Az őslakók óvatos léptekkel, félve közelednek a fehér emberekhez. Tekintetükben a félelem keveredik a kíváncsisággal, legszívesebben elfutnának, mint ahogy hátra is ugranak, amint hozzáérnek a számukra furcsa, idegen bőrszínű és öltözékű teremtményekhez. Aztán lassan, nagyon lassan felbátorodnak, simogatják a fehérek arcát, karját, ruházatát, felszerelését, megkóstolják ételüket, sőt a szálláshelyükre elmerészkedve óvatosan nézegetik az idegen tárgyakat, végül saját dalukat is hajlandók elénekelni. Idill, a civilizáció és a természet érintetlen népének békés találkozása, az összhang gyors létrejötte, az egész Föld mint hatalmas család legkitűnőbb kifejeződése. Vagy mégsem?

A globalizáció kiteljesedésével párhuzamosan egyre kevesebb felfedezésre váró ismeretlen törzs vár a kulturális antropológusokra. Néhány törzsről ugyan régóta tudnak, ám ők szándékosan kerülik a civilizációval való érintkezést, és ebben több szervezet is segíti őket (egy néhány éve filmre vett törzs kapcsán az érintetlen törzsekről, a törzsvédő szervezetekről és egy agresszív térítőmozgalomról itt lehet olvasni). Nem meglepő tehát, ha minden új találkozás különös jelentőséggel bír, hiszen a tudományos kutatások számára is újabb lehetőségek kínálkoznak. Ha pedig e találkozást meg is örökítik, a nagyközönség is részesülhet a kutatás legizgalmasabb fázisából, és átérezheti a természeti népek gyermeki tisztaságát.

Az elmúlt hónapokban az interneten rendkívül népszerűvé vált a fent látható kisfilm többféle változata, amely a fent leírt találkozást örökítette meg. A felvételt 1976-ban készítette Jean Pierre Dutilleux belga filmes és amatőr természetinép-kutató. Filmje csak a 90-es évek közepén került adásba a francia televízióban, és az antropológusok azonnal hevesen kritizálták. Egyikük, Pierre Lemonnier, Pápua Új- Guinea szakértője kifejezetten indulatos írást jelentetett meg, melyben leleplezi a film hamisításait (az eset ismertetése egy, a hirtelen támadt érdeklődés kapcsán készült cikkben olvasható). Kiderült, hogy az eredeti filmben Toulambinak hívott népcsoport valójában az Ankave-Anga nép, amelyet az 1976-os „első találkozás” előtt dokumentálhatóan már hat alkalommal kerestek fel az ausztrál hatóságok. A törzs már több mint 40 évvel Dutilleux érkezése előtt használt acélszerszámokat és nyugati eszközöket, ami azért sem meglepő, mert lakóhelyük néhány napi járóföldre található a Menyamya terület székhelyétől, ahol rendszeresen megfordultak. Lemonnier a helyet is azonosította, ahol a megrendezett jelenetet fölvették. A filmben látható találkozást tehát előre megrendezték, és ahogy ilyen alkalmakkor szokás, fizettek az „ismeretlen törzs” tagjainak.

A történet akkor is figyelemre méltó lenne, ha csak eddig tartana. Látható, hogy egyesek, kihasználva a nagyközönség egzotikum iránti fogékonyságát, a hamisítástól sem riadnak vissza, hogy világhírnévre tegyenek szert, remélve, hogy a tudományos közvéleményt is megtéveszthetik, nem ismerve a tudomány és a tudományos közélet működését. A folytatás a szkeptikusok számára ismerős: Lemonnier-t beperelték rágalmazásért. És hiába találta a bíróság megalapozottnak állításait, a pert fogalmazásának stílusa miatt elvesztette... (a fenti linken már a per után írt cikke olvasható).

(Köszönettel tartozom Szilágyi Andrásnak a cikk átolvasásáért és fontos korrekciójáért.)