 2011.03.09. 11:58:12

@uninterested:
A találmánya akkor lenne valódi találmány, ha tartalmazna valami újdonságot.
De nem tartalmaz ilyet (vagy legalábbis nem hajlandó megmutatni) csak állít mindenféle zagyvaságot.

Húzza ki a készülékét a konnektorból, és igazolja, hogy nincs benne akksi se, amikor "égeti a vizet". Ha megcsinálja, esküszöm neki adom a adóm 1%-át.

Geza16V 2011.03.09. 11:59:34

@Doubledecker: Miért gondolod, hogy a természet egyszerüségre törekszik?

uninterested 2011.03.09. 11:59:39

@Goompah: Nem én csak a magam egyszerű módján arra próbálom felhívni az olvasók figyelmét, hogy valami ami működik, de nem tudjuk, hogy hogyan, attól még egy létező dolog lehet. Nem azt állítom, hogy a Gróf úr találmánya működik, mert egy kicsit gyanús a tálalása. Ennyi. Senkit nem akarok arról meggyőzni, hogy ez márpedig működik. Csak arról, hogy akár működhet is.

papugaja 2011.03.09. 12:00:55

Engem azért zavar, hogy sokan itt vízbontásról, meg elégetésről, meg nullponti energiáról beszéltek, közben amit a Gróf úr csinál, az plazma.
Elektromos árammal gerjeszti a vizet (2 H+ és O2-)plazmaállapotig, aztán az szépen leadja az energiáját és visszaalakul h2o-vá.
Mint amikor felolvasztom a vasat, és lám, meggyújtja amit belemártok. És tiszta vas marad hátra, környezetbarát.

Mérges 1234 2011.03.09. 12:02:12

@Geza16V:

Minnél egyszerűbben valósítasz meg egy dolgot, de úgy, hogy még a céljának tökéleresen megfelel, annál biztosabban és megbizhatóbban fog működni.

uninterested 2011.03.09. 12:02:59

@pounderstibbons: Nekem elég újdonság, hogy elégeti a vizet.
Nem a Gróf úr az egyetlen, aki állítólag úgy tudja alkotóelemeire bontani a vizet, hogy többletenergia keletkezik az elégetéskor ( Stanley Mayer pl. )

Goompah 2011.03.09. 12:04:16

@papugaja:

Pedig nekem ebből is épp az jön le, amit írtam, égéshő versus fűtőérték.

"A 100% feletti érték pedig abból adódik, hogy a gyártók a hatásfok számításakor a befektetett energia érték alatt a földgáz fűtőértékét veszik figyelembe (ugyanúgy mint korábban). Ez az érték nem tartalmazza a "kondenzációs meleget", mert a "hagyományos" kazánoknál korábban az égéskor keletkezett nedvességtartalmat veszteségként értelmezték, és így ezzel nem is számoltak."

De ezen ne vesszünk már össze, a lényeget mindketten tudjuk. Ha az égéshőt vennék alapul, akkor 100% alatt lenne a hatásfok. Ha megnézed bármely oxidációs reakció energiamérlegét, a megadott energia az égéshőt adja ki, nem a fűtőértéket.

Bobby Newmark 2011.03.09. 12:08:35

@uninterested: Az egy dolog, hogy számodra tele van a világ olyan dolgokkal, amiknek a működését nem érted.
De ez talán ne legyen már érv.

Vagy hogy gondolod?
1. Nem értem, hogy hogyan működik a porszívó.
2. A porszívó működik.
3. Nem értem, hogy hogyan működik a vízautó.
4. Jé, ez pont olyan, mint a porszívó, hát azt sem értem, hogy működik!
5. Tehát a vízautó működik.

Vagy mégis, hogyan?

uninterested 2011.03.09. 12:10:48

@Bobby Newmark: Te egy troll vagy én nem etetlek tovább.

Goompah 2011.03.09. 12:14:00

@uninterested: Nézd, ha a szerkezetét egy fekete doboznak tekintjük, akkor akár működhet is, mert pl. van benne egy hidegfúziós reaktor, amiért ezer Nobel-díjat is kapna.

De az általa megadott működési elv alapján nem működhet. Nem mellékesen eddig egyetlen alkalommal nem demonstrálta, hogy több energiát ad le, mint amennyit a konnektorból felvett.

"én csak a magam egyszerű módján arra próbálom felhívni az olvasók figyelmét, hogy valami ami működik, de nem tudjuk, hogy hogyan, attól még egy létező dolog lehet."

Ez így van. De ezt azért óvatosan alkalmazd, és légy mindig nagyon gyanakvó, ha a maszlagot nemzeti mázzal öntik le, meg nem engedik a szerkezetet független szakértőkkel beméretni.

Plusz vedd komolyan a Bobby Newmark által írottakat. Egy találmány működhet egy még nem egészen ismert jelenség alapján, az elektromosságot is használtuk, mielőtt pontosabban tudtuk volna, micsoda. De az elektromosság jelenségén alapuló találmányok, szerkezetek működése mindig is egészen pontosan ismert volt. Spanyol professzor úr "találmánya" még ennek a követelménynek sem tesz eleget.

Bobby Newmark 2011.03.09. 12:14:42

@uninterested: Kényelmetlen, mi? Amikor lefejtem a maszlagot a mondandódról, és ami marad, az a tömény, sötét ostobaság...

Goompah 2011.03.09. 12:21:07

"a kép megjelenésekor „Aki magyar, velem van!” felkiáltással kezdte az előadását Spanyol Zoltán, ami ebben a miliőben kissé szokatlan, itt tudományos tényeket szokás hangoztatni."

Na, azért jellemző, hogy a Műegyetemen olyan idegen nevű, idegen szívű emberek oktatnak és nyomják el a magyar nemzeti hazafiasch tudományt, mint pl. Härtlein. Vajon miféle idegen érdekek kiszolgálói ők?

És ők nyomják el a színmagyar Spanyol professzor urat. :(

(Nehogy komolyan tessék venni!)

KenSentMe 2011.03.09. 12:22:11

@Bobby Newmark: De milyen igaz.. Galvani pl. a békacombok összehúzódásán megfigyelt egy jelenséget, amiből aztán Volta gróf elkészítette a galvánelemet, mert megértette a jelenség lényegét és készített róla egy egyszerű modellt.. vagy pl. Franklin az elektromos jelenségek tisztázásával megalkotta a villámhárítót.. sajnos egy találmány mindenféle alkatrészekből áll, azokat meg nem lehet véletlenszerűen összerakni, érteni kell, mit csinál az ember.. pl. Tesla, amikor megalkotta a váltóáramú találmányait, jobban "értette" a váltóáramot, mint a korának vezető tudósai, egyszerűen jobb, használhatóbb fogalmai voltak róla..

@uninterested: Vagyis itt valami olyasmihez jutunk el így, hogy Spanyol úr jobban érti az atomfizikát meg a plazmafizikát, mint a tudósok. És mi a legérdekesebb jelenség, amit a hatalmas tudásával ki tud találni, gondolkodóba ejteni mindenkit? Mutat egy orosz plazmavágót (amit lehet kapni a piacon pl.), aminek a működése manapság má érthető (hiszen azért is gyárthatták le a plazmavágót), a plazmafizika nagyon pontosan érti, hogy mi történik az eszköz működése közben. Örökmozgót, hidegfúziót ezzel még ember nem produkált. De Spanyol úr azt állítja, hogy ő ezzel mindkettőt megvalósította. Hogy hogyan? Arra nincs értékelhető válasza. Működőképes modellje van? Nem igazán. És micsoda az, aki meghökkentő dolgokat állít anyagi haszonszerzés érdekében úgy, hogy semmi bizonyítéka nincs rá? Csaló.

Lehet, hogy ez erősnek tűnik, de gondolj bele, mit mondanál valakire, ha azt állítaná magáról, hogy ő meg tudja verni a sakkvilágbajnokot, csak persze sok pénzre van szüksége az utazáshoz, ezért mindenki támogassa.. bizonyítani pedig sehogy sem tudná a sakktudását.. hmm.

2011.03.09. 12:22:20

@Halfbreed: Csak gondold el, hogy mi lenne akkor, ha létezne, amit mondasz: teljesen veszteségmentes generátor, veszteségmentes fogyasztóval. 100%-os hatásfok, maximális energia szinten megy a generátorod. Rákötsz egy fogyasztót, a generátorra terhelés tevődik - a 100%-os energiaszint már ekkor esni kezd. Honnan fogja a generátor a kieső energiát pótolni? Akár a fogyasztóval, akár anélkül, a terheléssel szemben kell legyen valami forrás, ahonnan az energia generálódik. Ha azt állítod, hogy nincs ilyen utánpótlás, na az akkor már nem 100%-os hatásfok, hanem több, mint 100...

A hatásfok azt jelenti, hogy a befektetett energia hány százaléka hasznosul. Ha hatásfokról beszélsz, akkor kell legyen befektetett energia. De azt is tudnod kell, hogy mozgás esetén a gyorsításhoz erőhatás (energiapótlás) kell, különben lassulás fog beállni. És ez igaz minden energiatípusra, nem csak a mozgási energiára. Ezért nem működnek például a gravitációra építő perpetuum mobile-k (helyzeti energiát előbb el kell érni, hogy aztán mozgási lehessen belőle).

gonosz1hal 2011.03.09. 12:23:56

Pedig csak örüljön a szerző. Mert az sem lehetetlen, hogy Schmitt Pál majd alkotmányba veteti majd ezt is. Meg azt is, hogy Magyarországon a legigazabb a gravitáció.

teddybear01 2011.03.09. 12:25:23

@uninterested: A legnagyobb gondom nem az, hogy elméleti képtelenségeket hord össze a "feltaláló" úr, hanem közel harminc éve képtelen összedobni egy olyan kocsit, ami ténylegesen csak vízzel menne. Állítólag jómódban él, (Miből?) azért a garázsban már összeüthetett volna egy prototípust.
Amíg ezt nem tudja felmutatni, addig ne kérjen tőlem semmit. Tőled kérhet, ha eléggé tehetős vagy akár pénzelheted is.
Engem viszont nem tud meggyőzni egy kereskedelmi forgalomban is kapható plazmavágóval az elméletéről. Ha az a bizonyítéka, akkor miért nem perelte be már a gyártót a szabadalmának ellopásáért?

nikopol · http://nikopol.blog.hu 2011.03.09. 12:27:03

@Halfbreed: Basic research is like shooting an arrow in the air and, where it lands, painting a target. 84 óta tudjuk, hol itt a probléma? simán lehet, hogy félre megy

uninterested 2011.03.09. 12:30:31

@VRbagoly: Egy szóval nem mondtam, hogy működik a vízégetője, csak arra céloztam, hogy én nem vagyok annyira szkeptikus, és hagyok lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa, hogy működik, és nem hajtom el azzal, hogy nem ismert fizikai jelenségen alapuló berendezést márpedig nem működhet.

@teddybear01: No igen, addig én sem költenék rá, de amíg a XXI. században Mo.-n milliókat fizetnek egy rontás levételéért jósoknak, akkor ő miért ne gyűjthetne pénzt. Mindig lesznek hiszékenyek. De nekem ugye bizonyíték kell és nem ígéret.

sztrugackij 2011.03.09. 12:40:04

@uninterested: Trollhoz képest elég értelmesnek tűnik

Halfbreed 2011.03.09. 12:44:55

@NKing: Ezért írtam a hatásfok mellé "energiaszintet". Tegyük fel, hogy időben folyamatosan 100%-os energiaszinten van egy "generátor", majd bekötünk a körbe egy "fogyasztót", egy meghajtott gépet, ami ebből az energiaszintből folyamatosan 20%-ot nem elhasznál, hanem csak átirányít magába a működéséhez, és szintén folyamatosan megtartja azt működés közben. Így 80-20%-on osztozik a kör, de a 100% megmarad, a fogyasztó 20%-os szintje a "generátor" 80%-os energiaszintjének így a 25%-a lesz. Azt kell észrevenni, hogy ha a meghajtott gépet ezután eltávolítjuk a körből, akkor sehonnan sem kell energiával tölteni a generátort, hogy ismét 100%-on legyen, mert a lekapcsolt fogyasztó a generátor számára abban a pillanatban egy 25%-os negatív terhelésként fog megjelenni, tehát újra a kezdeti 100%-os energiát lesz képes folyamatosan rendelkezésre bocsátani. Nem elképzelhetetlen dolog, egyszerűen csak az energiát amit használunk nem kell másik formába alakítani és vissza, mert akkor már biztos, hogy veszteség lép fel.

uninterested 2011.03.09. 12:45:52

@sztrugackij: vagy polihisztor, mert annyi blogban tud hozzászólni, "értelmesen" hogy magam sem tudom eldönteni.. :D

teddybear01 2011.03.09. 12:48:30

@uninterested: Érdekes, az egyik szélhámost támadod, a másiknak meg hajbókolsz.

Az, meg hogy rontáslevételért mennyit fizetnek a hülyék, nem menti a "Gróf" urat fel a szélhámossága alól.

uninterested 2011.03.09. 12:49:23

@sztrugackij: Melyik hozzászólás is tűnt értelmesnek? Én csak fikázást olvastam mindegyikben, saját gondolatot egyet sem. No mind1. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy alig várom már, hogy valaki fenekestül felforgassa a világot egy működő 1-nél nagyobb hatásfokú géppel. De ezek szerint nem a Gróf úr lesz. :(

Goompah 2011.03.09. 12:54:35

@NKing: Köszönöm és értékelem, amiért jó szándékkal elmagyarázod nekem, de hidd el, én is tudom, miért kell(ene) a szobahőmérsékletű szupravezető. Persze ez is csak a dolog egyik oldala lenne, mivel egy adott anyagra és hőmérsékletre jellemző áramerősség fölött megszűnik a szupravezetés.

"Egy olyat lehetne esetleg elképzelni, hogy az űrben állítanák össze az adott szerkezetet. A gravitációs hatás elhanyagolható lenne, a hőmérséklet közel 0."

Ez csak földárnyékban működhetne, mert azon kívül nagyon nem 0 Kelvin fok a hőmérséklet, de ha nem napanergiát használnának, akkor ez nem lenne gond.

Goompah 2011.03.09. 12:58:20

@Halfbreed: "Azt kell észrevenni, hogy ha a meghajtott gépet ezután eltávolítjuk a körből, akkor sehonnan sem kell energiával tölteni a generátort, hogy ismét 100%-on legyen"

Ebben tévedsz. Kb. azt állítod, hogy ha egy kondenzátor töltésének 20%-át áttöltöd egy másik kondenzátorba (pl. párhuzamosan kapcsolsz vele egy kisebb kapacitásút, és akkor most hagyjuk az elkerülhetetlen ohmikus veszteséget), akkor a kisebb kondenzátor leválasztása után az eredeti kondenzátorban helyreáll az eredeti töltés.

Miből?

Bobby Newmark 2011.03.09. 13:01:17

@uninterested: Ja, hogy fel sem fogtad az érveket, csak a körítést?

Kérdezz nyugodtan, ha valamit nem értesz!

fuhur 2011.03.09. 13:12:27

@Halfbreed: "Külön köszönöm az intelligensen feltett kérdést, ezért amennyiben elfogadod felveszem veled a kapcsolatot, és nagyon szívesen elküldöm neked a darabot postán egy érthető ismertetővel együtt a technológia alapjairól ajándékba, ingyen."

Nekem jöhet. fuhur1@index.hu

KenSentMe 2011.03.09. 13:22:42

@uninterested: Annak nyilván jó oka van, hogy az ember reménykedik abban, hogy hátha valaki feltalál egy >1-nél nagyobb hatásfokú gépet...

Ha ugyanis a termodinamika II főtétele igaz és a folyamatosan táguló világegyetem zárt és a tételt nem lehet megkerülni trükkökkel, akkor egyrészt örökmozgót nem lehet feltalálni, másrészt viszont az entrópia nem csökkenhet, csak nőhet a világegyetemben. Csak idő kérdése (néhányszor tíz vagy százmilliárd év), és olyan nagy lesz az univerzumban az entrópia, a rendezetlenség mértéke, hogy semmi rendezett struktúra nem létezhet majd: az összes ma létező struktúra le fog bomlani, nem csak a csillagok és a bolygók és növények és állatok, hanem maguk az atomok is.. csak valami nagyon ritka és nagyon híg részecskeleves marad majd a világban, amiben, ha létezik is majd valamilyen ma még elképzelhetetlen élet, azért az emberiség a mai formájában menthetetlenül ki fog halni, és ez a ma ismert világ is menthetetlenül eltűnik majd.

Az ember ösztönszerűen szeretné, ha létezne valamilyen egérút, valamilyen kibúvó a 2. főtétel alól.. és ennek a vágynak egy nagyon szép megtestesülése egy örökmozgó.. bár létezne egy másik dimenzióból megcsapolható szuperenergia, amivel az élet örökké fenntartható volna, vagy ilyesmi.. nyilván a fizikusok is szeretnék, ha volna ilyen (hiszen ők is emberek és ők sem szeretnének kihalni), az igazából ő tragédiájuk és a mi tragédiánk is, hogy az összes jól dokumentált és megismételhető kísérlet meg az összes megfigyelésre épített elméleti számítás is ennek a súlyos tételnek az érvényességét igazolta.

Bobby Newmark 2011.03.09. 13:36:04

@VRbagoly: Eheh, elég erősen túlbecsülöd a hülyéket.

Arról van csak szó, hogy az nem izgalmas, hogy felfedezik a Higgs-bozont.
A világméretű tudós-összeesküvés meg izgi. Az kell a parasztnak, nem mindenféle részecskék.

És ez az igény ki is van elégítve.

Goompah 2011.03.09. 13:41:41

@VRbagoly: A Big Rip tudtommal csak egy lehetséges szcenárió még a gyorsulva tágulás esetén is.

A gyorsulva tágulásnak meg van egy olyan érdekes hozadéka, hogy bár a globális entrópia nő, a térfogategységre eső csökkenhet is. Tehát a kozmikus horizontunkon belülre eső is.

Ez nyilván nem cáfolja a 2. főtételt!

uninterested 2011.03.09. 13:49:44

@VRbagoly: A termodinamikai tételek csak zárt rendszerekre vonatkoznak, de ugye olyan gép megalkotásán dolgoznak a feltalálók, amik nem egy zárt rendszerből nyernek ki többlet energiát, hanem valami már környezeti erőforrásból ( nullponti energia, vákumenergia, kozmikus sugárzás, stb.. ) így nem sérülnek a termodinamika alaptételei, csak egy eddig kihasználatlan energiaforrás lenne felhasználva. Így már elképzelhető >1 hatásfok ( látszólag, mivel nem fektetünk be energiát, csak megcsapoljuk )
Anno Tesla is szabadalmaztatott egy olyan gépet ami a sugárzó energiát tudja hasznosítani ( Radiant Energy System )

Bobby Newmark 2011.03.09. 13:50:07

@VRbagoly: Entrópia meg lehet, hogy univerzálisan nő, de amíg vannak működő csillagok, addig azok környezetében lokálisan csökken.

Egyébként is csak egy elvont viszonyszám ez... Persze, a változásából jól követhető a világvége közeledése, de nem ez az ok, ez csak következmény.

Gukker 2011.03.09. 13:53:32

@Bobby Newmark: Engem sem érdekel a Higgins bozontja. :)

KenSentMe 2011.03.09. 13:57:32

@Bobby Newmark: Viszont szinte egyetlen mondatba összesűríti, hogy miért volna jó, ha volna örökmozgó.

@uninterested: Ettől én még nem lennék boldog, mert ha ezek olyanok, mint a hagyományos energiaforrások, akkor előbb-utóbb ezek is elfogynának és az élet kihalna, tehát csak átmeneti megoldást jelentenének.

@Goompah: Ettől viszont boldog volnék, úgy hogy köszönöm a tippet, neki is állok utánaolvasni, hogyan kerülhető el a totális megsemmisülés.

Goompah 2011.03.09. 13:59:25

@VRbagoly: Ne örülj, a többi sem sokkal szívderítőbb.

Goompah 2011.03.09. 14:04:05

Csinyállyunk egy Dyson-gömböt, a fölös energilyát meg vezessük akkumulátorokba, lyó lessz az később.

Bobby Newmark 2011.03.09. 14:06:13

@Goompah: És akkor itt ülünk majd a sötétben?
Vagy a Föld pályáján kívülre építjük a Dyson-gömböt? Úgy végülis jó... :P

nikopol · http://nikopol.blog.hu 2011.03.09. 14:09:03

elég lesz egy ipad2 garázsbenddel is

KenSentMe 2011.03.09. 14:09:10

@Goompah: @Bobby Newmark: Kezdjünk rá pénzt gyűjteni? Igazi hungarékum volna.

Áramlat_ 2011.03.09. 14:15:09

@Goompah:

ha kötözködni akarsz, akkor inkább Hawking-al példálózz. :-)

például:
Hawking az új könyvében azt mondja, hogy „a világegyetem képes létrehozni önmagát a semmiből” - gravitációhoz hasonló törvényeknek köszönhetően.
en.wikipedia.org/wiki/The_Grand_Design_(book)

----

Valószínűleg itt is valami titkos Víz-Gravitációs érdekesség állhat a háttérben.

A lényeg az, hogy Hawking szerint - a semmiből mindent lehet csinálni, vagyis ha a semmihez vizet adunk - akkor is megkapjuk a világmindenséget.

uninterested 2011.03.09. 14:16:05

@VRbagoly: Na igen, a nap is hagyományos energiaforrásként működik, de egy cseppet sem aggódom, hogy mikor fog elfogyni. De szerintem te sem.

Geza16V 2011.03.09. 14:27:36

@Doubledecker: Ez nem feltétlenül következik a természet jelenleg ismert müködési elvéböl, söt, ellenpélda is van sok. Valahogy kialakult, müködik, megbízható, de nem feltétlenül optimális, csak az adott helyzetben egy lokális minimum (maximum?).

Goompah 2011.03.09. 14:28:57

@VRbagoly: Az a baj, hogy az egészet nem egy magyar találta ki. Na persze ha elég alaposan kutatjuk az ősi szittya forrásokat, biztos rátalálunk valamire, amit a Dyson-gömb elődjének tekinthetünk. Vagy végső esetben kikutatjuk, hogy Freeman Dyson magyar származású.

@Áramlat:

Most komolyan kötözködésnek érezted, amit írtam? Kár. :(

A semmiből keletkezés egyébként régi dolog, szerintem nem Hawking találta ki. Azon alapul, hogy az univerzum eredő energiája nulla, így lényegében nem más, mint egy kissé túl hosszúra és nagyra sikerült kvantumfluktuáció. Nekem nagyon rokonszenves az elképzelés, főleg filozófiai szempontból. Bár kissé necces, miféle kvantumfluktuáció lehet ott, ahol nincs se energia, se tér.

"vagyis ha a semmihez vizet adunk - akkor is megkapjuk a világmindenséget."

Mint az instant water. :) Csak ez az Instant Universe, just add a drop of water and here you have your instant universe. Anywhere, anytime! Basszus, honnan is veszem a vizet hozzá, amikor még nincs kész az univerzumom?!

Goompah 2011.03.09. 14:31:17

Jut is eszembe, az örökmozgó már régóta létezik és működik. Úgy hívják, hogy atom. Az elektronyok ott keringőznek az atommag körül és nem fogy el az energiájuk, örökké mozognak. Pontosan 100% a hatásfoka, innen már csak egy egészen picivel kellene javítani. :)

Goompah 2011.03.09. 14:37:10

@hornos: Ezt most mire írtad? Vagy csak egy halom paszuly?

nikopol · http://nikopol.blog.hu 2011.03.09. 14:40:15

@Goompah: okosa ?= okoska, urpaun = úrapu = egy =? isten, a konspirációt nagyon könnyű megtalálni, megmagyarázni viszont nagyon nehéz

Bobby Newmark 2011.03.09. 14:47:30

@Goompah: Ó, hát ennél mi sem egyszerűbb.
Dyson. Van benne ipszilon, tehát nemesi név. Nyilván, amikor megkapták a királytól a földet, akkor nemesítették a nevüket is ipszilonosra, meg úri passzióból még néhány betűt is felcserélgettek.
Egyértelműen látszik, hogy a Dyson család a magyar Disznó dinasztia távolba szakadt ága.

There, I fixed it.

KenSentMe 2011.03.09. 14:52:27

@Bobby Newmark: A Disznósy-gömb:) .. hahahahahaha.. az egyetlen baj, hogy ahogy néztem, még él a bácsi (közelít a 90-hez), úgyhogy szerintem ő maga tiltakozna a leghevesebben a származására vonatkozó elmélet ellen.

Goompah 2011.03.09. 14:53:41

@hornos: Még mindig nem értelek, de feladom. Hagyjuk. :(

@Bobby Newmark: Á, már értem. Azt hittem, valahogy kapcsolódik ahhoz, amikor Black Adder számolni tanítja az őrt: egy paszuly, két paszuly, három paszuly, egy halom paszuly. Egy egészen kis halom paszuly.

nikopol · http://nikopol.blog.hu 2011.03.09. 15:32:32

"csak hajszálnyi a különbség
a hitbuzgalom és a bűnös őrjöngés között" : www.youtube.com/watch?v=PZs65QhhFrs

Bobby Newmark 2011.03.09. 15:35:40

Az a legnagyobb baj, hogy az ilyen szintű óvodás szopózás a szavakkal egyeseknél komoly tudományos levezetésnek számít. Lásd Pap család ámokfutása...

algi 2011.03.09. 16:21:29

@uninterested: A gróf azt állítja, hogy teljesen tudományos magyarázata van a találmányra, és elég konkrétan el is mondja, mi az - méghozzá tudományos kifejezéseket (izotóp, plazma stb.) használva. Szó sincs itt arról, hogy ő ne hinne a tudományban, csak épp azok a tudósok, akik kritizálják, mind a haza ellenségei. A probléma ott van, hogy helytelenül használja a tudományos kifejezéseket. Ha olyat talált volna fel, ami működik, de nem tudja hogyan, akkor azt mondaná: "Emberek! Felfedeztem valami különleges jelenséget, de nem tudom, miért működik. Nézzük meg, kutassuk, mérjük stb.!" Nem. Ehelyett azt mondja, hogy van egy tudományos elmélete, amit neki nem hajlandó senki se elhinni Magyarországon, csak külföldről ajánlanak neki bődületes pénzeket - miközben senki más nem jön rá az egész világon, hogy mi is ez az elméleti következtetés. Az persze nem derül ki, hogy hogyan építette meg azt a vízzel működő fémvágót, miért van konnektorba dugva, és miért van rányomtatva, hogy "MADE IN CHINA."

algi 2011.03.09. 16:26:07

@Goompah: A Freeman az tipikus magyar bevándorlónév.

uninterested 2011.03.09. 16:30:26

@algi: Igen, ez így van. Nem is adtam neki az adóm 1%-át ( se )

Goompah 2011.03.09. 17:40:59

@algi: "csak épp azok a tudósok, akik kritizálják, mind a haza ellenségei."

Ez így van. Na de mit is vársz az ilyen Härtlein-féle idegenszívűektől? A nemzet megrontását már a kisgyerekeknél kezdi, láttam, ahogy a Csodák Palotájában is mételyezi a fiatal magyar gyermekek hazafias lelkét, áltudományos, idegen, magyartalan maszlaggal tömve tele a fejüket. Miközben elhallgatja előlük a Spanyol-féle vízautó és az Egely-féle tértechnológia bizonyítottan működő csodáit.

DancZer 2011.03.09. 20:52:39

Jól gondolom, hogy az amit Spanyol Zoltán csinált az lényegében a vizet felbontja Hidrogénre majd azt elégeti és ezt a hőt használná fel a jármű meghajtására.

Egy vita indító kérdést ha megengedtek. A hidrogén meghajtású járművek amiket már készített a BMW, Toyota azok is ugyan ezt a fajta hidrogént használják? Ha igen akkor az előállítási mód miben különbözik? Az miért jó megoldás és a Zoltáné miért nem az?

fordulo_bogyo 2011.03.09. 21:59:31

@DancZer: A kulonbseg az, hogy a hidrogen hajtasu autok nem vizzel mukodnek, hanem hidrogennel. Nem energiasporolas a celjuk, hanem csupan annyi, hogy mukodesuk soran nem termelnek szendioxidot es mas karos egestermekeket, csak tiszat vizet. Ott nyiltan targyaljak, hogy a hidrogent valahol (es nem az autoban!) elo kell allitani, es energiaigenyes folyamat, es a H eloallitasra forditott energianal kevesebbet fogsz visszanyerni az autoval.
De nem noveled a CO2 kibocsajtast, stb...

Dömper Ármánd 2011.03.09. 22:04:07

@DancZer: A hidrogénautók, ahogyan a nevük is mondja, hidrogénnel működnek, tehát benzin helyett hidrogént égetnek. A hidrogén égése folytán természetesen víz és energia keletkezik (2*H2 + O2 => 2*H2O + energia). A vizet kiengedjük a levegőbe, az energiával pedig meghajtjuk a járművet. A legkönnyebben a Földön úgy tudunk előállítani hidrogént, hogy a vizet visszaalakítjuk hidrogénné és oxigénné. Sajnos ehhez rengeteg energiára van szükség (többre mint ami az elégetésből nyerhető), amit nyerhetünk közvetlenül a napból, olajból, vagy sugárzó atomokból, azaz atomerőművekkel, tehát a hidrogénautók üzemanyagául szolgáló hidrogént óriási, drága működési költségű gyárakban állítják elő. Gróf Spanyol Zoltán viszont azt állítja, hogy ő képes a vízből vizet előállítani, úgy, hogy közben megjelenik az energia, ami a járművet hajtja, sőt még marad is egy kicsi, ami a vizet gőzzé alakítja. A szkeptikusok ezt nem hiszik el, és ami engem illet én sem. Ez nem más, mint a terülj-terülj asztalkám modern változata.

Tom Benko 2011.03.09. 22:35:04

@DancZer: Ugyanezt, igen. Csak azokat tankolni kell hidrogénnel, amit energiabefektetés árán állítunk elő.

DancZer 2011.03.09. 23:12:29

A franciaországban a fúziós reaktor is kevesebb energiát termel mint amennyi a működtetéséhez kell, mégis több millió dollárt ölnek a fejlesztésébe. Vagy rosszul tudom? Én csak attól félek, hogy később meg majd lesz a sírás. Szvsz én az elektromos meghajtást tartom egy lehetséges megoldásnak a jövőben.

arpadsavossabeszdekli 2011.03.09. 23:32:17

@Goompah:

Mondanál valami konkrétat? Vagy csak azokra a dolgaira gondolsz amit nem tudott a csökött agyad felfogni?

Mennyit adsz a grófnak a pénzedből?

fordulo_bogyo 2011.03.09. 23:38:09

@DancZer: Viki mondja:Az ITER (International Thermonuclear Experimental Reactor - Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor) egy nemzetközi tokamak (mágneses fúzió) kutatás-fejlesztési (K+F) projekt, melynek célja a jövőbeli villamos erőművek technológiájának kifejlesztése a mai plazmafizikai ismereteink továbbfejlesztésével. A jelenleg üzemelő leghatékonyabb plazmafúziós berendezésekkel, többek között a JET,DIII-D, EAST, TFTR, K-Star, JT-60, TCV és T-15 által felhalmozott tudásra fog épülni, de számottevően nagyobb lesz náluk, és a működtetéséhez szükséges energia itt már jóval kisebb lesz a konstukció által termelt energiánál (a tervezett energiasokszorozási hányados Q=10, ellentétben pl. a jelenlegi rekordtartó JET-tel, ahol a legjobb Q=0.2 volt, azaz a betáplált energia ötödének megfelelő fúziós energiát termeltek).

***célja a jövőbeli villamos erőművek technológiájának kifejlesztése***

Goompah 2011.03.09. 23:39:48

@arpadsavossabeszdekli:

Kicsi galambom, csökött agyad neked van, ha nem érted ki a kommentemből az iróniát.

Látom, a betűket már ismered, most már csak értened kellene, amit olvasol. Ezt persze nem taníccsák neked a kisegítő iskolában.

Goompah 2011.03.09. 23:43:53

@DancZer: Az egy KÍSÉRLETI reaktor, mivel üzemszerűen termelő fúziós reaktor még nincs. S azért költenek, hogy idővel legyen.

DancZer 2011.03.09. 23:45:53

És mi nem költhetnénk egy ilyen kísérleti dologra, hogy később legyen?

fordulo_bogyo 2011.03.09. 23:46:03

@DancZer: Noha az ITER már képes lesz fúziós energia előállítására, ezt még nem fogják áram termelésére használni, hanem a fúziós energiatermelés kivitelezhetőségét demonstrálandó kutatóberendezés lesz.

DancZer 2011.03.09. 23:47:09

@fordulo_bogyo: Köszi, hogy bemásoltad és hozzászólásoddal reagáltál a kommentemre.

Goompah 2011.03.10. 00:00:46

"És mi nem költhetnénk egy ilyen kísérleti dologra, hogy később legyen?"

A részvevő országok listáját elnézve Magyarország túl kicsi hal lenne ebben. Pedig én örülnék, ha Magyarország is részt venne az ITER-ben.

Szilágyi András 2011.03.10. 00:01:12

Gróf Spanyolt egyébként még Egely György is szélhámosnak tartja. A "Vízautók... antigravitáció" c. könyvében így ír róla:

"Magyarországon tevékenykedik pl. Gróf Spanyol Zoltán, aki azt állítja, hogy a megadott, de mára már lejárt német szabadalmát a Német Szabadalmi Hivatal megépítette, és korrektnek, működőképesnek találta. (Ebből persze egy szó sem igaz, de a nagy haszon reményében hiszékeny embereket néha azért sikerül rászednie.)"

Goompah 2011.03.10. 00:05:02

@Szilágyi András: Élvezetes, ahogy két kókler ekézi egymást. Az egyik 19, a másik egy híján 20.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.03.10. 07:18:57

@janper: szerintem jó lenne, ha végre mindenki abban hihetne, amiben akar :x

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.03.10. 07:21:57

@Halfbreed: a tudomány sosem téved, és mindent tud a világról!!!!56

ezt mindenki tuggya itt a blogon! nemcsoda ha gúnyolják, és égetik azokat az eretnekeket, akik ebben kételkedni merészelnek!!
hajrá elvtársak!

Geza16V 2011.03.10. 09:29:58

@wmiki: Amíg csak hisz benne, addig nem gond, azt csinál, amit akar, ha csendes örült. Viszont amint másokat is megkárosít a baromságával, be kell zárni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.03.10. 09:33:11

@Geza16V: az inkvizíció idején is épp hozzád hasonlóan "gondolkodtak" :#

Geza16V 2011.03.10. 09:47:43

@wmiki: Meg tudod mondani, hogy hol van ebben a logikai csavar?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.03.10. 09:52:11

@Geza16V: sehol

akkor is bezárták, akik hangosan merészeltek másban hinni

:o
azt hittem az itteniek olvasni azért már tudnak
bedőltem egy hitnek :((

..vagy csak a gondolkodás nehéz?
ß[

Geza16V 2011.03.10. 10:15:20

@wmiki: Jól is tették, ha bezárták. Nem a fröcsögés viszi elöre a világot, hanem az érdemi munka. Elöbb bizonyítsa be, amit állít, aztán lehet róla szó, hogy hiszek neki. A fordított eset nem müködik. Ha a tudománynak kellene ezeket megcáfolni, sehova se jutnánk...

Szerintem te túl sok hitnek bedöltél. Nem hinni kell, hanem gondolkodni és kételkedni. Ugy látszik, ez neked valóban nehéz.

Goompah 2011.03.10. 10:32:59

@Geza16V: Wmiki nem dőlt be semminek, hidd el. Ő az igazi tudományt népszerűsíti, bár elismerem, kissé szokatlan módon. A hozzászólásaival ugyanis olyan mértékben hitelteleníti és teszi nevetségessé a tudományt kétségbe vonókat, hogy ezzel a tudomány malmára hajtja a vizet.

www.youtube.com/watch?v=dHxkGN721Yo&feature=player_detailpage#t=74s

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.03.10. 10:38:17

látom a mocskolódás az megy trollok :((
én ebbe a mocsárba nem kívánok leszállni, jó szórakozást hozzá

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.03.10. 10:47:28

@Geza16V: még csak annyit, hogy amiről te beszélsz, azt nevezik diktatúrának, amitől ti "értelmiségi" szdsz szavazók annyira rettegtek, amikor ellenzékben vagytok

Geza16V 2011.03.10. 10:51:19

@wmiki: Nagyon el vagy tévedve, öcsisajt...

Tegyük fel egy gondolatkísérlet erejéig, hogy értesz valamihez. Te szeretnéd, ha mindenféle jöttment bombázna a területeden a marhaságaival, és neked kellene mindröl bebizonyítani, hogy nincs igazuk?

Elöbb-utóbb belehülyülnél, ha nem lennél már alapból is csökkent értelmü.

De úgy látszik, a gondolkodás tényleg nem az erösséged...

Szkeptikus Blog · http://szkeptikus.blog.hu 2011.03.10. 12:08:10

Társaságunkat megkereste az RTL Klub Fókusz c. műsora, és Orosz László nyilatkozott is a témában:
www.rtlklub.hu/musorok/fokusz/videok/121007

Cecan Basescu 2011.03.10. 12:36:45

@Szkeptikus Blog:
Tengeralattjáró a Dunában?! Ja, ok.

Goompah 2011.03.10. 14:31:05

@Cecan Basescu:

Ugyan miért ne? Ezek a tengeralattjáról pontosan azon az elven működnek, amelyet már Isaac Asimov is leírt a Fantastic Voyage c. sci-fi regényében, amelyben egy kisebb tengeralattjárót olyan picire zsugorítottak, hogy be lehetett fecskendezni egy ember véráramába. Ez lényegében nem más, mint a kosmológiai infláció megfordítása, a pí-kappa térzsugorítás. Asimov meg nem írhatott butaságokat, hiszen biokémikus volt. Na meg a robotok azóta is az általa felállított 3 robotikus törvény alapján működnek szerte a galaxisban.

Az meg természetes, hogy a nagyhatalmak nem fogják az orrunkra kötni a legújabb fejlesztéseiket. Szeritem az Echelon is puszta félrevezetés, a valódi szerkezetek már bennünk vannak, mesterséges vírusok formájában a levegőn át szívjuk magunkba őket.

Goompah 2011.03.10. 14:33:10

" mesterséges vírusok formájában a levegőn át szívjuk magunkba őket."

Bocs, ehhez inkább a következő írásmód illik: mesterséges vírusok formályában.

Pécsi bölcsész 2011.03.10. 15:45:43

a MÁGNESES kollega erre gondolt, csakxólok. mondjuk energiát kinyerni belőle nem tudom, hogy lehet, de érdekes kísérlet...

www.youtube.com/watch?v=9z3z1sftowg&tracker=False

Pécsi bölcsész 2011.03.10. 15:58:04

szóval van ez az effekt...

www.youtube.com/watch?v=Z_UHixEy7xU&tracker=False

de mi ennek a magyerázata?
valami remanencia vagy mi?

carl badog 2011.03.10. 17:12:19

@wmiki: Basszus! Alig vártuk már, hogy megszólalj. Mi a tökömért kevered be a politikát ide. Tényekkel operálj ne a "megszokott" trollkodásoddal.

Goompah 2011.03.10. 18:24:53

@maycontainnuts:

Nem is igaz, ugye, wmiki? Mindenki tuggya, hogy a víz nulla fokon fagyik.

Goompah 2011.03.10. 18:25:50

@Pécsi bölcsész: Nem volt türelmem végignézni a sok videót. Pontosan mit találsz furcsának benne?

fordulo_bogyo 2011.03.10. 19:20:13

@Pécsi bölcsész: Szerinted mi tortent? Miert tapadt ossze az elso 3 targy, es miert tapadtak az egyik bekapcsolatlan elektromagneshez? Es miert nem vonzodtak a masik elektromagneshez?

Tom Benko 2011.03.10. 19:47:29

@wmiki: Te, figyeljél már, Miskakancsó barátom! Honnan veszed, hogy én mire szavaztam? És egyáltalán, mi köze van a témához a szokásos szektás trollkodásodat leszámítva?

Tom Benko 2011.03.10. 19:48:18

@wmiki: Te csináltad, maradj benne!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.03.10. 19:49:40

@carl badog: :o

arra célzol, hogy "bizonyítsam" be, hogy a tudomány nem tud mindent a világról, mert anélkül ti egyszerű hívők biztosak vagytok benne, hogy mindent tud?

Tom Benko 2011.03.10. 19:56:13

@wmiki: Abban hiszel, amiben akarsz. De amikor hülyét csinálsz magadból, ne csodálkozz, hogy bohócnak néznek. Ha a valóság pofáncsap, ne lepődj meg.

Goompah 2011.03.10. 19:58:30

Wmiki mazochista, élvezi, hogy hülyének nézik.

Tom Benko 2011.03.10. 19:59:32

@wmiki: Mi tudjuk, hogy nem tud mindent.

Tom Benko 2011.03.10. 20:01:49

@wmiki: Nem, ott az idióták égettek okosakat, te meg most csak magadat égeted.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.03.10. 20:05:07

@Tom Benko: :o

hogy érted, hogy nem tud mindent?
itt sokan olyan magabiztosan osztják az észt a tévedhetetlen tudomány álláspontjáról...

hogy lehet akkor az, hogy nem tud mindent? kizárt :x

Pécsi bölcsész 2011.03.10. 20:07:32

@Goompah: ha nem volt türelmed végig nézni, akkor miről akarsz beszélni?

Pécsi bölcsész 2011.03.10. 20:08:30

@fordulo_bogyo: nem tudom, hogy mi történik, ezért tettem fel szakértésre...

Pécsi bölcsész 2011.03.10. 20:12:11

@fordulo_bogyo: ez oké.
a problémám a mágnest nem tartalmazó "kapcsolásokkal", ahol mintha megmaradna az áram lekapcsoláasa után a fluxus... :-O

fordulo_bogyo 2011.03.10. 20:12:33

@Pécsi bölcsész: Hol ide, hol oda tapad a magnes, es ez kapcsolhato elemmel.

Miert erdekel teged, hogy talaltad?

fordulo_bogyo 2011.03.10. 20:17:10

@Pécsi bölcsész: megmarad, miert ne maradna meg, azt mar a legelso osszeallitas is muatja, hogy ha egyszer egy zart kort keszitettel, akkor az stabil, es nem vonz a koron kivuli vasakat.

Ha a masik vasmaggal raktad volna ossze, akkor az lett volna stabil, es nem vonzotta volna az elsot.

Akarhanyszor szerszedheted es ujra osszerakhatod, amelyik kort zarod elobb, az a stabil kor.

Goompah 2011.03.10. 20:26:58

@Pécsi bölcsész: Én nem akarok semmiről beszélni, te nem értesz valamit. Gondoltam, pár mondatban le tudod írni, mit nem értesz. Ha nem, engem az sem zavar.

Goompah 2011.03.10. 20:34:52

@Pécsi bölcsész: Bocsáss meg, hogy segítő szándékkal megkérdeztem, mit nem értesz. Többet nem fordul leő.

Lamia 2011.03.10. 21:35:48

www.youtube.com/watch?v=0v2xnl6LwJE

Kell egy ilyen a vízautóba. A vízesés alá lehet szerelni egy pici vízerőművet, ami termeli az áramot a vízbontáshoz.

mimindannyian · http://wmiki.blog.hu/ 2011.03.10. 21:37:32

@wmiki: "itt sokan olyan magabiztosan osztják az észt a tévedhetetlen tudomány álláspontjáról"

Mutass már egy kommentet, amiben valaki amellett teszi le a voksát, hogy a tudomány tévedhetetlen! Nem fogsz tudni, mint ahogy semmit sem tudsz, csak álszenten kötözködni.

Már eleve a mások szájába adott megfogalmazásod is baromság. A tudomány az nem egy ítéletalkotó valami, ami hol téved, hol igaza van. Az egy módszertan, amivel az emberek által gyártott elméletek ellenőrizendők, hogy amennyire csak lehet, elkerüljük a téveszmékre épített következtetéseket. Egy módszertan nem tud tévedni, az olyan, amilyen.

Te pl. utálod, amiért a szívednek kedves hiteket kacagva megalapozatlannak tartja. Sajnálunk emiatt. Higgy nyugodtan abban, amiben akarsz, de ne várd, hogy sok követőt toborzol itt. Vagytok elegen, menj vissza az akolba. :)

Tom Benko 2011.03.10. 22:27:43

@wmiki: Úgy, hogy nem tud mindent, vannak még ismeretlen dolgok. De legalább keresi a választ, ellentétben veled.

Geza16V 2011.03.11. 14:31:49

Hagyjátok rá. Nincs neki mivel felfogni.

carl badog 2011.03.11. 16:03:30

@wmiki: Senki sem állította, hogy mindent tud a tudomány, és ettől olyan nagyszerű. De Te csak általánosságokkal fikázod és nem szólsz érdemben, tárgyilagosan a témához. Maradjunk abban, hogy Gróf Spanyol Zoltán parasztvakítási kísérletei nem bizonyítottak. De az még szebb, hogy még Ő höbörög, hogy nem támogatják.

bioLarzen 2011.03.11. 16:12:32

@Hammer: "A világért sem védemén a széljobbereket, de Spanyol Gróftól még ők is elhatárolódnak. Mármint az értelmesebbje"

És aztán az "értelmesebbje" bizonyítására linkelsz egy kurucinfós oldalt???

Már megbocsáss... :D :P :D

bio

bioLarzen 2011.03.11. 16:15:41

@uninterested: "Arra nem gondolt senki, hogy feltalált valami működőt, de fingja nincs róla, hogy hogyan működik? És ha tényleg működik?
Mindenki elhiszi azt amit az iskolákban tanítanak? Ha anno Tesla hitt volna a fizika tanárának, hogy nem lehet csinálni váltóárammal működő motort, akkor neki se áll, de szerencsére a saját feje után ment. Az akkori fizika olyanokat is tanított, hogy a levegőnél nehezebb tárgy nem repülhet. Vajon a mostani fizikai tudásunk mindent meg tud magyarázni? "

Szia,
ilyen alapon akár ki is ugorhatnál a huszadikról, mert a biológiatanárnak meg az orvosnak se kell hinni, hogy nem bírja ki az ember. Meg a ciánkálit meg a benzolt is megihatod, mert a kémiatanárnak se kell elhinni, hogy belehalsz...

Én valahogy mégse ajánlanám egyiket se.

bio

bioLarzen 2011.03.11. 16:18:45

@Bobby Newmark: ""jé, henger, rakjunk alá tüzet... ANYÁD ez tol!""

Ez alapszinten büntet :D

Amúgy erről sokat beszélgettünk anno tesómmal, hogy egy-két ősrégi "technológiának" a keletkezése érdekes sztori lehet - pölö, hogy kinek jutott eszébe először, hogy a gabonamagvat megőrölni, majd azt ezzel-azzal összerakva tűzbe berakni - az egy finom dolog lehet :)

bio

bioLarzen 2011.03.11. 16:22:25

@pounderstibbons: Azzal a kijelentéssel egyetérthetünk, hogy attól, hogy valaki fasságokat beszél, még feltalálhatott valamit - ez tényleg nem kizárható.

Csak a valószínűsége kicsi. Erre mondat anno egy tanárom, hogy ha fogunk 1000 scrabble-nyi betűkockát, berakjuk egy nagy zsákba, majd véletlenszerűen elkezdjük kiszedegetni a betűket, annak a valószínűsége, hogy egy értelmes mondat jön ki, nem nulla... Tehát nem mondhatni, hogy kizárt.

De azért nem kötnék rá fogadást, hogy sikerül :D

bio

bioLarzen 2011.03.11. 16:24:55

@pounderstibbons: "Gróf Sumér előadását hangos "Aki Tomi, egyiptomi!" felkiáltással zárta"

Bazzzz :D :D :D

bio

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2011.03.11. 16:27:35

@bioLarzen: Attól, hogy széljobber (=k.i) még természettudományosan lehet értelmes.

bioLarzen 2011.03.11. 16:28:29

@uninterested: "Nekem elég újdonság, hogy elégeti a vizet."

Egy oxidot tovább éget? Na, ez tényleg új.

bio

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.03.11. 17:42:54

@Tom Benko: tomika...
most megint megpróbálok lassan fogalmazni, mert láthatóan nehéz a felfogásod

ha van olyan dolog amit nem tudsz a világról, akkor semmiről sem jelenhetsz ki valamit határozottan, mert lehet, hogy nincs igazad
hisz lehet, hogy éppen az esik bele a nemtudásodba

vagyis nem mondhatod, hogy biztosan nincs vízautó, szeretet, biorezonancia, isten, eszkimók mivel valójában fogalmad sincs róla

az eddigi tudásod szerint hiába lapos a föld, vagy oszthatatlan az atom, elképzelhető, hogy az mégsem úgy van
mivel van amit még nem tudsz, és az új ismeretek fényében ez megváltozik

ha mégis ragaszkodsz ehhez a (nem)tudáshoz, és fikázol mindenkit, aki ebben kételkedik, azzal csak azt igazolod, hogy egy elvakult fanatikus vagy

érted ezt?

Goompah 2011.03.11. 21:54:04

@bioLarzen: Nem te írtad, csak reagáltál rá, de azért...

"Ha anno Tesla hitt volna a fizika tanárának, hogy nem lehet csinálni váltóárammal működő motort"

Egy fizikatanár mióta képviseli a fizika mint tudomány állását?

"Az akkori fizika olyanokat is tanított, hogy a levegőnél nehezebb tárgy nem repülhet."

Gyakorta felhozott dolog, kár, hogy eddig senki nem tudott olyan korabeli fizikakönyvet prezentálni, amelyben ez állt volna. Lord Kelvin szavait meg rendszeresen félremagyarázzák.

"Egy oxidot tovább éget? Na, ez tényleg új."

Nem egészen ugyanaz, de egy oxidban, pl. CO2-ben simán elégethetők egyes anyagok. Ettől persze a víz elégetése nem lesz kisebb marhaság.

bioLarzen 2011.03.11. 22:34:20

@Goompah: "Nem egészen ugyanaz, de egy oxidban, pl. CO2-ben simán elégethetők egyes anyagok."

De akkor már nem a CO2-t égeti el. Ez, persze, mondjuk, inkább nyelvfilozófiai kérdés :)

bio

ment_a_lista 2011.03.11. 22:48:40

@bioLarzen:
"Egy oxidot tovább éget? Na, ez tényleg új."
Lehetséges. A víz elégethető fluorgázban. Gondolom Gróf Kókler nem ezt csinálja :-)

Tom Benko 2011.03.11. 23:43:33

@wmiki: Már miért ne jelenthetnék ki biztosan? A "mindent tud" állításnak a tagadása " létezik olyan, amit nem tud" állítás. Annyi igaz, hogy még sok dologra nem tudjuk a választ, de amire tudjuk, azt elég alaposan alátámasztottuk, és támasztjuk alá folytonosan, akár évszázadok óta. Amikor pedig valaki a megszerzett és bizonyított ismeretekkel teljesen szembemegy, akkor ott nem az ismeretekben, hanem a szembemenőben van a hiba. Mint a viccbeli paraszt, aki rossz irányban hajtott fel az autópályára.
Lehetséges-e, hogy van biorezonancia? Tisztázzuk először is, hogy mit értünk alatta. Az élő szervezetek ugyanis rengeteg rezgési folyamattal rendelkeznek, élő ember esetében ilyen a szívverés. Ezzel lehet rezonálni, aztán csodálkozunk a ritmuszavaron. Ha azonban a színes polarizált fényre gondolsz, akkor eleve felmerülő kérdés, hogy a fény alapvetően elég kicsi energiája mekkora hatást fejtene ki a szervezetre. Továbbá miért pont az a szín (honnan tudjuk?), és miért pont az adott polarizációs síkú.
A vízautó esetében már maga az elv is súlyosan képtelenség. Tökéletesen ellentmond minden tapasztalatnak
Szeretet? Pszichológiailag megfogalmazható, biokémiailag mérhető változásokkal jár. Ennyiben természettudományos. A többi része nem igazán..
Isten? A létezésének feltételezése bármelyik istenség esetében teljesen szükségtelen. Felőlem akár lehet is, a valóság attól még nem fog változni.
Eszkimók? Igen, léteznek. Több bizonyíték is szól mellettük. Amúgy miért pont az eszkimók?
Még egyszer mondom, hogy megértsd: Ha van ismeret, amit bizonyítékok támasztanak alá, akkor azon nem nagyon fog változtatni az, amit még nem tudunk. Legfeljebb pontosítani.
A megszerzett tudáshoz ragaszkodom, és sajnálom azt, aki ezt nem érti.

Tom Benko 2011.03.11. 23:44:42

@ment_a_lista: Az nem égés, legalábbis definíció szerint. De például a szén-monoxid simán elégethető, pedig oxid.

ment_a_lista 2011.03.12. 00:47:53

@Tom Benko:
Attól függ miféle definíció szerint. Amit én ismerek az szerint az éghető anyag (gyorsan) reagál az oxidálószerrel.
en.wikipedia.org/wiki/Combustion

Geza16V 2011.03.12. 02:28:16

Az etanol is 'oxid', pontosabban már részlegesen oxidált telített szénhidrogén. Ezért kisebb a fütöértéke, mint a hagyományos benziné.

Goompah 2011.03.12. 02:42:51

@bioLarzen: "De akkor már nem a CO2-t égeti el."

Nem is azt írtam, hogy a CO2-t égeti el. Hanem azt, hogy "egy oxidban, pl. CO2-ben simán elégethetők egyes anyagok". Szerintem ez nem nyelvfilozófia, csak pontos megfogalmazás kérdése.

@ment_a_lista: Az égés és az oxidáció fogalma nem azonos. Az égés a hétköznapi nyelv szava, oxigénnel való reakció. Az oxidáció az oxidációs szám növekedése, és az oxidálószer nem feltétlenül oxigén, lehet pl. fluor, ahogy említetted a példádban.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.03.12. 06:56:36

@Tom Benko: tomika....
még egyszer leírom, hátha...

azért nem jelentheted ki biztosan, hogy a föld lapos, az atom oszthatatlan, nem létezik: szeretet, eszkimó, vízautó, biorezonancia, homeopátia, isten... HA nem tudsz mindent a világról, MERT lehet, hogy ezek mégis léteznek, csak te épp arról nem tudsz
érted ezt?

persze ha a tudomány már mindent tud a világról, és sosem téved, akkor nyilván tehetsz határozott kijelentéseket, épp az előbbiek okán

Goompah 2011.03.12. 10:51:29

@wmiki:

Ugye te is egyetértesz velem abban, hogy léteznek langallók, éderek és kálmok?

KenSentMe 2011.03.12. 11:11:30

@wmiki: Lehetséges wmiki, hogy a tudomány elért arra a szintre az orvostudományban és a fizikában, hogy többé se most, se többé nem fog tévedni alapvető kérdésekben? (Bonyolultabbakban természetesen tévedhet.) Ez lehetséges?
Lehetséges, hogy az itt közölt poszt minden szava igaz és a következtetései helyesek? Lehetséges, hogy a homeopátia soha, egyetlen esetben sem működött? Lehetséges, hogy a vízautó már lánykorában sem volt életképes terv, csalás az egész? Lehetséges, hogy a biorezonanciának az alapvetései is hülyeségek? Lehetséges, hogy a szkeptikusok tökéletesen teszik azt, amit tesznek, hogy a mozgalom céljai igazak, és az a kampány, amit folytat a kóklerek ellen, az minden szempontból jogszerű és indokolt? Lehetséges, kedves wmiki? Lehetséges, hogyha ezt nem csinálnák, az egyfajta bűn volna? Lehetséges, hogy az a helyes magatartás, hogy a szkeptikusok fellépnek a kóklerség ellen?

Persze ha mindenről tudsz mindent és sohasem tévedsz, akkor tehetsz ezekről határozott kijelentéseket, de addig nem jelentheted ki azokról, akik ezeket állítják, hogy nincs igazuk, mert ez csak a te indokolatlan magabiztosságod.

(Ha következetes akarnál maradni a logikádhoz, el kéne fogadnod, hogy semmiről sem lehetségessel kapcsolatban nem vagy birtokában a cáfoló magabiztosságnak, egyszerre kéne tehát elfogadnod a homeopaták véleményét és a szkeptikusok véleményét, valahogy úgy, ahogy a buddhisták elfogadják a világot a kisszobában ülve, békében - nem értem, miért képviseled magabiztosan az álláspontodat, mikor simán lehet, hogy nincs igazad. Lehet, hogy nincs igazad?)

maycontainnuts 2011.03.12. 11:33:13

@Goompah:
Nem, mert tudok egy gépről, ami megsemmisítette őket.:)

Akárcsak a homeopátiát:
szkeptikus.blog.hu/2010/11/02/befellegzett_a_homeopatianak_1

bioLarzen 2011.03.12. 11:50:29

@ment_a_lista: Aha!

Akkor mea culpa :)

bio

maycontainnuts 2011.03.12. 11:56:20

@Goompah:
De csak a G-vel kezdődő nevű személyek poénjait ölöm:)

Q-in-Law 2011.03.12. 12:54:31

Mi az előnye egy ilyen autónak? Az addig rendben, hogy a szénhidrogén készletek kifogyóban, de az édesvíz ugyanúgy hiánycikké válik néhány éven belül.

Geza16V 2011.03.12. 13:06:05

@Q-in-Law: Ennek konkrétan nincs elönye. :D

A minap egy négykerekü dobókocka mögé ragadtam be kocsival, ez volt a hátára matricázva: www.zoldpont.hupont.hu/

Ez se gyenge... Égéskatalizátor...

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2011.03.12. 15:20:35

@Q-in-Law: Na ja, ez se mindegy, eddig egy nagy vízkocsi arc sem számolta ezt bele az egyenletbe.

Pedig biztos, hogy ha lenne egy épkézláb vízkocsi, az csakis tiszta vízzel mehetne, mert a szennyezett víz vagy tengervíz egyéb tartalma - ásványi anyagok, kosz, meg mindenféle mesebeli lóf...sz - lerakódna a csodakocsiban, ami pedig biztos nem tenne jót, a motornak...

Milyen elmebeteg kor lenne az, amibe a kocsid több vizet fogyaszt egy nap, mint te...

Tgr 2011.03.12. 16:50:18

@uninterested: "Arra nem gondolt senki, hogy feltalált valami működőt, de fingja nincs róla, hogy hogyan működik?"

Gróf Spanyol feltalált valami működőt, és pontosan tudja azt is, hogyan működik. Sajnos a szkeptikusok nem igazán értik találmányának lényegét, és ezért nem is tudják kellően értékelni azt, pedig a maga nemében zseniális: gróf Spanyol feltalálta a hülyeséggel hajtott autót.

Találmánya képes az emberi butaságot pénzzé konvertálni, és ennek a pénznek egy részét a butaság újratermelésére fordítja (100% feletti hatásfokkal), a másik részéből (többek között) benzint vásárol, amivel hajtja az autóját. Nem túlzás azt mondani, hogy gróf Spanyol feltalálta az örökmozgót: úgy tudja megcsapolni a null-IQ-ponti energiát, hogy annak a mennyisége közben egyáltalán nem csökken.

Az egyetlen ok, amiért találmánya egyelőre nem forradalmasította a közlekedést, annak rendkívül környezetszennyező voltában keresendő: a technológia jelen szintjén a butaság biztonságos tárolása sajnos nem megoldható.

gothmog 2011.03.12. 17:36:28

Én csak azt szeretném mondani, hogy Spanyol Zoltán egy kókler, aki balekokra vadászik.

gothmog 2011.03.12. 17:39:00

@Goompah: Én nemcsak hogy láttam már ilyeneket, hanem ettem is.

pounderstibbons 2011.03.12. 18:05:33

@Tgr:
Szerintem nagyon korrektül összefoglaltad.

Csak annyit tennék hozzá, hogy Gróf Spanyol módszere egy piramisjáték is egyben, mivel egy IQ-negatív személy általában nem képes a pénztárcájából több Grófot eltartani, csak fordítva.

És a szkeptikusok nemcsak értik Gróf Spanyol és Tsaik találmányainak működési elvét, hanem néhanap kifejezetten sajnálják, hogy nem eléggé erkölcstelenek az alkalmazáshoz maguk is.
Így kénytelenek jövedelmüket egyéb, tisztességesebb forrásokból pótolni és csak szabadidejükben foglalkozni hülyeségekkel, ráadásul akkor is ingyen.

gothmog 2011.03.12. 19:02:52

@Q-in-Law: Egy ilyen kocsinak az előnye ugyanaz, mint a Kvantum II. -osztályú hiperhajtóműnek.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2011.03.12. 19:18:18

@Tgr: Ez minden mondatában zseniális volt...XD

Tom Benko 2011.03.12. 22:27:56

@wmiki: miskakancsó! A tudománynak vannak határai. A határokon belül a jelenlegi ismereteink szerint pontos válaszokat ad a kérdésekre, de nem jelenti azt, hogy ezeket újabb eredmények birtokában ne lehetne pontosítani (mint ahogy azt tette már néhányszor). A határokon kívül tapogatózik, ott még bármi lehet (sőt, biztosan van is). Viszont az általad felsoroltak a határokon belül megválaszolható kérdések, azaz azokra precízen tud válaszolni. Leírom még egyszer, hátha megérted: A kérdéseid a határokon belüli területen vannak, azaz jól meg lehet válaszolni (sőt, tesztelni is) őket.
Megismétlem a többit is, előbb-utóbb csak megvilágosodsz:
Lehetséges-e, hogy van biorezonancia? Tisztázzuk először is, hogy mit értünk alatta. Az élő szervezetek ugyanis rengeteg rezgési folyamattal rendelkeznek, élő ember esetében ilyen a szívverés. Ezzel lehet rezonálni, aztán csodálkozunk a ritmuszavaron. Ha azonban a színes polarizált fényre gondolsz, akkor eleve felmerülő kérdés, hogy a fény alapvetően elég kicsi energiája mekkora hatást fejtene ki a szervezetre. Továbbá miért pont az a szín (honnan tudjuk?), és miért pont az adott polarizációs síkú.
A vízautó esetében már maga az elv is súlyosan képtelenség. Tökéletesen ellentmond minden tapasztalatnak
Szeretet? Pszichológiailag megfogalmazható, biokémiailag mérhető változásokkal jár. Ennyiben természettudományos. A többi része nem igazán..
Isten? A létezésének feltételezése bármelyik istenség esetében teljesen szükségtelen. Felőlem akár lehet is, a valóság attól még nem fog változni.
Eszkimók? Igen, léteznek. Több bizonyíték is szól mellettük. Amúgy miért pont az eszkimók?
Egyébként, ha már itt tartunk: Hogyan vizsgálnád az általad felsoroltak létezését vagy nemlétezését?
És még egyszer elmondom: A problémáid a tudomány megszerzett ismereteit érintik, tehát vizsgálhatóak és adható rájuk válasz. Ez az, amiből rosszul generalizálsz. Ne tedd, rossz módszer.

Tom Benko 2011.03.12. 22:31:08

@ment_a_lista: Az oxidáció, mint folyamat valóban az égés jelenségének általánosítása, de ettől függetlenül nem célszerű összekeverni a kettőt.

algi 2011.03.13. 10:05:41

@wmiki: Miért mondogatod folyton, hogy nincs szeretet? Hogy lehetsz ilyen gonosz? Igenis van szeretet.

Goompah 2011.03.13. 11:55:35

@Tom Benko:

Lásd itt: @Goompah:
Pl. a hidrogén és a fluor reakciója oxidáció, de nem égés. Afféle "minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár" dolog.

Szerintem wmiki nem olyan hülye, csak élvezi, ahogy mindenki erőlködik azzal, hogy megértessen vele dolgokat, miközben ő egy-egy sablonválasszal "porrá zúzza" a vitapartner érveit.

Michio Kaku: Physics of the Impossible - A Scientific Exploration of Phasers, Force Fields, Teleportation and Time Travel

Érdemes elolvasni a könyvet, ahogy Kaku többi könyveit is. Wmikinek is javasolnám az elolvasásukat, de ő úgyis mindent tud, viszont nem vagyok meggyőződve arról, hogy megvannak a szükséges angol nyelvi ismeretei. Pedig egy átlagos regény elolvasásához alaposabb angoltudás kell, mint egy fizikai ismeretterjesztő könyvéhez.

Geza16V 2011.03.13. 12:56:03

@Goompah: Nem az ilyent hívják trollnak?

similarthings 2011.03.14. 11:03:39

@wmiki: „látom a mocskolódás az megy trollok :((
én ebbe a mocsárba nem kívánok leszállni, jó szórakozást hozzá”

Mi van mikike, most már lopsz kifejezéseket is? Legalább erreddetti legyél már.

És az is milyen lúzer, hogy állandóan beakad a lemezjátszód.

Ejnye-bejnye kis csúnya-búnya morci mocsári trollocska…

Elég mocskos vagy már, nem kell összesarazni magad. Menj inkább statiszta továbbképzőre. ;D

similarthings 2011.03.14. 11:11:59

@wmiki:

"@Tom Benko: tomika....
még egyszer leírom, hátha...

azért nem jelentheted ki biztosan, hogy a föld lapos, az atom oszthatatlan, nem létezik: szeretet, eszkimó, vízautó, biorezonancia, homeopátia, isten... HA nem tudsz mindent a világról, MERT lehet, hogy ezek mégis léteznek, csak te épp arról nem tudsz
érted ezt?

persze ha a tudomány már mindent tud a világról, és sosem téved, akkor nyilván tehetsz határozott kijelentéseket, épp az előbbiek okán"

Aha mikinyingecske, akkor elhiszed én vagyok a te mestered. Borulj már le előttem légy szíves.

Mert én vagyok Brácó!

Ez komolyan írom, ez az oka hogy ennyi mindent tudok rólad...

Érzem hogy kicsiny a te hited bennem. Mert most elvakult vagy és nem hiszed el amit üzenek neked látatlan és láthatatlan. De én meg akarlak gyógyítani, mert nagy ám a te betegséged.

Te állandóan ellenálsz, nem adod át magad a gyógyító energiáknak.

Sok tebenned a rossz, állandóan vitatkozol holmi szkeptikusokkal. Ez a rossz áthatja a mindennapi életed, már csak ennek élsz.

Mi lesz így véled?

nordi77 · http://paramoral.eu 2011.03.15. 14:50:45

azért minden rossz véget ér egyszer

nordi77 · http://paramoral.eu 2011.03.16. 12:03:49

@Tom Benko:
hát, én erre gondoltam....

..."Sok tebenned a rossz, állandóan vitatkozol holmi szkeptikusokkal. Ez a rossz áthatja a mindennapi életed, már csak ennek élsz...."

Agyar 2011.03.17. 13:04:58

A kedves szkeptikusok talán tudnának valami lángelméletet a szegény japánokat ért csapások enyhítésére is, mondjuk a fránya reaktor túlhevülése ügyében jegelhetnének valamit. Akik ilyen kiválóan értenek a kedélyek zúzmarázásához, vélhetően talentumban über alles - Az inkvizíció tüzes vasai odaképzelhetőek e pökhendi pacákok lábaihoz.:))))

pounderstibbons 2011.03.17. 13:43:10

@Agyar:
Szerintem a Japán erőművekben kieső reaktorok teljesítményét könnyedén lehetne az ott amúgy is bőségesen található víz égetésével pótolni...

A túlnépesedést, az időgépet és a fénysebesség feletti utazást ne oldjuk meg már ma?

Ezeknek azonnal nekilátunk, amint a Paksnyi létesítmény esetleges leállítását követő energiaveszteség pótlását kevesebb pénzből és károsenergiakibocsátásból megoldod, mint az atomerőmű.

Vagy legalább találj ki valami új energiatermelési módot amivel legalább egy iPodot fel lehet tölteni, és nem a tudományos ismerteink a forrása, hanem valami gyökeresen eltérő dolog.

ui:
Üdvözöllek a blog.hu csodálatos világában!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.03.17. 15:55:14

itt nézzétek meg a kommenteket!!!:
www.origo.hu/tudomany/komment/20110309-vizauto-vizmotor-miert-nem-mukodhet-csak-vizzel-a-motor.html?cmnt_page=1

azért látszik, hogy az index olvasók jobbára értelmiségi, liberálisok, akik tudják, hogy a tudomány sosem téved, és minden biztos benne

az origo-ra viszont egy csomó eretnek ír, akik kételkednek ezekben a szent igazságokban :((

hová jut a világ, lassan mindenki szabadon hisz abban, amiben akar????1
mi lesz a következő, az atom nem is oszthatatlan???++++

Haibane 2011.03.17. 16:31:34

@wmiki: egy darabig olvastam, de hihetetlen mennyi ostoba ember megy oda észtosztani. Az egyiknek a garázsában "vízbontó" van, a másiknak meg olyan hűtője, amibe az áram csak dísznek megy (mert amúgy örökmozgó!) stb. Magyar közoktatás szégyene. :(

Haibane 2011.03.18. 20:18:21

köszönöm hogy bannoltátok wm!kit, már nagyon idegesítő volt :)

gothmog 2011.03.19. 21:02:47

@wm: Ez nem változtat azon, hogy Spanyol Zoltán egy kókler.

MosoMasa 2011.03.20. 23:16:50

@wm: Valóban mindenki abban hisz amiben akar.
Én pl. hiszek benne, hogy egy D eb*l vagy.

De ha már itt járunk a hitnél, meg a szabad hitnél: Te miért nem fogadod el azt, hogy vannak akik a te véleményed ( hited ) ellenére a tudományban hisznek?
He?
Hadd higgyenek már abban amiben akarnak, nemdebár?
Vagy a szabad hit csak a ..., hogy ne mondjam kik joga, kiváltsága?

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2011.03.31. 00:07:18

Nagy az isten állatkertje, s annak is az egyik legszebb példánya Spanyol Zoltán. Ha összefogna Gyurcsok mesterrel, Egely mesterrel, s bevonnák Harasztosi mestert a kozmikus energiát felfogni és tárgyakba tölteni képes fenomént, továbbá az Iszugyi néven ismert futóbolondot, aki neutronná égeti el a vizet, akkor rábírnák azt a fránya vizet, hogy mondjon fel az energiamegmaradásnak és hajtsa az autóikat. Ennyien csak farba rúgják azt a törvényt, hogy amennyi energia felszabadul a hidrogén vizzé égésekor, ugyanannyit kell befektetni ahhoz, hogy a vízből hidrogén és oxigén legyen.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.05.07. 12:16:41

Sok önellentmondás és fura dolog van ebben a történetben nem is vizsgálom mindent, csak néhányat. Miért autóba akarja egyből beszerelni és miért nem készít inkább egy kazánba szerelt bemutató példányt? Ebben a formában még több ember tudná használni, még több energiát és költséget lehetne megtakarítani vele, mert hidegben jó fűtésre és meleg víz ellátásra, ami utóbbi ugyebár a többi évszakban is szükséges. Sőt lehet vele melegíteni uszodák vizét is. Egy kazán verziót sokkal könnyebb lenne összeépíteni , hiszen a szerkezetet nem érheti rázkódás, nem nagyon lényeges sem a mérete, sem a súlya és nem kell hozzá esetlegesen sem áramtermelő generátor, sem azt tároló akkumulátorok. Egy kazán verziónak már lehetne mérni a hatásfokát, és ha van, akkor a gazdaságosságát.

Az sem logikus, ha Gróf Spanyol Zoltán a "vízégőjével, vízautójával" annyira segíteni akar a magyaroknak, akkor miért nem választja a legpraktikusabb és legcélszerűbb a megoldást? Adja el a találmányát jó sok pénzért bárkinek külföldön, csak olyan feltétellel, hogy Magyarország területén szabadon fel lehet használni. Mert nekünk ajándékba adja. Persze ezt nem fogja megtenni, mert manapság már ritka az olyan hülye ember, aki a kőleves receptjéért pénzt adna. Mert az állítólagos találmánya szerintem éppen ugyanolyan képtelen ötlet, mint aki a kőleves receptjétől remélné, hogy megoldódik az éhezés. Magyarán ez egy trükkös átverés, parasztvakítás.

Mit lehet tenni, hogy a paraszt észrevegye, hogy átverik és vakítják? Mert azon el sem gondolkozik, hogy ha 1 liter vízzel meg lehet tenni állítólag 100 km-t, akkor mi akadálya van annak, hogy a kipufogó csövet, amelyen vízpára távozik összekössék a vízbeszívó csővel és akárcsak az elefánt és a kisegér viccben, kész az örök élvezet, kész az örökmozgó.

vilagnezet.blog.hu/2011/03/03/grof_spanyol_zoltan_vizautoja

antirandom 2017.08.20. 21:17:39

JÓHISZEMŰ MAGYAROK MEGHÜLYÍTÉSÉVEL PÉNZKICSALÁS „A VÍZ ÉG” TRÜKK:
Egy nálam eredetiben is meglévő, általa aláírt propaganda anyag szerint, Gróf S. Zoltán „csak úgy” beszorozta a fénysebességet kétszázzal (!) és ezen az alapon ígéri meg, a "A VÍZ NUKLEÁRIS EREJÉVEL HAJTOTT AUTÓ" elkészítését. Valójában a találmányi leírásának a címe nem vízelégetés, hanem „Hidrogénnel üzemeltetett motor” („Patentleírás DE PS 3630345). Csalás, hogy egy hidrogénnel üzemeltetett motort nevez a "víz elégetésével hajtott motornak". Nem igaz, hogy a "találmánya" révén a víz "atomenergiája" működteti a motort. Az általa mutogatott (szovjetek által sorozatgyártott?) kézi hegesztő készülék vízbontást végez a szokásos módon elektromos árammal, és az így keletkező hidrogént és oxigént begyújtja és égeti. Az elektromos árammal szétválasztott hidrogén és oxigén vízkomponenseket újra egyesítő égetéssel állítja elő a „szúró lángot”, amiben az acél is ég. (Innen lehet a többletenergia, az acél vagy egyéb anyag saját égéséből.) lásd HIHETŐMAGAZIN www.tejfalussy.com/regiweboldalak/www.aquanet.fw.hu/szoveg/erdekessegek.htm

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása