A Szkeptikus Társaság rendszeresen kap leveleket. Támogatókat és kritizálókat egyaránt. Az ellenérdekeltek támadásai sem ritkák, tevékenységünkből fakadóan számítanunk kell rájuk. Nehéz azonban megszoknunk az erős indulatokat, amivel például a legutóbb érkezett e-mailben is szembesültünk.

Nem ezért tesszük azonban nyilvánossá, hanem mert olyan elgondolásokat villant fel, amelyek társadalmunk széles rétegét megérintették. Ezek önálló, részletes taglalása túlmutat a Szkeptikus Társaság szokásos tevékenységén, lehetőségein, de úgy gondoltuk, nem árt beszélni róla.

A levél egy korábbi nyílt levelünkre reagált, amely egy oltásokról szóló tévéműsor kapcsán született:

A levél által okozott sokk után hirtelen nehéz bármit is mondani. Gyerekgyilkosnak tartva minket, bosszút kívánnak ellenünk… Ki és miért írhatott ilyet?

Az iromány szerzője főképp vélt mérgezések ellen emeli fel szavát. Ezekkel kapcsolatosan számtalan tévképzet él a köztudatban, melyeknek részben van valóságalapjuk is. A múlt század eleje óta oly sok új anyag, eljárás válik mindennapjaink részéve, aminek követése, megfelelő szintű ellenőrzése komoly kihívást jelent. Ezzel a problémával küzd az élelmiszeripar és az egészségügy is. Érthető válasznak tűnik a biogazdálkodás, vagy a természetgyógyászat, de könnyű túllendülni a racionálisan indokolható, valóban alátámasztott szinten. Ez mutatkozik meg például az oltásoktól való túlságosan erős félelmekben, tényektől elrugaszkodott indulatokban is. Végeredményben megjelent egy sor összeesküvés-elmélet. Egyesek szerint a gyógyszer-gyártók szándékosan mérgezik az embereket, hogy minél több beteg legyen, akiknek gyógyszert adhatnak el. Mások szerint skorbutos állapotban tartják a lakosságot azáltal, hogy alacsony megengedett vitaminszintet állapítanak meg. Sokakban él tehát a félelem, hogy szándékosan mérgezni akarják a társadalmat.

A levélben is említett, újabban terjedő téveszme az angolul „chemtrail”-nek nevezett elképzelés. Eszerint repülőgépek vegyi anyagokat szórnak ránk, amivel meddőséget, vagy halálos betegségeket okoznak. (Más elképzelések szerint az időjárást befolyásolják, vagy a globális felmelegedést próbálják kompenzálni, stb.) Mindezt repülőgépek kondenzcsíkjainak viselkedéséből vélik megállapítani lelkes amatőrök, nem törődve a fizikusok, szakértők ellenvéleményeivel. Máskor gyanús fotókat mutogatnak, melyekről megállapítható, hogy semmi különös nincs rajtuk, a nagyközönség számára ismeretlen funkciójú szerkezetekre létezik ésszerű magyarázat. Nemegyszer hamisításokkal, csúsztatásokkal is próbálkoznak.

Nem kell azonban túlzott fantázia ahhoz, hogy észrevegyük, az efféle elgondolások mögött nem kémiai-biológiai ismeretek húzódnak meg. A bemutatott levélből is süt az antiszemitizmus („lelketlen parazita népcsoport”). (Amit az aláírásban szereplő „szemita származású” jelző sem tud kompenzálni.) Nem egyedi esetről van szó. Nemrég egy szkeptikustársunk internetes fórumon (ismeretlenül!) vitatkozott chemtrail-hívőkkel. A szűk témától elütő kérdések szóba sem kerültek, mégis hamar megkapta a „zsidó” és „liberális” jelzőt. De gyorsan előkerült a finnugor-elmélet ócsárolása és az ősmagyar vallás is.

A levélíró tehát nem tekinthető magányos eszelősnek, az általa előadott világszemlélethez hasonló sokakban él. Szedjük mindezt pontokba, mert az ember még sokadszorra is nehezen hiszi el, hogy lehet így gondolkodni:

• Van egy világhatalmi elit (szabadkőművesek és zsidók), akik a világot irányítani próbálják.
• Nehéz dolguk van, mert sok az ember.
• Ezért vegyi permetezéssel, oltásokkal, mérgezett ételekkel ki akarják irtani a lakosság 3/4-ét.
• Nyugaton ez a népirtás nem működik („felháborító”), Magyarországon még folytatható.
• A Szkeptikus Társaság a gyógyszeriparral együtt ezen népirtás fenntartásán dolgozik.
• A népirtás Magyarországon azért is szükséges, mert a zsidók ide akarnak költözni.

Az antiszemitizmus már az ókorban megjelent. A magukat „választott népnek” tekintő, egyisten-hitükkel mindenki mástól elütő zsidóságra környezetük nem nézett jó szemmel. A Római Birodalom által bekebelezett területen önállósodni vágyó, fanatikus zsidó szervezetek jöttek létre, a konfliktus végül a zsidók nagytemplomának lerombolásához és szétszóródáshoz vezetett. Bár a később meghatározóvá váló kereszténység a zsidó vallásra épült, a velük való viszony nem javult. Jézus meggyilkolásáért is őket tették felelőssé, utólagosan, kollektív bűnösként. Külön városrészekbe (gettókba) kényszerültek, időnként pogromok, üldöztetések áldozataivá váltak.

A középkori keresztény felfogás szerint a hitelezés bűnnek számított, ezért a zsidóság vált a pénzügyi szolgáltatások fő lebonyolítójává. A mindenütt jelenlévő diaszpóra miatt a kereskedelmi kapcsolatok terén is előnyt élveztek. Az 1800-as évek végére a polgárosodásban megkésett európai társadalmakban (például Magyarországon) az anyagilag jobb helyzetben lévő, polgárosodottabb zsidóság kedvezőbb pozíciókat szerzett meg az értelmiségi pályák tekintetében is.

Bár a zsidóság erőteljes asszimiláción ment keresztül, többségük anyanyelv és identitás tekintetében a honi nemzethez tartozott, a kezükben lévő vélt vagy valós anyagi eszközök miatt mások lehetőségeik korlátozóiként tekintettek rájuk. A náci Németországban teret nyerő fajelmélet végül a zsidóság jelentős részének megsemmisítéséhez vezetett.

Sokan ma is azt gondolják, a zsidóság kezében túl sok hatalom összpontosul. Gyakori vélekedés, hogy a főbb történeti eseményeket ők határozzák meg, világuralomra törnek. Egyesekre frusztrálóan hat, ha a közéletben zsidó, vagy zsidónak vélt szereplőket lát, több honlapot is annak szenteltek, hogy ezeket a személyeket felsorolják. Odáig is eljutottak, hogy a holokauszt meg sem történt, vagy épp azok tehetnek róla, akiket a leginkább sújtott.

Az ilyen elképzeléseket a világ működését végletesen leegyszerűsítő teóriának tekinthetjük, ami azért is népszerű, mert könnyen befogadható. Elterjedtségét féltékenység és sikertelenség is táplálja. Akit meggyőzött, félelemben él, érzelmileg viszonyul a kérdéshez, és újabb bizonyítékok nélkül is kész további negatív tartalommal bővíteni a repertoárt. Ellenérvek nem számítanak.

Az antiszemita gondolkodásúak persze meg vannak győződve „igazukról”. Szerintük nem tévképzetről van szó, hanem valódi fenyegetettségről. A vérvád gondolata is fel-felbukkan, miszerint zsidók másokat feláldoznak valamiféle rituálé keretében. Nyilvánvaló, hogy a zsidóságnak nincs efféle szokása, de riogatásra még mindig alkalmas.

Mindenki máshoz hasonlóan a zsidóság is él azokkal a lehetőségekkel, képességekkel, melyek rendelkezésére állnak. Az egész emberiséget tekintve számos példát találhatunk más csoportok elleni rosszindulatú, vagy érdekből fakadó támadásra. Aki a zsidóságban látja ezt a mentalitást leginkább megtestesülni, az nincs tisztában a történelmi tényekkel.

Az idők folyamán más csoportokkal kapcsolatos tévképzetek is kialakultak. Erre legjobb példa a titokzatossága miatt gyanúba kevert szabadkőművesség, amiről szintén ellenőrizhetetlen, valószerűtlen elképzelések láttak napvilágot. Egyesek a Nagy Francia Forradalom kitörését is számlájukra írták. A 1917-es oroszországi forradalomról, az I. Világháborút lezáró békékről, tanácsköztársaságokról is elterjedt, hogy a szabadkőművesek világuralomra való törekvésének következménye.

A magyar történelem sajátosságai mindehhez további adalékokkal szolgálnak. A következőkben ezeket tekintjük át.

A történetet Trianonig mindenképp vissza kell görgetnünk. A magyarság ekkor fájó traumát élt át, elvesztettük az ország területének 2/3-át. Ezzel együtt oda lett a nagyhatalmi társország-státusz, és a kesergés (érthetően) a mai napig tart. A sokk után megszépült a múlt, megerősödött a nosztalgikus „boldog békeidők” emléke, és egyáltalán minden kor, amikor még Nagy-Magyarország létezett.

A kisnemzetté válást a politikusok kompenzálni kívánták, ami megmutatkozott a két háború közti tananyagban is. Az ekkorra épp kialakult, már valóban tudományosnak tekinthető történelemtudomány vagy a finnugor nyelvészet eredményeit kevéssé voltak hajlandók magukévá tenni. A tényszerűnél dicsőségesebbé tett múlt, a hun-török eredet erőteljesebb pártolása a nemzettudat erősítésének vágyából fakadt. A történelemszépítés útján sokan önszántukból is elindultak, így született meg a sumer-magyar rokonság gondolata mellett számtalan más áltudományos elmélet.

Visszatérve a valódi történelemhez, megemlítendő még, hogy a Trianoni békediktátum lényegében a Tanácsköztársaság ideje alatt született meg. Már említettük, hogy a szocialista mozgalmakban gyakran vettek részt zsidó származásúak, így ők a Tanácsköztársaság vezetői közt jelentős számot képviseltek. Mindezt később úgy állították be, hogy Trianon a zsidók műve volt, miközben az elsősorban a világháború elvesztéséből fakadt. A korábban (Szent Istvánig visszamenőleg) befogadónak tartott nemzet kirekesztő lett. Nem véletlen, hogy itt született meg a világ első zsidótörvénye. A határok visszaállításának ígéretével kecsegtető hitleri Németországgal egyre szorosabbá vált a viszony, ezért az immár fajelmélettel is alátámasztott zsidóellenesség hazánkban is folyamatosan erősödött.

A kirekesztést az elszigeteltség érzése kísérte, ekkorra ugyanis közismertté vált, hogy a magyar nyelv a térség egyetlen nem indoeurópai nyelve. Revizionista vágyaink miatt tőlünk tartó, ellenérdekelt államok vettek-vesznek körül („szláv népek tengere”). (Befelé fordulásunk a mai napig érezhető, például más országokhoz képest kevésbé érdeklődünk a külpolitikai hírek iránt.)

A XX. század még nem említett véres fordulatai pedig számtalan további traumát okoztak. A nácikkal való szövetség önmagában szégyen. A zsidók, cigányok és mások deportálása ezen túl az érintetteknek és hozzátartozóiknak alig feldolgozható tragédia is. A háborús emberveszteség és hadifogságok további családokat tettek tönkre. És maradt a csalódottság, hogy a revizionista álmok helyett kisnemzet a magyar, immár talán végleg. Ráadásként pedig jött a szovjet megszállás.

Hogy mindez miképp jelentkezik a társadalomban? Legutóbb Juhász Angéla pszichoanalitikus egy közelgő konferencia kapcsán nyilatkozott a kérdésben. Elmondta, hogy a magyarok a társadalmi traumáikat nem dolgozták fel megfelelően, csupán elhallgatták. Hatalmas tömegek váltak valamilyen agresszió áldozatává, végrehajtójává vagy szemtanújává. Az ilyen traumákkal terheltek, ha más segítséget nem kapnak, különféle védekező mechanizmusokat alkalmaznak. Letagadják az igazságot és belső konfliktusukat más csoportokra vetítik ki, kreált ellenségképet alakítanak ki. Hasonló ellenségképpel rendelkező emberek csoportjában a másik csoport támadásától való paranoid várakozás alakulhat ki, mely az esetleges tényleges veszélyeztetettségtől független.

Ezek a traumák észrevétlenül, több generáción keresztül is átörökíthetők. Zsidó családokban például, ahol a szülők/nagyszülők nem is beszéltek az átélt borzalmakról (vagy arról, hogy zsidók volnának), a szorongás, halálfélelem mégis hatott a gyermekre, akik bizonyos szituációkban szüleik öntudatlan reakcióit tapasztalták meg, így maguk is félni kezdtek. Ezek még a harmadik generációban is észrevehetők. Valószínűleg más jellegű traumák is nyomot hagyhatnak a családi életen keresztül.

A nácizmussal és a holokauszttal kapcsolatos felelősségével az érintett generáció nem nézett szembe. A sztálini Szovjetuniótól való függésben feldolgozás helyett újabb traumák születtek, majd ’56 bukása után sem volt lehetőség a megoldásra, hisz a Kádár korszakra is a hallgatás volt jellemző. A ’89-’90-es fordulat után a szabadság iránti lelkesedést lassan elhomályosítja a számtalan frusztrációból, hamis ellenségképből, összeesküvés-elméletből, tudatlanságból, leegyszerűsítésből, megtévesztésből fakadó gyűlölet, befelé fordulás, melyet egyes politikusok meglovagolnak, tovább erősítenek. Ezen elképzelések támogatói nem csak a pszichésen érintettek köréből kerülnek ki. Személyes indíttatás, elfogultság nélkül is tarthatja ezeket valaki logikusnak, magyarázó erejűnek, amelyet erősít az egyoldalú tájékozottság és a tudáshiány. Meggyőző lehet önmagában az, milyen sokan elfogadnak egyes eszméket.

És hogy az indulatos levél egyetlen vonatkozását se hagyjuk ki, a zsidók hazánkba telepítését sem a levélíró találta ki, a szélsőjobboldali média, blogcikkek folyamatosan riogatnak vele.

Ilyen gondolkodásmóddal, indulatokkal szemben a 70-80 fős Szkeptikus Társaság (melyből kb. 30-an aktívak), reménytelen helyzetben van. A tagok évi 6000 forintos befizetése, az 1%-os felajánlásokból befolyó néhány százezer forint, a hasonló nagyságrendbe eső adományok és elnyert pályázati összegek kevés lehetőséget biztosítanak. A tematika ráadásul az itt említett témakörökön kívül is óriási, feladat volna bőven.

Természetesen semmilyen lobbi, egyetlen piacon lévő berendezés, módszer vagy elmélet képviselője sem támogat bennünket, így gyógyszergyárak sem. Tevékenységünk konferenciák, nyilvános rendezvények és előadások megszervezéséből áll, melyet cikkek, esetleg egy-két nyílt levél megírása egészít ki. A tagok, vezetők fizetést nem kapnak, mindenki hobbi szinten, főállása mellett, szabadidejében végzi tevékenységét. Mindezt azért, hogy a társadalom tagjai egészségesebbek, gazdagabbak és okosabbak legyenek. Kuruzslók, szélhámosok, népbutítók, tévedésben élők minél kevesebb kárt okozhassanak.

Végeredményben megértjük, bár nem esik jól, ha hasonló hangvételű dühödt írásokat kapunk. A minket érő támadás azonban eltörpül amellett a társadalmunkat érő halálos fenyegetés mellett, amit egyes ideológiák hordoznak magukban.