Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Szkeptikus Klub: Az áltudományos kutya ugat, a GMO-karaván halad

A Szkeptikus Klub következő rendezvénye április 19-én:

Az áltudományos kutya ugat, a GMO-karaván halad

Dr. Györgyey János tudományos főmunkatárs (MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Növénybiológiai Intézet) előadása

Előzetes:

Miközben a génnemesített növények köztermesztése évről évre nő, és a technológiai fejlesztések révén pedig egyre bővül a géntechnológia segítségével létrehozott növényfajták köre, a körülöttük zajló hitvita nem mérséklődik. A felhalmozódó gyakorlati tapasztalatok és kutatási eredmények ellenére a GMO-ellenző mozgalmak sikeresen tematizálják a közbeszédet és az elmúlt évek során kialakult általánosító tévhitek továbbra is meghatározó sablonjai a közgondolkodásnak.

Az éhezőkre való hivatkozástól "a fogyasztónak joga van tudni..." típusú érvelésig számos félrevezető szempont szolgál gumicsontként ahhoz, hogy konkrétumok helyett felszínes általánosságokról folyjon a pro és kontra táborok közötti állóháború. Az előadás során néhány ilyen szempontot igyekszünk körüljárni, többek között lesz szó arról, hogy vajon minden termesztett növényünk génmódosított-e (ahogy a pro-GMO oldalon gyakran elhangzik), tényleg nem vizsgálják-e ezeknek a növényeknek a biztonságosságát, valóban mind a multik érdekeit szolgálja-e és kiszolgáltatottá teszik-e a gazdálkodókat, fogyasztókat egyaránt?

A klubest időpontja: 2016. április 19. kedd, 17.30 óra
Helye: Kossuth Klub (1088 Budapest, Múzeum u. 7.), földszinti klubhelyiség

A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk! Részvételedet az esemény Facebook-oldalán is jelezheted (nem kötelező!)


FRISSÍTÉS: Az előadás videófelvétele és prezentációja:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr88602256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2016.04.13. 20:05:00

pár kiegészítés:

>Miközben a génnemesített növények köztermesztése évről évre nő,

kivéve amikor nem ( pl. 2015 )

Acreage for Genetically Modified Crops Declined in 2015
www.nytimes.com/2016/04/13/business/acreage-for-genetically-modified-crops-declined-in-2015.html

>Az előadás során ...

Majd ezekre kell rákérdezni az előadótól :)

www.fooledbyrandomness.com/FictionAndFacts3.pdf

FICTION: There is a consensus that Transgenics (GMO) are safe
FACT:There is no such scientific consensus in statistical meta-analyses of actual studies. The only consensus
is that of vocal advocates among science journalists, skewing public perception, and perhaps some nonexpert
scientists. Moreover, risk analysis should be derived from meta-analysis which weigh negative
observations more than confirmatory ones (due to the probabilistic properties of tail events) and these
"exceptions" are often not included in current meta-analyses as there is pressure from the industry to
repress them.

FICTION:If you are skeptical about transgenics-GMO you are anti-science
FACT:The exact opposite: it is pseudoscience that requires gullibility. Science is founded on rigorous analysis
and experiments that arise from skepticism about untested assumptions. Our critique of the use of GMOs hinges on rigorous risk-analysis—a topic that is not considered by most scientists, but is part of scientific
analysis.

FICTION:We know enough about genetics to know that GMOs are safe
FACT:This claim is based upon limited understanding of specific molecular mechanisms. Rule 101 of complex
systems: One cannot understand a macroscopic system by appeal to its components in isolation. Without
careful study at the cellular, organismal, farming industry, food supply and ecological scales, it is incorrect to claim the GMOs have in general been shown to be safe.

....

>valóban mind a multik érdekeit szolgálja-e

ha már ez előadó a címmel is ezt sugallja :)
"Az áltudományos kutya ugat, a GMO-karaván halad"
mivel a "GMO-karaván" = "BIG AG."
és GYJ önmagát "anti-GMO-ellenes aktivista"-nak nevezi,
emiatt egy GMO Ipart védő előadás várható.

Amiről várhatóan nem lesz szó, hogy miért bízzunk meg a Monsanto-ban és a többi BIG AG-ben.
Amiről várhatóan szó lesz, az az hogy
- a Monsanto/Big AG kritizáló kutatásokban milyen hiba van,
- az ellenérvek mennyire áltudományosak és nevetségesek.

De vajon meg lehet-e bizni a BIG AG-ban (Monsanto és társa)
A Monsanto álláspontja még 2 hete is ez volt:
- "Roundup is not a carcinogen."
és a felelősség kérdésről pedig ez:
- “We manufactured these products, but we’re not responsible for how they were subsequently disposed of.”"
hereandnow.wbur.org/2016/03/31/monsanto-roundup-pesticides

A tudományos konszenzusról:
Ha a gyomirtó szer gyártói által finanszírozott kutatásokat eltérő súllyal vesszük figyelembe,
akkor egészen más következtetésre juthatunk.
www.medicalonline.hu/tudomany/cikk/embert_is_irt_a_gyomirto

Egyébként várhatóan ez az előadás lesz újrafelhasználva
www.youtube.com/watch?v=ZUFsdUIRo8s
(TLDR: Serialini rossz, a GMO-t kritizáló kutatások mindegyikében van hiba .. bezzeg a Monsanto és az iparág által finanszírozott kutatások mennyire precízek és elfogulatlanok! )

Szilágyi András 2016.04.13. 20:18:31

@Karinthy-paradoxon: Előtted is nyitva áll a lehetőség, hogy elgyere az előadásra, meghallgasd, és feltedd a kérdéseidet.

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2016.04.15. 16:56:26

@Szilágyi András:

Nagyon köszönöm a "GMO karaván" meghívását
az "áltudományos kutyák" nevében is. :)

Ha a megjegyzéseimet fontosnak tartod, akkor várhatóan úgyis továbbítod neki és szerepelni fog
az előadásában. Ha meg nem, akkor nem.

És ha ott is leszek, miért vállaljam fel nyilvánosan az "áltudományos kutya" szerepét ? :) Előre látható, hogy tudománykommunikációs szempontból polarizációs előadás várható.
( Ők és Mi. Egy a tábor. Védjük meg a tudományt, aki a GMO-t vagy a gyártóját kritizálja az tudományellenes. )

Ha ő képviseli a Tudományt és a Szkeptikus Társaságot is, akkor nekem már csak max az aranyos "áltudományos kiskutya" szerep juthat.

Kedves és okos ember is, de nagyon más
- a tudományról
- a demokráciáról
- a transzparenciáról
- a szkepticizmusról
- a társadalmi változásokról és emberiség jövőjéről
alkotott fogalmunk.

Pár példa, hogy mit értek én demokrácia alatt, és miért fontos számomra a (Ben Goldacre féle) transzparencia nemcsak a politikában, hanem a tudományban is:

A."Közcélú és állami adatok nyilvánosságra-hozatala a polgárok érdekeit védi"
B.(Kormány): HAMIS. Nem védi a polgárokat, hanem félrevezeti őket, mert arra utal, hogy bizonyos kormányhivatalok és kormányhivatalnokok korruptak és aláássák a kormányba vetett bizalmat.
C.(leegyszerűsítés): "Az ellenzék ugat, a Kormány dolgozik, Magyarország jobban teljesít"
D.(szélsőséges érvelés) A közpénz elveszti közpénz jellegét, ha alapítványba kerül! És ha nyilvánosságra kerülne, akkor károkat okozhatna az adott minisztérium megítélésén és emiatt az országnak is.

A."Az ÁNTSZ kórházi fertőzésekről szóló adatok nyilvánosságra-hozatala a betegek érdekeit védi"
B.(ÁNTSZ): HAMIS. Nem védi a betegeket, hanem éppen félrevezeti őket, és alkalmasak arra, hogy aláássák az egészségügybe vetett bizalmat.(volt egy ilyen nyilatkozatuk!)
C.(leegyszerűsítés): "Az oltásellenesek és Wakefield hívei ugatnak, az állami egészségügy és az ÁNTSZ jól működik"
D.(szélsőséges érvelés) Ez a információ elveszti közinformáció és tudományos jellegét, és ha nyilvánosságra kerülne,
akkor károkat okozhatna egyes kórházaknak.

A."A klinikai kísérletek eredményeinek publikálása a betegek, kutatók, orvosok érdekeit védi"
B.(Gyógyszergyárak): HAMIS. Nem védi a betegeket és az orvosokat, hanem félrevezeti őket, mert arra utal,
hogy egyes/bizonyos gyógyszergyárak korruptak, és aláássák az engedélyezett gyógyszerek iránti bizalmat.
C.(leegyszerűsítés): Az alternatív gyógyászat hívei ugatnak, a gyógyszergyárak egyre több betegséget tudnak gyógyítani.
D.(szélsőséges érvelés): Az információ elveszti tudományos jellegét mivel a gyógyszerek pontos mellékhatása a gyógyszergyár üzleti titka, és ha nyilvános lenne, az mérhető üzleti hátrányt okozna nekik.(megtörtént érvelés)

A."A GMO feltüntetése termékek csomagolásán a fogyasztók érdekeit védi."
B.(Szkeptikus Társaság): "HAMIS. Nem védi a fogyasztókat, hanem félrevezeti őket, mert arra utal, hogy bizonyos élelmiszerek biztonságosabbak másoknál" (idézet egy szkeptikus blogból)
C.(leegyszerűsítés): "Az áltudományos kutya ugat, a GMO-karaván halad"
D.(szélsőséges érvelés) A GMO elveszti tudományos jellegét, hogyha egy termékbe kerülne, ezért nem is kell jelölni! És ha nyilvánosságra kerülne, hogy GMO-t tartalmaz, akkor az kárt okozna Tudománynak(!?).

Szilágyi András 2016.04.15. 18:09:43

@Karinthy-paradoxon: Pedig pont azért szervezzük a klubesteket, hogy ott meg lehessen beszélni ezeket a dolgokat. Persze ha te áltudományos kutyának tartod magad, akkor megértem, ha nincs kedved eljönni.

bio 2016.04.16. 11:14:55

Szerintem a dolgok egyik oldala csak hogy a GMO jo vagy nem jo. Nyilvan megfeleloen hosszu kutatassal egy-egy adott genmodositasnal egyertelmuen meg lehetne mondani hogy az karos-e hosszu tavon vagy sem. Ezt sem a multban sem a jelenben sem a jovoben nem fogjak tudni soha megoldani. Ha a gyogyszeriparban keptelenek miert pont a GMO-t tudnak kontrollalni vizsgalni felugyelni tanulmanyozni ugy hogy abba ne csusszon be hiba. Szamomra azert lenne borzalmasan rossz dontes a GMO engedelyezese mert onnantol kezdve a "jo" szolgalataban a biotechnologiai cegek uj "termekeket" allitananak elo amik kiszoritanak szep lassan a hagyomanyos novenyeket. Hogy ez miert baj? Mert onnantol kezdve ezeknek az uj novenyeknek jogtulajdonosaik lennenek. Ettol a ponttol kezdve pedig nekunk az embereknek nem lenne jogunk rendelkezni az elelmiszer felett. Mar amennyiben nem mukodok egyutt a jogtulajdonossal. Furcsa jovo kep? Sajnos ez mar a jelen az USA-ban.
www.youtube.com/watch?v=su0om5L4Bhg
Tenyleg ilyen fontos hogy meg tobbet adjak el, hogy meg olcsobb legyek a versenytarsamnal, hogy meg tobb vagyont szerezzek? Senkinek nem tunik fel hogy ez a fold nem lesz nagyobb, de az emberek szama folyamatosan novekszik? A fogyasztason es a nyugdijrendszer haldoklasanak elodazasan kivul milyen pozitiv hozadeka lesz annak hogy egyre tobb embert tud a fold eltartani? Sajnos az a teny hogy a vilagegyetem tagul nem segit a probleman.
Az egesz rendszer a penz miatt korrupt es itt vissza is kanyarodok az elejehez mondandomnak hogy vajon egy korrupt rendszer kepes-e kontroll alatt tartani ezt az egesz temat? Szamomra egyertelmuen nem a valasz.

bio 2016.04.16. 11:40:46

Csak nehany kiragadott mondat a legnagyobb GMO "gyar" wikijebol:
Mint a biotechnológia egyik úttörője, a Monsanto üzleti modelljében fontos szerepet játszanak a szabadalmak, amik azonban konfliktusban állnak az általánosan elfogadott mezőgazdasági gyakorlattal, mely szerint a farmerek tárolják, újrahasznosítják, megosztják és fejlesztik a különböző növényeket.
A Monsanto a legnagyobb gyártója a glifozát alapú gyomirtóknak, melyeket az Egyesült Államokban Roundup néven dob piacra. Bár a glifozát laboratóriumi vizsgálatok szerint születési rendellenességeket okoz a kísérleti állatok esetében,[9][10] az emberre gyakorolt hatásai nem tisztázottak.[11][12][13]

2015 márciusában a WHO szakirányú szervezete az IARC az ember számára valószínűleg rákkeltő anyagok osztályába sorolta a glifozátot.[14] A Monsanto a besorolással nem ért egyet.

bio 2016.04.16. 11:47:30

A Monsanto volt az amely a szarvasmarha novekedesi hormont piacra dobta posilac neven majd miutan kiderult hogy rakkelto a gyartast nem abbahagyta hanem nagyon ugyesen eladta egy masik cegnek. Ja mondanom sem kell nem nem ugy derult ki hogy rakkelto hogy a csodas es tiszteletremelto FDA bevizsgalta. Itt egy link a botranyrol: www.youtube.com/watch?v=U3hCR_yCvkk

es egy utolso link amin az FDA es a Monsanto kapcsolatat mutatjak eleg egyertelmuen: gmoawareness.files.wordpress.com/2012/12/fda-monsanto.jpg

bio 2016.04.16. 11:57:26

amiket fentebb linkeltem azok mind mind nem a hit kerdeskorebe tartoznak hanem tenyek.

fordulo_bogyo 2016.04.18. 04:33:36

@bio: Erdekes gondolat. "Mert onnantol kezdve ezeknek az uj novenyeknek jogtulajdonosaik lennenek. Ettol a ponttol kezdve pedig nekunk az embereknek nem lenne jogunk rendelkezni az elelmiszer felett."
Tudsz arrol, hogy az osszes uj fajta, a nem GMO nemesitett fajtak is pontosan ugyanilyen jogi vedettseg alatt allnak?
Es a vedettseg (GMO vagy sem) 15 vagy 20 ev utan lejar, akkortol barki termesztheti.

fordulo_bogyo 2016.04.18. 04:39:43

@bio: "konfliktusban állnak az általánosan elfogadott mezőgazdasági gyakorlattal, mely szerint a farmerek tárolják, újrahasznosítják, megosztják és fejlesztik a különböző növényeket...."
Ez tovabbra is egy leheteoseg, aki akar az elhet vele. Aki a nagyobb hozamu, vagy mas okbol, elonyosebb fajtat (GMO vagy sem) akarja termeszteni, az a jogi vedelem (15 vagy 20 ev) lejarta elott a jogtulajdonosnak fizet erte.
Zeneknel, irodalmi alkotasoknal, filmeknel, ugyanez az ido talan 50 ev, es nem a nyilvanossagra hozatalatol, hanem a szerzo halalatol szamitjak.

fordulo_bogyo 2016.04.18. 04:42:00

@bio: "a szarvasmarha novekedesi hormont piacra dobta posilac neven majd miutan kiderult hogy rakkelto"
Tenyleg?
Irasos anyaggal is altamasztanad, hogy ez a hormon rakkeltol?
Amugy ez miert GMO?

fordulo_bogyo 2016.04.18. 04:44:41

@bio: Ez egy nagyon jo gondolat:
"Tenyleg ilyen fontos hogy meg tobbet adjak el, hogy meg olcsobb legyek a versenytarsamnal, hogy meg tobb vagyont szerezzek?"
Igen, ez a mai tarsadalom lenyege.

"Senkinek nem tunik fel hogy ez a fold nem lesz nagyobb, de az emberek szama folyamatosan novekszik? "
Van akinek feltunik (pl nekem), de a vallaskarosultak sajnos ignoraljak a problemat: szaporodjatok es sokasodjatok, mondja az Iras.

bio 2016.04.18. 14:42:11

@fordulo_bogyo: Nem az a bajom hogy jogdijat kell fizetnem egy szellemi termekert hanem az hogy 15-20 ev mulva mar nem biztos h lesz valasztasom. Amugy sem most sem kesobb nem akarok genmodositott novenyt termeszteni. Sajnos van ra esely hogy adott teruleten megjelenik es kiszoritja a nem gmo fajtakat.

A szarvasmarha hormonnal kapcsolatban ezt talaltam hirtelen. www.ethicalinvesting.com/monsanto/bgh.shtml
Ugy kapcsolodik a temahoz hogy a vilag egyik legnagyobb gentechnologiai cegenek a termeke es ha egy termekuknel nem jartak el eleg etikusan vagy korultekintoen akkor hadd feltetelezzem azt hogy pl egy genmodositott termekuknel is ezt megtehetik. De ne legyunk ennyire gonoszak nem kell szandekossagot feltetelezni minden cselekedet mogott. Ha csak veletlenul nem voltak eleg alaposak es ez miatt vmilyen visszafordithatatlan dolog tortenik az mar epp eleg nagy problema. Sokkal etikusabb lenne ha egy dzsungelbol jott ujonnan felfedezett virus irtana ki az emberiseget mint egy profitorientalt ceg altal krealt dolog :)

Nagyon jo szo a vallaskarosultak kifejezes meg sosem hallottam :)

bio 2016.04.18. 14:48:18

Pl elfogadhato alternativanak tartanam ha gmo-t csak hibridkent lehetne vetni. Akkor nem kellene a szabadalmakkal sem veszodni. Azzal hogy a termelo megveszi az adott evben a gmo hibrid magot egybol kifizetne az eves jogdijat ami a betakaritas utan nyilvan lejarna. A gentech ceg is jol jar hiszen van egy termeke amit eladhat, a tudos is jol jar mert meggazdagodhat belole, nekem sem kellene aggodnom az elterjedes vegett. Vegulis miert is nem csinalja ezt a monsanto a szojaval?

fordulo_bogyo 2016.04.18. 16:50:36

@bio: 1. Miert ne lenne valsztasod, hogy milyen novenyt termesztesz? Pontosabban MOS Magyraorszagon nincs valasztasod, nem valaszthatsz GMO fajtat.
2. Mire alapozod, hogy egy GMO fajta kiszoritja a nem GMO fajtat egy reuleten? Amit vetnek, az no a szantofoldon, ha meg nem vetnek, akkor a gyomok kiszonitjak a haszonnovenyeket.
3. Akkor Monsantotol nem GMO vetomagot es novenyvedoszert se vegyunk? Meg semmit ne vegyunk egyetlen nagyvallalattol sem, mert bizony elofordul, hogy a nagyvallalat nem etikus.
4. koszi a rakkelto tehen cikket... ertem, mire gondolnak, de nem meggyozo... (a forras amire hivatkozik, is sokat mondo : holisticmed.com)
Nagyon atteteles, kozvetett hatas, es nem latom bizonyitottnak.
5. vannak hibrid GMO-k is, de hirtelen nem latom a kulonbseget, az mennyiben lenne mas, mint a nem hibrid?

bio 2016.04.18. 19:44:19

@fordulo_bogyo:
1. Mar ma sincs valsztasom egy csomo olyan noveny tunt el amit pl a 20. szazad elejen meg hasznaltak novenytermesztesben de mara mar kiszorultak mert a nepet etetni kellett. Pedig beltartalmi ertekuk magasabb volt. Ha gmo-t engedelyezik akkor ez a folyamat felgyorsul es eljon az az ido amikor nem lesz valasztasom.
2. abszolut laikuskent gondolkodva ha egy teruleten en hagyomanyos novenyt termesztek de korulottem az osszes nagy gazda gmo kezelt fajtat hasznal akkor az atporzas miatt (mert raadasul nem hibridet hasznalnak es ezzel szerintem megvalaszoltam az 5. kerdesedet) en hiaba szeretnem megorizni a sajat novenyem genallomanyat. Sajnos jovore ugyan olyan termenyt mar nem fogok betakaritani az eltett magokbol.
3. Nem ne vegyel a monsantotol semmit, se magot se novenyirtoszert azt javaslom. Ennel a cegnel nem elofordul hanem uzletpolitikajuk resze hogy etikatlanok. Joerzesu ember ilyenkor masik ceget/partnert/beszallitot akarmit keres. Persze tolem nyugodtan higyjel abban hogy a kovetkezo huzasuk mar biztosan etikus lesz ez csak egy kis botlas volt elofordul az ilyen. Sajnos ebben a penzorientalt vilagban mindig van vki aki megteszi azt a bizonyos nem etikus lepest. Felrenez, kicserel, lefizet, elhallgat, letagad, nem nyilatkozik, zarol, titkosit stb. Mert ez hozza az extra profitot az egyennek , a cegnek, a reszvenyesnek. A tobbi nem szamit.
4. A cikk a tartalma miatt nem meggyozo vagy a forras webcimenek van ilyen elrettento ereje? :) Megneztem az eredeti honlapot ami eppen fejlesztes alatt van viszont ebbe botlottam bele www.holisticmed.com/bgh/bst-suit.txt
eleg erdekes persze ez sem meggyozo tudom.
Ha erdekel nezd meg kerlek a monsanto szerint a vilag cimu filmet. Van benne nem keves ferdites ami mellett nyugodtan el lehet menni de sok tenyt kozol amire fuggetlenul is ra lehet keresni.

Sajnos a profit es a versenyelony megszerzese egyre jobban egyutt jar az etika mellozesevel, mert a mai globalis gazdasagban maskepp mar nem lehet versenyelonyhoz jutni.

fordulo_bogyo 2016.04.18. 19:58:08

@bio:
1. akkor ez nem GMO specifikus problema, ilyen alapon ellenezhetjuk barmelyik, az osszes uj fajta termeszteset is.
[van megoldas: gen bank, mag bank]
2. Az atporzas nem jelentos altalaban csak meteres nagysagrendu teruletet erint.
A legtobb gazdasag nemaz elozo evi termesbol tesz felre vetomagot, hanem arra szakosodott vallalkozasoktol vasarolja meg a bio-vetomagot is.
3. sajnos nem tehetem meg semmiloyen nagyvallalat altal keszitett termekrol lemondjak.
4. A cikk tartalma miatt. Szakmai cikket szerettem volna latni, konkret adatokkal. Abban a cikkben az a nem meggyozo, hogy meg csak nem is hivatkozik olyan kiserletre, megfigyelesre, ami a novekedesi hormonnal kezelt tej es rak gyakorisaga kozott osszefuggest mutatna, csak spekulaciokra hivatkozik.
5. Ha az atporzas miatt aggodsz, a hibrid eseten nincs atporzas? De igen, ugyanugy, mint a nem hibrid eseten.

bio 2016.04.18. 21:07:13

1. Nem nem gmo specifikus problema ezert nyugodtabban alszok meg igy is addig amig tudom hogy nem emberek erdekcsoportjai altal krealt novenyek miatt kellene aggodnom.
2. Ha nem jelentos az atporzas es a magot mindenki minden evben veszi akkor a Monsanto miert nyomoz gazdak utan es miert inditott keresetet ellenuk mikor a magot ujrahasznositottak? Hidd el azok az amerikai farmerek sem kispalyasok nem a kert vegeben termelnek egy kis mellekest hanem nagyon nagyban. Az hogy a gazdak egy resze minden evben magot vasarol nem azt jelenti hogy mindenki igy tesz.
3. Nem azt mondtam hogy mondjal le a multik altal keszitett termekekrol. Azt mondtam hogy ne vegyel a monsantotol semmit, bar vegulis ki vagyok en hogy megmondjam neked hogy ne rounduppal locsold a kiskertedet.
4. ezen a linken: www.holisticmed.com/bgh/bst-suit.txt
megtalalod a valaszt a kerdesedre. Azokat a kutatasokat titkositottak amikbol kiderulne hogy akkor most mennyire is karos. Egy amerikai polgar inditotta az eljarast a feddhetetlen FDA ellen mert nem volt hajlando kiadni a tanulmany adatait ami alapjan a szert engedelyeztek. Szerinted ez igy rendben van? Jajj tudom a valaszt mar megint ez a franya weboldal aminek olyan sokatmondo neve van igy nyugodtan lehet ignoralni.

Ja amugy a posilac ugy kapcsolodik a temaba ezt ki is felejtettem hogy gyakorlatilag egy modositott ( gennemesitett hehe ) allati novekedesi hormon. Szoval az amcsik nem szarral gurigaznak am Mi itt vitatkozunk hogy szegeny kukoricat modositgathassuk vagy ne de naluk basszus ez mar allati sejtekkel tortenik evtizedek ota. Szep uj vilag.

Mindegy en elmondtam a velemenyem, meg az erveimet. Nem tartom magam okos embernek igy a sajat erveim nem biztos hogy mindig helyt allnak de amiket linkeltem engem meggyoztek hogy ez egy nagy aldas lehet de inkabb meg nagyobb veszely es pont a profiterdekeltsegek miatt garantalva van hogy inkabb atok lesz. Ezt is nyugodtan ignorald es csukd be szemed. Nincs igy. A Multik mind Erted dolgoznak ejt nappalla teve.
Csak egy utolso amit talaltam kerlek legalabb ez nezd meg igerem nem gmo gyulolo cikk :)
index.hu/tudomany/biotech/zebra1025/
idezek belole ha megis kenyelmetlennek tartod hogy elolvasd:

"A kutatók szerint nem lehetetlen olyan halak kifejlesztése, melyek különböző hőmérsékleten más-más színűek, így egyfajta élő hőmérőként funkcionálnának."

Basszus nincs a kutatoknak egy k..va homerojuk? Veszek nekik komolyan. Ennek mi ertelme? ahhh mindegy.Nem hiszem hogy visszajovok tul sok energiamat emeszt fel. Ritkan szolok hozza egy temahoz akkor is minek.
Koszonom hogy megoszthattam gondolataimat.

fordulo_bogyo 2016.04.22. 04:30:42

@bio: Csak egyetlen megjegyzes, ami ramutat, hogy mennyire erzelmi alapon es mennyire a tenyek ismerete nelkul foglalsz allast.
Ezt irtad:
"Ja amugy a posilac ugy kapcsolodik a temaba ezt ki is felejtettem hogy gyakorlatilag egy modositott ( gennemesitett hehe ) allati novekedesi hormon. Szoval az amcsik nem szarral gurigaznak am Mi itt vitatkozunk hogy szegeny kukoricat modositgathassuk vagy ne de naluk basszus ez mar allati sejtekkel tortenik evtizedek ota. Szep uj vilag."
1. a posilac nem modositott, nem gennemesitett, hanem teljesen azonos azzal ami a szarvasmarhaban talalhato (mellesleg: nincs is benne gen)
2. a posilac genjet nem allati sejtekbe, hanem az E. coli nevu bakteriumba raktak bele, igy a bakterium bioreaktorban, fermentorban termeli az allati hormont.
3. egyebkent valoban modositanak allati sejteket, sot allatokat is nevelnek a modositott sejtekbol... de epp ez amirol irsz, ez bakterium genetikai modositasa.
Bocs.

Szkeptikus Blog · http://szkeptikus.blog.hu 2016.04.23. 11:47:42

A bejegyzést frissítettük a klubest videófelvételével és az előadás prezentációjával.

2016.06.04. 18:33:06

Attól, hogy valaki elutasítja a génmódosítást még nem tudományellenes. A GMO a multinacionális cégek érdekeit szolgálja, hogy minél kisebb befektetéssel minél nagyobb profitra tegyen szert. Ha valaki tényleg a tudományt szolgálja ebben a témában, azonos hangsúlyt kellene fektetnie a hátrányokra is, mert ez így nem több tudományos köntösbe bújt reklámkampánynál.

Gépsonka007 2016.08.02. 20:29:02

Valószínűleg nem mostanában fogják itthon engedélyezni a GMO-s növénytermesztést, hiszen a hazai mezőgazdaságnak komoly haszna van abból, hogy garantáltan nem GMO-s vetőmagot, (vagy akár terményt/terméket) árul exportra.

Komoly aggályom van azzal szemben, hogy itthon jobban megérné-e összességében GMO-s növényeket termeszteni. Ugye az előbb említett garanciás vetőmag-export sérülne, illetve magáért a GMO-mentes terményért (pl. szója) is jelentősen többet lehet kérni.
Illetve a hazai termésátlagok jelenleg sem rosszak világviszonylatban, nem tudom, hogy érdemben javulna-e a helyzet GMO-ra való átállással. Számokat nem tudok, de például a szervetlen műtrágyák szórása is korlátozott (pl. nitrogén-műtrágyákra gondolok), illetve ha bejönne a GMO mondjuk 2020-ban, akkor elképzelhető, hogy társulhat mellé valamilyen újfajta kvótarendszer, vagy támogatások.
A magok árát, és a termesztés hosszú távú sikerességét sem ismerem. Olvastam régebben pár cikket, hogy az USA farmerek sem maradéktalanul elégedettek, mivel a vásárlók is szívesebben veszik a nem-GMO-s termékeket, illetve a növények ellenálló képessége is csökken, ahogy megjelennek az immunis kártevő fajok.

Másik részről maga a szemlélet sem tetszik. A hazai fajták, vagy az itt tovább nemesített fajtákat kiszorítaná, akkor nagy import-függésbe kerülne az ország, ráadásul ilyen jó hírrel rendelkező cégekkel, mint például a Monsanto.
Igaz, most is mindenképp meg kell vásárolni évente a magot, aki pl. hibrideket termeszt, de ez talán egy enyhébb függőség.

Az a véleményem, hogy vannak olyan országok, ahol jelenleg szükséges a GMO, mert az embereknek se kellő tapasztalatuk, se pénzük nincsen a kártevőírtásra és a megfelelő nemesítéshez (szárazságtűrés fokozása). Vannak olyan afrikai országok, ahol szó szerint a fél ország mezőgazdaságban dolgozik, mégis pocsék a termés a multis gazdaságokon kívül az előbb említett okok miatt.
Ezzel szemben nekünk még ki kéne várni. Gazdaságilag is jó befektetés lehet, közfelháborodást sem keltene, és néhány évtized alatt talán több kutatási eredményt kapnánk, az emberek fejébe is rend rakódna - akár pozitív, akár negatív lecsengése lesz a GMO-nak.
Az egyetlen nagy veszély csupán az, hogy elrobog mellettünk az egész, EU-ban is ez lesz a fő irányzat, és kérdéses, hogy ha muszáj lesz váltani, akkor a korlátozott hazai kutatások és a sokáig zárt piacunk mennyire lesz versenyképes.

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2017.06.05. 22:09:42

#CRISPR #Validation

Wired: "Crispr’s Next Big Debate: How Messy Is Too Messy?"
www.wired.com/2017/06/crispr-mutations/

"...With their method, the researchers observed close to 2,000 unintended mutations throughout each mouse’s genome, a rate more than 10 times higher than anyone had previously reported. "

Várhatóan majd a szakértők itt is kitárgyalják ( ha ez fontos hírnek számít )
www.facebook.com/groups/genmuvesekklubja/search/?query=CRISPR

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2017.06.05. 22:28:49

motto: A tudománynak mindig igaza van. de ha mégse, akkor korrigálja magát ("nem igazi skót") de akor hogy lehet falszifikálni ?

CRISPR magyarul:

"Eddig ismeretlen mellékhatásokkal járhat az egyre meghatározóbb génszerkesztési technika, a CRISPR/Cas-9 használata. Egy új tanulmány szerint a módszer alkalmazásával nem várt mutációk jelenhetnek meg."

inforadio.hu/tudomany/2017/06/04/furcsa_mutaciokat_is_hozhat_a_remenykelto_genszerkesztesi_technika/

"Kezdődnek a klinikai vizsgálatok és a nem várt problémák a sokat ígérő CRISPR-Cas9 géneditáló eszközzel. A betegségokozó hibák in vivo kijavítása mellett meglepően sok szándékolatlan mutációt találtak a kísérleti állatokban a Nature Methods tanulmányának szerzői."

medicalonline.hu/tudomany/cikk/megjelentek_az_elso_problemak_a_geneditalas_teren

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2017.06.13. 03:38:23

Meglepett, hogy már a geneticliteracyproject.org is "rémisztget",
eddig minden pro-gmo-s csak az előnyöket emelte ki, a hátrányokkal egyáltalán nem foglalkoztak,
viszont
"Dangerous combination: Is CRISPR a potential weapon for terrorists?"
geneticliteracyproject.org/2017/06/08/dangerous-combination-crispr-potential-weapon-terrorists/

Remélem nem ilyenekre irta az előadó, hogy a "A vélt kockázatokat nem lehet feltételezésekkel bizonyítani"

Aki az ideológiára kiváncsi:
"The Ideology of Sound Science and Its Defense"
link.springer.com/chapter/10.1007/978-3-319-33984-9_3
"Advocates of GMOs argue that this “concession” demands that there be no regulation of the technology and a carte blanche to develop GM products. In short, proponents of GMOs adopt a “sound science” approach to regulating GMOs: without affirmative evidence of danger to humans, animals, or the environment, it is not the government’s place to make policy restricting the technology. The strategy is not to defend merely the science of GMOs, but it is a political and rhetorical strategy to “depoliticize” the debate over the technology. Thus, this chapter charts the way in which the narrative of “sound science” functions in the public sphere. First, the chapter focuses on the ideological projection of the “sound science” paradigm: how is sound science articulated as the defense of GMOs? The second part of the chapter analyzes the way in which advocates of the technology attempt to control the context of the debate. ..."

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2017.08.04. 00:28:36

NYTIMES:

"Documents released Tuesday in a lawsuit against Monsanto raised new questions about the company’s efforts to influence the news media and scientific research and revealed internal debate over the safety of its highest-profile product, the weed killer Roundup."

www.nytimes.com/2017/08/01/business/monsantos-sway-over-research-is-seen-in-disclosed-emails.html

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2017.08.09. 23:41:41

>Az áltudományos kutya ugat, a GMO-karaván halad

Összeesküvés elmélet kutatóknak csemege:

A Monsanto elleni perből "Monsanto Secret Documents"
www.baumhedlundlaw.com/toxic-tort-law/monsanto-roundup-lawsuit/monsanto-secret-documents/

- Meg lehet tudni, hogy hogyan vonatták vissza Séralini tanulmányát,
- Hogyan vettek meg független review-kat
- Vagy fizetett "Peer review" szakértőik hogyan akadályozták meg egyes tanulmányok publikálását.

Ez igazából az előadó 18. slidejához is vág,
Jól érthető belőle, hogy mit is ért a Monsanto biztonságosság alatt.

7. Monsanto Email Chain: Personnel Discusses Plan Seeking Retraction of Seralini Glyphosate Study
8. Monsanto Scientist David Saltmiras Admits to Leveraging Relationship with Editor of Food and Chemical Toxicology Journal in Effort to Retract Seralini Study
9. Email from Monsanto Collaborator Bruce Chassy to Editor of Food and Chemical Toxicology Journal Urging Seralini Study Retraction
10. Monsanto Consulting Agreement with Food and Chemical Toxicology Editor Preceding Journal’s Retraction of Seralini Study
11. Email Confirming Monsanto’s Intention to Pay Wallace Hayes (Editor of Food and Chemical Toxicology) as Consultant
12. Monsanto Email Confirming Company’s Intimate Relationship with Wallace Hayes, Editor of Food and Chemical Toxicology Journal
13. Monsanto Email Confirming Attempt to Seek Retraction of Seralini Study
14. Monsanto Email Chain Confirming Undisclosed Involvement in Successful Retraction of Seralini Study
15. Peer Review by Monsanto Scientist Charles Healy Recommending Rejection of Study That Found Glyphosate and Roundup Adverse Effects
16. Internal Email Showing Dr. Healy Asked Colleagues to Review Study That Found Roundup and Glyphosate Adverse Effects
17. Internal Email Showing Monsanto’s Effort to Silence Science Concluding Roundup Causes Adverse Health Effects
18. Monsanto Scientist Admits to Ghostwriting Cancer Review Paper
19. Editor of Journal That Published Expert Panel Manuscript States Intention of the Panel was to Discredit IARC
20. Monsanto Email from Donna Farmer Demonstrating Company Manipulation of Glyphosate Studies
21. Internal Monsanto Email Detailing Company Effort to Preemptively Criticize IARC in the Press Ahead of Glyphosate Report
22. Internal Email Demonstrating Monsanto Ghostwriting Article Criticizing IARC for Press
23. Email Showing Monsanto Paid a Consultant on Expert Panel Believed to be Composed of Independent Scientists
24. Email Showing Monsanto Paid Multiple Individuals on Expert Panel Prior to and During Review on Glyphosate
25. Invoice Showing Monsanto Paid $20,000 to Expert Panel Member Dr. John Acquavella
26. Email Demonstrating Dr. Acquavella’s longstanding consultancy for Monsanto
27. Internal Monsanto Email: ‘You Cannot Say That Roundup is not a Carcinogen’
28. Internal Email: Monsanto Employee Admits Company Has Not Tested Carcinogenicity of Roundup Formulation

39. Email Detailing Monsanto Suspicions That Formulated Roundup Can Lead to Tumor Production

41. Internal Email from 2008: Monsanto Executive Long Aware of Glyphosate Link to non-Hodgkin Lymphoma

43. Monsanto PowerPoint Presentation Shows 2010 Regulatory Goals in Germany to ‘Push Back on Data Requests’

47. Monsanto Personnel: Further Study on Glyphosate Absorption ‘Not Likely to Help Us Meet the Project Objective’
48. Monsanto Executive Acknowledges Acute Toxicity in Glyphosate Study Caused Death of Test Animals
49. Monsanto Europe Executive States Glyphosate Would be ‘Toxic by Inhalation’ Based on Cited Study

52. (a) Monsanto Aware of Dermal Penetration Studies Showing Formulated Roundup is Absorbed at Higher Rate and is More Toxic
52. (b) Monsanto Scientist Acknowledges Humectant in Most Roundup Formulations is Toxic to Children
52. (c) Monsanto Fact Sheet on Ethylene Glycol: Humectant Found in Most Roundup Formulations is Listed on California Prop 65 List of Reproductive Toxicants

56. Email Showing Communications Between Monsanto and EPA in Furtherance of Avoiding Roundup and Glyphosate Testing
57. Monsanto Executive Communicates with EPA Official Jack Housenger, Gets Inside Track on Status of Potential Glyphosate Evaluation

59. Email Showing Monsanto Executive Used Relationships at EPA to Delay Scientific Advisory Panel Review on Glyphosate

66. Internal Monsanto Document: Company Goals to ‘Invalidate Relevance of IARC’ and ‘Prevent Future Bad IARC Decisions…’
68. Monsanto Executive Confirms in Email to CropLife America That Company Pressured EPA Not to Convene Scientific Advisory Panel on Glyphosate

71. Internal Email Shows Monsanto’s Reaction to French Ban of Roundup Surfactant – Consequences of Ban Could ‘Have Global and Trade Impact’
72. Document Details Monsanto’s Goals After IARC Report – ‘Orchestrate Outcry with IARC Decision…’
73. Internal Email: Monsanto’s Political Influence Could be Used as Motivator for IARC to ‘Change Their Current Inappropriate Practices’

Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2017.08.10. 00:34:59

"Monsanto Was Its Own Ghostwriter for Some Safety Reviews
Academic papers vindicating its Roundup herbicide were written with the help of its employees."

www.bloomberg.com/news/articles/2017-08-09/monsanto-was-its-own-ghostwriter-for-some-safety-reviews

magyarul a témáról:

vilagterkep.atlatszo.hu/2017/03/24/a-monsanto-belso-levelezese-szerint-mar-1999-ben-tudhattak-a-glifozat-kockazatairol/

vilagterkep.atlatszo.hu/2017/06/07/harc-a-tudomany-ellen-az-amerikai-nagyipari-lobbik-esete-az-ensz-rakkutatasi-ugynoksegevel/

vilagterkep.atlatszo.hu/2017/06/11/harc-a-tudomany-ellen-2-a-vegso-europai-utkozet-a-glifozat-engedelyezeseert/

"Az egyik leginkább kompromittáló tartalmú levélben a cég (Monsanto) felső vezetője azt javasolja, hogy az IARC szakvéleményét ellensúlyozandó, írhatnának egy kedvező cikket, és fizethetnének néhány kutatónak az aláírásért. Így „az ár is alacsonyabb lenne, mert mi írnánk a szöveget, és ők csak úgymond szerkesztenék és szignálnák”. Az üzenet szerzője arra is utal, hogy történt már hasonló hamisítás, amikor 2000-ben a Regulatory Toxicology and Pharmacology folyóiratban egy 3 tudós által „jegyzett” hosszú tanulmány megállapította, hogy „a glifozát semmilyen potenciális kockázatot nem jelent az emberre”."

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása