Könyvismertetés (Paul A. Offit: Pandora's lab. Seven stories of science gone wrong. National Geographic, Washington D.C., 2017, 287 old.)
A könyvismertetés további részei:
1. rész: Isten orvossága
2. rész: A nagy margarinmalőr
4. rész: Amerika mindenek felett!
5. rész: Elmecsavar
6. rész: A Szúnyog-Felszabadítási Front
7. rész: A Nobel-díjas-kór
8. rész: A múlt tanulságai
3. Kenyér és halál a levegőből
Fritz Haber mutatja a katonáknak a klórgáz bevetésének módszerét az első világháborúban
Az élethez 4 elemre van szükségünk: hidrogénre, oxigénre, szénre és nitrogénre. Az első 3 bőségesen és könnyen hasznosítható formában rendelkezésünkre áll, de a nitrogént, hiába van rengeteg belőle a légkörben, megkötni csak néhány növény képes: a pillangósvirágúak. Elsősorban ezek révén kerül a talajba. Elméleti számítások szerint a talajba természetes úton került nitrogén optimális felhasználásával is csak 4 milliárd embert tudna a Föld eltartani, de már lassan kétszer ennyien vagyunk… Fritz Haber 1909-es felfedezésének köszönhető, hogy egyelőre úgy tűnik, nincs élelmezési korlátja az ember további térfoglalásának. A gyorsan szaporodó német populációnak szüksége volt új nitrogénforrásokra. Chile hatalmas nitrátbányákkal rendelkezett. Az 1900-as évek elején az itt kitermelt műtrágya felét Németország importálta. A háborús készülődés megnehezítette az importot. Offit izgalmasan mesél: Haber egy kollégája nyilvános kritikáján felháborodva, szinte bosszúból oldotta meg a problémát, hogyan lehet óriási nyomáson és magas hőmérsékleten, különleges katalizátorokkal a légköri nitrogénből ammóniát gyártani, ami már alkalmas a műtrágya előállítására. A BASF vállalat a kísérleti, egy íróasztalon kényelmesen elférő berendezést továbbfejlesztve hatalmas gyáróriást épített, ami 10.000 munkást és 250 kémikust foglalkoztatott. A fejlesztést Carl Bosch irányította, akit ezért – tehát olyasmiért, ami nem is a saját felfedezése volt – Nobel-díjjal jutalmaztak. Az ammónia előállításának módja azóta sem változott, és ez a molekula ma is a legnagyobb mennyiségben szintetizált anyag a világon. A légből vett nitrogén azonban nemcsak a növényekbe kerül. Az ammóniagyárak környezetében irdatlan mennyiségben jut a folyókba, tavakba, tengeröblökbe, ahol az algák féktelen szaporodását okozza. Az algák elhasználják az oxigént, toxinokat termelnek, így végül kipusztul a környező vízi élővilág, de még a madarak is, amelyek a haltetemeket fogyasztják. De nemcsak a gyárakból szivárog a vizekbe a sok nitrogénvegyület. A műtrágya révén sokszorosára növekedett a növénytermesztés hatékonysága, ami sokkal több vágóállatot táplál, és azok anyagcseretermékei is terhelik a talajt és a vizeket. A légkörbe kerülő ammónia pedig savas esők formájában károsítja az élővilágot. A helyzet egyre súlyosabb.
De még nincs vége. Haber jó hazafi volt. Ahogy az I. világháború állóháborúvá változott, segítségül hívta az ammóniát. A Nobel-díjas Boschsal karöltve kifejlesztették az egyik leghatékonyabb robbanószer-alapanyag, az ammónium-nitrát tömeges előállításának a módszerét. Műtrágyából azóta is előszeretettel készítenek bombát a terroristák. A legpusztítóbb ezek között az 1995-ös oklahomai robbantás volt: 168 halott, 680 sérült, 324 tönkretett épület. Az ammónium-nitrát előállítását megintcsak a BASF karolta fel. Addig éjt nappallá téve azon dolgoztak, hogyan gyártsanak „kenyeret az égből", mostantól azon, hogyan ontsák ki emberek vérét az égből nyert nitrogénnel. „Kis mocskos üzlet", idézi Boscht a szerző.
És még mindig nincs vége. Haber meg volt győződve arról, hogy Németországnak nemcsak azért kell győznie, mert a katonáik bátrabbak és a parancsnokaik ravaszabbak, hanem főleg azért, mert a vegyészeik okosabbak. Haber rájött, hogy kisebb koncentrációban a mérges gázok hosszabb ideig hatva ugyanolyan hatékonyak, mintha nagyobb koncentrációban rövidebb ideig hatnának. Ellentétben a már mások által korábban használt könnygázzal, ami csak átmenetileg tette harcképtelenné az ellenséget, Haber végleges megoldást eszelt ki. Bár tudta, hogy a vegyi fegyverek használatát tiltják a nemzetközi egyezmények, azt gondolta, sok ember életét menti meg, ha gyorsan és tömegesen végez az ellenséggel. Az első klórgáztámadásra Ypern térségében került sor, majd ezt több másik követte. A háború végeztével Fritz Haber Nobel-díjat kapott.
És még mindig nincs vége. Haber később kidolgozta a mustárgáz háborús alkalmazását is. Ellentétben a klórgázzal, ez megtapad a ruházaton és a tárgyakon, nem lehet tőle megszabadulni, vakságot, súlyos égési sérüléseket, tüdőgyulladást, majd lassú fulladást okoz – kegyetlen halál…
Az utolsó fejezet: Fritz Haber részt vett egy hatékony rovarirtó, a Zyklon B (hidrogén-cianid) kifejlesztésében, amivel később a gázkamrákba terelt zsidókat gyilkolták halomra. A nagy német hazafi, az ünnepelt kémikus, maga is zsidó lévén, Hitler hatalomra jutása után kénytelen volt elhagyni Németországot, és egy évre rá, 1934-ben halt meg.
A könyvismertetés további részei:
1. rész: Isten orvossága
2. rész: A nagy margarinmalőr
4. rész: Amerika mindenek felett!
5. rész: Elmecsavar
6. rész: A Szúnyog-Felszabadítási Front
7. rész: A Nobel-díjas-kór
8. rész: A múlt tanulságai
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
