Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Dr. Lenkei és a vitaminok felső beviteli szintje

Az MTV Az Este c. műsorának július 10-i adásában sajátos párbeszédet láthattunk a betiltott étrend-kiegészítőket forgalmazó orvos, Lenkei Gábor, valamint Falus Ferenc országos tisztifőorvos között. Ebben Lenkei Gábor tett néhány olyan állítást, amelynek valóságtartalmát könnyen ellenőrizhetjük. De először is érdemes megnézni a beszélgetést, amely az alábbi videóban kb. 13:40-kor kezdődik:

 

Az MTV archivált weboldalán a beszélgetés szövege is elolvasható. A beszélgetés apropója az volt, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletével nemrégiben jóváhagyta az ÁNTSZ 2005-ben hozott határozatát, melyben megtiltotta 22 étrend-kiegészítő – Lenkei Gábor cégének termékei – forgalmazását. Lenkei a tiltó határozatot nem hajtotta végre, és azóta is forgalmazza – más néven, de változatlan összetétellel – ugyanazokat a készítményeket.

Az OÉTI szakvéleménye szerint ezek a termékek veszélyeztetik a fogyasztók egészségét; ezt a Fővárosi Bíróság most helybenhagyott ítélete is megemlíti:

„...az OÉTI a felperesi termékek fogyasztók egészségét veszélyeztető hatását a szakértői csoportok által kialakított legfelső tolerálható biztonsági szintre (UL = Upper Level) alapozta. Eszerint meghatározható az a maximális vitamin-, illetve ásványanyag-mennyiség, amely hosszú távon, rendszeres fogyasztás mellett sem okoz egészségkárosodást. Az étrend-kiegészítők napi adagjában ezt a biztonságos legfelső szintet kell figyelembe venni...”

A bíróság azt is megindokolta, miért nem forgalmazhatóak ezek a termékek étrend-kiegészítőként:

„A Fővárosi Bíróság álláspontja szerint a felperesi készítmények magas hatóanyag-tartalma már betegségek megelőzését célozza, az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről szóló 1998. évi XXV. törvény szerint azonban az ilyen készítmények már gyógyszernek minősülnek, így forgalomba hozatalukat is gyógyszerként kell engedélyeztetni.

A Fővárosi Bíróság utalt arra, hogy a felperesi termékek az egyes fogyasztókra eltérően hatnak, és miután bizonyos nyomelemek, ásványi sók és vitaminok nem ürülnek ki a szervezetből, azt károsítják, amelyről a vásárlók nem feltétlenül szereznek tudomást, ha a termékek orvosi ellenőrzés nélkül mindenki számára hozzáférhetők.”

A tévés beszélgetés két résztvevője sajátos módon elbeszélt egymás mellett: míg Lenkei Gábor azt ismételgette, hogy a bírósági ítélet alaptalan, mert a vitaminokra nincs meghatározva legfelső biztonságos szint, ezzel szemben Falus Ferenc csaknem végig azt hangoztatta: jogerős bírósági ítélet van, amit végre kell hajtani. Csak a beszélgetés vége felé idézett egy 2007-ben, a JAMA folyóiratban megjelent (sokak által vitatott) összefoglaló tanulmányt, amely több mint 200 ezer emberen végzett, 68 klinikai teszt (385 korábbi publikáció) eredményeinek összegzése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a béta-karotin, az A-vitamin, valamint az E-vitamin szedése megnövelheti a halál kockázatát, és a többi vitaminnak sincs jótékony hatása a mortalitásra.

Lenkei Gábor egy nagy paksamétát hozott magával, amely elmondása szerint az Európai Unió tudományos bizottsága által meghatározott, legfelső tolerálható biztonságos szinteket tartalmazza a vitaminokra vonatkozóan. Elmondása szerint ilyen szintek tulajdonképpen nincsenek is (a beszélgetés alatt 12-szer hangzott el szájából a „nincs korlátozás” kifejezés), illetőleg a műsor vége felé – önmagának némileg ellentmondva – azt állította, hogy az ő készítményeiben lévő vitaminok mennyisége messze alatta van ezeknek a határértékeknek.

Miről is van szó, és mi az igazság?

Tolerálható felső beviteli szint

A tolerálható felső beviteli szint (Tolerable Upper Intake Level) egy farmakológiai, ill. toxikológiai szakkifejezés, amely valamely anyagnak azt a legmagasabb napi mennyiségét jelenti, amelyet a népesség túlnyomó része még biztonságosan, hosszú távon, rendszeresen bevihet szervezetébe anélkül, hogy káros mellékhatások jelentkezésével komolyan számolnia kellene. Ez a felső beviteli szint általánosságban a népesség egészére vonatkozik, de bizonyos anyagok esetében elkülöníthetőek olyan csoportok, amelyek tagjainál valamilyen speciális ok miatt, pl. valamely betegségre való genetikai hajlam miatt fokozott a károsodás veszélye – rájuk alacsonyabb maximális beviteli szint vonatkozik.

A tolerálható felső beviteli szint, vagy röviden UL, meghatározása bonyolult feladat, és csak akkor lehetséges, ha megfelelő számú és megbízhatóságú kísérleti adat, teszteredmény áll rendelkezésre. Az UL meghatározásához a kiindulópont az a legmagasabb beviteli szint, amelynél a vizsgálatok még nem észleltek káros hatást (No Observed Adverse Effect Level, azaz NOAEL), vagy az a legalacsonyabb szint, amelynél már káros hatást észleltek (Lowest Observed Adverse Effect Level, azaz LOAEL). Természetesen ezeket a szinteket nem lehet teljes bizonyossággal meghatározni, hiszen csak véges számú vizsgálati adat áll rendelkezésre, és azok is változó megbízhatóságúak. Ezért az UL meghatározásához egy bizonytalansági faktort (Uncertainty Factor, azaz UF) is figyelembe kell venni, ami annál magasabb, minél kevesebb adat alapján határozták meg a NOAEL-t vagy a LOAEL-t, illetve minél rosszabb minőségűek a rendelkezésre álló vizsgálatok. Az UL értékét úgy kapjuk, hogy a NOAEL-t, vagy ha az nincs, akkor a LOAEL-t elosztjuk a bizonytalansági faktorral:

UL = NOAEL / UF, vagy UL = LOAEL / UF

A Lenkei Gábor által bemutatott paksaméta minden bizonnyal az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) két tudományos bizottsága által összeállított, Tolerable Upper Intake Levels for Vitamins and Minerals (Tolerálható felső beviteli szintek vitaminokra és ásványi anyagokra) című, 482 oldalas dokumentum volt. Ebben nagyon részletes és alapos leírás található arról, milyen adatok alapján és milyen módon határozták meg a különféle anyagokra (15 vitaminra és 20 ásványi anyagra) az UL értékeket. Aki beleolvas, láthatja, hogy igen alapos, körültekintő, komoly munka.

Érdemes észben tartani, hogy az UL értékek nem azonosak a sokkal ismertebb ajánlott napi mennyiségekkel (Recommended Daily Allowance, RDA). Az ajánlott napi mennyiségek jóval alacsonyabbak. Az UL értékek azokat a mennyiségeket jelölik, amelyek bevitele nem szükséges, nem is ajánlott, de valószínűleg még nem lesz baj abból, ha ennyit fogyaszt valaki.

Lenkei készítményei és a felső beviteli szintek

Lenkei Gábornak abban igaza van, hogy az említett bizottságok nem határozták meg mindegyik vitaminra, ill. ásványi anyagra a tolerálható felső beviteli szintet. De azért az említett dokumentumban szereplő 15 vitamin közül 7-re, és a 20 ásványi anyag közül 9-re mégiscsak meghatározták. Így nincs semmi akadálya annak, hogy megnézzük, megfelel-e a valóságnak Lenkei állítása, miszerint az ő készítményei jóval kevesebb vitamint tartalmaznak a tolerálható felső szintnél. Az alábbi táblázat a tiltás ellenére jelenleg forgalmazott „Dr. Lenkei ÉLETERŐ vitamincsomag” ALAP, KÖZEPES, ill. ERŐS kiszerelésének összetételét mutatja (Lenkei honlapjáról véve). A második oszlopban az EFSA tudományos bizottságai által meghatározott felső beviteli szinteket is feltüntettük (ezeket sajnos csak fáradságos munkával lehet az említett 482 oldalas dokumentumból kigyűjtögetni):

Anyag
Napi bevitel
tolerálható felső szintje
ALAP csomag KÖZEPES csomag
ERŐS csomag
A-vitamin 3000 mcg RE = 10 000 NE 10 000 NE 10 000 NE 20 000 NE
D-vitamin 50 mcg = 2000 NE 400 NE 400 NE 800 NE
E-vitamin 300 mg = 450 NE 400 NE 800 NE 1200 NE
C-vitamin nem ismert 1000 mg 1500 mg 2500 mg
B1-vitamin nem ismert 300 mg 600 mg 750 mg
B2-vitamin nem ismert 50 mg 100 mg 150 mg
Niacinamid 900 mg 50 mg 100 mg 150 mg
Pantoténsav nem ismert 50 mg 100 mg 150 mg
B6-vitamin 25 mg 50 mg 100 mg 150 mg
B12-vitamin nem ismert 50 mcg 100 mcg 150 mcg
Biotin nem ismert 50 mcg 100 mcg 150 mcg
Folsav 1 mg = 1000 mcg 100 mcg 200 mcg 300 mcg
Kolin ? 50 mg 100 mg 150 mg
Inozitol ? 50 mg 100 mg 150 mg
PABA ? 50 mg 100 mg 150 mg
Kalcium 2500 mg 500 mg 500 mg 1000 mg
Magnézium 250 mg 250 mg 250 mg 500 mg
Vas nem ismert 18 mg 18 mg 36 mg
Cink 25 mg 15 mg 15 mg 30 mg
Mangán nem ismert 4 mg 4 mg 8 mg
Réz 5 mg 2 mg 2 mg 4 mg
Kálium nem ismert 45 mg 45 mg 90 mg
Jód 600 mcg 225 mcg 225 mcg 450 mcg

A táblázatban piros színnel emeltük ki azokat a mennyiségeket, amelyek meghaladják a tolerálható felső beviteli szinteket. Ezek szerint tehát a Lenkei-féle ALAP vitamincsomag B6-vitaminból a tolerálható felső szint kétszeresét, a KÖZEPES csomag annak négyszeresét, az ERŐS csomag pedig hatszorosát tartalmazza. A KÖZEPES csomag ezen felül E-vitaminból a tolerálható felső szint csaknem kétszeresét, az ERŐS csomag pedig több mint két és félszeresét tartalmazza. Az ERŐS csomag ezen A-vitaminból a felső szint kétszeresét, magnéziumból pedig szintén kétszeresét tartalmazza, továbbá cinkből is a felső szintnél kicsivel többet tartalmaz. Lenkei állítása tehát ezen anyagok és készítmények esetében nem felel meg a valóságnak.

Fontos hangsúlyozni, hogy ha egy anyagnál a bizottságok nem határoztak meg tolerálható felső beviteli szintet, az nem okvetlenül jelenti azt, hogy abból akármennyit lehet fogyasztani veszélytelenül. Csupán annyit jelent, hogy nem állt rendelkezésre elegendő adat az UL érték meghatározásához.

Kockázatok és mellékhatások

Miután már tudjuk, hogy egyes Lenkei-készítmények bizonyos anyagokból többet tartalmaznak a tolerálható felső szintnél, érdemes megnézni, milyen kockázatoknak teszi ki magát az, aki ennek ellenére arra adja a fejét, hogy elkezdi szedni ezeket a készítményeket.

A B6-vitamin mindhárom Lenkei-féle vitamincsomagban az UL-t meghaladó mennyiségben van jelen. A B6-vitamin aktív formája számos enzim kofaktora, több élettani funkcióban is fontos szerepe van. Túladagolása elsősorban idegrendszeri károsodásokat és ezzel kapcsolatos tüneteket okoz. Az EFSA-bizottságok értékelése szerint napi 100 mg vagy azt meghaladó mennyiség szedése hosszabb távon már neurológiai tünetekhez vezethet, például a végtagok érzékelési zavara, zsibbadás, stb. 

E-vitaminból a három Lenkei-csomag közül kettőben van a tolerálható szintet meghaladó mennyiség. Az E-vitamin fontos antioxidáns, amely bizonyos szabad gyökök semlegesítésével védi a sejtmembránokat az oxidációtól. Túladagolásával kapcsolatban a fő aggály a véralvadási zavarok keletkezése, különösen olyan személyeknél, akiknek K-vitamin hiányuk van (a Lenkei-csomagok nem tartalmaznak K-vitamint).

A-vitaminból a három Lenkei-féle csomag közül kettőben éppen a tolerálható felső szinttel megegyező mennyiség van, a harmadikban pedig annak duplája. Az A-vitaminnak szerepe van többek között a látásban, a gének expressziójában és a bőr egészséges állapotának fenntartásában. Túladagolásának káros volta régóta ismert: Xavier Mertz sarkkutató 1913-ban A-vitamin okozta hipervitaminózisban halt meg, miután szánhúzó kutyák igen magas A-vitamin tartalmú máját elfogyasztotta. Az A-vitamin túladagolásának következményei többek között: májkárosodás, hajhullás, bőrhámlás, a bőr elszíneződése, a csontsűrűség csökkenése. A legsúlyosabb következményekkel a szülőképes korú nőknek kell számolniuk, ugyanis a túladagolt A-vitamin a magzat fejlődési rendellenességét okozhatja (torzszülöttség).

A Lenkei-féle erős csomag a tolerálható felső szint kétszeresét tartalmazza magnéziumból. A magnézium fontos ásványi anyag, amely számos enzim működéséhez szükséges. Túlagadolása enyhe hasmenést okoz, súlyosabb hatás (alacsony vérnyomás, izomgyengeség) csak az UL-t tízszeresen meghaladó adagoknál jelentkezik.

A cink szintén számos enzim és egyéb fehérje fontos alkotórésze, de az egyedfejlődésben és az idegrendszer funkciójában is szerepe van. A Lenkei-féle ERŐS csomag egy picivel több cinket tartalmaz a tolerálható felső szintnél. A cink túladagolásának különféle káros hatásai vannak, elsősorban amiatt, hogy megnehezíti a réz és a vas felszívódását, ezáltal gátolva a rezet kofaktorként használó enzimek működését, illetve vérszegénységhez, valamint a HDL koleszterin szintjének csökkenéséhez vezethet.

Amikor a több sem árt és amikor a kevesebb is káros

Mint elmondtuk, a tolerálható felső szintek a legtöbb esetben egy bizonytalansági faktort is tartalmaznak. Ez azt jelenti, hogy meghaladásuk nem vezet feltétlenül káros hatáshoz, azonban a kockázat megvan. Bonyolítja a képet, hogy a vitamincsomagban lévő anyagok egymás hatását is befolyásolhatják, felerősíthetik vagy gyengíthetik. Az A-vitamin túladagolásának hatásait például részben enyhíti az E-vitamin. A folsav és a cink egyes kutatások szerint egymás felszívódását rontja; a cink pedig rontja a réz felszívódását. A mindent nagy adagban tartalmazó csomagban lévő anyagok együttes hatását nagyon nehéz előre megjósolni.

Ugyanakkor bizonyos anyagok az UL-nél kisebb mennyiségben is veszélyt jelenthetnek bizonyos emberekre. Tudunk például egy esetről, amelyben a Lenkei-féle ERŐS vitamincsomag egyik fogyasztójánál a Basedow-kór tünetei jelentkeztek. Ez a jód hatása lehet, annak ellenére, hogy a vitamincsomag nem tartalmaz több jódot a tolerálható felső szintnél. Azonban régóta ismert, hogy olyan embereknél, akiknek genetikai eredetű vagy jódhiány miatt kialakult (adott esetben még diagnosztizálatlan) pajzsmirigybetegségük van, a hirtelen megkezdett jódbevitel pajzsmirigytúltengést okozhat (jód-Basedow effektus).

Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

Ebből is látszik, hogy mielőtt valaki elkezdi egy ilyen, nagy mennyiségű tápanyagot tartalmazó vitamincsomag szedését, ajánlatos orvosi vizsgálatot végeztetnie és táplálkozástudományhoz értő orvossal konzultálnia. Azonban egy étrend-kiegészítő esetében senki sem gondol arra, hogy olyan kockázatokkal kellene számolnia, amelyek miatt előzetes orvosi konzultáció szükséges. Éppen ezért igaza lehet az ÁNTSZ-nek és a bíróságnak abban, hogy a Lenkei-féle készítmények nem minősülnek étrend-kiegészítőnek, ezért ilyenként nem forgalmazhatóak.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr57604427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rattacha · http://rattachaiku.blog.hu 2008.08.11. 09:18:58

Uff!

Nem egyszerűbb zöldséggel vagy gyümölcssalátával enni a sülthúst. Márhogy aznap, mikor tejet reggelizünk meg körözöttet? Szerintem igen. A többi meg mehet a lefolyóba. Actimelestől, béresestő, richterestől, tokostól, vonóstól!

Mani 2008.08.11. 09:32:34

A Lenkei filozófia lényege: A csúnya gyógyszermultik csak a pénzed akarják. Ehelyett inkább add _nekem_ a pénzed.

Lau 2008.08.11. 09:39:13

A pasas köthető a szcientológiához, ahol ugye nincs gyógyszer - inkább szedd tele magad vitaminnal.
Hülye veszélyes fasz, komolyan börtönben a helye.

tfec 2008.08.11. 09:41:36

Amerikában hasonló vitamintartalmú készítményeket (bár sokkal-sokkal olcsóbban) simán árulnak. Ott nem tiltották be ezeket. Akkor hogy is van ez? Pedig az FDA elég kemény hatóság.

Bobby Newmark 2008.08.11. 09:41:39

rattacha:
De akkor úgy hogyan lesz klír a bolygó? :P

Bobby Newmark 2008.08.11. 09:47:17

tfec:
Úgy, hogy ámérikában kétféle szer van, az illegális, amiért börtönbe csuknak hátralévő életedre, meg a legális, amiből meg annyit fogyaszthatsz, hogy bele is dögölhetsz.
Amerikában szabadság van, szabad hülyének lenni.

De egyed nyugodtan marékszámra a Lenkei-bogyót, a szcientológiának úgysincs szüksége öreg emberekre.

totó · http://margit 2008.08.11. 09:48:31

Mostmár nem tudom, hogy mit higgyek el. Saját maga érdekében adja el a vitaminokat, vagy tényleg az embereket védené?! Teljesen tanácstalan vagyok, mivel hogy én is vettem a vitaminjait eddig.

Aneninen 2008.08.11. 09:51:00

A probléma ott kezdődik, hogy - ha jól emlékszem - gimnáziumi szinten azt tanítják, hogy túladagolni csak a zsírban oldódó vitaminokat lehet.

ez _Nem_Igaz_ .

_Mindegyik_ vitamint túl lehet adagolni, még a B(akármi) és C vitaminokat is - az előbbi különösen randa dolgokat tud tenni!

Nem kell se "Jó", es "Rossz" tudósnak lenni ahhoz, hogy ezt tudd, már az Interneten is elég szétnézni hozzá. (Persze, nem éppen Lenkei-féle vagy a róla észbe jutó valláshoz tartozó honlapokon...)

hehe 2008.08.11. 09:51:40

idiótabarmok!

miből akartok elég mikrotápanyagot bevinni?

agyonműtrágyázott salátalevélből?

nem feltűnő idióták, hogy ti, "mérgező vitamin nem szedő" agykombájnok folyton orvoshoz jártok és gyógyszerrel tömtek magatokat?

ha káros lenne bármelyik leneki készítmény, nem lennének már tömeges megbetegedések?

igen, barom, inkább szedd tele magad vitaminnal, mert az TÁPANYAG, ne mindenféle mérgező vegyi anyaggal amivel csak a tüneteit nyomod el a tápanyaghiány miatt kialakult betegségednek?

a másik seggnek: melyik a drágább? a vitamin vagy a gyógyszer, aminek te csak az x%-át fizeted meg direktbe idióta, a többit az adódból húzzák be a tb-n keresztül a gyógyszergyárak!

ingyen kéne a vitamitn adni, mert neked fáj egy üzleti vállakozás? a gyógyszergyárak nem fájnak?

gondolkodni kéne seggek, nem rögtön fröcsögni!

tfec 2008.08.11. 09:52:29

Nem a Lenkei-félét szedem, mert nem vagyok milliomos. Sem szcientológus nem vagyok, azt se tudom, mi az. Az Államokból rendelem töredék áron. Mellesleg az egyik legnagyobb ilyen cégtől. Szóval valaki kamuzik, de egyelőre én nem tudom eldönteni, hogy ki.

Radiológus 2008.08.11. 09:53:19

Hajrá ÁNTSZ, hajrá OÉTI, hajrá OGYI.
Ezt a Lenkeit ki kéne toloncolni Szcientológiába és ott akkor nyugodtan csökkentheti a hívők mortalitását.

TLR4 2008.08.11. 09:53:28

Csak egy idézet a táplálékkiegészítőkről: "az Egyesült Államok kormánya 1994-ben kiadta a "Dietary Supplement Health Education Act (DSHEA)" törvényt. Ebben a táplálék-kiegészítőket a következőképp definiálták: olyan termék (a dohányt leszámítva), mely vitamint, ásványi anyagot, növényi részeket vagy aminosavakat tartalmaz, és amelyet az egészséges táplálkozás kiegészítésére használnak. A törvény megköveteli, hogy az adott táplálék-kiegészítő címkéjén ennek ténye fel legyen tüntetve. A címkének szerepelnie kell, hogy a táplálék-kiegészítőt az amerikai Élelmiszer és Gyógyszer Ellenőrzési Hivatal (FDA) nem vizsgálta. Fel kell továbbá sorolni minden egyes összetevő nevét, mennyiségét és össztömegét, valamint azonosítani azokat a növényi részeket, melyekből az egyes összetevők származnak. Az alternatív gyógyászatban használatos táplálék-kiegészítők többségét növényekből nyerik; néhányat pedig állatokból. Mivel ezek természetes anyagok, az emberek egy része azt gondolja, hogy használatuk is biztonságos. Csak azért, mert természetes, egy vegyület nem feltétlenül biztonságos is. Például számos erős méreg, pl. a bürök, növényi, míg a kígyómérgek, állati eredetű. Azonkívül szinte minden, a szervezetre ható anyagnak - akár táplálék-kiegészítő, akár az FDA ((Egyesült Államok)), Lásd még hazánkban az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) által jóváhagyott gyógyszer - vannak kívánt és nemkívánatos hatásai.

Biztonságosság és hatékonyság:Mivel a táplálék-kiegészítőket nem ellenőrzik olyan szigorúan, mint amilyet az FDA a gyógyszerektől megkíván, a gyártókkal szemben nem követelmény a biztonságosság és a hatékonyság bizonyítása (bár ezeknél a termékeknél is követelmény, hogy az alkalmazási tapasztalatok alapján biztonságosak legyenek). Ennek következtében csak kevés kiegészítő biztonságosságát és hatékonyságát vizsgálják meg szigorú feltételek szerint (bár néhányukról ez valóban igazolódott). Továbbá mivel a humán vizsgálatok iránti igény csak mostanában merült fel, a meglévő információ nagy részét szisztematikusan és tudományosan még nem gyűjtötték össze, így értékelésük nehéz. Ezzel szemben mind a vényköteles, mind a vény nélkül kapható gyógyszereket a kutatók széles körben és szisztematikusan tanulmányozták, az eredményeket pedig az FDA Lásd még a biztonságosság és hatékonyság szempontjából áttekintette. Ezekben a viszgálatokban állatokon figyelték meg a daganatok és a szervkárosodások kifejlődését, és embereken vizsgálták, van-e bármilyen toxicitása egy adott szernek.

A táplálék-kiegészítők hatékonyságát alátámasztani hivatott bizonyítékok mennyisége és minősége igen változatos képet mutat. Néhány táplálék-kiegészítő esetében a bizonyítékok meggyőzőek. A legtöbbnél azonban az elvégzett tudományos kutatásokat nem elég jól tervezettek ahhoz, hogy a kívánt információval szolgáljanak. Néhány esetben a hatékonyságot mindössze egyes emberek beszámolója vagy állatkísérletek bizonyítják." www.drinfo.eszcsm.hu/drinfo/pid/0/betegsegKonyvProperties/oid/0/KonyvReszegyseg.4_319;jsessionid=303046A0E49DA2B06D433EC90C03B525

rattacha · http://rattachaiku.blog.hu 2008.08.11. 09:56:43

Bobby! Ott pont. Amúgy is ráférne már valami vakcina a bolygóra. Néhány száz éve elkapta a Homo Debilis nevű vírust. És terjed a rohadék!

hehe 2008.08.11. 09:57:08

ja, csak a toxicitást nem a kiskegyedben meg a blikkben kéne megnézni.

hanem esetleg valami komolyabb könyvben.

dr. michael colgan: optimum sports nutition - ebben nézd meg, mennyire káros a lenkei vitamin!

érdekes, a dohánygyárak ellen nincs ilyen nagy fröcsögés, a drogozás is elfogadott - van az indexen legalább kétféle blogja a füves köcsögknek -, de egy vitamin és ásványi anyagot promotáló és gyártó személy az nyilván egy aljas szemét aki közellenségnek minősül!

eszeteknél vagytok?

Bobby Baccala 2008.08.11. 09:57:29

mani

ott a pont :)

tfec

nemis olyan rég volt a discoveryn egy műsor, ahol pont egy olyen esetet mutattak be, ahol egy nő abba halt bele, hogy túlszedte ezeket a vitaminokat...

Aneninen 2008.08.11. 09:58:36

Hehe, néha azért gondolkozol is?

Ajánljál már valami jó kis vitamint mondjuk cukorbetegségre, vagy öröklött enzimhiányra, esetleg szövődményes mandulagyulladásra!

Áh, inkább ne, mert még képes leszel...

A túladagolásról meg csak annyit, hogy ha hiszed, ha nem, még a vizet is túl lehet adagolni. Igyál csak meg napi 28 litert belőle (ha bírsz...), aztán nézd meg mi lesz a veséddel meg a keringéseddel...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.08.11. 09:58:55

igazad van rattacha
valóban jobb lenne sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani

de mit látod, a nagytudású, bölcs "szkeptikus" egy előző cikkben már megállapították, hogy Halálos a vegetarianizmus...

valszeg a következő cikk a phcsodáról fog szólni, hogy az mekkora kóklerség, aki eddig jobban érezte magát tőle, az valójában mind betegebb lett, csak úgy tesz, mintha jól lenne, de a bölcs "szkeptikusokat" ők nem verik át

hehe-nek is igaza van néhány dologban...
különösen, amit a gyógyszerekről ír...
de hát melyik "szkeptikus" merné megkérdőjelezni, az aktuális "tudományos" kezeléseket

Bobby Baccala 2008.08.11. 09:59:42

hehe

szerintem Te fröcsögsz

jujumadár 2008.08.11. 10:01:11

hehe: az utolsó mondatod tetszett: de akkor most ki az idiótabarom? (tudod, bagoly, veréb, nagyfejű)

TLR4 2008.08.11. 10:02:47

Olvassátok el ezt is: lightscience.blog.hu/2008/02/17/taplalekkiegeszitok_altudomany_haszonlesok

Egyébként a hosszú távú hatásokat nem fogjuk látni rögtön, márpedig, ha valaki hónapokon-éveken át szed ekkora adag vitamindózisokat, és mindenféle kotyvalékot hát...

HÉV-es 2008.08.11. 10:03:02

hehe: te is hasonló "barom" vagy akkor, mint mi. Én nem szedek Lenkei vitamint, mert elkezdtem, és egyáltalán nem volt jó nekem, meg megtudtam, hogy scientológus, és nem adom nekik a pénzem! Viszont sok gyümölcsöt, zöldséget eszünk, és rengeteg igazi fajta mézet, meg avokádót, stb!! Abban megvan minden amire a szervezetünknek szüksége van. Nem járok orvoshoz, mikor volt pár hónapja az a nyilvános szűréses hétvége, minden eredményem TÖKÉLETES volt! A korom ellenére!

Robzon 2008.08.11. 10:04:12

"az FDA elég kemény hatóság"

hät nem eppen. Sokkal megengedöbbek az europai hatosägoknäl, gondolj csak a hormonkezelt marhahusra, vagy a klormosott csirkere, ami amerikäban normälis, nälunk meg elkepzelhetetlen.

HÉV-es 2008.08.11. 10:05:00

Ja, bocs! C-vitamint szedek napi 1000 mg-t. Szentgyörgyinek még mindig jobban hiszek, ő nem pénzért találta fel!! A Lenki meg csak a pénzszerzésre megy!

hehe 2008.08.11. 10:05:12

NEM TUDSZ elég zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, nem érted?

a vitaminés ásványi anyag tartalmuk a töredéke a környezetszennyezés és a műtrágyázás miatt akár csak az 50 évvel ezelőttinek!

a környezeti ártalmak meg többszörösére nőttek,a szennyezés miatt sokszoros antioxidáns bevitel szükséges pl.

az RDA egy kamu, amivel félbetegen tartanak, egy oylan szint amivel életben maradsz, de egészséges nem leszel!

halottál valaha valakiről aki beteg lett a vitaminoktól? vagy mérgezése lett? nem kiskegyedben olvasott pletykáról beszélek, van olyan ismerősöd?

ja, hogy egy sincs?

és olyan van aki beteg és nem tudja meggyógyítani a nagy orvostudomány a gyógyszereivel?

ja, hogy az összes cukorbeteg?
akiknek inkáébb levagdossák a végtagjait?

kisbuci 2008.08.11. 10:05:17

Nagyon érdekes volt az anyag, és nagyon tanulságos volt a videó. Ez az egész így oktatási anyagként is használható volna. Lehet kellene szervezni egy workshop-ot újságíróknak, ahol pl. ezt meg lehetne beszélni. (Egyszerűen bejátszani a videót, majd csoportosan megbeszélni, mit láttak, hogyan dekódolják, miként adnának erről hírt, mi volt a fontos számukta) Hogyan szemléld, hogyan kezeld, mire figyelj, és a újságíró vagy mit követel (és mit nem) a tiszteséges tájékoztatás etikája.

haha 2008.08.11. 10:11:31

kedves hehe!
azt kérded valakitől "halottál valaha valakiről aki beteg lett a vitaminoktól? "

pedig rajtad is szemmel látható a hatása:
"B6-vitamin"..."Túladagolása elsősorban idegrendszeri károsodásokat és ezzel kapcsolatos tüneteket okoz." ettől vagy aggresszív és ezért foglalkozol a tudatlanokkal. ha egészséges és elégedett lennél, szarnál magasról arra, hogy ki mit mond. aki egészséges, azt nem frusztrálja semmi, békésen szopogatja a vitaminjait és csöndben van.

hehe 2008.08.11. 10:11:32

"A túladagolásról meg csak annyit, hogy ha hiszed, ha nem, még a vizet is túl lehet adagolni. Igyál csak meg napi 28 litert belőle (ha bírsz...), aztán nézd meg mi lesz a veséddel meg a keringéseddel..."

na ennyi eszetek van kb.!

vitamint se fogsz toxikus menyiségen szedni megadtól, ki az aki 10 napi adagot vesz be egyszerre?

ennyiből az aszpiritn is tiltsák be mert megeszel 62 levéllel és mérgezó.

meg a kilós kenyeret mert megeszel 32 kilót és meghalsz!

miért innék meg 28 liter vizet, agykombájn?

az a kurva jó az egészben hogy ti rögtön táplálkozási szakértők vagytok, mondom már valaki egy toxicitási mértéket bámelyik vitaminra, összehasonlitva a lenkei készítménykekel!

az a lényeg hogy amit az rtl lub mond, az úgy is van!

dohányzásból mennyi a toxikus, hány szál cigi? az miért nincs betiltva? kinek az érdeke hogy kapható?

és a bónusz: vajon mit kapnak infúzióban a nagyon legyengült betegek?

jujumadár 2008.08.11. 10:13:01

hehe: ha pl. rákos leszel, nehogy orvoshoz menj, gaz sarlatán mind! ja, ne haragudj, elfelejtettem, te nem leszel beteg, soha - rö-hehe-jes vagy

tompus 2008.08.11. 10:14:16

hehe!

Te egy hatalmas barom vagy!
Lenkei a te fajtádra építi a bizniszét, mert ti bekajáljátok szó szerint a f@szságait!
Egyetlen Lenkei állítást sem tudsz alátámasztani tudományos cikkel.

ex-Zep 2008.08.11. 10:15:39

MÉghogy az egészség nem üzlet.
A post is azt mutatja, hogy de még mekkora. Itt is üzleti érdekek állnak a háttérben, ugyanúgy mint az életmódrendszerek háborújában (norbi vs. b.alexandra).
A sok szakérető meg pro és kontra olyan, mint Arany Jánosnál: „jobb felől üt, nekem fütyül, bal felől üt, nekem fütyül".
Szóval: money talks.

jujumadár 2008.08.11. 10:16:35

gyanús vagy nekem, hehe: nem Lenkei vagy te?

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2008.08.11. 10:16:45

én meg semmilyen vitaminkészítményt nem szedek mert mindkét felet az érdek mozgatja, hogy elszedje a pénzt helyette megpróbálok egészségesen étkezni a pénzem meg annak adom akinek szeretném...

hehe 2008.08.11. 10:18:07

"kedves hehe!
azt kérded valakitől "halottál valaha valakiről aki beteg lett a vitaminoktól? "

pedig rajtad is szemmel látható a hatása:
"B6-vitamin"..."Túladagolása elsősorban idegrendszeri károsodásokat és ezzel kapcsolatos tüneteket okoz." e"

nem kell a melléduma gyökér. azt kérdeztem TUDSZ-e valakit, akinek okozott bármilyen vitamin készítmény mérgezést. nem arizsa kell, amit mondtak a tévében. a tények kellenek.

"the third nutrinet to receive a media trashing for purpoted toxicity is vitamin b6. take in large amounts (500mg to 5g) for months or years , vitamin b6 does severe nerve damage) "

az enyémben 100mg van és nem nagyon szoktam napi 5 csomagot használni.

ezek a tények szemben azzal amikor seggek butaságokat beszélnek!

frusztrált? lehetnék frusztrált belegondolva abba hogy miylen mértékű sötétség vesz körül és hogy ilyen mebereknek egyáltalán személyi igazolványt adnak, ennyi ésszel. nem csoda hogy itt tartunk!

köszönjük hehe 2008.08.11. 10:20:46

hát, hehe ha eddig gondolkodtam is volna azon hogy egyek e lenkeivitamint, akkor most meggyőztél róla, hogy ne

hehe 2008.08.11. 10:22:20

szerencsétlenek!

INGYEN kéne adni?

máltai szeretszolgálat?

miért a lenkeinek nem kell megélni?

biznisz?

ÉÉÉS??

a mcdonaldsz nem biznisz?

amikor megveszed a kilókenyeredet az nem biznisz?

amikor tankolsz az nem biznisz?

amikor gyógszert veszel az nem biznisz? (az még mekkora biznisz, el se tudod képzelni!)

fáj az nektek hogy valaki pénzt keres? ki a frusztrált?

nem kéne felfogni, hogy MINDENKI pénzért dolgozik, még ti is?

ti nem vagytok köcsögök, hogy pénzért dolgoztok? akinek közületze vállakozása van az nem egy szemét, mert lehúzza a partnereit?

anyám borogass a sötét kurvaistenit! _DDDDD

nem én vagyok a lenkei, egyszer találkoztam vele. még csak nem is az ő vitaminját használom. na most mi lesz?

jujumadár 2008.08.11. 10:22:22

szerintem hehe tudatosan provokál, csak hogy pörögjön a kommentelés - ez sokkal valószínűbb, mint hogy létezzen akkora barom, aki így gondolkozik

de így már jó poén, megkedveltelek, hehe! hihi!

BJ 2008.08.11. 10:23:56

Az adott témában bármelyik lehetőséget el tudom képzelni:
1. Tényleg káros a túlzásba vitt vitaminbevitel, mint ahogyan sok minden más is, ami kisebb mennyiségben egészséges.
2. Nem károsak az említett adagok, csak el akarják kapálni a lenkeit.
Ezen sem lepődnék meg.

Azt viszont tudom, hogy attól, hogy vki állít vmit saját magáról és a termékéről, az nem jelent semmit. Mellesleg kurva unszimpatikus ez az "énvagyokazegyetlenbecsületesorvos".

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.08.11. 10:24:19

Megkérnék mindenkit, hogy egy kicsit visszafogottabban!

Lehetőleg érvek-ellenérvek szintjén maradjunk. Felesleges a személyeskedés és a vulgáris hangnem!

"azta" 2008.08.11. 10:25:25

:)
hehe - úgyis mint idióta barom!
közel 40 vagyok, nem szedek sem gyógyszert, sem vitaminokat. ellenben nem is kezdek el észt osztani. de! ha te akarod szedni és tisztában vagy a káros hatásaival, hát a te dolgod. de hogy a mellékhatásokat elhallgatod, csak hogy pénzt keress vele - háááát... nem azzal van a baj, hogy te belepusztulsz, hanem azzal, hogy mások is, akik elhiszik, hogy ez jó!

Blogger Géza 2008.08.11. 10:26:34

Na most hehe vagy hülye, vagy szcientológus, de leginkább mindkettő.

Aneninen 2008.08.11. 10:26:39

Hehe:
"ennyiből az aszpiritn is tiltsák be mert megeszel 62 levéllel és mérgezó.

meg a kilós kenyeret mert megeszel 32 kilót és meghalsz!

miért innék meg 28 liter vizet, agykombájn?"

Csak gondolatkísérlet szintjén:

Ha kitalálnék egy diétát, ami arra épül, hogy napi 28 liter vizet meg kell inni hozzá, szerinted nem röhögne körbe mindenki? (Mellesleg jogosan...)

Egyébként ügyesen tereled a témát, teszem azt, senki sem vitatta, hogy a dohányzás káros! (Ezt néhány rendkívül buta ember kivételével mindenki tudja, még a dohányosok is!)

Túladagolás?

Na kapaszkodj meg!

Igyál meg olyan 9-et a Szárnyakat Adó energiaitalból, és utána másnap szaglászd meg magad! Elárulom, bűzleni fogsz (asszem a B3-tól, de ebben nem vagyok biztos.) Kb. másfél napig nem alszol, de amint abbahagyod az ivását, jó pár napot elpasszolhatsz.

Ne gyere a koffein-tartalommal, volt, hogy sokkal több kávétól semmi bajom se lett, sokkal hosszabb időn át sem.

Viszont, nézd át, mit tesznek abba a cuccba, és vesd össze a Lenkei-készítmények INCI-listájával! (Egyáltalán van azoknak a dobozon olyanja?)

Tessék, itt a személyes tapasztalat, hogy a túl nagy B-vitamin dózis igenis károkat okoz!
(És akkor még a látásromlást nem is említettem.)

István 2008.08.11. 10:28:12

Az EU által meghatározott C vitamin RDA nagyjából annyira elég, hogy ne kapjál skorbutot.
Szerintetek a gyógyszerszedésnek nincsenek mellékhatásai? Nem akarom védeni a Lenkeit, főleg mert utálom a scientológusokat. De az ziher, hogy a zöldségből - gyümölcsből annyi vitamint nyer a szervezetünk, ami egy egérnek sem elég. A gyógyszergyártól által propagált multivitaminok pedig a legnagyobb baromságok. Javítsatok ki, ha tévedek, de úgy tudom, hogy bizonyos vitaminokat nem lehet egyszerre szedni, mert kvázi kioltják egymást.

Brad Pitti 2008.08.11. 10:28:45

Én próbáltam a kezdő-csomagot. (kb két hónapig) Nem napi rendszerességgel, de úgy 2-3 naponta bedobtam egy csomagot. Részemről javult a közérzetem, és érdekes módom egy fél dioptriát a látásom is. Egyébként emberek paradicsomot kell enni, becs'szó. Többet ér mint akármi. Napussz.

roliboy 2008.08.11. 10:29:19

sztem mindenki azt zabál amit akar, az én szervezetemet sokszor húzták ki a betegségből ezek a vitamin csomagok, és a parlagfű allergiám is elmúlt..... szóval én szedem, mindenki más meg azt csinál amit akar...... akár fel is fordulhat..... idióták.....

hehe 2008.08.11. 10:29:27

nem baj ha nem eszel lenkei vitamint kis barátom. mondhatnám azt is hogy a természetes kiválasztódás része vagy, a butságoddal választod ki magad. nem baj ám ha kevesebb hülye van, én nem megváltni akarlak titeket, leszarom hogy egészségesek vagytok-e.

mikor jön már valaki hogy "éne beteg lette a megadózis vitamintól, igaza van az oétinek!"?

roliboy 2008.08.11. 10:31:51

hehe ez jó, hehe :)

fabianj01 2008.08.11. 10:32:22

Érdekes volt olvasni az eltérő véleményeket! Ez a természetes, hogy NEM vagyunk egyformák, de lehet kulturáltan vitatkozni és nem rögtön "leidiótabaromozni" a másikat csak mert másképp gondolkodik. Sajnos ezért tart itt az ország mert a NAGY politikusaink is hehe módra gondolkodnak! Mi lenne, ha egyszer csak egy percre is elgondolkodnánk a másik gondolatain!!! (Csoda?)

egyvoltszcis 2008.08.11. 10:32:42

Nem veszitek észre, hogy a hehe félék egyszerű gondolkodású szcientológus droidok, akik csak provokálnak titeket. Legjobb védekezés a támadás ez a filozófiájuk! Nem kell velük foglalkozni, és megüti a guta őket.

István 2008.08.11. 10:32:42

Igyál meg olyan 9-et a Szárnyakat Adó energiaitalból, és utána másnap szaglászd meg magad! Elárulom, bűzleni fogsz (asszem a B3-tól, de ebben nem vagyok biztos.) --- na, attól biztos nem. A B3 vitamint, vagyis Niacint méregtelenítésre szokták használni. Én abból kúraszerűen napi 100 mg-ot szoktam szedni. Aludni nem szoktam tőle, inkább bőrpír és viszketés jelentkezik, ami a méregtelenítés jele.

Aneninen 2008.08.11. 10:33:43

István:
"Szerintetek a gyógyszerszedésnek nincsenek mellékhatásai? Nem akarom védeni a Lenkeit, főleg mert utálom a scientológusokat."

Dehogy nincsenek, de most nem is ez a kérdés. Egyébként egy gyógyszer bevezetését igen hosszú és irgalmatlan procedúra előzi meg, pontosan az összes lehetséges mellékhatás megismerése végett.
Voltam egyszer tesztcsoportban és néhány hónap után hallucinációim lettek. Ennek ellenére nem jelentem ki, hogy minden gyógyszer rossz. Annál a szernél én voltam a statisztika, így jártam.

"De az ziher, hogy a zöldségből - gyümölcsből annyi vitamint nyer a szervezetünk, ami egy egérnek sem elég. "

Nem igaz.
Ha figyelsz rá, milyen formában fogyasztod, igenis hogy jelentős vitamintartalom marad bennük.
(Plusz, ne tegyünk már úgy, mintha _csak_ zöldségből lehetne vitamint nyerni! Például a hal az egyik legjobb vitaminforrás.)


"A gyógyszergyártól által propagált multivitaminok pedig a legnagyobb baromságok."

Részben igaz.
Azoknak "ideális", akiknek esélyük sincs a normális táplálkozásra, mert olyan az életvitelük. Ettől még nem lesznek egészségesek, de a multivitamin még mindig kevésbé rossz, mint a vitaminok teljes hiánya.


"Javítsatok ki, ha tévedek, de úgy tudom, hogy bizonyos vitaminokat nem lehet egyszerre szedni, mert kvázi kioltják egymást."

Még semmi ilyesmiről nem hallottam, és amit tudok a vitaminokról és a biokémiáról, nem érzem lehetségesnek. Igaz, tévedhetek.

Aneninen 2008.08.11. 10:36:09

"A B3 vitamint, vagyis Niacint méregtelenítésre szokták használni. Én abból kúraszerűen napi 100 mg-ot szoktam szedni. Aludni nem szoktam tőle, inkább bőrpír és viszketés jelentkezik, ami a méregtelenítés jele."

Akkor nem attól, hanem valami mástól, van abban minden szutyok. (Azt mégis iszom, tudom, én vagyok a hülye.)
Tévedtem, van ilyen.
Ja tényleg, a viszketést meg az elszíneződést kihagytam...

Krisztike 2008.08.11. 10:36:11

A mi gyerekorvosunk pl. megtiltotta a vitaminok szedését. Csak betegség után, robolálásként szedhető. Gyereknek adni vitaminkészítményt nem túl jó, ugyanis ha hozzászokik a szervezet, nem tudja majd kiválasztani a zöldségekből-gyümölcsökből.

csakk 2008.08.11. 10:37:00

Miért van olyan érzésem hogy hehe érdekelt a Lenkei bizniszben? Talán maga Lenkei? Nem csodálnám a stílusából.
Szerintem a féligazságokat messiásként közlő szektások tán még veszélyesebbek, mint a multik.
A vitamin túladagolás számos esetét írja le az orvosi szakirodalom, többek között a JAMA cikkben. De akár kiindulhatunk abból a tapasztalati tényből, hogy bárminek a mértéktelen fogyasztása komoly problémát eredményezhet. Ennek ellenkezőjét pedig klinikai vizsgálatban lehetne bizonyítani, de ilyenről meggyőző bizonyítékot nem ismerünk.
Persze hehe biztosan jobban tudja

ment_a_lista 2008.08.11. 10:37:34

A xenubiológia első alapelve: tömjed magad vitaminnal :×)

BJ 2008.08.11. 10:38:27

István 2008.08.11. 10:32:42

A bőrpír nem a méregtelenítés jele, hanem a túlzott niacin (B3) bevitel hatása.

István 2008.08.11. 10:39:28

Egyébként miért hökken meg mindenki a Lenkei 1000 mg-os C vitaminján? Bármelyik patikában lehet 500 és 1000 mg-os C vitamin rágótablettát kapni. És nincs ráírva, hogy napi fogyasztásra nem ajánlott, és az sem, hogy csak C vitamin hiány kezelésére alkalmas. Bárki hozzájuthat ekkora mennyiséghez, akkor most a patikák polcairól is leszedik a C vitaminokat?

Krisztike 2008.08.11. 10:39:44

Ja igen, pl. a vasat nem lehet szedni fertőzések esetén.

István 2008.08.11. 10:40:24

"A bőrpír nem a méregtelenítés jele, hanem a túlzott niacin (B3) bevitel hatása." ami kb. 5-10 perc alatt el is múlik

hehe 2008.08.11. 10:41:04

"gyál meg olyan 9-et a Szárnyakat Adó energiaitalból, és utána másnap szaglászd meg magad! Elárulom, bűzleni fogsz (asszem a B3-tól, de ebben nem vagyok biztos.) Kb. másfél napig nem alszol, de amint abbahagyod az ivását, jó pár napot elpasszolhatsz."

bármikor, és semmi bajom nem lesz, úgy alszom mint a bunda.

nem a b3 vitaminnal van bajod valszeg.

évek óta szedek megadózis vitamint, ha nem sejtetted eddig

nagyon beteg vagyok, gondolhatod!

csak gondoltakísérlet szintjén:

ma magyarországon és a világon mindenhol iidóta emberek TÁPANYAGOK toxicitásával fogalkoznak, miközben alultápláltak.

te tisztában vagy a mikro és amkrotápyanag igényeiddel?

az autódba mit raksz? belehugyozol a tankba?

nem hinném!

a testednek miért nem adsz anyi tápanyagot amennyi kell?

mert azt mondta a mami hogy az orvosoknak kell hinni?

akik curkos joghurttal meg zsemlével etetik a cuorbetegeket majd levágják a lábukat?

táplálkozásról fogalmuk sincs?

NE SZEDJETEK vitamint mert negy baj lesz, egézségesek lesztek!

a lenkei scientológus? és? ki nem szarja le?

a gyógszergyárosok most miért nem köcsög zsídók?

Aneninen 2008.08.11. 10:41:10

BJ

...és ráadásul k****ra viszket is az egész!
(Szóval, mégis a B3...?)


Na jó, abbahagytam az OFFolást.

jujumádár 2008.08.11. 10:41:14

A ferjem masfel evig szedte a Lenkei keszitmenyt, eloirasnak megfeleloen. Nagyon szerette volna meg tovabb, sajnos meggatolta ebben a bekovetkezo halala. Mire hazaertem, ott fekudt Istvanom a konyhakovon, sargas balja maga ala torve...

BJ 2008.08.11. 10:43:25

Nem is mondtam, hogy úgy maradsz, csak nem igaz az, hogy a méregtelenítés velejárója.

haha 2008.08.11. 10:44:48

édes hehe!

lehet, hogy sokkal okosabb vagy mindenkinél, azonban ezzel nyitni és harsogva a buták pofájába vágni butaság. hiszen a buták többen vannak és esetleg rosszul esik nekik és esetleg még az értelmes érveidet sem olvassák el. ha ezt nem tudod, akkor viszont nem vagy okosabb senkinél, sőt, a többségnél butább, aki okosnak hiszi magát. azon pedig a vitamin sem segít.

az, hogy ki, mit hisz el, az a saját dolga. az, hogy valaki kijelenti a világ előtt, hogy csakis az ő vitaminjai jók, minden más rossz, az már nem csak a saját dolga. az, hogy valaki gonosznak és pénzéhesnek kiáltja ki a gyógyszergyárakat, majd kvázi erre egy üzleti modellt épít és kurvára meggazdagszik, az pedig képmutatás. igen, akkor is képmutatás, ha te úgy gondolod, neki is meg kéne élnie valamiből. az üzleti modell marketing része volt a botránykönyv az egészségügyről. ez nagy szám, csak éppen a múlt században bejáratott amerikai marketing modellt követi. utáltassunk meg valamit a telített piacon, majd adjunk helyette mást és máris van saját piacunk. és lőn siker. nagyon ügyesen csinálta.

úgy esett, hogy barátnőm is bekajálta a dolgot. és a vitaminokat. és hízott tizenöt kilót két hónap alatt, amikor is fogtam a bogyókat és kibasztam a kukába. a barátnőm nem szed semmilyen gyógyszert, tehát a megnövekedett étvágya egyértelmüen a vitaminoknak köszönhető, ami egyébként teljesen természetes dolog, én is kaptam kiskoromban, mert satnya voltam és nem ettem rendesen. azt mondjuk orvos írta fel és nem lettem tőle kisgömbőc. barátnőm már vissza is fogyott, úgyhogy ha nem fontos, ne fogj a gyalázásába. nekem ennyi személyes kapcsolatom volt a lenkei bt.-vel és nem is vágyom többre.

köszönöm, hogy elmondhattam.

Aneninen 2008.08.11. 10:44:51

Hehe,

na most volt elég.

Egyébként ha érdekel, biokémikusként végeztem, de már nem vagyok a szakmában.
Sajnos megvan az a rossz szokásom, hogy ha hülyeséget látok és azonnal cáfolni tudom, nem hagyom szó nélkül.

Mivel tudom, milyen adatokat és hol keressek, tudnék még mit reagálni, de bocs, nincs időm, mert dolgozni is kell ^_^

Szóval, innentől vegye át más a témát, ha akarja, meg különben sem vagyok szkeptikus.
Hehe, ha úgy jól esik, vedd úgy, hogy győztél.

Algo 2008.08.11. 10:45:53

Hat nem tudom, en szedem az alap csomagot es semmi bajom nincs hacsak annyi hogy nem hogy nem alszok el hazafele a buszon :-).
En aanyit tudnek hozzafuzni a vitahoz hogy mivel nem vagyok sem orvos sem gyogyszeresz se taplalkozasi tudomanyos istenyila igy en kiprobaltam es ez alapjan dontok, nem pedig az RTL Klub hireinek vagy Lenkei honlapjan allitott dolgok miatt.

Ez valahol olyan vita hogy az opel a jobb nem pedig a vw....

De ez csak egy velemeny volt.

krapulax 2008.08.11. 10:46:17

"De az ziher, hogy a zöldségből - gyümölcsből annyi vitamint nyer a szervezetünk, ami egy egérnek sem elég."

En azt nem ertem csak, hogy nem pusztultunk ki Lenkei ur szinrelepese, vagy a mesterseges vitamin keszitmenyek feltalalasa elott.

NGL 2008.08.11. 10:46:48

kedves hehe:

*-os 5öst kapsz a feleltedre, "Dr Lenkei hogyan szedjük el mások pénzét örök egészséget ígérve, táplálék kiegésztőt szedve" :)

Én is olvastam az írást és van benne rengeteg igazság, de ez az írás is a saját termékeinek igazolására született, azt nem tudom mennyi tudományos kísérlet, bizonyíték van arra hogy a zöldség, gyümölcsben mennyivel kevesebb vitamin és ásványianyag, nyomelem van, de én inkább bízok a az "élő" növényekben mint valami mesterségesen előállított szerekben, amiben kitudja mi van miből szintetizálták mert ugyen nem létezik vitamin forrás vagy nyomelem fa amiről csak leszedjük, valmiből nyerik ezeket és biztos vagyok benne hogy nagyrészét nem növényekből, állatokból, mert azt ember nem tudná megfizetni, meg a világ nem tud anniyt termelni!!

Meg írtad hogy a növényekben mennyire lecsökkent a vitamin illetve ásványanyag mennyiség!!! akkor honnan szerzik be??? csak nem valami mesterséges anyag amit a vegyészek dobnak össze!!!
meg ha mégis növényekvől állatokból nyerik a hatóanyagokat akkor biztos vagyok hogy nem fogják vagy nem tudják elválasztani belőle a mérgező anyagokat vegyszereket, műtrágya maradékot...

Én inkább maradok a zöldség gyümölcs fogyasztásnál , akkor leglább tudom mit eszek meg és ismerem a kockázatát

meg a túladagolásokhoz hozzászolva, én még olyat nem láttam hogy valaki gyümölcs vagy zöldség túladagolástól beteg lett volna, mivel az teljesen más hatóanyag mint a szintetikus táplálékkiegészítők :)) gondolkodj egy kicsit mielőtt ennyire arrogábnsan elvakultam írnál ide

hajrá az egészégért táplálék kiegészítőkkel

Rebelde 2008.08.11. 10:47:30

Ha valaki azt hiszi, hogy manapság zöldségből, gyümölcsből elegendő vitaminhoz jut, az finoman szólva naív, szükség van rásegítésre, ezt orvosok is állítják.
Úgy látom, hogy a többségnek Lenkei személyével van baja meg a szcivel, ha nem tetszik, akkor nem kell szedni, vannak más készítmények is, gondolom a nagy ellenzők életükben nem szedtek még nagyobb adagban vitamint.

"azta" 2008.08.11. 10:48:21

"www.emedicine.com/emerg/OPIC638.HTM"

"Pyridoxine - 391 total exposures, 10 major outcomes, and 1 death"
ez a B6-vit.

érdemes végigolvasni.

hehe 2008.08.11. 10:49:01

"A vitamin túladagolás számos esetét írja le az orvosi szakirodalom, többek között a JAMA cikkben. De akár kiindulhatunk abból a tapasztalati tényből, hogy bárminek a mértéktelen fogyasztása komoly problémát eredményezhet. Ennek ellenkezőjét pedig klinikai vizsgálatban lehetne bizonyítani, de ilyenről meggyőző bizonyítékot nem ismerünk."

nem, az ellenkezőjéről nincs bizonyítékunk hanem a túladagolás tényéről. leirom mégegszer: nevezd meg azon ismerőseidet akiknek BÁRMILYEN problémájuk származott a vitaminok szedéséből.

a szakirodalom semmiféle túladagolási dadatot nemt ud mondani azokra a mennyiségekre amelyek kapató készítmények összetételével és menyiségéval kapcsolatolos.
(nem mellékes tény hogy nagyon fontos a vitamin és ásványi anygaok megfelelő aránya készítményekben!)

vajon miért nincs EGYETLEN panasz sem a lenkei vásárlói közül?

miért nincs SEMMIFÉLE bizonyíték hogy a vitamis és ásványi anyag készítmények károsak?

miért csak eltűnő allergiáról, jobb közértetről, javuló telejsítményről szólnak a reakciók?

krisztike, a vassal is okosan kell bánni, van egy mánia a vashiánnyal kapcsolatban, de bizony a túl magas vasbevitel a fertőzések iránti érzékenységet valóban fokozza.

amit ismétlem nem lehet elérni NORMÁLISAn használt készítménnyel!

"Egyébként miért hökken meg mindenki a Lenkei 1000 mg-os C vitaminján? Bármelyik patikában lehet 500 és 1000 mg-os C vitamin rágótablettát kapni. És nincs ráírva, hogy napi fogyasztásra nem ajánlott, és az sem, hogy csak C vitamin hiány kezelésére alkalmas. Bárki hozzájuthat ekkora mennyiséghez, akkor most a patikák polcairól is leszedik a C vitaminokat?"

erről van szó!

a lenkei ott hibázott hogy túl sok boltot nyitott, túlságosan nyomult!

alain 2008.08.11. 10:50:53

függetlenül hehe stílusától, sajnos a nagy többség valóban a BLIKK és az RTL "igazságai" alapján éli beszűkűlt világát. A mai élelmiszerek tápanyagtartalma és tisztasága BRUTÁLISAN rossz...

A családi orvosok egy jelentős része is inkább ad antibiotikumot, minthogy természetesebb gyógymódot javasolna.

A fanatikusoktól valóban mentsen meg minket, de csak azért, mert valaki védelmére kel valakinek, miért kell ennyire lefikázni? (aki elvileg még nem is azt a készítményt használja)

C10H12O6 2008.08.11. 10:51:25

A Lenkei "Túladagolás" vitaminkúra hatásai néhány év múlva jelentkeznek:
Példa:
- májkárosodás
- vesekárosodás (vesekő)
Majd amikor a vesegörcsöd lesz, és nyűszítesz a fájdalomtól, akkor hívd fel Lenkei Doktort és kérdezd meg tőle, hogy ugyan már kispajtás neked nem fáj?
Ő meg azt mondja, hogy Te nem vagy ORG, szóval húzás, és ne rontsd az üzletet.
Lenkei szcientológus és szcies értékesítési módszerekkel dolgozik.
Másrészről észre kell venni azt, hogy amit mond a gyógyszergyártó multikról az nagyrészt igaz:
- profithajhászás
- nem tudod, hogy mit zabálsz
- egyél minél többet a gyógyszereikből
- fizess a gyógyszerért sokat, miközben a licenszdíjak ha nem lennének minden filléres dolog lenne

Babar 2008.08.11. 10:51:36

Az az érdekes, hogy más forgalmazók termékei is ugyanezeket, ugyanebben a mennyiségben tartalmazzák, mégsem tiltják be őket. Pl: a Vitamincentrum által forgalmazott " Jó közérzet vitamin". Nem lehet, hogy csak Lenkei szálka a szemükben?

hehe 2008.08.11. 10:51:58

"Úgy látom, hogy a többségnek Lenkei személyével van baja meg a szcivel, ha nem tetszik, akkor nem kell szedni, vannak más készítmények is, gondolom a nagy ellenzők életükben nem szedtek még nagyobb adagban vitamint"

van remény, egyre többen vannak értlemes mebeek itt azért! énse lenkeit használok!

itt az ELV a lényeg. hogy át akarnak verni minket, és marhára nem a lenkei az aki ezt csinálja!

védőnő: "nem szabad terhesen vitamitn szedni, mert az immunredszernek le kell gyengülnie, különben a test idegen anyagnak érzékeli a babát és kilöki magából"

kanbatu 2008.08.11. 10:53:15

Kb. egy éve olvastam az indexen, hogy amerikai vagy brit tudósok kimutatták, hogy a nagy adag c vitamin nem csak megelőzi a rákot, de bizonyos esetekben gyógyítja is. Aztán azt is hozzátették, hogy nem javasolják ilyen dózisban a fogyasztását, mert hasmenést okoz.

wasabii (törölt) 2008.08.11. 10:53:45

A szcientológia egy faszság, és ami a szcientológiától ered, az definitíve faszság. A Lenkei-féle termékek is faszságok. Nem azért, mert túllép ilyen-olyan határértékeket, amiket amúgy sem lehet megállapítani, hanem azért, mert az összetétel önkényesen, és alaptalanul van megállapítva, nyilvánvaló, ezerszer igazolt összefüggéseket is figyelmen kívül hagyva. Jobb az ilyennel nem kezdeni. A hívő barmok úgyis képesek minden szartól "meggyógyulni", mert a "betegségeik" is nagyrészt pszichés alapon fejlődnek ki. Olyat meg még senki sem látott, hogy valakinek kinőtt volna a levágott lába egy ilyen csodaszertől. Majd akkor papoljanak gyógyszerlobbiról, ha valóban olyasmit tudnak mutatni, ami addig nem volt. Nekünk, normálisaknak amúgy sincs szükségünk ilyen faszságokra. Ha valaki esetleg elpusztul tőlük, legalább a férgese hullik. Modern Tajgetosz. Én azt mondom kell ilyen is.

hehe 2008.08.11. 10:54:01

"A Lenkei "Túladagolás" vitaminkúra hatásai néhány év múlva jelentkeznek:
Példa:
- májkárosodás
- vesekárosodás (vesekő)
Majd amikor a vesegörcsöd lesz, és nyűszítesz a fájdalomtól, akkor hívd fel Lenkei Doktort és kérdezd meg tőle, hogy ugyan már kispajtás neked nem fáj?"

a néhány év már megvan, nyüszíteni meg attól nyüszítek hogy enyire kurva buta vagy!

miért is lenne májkárosodás és vesekő, doktor úr?

István 2008.08.11. 10:55:36

"En azt nem ertem csak, hogy nem pusztultunk ki Lenkei ur szinrelepese, vagy a mesterseges vitamin keszitmenyek feltalalasa elott." --- szerinted az üvegházas téli paradicsomban, és a génmanipulált keményhéjas körtében mennyi vitamin van?

jujumádár 2008.08.11. 10:56:29

hehe, légyszi, egyél jegesmedve májat! úgy szeretném

dia 2008.08.11. 10:58:39

Max a Béres Aktivát választom, abban az ajánlott napi adagból sok vitaminból csak töredéke szerepel. Miért jó ez? Mert normálisan táplálkozom, az étkezéssel igyekszem elsődlegesen megoldani a szükséges ásványi anyag, vitamin...stb. bevitelt. Csak olyan étrendkiegészítőt vagyok hajlandó megvenni, amin OÉTI vagy OGYI szám szerepel, és azokat is csak ritkán. Lehet fújni a zöldségekre, gyümölcsökre, hogy mennyi káros anyag kerül beléjük, de egy pirula mégsem oldja meg a szükséges rostbevitelt...stb. A normális étkezésnek meg az élvezeti értéke is több, mint a piruláknak. Azonkívűl, aki kiad Lenkei vitamjaira, az akár bio zöldségeket és gyümölcsöket is vehetne magának.

Vegetáriánus étrendem mellett, Lenkei féle vitmainok nélkül a betegségek elkerülnek, orvos csak az évenkénti szűrővizsgálatok miatt lát, ahol mindig mindent rendben találnak.

Szerintem teljesen feleslegesen terheli sok ember a szervezetét a nagy dózisú vitaminokkal.

hehe 2008.08.11. 10:59:32

"A szcientológia egy faszság, és ami a szcientológiától ered, az definitíve faszság. A Lenkei-féle termékek is faszságok. Nem azért, mert túllép ilyen-olyan határértékeket, amiket amúgy sem lehet megállapítani, hanem azért, mert az összetétel önkényesen, és alaptalanul van megállapítva, nyilvánvaló, ezerszer igazolt összefüggéseket is figyelmen kívül hagyva"

HAZUDSZ , ez a probléma, csúsztatzs, olyat állítasz ami légbőlkapott faszság. hol is vannak az ezerszer igazolt összefüggések amire hivatkozol?

más: miért lenne definitive faszág valmi,l mert a lenkei scientológus.

a tom cuise attól még szar színész, vagy mielőtt erre ir valaki oksoat mert nem érti a mondat lénygét, nem ért a filmezéshez?

a ssientológusok drogmentes mozgalma hülyeség? mert scientológusok? miközben se a lenkei, se ők egy kurva szót sem szóltak a scientológiáról sosem?

xenu vitamint ajánlott? nem hinném!

amikor tömöd a pofádba a mcdonáldszot, iszod a sört, szívod a cigit, miért nem érdekel a tulajdonosok vallása?

kicsit olyan ám ez, mint a goj motorosok - akikkel egyébiránt egyertétek egykét dlogban - akik nem szeretik a zsidókat de egy zsidó által gyártott és kitalált motoron ülnek!

Utczák Terek Csapata 2008.08.11. 11:00:46

Brad Pitti 2008.08.11. 10:28:45

Részemről javult a közérzetem, és érdekes módom egy fél dioptriát a látásom is.


Na a nap hülyesége!

Két eset lehetséges:
1; Kb negyvenes vagy és eddig rövidlátó voltál. Most elérkezett hozzád a menetrendszerű öregkori túllátás mert ez a természet felülbírálhatattlan törvénye.

2, Nem igaz a történet!

daito 2008.08.11. 11:00:52

Szerintem érdemes visszatérni az eredeti témához, és érdemes több részre bontani.

Az alapvető probléma az, hogy bár adott egy tiltó határozat; a jogszabály olyan lukas ismét, mint az ementáli. Tehát a doktor úrnak elég átnevezni a termékeit, és rögtön wc papír szintjén mozog az ANTSZ, a Legfelsőbb Bíróság papírhalmaza.

Azt is tegyük hozzá, hogy a magyar egészségügyi szerveknek, hatóságoknak 0 tekintélye van. Okolhatjuk a sötétséget, a szcientológiát, csak az "átlagpolgár" nem találkozik a tisztifőorvossal, mikor bemegy egy kórházi wc-be, pedig. Valamint nem találkozik vele akkor, mikor 20-40-60-100 ezer pénzt elkérnek, hogy államilag finanszírozott keretek között megműtsék, szüljön a rokona, stb. Nem tudom érthető-e az okfejtés első része?

Második rész az, hogy adott a bíróság ítélete. Nos, a bíróságok sem bírnak jobb pedigrével az átlagpolgár előtt. Sajna, ez van. Semmi köze az ügyhöz az elmúlt évek bírósági eseteinek, a móri ügy elítéltjeinek, az 1-2 évet kapó milliárdokat elcsaló bankároknak, a választási hercehurcákat, utcai "tiltakozásokat" követő bírósági ítéleteknek, határozatoknak. De mégis, szép lassan a bíróságok hitele is degradálódik. Pedig ez a Legfelsőbb Bíróság, ez más. Vagy nem? Szépen végig kellene vezetni az átlagpolgárnak pár mondatban a folyamatot, amíg a LB elé került az ügy. De erre már nincs idő és erő. Csak így megint az van, hogy az átlagpolgárnak az egész nem mond semmit.

Harmadrészt Lenkei úr.
Vitaminjait fogyasztók jó része olvasta valamilyen formában egyik-másik-mindegyik könyvét. A 3. oldaltól olvasható a HARC, amit a gonosz gyógyszerlobbi folytat az igaz orvosok, vitaminosok ellen. Pont nem fogja a kedves olvasókat, fogyasztókat meghatni az ítélet. Esetleg lefénymásolják az ítéletet, és hozzáfűzik a könyvhöz. :-)

Igen, szcientológus. És keres is ezzel a dologgal. De tegyük még hozzá, hogy 3 tucatnyi másik gyógyszergyár, táplálékkiegészítő-gyártó cég, ilyen-olyan biosp**ma előállító vállalkozás van a piacon.
S van még legalább 3 cég idehaza, akik hasonló "erejű" vitamint forgalmaznak, ti vagytok a szakik, tessék utánanézni.

Azt se feledjük, hogy az egész ám onnantól üzlet, hogy nem Lenkei úr állítja össze a vitaminokat. Ő csak forgalmazza. Nulab Inc.
Kb. még a világ 60 országában kaphatóak a vitaminjaik, csak mindenhol más név, forgalmazó alatt.
Kilőhetitek, attól még a Nulab nem dől össze, majd forgalmazza más. (Ahogy teszi most is...)

S vitamin kérdésről.
Egyrészt, Lenkei "ereje" nem abban van ám, hogy leírja, elmeséli, hogy ma "nem fogyasztunk elég vitamint". Írt róla 2 könyvet. Tudom, szcientológista mocsok, meg PR, stb-stb, de azért elgondolkodtató.

Nincs mögötte tudományos cikkek garmadája, ami igazolná? Óh, ébresztő. Nem a II. belgyógyász klinikának akarja eladni, srácok.
Az utca emberének.
Veszi a fáradtságot, és megkeresi őket, és "tájékoztat". Abba most ne menjünk bele, hogy ebből mi és hogy igaz, mert ez kőkemény viták tárgya.
De csinált könyvet, egységes dizájnú üzleteket, termékeket, hírlevelet, vásárlói kártyát. Megkérdezi a vevőt a tapasztalatokról.
Közgazdaságtan és marketing. Ez a része ennyi.

Meg annyi, hogy profi. Míg a vitaminját fogyasztó embernek az az érzése, hogy az állami szerv akadékoskodó izéhalom.
Ja, apróság, de főbb üzletei 8-ig is nyitva tartanak. Apróság, de...

A vitamin része meg az, hogy az oktatásban még mindig annyi van róla, hogy "vízben és zsírban oldódó"; az orvosok-patikusok meg annyit szövegelnek róla, hogy "szedjél C vitamint", mikor megfáztál.
Erre jönnek emberkék, akik azt mondják, hogy "próbáld ki azt, hogy beveszed a 10x-ét, és nézd meg". S lőn, nem halnak bele. Sőt, kiderül, hogy számos apróságot, kellemetlenséget megoldanak ezek. Ritkább a megfázás, a fejfájás, az ember erősebbnek érzi magát. (Jelentsen ez bármit is.) Jöhettek azzal, hogy majd 10-20-30 év múlva, de az 10-20-30 év múlva lesz.

Káros? Fene tudja. Bár valahol minden az.
De tény, boltban vehetsz cigit, kólát, kávét, alkoholt, E100-E10000-ig hemzsegő dolgok százait, amelyek mind-mind nem gyengén károsak, esetleg már rövid távon is.

S nem kell messzire menni ám mindenféle csilivili táplálékkiegészítőért, vödrös proteinfehérjecarnitinkreatinakármiért. Meg távol-keleti varázscuccokért, ilyen-olyan biocseppért, génkezelt vízért.

Ez a dolog valamiért csak Lenkeiről és vitaminjáról szól, pedig nemcsak arról szól. :-)

dubito ergo sum 2008.08.11. 11:02:00

Hehe - a nicked remélem önreflexió...:)

Az írásbeli megjelenülésedről kb. az jut szembe, mint amit egyes vallásokról vizuálisan érzékelhetek a tv-ben (kontroll és gondolkodás nélküli benyalása és visszaböfögése annak amit inputoltak az agyba, illetve annak maradványába). Tipikus mintapéldány vagy.

Csak a rend kedvéért: kipróbáltam a Lenkeit és más készítményt is, gondom nem volt vele, igaz, mást se nagyon tapasztaltam vele, mint előtte, egészséges táplálkozással és aktív, sportos életmóddal. Azt is megmondom, hogy nem igazán tetszik ez a szcientológiai körítés (a tapasztalatok alapján ez nem sok jót sejtet ugye), de ha jó az anyag, tőlem aztán bármi lehet, a véleményem független ettől.

A gondom: nagyon hangzatos és hihető a könyv (meg a később ráépített üzlet is profi persze), de sok helyen ugyanabba a hibába esik, mnt amit támad: tudománytalan. Laikus vagyok, de számomra az nem meggyőző, hogy leírja, hogy ez meg az a tudományos tétel nem igaz, mert bebizonyították. Forrás, hivatkozás egy csomó helyen sehol. Nincs előttem a könyv, de ha jól emlékszem pl. a zsírban oldódó vitaminok raktározódására írt egy ilyet, hogy jól hangzik, de nem igaz. Hmmmm, elég egyszerűen intézi el ezt a több évtizedes tételt, akár megvezetés, akár nem. Vagy az ilyen hivatkozások, mint: egyszer végeztek egy kísérletet 6 éven át 45ezer férfin, többszörös dozírozással - valaki utánaszámolt vagy csak belegondolt ennek a 6 éves költségére 45 ezer emberre? na, caknem ott tartunk módszerben, mint az ördögi "nagy gyógyszermultik"?

Épp a napokban beszélgettem egy gyermekorvossal és egy biológussal a kérdésről, előbbi friss élményként mesélt egy cudar állapotban lévő kis páciensről, akit az anyja túlnyomott A-vitaminnal, a diagnózisra nem emlékszem, de meg fogom kérdezni. Másik orvos ismerősöm is konkrét példaként hozta praxisából a májkárosodást. Talán ezek nem blikkes példák ugye?

Persze ha megkérdeznék egy alternatív vagy természetgyógyászt, lehet, hogy mondana egy csomó más érvet a fentiek ellen, meg is fogom tenni. Csak pont ez a gondom ezzel a rohadt elüzletiesedett XXI. századdal, hogy minden és annak ellenkezője is igaz lehet, innen pedig már hit kérdése.

Veles id ez a gond, kis hehe, hogy tényként kezeled az összes általad olvasott dolgot (ráadásul mindezt szánalmasan fröcsögős stílusban adod elő), amiben hiszel (hisz nem tudsz más csinálni), de akkor inkább kattanj rá valami releváns vallási oldalra, ott legalább egymást lehet nyalogatni.

Kazán Kovács 2008.08.11. 11:03:23

Szerintem ez a hehe valójában maga Lenkei.

Apó 2008.08.11. 11:03:50

off: miért kell(?) itt is - a téma helyett - olyanokkal foglalkozni, akik önmagukat járatják le. No jó, önmagukat is... Tudjátok, a "stílus ... az ember" On: csak némi kiegészítésként: a Föld mai populációjának többségét - szerencsére - olyan orvoslási metódusok alapján gyógyítják, amelyek ismerik (elismerik) azt a nyugati orvoslás által csak újabban "felfedezett", de nem igazán használt tényt, hogy az embernek nem csak teste van. Ez lehet az oka néhány "csodálatos" gyógyulásnak, akár "vitaminbombáktól" is. V/s: a placebók hatása... Ezért jár tévúton mindenki, aki bármiféle csodabogyótól remél hosszú távra egészséget. Szép napot!

Norbi 2008.08.11. 11:08:00

Én szedtem, bár nem napi rendszerességgel, de úgy 2 naponta kb. Sajnos nekem fájt a szívem tőle úgy 1 hét elteltével. Így abbahagytam a szedését. Nem lett az hogy jobban éreztem magam tőle mint sokan mások (placebo hatás - még az is lehet)

Másrészt az nem szimpi nekem, hogy a pasas szcientológus. A szcientológia az egy nagyon káros vallás, pontosabban üzleti vállalkozás.

afrodite 2008.08.11. 11:45:29

Szerintem az Opel jobb mint a VW!!! :)))

Es ne magyar modra szidjuk a másikat, mert nincs rajta sapka.. Én spec általában a másik tapasztaltára vok kiváncsi, és megosztom az enyémet.

Továbbá nem vagyunk egyformák. (tenksz gád) Eddig akármikor megfáztam, nagydózisban eszem a C vitamint, és másnapra ugy rendbetesz hogy csuda. Lehet valaki meg épp rosszul lesz tőle..

Különben is, kétfajta vélemény van: az enyém és a helytelen...:)

Bütyök 2008.08.11. 11:53:00

Jajj de szépen egymásnak esett a minimum tábor és a maximum tábor.
Na de mi lessz az optimum táborral? Ja, vagy olyan nincs?

totemm 2008.08.11. 11:54:53

az inozit cukoralkohol, ki lehet venni a vitamin táblázatból...

erpier 2008.08.11. 11:55:04

Lenkeit lehet támadni, mert "szcientológus".
A gyógyszerektől meg rengetegen halnak meg. A boltban kapható vitaminok meg semmit nem érnek, kamu átvágás. annyit ér mintha a mobilszámládra adnék 200 Ft-ot.
Én olvastam Lenkeinek a könyvét, szedtem a vitaminjait.
Elolvasod és rájössz, mennyire manipulálják az embereket a gyógyszerekkel. A héjában sincs vitamint. 40 éve még volt vitamin az élelmiszerekben, ma már nincs.
Olvassátok el a könyvet, meglepődtök.

medvedisznóember 2008.08.11. 11:55:26

hehe: Xenu hogy van? Szedi rendesen a vitaminokat?

rattacha · http://rattachaiku.blog.hu 2008.08.11. 11:57:09

wmiki!

A vegetarianizmus vagy mi a szerencsétlenség szerintem sem emberi út. Tolerálom, de engem ne akarjon senki meggyőzni róla. Én tartom magam a fogazatomhoz.

Amúgy az élet szép. Termesszetek saját kaját! ;)

norbert79 2008.08.11. 11:57:38

hehe:
Csúsztatsz, mondatonként írsz, erőszakosan nyomod a véleményed, minden jelét mutatod annak, hogy legalább részt vettél egy un. Kommunikációs tanfolyamon, a szcientológus fajtából.
Te, barátom, szcientológus vagy, csak úgy ordít le rólad. Sőt, meg merném kockáztatni, hogy eleinte valami szélsőséges nézetekkel bíró ember voltál, aki aztán bekajálta a kis Dinamika könyvet.
Legalább ismerd el, s kövesd LRH tanításait, mert sérted a kommunikációs direktívájának egy halom pontját.

Megjegyzem én nem vagyok szcientológus, de elég sok időt eltöltöttem a szekta tanulmányozásával, hogy észrevegyem a szcientológust. A vitaminokról annyit, hogy kedves Lenkei ál-Doktor pedig szépen kajáltatja a jónépet a kedves kis vitaminjaival, mert ugye a szcientológusok felfogása szerint csak azért vagy beteg, mert elhiszed, hogy beteg vagy. Ugye a reaktív elméd tesz csak beteggé, amit pedig le tudsz gyűrni,c sak egyél sok vitamint.
Ma hunyt el Isaac Hayes, aki a magas vérnyomásának a következményei miatt távozott el közülünk. Ő is szedte szépen a vitaminkúrákat szcientológus révén, de hát ugye a vitamin nem oldja meg a magas vérnomyást.
S ő nem csak az első ilyen, Lisa McPherson nevét talán meg sem kell említenem már ezen az oldalon. Aki nem ismeri, keressen rá!

hehe 2008.08.11. 12:02:55

Xenu jól van, tegnap beszéltem vele!
MERT Ő SZEDI A VITAMINOKAT!!!!

HÉV-es 2008.08.11. 12:03:16

Én akkor is inkább a normális étkezésben, életvitelben hiszek, mint a mesterséges vitaminokban. Tudom, hogy a termszetett növényekben már nincs annyi vitamin, viszont ahonnan veszem méreg sem, de azért még mindig jobb, mint mesterséges mű dolgokat tömni magunkba.

norbert79 2008.08.11. 12:03:20

erpier:
Annyit tennék hozzá, hogy részben egyetértek veled, gyógyszeripar elég erős ma Magyarországon, s nem kis érdekek működnek a háttérben. Amiért Lenkeit támadják az nemcsak a 'vallása', hanem a 'vallásának' következményei, annak káros hatása. Nem egy ember halt meg az ő módszereik miatt, s Lenkei is pénzért árulva, csúsztatva, hamis információkkal telitűzdelve, valóságot megmásítva teszi, ráadásul el is ismeri, hogy illegálisan.

HÉV-es 2008.08.11. 12:06:27

norbert79: amikor először találkoztam a Lenkei könyvvével meg a vitaminokkal, én is rögtön azt kérdeztem tőle "ez akkor ugyanolyan üzlet, mint a gyógyszeripar?". Nem is válaszolt rá! Ez mindent elmondott!

tóthlili 2008.08.11. 12:06:41

Nem szedek vitamint, nem szedek gyógyszert. És szeretném megkérdezni Lenkei doktort, hogy mire ajánlja boltjaiban L. Ron Hubbard műveit, mert ott állnak középen a termékei között. Orvos helyett?

nickk 2008.08.11. 12:07:18

Könyörgöm, hagyjátok már abba ezt a szcientológusozást!! Messze nem erről szól a blog, még ha a szcientológusok el is utasítják a gyógyszerrel való önmérgezést!! Lehetne akár leszbikus zsidó néger is, kit érdekel, nem erről beszélgetünk!!! (Csak megjegyzem, hogy számomra is idegen ez a vallás, de most nem ez a téma!!!)
A vitaminokról pedig annyit, hogy sokat javult az életminőségem, amióta az alapcsomagot szedem, még az allergiás tüneteim is csökkentek, elmúlóban vannak. Korábban rendszeresen jártam orvosról orvosra visszatérő problémákkal, de a „nagyokosok” csak a tüneteket kezelték, ami ideig-óráig jelentett megoldást, mindig visszatértek a betegségeim. Ráadásul sokezer forinttal lehúztak antibiotikumokra, amiknek még jobban szenvedtem a káros mellékhatásaitól és gyógyulás sem következett be, csak azt érték el, hogy újra és újra költsek gyógyszerekre! Mert az „orvosok” nem gyógyítanak, csak a tüneteket szüntetik meg ideig-óráig, ezt személyesen tapasztaltam! Nem ítélem el őket, persze, hogy rájuk is szükség van.

Felháborító, hogy el akarják venni tőlem/tőlünk ezt a lehetőséget. Ha én vállalom a felelősséget, a veszélyét annak, hogy „megmérgezem”(ami persze nevetséges) magam vitaminokkal, hadd tegyem! Hány ember gyilkolhatja magát legálisan cigarettával, ami bizonyítottan öl!

Algo 2008.08.11. 12:09:05

Az is elkondolkodtato lehet hogy az RDA az -ha jol tudom- 1968-as.Azota bizony joval rosszabb vilagban elunk, lehet ujra kellene szamolni....

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.08.11. 12:09:36

De kár, hogy nem nefrológusnak mentem, tuti pacientúrám lesz pár év múlva.

HÉV-es 2008.08.11. 12:10:22

erpier: persze hogy manipulálnak, ahogy Lenkei is! Egyik sem jobb, mint a másik, csak a gyógyszereknek több a mellékhatásuk! Én gyógyszert sem szedek! Lenkei vitamint sem, és kösz jól vagyok 50 fölött! Viszont jó olajokat, mézeket használunk, diót, mandulát, egy csomó dolgot, ami jót tesz az egészségemnek, és nem laboratóriumabn állították elő!

NGL 2008.08.11. 12:12:13

Nekem egy kérdésem lenne a Lenkei csoda vitamin hívőkhöz, MIBŐL nyerik a vitmainkat és nyomelemekt??? csak nem szintetizálják őket, mivel állításotok szerint nincs a zöldségkben meg gyümölcsökben belőlük!!!!

Ezek szerint az egész műszar vitamin nem???

Meg az ilyen vitamin készítményekkel nem tudják reprodukálni azt a hatóanyag környezetet meg összetételt amilyen egy növény

persze mindenki azt szed és eszik amit akar


Én is szoktam szedni és szedtem vitmaint (C-t) de csak ha nagyon szükségem van rá

HÉV-es 2008.08.11. 12:12:39

nickk: a scientólógia nem igazi vallás, csak annak nevezi magát! Üzlet! Ami emberek életébe, családok szétszakításába kerül! És mivel itt a Lenkei vitaminokról van szó, és nem általában a vitaminokról, sajnos ide illik!

norbert79 2008.08.11. 12:13:36

nickk: Nem a cigaretta öl, hanem az életvitel. Ott vannak a régi öregek, szalonna, hagyma, reggelente pálinka, s hihetetlen sok pipázás, ami még ugye 'károsabb' elvileg.

Amit az orvosokról írtál, azt részben aláírom, ezért kell megválogatni, hogy kihez mész. Amúgy a vitaminkúrának a hatásait nem most, hanem majd sokkal később fogod érzékelni.

Ott a másik 'csodaszer', az ezüstjodid. Igen, tényleg létezett ez aktív használatban, az 1900-as évek elején, amit aztán leváltott a penicilin. Tényleg baktériumölő hatása van, de van egy kis probléma: ezüst nehézfémként viselkedik, lerakódik a májban, bőr-elszíneződést okoz, s tönkreteszi a májad. (Van legalább egy illető, aki bizonyítottan az ezüst-jodid rendszeres használata miatt hunyt el.)

Lenkeinek 'vallásával' igenis foglalkozni kelkl, sajnos mert lenyeled e vagy sem, de a vallása, a biznisze, a módszerei mind összefügg. Egy kérdésre adj választ nekem: Ha annyira csodaszer, miért egy WISE tagú szcientológus amerikai célggel gyártatja a termékét? Talán mert akkor nem a szcientológia egyháznak folyna be a pénz, s nem lenne jó a statisztika?

Rigor 2008.08.11. 12:20:00

hehe: nem vagy te véletlenül testépítő? Mert mondjuk abban az esetben érthető hogy az átlag ember heti kajálásának megfelelő mennyiégű csirkerizs napi betermelése mellett hely sem marad salátázgatni, meg értelme sincs, viszont annyi kajához, nagyobb testhez (főleg mondjuk ha kox is tuningolja az anyagcserét) valóban több vitamint kell
szedni.

Nyilván a hatóság nem a sportolókra, élsportolókra számolja az átlagot, hanem feketekávét reggeliző chipset vacsorázó átlaghoz aki lelkiismeretfurdalásból meg tömné tele magát vitaminnal, a rendes kajálás helyett.


Vízből meg nem kell 28 liter, elég egy ultramaratont lefutni úgy hogy előtte közben utána csak sima vizet iszol, semmi izotóniás só stb.

És nem arról van szó hogy a vitamint betiltják a cigit meg nem, hanem az hogy a cigire rá van írva hogy halált okoz, káros az egészségre, a megadózis vitaminpakkra meg hogy ettől leszel iszonyat egészséges.

Amúgy meg nem értem mire ez a hiszti, tessék kisebb tablettákba porciózni, és akinek több kell, az több darabot vesz be. Ennyi.

Amúgy tényleg nem lenne hülyeség ha az adagolást - de nem csak ennek az adagolását - testsúly, napi elvégzett munka, a többi kaja mennyisége, összetétele alapján számolnák - de a legegyszerűbb a átlagot alulról kalkulálni, nehogy az 50kg-os lustaság okosan annyit szedjen ami egy 150kg-os dobóatlétának ideális.

De ha pl egy átlagember egy évig (szokásos mozgásszegény életmód mellett) annyi kalóriát tömne magába amennyit egy profi testépítő - valószínűleg komoly problémái lennének az év végére.

Rigor 2008.08.11. 12:21:31

NGL: szerintem ebbe a mesterséges vs természetes irányba felesleges elmenni.


"Régi téveszme, hogy a természetes az hasznos, a mesterséges az meg káros"

szkeptikus.blog.hu/2007/07/12/termeszetes?fullcommentlist

Vale 2008.08.11. 12:21:39

Hehe! egyetértek veled,bár kicsit felcukkoltad magadat:-)! valószínűleg kicsit többet olvastál te is a témáról. A többieknek ajánlom Dr. Michael Colgan Gyógyír az ezredfordulóra c. könyvét. A szerző elismerten a világ egyik legtekintélyesebb táplálkozás kutatója. Azért ezt ajánlom mert laikus átlag embereknek íródott. 1996 ban.. meg fogtok lepődni..Utána beszélgethetünk. Amúgy utálom a scientológiát!

A Galaxis Elnöke 2008.08.11. 12:22:05

Ez a megoldás:
webgyogyito.uw.hu/
:)

jujumádár 2008.08.11. 12:24:27

1976-ban a Sandoz gyogyszergyar megvett egy darab dzsungelt Braziliaban. A szokasos mindenbol kivonunk mindent, valamit majdcsak talalunk, ami aztan valamire jo lesz eljarasba kezdtek. Es tenyleg talaltak valamit. Az ott elo bennszulott torzs altal getebemle-nek hivott noveny paranyi gyumolcse annyi A, B, C, K, E es F vitamint tartalmazott, hogy egy felnottnek eleg naponta egy szemet megennie, hogy fedezze a fenti vitaminok napi ajanlott szintjet (valamennyi D provitamin is van benne), tovabba a tengeri halakera emlekezteto zsirsavai miatt fogyasztasa igen kedvezo a memoriaromlas es a sziv- es errendszei betegsegek kialakulasanak megelozese szempontjabol. Sajnos a getebemle a brazil dzsungelben is csak par negyzetkilometernyi teruleten elt meg (persze az egesz oserdot senki nem vizsgalta meg at). Az ott elo torzs evszazadok ota szent novenykent tisztelte es fogyasztotta. A Sandoz kutatoi a torzs tagjai kozott egyetlen beteget sem talaltak, pedig a szomszedos torzseket a verhastol a kulonfele verzeses lazokig mindenfele betegseg tizedelte. A geremble torzs tagjai meglepoen hosszu eletkort eltek meg, a torzs venei 120-130 evesek voltak - ezt a csontjaik rontgen- es CT-vizsgalataval becsultek meg a kutatok.
Nagyon sok tudomanyos kozlemeny foglalkozott akkoriban a getebemle-vel, Nobel dijas kutatok neveztek olyan csodaszernek, amely az emberiseg szamos bajara lehet megoldas. Aztan 1982-ben a Sandoz kozolte, hogy egy ismeretlen gomba tamadta meg a getebemle-t. 1984-ben betig az utolso getebemle noveny elpusztulasat jelentettek.

Erdekes, hogy abban az idoben Lenkei doktor eppen Braziliaban dolgozott. Es tudjatok, milyen cegnel? A Sandoz-nal.
Valamit csak tudhat a manusz, nem?

Rigor 2008.08.11. 12:24:50

Aki meg komolyan foglalkozik a vitamintémával amúgy sem ilyen megapakkokat fogy legyűrni hanem saját magára kiszámítja hogy miből mennyi. (én pl időszakos felszívódási zavar miatt időnként iszonyat adag kalciumot vagyok kénytelen fogyasztani)

Rigor 2008.08.11. 12:25:30

(meg magnéziumot és káliumot)

Ralome 2008.08.11. 12:26:18

2006. eleje óta szedek vitaminokat, először én is Lenkei-félét (közepes), aztán ugyanakkora mennyiséget máshonnan, olcsóbban összeszedve (legutóbb én is az USA-ból rendeltem, ami szállítás+vám+ÁFA+futár kifizetése után is kimutathatóan megérte). Leginkább abban bíztam, hogy az allergiámat "eltünteti" (virágpor, június környékén jelentkezik kb. egy hónapig).

Az alábbi eredményeket sikerült elérnem:

2006. június: semmi.

Nem hagytam annyiban, mert nagyon idegesített a fuldoklás/tüsszögés/szemkifolyás/szemviszketés, némi utánaolvasás után megtaláltam, hogy a C-vitamin is hasznos allergia ellen. Bár a közepesben is van 1500, ezek szerint nem volt elég. Szereztem Vitaminkirály-féle C-vitamin port (400 GRAMMOS doboz, nagy mennyiség, betegségmegelőző, de még most is kapható :-) ), és naponta olyan 4-5-6 grammot vettem be PLUSZBAN, ezzel szinte teljes tünetmentességet sikerült elérnem.

2007. június: itt egyből a megnövelt C-vitaminnal kezdtem az allergiás időszak elején, tehát olyan eredmény, ami csak az eredeti csomagra vonatkozik, nincsen.

2008. június: a szokásos módon ismét bevettem a nagy adag C-vitamint pluszban, most azonban két nap után erőteljesen megfájdult a hasam. Ebben közrejátszott, hogy a C-vitamin eleve savas, másrészt, hogy este vettem be, harmadrészt, hogy a gyomrom amúgy is érzékeny. Ezzel tehát ideiglenesen le kellett állnom. Ennek ellenére egy nap kb. 8 órát töltöttem a szabadban, melegben, növények közt. Néhány nap múlva az orromon jelentkeztek is az eredeti tünetek, az eredeti mértékben, ezzel szemben a szememmel semmi gond nem volt. Később, mikor beszereztem az érzékeny gyomrúaknak való port (ezt speciel Lenkeitől), a többi tünet "előírásszerűen" megszűnt/nagymértékben mérséklődött.

A teljes kép kedvéért egy korábbi eredménylista, Claritin/Erolin, Zyrtec alkalmazásával:

199X-2005: semmi.

Két megjegyzés:

"csakis az ő vitaminjai jók" - ezt ő szerintem soha nem mondta (bár nem hallottam az összes interjút).

"más forgalmazók termékei is ugyanezeket, ugyanebben a mennyiségben tartalmazzák, mégsem tiltják be őket" - igen.

Zuzo 2008.08.11. 12:27:49

Aktívan sportolok és sok tápkieget használok (nem csak vitaminokat), ugyan nem pont Lenkeit, de a Közepes csomagjának megfelelő összetevőjűt, immár 5 éve. Azóta a megfázásnál komolyabb bajom nem volt, az is 1-2 napig tartott csak. Ezek tényadatok. Igazából mindenkinek szíve joga mit szed, mit nem szed, de az biztos, hogy aki a kajára nem figyel és tömi magába a mekdönci börgert és a napi vitaminját a sültkrumpliból akarja fedezni, annak ártani biztos nem fog. Egyébként a környezetemben rengeteg sportoló van, sokan versenyszerűn csinálják és ALAP mindegyiknél a napi 1-2 vitamin csomag (és nem az RDA szintűek, hozzáteszem). Én azt mondom az idő igazolja majd mindkét tábort... meg a halálozási ráta. ;)

Blogger Géza 2008.08.11. 12:28:58

hehe az előbb még tagadta, hogy Lenkeit szedett, aztán később már :

"hehe 2008.08.11. 10:29:27 nem baj ha nem eszel lenkei vitamint kis barátom. mondhatnám azt is hogy a természetes kiválasztódás része vagy, a butságoddal választod ki magad. "

Ezek szerint hehe lebutázta magát... :)

Majd:

hehe 2008.08.11. 10:54:01 "A Lenkei "Túladagolás" vitaminkúra hatásai néhány év múlva jelentkeznek:
Példa:
- májkárosodás
- vesekárosodás (vesekő)
Majd amikor a vesegörcsöd lesz, és nyűszítesz a fájdalomtól, akkor hívd fel Lenkei Doktort és kérdezd meg tőle, hogy ugyan már kispajtás neked nem fáj?"

a néhány év már megvan, nyüszíteni meg attól nyüszítek hogy enyire kurva buta vagy!"

Hát enyhén szóvla kilóg a lóláb. Hehénél jobb ellenreklám nem kell, mert erre a kuruzslóra most vagy a hülyék kattannak rá, vagy elhülyülnek tőle, lehet választani.

Az ilyen "én szedem a lenkeit, és hú, de jól vagyok"-ra meg azt tudom mondani, hogy én meg nem szedem, én meg még jobban jól vagyok. Sőt, nekem is elmúlt allergiám, én én sem alszom a buszon. Hű! Mindezt úgy, hogy nem finanszírozok egy eszement szektát.

eventus 2008.08.11. 12:30:39

Én végignéztem az videót.. Nem valami szimpatikus ez a Lenkei de nem is ez a lényeg.
11:40 körül a lényeg, hogy miért tiltják be:
Nem bizonyított, hogy egészséges e szedni ilyen sok vitamint, és nem kellene az embereknek árulni, forgalmazni amíg be nem bizonyított hogy káros vagy nem. Ez teljesen jogos és ésszerű...

Béres csepp és kész!:)

Blogger Géza 2008.08.11. 12:31:38

Zuzo: az élsportolók halálozási rátáját én inkább most nem hoztam volna szóba, ez öngól...

shaik 2008.08.11. 12:32:02

figyelj hehe (és ha tud, lenkei atya is):

ennyire azért nem kéne idiótának lenni. élni és élni hagyni. annyit kell belerakni abba a szar bogyóba, amennyit a jogászok megengednek. nevezetesen, hatodjára kell felszeletelni minden bogyót. aztán majd annyit vesz be a kuncsaft, amennyit akar, túladagolni úgyse fogja, nemde?

idióták, ennyi eszük sincs. inkább a balhét csinálják. és még ezek hívják magukat szcientológusnak (ami ugye a science=tudomány szóból ered). inkább balfaszológusok.

Zuzo 2008.08.11. 12:33:50

Blogger Géza: a roid megint más tészta... De örülök hogy remekül lejött a lényeg a mondandómból, szemellenző rulez. :D

HÉV-es 2008.08.11. 12:33:53

Zuzo: én nem eszem semmilyen emelt szintű vitamint a C-n kívül, és még megfázva sem szoktam lenni. Forró - hidegvizes váltott zuhannyal zuhanyzom naponta kétszer már vagy 25 éve! És megfelelően eszem! Lehet, hogy a mai sporthoz kellenek plusz dolgok, de a normál napi élethez nem, csak a megfelelő életvitel.

Zuzo 2008.08.11. 12:37:48

HÉV-es: "És megfelelően eszem!" - na ez a legfontosabb, amit viszont manapság az emberek 90%-a nem tart be...

Marcsi 2008.08.11. 12:38:28

Én a személyes tapasztalatomat írnám le: 2 héten keresztül szedtem a vitaminkirály fitness vitamincsomagját, - hasonló megadózis mint a lenkeié, és ez is szci cég, - a 3. naptól kezdődően extrasystoléim (szívritmuszavar)lettek napi 24 órában, 10 percenként, óránként, volt amikor több órán keresztül folyamatosan, kardiológus orvosi vizsgálat, javaslat után abbahagytam a vitamin szedését, két nap múlva megszűntek a panaszaim. Mindenkit óva intek ezektől a megavitaminoktól. Egy haszna van csak: a forgalmazó, gyártó multimilliomos lesz belőle. Lenkei 1 millió dollárt adományozott a szcientológia egyháznak!!

okoska 2008.08.11. 12:41:48

ez a Lenkei egy fa..... Egy olyan szekta tagja, mely pl: Németországban be van tíltva, nálunk meg parádézik a tv-ben. Vicc. A vitaminok fontosságát nem vitatja senki. De ha az ajánlott napi adag 10-20-50 x -esét viszem bele a gyomromba, abból baj lesz!! Miért?: mert a szervezet nem arra van kitalálva hogy maga-giga adagokat kapjon bogyókból, hanem megkapja tápanyagban, és majd a szervezet feldolgozza !!!! Az ilyen irreálisan nagy adagok hátránya az, hogy a szervezet hozzászokik a kész vitaminokhoz, és amikor pl 1év múlva elhagyod a bogyókat és áttérsz "normális" vitaminbevitelre vitaminhiányos tüneteket fogsz produkálni!!!!!!!!!!!!!!!!!!

héhééé 2008.08.11. 12:42:14

szedtem fél évig a lenkei-félét. az étvágyam nagyobb lett, +5 kg... be is fejeztem hirtelen. egyébiránt más hatás nem volt tapasztalható.

amúgy érdekességképpen lessétek meg, hogy mit is tartalmaz a lenkeis alapcsomag (a teljes összetétel). többek közt van benne URÁN!!!, HIGANY!!!, meg még pár nehézfém. sikeres-e, aki ezt szedi?

btw, az összes vitaminárus szci. legalábbis a magyar nagyok azok: mind a lenkei, mind a vitaminkirály tulaja, akinek most nem ugrik be a neve

Pisti 2008.08.11. 12:42:58

hehe: "érdekes, a dohánygyárak ellen nincs ilyen nagy fröcsögés"

A dohányzás ellen folyamatosan tiltakoznak világszerte, és mint látható, egész jó eredményekkel.
Egyébként szerinted Lenkei miért nem tiltakozik ellene? Hát azért, mert napi minimum két dobozzal biztosan elszív.

Rigor 2008.08.11. 12:43:51

Blogger Géza: A sportoló nem egyenlő az élsportolóval.... (zuzo aktívan sportolót írt, nem élsportolót - elég nagy különbség).
Egyébként ha a füleden jön ki a sok vitamin de még a wc-re is autóval mész, akkor is bátran számíthatsz a megbetegedésre, de ha mondjuk télen nyáron esőben hóban biciklivel közlekedsz munkába, mindenhova akkor nem kell megadózist szedni ahhoz hogy ne legyél folyton beteg (viszont nem árt normálisan kajálni, jó sok sali, zöldség a husi meg a rizs mellé, és naponta min. 5x kisebb adagokban).

A megfázás kérdése persze elsősorban attól is függ mennyire vagy edzett, viszont a náthát, influenzát akkor is elkapod ha valaki megfertőz, ha gyakorlatilag vitaminoldaltban alszol, vagyis ez utóbbi inkább szerencse kérdése. (az persze vitathatatlan hogy megfelelő tápanyag, vitaminellátottsággal gyorsabban lehet gyógyulni).

Ismerek egészen lusta, összevissza kajáló embereket akik sosem voltak betegek - mázlisták ennyi -
Ezért aztán a hatásvizsgálat nem merülhet ki annyiban hogy hú most milyen jól voltam az elmúlt két évben, báh biztosan a lenkeivitamin miatt. Kettős vakteszt aztán hello. De ezeket már azt hiszem rég el is végezték.

fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2008.08.11. 12:48:44

hehe a tipikus szcientológus kommunikációs technológiát tolja az arcotokba - értsd: sértegetni, alázni a másik felet.

ezt tanulta, ezt nyomja.

kár, hogy tényekkel nem tud előállni, vagy például válasszal arra, hogy MELYIK VITAMIN segít az öröklött enzimhiányon.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.08.11. 12:49:46

hehe-nek sok mindenben igaza van
ugyan elég agresszív a stílusa, de a másik oldalt még kevésbé kell félteni, szajértői az alattomos támadásnak

persze felesleges a küzdelme, a "szkeptikus" olyan állatfaj, aki még azt sem hiszi el, amit saját szemével lát, másrészt meg bekajálja azt is, amit még sose látott (de "tudosók" már majdnem igen!)
ilyen szempontból helytálló az is, hogy idiótának nevezi őket, de ez azért elég durva

egy szellemi fogyatékos nem tehet a helyzetéről
egyébként is: mindenki azt a valóságot tapasztalja meg, amiben hisz

antika890 2008.08.11. 12:50:07

Mindegyikőtök barom, aki szedi az is, meg aki nem, az is. Kell itt egymás tookának esni ilyen faszságon, idióta barmok....

Zuzo 2008.08.11. 12:51:42

Rigor: maximálisan egyetértünk. =)

Bírom még azt is, mikor Churchill-t hozzák fel példának: szivar, whisky minden nap, nulla sport és mégis 90 felett halt meg. A genetika sokat számít, és nem abből kéne kiindulni, hogy na majd én leszek az a faszagyerek aki benne van a 0,1%-ban. Igen, VANNAK ilyen emberek. De a nagy átlagnak ha nem akar idő előtt lerobbanni KELL a sport, hogy idafigyeljen a kajára és mellette nem árt némi kis vitamin-support sem. De önmagában egyik sem biztosíték (sőt, még együtt a három se, de az biztos hogy a várható élettartamra és minőségre jó hatással lesz).

jujumádár 2008.08.11. 12:52:28

jaj, megfajdult a hasam! lehet, hogy nem vettem be eleg vitamint? vagy epphogy tul sokat vettem be? mi lesz velem?!

zebbu 2008.08.11. 12:56:22

Tévedés, hogy a szcientológiai egyház be van tiltva Németországban, csak ott üzleti vállalkozásként működhetnek, egyházként nem. (Ha rajtam múlna, úgy se működhetne ez a tetves patkánybanda). Vallásuk lényege: a társadalom azért van, hogy ők, a maguk által kiválasztottak kiszipolyozhassák.

fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2008.08.11. 12:58:34

így van zebbu.

nem az a lényeg, hogy mi van vagy mi nincs lenkeu vitaminjaival.

a lényeg, hogy ÓVAKODJUNK mindentől, ami bármiféle kapcsolatba hozható a szcientológia nevű, közveszélyes, diktatórikus módszereket alkalmazó álegyházzal.

sprenczl 2008.08.11. 12:58:40

Ezen vitaminok valszeg nagyon keveseknek segítenek ténylegesen, és ártani sem túl sokaknak. Egyszerű pénzcsinálás. HA "működik", akkor többnyire ugyanazon placebo-hatás miatt, mint amire Dr. Lenkei hivatkozik a gyógyszerek egyes csoportjainál.

gilice 2008.08.11. 12:59:25

Hehe szerintem egy Nuskin küldött:)
Én véreset sz@@tam a Lenkei vitaminoktól!! Pontosabban annak egy barna tablettájától. asszem az a mineralkomplex! Másik tipusu vitamibombától meg olyan zsírcsomóim nőttek, amiböl 2-t sebész szedett ki,mert mélyen bordaközi idegeket nyomott! Azóta se nőnek és azelőtt se nőttek ilyen mértékben.

Elég sokat foglalkoztam vitaminokkal, életmódokkal, még üzletileg is próbálkoztam kiváncsiságból! (Mivel nem voltam pénzhajhász és nem álltam be a süket szöveget lököm mindenkinek elv mögé, hamar kilökődtem:)
Ami tanulság volt:
-A negativ kritikákat egyik cég sem teszi a kirakatba. Ha netalán negativ tapasztalat van, a "tömeg és misztikum" átgördül rajta és az indok "mástól van".
-Leggyakrabban börproblémák fordultak elő, de persze a misztikum "méregtelenítésnek" titulálta. Esetleg fejfájás, hasmenés, de az is méregtelenítésnek lett magyarázva. Még 3-4hónap után is.
-Nem igaz, hogy a zöldségek vitamin és ásványianyagtartalma eltünt! Lásd tavaly nyári HVG szponzorált laborteszt.(magyar, helyi vizsgálat)Beltartalmi érték fajtafüggő. Nem csak csunya rossz ipari paradicsomot lehet venni a bótban..
-Minden mega giga dózist forgalmazó cég "vezetői" között ott lapul néhány scientológus (ami k. nem vallás, csak jogilag).
-EZek a forgalmazókugyanazt ajánlják az üzleti modellükben, mint a gyógyszergyártók. Egyél, igyál, élj ahogy akarsz, csak szedd a MI bogyóinkat, nehogy a csúnya gyógyszergyártókét edd!
-Minden üzlet! Az egészség méginkább, mert arra mindenki költ. Gyógyszer v. vitamingyártó, mindegy!

Ettöl függetlenül normális életmód mellett van létjogosultsága vitaminkészítményeknek is, de a több nem= jobb elv mellett. És a misztikum ködétöl megtisztítva!

kislovag 2008.08.11. 13:00:54

Sziasztok,

Édesanyámtól kaptam egyszer egy hatalmas doboz Dr Lenkei vitamint kb 15 féle bogyóval, mivel állandóan vagy vírust kaptam el vagy megfáztam.
Tény, amíg szedtem, nem volt semmi bajom. Tény, hogy dobtam egy hátast amikor megláttam, hogy az összetevők között szerepel a higany és az arzén is...

stormx 2008.08.11. 13:03:23

Nekem volt egy szűnni nem akaró allergiával egybekötött torokgyulladásom. Égvilágon semmi nem mulasztotta el, ment a napi 10G C, tea, szopogatós tabik, semmi. Végül elkeseredésemben megint elkezdtem tolni a Lenkei-féle közepes pakkot, napról napra csökkentek a tünetek, majd végül teljesen megszűntek. Azóta sincs semmi gond. Én úgy gondolom, nem csak a mega-dózis számít, mert pl. betegségem alatt a sok C egyátalán nem segített, hanem a dózison belül a különböző vitaminok arányának helyes összeállítása. Ebben szerintem nagyon jó a Lenkei. Aktív sporttevékenységem miatt azóta is folyamatosan szedem, nekem bejön, aki ellenzi ne szedje, de azér' betiltatni ne kelljen már - ennyi erővel tiltsuk be a cigit, a gyorséttermet meg a játékgépeket is.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.08.11. 13:08:21

Krizsó Szilvia a flegmabeszéd le vagytok sz*va díját kaphatná meg. Micsoda nő!

jujumádár 2008.08.11. 13:14:07

20 eves koromtol 23 eves koromig szedtem a Lenkei cuccot - szerintetek elrontottam az eletem?

HÉV-es 2008.08.11. 13:15:44

stormx: én betiltatnám a cigit, a gyorséttermeket! Mindent ami tényleg káros az egészségre!
zebbo, phreeq: teljesen egyetértek!!
wmiki: Én nem vagyok szkeptikus! Csak gondolkodom!

v0m1t 2008.08.11. 13:18:16

Sajnos rengeteg buta ember van magyarországon is aki megveszi és a szájába teszi ezeket, és még tovább is adja a hírét .. :(
nem a vitamint kéne betiltani, hanem levágni pár marhát aki bedől ezeknek, és kampányokat folytatni hogy miröl is van szó valójában, aztán magától is eltakarodna a kamudoktor.

subabubba 2008.08.11. 13:19:42

Nekem azt tanították, hogy egyek mindig olyan zöldséget és gyümölcsöt, aminek éppen szezonja van (nem valami keltető laborból jön dec. közepén). A nyújtott hatású c-vitaminnak éreztem ezenfelül jó hatását, a többit kb. kabalából veszem be. Néha pl. vérzik a fogínyem, és a vitamin semmilyen hatással nincs rá, hosszabb távon sem. A legjobb vitamin a paradicsom, a gyümölcsök, és én speciel imádom is őket :-) Inkább a Tescot kellene betiltani, hogy azt a sok rohadt gyümölcsöt árulják, meg általában a pesti boltok szörnyűségesek. Lenkei meg egy sarlatán, ez van.

efai 2008.08.11. 13:21:28

Jujumadár: most kb. én is azt érzem mint te:)
A franc se tudja mi a jó. Lehet hogy tényleg meg van írva a csillagokban hogy meddig élünk, és akkor meg tök mindegy hogy a kocsmában, vagy a Lenkeinél hagyjuk ott a fizunkat:)

HÉV-es 2008.08.11. 13:24:38

subbabubba: ez az! Nem is tudom ki az a csökkent gondolkodású, aki Tescoban, Auchanban vesz zöldséget, gyümölcsöt!! Csak piacon, őstermelőktől! Kiraknám innen az összes áruházláncot!

Bobby Newmark 2008.08.11. 13:25:03

HÉV-es:
Elég sok minden betiltódna akkor. Szerintem ezt nem gondoltad végig. Valószínűleg a fél életed, ami nem munka és alvás.

Az egyébként sem működő módszer, hogy állambácsi fogja a kezünket és vigyáz ránk...

Szerintem ez a rendszer majdnem jó, hogy _kötelező_ ráírni a kockázatokat, aki meg ennek ellenére hülye, az meg is érdemli.
A fertőtlenítőszer sincs betiltva, csak rá van írva, hogy ne idd meg.

Mondjuk az lenne a kemény, ha rá kéne írni a tablettára, hogy "Külsőleg!" :P :D

ZoZo 2008.08.11. 13:25:19

Hogy-hogy nincs még itt drugs bunny a body.builder.hu-ról, aki látatlanban megmondja, hogy az 500 oldalas EU-s tanulmány egy kalap sz*r és csökkentértelmű szellemi toprongyok írták?

tfec 2008.08.11. 13:25:42

Nem tudom, hogy melyik oldalnak van igaza. Azt tudom, hogy szép a bőröm, egészségesek a körmeim, a hajam, megfázva nem tudom mikor voltam utoljára, vagy úgy egyáltalán beteg mikor voltam utoljára. Ha két hétig nem szedem, mert éppen elfogyott, a körmeimnél szakadozik a bőröm, megjelenik 1-2 pattanás, stb. Pedig baromi sok zöldséget és gyümölcsöt eszem, és elég változatosan is. Akkor?

Big-B 2008.08.11. 13:26:18

Vitaminkúra óta vesetájon jól kitapintható és látható duzzanat van, valamint bőrproblémáim lettek.

bigél 2008.08.11. 13:30:31

Úgy látom, szinte két táborra szalkadtak a kommentelők, egyesek esküsznek a gigadózisú vitaminokra, mások meg le a vitaminokkal csatakiáltásokat hallatván. Az igazság szvsz a kettő között van. Úgy gondolom, hogy a mindenképpen javallt természetes vitamin- és ásványi anyag források mellett (gyümölcs, hal, élesztő, pl. sör ;)) sok esetekben szükséges lehet ezeket a forrásokat kiegészíteni. DE! Ezt semmiképpen nem szabad túlzásba vinni. Az életmódtól, az egészségi állapottól, esetleges speciális betegségek, kondíciók meglététől stb. stb., tehát nagyon sok mindentől függ, hogy mennyi a javasolt adag egy adott személy esetén. Ezért igenis fontos az orvosi ellenőrzés, főként ha egy ilyen gigadózisú szer szedésébe kezd az ember. Ezért teljesen jogosnak tartom, hogy anékül nem akarják forgalmazni.

HÉV-es 2008.08.11. 13:30:40

tfec: az enyém is szép, de nem szedek vitamint! Valamit nem eszel, amit kellene!! Vagy nem vagy eleget napon. Nem kell napozni hozzá, csak legalább fél órát kint sétálni. A körmöd D-vitamin hiánytól lehet ilyen, ami nap hatására képződik a szervezetben. Egy természetgyógyász megtudná mondani mi az amit enned kellene még, és nem gyógyszert fog ajánlani (pl. halolajak, dió, stb.). Mert a mesterséges vitamin ugyanúgy gyógyszer!

Rigor 2008.08.11. 13:32:59

Zozo: nekem a fentebb háborgó "hehe" nick tulajdonosa gyanús a szóhasználat és szófordulatok miatt:)

HÉV-es 2008.08.11. 13:33:43

tfec: azt, hogy nem szedek vitamint kiegészíteném azzal, hogy nagyon sok mézet eszünk (levendula, gesztenye, galagonya, hárs, akác, selyemfű, erdei), és ezekben nagyon sok fajta természetes formában lévő vitamin, ásványi anyag, nyomelem van, amit a méhek "laboratóriumában állítottak elő. :)))

wagabound 2008.08.11. 13:35:03

Lenkei doktor - aki egyébként a mai Metro újságban indított hét részre tervezett "ellentámadást" - pontosan azt teszi, amit a gyógyszermultik: üzletet csinál az emberek egészség utáni vágyából, és abból, hogy tudatlanok a témában. Amiért az ő fellépése számomra visszataszító, az az, hogy mindezt a szerinte álságos orvostársadalom és a haszonra éhes gyógyszergyártók elleni megszállott küzdelemként tünteti fel.

Kétségkivül sok igazság van abban, amit a magyar egészségügyről irt a könyvében (Cenzúrázott egészség), de amint a mellékelt ábra mutatja, a könyv leginkább azt a célt szolgálta, hogy az azzal szerzett népszerűséggel könnyebben betörhessen az általa oly nagyon elitélt piacra. Ami azt illeti, ügyes taktika!

Hogy Lenkeit a multik akarják-e taccsra tenni, vagy valóban gond van a termékeivel, azt sosem fogjuk megtudni. A magam részéről az utóbbit tartom valószínűnek, mert az alig ismert, és nem nagyon reklámozott Lenkei-féle termékek aligha veszélyeztik a nagyok világméretű piacát.

Csak érdekességként: nekem a háziorvos kifejezetten NEM javasolta a multivitamin-szedést, pontosan azért, mert - ahogyan már írták itt -egyes vitaminok, ásványok károsan felszaporodhatnak a szervezetben, mások közömbösíthetik azt, amire szükség lenne, végül akár mérgezéses kombináció is előfordulhat.

Tegye (egye...) mindenki, amit jónak lát, és főleg azt, amiben hisz....

Rigor 2008.08.11. 13:36:59

bigél: tévedsz, szerintem nincs itt ilyen szélsőség, pláne nem látok leavitaminokkal tábort.

Nem azzal van baj hogy valaki sok vitamint árul, vagy szed, hanem hogy nem tartja be a törtvényt, ami az átlagembert hivatott megvédeni.

Aki kőkeményen sportol annak nyilván kevés az rda által megadott maximális dózis duplája is.

Meg az is baj, hogy akkora csodákat tulajdonítanak a vitaminnak.
Hasznosak, kellenek, de ésszel.

fuhur 2008.08.11. 13:37:20

"Egyébként miért hökken meg mindenki a Lenkei 1000 mg-os C vitaminján? Bármelyik patikában lehet 500 és 1000 mg-os C vitamin rágótablettát kapni. És nincs ráírva, hogy napi fogyasztásra nem ajánlott, és az sem, hogy csak C vitamin hiány kezelésére alkalmas. Bárki hozzájuthat ekkora mennyiséghez, akkor most a patikák polcairól is leszedik a C vitaminokat?"

Szóval én a múltkor vettem C vitamint náthából kifolyólag talán 500 mg-ost és rá volt írva, hogy mennyi az ajánlott és ,hogy 100 mg fölött a folyamatos szedése ellenjavallt.

Ja én mindig elolvasom a gyógyszerek melletti tájékoztatót.

Persze csak Xenu tudja mi az igazság :-)

Kopasz Szuzukis 2008.08.11. 13:37:42

Emberek!
Gondolkozzunk logikusan!
Ad1: a vitaminkészítményekhez szükséges hatóanyagokat UGYANOTT, és UGYANOLYAN módszerekkel állítják elő, mint a gyógyszerhatóanyagokat.
Ad2: honnan is származnak a vitaminok? Ha tényleg semmi vitamintartalma nincs a ma termesztett növényeknek, akkor mégis honnan?
Ad3: a világ 2 legnagyobb gyógyszeralapanyag- és vitaminalapanyag gyártója Kína, és India ( tudom, mert én is a gyógyszeriparban dolgozom 20 éve). Ráadásul azok a gyógyszeralapanyaggyárak a világ, iparilag legszennyezettebb régióiban működnek. A termékeik, pedig harmad-negyed "beszállítócégek" közvetítésével kerülnek a nagy júeszéjbe.
Ad4: A Lenkei-féle cuccokat ugyanaz a cég "gyártja", amelyik, anno az ominózus California Fitness cuccokat. A Lenkei-féle "csodavitaminkészítmények" pedig kísértetiesen hasonló összetételűek (még a rosttabletták is), mint a betiltott California-féle Vitality Live, Long Live, és Extra Live készítményeké.

jujumádár 2008.08.11. 13:38:16

tegnap Lenkei doktornal vacsoraztam, a kaja utan narancsot ettunk: akkor most hogy van ez?

Algo 2008.08.11. 13:38:38

egyetertek stormx-el: aki a salira eskuszik egye azt , akinek a vitaminbomba jon be ok meg azt.Akinek meg nem segitett, vagy rosszul reagalt ra a szervezete az hagyja abba a szedeset de ne mondja azt hogy ova int mindenkit ettol a fertotol csak azert mert neki nem jott be. Ahoz hogy kideruljon mi jo a sajat szervezetnek azt csak ugy lehet megtudni szerintem ha kiprobaljuk azt.
Szerintem.

bigél 2008.08.11. 13:39:12

wagabound: ráadásul sokszor csak bizonyos anyagokra van szüksége a szervezetünknek, azokból van hiány, akkor a többit minek pakoljuk magunkba?

HÉV-es 2008.08.11. 13:40:35

jujumádár: nem hülye. ő sem szedi a mesterséges készítményeit! : ))))

Bobby Newmark 2008.08.11. 13:42:19

"Úgy látom, szinte két táborra szalkadtak a kommentelők, egyesek esküsznek a gigadózisú vitaminokra, mások meg le a vitaminokkal csatakiáltásokat hallatván."

Itt szerintem inkább arról van szó, hogy vannak a vitamint marékszámra zabálók, meg azok, akik szerint _így_ nagy hiba szedni. Abban szerintem itt senki nem kételkedik, hogy szükség van rájuk, csak a mennyiség kérdéses, meg hogy azt a mennyiséget szciktől szerezzük-e be, vagy a zöldségestől.

bigél 2008.08.11. 13:42:28

Rigor: jó, hát lehet, hogy kicsit túloztam, de végigolvasva az összes hozzászólást, valahogy ez jött le, ez volt az első benyomásom.

a többivel totál egyetértek.

WhoTheHell 2008.08.11. 13:42:32

Hát nem bírom ki, hogy pár dolgot ne írjak le csak gondolatébresztőnek:
- Emlékszik még valaki, hogy min ment keresztül Béres József amíg oda jutott mint ma?
- Emlékszik még valaki, hogy hogy indult a ma már elismert Avemar szer forgalmazása?
- Szerintem is drága a Lenkei vitamin. De ha feltesszük, hogy benne van ami rá van írva megnézte valaki mennyi lenne ugyanaz "patikai minőségben"? Nekem sajna meg kellett nézni.
- A cikk táblázata azt írja hogy a B6 vitamin napi felső határa 25mg. Én nekem orvos írt fel Milgamma-N-et. Napi hármat. www.egeszsegkalauz.hu/gyogyszer/1066milgamma_n_kapszula Akkor ő most megmérgez engem? Már fél éve szedem. Semmi bajom tőle egyenlőre. Ja és csak a slussz poén miatt. Végtag zsibbadásra írta fel. Hogy elmúljon. Mert egy vírus feltehetően megtámadta az idegrendszeremet és, hogy az helyreálljon. Jó tudom, hogy ez speciális eset de ezek szerinte akkor én most túl sokat szedek belőle az orvos utasításai alapján?

Szerintem : Lenkei nem a haza megmentője de talán nem is gyilkos. Nem ingyen adja a vitaminjait de olcsóbban mint a konkurensek itthon. De jóval drágább mint amerikai társai.

HÉV-es 2008.08.11. 13:43:46

bigél. ez így van. Nem véletlen, mikor megkívánunk valami ételt hirtelen, a szervezetünk is jelzi, mi a baja, pl.: a köröm, a bőr, a haj minőségével, egyéb fizikai tünetekkel. Csak sok embernek egyszerűbb bekapni valami gyógyszert, mint figyelni a saját szervezetére.

B- 2008.08.11. 13:44:55

Mindenki jön azzal, hogy a mai gyümölcsökben nincs vitamin! Ez is egy megvizsgálandó Urban Legend szerintem! Nem is olyan régen a hvg hosszú mellékletben közölte a vizsgálatainak eredményeit, miszerint a vitamintartalom átlagosan ugyanannyi, mintavételtől és vitamintól függően akár nagyobb (!) is lehet (vagy némileg alacsonyabb), mint a tankönyvi adat, ami ha jól emlékszem, kb 50 éves.

Szóval szó sincs csökkenésről. Arról nem is beszélve, hogy a szervezet igényli a rostokat és egyebeket, amik a gyümölcsökben, zöldségekben megvannak, a szintetikus bogyókban meg nincsenek.

Évtizedek óta szedik az emberek a multivitaminokat, ha olyan szuper hatásuk van pl a rákmegelőzésben, ez miért nem jelentkezik a statisztikákban? Tonnaszám veszik és veszik be a megavitaminokat a nyugati országokban, mégsem csökken a rákos megbetegedések száma.

Ahhoz képest, hogy olyan tápanyagszegény, mérgezett világban élünk, a születéskor várható élettartamunk és az életminőségünk nem kicsit jobb, mint akár 30 éve. 100-200 évvel ezelőttről, a műtrágya mentes világról már ne is beszéljünk...

Bobby Newmark 2008.08.11. 13:46:36

"Ráadásul azok a gyógyszeralapanyaggyárak a világ, iparilag legszennyezettebb régióiban működnek."

Ööö, itt kicsit fordított az összefüggés, a gyógyszergyártás a legkeményebb vegyipar, mint ilyen igen sok szennyező mellékterméket termel...

Mi volt ez a California-izé?

bigél 2008.08.11. 13:47:00

WhoTheHell: itt a lényeg: orvos írta fel. erről van csupán szó. Neked szükséged volt rá, a te egészségi állapotod ezt követelte meg. ennyi. nem magadtól vetted meg valami drogériában.

bigél 2008.08.11. 13:48:09

WhoTheHell: folyt köv

de attól, hogy Neked szükséges, az emberek jó részének még nem az, sőt olyan is lehet, akinek akárárthat is, még a kisebb mennyiség is. ők ne szedjék ellenőrozetlenül.

Dr. Bubó 2008.08.11. 13:50:34

Sajnos az indító cikk csúsztatások tömege, a bírósági ítélet pedig a Scientológusnak szól, elrettentő célzattal. Sajnos szakemberek nem szóltak hozzá a kérdéshez, így sohasem tudhatjuk meg az igazságot, hogy Mo még nem jogállam: az ítélet megszületésekor a fenti készítmények nagy része már átment volna az OÉTI notifikáción, mivel a követelmények folytonosan változnak.

efai 2008.08.11. 13:51:05

Mindig van valami mánia, hinni kell benne, az a lényeg, most éppen az Aloe a mánia

tfec 2008.08.11. 13:55:16

HÉV: halat is eszem, sokat. Sertést nem. De kb. minden mást. Napon is vagyok eleget, ha máshol nem, akkor a szoláriumban. De naponta közel két órát biztosan, amíg azt a 46km-t lebicajozom. :) Arról nem beszélve, hogy a tanulás is jobban megy. Úgy hogy engem nem fog senki meggyőzni arról, hogy mérgezem magam. Csak, mint ahogy már írtam korábban, én nem a Lenkeit szedem, vagyonokért.

muggancs 2008.08.11. 13:57:32

csak annyit tudnék hozzátenni a témához h építészhallgatóként hajtós időszakban napi max 3 óra alvással az immunrendszerem mindig úgy leromlott h semmiféle zöldség-gyümölcs nem hozta helyre... a lenkeis alap meg ha hetente akár csak 3szor szedtem már pár nap után elintézte h reggelre ne legyen torokfájásom és súlyosabb se alakuljon ki... drága és lehet h csak a placebo-hatás miatt voltam mindig jobban, de nekem akkor is megérte... jah és a másik: az ajakherpesz is lehet könnyen a kimerültség jele és csak akkor tud kijönni ha legyengül az immunrendszer és érdekes módon akkor amikor szedtem ill utána is másfél-két hónapig nem volt bajom masszív bulizás mellett...

Kopasz Szuzukis 2008.08.11. 14:07:00

Mi lett volna?
Anno, a 80-as 90-es években nyomta a táplálékkiegészítőket, multivitaminkészítményeket a California Fittness nevű kereskedelmi vállalkozás, ráadásul MLM-formában. A sok hülye, meg csócsálta ész nélkül. Főleg az MLM-részét, mert mindenki kőgazdag akart lenni a más pénzén. Nos, pár éves statisztikai elemzés során kiderült, hogy a C F cuccai között sok olyan van, amelyik a túldozírozás miatt biza több kárt okoz, mint hasznot.

Ami, meg Kínát illeti, tavalyelőtt voltunk kint a sencseni antibiotikum üzemben. Az üzem mellett volt még efy bőrgyár, két színesfémöntöde, és egy akkumulátorújrahasznosító. Ezek nehézfémszennyezése pont elég volt ahhoz, hogy az ő antibiotikum-termelő gobatörzseik rosszul működjenek. Ráadásul a végtermék is erősen szennyezett volt nehézfémekkel.

Lilyom 2008.08.11. 14:07:57

Tudom miért a nagy felháborodás meg ez a cikk. A sok egyéb gagyi vitamingyártó cégeknek jelentősen csökken a bevétele. Ezt az aljasságot hogy támadjuk akkor azt aki sikeres már megszokhattam ebben a csodálatos országban.

Minden egyes könyv azzal kezdődik hogy mára szinte alig fele arányban tartalmazzak imádott gyümölcseink meg zöldségeink a vitamint ! Nekik elhiszed lenkeinek nem ?

Amig más cégek direkt nem irok neveket szarjait szedtem multivitamin kulon vitamin ilyen olyan vitamin folyamatosan ugyanugy megfáztam beteg voltam télen stb.....érdekes lenkei ota nem!

S mivel kényszerülök egyéb igazi gyógyszereket szedni amiknek csúnya mellékhatásuk van és még az étvágyamat is elveszik, ha lenkei vitamint szedek ez nincs és eszem rendesen. hmmm

Aki itt szcientolong meg tom cruise az nézze tovább a south parkot vagy szenvedjen tovabb. Ostobak.

WhoTheHell 2008.08.11. 14:09:08

bigél: És ha az orvos mondja akkor tuti jót tesz? Néhány adalék: Azért adták ezt mivel gőzük sem volt, hogy mi bajom van. Gondolták ez nem árt. Majdnem szó szerint ezt mondták. Fél éve szedem. A táblázat szerinti adag többszörösét. Nincs semmilyen ismert bajom ami mondjuk felszívódási problémák miatt ez indokolná. Legalábbis nem vizsgálták. Minden orvos - 3 db - azt mondta szedjem nyugodtan nem árthat legfeljebb éhesebb leszek tőle! Akkor mi van a táblázattal? (Ez most csak a B vitaminokra vonatkozik.)

Továbbá tud valaki arra vonatkozóan statisztikát, hogy hány ember betegszik meg vitaminhiányban, vitamin túladagolásban és gyógyszer mellékhatásban? Hány rossz orvosi döntés okoz maradandó egészségkárosodást? Kérek mindenkit ne kezdjük most az orvosokat szidni. Nem azért mondtam. Csak annyit akartam mondani, hogy az emberi test sokkal összetettebb annál, hogy ilyen számokon múljon az életed. Ráadásul a számok elég gyakran változnak. Térben és időben.

Szóval nem kell isteníteni szerintem se a Lenkeit. Igen kemény üzlet ez neki. De azért nem hiszem, hogy tömeges népirtást tervez vitaminokkal. El tudom hinni, hogy ő hisz ezekben a mennyiségekben. Vagy ha nem is ezekben de valami ehhez közeliben amit lehet csak azért tornázott fel idáig, hogy ne legyen a piacon más aki ilyen összetételűt árul. De attól még nem kell belehalni.
Amúgy valaki azt írta, hogy próbáld ki és ha nem jó neked ne szedd. Én se szedem a lenkei vitamin csomagokat de szedem a lenkei B Komplexet mert sokkal olcsóbb mint ha a patikába kéne összevadászni ugyanezt.

HÉV-es 2008.08.11. 14:09:24

tfec: pedig valami akkor is hiányzik. Én nem akarlak meggyőzni, csak leírom mi a helyzet az én esetemben. Mint írtam, én is próbáltam a Lenkei vitamint alig hogy megjelent, nagyon nem volt jó hatása, utána kezdtem érdeklődni a természetes dolgok iránt. Jó pár év után állíthatom, nem bántam meg.

HÉV-es 2008.08.11. 14:13:43

bigél: nekem vele egy bajom van! A scientológia arra épít, hogy ne szedjél gyógyszert, majd ők meggyógyítanak. Ezzel még nincs gond! DE: aki tényleg olyan beteg, és nem szed gyógyszert, egyre betegebb lesz, őt pénzért gyógyítják, elszakítják a családjától, ha azoknak nem tetszik a módszerük. "Adakozni" kell a tagoknak az egyház részére, van akinek erre mindene rámegy!!
Na már most, ha a túl sok vitaminnak esetleg olyan hatása van, ami miatt problémák lehetnek, azokkal persze a készítőhöz fordulnak, az elkezdi "gyógyítani" őket, már indul is a láncolat! Nem tudok bízni benne!

Bobby Newmark 2008.08.11. 14:15:34

"Csak annyit akartam mondani, hogy az emberi test sokkal összetettebb annál, hogy ilyen számokon múljon az életed."

Egyelőre objektív _tudása_ az emberi testről az orvosoknak van. Én inkább az orvostudomány párszáz éves _tapasztalatára_ hagyatkozom, mint valami nyúvéves "lehet benne valami"-rendszerű kamulógiára...

bigél 2008.08.11. 14:17:09

WhoTheHell: nem feltétlenül, akkor is lehet probléma. de, ha folyamatosan ellenőriznek, illetve ha tudják, hogy mit írtak fel Neked, akkor probléma esetén ezt nyomon tudják követni

persze, az emberi test bonyolult. ebben teljesen egyetértünk. pont emiatt viszont, ami az egyiknek jó, a másiknak nem biztos
én nem vagyok úgy általában az ilyen készítmények ellen, amit hangsúlyozok az az ellenőrzött szedés (amellett, hogy az orvosok is tévedhetnek, de azért ne eleve ezt tételezzük már fel), amit a nagy adaoknál fontosnak tartok

B- 2008.08.11. 14:22:19

muggancs: azért az nem mindegy, hogy le vagy hajtva vagy normális ütemben éled az életedet

én ritkán szedek vitamint, de azt tapasztalom, hogy már a normál "bolti" multivitaminok is jó hatással vannak (javul a hangulatod, kevésbé vagy fáradékony), ha valamilyen hiányod volt. Épp most vagyok egy ilyen periódusban, elég szarul voltam, közérzetileg, érzelmileg, de aztán hirtelen elmúlt, és rájöttem, hogy mostanában viszonylag gyakran szedek egy teljesen átlagos, gyógyszertárban kapható multivitamint.

Egyébként nem szoktam beteg lenni, ellenben hívő ismerős, aki az összes Lenkeit beszedi marokszámra, állandóan beteg. Mert persze közben össze-vissza eszik és lehajtja magát, de nagyon.

Úgyhogy szerintem nem meglepő, ha az ember bármilyen vitamin szedésétől fittebbnek érzi magát, de ha ehhez nem járul mozgás és változatos, egészséges étrend, akkor ez a közérzetjavulás nem éri el azt a mértéket, hogy ne üse le egy-egy betegség a lábáról. "Az ellen nem véd", hogy egy klasszikust idézzek.

Fél drioptria javulás ügyében: eléggé közismert, hogy a szem izmai a mínuszos látáshibát tudják egy kicsit ellensúlyozni (de nem hosszú távon). Fáradtságtól, de akár a női ciklus miatti változó vízraktározástól függően akár 1 D különbség is mérhető (van, akinek nem illeszkedik jól a kontaktlencséje, ha menstruál). Szóval ez nem olyan nagy csoda.

Van olyan ismerősöm, aki soha nem hord szemüveget, szemüveg nélkül vezet és vezethet, de egyszer halál fáradtan -3D-át mértek nála.

Ugyanő volt, aki vitamintúladagolástól besárgult :-)

queenlly 2008.08.11. 14:23:36

WhoTheHell: pont erről van szó, és ezért akadok ki a Lenkeire, amikor csak hallok felőle/róla/tőle (olvastam a könyvét is, te jó ég!....!), mert semmi gond a hiánybetegségek kezelésével, kell is, jó is, segít túlélni is... csak nem árt, ha előtte valaki diagnosztizálja a hiánybetegségedet és jó ha az a valaki nem "pap" hanem orvos

Mamacica 2008.08.11. 14:24:22

4 éve szedem a Lenkei vitaminokat. Semmiféle mellékhatását nem tapasztaltam. Vagyis de: azóta nem voltam influenzás, ha meg is fázom, 2-3 nap alatt meggyógyulok gyógyszer nélkül. Problémamentesen kihordtam egy babát, a vérképeim mindig tökéletesek voltak, nem mutattak ki vitamintúladagolást... A kisbabám egészségesen született, most 10 hónapos, neki is Lenkei-vitamint adok, még sohasem volt beteg.
Aki fél, ne szedje. De ne is fikázza, hacsak nem tud jobbat.
A szcientológia részével nem foglalkozom, csak a vitaminok érdekelnek.

queenlly 2008.08.11. 14:26:41

mamacica: remélem még azelőtt meggondolod magad, mielőtt a babád feldobná a talpát valami jó kis D hipervitaminózisban (fél éve láttam ilyet kettőt is a Gyerekklinikán)

Lilyom 2008.08.11. 14:27:59

Hahh, és még dohányzom is és semmi bajom nem köhögök nem vagyok megfázva berekedve. :D persze aki teheti ne dohányozzon :D csak ilyen kritikus tényezők mellett is jól vagyok köszönöm nincs szükségem ócska drága vitaminokra mert ha összadod amiket vásárolgatsz bőven meghaladja a lenkei féle alap adagot én azt szedem + c vitamint. De aki teheti ne dohanyozzon nem ezt reklámozom itt, ne ugorjatok a torkomnak :)

bigél 2008.08.11. 14:28:24

HÉV-es:
tőlem nagyon távol áll ez az egész, úgy általában ritkán szedek vitaminokat, akkor is csak mezeibb készítményeket, ezt a Lenkeit eddig még nem is hallottam, azt meg pláne nem tudtam, hogy a szcientológiához köze van. mindenesetre ha a közeljövőben valamilyen készítményre lenne szükségem, nem velük kezdem, az biztos.
én úgy általában írtam a kiegészítőkről, nemcsak a lenkei-félékről.

repecs 2008.08.11. 14:29:02

Szedtem 2 hónapig. Rosszab nem lett. Zöldséget sokat eszem sok vegyszermaradvány és viszonylag kevés vitamin. Orvosoknak nem hiszek egy nagy részének hozzáálássa miatt. Lenkei is orvos. Lenkei furán viselkedett. Tanulhatna egy kis komunikácíót. Valamiért az a benyomásom mintha nem aludt volna vagy két napig. Vagy csak tuladagolta magát vitaminnal. Mi az ami biztos ahogy most élünk az nem fenntartható. De mi a helyes út? Ha tényleg káros valami szerintük akkor hogyan engedhetik meg hogy még hónapokon keresztül forgalmazzák?

Bobby Newmark 2008.08.11. 14:29:05

Egyébként most már lassan le is lehetne zárni a vitát.
Vannak, akiknek nem árt, meg vannak, akiknek igen.
Mivel vannak olyanok, akiknek igen, így teljesen alátámasztott a bíróság döntése.

Egyébként Lenkei is egy fasz, ha "normális" kiszerelésben (értsd a jelenlegi 1/10-e) adná, akkor nem lehetne belekötni, mellé meg kiadhatna egy könyvet, hogy szerinte kell egy tabiból napi 10 szem.

De hát a szcik soha nem az intelligenciájukról voltak híresek...

Mamacica 2008.08.11. 14:29:47

Queenlly, és az ő szüleiknek is azt mondtad, hogy a babájuk feldobta a talpát...? Empátia, gratulálok! Köszönöm a "segítő" szándékot.

bigél 2008.08.11. 14:29:54

queenlly: ez az. ezt írogatom már egy ideje. előfordulhat, hogy kell, de azt valami szakember állapítsa már meg.

Perillustris 2008.08.11. 14:31:31

Par szoban a sajat modszerem: megeszem mindent, ami a tanyeromra kerul. Zoldseget, gyumolcsot, hust, gombat, mindent.

Tobbszor keveset, ahogy az okosok javasoljak. Sok folyadekot iszom (min. 6-8l). Megiszom a kolat, a gyombert, a tejet, a vizet.

Rendszeresen futok, biciklizem, kondizom (fekvotamasz, sulyzos gyakorlatok, stb).

Semmilyen gyogyszert nem szedek, nem szokott fajni semmim, nem szoktam megfazni sem.

Neha-neha bekapok egy C-vitamin kapszulat, ha elem kerul (Cetebe-t, mert az alaposan be van vizsgalva).

Ennyi.

Jol vagyok. Minden nap.

queenlly 2008.08.11. 14:32:46

mamacica: nem a kezelőorvosuk voltam, csupán "láttam" az eseteket... nagyon szívesen a segítő szándékot! örülök, hogy értékeled... figyelemfelhívásként használtam a szót, de legözelebb könyvet írok majd, mint Lenkei doktor, az jobban bejön úgy látom

Utczák Terek Csapata 2008.08.11. 14:34:02

Baz+!
Fetrengek a röhögéstől!!!!!!
Ez megaLOL


B- 2008.08.11. 14:22:19

Fél drioptria javulás ügyében: eléggé közismert, hogy a szem izmai a mínuszos látáshibát tudják egy kicsit ellensúlyozni (de nem hosszú távon). Fáradtságtól, de akár a női ciklus miatti változó vízraktározástól függően akár 1 D különbség is mérhető (van, akinek nem illeszkedik jól a kontaktlencséje, ha menstruál). Szóval ez nem olyan nagy csoda.

Van olyan ismerősöm, aki soha nem hord szemüveget, szemüveg nélkül vezet és vezethet, de egyszer halál fáradtan -3D-át mértek nála.

Maximus 2008.08.11. 14:36:11

Tök egyszerű és végtelenül bonyolult a dolog:
Vitaminra szüksége van a szervezetednek, bizonyos esetekben többre is az átlagnál (sport, cigi,stb...).
Menyit szedjek? Kinek higgyek?
Szerintem egyszerű: húzz egy középvonalat a 2 szélsőség közé (RDA ami minimumnak tekintendő és a max tolerálható), nézd meg hogy zöldség-gyümölcs útján beviszed-e ezt a mennyiséget, ha nem szedj multivitamint!
Azt ne feledd hogy a vegyszerekkel gyorsított növekedésű és utóérlelt gyümölcsök vitamin tartalma messze távol van attól ami itt-ott publikálva van

troll1 2008.08.11. 14:36:47

arany középút. figyelni kell erre. fontos a sok gyümölcs, zöldség, de
1. azt nem tud mindenki naponta 3X enni, mert nincs rá pénze, vagy egyszerűen nem akar
2. a mai gyümölcsök, zöldégek töredékét adják annak a vitamin mennyiségnek, amit a 50 évvel ezelőtti társaik. valaki írta, hogy a nagy öregek szalonnával, meg pálinkával 90 évig éltek. igen, de egyrészt nem mindegyik, másrészt alapvetően mások voltak akkor az életviszonyok. próbálj meg a 21-ik században szalonnával meg pálinkával 90 évig élni :)
akinek pedig nem tetszik, hogy mesterséges a vitamin, az nézze meg milyen hulladékből csinálják a boltokban kapható élelmiszerek nagy részét. az egyik fajta "finom" kenőmájasban van 9 féle E-betű. biztos sok természetes anyag van benne. maradjunk annyiban, hogy ha ésszel szeded a táplálék kiegészítőket, nagy valószínűséggel nem lesz bajod. a napi RDA% pedig elég érdekes, nekem senki se mmndja, hogy 60mg c vitamin elég naponta. persze, ahhoz elég, hogy ne legyél skorbutos, de ha a mekis kaját nyomod, meg a többi szart, akkor nem elég (máskor se nagyon)
amúgy az egész a génjeidtől függ, lehet, hogy te napi 300mg c-től is megfázól, a másik ember meg nem szedi a c-t és mégsem náthás. én kirpóbáltam töb féle multivitamint (Lenkeit sosem), úgy vettem észre, hogy amiben a RDA napi 100%-nál többszörös dózis van, az jobban hatott, kevésbé voltam fáradt, hamarabb kilábaltam a megfázásból, és ritkábban este bele. de az értelmetlen nagy dózisokat feleslegesnek és rossznak tartom. illetve még egy dolog: kúra szerűen érdemes szedni, mondjuk egy-másfél hónapig, aztán szünet, nem jó ha teljesen hozzászokik a szervezet. szóval mértékkel és ésszel érdemes szedni, és nem árt, ha utána olvasol, hogy mi mire jó.

Lilyom 2008.08.11. 14:39:01

Hév-s neked üldözési mániád van erős paranoid tünetekkel ezzel forduljál kezelőorvosodhoz, de nézz először ki az ablakon, nem lapul - é ott egy cientologus aki elrabol a családodtól :D

Maximus 2008.08.11. 14:39:04

troll1: erre gondoltam én is!

HÉV-es 2008.08.11. 14:41:37

Lilyom: addig ne jártasd a szádat, amíg nem tudsz valamit!! Ez nem paranoia, TAPASZTALAT!! Ismerősünk húgával történt meg!! Rendőrség segített a lánynak kijutnia onnan!
Ha tudatlan vagy olvass! Erre való a net, hogy informálódj. Vannak olyan oldalak, ahol a póruljárt emberek írásait olvashatod!!

Mamacica 2008.08.11. 14:42:26

Queenlly, ne haragudj de nem a segítő szándékot érzem rajtad, csak azt, hogy beszólsz annak, aki nincs veled egy véleményen. Ilyen stílussal, remélem, nem egészségügyben dolgozol, bár, tekintve a mai állapotokat, nem csodálkoznék... A talpukat feldobott babákra, gondolom, nem volt ráírva, hogy "D-vitamin túladagolás". Mint ahogy azt sem tudod, milyen vitaminkészítményt adok a kislányomnak. Akkor miért ijesztgetsz?

Utczák Terek Csapata 2008.08.11. 14:44:51

Zokogok!
:DDDDDDDDDDDD

Ez a visszatérő motívum mindent visz:

"a mai gyümölcsök, zöldégek töredékét adják annak a vitamin mennyiségnek, amit a 50 évvel ezelőtti társaik."


Valaki nem akar belekből jósolni esetleg? Az tudományosabb lenne!

Dr. Bubó 2008.08.11. 14:46:32

Csak a poén kedvéért az USA napi bevitel tolerálható felső szintje (UL) a kérdéses esetekben (zárójelben az EU érték):
E-vitamin 1000 NE (450 NE)
B6 vitamin 100 mg (25 mg)
Magnézium 350 mg (250 mg)
Cink 40 mg (30 mg)
Az E-vitamin esetében azért óvatosak, mert lehetséges, hogy a 400 mg/nap feletti bevitel növeli a halálozást (Miller et al.) A B6 vitamin esetében számomra érthetetlen a nagy különbség, míg a cink és magnézium esetében csak lényegtelen az eltérés. Ezen értékek alatt a vitamin és nyomelem bevitel biztonságos és ártalmatlan a tudomány napi állása szerint, ugyanakkor képes bizonyos betegségek megelőzésére.

dhpage 2008.08.11. 14:49:58

10 hónaposnak Lenkeit??? ó atyám... :((((

Roy 2008.08.11. 14:50:05

Nem feltétlen kell a Lenkei féle vitaminokat szedni.
A gyógyszertárakban kapható vitaminok megbízhatóbbak. Ezek ellenőrizve vannak.
Sajnos vannak az úgynevezett zsírban oldódó vitaminok, melynek túlzott bevitele esetén okozhatnak problémákat. Ezek a májban oldódnak. A vízben oldódó vitaminok egyáltalán, vagy csak kissebb mértékben jelentenek gondot. Ezen vitaminoknál sem ajánlott nagymértékű bevitel.

Bazsi · http://www.straubbazsi.blogol.hu 2008.08.11. 14:52:13

Hosszúra nyúlik ez a vita, és valószínűleg nagyon kevés tapasztalat, vagy hozzászólás igazán releváns.

A bejegyzés jó, nem tudom mennyire alátámasztott, de próbálta körbejárni a témát, ez korrekt. Nem értem, hogy a kommentek miért nem a bejegyzésre reagálnak elsősorban. Hehe is követelőzött, hogy mondjunk olyat, akinek ez rossz volt. Világosan ott van fent a megengedett értékek, és a lehetséges ismert mellékhatások is.

De csak mert saját tapasztalatot akart:
Vannak gyógyszerek, amik a vitaminok túladagolását használják ki, illetve vannak betegségek, amik ismerten túladagolás miatt alakulnak ki. Csak egy példa az a gyógyszer, amit több ismerősöm is szedett kamaszkorában pattanások ellen. A gyógyszer az A vitamin túladagolására, és így a bőr kiszárítására alapoz.
Ennek (a teljesség igényét távolról sem közelítve) ilyesmi mellékhatásai vannak:
„Nagyon gyakran előfordul: a szem kötőhártyájának és a szemhéjszélnek a gyulladása / kialakul szemszárazság / az orrüreg kiszárad, ami enyhe vérzést okozhat / hátfájás, izom és izületi fájdalom / bőrszárazság, cserepes gyulladt ajak.

Ritkán előfordul: túlzott izzadás, viszketés, fényérzékenység / mellkasi szorító érzés, nehéz légzés / nyirokcsomó duzzanat / koponyaűri nyomásfokozódás, fejfájás, homályos látás, émelygés, hányinger / éjszakai látás csökkenése vagy színvakság / halláscsökkenés / súlyos gyomor-bélrendszeri zavar / súlyos májbetegség / vesegyulladás / cukorbetegség kialakulása / csontzavarok (csontkinövés, azok a csontok, amik még nem fejezték be növekedésüket, idő előtt megállhatnak növekedésükben) / erek gyulladása / kezelés közben vagy után depresszió vagy súlyos mentális probléma kialakulása / agresszívvá, erőszakossá válás / önpusztító vagy öngyilkossági gondolatok (egyes betegek megkíséreltek öngyilkosságot elkövetni, néhány esetben öngyilkosság is előfordult) / testsúlyváltozás / koncentráció zavar.

Lehetséges, hogy a ……… abbahagyása nem elég a tünetek megszüntetésére és orvosa további segítségére is szüksége lehet.”

Így nem értem, hogy Lenkei, hogyan állíthatja, hogy nincs felső határ, hogy ilyennel egyáltalán nem kell, nem is érdemes foglalkozni.

Hovatovább, korábban mi is megpróbálkoztunk a Lenkei-vitaminok szedésével. Nekem emésztési zavaraim voltak, illetve anyukám nem tudott kigyógyulni egy súlyos köhögésből, amíg abba nem hagytuk a szedésüket. Egy barátnőnek súlyos kiütései lettek, és orvosi javaslatra (parancsra) neki is abba kellett hagynia. Még mindig van a polcon, de nem nagyon merjük beszedni, mert nem tudjuk, ma éppen, hogyan reagálna a szervezetünk a magas dózisokra.
(Ez persze megint csak irreleváns tapasztalatok felsorolása.)

Én lényegesen kisebb dózisú vitaminokat szedek, és próbálok "gazdagon" étkezni, azért nem árt az (ha század annyi vitamin van a mai zöldségek többségében a negyven évvel ezelőttiekhez képest, ha nem).

Még az MTV műsorához hozzászólnék:
Röhej! Négy oldalról is.

Lenkei: Csak magát ismételgeti, szorongat egy hatalmas könyvet, hogy abba neki mutassanak meg dolgokat (mikor utólag a blog írója, azért meg is mutatja azokat.)

A doki: Hát, azért hogy azt hajtogassa valaki: "Jogi határozat született.", odamehetett volna akármelyikünk. Vagy mondjuk egy jogász. De egy orvos, aki úgy képviseli magát és szakmáját hogy: "Ne menjünk bele az orvosi oldalába, mert jogi blablabla született"... meg hogy a vallása a TISZTESSÉG. Az, persze. A dokinál csak a

vitavezető csaj: volt tisztességtelenebb, aki világosan kimutatta, hogy a vita melyik felével szimpatizál. Legalább próbálnék objektív lenni, ha már az a feladatom, hogy irányítsak egy vitát.

Végül a műsor: most erre komolyan tíz percet akartak szánni?

...

De nem is lényeges ez..., csak legyetek egészségesek, jó közérzetűek, vagy így, vagy úgy - csaó.

Maximus 2008.08.11. 14:53:02

Utczák Terek Csapata: nem értem mi a bajod ezekkel, ugyanúgy termelnek mint 50 éve? Napon érlelődnek mint régen vagy valami gázos kamrában mint a déli gyümölcsök mostanában? A fajtaválasztásnál egyetlen szempont a betegségek elleni ellenállóság és a HOZAM. Szarral trágyáznak vagy N-P-K-val?

john doe 2008.08.11. 14:54:24

dr lenkei egy eletmuvesz, minta magyar uzletembe. sok sznob ujgazdag bunko magyar vallalkozo/topmanager totalis hulyesegere epit, megerdemli a sok idiota hogy naponta 3x szedje a cuccot, minden egyes alkalommal 2l vizet elfogyasztva h le tudja boritani a torkan.

Lajos 2008.08.11. 14:55:30

egyszer bekentem a makkomat c-vitaminnal, akkora orgazmusom volt mint még soha

HÉV-es 2008.08.11. 14:55:35

mamacica: nagyon felelőtlen vagy!! Minek egy 10 hónapos babának külön vitamin? Főleg emelt szintű? 4 gyerekem van, soha nem kaptak ilyesmit!! Mégis erősek, egészségesek!

Bobby Newmark 2008.08.11. 14:58:42

"akinek pedig nem tetszik, hogy mesterséges a vitamin, az nézze meg milyen hulladékből csinálják a boltokban kapható élelmiszerek nagy részét. az egyik fajta "finom" kenőmájasban van 9 féle E-betű."

Áááá, nemár, most nem röhöghetek hangosan... :P
Ugye tudod, hogy a C-vitamin másik neve E300?

István 2008.08.11. 15:01:01

fuhur: "Szóval én a múltkor vettem C vitamint náthából kifolyólag talán 500 mg-ost és rá volt írva, hogy mennyi az ajánlott és ,hogy 100 mg fölött a folyamatos szedése ellenjavallt."

Hát, én direkt megkerestem az 500 mg-os C vitamin betegtájékoztatóját
és ott nem írja, hogy ellenjavallt a folyamatos szedés. Sőt:

Felnõtteknek: a minimális adag kb. 30 mg, a napi átlagos szükséglet 100-500 mg reggel, ill. reggel és este, a maximális adag 1000 mg/nap.

Forrás:

drinfo.eum.hu/drinfo/sid/print2/lid/print/pid/0/medicineProperties/oid/0/m,0100000075269;jsessionid=C7B95016DB5E7B403CF840B642E8A664

jujumádár 2008.08.11. 15:03:29

a harmadik öngyilkossági kísérletem után anyám lenkeit kezdett belém pumpálni, s lám, azóta egyszer sem próbáltam végezni magammal

Utczák Terek Csapata 2008.08.11. 15:05:20

Maximus 2008.08.11. 14:53:02

Ezek a felvetések a termesztési módszerekről még nem igazolnak semmit.
Ha megtennéd, hogy egy konkrét, megalapozott tanulmányt linkelve alátámasztod ezt az elméletet megköszönném! Ez így csak spekuláció amibe belkevertük a bánánérlelőlet is!

queenlly 2008.08.11. 15:06:19

mamacica: ja egészségügyi dolgozó vagyok... gondolom ezért tartunk ott ahol... vagy esetleg azért mert nincs pén az egészségügyben? rohad minden? és néhány beteg perekből akar meggazdagodni?
hogy kérdésedre is válaszoljak, nem a babákra nem volt ráírva, csak a kórlapra, hogy dg.: D hipervitaminózis meg a boncolási jegyzőkönyvre, hogy halál oka: D hipervitaminózis szövődményei

Mamacica 2008.08.11. 15:07:49

HÉV-es: most írhatnám, hogy juj, szerintem meg te vagy nagyon és szörnyen és mérhetetlenül és hűhahűde felelőtlen, de nem írom, mert mindenki a maga belátása szerint azt ad a gyerekének, amit jónak lát. Örülök, hogy a 4 gyereked (le a kalappal, hogy ennyit vállaltatok!), erős és egészséges, de remélem, nem baj, hogy az enyém is az... Egyáltalán nem emelt szintű az a vitaminkészítmény, amit kap, ezt honnan vetted???
Csak azért írtam le a tapasztalataimat, mert én tényleg szedem a készítményt, valamint a szűkebb és tágabb családom is. Mi ezeket a ivitaminokat szeretjük és nem a Centrumot, meg az Aktívalt, stb. Ez most baj?

HÉV-es 2008.08.11. 15:08:32

Maximus: piacon őstermelőtől veszem a paradicsomot, paprikát, gyümölcsöt, még a mandulát is, sőt a csirkét, tojást is! Nem külföldről feleslegesen behozott kényszerérlelt dolgokat veszek. Ezekben benne van ami kell hidd el!!

Lajos 2008.08.11. 15:08:59

nekem annyi a mellékhatása a c-vitaminak hogy sokat pukizok

queenlly 2008.08.11. 15:11:42

Utczák Terek Csapata: ott a pont! én is szeretnék egy tanulmányt (lehetőleg nem egy db uborka bevonásával) amiben ott áll, hogy feketén fehérren, hogy vitaminmennyiség: elhanyagolható; nyomelem: nincs stb. stb.

karmelita 2008.08.11. 15:11:43

Mindenki maga dönthet róla, hogy vegetáriánus-e vagy sem, sportol-e vagy sem, dohányzik-e vagy sem, (holott, például a dohányzásról vitán felül tudjuk, hogy ártalmas); miért ne határozhatna mindenki saját belátása szerint hogy szed-e, és milyen mennyiségű vitamint ? Aki akar, utánanéz a veszélyeknek illetve az előnyöknek, és maga dönt.

ment_a_lista 2008.08.11. 15:13:58

Amióta napi 5000g C-vitamint (aszkorbinsav) eszek nincs gond a vízkővel a WC csészében, mindent lemar ami feleslegben van és kiürül ;})

Mamacica 2008.08.11. 15:14:02

Queenlly, hogy jön ide az egészségügy pénzügyi helyzete? Meg a betegperek???
Tudom, hogy létezik vitamintúladagolás, de nem hiszem, hogy ennek tudatában kijelenthető, hogy mindenki, aki vitaminokat szed, vitamintúladagolásban fog meghalni, oppárdon, a talpát feldobni.
Ha valaki úgy érzi, szüksége van vitamokra, szedjen. Aki úgy érzi, nincs szüksége vitaminokra, ne szedjen.

queenlly 2008.08.11. 15:14:06

karmelita: az a gond, hogy NEM LEHET utánna nézni... nincs tanulmány, különösen nncs a Lenkei féle összetételre. ilyenkor sztem nagyon is helyes, hogy az ANTSZ közbelép... bár tenné máskor is: közvetlen ismerősömnek paracetamol okozta májelégtelensége van a remek coldrex miatt...

HÉV-es 2008.08.11. 15:14:15

Mamacica: azt neked is tudnod kell, hogy egy ennyi idős babának az anyatej a legjobb. Nincs az a vitaminkészítmény, ami azt pótolná. Mellé meg ennyi idősen bizonyos gyümölcsök, paradicsom, zöldségek! De egy pici gyerekkel szintetikus dolgokat etetni!! Igen, azt mondom felelőtlen vagy. Ha ez természetes anyag lenne, akkor sem adnék ilyen picinek, de minden vegyi- vagy szintetikus anyag benne. Ilyennel mérgezni egy csöpp szervezetet?

queenlly 2008.08.11. 15:15:37

mamacica: hajrá! természetesen azt csinálsz magaddal, a gyermekeddel és a kutyáddal, amit csak akarsz... bár néha nem árt megkérdezni szakembereket se :)

dhpage 2008.08.11. 15:18:00

Mamacica : "mindenki a maga belátása szerint azt ad a gyerekének, amit jónak lát"

aha, nem bevizsgált/tiltott szereket...védőnő tud róla, vagy erről mélyen hallgattok?

HÉV-es 2008.08.11. 15:18:44

Mi már a takarító és kozmetikai szerekből sem használunk olyat, ami tele van vegyianyagokkal! Készételt nem veszünk, max. szalámi, és jobb sonkaféléket. Se konzerv, se előre panírozott ég tudja mik!! Ki lehet ezeket hagyni az életünkből!

ribizli 2008.08.11. 15:18:49

eleve nem túl bizalomgerjesztő ha valaki A nagy gyógyszergyár összeesküvéselmélettel adja el magát. Az pedig hgy a könyveivel és termékeivel együtt szcientológia könyvek kap6óak óvatósságra int. (Lenkei egyik körúti boltjában láttam ezeket gyönyörűen együtt)

Mamacica 2008.08.11. 15:20:15

HÉV-es: tudom is. Amíg szoptattam a babámat, nem kapott vitamint. Az anyatejet nem pótolhatja semmi, én már csak tudom! Nem kívánom senkinek azt a félévnyi küszködést, amin keresztümentem, mégis elapadt. Méreg? Inkább ez, mint az antibiotikum meg az antihhisztamin, amit az ismerősöm ugyanennyi idős babája asztmára szed, állandó szinten.... Ja, és a túró rudiban meg a Danonínóban nincs mesterséges, ugye? Mert azt a TV-ben agyba-főbe reklámozzák gyerekeknek... Én meg azt nem adok a kislányomnak. Mások meg igen, és nem nevezik őket felelőtlennek.

HÉV-es 2008.08.11. 15:22:40

ribizli: régebben ezt még alaposan titkolta! Mikor megjelent a piacon, először csak a neten lehetett rendeleni, majd a Blaha közelében volt egy boltjuk. Egy idő után már kértek volna a vásárláskor nevet, címet, de csak freemail-es emailt adtam meg. Mikor éreztem nem jó a cucc nekem, és nem vettem többet, állandóan irogattak, miért nem vásárolok, valami rossz tapasztalatom volt? Még egy év után is kaptam levelet tőlük!

queenlly 2008.08.11. 15:23:09

egyik fiam kruppos, elég sokat szenvedtünk vele és néha, ha nagyon befulladt szteroid kúpot is kellett adnunk neki...
a franc és én csak most tudom meg, hogy a multivitamin csökkenti a rohamok gyakoriságát!!!!

Mamacica 2008.08.11. 15:24:48

dhpage: a védőnő olyan felelősségteljesen végzi a munkáját a környéken, hogy utoljára a kislányom 2 hetes korában láttam. (Felírta a tápszert, mert szerinte fárasztotta a gyereket a szoptatás... No comment.)

zezse 2008.08.11. 15:24:53

Kérlek mondja már meg valaki, hogy minek kell egy tíz hónapos babának vitamin kiegészítő???
Szoptatás , meg ha megoldható bio cuccokból kaja neki.
Szerintem érvek és ellenérvek mindig is lesznek, én is irhatnám, hogy sosem szedtem vitamint, nem eszem húst, és mégis egészséges gyereket szültem aki nagyon ritkán beteg.
Egyébként kínáltak nekem nem Lenkei vitamint amiben saját feliratuk szerint b12 3300% az rda nak, b6 2500%, e 670% , magnézium 500%.. szóval nem csak ő hoz forgalomba ilyeneket.

jujumadár 2008.08.11. 15:25:05

Mamacica: el a kezekkel a túró ruditól! mondjuk én is csak úgy eszem, hogy a csoki alá lenkeit dugdosok, márcsak az íze miatt is

HÉV-es 2008.08.11. 15:26:55

Mamacica: honnan tudod, hogy a te babádnak is szüksége lenne erre? Elárulom neked az allergia nem erről szól! Ma már tudják, hogy a nagyszülők szokásai is befolyásolják ki lesz allergiás, pl.: ha a nagymama dohányzott, az unokák nagy valószínűséggel allergiások lesznek. Az allergiára a hajlam miondenkiben benne van, és az immunrendszerétől függ kijön-e rajta valami.
Jó orvos immunerősítésre például az úszást javasolja a szülőknek, a megfelelő táplálkozás mellett! Ilyen pici korban is lehet már úszni vinni!

Mamacica 2008.08.11. 15:30:05

Queenlly, látod, mindig tanul az ember valamit! :-)
Most rémüldözzek, hogy úristen szteroidot adni egy kisgyereknek...?! Nem teszem, mert biztos vagyok benne, hogy az adott helyzetben ez volt a legjobb megoldás. Én pedig a vitamint látom jónak. És természetesen nem várom el, hogy mindenki egyetértsen velem. Csak meosztottam a tapasztalataimat, véleményemet. Senki felett nincs jogom ítélkezni, és szerintem nem is ez volt itt a cél.
További szép napot mindenkinek, a 10 hónaposom felébredt.

Mr.K 2008.08.11. 15:30:48

Szerintem a dohányzást csak azért akarják véglegesen betiltani mindenhol, mert rájöttek ha valaki dohányzik akkor tovább él... a viccet félretéve karmelitának adok igazat... ezeknél a vitaminoknál jóval károsabb dolgokat lehet kapni az ABCben.....

HÉV-es 2008.08.11. 15:31:26

Mamacica: nekem a kisebbik fiam volt poratka allergiás! Aztán először úszni járt, majd kosarazni ment! A tüneteit mintha elfújták volna! Na meg akkor kezdtem egyre inkább kiszorítani legalább a háztartásunkból a vegyi cuccokat! Ma semmi baja! Nem kapott plusz vitaminokat!

queenlly 2008.08.11. 15:32:33

K Úr! De azokra nincs ráírva, hogy egészségesebb eszel tőlük!

queenlly 2008.08.11. 15:33:09

eszel=leszel bocsi :)

pentmouse 2008.08.11. 15:33:48

Szcientologia...

Ez már mindent megmagyaráz..

HÉV-es 2008.08.11. 15:33:55

queenlly: ez nem teljesen így van, mert a túró rudi reklámjában benne van milyen egészséges!! Pedig nem az!! Milyen túró az ami 4-6 hétig is eláll?

gergo1000 · http://www.ikeapanasz.uw.hu 2008.08.11. 15:34:26

Én nem szedek semmi vitamint és nem hinném, hogy ez a Lenkei féle valami is csodaszer lenne.
Viszont felmerül bennem egy kérdés. Miért üzlet ez ellen ennyire tiltakozni? (a mai világban minden üzlet, úgyhogy ebben is valahol biztos van valami) Kinek van erre ennyi ideje, hogy ennyi mindent végig olvasson és harcoljon valami ellen, ami elméletileg neki semleges, mivel ő nem szedi. Milyen érdekek mozgatják a blog íróját, hogy energiát, időt nem sajnálva megirta ezt a cikket?

Bobby Newmark 2008.08.11. 15:35:08

"Nem teszem, mert biztos vagyok benne, hogy az adott helyzetben ez volt a legjobb megoldás. Én pedig a vitamint látom jónak."

Ne haragudj, de hadd kérdezzem meg, melyik egyetemen szerezted az orvosi diplomádat?

ertelmes 2008.08.11. 15:35:26

Ez a "hehe" sok helyre bekommentel sajátos stílusában, ahol az ő általa mélyen tisztelt Lenkeit bármilyen kritika éri.

Elárulom a titkot: nem pont szcientológus az ember, nehezen is lehetne az, hiszen nem éppen szellemi lény, aki kibírná rizses babon, mint a szcientológusok, hanem testépítő és edző, mégpedig ő a drugsbunny erről az oldalról: body.builder.hu/edzo_query.htm4 (látszik is, ahogy ahogy riasztják a kispöcsök, ő meg rohan ide harcolni Lenkei becsületéért)

Ez a tény már önmagában sokat megmagyaráz a viselkedéséből, tényleg tökéletesen megfelel az ostoba és agresszív testépítőkről szóló sztereotípiáknak.

Igazából teljesen felesleges is tudományos alapon érvelni olyanoknak, akik a tipikus célcsoportjába tartoznak a Lenkei-féle agymosásnak, frusztráltak amiatt, hogy a népesség többsége értelmesebb náluk, nem beszélve a tudósokról, az ilyenek vevők az orvosellenes gyűlölködésre.

Még egy szót megérdemel talán az az álszent képmutatás, amivel a drugsbunnyék a beteges, általuk alsóbbrendűnek tartott átlagembert szidalmazzák, miközben a saját életmódjukat istenítik: ugyanis alig takargatják a tényt, hogy drugsbunny által futtatott testépítők többsége kokszol, azaz növekedést elősegítő (illetve azok mellékhatásait csökkentő), eredetileg gyógyszernek (gyógyszergyártók összeesküvése!) szánt készítményeket szed, azaz doppingol. Csak kevés testépítőt említ naturálként, azaz aki csak legális táplálékkiegészítőket szed (még ha az éppen megadózisú vitamin is), sőt drugsbunny maga is kokszolt egy időben, ez számos megnyilvánulásából kiderül. Persze ha valaki erre rákérdez, le lesz cseszve, hogy micsoda egy gyökér, mert a kokszoló testépítők bizony a kemény munkának köszönhetnek mindent, meg az egészséges táplálkozásnak...

Na most ezek mellett már nem mindegy nekik, hogy milyen mellékhatásai lehetnek a Lenkei-féle vitamintúladagolásnak?...

queenlly 2008.08.11. 15:35:30

HÉV-es: látod olyan egészséges, hogy minden baci megpucol belőle :)))))))

jujumadár 2008.08.11. 15:35:44

Adjatok egy vastagfalu palackot, es en fel nap alatt belepakolom a vilag osszes hulyeseget! - kialtotta Apam.

Megkapta, nekilatott. Megallas nelkul dolgozott. Holtfaradtan zuhant az agyba. Holnap, majd holnap gyonyorkodom benne, szuszogta, es mar el is aludt.

Masnap elfutott a vilag egyik partjatol a masikig, majd visszaloholt, aztan keresztbe-kassul es ossze-vissza, de bizony csak azt latta, hogy semmi sem valtozott.

HÉV-es 2008.08.11. 15:39:37

queenlly: ja, persze!! Igazad van! :)))))

Lau 2008.08.11. 15:40:22

De most tényleg, aki akarja szedjen vitamint, de miért ettől a palitól?
Egy szcientológustól semmise kéne, mégha ingyen van, akkor sem.

HÉV-es 2008.08.11. 15:41:55

Lau: én is ezt mondom! Nekik egy fillért sem!!

Rigor 2008.08.11. 15:42:00

ertelmes: hmm akkor jól tippeltem a szófordulatok alapján:)

br · http://www.szalaiannamaria.net 2008.08.11. 15:42:23

C vitaminról: egyedül Ő lóg ki a sorból, ugyanis a c vitamin nem igazi vitamin. (vagyis kis mennyiségben szükséges anyag a szervezet számára), hanem egy sajátos evolúciós baleset mellékterméke.

A legtöbb emlős mája elő tud állítani c vitamint, az emberé viszont rossz irányba mutálódott és a négy lépéses folyamat utolsó lépcsőjét elrontja - a harmadik lépésig eljutott melléktermék meg lebontásra kerül.

A C vitamin alsősorban a kötőszövet előállításában játszik fontos szerepet, ezért van az, hogy a skorbutos (c vitamin hiány) elkezd vérezni össze-vissza.

Ezek a tények azt mutatják, hogy jóval több C vitaminra lenne szüksége a szervezetnek, mint amennyit kap egy átlagos szervezet naponta. Ezt nehéz sajnos megoldani, mert a c vitamin gyorsan kiürül a szervezetből, tehát a legjobb hosszútávú megoldás az elromlott májfunkció genetikai javítása lehetne. (Középtávon meg olyan kapszula kifejlesztése ami hosszú időn keresztül, lassan adagolva fejti ki a hatását.)

Egyébként egy kecske olyan 10000mg/nap mennyiségben állít elő C vitamint, de veszélyhelyzet esetén ez felszökik 100000mg/nap mennyiségre is akár.

A többi vitaminra mindez nem igaz és azokat tényleg nem szabad túladagolni, viszont aszkorbinsavat nyugodtan lehet annyit amennyit hányás nélkül elbírsz...

Mamacica 2008.08.11. 15:42:47

Bobby Newmark: ne haragudj, és te melyik orvosi egyetemen szerezted? És bevásárlás előtt minimum egy élelmiszeripari technikumot végezzek el, de jobb, ha egy vegyászmérnökire iratkozom be gyorsan...?
Tehát emberek: csak az szedjen vitamint, akinek orvosi diplomája van! Bobby megaszonta!!!
Na, el, játszóterezni a kislányommal. A francba, a Testnevelési Egyetemre is be kell iratkoznom. :oD

Lau 2008.08.11. 15:45:42

HÉV-es: jaja.
Másrészt meg okés, hogy néha (pl. ha beteg vagyok, vagy a stressztől totál szétesett) én is szedek vitaminpótlót pluszban PÁR napig...de nem tömöm magam velük, főleg úgy nem, hogy már eleve 20szor több vitamin van benne, mint kéne...
- mint mindenből, ebből is megárt a sok.

srx 2008.08.11. 15:47:33

Lenkei doktornak 1 azaz 1 db tudományos cikke van 1989-ből a pubmed.com publikáció adatbázis szerint. Ma kishazánkban ez a teljesítmény nem elég egy doktori tudományos fokozat(PhD) elnyeréséhez sem. Nem találok továbbá egyetlen adatbázisban sem ezen vitaminkészítmények összetételét megalapozó kutatási, tesztelési, utánkövetéses közleményt. Felmerül a kérdés: Ha az autószerelő átalakítja a gyerekülést a kocsimban, és azzal érvel mellette, hogy kipróbálta kalapáccsal, és így biztonságosabb, akkor tegyem-e bele a gyereket, csak azért mert sokan hisznek benne, hogy ez igaz. (És most a vallási meggyőződéséről még nem is beszéltem.) Ezért tisztelettel kérnék mindenkit akibe szorult egy csöppnyi józan ész: GYEREKNEK NE ADJÁTOK EZEKET A KÉSZTMÉNYEKET!!! Mindenkinek joga van a pénzéért hülyének lenni, (lásd USA termékek) de csak a saját májával és veséjével szórakozzon. (Egyébként a grammos adagban, hosszútávon szedett C-vitamin, elégtelen folyadékbevitel mellett húgykövet okoz.)

HÉV-es 2008.08.11. 15:47:59

Mamacica: az a gyógyszergyártók szerencséje, hogy sok olyan ember van, mint te! Ha már gyereked és neted van, nézz utána miért is javasolják ilyen kicsi korban az uszást! Nem egyetemi szinten! De rád lehet, hogy rádférne!

Mamacica 2008.08.11. 15:58:52

HÉV-es: Te most látsz engem??? Akkor honnan tudod, mi férne rám, és mi nem? Ja, és van más írásjel is a felkiáltójelen kívül...
Nem kértem, és nem osztogattam jótanácsokat. Csak a tapasztalataimat írtam le. Az itt olvasottakat át fogom gondolni. De senkinek nem fogok személyeskedőn nekitámadni, mert ide (is) írt, és más a véleménye.

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2008.08.11. 16:08:46

A hozzászólások jó része azon felfogást közvetíti, miszerint mindenkire rá kellene bízni, hogy mit szed, illetve mit nem; hogy mit vesz, illetve mit nem; hogy mit forgalmaz, illetve mit nem. Megejtően liberális álláspont - érdekes, hogy a politikában mennyire nem jön be kishazánkban!

Ez egy elfogadható - liberális - elképzelés, amely szerint a lakosságot teljes mértékben felnőttnek kell tartani, akik rendelkezésére áll minden információ, ami alapján dönteni tudnak.

Felnőttnek ugyan felnőtt, de nem áll mindenkinek rendelkezésére minden információ. Ezért kellenek az állami ellenőrző szervek. Mégpedig annak szabályzására, hogy mit kapunk enni, és mit nem engednek nekünk beadni.

Ha egyszer olyan egységesen egyetértünk azal, hogy a nagy gyógyszergyártókat ellenőrizni kell (jogosan), akkor miért ne alkalmazzuk ugyanezt a szigort Lenkeivel szemben?

jigsaw 2008.08.11. 16:08:50

Ha a Cenzúrázott Egészségben leírtakat elolvassátok, rájöttök minden, amivel most támadják teljesen tiszta volt Lenkei számára. Ahhoz képest, ahogy a gyógyszeripar kialakította ezt a rendszert, ez az ántsz-es tiltás nevetségesen pitiáner dolog.

Hazudnak mindig, akik úgy látják, hogy ettől előrébb lesz a szánalmas személyes érdekük, vagy érdekcsoportjuk!

A lényeg, hogy senkiben nem lehet bízni, úgy döntsetek, ahogy az szívetek mondja, az eszeteket befolyásolja többezerszer több dolog, mint hinnétek!

efhábé 2008.08.11. 16:13:57

mamacica, ekkora gyereknek még anyatej és babakaja, ami ugyebár szigorúan bio, tehát nem hormonkezelt, gyorsított érésű. Vitaminokat túl lehet adagolni, a vízben oldódókat is. C-vitamin, ha az ember beteg, kúraszerűen mehet emelt adagban, de csak néhány napig. Utána le kell állni vele. Aki rendszeresen eszik napi 1000mg felett, az ne csodálkozzon, ha gyors lefolyású daganatos betegsége lesz.
Én egyébként nem szedek vitamint, auchanban veszem a zöldséget, mégsem szoktam beteg lenni, max. egy megfázás/év, az is lábon kihordva, 2-3 nap alatt gyógyul. Erős az immunrendszerem, más meg szedhet bármit, mégis beteg lesz, gyenge az immunrendszere. Célzatosan kell immunrendszert erősíteni, nem pedig bekapkodni mindenféle vitaminkomplexet, amiben esetleg olyan anyagok vannak, amikre semmi szükséged.

feketebarany666 2008.08.11. 16:16:03

Ez csak a profitrol szol, nem rolad. A penz meg kell a szcientologusoknak.

kem 2008.08.11. 16:23:20

nemcsak a lenkei-fele vitaminokban van tobb hatoanyag
a kinek mennyi eleg az meg relativ
az irodaban ulo emberkenek nana h nemkell 1000x adag
de pl 1 heti 6napban 2szer 1 orat intenziven eddz...

ertelmes 2008.08.11. 16:40:41

jigsaw: nyilvánvaló, hogy Lenkei tudatosan sért törvényt és veszélyezteti a vevői egészségét, hogy ezt előre le is írta, hogy ezért támadni fogják, de ő leszarja, az nyilván minősíti az ő lelkivilágát.

Egy tisztességes ember először elvégezne számos korrekt, tudományos igényű kísérletet a vitaminjaival (mármint nem a sajátja, mert egy amerikai szcienológus tulajdonú cég gyártja), és akkor lenne valami a kezében, nem csupán orvosellenes hangulatkeltésre kellene támaszkodnia.

De hát Lenkei szcientológus, aki örökké szeretne élni, ez pedig neki pénzbe kerül, amit ki kell termelni, és ehhez nem magas ár számára, hogy pár ezer, tízezer wog, potencális elnyomó személyiség esetleg pár évvel kevesebbet él átlagosan a vitamintúladagolás miatt.

A szcientológus amúgy is szellemi lény, Lenkei cigizik, elhízott, vélhetően a saját vitaminjait sem szedi, de a wogok foglalkozzanak csak a testi egészségükkel, és fizessenek Lenkeinek, hogy ő viszont mielőbb lelkileg megtisztult clear lehessen.

Csabi 2008.08.11. 16:54:13

Ha igazi és természetes vitamint szeretnétek, akkor egyetek különböző csírákat. Vigyázat, nagyon magas a vitamin és ásványianyag tartalma. Naponta max. 1 evőkanálnyi ajánlott a felnőtteknek. Garantáltan természetes. Igaz ha nincs a környékbeli boltokban, akkor jellemzően sk kell megcsinálni. Azzal meg törődni kell.

De megéri dolgozni vele! Garantáltan természetes, és garantáltan vegyszermentes. Mivel természetes, sokkal jobban felszívódik, mint a laborban gyártott termékek.
Méregteleníti a szervvezetet és ellátja vitamonokkal ásványi anyagokkal.

Nézzetek utána, és felejtsétek el a gyógyszergyárak által gyártott szintetikus sz** cuccokat, és (a Lenkei féléből is) csak a csírákat vegyétek, egyétek ha nincs más. Pl.: alfalfa stb.

Én szedtem Lenkei vitamint és mást is, de csak egy-egy adagokat. Nem volt rossz egyik sem, de én a természetesre esküszöm.

skyone 2008.08.11. 16:58:35

Gábor,

Amennyiben a mindenkori kormanyoknak erdeke lenne az egeszseges elet es keretek koze lenne minden szoritva, ellenorzes alatt lenne, hogy mit egyunk(egeszseges etelekre gondolok), szigoru szankciok ala vonnak a tulsulyossagot, a multilancok polcain levo zoldsegek gyumolcsok tobbsege nem olaj alapu mutragyaval, kavicsok kozott (nem sorolom ide az idenynovenyeket) lenne termesztve, ha nem a hozamnovekedesre jatszananak ami csokkenti az izuk mellett a vitamin es asvanyianyag tartalmukat is. Na akkor azt mondanam RENDBEN.

Bobby Newmark 2008.08.11. 16:59:04

"ne haragudj, és te melyik orvosi egyetemen szerezted?"

Mi?! ÉN?! Hát ez meg hogy jön ide?
Nekem aztán halvány fingom nincs a szteroidkúráról, azt sem tudom mire jó, és hogy mi a hatása, főleg nem egy csecsemőnél. Nem is állítottam soha.
Viszont ezzel szemben te _biztos_ vagy benne, hogy adott esetben az volt a legjobb megoldás (persze mindezt látatlanul). A saját gyerekednek meg vitaminkúrát írsz fel.
Ilyet tiszta lelkiismerettel csak orvos csinál, hát ezért kérdem, hogy honnan a diplomád?

Vagy nem így értetted? Ebben az esetben fogalmazhatnál egyértelműbben is, mert így nem teljesen "klír", hogy mit is akarsz kifejezni...

Bobby Newmark 2008.08.11. 17:01:19

"Mivel természetes, sokkal jobban felszívódik, mint a laborban gyártott termékek. "

Ez hülyeség, már ne haragudj... A két dolog teljesen független egymástól.

queenlly 2008.08.11. 17:10:08

na, a másik amitől kiugrok a gatyámból az a "méregtelenítés"
asszus! van májunk meg vesénk! elég jól tesztelt (ha nem is garanciális) cucc, amire éppen csak vigyázni kéne egy kicsit!!

queenlly 2008.08.11. 17:12:04

bobby: nem akkora hülyeség, mint aminek mindenki tartja csak ne feledjük, a gizgazokban általában nem vitamin van (ez egy városi legenda) anem a különböző vitaminok előanyagai
azok meg jobban felszívódnak "természetes" anyagokból értsd kajából
régi (és bizonyított) tény a vas C vitminhoz kötött transzportja

zen 2008.08.11. 17:16:28

Hihetetlen, hogy a riportban ez a két ember mennyire elbeszél egymás mellett! De a műsorvezető sincs képben, mert csak néhány erőtlen kísérletet tesz feloldani a kommunikációs zavart.

Mr 2008.08.11. 17:18:15

Erdemes elolvasni Linus Pauling konyvet: How to live longer and feel better (Oregon State University Press, 1986), ISBN 13: 978-0-87071-096-4. Linus Pauling 1954-ben kapott kemiai Nobel-dijat. O a vitaminok mellett tette le a voksat: nagy adagokban, gyakran, es hosszu ideig szedve. Mindenki dontse el maganak, hogy kinek hisz, es annak megfeleloen betegeskedjen.

bigél 2008.08.11. 17:30:27

Mr: azért vitáztak is vele rendesen a vitaminokkal kapcsolatos dolgai miatt. többek között az egyik tanítványa is.
nem olvastam a dolgait, így nem mondok róla véleményt, de annyit hozzáfűznék, hogy még egy Nobel díjasnak sem biztos, hogy minden elmélete megállja a helyét. ő egyébként molekulaszerkezeti kutatásai miatt kapta a Nobel-díjat, később kezdte többek között a C vitamin és a daganatok terápiájával kapcsolatos kutatásokat

zen 2008.08.11. 17:38:22

A méregtelenítés meg nem hülyeség.
Persze, azért van a vesénk meg a májunk, de az evolúció ezeket még a régi, tiszta környezetre "kalibrálta". Az utóbbi párszáz évben viszont annyit szennyeztünk a környezetünket, ami jóval keményebben megterheli a szervezetet. Nem tudjuk kikerülni, belélegezzük, megisszuk, megesszük. Adalékanyagok, állományjavítók, ízfokozók.. de aki egészségesen próbál táplálkozni, az is cseszheti: egy tanulmány szerint (biológus hallgató vagyok, kénytelen voltam beleásni magam a témába) egy átlag ember évenkét liternyi mennyiségű(!) növényvédő szert visz be a szervezetébe. Ami nem is rossz, ahhoz képest, hogy az instant kaják korát éljük, és nem jellemző, hogy az átlag annyi sok zöldséget enne. ÉS ez még csak egy kiragadott példa.
Szóval van baja a szervezetünknek. Az a méregtelenítő rendszer, amit az evolúció évmilliók alatt rakott össze nekünk, pár száz év alatt nem tud adaptálódni ilyen környezeti változáshoz.
Ha valaki volt már boncoláson, és látta, milyen lerakódások vannak a bélfal belsején... szedhetsz vitamint meg amit akarsz, ezeken keresztül nem sok minden szívódik fel. Úgyhogy ez lenne az alap, mielőtt beszedünk minden szart - tisztelet a kivételesen jó termékeknek.

ertelmes 2008.08.11. 17:38:39

Mr: ügyes próbálkozás, de
- Linus nem ezért kapott Nobelt, mondhatni semmi köze a témához
- főleg a C vitaminnal foglalkozott, abból is intravénásan adható mennyiségű adagokkal (erről lásd még index.hu/tudomany/acvt080807/ )
- a megadózisú vitaminkúra hatásossága csak egy bizonyítatlan hipotézise volt, bár abban az időben sokan felkapták, hozzánk csak nemrég ért el a szcientológiával együtt Lenkei formájában ez a divat
- egyébként is ciki 50-es évekbeli meg régebbi tudományos eredményekre hivatkozni, Lenkei is kizárólag Szent-Györgyivel példálózik, illetve Hubbard áltudományos fejtegetései (melyeket tilos a tudomány fejlődése ellenére revizionálni, mert az tiltott "mókuskodás") is kizárólag az 50-60-as évek tudományos eredményeinek felhasználásán és félreinterpretálásán alapulnak

Bobby Newmark 2008.08.11. 17:49:12

Zen, az átlegéletkor azért csak megduplázódott az ősemberéhez képest, nem?

Mr 2008.08.11. 17:53:33

bigel: Azert erdemes elolvasni a fentebb emlitett konyvet, mert Pauling nem csak a sajat gondolatat fejti ki; elmondja az ellenvelemenyt is, adatokat hoz, ervel, gondolkozik.

Erdemes elolvasni Frederick R. Klenner es Irwinn Stone - eddigi ismereteim szerint magyarul nem elerheto - irasait a vitaminok klinikai alkalmazasarol (elerheto a neten). Ezek ¨tiszta forrasok¨, mert megnevezik a kutatasokat, amire hivatakoznak, leirjak az alkalmazott dozisokat, a kiserlet hosszat, a kapott eredmenyeket, valamint sajat ertelmezesuket.

Utaltal arra, hogy vitaznak vele. Ki, melyik kutatasi eredmenyet vontak ketsegbe, mi az ellenerv, hol van az elvegzett kiserlet, ami bizonyitja, hogy amit Pauling allitott, az nem ugy van?

Soós Andrea 2008.08.11. 17:53:59

Hahóóóóóóóóóóó ,Emberek!!!!

Ma ,2008.-ban ,ki még az az EMBER ,AKI A TÖBBI EMBERÉRT, az igazságért ,vállalná a börtönt is !

Kérlek Benneteket,gondolkozzatok el ezen!

Olvasd el ,Lenkei Dr. könyveit ,menj el az előadásaira,ismerd meg,mint Ember,szedd a vitaminjait ....

na utána lehet véleményt alkotni....addig nem!!!! Szerintem.

Soós Andrea ,Szeged

ertelmes 2008.08.11. 17:56:19

Bobby: ez ugyan igaz, de ez az elnyomó, kizsákmányoló gyógyszergyártóknak meg a velük szövetkező, tényeket elhallgató orvosoknak és kutatóknak köszönhető, szóval a Lenkeivel és a különböző egyéb igaz szívű táltosokkal ellentétben a tudományossághoz ragaszkodó gazembereknek, így lényegtelen!:)

Bobby Newmark 2008.08.11. 17:59:09

queenlly:
Nem is ezzel volt gondom.

Inkább azzal, hogy "ami természetes, az jobban felszívódik".

Csak mert van egy ilyen (mesterséges!) cucc, amit a bélbetegeknek szoktak adni, ami csak a szervezet számára egyszerűen hasznosítható anyagokat tartalmaz, és _salakanyag_nélkül_ szívódik fel, gyakorlatilag tökéletesen. Ilyen kis kétdecis papírdobozos-szívószálas kiszerelésben van, egy fekvőbetegnek napi öt ilyen a teljes energia, tápanyag, ásványianyag és vitaminbevitelét* fedezi, és nem terheli az emésztőrendszert.

*Persze itt most ezen megy a vita, hogy ez mennyi, akkor egyezzünk meg annyiban, hogy azt a minimumot tartalmazza, ami életben tart.

A természetben egyetlen hasonló anyag van, az anyatej... De az sem sokkal jobban szívódik fel, hanem csak éppen ugyanannyira.

ertelmes 2008.08.11. 17:59:41

Soós Andrea, Szeged: persze, majd egy magadfajta Lenkei-alkalmazott lesz a hiteles tanulságtevő a Lenkei-csoda mellett.:)

anonymous 2008.08.11. 18:07:37

"na utána lehet véleményt alkotni....addig nem!!!! Szerintem. "

Ebben bizony kegyed hatalmasat téved.
Ez nem a Freewinds, ez nem az Org. Ez Magyarország, Közép-Európa.
Itt szólásszabadság van. Véleménye bárkinek bármilyen lehet, és ezt el is mondhatja. Akár azt is, hogy a szcientológia egy diktatórikus, emberi jogokat sárba tipró, pénzéhes szekta, az öreg Ron meg egy hatalomániás pedofil őrült volt.

Bár ez nyilván nem tetszik a magácska-féle rondroidoknak, de hát "sajnos" ez van, ilyen az élet.

ertelmes 2008.08.11. 18:08:21

Hahóóóóóóóóóóó ,Emberek!!!!

Ma ,2008.-ban ,ki még az az EMBER, a clearré válásért, a sokmillió dolláros szcientológiai tanfolyamok elvégzéséért ,vállalná a börtönt is !

Kérlek Benneteket,gondolkozzatok el ezen!

Olvasd el (és vedd meg!!) ,Lenkei Dr. könyveit ,menj el az előadásaira,ismerd meg,mint Ember,szedd a vitaminjait (és vedd meg!!)....

na utána lehet véleményt alkotni....addig nem!!!! Szerintem.

Amíg nem fizettél eleget Lenkeinek, ne mondj róla véleményt!!

ertelmes 2008.08.11. 18:18:29

Ismerjétek meg előbb Lenkei Doktort, a felsőbbrendű EMBERT, ti retkes wogok, mielőtt kritizáljátok!

www.youtube.com/watch?v=8rYnFlXM-1Y

A higgadt konfliktuskezelés képességének mintapéldája, Lenkei a nyugalom és kiegyensúlyozottság szigete rohanó, agyongyógyszerezett, pszichológiával elnyomott világunkban, ez a megadózisú vitaminok, illetve szcientológia lélekgyógyító és thetánűző hatásának eredménye!

szemet 2008.08.11. 18:31:42

Lenkeit nem tévesztik meg a mainstream orvostudomány összeesküvései! Például vígan dohányzik. (Egy csodadoktor megteheti...)
Persze az is lehet magyarázat, hogy a dohánygyárak összeesküvésein már nem lát át szegény...

zen 2008.08.11. 18:31:56

Naaaa!
Azért a szcientológiát nem kéne összemosni az egészséges életmóddal!
Az egy külön vitatéma.
Ha te szcientológus vagy, az a te egyéni szoc. problémád, attól még, hogy valaki nem az, lehet kiegyensúlyozott, békés és nem feltétlenül gyógyszerfüggő.

zen 2008.08.11. 18:34:23

Az előbbi komment "ertelmes"-nek szólt. Meg ez a link is:
video.google.nl/videoplay?docid=1953111836089262961&q=szcientologia

Jó szórakozást!

megawog 2008.08.11. 18:35:10

Kedves Soós Andrea!

"Ma ,2008.-ban ,ki még az az EMBER ,AKI A TÖBBI EMBERÉRT, az igazságért ,vállalná a börtönt is ! "

Valamit nem felejtettél ki ebből a képletből? Valami egeszen apró, szinte lényegtelen dolgot, amit Lenkei nyer még a börtön bevállalásért az emberek megmentésén kívűl?
Na vajon mi az ami Lenkeinek megérheti még ezt a kockázatot? Eláruljam?

Hát jó: PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ, ESZMÉLETLENÜL SOK-SOK-SOK PÉNZ.

Szóval ne tedd megad nevetségessé, hogy Lenkeit egyfajta szamaritánus igazságbajnokának állítod be, mert ezt lefeljebb te hiszed el. Az igazi hősök nem busás haszonért hősködnek, ellentétben a te szeretett Lenkeiddel. Lenkei egy üzletember, aki az ülzetét, az üzleti érdekeit védi, majd ha ingyen osztogatja a vitaminjait, akkor mondhatod, hogy az emberekért teszi mindezt, addig kizárólag csak üzleti érdekről beszélhetünk.

ertelmes 2008.08.11. 18:37:44

zen: Te esetleg még nem ismered az irónia alapjait?:)

zen 2008.08.11. 18:42:07

Bocs, felületesen olvastalak :) nem láttam a sorok közé.
Megszállottnak tűntél :D
De akkor az interjút még inkább élvezni fogod - bár szerintem már láttad.
üdv :)

ertelmes 2008.08.11. 18:44:53

megawog: Azért ingyen nem lenne ésszerű osztogatnia, de ha szent akar lenni, nem pedig megvetett szcientológus, akkor önköltségi áron, de legalább ne több száz százalékos haszonnal adja, mint most, illetve legyártathatná bármelyik táplálékkiegészítőkre szakosodott gyárral, csak a mennyiségeket kellene növelni, de ő konokul amerikai szcientológus céggel gyártatja, biztos mert az kóser, és személyesen Miscavige áldotta meg.:)

A pénz meg az ilyen Lenkei-féle szellemi lényeknek nem számít, azért is adják számolatlanul az egyházuknak.:)

zen 2008.08.11. 18:54:33

Hé, honnan vagytok ti ilyen szakavatottak a szcientológus szlengben? :)
Csak kapkodom a fejem :D

UnitedParcelService · http://www.hevederzar.hu 2008.08.11. 18:55:58

Lám, kedves Soós Andrea akinél a túlzott fogalmazásgátló vitamin bevitele tizenhétezerszázalékos, krónikus vesszőtúltengést okoz.

ertelmes 2008.08.11. 19:01:59

zen: pl: objektivszcn.blog.hu/

Itt még a Xenu-sztorit is ingyen megkaphatod egyenesen szent Ron szájából, egy szcientológusnak ez több tízmillió dollár alsó hangon, mire eljut erre a "szintre".:)

HÉV-es 2008.08.11. 19:04:33

queenlly: nem hülyeség a méregtelenítés! Annyi sz@rt kap a szervezetünk, hogy a méregtelenítőszervek nem bírnak vele.
Soós Andrea: nem kis pénzért vállalja lássuk be. Olvastam a könyvét, de a scientolgiai elveit is, amit mélységesen megvetek. Te kicsit agymosottnak tűnsz!

HÉV-es 2008.08.11. 19:05:38

Soós Andrea: és a kommentedben csupán kétszer szerepel, hogy "vedd meg", de nem a pénzről szól mi? Mennyi a jutalékod?

zen 2008.08.11. 19:09:14

Jaja, azt vágom :)
South Park Egy házba zárt közösség
(9/12)
:DDDD

ertelmes 2008.08.11. 19:09:34

HÉV-es: én egészítettem a "vedd meg"-el, hogy egyértelműbb legyen, mi a feltétele az ideológiai képzettség elérésének (könyv megvásárlása), illetve a "megfelelő szintű vitaminbevétel" biztosításának (rendszeres vásárlás a Lenkei-féle egészségkápolnákban).:)

queenlly 2008.08.11. 19:09:59

megawog: ott a pont... ezt én akartam írni
még csak annyit, hogy minden tiszteleem lenkeié... lenne... ha mondjuk a világ jobbítása érdekében beszerzési vagy termelési áron nyomná a cuccot

zen 2008.08.11. 19:13:02

Az a gáz ezzel, hogy valaki minél régebb óta benne van a rendszerben és minél több pénzt fektetett bele, annál nehezebben akarja belátni, hogy átverték.

"You only see what your eyes want to see
How can life be what you want it to be" - énekli a pop nagyaszonya, és milyen igaza van..

queenlly 2008.08.11. 19:14:56

hév-es: csupán arra vagyok kíváncsi, vajon hogyan méregtelenítenél (jobban, mint a veséd és a májad, ahol dolgozik pár kis sejtecske és enzim ezen?)
hashajtással? mert attól fosol, de a méreg marad (esetleg sok viet és iont vesztesz)
plasmapheresissel? ezt kétlem, hogy otthon meg tudnád tenni

akkor hogy a bánatban tudsz méregteleníteni?

zen 2008.08.11. 19:16:03

"minden tiszteleem lenkeié... lenne... ha mondjuk a világ jobbítása érdekében beszerzési vagy termelési áron nyomná a cuccot"
Olyan nincs! Vallás ide, egyház oda, mindenkinek csak élnie kell valamiből. Neki meg (Lenkeinek) bizonyára az auditálások is sokat felemésztenek.. :)

zen 2008.08.11. 19:20:42

queenlly:
pl: kevesebb "élelmiszer", több étel
kevesebb adalékanyag, több nyers kaja és mégtöbb víz

de vannak akiknek ez komolyabb probléma, ők gyógyteákkal meg rostkészítményekkel..
küldhetnék linket, de az reklám lenne
meg biztos sokan látták már azt az oldalt, ahol a dilis amerikaik lefotózzák, hogy milyen rettenetek távoznak a bélrendszerből egy kéthavi kúra során..
de ha valaki még nem, és nem akar ma már enni, csak szóljon, linkelem :D

queenlly 2008.08.11. 19:23:50

zen: de ezzel a beleidet takarítod!!!!! ez nem "méregtelenítés"
basszus! böjtölj egy hétig és kérj pár beöntést, de ettől mért lenne a szervezetedben kevesebb méreg?????

HÉV-es 2008.08.11. 19:25:43

queenlly: nagyrészt azzal, hogy nem juttatok mérgeket a szervezetembe, amennyire lehet, bár levegőt nem tudom kiküszöbölni:))). Egyébként gyógyteák, méz, sok gyümölcs, zöldség rendszeres fogyasztásával. Olyan napok beiktatásával, amikor tuti nem fogyasztok semmi "mérget".

queenlly 2008.08.11. 19:28:04

rendben. ezt el tudom fogadni. tehát a ti fogalmaitok szerint a "méregtelenítés" azt jelenti, hogy nem viszel be mérget a szervezetedbe. ez OK.
(vitaminra ehhez nincs szükség :))

queenlly 2008.08.11. 19:32:53

még egy apó megjegyzést a "méregtelenítőknek" aztán leakadok róla:
tény, hogy a szervezetedbe bevitt természetes mérgek jelentős része a zöldségek-gyümölcsök lebotása közben keletkeznek (például mert le sem tudjuk bontani teljesen őket) szóval ha márméregtelenítés, csínján a nyers cuccokkal!

bigél 2008.08.11. 19:38:42

queenly: ha jól tudom (és ez most kérdés), akkor ilyenkor leginkább folyadékokat, mondjuk gyógyteát cukor nélkül stb. stb. kell fogyazstani, mert valójában ezeknek a kúráknak az a célja, hogy kicsit "pihentesse" a releváns szerveket.

Bobby Newmark 2008.08.11. 19:41:43

Uhh, hát a fiziológiailag egyáltalán felvehető vitamin többszöröse biztosan kíméli a méregtelenítő szerveket... Nyilván.

Mert a vitaminfelesleg nem kiválasztandó méreg, dehogy...

bigél 2008.08.11. 19:45:17

"Uhh, hát a fiziológiailag egyáltalán felvehető vitamin többszöröse biztosan kíméli a méregtelenítő szerveket"

ezt ki írta?

bigél 2008.08.11. 19:49:24

mármint Bobby Newmarkhoz szólt volna a kérdés, mert az utóbbi pár hsz-ban én nem láttam, hogy bárki ilyet állított volna

HÉV-es 2008.08.11. 19:51:44

queenlly: egyébként maga a méregtelenítés a máj és vese által is úgy történik, hogy a méreganyagok a széklettel, vizelettel távoznak. Ha gyógyteákat iszol, vagy olyan napokat tartasz mikor mondjuk csak bio gyümölcsöket eszel, akkor gyorsítod ezt a kiválasztó folyamatot. Ezt hívják méregtelenítésnek.

HÉV-es 2008.08.11. 19:53:15

bobby: pontosan. Ezért nem jó a túlzott vitamin fogyasztás, pláne nem ilyen "műremekeké"

zen 2008.08.11. 19:56:55

"zen: de ezzel a beleidet takarítod!!!!! ez nem "méregtelenítés"
basszus! böjtölj egy hétig és kérj pár beöntést, de ettől mért lenne a szervezetedben kevesebb méreg?????"

queenlynek:
"...A kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy a szervezetünk nem képes közömbösíteni mindazokat a méreg- és vegyi anyagokat, melyeket naponta belélegzünk vagy elfogyasztunk. Ezek egyszerűen felgyülemlenek a sejtjeinkben (különösen a zsírsejtekben), a szöveteinkben, a vérünkben, a szerveinkben (mint pl. a vastagbél, a máj és az agy), és elraktározódnak meghatározhatatlan időre, a későbbiekben különféle megbetegedéseket okozva."

"A rengeteg méreganyag és az "élettelen", mesterséges élelmiszer rossz emésztéshez vezet toxikus lerakódásokat képezve a szervezetben, többek között a vastagbélben is."

Ezek a lerakódások, amellett, hogy toxikusak és lassan pusztítanak ("a halál a belekben lakozik" - mondá a bölcs görög is) kiváló táptalaj egy csomó parazitának, mint pl a Candida albicans vagy ne adj isten bélférgek. Az emberek 90%-ában van valami ilyesmi. Elég egy nem rendesen átsütött fertőzött hússzeletet megenni vagy mosatlan gyümölcslevet inni :)
Vagy ha a háziállatkádról benyalsz valami szabad szemmel nem láthatót.
(Vannak olyan férgek, amik pete korukban betokozódnak, és a szervezetbe bejutva képesek még az izomrostok közé is beágyazódni.)

Nem akarok paráztatni senkit, meg azért van az immunrendszerünk, hogy ezeket a kis alieneket megtalálja és kifingassa, de a bélben lerakódó cuccosban nem nagyon fér hozzá.

Kielégítő volt a válasz? Ha nem, akkor inkább linkelek valamit, ami meggyőz.

zen 2008.08.11. 20:02:26

És ja, a túlzott vitaminbevitel is éppen úgy megterheli a májat meg a vesét!
De mi az, hogy túlzott?
Mert más lenne a határérték egy ülőmunkát végző titkárnőnek, más egy napi 2-3 órát sportoló egyénnek és más egy rákbetegnek..
Olyan sok mindentől függ még egyetlen ember esetében is, hogy éppen adott életmód mellett milyen tápanyagból mennyire van szüksége, hogy nem is értem, hogy állapítják meg ezeket a határértékeket..

A természet ezt okosan megoldotta, anno, mikor még vitamindús növényeink voltak: a szervezet ezekből annyi tápanyagot és vitamint emész ki és szív fel, amennyire szüksége van a szervezetnek.
Ma már ez sajnos nem ilyen egyszerű :(

hz 2008.08.11. 20:11:35

évek óta szedek multivitamint (rda többszörösét) nem lenkei:) és még élek.
azon meg jót röhögtem, hogy a magnéziumot orálisan túl lehet adagolni.(max ha evőkanállal tolja valaki). Innen nem is olvastam tovább , mert sztem egy f@szság. Gondolom a bejegyzés szerzőjének min, gyógyszerész ÉS orvosi diplomája van:)
500 mg Mg biztos halálos:)
"Az új RDA ("Recommended dietary allowances" 1997, National Academy of Science, USA) ajánlásokban a napi magnézium bevitelt felnőttek esetén nőknél 320 mg-ra, férfiaknál 420 mg-ra emelték."- akkor ez mi?
na szkeptikuskodjatok tovább:)))

stormx 2008.08.11. 20:14:21

Jó ez a marakodás egymás között, meg Lenkei csesztetése, de azt is meg kéne nézni, kiből áll a vásárlóközönsége. Nem topmenedzserekből meg yuppieköcsögökből. 90% ilyen 50-en túllévő, nyugdíjas nő, akik olyan tömött sorokban állnak a pultnál, mintha csak a hentesnél 50 ft-ra esett volna le a csirkenyak. Ezeket az embereket senki és semmi nem kényszeríti hogy odamenjenek és vásároljanak. Ez a generáció ráadásul olyan, hogy ha kell ha nem orvoshoz jár. Több ilyen öreg mamika megdöbbentő vérképpel rendelkezik a korához képest, sok orvos egyenesen javasolja a vitaminok szedését. Miért? Mert NEKIK jó, mert nekik HASZNÁL. Ezekről a dolgokról nem tudom miért nem beszél senki. Nyilvánvalóan lehetnek emberek, akiknél a nagydózisú vitamin reakciókat válthat ki. Valaki allergiás a tejre, mégsem mondjuk, hogy akkor tiltsuk be a tejet. Akinek nem jön be, akinek nem használ, az NE szedje. De miért kell ilyen baromságokat mondani, hogy aki 1g feletti C-t szed, az "ne csodálkozzon, ha bekap egy gyors lefolyású daganot megbetegedést".

ertelmes 2008.08.11. 20:17:51

hz: teljesen igazad van, például a dohányosok (pl. Lenkei) is így érvelnek: há' már évtizedek óta dohányzom, és még élek!

Zsíros ételeket eszek kevés mozgással évtizedek óta (pl. Lenkei), és még élek!

Ez tehát az univerzális érv. Bár cseppet sem tudományos, de az átlag prolinak tökéletesen megfelel.:)

ertelmes 2008.08.11. 20:25:34

stormx: hogy miért HASZNÁL egyeseknek, azt kell bontani:
- eleve vitaminhiánya van, de ennek pótlására nem kellene Lenkei, de megadózis sem, csak az ajánlott mennyiség, és főleg egészséges táplálkozás (ami az általad emlegetett célcsoportnál nem jellemző)
- értelmetlen, szürke élete van, depressziós, pszichoszomatikus betegségek gyötrik, így a kedves mama az emberekkel valóban törődő, egyszerű, közérthető, általános iskolás szintű "tudományos" magyarázatokat adó drága Lenkei doktorban megtalálja a megváltót, és a vitaminok szedésének hatására ugrásszerű változást, a mentális állapotának jelentős javulását tapasztalja - ez az, amit tudományosan placebohatásnak nevezünk...

ultimustemporis 2008.08.11. 20:27:56

hz, hasonlóan éreztem az olvasás pillanataiban ;) Napi 1000mg magnéziumból vagy 2 éve és a legkisebb hasmenésem sem volt. 5-6 gramm C vitamin és még mindíg se híre se hamva a vesekőnek, a szervezet elsavasodásánk. B6 túladagolásom sincsen napi 100mg után. Persze Lenkei vitaminokat is csak egyszer láttam közelről, kintről fele-harmadannyi vámmal együtt hasonló tartalmú vitamincsomagok ára.

megawog 2008.08.11. 20:28:52

"évek óta szedek multivitamint (rda többszörösét) nem lenkei:) és még élek."

Kár, hogy Isaac Hayes ezt már nem mondhatja el magáról, 65 év után.

Nagy Gábor · http://vitamintippek.info 2008.08.11. 20:31:43

Számomra nem elfogadhatóak Lenkei vitaminjai mert nem látom mögötte azt a tudományos háttért mint ami például a pharmanexnél Nutrilatenél vagy pld a newaysnél van , és elég kérdéses számomra, hogy miért kérdőjelezte meg a Pharmanex antioxidánsmérését hacsak nem azért mert az ő vitaminjai nem épülnek be úgy mint a Lifepak, de ennek ellenére még mindig szimpatikusabb ő, mint a bürokrata aki nem a tapasztalatokat nézi, hanem a gyógyszerlobbi elvárásait szajkozza. Nekem is a Lifepak vitamintól múlt el az allergiám és a refluxom is úgyhogy hagyjanak minket a biróságok békén.
vitamintippek.info

stormx 2008.08.11. 20:34:46

ertelmes: És gondolod hogy a placebo hatás miatt javul a vérképe, múlnak el a betegségei, javul a közérzete? Mindent azért nem lehet ezzel megmagyarázni, ennyi erővel minden betegség lelki eredetű, a rákra is ki lehetne adni egy placebo gyógyszert, és az ember meg is gyógyulna tőle! Nálam se működött a placebo hatás, amikor beteg voltam, pedig én aztán toltam mindent, amig át nem tértem a vitamincsomagra. Nem akarom védeni a Lenkeit, mer leszarom amit csinál, nem érdekel a szcientológus baromsága, én csak azt mondom, hogy NEKEM a terméke működik. Hasonló tartalommal vannak a piacon termékek, testépítő körökben ezek ismertek, árban egy szinten vannak, ha nem drágábbak. Az meg már miért zavar valakit hogy a termékeit ehhez az árszinthez lövi be? Kiszámolta már valaki hogy egy gagyi multivitamin doboz összetétele alapján, hogy mennyi vitamint tartalmaz a Lenkei féléhez képest? A végeredmény siralmas, sokkal nagyobb a lehúzás!

ertelmes 2008.08.11. 20:45:07

stormx: igen, gondolom.

Nemcsak én próbálom így megmagyarázni, hanem a drága Lenkei doktor is, például itt is pszichoszomatikus betegségeket említ:
drlenkei.hu/content/view/12/

Ha meg vannak hasonló tartalmú, azonos árú készítmények, akkor miért nem azt szeded?

Erre nincs más ésszerű magyarázat, mint hogy szavaiddal ellentétben mégiscsak szívesen támogatod a szcientológiát (hiszen közvetlenül oda pumpálódik a pénzed).

A szcientológusok egyik trükkje, hogy mindenféle fedőszervezeteket hoznak létre, azokat reklámozzák, miközben elhatárolódnak, mert a szcientológia persze ciki.

Esetedre levetítve ez így néz ki: a szcientológia baromság, nem érdekel, megadózisú vitaminokat kapni másnál is ugyanennyiért, MÉGIS vegyétek meg a Lenkei vitaminjait, mert NEKED működik.

Ez nyilván nem ésszerű, kizárólag abban az esetben, ha a szándékod a szcientológia pénzelése.

Balázs 2008.08.11. 20:46:07

nem eszem vitaminbogyókat, és egészséges vagyok. ez meg hogy lehet?

Zuzo 2008.08.11. 20:47:21

Egyébként az számomra még mindig furcsa, az ÁNTSZ miért pont Lenkeit pécézte ki magának... A piacon tucatszámra kaphatók megadózisú vitaminkészítmények (olyan is, ami a Lenkei-félénél is ütősebb), érdekes módon az nem szúrja senkinek sem a szemét... Most ezzel az erővel vagy tiltsanak be mindent, vagy ne vergődjenek itt egy szerencsétlen gyártón a sok közül...

ertelmes 2008.08.11. 20:51:21

Áhh, kilátástalan amúgy a szkeptikus élete, rejtőzködő rondroiddal is tele van a net, bár nem adok sokat, hogy bebukjon a szci "egyház", és akkor Lenkei is mehet vissza dolgozni az egészségügybe (ha nem köpik le mindenhol ezek után), mint a tisztességes emberek.

De annyi más droid van a világon, ha a táplálékkiegészítést nézzük, még a táltoscseppek a legjobb ("szűrt, tisztított ivóvíz"), mert ott maximálisan érvényesülhet a placebohatás mellékhatás nélkül, ellentétben a megadózisú vitaminok potenciális káros hatásaival.

efhábé 2008.08.11. 20:52:34

Kedves Soós Andrea, ugye az a vagyon, amit ezzel a dumával összeszedett, csöppet sem nyom nála a latban? Arany ember ez, aki minden fillért szétoszt...
Egyébként meg leszel szíves elfogyasztani egy tányér gőzölgő szart, mert anélkül nem tudhatod, hogy az rossz. Ugyebár...

Szilágyi András 2008.08.11. 20:52:49

hz:

""Az új RDA ("Recommended dietary allowances" 1997, National Academy of Science, USA) ajánlásokban a napi magnézium bevitelt felnőttek esetén nőknél 320 mg-ra, férfiaknál 420 mg-ra emelték."- akkor ez mi?"

Az UL az USA-ban 350 mg. Az RDA pedig valóban annyi, amennyit írsz. Hogy lehet, hogy az UL alacsonyabb az RDA-nál? A megoldás egyszerű: az RDA a TÁPLÁLÉKKAL BEVITT magnéziumra vonatkozik, míg az UL az táplálékon túl, ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐVEL BEVITT magnéziumra vonatkozik. Mint ahogyan a többi UL érték is!

stormx 2008.08.11. 20:55:31

ertelmes: Gratulálok az okfejtésedhez... valójában egy level 128-as CLEAR thetán vagyok és azzal foglalatoskodom hogy további forgalmat generáljak Lenkesinek :D

Miért nem szedem a többi gyártó termékeit... nos nézzük akkor. AnimalPak még a Lenkeinél is drágább, meg nem is kapható mindenkinél. Multi-X kapható az általam látogatott helyeken is. Erőssége olyan hogy kb két zacskóval kell bevennem hogy a Lenkei féle hatóanyagtartalmat elérjem. Nagy buzi tablettákból áll, elég kényelmetlen lenyelni. Ezzel ellentétben a Lenkei féle pakkban egy nagy tabi van, a többi kisebb és könnyebben csúszik. :D 30 napra van lezacskózva, minden napra egy zacskó, nem kell számolgatni, gondolkodni, kibontod és nyeled, tudod, a butaparasztnak ezek az apró dolgok is sokat számítanak. :D Ja meg rá van írva nagy 140-es ARIAL betűkkel hogy KÖZEPES CSOMAG és én szeretem az arany középutat, megnyugtatja a lelkemet :D Ez a támogatom a szcientológiát mert-Lenkei-vitamint-eszem okfejtés nem rossz, ennyi erővel ha te meg ha bankban tartod a pénzed, akkor a nemzetközi pénzoligarchiát támogatod a fasisztoid világdemokratúra kialakításában.
Egyszerűen lusta vagyok utánanézni, meg minek változtassak azon, ami bevált. Esetleg más bogyószedő vitaminfüggők írhatnak más alternatívákat, azokat lecsekkolnám. :)

ertelmes 2008.08.11. 20:58:44

Zuzo: Lenkei nem gyárt, hanem forgalmaz. Az amerikai szci tulajdonú gyár gyárt.

És nem ő az egyetlen, van itthon szintén szci kapcsolatokkal rendelkező "konkurenciája" Lenkeinek.

Te tudsz olyanról egyébként, ahol hasonlóan nagy mennyiségben forgalmaznak országos bolthálózatban, ahol ilyen médiaháttere van, hogy Lenkeit rendszeresen behívják bazsalyogni a tévébe?

Lehet, hogy egyszerűen csak a médiafigyelem nagyobb, és közben az ÁNTSZ sorban tiltja be mások szarjait is, csak arról nem tudunk.

Persze különösen súlyosbító tényező lehet, hogy a Lenkei szektás is, nem is akármilyen, egy nemzetbiztonsági megfigyelés alatt álló szektában...

efhábé 2008.08.11. 21:09:52

stormx, én írtam, hogy aki ilyen mennyiségben tolja a C-vitamint, az ne csodálkozzon egy daganatos betegségen. És bizonyám, olvass kicsit utána, hogy milyen hatása van a C-vitaminnak a daganatos sejtek fejlődésére.

Zuzo 2008.08.11. 21:11:00

ertelmes: szci-szci, mindig ez bukkan elő, de az ÁNTSZ nem erre hivatkozva tiltotta be a vitaminokat, hanem mert szeirntem káros lehet és most az ő szempontjukból próbálom megközelíteni - ezek alapján pedig furcsállom hogy elvileg már ÉVEK ÓTA elhúzódó balhéról van szó, de nemigen tapasztaltam hogy azóta bármilyen más gyártó ilyen készítménye előkerült volna, pedig van sok. Én mást szedek mondjuk, mert nekem olcsóbban jön ki és tartalmát tekintve ugyanaz és ami nekem feltűnt, hogy a terhelhetőségem hihetetlen mértékben megnőtt (napi 3-4 órát sportolok, emellé szeirntem elengedhetetlen). Bár biztos, ami biztos alapon csúszik mellé napi 2 kiló zöldség és mindenféle gyümölcs is. =)

Zuzo 2008.08.11. 21:12:25

"hanem mert szeirntem" -> szerintük, mea culpa.

ertelmes 2008.08.11. 21:13:34

stormx: belátom, kissé paranoiás vagyok, de szcientológiai témákban ez a legmesszebbmenőkig indokolt.:)

Én, ha ragaszkodnék a megadózisokhoz, akkor már csak elvből inkább benyelném a nagyobb pirulát, mint hogy a szektás Lenkeit pénzeljem - de különbözőek vagyunk.

De ha sportról van szó, akkor eleve az ajánlottnál nagyobb adatokban gondolkodhatunk, esetleg sokkal nagyobbakban. De egy szint felett a sport már nem amúgy sem a egészségről szól, tehát onnantól már mindegy, hogy mérgezi-e az ember magát ilyesmivel, ha egyszer a teljesítmény a fontos. A következő szint meg már a konkrét, illegális (bár már a Lenkei is a legalitás határán mozog, ugye) dopping, lásd a kedves "hehe" drugsbunnyékat. Akkor meg a megadózis nem oszt, nem szoroz.

Zuzo 2008.08.11. 21:15:54

efhábé: ezt azért furcsállom, mert a C-vitamin erős antioxidáns hatása épp hogy csökkenti a rák kialakulásának veszélyét és kifejezetten előnyős hatása van daganatos megbetegedések esetén. És ezt nekem egy neves magyar kórház egyik főorvosa mondta, mert kíváncsiságból "zaklattam" pár ilyen kérdéssel...

efhábé 2008.08.11. 21:20:02

Ja, és persze nem a célzottan injekciózott C-vitaminra gondolok, hanem a nagy dózisban orálisan szedettre.

testépítő 2008.08.11. 21:20:49

Basszátokmeg nincs vitamintúladagolás hogy nem lehet ezt felfogni? Ez a GYÓGYSZERLOBBI. Járjatok már niytott szemmel.Az én napi vitaminbevitelemmel már 2 éve meg kellett volna halnom , mert elvileg ez már kb. 1000-szeres vitamintúladagolás. Na hogy is van ez?

ertelmes 2008.08.11. 21:20:56

Zuzo: azért azt ajánlanám, nézd meg alaposabban az összetételt, Lenkei is csak pár pontban lépte túl az egészségügyileg kockázatos határértéket, lehet a tied meg éppen alatta van...

És mint az előbbiekben kifejtettem, intenzív sportnál eleve gyorsabb anyagcsere és nagyobb vitaminigény van, és ezzel a teljesítmény is várhatóan nő, de ezt ne tévesszük össze a ("cenzúrázott") egészséggel.

Én is vitaminszedő vagyok hasonló okból, de csak az ajánlottat kevéssé meghaladó mértékben, és nekem ez így bejön, amikor többet próbáltam, semmivel nem lett jobb - de embere is válogatja.

efhábé 2008.08.11. 21:23:18

Zuzo, kékgolyó utcai citológusok egybehangzóan állították, hogy a C-vitamin serkenti a daganatos sejteket, gyorsabban nő tőle a tumor. Azóta kisérleteznek nagy dózisú célzott C-vitamin injekciókkal, de abban nem vagyok otthon kicsit sem. A szedett C-vitaminban is csak egy daganatos beteg rokon miatt voltam annakidején.

efhábé 2008.08.11. 21:24:05

nem citológus, onkológus, asszem fáradt vagyok kicsit :(

ertelmes 2008.08.11. 21:28:24

testépítő/drugsbunny : akik nem funkcionális analfabéták, mint ahogy ez a testépítőknél szignifikánsan gyakrabban előfordul, azok megértik, hogy a vitamintúladagolás nem jár azonnali halállal.

De nyugodj meg, csak a vitamintúladagolás hatására biztosan hamarabb magához szólít majd az Úr. Mínusz az, amit a szteroidokkal való kísérletezés vesz el értelmetlen életedből.

Továbbá ha ezt a gyógyszerlobbis mesét beszoptad, akkor be fogsz más hülyeséget is, ami korai halált okozhat, de hát ilyen a természetes szelekció.:)

stormx 2008.08.11. 21:34:19

efhábé: Ez a C Vitamintól nő a tumor számomra Kiskegyed vagy Nők Lapja Café kategória. Poénból rákerestem, de még így sem találtam semmi olyan megbízható referenciát, ahol kimutatták volna, hogy egy ANTIOXIDÁNS RÁKKELTŐ illetve tumor-növelő lenne. Nem megbízható referenciát SEM találtam. Ez a kékgolyó utca micsoda egyátalán :D

ertelmes: eszembe jutott még egy dolog: a multi-x BÜDÖS, a lenkei-féle meg szagtalan. :D Gyarló ember vagyok, na. Sportolok, célom hogy egy kimunkált, egészséges testtel rendelkezzek, de nem célom, hogy csak egy nagy izomtelep legyek, amely természetellenes állapotot csak nagy mennyiségű táplálékkiegészítőkkel és görcsösen betartott kajálásokkal tudok fenntartani, mintegy börtönbe kényszerítve önmagamat.

ertelmes 2008.08.11. 21:35:48

Zuzo, efhábé a nagy dózisú C-vitamin daganatnövelő/pusztító hatásával kapcsolatban:

Vannak kísérletek, amelyek eredményei ezek szerint nem egyértelműek, vagy csak valami fontos körülményt nem rögzítettek, ezért jönnek ki eltérő eredmények. Erről volt nemrég egy cikk:
index.hu/tudomany/acvt080807/

"Az agresszív tumorfajtákban szenvedő rágcsálóknak naponta intravénásan vagy a hasüregbe fecskendezték a C-vitamint, így garantálva az aszkorbinsav magas koncentrációját."

Na de aki nem menthetetlenül megszállott vagy funkcionális analfabéta, az felfogja a következő mondatot is:
"ark Levine magyarázata szerint szájon keresztül történő adagolásnál lehetetlen elérni ezt a koncentrációt. "Amikor magas C-vitamin-tartalmú élelmiszereket fogyasztunk, amelyek napi szinten 200 milligrammnál több aszkorbinsavat tartalmaznak - például két narancsot és egy adag brokkolit -, a szervezet meggátolja, hogy a vérben túl magas legyen a vegyület szintje" - magyarázta Levine. "

Tehát még ha a megadózis jó is, és mindenki a ráktól parázik, akkor sincs értelme pirulákat bevenni, mert nem tud hatni.

Persze majd ha Lenkei kijön a C-vitamin injekciójával, akkor más lesz a helyzet.:)

zen 2008.08.11. 21:38:59

Más az intravénás meg a tablettás cévitamin.
Az ilyen szájon át szedhető vitaminokkal állítólag az a gáz, hogy a hatóanyag mellett van bennük egy csomó szintetika (hordozóanyagok, meg mittomén), amire sok ember allergiás. De ez csak huzamosabb idő után derül ki.
De ha valaki pl paprikával vagy citrommal viszi be a többezer mg-ot, az biztos nem lesz rákos tőle.

stormx 2008.08.11. 21:40:20

ertelmes: C-Vitamin injekció van a patikában, azon röhögtem a múltkor :) 500mg alatti, talán 400 vagy 200-as, már nem emlékszem. Állítólag kisgyerekeknek szánt csomagolás, akik még nem nyelik be se a kapszulát, se a pezsgőtabit. Vakartam a fejem minden esetre...

zen 2008.08.11. 21:43:25

Édes Istenem, ki az, aki inkább megbök egy gyereket, minthogy gyümölcsöt adjon neki??

B- 2008.08.11. 21:52:19

Azzal kapcsolatban, hogy ma már minden mérgezett és sokkal több vitamint kellene bevinnünk a szervezetünkbe:

a középkorban hogy tudott bárki is nyers gyümölcsöt-zöldséget enni az ősz végétől tavaszig tartó időszakban? Hát igen nehezenen. Nagyrészt befőtteket, savanyított holmikat ettek, meg télálló almát stb. Ma meg télen is ehetsz friss salátát is akár.

Hogyan élhetett túl az ember akkora vitaminigényekkel évszázadokon át, amit ma, amikor hajón-repülőn friss gyümölcsöt szállítanak, vagy melegházban megtermelnek nekünk, képtelenek vagyunk állítólag kielégíteni?

Ma már sokkal többen sokkal gyakrabban és könnyebben jutnak hozzá változatos, egészséges ételekhez. Nem kell egész télen a füstölve-sózva eltett húsokat enni befőzött dolgokkal. Persze azokban is volt vitamin, de általában nem volt annyira változatos az étkezés az átlagember számára.

Zuzo 2008.08.11. 21:54:29

B: a középkorban nem is igen élték meg a 40-et...

testépítő 2008.08.11. 22:07:23

Fogjátok már fel hogy nincs vitamintúladagolás. Ez az egész csak GYÓGYSZERLOBBI!
Hehének meg qvára igaza van mindenben de ha ezt ti nem fogjtok fel akkor ez a ti bajotok. Melesleg a gyógyszerek mellékhatásairól miért nem pofázik senki?
ertelmes te meg nagyon hülye vagy és fogadno mernék hogy úgy nézel ki mint 1 teleszart zokni azért húzod le a testépítőket.

testépítő 2008.08.11. 22:10:40

én nem a bunny vagyok te szánalmas fasz

Rigor 2008.08.11. 22:15:23

Kálcium túladagolás... szélsőséges esetben kóma,halál egyébként visszafordíthatatlan vesekárosodás.

Namost erről egy vesetranszplantált haveromat lehetne bővebben kérdezni....

Ugyanakkor az is vicces amikor valaki azzal jön hogy a természetes az jobban felszívódik mint a mesterséges:) - a nap vicce. próbáljon valaki helyrehozni egy tetániás görcsöt egy mondjuk kis tejjel.

ertelmes 2008.08.11. 22:17:04

testépítő: kiválóan átvetted az idegbajos drugsbunny szavajárását.:) Hacsak nem ő vagy, bután rejtőzködve.:)

Egyébként meg nem talált, én valamivel szebb vagyok, mint a tényszerűen, ellenőrizhetően teleszart zokninak kinéző drugsbunny. Bár ő most diétán kívül van, szinte állandó jelleggel, úgyhogy ez nála nem bűn, de nálam ugyanez nyilván bűn lenne, csak mert nem fújom a gyógyszerlobbis faszságot.:)

Nem kell a drugsbunny összes szövegét sem beszopni, a táplálkozási-edzési tanácsai jók, a paraszt stílusával még jó akár edző is lehet, ez kell a nála is primitívebb gyökereknek, csak neki kellett valami plusz tudás, amitől végre másoknál okosabbnak érezheti magát, ezért nyomatja ezt a megadózisos szart.

escapelle 2008.08.11. 22:18:33

takarmányozástan, vitaminok: kémiai felépítés, előfordulás, hatás, hiánybetegség, túladagolás. az állatoknál túl lehet adagolni. jéééééééé.

stormx 2008.08.11. 22:23:12

ultraviolet: alany állítmány tárgy ige pont kérdőjel? :D

?KECSKÉSEDÉS?

Rigor 2008.08.11. 22:23:22

Szóval a túl sok árthat, a túl kevés se jó, és bizony a mesterséges az hatékonyabb, ugyanakkor az ideális a természetes (mivel a szervezetnek ásványi sók vitaminok fehérjék szénhidrátok, stb komplexére van szüksége, ez meg baromi költséges lenne mint megenni mondjuk egy paradicsomot ahol ez kb pont jól van. - és nem azért mert a paradicsom marha jó, hanem mert a mi szerevezetünk alakult ki úgy hogy ezeket az "összeállításokat" hasznosítsa.

Az édességet is azért szeretjük mert mondjuk 10 ezer éve még ritkán hozzáférhető ám magas szénhidrát/kalóriatartalmú dolog ami egy táplálék, menedékszegény időszakban a legjobb. Ugyanezért hízunk - régesrég ez volt a legjobb megoldás. A techika fejlődött, a testünk még alig haladta meg a kőkort.

ertelmes 2008.08.11. 22:25:56

testépítő: egyébként van most egy új tanácsadó nálatok az edzőválaszolban, a "team builder", nos ő mentes ettől a bunny-féle vitaminmániától, teljesen korrektül és értelmesen nyilatkozik a kérdésben, miszerint egy rendes multivitamin kell, pl. multi-x, ennyi, és nem kell túldimenzionálni a kérdést.

A drugsbunny meg minden alkalommal látványosam őrjöng, amikor a vitaminokat meg főleg Lenkeit bántják, határozottan elmekórtani eset. Ha így folytatja, gyanítom, kiteszik onnan, nem kell egy szcientológiagyanús őrjöngő egy jól prosperáló üzletnek...

Persze a pattanásos kispöcsöknek drugsbunny "határozottsága" lehet imponálóbb, amolyan apapótléknak jó nektek, ugye, megmondja a frankót, hogy miről mit kell gondolni, alakítja a világképeteket?:)

Szilágyi András 2008.08.11. 22:26:51

Ez talán megmagyarázza azt a stílust, amit egyes testépítőktől tapasztalunk:
www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_57_htr_435_szteroid_viselkedes.php

testépítő 2008.08.11. 22:29:34

Végre megvan.Biztos valami faszságot kérdeztél az edző válaszolban és azért próbálsz itt Istent játszani nem igaz? ertelmes
Na mind1 én nem fogom itt jártatni a pofámat higgyetek azt amit akartok és haljatok meg hülyén.

escapelle 2008.08.11. 22:39:37

stormx: mekk... érted... azért az botrányos, hogy a bírósági ítéletre fittyet hányva továbbra is forgalmazza a szereket "'persze más néven". ez így már a fogyasztók megtévesztése (többrendbeli, hehe) Tessék harcolni az igazáért, megvan annak is a rendje-módja! és mégsem ezen megy a vita, nem? oly mindegy ki mivel hogyan és miért mérgezi/gyógyítja magát.

agyépítő 2008.08.11. 22:39:47

Remélhetően testépítőnél már jelentkezett a szteroidok egyik mellékhatása, az impotencia, és így nem fogja továbbörökíteni értéktelen génjeit.

ertelmes 2008.08.11. 22:42:45

testépítő: ami azt illeti, feltettem pár kellemetlen kérdést az idolodnak, a bunnynak, de valahogy ki tudja miért, ki sem tette. Annyira nem sötét, hogy ne is értsen bonyolultabb kérdéseket, viszont meglehetősen ellentmondásokba keveredett volna, ha megpróbál válaszolni.

Például hogy állandóan az orvosokat szidja, meg hogy cigiznek, ezért nem is kell rájuk hallgatni egy pillanatig sem, és a dohányzást miért nem tiltják be, bezzeg neki a Lenkei, az hiteles - miközben a Lenkei is cigizik (hiába van drogról leszoktató Narconon a szci egyházban). Vagy az áltudományos hülyeség, amit előadott az egyik részben, hogy a cukorbetegséget a cukor okozza. Ez ilyen Blikk-szintű okoskodás...és sorolhatnám. Ez neki nyilván erősen ciki.

A szövegek egyébként, amit a Lenkei-droidok, meg a magadfajta bunny-droidok előadtok, az ilyen Blikk-szerű életmódmagazinokban található csodaszerek reklámjait idézi, ahol "hiteles" emberek vallanak arról, hogy nekik de mennyire bevált, és hülye, aki nem szedi...

Tudományos kísérletek, bizonyítás? Minek az? A magadfajtáknak ez a Blikk-színvonal való.

Nessuno 2008.08.11. 22:44:11

Hú, testépítő, te aztán egyszerű gyermeke vagy hazánknak...ez nem a te fórumod, kattints tovább..

stormx 2008.08.11. 22:48:48

ultraviolet: sztem Lenkei úgy gondolja, hogy ha ti is úgy, akkor én is úgy, kapjátok be... magyarul van egy baromságra alapozott bírói ítélet, amelynek egy konkrét célja van: tökretegyék az üzletét. Gondolom te is örülnél ha beindulna egy bizniszed ami fossa a lóvét, igazolhatóan használ is sok embernek, erre valaki kitalálja hogy netedd, mer NE és kész. Erre csak egy ugyanolyan jogi csűrés lehet a válasz: tessék, itt egy másik termék, az senkit nem érdekel, hogy ugyanaz az összetétele, hiszen a tiltást az eredeti termékre vonatkozott, ez meg már JOGILAG egy másik termék - tessék perelni, ugyanúgy lefolytatni egy több éves eljárást, és bírói ítéletet hozni. Amúgy a dolog folytatható a végtelenségig.

Tessék harcolni az igazságért - ugyan már, hol élünk! Ha így állsz hozzá, eltaposnak!

ultimustemporis 2008.08.11. 22:53:09

Érdemes ezen ennyit marakodni? Mindenki hisz amit akar, minek akarjátok a másikra ráerőszakolni a saját elméleteiteket? Mindenkinek aki a másik agyi kapacitásával van elfoglalva az a magáéval nagyon meg van elégedve?

ertelmes 2008.08.11. 22:55:08

Szilágyi András: ez azért rosszmájú magyarázat, ráadásul nem felel meg a valóságnak, a drugsbunny kimondottan lebeszéli a kokszolásról tizenéves tanítványait, ezt speciel jól teszi; hogy mégis ilyen a stílusuk, az inkább a példaképük esztelen majmolásának következménye, mintsem valamiféle doppingé.

Persze a másik oldalról ott van a képmutató hozzáállás, amit említettem, hogy persze, a kispöcsök vegyék csak a vitaminokat meg a táplálékkiegészítőket, és eddzenek keményen, akkor olyanok lehetnek, mint a drugsbunny haverjai - akik közül, mondjuk 10 ember közül egyet mutat be naturálként. A többiek ezek szerint kokszolnak, azaz doppingolnak.

Úgy gondolom, hogy azért itt is akad valamifajta cenzúrázott igazság...ráadásul a mocsok gyógyszergyártóktól kénytelenek venni az anabolikákat...

Ettől még ne írjuk le a testépítést, én magam a híve vagyok, meg a sportnak úgy általában, csak érdemes tisztán látni.

stormx 2008.08.11. 23:03:00

Sztem báni sosem tagadta, hogy kis barátai koxolnak, hogy úgy nézzenek ki, ahogy. Az üzenet annyi, hogy amíg normális kajálással-tápkieggel-vitaminnal tudsz fejlődni, addig ne koxolj, mert semmi értelme. Az meg hogy szarrá koxolt testépítőkkel reklámozzák a Whey-t, vagy a MyoMax-et, asszem a mai világunkban ez természetes, még mindig kisebb hazugság, mint hogy rezgős övtől kockahasad lesz, vagy hogy egy Playboy címlaplány a valóságban is úgy néz ki. A terméket el kell adni...

ertelmes 2008.08.11. 23:07:00

stormx: azt mondod, "igazolhatóan használ is sok embernek", nos, ezt szokás tudományos kísérletekkel is igazolni. Akármennyi embernek a sikertörténete sem helyettesíti ezt, hiszen az agy nagyon trükkös, könnyen elhiteti magával bárki, hogy márpedig ez használt - főleg, ha még jó sokba is kerül, mert az ember nehezen vállalja fel a tévedéseit, és nehezen vallja be magának, hogy átverték. Pszichológia.

"amelynek egy konkrét célja van: tökretegyék az üzletét. "

Ha moralizálunk egy kicsit, akkor a ma legálisan (sőt, annak határán) elképzelhető legaljasabb szektának utalt pénzek miatt nemhogy az üzletét kellene tönkretenni a Lenkeinek amúgy teljesen törvényes (és éppen ezért láthatóan gyenge) eszközökkel, hanem életfogytiglan leültetni.

Általában a sarlatánokkal így kéne bánni, de olyan sajátos, gyakran öngyilkosnak tűnő szabályai vannak társadalmunknak, ahol nagyon nagy a mozgástér, például a tények meg bizonyítékok relativizálására, ahol a csalót isteníti a nép egy része, miközben a tudós tehetetlenül próbálja megmagyarázni a kiábrándító valóságot a népnek...

testépítő 2008.08.11. 23:13:03

Én nem erre akartam kilyukadni, hanem arra hogy ha most elkezdik ezt a Lenkei féle vitamint betiltani akkor a követekező már a multi -x lesz aztán a táp. kiegek is és ugyan az lesz mint Kanadában van/ készülődik hogy az orvos fogja felírni a táp. kieget is tehát a gyógyszeripar rá akar tenyerelni a táp. kiegre is .
stromx egyet értek veled. Ja és nem koxolok , a brével sincs gond .
ertelmes ha te is edzel akkor nem tudom min veszekszünk?

Kopasz Szuzukis 2008.08.11. 23:14:34

Apropó: szeretett Hubbardunk (a Ron L.), miért nem szedett a Lenkei-féléből? Mert akkor még most is élne. Bár, azt senki sem tudja, hogy miért halt meg. Nem engedték felboncolni. Így csak találgatni lehet, hogy a túlzott, és rendszeres etilbevitel következtében előállott májcirrózis, vagy a túldozírozott kokain volt a ludas.

escapelle 2008.08.11. 23:17:26

annál kicsit konkrétabb volt az ítélet, hogy ne tedd, mer NE és kész... miért is kell akkor a gyógyszereket bevizsgálni? hat és kész, és az is fossa ám a lóvét! az én lelkiismeretemmel sajnos nem lesz ilyen bizniszem, sikeres ember nem lehetek.

ertelmes 2008.08.11. 23:18:24

stormx: Igen, a rezgő öves példád ül, én is azt mondom, hogy bunnyéknak ugye mondjuk így hasraütésre 97%-ban igazuk van, ami az általános edzési és táplálkozási elveket illeti, de ezek tudományosan megalapozottak is (és ennek megfelelően időről időre át is értékelődnek, például régebben a fűszerezésről lebeszéltek, ma nem igazán stb).

Aztán van pár százalék hülyeség, mint ez a megadózisú vitamin, ami kizárólag hitkérdés. Mint kiderült, számos tudományos bizonyíték van arra, hogy vitamintúladagolás létezik. Állnak ezzel szemben tudományos cáfolatok? Tudományosak nem, viszont van egy csomó Lenkei-hívő átlagember, akik esküsznek, hogy megváltozott az életük, továbbá van pár testépítőnk, akik bekiabálnak a pálya széléről, hogy márpedig ők túladagolnak, immár két teljes éve, és még mindig élnek, tehát NINCS VITAMINTÚLADAGOLÁS!

Én így látom ezt, és ennek megfelelően a tudományos részt elfogadom, az áltudományosat nem.

De teljesen igazad van, az arány bunnyéknál sokkal jobb az értelmes/hülyeség tekintetében, mint a különböző csodadiétáknál meg fogyasztószereknél.

stormx 2008.08.11. 23:24:02

ertelmes: Még mindig nem értem, hogy ha használ egy csoport embernek, most mindegy, hogy azért, mert tényleg hat vagy mert placebo, attól még miért kell kell belekötni ebbe az emberbe? Azé mer jól megy a biznisze? Jól kitalált imidzse van, lehet hogy épphogy végigseggelte az orvosi egyetemet, aztán szci nyomásra kifosott magából egy könyvet a csúnya gyógyszergyártó bácsikról, hogy ezen keresztül az egészség egyetlen dicső lovagja szerepében tetszelegve nyomhassa "horror" áron egy amcsi szci vitamingyártó termékeit? És? A befolyt pénzből kap a szcientológia egyház is - és? Nekem mi közöm van hozzá? Akit beszerveznek ehhez a szarhoz, mert ennyi esze van az engem hol érdekel? Aki benyel ilyet hogy e-méter meg CLEAR státusz 10 misiért? Mondom, ennyi erővel tiltsuk be az alkoholt, mert az 600 ezer embert és közvetlen környezetét teszi tönkre csak itthon, ne legyen játékgép se, és ne legyen drog se. Ha én 2000 Ft-ért veszek Táltos cseppet mer ebben hiszek és ettől gyógyulok, akkor mivan érted :D Rengeteg embert le kéne ültetni, de még többet meg kéne ölni, hogy úgymond "normális" társadalmat hozzunk létre, de az mitől lesz normális? Attól mer te azt gondolod? Nem csak tényekkel meg tudományos dolgokkal alátámaszott dolgok működnek, ez emberenként más és más, ezt gondolom az edző válaszol rovatból is érzékelheted, amitől az egyik ember fogy attól a másik hízik, ami az egyiknek beválik az a másiknak nem, ami az egyiknek orvosság a másiknak méreg. Ilyenekbe is bele kéne gondolni nem csak "leültetni" "tönkretenni" meg satöbbi...

escapelle 2008.08.11. 23:25:47

itt könny szökött a szemembe: "a fagyoskodó emberre télikabátot ad"... micsoda költői kép! bárki bármit is mond: Lenkei úr egy szent.

stormx 2008.08.11. 23:30:02

Amúgy nem tudom mire vergődünk, amikor ez a van-nincs vitamintúladagolás optimális esetben leghamarabb 30-40 év múlva fog kiderülni. :D Az legalábbis, hogy a hosszútávú nagydózisú szedés hogyan befolyásolja az egészséget, mindenképpen, mert erre jelenleg semmilyen tudományos eredmény nem létezik. Úgyhogy sztem csatlakozzunk vagy az egyik, vagy a másik táborhoz, esetleg válasszuk a középutat, és várjunk, majd kiderül, aki később döglik meg az nyert :D

ertelmes 2008.08.11. 23:38:58

testépítő: "az orvos fogja felírni a táp. kieget is tehát a gyógyszeripar rá akar tenyerelni a táp. kiegre is ."

Ezt paranoiának hívják, amit most előadsz.

Először is tegyük helyre, hogy mind a gyógyszeripar, mind a táplálékkiegészítő-ipar üzlet. Nem szent egyik sem, sőt átfedések is vannak bőven.

És van ám fitnesz- meg testépítéslobbi is, pár évtized alatt divatossá és mindennapossá tettek olyan izomtömegeket, amit csak mesterséges stimulációval és speciális táplálkozással lehet fenntartani.

És a két üzlet egyébként ott ér össze, hogy egyre többen eljutnak arra a szintre, hogy naturálban már nem megy tovább, de a versenyszellem és a végletesen nagydarab példaképek tovább hajszolják az embert, és akkor jön az illegálisan beszerezhető, de a gyógyszergyártóknak bevételt jelentő koksz.

Most erre mondjam azt, hogy akkor ezek szerint a táplálékkiegészítő-lobbi adja a "kapudrogot" gyógyszergyártóktól való függés kialakulásához? Hogy a kokszolás szövődményeinek kezeléséről ne is beszéljünk?

Szóval nem olyan fekete-fehérek a dolgok, észnél kell lenni.

Az alap, mint tudjuk, a tiszta táplálkozás, ebben bunnyék sokat segítenek, ez jó. A többi, mint a neve is mondja, kiegészítő. Továbbá az embernek legyenek reális céljai, reális énképe, és akkor nem fut bele semmilyen lobbi csapdájába.

Tomi 2008.08.11. 23:41:20

"Lenkei Gábor egy nagy paksamétát hozott magával, amely elmondása szerint az Európai Unió tudományos bizottsága által meghatározott, legfelső tolerálható biztonságos szinteket tartalmazza a vitaminokra vonatkozóan. Elmondása szerint ilyen szintek tulajdonképpen nincsenek is (a beszélgetés alatt 12-szer hangzott el szájából a „nincs korlátozás” kifejezés), illetőleg a műsor vége felé – önmagának némileg ellentmondva – azt állította, hogy az ő készítményeiben lévő vitaminok mennyisége messze alatta van ezeknek a határértékeknek."

Na most ez a bekezdés így ahogy van hazugság, ha megnéznétek figyelmesen a videót, Lenkei VÉGIG UGYANAZT mondja, NEM mondd ellent magának!

"egy nagy paksamétát hozott magával, amely elmondása szerint az Európai Unió tudományos bizottsága által meghatározott, legfelső tolerálható biztonságos szinteket tartalmazza" - NEM! Pont, hogy ezt mondja, hogy NINCS benne ilyen érték! VÉGIG ezt mondja! (Ha lenne, akkor ugye abban a dokumentumban lenne benne, de nincs!)

"a műsor vége felé azt állította, hogy az ő készítményeiben lévő vitaminok mennyisége messze alatta van ezeknek a határértékeknek" - NEM! A műsor vége felé NEM azt mondja, hogy az ő készítményei kevesebbek a felső szintnél (mivel pont ezt mondja, hogy nincs meghatározott felső szint) Hanem idézett a dokumentumból egy vitamint, ami a dokumentumban egy AJÁNLOTT érték, és ehhez képest az RDA sokkal kisebb! Tehát nem mondott ellent magának!

Amúgy meg a médiából kell tájékozódni, tényleg! Pff.. :D Én 2 éve nem voltam beteg, (nem csak Lenkeinek vannak ám megadózis vitaminjai csak megsúgom...)

stormx 2008.08.11. 23:42:55

ertelmes: a bunny témára visszatérve én is észrevettem, hogy bizonyos dolgok nem úgy vannak mint régen; lásd mit lehet enni és mit nem, mi a kardió mi az aerob edzés, de főleg hogy ki a barát és ki az ellenség :D Igazából egy jó alapot ad a fiataloknak, legalább a sport és nem a drogok felé fordulnak, stílusa mondjuk kifogásolható, nyers, paraszti, de hát ilyen egy igazi edző :D Ha ír néha rettenetes bunkóságokat is azért a világfelfogásával nagyjából egyetértek.

A tápkieg lobbiról folytatott eszmefuttatásod több mint érdekfeszítő. Azt kell mondjam hogy túlizmosított test idolizálásában van valami :) Csak meg kell nézni 40 éve mi volt az ideál és ma micsoda...

atm 2008.08.11. 23:44:02

Előbb inkább meg kellene oldani azt, hogy az állam szektának ne kelljen majdhogynem teljesen feleslegesen kb. 60-70% adót befizess a kétkezi munkád után, amiből iszonyatos mennyiségek folynak el állami beruházásokon, feleslegesen sok parlamenti és önkormányzati képviselők töménytelen mennyiségű fizetésére, költségtérítésére, a tehetetlenül növekvő államadósságunk növekvő kamatterheire, értelmetlen segélyekre.

ertelmes 2008.08.11. 23:57:15

stormx: "Mondom, ennyi erővel tiltsuk be az alkoholt, mert az 600 ezer embert és közvetlen környezetét teszi tönkre csak itthon, ne legyen játékgép se, és ne legyen drog se."

Amiről te beszélsz, az nem csak feltételes módban érvényes, hanem praktikusan muszáj kordában tartani az emberek tájékozatlanságából, önismeretének hiányából, szóval sokféle emberi gyengeségéből adódó önpusztító tevékenységeit.

Az alkoholon és dohánytermékeken ezért vannak extra durva adók (most persze azt is lehetne elemezni, hogy ha valaki megszállottan mérgezi magát, akkor legalább fizesse meg a gyógyítása árát, gazdaságilag hasonlóan jó), a dohányzást még ezen felül erősen visszaszorítják többféle módon, rendeletekkel, kampányokkal, a játékgép üzemeltetésének is szigorú szabályai vannak, az egyéb drogok meg praktikusan tilosak.

És ez alapvetően rendben is van, hiába várunk arra, hogy majd évről évre átlagosan okosabb lesz az emberiség, és magától felismerve a problémákat majd nem csinál hülyeséget. Nem, tiltani kell, meg visszaszorítani.

És ahogy változik a világ, az ember kitalál magának újabb hülyeségeket, vagy divatossá tesznek egyes üzleti körök bizonyos dolgokat.

Itt most a szcientológiából eredetezhető megadózisú vitaminokról van szó. Ha egyszer tudományosan megállapított értékeket túllép, miért kellene most ennek is teret adni, miért nem jó csírájában elfojtani? Miért kéne, hogy még jobban megszedje magát ezen a szci egyház, miközben egészséget veszélyeztet, garancia és felelősség nélkül? Ez is csak egy múló divat, de ezek ettől még újra és újra felbukkannak.

Az egészségmegőrzés egy hatalmas üzlet lett mára.

testépítő 2008.08.11. 23:57:19

"Egy fórumbejegyzés amerikából!

"Milyen lenne, ha azért, hogy C vitamint szedsz, lecsukhatnának? Hihetetlennek hangzik igaz?
Pedig lehet, hogy Kanadában ez valósággá válik, hacsak nem tesznek valamit az emberek ez
ellen. A kanadai kormány megpróbál érvényesíteni egy törvényjavaslatot, ami a C51-es javaslat
néven fut. Ha tövénnyé válna, akkor az egész kiegészítő iparág a gyógyszergyárak kezébe kerülne.
Tudniillik Kanadában (és nem csak ott...) A gyógyszergyárak mondják meg a kormánynak, hogy
milyen törvényeket akarnak, hogy még több hasznuk legyen. A törvény életbe lépése pedig azt
jelentené ha multivitamint, vagy mondjuk Omega-3-t akar valaki szedni, el kell mennie az orvosához,
és megpróbálnia meggyőzni, hogy szüksége van ezekre. Ha az orvos nem ért vele egyet, vagy
még jobb, úgy dönt hogy valamilyen gyógyszer jobb lenne neki, akkor sajnos, nem tudja beszerezni,
amit akart. Persze ha a táplálékkiegészítő gyárak tönkremennek, több ezer ember marad munka
nélkül. A vicc az egészben, hogy olyan emberek döntik el, hogy használhatsz-e természetes kiegészítőket,
akik NEM ÉRTENEK hozzá, mivel nem tanulták!
Összefoglalva:
-Nincs több tápkieg-bolt
-A kiegészítők illegaláisak lesznek recept nélkül, és a forgalomban lévő termékek 70%-át betiltják
-A kiegészítők drágábbak lesznek a gyógyszergyárak monopol helyzete miatt, és csak receptre kaphatók lesznek
-Leszűkíti a biztonságos és természetes gyógymódok kutatását és fejlődését
-5,000,000.00$os vagy 2 éves börtönbüntetés jár a kiegészítők HASZNÁLATÁÉRT vagy FORGALMAZÁSÁÉRT A KORMÁNY ENGEDÉLYE NÉKÜL

Tehát nem lesz több C vitamin, Omega-3, Oregánó olaj, természetes multivitamin, gyógynövény és ásványi anyag!
Ez a határozat elég diktatorikus, és őszintén remélem, hogy egy vicc az egész!"

No komment! " body.builder.hu-ról

atm 2008.08.12. 00:03:55

ertelmes: ha paranoiáról beszélsz, először keress rá a neten a kanadai Bill C-51 -re, van belőle ezer oldalnyi, olvass bele a törvénytervezetbe, esetleg olvass ezekhez hasonlóakat: www.isil.org/towards-liberty/vitamin-ban.html

Ron Paul írása: www.house.gov/paul/tst/tst2005/tst042505.htm
www.thenhf.com/codex_39.htm

Szilágyi András 2008.08.12. 00:05:30

Tomi:

"A műsor vége felé NEM azt mondja, hogy az ő készítményei kevesebbek a felső szintnél (mivel pont ezt mondja, hogy nincs meghatározott felső szint) Hanem idézett a dokumentumból egy vitamint, ami a dokumentumban egy AJÁNLOTT érték, és ehhez képest az RDA sokkal kisebb!"

Tévedésben vagy, Tomi. Nézzük, mit is mondott Lenkei:

"Ami itt le van írva az, az általam forgalmazottnak és az esetek többségében pl. folsav, az enyémben van 150 mg, 800 mg-ot tartanak, itt van, 15-17 éveseknek alkalmasnak. Messze alatta van. Tehát nincs olyan korlátozás, mint amire hivatkoznak."

Nos, ha megnézed az EFSA-bizottságok anyagát, ott azt látod, hogy 15-17 évesek számára az Upper Level van 800 mikrogrammként megadva (56. oldal). Tehát nem az ajánlott érték!

Te értetted félre.

viktor 2008.08.12. 00:05:33

ertelmes: Nagyon sértő stílusban beszélsz.Vonatkoztassunk el Lenkei doktortól, nézzük meg a piacon kapható más gyártóktól származó multivitaminokat, amiket nem patikában lehet kapni... Mindegyik a régóta elavult RDA% többszörösét tartalmazza, ez nem gyanús?
Aztán ez a C-vitamin história, véleményem szerint kész röhej. A C-vitamin egy vízben oldódó vitamin, ha valaki napi fél, valamint napi 1 liter folyadékbevitellel bevesz 5-6 gramm C-vitamint, hát nem csoda hogy akár veseköve is lehet. Nem a C-vitamin egészségtelen, hanem a nagyon kevés vízfogyasztás.
A másik nagyon bántó dolog a megfogalmazásodban amit "testépítő"-nek címeztél: Szteroidokkal való kísérletezés.
Nemtudom mennyit tudsz a szteroidokról, ezek szteránvázas vegyületek, a tesztoszteron nevű emberi hormon is ilyen vegyület. Tudod mi jár annak aki tesztoszteronnal kísérletezik saját magán akár? Ez egy doppingszer, a használata, birtoklása, forgalmazása bűncselekmény... Te meggyanúsítottál egy másik kommentelőt egy bűncselekménnyel???
Gondolkozz el ezeken a dolgokon, és szerintem nyugodtan kérj bocsánatot.

Mr.K 2008.08.12. 00:08:01

És elképzelem ,ahogy nem vi*grás spamek jönnek kanadából, hanem "VEGYÉL C-VITAMINT olcsóbban" c. levelek :D:D:D szép új világ :D

ertelmes 2008.08.12. 00:10:13

stormx: "Ha ír néha rettenetes bunkóságokat is azért a világfelfogásával nagyjából egyetértek."

Én olyan szinten értek egyet vele, hogy amit én választottam, az is inkább a sport.

De azzal már nem értek egyet, hogy aki drogozik, vagy egyszerűen egészségtelenül él, az értéktelenebb, rosszabb ember. Hogy bunny így mutatja be őket, ez is tulajdonképpen marketing, ő a saját életfilozófiáját népszerűsíti, részben hogy a saját életútjához újra és újra megerősítést szerezzen, illetve nyilván neki még üzletileg is megéri azt harsogni, hogy az ő terméke, azaz életfilozófiája jobb, mint a hagyományos embereké.

Egy hedonista, önpusztító ember ugyanilyen joggal röhög azon, hogy minek egy amúgy is a végén elporladó test építésével eltölteni heti tíz-húsz órákat, és lemondani remek dolgokról, inkább élvezni kell az életet.

Én úgy gondolom, az dönt inkább, hogy életmódjától függetlenül milyen maradandó értéket hoz létre az ember, ez lehet egy objektív mérőszám. És ilyen alapon ugyan lehet előítéletesnek lenni, de ugyanolyan értékes lehet egy megszállott testépítő, mint egy hedonista, drogokkal, bulizással lazító, vagy éppen drogok hatása alatt alkotó ember.

ertelmes 2008.08.12. 00:14:38

viktor: vegyél vissza egy kicsit, olvass vissza, vedd észre, hogy a testépítőd kezdett őrjöngeni, mint a drugsbunny szokott, és én még udvarias voltam vele, illetve olvasd el a cikket, miszerint napi 200 mg C-vitaminnál többet nem is lehet szájon át bevinni, egyszerűen felesleges, stb.

Szóval felkészületlenül inkább ne okoskodj.

bigél 2008.08.12. 00:16:33

"az dönt inkább, hogy életmódjától függetlenül milyen maradandó értéket hoz létre az ember, ez lehet egy objektív mérőszám. És ilyen alapon ugyan lehet előítéletesnek lenni, de ugyanolyan értékes lehet egy megszállott testépítő, mint egy hedonista, drogokkal, bulizással lazító, vagy éppen drogok hatása alatt alkotó ember."

ott a pont, nagyon egyetértek.

testépítő 2008.08.12. 00:19:04

Egyébként ez az egész RDA dolog a II.vh-ból jön , katonáknak állapították meg hogy mennyi az a legkisebb mennyiség amitől még képesek fegyvert fogni, és ez nem vicc, de az röhej hogy még mindig ezen a szinten tartunk.
Ja és még arra nem kaptam válaszat hogy miért kell minden testépítőt egyből koxosnak meg izomagynak titulálni.
Ja és azért kedzetm örjöngeni mert az a 200mg c vitamin szánalams mennyiség.

atm 2008.08.12. 00:19:58

Nem csak kanadában, hanem az USA-ban és az EU-ban is tiltott lesz az OTC vitamin, ami az RDA többszörösét tartalmazza, persze ez több év esetleg egy évtized kitartó kormányzati és lobbimunka eredménye lesz, az EU-ban már most vannak országok ahol korlátozva vannak vitaminok dózisai, pl. Németország és Norvégia.

www.proliberty.com/observer/20050110.htm

ertelmes 2008.08.12. 00:24:10

atm: A gyakorlati részletekkel lehet baj, mint minden törvénynél, de mi az elvi baj a táplálékkiegészítők forgalmának korlátozásával?

Ami a probléma, azt kell kezelni. Ha elterjed egy országban egy olyan mánia, hogy az emberek csupán reklámokra hallgatva az egészségmegőrző lobbi mindenféle termékét habzsolja gyakorlatilag ellenőrizetlenül, akkor ez egy új egészségügyi kockázatot jelent.

Amíg a dohányzás káros hatása nem volt világos, addig menő, divatos dolog volt. Aztán felismerték az ezzel összefüggő halálokokat, így lassan visszaszorítják, idővel lehet tiltott is lesz. Ha helyette a kóros mértékű vitaminozás terjed el, akkor azt kell korlátozni, ilyen egyszerű.

stormx 2008.08.12. 00:25:18

ertelmes: ha nem kérsz bocsánatot beperellek rágalmazásért :D

Abban igazad van, hogy ha valaki nem feltétlenül sportol meg "egészségesen" él, még nem feltétlenül szar ember. De mondjuk van rá esély nem kevés. A valószínűség minden bizonnyal sokkal magasabb rá, mert az értelmes ember habár kipróbál sokmindent, azért rájön egy idő után hogy mi a jó és nem. Mindazonáltal vannak nagyon értékes nem sportoló emberek. A szar ember, butaparaszt jelző arra a gondolkodni képtelen emberre vonatkozik aki nem lát át bizonyos alapvető összefüggéseket, megkérdőjelezés nélkül elfogad mindent ami a médiából jön és ha hibázik azt nem ismeri el. Számomra legalábbis ezt jelenti :)

testépítő 2008.08.12. 00:27:52

Hát de annak hogy megeszek 1 kg whey pro-t annak milyen kockácatai/ mellékhatásai lehetnek?:D

Zuzo 2008.08.12. 00:33:54

Azt hogy a sok fingással túl sok metángázt juttatsz a levegőbe és vékonyítod vele az ózonpajzsot. :D Nyomjá inkább izolátumot. :D

testépítő 2008.08.12. 00:38:23

bazki erre nem gondoltam:D:D:D
Visszatérve az emberes témára. Pl: van 1 családapa aki dolgozik esteleg sportol is fizeti a számlákat , játszik a ygerekkel stb. , meg van 1 drogos aki szarik bele a világba , csak az az élete célje hogy meglegyen a napi adagja. Na vajon melyik az értékesebb?

atm 2008.08.12. 00:39:12

ertelmes: A baj pont a korlátozásban rejlik, hogy olyan szintre szeretnék emelni, hogy csak a körzetid írhassa fel receptre, olyan vitaminokat amiket gyógyszergyártók állítanak elő (kedvencem a kőolajalapú dl-alfa tokoferol) Ahhoz, hogy alkoholt vehess, hogy cigit vehess max csak 18 éves korlátozás van, az is csak olyan hatású, mint a 18-as karika a tévé képernyőjén. Szóval a dohányzásnak és az alkoholizmusnak egyszer profitál az állam a jövedéki adóból és az áfából, valamint igen jelentős haszonra tesz szert a gyógyszerlobbi addig az ideig amíg a dohányzás mellékhatásait kezelik(nem gyógyítják). Mi a helyzet aa vitaminokal... Van esetleg valami dokumentumod tömeges vitaminmérgezésről, hosszú távú negatív hatásokról? Nincsen sok, halál eset nagyon kevés van számon tartva, az egyik amit a cikk is megemlít egyoldalú A vitamin túladagolást, mivel minden máj jelentős A vitamin raktár, sokáig azt fogyasztva bizony a halált is megkockáztatja az illető. De hol a többi? Konyhasó túlzott fogyasztásától és kevés folyadékbeviteltől jóval többen kapnak relaltíve vesekövet, mint C vitamin "túladagolástól".

ertelmes 2008.08.12. 00:39:43

testépítő: "Egyébként ez az egész RDA dolog a II.vh-ból jön , katonáknak állapították meg hogy mennyi az a legkisebb mennyiség amitől még képesek fegyvert fogni, és ez nem vicc, de az röhej hogy még mindig ezen a szinten tartunk."

Nem tartunk ezen a szinten, ha végig is olvasnád, amire hivatkozol:
en.wikipedia.org/wiki/Reference_Daily_Intake
"The Food and Nutrition Board subsequently revised the RDAs every five to ten years."

"Ja és még arra nem kaptam válaszat hogy miért kell minden testépítőt egyből koxosnak meg izomagynak titulálni."

Hol kérdezted ezt, észre se vettem.

Én eddig csupán arra hívtam fel a figyelmet, hogy a bunny haverjai közül, akikkel állandó kapcsolatban van, talán egyet említett naturálként. Volt is valami év testépítője választás, abban is egy vékonyabb srác lett az év naturál testépítője. Szóval kizárásos alapon a többi kokszol. Persze ezek a bunny favoritjai, az ő ízlését tükrözik.

Az izomagy meg egy másik kérdés, bár bunny szintén mintha a butábbakat preferálná, talán nem szereti, ha túl magas szellemi magasságokból néznek le rá.

"Ja és azért kedzetm örjöngeni mert az a 200mg c vitamin szánalams mennyiség. "

Pedig a kutató szerint ennyit lehet bevinni az emésztőrendszeren keresztül, ő ezzel foglalkozik, nem Lenkei, aki csak a pocakjára üt. Viszont a kutató nem szarozott, benyomta intravénásan szegény egérbe a több grammot, és az tényleg használt.

Intravénásan.

Gbender 2008.08.12. 00:43:37

Azért nem kell ennyi fikázni talán hehe-t. Igaz, kurva szar stílusban beszél, mégis igaza van. Előbb halsz meg a cigitől, mint a vitamintól. És télleg én is így vagyok, hogy KÚÚÚÚÚÚÚÚRVÁÁÁRA nem értem, hogyha a vitamint betiltják, akkor a cigit mért nem. Amúgy köcsög, mikor mondott neked ilyet hehe hogy ő kokszolt? Mert nem gondolod, hogy csak akkor kéne ilyet állítás szintjén mondanod, ha ő maga mondta? Ja és ha olyan köcsög ez a hehe, akkor mért csinál ingyen TV-t nekünk, meg Flasheket? (UI: én nem hehe egyik seggnyalója vok, csak leírtam a tényeket, hehének meg mondanám: ha kicsit emberibb stílusban mondanád el a véleményed, akkor biztos, sokkal több embernek tudnál segíteni)

testépítő 2008.08.12. 00:46:00

Jólvan ezt nem volt időm megnézni,de aza baj hogy akik az orvosira járnak tanulni már nekik is mossák az agyukat mert már ilyen szinten baromságot tanítanak. Tehát ha a kutatók azt mondják hogy 200mg én ezzel akkor se értek egyet mer ez még mindig qva kevés.

zen 2008.08.12. 00:51:59

Azért a kutatók sem mindig normálisak.. Oké, benyomják az egérbe a g-nyi mennyiséget, és rákos lesz. De ez kb olyan, mintha az emberbe (méretarányosan) kilónyi mennyiséget nyomatnának.

Egyszer felvettem egy olyan kurzust, ahol a táplálkozás és a rák kockázatát ecsetelték. Szó volt arról, hogy a mesterséges éesítőszerek rákot okoznak. Erre mondták dokik, hogy ja, az a dózis, amiben az egérkék kapták, az még egy ember napi ajánlott max bevitelét is meghaladta. Ilyen dózisban bármit szedsz, az toxikus, egészen egyszerűen azért, mert a szervezet nem tud vele mit kezdeni.

200mg télleg kevés
arra elég, hogy ne halj meg skorbutban

zen 2008.08.12. 00:53:18

elírtam: a táplálkozás és a rák kapcsolatát
így a helyes

atm 2008.08.12. 00:56:57

200mg mennyi időközönként, 1 óra, 4 óra, 1 nap, 1 hét, 1 hónap? Mi a referenciaidő? Mert akár lehetne percenként is beszedegetni ennyi erővel, csak érdekességképpen említem meg, hogy a C vitamin vérbeli koncentrációja nagyon hamar lefelez, éppen ezért maximum 4 óránként érdemes újra pótolni. Továbbá vannak felszívódási ráták is. 200 mg ~95%-a felszívódik, 1000mg ~80%-a, 10000mg ~30%-a, (2-4 óránkénti szedést feltételezve) így a 10000mg-ból is 3000mg hasznosul.

ertelmes 2008.08.12. 00:57:56

testépítő:

"Visszatérve az emberes témára. Pl: van 1 családapa aki dolgozik esteleg sportol is fizeti a számlákat , játszik a ygerekkel stb. ,"

Például. Mondjuk kidobó egy diszkóban, tipikusan. Gyúr, fellép valami helyi versenyen párszor, aztán valami csoda folytán mégiscsak elpatkol 60 évesen, mert ezt dobta a gép. Rá nem nagyon fog emlékezni senki, szürke élete volt, a fiának meg ugyanezt a szemléletet adta át, így valószínűleg ugyanezt fogja csinálni.

Csak egy átlagember, akire senki nem emlékszik, nem marad utána semmi értékes. Csak hús. Elvégre nem lesz mindenkiból Terminator de még Rambo sem.

" meg van 1 drogos aki szarik bele a világba , csak az az élete célje hogy meglegyen a napi adagja. Na vajon melyik az értékesebb?"

Vagy mondjuk meghatározó eredményeket létrehozó kutató vagy korszakalkotó hatású művész, aki drogokkal lazít.

Nyilván nem kerülte el a figyelmedet az a tény, hogy a történelmileg meghatározó hatású alakok többsége egyáltalán nem élt példás privát életet semmilyen értelemben. A minimum, hogy egy labor mélyén kuksol napi tizenhat órákat, elhanyagolva nem csak a testét, hanem esetleg a családját is. Menedzserek gyakran pörgetik magukat amfetaminszármazékokkal, de minimum kávéval, és lehetne sorolni.

Ja de örülsz, hogy legalább biztosan nem él olyan sokáig a férgese? Hát erre sincs garancia, élsportolók is elhullanak 30-40 évesen, miközben a Recsket megjárt, csoffadt, egész életében cigiző Faludy kihúzta több mint 90 évig, vagy itt van ő:
en.wikipedia.org/wiki/Albert_Hofmann
Az LSD felfedezője és használója, amúgy ismert tudós, 102 évesen szólította el az Úr.

Drugsbunnyról vagy akármelyik haverja vajon valaha bekerül egy lexikonba is? Vagy Lenkei? Ha igen, nem csak úgy, mint egy szektás?...

Bobby Newmark 2008.08.12. 00:58:35

Hát de vazze, ha a többit kihugyozod? Egy több grammos C-vitamin tablettát ha lenne hozzá gusztusod, többször körbejárathatnál magadon, mire az egészet felvenné a szervezeted!

A vízben oldódóakkal ez a helyzet, _pontosan_ezért_ nincsenek túladagolási tünetei, és ezért "csak" a vesédet károsítja legfeljebb, mert a vesédnek lesz több dolga, kipumpálni a felesleges cuccot.

A zsírban oldódoak meg azért gázosak, mert nem használod fel, de kipisálni nem tudod, elraktározódik a zsírszövetekben és gondokat okoz, ezek a túladagolási tünetek.

Mi ezen olyan hihetetlen?
Ez egyébként nem javaslat, amivel egyet kéne érteni, ez egy tény, amit vagy tudsz, vagy nem.
Most már tudod.

Bobby Newmark 2008.08.12. 01:01:21

"200mg télleg kevés
arra elég, hogy ne halj meg skorbutban"

A szervezeted annyit vesz fel, hogy ne halj meg skorbutban.
Ha beteg vagy, vagy durván sportolsz, akkor valószínűleg kicsit többet, de hogy nem tízszeresét, az tuti.

testépítő 2008.08.12. 01:02:19

Hát bocs de én inkább 1 senki akarok lenni normális élettel mint valaki szar élettel!

zen 2008.08.12. 01:05:16

ha nem is tízszeresét, de ötszörösét igen
Szentgyörgyi is ennyit szedett, saját bevallása szerint
de amennyi szabadgyököt termelünk a rossz kajálással, a stresszel meg a környezeti ártalmak által, szerintem simán felveszi a szervezet az 1000 mg-ot

zen 2008.08.12. 01:07:00

jut eszembe, valahol olvastam egy olyat, hogy Magyarország lakosságának 90%-a nem csak hogy C vitamin hiányos, de egyenesen kezdődő skorbut beteg..
háttöööö

ertelmes 2008.08.12. 01:09:47

Gbender: "Előbb halsz meg a cigitől, mint a vitamintól." Ezt honnan lehet tudni? Kipróbálta már valaki? Aki egyáltalán elkezdhetett megadózisú vitaminokat szedni (mert divatba jött a 70-es években), annak még megöregedni sem volt ideje. Ellenben dohányzás már évszázadok óta van, statisztikailag kimutatható az élettartam-csökkenés.

"Amúgy köcsög, mikor mondott neked ilyet hehe hogy ő kokszolt? Mert nem gondolod, hogy csak akkor kéne ilyet állítás szintjén mondanod, ha ő maga mondta?"

Idézek egy válaszából, ami nemrég volt, te is megkeresheted:
"2008-06-08 20:46:44
Szia! El lehet azt a kinézetet érni naturálon, mint ahogy te néztél ki a 10-s BBTV-ben? "
"2008-06-08 22:47:32
én legjobban naturálon néztem ki, az a vicc! bunny"
De persze számtalanszor említette, úgy látszik, nem figyelsz.

"Ja és ha olyan köcsög ez a hehe, akkor mért csinál ingyen TV-t nekünk, meg Flasheket?"

Én nem mondtam, hogy köcsög, az idegrendszerével ugyan gondok vannak, ez látható, de amúgy mint leírtam, a táplálkozással, edzéssel kapcsolatban teljesen rendben van és tudományos az előadása, egyedül a megadózisú vitamin egy mániája, amit az áltudományos csaló Lenkeitől vett át.

És hogy miért csinál "ingyen"? Kétlem, hogy ingyen csinálná, valamiféle javadalmazást kap a Scitectől, tehát az általa reklámozott tápkiegek megvásárlásával támogatjátok a videók elkészítését.

testépítő 2008.08.12. 01:15:47

Ja a koxos témához visszatérve nincs élsport dopping nélkül. Ez nyílt titok csak valaki lebukik valaki nem. Szted Michael Phelps a jó étrend és genetikai miatt döntögeti a saját(ami világrekord) rekordjait az olimpián?
ertelmesnek persze:D

ertelmes 2008.08.12. 01:17:43

zen: "de amennyi szabadgyököt termelünk a rossz kajálással, a stresszel meg a környezeti ártalmak által, szerintem simán felveszi a szervezet az 1000 mg-ot"

Már elővettem többször ezt a cikket, főleg mert nagyon megörültek neki a Lenkei-hívők, amikor megjelent, hogy hát mégiscsak kell a több gramm C-vitamin:
index.hu/tudomany/acvt080807/

"Amerikai kutatók szerint a C-vitamin csökkentheti a rák súlyosságát, amennyiben nagy dózisban és intravénásan juttatják a szervezetbe."

A hívő ebből csak a nagy dózist veszi észre, és igazolva érzi magát.

Pedig ott van, hogy intravénásan.

"Mark Levine magyarázata szerint szájon keresztül történő adagolásnál lehetetlen elérni ezt a koncentrációt. "Amikor magas C-vitamin-tartalmú élelmiszereket fogyasztunk, amelyek napi szinten 200 milligrammnál több aszkorbinsavat tartalmaznak - például két narancsot és egy adag brokkolit -, a szervezet meggátolja, hogy a vérben túl magas legyen a vegyület szintje" - magyarázta Levine."

Kutató mondja, nem egy kókler Lenkei, hogy le-he-tet-len bevinni szájon át 200 mg-nál többet.

Amúgy használ a megadózisú C-vitamin, csak intravénásan.

agyépítő 2008.08.12. 01:24:01

a skorbutot mar napi 10-20 mg C-vitamin megelozi

testépítő 2008.08.12. 01:26:54

10-20mg jaja megeszek 3 paprikát oszt kész mi? ez röhejj bazdmeg.
lehet az építkezésen hagytad az agyadat:D:D

stormx 2008.08.12. 01:31:20

1) National Institute of Health - amcsi kormány által finanszírozott kutatóintézet.
2) Mark Levine EGEREKEN és nem embereken kíséletezett. A cikk egerekről szól majd hirtelen átvált a 200mg-nál több nem szívódik fel témára.
Emellett a cikk elismerően szól a c vitamin antioxidáns sőt prooxidáns hatásairól, de szigorúan csak egerekre vonatkoztatva. Magyarul mondunk is valamit de azt azér nem mondjuk hogy szedjed a vitamint butaparaszt. Még a végén jó lenne neked.
3) Az egészet az index közölte le újra. (boccs nincs több kérdésem)

ertelmes 2008.08.12. 01:32:05

testépítő:

"Hát bocs de én inkább 1 senki akarok lenni normális élettel mint valaki szar élettel!"

Ahogy gondolod, a te választásod.

Viszont már csak praktikus okokból illene tisztelettel viseltetned azok iránt, akik legalább annyit foglalkoznak az elméjük fejlesztésével, mint amennyit te a testeddel (miközben szellemileg renyhe maradsz).

Ugyanis ők azok, akik kikeverik neked a táplálékkiegészítőidet számtalan kísérlet során, kitalálják a minőségbiztosítás rendszerét, megoldják a terjesztést, a marketinget, mindezt azért, hogy te akadálytalanul növekedhess. Mások (gyakran drogok hatása alatt) jó zenéket szereznek, hogy aztán legyen diszkó, ahol te munkát kapsz aztán (a bejáratnál), hogy a fizetésből eltartsd a családot.

Nem tudom, képes vagy-e felfogni, mennyi értelmes, bár valószínűleg nyeszlett testű ember összehangolt munkája szükséges ahhoz, hogy egy testépítő megvalósíthassa a saját óramű pontosságú életét. Szóval gyalázni azért nem kellene őket, sőt hálásnak is lehet akár lenni.

"Ja a koxos témához visszatérve nincs élsport dopping nélkül. Ez nyílt titok csak valaki lebukik valaki nem."

Hát pedig lehetne élsport is dopping nélkül, csak lehet az unalmasabb lenne, mert nem lenne rekorddöntögetés, sőt lenne egy visszaesés.

Na de hogy jön az élsport a képbe konkrétan Drugsbunny kapcsán? Hol élsportol ő? Vagy a csak itthon, szűk körben ismert, nemnaturál (azaz kokszoló) haverjai mióta élsportolók?

Azért abban csak egyetértünk, hogy náluk nem volt semmiféle kényszer (a saját nagyravágyásukon túl), hogy kokszolniuk kelljen. És abban meg biztosan egyetértünk, mert amúgy tény, hogy egy-egy kokszkúra megfelel jópár év dohányzásnak vagy alkoholizmusnak, tehát ők tudatosan rombolják az egészségüket.

Ezért nem kell megvetni őket, amúgy is az ő életük. De amikor az jön elő, hogy egy kokszos testépítő nagy hangon szid mindenkit, aki máshogy, például egészségtelen táplálkozással meg drogokkal rombolja az egészségét, az egy kicsit groteszk.

agyépítő 2008.08.12. 01:34:47

pedig ez teny. egyes tanulmanyok szerint mar napi 5-7 mg is megelozi a skorbutot. A fejlett nyugati vilagban szinte lehetetlen skorbutot kapni, egy atlag amerikai napi 70 mg felett eszik.

ertelmes 2008.08.12. 01:36:53

stormx: felesleges foglalkoznod a dologgal, te egyszerűen megadózis-hívő vagy, ennyi. Ha egyenesen Isten szólna le hozzád, hogy butaparaszt, a megadózis árt, nézd mennyi kutatást teremtettem, hogy bebizonyítsam neked, te akkor is ragaszkodnál, hogy de a Lenkei leleplezte, és nekem használ, sőt Lenkei írna neked könyvet, amiben leleplezné Isten összeesküvését az ÖRDÖGI GYÓGYSZERIPARRAL.:)

stormx 2008.08.12. 01:40:10

ertelmes: ennyi... majd küldöm a vesekövemet ha sikerült kihugyoznom :D
Na jóéjszakát mindenkinek :D

testépítő 2008.08.12. 01:40:28

"Na de hogy jön az élsport a képbe konkrétan Drugsbunny kapcsán? Hol élsportol ő? Vagy a csak itthon, szűk körben ismert, nemnaturál (azaz kokszoló) haverjai mióta élsportolók?"

Mióta élsportolók? Régóta bazdmeg. Ott van pl: Vörös Zoltán vagy Lauter Victor vagy Jóba Elek, ők már régebb óta nagy nevek külföldön is.

"Viszont már csak praktikus okokból illene tisztelettel viseltetned azok iránt, akik legalább annyit foglalkoznak az elméjük fejlesztésével, mint amennyit te a testeddel (miközben szellemileg renyhe maradsz)."

Ki mondta hogy nem foglalkozok az elmém fejlesztésével? Képzeld a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tanulok. Igen, katonanának , és ide ész is kell meg fizikum is.

Ahoz meg nem tudom hogy jösz hogy csak így lefikázd bunny-t meg a haverjait. Többen is a bunny haverjai közzül annyit raktak le az asztalra amennyit Te sose fogsz megcsinálni.

ertelmes 2008.08.12. 02:08:20

"Mióta élsportolók? Régóta bazdmeg. Ott van pl: Vörös Zoltán vagy Lauter Victor vagy Jóba Elek, ők már régebb óta nagy nevek külföldön is."

Külföldön hol? Szlovákiában, Romániában?

Ne vicceljünk már, nem Mr. Olympiáról meg Arnold Classicról beszélünk! Ahol olyan kiélezett a helyzet, hogy tényleg minden, még koksszal megszerezhető előny is számít.

Akiket említesz, azok lényegében hobbiból veszélyeztették az egészségüket kokszolással. Na jó, persze a megélhetés is benne van, mert akár reklámarc (vagyis -test) is lehet.

De mennyiben különbözik ez elvében attól, aki mondjuk sorra szívja a cigiket, issza a kávékat, veszélyezteti az egészségét, hogy valami munkát befejezzen, tehát végigvigyen valamit? Ami esetleg sokkal értékesebb mások számára, mint egy tökéletességig kigyúrt test nézegetése? Milyen alapon szól be a kokszoló testépítő mondjuk a cigiző orvosnak, aki napi szinten menti meg mások életét?

"Ahoz meg nem tudom hogy jösz hogy csak így lefikázd bunny-t meg a haverjait. Többen is a bunny haverjai közzül annyit raktak le az asztalra amennyit Te sose fogsz megcsinálni."

Szó sem volt az ő fikázásukról, én elismerem a teljesítményüket, még úgy is, hogy kokszoltak, mert ez is egyfajta áldozat a siker érdekében, az egészség kárára. Sőt többeknek teljesen normális és értelmes polgári foglalkozásuk van a sportsikereik mellett.

Én téged fikáztalak, ami viszont úgy tűnik, teljesen indokolt, mert láthatóan értelmi nehézségeid vannak, ha megbocsátasz, hiszen alig fogsz fel valamit. És ezt ne terjeszd ki bunny haverjaira, mert semmi közük hozzád.

Viszont annak őszintén örülök, hogy téged visz ágyútölteléknek a sereg, nehogy már értékes emberanyag vesszen el egy esetleges konfliktusban...

hulyemagyar 2008.08.12. 07:23:51

"itt egy másik termék, az senkit nem érdekel, hogy ugyanaz az összetétele, hiszen a tiltást az eredeti termékre vonatkozott, ez meg már JOGILAG egy másik termék"

Ennek még olvass utána!

Safffranek 2008.08.12. 07:57:04

Üdv mindenkinek!

Helyzet az hogy én sokadmagammal égyáltalán nem szedünk vitaminokat,esetleg specko esetekben pl.Influenza,megfázás stb...Teljesen jól érzem magam. Évente járok orvosi vizsgálatra, és ha hiszitek ha nem ti vitaminpusztító hipohonderek ,a következőket mondja a doki: "hát maga kicsattan az egészségtől"
Mi következik ebből?
Lenkei doki egy sarlatán.
Ha annyi vitamint kellene megenni , mint amennyit ő javasol,akkor miért nem vagyok beteg,vitaminhiányos ,vagy esetleg halott?????????

TLR4 2008.08.12. 08:17:29

Az USA-ban évente a táplálékiegészítők piaca 18,8 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le (2003-as adat), és mintegy 29 ezer féle táplálékkiegészítő szer van forgalomban...

A másik, pedig, hogy ott van pl. az E-vitamin, az is antioxidáns, de nincsenek egyértelmű adatok arra, hogy nagydózisban kedvező lett volna a hatása a daganatok növekedésére, sőt...

A vitamintúladagolásnak szintén megvannak a veszélyei, éppúgy mint a nem elegendő bevitelnek. Legkönnyebben a zsírban oldódó vitaminokat lehet túladagolni, de a vízben oldódó vitaminok esetén is megfigyelhetőek lehetnek tünetek, pl. B6 vitamin esetén, melyek a túlzott fogyasztás miatt következnek be. Egyes esetekben érdemes, sőt kell vitaminokat szedni:
Pl. kizárólagos pizza-kóla-hamburger táplálkozás mellett (ami nagyon messze van az egészségestől és az USA-ban elég gyakori) talán nem is árt néhány vitaminkészítmény. Vitaminokat kellene szedni a fejlődő országokban pl. Etiópia (sajnos ott nincsen pénz sem erre, sem ételre). Azonban aki normálisan, egészségesen zöldséget, gyümölcsöt fogyasztva táplálkozik, annak ez majdnem felesleges. Talán náthás időszakban, télen, érdemes kiegészíteni egy kis C-vitaminnal (max. 1000 mg, annál több teljesen felesleges), vagy megterhelő időszakokban magne-B6-tal, de azt sem ipari mennyiségben. A gyógyszertárban lehet kapni ilyen tablettát, és a használati utasítás szerint eljárni.

Vagy akkor, amikor az orvos vagy gyógyszerész ajánlja pl. vashiányos vérszegénység esetén vastabletta, hirtelen növés vagy terhesség esetén van még szükség tipikusan magasabb vitaminbevitelre is.

Adeptus 2008.08.12. 09:45:31

Namostakkor mutasson nekem valaki minimum 1 db embert akinek a lenkei cuccaitól bármi baja lett.

Vitatkozhattok mi a megengedett határérték meg miböl hány mlg a jó. én egy emberől sem hallottam aki vitamin túladagolásban halt volna meg.Ennyi

A cigi bizonyítottan káros nem csak arra aki szívja hanem a környezetére is.Azt mértnem tíltja be az ANTSZ??Nem, nekik a vitamin nem tetszik.Rohadt egy világ ez.

Bobby Newmark 2008.08.12. 10:22:25

Adeptus, attól még, hogy tájékozatlan vagy, sajnos halnak bele emberek vitamintúladagolásba.

Mamacica 2008.08.12. 10:30:48

Adeptus, jót szoltál. Rohadt egy világ ez. Ammennyiben betiltják a cigarettát, az alkoholt, az élelmiszeripari adalékanyagokat, valamint a kipufogógázokat, ígérem, abbahagyom a vitaminszedést.
Addig meg szedem, csak nem beszélek róla, hogy azok, akik soha nem próbálták, és/vagy nem is hallottak róla, valamint nem ismernek és semmit nem tudnak az életmódomról, egészségi állapotomról, ne essenek nekem a kisbabám halálával és gyors lefolyású daganatokkal fenyegetőzve. Ha a nekem szóló kommentelők közül egy is jószándékkal, esetleg valamilyen szakirodalom ajánlásával próbált volna lebeszélni, talán megfontoltam volna. De ez a rosszindulattól fröcsögő, a fejemre átkokat szóró stílus csak arról győzött meg, hogy véletlenül se vegyem a fáradtságot, hogy az álláspontjuknak utánanézzek, inkább szedjem csak a vitamint, és maradjak más, mint ők.
Ismét eluralkodott a csordaszellem, aki mer másképp cselekedni, gondolkodni, mint a túlnyomó többség, azt gyorsan el kell tiporni.
Valami ilyesmi miatt mehetett ki Szent-Györgyi Albi bácsi is Amerikába. Ott senki nem hülyézte le, mert napi 8 g C-vitamint evett, ha beteg volt. (Forrás: Szent-Györgyi Albert: Válogatott Tanulmányok - A C-vitamin - ötven év távlatából, Gondolat Kiadó, 1988)
Annyit még hozzátennék (ismét), hogy senkit sem győzködtem, hogy kezdjen el vitamint szedni, nem állítottam, hogy én tudom a tutit, csak leírtam a saját, személyes tapasztalataimat. Erre legalább öten nekem estek, és alpári stílusban megpróbáltak lebeszélni. Miért? Kinek ártok azzal, hogy vitamint szedek? (Költői kérdés, válaszokat nem kérek.) Tolerancia - ez lenne a kulcs. Aztán majd 50 év múlva kiderül, kinek volt igaza.

Adeptus 2008.08.12. 10:37:17

Azzal kezdtem hogy mutasson nekem valaki ilyen embert.Szövegértés elégtelen bobika, leülhetsz.Persze mivel csökkentértelművagy azért hogy neked is világos legyen úgy értettem ezt hogy egy hírt vagy valami jelentést szeretnék látni vagy bármit hogy ez meg ez az ember vitamin túladagolásban halt meg.

Aztán okoskodhatsz.
És akkor ott a kérdésem még mindig hogy mért nem a bagót pécézték ki.Aztán arra azt sem lehet mondani hogy nincs tudományos bizonyíték.

Feri 2008.08.12. 11:07:38

Ezzel a bunnyval az a baj, hogy hatalmas önbizalommal, ellentmondást nem tűrve terjeszti a tanait. A weboldalán van 1 nem túl régi vicces videó valami edzőtáborról, ahol gondoskodó szellemi vezetőként osztja ki a tanulóknak a vitamint, majd bemutatja, hogy hogy kell a gyünölcsöt összekeverni zabpehellyel. A tinédzser testépítő palánták meg tátott szájjal szívják magunkba a nem mindennapi tudást. Bunny érvei pl. az aszpartám miatt aggódóknak: "Te pöcstoprongy, láttál már valakit aki ettől lett rákos?". Erre én visszakérdeznék, hogy ő látott-e valakit, aki konkrétan téliszalámitól vagy füstölthústól lett rákos. Szélmalomharc.

Bobby Newmark 2008.08.12. 11:14:11

Adeptus, ki a tökömnek képzeled magad, hogy én majd pattogok neked?

Ott van a seggedbe dugva az a k*rva internet, majd szépen keresel magadnak hírt meg cikket, ha érdekel a téma. Ha meg nem, akkor maradj tudatlan, nekem aztán tökmindegy. Viszont ha hülyeségeket beszélsz, akkor azért szólni fogok.

Egyéként azért nem a bagó van kipécézve, mert arról senkinek nincsenek kétségei, hogy káros, míg látod, a vitaminokról az emberek fele még csak nem is hallott,hogy túladagolható, vagy hogy problémákat okozhat.
Ezért. Olyan rettentően nem bonyolult ez.

az · http://www.vitamin.hu 2008.08.12. 11:35:40

Hogy lehet ennyire buta az átlag magyar?Valószínű Szent-Györgyi Albert(remélem mindenki ismer) is egy hülye segg volt mert naponta 10000 mg(10 g hogy értsd) C-vitamint evett élt 93 évet végig egézsséges volt és nem vitamin TÚLADAGOLÁSBA halt meg.Röhej.Hülye segg lehetett, de nem baj ti okosabbak vagytok.Feri nagyon okos vagy:az agyon vegyszerezett zöldségekből gyümölcsökből valszeg be lehet vinni elég vitamint.Bunny ezért adja a vitaminokat.A gyümölcs nem a vitamin miatt kell, hanem az emésztő enzim miatt ami benne van+ a máj glikokén raktárait visszatölteni gyümölcscukorral.A zöldség pedig a rosttartalma miatt mert tudod az is kell.Látom fogalmad sincs az aszpartámról nézz utánna rendesen barátom.Nem azt mondja hogy a téliszalámitól leszel rákos hanem attól leszel dagadt disznó, nem mindegy, így nyílvánvaló a visszakérdezésed hatalmas ökörség de nem baj jol megmondanád neki.Grat

Adeptus 2008.08.12. 11:36:23

Én kerestem boby és nem találtam de mivel te állítod hogy van ilyen akkor illene mutatnod is valamit mert különben csak a pofádat rázod a nagy semmire.

Az hogy kibeszél hülyeségekeket az a következő bekezdésedből nagyon szépen kiderül.Ugye itt betiltásról van szó nem az emberek másik felének a tájékoztatásáról.Ez a szövegértés nem is elégtelen már, ez kb a kisegítő szintje

Rigor 2008.08.12. 11:36:47

Feri: az aszpartamtól tényleg nem leszel rákos, de ez a típusú érvelés annyira nevettséges:) Mondjuk van a dolognak tudományos háttere, illetve forrása a rák hoax-nak. (abban az időben terjedt el az aszpartam amikor javultak a rák diagnosztikai eszközei, így több rákos került be a statisztikába - aztán úgy tűnt mintha lenne összefüggés.)


A Szentgyörgyi A. is milyen sokáig élt- dologra nekem Albert Hofmann jut eszembe a 102 évével.

az · http://www.vitamin.hu 2008.08.12. 11:56:08

A cigit meg a piát nem fogják betiltani mivel sokat keres az állam rajta.Sőt az SZDSZ azt is be akarta vezetni hogy a drogozás is legális legyen így még több pénzük lett volna.A koksz pár % pluszt ad a testépítőnek+ qrvára nem buták de ha ezt egy átlag paraszt nem bírja megérteni sajnálom.Az Olimpián is ugyanugy megy a dopping ők is az egézsségükkel játszanak de ésszerű keretek között teszik és nem fognak 50 évesen meghalni(van pár kivétel.)Bunny más kategória, nagyobb tudástárral rendelkezik mint gondolnád(minden témában) és olyanokról amit az egyetemen nem tanítanak meg magától jött rá.Ezért nembutaparaszt mint a az átlagmagyar.Lenkei nem hülye tudja mit csinál.Valszeg olyan buta hogy telerakja a termékeit vitaminnal és az emberek ebbe fognak belehalni.Bőven megcsinálhatná hogy fele ennyi vitamint rak bele és ezen az áron árulja így is olcsóbb lenne az emebrnek mint ha a gyógyszertáról venne valami kis hatóanyagú drága vitamint.De tudja hogy az a vitamin bőven kevés az emeberknek és nem játszadozna az emberek életével ha meg lehet halni VITAMINTÚLADAGOLÁSBAN.(nem lehet)Rengeteg történetet tudok hogy idős hölgyek elkezdtek vitaminokat szedni(ilyen hatóanyagokkal mint a Lenkei vitaminok) és amikor mentek az orvoshoz vizsgálatra az orvos meglepődve tapasztalta hogy sokkal egézsségesebbek. De am öl a vitamin főlegf a Lenkeié.És igen a gyógyszergyártó cégeknek nagy beleszólása van mindenbe a másik legjövedelmezőő ipar a világol a hadipar után.Kanadába illegállisá akarják tenni a vitaminok HASZNÁLATÁT ÉS FORGALMAZÁSÁST.Szánalom.Az ember meg dögöljön meg.És igen a gyógyszergy. cégeknek az a legjobb ha minnél több beteg ember van annál több gyógyszer fogy és annál gazdagabbak.De nugyodtan higyj nekik én továbbra is használni fogom a vitaminokat és nem lesznek álmatlan éjszakáim ha 50 év múlva 5* ennyi beteg ember lesz és majd reggelente 50 féle GYÓGYSZERT kell bevenned(mint ahogy most is az idős emberek 90% legalább 6-10 féle gyógyszert használ ha körbenézel.)Belekerül jópár 10 ezer forintjukba + az államnak még ennyibe ahelyett hogy rááldozott volna havonta 5 ezer forintot az egézségére.De mint tudjuk a vitaminok ölnek...

Szilágyi András 2008.08.12. 11:57:56

Adeptus:

"Namostakkor mutasson nekem valaki minimum 1 db embert akinek a lenkei cuccaitól bármi baja lett."

Az a helyzet, hogy a posztban is említek egy ilyet, és a kommentek között is több ilyet találsz. Nem ártana figyelmesebben olvasni.

az: "Valószínű Szent-Györgyi Albert(remélem mindenki ismer) is egy hülye segg volt mert naponta 10000 mg(10 g hogy értsd) C-vitamint evett élt 93 évet végig egézsséges volt és nem vitamin TÚLADAGOLÁSBA halt meg."

Mint a táblázatból látható, C-vitaminra nincs felső szint. Túladagolásról azon vitaminok esetében beszélünk, amikor van felső szint és ismertek a túladagolás következményei. Szent-Györgyi ugye nem evett napi 20000 NE A-vitamint? Na ugye.

Bobby Newmark 2008.08.12. 12:00:48

Szerintem ne menjünk bele, hogy ki nem értett mit, mert még a végén rosszul jössz ki belőle.

Arról van szó, hogy a még egészségesnél nagyobb _kiszerelésben_ árulja az a pöcs, hogy még ha szeretnéd sem tudod magadnak kisebb dózisban adagolni _azt_a_konkrét_terméket_.
Senki nem akarja betiltani a vitaminok forgalmazását, ha neked mégis ez jött le ebből az egészből, az már nem is szövegértési hiba...

Emellett a cigarettára rá van írva k*rvanagy fekete betűkkel, hogy belehalhatsz, erre meg nincs, sőt Lenkei mégajánlja is, hogy zabáld csak nyugodtan.

Az lehet, hogy konkrétan Lenkei-csomagtól még senki nem halt meg, de hogy bele lehet halni vitamintúladagolásba, az tény.

Safffranek 2008.08.12. 12:14:57

A P vitamin a legjobb:-)

(P mint pálinka)

atm 2008.08.12. 12:20:37

Itt szinte minden visszateronek a velemenyet respektalom, mert utananez dolgoknak, van ralatasa kinek ennyi kinek annyi, azonban a Bobbyka felek ongerjesztett elmeletek es kapitalis hazugsagok ellenere is kitartanak a sajat igazuk mellett, gratulalok, az emberi butasag legmelyet csillogtatod, ekes peldaja vagy az ellenkezzunk mindenaron embereknek. Bizonyits, hiteles dokumentumokkal, ne jartasd a szadat feleslegesen, csak felidegesited magad, az pedig tobbletvitamint igenyel.

Gbender 2008.08.12. 12:28:11

Bazdmeg, annyira örülök, hogy már ennyien beszélnek Bunny stílusban. Kedves "az" 100%osan Bunny stílusba beszél, azért csaknem kéne isteníteni Bunnyt, mégha sokmindenben igaza is van.

kaky 2008.08.12. 12:53:35

Én csak azon röhögök, hogy a mutlivitaminokat egyértelműen fikázni kell, meg úgy a vitaminokat. Persze senki nem szól rá a másikra, vagy az nem téma nem születnek blogok, hogy: "Figyelj már te fparaszt ne szívjál már annyi bagót mert kinyírod magad!"
Ez miért nem téma sehol sem? Hmmm? Életben is mindig azok dumálnak akik úgy néznek ki mint egy tele... zokni, meg szívják a bagót, de ők tudják ők az okosok mert olvasták a Kiskegyedben vagy Nők Lapjában. Mert ugye ezekben van a titok!

Jó magam amióta vitaminokat szedek - 3 éve kb - egyszer sem voltam beteg se megfázás, homlok üreg gyulladás satöbbi pedig előtte igen csak jellemző volt rám. Akkor ez most hogy van? Jah és még mindig élek - hangsúlyozom nem Lenkeit szedek, de ilyen mennyiséget - akkor ez is hogy van? Doki azt mondja nekem - már a normálisabbja - szedjen nyugodtan C-Vitamint nincs attól jobb megfázás ellen nem beszélve egyéb jótékony hatásairól. A gyógyszerekről miért nem születnek ilyen cikkek? Hogy ez meg az mennyire szar és hogy megszívtam tőle? Hmmmmm? Miért csak azóta van ez a nagy ellenállás amióta a gyipar profitjából egyre többet rabol el a táplálékkiegészítő? Miért van az, hogy a családomban lévő két orvos, és számtalan itt a városban rendszeresen fogyaszt ilyeneket és a gyerekének pl antibiotikumot sosem adna? Az emberek iszonyat módon el lettek butítva és csak a gyógyszerben látják a megoldást nem pedig a megelőzésben, meg hogy kvázi ne gyilkoljam a testem. Felőlem amúgy szívhatják a bagót, meg ilyesmi legalább kisebb lesz a konkurencia ez is a természetes kiválasztódás része csak a mai modern világunkban. Nálunk a cigi öl és hasonlók, nem pedig egy éles fog.

kaky 2008.08.12. 12:56:51

Még valami, veszélyeztetik a vitaminok az emberek életét! Ezen annyira röhögök komolyan én pl akkor hogy élek? Meg tőlünk nyugatabbra rengeteg ember hogy most csak az egész sportolói réteget említsem? Hogy? Azt miért nem mondják hogy gyógyszer mellékhatások következtében a világon több mint 1 millióan halnak meg? Ezt miért nem reklámozzák? Vagy azt, hogy xy gyógyszert vissza kell hívni, mert igaz a klinikai kísérletek azt mondták frankó lesz a dolog, de még is döglenek tőle az emberek? Hahhh? Elevenítsen már nekem fel egyetlen egy multivitamintól bekövetkezett halált bárki is aki erre képes! Jah hogy még nem volt? Jelzem nem röhögök!

Bobby Newmark 2008.08.12. 13:06:49

atm, a vitaminok túladagolási betegségei általános iskolai tananyag, mi a faszt bizonyítsak rajta, idióta? Bárhol utána tudsz nézni, teljesen alapvető és széles körben elterjedt ismeretanyag, de _én_ mutassam meg neked?! Vedd elő bazmeg a bioszkönyvet, azt' olvasd el ami le van írva benne.

Fasznak nem figyeltél oda az iskolában, akkor most nem nekem kéne hobbiból tanítgatnom titeket.

Ha meg ez szerinted biztosan a gonosztudósok, az állam, a gyógyszerlobbi és a földönkívüliek összeesküvése, azzal sajnos nem tudok mit kezdeni, az súlyos üldözési mánia, klinikai eset.

kaky 2008.08.12. 13:39:35

ertelmes: Olvaslak itt téged kidobó ember meg rocksztár vagy mi a franc példádnál. Te normális vagy komolyan? Aki ilyet ír akkor azzal valószínüleg felesleges kommunikálni is. Egy drogos segget tartasz valamire? Aki drogozik? :DDDDDDD Hihetetlen bmeg. Aki edz naturálként vagy nem az már csak rossz ember lehet? Vannak ilyen barátaid? Voltál már ilyenek között? Hmmmm? Ha már izmos csak bunkó lehet? Meg csak szar ember? Persze aki úgy néz ki mint egy bélféreg nyomja a cigit meg néha bagózik - de rocksztár - az a király meg az élt? Az a gáz, hogy ma az a jani gyerek aki sokat jár le, végig hányta már az utcát széltébe is amerre hazajár és ha úgy van még szét is gyepezi az agyát.

az · http://www.vitamin.hu 2008.08.12. 13:46:13

Bobby!Tegyük fel bele lehet halni mivel te nagyon szépen megtanultad az általános iskolában.(ott ahol azt is tanítják hogy az izomláz a tejsavtól van, és rá kell edzeni.Az izomláz a mikro szakadásoktól van nem szabad ráedzeni max ha nem akarod magad tönkretenni, a tejsav felezési ideje fél óra az izomláz több óra után jelentkezi és napok múlva is megvan.)Lenkei vitaminyjaiba messze nincs annyi amibe belehalnál, a max szintet is bőven ki lehetne tolni mint az RDA-t.pl:Lenkei közép vitamincsomagját használom messze több benne a B-vitamin mint a max érték de én ezt még megfejelem egy B-complexel amibe alapból több B vitamin van mint a Lenkeiébe bőven túllépem a határt és még élek virulok.Nem adagoltam túl egészségesebb vagyok mint azelőtt és nem adaoltam túl magam.De még ha halálos is lenne a vitm túladagolás nyílván Lenkei hülye és leszarja hogy az emberek meghalnak-e.De nyílván egy pöcs mert a kezedbe adná az egézsségesebb élet titkát.Húzd ki a fejed a seggedből és gondolkozz egy kicsitButa vagy mint a seggem bár nyílván az rtl klub meg a tv2 nézése közbe okosodtál így meg.Megmindennap elolvasod a Blikket, mivel olvasni már tudsz de gondolkozni még nem.A gyógyszeripar nagyon nagy pénzeket keres rajtad és nem érdekli csak a profit.De te ezt nem látodhatod mivel a fejed a seggedbe hordod.PÖCS!

Shapeshifter 2008.08.12. 13:55:01

" nyílván Lenkei hülye és leszarja hogy az emberek meghalnak-e"

Pontosan.

kaky 2008.08.12. 13:58:09

az: Nyilván téged is kicsit "felizgatott" ez a cikk meg a sok beírás, de ha józan fejjel belegondolok semmi értelme annak, hogy ezekkel vitatkozunk. Azt azonban borítékolom, hogy itt a sok nagyszájú egyén élőben elég nagy csendkirály lenne. Aki nem ért egyet pl. Bunny-val miért nem keresi fel egy szemináriumán? Vagy miért nem mondja meg, hogy hali én voltam ez meg ez és ezt írtam rólad az edző válaszolban? Tudtommal ehhez még vitamint sem kell szedni, ehhez csak tökösség kell. Jah hogy erre meg képtelen bárki is? Ez elég vicces. Lehet pont jó ez így fröcsögjenek a neten az meg kit érdekel, de szemtől szembe úgy sem mernek jönni.

kaky 2008.08.12. 14:01:20

Shapeshifter:

És a gyógyszerek amiket kiadnak akkor is mikor még tart a kutató munka? Nagyanyám ilyet szedett és vissza kellett hívni, mert súlyos mellékhatások jelentkeztek a fogyasztóknál. Azok nem hülyék? Őket miért nem fikázod?

A cikk írójának Andrásnak mondom, írjál már légyszi egy olyan cikket is amiben az elmúlt 10-20 év gyógyszerekkel kapcsolatos eseteiről teszel említést. Aminek súlyos mellékhatásai voltak, meghaltak tőle emberek, satöbbi szerintem igen nagy anyag lenne róla? Segítsek? Vagy ilyet úgy se írnál le soha?

Shapeshifter 2008.08.12. 14:07:14

"És a gyógyszerek amiket kiadnak akkor is mikor még tart a kutató munka? Nagyanyám ilyet szedett és vissza kellett hívni, mert súlyos mellékhatások jelentkeztek a fogyasztóknál. Azok nem hülyék? Őket miért nem fikázod?"

Elítélem az ilyet, mert felelőtlen, ugyanakkor értékelem, hogy amikor kiderülnek a problémák, akkor legalább visszahívják és nem átcímkézik a szereiket. (Vagy mondjuk nem állítanak ki 10 elégedett "ügyfelet", bizonyítandó, hogy a szer veszélytelen.)

ertelmes 2008.08.12. 14:07:15

Nahát, mennyi bunny-klón!

És nem csak a szövegei tartalmát másolják hűen, hanem a stílusát, a szóhasználatát, a helyesírási hibáit!

Azt hiszem, lassan fel lehet állítani a hipotézist, hogy a fiatalabb megadózis-hívő generáció bunny tanítványa. Tehát elég volt egy embert megfertőznie a Lenkei-féle Blikk-szintű áltudománynak, és szépen terjed a hülyeség.

testépítő 2008.08.12. 14:08:08

"Külföldön hol? Szlovákiában, Romániában?"

Vörös Zoltán PDI Night of Champions NEW YORK( nem Románia) 4. HELY!

Lauter Viktor junior testépítő világbajnok

Kiss Jenő Ironmen Pro 99' 16. hely

ennyit erről

"De mennyiben különbözik ez elvében attól, aki mondjuk sorra szívja a cigiket, issza a kávékat, veszélyezteti az egészségét, hogy valami munkát befejezzen, tehát végigvigyen valamit?"

Mennyiben különbözik? KURVA SOKBAN. 1 testépítő nem a kocsmába ül, nem cigizik ő edz, napi 2 órát is akár.

Vitamintúladagolás nem létezik. Meert akkor már én se élnék.

Ja és kösz hogy agódsz értem a háború miatt , mert a Te seggedet nem nem fogom megvédeni.

ment_a_lista 2008.08.12. 14:14:29

"És a gyógyszerek amiket kiadnak akkor is mikor még tart a kutató munka?"
Ilyen nincs. Hogy érted ezt, párhuzamosan mennek az állat és a humán kísérletek?

zen 2008.08.12. 14:16:26

nem, hanem néhány hónap vagy év lefutási idő után piacra dobják, de a mellékhatások esetleg csak több év után jelentkeznek

kaky 2008.08.12. 14:17:00

ertelmes: A világ összes sportolója aki multi vitamint szed mind Bunny klón? Vagy aki hasonló képpen vélekedik és nem díjazza a cigis piás és drogos életmódot? Szerintem külföldön is rengeteg ilyen van.

Tényleg az lesz itt, hogy kérdeztél valami butaságot az edző válaszolban ő meg leoltott! :D Derrick fórumán nem vagy véletlenül regisztrálva? :D Ha még nem akkor ajánlom ott ki tudnád élni a vágyaidat! Jah és felkerested már élőben Bunny-t? Oda lehet menni hozzá bármelyik szemináriumra, vagy akár ahol edz is főleg ha pesti vagy. Ki akadályoz meg benne? Mondjuk így szerintem előtte írjál végrendeletet, vagy így mindenképpen ha valami jót akarsz tenni a világért akkor belső szerveidet ajánld fel.

Bobby Newmark 2008.08.12. 14:19:39

az:
Azt gondolom fölöslegesen magyaráznám, hogy akkor, amikor még te jártál iskolába, még nem vizsgálták megfelelő mélységben az izomlázat, úgyhogy ezt hiába kéred számon az oktatáson. A kutatási eredmények a témában újabbak, nyilván ma már máshogy tanítják.

Ellenben a vitaminokkal kapcsolatban ilyen szinten nincsenek új eredmények.

De egyébként még az is lehet, hogy _rajtatok_ nincs is annyi zsír, hogy felhalmozódjon benne veszélyes mennyiségű felesleges vitamin.(fogalmam sincs, tippelek)
Viszont akkor nagyon felelőtlen úgy reklámozni, hogy "látod, nekem sincs tőle semmi bajom", mert lehet, hogy annyiba egy kezdő zsírmalac belehalna.
Az biztos, hogy túl lehet adagolni, bele lehet halni. Hogy ez kinél mennyi, az kérdéses, de veszélytelennek, sőt, korlátlanul hasznosnak beállítani igencsak veszélyes. Nem rád, hanem valaki másra.

Erről van szó, nem arról, hogy betiltjuk a vitaminokat, vagy megszabjuk, hogy _te_ mennyit egyél belőle.

Te, vagy Bunny hogyan néznétek tükörbe, ha egy kezdő haverotokat mondjuk nem halálba, de májkárosodásig vitaminoznátok?

testépítő 2008.08.12. 14:21:37

kakynál a pont:D

kaky 2008.08.12. 14:22:04

ment_a_lista: Van ilyen ha akarod még a nevét is megtudom neked. Ha jól tudom ez egy szívgyógyszer volt. Jelenleg annyit tudok, hogy embereken kísérleteztek aztán forgalomba került, de még nem fejeződtek be teljes mértékben a munkálatok azonban már forgalomba került.
A végére pedig ugyanazt írtam volna mint Zen, nem csinálják évekig nem hagyják benne állni a pénzt minél hamarabb kell. A tápkieg is üzlet, de ez is az nem jó tündérek ezek. A PÉNZ az ISTEN és az "övé" a hatalom az emberek felett. Minden esetere ha választani kell én inkább a megelőzést választom. Nyilván balesetnél vagy egyéb súlyosabb betegségnél elengedhetetlen a haláltól való megmentés miatt bizonyos gyógyszerek használata.

steroid prick 2008.08.12. 14:26:42

Ki nem tojik magasról arra, ki az a bunny és mit csinál? Húzzatok vissza a testépítő fórumaitokra, rosszabbak vagytok, mint a szcientológusok.

zen 2008.08.12. 14:27:56

vagy egy gyógyszer, a nevét ill a gyártóját nem írom le, de aki szedte már, az rá fog ismerni
Problémás bőrre írják fel, akinek nagyon durván aknés, de egy maszek bőrdoki sok pénzért bárkinek..
A hatóanyagának a szerkezete az A-vitaminéhoz nagyon hasonló, a dózisa pedig jóval magasabb, mint amit A vitaminból be szabad szedni. A bőrt ugyan szépen helyre teszi, de olyan mellékhatásai vannak, mint az A vitamin túladagolásának. Ezek közül a legdurvább a magzatkárosító hatás. Tehát egy lánynak kizárólag fogamzásgátló mellett írják fel.
Tessék. A gyógyszergyártóknak szabad. De ha egy táplálékkiegészítőben kicsivel több van, mint az ajánlott, akkor már mindenki hisztériázik. Holott a drog, az alkohol, a nikotin ezeknél nagyságrendekkel súlyosabb probléma. De elárulom, ha tudnád, mit iszol meg a csapvízzel, nem foglalkoznál azzal, hogy ki mennyi vitamint szed. Egyéni szuverén joga eldönteni.
Itt csak arról van szó, hogy mi mekkora nyilvánoságot kap.

ertelmes 2008.08.12. 14:29:19

testépítő: "ennyit erről" így van, még a Vörös Zoli jutott a legtovább, és az sem a csúcs.

De mint mondtam, ha nekik megéri ezekért az eredményekért kokszolni, az ő dolguk.

Én inkább lemondanék a ilyen eszközökkel elért eredményről, mert tényleg komolyan veszem, hogy ennek az egészségről kellene inkább szólnia.

"Mennyiben különbözik? KURVA SOKBAN. 1 testépítő nem a kocsmába ül, "

Én nem kocsmáról beszéltem, de nem érted, gyöngeelméjű vagy, már diagnosztizáltam, tehát meg sem próbálom elmagyarázni.

"Vitamintúladagolás nem létezik. Meert akkor már én se élnék."

Ragaszkodhatsz ehhez, de a végeredmény akkor is az, hogy a vitamintúladagolástól nem azonnal fogsz meghalni, hanem nagy valószínűséggel valamennyivel lerövidül az életed. Mintha cigiznél.

"Ja és kösz hogy agódsz értem a háború miatt , mert a Te seggedet nem nem fogom megvédeni."

Már miért ne tennéd, ha egyszer parancsot kapsz?

Egyébként tökéletes katona-alapanyag vagy, önálló gondolatok híján, és hűen követed, amit a vezetőd előír. Ez így a jó.

És én úgy gondolom, az a jó, ha mindenki megtalálja a képességeinek leginkább megfelelő helyét az életben, és így nyer értelmet a léte.

És hasonlóképpen, aki konokul ragaszkodik a vitamintúladagoláshoz, annak az orvosok örülni fognak, hiszen egy nagyobb önkéntes mintát kapnak a túladagolás okozta károsodások vizsgálatához (mint ahogy a kokszolóknak is hálásak). Így végül mindenképpen értelmet nyer az élete, lehet éppen a boncasztalon.

Nincs semmi baj, jó vitaminozást.

ertelmes 2008.08.12. 14:31:50

kaky: te is bunny-klón vagy, a hipotézisemet sorra igazoljátok.

Nincs már ezen mit elemezni, kellemes vitaminozást.

testépítő 2008.08.12. 14:32:17

Roaccutan a "gyógyszer" amire gondolsz vagyis azt hiszem.

steroid prick : hát ettől nagyon megijedtem:D:D:D
Ez a vitamintúladagolás egyébként akkora vicc mint ahogy a kreatin vizesít.

testépítő 2008.08.12. 14:35:36

ertelmes én tisztnek tanulok bazdki nekem max 2 ember fog parancsolni:D:D

Mit nem fogok fel? azt hogy hülyeséget beszélsz. Tényekt írj hogy ki mikor hol halt meg vitamintúladagolásban.
Nem a rizsa kell

kaky 2008.08.12. 14:40:13

ertelmes: Örülök látod, hogy megtárgyaltuk ki milyen. Én vagyok egy Bunny-klón akkor te meg egy olyan ember aki élőben nem mer odamenni hozzá hogy elmondja véleményét amelyből nyilvánvalóan látszik az ellenszenv. Ehhez már te punci vagy.

testépítő: javaslom, hogy ne menjünk vissza bunny-klónkodni inkább, mint hogy sem itt vitatkozzunk ertelmessel. csak felesleges időtöltés én pl inkább most megyek és edzem egyet. persze buta vagyok és azért nem tudok nyomni 120 kiló felett mert csak odáig tanultam a számokat nem tudom mi jön utána tehát buta vagyok mondom! egy buta bunny-klón! :DDD

ment_a_lista 2008.08.12. 14:41:49

zen,

"néhány hónap vagy év lefutási idő után piacra dobják" akkor, mikor "piacra dobják" már kb. 10-15 év kutató-fejlesztő munka van mögötte, de igaz még ennyi idő után sem lehet abszolút mellékhatás mentes készítményt kihozni

kaky,

"Minden esetere ha választani kell én inkább a megelőzést választom." Egy biztos, ez olcsóbb és biztonságosabb, mint a gyógyszeres kezelés, kérdés csak az, mit értesz megelőzés alatt.

testépítő 2008.08.12. 14:43:36

kaky: igazad van megyek én is edzek 1et inkább, mondjuk én csak 10ig tudok számolni mer katonáéknél csak addig tanítanak.

ertelmes: megnézém hogy milyen gyorsan vág a "penge" agyad mikor golyók záporoznak feléd, már ha olyan qva okosnak hiszed magad!

Bobby Newmark 2008.08.12. 14:43:44

Ez mondjuk meg végképp a legröhejesebb dolog az egészben, hogy "b*ssza meg a gyógyszeripar, én inkább vitamint veszek"

Mintha a vitamingyártás nem gyógyszeripar lenne...

zen 2008.08.12. 14:46:07

az rendben van, hogy 10-15 év kutató munka, de ennek nagy részét a labor teszi ki
in vitro egy csomó dolog nem jön elő
az emberi szervezet annál sokkal bonyolultabb, hogy laborban modellezni tudják, ezér is van szükség állat(és ember)kísérletekre

Bobby Newmark 2008.08.12. 14:50:28

zen, és pontosan ilyen állatkísérletből, meg néhány szerencsétlen halálesetből derült ki, hogy a zsírban oldódó vitaminok túladagolhatóak.

Egy gyógyszerről gondolkodás nélkül elhiszed, hogy akár hirtelen halál is lehet a mellékhatása. Ellenben szerinted a vitaminok esetében ugyanaz a labor hazudik...

Hát, nekem mindegy.

ertelmes 2008.08.12. 14:55:13

Bobby Newmark: ha a testépítőüzletet (lobbit!) nézzük, már kifejtettem, hogy valójában úgy működik a dolog, hogy el lehet egy szintre jutni naturálban, szteroidok nélkül. Addig hatékonyan át van mosva a testépítő agya az edző által, az orvosok alapvetően hülyék, vitamintúladagolás sincs.

Amikor pedig eljön a kokszolás ideje, akkor elő lehet venni a tanultakat. Nyilván sok testépítő megretten, mert azért ez egy keményebb dolog, de az edző előveheti a "tanultakat", hogy áhh, az orvosok eltúlozzák a kokszolás káros hatásait, csak ijesztgetnek stb.

Így végül a "vitaminipar", meg a gyógyszeripar is jól jár. A kutatók meg kapnak egy csomó önkéntes kísérleti alanyt. És így helyreáll a világ rendje.

ment_a_lista 2008.08.12. 15:06:07

zen,
az az izotretionin tartalmú gyógyszer A vitamin származék és mint mondtad túladagolható, komoly mellékhatások jelentkezhetnek, mint A vitaminnál

"egy maszek bőrdoki sok pénzért bárkinek.." A tájékoztatón ez áll: "Kizárólag orvosi rendelvényre, a szakorvosi/kórházi diagnózist követően folyamatos szakorvosi ellenőrzés mellett kiadható gyógyszerkészítmény." Hol van itt a maszekdoki aki suttyomban írja fel?

"10-15 év kutató munka, de ennek nagy részét a labor teszi ki in vitro egy csomó dolog nem jön elő"
Ez nem így van, másrészt a laborban igen hosszú in vivo kísérletek vannak, amik igazán megdrágítják a fejlesztést. (tox vizsgálatok, mellékhatások kiderítése, pontos dózis beállítása...) Nem mondhatod, hogy Phase III szinten in vitro kísérletek vannak. Ugye nem?

ment_a_lista 2008.08.12. 15:18:42

Bobby,
"Mintha a vitamingyártás nem gyógyszeripar lenne... " Talált, süllyedt.

Simon Gergely 2008.08.12. 15:27:29

A gyógyszerekkel ugyanez a helyzet,de a Lenkei-féle vitamin még mindig jobb !


Az ismert összesküvés – elmélet szerint a globalizáció egyetlen célja,hogy nemzeti kormányok helyett hatalmas,multinacionális cégek irányítsák a világot,szabják meg kötelességeinket,engedélyezzék jogainkat. Uniformizálni kívánják az emberiséget,ami nem csupán nemzeti identitásunk elvesztését eredményezheti,hanem jóval nagyobb katasztrófákat is: olyanokat amelyek,akár az emberiség kipusztulását okozhatják.
Ma már egy-egy nagyvállalat termékeit több millió ember fogyasztja szerte a világon,így akár egy véletlen mérgezés is milliók életét veszélyeztetheti. Sőt egyes cégek már odáig mennek,hogy előre megfontolt céllal és szándékkal jól behatárolható vásárlói csoportokat mérgeznek meg. A globalizáció mára már egészségügyi kérdéssé is vált,mivel egyes cégek – tudatában annak,hogy az emberi szervezetre káros anyagot tartalmazó terméket gyártanak – ennek ellenére piacra dobják,az emberek pedig megveszik azt,sokszor rendkívül olcsón.


Jól tudjuk,hogy mindig voltak és vannak olyan vállalkozók és vállalatok,akik a nagyobb profit érdekében mindent (szó szerint mindent) hajlandóak megtenni. Elvileg őket hivatottak megfékezni a nemzetek kormányai az állampolgárok megbízásából. Csakhogy manapság ez egyre kevésbé sikerül,mert a multinacionális vállatok a gazdasági hatalom mellé mára már többé-kevésbé megszerezték a politikai hatalmat is,így saját magukat kellene ellenőrizniük. Az élelmiszer –,valamint a fogyasztóvédelmi kontroll ma már olyannyira meggyengült, hogy képtelenek ellenőrizni a multinacionális cégek piszkos üzelmeit. Az ellenőrzés olyannyira meggyengült,hogy a vállalatok mindinkább elszemtelenedtek,egyre sűrűbben és szinte már nyíltan gyilkolják le a nekik kiszolgáltatott embereket. Azt hangoztatják egyes politikai körök,hogy mindent privatizálni kell,mert az állam nem elég hatékony az efféle feladatok ellátásában. Nem! Ne higgyük el ezt a hazugságot! Az állam jó tulajdonos tud lenni,ha megfelelően irányítják. Megfelelő és jó kormányzathoz nem kellenek multik és hasonló gyilkos cégek! A szélsőségesen liberális politikusok szerint meg kell szüntetni az államot,és helyükbe privát vállalatokat kell léptetni,hogy hatékonyabb és jobb szolgáltatást nyújtsanak az embereknek. Csakhogy ez nem áll a realitás talaján,mert azok a nagyvállatok nem akarnak mást,mint minél nagyobb profitra szert tenni,ehhez pedig meg kell szüntetni egy sor olyan szolgáltatást,ami nem,vagy csak kevésbé nyereséges. Ám így az embereknek nyújtott szolgáltatás már önmagában alacsony színvonalú. Ez lenne a jövő szolgáltatása ? Az állam feladata a közintézmények fenntartása és nem utolsó sorban működtetése. Óriási felelőtlenség magánkézbe adni az intézmények működtetését,csak azért mert az állam nem szeretné fenntartani,mivel nincs rá pénz. Nincs rá pénz ? Hazugság! Van rá anyagi fedezet,csak éppen nem tesznek rá félre,mert azt akarják,hogy ezt a szolgáltatást profitorientált multik irányítsák. A kórházak magánkézbe adása pedig egyenesen óriási hiba. Ám felelőtlen és nemzetáruló politikusaink ezt nem látják be,inkább teret engednek az embergyilkoló nagyvállalatoknak. A lényeg ugyanis a profit,mi emberek már nem számítunk. Az állam mindenhonnan kivonul (intézmények,fogyasztóvédelem),miközben egyre több adót és járulékot fizetünk,arról már nem is beszélve,hogy az országot irányító cégek telereszelik ételeinket mindenféle „E” adalékanyaggal,így mérgezve több százezer honfitársunkat.
Gondoljunk csak az utóbbi három-négy hónap eseményeire. Augusztusban nálunk mérgezett guar gumival borzolták a kedélyeket,amikor kiderült,hogy szinte valamennyi termékünk tartalmazza az E-412-es adalékanyagot,és mintegy 200 ezer hazai vállalkozásnak kellett volna jelentkeznie ,ehhez képest alig száz tett eleget kötelezettségének. A hazai ellenőrző hatalom semmiféle intézkedést nem tudott és nem mert hozni annak érdekében,hogy az állampolgárokat megóvja az esetleges mérgező készítményektől. Ez bizony azt jelenti,hogy a politikai hatalom a gazdasági hatalom kezében van. Teljesen behálóz bennünket a reklám és a marketing,azt tesszük amit sugallnak nekünk,és szinte már tiltakozni sincs erőnk,inkább alkalmazkodunk a körülményekhez. Egy globális manipuláció folyik párhuzamosan a világ számos országában,tömegesen kábítva el ezzel a gyanútlan vásárlókat.
De ne higgyük,hogy csak velünk történhet ilyesmi,ugyanis míg kis hazánkban tartott a nagy guar-gumi botrány,addig az Egyesült Államokban,Kanadában és Nagy-Britanniában,a világ egyik legnagyobb játékgyártó cége a Mattel,volt kénytelen visszahívni több millió terméket ,mert mérgező ólomtartalmú festékkel vonták be azokat. A dolog pikantériája azonban ,hogy a játékokat nem amerikai munkások készítették,mert a cég az olcsó munkaerő miatt Kínába telepítette gyárait. A Távol-keleten nem csak a munkaerő,hanem az emberélet is olcsó,nem kell betartani a munka-és környezetvédelmi szabályokat,de a minőségre sem adnak sokat. Ezt aligha kell elmagyarázni a hazai kínai piacok vásárlóinak.
De az Európai Únió is drasztikus mértékben hibázott,amikor nem voltak hajlandóak betiltani egy olyan fájdalomcsillapító gyógyszert,ami néhány hónapon belül Németországban és Ausztriában több halálos áldozatot követelt.
Több beteg haláláért bizonyíthatóan felelős volt tehát az a gyógyszer,mégis hónapokat kellett várni,mert elveszik az éves profitból több millió euró.
A Shell és a Siemens a világ legnagyobb környezetszennyezői közé tartozik. Az Adidas és Nike a Távol-keleten ,Afrikában és a Távol-keleten gyerekmunkásokat alkalmaz gyáraiban,a Bayer gyógyszergyár pedig az emberek kizsákmányolásával tesz szert hatalmas profitra.
Apropó,gyógyszergyártás. Ma már köztudott,hogy a fegyveripar után a gyógyszeripar képes a legtöbb profit előállítására,hiszen egyes termékek fogyasztói ára ötezerszerese ( !) az előállítás költségének. Ekkora haszonért pedig már valóban mindenre képesek a cégek. Egyre több és több terméket akarnak eladni,naponta új gyógyszereket akarnak eladni,naponta új gyógyszereket akarnak piacra dobni,és a fokozódó versenytempó miatt egyre kevesebb időt fordítanak a forgalmazást megelőző kísérletekre és vizsgálatokra.
A Bayer cég Baycol nevű szerétől például több százan haltak meg, a készítmény 2001-es betiltásáig. A szer mellékhatásaként ugyanis az izomsejtek fokozatosan szétestek,majd a véráramba került fehérjék veseelégtelenséget okoztak,és ez volt a halál közvetlen kiváltó oka. A mellékhatás felismerése után azonban mégsem vonták be a szert ,csak miután kiderült,hogy súlyos májkárosodást is okoz,és az általa kiváltott haláleseteket már nem lehetett tovább titkolni.
Ezek a botrányok jól mutatják,hogy az utóbbi húsz évben szinte megszűntek a közpénzekből finanszírozott független gyógyszerkutatások, helyüket a profitorientált multinacionális cégek vették át. A gyárak abban érdekeltek,hogy egy adott terméket minél hamarabb piacra dobjanak ,minimálisra csökkentve ezzel a megelőző kísérletek idejét és költségét,így a gyógyszerek valódi mellékhatásaira gyakran csak a forgalomba hozatal után több évvel derül fény. A gyógyszeripar a termékek veszélyességének eltitkolásában érdekelt,ezért befolyásolja nem csak a tudományos kutatásokat ,hanem a politikai hatalmat is. Ennek eredménye lett mára az,hogy a cégek nyeresége fontosabbá vált,mint az emberek, a mi életünk.

Feri 2008.08.12. 15:32:02

Amúgy szerintem senkinek nem kell félnie, hogy túladagolja a vitamint vagy pl. a fehérjeport. Meggyőződésem ugyanis, hogy ezekben a szép színes méregdrága dobozokban minden van (színezék, hordozóanyag, állagjavító, aroma, édesítő stb.) csak éppen a lényeg van kispórolva. :D
Ki fogja megmondani, hogy abban a kanál porban a legmagasabb minőségű ioncserélt-ultraszűrt-izolátum-koncentrátum-hiperprotein-mátrix van, vagy nagyrészt csak instant kakaó? A gyártók jószándékában én nem bíznék, ők sem szentebbek, mint az ásványvíz helyett csapvizet 500-ért eladó vendéglátósok...

Rapid 2008.08.12. 15:38:31

Simon:

tudnál mellékelni egy rövid, lényeglátó tartalmi összefoglalót?

Kösz

Simon Gergely 2008.08.12. 15:59:00

Azt akarom csak belőle kihozni,hogy a gyógyszerek milyen veszélyesek...

További szép napot !

kaky 2008.08.12. 16:11:41

Feri:

Kissé eltúlozod a dolgot azok a dolgok amiket te írtál az nem fehérje porban van pl. hanem a boltokban található termékek 90%-ban. Sztem a te táplálkozásodban ezek a dolgok igen nagy részt szerepelnek.

De amúgy akkor ilyen alapon ne egyél meg ne vegyél semmit, egy gyártónak - főleg tápkieg - érdeke, hogy a terméke hasson különben nem tudna megmaradni a piacon. Főleg olyanokra gondolok akik már több tíz éve jelen vannak.

az · http://www.vitamin.hu 2008.08.12. 16:30:16

Boby:igazad van nem vagyok zsíros de! miért raktározódna el egy kövér ember zsírsejtjeibe felesleges vitamin ha a zsírban oldódnak miért ragadnának le ott?valamivel nagyon nem vagy tisztába vagy csak én nem értem mit akarsz ezzel.

Értelmes:a koksz gyógyszer, van tablettás és van amit szúrni kell pl:biztos ismered az inzulint.Cukorbetegek használják és a testépítők ezeknek a gyógyszereknek a hatásait illetve mellékhatásait használják ki.A szúrós "biztonságosabb" annyival h nem halad át a májon és így nem károsítja azt.Elhiszem hogy nagyon aggódsz a testépítőkért, de nem kell ők tudják mit csinálnak és hogy hol a határ amit a szervezetük elvisel.Nem szednek mindent ami eléjük kerül.Nézd meg Arnold-ot:Kormányzó 60 éves elmúlt, úgy hogy a karrierjét végig kokszolta.Nincs baja mert tudta mit csinál.Ugye te sem hiszed hogy az edző bíztatja hogy kokszolj ennyire hülye ne legyél.Ide amúgy se kell edző lehet egyedül is csinálni ne félj emiatt, nincs agymosás.Pesze vannak kivételek aki nem tud semmit a sportrol de a discoba meg a strandra izmos akar lenni és elkezd szedni valamit.Ennyi erővel minden élsportolót felhozhatnál mert mindenki doppingol, csak a testépítőkön látszik meg leginkább(jó nagyok)

A vitamin gyártás nem gyógyszeripar tudtommal Lenkei se egy gyógyszergyártó cég feje, mégis vannak vitaminjai

Feri:megint tanubizonyságot tettél az éles elmédről.
1:a fehérjeport túl "adagolni" nem lehet, max fosni fogsz ha túl sokat iszol mert a szervezet nem a folyékony tápanyagra van kitalálva.Akármit leturmixolsz és sokat iszol fosni fogsz.
2:ha jobban utánna számolsz rájösz hogy nem olyan méregdrága, és ha kispórolnának valamit és rájönnének bukna az egész cég.Ezt ők nem engedhetik meg maguknak, főleg ha egy nagyobb cég.Könnyen rájöhetsz ki van-e spórolva elmész és bevizsgáltatod.Ahogy egyébként be lehet vizsgáltatni hogy dopping mentes-e:a Scitec termékei be vannak vizsgáltatva és dopping mentesek és az van bennük amit rá írnak.Ha nem hiszed vizsgáltasd be.Bár ahogy elnézlek pont a tiédbe nem az lenne ami kéne

zen 2008.08.12. 16:33:13

ment_a_lista: félreértettél.
Nem azt mondtam, hogy suttyomban. És persze, orvosi ellenőrzés, meg rendszeres laborvizsgálat mellett. Csak éppen nem mindegy, hogy MIRE írják fel.
Az ismerősöm, aki szedte, koránt sem volt olyan súlyos eset, hogy ilyet szedjen. Csak hiú nő. És táncos, versenyző.. Egy rendelőintézetben egy lelkiismeret orvos a büdös életben nem írta volna fel neki. De a maszek, akinél minden kontroll alkalmával ezreket hagyott ott (5 évvel ezelőtt!!) szemrebbenés nélkül felírta neki.
És mikor 2-3 hónap múlva kezdett érdekes lenni a laboreredménye (olyan volt a vérképe, mint egy masszív alkoholistának, a doki még rá is kérdezett, hogy mennyit iszik - pedig ha valakiaztán semmit, akkor az ő) a dokiban még annyi sem volt, hogy legalább a dózist csökkentse. A koleszterinszintje is magas lett, ami egy vega táncos csajnál kissé meredek.
De hát a doki szerint no para, a csaj meg végigcsinálta az egy éves kúrát antibiotikumokkal megspékelve.
Oké, ne általánosítsunk, nem minden doki ilyen, de sokuknál van anyagi ráhatás a gyógyszergyártók felől.

Másrészt azt sem mondtam, hogy csak in vitro kísérletek vannak. Csak annyit, hogy nem mindig hagynak elég átfutási időt. Sok hatóanyagról évekkel később derül ki, hogy nem várt mellékhatások vannak.
Persze a másik oldalról is jogos, hogy akkor az életben nem tudnának bevezetni egy gyógyszert sem a hosszadalmas tesztelések miatt, plusz megfizethetetlen lenne a kisemberek számára. Ez meg egy rákgyógyszernél életekbe kerül.
De valahol van egy egészséges középút is. Ha rákos lennék, valószínűleg engem az sem érdekelne, hogy egy gyógyszer még tesztelés alatt van, én is sürgetném, hogy piacra kerüljön. De egy sima bőrproblémára meg egy csomó komolytalan betegségre miért kell rasztikus megoldásokat választani?

Klarcuska 2008.08.12. 16:57:19

Én vitaminfogyasztó vagyok, több mint egy éve. Próbáltam Lenkei doktor alapját is és mást is. (Ha mát itt tartunk van a termékpiacon szinte azonos dózisú vitamincsomag, azt nem akarja az ÁNTSZ betiltatni???!!!) Az elmúlt évben átestem egy műtéten, amiből a vitaminok és a gyógynövények segítettek talpraállni. A legutolsó labor-eredményeim tökéletesek voltak másfél évnyi vitaminszedés után!!! A műtétem előtt és után szedett gyógyszerektől nagyon rosszul voltam a mellékhatások miatt. Ha sok betegség megelőzhető és gyógyítható vitaminokkal, akkor miért kell az útjába állni? Egyet értek azon hozzászólókkal akik azt kérdezik: az alkoholt és a dohányzást miért nem tiltják be? Az nem veszélyes az egészségre?

Rigor 2008.08.12. 17:12:49

Úgy látom nagyon sokan nem olvasnak egyáltalán vissza, csak beböffentik az ezerszer lefutott közhelyből építkező okosságukat.

És páran meg azt nem olvassák el amit nekik válaszoltak, vagy kérdeztek tőlük, csak a régi nótából lenyomnak még egy szériát.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.08.12. 17:16:18

Klarcuska 2008.08.12. 16:57:19

"az alkoholt és a dohányzást miért nem tiltják be? Az nem veszélyes az egészségre? "

Körülbelül 10x kérdezték és 10x válaszoltak rá.

A dohányzás és az alkoholfogyasztás kockázatait mindenki ismeri.
Senki sem gondolja és senki sem állítja, hogy napi 10 szál cigaretta és 5-6 dl kisüsti gyógyítja a rákot.

Kérlek máskor olvass vissza!

zen 2008.08.12. 17:24:23

Inkább valami szélesebb körű tájékoztatás kellene, mint tiltás.
Nem mindenki alkoholista, aki alkoholt fogyaszt, ugyanúgy nem szed mindenki nagy dózist, aki táplálékkiegészítőket szed.

Az, hogy ezt az ügyet ennyire felfújták, valószínűleg Lenkei hátterének köszönhető.
Tényleg nem ő az egyetlen, aki lovaknak való kiszerelésben forgalmaz, más cégekről mégsem hallunk. Vele kapcsolatban is az elsők között hangsúlyozták ki, hogy melyik egyház követője. Erre egy csomó ember habzó szájjal követeli, hogy vonják ki a termékeit a piacról. Mi lesz ennek az eredménye? Hőst csinálnak belőle, hogy a bírói határozat ellenére is "megváltja az emberiséget". Az egyház követői szemében ezzel máris felmagasztosul és ezzel megerősítést nyer azon tézisük, hogy húdemennyi ellensége van az egyháznak. A fogyasztók többsége meg -egyelőre- csak a szokásos kis vitaminját félti, hogy mileszhabetiltják, le sem sz*rták -eddig-, tán azt sem tudták, mi az a szcientológia. Most viszont, hogy azt látják, mindenki az ő "jótevőjüket" támadja, még az sem kizárt, hogy az egyházával is szimpatizálni kezdenek.
Veszélyes összemosni ezeket a dolgokat.
Lenkei nem szamaritánus, csak üzletember, neki ez az egész mindenhogyan reklám. De ha ez így megy, az egyházának is!

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.08.12. 17:42:08

"Inkább valami szélesebb körű tájékoztatás kellene, mint tiltás. "

Hát igen. De mint mondottad, a fogyasztók jelentős része ezt a szélesebb körű alapos tájékoztatást meg sem hallaná...
Ha az emberek bizonyos rétege gondolkodna, akkor nem lenne létjogosúltsága sok más, hasonlóan bizonyítatlan, dolognak, mint pl. a homeopátia, vagy az ezós marhaságok jelentős része.

Klarcuska 2008.08.12. 17:52:43

Stílus az ember:

Rigor 2008.08.12. 17:12:49
Úgy látom nagyon sokan nem olvasnak egyáltalán vissza, csak beböffentik az ezerszer lefutott közhelyből építkező okosságukat.

zebraman 2008.08.12. 18:07:04

"Ma már köztudott,hogy a fegyveripar után a gyógyszeripar képes a legtöbb profit előállítására,hiszen egyes termékek fogyasztói ára ötezerszerese ( !) az előállítás költségének. Ekkora haszonért pedig már valóban mindenre képesek a cégek. Egyre több és több terméket akarnak eladni,naponta új gyógyszereket akarnak eladni,naponta új gyógyszereket akarnak piacra dobni,és a fokozódó versenytempó miatt egyre kevesebb időt fordítanak a forgalmazást megelőző kísérletekre és vizsgálatokra."

Hoppácska!Ismét előkerültek a gonosz gyógyszergyárak.Igen,van haszon a gyógyszeren,de kérlek,hogy említsd meg a befektetési költségeket is,jó?A fegyveriparhoz hasonlítod,holott az sokkal biztosabb,gyógyszernél sanszos a bukta.
Mivel az emberek zömének fogalma sincs a gyógyszerekről,a velük kapcsolatos kutatásokról,költségekről,szívesen emlegetnek különféle lobbikat.
Vicces,és egyben szomorú is ugyanakkor,hogy bedőlnek az egyáltalán nem lobbi szcientológiának,és megveszik a méregdrágán árult filléres Lenkei cuccokat.Mondjuk engem ez kicsit sem zavar,de akkor nulla védőoltás,nulla gyógyszer,helyette Lenkei dolgok születéstől.

Még valami,Lenkei Úr!
Tessék bizonyítani!Várjuk az eredményeket a biztonság-hatékonyság-toxicitás terén,és persze ne feledjük a minőséget sem.Lenkei Úr!Mielőtt börtönbe vonulna,mert télen kabátot terít egy hajléktalanra,számoljon el,csak hogy biztosak lehessünk,hogy Ön nem kaszál termékein.(QUALY,DALY elemzések nagyon imponálnak)

kaky 2008.08.12. 18:30:34

Zen lenne pár kérdésem, tudnák dumálni esetleg? MSN? A mail címem: kakykaky(kukac)freemail(pont)hu
Ha tudsz írj már thx!

ctrl 2008.08.12. 18:43:25

Lenkei vitaminjaitól gyíkká változtam.
De már elmúlt.

ment_a_lista 2008.08.12. 18:47:48

zen, azért egyes orvosok erkölcstelenségért ne minden esetben a gonosz gyógyszergyárakat tedd felelőssé. De az megállja a helyét ugye, hogy az A vitamin közeli rokonvegyülete, gyógyszerként igen komoly mellékhatásokat okozhat túladagolása esetén. Szintén felelőtlenségnek tartom enyhe panaszokra ezt az erős gyógyszer alkalmazását.

ment_a_lista 2008.08.12. 18:55:37

Simon Gergely,
A Baycol (cerivastatin) csak egy a sztatin koleszterinszint csökkentők táborából. Több ilyen hatású (ill. mellékhatású) szer létezik. Az előny/kockázat alapján van helyük a gyógyításban. Több százezer ember életét mentik meg.

ertelmes 2008.08.12. 20:42:36

az:

"Elhiszem hogy nagyon aggódsz a testépítőkért,"
Nem különösebben aggódok, végül is magánügy, ki mivel nyírja ki magát, viszont össztársadalmi okokból azért jó, ha van olyanfajta tájékoztatás és morális-törvényi nyomás, hogy mindenkiben tudatosodjon például az anabolikák káros hatása, mint ahogy a dohányzás, alkohol stb. esetén is.

"de nem kell ők tudják mit csinálnak és hogy hol a határ amit a szervezetük elvisel."

Az "elvisel" meg a "nem káros" között hatalmas különbség van. Ha az elviselhetőség határáig tolod ki a koksz fogyasztását, akkor konkrétan az élet és a halál határán táncolsz.

De látod, te máris relativizálod a kokszot, hogy hát azt is lehet ésszel csinálni, és akkor rendben is van. Ezért is teljesen hiteltelen egy testépítőtől a megadózisú vitaminok támogatása, hogy az nem árt, mert aki szerint a koksz is rendben van, ahhoz képest a vitamintúladagolás tényleg smafu...

"Nem szednek mindent ami eléjük kerül."

Azért voltak, akik kissé túlzásba vitték. Mondjuk belehaltak.

Észrevetted egyébként, hogy nem túl gyakori az idős testépítő? Az a pár, aki van pedig sosem jutott túl magasra. Valószínűleg úgy néz ki a dolog, hogy vagy irány a csúcs, és utána hosszas gyógykezelések, vagy mindig az utolsó helyen maradni (majdnem) tisztán, de akár nyugdíjaskorban is versenyezve. Ez a valóság.

"Nézd meg Arnold-ot:Kormányzó 60 éves elmúlt, úgy hogy a karrierjét végig kokszolta.Nincs baja mert tudta mit csinál."

Azért ötvenvalahány évesen volt egy komoly szívműtétje. Még pereskedett is, hogy semmi köze nem volt a dolognak a szteroidokhoz.

Egyébként meg neki inkább szerencséje volt, mert az ő idejében még jóval kevesebbet tudtak a mechanizmusokról, szóval eléggé számolatlanul ették a kokszot.

Ma amennyivel többet tudnak a táplálkozásról és a kokszolásról, annyival nagyobbak a sztárok.

Tegyük hozzá, a Governator elég szarul néz ki manapság. De legalább híres és gazdag, és mindezt a testépítésnek köszönheti. Mondjuk tíz vagy százezer testépítőből egynek sikerül, szóval lehet reménykedni - meg edzeni, és szorgosan tejelni a tápkieglobbinak.:)

"Ugye te sem hiszed hogy az edző bíztatja hogy kokszolj ennyire hülye ne legyél."

Dehogynem hiszem, de nem biztatásról van szó, de nem is mond nemet, mert akkor az ember átmegy más edzőhöz, aki igent mond.

Amikor a testépítő tanácstalanul odafordul az edzőjéhez, hogy figyelj már, keményen nyomon tíz éve, soha egy félrekajálás, és nem tudok továbblépni, akkor az edző mit válaszol? Hát hogy fiam, tovább akarsz lépni, és vállalod a kockázatot, akkor kokszolnod kell, segítek beszerezni.

Ne legyél naiv szerinted amikor például a Vörös Zolihoz jött a német edző, akkor tényleg elhiszed, hogy arról beszélgettek, hogy mennyi túrót egyen? Tizenakárhány év után?...

Most olyan vitába ne keveredjünk megint, hogy honnan veszem, hogy kokszolt, mert ha bunny az összes haverja közül egyet mutat be naturálként, akkor kizárásos alapon a többiek koszolnak.

Pisti 2008.08.12. 20:46:02

Testépítő és a többiek,
szajkózzátok itt folyamatosan, hogy vitamintúladagolás márpedig nincsen, mert akkor már ti rég nem lennétek az élők sorában. Értsétek már meg, hogy a vitamintúladagolás nem egyik napról a másikra mutatja meg hatásait, hanem mondjuk 80 év helyett élsz majd 60-at, vagy annyit sem.

Klarcuska, már egyszer leírtam ezt, de leírom mégegyszer: a dohányzás ellen folyamatos küzdelem zajlik, szerencsére egyre eredményesebben, nézz szét egy kicsit a világban!

Egyébként Lenkeitek sosem fog fellépni a dohányzás ellen, mivel totál függő, napi két dobozzal biztos elszív.

ctrl, legközelebb szcientológusként fogsz ébredni, vigyázz, az rosszabb, mint gyíknak lenni:)

ertelmes 2008.08.12. 20:48:13

Feri: "Meggyőződésem ugyanis, hogy ezekben a szép színes méregdrága dobozokban minden van (színezék, hordozóanyag, állagjavító, aroma, édesítő stb.) csak éppen a lényeg van kispórolva. :D"

Ez valóban túlzott paranoia, ugyanis ezeket engedélyeztetéskor egészen pontosan bevizsgálják laborokban, az összetevők hatásával kapcsolatban meg folyamatosan vannak kísérletek.

Hozzáteszem, olyan laborokban, amilyenekben a vitamintúladagolást is kimutatják.

A testépítők meg rendkívül következetesek, ugyanis azt elhiszik a labornak, hogy az van a vödörben, ami rá van írva, és úgy hat, de a vitaminokkal kapcsolatban már nem hisznek a labornak.:)

ertelmes 2008.08.12. 21:03:48

ezobiooko: "Hát igen. De mint mondottad, a fogyasztók jelentős része ezt a szélesebb körű alapos tájékoztatást meg sem hallaná..."

Erről van szó.

Hány dohányost zavar, hogy minden nap elolvashatják a dobozon különböző formában, hogy jelentősen növelik a haláluk kockázatát?

A megadózisfüggő testépítők meg 50+ PMS-s nők üvöltve követelik a vitaminjaikat, feltételezem akkor is megvennék a pult alól, ha érvényt lehetne szerezni a törvénynek, és Lenkeinek le kellene szednie a polcokról. Mint a drogos a dílertől. Pszichikai függés ez is.

Az emberek értelmére felesleges számítani, tényleg az tűnik járható útnak, ha a tudományos szkepticizmus diktatórikus eszközökkel érvényesíti az ésszerűséget, kérlelhetetlenül harcolva a hittel, babonával, önhülyítő emberi gyengeségekkel.

testépítő 2008.08.12. 21:07:13

Kedves agykombájnok, írjátok már meg hogy ki hol és mikor halt meg vitamintúladagolásba vagy a koxolásba.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.08.12. 21:20:29

testépítő

Soha és senki... a dohányzás sem káros, hiszen az egyik haveron 2 éve bagózik és semmi baja!

Nem bírod felfogni, hogy nem "halál oka vitamintúladagolás" kerül a nagylábujján lévő cetlire, hanem a az ebből fakadó betegség...?

ertelmes: mint láthatjuk, tényleg erről van szó :))))

agyépítő 2008.08.12. 21:24:22

"Xavier Mertz sarkkutató 1913-ban A-vitamin okozta hipervitaminózisban halt meg"

testépítő, legalább olvasd el azt a nyomorult cikket, amiről napok óta vitázol! szerencsétlen.

toprongyos 2008.08.12. 21:25:23

dohányban volt van lesz pénz, alkoholban volt van lesz pénz, gyógyszerben így szintén, ezért böki a szemüket az , hogy az idősek inkább kipróbálják a vitaminokat, hátha... én meg akarok halni, szedem a vitaminokat:P

ertelmes 2008.08.12. 21:32:16

testépítő: kedves szellemi fogyatékos,

a cikkben olvashattál vitamintúladagolás okozta halálról. Nyilván a Lenkei-vitaminokkal kapcsolatban ilyen adat még nincs, mert csak pár éve árulja, és el kell telni még egy kis időnek, hogy legyen elég minta.

Ellenben csodálkozom, hogy naivan megkérdezed, hogy valaha belehalt-e valaki a kokszolásba, pedig ezen a téren neked tájékozottabbnak kellene lenned.

Andreas Münzer neve mond valamit?
en.wikipedia.org/wiki/Andreas_Munzer
"Münzer died of complications due to the enormous number and combinations of weight training supplements he used while competing."

Persze mondhatod, hogy ez hazugság, hát nem a koksz az oka, hanem gyenge volt a szervezete, de ennyi erővel a dohányosokra is mondhatod, hogy hát gyenge a tüdejük.:)

Ja, bunnyék persze ki sem tették a profilját a weboldalra (vagy amikor meghalt, kiszedték), nehogy elbizonytalanítson valakit.:) Mint a kommunisták, kicsit retusálunk, hogy ne romoljon a testépítés "makulátlan" hírneve.:)

Ha az ember keresgél, akkor érdekes dolgokat találni, pl:
www.getbig.com/boards/index.php?topic=69617.msg1020226

Ilyen 30-40-50 évesen viszi el őket szívroham.

"But our sport cannot escape the fact that since the early '90s, there has been a succession of tragedies and near-tragedies that cannot be dismissed as mere statistical coincidences."
Ez egy testépítő megfigyelése.

Nyilván vannak részletesebb statisztikák, de keress magadnak, ha érdekel, engem annyira nem érdekel, szerintem a sport szégyene amúgy is a koksz meg a dopping minden formája.

newguy 2008.08.12. 21:36:21

Úgy tudom, vitamint csak úgy lehet túladagolni, ha valaki egyfajta vitaminból aránytalanul sokat visz be. A nagy dózisú vitaminkészítmények pedig az arányokat nem borítják fel.

Schwarzeneggernek volt ugyan szívműtétje, de egy születési rendellenesség miatt. Lehet fikázni a mostani fizikumát, de még mindig egészségesebben néz ki, mint egy átlagos 60 éves ember (annak ellenére, hogy sportolóként több mint 20 éve visszavonult).

"Értsétek már meg, hogy a vitamintúladagolás nem egyik napról a másikra mutatja meg hatásait, hanem mondjuk 80 év helyett élsz majd 60-at, vagy annyit sem."

Valahogy nem szeretnék 80 évig élni úgy, hogy magatehetetlenül fekszek egy kórházi ágyon és tízféle gyógyszerrel tömnek. Inkább élek 60 évet egészségesen, de ez szubjektív.

A szcientológiát enyhén szólva én sem csípem, durván lehúzzák az embereket (de legalább máglyára nem küldik őket, mint egyes vallások...)

newguy 2008.08.12. 21:39:11

...mármint pár évszázada - ez lemaradt :)

Pisti 2008.08.12. 21:45:59

newguy,
"Valahogy nem szeretnék 80 évig élni úgy, hogy magatehetetlenül fekszek egy kórházi ágyon és tízféle gyógyszerrel tömnek. Inkább élek 60 évet egészségesen, de ez szubjektív."

Így én sem szeretnék élni, de például az én családomban szerencsére a 80 évesek jelentős része teljesen aktív életet él/élt, mindenféle vitaminok nélkül. Megélték az unokáik diplomaosztóját, esküvőit és a dédunokáik születését. Ezekből azért én sem szeretnék kimaradni:)

Pisti 2008.08.12. 21:51:08

én is kihagytam valamit: ...mindeféle MESTERSÉGES vitaminok nélkül....

Rigor 2008.08.12. 22:05:24

Pisti: a mesterséges rossz a természetes jó? - úgy tűnik ez a téveszme roppant népszerű.

newguy 2008.08.12. 22:05:59

Ebből én sem szeretnék kimaradni :)

Nyilván vannak kivételek, szerencsére az én családomban is sokáig és aktívan élnek az emberek, ez a genetikától is nagyban függ.

Ennek ellenére nem hiszem, hogy napjainkban a vitaminok vélt vagy valós túladagolása lenne a legnagyobb veszélyforrás az emberekre nézve. A legfontosabb persze a normális táplálkozás és a sport lenne, ezután jöhetnének a kiegészítők.

Tudtommal olyan, hogy mesterséges vitamin nem létezik, a vitamin egy vegyület, amit természetes forrásból vonnak ki, de lehet, hogy tévedek.

atm 2008.08.12. 22:10:03

Bobbyka azt se tudod mit cáfolsz, figyelj már oda miről beszéltél és mire válaszoltam, nem a vitamintúladagolásról beszéltél, teljesen felesleges itt jönnöd nekem a biológiakönyvekkel, hanem a DOKUMENTÁLT halálesetekről, erre reflektáltam, ki tudsz szenvedni halálesetekről szóló kimutatásokat, vagy erre sem vagy képes? Fikázni, hazudozni, kavarni tudsz, csak azért, hogy a kakaskodásoddal leplezni tudd igen felületes tudásodat, de bizonyítani nem, megéri csak fikázni miközben azt sem tudod miről beszélsz? Adeptust oltogatod le 11 óra környékén a nagy semmiről, az általad valósnak vélt halálesetekről, de te aztán nem fogsz neki keresni semmilyen kimutatást. Őszintén kívánom, hogy az életben ennél a felfogásnál többre vigyed, mert ha ilyen vagy valójában is, akkor eléggé megkeseredett életed lehet.

ertelmes 2008.08.12. 22:13:23

newguy:
"Úgy tudom, vitamint csak úgy lehet túladagolni, ha valaki egyfajta vitaminból aránytalanul sokat visz be. A nagy dózisú vitaminkészítmények pedig az arányokat nem borítják fel."

Nem ilyen egyszerű, el kellett volna olvasni legalább a cikket.

Amit leírtál, azt Lenkeitől tudod, Lenkei-féle áltudomány, leegyszerűsített, hogy mindenki fel tudja fogni.

Egyébként most jutott eszembe, hogy ugye Lenkeinek az az alaptézise, hogy rosszul vannak megállapítva a szükséges mennyiségek, túl alacsonyan. Na de ő tudja a megfelelő mennyiségeket, bár egy darab kísérletet nem végzett, biztos valami égi sugallatot kapott (Xenutól).

Oké, ő tudja a megfelelő mennyiségeket. A tipikus tudományos alapú multivitamin-készítmények jellemzően két-háromféle kiszerelésben vannak, átlagembernek, sportolónak, meg mondjuk időseknek, ezek sok összetevője gyakorlatilag megegyezik, és néhány kismértékben eltér, de ez így ésszerű is.

Ezzel szemben Lenkeinek van ALAP, KÖZEPES, meg ERŐS, ahol ugrásszerű különbség van egyes komponensekben, mondjuk a kisebb csomaghoz képest kétszeres.

Na most ez így hogy? Ő tudja a helyes mennyiségeket, mondjuk ez az ERŐS, de árul gagyibbakat is? Tehát az ALAPtól még éppen életben marad az ember, a KÖZEPES az már jó, az ERŐStől meg clear lesz a fogyasztó?
Ez rendkívül áltudományos hatású, teljesen marketingszagú.

"Schwarzeneggernek volt ugyan szívműtétje, de egy születési rendellenesség miatt."

Mindent ki lehet magyarázni.

"Lehet fikázni a mostani fizikumát, de még mindig egészségesebben néz ki, mint egy átlagos 60 éves ember"

Nyilván nem, de neked úgyis az ő fizikuma tetszik, mert elfogult vagy.

"Valahogy nem szeretnék 80 évig élni úgy, hogy magatehetetlenül fekszek egy kórházi ágyon és tízféle gyógyszerrel tömnek. Inkább élek 60 évet egészségesen, de ez szubjektív."

Erre ki akartam térni, jó hogy felhozod.

Tényleg tisztázni kell azt, hogy kinek mi a célja ilyen tekintetben, és ennek megfelelően dönti el, mit kezd a testével.

A testépítő diéta legkevésbé sem arról szól, hogy hosszú életű legyen az ember, rendesen felpörög a sejtöregedés is, de ha valaki ezt szeretné, mondjuk a 60-70-et naturálban, végig elég jól kinézve, és tipikusan egy szívinfraktussal végezve.

Ha még többre vágyunk, ott a koksz, azzal már a 40-50 is esélyes, viszont ha a hírnév meg a pénz meg hasonlók kellenek, akkor nagyobb lángra kell kapcsolni.

Vannak olyan diéták, amelyekkel bizonyítottan lehet lassítani az öregedést, ezek az ember eredeti táplálkozási szokásaihoz állnak közel, magvakat rágni, hús hetente vagy havonta, állandó éhségérzet, mérsékelt testmozgás. Ettől nem lesz nagydarab az ember, viszont statisztikailag sokáig élhet. Számos vékony értelmiségi figura élt át Gulágot, Recsket, Auschwitzot, és ennek ellenére, vagy éppen ezért 90-100 éves korukban szólította magához őket az Úr.

Szóval lehet választani igazából, egyik sem jobb vagy rosszabb, felesleges ezen összeveszni, csak jó tudni a kockázatokat, hogy az ember ne csapja be magát.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.08.12. 22:18:25

newguy 2008.08.12. 21:36:21

"Úgy tudom, vitamint csak úgy lehet túladagolni, ha valaki egyfajta vitaminból aránytalanul sokat visz be. A nagy dózisú vitaminkészítmények pedig az arányokat nem borítják fel."

mmmhhh... pl. nem tartalmaz K vitamint. Tehát akkor borul az arány.

Rigor 2008.08.12. 22:27:20

Erről a testépítős témáról még mindig nem bírtok leszakadni?

Igen, egy testépítőnek vagy egy erőemelőnek jóval több vitamint kell bevinnie- ahogy jóval több fehérjét, szénhidrátot, kalóriát mint egy átlagembernek.

Az rda valószínűleg egy átlag emberre aki nem sportol, nem eszik rendesen - számítja a veszélyes adagot, (mert ugye pont az fogja igazán ész nélkül szedni a vitaminokat aki ezzel próbálja nyugtatni a lelkiismeretét a szar táplálkozása miatt).

Pisti 2008.08.12. 22:33:21

Rigor: "A mesterséges rossz a természetes jó? - úgy tűnik ez a téveszme roppant népszerű."

Hát, pedig valahogy így gondolom:)
A mesterséges vitaminok függővé teszik az immunrendszert, és ezáltal természetesen magát sz embert. Elkezded szedni a durung vitaminbombákat, halál jól érzed magad, minden szuper, de ha már csak egy kis időre is abbahagyod, az immunrendszered megbolondul, te meg jól legyengülsz.
Az idős rokonaim sosem számolták, hogy hány mg A, B, C, D vagy akármilyen vitamint jutott a szervezetükbe. Ették, ami volt, vagy aminek szükségét érezték és kész.
Lenkei egyszer valamelyik tévéinterjúban arról nyilatkozott, hogy a ma termesztett zöldségekben és gyümölcsökben már nincs meg a kellő vitaminmennyiség, és ezért kell ezeket pótolni, és ha a megfelelő pótlás megvan, akár 120 évig is élhetünk:))) Ez azért így nagyon sántít. 200 évvel ezelőtt akkor miért nem éltek az emberek 120 évig? A szcientológusok között, akik hihetetlen adag vitaminokat befalnak, miért nem látni idős embereket?

atm 2008.08.12. 22:33:25

ertelmes: Andreas Munzer Lasix és Aldactone vízhajtótkól halt meg. A veséje a dehidratáció következtében felmondta a szolgálatot. A vízhajtó nem szteroid, semmi köze a hormonokhoz, de a testépítők sajnos használják versenyfelkészüléshez.

ertelmes 2008.08.12. 22:38:37

Rigor:

"Igen, egy testépítőnek vagy egy erőemelőnek jóval több vitamint kell bevinnie- ahogy jóval több fehérjét, szénhidrátot, kalóriát mint egy átlagembernek."

Ez egy áltudományos érvelés, attól, hogy a tápanyagok bizonyos csoportjából kétszer, háromszor annyi kell, korántsem jelenti azt, hogy akkor mindenből kétszer-háromszor annyi.

Persze jól hangzik és egyszerű. A szcientológusoknak például bejönnek az ilyen leegyszerűsítések, számukra az ember az tulajdonképpen egy gép.

"Az rda valószínűleg egy átlag emberre aki nem sportol, nem eszik rendesen - számítja a veszélyes adagot, (mert ugye pont az fogja igazán ész nélkül szedni a vitaminokat aki ezzel próbálja nyugtatni a lelkiismeretét a szar táplálkozása miatt)."

Milyen igazad van!

A Lenkei-fogyasztók túlnyomó többsége nem testépítő. Tehát nagyjából olyan gyarló lehet, mint mondjuk Lenkei, elpuhult, és szenvedélybeteg, tipikusan dohányos, a táplálkozására meg nem ügyel.

De a drága Lenkei doktor ad pirulát, amivel egy csapásra megőrizhető az egészség, és legalább nem a gonosz gyógyszergyártók zsebébe megy a pénzt, hanem az övébe. Táplálkozáson, életmódon való változtatást Lenkei nem ír elő, azt úgysem fogadnák el, ha valakinek nem működne a vitaminkúra, azt a szcientológia felé terelgeti, ki kell űzni akkor a thetánokat.

Érdekes amúgy, hogy a drugsbunny minden más esetben mennyire ellene van az ilyen bevesszük-meggyógyulunk dolognak, és ebben maximálisan egyetértek vele, abban már nem, hogy a Lenkei-átveréssel kivételt tesz.

ertelmes 2008.08.12. 22:43:18

atm: ennek most nem nézek utána, elfogadom, hogy így van, mindenesetre a lényeg, hogy a nemnaturál testépítésbe simán bele lehet halni, na nem mintha a naturálba ne lehetne, csak koksszal meg vízhajtókkal (meg persze megadózisú vitaminokkal:) meg egyebekkel nagyobb a kockázat.

Mert mintha a nagyobb kockázat tényét is vitatni akarnák egyesek. Mint amikor a dohányosok keresnek kibúvó magyarázatokat.

atm 2008.08.12. 23:01:35

Egyet értek a koxok veszélyességét illetően, megadózisú vitaminokban azért az A és a D vitaminok nem szerepelnek olyan RDA-hoz mérten kirívó mennyiségekben(2-4*), igaz az E vitamin igen, de nem lépi túl az ameriaki még tolerálható szint határértékét (1000 NE). A többi vízoldékony vitamin feleslege kiürül.

kaky 2008.08.12. 23:07:29

ertelmes: Tudod a gond csak az, hogy Lenkei termékei előtt külföldön pl. USA-ban már 1980-tól lehetett kapni ilyen termékeket nagy dózísra gondolok. Európában is jóval Lenkei vitamincsomagjai előtt megjelentek, szinte ugyanebben a dózisban és összeállításban. Most akkor ők is Xeuntól vették az ötleted szerinted? :D Te miért érzed annyira szükségét, hogy valamit elérj véghez vigyél itt legalább ebben a cikkben ha már gondolom máshol ez nem sikerült!

Azt meg hogy a testépítésbe mit dumálsz bele nem nagyon értem, főleg profi szinten. Szerinted mennyi közöd van hozzá főleg gyakorlati tapasztalat? Leszarom azt hogy nem is akarsz. Csak én se pofázok bele egy asztalos munkájába ha segg vagyok hozzá, szerintem neked se kéne beleszólni az ott már nagyon komoly szint és enyhén nagyobb tudás szükséges hozzá mint ami neked van.

kaky 2008.08.12. 23:10:48

Pisti: A gyógyszertárakban "mesterséges" vitaminok kaphatók ellenben, a normális multi vitaminok kelát kötésben tartalmazzák a szükséges tápanyagokat. Ezért érdemesebb ilyet venni. Mivel már említettem, hogy van orvos a családban vele konzultálva megtudtam azt, hogy kémiailag nincs különbség C és C vitamin között, a különbség maximum a felszívódásban lehet. Ennyi.

ertelmes 2008.08.12. 23:19:32

atm: én sem a túladagolás veszélyeit hangsúlyoznám ki, igazat adok azoknak, akik azt mondják, annyi mindennel mérgezi magát az ember, akár kockázatos a megadózis, akár nem, valószínűbb, hogy másba hal bele az ember...

Engem inkább a rossz morál zavar rendkívül, ami az egész Lenkei-vitaminozással összefügg. Kicsit összefoglalva a korábbiakat:
- Az átlagembert úgy eteti be Lenkei, hogy ad egy bogyót, mint a gyógyszergyárak, csak be kell kapni, és egészséges maradsz
- Nyilván köztudott, hogy a közveszélyes szektájára költi a bevételét, ez sem túl megnyugtató
- A testépítőknél a vitaminoknál kezdődik az orvosok hiteltelenítése, hogy hülyeségeket beszélnek, és amikor a kokszhoz érkezik, akkor szintén könnyű lesz relativizálni, hogy áhh, csak a hülye orvosok mondják, hogy káros

Szóval nekem ez nem tetszik főleg.

Én egy tökös hozzáállásnak azt tartanám, mondjuk a testépítőknél, ha azt mondanák, hogy igen bazmeg, ha a kutatók azt mondják, van kockázata a megadózisnak, én elhiszem, mert én nem tudhatom jobban, de én akkor is szedem, mert úgy érzem (vagy akár csak hiszek benne!), hogy javítja a teljesítményem, és ennyi kockázatot vállalok.

Az átlagemberek, akik meg nem gyógyszerektől, hanem a Lenkei-bogyóktól várják az egészséget, de ezen túl egy fűszálat nem tennének keresztbe meg mélyen lenézem, azon nincs mit kimagyarázni.

atm 2008.08.12. 23:23:19

Van egy pár link akit érdekel, hipervitaminózis referenciaértékeket tartalmaz. Mert eddig nem számosította senki sem a mellékhatások milyen szinttől várhatóak, nyilván nem az RDA 101%-tól

archure.net/salus/vitamins.html

www.medicinalfoodnews.com/vol04/issue3/toxicity

www.erowid.org/smarts/vitamins/vitamins_basics1.shtml

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.08.12. 23:24:30

kaky
"Azt meg hogy a testépítésbe mit dumálsz bele nem nagyon értem..."

Mindenkinek meg lehet a véleménye, és a szabadsága, hogy beledumáljon olyan dolgokba amire van némi rálátása. (Mellékesen a joga akkor is megvan, ha nincs rálátása)

Mindenkinek joga van nem érteni, hogy a másik miért dumál bele.

atm 2008.08.12. 23:34:55

ertelmes: Kiváló álláspontot képviselsz, bár egy két ponton korábbi önmagadnak egy picit ellentmondassz, de veled nincs miért vitatkozni, kb. így képzelem el én is az egészet, egy kis kivételt leszámítva. Testépítés az egy külön és hosszú témakör, könnyű szereotípiát vonni drugsbunny stílusa után, ha személyesen ismernéd nem lennél ennyire ellenszenves vele.

ertelmes 2008.08.12. 23:43:03

kaky: "Tudod a gond csak az, hogy Lenkei termékei előtt külföldön pl. USA-ban már 1980-tól lehetett kapni ilyen termékeket nagy dózísra gondolok. Európában is jóval Lenkei vitamincsomagjai előtt megjelentek, szinte ugyanebben a dózisban és összeállításban."

És? Ez talán azt bizonyítja, hogy rendben vannak a megadózisok? Hát nyilván nem. Ott jóval korábban divat lett, nálunk meg pont a Lenkei terjesztette el. Talán ott már el is múlt a divat, ha meg szigorúbban szabályozzák, akkor még jobb lesz.

"Most akkor ők is Xeuntól vették az ötleted szerinted? :D"

Nem. A csodaszerek mindig többféle formában újra és újra felbukkannak.

A csodaszernek az az előnye, hogy olcsón és egyszerűen előállítható, viszont sokat lehet rajta kaszálni, és az a tulajdonsága, hogy ha beveszed (és ha hiszel benne), akkor hat. Például a Lenkei-vitamin, nem kell semmit változtatni az életeden, csak bekapod, ennyi, ezt ígéri Lenkei.

A szcientológus Lenkeinél még kiválóan egybe is vág a dolog Hubbard-féle vitaminkúrákkal.

"Te miért érzed annyira szükségét, hogy valamit elérj véghez vigyél itt legalább ebben a cikkben"

Reménytelen küzdelmet folytatok az emberi hülyeség ellen.:)
Tudod, mint a drugsbunnytok, csak pár fokkal okosabb vagyok nála.

Ne értsd félre, én nagyon is nagyra tartom, amit ő az ő képességeivel elért és csinál folyamatosan! Mindig ahhoz kell viszonyítani, amilyen adottságai vannak az embernek, és bunny kétségtelenül kitört és az akaraterejével kompenzálta bizonyos gyengeségeit. Én ezt nagyra értékelem.

"ha már gondolom máshol ez nem sikerült!"

Történetesen sikerült, de hadd kérdezzek valamit: ha ekkora a szád, odamennél mondjuk a Vörös Zolihoz, és beszólnál neki, hogy "te Zoli, te azért gyúrtad ki magad, mert máshogy nem sikerült érvényesülnöd az életben, hiszen csak egy kidobó vagy egy diszkóban?"

Gondold végig, és legközelebb ezt figyelembe véve ereszd el a beszólásaidat inkább.

"Csak én se pofázok bele egy asztalos munkájába ha segg vagyok hozzá, szerintem neked se kéne beleszólni az ott már nagyon komoly szint és enyhén nagyobb tudás szükséges hozzá mint ami neked van."

Csakhogy én nem vagyok segg hozzá, rajtam nem fog ki például az Alapismeretek, mint a magadfajták szintjén az gyakran előfordul...

És felesleges a profi testépítést így misztifikálni. Ugyanígy az edzés és a táplálkozás az alap, ami még erőteljesen kiegészül gyógyszerekkel való visszaéléssel, növekedést segítő, regenerálódást gyorsító, versenynél vízhajtó, illetve mindezek hatásait kompenzálni próbáló szerekkel. Kémia.

Lehet, hogy ez neked magas, de ne magadból indulj ki ész terén...

ertelmes 2008.08.12. 23:52:39

atm:

"egy két ponton korábbi önmagadnak egy picit ellentmondassz,"

Nyugodtan olvasd a fejemre ezeket, elgondolkodom rajta.

"témakör, könnyű szereotípiát vonni drugsbunny stílusa után,"

Az ő stílusával nem lenne gond, elvégre edző, teljesen rendben van. Tartalmi gond van, de elenyésző mértékben, és főleg csak Lenkei kapcsán.

Akik majmolják a stílusát, azokkal azért van gondom, mert nem sok jelét mutatják önálló gondolkodásnak. Viszont pl. katonának éppen ezért kiválóak lehetnek.:)

"ha személyesen ismernéd nem lennél ennyire ellenszenves vele."

Lehet nem figyeltél, én az összmunkásságát kimondottan nagyra tartom, valami 97%-ot írtam, hogy ekkora részben tökéletesen rendben van és egyetértek vele. Szerintem ez elég jó, nem?

Csak ott az a pár maradék százalék, főleg a megadózisú vitamin, és legfőképpen Lenkei dicsőítése, ellentmondva saját alapvető elveinek. Meg időnként olyan baromságok, hogy a cukor okozza a cukorbetegséget.

atm 2008.08.13. 00:11:46

ertelmes: mégsem mondassz ellent, valamit nagyon elnéztem tegnapról. mea culpa.

A többi rendben van. Amúgy előhoztál megint valamit, amin jó sokat lehetne csámcsogni. A cukor egyszerű és magas glikémiás indexű szénhidrát révén jelentősen hozzájrául a cukorbetegség kialakulásához - már akinek nem egyes típusú cukorbetegsége van - persze a ketteshez hajlam is kell, nem mindenki lesz cukorbeteg aki egész életén át cukrot eszik cukorral, de a kettes típusút az arra hajlamosaknál mondhatni biztossá teszi.

ertelmes 2008.08.13. 00:36:16

atm: a cukorbetegségnél most lehet csűrni-csavarni, de a cukorra kenni a dolgot egyszerűen Blikk-szintű áltudomány, ezt szögezzük le.

Az elhízás, amit kevés mozgással és magas szénhidrátbevitellel könnyen el lehet érni, az a lényeg itt. Ettől még ehet az illető rizst rizzsel, szóval a cukor elleni boszorkányüldözés ezen nem segít.

Nem is értem, miért kellett bunnynak a cukrot behozni a képbe, általában kerülni kell az elhízást, és meg van oldva ez is az esetek többségében. Ha már kialakult a betegség, akkor tényleg vigyázni kell a cukorral, de eleve ki sem kellene hogy alakuljon, ha lehet.

kaky 2008.08.13. 00:46:33

ertelmes:

Nem nagyon kéne lenézed azt aki profi szinten edz szerintem, meg nagyon nem kéne netről nagy szájhősnek lenni. Egy testépítő testépítő aki teheti annak ez tölti ki az egész életét ami mellette van melója az részlet kérdés. Nem tudom hány videóját láttad vagy nyilatkozatait olvastad, de nekem cseppet sem tűnik buta srácnak sőt! Az életnek meg van a rendje, meg van ki kicsoda lesz és mit fog csinálni. Ő testépítéssel foglalkozik, mert ezt a dolgot szereti a legjobban ebben teljesedik ki, xy meg másban. Profik között egyébként van olyan is aki szellemi munkát végez, az már biztos neked is tetszene. Bár mondjuk ez biztos szempont náluk, hogy a kedvedben járjanak.

Bunny meg nagyon bassza a csőröd, mondtam már személyes is elmondhatnád neki a véleményed, de ugyanúgy nem fogod megtenni, mint a többi srác aki fikázza. Számomra más emberek szavai többet számítanak, egy-két magyar versenyzőre gondolok, de az ő nevüket nem említeném.

Nem tudom minek kell bizonygatnod itt mindenkinek, hogy te mennyire hihetetlenül okos személy vagy önmagad szerint persze, ez vajon kit érdekel? Engem aligha meg vagyunk itt még ezzel páran.

A lényeg ami lényeg, gyere már el majd egyszer egy szemináriumra és add elő az okos beszédedet, mondd Vörös Zoli szemébe a dolgokat és satöbbi. Nah? Vagy ilyen kemény gyerek? :D Vagy csak neked is gép mögül nagy az arcod mint a többinek? Persze ezt a kérdést már feltettem neked és elég szépen kikerülted a választ! :D

Azt még áruld már el miből ered a komplexusod? Túl kicsi a pöckös, avagy nem nőttél nagyobbra, mint egy kerti törpe? :DDD Szeretném olvasni tudományos és időzés válaszaidat, mert annyira jók! Persze ezt majd csak alvás után, gondolom téged mondjuk sokkal jobb nő vár az ágyban mint engem! Hát igen biztos ez is azért van, mert olyan okos fiú vagy! :D

atm 2008.08.13. 00:54:55

Közvetve ismerek olyat aki olyan vékony, mint a kisujjam és kettes típusú cukorbeteg(meg túlműködik a pajzsmirígye), de ez már csak szőrszálhasogatás. :) Amúgy tényleg elhízás után alakul ki, de egészséges étrenddel nehéz elhízni, egyszerű, illetve finomított szénhidrátok kellenek hozzá, amelyek fokozott inzulintermelésre ösztönzik a szervezetet, amit aztán egy idő után "megun".

ertelmes 2008.08.13. 00:55:42

kaky: te tényleg borzasztóan lejáratod a testépítőket a sötét szövegeddel, szerintem ne erőltesd inkább.

Egy sajnálatos mellékterméke volt ennek a cikknek, hogy idejött hőzöngeni egy csomó ténylegesen szellemi fogyatékos tizenéves kezdő testépítő és elvakult bunny-fan, és aki őket olvassa, abban megerősödnek a testépítőkkel szembeni előítéletek.

Ez nem egy jó reklám a sportnak.

ertelmes 2008.08.13. 01:01:34

atm: igen, sok érdekes részlet van még, de szerintem sikerült alaposan kivesézni a témát, tanulságos volt, de én sokkal többet nem igazán szeretnék foglalkozni a dologgal, jó egészséget kívánok, akár vitaminnal, akár anélkül.:)

atm 2008.08.13. 01:03:46

neked is csak a legjobbakat!

atm 2008.08.13. 01:06:54

kaky egy oldalon vagyunk vitaminok terén, de amit te írsz az tényleg lejáratás, ettől fájt mindíg a fejem, hogy majd ilyenek után fognak engem megítélni.

Kardacél 2008.08.13. 02:07:35

Én a vitaminosokhoz állok közelebb, de a megérzéseim alapján biztos vagyok abbab is,hogy nem létezik, hogy ne legyen terhelő a szervezetnek a 100-200x adag.
Van még 1 szempont,amit nem látok kihangsúlyozva.Ezek a vitaminok MESTERSÉGESEK, tehát nem tudnak jó hatásfokkal felszívódni,+ MŰANYAGOK bakker( még a totemizált aszkorbinsav is!) persze nyilván nem lehet napi 5 kg répát megenni,de ez akkor is gáz. Szerintem ez az ellentmondás az oka, hogy EZEKNEK tényleg lehet rossz hatása, de a természetesnek (szerves kötésben levők) kevésbé, hisz ott inkább tudja a szervezet felvenni azt a mennyiséget, amire szüksége van.

Kardacél 2008.08.13. 02:35:50

Ja és persze műanyag az összes gyógyszer is,tehát az még rosszabb...

Shapeshifter 2008.08.13. 06:06:39

Kardacél:

Először olvasgass egy kicsit: szkeptikus.blog.hu/2007/07/12/termeszetes

Nessuno 2008.08.13. 08:11:45

Vicces, hogy ha valaki ír a vitaminok veszélyeiről , egyből kontrázik valaki: a gyógyszerek is veszélyesek. Persze. De nem ez volt a téma. És szerintem András cikke sem arról szólt, hogy MINDEN VITAMIN veszélyes, hanem a Lenkei-féle BETILTOTT vitaminokról írt. Hogy megtudjátok miért lett betiltva. Valószínűleg nem lesz tömeges halál a Lenkei vitaminok fogyasztói között. DE akkor is be van tiltva és Lenkei úrnak is ezt el kellene fogadnia.
A wellness ipar is milliárdokat termel, tehát nevetséges a gyógyszer lobbira hivatkozni.

Én azt gondolom, hogy az sem mindegy, hogyan készítik a vitaminokat:

Calcium: a legtöbb cég dolomitot és csontlisztet kever bele.
Béta karotin: jobb esetben egy algából állítják elő, ami szerintem nem természetes, rosszabb esetben kémiai gázokból!

B komplex vitamin: ürülékből tenyésztenek egy baktérium törzset és így
készítik.
Flavonoid termékek: sok cég fenyőfa kéregből csinálja

Omega 3 halolaj: elhalt haltetemekből készítik, sok halban magas a higany

E vitamin: legtöbbje mesterséges

Fehérje készítmények: sok cég szintetikus aminósavakat használ.

Lehetne mondani, hogy mindegy, azonos molekula...de nem biztos, hogy tényleg azonos.
www.mindentudas.hu/mindentudasegyeteme/20041014kornyezetkimelo.html

ment_a_lista 2008.08.13. 08:48:32

Nessuno:
"Én azt gondolom, hogy az sem mindegy, hogyan készítik a vitaminokat: ... rosszabb esetben kémiai gázokból!"
Ne felejtsd el, hogy a mai, vegyipari termékek többségének (gyógyszer, növ.védőszer, műanyag, szinezék...) születése úgy indul, hogy valahol kinyerik a sűrű, fekete, büdös kőolajat.

ment_a_lista 2008.08.13. 08:58:47

Kardacél,
"MŰANYAGOK bakker( még a totemizált aszkorbinsav is!)"
Az aszkorbinsavat iparilag szőlőcukorból kiindulva állítják elő, természetes forrásból.

szemet 2008.08.13. 08:59:09

kaky!

Hát ez csúcs! Sokan járnak ide az egójukat fényezni, de inkább csak a "Nézzétek milyen művelt vagyok / ezt kapd ki milyen fa**án érvelek" vonalon, ami ebben a fórumban végül is ok.
De idejönni azzal, hogy milyen a tested/nőd stb... a többiekéhez képest!
Képzeld el, hogy egy testépítő fórumon arról osztanám az észt, hogy milyen jól futom a maratont és ti a béna haszontalan súlyokkal megterhelt testetekkel mekkora fosok vagytok! Hát tök nem illene oda, és biztos egyből átlátnátok a szitán, hogy az eredményemmel egy futós oldalon "senki" lennék, nálatok akik nem hosszútávfutók meg "valakinek" érezhetem magam.

Egy testépítő fórumon erősítgesd az egódat és ha ehhez nem vagy még elég jó, akkor inkább húzd meg magad szerényen! Itt meg a fényes logikáddal kardoskodj! :)

kaky 2008.08.13. 10:03:53

Tudjátok az a gáz, hogy ertelmes megint kitért a válasz elől, mint előtte. Itt neten nagy a szája, de élőben nem merne így keménykedni főleg pl. Bunny előtt. Újból beigazolódott, ez a dolog ami már sokaknál megtörtént.

Itt teljesen mind1 mit ír az ember ha már egy kicsit ellentétes a véleménye lesz aki eljátssza az öreg tudós szerepét - lásd ertelmes - és frankón megmagyarázza ő tudja a legfaszábban a dolgokat. Ha vissza olvastok ez történt folyamatosan.

Ismét elkövettem azt a hibát amit már sokszor megfogadtam, hogy nem fogok. Egy ilyen arccal mint ertelmes leállni vitatkozni, teljesen felesleges. Kb olyan mint ha azt várnám, hogy majd fallabdánál nem pattan vissza a labda a falról. Elég esélyes ugye?

Lényeg, hogy az ilyenek csendkirályok élőben itt a kis net kiélhetik vágyaikat - lásd pl. derrick fórum - de face to face nem mernek odajönni. Nem feltétlenül bántaná őket senki, csak itt jön ki az, hogy férfi vagy-e vagy sem.


Nessuno:

Hidd el, az ő helyében te sem ilyen nyugodtan mondanád, hogy be van tiltva fogadja-e el és kész. Pláne akkor nem ha nem sértett szabályt, mert nem sértett. Ez csak egy önkényes döntés volt, mert el akarják távolítani ennyi. Gondolj már bele kilépett az orvosi kamarából, írt ilyen könyveket nyilván nem fogják hagyni hogy nyugodtan létezzen. Amikre hivatkozva büntetgetik egy ideje meg vicc. Én nem vagyok szcientológia oldalán, de amikor megkérdezte Lenkei a vallását a másiknak és az azt mondta, hogy: "Tisztesség" nem kicsit röhögtem! :D Nem vagyok semmilyen etnikum, vagy vallási "csoport" utálója. Azonban lenne rá egy tízesem, hogy azt mondta volna: Zsidó. Ami nem baj, csak még sem mondta ki. :D

Nekem az "fáj", hogy a vitaminokat lépten nyomon korlátozni akarják, és semmilyen tömeges esetről nem tudunk, de még arányaiban sem lehet összehasonlítani a gyógyszer okozta elhalálozásokkal. Ezzel szemben ott van pl. a cigi amiben nem szabnak meg semmit konkrét korlátozást, pl. túl sok a nikotin egy szálban ilyenek. Remélem nem fognak ezek nyerni és nem tűnnek el a termékek nehéz még ezt elképzelnem is. Társadalomtól meg mit is várhatunk? Egyre többen pöfékelnek, fiataloknál alkohol egyre komolyabban jelen van, idősek pedig a gyógyszereikre esküsznek. Elég kilátástalan a dolog ilyen szempontból, magyarán társadalmi támogatottsága csak egy "szűk" rétegben van.

Joco74 2008.08.13. 10:38:12

"Nem feltétlenül bántaná őket senki, csak itt jön ki az, hogy férfi vagy-e vagy sem."

Ezek az izomszagú megszólalások annyira szánalmasak, hogy hihetetlen.

"em vagyok semmilyen etnikum, vagy vallási "csoport" utálója. Azonban lenne rá egy tízesem, hogy azt mondta volna: Zsidó. Ami nem baj, csak még sem mondta ki. :D"

Fordítom: Nem vagyok rasszista, de az ember színe fehér...

kaky... légszíves ne szólalj meg. Egyszerűen annyira szánalmas a: "gyereidemonnyadaszemembe vazze!" duma, hogy hihetetlen. Egy ilyen fórumon a IQ-dat kell villogtatni, nem a bicepszedet...
Szánalmas vagy!

Megint felhozod a cigi témát! Dohányzásaba sem halt még bele senki! Gondolkodj már TE!

A társadalomtól mit várhatunk amíg vannak ilyen barmok mint te! "Nekem az "fáj", hogy a vitaminokat lépten nyomon korlátozni akarják, és semmilyen tömeges esetről nem tudunk, de még arányaiban sem lehet összehasonlítani a gyógyszer okozta elhalálozásokkal." Tiltsuk be a gyógyszereket? Vagy mit akarsz? Ennyire gyengeelméjű nem lehetsz!

"cigi amiben nem szabnak meg semmit konkrét korlátozást" a jövedéki adó hihetetlen emelése mi a lófasz Te! Nem elég visszatartó erő? Olvass már előtte mielőtt hülyeségeket beszélsz!

testépítő 2008.08.13. 11:01:37

Kedves ertelmes és a többi IQ fighter! Attól még hogy a kurva wikipédián van 2 cikk 2 emberről hogy xy ebbe halt bele , a másik meg a koxba attól azt már egyből el kell hinni ugye? Mi ez szentírás?

Majd ha valamelyik oskoskodó elhozza személyesen a halotti bizonyítványt meg a kórlapot akkor elhiszem hogy "vitamintúladagolásba" bele lehet halni.
Ja és attól hogy obszcén szavakat használok meg másokat inzultálok attól még nem kell következtetni a szellemi szintemre, mert én is tudnék tudálékosan fogalmazni csak nem akarok.

Joco74 2008.08.13. 11:09:54

testépítő

Továbbra is mondom! Analógiádat követve: dohányzásba sem halt még meg senki közvetlenül, tehát ez is egy hazugság! Egyértelműen összeesküvés és elnyomják a dohánygyártókat, akik csak örömet akarnak okozni a dohányosoknak, a sok sok finom (és persze nem káros) füstölnivalóval!

Igenis érint engem is személyszerint, hogy Te mennyi vitamint szedsz. Ugyanúgy az én befizetett TB-met fogják rád költeni, mikor a májadat/vesédet/érrendszeredet szétcseszted. Amikor majd rohangálsz orvoshoz, és persze akkor már nem fognak zavarni a gyógyszergyárak.
Szóval ne állítsd be magánügyként... ahogy a dohányosok és a grogosok se tegyék!

kaky 2008.08.13. 11:15:07

Joco74:

Látod ez az, ha már valaki felhozza akkor már csak fajgyűlölő lehet! :D Megsúgom, hogy legszívesebben egy gyönyörű "csoki" - direkt nem írom ki, nehogy megint rasszista legyek - nővel járnék csak itt a környéken nincs egy sem, szóval én aligha mondanám magam rasszistának! :D Szóval azt olvastad ki az írásomból, amit te látni akartál benne viszont eléggé nagyot tévedtél.

Persze a dohányzás kurva jó dolog meg minden, nem is értem én miért nem csinálom, a tüdőrákban is azért no.1 az országunk, mert mindenki szedi azt a sok csúnya vitamint! Nem nem a ciginek semmi köze ehhez ugyan már! Hiszek neked az a lényeg! Az a korlátozás semmit sem jelent, mástól fogják megvonni a ft-kat, pl a gyerektől vagy fontosabb élelmiszerektől ami jó lenne nekik is de inkább elszívják helyette a bagót és esznek fele annyit. Azt ne mondd már te nem találkoztál még ilyennel. Sztem aki bagózik az egy hihetetlenül idióta ember, nem is jártam még olyan nővel aki szívna, mert szerintem undorítóan büdös meg ne egy ilyen nő hordja majd ki a gyerekem aki egész életét végig pöfékeli, gondolom ezt így szabad azért bár lehet ezért is megkövezés jár majd! :D

Az, hogy személyes mondja el valaki a véleményét attól többnek kellene éreznie magát, nem net mögé bujdosni onnan lehet nagyokat írni. Csak hát megint kitért a válasz elől az aktuális személy, mert beszari ennyi. Nyilván aki egy izmos srác csak buta lehet, vagy biztos van valami baj vele, egy szép nő meg szintén csak buta lehet vagy biztos azzal is van valami baj! Ezek az a tipikus gondolkodásmód amitől az átlag ember nem tud elvonatkoztatni. Persze ehhez már hozzászoktam.

testépítő 2008.08.13. 11:17:35

Bazki ez tényleg szélmalomharc, több időt már nem akarok erre a fórum szánni az amúgy is ( sok vitamin miatt) megrövidült életemből. Túl sok embernek van itt doktorija meg nobel díjja:D.

Higgyetek amiben akartok és kész.

Na kabbe gyíkok én leléptem:D:D:D

kaky 2008.08.13. 11:18:39

Joco74:

"Igenis érint engem is személyszerint, hogy Te mennyi vitamint szedsz. Ugyanúgy az én befizetett TB-met fogják rád költeni, mikor a májadat/vesédet/érrendszeredet szétcseszted."

Na látod pont ez az, beszélgess el már pár orvossal vese ambulancián, már ha van ilyen ismertséged! A szomorú az, hogy a cigit a vitaminok mellé sorolod párhuzamot állítasz. Ez elég szánalmas.

kaky 2008.08.13. 11:20:42

"több időt már nem akarok erre a fórum szánni az amúgy is ( sok vitamin miatt) megrövidült életemből"

:DDDDDDDD LOL!

Sajnállak, hogy izmos vagy és hogy vitaminokat szedsz, nem tudod mennyire károsítod ezzel a tested! Sokkal jobb lenne ha cigiznél, minden nap bárokban ülnél szívnád magadba a jó kis cigi füstöt este meg csak zsíros kaja az lenne az igazi! Úgy ember lehetnél, de így csak ugyanolyan szar vagy mint én! Tönkre fog menni mindened hallgass rám míg nem késő! :DDDDDDDDDDD

Bobby Newmark 2008.08.13. 11:36:34

Nagyon frusztrál titeteket, hogy nem verhetitek be az orrunkat, látom.

Amíg nálatok az a vitakultúra, hogy "nekem van igazam, vagy pogácsára verem az arcod", addig asszem fölösleges koptatni az ujjam itt
Ha van mondanivalótok még, le lehet írni ide is, de nyüsszögni, hogy menjek már személyes találkozóra, ahol "nem feltétlenül bántana senki", hát minimum szánalmas.

Elég rendesen megdolgoztatok a "buta izomagy" sztereotípiáért, és folyamatosan mindent megtesztek, hogy ez így is maradjon, gratulálok nektek.

az · http://www.vitamin.hu 2008.08.13. 11:47:47

Értelmes:A vitaminok nem azért kellennek mert meggyógyítják a betegségeket, hanem képesek megelőzni(persze nem mindet, sokat nem) az ember a betegségéből i jobb eséllyel épül fel ha vitaminokat szed.Bunny emelett érvel nem amelett hogy bekapod és dejó lesz.A cukor az elhízásért felelős nagyban, Bunny emiatt üldözi.A doppingba bele lehet halni, mivel gyógyszer és ha túl sok gyógyszert szedsz be belehalsz TÚLADAGOLÁSBA és ha túl sokáig szeded akkor károsítja a szervezeted.Ezt tudja mindenki(aki nem buta mint a segg) amikor elkezd doppingolni.Élsport nincs dopping nélkül, amikor Bunny azt mondja egy haverja naturál, akkor ez így is van, mivel élsportolók.Aki elért egy szintet és doppingolásra adja a fejét mert ez az élete, csinálja máshogy nem tud érvényesülni.De ha jobban figyelnél, tudnád hogy Bunny ezt a féle doppingolást nem ítéli el, viszont amikor 2 hetes edzésmúltal rendelkező, a táplálkozásról semmit nem tudó gyerek akar elkezdeni szedni valamit mert jön a jó idő itt a strand azt elítéli.Ha jobban körülnéznél az oldalán láthatnád hogy van egy szteroidos rész amibe le van írva sok minden a mellékhatások is.És nem az van odaírva hogy ha szeded nem lesz semmi bajod, fogalmam sincs honnan szeded ezt a marhaságok, hogy azt állítják semmi káros hatása sincs.De még ha ezt is állítanák és valaki elhiszi, az meg is érdemli mert buta mint a segg.

Sok Lenkeiével megegysző hatóanyagú vitaminvan forgalomban.Azokat is be lehetne vonni.Ja hogy ezeknek Lenkeivel van bajuk hmmm érdekes...

Azt olvastam, hogy a túlzott vitamin fogyasztás nm közvetlenül öl meg hanem több 10(!) évnyi szedés után nagyobb mértékben alakulnak ki más betegségek(szívbetegségek, daganatok) amúgy milliónyi apró oka lehet hogy ezek a betegségek kialakulnak, de mégis sikerült a vitaminokkal párhuzamba állítani.Tegyük fel valaki családjába örökletes a szívbetegség, 40 évig szedi a megadózisu vitaminokat és 60 éves korába meghal akkor azért a vitamin a felelős?ezernyi apró oka lehet de mind1.Tegyük fel Lenkei a hasára ütött és megállapította mibe mennyi vitamint tesz.És azok akik megállapították az RDA-t vagy a max beviteli szintet azok mit csináltak? vagy nekik több 10 évnyi adat állt rendelkezésre hogy meg tudják állapítani?mondom egy betegségnek ezernyi apró oka lehet.ja vagy amikor ezeket megállapították még nem is voltam ilyen extre dózisu vitaminok vagy ha voltak is, nem telt el annyi idő- az elmondásotok szerint a túladagolsák sok idő kell-hogy meg tudják mondani biztosan:igen ezek vitamin túladagolásban haltak meg.

Nincs elég bizonyíték amivel alá lehet támasztani az meg ha valaki hipervitamindóziban hal meg az is lehet hajlam lehet más azt a mennyiséget meg se érezné.Én biztos vagyok benne, hogy ezektől a vitaminoktól(Lenkei féle stb...)nem lehet meghalni, sőt még csak az életem se fog megrövidülni.Ha egy havi adagaok ennék meg egy nap, akkor meglehet de ilyen mennyiségek mellett biztos hogy nem.

Végezetül, Szent-Györgyi Albert szavai: "A vitamin egy olyan anyag, amely akkor okoz betegséget, ha nem esszük meg"

Nessuno 2008.08.13. 12:01:48

"Ne felejtsd el, hogy a mai, vegyipari termékek többségének (gyógyszer, növ.védőszer, műanyag, szinezék...) születése úgy indul, hogy valahol kinyerik a sűrű, fekete, büdös kőolajat. "
Ezt nem értem...kifejtenéd?

kaky 2008.08.13. 10:03:53

Fentebb András leírja, hogy miért tiltották be. Vannak szabályok és azt be kell tartani. Ha egy tudományos tanács azt mondja * mg lehet a kapszulában, akkor nem teszek ****mg-ot. A szabályozás itt is kell, de én tovább megyek: le kell szoktatni az embereket a kapszulák habzsolásáról és inkább rászoktatni az egészséges táplálkozásra.
A cigis példádat nem értem, mert a dohányzást már elkezdték korlátozni igen erősen.

Rapid 2008.08.13. 12:03:29

Testépítő, Kaky:

saját magatokat vezetitek félre, ha a lenkei-vitaminok kérdéséhez mást kevertek.

Lehet anomáliákat fölfedezni az élet minden területén: gyógyszergyártástól a buszvezetésig. Ettől azonban még igaz marad, amit a cikkíró, nagyon helyesen, megvilágít:

1. a lenkei-vitaminok összeállításánál sok esetben nem tartanak be alapvető, tudományos grémiumok által elfogadott elveket (mindannyiunk egészségének megőrzése érdekében),
2. lenkei nem tartja be a bíróság határozatát (ami ellen egyébként, ha őt érné valamilyen kár, és a neki kárt okozó hozzá hasonlóan figyelmen kívül hagyná a határozatot, gondolom lennének érvei)

VAgyis azt látom az érvelésetekben, hogy egy-egy témához oda nem tartozó dolgokat kevertek. Ilyen pl. a gondolkodás képességeinek és az fizikai teljesítőképességnek az összekeverése. A kettőnek szinte semmi köze egymáshoz, különben az ember szellemileg is igen alacsony szinten állna (a fizikuma alapján), másrészt az elefántok számára már a Mars-expedíció is csak történelem lenne... :)

Lepidus 2008.08.13. 12:09:45

Nézzük, hogy az IP-cím alapján, vagy a nickname alapján moderáltok-e ki???

Joco74 2008.08.13. 12:19:19

Lepidus

Egyiksem... személyes találkozóra hívunk és beverjük az orrod :DDDDDDDDDD

Szilágyi András 2008.08.13. 12:28:11

az:

"És azok akik megállapították az RDA-t vagy a max beviteli szintet azok mit csináltak? vagy nekik több 10 évnyi adat állt rendelkezésre hogy meg tudják állapítani?"

Olvasd el az 500 oldalas doksit, benne van. Egyébként igen, sok esetben több 10 évnyi adat áll rendelkezésükre.

Továbbá, nem elsősorban azt nézzük, hogy meghal-e valaki a vitaminoktól, hanem hogy van-e bármilyen káros mellékhatása, akár olyan jelentéktelennek tűnő is, mint pl. egy hasmenés, vagy hajhullás, bármi, ami nem kívánatos.

Szilágyi András 2008.08.13. 12:43:53

Ha kérhetem, akkor ezt a testépítés--mit mondott Bunny--emberkedés--stb. vonalat fejezzétek be. Ez nem testépítő fórum, nem foglalkozunk Bunnyval sem, nem is ismerjük. Továbbá nem látjuk szívesen az alpári hangnemet.

Rigor 2008.08.13. 15:44:59

Érdekes ezt pl nem tiltották be, és itt még oda is írják mennyivel lépik túl az RDA%-ot!!! (vagy pont azért nem tiltják be?)


www.vitaminkiraly.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=shop.flypage&product_id=53&category_id=14&manufacturer_id=0&option=com_virtuemart&Itemid=32

mégegy 2008.08.13. 16:01:12

Rászántam az időt, és végigolvastam.
Mit ne mondjak, vicces. Mindenkinek van igaza és mégsincs. Akik szedik a vitamint, azokat látatlanba kikiáltjátok Lenkei-alkalmazottnak/rokonnak, vagy saját magának, akik meg nem szedik, azokat meg leidiótázzátok, mert nem úgy törődik magával, ha törődik, mint ahogy elképzelitek. Vádaskodtok, kiabáltok, egymást szidjátok. És ott van a harmadik tábor, a csendesek, akiknek hatott a vitamin, akárkié, vagy szeretne tájékozódni, hogy érdemes-e szedni, de tőletek aztán agressziónál és gyűlölködésnél egyebet nem kap.

Az én történetem kb. 96-ban kezdődött, és nem olyan betegségekkel, mint nátha, megfázás, hanem emésztés. És hiszitek, vagy sem, nagyon sok orvosnál megfordultam, rengeteg gyógyszert szedtem, egyik-másik egy ideig hatásos volt, aztán újra elölről minden. Kivétel ez alól a terhességem 8 hónapja. A tünetek: folyamatos hasmenés evés után (bármi után, ehettem sajtot rizzsel és banánnal, mindegy), hányás, és 171 cm-hez társult 42-47 kg. A vitamint tavaly novemberben kezdtem el enni (utálom, hogy ilyen sokat kell bevenni és ilyen nagyok, sajna, gyógyszerundorom van, semmilyen bogyót nem vagyok képes lenyelni a kapszulán és a filmtablettán kívül, azt is csak rengeteg édes folyadékkal), mikor is egy főorvos felírt nekem egy már egyszer szedett gyógyszert azzal, hogy talán jó lesz, mert fogalma sincs, mi a bajom. Ki se váltottam. A vitamintól meg egy hónap után 11 év óta először úgy indulhattam el itthonról, hogy nem kellett útközben vécét keresnem. Előtte a palettán fellelhető összes gyógyszertárban kapható vitamint végigettem (sorban), normális étkezés, semmi eredmény. Most 52 kg vagyok, és elbírom a gyerekemet, és tudok vele menni bárhová.
Ez nem könyvbe való sikertörténet, mert már ott tartottam, hogy bármit megeszek, csak ne itthon üldögéljek a vécé mellett, vagy éhesen kóvályogjak.
Pont ebben a hónapban fogyott el a bogyóm, és éppen nem lehetett kapni, hát, tünet újra. Kösz, ebből nem kérek.

És a kiabálóknak: ha nem tűnt volna fel, nem Lenkei csomagolja a kis kezeivel a vitaminokat, és ha őt kigolyózzák, jön egy másik, és árulja ugyanezeket. A gyártónak halál mindegy, ki terjeszti.
És a vallása? Ki nem szarja le? Az ugrálós/éneklős hites bácsi is ugyanúgy beszedi a fizetések x %-át, és ebből neki telik jó cuccokra, nem az égbe küldi a lét, és ezzel így van minden nem történelmi egyház, jehovisták, szombatisták, mindegyik. És az ember nem buta, hanem tartozni akar valahová, és ezért fizetni is hajlandó. Itt kell, ide jött, kész.
Nem ettől rossz a bogyó, mert... a tanokat nem gyúrják bele a kapszulákba.

Ha bárkinek van ötlete, vagy egyéb javaslata, hogy mire válthatnék, szívesen meghallgatom, mert a kuruzslásban nem hiszek (mai napig hitetlenkedek, hogy ettől jobb-e, de nincs más magyarázat).
Az egészséges életmód meg manapság többe kerül, mint egy dobot vitamin. Hol lehet beszerezni 5e-ért egy hónapban biozöldséget és gyümölcsöt? És ki tudja, az mennyire bio? Mert azt mondják? És miért is adjak biot a gyerekemnek? Hogy aztán a "normál" óvodai koszt után orvoshoz hurcoljam, mert nem tud emészteni?
Szóval kérek ötletet, ha van, olyant is, hogy külföldről hogy lehet és mit beszerezni?
Már ha az egymásrakiabáláson kívül érdekel valakit egy ember egészsége.

Rigor 2008.08.13. 16:28:31

mégegy: gasztroenterológusnál jártál már? Mert a leírtak alapján pl simán lehet valamilyen krónikus bélbetegséged
(mondjuk crohn) - ahol még lehet spontán időszakos javulás, (ilyenkor tud az ember mindenféle éppen akkor kipróbált gyógymódba "beleszeretni" - gondolván attól lett jobban). Vagy egyéb felszívódási zavar.

A fokozott ásváni anyag, és vitaminbevitelre ilyenkor tényleg ügyelni kell, tekintve hogy a nagyja nem fog felszívódni!

De ez nem ugyanaz mint hogy mit javasol az RDA egy egészséges embernek. Amit egy ilyen betegnek be kell szednie hogy ne jelentkezzen nála hiánybetegség, (pl: B vitaminból) abba egy egészséges akár bele is halhat.

az · http://www.vitamin.hu 2008.08.13. 17:26:39

mégegy: ajánlok egy oldalt ahol tápkiegeket lehet kapni, és persze rengeteg féle vitamint.(hasonló vitamintartalommal rendelkező vitaminokat is lehet kapni.Ajánlom a Multi-x -et, de össze lehet hasonlítani a tartalmát.mondom endgeteg féle van)Nagyon korrekt nem vernek át én innen rendelem a kiegészítőket, ha innen veszel ajánlom a banki átutalást, így a szállítási költseget magukra vállalják.Ha után fizetéssel vásárolsz a termék súlyáttól függnek az árak, 2000ft az alap szállítási díj.Persze ha 20000Ft felett vásárolsz akkor is ingyenes.Regisztrálni kell a shop.builder.hu-n, van vevőszolgálat ott is leírhatot a problémádat hátha tudnak vmi más terméket is ajánlani pl valami probiotikumot, persze nem orvosok.

Rigor: az RDA-t annyira nézd ha azt tartod be épp hogy egészséges leszel viszont nagy az esélye a betegségeknek pl elkapsz vmi megfázást ilyesmi.Amúgy vicc hogy pár c vitamin pezsgőtabiból fedezni tudom a felnőttek számára ajánlott napi c-vitamin adagomat.Röhej

Nessuno 2008.08.13. 17:29:47

Én is a gasztroenterológust javaslom. Mivel a sok hasmenéstől hiány tüneteid lehetnek, neked biztos jót tesz némi vitamin. Az egészséges életmód pedig...most ezzel nem akarok vitatkozni, de nem csak bio zöldségek léteznek..A Lenkei vitaminok egy része be van tiltva, ez tény. Nem kell neked elfogadnod, de ettől a tény tény marad.

Nessuno 2008.08.13. 17:29:47

Én is a gasztroenterológust javaslom. Mivel a sok hasmenéstől hiány tüneteid lehetnek, neked biztos jót tesz némi vitamin. Az egészséges életmód pedig...most ezzel nem akarok vitatkozni, de nem csak bio zöldségek léteznek..A Lenkei vitaminok egy része be van tiltva, ez tény. Nem kell neked elfogadnod, de ettől a tény tény marad.

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2008.08.13. 17:31:18

Időnként felvetem az újonnan idetévedőknek: mi csak azt nem értjük, hogy miért van az, hogy valakiktől megkívánjuk, hogy a szabványokat igen komolyan tartsák be, mások esetén (Lenkei) meg szörnyűlködünk, hogy miért akadályozzák szegényt abban, hogy a szabályok ellenében kereskedhessen?

Azok zöme, aki ilyen szereket szed, az igen rosszakat gondol a "gyógyszeriparról". Egyik fő indokuk az, hogy azok csalnak a gyógyzereik engedélyztetésekor, csalnak a teszteken stb.

Igen, van ilyen - talán nem is kevés! De akkor a megoldás az, hogy ne legyenek szabályok (lásd Lenkei), vagy hogy komolyan tartassuk be a szabályokat?

Vagy csinálja a szabályokat Lenkei?

mégegy 2008.08.13. 18:35:05

Rigor, Nessuno: gasztro megvolt, nem is egyszer, mindig ott kötöttem ki (néztek helicobaktert, volt 3x gyomortükrözés, 1x vastagbéltükrözés, étel és minden allergiavizsgálat, terhelések - liszt, cukor, keményítő, laktóz -, egy esetben nyugatót szedettek velem egy évig, hasnyálmirigyalulműködést találtak, kivették az epémet, stb.), szóval éveket töltöttem el vizsgálatokkal, kórházban fekvéssel. Megetettek velem ezerféle gyógyszert, talán jó lesz felkiáltással. És a legutóbbi eredményeim szerint fogalmuk sincs, mi a bajom. Az egyetlen tünetmentes időszak a terhességem alatt volt. Ja, és most. És mikor abbahagyom, vagy megpróbálkoztam kétnaponta, nagyon nem voltam jól. Tuti, hogy nem kicsit hiányom van vitaminokból, de hogy melyikből, azt nem tudták megmondani. Orvosi utasításra első volt a Supradine, aztán sorba a többi, végigettem mindegyiket, mert a megfázásra is nagyon hajlamos vagyok, de semmi sem volt elegendő.

Hraskó Gábor: Tudom, hogy be van tiltva a Lenkei (van az új dobozosból is, az összetevők másabbak, ami az első oszlopban fent piros - B6 -, azt lecsökkentették, és ráírták a dobozra, hogy egy zacsi 3 napi adag), azzal én sem értek egyet, hogy ha valakit köt a törvény, szarjon rá magasról, csak azt tudom utálni, hogy a törvény nem mindenkire vonatkozik, és ebben a Lenkei nagyon kicsit árt az embereknek, nála vannak sokkal nagyobb szarkupacok, akik kibújnak alóla. Ez persze nem mentesíti a betartás alól, de amíg a törvényhozók se foglalkoznak azzal, hogy betartassák a saját maguk által hozott törvényeket, addig mindig és mindenki a kibúvókat fogja keresni, nem a betartást.

az: köszi a linket, megnézem. És konzultálok egy belgyógyásszal is. A háziorvosommal megbeszéltem a Lenkei bogyót, mielőtt szedtem volna.

Nessuno: egészséges táplálkozás: tudom, hogy nem csak bio. És sajna én a lustaháziasszonyok népes táborát gyarapítom. Nem nagyon tudok főzni, a főzelékeket meg kifejezetten utálom. Azért a gyerekemnek főzök olyant is, de én nem eszem meg.
És én a Spectrumon láttam, hogy mai zöldség-gyümölcs vitamintartalma sehol nincs a 30 év előtt mértekkel, így sokszor nem tudok annyit megenni, mint amennyi elég lenne.
Régebben 42kg-ról feltáplálásként a Nutridrinket itatták velem.

kaky 2008.08.13. 19:52:26

mégegy:

Nekem van ötletem, szívesen megosztom veled ha érdekel csak nem ide írnám. kakykaky(kukac)freemail(pont).hu ha érdekel a dolog írj. Meg tudnék mondani esetleg bizonyos vizsgálatot amivel mélyebben beleláthatnál a problémádba, természetesen orvos végzi. Remélem tudok neked segíteni! ;)

kaky 2008.08.13. 19:57:00

Hraskó Gábor:

Figyelj ne állítsd már be szentként a gyógyszeripart. Van egy labor, vagy egy cég aki csinált xy gyógyszert amitől meghaltak emberek, és szerintem ezek utána ugyanúgy csinálhatták a dolgaikat. Hagyjuk már ezt tényleg, ez már annyira szánalmas. Én nem Lenkei termékét fogyasztom, de hasonlót még mielőtt gyanusítgatás érne. Fel nem fogom komolyan, hogy emiatt csesztetnek valakit főleg ilyen szinten - már hivatalos szervekre gondolok - és olyan mű kajákat etetnek az emberekkel hogy agyrém. Azt úgy mindenki leszarja meg megeszik, de egy olyan anyagról ami a tested működéséhez szükséges és nem hal bele senki meg megy a hepajkodás.

Rigor 2008.08.13. 21:56:28

A nutridrinknél olcsóbb és főleg finomabb mrp-t, vagy tömegnövelőt lehet kapni a tápkieg boltokban. Esetedben tényleg indokolt lehet a megnövelt mennyiségű vitamin ÉS ásványi anyag bevitel. (pl vastagbeles problémák esetén a kálcium, magnézium, kálum extra pótlást igényel, -vagy ha az a rész hiányos ahol a b vitamin szívódik fel akkor injekcióban szokták pótolni).

Rigor 2008.08.13. 22:00:53

kaky: azokhoz képest akik SEMMILYEN hatás stb vizsgálatot SOHA nem végeztek, és ha betiltják a cuccukat akkor gyorsan másik néven nyomják tovább,- azokhoz képest még az előírásokat betartó, ámde legaljább pénzhajhász antihumán gyógyszergyártó is szent.

mégegy 2008.08.13. 22:04:58

Injekciót neeeeeeeeeeeeeeeeeem.
Anno a nutridrinket 90%-ra írták fel, úgy olcsó volt, teljes ára akkor volt 400ft.
Az igazság az, hogy nekem doki írta fel, kórházban kezeltek, egészen eddig elhittem, hogy tudják, mit csinálnak. De 10 év után sem sikerült kideríteniük, mi bajom van. Nem a boncasztalon szeretném megtudni.
Szóval nem tájékozódtam, gondoltam, tudják, mit csinálnak, ők meg nem ajánlottak egyebet. Sőt, most sem, hogy a prof nem tudott mit kezdeni velem, inkább felírt egy hatástalan gyógyszert, minthogy egyéb után nézzen.
De gondolom, nekem a tápkieg nem elég, valszeg igencsak vitaminhiányos a szervezetem. És mihelyt szüneteltetem, kezdődik elölről minden.

mégegy 2008.08.13. 22:06:42

Lemaradt: mi az az mrp?

atm 2008.08.13. 22:10:50

mégegy: nutraplanet.com illetve swansonvitamins.com, mindkettőnél vannak szép számmal lenkeiéhez hasonló vitaminok, csak fele/harmadáron még a borsos postaköltséggel együtt is, swanson olcsóbb, de nem giftként küldi a csomagot, így be kell menj levámoltatni az orczy térre.

mégegy 2008.08.13. 22:23:30

Kösz, atm. Engem az sem érdekel, ha menni kell érte. Gyesből borsos a vitamin, de úgy voltam vele, megéri, ha jól vagyok tőle.
Hát igen, az egészség üzlet. És még azt sem tudom, egészségesebb lettem-e tőle, vagy most jól vagyok.
Rigor, akartam írni: nem chron. És eddig sosem volt időszakos javulás a terhességemen kívül, de akkor elevitet ettem.
Kaky: írok.

kaky 2008.08.14. 00:30:38

mégegy:

Rendben, remélem tudok neked segíteni! Nem szeretem azt ha mások szenvednek valami miatt sokáig, főleg ha nagy az esélye annak, hogy ez nem önhibájukból van! Akkor várom! ;)

Rigor:

Sorry én nem tudom őket szentnek tartani, engem sokkol az az iszonyat tömeg ember aki mellékhatások következtében meghal. Meg az is, hogy már lassan mindenre szedjél gyógyszert. Persze neked más a véleményed megértem, ez van.

fosy 2008.08.14. 02:39:24

kaky, a biologia doktora:

beka.blog.hu/2008/07/05/a_kemiatanar_bosszuja

"Tovább furcsa számomra, hogy olyan állatok aminek nincs tüdeje még is él, jó lehet baromságot beszélek de pl. egy hangya mivel lélegez? Vagy egy tücsök? :D Remélem ezek a kérdések nem haladják meg tudásodat! :D"

Rigor 2008.08.14. 09:52:13

Kaky: ne csúsztassunk, én sem írtam hogy szentnek tartom őket. Csak hogy kikhez képest. Tudod, pont úgy értettem mintha azt mondanám: a nyugati téri bicskával fenyegető rabló egy szent hitlerhez/sztálinhoz képest. Lényeges különbség.

Amúgy meg kár démonizálni őket, sajnos nincs jobb.

kaky 2008.08.14. 13:20:39

fosy:

Hát igen sokan lopkodják ezt a nicket mostanában, mert annyira egyedi és frappáns! Ahogy látom te is az alap ötletből építetted fel a fosy nicket, kicsit mondjuk átszerkesztve! :D

Rigor 2008.08.14. 20:49:01

kaky: és egyik sem diplomás illemtanár:)

B- 2008.08.15. 12:37:12

mégegy: nem lehet, hogy valamilyen allergiád van? Arra jellemző lehet, hogy terhesség esetén csökkennek (vagy inkább változnak) a tünetek.

Egyébként ha neked bejött a vitamin, nyugodtan szedjed, főleg, hogy gondolom, az orvosi kontroll is megvan az állapotod miatt. Viszont pont olyan szélsőséges eset vagy, ahol felmerül, hogy egy egészséges nem biztos, hogy ugyanígy reagálna. Pl én használtam szteroidot (orvos írta fel) átmenetileg, és eszméletlen hatásos, nem lett semmi bajom tőle, sőt, olyan durván helyrerakott, hogy el se hittem, hogy valami ilyen gyorsan meggyógyíthat. De ettől még nem gondolom, hogy széles körben táplálékkiegészítőként kellene terjeszteni :-)

Egyébként az általad említett vitamint szedem most, és nekem javított a közérzetemen és a teherbírásomon. Igaz, én azért az egészségi állapotomat tekintve átlagember vagyok.

B- 2008.08.15. 12:45:15

A szcientológiára jellemző az a gondolkodásmód, hogy ha valami kis mértékben jó, akkor nagy mértékben nagyon jó.

Az auditálás, amit alkalmaznak, nagy vonalakban egy pszichoanalitikus üléshez hasonlít. A legtöbb esetben természetesen katarktikus élménnyel jár, felszabadító dolog kibeszélni magadból a feszültségeket, régóta húzódó konfliktusokat stb. Idáig ez rendben is lenne. Csak hát mivel azt látták, hogy az ülésektől az emberek jobb kedélyűek, kiegyensúlyozttabbak lettek, és így jobb döntéseket hoznak stb, azt gondolták, hogy ha az életed összes keservét kiauditálják (klír állapot), akkor természetfölötti képességeid lesznek. És ha még az előző életed gondjait is kianalizálják, akkor nem csak a frusztrációktól meg a rossz szokásaidtól szabadulsz, mint egy földi terápián, hanem a testi korlátaidtól is, simán átmégy a falon stb - hiszen ezek a képességek is benned vannak, csak a múlt nyomora ugyanúgy gátolja a használatukat, mint amikor egy régi sérelem emlékére elönti az agyad a vörös köd, és a 120-as IQ-dból maximum 20-at tudsz felhasználni.

A vitaminokkal is ugyanígy vannak: mivel egy normál adag multivitamintól kevésbé vagy fáradékony, könyebben átvészeled a betegségeket és jobb a kedélyed is, azt gondolják, hogy a megaadagtól örökké egészséges leszel, meggyógyul a rákod, esetleg átmész a falon :-)

Egyszerűen nincs fölső határ. Ők mindenben így gondolkoznak, minden hatását megszorozzák automatikusan azzal a számmal, amivel a dózist növelték. Nem ismernek Gaus-görbét.

az · http://www.vitamin.hu 2008.08.15. 14:01:24

B-:a szteroid sose lesz táplálékkiegészítő, nem is az, gyógyszer, dopping, ha nem az orvos írja fel akkor csak a feketepiacon tudod beszerezni, ahol ugye hamísítják.(pl: csak magyaro-n több napozim van mint amennyit a világon gyártottak.)

A táplálékkiegészítőt boltba lehet kapni, nem írta fel az orvos és a bolt nem feketpiac.Ne keverjük a szezont a fazonnal:)

B- 2008.08.16. 07:55:50

az: szerintem nem keverem a szezont a fazonnal, hiszen pont arról szól a cikk, hogy az a dózis, amit Lenkei kínál, táplálékkiegészítő-e még, vagy más ovosi kontrollt igényel-e.

És szerintem mégegy esete nem azt támasztja alá, hogy bárki által szedhető, biztonságos anyag, hanem pont azt, hogy extrém esetekben, megváltozott, szélsőséges vitaminigény esetén jó hatású.

Lehet, hogy paranoia a részemről, de mégegy fogalmazásában 2 dolog tűnt fel. Egyrészt, hogy a vitaminokat nem szedi vagy beveszi, hanem "eszi". Ez a fgalmazás nagyon elterjedt a szcik körében, pont mint az, hogy "világ" , "a Föld" vagy az "emberiség" helyett azt mondják, hogy a bolygó....

"Nem ettől rossz a bogyó, mert... a tanokat nem gyúrják bele a kapszulákba."

az · http://www.vitamin.hu 2008.08.16. 12:23:54

B: talán azért eszi, mert a tápanyagokat enni szoktuk nem szedni.A gyógyszert szoktad szedni és a vitamin közel sem gyógyszer hanem TÁPANYAG AMI NÉLKÜL MEGHALSZ.Bár ha te a kaját szedni szoktad akkor jol beszéélsz(lássuk be ez nem így van)

B- 2008.08.16. 14:24:47

az: figyú, a vitamint ÉN eszem (éppen egy fürt szőlőt nyomok). Aki tabletta formájában veszi magához, az szedi, vagy beveszi.

Egyébként szerintem sokkal jobb a vitaminokat enni, mint szedni, de ezt a témát már kiveséztük :-)

B- 2008.08.16. 14:32:21

Egyébként többek közt ez a hozzáállás zavar a megavitaminokban, hogy ahelyett, hogy ennék a vitaminokat, bogyó formájában szedik őket. Pl szegény mégegy, borzalmasan lefogyott a betegsége hatására - de ez sem tudta rávenni, hogy normális kajákat főzzön magának, mondván, hogy ő "lusta háziasszony", a főzeléket utálja stb. Sebaj, beveszek egy tablettát, az mindent megold! Ezt látom a környezetemben is, panaszkodnak a mesterséges adalékanyagokra meg a gyümölcsök állítólagosan csökkent vitamintartalmára - és simán bepakolják a bevásárlókosarukba a virslit, előre kevert levesporokat és sorolhatnám. És nem főznek, mert "lusták" meg "nem tudnak főzni".

Nem értem, miért jobb ez a hozzáállás a mozgás helyett fogysztóport szedők, levegőre kimenés helyett fejfájás elleni tablettát kapkodók viselkedésénél?

Amíg elhiszitek, hogy egyetlen tabletta megoldja az életmódotokból adódó problémákat, addig ugyanolyan tablettafüggők vagytok, mint akik Valeriánán élnek. Minden tablettaszedésnek átmenetinek kell lennie (kivéve persze a krónikus betegségeket). Helyreállítani, ami elromlott, és utána életmódváltással fenntartani a helyes állapotot. Ha valaki hónapokon kresztül megadózisú vitaminokra szorul, akkor ott valami nagyon el van cseszve az életmódjában (kivéve persze az intenzív fizikai munkát, sportot stb végzők és betegek esetét ).

az · http://www.vitamin.hu 2008.08.16. 15:50:27

Én eszek gyümölcsöt, zöldséget bár nem a vitamintartalma miatt.Egész életembe folyamatosan sportoltam, verseny szinten mind a mai napig.A táplálokzással nagyon tisztába vagyok, most tértem át a testépítésre aminek ez az alapja szóval jól kitanultam:)

Amúgy meg egy érdekes írás egy igen tapasztalt embertől:"Oké, a reklámtörvény szerint az igaz, hogy annak, aki "változatosan étkezik nincsen szükséges vitaminpótlásra". Én azért felteszem a kérdést: mindenki mindig változatosan étkezik? Mi van akkor, ha én szubmaximális munkahelyi, edzőtermi, családi, szexuális, iskolai stb. teljesítményt akarok elérni, nem akarok akkor szubmaximális kiegészítésről is gondoskodni a szervezetem számára? A vitamin igény, szükséglet és bevitel egy, a holland antillákon éldegélő benszülött számára, akit semmilyen stressz nem ér, valószínűleg a vegyes táplálkozással biztosítható. De, ha nekem a budapesti (vagy akár csak szegedi) dugóban kell hajnalban kelve reggel időre beérnem a munkahelyemre, ha évente csak (jó esetben) két hét szabit kapok, ha 8-10 vagy több órát ülök mesterséges fényben kényelmetlen iskolapadban... Stb. stb. stb. Akkor is fedezi a menzán kapott, vagy a gasztrojálból kirendelt, esetleg a konzervekből, tartósítószerekkel összeütött "vegyes táplálkozás" azokat az extra igényeket, hogy ezen, nem éppen természetes körülmények között, mint "homo cvilisaticus", én igyekszem szub-maximálisan megfelelni? Nem adnék a kérdésre választ, mindenki döntse el maga. És, még nem is beszéltem a zajról, a dohányfüstről, a hétvégi alkoholizálásról, a számítógép előtti rossz testtartásról, és száms más, érdekes és megterhelő tényezőről. Mindenki döntse el maga azt, hogy miből és mennyit vigyen be. Ne hallgassatok CSAK egy szakértőre, rám se! Járjátok körbe a témát, és próbáljátok meg felelősen, saját magatok eldönteni, hogy mire van, mire lehet szükségetek."

valaki 2008.08.17. 18:41:28

Érdekes. Itt mindenki milyen okos.
Az alap probléma, hogy mindenki eszi a sok dzsuvát. Na, ez az egészségtelenség alapja, illetve a mozgáshiány. Persze ezen kívül még rengeteg dolog van pl. levegőszennyezés..stb.) A lényeg viszont, hogy egy tablettától valóban nem fog senki sem meggyógyulni, viszont "normál", tehát nem rda bevitel nagyban hozzásegítheti az embert ahhoz, hogy egészségesebb legyen még akkor is, hogy szart eszik. Persze a kép akkor lenne teljes, ha jól kajálna, és szedné a vitominokat. Rda-ra visszatérve: mondják már meg a kedves "vitaminellenes" barátaink, hogy miért van pl. a gyógyszertárban olyan tabletta, amiben van kb. 500 mg C vitamin? Ez is magas nem? Akkor?

Joco74 2008.08.17. 21:45:13

"Érdekes. Itt mindenki milyen okos. "

Most, hogy beleszóltál, Te is ide tartozol.... :)))))

"miért van pl. a gyógyszertárban olyan tabletta, amiben van kb. 500 mg C vitamin? Ez is magas nem? Akkor? "

- Akkor? Akkor mi? Morfin alapú fájdalomcsillapító is van a gyógyszertárban...és?

- sőőőt... homeopátiás bogyó is van.

Nem a gyógyszertárak raktár és árukészletéről szól a vita.

86c 2008.08.18. 09:11:33

nos mivel én nem vagyok okos én kérdezni fogok. magyarázza már el nekem valaki, hogy az RDA mennyisége miért nem függ a testsúlytól?

mégegy 2008.08.18. 13:35:22

B: nincs semmiféle allergiám, kivizsgáltattam magam tetőtől talpig (ennyi gyomortükrözést, ultrahangot, szúrást, röntgent, CT-t, kül. szarok ivászatát nem kívánom senkinek), szóval nem vagyok allergiás még egy szem porra sem.
És igen, kicsit sem apró paranoia részedről. Azért írtam, hogy eszem, mert evés közben kell bevenni, és ezt be is tartom. Nem kell félreérteni, ha valaki szlenget használ, vagy kiforgatni a szavak értelmét, hogy ráhúzható legyen egy utált dologra. Nem rágom össze (van olyan ismerősom, aki az aspirint is megrágja, ő eszi a gyógyszert?), szóval beszedem. És igyekszem minél hamarabb túllenni rajta, mert a hátam közepére sem kívánom a lóbogyókat. Amúgy a köznyelvben akkor szokták néha "enni" a gyógyszereket, vitaminokat, egyebeket, mikor tartósan szedik, vagy sokat szednek belőle.
És a másik, hogy nem azon múlik a hatékonyság, hogy ki gyártja. Ez a felsőfokú paranoia. A skinhead is kitörli a seggét a vécépapírral, amit a cigány rab készít a börtönben. Nem kell ebből nagy hűhót csinálni. Pont az ilyen hozzállás miatt van minden úgy felfújva. Ha nem törődne vele senki, nem lenne publicitásuk, nem is terjedne ennyire a szar.
Amúgy meg kikérem magamnak a gyanúsítást, születésemtől fogva egy történelmi egyház papi családjába tartozom. Szóval a szavakból ne ítélj előre.
Ha zavar a hozzáállás, miért szeded te is? Mert neked jó.
Kis javítás: nem a betegségem hatására fogytam le, hanem sovány voltam mindig, de mióta beteg lettem, azóta a kaja átutazott rajtam. A 11 évből 7-et anyukámékkal laktam vidéken, ő főzött rám, elég változatosan, de ott sem híztam. A lusta háziasszony nem az, aki ül és várja a csodát, hanem aki nem tud nyolcfogásos vacsorát tálalni napról napra. Főzök, ahogy tudásomtól telik. És mozgok is (mivel a hasmenésem miatt nem igazán tudtam hosszabb távot szabadban lenni, szobabicikli, remélem, ebbe nem kötsz bele). És eszem gyümölcsöt, meg zöldséget is (nemcsak főzeléknek lehet megcsinálni, és párolva eszem inkább, vagy nyersen), de ha spec a bogyó (ill. 7 bogyó) válik be hosszú évek óta, nem kell azzal vádolni, hogy lustaságból inkább a bogyót tartom megváltásnak. Mikor jól voltam, az erőnlétemet konditeremben szereztem, nem bogyókkal.
És megnézném, te mit raksz bele a kosaradba. A zacskós leveseknek fele nem tartalmaz tartósítószert, ha virslit akarsz enni, melyiket veszed meg? Egyiket sem, mert káros? A felvágottak semmilyen formában nem ellenőrizhetők, még a norbis/nagyneves sem. Minél kevesebb benne a káros Ebetű, annál jobb. Én spec a húst vidéken veszem ismerőstől, ahol aznap vágnak állatot. A zöldség nagy részét az otthoni kertből hozom, a palántákat is ott nevelte anyukám.
És majd ha multimilliomos leszek, akkor majd megengedhetem magamnak a méregdrága nemidényzöldséget/gyümölcsöt is, meg azt is, hogy onnan szerezzem be, ahonnan a "nagyok". A biot meg fel ne hozza nekem mégegyszer valaki. Majd, ha bizonyított, hogy bio, akkor. Mert ugyan a mai országunkban hol ban olyan hely, ahol tuti biot nevel?
Szóval kicsit át lehet gondolni a dolgokat, mielőtt valakit ismeretlenül megvádolsz dolgokkal.
Megnézném, hogy te pl. hogy oldanád meg a napi feladataidat egy kisbaba mellett, miközben jól sem vagy, de még dolgoznod is kell. És mindezt old meg ged/gyesből.

mégegy 2008.08.18. 13:38:28

Javítás: "de ha spec a bogyó (ill. 7 bogyó) válik be hosszú évek óta"
szóval hosszú évek óta először

86c 2008.08.19. 07:37:55

szóval a link ellenére még mindig nem értem, hogy hogyan lehet az hogy egy 120 és egy 60 kilós embernek is ugyanakkora adagokat írnak elő?
a linkből csak azt tudtam meg hogy nyílván a vitaminszükséglet nagysága sokmindentől függ csakhát azt még nem vizsgáltuk meg nincsenek eredmények. tehát akkor egy dohányosnak ugyanúgy 60 mg C vitaminra van szüksége ahogy egy sportolónak. hát laikusként is ez nevetséges.

86c 2008.08.19. 08:16:59

esetleg, véletlenül nem erről szól ez az egész - Codex Alimentarius?

www.treason.tv/2007/11/08/vitamins-minerals-illegal-in-2009/

www.naturalnews.com/008269.html

vitamin, gyógynövények receptre, a nagy gyógyszergyártóktól sokszoros áron zseniális... ha a 300 forint népírtás volt akkor ez mi?

én például szeretném magaménak tudni azt a jogot, hogy vitamintúladagolásban haljak meg.

atm 2008.08.20. 23:00:03

86c úgysem fogják megérteni, a codex alimentariusnak sem fognak utánanézni, egy pár dolgot belinkeltem de senki nem nézte meg, ilyen az emberi alaptermészet, a többségnél jellemző, hogy felvesz egy irányvonalat(RDA jó, ortomolekuláris medicina a gonosztól származó), megbotránkozik azon, hogy Magyarországon szcientológus írt könyvet róla, nem tud a szcientológiától elvonatkoztatni, hiszen ha valami rossz, akkor annak minden részlete rossz, és felveszi a csakazértis az én véleményem a helyes tulajdonságot, még véletlenül sem olvasna utána, vagy ha utánaolvas is, kb. a hazipatika.com-nál nem jut messzebb.

atm 2008.08.20. 23:09:07

Mindenesetre örülhetnek az RDA pártiak, a vitamingyártás egy évtizeden belül a gyógyszergyártók monopóliuma lesz. De ha csak ennyiről szólna az egész, sajnos az élet minden területén átfogó változások következnek.

ment_a_lista 2008.08.21. 08:25:25

86c, nagyon "komoly" oldalakat linkeltél be. Az elsőben leírt "Big Pharma" gyalázatos próbálkozásai, többek között a vitaminok ellen, eltörpülnek a többi összeesküvés-elmélet mellett. Többek között az elhallgatott UFO akták, a vízzel hajtott autó felfedezőjének megölése, az iskolai tanításban az elektromosságtan felének elhallgatása (pld. ingyenes, szabad elektromos energia generálását), ez fűszerezve némi náci bűnök megkérdőjelezésével stb. A második linkben leírt cikkbe beágyazva jelenik meg a scientology.org: The Truth videója. A cikk szerzőjének oldalán érdekes egészségügyi tanácsokat olvashatunk. OK sok hasznos tipp is van (pld. ne egyél junk food-ot, egyél gyümölcsöket, használj oliva olajat) de ilyen is van ne menj nyugati típusú orvoshoz, hanem menj inkább természetgyógyászhoz, a (gondolom megadózisú) vitaminok nemcsak megelőznek minden bajt, de gyógyítanak is (depresszió, skizofrénia, Alzheimer, diabetes stb).
A Codex Alimentarius szerinted emberiség-ellenes? Szerintem legalább olyan hasznos, mint a GLP/GMP.

86c 2008.08.21. 09:04:13

ugye most attól azért el tudunk vonatkoztatni, hogy milyen minőségű egy oldal -halandzsa jetihívők összehordot baromságai vagy más hülyeség- mert engem egyáltalán nem érdekel? vagy nem? a codex alimentarius létezik vagy nem? országok bevezetik a benne foglaltakat? Ugye most nem az élelmiszerbiztonságról szól a diskurzus? ezek az oldalak nem az én írásaimat tartalmazzák. egy dolgot kell tenni rákeresni a codexre. De előtte még mindig megmagyarázhatná valaki miért nem differenciált a szükséges vitaminmennyiség. én készséggel elhiszem az RDA mennyiségeket ha végre elmagyarázná hogy miért kellene ugyanakkora mennyiséget bevinnie különböző testsúlyú, életkorú, életvitelű és egészségű embereknek. erre az egyetlen kérdésre válaszoljon nekem valaki. addig pedig tovább mérgezem magam rengeteg vitaminnal.

ment_a_lista 2008.08.21. 10:30:03

86c, ezt találtam a codex ali_ment_a_rius vitaminokra vonatkozó kiegészítőjében:

"3.2.2 Maximum amounts of vitamins and minerals in vitamin and mineral food supplements
per daily portion of consumption as recommended by the manufacturer shall be set, taking the
following criteria into account:
(a) upper safe levels of vitamins and minerals established by scientific risk assessment based
on generally accepted scientific data, taking into consideration, as appropriate, the varying
degrees of sensitivity of different consumer groups;
(b) the daily intake of vitamins and minerals from other dietary sources.
When the maximum levels are set, due account may be taken of the reference intake values of
vitamins and minerals for the population. This provision should not lead to setting of maximum levels
that are solely based on recommended nutrient intakes (e. g. Population Reference Intake or
Recommended Daily Allowance values)." Mi ezzel a baj szerinted?

mt 2008.08.21. 12:20:22

ment_a_lista, ha Ron Paul, korabbi elnokjelolt allitja, hogy baj van, akkor sem hiszed el? www.house.gov/paul/tst/tst2005/tst042505.htm

Az altalad beidezett szoveg szep es jo, de kb. annyi hitele van, mint egy kormanyprogramnak..

Itt nem is arrol van szo, hogy elolvasok egy ket dolgot es az abban leirtakat szentirasnak veszem, mert az elet minden teruleterol arad a sok hazugsag, feligazsagok. Egy globalis osszkepet kene latni, hogy hova rohan a vilag. Szelektalni kell, te igy szelektaltal, te igy latod a helyzetet, mi mashogy latjuk.

atm 2008.08.21. 12:22:11

na mar a nickemet se tudom rendesen leirni, hogy lehetek igy hiteles. :)

ment_a_lista 2008.08.21. 13:16:15

atm, de akkor elhiszem, baj van.

Mi alapján szelektálsz igazat olvasol vagy sem, hiszen írod, nem veszed szentírásnak az olvasottakat. (a vitaminokkal, biztonságos szintjükkel kapcsolatban is így gondolod?) A "globális összképet" tekinted alapul?

atm 2008.08.21. 13:40:11

ment_a_lista: Igen a vitaminokkal kapcsolatban is igy gondolom. Ahogy 86c is irta, nem tekintem mertekadonak a "tudomany" mai allaspontjat, miszerint RDA-t mindenkinek, de azt sem tudom mennyit lehet nekem akar taplalekkiegeszitokkel, taplalekkal bevinni, hogy biztonsagos maradjon. Megeshet, hogy mar tobb eve mergezem magam es folyamatosan csokken a hatralevo eleteveimnek szama. :)

mxplanet 2008.08.24. 18:48:00

a barátnőm anno, mikor állást keresett, bement a lenkeihez is.
Azt mondták neki, hogy olvassa el a szci-s könyvét, és ha egyetért vele, akkor tárgyalhatnak tovább..

az · http://www.vitamin.hu 2008.08.25. 14:01:27

És ez hogy kapcsolódik a témához?

PharmD 2008.08.25. 23:01:45

A vitaminok a szervezetben katalizátorként (néha hormonként) működnek (ld. biokémia), tehát az abszolút mennyiségük nem annyira lényeges (tehát nem tápanyagok), gyógyszertan vizsgán szokott előfordulni kérdésként: mely hatóanyagoknak nincs valódi dózis/hatás-görbéjük?

nyari mikulas (törölt) 2008.08.25. 23:17:20

PharmD
Kivancsiva tettel: mely hatóanyagoknak nincs valódi dózis/hatás-görbéjük?

PharmD 2008.08.26. 21:16:50

Hát éppen a vitaminoknak...

nyari mikulas (törölt) 2008.08.26. 23:33:14

Van hatasuk?

Milyen hatasukat lehet merni es az miert fuggetlen a koncentraciotol, dozistol?

Szoval az kerdes, hogy azert nincs dozis/hatas gorbejuk, mert
A. - nincs hatas?
B. -van hatas, de az nem fugg a mennyisegtol?

vitaminbébi 2008.08.28. 10:54:58

Bocs, de nem olvasom el ezt a rengeteg kommentet.

Orvosok egymástól függetlenül a Lenkei-féle vitamint ajánlják, ha valakinek súlyos vitaminhiánya van, és egyik sem szcientológus!

Talán külön kellene választani a két dolgot, megveheted a vitamint, és nem kell szcientológusnak lenni ehhez, én pl. nagyon nem szeretem őket, de az tény, hogy ma már a termőföldek kimerülése, és a kemikáliák miatt, irtózatos mennyiségű zöldséget-gyümölcsöt kellene megenni, hogy elég vitamin kerüljön a szervezetünkbe, és ha valakinek felszívódási zavarai vannak pl. gyomorfekély, gyomor-bélhurut, bélgyulladás, az nem is képes rá.

Azt is látni kell, hogy iszonyú harc folyik az étrendkiegészítőknél a piacért, és nekem úgy tűnik, hogy ami tényleg használ, azt akarják kiszorítani, vannak sokkal drágább szar készítmények, ami tulképpen se nem oszt, se nem szoroz, azaz semmilyen hatása sincs, de úgy tűnik egyelőre az azokat forgalmazó cégek állnak nyerésre.

Ezeket a készítményeket nem állandóan kell szedni, csak egy-egy kúrát kell velük csinálni, így nem hiszem, hogy kárt lehetne velük okozni, mellékhatása pedig mindennek van, nálam a Lenkei vitamin ilyen hatása az volt, hogy elkezdett nőni a hajam, árban is nagyon jó, hiszen pl. csak a koenzim Q10 egy havi adagja kerülne ennyibe, ha külön-külön akarnám beszerezni.

ezobiooko · http://ezobiooko.blog.hu 2008.08.28. 11:50:34

"Bocs, de nem olvasom el ezt a rengeteg kommentet.
"

Pedig érdemi hozzászóláshoz elengedhetetlen.

"Orvosok egymástól függetlenül a Lenkei-féle vitamint ajánlják, ha valakinek súlyos vitaminhiánya van..."

Általánosítás. Az én orvosom speciel nem ajánlja!

"Azt is látni kell, hogy iszonyú harc folyik az étrendkiegészítőknél a piacért..."

Ez így van, azért kell jobban odafigyelni, hogy miket dobnak piacra!

"...hogy ami tényleg használ, azt akarják kiszorítani.."

Ha a Lenkei vitaminokra gondolsz, akkor azt senki nem akarta kiszorítani. Egyszerűen gyógyszernek minősül, és így nem forgalmazható t.kiegészítőként

Dobrotka Béla 2008.08.29. 21:13:19

Tablettagyártók betámadják az össze vitaminnal foglalkozó cégeket. A vitaminok "hátránya", hogy nincs mellékhatása, miközben a tablettagyártók által forgalomba bocsájtott ""gyógyszernek"" nevező szereknek több, akár halálos mellékhatásai vannak. Természetes, hogy a tablettagyártó lobbi érdeke erősebb, mert a harácsolást magas szinten kezdték el óriássá növekedve, befolyással bírnak a nagypolitikában és azt tehetnek jogilag, amit nem szégyellnek. Mint látjuk semmit sem szégyellnek,mert nyíltan irtják az emberiséget. Törvényeket hozatnak és kajánul vigyorognak a horgas orruk alatt. A fegyveripar is a kezükben van és összeesküdtek minden olyan ellen, ami nem az ő zsebüket tömi degeszre.

gyuri 2008.08.30. 01:11:48

Dobrotka Ur:

Ez most akkor hogy van?

index.hu/gazdasag/magyar/gvh080828/

killercsiga 2008.09.05. 13:17:44

"Orvosok egymástól függetlenül a Lenkei-féle vitamint ajánlják, ha valakinek súlyos vitaminhiánya van..."

Vagyis gyógyszernek minősíthető, és nem szokványos étrendkiegészítőnek. Ez volt a vita lényege.
Lehet, hogy sokaknak segít, de másokat meg is betegíthet, és ez a baj.

andzsin 2008.09.06. 10:12:35

jó akkor szögezzünk le néhány dógot:
Lenkei dr. nem egy szimpatikus ember, én alapban nem kedvelem a nagyhangú, a saját igazát mindenáron erőltetni kívánó embereket, ráadásul még szcientológus is...hááátttt....

DE

nagyon érdekes, hogy a Lenkei dr. eltiprásának szándéka minden valószínűséggel egybeesik a lobbyérdekekkel. Ui. ezen az alapon 1000 más hasonló terméket be lehetne tiltani. Tehát kilóg a lóláb.

elnézve az Estés videót elég érdekes volt, hogy az EU nem mindenhol tud UL szintet (mint az a szkeptikus blogbejegyzésből kiderül ráadásul az UL szintek 95%ának megfelelnek a Lenkei vitaminok), ami alapján megszületett a tiltás, mire a nagytudású ember előráncigálja az amerikai értékeket, hogy na azok szerint már gáz van. Szóval akkor most kit néznek hülyének? Az Usában más emberek élnek. És mi van a japcsikkal? Ott megint más értékek lesznek vagy mi a szösz?

Az a baj, hogy a mai orvostudomány egy dologra jó, a diagnosztizálásra. A betegségek gyógyításában pedig...nem is mondok jelzőt. Egy saját példa, de ezret tudok ilyet a környezetmből is, két éve szenvedek egy bizonyos urológiai problémától, az ország legkiválóbb szakembereinél jártam, sokan nemzetközi professzorok, nemzetközi ur. társ. tagjai..stb. és széttárják a kezüket. Erre most mit mondjak? És hiába írta itt valaki, hogy nem a gyógyszerekről, meg az orvosokról kell beszélni. Dehogynem. Mert az ember valamiért beteg lesz. És ma legfontosabb a megelőzés.

Itt jön a hogyan? Persze nem hiszem, hogy önmagában a vitaminszedés az megold minden problémát. Kell hozzá sport, aktív életmód, kevés stressz, tiszta levegő és normális minőségű élelmiszerek. Mert amit ma megzabálunk élelmiszer címén az hulladék.

Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a mai orvostudománym inden eredménye ellenére nem tud választ adni egy csomó kérdésre, persze ezt lenkei dr. sem tudja:: pl. melyik vitamin, ásv. anyag, nyomelem, hogyan és miként befolyásolja egymás felszívódását? Hány százaléka szívódik fel ezueknek ha szólóban eszem, ha párban eszem, ha 10, ha 20 vagy ha30 más összetevővel zabálom be. Ezt nincs ember, aki meg tudja mondani.

És még egy dolog: szerencsétlen kínaiak azt sem tudják mi az hogy vitamin. Ha az ember bemegy egy patikába fog látni kb. 10000 üvegcsét, ott a kigyóméregtől és bőrtől elkezdve a kutya f@száig minden van. És láss csodát az embereket meggyógyítják. Jé....Ha megvizsgálnánk azt, hogy a kínaiak által "gyógyszerként" adott növényekben, állati termékekben mennyi vitamin...stb. van, biztos vagyok benne, hogy ott is találnánk nem kevés overdose-t.

Summa summarum: Lenkeit ki akarják nyírni, ez nyilvánvaló. Az Alap csomag megfelel az uniós előírásoknak. 30 évig szedni overdózisban vitamint nem hiszem hogy egészséges lenne, egy-egy kúrától viszont semmi bajunk nem lesz, imho. Önmagában a vitaminkészítmények nem oldanak meg semmit, ha valaki önpuszttíó életmódot folytat, ugyanúgy rászegezik a koporsót, akár eszi a vitamint, akár nem, legfeljebb egy ideig kompenzálja a szervezetét.

És a legdurvább: igazából alapvonalaiban nem tdujuk megmondani, hogy akkor most tul.képpen mi a jó nekünk? Szakmai folyóiratok tucatjait lehetne idézni pro és kontra arról, hogy együnk húst, ne együnk húst, ne igyünk tejet, ne együnk margarint...stb. legyünk pránaevők vazz, mert a fény az legalább tiszta.

az · http://www.vitamin.hu 2008.09.09. 19:30:18

"Orvosok egymástól függetlenül a Lenkei-féle vitamint ajánlják, ha valakinek súlyos vitaminhiánya van..."

"Vagyis gyógyszernek minősíthető, és nem szokványos étrendkiegészítőnek"

Ezt nem tudom hogy szűrted le.A vitamin semmilyen dózisban nem minősül gyógyszernek még ha egy-két okos azt is mondja.Ennyi erővel a cigit is bevonhatnék az bizonyítottan káros az egészségre.Ja hogy ez rá van írva és a sok marha veszi? Akkor már nem baj mi?A vitaminra is rá van írva "az ajánlott napi mennyiséget ne lépje túl".
Ha ezek után valaki ugy dönt hogy túllépi és "mérgezi" magát(elég nagy hülyeség) akkor szíve joga.Döntse el mint a bagós.És mégegyszer soha nem lesz gyógyszer a vitamin de annak teljesen mindegy aki szerint mérgező.

anyatünde 2008.09.11. 12:55:46

"gyógyszer: bármely anyag vagy azok keveréke, amelyet emberi betegségek megelőzésére vagy kezelésére állítanak elő vagy azok az anyagok vagy keverékei, amelyek farmakológiai, immunológiai vagy metabolikus hatások kiváltása révén az ember valamely élettani funkciójának helyreállítása, javítása vagy módosítása, illetve az orvosi diagnózis felállítása érdekében alkalmazható."

(2005. évi XCV. törvény

az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról, 1. §.)

anyatünde 2008.09.12. 12:05:17

Off: Elnézést mindenkitől a sokszoros hsz-ért. Ennyire azért nem volt lényeges... :-P

mothman 2008.09.12. 22:00:54

Hát nem tudjátok elhinni, hogy mennyi időmbe telt elolvasni ezt a sok kommentet. Az elején csak röhögtem a szitkozódáson, de végre vannak értelmes dolgok is.
Én személy szerint a vitaminok oldalán állok, de azt tartom, hogy az alap vitamin eset pontosan elég egy átlagembernek sőt nemcsak elég, de szüksége van rá. Szerintem amint tehetem- mert most még nem- használni fogom, de természetesen sok mozgással és viszonylag normális kajával gondolok itt a cola elhagyására és stb. Ha valami problémát észlelnék vagy mellékhatást azon kívül, hogy kevésbé vagyok fáradékony akkor majd szólok, hogy ne szedjétek mert egész nap jól érzitek magatokat, aktívabbak vagytok mint valaha, de korpásodik a fejtek.
Valaki írta előttem, hogy szeretne első ember lenni, aki vitamin túladagolásban hal meg. Csatlakozom.

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.15. 23:52:12

Lenkei ellentmondásos figura, mert ugyan scientológus
(Xenu és Jack Parsons -NASA rocketscientist- üdvözletét küldi a pokolból, haha:
www.bariumblues.com/jpl.htm)

DE azt azért el kell ismerni, hogy csak a C vitamin hatásáról sincs egyértelmű vélemény, meg korrekt kísérletek, hogy NAGY DÓZISBAN (több1000mg) intravénásan beadva van-e olyan hatása, mint amiről NEMHIVATALOSAN orvosok is regélnek, hogy végső stádiumban levő betegeket is visszahoz. Nem kerülne sokba, de valahogy nem látom, hogy ilyen megoldásokat kipróbálnának.
Mi a helyzet a szintén hatalmas sz*rkavarás áldozatának tekinthető B17 vitaminnal? Ennek tisztázása sem lenne probléma, persze nem szájkaratéra gondolok. Ellenőrzött korrekt orvosi kísérletekre, önkéntesen jelentkező betegekkel, a nagy nyilvánosság előtt. KI ÉS MI AKADÁLYOZZA MEG, hogy tisztán lássunk???
www.webbeteg.hu/index.php?page=news_full&cim=A-B17-vitamin:-csodaszer-vagy-mereganyag?&type=11&menu=betegseg&news_id=1548

tamas 55 2008.09.16. 02:51:30

Lenkei nem intravenas C vitamin kutato, hanem tabletta-kereskedo.

Lenkei nem arusit B-17 nevu ciankepzo vegyuletet (vitamin vagy mereg, citosztatikum, ki-ki izlese es vilagnezete szerint dontse el - mindensetre sejteket ol, es egeszsegesejteknek nincs ra szukseguk, koszonik jol vannak nelkule).

Ellenőrzött korrekt orvosi kísérletekre, önkéntesen jelentkező betegekkel, a nagy nyilvánosság előtt. KI ÉS MI AKADÁLYOZZA MEG, hogy tisztán lássunk???

A kereskedok, akik most rogton arusitani akarjak, es felnek az ellenoroztt kiserlettol, mint ordog a tomjentol.

Nincs itt ellentmondas egy darab sem.
Kereskedo, nem kutato.

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.16. 13:12:02

tamas55 engem nem érdekel lenkei, sem a többi kereskedő, sem azok az orvosok akik az íróasztal mögül, kapásból elutasítanak mindent, CSAK az, hogy KIDERÜLJÖN, VAN-E BENNE VALAMI??? Ennek akadályozói a kereskedők is (nem mindegyik) és az orvosok is (nem mindegyik), de minden potenciális betegnek érdeke lenne. Valahogy mégsem a többség dönt. Amit a B17--ről mondasz, az meg biztos, hogy nem úgy van, mert van ahol nagyon sok sárgabarack-magot esznek, és nem azért eszik, hogy megdögöljenek, éppenhogy ritka a beteg ember náluk. (ellenőrzött kísérlet kellene itt is)
www.anticancerinfo.co.uk/b17-food.htm
Sok kérdés van, a válaszokat meg senki nem akarja megtalálni. (ahol sokáig és egészségesen élnek, ott kellene körülnézni, már HA AZ A CÉL, hogy SOKÁIG és EGÉSZSÉGESEN ÉLJÜNK?)
nwi.com/articles/2008/08/03/get_healthy/get_healthy/doc542493767637a97f86257490001c03c7.txt

tamas 55 2008.09.16. 15:39:47

dowNLoad, egyetertunk, sok a kerdes, es a valaszokat a kutatok keresik, nem a kereskedok. Nem is a gyogyito oros dolga a valaszt keresni, neki a mar ismert terapiak alkalmazasa a feladata.

Miert merul ez fel Lenkei es mas kereskedok kapcsan? Ugye Te is Lenkei kapcsan hozod fel ezt a gondolatot.
Mert ok hazudnak, azt hazudjak, hogy naluk az igazsag, kozben vakon tapogatoznak. Azt a latszatot keltik, hogy ok tudjak a valaszt. Ez nem igaz.
Epp ellenkezoleg. Tevekenyseguk tobbet art mint hasznal.

tamas 55 2008.09.16. 15:53:06

"Sok kérdés van, a válaszokat meg senki nem akarja megtalálni."

Ellenkezoleg. Rengeteg onjelolt profeta tudja es arusitja a valaszt.
Konyvben, tablettaban az igazsag.

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.16. 18:17:16

Az önjelölt prófétékra sem vagyok kíváncsi, egy mérnök (a mérés pontosságáért), 1orvos(vagy biológus), 1 beteg (normál, átlag IQ-val) elég lenne, hogy VALÓS képet kapjunk. Helyette elfogult szájkarate megy, illetve szóba sem akarnak állni egymással a felek,a betegek meg csak halnak.

tamas 55 2008.09.16. 19:30:24

Itt a cikk, aminek alapjan az ujsaghir irodott, ha valakit erdekel:

www.pnas.org/content/105/23/8055

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.16. 20:40:58

Ezek genetikai hibák, amelyek betegségeket OKOZHATNAK!
Én pl. AKUT (inflienza) betegségek kezelésére ill. a RÁK gyógyítására (NEM KEZELÉS, GYÓGYÍTÁS!) gondoltam, mármint, hogy ott van-e valami hatás. (nagy dózisban intravénásan C-vitamin, és/vagy B17) Ezekről HIVATALOS vélemény az, hogy NINCS VÉLEMÉNY. (itt a gond, mert ha kiderül, hogy mégiscsak lehetett volna, akkor orvosok fognak lógni a villanyoszlopokon)

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.16. 20:49:07

EZ VAJON KACSA? Jobb mint a legjobb vitaminok!
inforadio.hu/hir/tudomany/hir-225465

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.16. 20:55:11

Na még egy :
Titkos a hosszú élet elixírjének receptje
Akkor nem engedném forgalomba hozni!
(a gyógyszerek is ismert anyagokat tartalmaznak, de attól még büntetik, ha hamisítják)
inforadio.hu/hir/eletmod/hir-225773

tamas 55 2008.09.17. 00:31:24

Az egyik hir nem kacsa, csak bulvaros modon van talalva:
www.ptcbio.com/2.4_faqs.aspx

A masik kacsa.

Az intravenas C vitaminrol es B17-rol hol olvatad az idezett "hivatalos velemeny"-t?
En mast olvastam. Van velemeny roluk.

C-vit par pelda (van tobb is, van velemeny).

1. Riordan HD, Jackson JA, 'Schultz M. Case study: high-dose intravenous vitamin C in the treatment of a patient with adenocarcinoma of the kidney. J Ortho Med 1990; 5: 5-7.

2. Riordan N, Jackson JA, Riordan HD. Intravenous vitamin C in a terminal cancer patient. J Ortho Med 1996; 11: 80-82.

3. Riordan NH, Riordan HD, Meng X, Li Y, Jackson JA. Intravenous ascorbate as a tumor cytotoxic chemotherapeutic agent. Med Hypotheses 1 995; 44: 207-2 13.

B-17 ugyeben is van velemeny:

Laetrile for cancer: a systematic review of the clinical evidence.Support Care Cancer. 2007 Jun;15(6):583-95. Epub 2006 Nov 15. Review.PMID: 17106659 [PubMed - indexed for MEDLINE]

Antinociceptive effect of amygdalin isolated from Prunus armeniaca on formalin-induced pain in rats.Biol Pharm Bull. 2008 Aug;31(8):1559-64.PMID: 18670089 [PubMed - in process]

stb

ment_a_lista 2008.09.17. 09:56:00

Laetrile/Amygdalin ügyben szép összefoglaló itt: www.cancernet.nci.nih.gov/cancertopics/pdq/cam/laetrile/healthprofessional
Itt több vizsgálat eredményét értékelik. Megállapították, hogy semmilyen (!) pozitív hatást sem mutat humán kísérletekben, másrészt a ciánmérgezés tüneteit fel lehet ismerni. (Az anyag lebomlása során benzaldehid és HCN is keletkezik) Ja, még egy érdekes megállapítás a ciánmérgezés tüneteinek fokozódásáról: "These side effects may be increased by:
...
* Taking high doses of vitamin C."

atm 2008.09.17. 11:03:25

Van ennek a parttalan "vitanak" barmi ertelme? Mindenki a sajat szemszogebol vizsgalja es ertekeli a tanulmanyok eredmenyeit. Vannak pro es kontra tanulmanyok. Nyilvan mindegyik nagyon szepen tele van pakolva szakszavakkal, a laikus (hozzaszolok kozul mindenki kivetel nelkul) ekkor bizonyitva latja sajat, eddig kialakult helyes, vagy fals nezeteit.

Czihaki Viktória 2008.09.17. 12:21:11

Azt gondolom, nem sok értelme ennek a vitának, egyszerübb ha valaki beteg akkor lehetőleg ne egy hatalmas egy ételes tányérból lakjon jól, hanem sok szines legyen azon a tányéron. Minde létező természetes táplálékból, és bizza a többit a szervezet itéletére mire van szüksége mire nincs. Az a baj, hogy a hétköznapjainkban, mikor egészségesek vagyunk, egy tál valamit eszünk, mert szeretjük, ahelyett, hogy mindig szines tányérunk lenne. A szines tányéron a vegyes táplálkozást értem mindig, mindennap. De ha tele esszük magunkat csak rántott hússal, csak kalóriás hús levessel, nem igen marad hely egy vegyes párolt zöldségek és nyers zöldséges tálra. Ha igy étkeznénk, nem lenne szükségünk gyanus különlegesnek mondott, mesterséges vitaminra.

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.17. 12:38:16

Hasonló Dr.Med.Univ PhD listát én is be tudok linkelni, akik meg pont az ellenkezőjét állítják, ill. aki "felfedezte" a B17-et, az is rákkal kapcsolatban (mint esetleg hatásos csodaszer) írt róla.
Ezért kellene NYILVÁNOS, új vizsgálat, mert az eddigiek annyira ellentétesek egymással, mintha nem is ugyanazt vizsgálták volna. (vagy van akinél hat, van akinél nem, akkor meg az a vizsgálat tárgya, hogy kinél miért)
video.google.com/videoplay?docid=-6899668744402881414&ei=YNzQSKioHYuuiAK9qJXUAg&q=b17+cancer
INTERJÚ M.D. Ládi Szabolccsal, SAJNOS ANGOL, de a SZKEPTIKUSOK is meginterjúvolhatnák, Ő ugyanis ORVOS, és a KLINIKAI TAPASZTALATAIT mondja el. Annak hiszek inkább, aki a VALÓS GYAKORLATI életből tud TAPASZTALATI példát mondani, és nem az íróasztal mögül osztja az észt.

tamas 55 2008.09.17. 17:34:55

DowNLoad: Van egy nagyon lenyeges kulonbseg a ketlefe lista, tanulmany, allitas kozott.

Ha ezt felismered, el tudod donteni, hogy melyiket tekintsd hitelesnek es melyiket kezeld fenntartassal.

Segitsek?

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.18. 11:07:21

Ez nem így működik, ha valami hatásos, akkor vannak eredmények, legfeljebb nem kapnak nyilvánosságot, itt nem látok semmi problémát, pl.: (MD Ládi Szabolcs)
video.google.com/videoplay?docid=-6899668744402881414&ei=YNzQSKioHYuuiAK9qJXUAg&q=b17+cancer
az "alternatív" és a hagyományos "ortodox" kezel;st egyszerre, de súlyozva alkalmazza, jó eredménnyel. Lehet, hogy ennek is kell 50-60év, mint az akupunktúrának? (annak megvan már a tudományos háttere? vagy addig kamunak számít,amíg nem sikerül rájönni?)

tamas 55 2008.09.18. 17:01:27

Nem addig kamu valami amig nem jovunk ra hogyan mukodik, hanem amig nincs ketseget kizaroan, megfelelo ellenprobakkal bizonyitva a teny, hogy mukodik.
Nem erdekes, hogyan mukodik, abbol a szempontbol, hogy elfogadjuk-e. Csak bizonyitani kell, hogy mukodik.

Ez a kulonbseg a ketfele adathalmaz kozott.

Kell osszehasonlito (kontroll) csoport, veletlen elosztas a kontroll es kiserleti csoport kozott es vakproba, dupla-vak proba. Es ismetles.

Igy vizsgalva az akupunktura nem megy at a proban. Bizonyitottan nem hatasos.

Ha egy alanyon kiprobalsz valamit, az nem tudomanyos eredmeny, mert nem tudhatod, mi tortent volna az alannyal, ha nem alkalmazod a kiprobalando dolgot.
Es semmit nem mond arrol, hogy mi fog tortenni, ha egy masik alanyon megismetled a kiserletet.

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.19. 00:43:52

HAHAHA, a kínaiak mind idióták, már vagy 3(4-5)ezer éve szurkálják magukat, ráadásul PONT azokon a pontokon, ahol van valami a thermokamerák képei szerint, SŐT több pont is van, amit nem ismernek , mint akupunktúrás pontokat.
NEM EGÉSZEN az az álláspont, hogy nem működik, SŐT, pont ellenkezőleg, működik, de nem tudják pontosan miért:
www.sciencedirect.com/science?_ob=ArticleURL&_udi=B7581-47W63VP-SS&_user=2073021&_rdoc=1&_fmt=&_orig=search&_sort=d&view=c&_version=1&_urlVersion=0&_userid=2073021&md5=4b6f9ab9b15fdc51abe675b50455ec8f
Egy egyszerű ASPYRIN sem EGYFORMÁN HAT mindenkinél, sőt van akinél HATÁSTALAN, akkor az most a BAYER gyár szélhámossága??? Gyógyitani nehezebb, mert pl. a szív kioperálása mindenkinél EGYFORMÁN HAT:)
Mi a helyzet MD. Ládi Szabolccsal???
Lesz SZKEPTIKUS INTERJÚ?
video.google.com/videoplay?docid=-6899668744402881414&ei=YNzQSKioHYuuiAK9qJXUAg&q=b17+cancer

tamas 55 2008.09.19. 01:43:40

Egyetertek. HAHAHA.

Az idezett cikk egy konferencia eloadas, ami nem azt allitja, hogy mukodik az akupunktura, hanem magyarazni probalja a lehetseges mechanizmusat.Nincs benne kiserleti adat arrol, hogy az aku hatasos gyogymod.

HAHAHA...

Aszpirin: Veszel szaz beteget, 50-nek aszpirint adsz, 50-nek placebot. Az eredmeny magaert beszel.

Akupunktura: Veszel szaz beteget, 50-nek aakupunkturat adsz, 50-nek placebot (mashova szurkalsz stb). Az eredmeny magaert beszel.

Ki az a Ladi Szabolcs, mit es hol publikalt, idezned par cikket?

az · http://www.vitamin.hu 2008.09.19. 15:24:06

Kedves Viktória!

Sok hülységet összehordtál a hozzászólásodban, de a mesterséges vitaminok nálam kiverte a biztosítékot.Gondolkozz el mielőtt hülyeségeket írogatsz

tamas 55 2008.09.19. 17:47:23

Kedves "az",

szerinted termeszetes vagy mesterseges dolog az, hogy tablettaban veszed magadhoz a tapanyagokat?
Termesztese vagy mesterseges, ha olyan mennyiseget fogyasztasz, amennyit a termesetes forrasokbol nem lennel kepes megenni, csak szintetikus suritmenyekben.

Helyenvalonak tartom a mesterseges jelzot.

Bocs a biztositekrongalasert. ;-)

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.19. 18:55:58

Mi a helyzet azokkal az állatokkal, amik pl. a C-vitamint megtermelik maguknak (legjobb) ott mi szabályozza, hogy mennyi termelődjön? (túladagolja-e magát?) Pl. a macskáknál a sebregeneráció sokkal gyorsabb, mint az embernél, és még orvoshoz sem mennek vele. (főleg a vadon élők) Hogy lehet, hogy szinte minden állat képes előállítani C-vitamint, pont csak az ember nem? Ez valami genetikai torzulás, mert ELŐNYNEK nem nevezném? Sajnos mindenki génhibás:
www.patikamagazin.hu/index.php?cikk=10799
Mégsem mindenki, vajon van-e olyan ember, aki a C-vitamint is képes előállítani magának?
www.sciencentral.com/articles/view.php3?article_id=218392292&cat=1_2
Szent Györgyi meg a C-vitamin:
www.tenyek-tevhitek.hu/c-vitamin.htm

tamas 55 2008.09.20. 00:18:51

DowNLoad: nem tudom, mire gondolsz az allatokkal kapcsolatban.
Nyilvan szabalyozzak az aszkorbinsav termelesuket (szamukra nem vitamin, csak egy sok molekula kozul).
A macskak sebgyogyulasi sebessege hogy jon ide?
Ismeroseim tobbet koltenek a macsakoorvosra, mint emberorvosra.
Az ember es allatok kozotti kulonbseg genetikai eredetu, eleg reszletes irodalma van.
Kezdd a lexikonnal, es kulonosen a hugysavval kapcsolatos reszre figyelj:
en.wikipedia.org/wiki/Vitamin_C "It has been noted that the loss of the ability to synthesize ascorbate strikingly parallels the evolutionary loss of the ability to break down uric acid. Uric acid and ascorbate are both strong reducing agents. This has led to the suggestion that in higher primates, uric acid has taken over some of the functions of ascorbate.[27]"

A linkeidhez irj egy mondatot, hogy minek az alatamasztasara vagy cafolasara irod oket... vagy csak ugy ismeretterjesztesz veluk? Szerintem igy senki nem fog rakattintani, mert nem tudja, miert kene ugy teegyen...

atm 2008.09.20. 00:45:55

Tamás: Ma az idényzöldségeken/gyümölcsökön kívül szinte minden mesterséges. Minden finomítva van, a lisztkészítmények 99%-ból kidobálják a csírát és a korpát, nézd meg felvágottak címszó alatt milyen moslékokat állítanak elő, ha húsevő vagy, az antibiotikum a mindennapi tápanyagaid között szerepel, a tojásokat, hogy egészségesnek tűnjön, valamilyen színezőanyagot lenyeletnek a csirkékkel, mert egyébként hófehér lenne, a tej manapság nem savanyodik, hanem rohad, egy részét tejproból állítják vissza, a multi polcain(és már a piacokon is sajnos) ott vannak a soha napot nem látott, kőolaj alapú műtrágyával, hozamfokozókkal kezelt, kavicson termesztett pszeudozöldségek, nagyszerű, természetes élelmiszerforrások, hogy csak az alapvető élelmiszereket említsem. És a ma embere olyan mennyiségeket fogyaszt ezekből a természetes táplálékokból, hogy a fejlett világ szép része túlsúlyos. Mindemellett ha a nagy dózisú vitaminokat fogják globális szinten betiltani(Németországban, Norvégiában már nem fogalmazhatóak, Kanadában alakul a C-51), teljesen igazolják vele az eddig kialakult nézeteimet, ami nem csak a vitaminokra korlátozódik.

tamas 55 2008.09.20. 04:13:21

atm: nagyon pesszimistan latod a vilagot (van igazsag benne, de tulzol).

Nem kell felvagottat venni, vegyel igazi hust, vegyel bio-tojast, a tej csak azert nem savanyodik, hanem rohad, mert sterilen tiszta, ha beoltod aludttejjej, yoghurttal, kefirrel, akkor savanyodik, a mutragya nem rossz, az egyszeruen asvanyi tapanyag a novenynek... a tulsuly egy masik problema es resze a mozgashianyos eletmod is.
A valasz ezekre a problemakra szerintem nem a potencialisan veszelyes nagydozisu mesterseges vitaminok keszitmenyei, hanem a mozgas, az idenyzoldsegek (elrakva a melyhutobe, befottnek, lekvarnak), a bio elelmiszerek, a szelektiv vasarlasi szokasok.

Ha csak szemet-kajat vasarolsz, mert penzed javat elkoltod meregdraga tapkiegszitokre, szerintem rosszabbul jarsz, mintha ugyazazt a penzt minosegi igazi elelmiszerekre forditanad.

De ez nem tobb, mint egy maganvelemeny, amin elgondokozhatsz, ha akarsz, es utana azt teszel es veszel, amit jonak latsz.

tamas 55 2008.09.20. 04:14:41

Persz ha ram hallgatsz, akkor lenkei es tarsai ehenhalnak es egyhazuknak sem lesz betevo aranya...

nekem meg mindegy, mit csinalsz

atm 2008.09.20. 10:45:59

Tamás, részben egyetértek veled, azért részben, mert KSH adatok alapján ma Magyarországon 3 millió ember él létminimum környékén vagy az alatt, beláthatod, hogy nekik semmi esélyük egészségesen táplálkozni, nekik a moslék jut, persze nem azt mondom, hogy nekik Lenkei vitaminokat kellene szedniük, ha visszaolvasod amiket írtam, egyáltalán nem támogatom Lenkei méregdrága vitaminjait, külföldről szerzem be, töredék áron. A tejről csak annyit hogy vásárolj boltban és piacon termelőtől, nagyon nagy a különbség, ízben is, állagban is. Magam egyébként ilyenkor tavasztól őszig öntöm magamba az idénynövényeket, nem kell félteni, nem vagyok a tabletták nagy híve, vitaminokat természetes formájukban 100%, hogy megéri fogyasztani, addig, amíg tönkre nem teszik a hazai kistermelőket, kicsit mások is a nézeteim a megadózisról, de ezt is kifejtettem feljebb, több postra szétosztva, ha gondolod megint megteszem. :)

Mothman 2008.09.20. 11:02:34

Nem tudom, hogy hogy gondolod ezt:

Ha csak szemet-kajat vasarolsz, mert penzed javat elkoltod meregdraga tapkiegszitokre, szerintem rosszabbul jarsz, mintha ugyazazt a penzt minosegi igazi elelmiszerekre forditanad.

Miért kellene a pénzem javát elkölteni méregdrága kiegészítőkre? Szerintem havi 5-6000 forint ráfordítással már tudsz venni olyan vitaminokat amik rengeteg mindent helyettesítenek és nem kell sokkal rosszabb minőségű ételt venned emiatt. Már olyan árak vannak, hogy ha tényleg minőségi kaját akarsz venni, akkor rengeteget kell ráköltened, a bio cuccok eszméletlenül drágák. Főzéssel sütéssel hűtőben tartással rengeteg vitamin elmegy belőlük, és nem tudom, hogy te megteheted e azt hogy minden nap járj piacra meg bioboltba. Ha igen, akkor irigyellek...

szemet 2008.09.20. 11:11:07

"Magyarországon 3 millió ember él létminimum környékén vagy az alatt"

Azért ennek egy része faluban. Ők jellemzően minőségi és ismert eredetű dolgokat esznek.
Sokkal inkább mint a városi bioélelmiszer vásárló szűk réteg, akik ráadásul korántsem lehetnek biztosak benne, hogy a pénzükért tényleg azt kapják amit várnak...

az · http://www.vitamin.hu 2008.09.20. 18:44:23

Tamás!

Az aszkorbinsav a természetben is aszkorbinsav és a "mesterséges vitaminokban" is.Attól hogy tablettában veszed meg ugyanugy vitamin és nem lesz mesterséges.Nagy probléma ha azt hiszed gyümölcsből(nem ajánlott sokat a magas fruktóz tartalma miatt) és zöldségből elegendő vitaminhoz jutsz.Veszel pár ezerért egy kiegészítőt és megvan oldva egy hónapra a vitamin és ásványianyag beviteled.Persze ettől függetlenül még kell a zöldség a magas rosttartalma miatt.Igaz amit atm leírt és igen a bolti tej tejporból és vízből készül(más kérdés hogy tejből is csak keveset kéne inni szintén a cukor tartalma miatt, főleg hogy a bolti "tejet" még megcukrozzák)
A tiszta kajálást meg lehetne oldani olcsóbban mintha dzsuvát vennél de a cukorhoz szokott embereknek ez túlságosan "egyoldalú" táplálkozás.Ahogy a dietetikusok mondják:Mindenből enni kell de csak egy keveset.Vicc.Emiatt híznak az emberek+a mozgásszegény életmód

Szilágyi András 2008.09.20. 21:50:30

"a bolti tej tejporból és vízből készül"

Ugyan már, ez csak egy buta urban legend. A "bolti tej" úgy készül, hogy a termelői nyerstejet tisztítják, zsírtartalmát beállítják, majd hőkezelésnek vetik alá (pasztőrözés). Tejport nem használnak a készítéséhez! A Magyar Élelmiszerkönyv ezt szigorúan szabályozza.

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.21. 00:39:58

Szilágyi:
zsírtartalmát beállítják?????????????
csavarhúzóval?
WTF, tehát a tejszín, tejföl, vaj, stb... után még MI IS AZ AMI MÉG MARAD BENNE?? egy kis fehér színű víz?
A Magyar Élelmiszerkönyv ezt szigorúan szabályozza.
LOL, MUHAHAHAHAHA, az ALDI, Plus, Spar, stb.. ahol NÉMET és OSZTRÁK TEJ van (van magyar is, de általában drágább) szerinted foglalkozik valami élelmiszerkönyvvel? A 4mancs vajon miért nem a TEHENEK JÓLÉTÉVEL foglalkozik?? Többen isznak tejet, mint amennyien LÁTTAK MÁR LIBAMÁJAT! Muhahahaha

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.21. 00:58:08

Tamas55, A macskak sebgyogyulasi sebessege hogy jon ide? a C-vitaminnal függ össze, mert a skorbut környékén szédelgő embernél drámaian leromlik, ha több1000mg-ot kapsz, akkor javul, tehát SZIGNIFIKÁNS összefüggést látok. (kettős vak kísérlet volt?)
Azt akartam mondani a linkekkel, hogy mivel az EMBER és a főemlősök egy GÉNHIBA MIATT nem tudják megtermelni maguknak a C-vitamint (sem) ezért NEM TUDJUK MI A FELSŐ HATÁR, CSAK AZ ALSÓT sikerült megtudni, mert sok tengerész lett haleleség. Ha jobban megnézzük, akkor a genetikának megvannak a feladatai a következő 100 évre, VISSZA KELL ÁLLÍTANI azokat a képességeket, amik így vagy úgy (a selejt diadala? helló darwin) de kihullottak az emberből, PEDIG SZÜKSÉG LENNE RÁ! (egy rossz teknős túlél? a krokodilok/cápák nem kaphatnak rákot? a legselejtebb majom mozgáskoordinációja is jobb mint a legügyesebb emberé?)

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.21. 01:02:27

szemet: "Magyarországon 3 millió ember él létminimum környékén vagy az alatt"

Azért ennek egy része faluban. Ők jellemzően minőségi és ismert eredetű dolgokat esznek.

NA EZ AZ URBAN LEGEND!!! Max. gyümölcs/zöldség, esetleg tej, de errefelé kevés a vega. Az állatokból itt nem készül (nem készülhet!!! -> HACCP, MUHAHAHAHAHA) szalámi, sajt, egyébb feldolgozott termék, ugyanazt (az olcsó sz*rt) eszik vidéken, mint a belvárosban!

andzsin 2008.09.21. 14:21:34

Az alapkiindulási pont az, hogy semmilyen vitaminra nem lenne szükségünk, ha normális minőségű levegőt szívnánk be, normális minőségű kaját ennénk és nem lenne stressz. De iszonyat mértékben le vannak terhelve az emberek munkailag, szívják be az ólmos, kénhidrogénes...stb levegőt (néha elnézem ahogy a körúton tologatják anyukák a dugóban a járdán a kisbabáikat, azok meg tüdőzik le a borzalmas gázokat) és közben hulladék kaját vehetnek. Mert az a répa és az a kenyér, amit te bárhol meg tudsz venni, az 10%ban emlékeztet arra, ami. És lehet itt osztani az észt, hogy vásárol biokaját, tedd meg ezt 2 vagy 3 gyerek mellett és gratulálni fogok.

És az csak egy dolog, hogy az élelmiszerek minősége milyen, a másik meg az, hogy tele vannak mindenféle kémiai anyagokkal, a növények felszívják, amit a földbe bombáznak, az állatokkal anabolikus szteroidokat etetnek, a víz tele van hormonokkal (mert azt nem tudják kiszűrni belőle)...hol élünk??????

Kevesen tudják, de az a narancs és banán, ami Európába bejön mind be van injekciózva, hogy ne rohadjon el mire a felhasználóhoz ér. Nekem volt szerencsém eredeti banánfáról banánt enni, össze sem lehet hasonlítani ezekkel a műanyag ízű banánokkal.

De mondok közelebbi példát: egy nagyüzemben gyümölcstermesztő ismerősömtől nem veszik meg az egyik fajta gyümölcsöt (szállít pl. az egyik nagy légyártó multinak is) a gyümölcsfelvásárlók, mert 2 nap alatt elrohad. Miért? Azért mert a többi gyümölcs szintén injekciózott termék, ami szép "egészséges" marad még egy hét után is.

Szép, új világ. Ez van. A probléma orvosi része meg annyi, hogy mindenre van pro és kontra érv. A tábor egyik része is be tud idézni óriási koponyákat mondandójának alátámasztására meg a másik is.

Szilágyi András 2008.09.21. 14:58:53

"Kevesen tudják, de az a narancs és banán, ami Európába bejön mind be van injekciózva, hogy ne rohadjon el mire a felhasználóhoz ér."

Hát ez megint erősen urban legend szagú! A banánt zölden szedik le, és később etiléngázzal érlelik (ami mellesleg egy természetes növényi hormon). De hogy nekiállnak minden egyes banánt meg narancsot injekcióstűvel beinjekciózni... na hát ezt kötve hiszem!

tuzogep 2008.09.21. 18:42:48

és a banánokon levő tűnyom pedig az injekcióval növelt C vitamin tartalom miatt gyorsan 'begyógyul' :)

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.21. 21:58:05

Nem injekcióval érik el, hogy 2hét után is frissnek néz ki, hanem ilyen fajták, direkt a polcokra "kinemesítettek", aminek szar az íze, kevés benne a vitamin, de sokáig eláll, az kell a parasztnak. (vevőnek). Pl. az ALDI-ban volt kapható olyan sárgabarack, amit egy az egyben ki is dobtam, lehet valahol még mindig ott van, jól néz ki, de ehetetlen. Paradicsom dettó, a banán is ritka, hogy nem szappanízű , a füge is csak külsőleg volt jó, talán a krumpli meg a hagyma még összejön. (azt nem kell messziről hozni)
Itt az INFÓ! (supermarket secrets, BBC dok.film)
video.google.com/videoplay?docid=-5774892958354867332&ei=26bWSKz8I4yoiALOjrzGAg&q=supermarket+secrets

anyatünde 2008.09.22. 00:07:36

A Spar és Kaiser's élelmiszerüzletekben tudomásom szerint a Spar saját márkás tej a legolcsóbb, az Alföldi Tej Kft. a gyártó.

A 2.8 és 3.6 %-os zsírtartalmú verzió tutira megalszik, nyáron láttam. (Általában ezeket vesszük, az 1.5 %-osat csak akkor, ha a két másik elfogyott.) A szaga savanykás, nem büdös. Állaga olyan, mint amire gyerekkoromból aludttejként emlékszem. Az ízét nem tudom, mivel nem szeretem különösebben az aludttejet, nem kóstoltam. :)

Az eredeti témához visszakanyarodva: dr. Lenkeinek lehetősége van arra, hogy gyógyszerként törzskönyveztesse a cuccait. Az eljárás tudnivalói, űrlapok, határidők stb. az OGYI honlapján elérhetőek. (Egyébként bárki számára, még regisztráció sem kell.)
Eddig még nem tette meg.
Vajon miért? :-/

atm 2008.09.22. 00:24:48

Szerintem urban legendnek kellene minősíteni azt is, hogy minden gyártó maradéktalanul megfelel mindenfajta előírásnak. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan tejek is, amelyek megsavanyodnak s aludt tej lesz végül belőlük, csak sajnos nem ez a jellemző, továbbá a multi polcain is időnként feltűnik valami fogyasztható zöldség/gyümölcs is. A legújabb attrakció a zöld banán. Vidd haza és várd meg, hogy 'megérjen', ha kitartó vagy láthatod ahogy a zöld szépen kezd sárgába váltani, de még jó része zöld amikor erőteljes barnulásba kezd. :) Tud valaki eredményes módszert megérlelésükre?

anyatünde 2008.09.22. 07:57:38

atm, ezzel sajnos egyet kell értsek. :(( Nem csak tej-tejtermék vonal, emlékeztek pl. az átcsomagolás-botrányokra?

Zöldséget-gyümölcsöt általában nem is veszek a Kaiser-s-ben, a piaci csaknem mindig finomabb. (sokszor még olcsóbb is.)
(NEM biopiac, arra sajna a gatyánk is rámenne, itt Újpesten van egyébként, időnként el is nézek, hátha... de általában min. 2-3-szoros a szorzó az újpesti piac megfelelő zöldségeihez-gyümölcseihez képest.)

Mondjuk pl. az apósom kertjéből frissen szedett zöldpaprikát aztán végképp nem múlja felül semmi... :))

Egyébként kb. 3 éve Londonban járva voltam ottani TESCO áruházban. Normális minőségű, finom ízű (nem éretlen) gyümölcsöket lehetett kapni. Meg hervadt (szürkés) felvágott, szalámifélékre sem emlékszem.
Itthon a Váci úti TESCO-ról van elég lesújtó tapasztalatom ezekkel kapcsolatban.

Joco74 2008.09.22. 09:21:08

"Szerintem urban legendnek kellene minősíteni azt is, hogy minden gyártó maradéktalanul megfelel mindenfajta előírásnak."

Ez ugyanúgy vonatkozik Lenkeire is...

tuzogep 2008.09.22. 09:29:15

anyatünde!

táplálékkiegészítőből nem lesz egy-két űrlap segítségével gyógyszer! ez egy jóval bonyolultabb és hosszadalmasabb módszer.

anyatünde 2008.09.22. 14:51:09

tuzogep, te is OGYI-s vagy?

morula 2008.09.22. 15:32:11

download, te aldiba jarsz, nem piacra? HIHETETlen! minek, HA fikazod? minek, ha TUdod elore, hogy nem minosegi? miNEKpazarolsz? mulTITAmogato!

megj. 1 . az aszpirinnek tudjuk a hatásmechanizmusát
2. manapsag nehez skorbutos polgart talalni. de miert is erdekes, hogy c vitamin hianyban romlik a sebgyogyulas? ez neked-e eddig uj volt?
3. a c vitamin termelés visszaallitasa nem biztos, hogy előnyös lenne emberben. gondolj csak bele: fokozodna a H2O2 termeles is a sejtekben, ha erted, hogy mire gondolok. ennek kivedesere meg c vitaminmentes megadozisu idetlelenkei antioxidansokat nyalnal be?

tuzogep 2008.09.22. 17:55:58

nem, én nem.

Anyatünde 2008.09.22. 22:14:39

Nem az űrlaptól lesz belőle gyógyszer, természetesen.
De ezt nem is mondtam.

Arra utaltam, hogy ha tényleg ilyen frankó a cucc, akkor a gyógyszertörzskönyvezés szokásos eljárásrendszerének megfelelően lehet próbálkozni a gyógyszerként történő forgalombahozatal engedélyeztetésével.

(Na ez kicsit tekervényes lett.)

De közben megnéztem Lenkei dr. honlapját, és ő ÉLELMISZERNEK (sőt: alapvető élelmiszernek) definiálja a készítményeit.
(Tehát - ha jól értem - épp azt NEM akarja, hogy gyógyszer legyen a cuccaiból.)
Étrendkieg.-ként viszont - a jelenlegi szabályozás értelmében - a táblázatban bemutatott 3 vitaminkészítmény egyike sem engedélyezhető. (A B6-vitamin-tartalom már az "alap" csomagban kétszer akkora, mint a legmagasabb tolerálható napi bevitel (UL). )

Szilágyi András 2008.09.22. 22:26:36

Anyatünde: úgy érted, hogy Lenkei simán elvégeztethetné a preklinikai, plusz fázis I-II-III-as vizsgálatokat kb. 10-15 év alatt, mintegy egymilliárd dolláros költséggel? Mert tudtommal nagyjából ez kell egy gyógyszer engedélyeztetéséhez, kivéve persze, ha homeopátiás szerről van szó, mert akkor bemondod, hogy úgy sincs benne semmi, erre rögtön jóváhagyják :)

dowNLoad · http://krvaanyadblog.hu 2008.09.22. 22:39:36

Morula, a macskákat nem zavarja a H2O2????? Meg a többi ezer állatfajt? (a C-vitamin NEM termelése GÉNHIBA, ott a link, csak a főemlősök, és gyümölcsevő denevér, meg a tengerimalac ilyen!!!!!)
Attól hogy valaminek a HATÁSMECHANIZMUSÁT nem ismerjük, attól az még működhet, FORDÍTVA ülsz a lovon. (B17?)

EZT LE KELLENE TESZTELNI:
www.youtube.com/watch?v=AysfKyl8O9k

dowNLoad · http://krvaanyadblog.hu 2008.09.22. 22:53:08

Anyatünde:

MUHAHA, MEGALOL!!! Ha ez ilyen könnyen menne, (és nem a PÉNZ döntene) akkor a legolcsóbb, legjobb, legkevesebb mellékhatással rendelkező gyógyszerek kapnának engedélyt. Fogyasztáscsökkentők, via*r*, kemoterápiás gyógyszerek mint ROSSZ PÉLDA. Minden rossz példa, mert ez a GIGANTIKUS összeg és a HOSSZÚ IDŐ egyfajta beépített kontraszelekciós szűrő, hogy csak a GIGACÉGEK temékei kerülhessenek be, másképp nem lehet, max. Bill Gates tudná fizetni a magányos feltalálót, de ő nem az a fajta:) (gigantikus üzlet, a MEGFELELŐ vitaminok, MEGFELELŐ dózisban történő szedése NEM AZ, mert az egészséges ember nem üzlet a gyógyszergyáraknak, de ha ezt magyarázni kell, akkor már régen rossz!) MIKOR LESZ EZ A PATIKÁBAN??? (a vi*g*a gyorsan ment, nem volt az 10év, de még 5sem! Viszont tuti üzlet.)
index.hu/tech/tudomany/beka070702/
és ebből?
www.sg.hu/cikkek/19101/husevo_bakterium_a_daganatok_ellen
még 1
www.zarandok.hu/?m_id=45&m_op=view&id=2699
még
www.egeszsegkalauz.hu/egeszsegkalauz-hirek.xhtml?hir_id=6094
még
www.origo.hu/tudomany/elet/20020418100os.html
ésmég
www.karpatinfo.net/article11150.html
van még

dowNLoad · http://krvaanyadblog.hu 2008.09.22. 22:56:01

Az élelmiszerek GYÁRTÁSA nem titok, hogy nem megy mérgek nélkül: (menne, csak akkor 0,001%-ot esne a profitszint, és az nem lehet)
index.hu/tech/tudomany/gmo0313/
velvet.hu/onleany/zsir070325/
Van még vagy 50 hasonló hír.

tamas 55 2008.09.22. 23:54:30

Andras, nem a kereskedo, hanem a gyarto szokta elvegeztetni a preklinikai, plusz fázis I-II-III-as vizsgálatokat.

Lenkei nem gyart vitaminokat, hanem csak kereskedik veluk, egy USA-beli vitamingyar keszitmenyeit arulja sajat cimkejevel.

morula 2008.09.23. 09:07:25

DAUNlod, nem vagyok benne biztos, hogy tudsz rola, de a C vitamint szintetizálni képes fajok rendelkeznek olyan H2O2 redukáló rendszerrel, aminek a kapacitasaval pl. a humanoidok nem (a kepesseg bennunk is megvan).

valaminek a nemtudasa, es a szamodra tetszetos dolgok EROTELJES HANGSULYOZASA nem igazolja es nem erositi az allitasodat.
inkabb olvass osszefoglalokat a c vitaminrol pl, es ha megerted, akkor nem irsz ilyesmiket - legalabb is errol. (pl. ez eleg jo: Vitamin C Biosynthesis, recycling and degradation in mammals FEBS Journal 2007 Jan;274(1):1-22.)

dowNLoad · http://krvaanyadblog.hu 2008.09.23. 11:23:55

morula, ha már EGYSZER megvolt a képesség (H2O2 redukáló rendszerrel együtt) csak egy régi GÉNHIBÁS (de rendkívül jóképű és nagytermészetű, szapora:) előd kiszorította az egészséges egyedeket, akkor miről vitázunk? Természetesen megvolt a komplett rendszer az emberben is (ebből a H2O2 redukáló maradt meg csak?) , akkor sem tudjuk, hogy az MENNYI C-vitamint termelt! LEHET, HOGY A RÁK IS EGY ILYEN GÉNHIBA KÖVETKEZMÉNYE? És/vagy hiánybetegség?

morula 2008.09.23. 15:25:44

nem tudjuk, hogy mennyit termelt, nem tudjuk, hogy mennyi a felső határ, azt tudjuk, hogy mik a hianytunetek. ez igazolna a magas dozisokat? levegot is tobbet kellene venni, csak azert mert tudjuk, hogy mennyi az a levegotlenseg, ami halalos? :-)
hogy mi mitol alakuhatott ki es mi miert nem azt nehez lenne ez alapjan megmondani, sot szerintem felelotlenseg is az biztos hogy amiket felsorolsz, az csak regenyes kornyezetben kepzelheto el.... ha ismerned, hogy hogy alakul ki a rak, akkor nem irnalkerdeznel ilyeneket. fantazmagoria. de allati jol hangzik sot ezzel bizonyos korokben eleg nagy nepszerusegre is szert tehetsz. ez a cel?

morula 2008.09.23. 15:29:25

DL, hogy mirol vitazol az valoban kerdeses. az bebizonyosodott szamomra, hogy a tulzott vitaminbevitel a polgarok reszerol csak magasabb penzbevetelt eredmenyez a forgalmazonak. ez szignifikansnak tunik bar konkret adatokkal nincs alatamasztva, referalt publikacio nincs rola :-) sajnos mas sincs rola... ezen felul ... ???

Mothman 2008.09.23. 21:16:16

mormula:
a levegővételről jut eszembe, hogy igazából tényleg több levegőt kellene szívnunk jó mélyen főleg hasba és onnan tovább tüdőbe majd a legfelső lebenybe. Olvass egy kicsit jógalégzés után. Én elkezdtem ezt a légzéstechnikát használni és pl futás vagy akármilyen más megerőltetés után gyorsabban visszaáll a légzésem ezzel mint azelőtt, tehát nekem bevált...
Miért ne lehet ugyanez a vitaminoknál?

szemet 2008.09.23. 21:42:06

DowNLoad:


A C vitamin szintetizálás képességének elvesztése becslések szerint 63 millió éve történt.


Sokkal frissebb "génhibáink" is vannak, amihez még nem volt annyi időnk alkalmazkodni, és amiből a modern orvostudomány kigyógyíthatna:

két lábon járás + elcsökevényesedett gyenge mellső végtagok, testszőrzet zömének elvesztése (kénytelenek vagyunk miatta ruhát venni, hogy helyrehozzuk amit a természet elcseszett), megnövekedett koponyaméret (szülési fájdalmat csökkenthetnénk), beszéd képessége (ennek a komplex génhibának a következménye, ez a hülye post is...)

,stb.


Ismétlem a MOSTANÁBAN történt GÉNHIBÁKHOZ még NEM ALKALMAZKODTUNK olyan jól!


Az orvosoknak első körben EZEKRE kéne koncentrálni! És kötelességük lenne kijavítani amit a természet így elbarmolt...

Szilágyi András 2008.09.23. 22:41:11

Mothman: azt megnézem, amikor te hasba veszel levegőt. Onnan meg a tüdőbe!

anyatünde 2008.09.24. 08:17:26

No még egyszer:

1. Lenkeinek LEHETŐSÉGE VAN gyógyszerként való törzskönyvezésre benyújtani a cuccait.
Az, hogy honnan venné a pénzt rá (preklinikai, klinikai vizsgálatok költségei pl.) az ő gondja, én hadd ne agyaljak rajta.

2. A honlapját elnézve nem fogja ezt megtenni, mert ő alapvető élelmiszerként szeretné eladni a dolgait.

3. Kis cégek is törzskönyveztetnek gyógyszereket, igaz, többnyire nem eredeti készítményeket, hanem pl. generikumokat. Amíg lehetett, (2005. okt. végéig egész pontosan) gyógytermékben is szívesen utaztak.
Ne tessék izomból fikázni a generikumokat. Az Aktil Duo-t pl. mindegyik gyerekem sokkal könnyebben beveszi, mint az originátor Augmentin Duo-t. (Szerintem is jobb az íze az Aktilnak. A kanalas verzióról beszélek természetesen. :) )

4. A humán klinikai farmakológiai vizsgálatok tényleg rohadt drágák. Rendesen megcsinálni nagy munka, és nem megy két nap alatt. Ezeknek a vizsgálatoknak a tervezése/kivitelezése meglehetősen aprólékosan szabályozott (GCP, Good Clinical Practice.)

5. Létezik egy olyan kategória, hogy "a forgalombahozatali engedély jogosultja". Ez nem feltétlenül azonos a készítményt, vagy annak összetevőit gyártó céggel.

6. A gyógyszergyártás valóban nagy üzlet, iszonyú pénz van benne. a gyógyszergyáraknak - mint minden más cégnek - nyilván érdeke, hogy minél kevesebb befektetéssel (pénz+munka) minél nagyobb haszon legyen.

Arról, hogy ebben a rendszerben hol lenne a helye a "magányos, zseniális feltalálónak", őszintén szólva lövésem sincs. Ha megnézitek a tudományos kutatásokat (nem csak gyógyszerkutatásra gondolok), túlnyomórészt csapatmunka zajlik.

Az új gyógyszerek kifejlesztésének - tényleg hosszú! - ideje nem kizárólag kontraszelekciós célokat szolgál. Hanem hogy lehetőség szerint ne patkoljunk el valami újonnan, gyorsan-gyorsan , óccsón kifejlesztett, ámde szar, nem biztonságos gyógyszertől. Hogy ne legyen újabb Contergan-ügy. Meg hasonló apróságok.
(Dupla zárójelben: Itt lépnének be a képbe a gyógyszertörzskönyvező hatóságok, meg a gyógyszertörvények és hasonlók, amikre annyira könnyű rámondani, hogy hülyeség, meg hogy a nagy cégek érdekeit szolgálják. Elég kemény csaták folynak a nagyokkal is 1-1 törzskönyvezési eljárás során.)

7. MEGALOL, MUHAHA és hasonló hangnemben a továbbiakban nem vagyok hajlandó vitázni.

morula 2008.09.24. 09:59:09

Mothman: "Miért ne lehet ugyanez a vitaminoknál? "
elobb a hasba, majd a tudobe, ott is a felso lebenybe? bizarrr...

a leirtak alapjan sportolas es megeroltetes utan hasznos tobb levegot venni, amugy nem. (ide vonatkozik az oxigenadossag, bar erre nem elegendo a jominosegutobblevegovetel)
visszaterve ez igaz a vitaminokra is. hianyallapotokban erdemes abbol tobbet bevinni, amibol hianyzik. amugy meg...

Rigor 2008.09.24. 10:51:35

András: meg lehet csinálni, le a gyomorba a levegőt, aztán felböfögni és le a tüdőbe. Csak sok értelme nincs:)

dowNLoad · http://krvaanyadblog.hu 2008.09.25. 13:23:37

morula:
levegot is tobbet kellene venni, csak azert mert tudjuk, hogy mennyi az a levegotlenseg, ami halalos? :-)
hogy mi mitol alakuhatott ki es mi miert nem azt nehez lenne ez alapjan megmondani, sot szerintem felelotlenseg is az biztos hogy amiket felsorolsz, az csak regenyes kornyezetben kepzelheto el.... ha ismerned, hogy hogy alakul ki a rak,

HOGYAN ALAKUL KI? vagy inkább mitől? mert az utóbbit nem tudod, vagy ha igen, irány Stocholm!
A LEVEGŐ mennyisége nem kérdés, de pl. a LÉGNYOMÁS(oxigén) igen, magas helyen élőknél pl. több vörösvértest van, mert alacsonyabb a légnyomás. Van-e más "mellékhatás"? A tengerszintnél alacsonyabb helyen pedig a magasabb légnyomás akkor satnya embereket eredményez, mert a hegyről le tudnak jönni, (edzőtáborok sem véletlenül vannak a hegyekben) de a gödörből felmenni nem fognak! A legjobban az jár, aki 2000m magasan (vagy olyan hatású) környezetben alszik, és napközben tengerszinten él.

Anyatünde:
Hogy ne legyen újabb Contergan-ügy.
HOGY LEHET, hogy az gyógyszerként forgalomba került??????? Igaz az az URBAN LEGEND, hogy a gyógyszereknél az egymásra hatást nem vizsgálják? Pl. aki magas vérnyomásra szed valamit az általában szed mást is, pl. szívbetegségre, stb.. és azok így együtt (6-8 féle különböző gyógyszer!!!) ezek már nem ugyanúgy hatnak mint KÜLÖN-KÜLÖN. Másik gyógyszergyártó terméke, ESETLEG másik ország terméke, sz*rnak egymásra (sőt utálják egymást:konkurencia!) a betegek meg pampoghatnak, de senkit nem érdekel. (kb. az a szint, mintha a Sony TV-hez nem passzol a PANASONIC DVD lejátszó, mert a kábelek a HAMA-tól vannak. MUHAHAHA, MEGALOL)

dowNLoad · http://krvaanyadblog.hu 2008.09.25. 13:56:53

Mi ez az U-vitamin? Hoax?
Mégsem? :
www.springerlink.com/content/u0721426282u2vxk/

NEM SEMMI JOGSZABÁLYOK!
(a dohányzás RÁKOT okoz, csak azért, hogy NE kelljen kártérítést fizetni!)
* A jogszabályban előírtak szerint, mint forgalmazó nem állíthatjuk, hogy az u-vitaminnak gyógyító hatása lenne. Így mindenki maga győződhet meg róla.

(A "bátor" jogszabály alkotóknak, ...kiszolgálóknak még azt is sikerült elérniük, hogy a
C-vitamin dobozára nem írható rá, hogy "gyógyítja a skorbutot"! PEDIG IGAZ! )

A C-vitamint sem kötelező szedni, legfeljebb kihullanak a fogaid.

anyatünde 2008.09.25. 15:00:50

Contergan: A szer forgalombahozatalakor (több, mint 50 éve!) nem volt még kötelező vemhes állatokon tesztelni a gyógyszer-jelölt hatóanyag teratogén hatását. A Contergan-ügy óta igen.

A gyógyszer-kölcsönhatásokat vizsgálják, minden gyógyszer alkalmazási előírásában egy külön pont szól róla. Ha van róla adat, itt tüntetik fel pl. azt is, hogy 1-1 gyógyszer felszívódását valamilyen táplálék akadályozza-e.
A kölcsönhatásokról szóló információkat a betegtájékoztatóban is feltüntetik.

Az EGIS 100, 200, 500 mg C-vitamin filmtabletta betegtájékoztatójából:

"1. A készítmény neve és javallatai

Hogyan hat a készítmény?
A C-vitamin egy vízoldékony vitamin, amely számos alapvető élettani folyamathoz (pl. hormonok előállítása, vas felszívódása, sebgyógyulás) nélkülözhetetlen.
A szervezet C-vitamin raktáraiban lévő kb. 1,5 gramm aszkorbinsav 3-4%-a ürül ki naponta. Megfelelő vitamindús táplálkozás esetén ez a mennyiség a táplálékbevitellel biztosított.
C-vitamin-hiányos állapotban a hajszálerek törékenysége, vérzések, a sebgyógyulás lassulása, fog- és csontképződési zavarok, a szervezet ellenállóképességének csökkenése, súlyos esetben skorbut jelentkezhet.


Javallatok:
 C-vitamin igény fokozódásából és/vagy a C-vitamin bevitel csökkenéséből eredő C-vitamin-hiányos állapotok kezelése és megelőzése.
 Methemoglobin-vérűség (methemoglobin jelenléte a vérben vérsejtkárosító mérgezésben).

C-vitamin-hiányos állapot Möller-Barlow betegségben (vérzésekkel és angolkórra jellemző csontelváltozással járó skorbut kisgyermekekben), vitaminhiányos táplálkozás esetén, valamint felszívódási zavarok esetén fordulhat elő.

A C-vitamin iránt fokozott az igény terhességben, szoptatáskor, fogamzásgátlót szedő nőkben, mesterségesen táplált csecsemőkben, vashiányos állapotokban, vasterápia alkalmazásakor (a vas felszívódásának fokozása céljából), fertőző valamint hűléses megbetegedésekben (pl. közönséges megfázás), legyengült állapotban, betegség utáni lábadozó időszakban, műtétek után, idős korban, fogszuvasodás, fogágybetegség fennállása esetén, pajzsmirigy-túlműködésben, vérzéses állapotokban, dohányzókban, alkoholistákban."

A forgalombahozatali engedéllyel rendelkező gyógyszerek alkalmazási előírásai és betegtájékoztatói bárki számáára elérhetően megtalálhatók az Országos Gyógyszerészeti Intézet honlapján (www.ogyi.hu).

Figyeljetek, nincs több időm ide írogatni, ha valakiben maradtak volna még kérdések, attól elnézést kérek. További jó eszmecserét, sziasztok!

Mothman 2008.09.26. 18:51:08

Nem hiszem el, hogy nem hallottátok még hogy valaki hasba veszi a levegőt. Nem tudom pontosan hogy történik, de a köznyelv így használja. Bocsássatok meg, hogy nem nektek megfelelően fogalmaztam, nem akartam lelki traumát okozni, de most már tudom, hogy milyen balga voltam, hogy nem a felső réteg nyelvét használtam, mikor ilyet merészeltem mondani.
Most ti ezt tényleg komolyan mondjátok? Olyanok vagytok mint a politikusok, akik minden szarba belekötnek. Ezt a köznyelv okoskodásnak hívja, nem tudom ismeritek e a szót, hisz ti Mr. Tökéletesek már nem beszélhettek átlagosan. És még csodálkozunk azon, hogy itt tart ez az ország...

Mothman: "Miért ne lehet ugyanez a vitaminoknál? "
elobb a hasba, majd a tudobe, ott is a felso lebenybe? bizarrr...

Te beteg vagy... Járj be még egy pár magyarórára hogy jobb legyen a szövegértésed. Igaz, hogy így is lehet értelmezni, de továbbra is azt tartom: valami nincs rendben ott bent. Sürgősen kezdj szedni vitaminokat, hogy jobban legyél...

Az erősebbek kedvéért, akik már az átlagemberek fölé emelkedtek és nagyon okosak erre gondoltam:

"Amikor mélyen lélegzünk, használjuk a rekeszizmot, ezáltal oxigén jut a tüdő minden részébe, nyomást gyakorolva a hasra. Ez a nyomás hozzájárul a jó emésztéshez, a fokozott oxigén ellátottság pozitívan befolyásolja a vér összetételét és keringését, erősödnek a szívizmok és a tüdő. Továbbá megfigyelhetjük a légzőgyakorlat pozitív hatását a máj, a lép és a hasnyálmirigy működésére is."

drimmun.com/testedzes/testedzes.html
Akit esetleg ennél is jobban érdekelne...
Nekem bevált.

Joco74 2008.09.26. 19:11:00

Kedves Mothman

Ne akadj ki. Itt mindannyian hozzászoktunk, hogy nagyon pontosan fogalmazzuk meg mondanivalónkat, mivel azt azonnal kiforgatják.
A pongyola megfogalmazást könnyű véletlenül és szándékosan félreérteni.
Nem mindenki hallott a köznyelvben jógalégzésként is elterjedt gyakorlatról, ezért ha nem akarsz félreértést, fogalmazz pontosan.

Természetesen a helyes légzésnek, az ilyen gyakorlatoknak lehet pozitív élettani hatása.

Szilágyi András 2008.09.26. 22:20:20

Mothman,

természetesen mindannyian tudjuk, hogy van hasi légzés és van mellkasi légzés. Azonban a te megfogalmazásod nem ez volt, hanem az, hogy a "hasba" vesszük a levegőt, és "onnan tovább a tüdőbe". Nos, ez így mindenképpen arra utalt, hogy te azt hiszed, hasi légzésnél nem a tüdőbe megy a levegő, hanem tényleg a hasba, és aztán onnan lehet továbbítani a tüdőbe. Ha nem így gondoltad, és tisztában vagy vele, hogy hasi légzésnél is a tüdőbe megy a levegő, hát akkor igencsak rosszul fogalmaztál.

Mothman 2008.09.27. 18:31:05

Igen pontosan így gondoltam, bejártam biosz órára, tudom, hogy a tüdődbe veszed a levegőt, VISZONT a környezetembe mindig is azt hallottam, hogy hasba veszed a levegőt. Gondoltam, sőt nem is gondoltam, gondolkodás nélkül használtam ezt a kifejezést, mert ez nekem természetes volt. Továbbra sem értem miért kaptam a fikát.
Szerintem az utcán megmondanád 100 embernek hogy vegyen a hasába levegőt akkor 87 megcsinálná. Ha viszont azt mondanád, hogy vegyen levegőt a rekeszizma segítségével, megkérdeznék hogy azt hogy kell.

misi 2008.09.27. 19:11:52

olvastam ezt a cikket, értem is, de nekem ez nem magyarázza hogy mért is tiltották be ezeket a vitamin csomagokat, mer pl én is szedek ilyeneket mint sportoló és azokat valamiért nem tiltották be, pedig azok is többet tartalmaznak a tollerálható szintnél.

itt a link:
Scitec nutrition- Multi X
shop.builder.hu/termekek_reszletes.htm4?id=4150

natures best- hardcore pak
shop.builder.hu/termekek_reszletes.htm4?id=126

én most a másodikat fogyasztom és nekem nagyon bevált, a sport orvosom javasolta.

nem ajánlom ezeket senkinek, csak mondom hogy vannak és ezek nincsenek tiltó listán

Szilágyi András 2008.09.27. 21:46:30

misi: ezek a termékek nem szerepelnek az OÉTI listáján, tehát a forgalmazó alighanem "elfelejtette" bejelenteni őket, holott erre a törvény kötelezi. Mivel pedig a bejelentés elmulasztása miatt a hatóság nem tud arról, hogy ezeket árulják, így aztán persze hogy nem tiltották be őket. Illegális az egész biznisz.

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.28. 01:58:02

Az OÉTI tud arról, hogy elég nagy gyárak gyártják azokat az "illegális" szereket?, és nem a HOLDON, hanem egy másik ORSZÁGBAN , ITT, ezen a bolygón, ahol szintén van egy OÉTI, csak nem úgy hívják, legyen a neve, mondjuk FDA,
és az is ellenőrzi azokat , amiket árulnak, tehát nem ellenőrizetlen, hanem az OÉTI által nem ellenőrzött. Helyette ellenőrízte egy nála jóval komolyabb intézmény. (van nekik is laboratóriumuk, akkora, hogy annak a WC-jében elférne az egész OÉTI, de én mondjuk egyikőjükben sem bízom) Jó lenne, ha ezek egymás munkáját összehangolnák, illetve elismernék. (nyilván az amerikai ember, az sem különbözik annyira az európaitól, ha OTT ne mérgező, akkor ITT sem, bár ERREFELÉ egy autó PIROS INDEXLÁMPÁVAL az olyan mintha tökönrúgnád a rendőrt, egyből ugranak rá:)

Szilágyi András 2008.09.28. 10:49:44

download: tévedésben vagy. Az USA-ban az étrend-kiegészítőket az FDA-nak nem kell bejelenteni, nem kell engedélyeztetni, az FDA nem teszteli őket semmiféle laboratóriumban.

www.cfsan.fda.gov/~DMS/supplmnt.html

"Generally, manufacturers do not need to register their products with FDA nor get FDA approval before producing or selling dietary supplements."

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.09.28. 11:03:41

Generally? Ha nem az FDA, akkor más, de valaki bevizsgálja, vagy én is előállhatok pl. GUANO étrendkiegészítővel, amiből CSAK 10mg-ot vehetsz be naponta, mert különben "túladagolod" magad madárszarból???? Az EU vajon hogy áll hozzá? A németek/osztrákok is bevizsgálják, mert akkor elég lenne , ha rajtuk keresztül menne, miért kell ugyanazt a terméket egymástól függetlenül többször is vizsgálni? Nagy a káosz itt is, mint minden másban, amit importálnak. (a külföldi gyümölcsök persze gond nélkül bejutnak, pedig ide nem valószínű, hogy ugyanazt a minőséget küldik, mint Svájcba)

Szilágyi András 2008.09.28. 11:21:43

Egyetlen országban sem vizsgálja be senki az étrend-kiegészítőket. Erre egyetlen hatóságnak sincs kapacitása. A gyártó felelőssége, hogy mit tesz a termékébe, a hatóság csak utólag szankcionál, ha olyan jelzéseket kap, hogy valami gond van a termékkel.

szemet 2008.09.28. 22:26:55

off:
dowNLoad cseréld le a billenytyűzetedet, néha beragad a shifted

morula 2008.09.29. 18:42:24

kedves mothman, nyugi, higgadj le egy kicsit, lazits. szoval bocs, csak vicceltem, a vigyorka lemaradt, de azert ennyi szovegertesed neked is lehetne... 8-o
senki nem gondoltahogy rekeszbol a tudocsucsba nyomja fel a vitamint. a levegot sem tudom hogy lehet. erdemes lenne viz alatt kiprobalni. azaz veszel egy mely levegot, lemerulsz, es amikor a hasadba megy, akkor a pocakod van felfele, amikor felnyomod a csucsba, akkor meg fejjel felfele kozelitessz a fuggolegeshez 5 percnel tovabb azert senki se probalja. akkor mar inkabb a vitaminok, ha epp szukseg van rajuk :-]

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.10.01. 09:16:38

Szilágyi András: NINCS KAPACITÁSA???? Akkor mit akarnak szabályozni? Ha nem vizsgálja(vizsgálhatja?) a vitaminokat, akkor miért akar beleszólni? Ez a tipikus pályán kívülről történő beugatás esete. Itt miért nincs HACCCCCP rendszer, meg hasonló baromságok? Érdekesen elmebeteg ez a gyógyszergyártó banda, az egyik oldalon túlszabályoz, 20-30évig vizsgál gyógyszereket (na nem a VIAG-RÁT) a másik oldalon, meg a GYÁRTÓ FELELŐSSÉGE? Nincs erről valami hivatalos vélemény? (ugyanúgy megesszük, mint a tejet meg a kenyeret, azokat sem vizsgálja senki, a gyártó biztos felelősségteljes? MUHAHAHAHAHA Az állam szerepe hol van? Mire fizetem az adót? (tudom csak a lúzerek fizetnek, már én sem sokáig)

Szilágyi András 2008.10.01. 11:31:22

download: mielőtt újabb hisztérikus hozzászólást eresztesz meg, javaslom, járj utána, mit jelentenek a következő fogalmak:

1. gyógyszer
2. étrend-kiegészítő

Keresd meg ezek jogszabályban leírt definícióját. Ha ez megvan, és már érted a különbséget a kettő között, akkor a következő nagy feladatod az lesz, hogy megértsd, mi a különbség a rájuk vonatkozó jogi szabályozás között, úgy mint:

- tesztelések jelentősége, célja, módja;
- forgalomba hozatal feltételei;
- a hatóságok szerepe, feladatköre.

Szilágyi András 2008.10.01. 11:39:29

misinek kiegészítés:

az általad belinkelt készítményekkel kapcsolatban a forgalmazótól azt a tájékoztatást kaptam, hogy ezek nem étrend-kiegészítőnek, hanem sporttápszernek minősülnek, és ezért nem kell őket bejegyeztetni az OÉTI-nél. Ha ez igaz, akkor mégsem "illegális az egész biznisz", érthető módon másképpen kell megítélni egy speciális célú tápszert, mint egy általános célú étrend-kiegészítőt.

atm 2008.10.01. 12:36:12

Muszaly megint beleragadni a jogszabalyokba, azokba, amelyek annyira tokeletesek, amelyeket mindenki pontosan betart, meg maguk a jogszabalyt megalkotok is, teljes mertekben, kivetelek nelkul? Ha Lenkei megvaltoztatna a hozzaallasat es taplalekkiegeszitokent forgalmazna megnyugodnal?

Szilágyi András 2008.10.01. 12:51:23

miért, szerinted most miként forgalmazza?

Amíg fogalmi zavaraitok vannak, addig nincs sok értelme társalogni...

atm 2008.10.01. 14:29:46

Nincsenek fogalmi zavaraim, max nem tudom hogy mikent arulja a vitaminjait, mert nem erdekel, tul draga ahhoz, hogy erdekeljen. Amugy miert is tarsalogsz akkor velunk, ha nincs sok ertelme?

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.10.01. 18:59:34

Szilágyi András, megismétlem, mert nem igazán érted a kérdéseimet:
NINCS KAPACITÁSA???? Akkor mit akarnak szabályozni?

Felső határértéket, vagy bármit, akkor szabályozhat, ha ellenőrzi a minőséget is, és a NEVÉT adja hozzá az OÉTI, vagy hívják bárhogy, de valami ÁLLAMI GARANCIÁT ADÓ LABOR kell, hogy legyen. (aminek a felszereltsége azért meg kell, hogy haladja az FDA mellékhelyiségét!!)

Ha nem vizsgálja(vizsgálhatja?) a vitaminokat, akkor miért akar beleszólni? Ez a tipikus pályán kívülről történő beugatás esete. Érdekesen elmebeteg ez a gyógyszergyártó banda, az egyik oldalon túlszabályoz, 20-30évig vizsgál gyógyszereket (na nem a VIAG-RÁT) a másik oldalon, meg a GYÁRTÓ FELELŐSSÉGE? MUHAHAHAHAHA
Az állam szerepe hol van? (Az adót szedi be, tudom, és kineveli az olyan okos embereket , mint te)

Szilágyi András 2008.10.01. 19:19:35

download:

a rendőrségnek nincs kapacitása arra, hogy minden egyes autós véralkoholszintjét megmérje minden alkalommal, mielőtt az illető autóba ül. Mégis tilos ittasan vezetni.

A te logikád szerint: ha nem szondáztatnak meg mindenkit minden autóba ülés előtt, akkor miért akarnak beleszólni, hogy ittasan vezet-e valaki? Ez a pálya széléről való beugatás. Garanciát kéne adniuk minden autós minden útjához, hogy az illetőnek nulla a véralkoholszintje.

KenSentMe 2008.10.02. 09:24:55

De mondjuk legalább ennek a topiknak is volt haszna.. misi megtanulta, hogy a koksz illegális.

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.10.02. 10:15:54

SZilágyi, ne torzítsd el a kérdést, SOKKAL TÖBB AUTÓ(S), mint GYÁRTÓ, a gyárakat(termékeket) évente legalább 1X lehetne ellenőrizni, persze NEM előre bejelentett időpontban, és akkor mindjárt előrébb lennénk. (persze nem az elavult 1979-es magyar szabályok szerint, hanem a mai EU vagy USA szinteket figyelve) Mint ahogy a van kapacitás APEH helikopterre a szüretelők ellen, meg a HACCCCCP érdekes szabályait is vizsgálják minden kicsi, mikro, mini tejüzemnél, húsfeldolgozónál, nem is lehet kapni házilag előállított sajtot, szalámit, stb.. (csak nagyon kevés helyen) nem gond, majd az osztrák, szlovén, román termelők megoldják helyettünk. Legfeljebb átjárnak majd a vevők pl. Szlovákiába, mint ahogy a CD/DVD (hologram) miatt teszik.

tamas 55 2008.10.02. 16:54:09

DowNload:
-Sokkal tobb rendor, mint kepzett gyogyszer/tapszer szakerto.
-Sokkal olcsobb es gyorsabb a szonda, mint egy gyogyszer/vegyszer kemiai analizise.
-Nem a ma hatalyos magyar torvenyek es szabalyok szerint kene Magyarorszagon ellenorizni? Ha nem, akkor miert epp EU vagy USA, miert nem Zimbawbe jogi normai szerint?

Székely Zoltán 2008.10.06. 17:57:10

Allergiás vagyok(voltam) 6 éves koromtól (36) sok mindent kipróbáltam, s 30 év gyógyszerszedés után sem szűnt meg. Lenkei vitamintól alap+immunerősítő+KalMag reggeli orrfolyás és néhány tüsszentésen kívül gyakrolatilag tünetmentes lettem! Bármilyen orvosi vizsgálatot vállalok, nem szedek gyógyszert csak a Lenkei vitaminjait és láss csodát, végre ugynúgy átvészelem a parlagfüves időszakot mint bármely más hónapot. Ennyi a megoldás!

tamas 55 2008.10.07. 13:27:53

Bizarr, hiszen az allargia epp az immunrendszer tulzott reakcioja.

Lehet, hogy az "immunerosito" igazabol immungyengito?

Tudod, veled orulunk, hogy nem pruszkolsz, de ismerd be, nem tudhatod, mi lett volna az eredmeny, ha lenkei helyett feketemacsakport kezdesz szedni epp akkor... nincs mihez hasonlitani a mostani allapotodat....


ugye nem allitod, hogy az allergiat lenkeivel lehet gyogyitani, ugy enm allithatod, hogy ha egy masik allergias ember is azt a lenkeit enne amit te, akkor o is...

mindenkimasnakigazavan 2008.10.07. 17:22:22

Igy van, Zoli el kell keseritselek, sajnos rosszul tudod, valojaban a placebo hatasnak koszonhetoen erzed magad superman-nek, ezt tudomanyosan be lehet bizonyitani pszichoszomatikai elmeletekkel. Ez igy van rendjen. Tudod, torvenyszeru az is, hogy ha 100 emberbol 1 mast allit akkor az az egy retardalt es az eretnekeknek jaro torvenyszeru maglyahalal a buntetese.

szemet 2008.10.07. 17:24:32

"Bizarr, hiszen az allargia epp az immunrendszer tulzott reakcioja.
Lehet, hogy az "immunerosito" igazabol immungyengito?"

Ez így logikailag butaság, miért ne hathatna a vitamin szelektíven?
Ezzel a gondolatmnenettel azt is mondhattad volna:
1. Az oltás erősíti az immunvédelmet
2. A túl sok oltás túlzott immunválaszt okozhat
3. A védőoltások hatására allergia alakul ki

Hmm.... Hoppá vanak akik tényleg így gondolkodnak, lehet h. nem is hülyeség?

És a helyzetet bonyolítja, hogy erősen kutatják az allergia ellenes védőoltásokat. Ez aztán a szép rekurzió! :)

nyari mikulas (törölt) 2008.10.07. 18:03:06

Ez nem butasag, mert miert hatna a vitamin szelektiven?

Ezt meg a gyartoja, a kereskedoje sem allitja rola.

Ha ismerned a vitaminok biokemiai szerepet es ismerned a vedooltas hatasmechanizmusat akkor nem irtad volna a a hozzaszolasod tobbi reszet.

szemet 2008.10.07. 18:20:18

"Ez nem butasag, mert miert hatna a vitamin szelektiven?"

Az immmunrendszer amennyire tudom elég komplex felépítésű. Te mégis azt állítod egy vitamin csak kétféle irányba hathat:
- minden immunválszt egyformán erősít
- minden immunválaszt egyformán gyengít

Szerintem ez nem logikai szükségszerűség.
Persze itt nem a logika hanem a tények döntenek.

Tényleg nem vagyok orvos és nem ismerem a "a vitaminok biokemiai szerepet ".
Ezért ha fenti két állítás valamelyike igaz, készséggel visszavonom a "szelektíven hat a vitamin az immunrendszerre" okfejtésemet!

nyari mikulas (törölt) 2008.10.07. 23:50:00

A kulonbozo idegen anyagokra (antigenek) adott immunvalasz alapvetoen ugyanugy mukodik.
Egy feherversejt felismeri, az idegen anyagot. Ez a feherversejt elszaporodik es ellenanyagot (antigen) termel az idegen anyag ellen.
A kulonbozo idegen anyagokra adott valasz csak abban kulonbozik, hogy masik feherversejt reagal es kezd el szaporodni, onnantol az osszes lepes azonos.

A kulonbozo feherversejtek teljesen azonosak, kiveve az antigenfelismeresert felelos ket feherjet, ez a ket feherje viszont semmilyen kapcsolatban nincs a vitaminokkal.

Nem ismerek olyan hatasat egyetlen vitaminnak sem, ami elnyomna, csokkentene az immunvalaszt.

Mi tobb, olyan hatast sem ismerek, ami erositene, kiveve ha vitaminhiany okozta altalanos gyengeseg miatt az immunvalasz is gyengebb.

Egy szandekosan egyszerusitett leirast adtam, de szerintem a tema szempontjabol korrekt az egyszerusites amit elkovettem.
Reszletesebb ismeretekert ajanlanam a kovetkezo cikkeket:
www.mindentudas.hu/erdei/index.html

www.mindentudas.hu/erdeianna2008/index.html

www.mindentudas.hu/nekamkristof/index.html

szemet 2008.10.08. 15:21:26

"Nem ismerek olyan hatasat egyetlen vitaminnak sem, ami elnyomna, csokkentene az immunvalaszt.
Mi tobb, olyan hatast sem ismerek, ami erositene"

Na rákerestem, és találtam ilyet:
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/18510590?dopt=AbstractPlus

nem ez az egyetlen cikk és nem is olvastam, de vannak benne magyarok gondoltam belinkelem :)

A lényeg hogy egy csomó "related" cikk is feljön az oldalon.
A D vitaminnak úgy tűnik van hatása az immunrendszerre.

szemet 2008.10.08. 15:45:28

És itt egy aminek szintén csak az abstractját olvastam :) A szezonális allergia és E vitamin kapcsolatát vizsgálják és az abstract szerint egy kis javulást ad...

cat.inist.fr/?aModele=afficheN&cpsidt=15886146

nyari mikulas (törölt) 2008.10.09. 00:22:43

D vitaminos cikk: Az OK, hogy a vitamin _hiany_ befolyasolja az immunmukodest, soha nem vitattam.

E-vitaminos cikk: a szokasos allergiallenes gyogyszerek _mellett_ nagy mennyisegu E vitamin az az orrban enyhitette az allergias tuneteket, a szmben nem, es a tunetmentes napok szamat nem valtoztatta.
Lehet, hogy van benne valami, mondjak, tovabbi vizsgalodast igenyel.

Ez azert nem a a szint, amin ekezdtunk vitazni, hogy "Allergiás vagyok(voltam) 6 éves koromtól (36) sok mindent kipróbáltam, s 30 év gyógyszerszedés után sem szűnt meg. Lenkei vitamintól alap+immunerősítő+KalMag reggeli orrfolyás és néhány tüsszentésen kívül gyakrolatilag tünetmentes lettem! "

Mothman 2008.10.09. 08:03:54

Szerintem simán lehet, hogy Zoli barátunk ettől "gyógyult" meg, én is hallottam már arról, hogy a sok vitamin jó az allergia ellen. Ami azt illeti, lehet hogy az allergia nem is úgy működik mint egyébként logikusan kellene. Pl: valaki allergiás a parlagfűre. Kezdjük ott, hogy a parlagfű nem is veszélyes a szervezetre mármint a virágporja szóval az egész baromság. Mégis egy csomóan szenvednek tőle, de ugyan ennyi ember van aki nem. Én sem. Én úgy gondolom, hogy az egész allergia dolog nem is a testeden múlik, hanem belül döntöd el hogy most mennyire van rád hatással.
Volt egy ilyen esetem. Amikor elkezdtem porszívózni akkor állandóan elkezdtem prüszkölni. Már nagypon elegem volt belőle, gondolkodtam, hogymi a megoldás, már majdnem vettem hepaszűrős porszívót, de aztán mégsem. Ja még a könnyem is folyt... Aztán igazából eldöntöttem, hogy mostantól kezdve nem fogok tüsszögni, mert a por az alapjában véve nem nagyon káros, jó nem egészséges, de azért a nyugtatóktól jobban félek. Szóval eldöntöttem és képzeljétek bevállt. Azóta egyszer sem tüsszögtem semmi bajom. Persze ez egyedi eset, de úgy gondolom, hogy valami köze azért van a kettőnek. Természetesen csak saját vélemény.

Gedeon 2008.10.09. 11:32:40

Üdv mindenkinek!

Jelentem mindenkinek ismerőseim nevében is, hogy bárki bármit mond, és bármi legyen is az igazság, én egy komolyabb betegségből gyógyultam meg a lenkei-vitamin hatására (gyógyszerek elhagyása után, kizárólag ezt használtam), ismerőseimmel ugyanez a helyzet. Amúgy szkeptikus típus vagyok. Akkoriban azt mondtam: kipróbálom, lássuk mi lesz. Azóta tapasztalataim alapján azt kell mondjam ,hogy még egyes fertőző betegségek is tünetmentesen mentek át rajtunk, bár kimutatható volt a vírus (pl. az a tavaly-tavalyelőtti hasmenéses vírus, ami a kórházakban terjedt el)

nyari mikulas (törölt) 2008.10.09. 16:36:19

Gedeon: nem ketelkedunk abban, hogy meggyogyultal epp akkor, amikor vitamint szedtel es elhagytad a gyogyszereket.

Ugyanakkor ez csak idobeni egybeeses, nem bizonyitek arra, hogy a vitamin hatasa volt (es nem placebo-hatas, nem a gyogyszer elhagyas hatasa, nem spontan gyogyulas).

Neked annyi eleg, hogy meggyogyultal, es veled orulunk.

Benigna 2008.10.11. 21:42:17

Olvastam Drugs Bunny itteni hsz-ait. Az imént vettem a bátorságot, és felvilágosítottam az odalán a cukorbetegségről. Kíváncsi vagyok, válaszol-e, és ha igen, milyen stílusban. Illúzióim persze nincsenek...

Molnár József 2008.10.14. 10:24:43

Mérsékletesen ,egyél meg mindent ami ehető,a többit bízd a természetre és a szervezetedre.

Gabóca 2008.10.15. 12:14:25

Én már hét hónapja szedem dr. Lenkei vitaminjait és jobban érzem magam, mint eddigi életemben bármikor. Én is szkeptikusan indultam, de a hatás számomra kedvező volt, így meggyőzött. Egyébként dr. Lenkei azt ajánlja, csak annyi vitamint egyél, amennyire a szervezetednek szüksége van. Se többet, se kevesebbet. Ne rá hallgass, hanem a szervezetedre, tapasztald ki, miből mennyit kíván. Én is a közepessel kezdtem, aztán soknak tűnt, s ma az alapot szedem, mert így jó nekem. És még annyit: csak azért, mert scientológus még nem népírtó! Én sem vagyok sciento. (nem is leszek) mégis el tudom őket fogadni és megférek velük egy bolygón, de még egy szobában is. A tolerancia hiányzik belőletek gyerekek.

ment_a_lista 2008.10.15. 12:49:12

Gabóca, mi volt az a kedvező hatás, ami a szkeptikus hozzáállásodat megváltoztatta és meggyőzött? Mit éreztél mikor a "közepes" soknak tűnt? Számomra az nem teljesen elfogadható mérték, hogy a szervezet miből mennyit kíván.

szemet 2008.10.15. 17:37:44

"Számomra az nem teljesen elfogadható mérték, hogy a szervezet miből mennyit kíván."

Hát elég nehéz életed lenne akkor...
Gondolom úgy érted inkább, hogy amit személyesen te kívánsz nem elfogadható mérték arra hogy másoknak mit ajánlj. :)

ment_a_lista 2008.10.15. 18:06:00

Oh, barátom most éppen nem a ne kívánd másnak, amit nem kívánsz magadnak sem ill. szemet szemért elvre gondoltam. Másrészt viszont olyat nem illik ajánlani másoknak, nem is tennék, ami szerintem egészségkárosodás lehetséges veszélyét rejti.

Szilágyi András 2008.10.15. 22:23:52

Nem tudom, de én még sosem éreztem úgy, hogy pl. hú de megennék most két-három kapszula B6-vitamint :)

Sajnos a szervezetünk nem mindig ad helyes visszajelzéseket. Klasszikus példa a macska: bármennyi májat kap, azt megeszi. Viszont ha a kelleténél többet eszik, akkor A-hipervitaminózist kap, de a szervezete nem jelzi vissza neki, hogy most már elég, mert az evolúciós története során a máj ritka kincs volt, így a hipervitaminózis veszélye sosem állt fenn. Ezért a macskában az a parancs működik, hogy ha májat lát, akkor azt meg kell ennie. No, ez az embernél is hasonlóan van: sokkal inkább alkalmazkodtunk az éhezéshez, mint ahhoz, hogy annyit ehetünk bármiből, amennyi csak belénk fér. Épp ezért a szervezetünk általában nem jelez vissza megbízhatóan, ha valami már túl sok.

dowNLoad · http://www.rense.com 2008.10.15. 23:23:59

Az allergia (Parlagfű) valami véletlen folytán 1990-től kezdett feljönni Magyarországon, pont véletlenül egyidőben a TSZ-ek megszűnésével (szétverésével) és a PARLAGON hagyott földek elszaporodásával, ahol véletlenül pont a FEKETE ÜRÖM és a VADKENDER burjánzik és nem mondjuk a kamilla, vagy valami jóhatású gyógynövény. (Hello Darwin! a legsikeresebbek a gyomok, a többi növény tehát valami zsákutca, csak pont VÉLETLENÜL nekünk is azokra az egyéb, úgynevezett haszonnövényekre, gyógynövényekre van szükségünk)
Érdekes a PLACEBÓ hatás, ha az tudta, hogy mikor kezdenek terjedni a parlagon hagyott területek. Az osztrákoknál is megérezték ezt a "placebó" hatást, mert még Bécsben is tüsszögnek, ha keletről fúj a szél.

ment_a_lista 2008.10.16. 08:58:45

DowNLoad, az allergiát ugye nem minden esetben csak a parlagfű okozza. A parlagfű a magára hagyott szántóföldet megszállja, de ha néhány évig gyepként funkcionál és pld. legelteted, kaszálod, akkor a parlagfűnek vége. Az őshonos növények visszaveszik, ami nekik jár. Darwinhoz, meg csak annyit, hogy a parlagfű behurcolt növény, nincs természetes ellensége, kártevője mifelénk, még jó hogy előnye van.
Nem lehet, hogy Zoli allergiájának a nagyadag kalcium segített?

Akron 2008.10.16. 14:08:10

tamás 55: "KI ÉS MI AKADÁLYOZZA MEG, hogy tisztán lássunk???

A kereskedok, akik most rogton arusitani akarjak, es felnek az ellenoroztt kiserlettol, mint ordog a tomjentol."

Áruld el légyszi, hogy ezt hogyan teszik?? Melyik kereskedőnek van ekkora befolyása??? De tényleg!!!

Amúgy elég nehéz megállapítani ezt a felső szintet. Nem elég a bevitt mennyiséget vizsgálni. Ebből egyénenként más szívódik fel, vagy pl. ugyanazpon a néven létezik többféle vegyület (pl. E-vitamin = alfa tokoferol, dl-alfa dokoferol) aminél ugyan az a mennyiség szintén másképp szívódik fel és ugyan ahhoz a hatáshoz pl a dl-alfa-tokoferolból többet kell bevinni mint az alfa-tokoferolból.

tamas 55 2008.10.16. 16:32:19

"Mi a helyzet a szintén hatalmas sz*rkavarás áldozatának tekinthető dowNLoad: B17 vitaminnal? Ennek tisztázása sem lenne probléma, persze nem szájkaratéra gondolok. Ellenőrzött korrekt orvosi kísérletekre, önkéntesen jelentkező betegekkel, a nagy nyilvánosság előtt. KI ÉS MI AKADÁLYOZZA MEG, hogy tisztán lássunk???"

tamás 55: "KI ÉS MI AKADÁLYOZZA MEG, hogy tisztán lássunk???
A kereskedok, akik most rogton arusitani akarjak, es felnek az ellenoroztt kiserlettol, mint ordog a tomjentol."

Akron: "Áruld el légyszi, hogy ezt hogyan teszik?? Melyik kereskedőnek van ekkora befolyása??? De tényleg!!!"

Ugy, hogy ellenorizetlen, bizonyitatlan allitasokat teve a reklamban arusitjak.

A beteg, a vasarlo nem tud ellenőrzött korrekt orvosi kísérleteket szervezni, önkéntesen jelentkező betegekkel, a nagy nyilvánosság előtt.
Ez a gyarto dolga szokott lenni. Ha a gyarto/kereskedeo nem teszi meg, akkor nincs ilyen es ennyi.
Vagy elhiszed a reklamot, aminek semmi alapja es leszel hivo, vagy maradsz tudatosan tudtalan.

mothman 2008.10.16. 22:22:13

szerintem ebbe a reklámos tv-s dologba ne menjünk bele, már hányok a tévétől, amikor meglátom az idétlenebbnél idétlenebb műsorokat, a reklámokról meg ne is beszélve. Azt ajánlom mindenkinek hogy ne nézzen tv-t. Nekem bevált.

nyari mikulas (törölt) 2008.10.17. 02:47:00

Lenkei konyvei: reklamok a vitaminuzlethez.
Csatlakozva az elottem szolohoz, javaslom nem megvenni, nem elolvasni (meg ingyen sem).

atm 2008.10.17. 15:47:50

Ha reklam(szerintem is e celbol irodott), akkor vajon minden szava hazugsag?

nyari mikulas (törölt) 2008.10.17. 18:27:34

Biztos, hogy nem minden szava hazugsag.

A mondanivaloja, az uzenete, a lenyege az. Szerintem.

szemet 2008.10.18. 11:54:09

tamas 55:
"veletlen elosztas a kontroll es kiserleti csoport kozott es vakproba, dupla-vak proba. Es ismetles.
Igy vizsgalva az akupunktura nem megy at a proban. Bizonyitottan nem hatasos."

Kicsit visszautalok erre a korábbi kommentre. Véletlenül, belebotlottam a neten abba, hogy több cikk szerint az akupunktura növeli az endorfin szintet. (google)

Ez mérhető hatás, és ha igaz, akkor az akupunktúra már semmiképp sem tekinthető placebónak. Persze ettől még nem válik mindenre jó csodaszerré, de azért ha igaz ez nem gyenge hatás.

fra 2008.10.18. 19:46:16

szemet, nem az akupunktura noveli az endorfin szintet, hanem a tuvel bokodes. ez nem ugyanaz. tokmindegy hol bokodnek, nem kell semmi misztikus hokuszpokusz energiavonalakrol. minden bizonnyal a seggberugas is noveli, probald csak ki. a maratoni futasrol nem is beszelve.

atm 2008.10.18. 20:22:48

Hihetetlen, ahány ember annyi féle ökörség. :)

szemet 2008.10.19. 08:26:39

fra:
"szemet, nem az akupunktura noveli az endorfin szintet, hanem a tuvel bokodes. ez nem ugyanaz. tokmindegy hol bokodnek, nem kell semmi misztikus hokuszpokusz energiavonalakrol. minden bizonnyal a seggberugas is noveli, probald csak ki. a maratoni futasrol nem is beszelve."

Tartósabb erős fájdalom hatására nő az endorfin szint. De szerintem orvosi alkalmazásra ez az irány járhatatlan!

Nekem nem volt részem akupunkturában, de álítólag nem fáj. (Nem szúrják érzőidegbe.)

Remélem érzed a különbséget, és ez más megvilágításba helyezi a dolgot számodra.

Kővári Gabriella · http://agydaganat.blogspot.com 2008.11.01. 12:12:33

Kedves Szkeptikus Blog Fórumolvasók és -írók! Sokat tévelyegtem multi- és megavitaminok körül magam is. Életemben egyetlen közepes Lenkei-dobozt szedtem végig évekkel ezelőtt, amikor még csak Budapesten volt egyetlen üzlete. Rám semmilyen hatással nem volt, nem éreztem magam kirobbanó formában, nem voltam kevesebbszer náthás, a parlagfű allergiám sem múlt el tőle, sőt lottó ötösöm sem lett...

Aztán jött a Pharmanex MLM-cég, és egy ismerősöm megkörnyéekezett a termékekkel, én meg hagytam magam, mert volt bennem akkortájt valamiféle belső igény az okostojás-szerepre és a megtévesztettségre is talán :-). Aztán ez is elmúlt, szintén mindenféle vitamin- és zöldteakapszula hatás nélkül, pedig költöttem rá szorgalmasan.

Majd várandós lettem és NEM szedtem semmiféle anya-magzat vitamint, holott a védőnőm és más orvosok nagyon ajánlották a Gravidát és egyebeket. Nem szedtem, mert úgy olvastam (városi legenda lehet...), hogy a multivitaminoktól óriásbébik nőnek a pocakban. Hát az én kislányom kerek 4 kilós volt és hatvancentis mindenféle "cucc" nélkül is.

Aztán a szoptatás környékén állandóan fáradt voltam, és rendeltem egy zsák vitamint a vitaminkiraly.hu oldalról. Nevezetesen: GreenSource-ot és 500mg-os C-vitamint, illetve egy kalcium-magnézium keveréket. Továbbá nekiálltam szedni a szoptatás mellett fogyasztható Cerazette nevű fogamzásgátlót, és mivel azt olvastam valamerre, hogy a fogamzásgátló tablettát szedő nők körében ELEVE B-vitaminhiány alakul ki, még vásároltam hozzá B-vitamin komplexet is a gyógyszertárban. Úgy gondoltam, helyesen cselekszem, vigyázom a magam és babám egészségét. (A babámét a tejen keresztül természetesen.)

Aztán idén augusztus 5-én hosszas előzményeket követően agydaganatot diagnosztizáltak, amely daganatot Czirják Tanár Úr kiemelt 18 napja az Amerikai Úti Idegsebészeten.

Én nem tudok sokat az emberi szervezetről, sose figyeltem biológiaórán sem :-), de azt gondolom, TALÁN lehet valami összefüggés a vitamintúladagolás és a daganatot okozó genetikai mutáció között. Szerintetek is így lehet, vagy teljesen rossz a gondolatmenetem?

Köszönöm a válaszaitokat.
Üdvözlettel:
Gabi

Szilágyi András 2008.11.01. 12:54:33

Kedves Gabi,

találgatni persze lehet, de én mindenesetre még nem hallottam ilyen összefüggésről. Ha van is összefüggés a kapszulaszedés és a daganat között, az lehet a kapszulákban lévő szennyező anyagok következménye is. Főleg a gyógynövény-készítményekben van sokszor nehézfém-szennyezés, ami köztudottan mutagén. Ezzel együtt szerintem valószínűleg nincs összefüggés. Jobbulást!

pista 2008.11.14. 17:39:52

linus pauling aki a C vitanim kutatásért Nobel díjat kapott 18000 mg C vitamint fogyasztott naponta. 92 évig élt. erre varjatok gombot!

nyari mikulas (törölt) 2008.11.14. 18:16:34

Pista: Olvastal egyetlen szakmai cikket is Paulingtol? Tudod, hogy konkretan mit kutatott, milyen eredmenyei voltak? Vegzett olyan kutatast, hogy mi a kovetkezmenye a magas C vitamin fogyasztasnak?

Mit gondolsz, mennyi ideig elt volna, ha fele ennyi, tized ennyi vagy ketszer ennyi C vitamint fogyaszt?
Mire alapozod a valaszodat?

nyari mikulas (törölt) 2008.11.14. 18:17:51

u.i: ha szerinted a napi 18g C vitamin a helyes adag, akkor Te a masik oldalrol kritizalod Lenkeit, o ennel jelentosen kevesebbet ajanl.

Honnan lehetne tudni, mi a helyes adag?

Joco74 2008.11.14. 18:26:57

pista 2008.11.14. 17:39:52

Az én nagyapám napi 1 doboz Munkást szívott, és 90 évesen halt meg. Ebből következik, hogy a dohányzás nem is káros.

Audrey Deveraux · http://www.myspace.com/audreydeathstar 2008.11.23. 06:47:34

Joco!
Az én apukám is cigizett,ugyan az étvágytalansága miatt én belediktáltam pár doboz B komplexet,de emellett minden reggel pálinkával kezdett,és a jó kis saját termelésű vörösbort se vetette meg-mértékkel fogyasztott mindenből,és 94 évesen balesetben halt meg.
Nálam most diagnosztizáltak ischaemiás szívbetegséget és arra keresek valami alternatív gyógyszert.ajánlat??

23peti23 2008.12.30. 17:55:45

Kedves Szilágyi András!

Felkészültséged teljessége az egészségügyi illetve jogi témákkal meglepett és kielígítőnek találtam. Az egyetlen hatalmas probléma, ami mellett te és az emberek nagyrésze elsiklik, az a Közép-Európai térségben lévő egészség igényének hiánya. Ha a magyar orvostársadalmat ,köztük Falus Ferencet annyira érdekli a magyar egészségügy állapota, akkor hogy lehet az, hogy kishazánk a WHo által végzett (2000 után) egészségügyi rangsoroláson 192 ből a 100. hely körül tengődik és olyan országok előznek meg minket mint iraq.
Érdekesnek tartom azt is ,hogy az egészségügyi felelősséghozókat a bizonyítottan káros (mert ez számít) szubsztanciák ,mint pl az alkohol,dohány, silány minőségű élelmiszerek hidegen hagyják. Elgondolkodtató az is ,hogy a magyar állam lakosai orvosaiktól semmilyen prevenciós tájékoztatót ,segédletet nem kapnak (az orvosok nagyrésze képtelen is lenne erre, mivel az orvosi képzés nem nyújt erre lehetőséget). Furcsállom továbbá azt is ,hogy recept nélkül juthatok olyan gyógyszerekhez ,amik rendszeres szedése (napi egy kapszula 5 éves periódusra kivetítve) számos anatómiai illetve élettani elváltozást képes okozni, ami lényeges leronthatja az egyén életminőségét továbbá nagyrészük koffein származékokat tartalmaz ,amik függőséget okoznak. Lenkei Gáborral a következőre jutottam: SZámomra megkérdőjelezhetetlen munkássága .Egy olyan országban ért el preventív gyógyászatával hatalmas eredményeket ,ahol az emberek nagyrésze nevetségesnek tartja az egészséggel való törődést. Termékei kiállták a magyar piac próbáját és közel 30 boltot nyitott. Több mint 10 ezer pozitív visszajelzést gyűjtött össze(névvel ellátva) a termékei pozitív hatásaival kapcsolatban(közte az enyémet is) és országszerte teltházas előadások fogadják. Lenkei Gábor elindított egy olyan folyamatot, amit egészségkúltúrának hívunk, próbálja bepótolni azt, amiről a múlt században orvosaink, akiket megbíztunk egészségünk istápolásával megfeledkeztek.
Népegészségügyi hallgatóként tisztában vagyok országom hiányosságival és azon leszek ,hogy támogassam azokat akik pozitív irányban hivatottak kimozdítani kisországunk megrogyott egészségügyi szekerét.

Keresztesi Péter (Dote Népegészségügy)

nyari mikulas (törölt) 2008.12.30. 19:54:48

@23peti23: "olyan folyamatot, amit egészségkúltúrának hívunk"

A kapszulazabalast nevezzuk igy?
Vagy a vitaminkeszitmenyek kiegeszitesere sportot, es kiegyensulyoztt etrendet is javasol a profeta?

Ugy tudiom, szerinte minden (vagy legtobb) betegseg oka vitaminhiany. Nem kornyzetszennyezes, nem stressz, nem egeszsegtelen, mozgashianyos eletmod, nem karos elvezeti cikkek... csak vitaminhiany.

"olyan folyamatot, amit egészségkúltúrának hívunk"

Tenyleg?

23peti23 2009.01.02. 15:17:47

KEdves TAmaskodo!

Az egészségkúltúra kialakítása nem a vitaminzabálásban rejlik ,hogy szavaidat idézzem ,de lehetőséget ad azoknak akik kiegészíteni kívánják étrendjüket és életmódjukat. (demokratikus államnak lehetőséget kéne biztosítani az ilyenfajta igényekre is)
Hibás az a feltevésed ,hogy Lenkei Gábor azt állította valaha is ,hogy a környezeti expozíció illetve a szociális tényezők nem befolyásolják egészségünket. Ő felkínál egy lehetőséget ,amivel csökkentheted mindezek káros mellékhatását. Könyvében a tudományos irodalom jegyzék közzé van téve, mindenki megbizonyosodhat igazáról ,továbbá olyan hasznos egészségkúlturális információkhoz juthat ,amivel maga is képes lehet egészsége önálló fejlesztésére.

Köszönöm a kérdést.
Keresztesi Péter (Dote, Népegészségügy)

nyari mikulas (törölt) 2009.01.02. 18:07:30

Lenkei azt allitja, hogy a legtobb betegseg oka vitaminhiany es megoldaskent nagy mennyisegu mesterseges vitaminfogyasztast javasol.

Ez nem egeszsegkultura.

Az, hogy az orvosi-tudomanyos alapon nyugvo ajanlasnal magasabb mennyisegu vitami fogyasztasa csokkenti az egeszsegtelen eletmodbol adodo artalmakat az alaptalan es raadasul szerintem kifejezetten karos, mert az eletmod es taplalkozasi szokasok megvaltoztatas helyett a sokkal konnyebben megvalosithato csak bekapop par tablettat es kapszulat iranyaba tereli az embereket.

Konyveben a vitaminokrol ir, nem arrol hogy hogyan taplakozz kiegyensulyozottan, nem arrol hogy mennyi testmozgas, mifele relaxacio stb ajanlott.
Ertheto, hiszen konyve a vitaminbolt reklamkiadvanya.

De ne tessek ugy bealitani, hogy egy vitaminreklam az ami "elindított egy olyan folyamatot, amit egészségkúltúrának hívunk".

Orcas 2009.01.03. 07:33:58

Talan azert nem tette bele a K vitamint, hogy a veralvadasgatlot (K vitamin antagonista) szedok is szedhessek. Micsoda koltseg 2-fele verziot kesziteni a vitaminokbol!

Az A vitamin felet beta karotinbol kellett volna beletennie.

A cikkben idezett egyik vitamin sem prenatalis, miert szednek azt terhes nok?

De legfokeppen az erdekelne, hogy...
Vajon hol, milyen korulmenyek kozott, milyen ellenorzes mellett keszitik ezeket a vitaminokat? Milyen tisztasagu anyagbol keszulnek a vitaminkeszitmenyek?
Az E vitamin, vagy a vas melyik formaja kerul a vitaminkeszitmenybe bele?

Orcas 2009.01.03. 07:42:19

Tisztelt Keresztesi Peter!

"Lenkei Gábor elindított egy olyan folyamatot, amit egészségkúltúrának hívunk"
Erre csak annyiban szeretnek reaglni, hogy inkabb csak meglovagolta azt a wellness hullamot, ami nyugatrol erkezett. Vitathatatlan Lenkei tenni akarasa, de azert nekem profit gyanus ez az egesz.

Orcas

Szilágyi András 2009.01.03. 09:52:23

Lenkei a dec. 21-i Szólás szabadsága c. műsorban:
www.mtv.hu/videotar/?id =35203

Lenkei továbbra is forgalmazza a betiltott vitaminjait, csak más csomagolásban. Az ÁNTSZ bevizsgálta a készítményeket. Eszerint A-vitaminból a feltüntetett mennyiségnél kevesebb volt benne. Viszont E és B6 vitaminból a tolerálható felső szintnél többet tartalmaz. Lenkei azzal érvel, hogy az EU tudományos bizottsága szerint a tolerálható felső szintnek is csak a sokszorosa káros.

Szilágyi András 2009.01.03. 10:10:49

Még egyszer a link, helyesen:
www.mtv.hu/videotar/?id=35203

A műsorban elhangzottak szöveges átirata itt olvasható:
www.mtv.hu/magazin/cikk.php?id=308141

Érdekes részletek:

"dr. Zacher Gábor, toxikológus: - Ennél, hogy most holnaptól mondjuk elkezdenék kutyaszar port árusítani, amit otthon föl kéne oldani egy pohár vízben és azt meginni és én azt mondanám róla, mint toxikológus, mind Zacher Gábor, hogy ettől kérem szépen ilyen meg ilyen hasznos változások lesznek, biztos vagyok benne, hogy ha mondjuk egy év múlva jönne, akkor mondjuk nem az ötéves Honda kocsival járnék, hanem mondjuk lehet, hogy mondjuk egy nagyságrenddel drágább autóval tudnék akkor már közlekedni, mert ebből nagy üzletet lehet csinálni."

"Molnár Kornélia, az országos tisztfőorvos helyettese: - Igen. Tehát lényegébe a vizsgálat eredménye kettő irányba mutatott eltérést. Egyrészt az A-vitamin tartalma az kevesebb, mint ami feltüntetésre került a feliraton. Ezzel tehát a fogyasztókat megtévesztette a forgalmazó.

Mv.: - Lényeges, hogy mennyivel kevesebb?

Molnár Kornélia: - Nem lényeges. Ennek egészségkárosító hatása nincs. Ez a terület a fogyasztóvédelemre tartozik. Nyilvánvaló, hogy a fogyasztóvédelem értesítése után az a hatóság fog eljárni. Ami viszont problémás az a B- és E-vitamin tartalom, ami viszont magasabb a megengedettnél és ez viszont már egészségkárosító hatású."

"Lenkei Gábor: - Máris mondom, pont amiket a főorvos asszony vitat. Tehát nagyon jól vezette fel és mindjárt mutatom, egy pillanat, na most ez nem szabályozás. Ez vélemény, hogy ha valaki felüti, akkor egyértelmű, hogy ez vélemény. Ez nem törvény, nem rendelet, nem korlátozás. Valóban találtak például a B-vitamin az ugye egy átfogó fogalom, de a B6-vitaminra gondolt főorvosasszony, megnéztem, hogy mit írnak? Valóban, ha a B6-vitaminból valaki a bizottság által javasolt adagnak a 400-szorosát veszi be, vegyünk egy példát, valaki megeszik, egy pillanat, hadd mondjam végig, három tölteléket tud megenni töltött káposztából és lenyomok a torkán 1200-at, természetesen egészségügyi problémái lesznek. Ez nem kérdés. 400-szoros adagról van szó."

"Lenkei Gábor: - Tehát erre hivatkoznak, az imént is erre hivatkozott a főorvosasszony, ami nem korlátozás, hanem azt mutatja, hogy biztonságosak a készítmények. Egy pillanat, megkérdeztem, hogy az E-vitaminnal mi a baj? Nem válaszolt. Itt van a hivatalos kiadvány, az E-vitamin nem halmozódik fel. Milyen mennyiségben okozhat az E-vitamin kárt? Azt is meg lehetne kérdezni. Megy itt a csúsztatás. Az E-vitamin, ha kárt okoz, akkor az ezáltal a bizottság által javasolt legfelsőbb szint több mint 15-szörösénél okoz kárt és a kár fejfájás."

"Lenkei Gábor: - A vitatott A-vitaminból 800 tabletta okozza azt, hogy kirepedezik valakinek a szája. Sok hűhó semmiért."

23peti23 2009.01.03. 15:07:06

Kedves commenterek!

Egy szóval sem állítottam ,hogy Lenkei Gábor komplex egészségkúlturális programot dolgozott ki, mert nem tett ilyet. Amit tett az az ,hogy elindított egy folyamatot ,továbbá éleslátásával olyan információkat juttatott el az emberek sokaságának amit eddig nem tett meg senki. Felhívta a figyelmünket a veszélyekre és a problémákra.
Felkínált egy lehetőséget, amiből igen, pénzt keres, nem is keveset, de nézzünk tükörbe ,hányan dolgozunk ingyen?
Tamaskodo: Ha olvastad a könyveit és a felhasznált irodalomból párat akkor bizonyosságot nyerhettél arról ,hogy a táplálék-kiegészítők hasznos részét képezhetik az egészségtudatos ember számára és bármily meglepő is tápanyag hiány számtalan betegség forrása lehet.
A legjobb megoldás az lenne ha nem kellene vitaminokat szedni ,mert azt én is utálok, de amíg a szintén profithajhász élelmiszeripar kilopja az értéket az ételeinkből ,addig ezt a megoldást választom.
Kishazánkban az emberek töredéke fog külső ajánlásra életmódot változtatni ezt egyszerű belátni. Ha nem értékes számodra az egészség nem leszel fogékony a leghatékonyabb orvosi bizonyítékokra sem ,ezt pedig neveltetési tényező befolyásolja. Ami pedig a család után, az állam feladata, az óvodától elkezdve, egészen az egyetemekig.
Az egészséget számtalan formában meg lehet óvni de ha szocikúltúrális szempontból nézed a magyar társadalom rá van szokva a pirula alapú gyógyításra ,amit közel 100 éven keresztül kapott. Több száz olyan könyv elérhető az emberek számára, ami az életmódváltoztatással kíván egészségfejlesztőleg hatni. De nem érdekli az embereket ,lusták és nem is látják értelmét ,ellentétben a pirulákat szívesen beszedik, mert minimális erőbefektetéssel lehet egészségmegörző funkciókat pótolni. (ezt vette észre Dr Lenkei Gábor)

Keresztesi Péter (Dote, Népegészségügy)

nyari mikulas (törölt) 2009.01.03. 19:00:23

Nem, nincs igazad 23peti23,

"továbbá éleslátásával olyan információkat juttatott el az emberek sokaságának amit eddig nem tett meg senki"

Hamis, hazug informaciot.

"Felhívta a figyelmünket a veszélyekre és a problémákra."

Kitalalt krealt problemara, nem tobbre, egyre, a magadozis vitaminfogyasztas hianyara, ami szerinte problema.

"tápanyag hiány számtalan betegség forrása lehet"

Igaz. Az altalanos iskolaban is tanitjak, ez nem Lenki talalmanya.
Amit Lenkei mond, hogy tapkiegeszito nelkul nincs egeszseg. Ez szerinted igaz?

"a szintén profithajhász élelmiszeripar kilopja az értéket az ételeinkből ,addig ezt a megoldást választom"

Miert nem vasarolsz alapanyagokat, amibol nem loptak ki az erteket?
Miert vasarolod vissza kulon a kilopott erteket?

Itt az atveres:
"De nem érdekli az embereket ,lusták és nem is látják értelmét ,ellentétben a pirulákat szívesen beszedik, mert minimális erőbefektetéssel lehet egészségmegörző funkciókat pótolni."

A pirulak nem potoljak az egeszseges eletmodot! Van sportpirula? van barat-pirula? Van kirandulas pirula, tiszta levego-pirula, eszteteikai elvezet pirula, katarzis-pirula?

Ez ocso es hamis potszer es _ront_ a nepegeszsegugy helyzeten, mert azt ahamis hitet kelti a nepben, hogy nem kell mas, csak pirulatzabalni.

Sajnalatos ilyen allitast olvasni egy Dote, Népegészségügy alairasu kommetelotol!

Melgen ajanlom a kovetlezo olvasmanyt a bizonyitekon alapulo orvoslasrol:
www.healthtarget.sph.dote.hu/ht2/bao/bao.htm Ismeros? A DOTE Népegészségügy weblapja.

A lenkei-fele allitasok nem biznyitekon, hanem vallasi utmutatason es anekdotakon alapulnak.

Megbocsass a szemelyeskedesert, de ugy velem, nagyon rossz szolgalatot teszel hozzaszolasaiddal a Népegészségügynek.

Megkerdeznem, hogy intezeted neveben irsz, ahogy alairasod sejteti, vagy maganvelemenyednek adsz hangot?

Orcas 2009.01.03. 23:25:52

Kedves Keresztesi Peter!

Magyarorszagon tudtommal nincs egeszsegneveles. A tarsadalom nagy reszenek fogalma nincs arrol, hogy mi az ongondoskodas. Egeszen 1990-ig erre nem volt szukseg, mert az allam segitett, ha baj volt. Most mar nem fog, mert sokba kerul. Ezert kellene az embereket oktatni arra, hogy mit tegyenek az egeszseguk megorzeseert. A legegyeszerubb a pirula szedes, ahhoz sokat nem kell oktatni az embereket. Nagyon gondolkodni sem kell hozza. Ezt jol felismerte Lenkei.
Az egeszsegnevelest be kellene ujbol vezeti az altalanos-, a kozep-, szakiskolakba, valamint a szakmunkaskepzokbe is, hogy ongondoskodasra kepes nemzedek nevelkedjek.

Orcas

23peti23 2009.01.04. 13:40:57

Tisztelt Tamaskodó!

Lassan kezdem megérteni indulataid forrását és belátom amely oldalról te közelíted meg igazad is van. Hatalmas anomália az ,hogy pirulákat kell szednünk legyen az gyógyszer vagy vitamin készítmény. (a kettő káros hatásának összehasonlítása megérne egy vitát de szerintem nem érdemes).
A legnagyobb baj ,hogy én a realitást kívánom megcélozni te pedig egy utópiát próbálsz érveléseid alapjává tenni.
Én érvelésimhez nevemet és az információ forrásait is feltüntetem. Elfogadom ,hogy ez a véleményed mert a természetes élet lenne a legkedvezőbb az országnak minden téren, de nézzünk szembe a realitással . Bemutatom ,hogy mit kéne neked tenned ha egészségkultúrát kívánnál teremteni csak a környezetedben és nem Magyarországon:
-menj oda a barátaidnak és minden egyes rágyújtásnál illetve alkoholfogyasztásnál, továbbá gyógyszerek használatánál mond el nekik káros hatásukat és hozd fel az elhagyásuk egészségépítő erényit (jobb esetben végighallgatnak, de leggyakrabban támadásnak fogják venni)
-amikor majd elmész velük vásárolni vedd ki a kezükből a tápanyagszegény (ízfokozóval,ízelnyomókkal, aromákkal,állagjavítóval,színezékkel) megpakolt élelmiszert és vidd el egy biopiacra ahol mindezt beszerezheti 5 szörös áron ,továbbá érvelj nekik a vitaminok ásványi anyagok és nyomelemek mellett
-amikor a tévét nézi kapcsold ki és rángasd el magaddal sportolni hetente 3 szor és sorold fel a sportolás előnyeit ,hogy tisztában legyen vele
-ha túl sokat dolgozik és ezért stresszben van mond neki ,hogy ne aggódjon te itt leszel neki, menjen veled sportolni jógázni sétálni .

Ha ezt végigcsinálod rádöbbensz ,hogy az emberek nagy többsége nem is érti ,hogy miről beszélsz nagyobb részüket meg nem is fogja érdekelni. Ez a magyar valóság.
Amit én látok a klinikán az az ,hogy a kemoterápia után kijönnek cigizni az emberek.Nevetnek ha egészségről, gyógynövényekről, vagy az alternatív gyógyászatról hallanak. (kuruzslásként emlegetik, közben nagy többségük szó nélkül beszedi a napi 10 szem gyógyszert)
Igazad van ,pirulát szedni nem megoldás, de akkor kérlek írd le ,hogy magyar helyzetben milyen megoldásokat eszközölnél?

Továbbá nagyon örülnék ,ha minden hazugság és nem igaz szó helyet egy linket illesztenél be amivel alátámasztod igazadat. Várom a könyvcímeket ,tudományos publikációkat, internetes esszéket amikkel megcáfolod az általam felsoroltakat, így legalább én is tanulhatok továbbá te is hitelesebb leszel.

Én a nevemet és a tanulmányi helyemet megnevezem,hogy lásd ,hogy vállalom a szavaim következményét és nem a levegőbe beszélek. Esszéim az én véleményemet tükrözik a helyszínt ahol tanulok csak azért tüntetem fel ,hogy tudományos támaszt nyújtson írásaimnak.

Keresztesi Péter (Dote, Népegészségügy)

nyari mikulas (törölt) 2009.01.04. 15:22:15

23peti23:

Orommel olvasom, hogy nem munkatars, hanem tanulo vagy a Dote, Népegészségügyon, igy velemenyed nem az Intezmeny velemenye, es remeljuk, tanulmanyaid vegere meg fog valtozni az allapontod. Ebben probalok en is kozremukodni.
Ha szbad javasolnom, hagyd el alairasodbol hogy Dote, Népegészségügy, erre velemenyem szerint az intezmeny munkatarsai jogosultak csak, vagy legalabb alakitsd at igy Keresztesi Péter, egyetmi hallgato (Dote, Népegészségügy).
Ellenkezo esetben esetleg tanaraid megneheztelnek, ha tudomasukra jut, hogy latszolag az Intezet neveben az ovekevel ellentetes velemeny publikalsz.

Iskolad vagy munkahelyed nem ad tudomanyos tamaszt az irasodnak, ahhoz, mint Te is latod, hiteles tenyek kellenek, amelyeket meresi eredmenyekbeol, szakmai publikaciokbol lehet osszegyujteni.

Egyetertek veled, hogy az egeszseges eletmodre neveles nem konnyu, kulonosen Magyarorszagon nem.
Nem ertek egyet abban, hogy kinevetik az alternativ medicinat, en ugy latom, hogy epp ellenkezo a trend, az alternativ (=nem bizonyitekon alapulo, bizonyitatlan vagy bizonyitekokkal ellentetes) medicina a megerdemeltnel tobb figyelmet es hitelt kap.

A laborunkban mar tiznel tobb egyetemistat ravettem arra, hogy jojjon el velem sifutni, harmat arra is, hogy jojjon evezni... nem lehetetlen feladat.

Fenntartom az allaspontomat, hogy Lenkei tevekenysege ellentes azzal, amit egeszsegkulturanak nevezek. Pirula es kapszulakultura.
Ha valaki lenkeit hisz, az nem fogom tudni lebeszelni a cigirol, nem fog eljonni sportolni, mert lenkei nyoman azt hiszi, hogy ha bekapja a megavitaminjait, akkor o egeszsegesen el.

Hazug, hamis informacionak neveztem azt, hogy a megavitamin fogyasztas egeszsegesse tesz es a betegsegek oka a megavitamin-hiany (ez Lenkei allaspontja).

Mivel o allit valamit, amig azt o (vegy Te, mint az o allapontjat magadeva tevo vitapartnerem) nem tudjatok peer reviewed publikaciokkal alatamasztani, addig jogosan nevezem megalapozatlan, hamis, hazug informacionak.

Ha visszaolvasol a topikban es a hasonlo cimu szkeptikus forumon nem talalsz alatamaszto cikket, ezzel szemben szamos cafolo tudomanyos cikk hivatkozasat megtalalod. Ha segitseg kell, akkor pubmed: Igy kapasbol egy par:
PMID: 15558839
PMID: 10654978
PMID: 6956410 ez utobbit olvasd el itt:
www.pubmedcentral.nih.gov/pagerender.fcgi?artid=1805333&pageindex=9#page
PMID: 3332328
PMID: 17961270
Hatalmas szakirodalma van a temanak ez csak par veletlenszeruen kiragadott pelda volt allitasom alatamasztasara.

23peti23 2009.01.04. 16:56:59

Kedves TAmaskodó!

Köszönöm a linkeket remélem hasznosak lesznek a későbiekkben.
Egy pár kérdés azért még mindig bántja kicsi szívemet.
1-hogy lehet az ,hogy a preklinikai vizsgálatok ellenére amit a laborok olyan nagy gonddal elvégeznek ,tömegesen kerülnek ki olyan gyógyszerek amik egészségkárosító hatásuk miatt pár év múlva bevonnak?
2-hogy kerülhetnek forgalomba függőséget okozó gyógyszerek amikhez mellesleg recept nélkül juthatok
3-ha olyan károsak a megadózisú vitaminkészítmények mint ,ahogy állítod akkor ebből miért nem fejlődtek ki tömeges megbetegedések illetve panaszok?
Innentől kezdve ki a hiteles ha az RDA hitelét vesztette, mert már rég halottnak kellene lennem.
4-miért van az ,hogy a magyar kutatók és orvosok nagy része semmibe veszi 5000 év gyógyászati kultúráját és semmisnek tekinti, mivel tudományosan nem megalapozott (alternatív gyógyászat)
5- miért van szabályozva a vitaminbevitel, az alkohol és a dohány és a junk food miért nincs, annak ellenére hogy több millióan hallnak meg évente mellékhatásaikban???

A legnagyobb baj az az ,hogy számtalan tudományos kutatást tudnék én is felhozni ami igazolja igazamat de felesleges. A bőröm tapasztaltam jótékony hatását.
Amit kérek az az ,ha kutató vagy mutasd be nekem, elmegyek megnézem, részt veszek benne ,hogy a megadózisú vitaminadagoktól a kísérleti állatok rákosak, cukorbetegek, idegbetegek, vese-máj betegek ,csökkent teljesítőképességűek lesznek. Ha látom és megtapasztalom az általam tapasztaltak ellentettjét, akkor örök hálám fog övezni ,mert rádöbbentesz arra ,hogy az eddig elolvasott tanulmányok tömkelege semmit nem ér és 6 éven keresztül rossz irányban haladtam. (HA látom és megtapasztalom elhiszem)

Kérésem és kérdéseim komolyak, nem az irónia kedvéért írtam le őket.
Segítségedre igényt tartok.


Keresztesi Péter (Dote, Népegészségügyi hallgató)

Puerto 2009.01.04. 17:14:15

Érdemes elolvasni Szabó Csaba előadását: www.mindentudas.hu/szabocsaba/20050925szabo.html?pIdx=10
Klinikai kutatások mindkét oldal véleményét alátámasztják. Még mindig keveset tudunk a vitaminokról

nyari mikulas (törölt) 2009.01.04. 17:50:06

23peti23 Kerdeseid erdekesek, de nem tartoznak kozvetlenul a megadozisu vitaminok haszna/kara szuksegessege/feleslegessege vitahoz.

OFF
1. mert az egeszsegkarosito hatas csak kesobb, vagy csak nagyobb szamu hasznalo eseten valik nyilvanvalova.
(ezzel szemben az alternativ dolgok eseten nincs teszt es soha, vsagy csak nagyon ritkan derul ke a karos hatas).

2. passz, nem tudom mire gondolsz
3. mit allitottam?
4. mivel tudományosan nem megalapozott, mivel nincs ra bizonyitek (a hosszu ido ellenre sincs!)
5. erdekes kerdes. Azert, mert gyogyszernek minosul es a gyogyszerekre mas szabalyok vonatkoznak.
Ha a szemetkajaba vagy az alkoholba vagy a dohanyba ilyen mennyisegu tiszta vegyszert tenennek azt is szabalyoznak, ugy velem.
Az ilyen mennyisegu vitamint tartalmazo termesztes taplalekok nincsenek szabalyozva.

Sajat tapasztalatod eseten gondolkozz el a kontroll csoportrol es placebo hatasrol is.

Orommel olvasom a megvaltoztatott alairasodat, koszonom, igy fair.

23peti23 2009.01.04. 22:08:07

Tisztel Tamaskodo.

1-a preklinikai vizsgálatok 3 fázist ölelnek fel és 10-15 évig tartanak, van idő hogy kiderüljön.
2-minden olyan gyógyszer ami a benzinkutakban és bevásárlóközpontokban kapható. (saridon pl)
3-kommentjeidben amellett érvelsz ,hogy a nagy dózisú vitaminfogyasztás káros
4-tudományosan nem megalapozott de évezredeken keresztül működött amíg együt éltünk a természettel. A gyógyszerek nagy része ezek szintetikus másolata.
5-senkit sem érdekel h minek minősül csak az hogy káros vagy nem. Az alkohol méreg ugyanúgy a dohány is és nagy mennyiségben tartalmaznak vegyszert. Nem tudom hol élsz...

Felesleges veled disputálni mert arogánsan kiforgatod a szavaimat ,nem írsz le megoldásokat csak vádolsz mellesleg gyanítom ,hogy felületesen átfutod az általam közölteket (kommentjeidből). Messze állnak írásid a racionalitástól és a realitástól. Továbbá több ezer kutatónak (köztük nobel díjasoknak) a munkáját tekinted semmisnek. Ha érveléseid biztos alapon nyugodnának akkor már rég megkaptam volna a tudományos irodalmat .
Nekem ennyi elég volt nincs miről vitázni ,főleg úgy, hogy nem mered nevedet adni írásaidhoz.

Keresztesi Péter (Dote,Népegészségügyi hallgató)

Szilágyi András 2009.01.04. 22:34:10

23peti23,

hibás a szóhasználatod, a preklinikai vizsgálatok, mint a nevük is mutatja, a klinikai vizsgálatok előtt vannak, utóbbiaknak van 3 fázisa. Ld. www.fdareview.org/graphics/graph1.jpg

nyari mikulas (törölt) 2009.01.04. 22:40:37

re:
1. akkor miert nem derul ki megsem, es utolag miert derul ki megis?
2.nem igaz, hogy minden benzinkutnal es bevarsalokopontban kaphato gyogyszer függőséget okozó.
3. igen szerintem felesleges, esetenkent karos lehet, es a betegseg valodi okanak lecsereleve megavitamin-hanyra hatarozattan karos szerintem, a tabletta kultura ugyszinten
4. tudományosan nem megalapozott de évezredeken keresztül (működött) hasznalt, de hatasat nem sikerult bizonitani.
Aminek sikerult bizonyitani a hatasat , az gyógyszer lett, ezek nagy része nem szintetikus eredeto, hanem ma is kivonat.
5. nem tudok arrol, hogy a dohanytermekek anyaganak jo resze vegyszer lenne (de nem is erdekel, az az igazsag). Az alkoholtermekek 9sor, bor, palinka stb nem tartalmaznak nagyobb mennyisegu hozzaadott vegyszert mint mas elelmiszerek.

A dohanyas es tulzott alkoholfogyasztas veszelyeirol uton utfelen irnak. Igazad van, igy kene kezelni a tulzott tapkiegeszito fogyasztast is. Csak a dohanytermekhez hasonlo figyelmeztetessel forgalmazn?

Nem tekintem semmisnek senkinek a munkajat, ha idezed a cikket, ahol Szentgyorgyi, vagy Pauling kiserletekkel igazolja a nagymennyisegu vitaminfogyasztast, megvitathatjuk.

Ne a szemlyemmel foglalkozz, maradjunk a temanal.

Nem olvastad el meg azokat a cikkeket sem, amiket ajanlottam, mit varsz meg?

Orcas 2009.01.04. 22:42:50

@23peti23:
Erre mar korabban is irtam, hogy egeszsegnevelesi oktatast kellene bevezetni. Mint nepegeszsegugyes hallgato, kesobb tehet erte.

A vitamin tuladagolas terhesseg alatt:
PMID: 3162101 Regi cikk, de human eredmenyek.

Orcas

atm 2009.01.05. 23:48:31

Orcas: PMID: 3162101 Mi köze a vitamin túladagolásnak az izotretioninhoz?

Örüljetek, hamarosan nem fog senki mega vitamint hivatalosan árusítani: video.google.com/videoplay?docid=-5266884912495233634

És ezek a jófiúk közül valók (akik nem olyan gonoszak, mint a megavitaministák, akik mind szcientológusok és a megavitaminjaikért pénzt mernek kérni, roszabbak, mint az NWO): www.youtube.com/watch?v=2rS4uyCaLBg

szarkazmus off

Orcas 2009.01.06. 01:37:46

atm:
PMID: 12962289 Bevezetes

23peti23 2009.02.02. 15:49:15

Erről is kevesen tudnak:

www.cchr.org/#/videos/making-a-killing-the-experiment

Ennyit érnek a nagybetűs kutatások és a tudományos igazolások ha pénzről van szó!

Waix 2009.12.04. 16:11:12

Kedves diskurálók!
Az elmúlt néhány hétben (nyilván részben a H1N1 körül kialakult botránynak is köszönhetően) megint elkezdtem foglalkozni ezzel a Dr. Lenkei témával, de mivel orvos vagy gyógyszerész nem vagyok, így nyilván cikkekből és interjúkból voltam kénytelen tájékozódni arról, hogy most akkor szükséges-e sok vitamint enni vagy sem. Jó kis cikk született a témában az oldalatokon, gratulálok hozzá, és ha már szkeptikus blog a cím, gondoltam bizonyára a szükséges távolságtartással közelít a Lenkei-féle sikertörténet felé is. És így is van.
Ámde ez a hihetetlenül arrogáns, rokonszenvesnek korántsem nevezhető hozzáállás, ami egyes törzskommentelőket jellemez (különös tekintettel a "tamaskodo" nevű illetőre), meg kell mondjam, borzasztóan kiábrándító. Ne haragudjatok, de ez már nem az egészséges szkepticizmus, hanem a tagadás vallása. Például: ha semmilyen bizonyítékod nincs arra, hogy a Lenkei-féle cuccoknak káros hatásai lennének, miért szükséges "hazugnak és hamisnak" nevezned az általa a vitákban felsorolt információkat anélkül, hogy egyetlen egyet is megcáfoltál volna annak kapcsán, amit ő, vagy az általa hivatkozott tanulmányok mondanak.
De a kedvencem:
Idejönnek emberek, veszik a fáradtságot, hogy regisztrálnak és leírják, hogy nekik igenis segített a vitaminok komoly mennyiségben történő bevitele (még esetleg olyanoknál is, akik erős kétségekkel indultak neki), de az természetesen nem fogadható el empirikus tapasztalatok leírásaként a vitamin esetleges jótékony hatásáról, az csakis "placebo" hatás lehetett, ugye, vagy egyesek "pont akkor lettek jobban", mikor elkezdték szedni őket.
Nekem is voltak olyan időszakok az életemben, amikor szedtem vitaminokat és voltak olyanok, amikor a komoly fizikai és mentális leterheltség ellenére sem. Többször csak utólag realizáltam, hogy bizonyos időszakokat a vitaminok fokozott bevitelének köszönhetően voltam képes testileg és lelkileg egészségesen átvészelni. Tehát nyilvánvalóan nem lehetett placebo, mint ahogy az sem, hogy sportolók se 60 mg C-vitaminnak vagy a placebo hatásnak köszönhetik, ha egy teljes szezont végig tudnak edzeni/játszani influenza vagy megfázás nélkül.
Azt látom, hogy most egy olyan dologban megy a kötekedés (konkrétan a "vitaminok támogatása a gyógyszerzabálás megelőzésére" "mozgalomra" gondolok), ami alapvetően egy jó ügy, és nem támadni, hanem feltárni kellene a mikéntjét. Egyik oldalon ott van a gyógyszerektől elpusztuló emberek tömegeiről szóló statisztika, másik oldalon meg az azok szedését bizonyos esetekben akár megelőző vitamin, ami nyilván a fentebb említett "egészséges népneveléshez is" (biciklizzél, táborozzál, sportolj, egyél rendesen) alapot szolgáltathat. Tegyétek már egymás mellé a kettőt!

alagi 2009.12.04. 16:45:27

@Waix: Ehh, vedd mar eszre, hogy sajat ervelesed ellen sem vagy kepes megallni.

"az csakis "placebo" hatás lehetett, ugye, vagy egyesek "pont akkor lettek jobban", mikor elkezdték szedni őket. "

Hat igen, egy ket eset alapjan nem lehet eldonteni, hogy veletlen epp akkor lett-e jobban, vagy a vitamin hatasa volt.

"Többször csak utólag realizáltam, hogy bizonyos időszakokat a vitaminok fokozott bevitelének köszönhetően voltam képes testileg és lelkileg egészségesen átvészelni. Tehát nyilvánvalóan nem lehetett placebo,"

Kiveve ha rolad van szo, mert Te a vegso igazsag birtokosa vagy, ugye?

pounderstibbons 2009.12.05. 17:00:20

@Waix:
Többször csak utólag realizáltam, hogy bizonyos időszakokat a vitaminok fokozott bevitelének köszönhetően voltam képes testileg és lelkileg egészségesen átvészelni.
Ezt, így most hogy?
Bevetted a vitaminokat, bár nem bíztál a hatásukban, aztán álmodban megjelent Szent Szentgyörgyi Albert és rádszólt, hogy: "Ugye tudod, hogy a vitaminok nélkül már velem lennél az Úr országában?"

"Tegyétek már egymás mellé a kettőt!"
Tegyél már ide egy linket ezekre a statisztikákra mert één enm látom.

Waix 2009.12.07. 09:40:16

alagi!

Nem azzal van a problémám, hogy 2 eset alapján nem általánosítasz, az teljesen rendjén van. Ha vallásról vitatkoznánk, nyilván nem fogadnád (és én sem fogadnám el) a mindenható létezésére irányuló bizonyítéknak azt, hogy egyesek hallani vélték a hangját. Nekem azzal van gondom, hogy ha valaki fizikailag jobban érezte magát vitaminok folyamatos és nagyobb mennyiségű fogyasztása alatt/következtében, akkor itt egyesek azt megkérdőjelezhetetlenül (!) placebónak tudják be, noha a vitaminok pozitív hatásai bizonyos esetekben ugyanolyan tényszerűen léteznek, mint a negatív hatások például az A, vagy a B6 vitaminok esetében.
A problémám tehát alapvetően az, hogy amikor ebben a témában próbáltok látszólag tárgyilagosan és objektívan megnyilatkozni, akkor valójában a kérdésnek csupán az egyik oldalát, tehát a vitaminok abszurd túladagolása következtében megjelenő kockázatokról beszéltek, a pozitív hatásokról sohase'. Nyilván mert van egy prekoncepciótok és ahhoz ragaszkodtok foggal körömmel, és nyilván mert a "vitaminguru" balszerencséjére ugye szcientológus, igaza tehát nem lehet.
Mindezt ráadásul elképesztő arroganciával, flegmasággal teszitek, mint az nagyszerűen látható az én hozzászólásomra adott válaszokból is.
Hol beszéltem például végső igazságról?
punderstibbons:
Nem az a lényeg, hogy bíztam-e előzetesen a vitaminok bármilyen hatásában, soha nem vártam tőlük csodát, egyszerűen feltételeztem, hogy a szervezetemnek fokozott igénybevétel során szüksége van rájuk. Nem gondoltam, hogy jobb lesz, csak reméltem, hogy nem lesz rosszabb. És utólag realizáltam (nem a szedésük közepette, hogy érthető legyen), hogy azokban az időszakokban, mikor következetesen magamra erőltettem a szedésüket, akkor fizikailag és mentálisan is jobban teljesítettem. Ennyi.

nyari mikulas (törölt) 2009.12.07. 14:17:36

@Waix:
Feltetelezted, hogy szukseg van ra... utolag ugy erzed, hogy amikor a feltetelezes alapjan szedted, akkor jobban voltal.

Ne haragudj, ennek alapjan nem lehet eldonteni, hogy valodi hatas volt, vagy placebo.

Senki nem vitatja, hogy a vitaminok letfontossagu vegyuletek.

A hianyuk betegsegeket okoz.

A vita targya a mennyiseg, hogy az RDA vagy a Lenkei altal javasolt mennyiseg a valodi szukseglet, tovabba az, hogy tablettabol vagy valtozatos taplalkozas utjan celszeru-e vitamint enni?

Ha vitaminhianyod volt elotte, akkor termesztesenek tartom, hogy jobban erezted magad, amikor a hianyt potoltad.

Ha elotte is RDA mennyisegu vitamint fogyasztottal (taplalekkal, vagy vegyi bogyokbol) , akkor ketlem, hogy a Lenkei adag vegyi vitaminbombaknak eszleheto fiziologiai hatasu lett volna, de a placebo hatasban nincs okom ketelkedni.

pounderstibbons 2009.12.07. 14:44:09

@Waix:
Akkor most ismét "elképesztő arroganciával és flegmasággal" felhívlak az általad említett statisztikák linkelésére.

Lenkei és tsai (pl. Te) azt állítod, hogy bizonyíthatóan kedvező élettani hatása van a "vitaminbombáknak". Na akkor lássuk a vitaminos medvét.

Waix 2009.12.07. 15:00:55

@tamaskodo:
"Feltetelezted, hogy szukseg van ra... utolag ugy erzed, hogy amikor a feltetelezes alapjan szedted, akkor jobban voltal.
Ne haragudj, ennek alapjan nem lehet eldonteni, hogy valodi hatas volt, vagy placebo."

Ja értem. Ezzel a logikával természetesen a paracetamolról sem lehet megállapítani, hogy csökkenti-e a fejfájást. A beteg percepciója úgy látom irreleváns.

Másrészt soha nem szedtem Lenkei-féle vitamint, épp annak próbálok utána járni, hogy érdemes-e.
Ezen felül fontosnak tartom megjegyezni, hogy Lenkei számos előadásában hangsúlyozza, hogy az EFSA tanulmány eredményei véleménynek, nem pedig előírásnak tekinthetők (ez szerepel is a dokumentumban), illetve, hogy például az E vitaminból (a fenti cikketekkel ellentétben) az 1200 NE-os napi mennyiség az abban szereplő kutatási eredmények alapján semmiféle egészségügyi problémát nem okoz, és a 400 NE-s napi mennyiség sem a legfelső tolerálható szint, hanem az ő javaslatuk a napi bevitt mennyiségre.
Azt látom, hogy van egy ember, aki feltehetően igen alapos kutatásokat végzett a témában, és eddig nem láttam, hogy bárki komolyan megcáfolta volna azokat az állításokat, amiket tesz, leszámítva persze az itt elhangzott néhány "hazugság, hamis állítás" kijelentéseket, melyek mellőztek bármilyen egzakt alátámasztást.

pounderstibbons 2009.12.07. 15:25:07

@Waix:
Igen, az ott egy vélemény. Azért mert VÉLEMÉNYT KÉRTEK TŐLÜK.
Mit írjanak akkor vissza? Halálbüntetés terhe mellett betartandó kormányrendeletet?

És ahhoz képest "csak egy vélemény" előszavába merték belefoglalni az alábbiakat:
"These opinions will find immediate application by the regulatory agencies that oversee
addition of micronutrients to foods and food supplements in the EU. They also
represent a valuable scientific reference on the safety of micronutrients which will be
used by scientists and policy makers for many years."

Igen, ez egy tudományos vélemény. Csak.

Az E vitaminnal kapcsolatosan kutatás referenciáinak a felsorolása is csak 2,5 oldalt tesznek ki kb. 8-as betűmérettel. (250-252. oldal)
Nem gondolod, hogy itt egy komoly tudományos szervezet "feltehetően igen alapos kutatásokat végzett a témában"?

Itt elérhető:
www.efsa.europa.eu/cs/BlobServer/Scientific_Document/upper_level_opinions_full-part33,0.pdf?ssbinary=true

Joco74 2009.12.07. 15:26:42

@Waix:
"Ja értem. Ezzel a logikával természetesen a paracetamolról sem lehet megállapítani, hogy csökkenti-e a fejfájást. A beteg percepciója úgy látom irreleváns."

Jól látod! Így van!

"semmiféle egészségügyi problémát nem okoz"

Jah... már itt tartunk? A "meggyógyít mindent"-től eljutottunk a "de legalább nem árt"-ig.

"igen alapos kutatásokat végzett a témában"

Belinkelnéd kérlek a "komoly kutatásainak" eredményét? Hol is publikálta? Hol is folyt róla a szakmai vita? Melyik klinikán végezték a teszteket, milyen protokoll alapján?

Waix 2009.12.07. 15:33:51

@pounderstibbons: Nem értem a problémádat. Azt, hogy ez egy vélemény, én csak megjegyeztem, a lényeg az utána következő mondatomban van. Pont ők mondják, hogy napi 1200 nemzetközi egységnyi nem okoz problémát. A cikketekben csak annyi szerepel, hogy a két nagyobb vitamincsomag többet tartalmaz a "tolerálható" szintnél, majd leírjátok a véralvadással kapcsolatos veszélyeket - elfelejtve hozzátenni, hogy ez ilyen mennyiségnél még nem jelentkezik.
És persze, hogy egy - bizonyára rendkívül alapos - tudományos munka, sehol nem kérdőjeleztem meg.

Waix 2009.12.07. 15:43:51

@Joco74:
Nem tudom, hogy honnan jött ez "meggyógyít mindent". Ki mondott ilyet?
A vita azért vett ilyen irányt, mert a Lenkei-féle vitaminadagok kritizálói annak egészségügyileg káros mivoltát igyekeznek bizonygatni. Eleve azért van ez a téma terítéken, mert be akarják tiltani, nem? (Sőt be is tiltották.)
A szakmai viták meg gondolom tudományos publikációkban folynak, de ez itt nem egy tudományos magazin, mi meg átlagos fickók (nők) vagyunk.
Én természetesen a médiában folyó diskurzust követem a témában, meg az emberi füllel is megérthető információkat összeszedni pro és kontra a netről. Eddig nem láttam, hogy nyilvános fórumon bármilyen delegált megmondóember felkészültebb lett volna Lenkeinél ebben a kérdésben, amikor vele szembe kellett leülnie vitázni. Márpedig ha ez az egész ennyire egzakt és egyértelmű, nem lenne nehéz nyilvánosan kinevettetni az ürgét, ha nem tévedek.

pounderstibbons 2009.12.07. 16:03:04

@Waix:
"Csak vélemény"-nek nevezni egy alapos tudományos kutatást követő releváns szervezet által hozott szakmai állásfoglalást, azért mondjuk csúsztatásnak nevezhető szerintem.

A cikk meg szerintem erről szólt:
Dr. Lenkei "azt állította, hogy az ő készítményeiben lévő vitaminok mennyisége messze alatta van ezeknek a határértékeknek."
Alatta van?
Megállapíthatóan nincs (minden esetben) alatta. Pláne nem messze alatta.

Viszont ha anekdotikus történet kell neked, itt dolgozik velem egy szobában a kolléganőm, aki súlyos (tíz)ezreket költ havonta a 4-tagú családja Lenkei féle vitaminnal ellátására, és csak kicsit többet betegek, mint én, aki hetente bevesz 3 C-vitamint. Ja és nem oltatta magát H1N1 ellen, mert a vitaminok kivédik.
Nem védték.

Szilágyi András 2009.12.07. 16:10:40

@Waix: Úgy látszik, más dokumentumot olvasunk. Az EFSA-dokumentum nem tartalmaz ajánlott beviteli mennyiségeket. A legfelső tolerálható beviteli szintet 300 mg-ban határozza meg. Ez 450 NE-nek felel meg. Az USA-beli ajánlott napi adag 22,5 NE.

Joco74 2009.12.07. 16:13:42

@Waix:

"Eleve azért van ez a téma terítéken, mert be akarják tiltani, nem? (Sőt be is tiltották.)"

Nem. Gyógyhatást tulajdonít a termékeknek, ezért az nem forgalmazható étrend kiegészítőként. Ha vállalja a klinikai vizsgálatokat, akkor forgalmazhatja tovább.

Ő ezt nem vállalta, hanem megjelentetett vagy két könyvet, a "gyilkos gyógyszergyárakról" akik pl. az ő termékeit is legyártják :)

Nem teheti meg, hogy gyógyszernek minősítse a saját termékeit, mert
- akkor nehéz szidni a gyógyszergyárakat
- sok sok millióba kerül az engedélyeztetés, klinikai tesztek stb.

"Ki mondott ilyet?"

Igazad van. Nyíltan nem mondhatja ki senki... de mit jelent a "Nincs szükség gyógyszerekre, csak megavitaminokra!"?

Waix 2009.12.07. 17:35:40

@pounderstibbons: Hiába példálózol nekem ilyen emberekkel, és nem azért, mert én nem vagyok ilyen, hanem mert én nem ezek alapján akarok dönteni.
Ha ezzel meggyőzhető lennék, akkor már megvettem volna a legnagyobb adagot, mert a Te példád a tapasztalatok alapján messze kisebbségben van a Lenkei vitaminjait szedők általános megelégedettségéhez képest (még mielőtt belekötnél, erre nem tudok statisztikai adatot, de az elmúlt három évben kb. az általad említett az egyetlen negatív példa, amit hallok).

András:
"Az EFSA-dokumentum nem tartalmaz ajánlott beviteli mennyiségeket. "
Rosszul fogalmaztam, igazad van. Tudtommal ez a tanulmány maga egy általános ajánlás, és a 450 NE is ebbe értendő.
Ami azt illeti, most, a tanulmány vonatkozó részének elolvasása után én sem egészen értem az 1200 NE mennyiséget E vitaminból, bár hozzá kell tenni, hogy a tanulmányban felsorolt kutatások szerint a véralvadási probléma még 1300-2300 mg (1600+ NE) bevitelénél sem jelentkezett, ami alatta van még a legnagyobb csomagban kapható vitaminadagnak is.
Vagy ott a B6 vitamin, amiről azt írjátok, hogy 100 mg feletti mennyiség már neurológiai tüneteket eredményez, noha a tanulmányban ott sorakoznak a kutatási eredmények, melyek szerint ennek a többszöröse sem eredményezett semmilyen kimutatható tünetet, és ha jól olvasom a jelzett korlát is elsősorban premenstruális szindromában szenvedő nőknél - csak kirívóan ritka - esetekben jelentkező esetek miatt lett megjelölve (bár bevallom itt nem voltam túl alapos). A tanulmányból az rajzolódik ki, hogy a veszélyes mennyiség -- több különböző vizsgálat alapján -- 500- 2000 mg több tíz hónapig tartó, folyamatos szedése. Ez pedig tényleg sokszorosa annak, ami Lenkei cuccában van.

Waix 2009.12.07. 17:41:24

@Joco74:

""Eleve azért van ez a téma terítéken, mert be akarják tiltani, nem? (Sőt be is tiltották.)"

Nem."

Ja értem. Én azt hittem, hogy a cikket is el kell olvasni kommentelés előtt.
Egyébként a dolognak az adminisztratív oldalát (ki mit tilt be, milyen néven kell regisztráltatni, blabla) pont le...-om már bocsánat. Engem az érdekel, hogy a vitaminok veszélyesek-e, és ha nem, akkor megelőzhető-e velük akár egyetlen darab gyógyszer felesleges szedése is. Mert ha igen, akkor inkább őket választom, isten bocsássa meg'.

nyari mikulas (törölt) 2009.12.07. 17:48:55

@Waix: "Másrészt soha nem szedtem Lenkei-féle vitamint, épp annak próbálok utána járni, hogy érdemes-e."

Mivel utanajartal, es ugy talalod, hogy a evszeleyes, mergezo hatarertek alatt van, egyertelmu, hogy erdemes szedni.

nyari mikulas (törölt) 2009.12.07. 17:51:25

@Waix: a vitaminok nem veszelyesek

a tulzott fogyasztasuk veszelyes lehet

nem ismerek hitelt erdemlo bizonyitekot, hogy tulzott merteku vitaminfogyasztassal gyogyszert lehetne megsporolni

a felesleges gyogyszerszedest meg nem felesleges vitaminszedessel kell kivaltani, hanem nem kell feleslegesen gyogyszert szedni

Joco74 2009.12.07. 18:00:00

@Waix:

Mint étrendkiegészítőt...

Érdemes elolvasni a cikket és még a háttért is körbejárni kommentelés előtt...

"Egyébként a dolognak az adminisztratív oldalát (ki mit tilt be, milyen néven kell regisztráltatni, blabla) pont le...-om már bocsánat."

Hát pedig jobban tennéd, ha nem szarnád le...
Hülye adminisztráció az is, hogy időnként bekérhetnek mintákat megvizsgálni nem tartalmaz e mérgező anyagokat. Hülye adminisztráció az is, hogy a gyártásnál igazolni kell az alapanyagok forrását, tisztaságát.
Csomó olyan hülye adminisztráció, ami segít abban, hogy ne dögöljünk meg...

"Engem az érdekel, hogy a vitaminok veszélyesek-e, és ha nem, akkor megelőzhető-e velük akár egyetlen darab gyógyszer felesleges szedése is"

Noh ez az... és most már tudod? Mert Lenkei csak azt állítja, hogy igen...

Én személy szerint azt állítom, hogy nem tudom és felelősséggel senki nem jelenthet ki ilyet, amíg nincs klinikai próba.

Még egyszer megkérdezem tőled:
Belinkelnéd kérlek a "komoly kutatásainak" eredményét? Hol is publikálta? Hol is folyt róla a szakmai vita? Melyik klinikán végezték a teszteket, milyen protokoll alapján?

Waix 2009.12.07. 18:58:46

@tamaskodo:
"Mivel utanajartal, es ugy talalod, hogy a evszeleyes, mergezo hatarertek alatt van, egyertelmu, hogy erdemes szedni. "

Ezt nem mondtam, hiszen ilyen mennyiségben még nem szedtem vitamint. Logikusan megérne egy próbát, ha nem veszélyes, de egyelőre ennek a teljes bizonyossága sem áll fent, ellenére annak, hogy akiket eddig meghívtak Lenkeivel vitakozni, egytől-egyig balf.sznak bizonyultak, különös tekintettel rokonszenves tisztifőorvosunkra.

nyari mikulas (törölt) 2009.12.07. 20:20:10

@Waix: Tudud, az a baj, hogy egy egyeni probalol nem lehet megbizhato kovetkeztetest levonni.

Az mindenesetre gyanus, hogy Lenkei sem tud semmilyen megbizhato adatot arra, hogy miert jo az amit o arul, csak vallasi vezetojenek meggyozodeset es vasarloinak "tapasztalatait".

Ugyanakkor vannak publikalt kiserleti adatok, azok nem tamasztjak ala Lenkei allitasait.

Igazad van abban, hogy egy megfontoltan, felelosseggel nyilatkozo szakember nem vitapartnere egy simaszavu kereskedonek.
A szakember tele van ketelkedessel, tudja a sajat tudasanak korlatait, az alternativok hatalmas onbizalommal, a tenyek altal nem zavartatva vitaznak.

Kene valami vita-kepzes, eloado-kepzes, nagyon kene, es azt kene, hogy egy ilyen vitaban csak a lenyegre koncentraljanak.

Az is igaz, hogy a szakemberek szelekcioja nem a szonoki es vitakepesseguk alapjan tortenik, hanem szaktudasuk alapjan, mig az uzletembereke es szelhamosoke igen... az a szelhamos, aki nem tud jol nyilatkozni, vitazni az eletkeptelen.

Nagyon fontos dologra mutattal ra!

antirandom 2010.01.23. 22:12:29

Kód: LenkeiBuli100123

Tisztelt Vitatkozók! Ez egy SZCIENTOLÓGUSOK ÁLTAL KOORDINÁLT, megtervezett vitatkozás, amivel ők elterel(tet)ik a figyelmet az ÁNTSZ által szervezett kálium- túladagolásról, ami rontja az immunrendszer működését, gátolja a vitamin felszívódást, s arról is elterelik a figyelmet, Lenkei, az ÁNTSZ, s a bíróságok is, hogy az így előidézett vitaminhiány-tüneteket vitamin túladagolással és gyógyszerekkel kompenzálják, amin nyerészkeni lehet, s a nyugdíjbefizetések megkaparintásán is?!

Bizonyítékok:

1./ Lenkei Gábor Cenzúrázott egészség című könyve meg sem említi a káliumot az ásványi tápelemek között, a hiányos nátriumpótlás vagy a káliumtúladagolás betegségek sorát előidéző hatását sem, pedig ezeket Nobel-díjasok (1950) mérései is régóta bizonyítják.

2./ Nem határozzák meg a kálium még nem veszélyes, időegység alatt bevihető legnagyobb mennyiségét (beviteli sebességét), holott az a Kálium Retard tabletta gyógyszertári ismertetőjéből láthatóan max 1 gramm/8 óra, (miközben az ÁNTSZ 3-4 gramm káliumbevitelt szorgalmaz naponta, akár 1 órán belüli bejuttatással is, s napi 70 gramm kálium, akár egyszerre megevését is ártalmatlannak hazudta)!

3./ A kálium (ideg)mérgező hatását fokozó, csökkentett konyhasó (nátrium-) pótlásos étkezésnek (amire ugyancsak az ÁNTSZ beszéli rá a magyarokat) immunrendszert rontó hatását sem említik. (Lenkei könyve nem említi a nátriumot, mint ásványi elemet, az ÁNTSZ pedig mérgezőnek hazudja a fiziológiás konyhasó bevitelt, ami a fiziológiás Ringer oldat alapján ismert.)

4./ Étkezés esetén is legjobb a Ringer oldat (99:0,9:003=Víz:NaCl:KCl) szerinti víz, konyhasó, kálium beviteli sebesség, ami azt jelenti, hogy 24 órára egyenletesen elosztva a 4 liter desztillált víz + 36 gramm konyhasó + 0,9 gramm kálisó, ez utóbbinak megfelelő kálium az optimális az étkezés esetén is.

5./ Az élő emberek vérében oldva, tehát a magzatot tápláló köldökzsinór vérben, s a magzatvízben is, amit a magzat kortyolgat, s ezért a a Ringer oldatban is, amelynek az öszetétele optimális a szív részére, de az óceánok vizében is, 30:1 a nátrium:kálium arány. Ehelyett az ÁNTSZ bebeszélte a halottak vérének az 1:1 nátrium:kálium arányát irányadónak az étkezéssel pótlásnál, s ez utóbbi szerinti hamis RDA-kat érvényesíttet.

6./ A Nobel-díjasok méréseit, amelyek a növelt káliumbevitel és csökkentett nátriumbevitel gyilkos, életrövidítő hatását bizonyítják, s a kálium beviteli sebesség hatását ellenőrző hazai klinikai méréseket, melyek szintén ugyanezt bizonyítják, s amelyeket cégünk részint országgyűlési szakértőként szerzett be, lásd: http://www.aquanet.fw.hu!

Budapest, 2010. 01. 23.

Tisztelettel:

Tejfalussy András dipl. mérnök, méréstani szakértő (személyi szám: 1-420415-0215)
AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG gmk v.a., Cégbíróság által kijelölt végelszámoló, TUDOMÁNYOS RENDŐRSÉG PJT, 2621 Verőce, Lugosi u. 71.
06-20-2181408

aknamunkás 2010.02.16. 20:46:28

Hát sziasztok emberek rólam csak annyit hogy élelmiszeripari mérnök vagyok, ráadásul édesanya orvos szülőkkel megáldva, és a 3. gyermek többször a kezeim között fulladt meg (majdnem) - az orvostudomány csak vonogatta a vállát. Kezeimbe vettem az ügyet, utána kutattam a minőségi éhezés elméletnek, elkezdtük (3 éve) a lenkei dr vitaminjait, átálltunk teljes értékű táplálkozásra és életmódra, azóta már Pécsett az orvosira járok postgradon életmódtanácsadó diplomám lesz, tényleg iszonyú nagy baj van a civilizált táplálkozással, téyleg irtó vitaminhiányosak vagyunk (hosszú-hosszú ideje) és tényleg képes sőt hálás a szervezetünk ha ufo-kajákkal (kapszulázott életerő) látjuk el. Tök jól vagyunk! Van egy étrend, a makrobiotikus, ami mellé nem kell táplálékkiegészítés, de irtó szigorú, a gyerekeknek nem megy. Én a k-ról azt tanulom hogy sok kell (a Lenkei ezt fedi) nem érzem rosszul magam sőt visszakaptam 15 évvel ezelőtti testemet, vitalitásomat, a gyerekekről az iskolában is az a vélemény hogy észrevehetően jobban működik az agyuk mint a többieké, nem betegeskednek, ja a férjem is visszafiatalodott, pedig ha vki szkeptikus hát ő az! :-)) Lenkei dr. tényleg meg tudja menteni a világot, gondolkoztatok már azon, hogy ha nem vegyi anyagokat eszel hanem normális kajákat (nehéz találni) és vitaminokat szedsz, ez ürül belőled és táplálod a planétát???? Szedjük össze magunkat, a puding próbája az evés, próbáljátok ki, legalább 3 hónapig szedjétek és ha abba akarjátok hagyni, fokozatosan vonjátok meg a tápanyagokat, hogy be tudjon kapcsolni a vész-üzemmód, és a szervezet ezen a kis hatásfokon működjön újra. A tápanyagok mennyisége 90%ban lecsökkent a vegyi szarok miatt (még a házi kiskert sem tudja a 100% megadni), és én nem tudok jobbat kitalálni, mint az "ételed legyen a gyógyszered"! Ez a szakmám, ezek a vitaminok élelmiszerek (mint egy jó nyersdiéta étrend, pl. a lenkei 5000 NE A vitaminja ami hú de sok az egy szép sárgarépa karotintartalmának felel meg) ja a gyerek szeme 1 év alatt meggyógyult, pedig atropinos szemcseppes vizsgálatot, szemüveget akart adni az orvos ha ha szerinte a nincs vitamin a szemre , a C vitamin pedig a falósejtek ben amik fajspecifikusan a betolakodó kórokozó ellen gyártódnak (a T sejt ismeri fel) , szóval irtó magas % arányba tartalmaznak C vitamint, elmondhatjuk, hogy építőkövei, van C= van immunválasz (van hadsereg) hát persze hogy el akarják titkolni, miért szednél gyógyszert ha pl. 3000mg C leviszi a lázat, ami vissza sem jön-eldől a csata a kezdetén???? Dr braun László (poszthumusz) Kiűzetés a vitaminparadicsomból, olvassátok el, a sulineten van fent, a végén van a mennyi az annyi, nem biokémikusoknak is közérthetően! Egyébként a Lenkei megadja a bibliografiát, kutassatok utána bátran, "az élelmiszeripar csendes forradalma" címen, talán az edikiskutyak.eoldal.hu van fent a cikkem, ez lesűríti 30 oldalba, csak ajánlani tudom mint édesanya (sjthetiek milyen mélyen néztem utána) mint élipes szakember és leendő életmódtanácsadó! Aki túl akar élni, az táplálkozzon normálisan, szedjen vitaminokat, merta géntch élip már kiszabadított egy rakás transzgént, a kórokozók iszonyúan mutálódnak, az emberi immunrendszer haldoklik a civilizált álkaják miatt, és még egy tipp: ezüst kolloid, azt is 3 éve (állatokon is) hihetetlen sikerrel használjuk, már állatorvost sem láttunk a lovacskákkal (ők kiisszák maguktól) halakkal kutyákkal papagájokkal - hálistennek nem muszáj szenvednünk csakis a saját (belénkhipnotizált) hülyeségünktől! :-)) Tsók mindenkinek, próbáljátok ki (az én népegészség tanárom is ezeket a termékeket szedi, adja a gyerekeinek) és lássatok csodát. Élni jó!

aknamunkás 2010.02.16. 20:59:48

@tamaskodo: Figyelj próbáld már ki ezeket a termékeket s menten nem leszel ennyire tamáskodó a gyógyszerlobbi ellen a lenkeinek is kell egy erős háttér én utánanéztem a scientológiának tök jó kár hogy én már csak abban hiszek amit megtapasztalok :) legalább lehetne vallásom, mindegy a becsületkódexükben az áll, ha valakinek tudomása esik olyan dolgokról amik az embereket károsítják, fel kell szólalniuk - a manipulatív részt nem értem és nem is tud megfogni, mi 3 éve szedjük a vitaminokat (tök jól vagyunk) de soha nem akartak beszervezni pedig ismerik a címemet. Ezek az emberek segíteni akarnak és tudnak is, inkább próbáld ki a termékeiket, adjál neki 3 hónapot, és magadon tapasztalod meg milyen egy olyan test, ami működik. és szolgál, ahelyett, hogy akadályzna. Szerintem a puding próbája az evés, ha kipróbálod, beszélhetsz róla. Tsók, egy élip mérnök, aki szerint a vitaminok élelmiszerek, (vitamin=olyan anyag, ami kívülről, kajával kell hogy bejusson) és ezek a koncentrált élelmiszerek gyógyítanak (az összes hagyományos ősi gyógyászat étrenddel gyógyított elsősorban)

Joco74 2010.02.16. 21:58:15

Háááát.. a GVH más véleményen van:

www.gvh.hu/gvh/alpha?null&m5_doc=6357&pg=72

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Free Choice Kft. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás az általa forgalmazott különböző készítményeknek gyógyhatást tulajdonított, de az ezzel kapcsolatos állításait nem tudta igazolni, így 100 millió forint bírságot kapott. Ezen felül a vállalkozásnak teljesítenie kell a versenyhatóság által előírt, a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó kötelezettségeket is.

pounderstibbons 2010.02.17. 00:00:24

@aknamunkás:
Lenkei nem akar feltétlenül megtéríteni, az pont elég jó neki, hogy te és a családod több tízezret fizet neki havonta.

Kérhetnék egy linket, "A tápanyagok mennyisége 90%ban lecsökkent a vegyi szarok miatt" állítás alapjáról, vagy az ezüst kolloid teszteléséről?

Mellesleg az, hogy "visszakaptam 15 évvel ezelőtti testemet" azt jelenti, hogy Dr. Lenkei vitaminjai védenek a testrablók támadása ellen is?:)

nyari mikulas (törölt) 2010.02.17. 05:30:28

@aknamunkás: OK, kuldjel harom honapnyi tapkiegeszitest, bevizsgalom, kiprobalom, ha bevalik varsarlo leszek, ha nem valik be, azt is kozhirre teszem.
Valamiert azt hiszem, nem fogsz kuldeni semmit... ;-(

"ha valakinek tudomása esik olyan dolgokról amik az embereket károsítják, fel kell szólalniuk"- irod

Igen, a Fogyasztovedok epp most szolaltak fel.

aknamunkás 2010.02.17. 12:31:47

@tamaskodo: @pounderstibbons: :-)) elmondanátok a GVHnak mi köze van az ügyhöz? és ha a BKV csak 5 mill-t fizet neki miért kell 100-at? nem lehet hogy nincs más eszközük már arra hogy kicsinálják? mert szerintem erről van szó. Szent Györgyi Albert is hazudik? Braun László dr. is? Igaz hogy az életével fizetett kb 30 évesen a C vitamin kutatásáért, történt mindez pedig az USAban ahová ösztöndíjjal ment ki a Semmelweis Egyetem biokémiai kutatójaként? Ők nagy reményű, okos embernek tartották... De az ezüst kolloidnak is vannak már áldozatai, Dr Farber, aki fel merte fedezni, hogy akár az AIDS vírust is kicsinálja a kolloid ezüst? Nézz rá: Dr Kohán József, a víz és különböző oxigénterápiák összehasonlítása, az 1-ben a 9. oldalon tárgyalja az ezüstkolloid gyógyvizet, a bibliografiában megtalálod a hivatkozásokat. Ja a Magyar Egészségvédelmi Fórum kiadványa. Szerintem hiteles. Olyan eredményeket pedig nem fognak publikálni, amire kíváncsi vagy (csak összehasonlításképpen olcsóbb a szer mint az influenza védőoltás, 1 havi adag) s ráadásul hatékony. Szerintem vegyél egyet, és locsold egy betegeskedő növényre, vagy állatoknak adagold. Rögtön rájössz, mi az igazság. Én is így tettem, de mikor a kicsin kitenyésztettek egy streptococcus pneumoniet, ami rezisztált az összes antibiotikumra, csak egy csöppet éreztem tehetetlennek magam. Most már fegyvertárházam van, mindenki dől körülöttünk, kivéve azok, akik használják ezeket a természetes termékeket... még az anyám is, aki aztán orvos is és irtó szkeptikus, issza az ezüstöt és szed vitamint, persze most hirtelen "már nem is hülyeség amit mondok". Egyébként már neve is van annak amit a Lenkei csinál _agresszív táplálkozásterápia, immunnutríció. Orvosi szaklapok foglalkoznak a hatékonyságával és ktgcsökkentő effektjeivel - hát persze hogy szegény gyógyszeripar ellenségnek tekinti. Ja a testrablók max a kölykök lehetnek, nekem irtó bejön hogy visszafogytam eredeti állapotomra, kicsattanok az egészségtől, nem kell a gyerekek ágya körül röpködnöm 3 (!) féle gyógyszerhatóanyagot kombinálnom hogy lemenjen a lázuk! Aggódom a bolygóért, Szent Györgyi feltette a kérdést (crazy ape-őrült majom) c. könyvében: miért cselekszik esztelenül az ember? Szedjük össze magunkat, beszéltem én még a eü miniszterrel is, mert most pl. a járvány miatti fertőtlenítőkkel csinálják ki az embereket és a gyerekeimet is naná hogy nem érdekli őket, a vegyipar-gyógyszeripar élelmiszeripar mindent behálózott! Szaladok a suliba a legidősebbért persze hogy nem hagyhatom táplálkozáskutatóként még enni sem a közintézményben, olvasd el az élelmiszeripar csendes forradalma, lenkeit meg küldök ha nyerek a lottón -de akkor mindenkinek - egyébként emlékeim szerint gyógyszerekre sokkal többet költöttem Tsók Kiru

Joco74 2010.02.17. 13:26:11

@aknamunkás:
"elmondanátok a GVHnak mi köze van az ügyhöz? és ha a BKV csak 5 mill-t fizet neki miért kell 100-at?"

Gondolom alaposan áttanulmányoztad az indoklást...ugye?

pounderstibbons 2010.02.17. 13:26:30

@aknamunkás:
Megkérdezhetem hány tagú és mennyit költ a családod Dr. Lenkei-re és ezüst kolloid-ra?

És ha olyan hatásos, hogyhogy nem forgalmazza egyetlen gyógyszergyár sem? Talán mert nem javasolja az amerikai gyógyszer és élelmiszerügyi hatóság még állatok kezelésére sem, nem hogy emberre??
(www.fda.gov/AnimalVeterinary/NewsEvents/CVMUpdates/ucm127976.htm)

Linkeket a kolloidok tudományos kutatásáról még mindig nem küldtél.

"Magyar Egészségvédelmi Fórum" nekem nem tűnik hitelesnek. Nem mondom, hogy amelyik szervezetnek nincs honlapja, az nem is létezik, de 2000-ben volt valami fórumuk, megvan az általad jelölt cikk a hírlevelükből 2007-ből, a többi meg a néma csend.

aknamunkás 2010.02.17. 14:12:45

@pounderstibbons: Keress rá Márai Géza dr prof. a gödöllői agrártudományi egyetem vizsgálati eredményeire, többek közt ő is intenzíven harcol még érted is, mert a toxikus összhelyzet miatt sem te sem a gyermekeid nincsenek biztonságban. Mint Lenkei. Csak a dr. már olyan formában forgalmazza a termékeit, amibe nem tudnak belekötni, ezért megy ellene a hatalmas bírság - ha kihúzzák a pü alapjait alóla, nem tud működni. Ha ő bukik, be fogják hozni a Codex Alimentarist, amely nem enged majd kedved szerint pl. vitamint fogyasztani, eheted a géntech kaját amit egy konszern állít elő és magtalanná varázsolja őket (ezt a hatást benned is eléri az élelmiszer) Kár hogy a Fogy védelem nem lpép fel pl. a herbaria v. naturland gyógynövényforgalmazók ellen, amit gammasugárral tartósít a cég (nesze neked természet) vagy a cukor és a fehér liszt ellen. Itt is volna teendő

pounderstibbons 2010.02.17. 14:39:37

@aknamunkás:
Köszönöm bőséges válaszodat, csak sajnos pont a feltett kérdéseimre nem válaszoltál, ezért megismétlem őket:

Kérhetnék egy linket, "A tápanyagok mennyisége 90%ban lecsökkent a vegyi szarok miatt" állítás alapjáról, vagy az ezüst kolloid teszteléséről?

Megkérdezhetem hány tagú, és mennyit költ a családod Dr. Lenkei-re és ezüst kolloid-ra évente?

Mitől hiteles szervezet a Magyar Egészségvédelmi Fórum?

Továbbra is várom válaszod.

pounderstibbons 2010.02.17. 15:06:24

@aknamunkás:
Sajnos dr. Márai Gézától sem találok elérhető publikációt a témában. Neked honnan van?

aknamunkás 2010.02.17. 18:26:56

@pounderstibbons: 1. ezüstre nem költök mert van egy tértech ezüstszivacsom (űrfejlesztés) és abból korlátlan mennyiségben állítom elő (kvantumfizika) Régebben 2 dl-rt vettem a patikában 650-ért, a Bay nano kutatóintézet vizsgálta be (nem mindegy mit adok a 4 éves candidás gyerekemnek!) a drjuice ezüst kolloidnál megtalálod az infokat. A tanulmány szerzőjét személyesen ismerem, ténylegesen gyógyító orvos, csak ő calivitával és most már o2vel gyógyít (merthogy az is elfogyott a légkörből, furamód) Nem akarlak elkeseríteni, de az EU biocidok (fertőtlenítők) állandó bizottságához az ezüst mint hatóanyag fel van terjesztve, humán és állati ivóvízfertőtlenítés, takarmány és élelmiszer fertőtlenítés, egyéb fertőtlenítésre. Ezért Mo-on is most dolgozunk ezen a projecten, véleményem szerint először is és a legjobb az anyaföldbe öntözéssel visszajuttatni, onnan már lehet enni (a kolloid ezüst is tápanyag) és mint említettem, túl olcsó és túl széles spektrumú "antibiotikum" vagy fertőtlenítőszer ahhoz, hogy a gyógyszerlobbi profitáljon belőle. Egyébként így van ez a B17 vitaminnal is, azzal a különbséggel, hogy egy gyógyszergyár már fejleszti a gyógyszert a B17-tel. (a patikusom mondta, akinek komoly gyógyszergyári ismeretségei vannak) Ezt a könyvet olvasd el: A világ rák nélkül, vitafree.hu vagy alexandra kiadó. Egy oknyomozó riporter járt utána, ha annyira szeretsz szkeptikus lenni, e könyv elolvasása után fordulni fogsz és e jelenlegi uralkodó profitközpontú, erénytelen rendszerrel szemben leszel az! Dr lenkeire 5 emberre vásárolok, de frankón mondom, ha nem én etetem őket, rögvest megugrik a vitaminigényük (ezt onnan tudom hogy felborul az egyensúlyuk és pl. köhögni kezdenek stb) de ha én etetem őket, akkor kevesebb elég. Szent Györgyi (Gondolat kiadó, tanulmányok) azt írja, hogy főleg a gyerekkorban fontos a bő vitaminellátottság. És ha arra gondolok, hogy mennnyi káros anyagot eszel meg, lélegzel be, akkor hol a határ? Tudtad, hogy a vitaminokat a növények találták fel a SAJÁT védelmükre? Nekem elég a tapasztalat, annak hiszek amit látok, láttam macskát ezüsstől halálos betegségből gyógyulni (előtte 2 macska halt meg állatorvosi felügyelet mellett 30000/db-ért ugyanebben a kullancsvírusban! láttam majdnem haldokló lovat lenyalni a kezemről és 4 nap alatt meggyógyulni (itt sem hatottak az antibiotikumok és tehetetlenek voltak az orvosok) ezért mondom: PRÓBÁLD ki és aztán tudni fogod, mi az igazság -amely állhat bármely oldalon is! Látom a gyerekeimet is minden nap, milyen hatása van a műkajáknak testi-lelki-szellemi szinten, mindannak, amit e legkevésbé sem tisztelt rendszer jónak, tolerálhatónak és átalmatlannak ítél és engedélyez. És tudod mit? A gyerekeimet nem adom. nem lassú haldoklásra szültem őket, hanem életre. És azon dolgozom, hogy e bolygót felélesszük abból a sookból, ami civilizált felelősségünk eredményeképpen érte. lehet segíteni és mi vagyunk a teremtés koronái (anno az esőerdőkben kifejlődve, ahol minden fán vitaminbombák csüngtek) szerintem legalább ezt felismeri a testünk és tudja hogy bánjon vele-szemben a mesterséges vegyi szarokkal. ketezeregy.hu/könyvek (cukor blues, a táplálkozástan eltitkolt dokumentumai stb igény szerint) vagy olvasd el Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök-életmódtanácsadó könyveit (rá kell keresned a neten) ő is lehántja a leplet az élip-vegyipar-gyógyszertrösztök mesterkedéseiről, vagy legalábbis segítenek tisztába tenni a zűrzavart. Sok szerencsét, náunk megvan a megoldás, legalábbis ennél jobbat nem tudok. Ha ezt a vitaminmennyiséget máshonnan akarnám megvenni, bizony triplába kerülne mint a lenkeitől. Eztért ő.

aknamunkás 2010.02.17. 18:36:11

@pounderstibbons: hú mostmár lázad a családom hogy nem velük vagyok Máraitól egyszer sikerült olvasnom egy tanulmányt 1985 ben jelentette hogy elsavasodott Mo termőterületeinek mintegy 70 %a, és lecsökkent a tápanyagtartalom (pl a mosóporok megkötik a calciumot és a növények nem tudják felszívni) azóta sem találom de a munkásságáról pedig lehet olvasni a neten egyébként az orvosin Pécsett ez a tananyag (90% csökkenés) szerintem a OÉTI honlapján van ilyen bemérés

nyari mikulas (törölt) 2010.02.17. 18:43:17

@aknamunkás: Marai nem publikalt ilyen adatokat, es szakmai megkeresesre sem Marai Dr, sem a Tanaszekvezeto professzor nem erositettem meg, hogy leteznenek ilyen adatok.
Szakmai adatbazisban, ahol minden normalis publikaciot megtalalsz, nincs ilyen.
(Szerintem az egesz egy felreertes, ami azon alapul, hogy a satnya talajon nem nonek a novenyek. Ezt ertelmezik szandekosan felre a vitaminprofetak.)
Ezzel szemben a HVG kezdemenyezett es publikalt egy meressorozatot masfel eve (2008 szept), ahol azt talaltak, hogy negy kulonbozo kereskedelni forrasbol beszerzett zoldsegek es gyumolcsok vitamintartalma megegyezett a atankonyvi adatokkal, vagy meghaladta azt.

aknamunkás 2010.02.17. 18:49:00

@pounderstibbons: jesszus ember hallottad már hogy aki keres az talál? meglehet még könyveket is el kell olvasnod ne várd hogy ezeket az infokat az arcodba tolják, ezek nem a köznek szólnak hanem gondolkozni és kutatni akaró embereknek! Te most szkeptikus vagy vagy kötekedő? A tett halála az okoskodás - hát tedd, olvass és próbálj. Én megadtam minden infót amin elindulhatsz, rajtad áll. Ha nyitott vagy, beléphetsz a bizalom világába, én végre nem kell hogy rettegjek, pedig nem is oltattunk és nem nagyon enyhén letudtuk a szörnyű géntech flu-t is, ahhoz képest hogy a legfertőzöttebb területen élünk! Ez a valódi nyereség: nem félni hanem élni

aknamunkás 2010.02.17. 18:53:41

@tamaskodo: ja nyáron megettem 1 kg friss málnát és ugyanúgy hatott mint a vitaminok kár hogy csak pár hétig terem

aknamunkás 2010.02.17. 18:56:28

@Joco74: nem tanulmányoztam át nem is érdekel ezen az alapon betilthatnák - megbírságolhatnák még a starkl kertészetet is mert azt állítja hogy a goji bogyó vagy a yiagoulan gyógynövény egészséget javít valahogy bűzlik a hal mégpedig a fejétől

Joco74 2010.02.17. 19:11:36

@aknamunkás: Milyen alapon? Ha el sem olvastad, honnan tudod milyen alapon?

pounderstibbons 2010.02.17. 19:53:30

@aknamunkás:
Javított kérdéseim csak úgy emlékeztetőnek (mert még mindig nem kaptam rájuk választ):

-Kérhetnék egy linket, az ezüst kolloid teszteléséről?
-Megkérdezhetem ÖT tagú, családod Dr. Lenkei-re mennyit költ évente?
-Mitől hiteles szervezet a Magyar Egészségvédelmi Fórum?
+1 Jól értem hogy elfogyott a légkörből az oxigén és azt pótolni kell?
+2 azt írod: "ne várd hogy ezeket az infokat az arcodba tolják, ezek nem a köznek szólnak hanem gondolkozni és kutatni akaró embereknek"
Ennek ellenére kutatási eredményeket nem találni az általad megjelölt anyagokról, de tényfeltáró tudósítók és széles olvasótábornak szóló könyvek szólnak róluk?

Tényleg megkérnélek, hogy újabb anyagok nevek és kórtörténetek helyett a fenti kérdésekre válaszolj, mert nem győzöm rendszerezni a sok új adatot amit mondasz.

Hogy jó példával járjak elöl, bevallom, hogy kéttagú háztartásom, tavaly mintegy 20.000 Ft-tal támogatta összesen a "gyógyszercégeket" influenzaoltás, antibiotikum, vitaminok vásárlásával és
összesen kb. 10 napot voltunk betegek.

nyari mikulas (törölt) 2010.02.18. 00:03:56

@aknamunkás:"ja nyáron megettem 1 kg friss málnát és ugyanúgy hatott mint a vitaminok kár hogy csak pár hétig terem"

Tehat visszavonod, hogy termesztes forrasban nincs vitamin, azt felreeretesbol mondtad.

Cserebe elarulok egy par titkot: a kulonbozo gyumolcsok es zoldsegek nem egyidoben ernek.
Sok vitamin van a magokban, es allati belsosegekben is.
Vegezetul, sok haztartasban (meg a boltban) vagy egy csodalatos keszulek, ami megorzi a elelmiszerek taperteket (vitaminok es tarsai) hosszabb idore: a melyhuto.

aknamunkás 2010.02.18. 08:38:21

@Joco74: na jó akkor a gvh csakis tisztességtelen üzleti magatartás megítélésében bírságolhat. Én 3 éve vagyok partnerük és nem tapasztaltam ilyet, pedig árgus szemekkel figyelek. Amikor a testvérénél jártam a gyerekemmel, hogy segítsen, sem több vitamint ajánlott hanem azt mondta: étrend.Merthogy azt tudnod kell, hogy megfelelő étrend mellett hasznosulnak a vitaminkészítmények, így van olyan ismerősöm aki 2 db erős csomagot szed naponta több éve már, de olyan életmód mellett ami enyhén szólva is gyilkos, ám a dupla erős így elég neki. Az ő dolga. Én inkább életmódot váltottam, és alap mennyiségeket szedünk. Van gazdasági végzettségem is, tiszta sor hogy nem tudják máshogy kicsinálni, mint a tőkéjét elszedni tőle. Ezek után több terméket veszek tőle hogy támogassam. Aki nem tisztességes: Falus, Lugosi, ANTSZ, és mindaz az ember aki e rendszert jó vagy rosszhiszeműen saját gazdagodására használja. Te ingyen dolgozol? Egyébként a gvh felléphetne a profitalapú, a fogyasztók megtévesztésére és manipulálására szolgáló renszer ellen, mert ez történik! Pszichológusok csinálják a reklámokat a gyerekeknek, micki egerek meg hercegnők árulják a ragya pudingokat (élip mérnök vagyok ne felejtsd) amit a lenkei állít igaz. Ezek a táplálékok gyógyítanak, mégpedig ugyanúgy, ahogy a megvágott kezed magától (?) meggyógyul. Csak meg kell etesd a testedet olyan üzemanyaggal, amit tud használni. Ezt is Szentgyörgyi mondta először és nem a Lenkei dr.

aknamunkás 2010.02.18. 08:59:32

@pounderstibbons: Induljunk ki belőled: 2 tagú család, 20 e Ft. Nem élsz gyerekek körül, nem kapod el az ő köreikben honos fertőzéseket. De ha az öttagú családot veszem alapul és a te 2 hetes betegségedet 20 ezerért, akkor 50et kéne költenem a lenkeire. Ehhez képest 30ból megvan, igaz hogy c vitamint a gyógyszertárban veszek (aszkorbinsav) és tejkalciumot is használok de ez is benne van a 30-ban. És 3 éve nem szedünk gyógyszert. pedig amikor a fiunk bekerült az óvodába, fél éven keresztül beteg volt, ahogy meggyógyult jött a következő vírus, baktérium, gombafertőzés a wcről, hát igen akkor 1 hónap alatt (mindenki elkapta) megvolt a kb 40-50 e. CSAK a gyógyszerekre.

A magyar egészségvédelmi fórum hírlevele (nutrition and health) hiteles. Ha elolvasod a kohán 2-t, az is kiderül, hol az o, és minden állításuk a bibliografiában hitelesen lekövethető. Sokszor azonban nem a netről. Mivel ezt tanítják az orvosin is, nekem, aki a te és leendő gyermekeid egészségéért küzdünk, nekem elég. Főleg mivel a tapasztalataim ezt támasztják alá. Az ezüstöt a Readers digest ben a kohán által megadott c. alatt megtalálhatod, talán 78-ból, ha meg tudod szerezni.

én 3 éve kutatok. Ne várd hogy minden linket amit olvastam elmentsek. rengeteget tájékozódtam és összeraktam a képet. Egész egyszerűen olyanok vagytok, mint az anyám az apám és az anyósom együtt. Pedig 2 év után ők is isszák az ezüstöt, és szednek vitamint, sőt anyám a kutyáját is ezekkel gyógyította ki. Nézz rá a Journal of American science, colloidal silver, az egy egész jó összegzés 3(3), 2007. és az Isten szerelmére, szkeptikusnak minden irányban érdemes lenni, nem pedig elvakultan, mert az vakságnak hívják

aknamunkás 2010.02.18. 09:12:02

@tamaskodo: a friss gyümölcsök, amik vegyszerek nélkül vannak termesztve, azért magasabb tápanyagtartalommal bírnak. A tárolási idő alatt azonban felemésztik a saját vitaminjaikat (ezek védik a rohadástól) és ezek az élő anyagok idő, hőmérséklet és fényérzékenyek. Ezért a fagyasztás sem a legjobb, a legjobb frissen, de ebben az esetben is úgy mint a lovak, akik egész nap legelnek hogy folyamatos ellátottságuk legyen. (vagy a majmok az őserdőben, akikből az egész bolygó szerencsétlenségére kifejlődött az ember nev emlősállat) Nézz utána a makrobio étrendnek, az is egy olyan étkezési rendszer amitől jól működik az emberi test.

Én vidéken élek, a gazdák többsége nem eszi a saját termését, annyit kell permeteznie. Én nem permetezek csak ezüsttel, jó termésem van, élettel és egészséggel teli. de így is kell a vitaminkiegészítés, viszont a nyarak a legjobbak, mert élő kaját eszem, és nem halottat. Én is ilyenkor érzem a leginkább hogy élek, és Márai is, sok más okos emberrel együtt azon dolgozunk, hogy ezt az élő állapotát visszaállítsuk a bolygónak. Persze azt is megtanították nekem, hogy aki nem nyitott azt hagyni kell. Így teszek én is veletek. Szerencsés életet, jó egészséget mindazonáltal!

Joco74 2010.02.18. 10:26:59

@aknamunkás:

Nem értelek.
- Tehát Lenkei megszegte a törvényt vagy sem?
- Annak ellenére árusította a készítményeket, hogy az ANTSZ megtiltotta?
- Gyógyhatást tulajdonított neki, amit nem tud igazolni?
- Végeztetett klinikai teszteket állításainak igazolására?

Az ANTSZ nem "betiltotta Lenkeit". Megtiltotta, hogy bizonyos termékeket étrendkiegészítőként forgalmazzon. Miért nem végeztette el a klinikai teszteket és miért nem engedélyezteti gyógyszerként?

Végtelenül örvendünk neki, hogy elárasztasz a személyes (ebből következik, hogy nem megbízható) tapasztalataiddal, de még mindig nem voltál képes egy nyomorult linket adni, ami csak egy picikét is alátámasztaná állításaidat.

Állítólag ez a szakmád. A minimum az lenne, ha egy kicsit betartanád a szakmád szabályait.

pounderstibbons 2010.02.18. 12:10:47

@aknamunkás:

Kérdéseimre még mindig nem válaszoltál teljeskörűen, így a fennmaradókat megismétlem:
-Kérhetnék egy linket, az ezüst kolloid teszteléséről?
-Mitől hiteles szervezet a Magyar Egészségvédelmi Fórum? Mármint azon túlmenően, hogy te annak nevezed?
+1 Jól értem hogy elfogyott a légkörből az oxigén és azt pótolni kell?
+2 azt írod: "ne várd hogy ezeket az infokat az arcodba tolják, ezek nem a köznek szólnak hanem gondolkozni és kutatni akaró embereknek"
Ennek ellenére kutatási eredményeket nem találni az általad megjelölt anyagokról, de tényfeltáró tudósítók és széles olvasótábornak szóló könyvek szólnak róluk?

Családod gyógyszerszámlájával kapcsolatban: azt írod alap dr. lenkeit szedtek, ami 5500 Ft/240 nap tehát kb. 8250 Ft/év. Vagytok 5-en, így a 30.000 forintos állítólagos keretedből ki is léptél (41250 Ft).
Emellett állításod szerint C vitamint és tejkalciumot veszel, valamint ezüsttel permetezel és saját magad által temelt növényeidet fogyasztod.
Megkérdezhetem ezeknek mennyi a költsége? Hány napot vagytok betegek évente a fent vázolt hiperegészséges életmód mellett?

Azt írod nem kapom el a gyerekektől azok fertőzéseit, amiben lehet valami, de te meg egy jólevegőjű eminens biogazdaságban élsz, nem pedig egy betondzsungelben, szóval ezt az irányt szerintem hagyjuk.
(nekem kolléganőm eszik dr. lenkeit, és kicsivel többet beteg mint én, igaz neki is van 2 gyereke, de ők meg meg legalább két-háromszor annyit betegeskednek).

aknamunkás 2010.02.18. 15:59:49

@Joco74: @pounderstibbons: szóval ti ún. szkeptikusok, az orrotok hegyéig sem láttok. Az állami népegészségügyi szolgálat szart sem tud az emberi egészségről, elég régóta mély a kapcsolatom velük ahhoz hogy ezt kimondjam. A Lenkei termékei engem a gyerekeimet és még egy rakás hiányállapotokkal küzdő embernek segítettek öngyógyulni, de nem gyógyszerek (csak összehasonlításként a Béres gyógyszergyár calciumja szervetlen nem tud felszívódni, a koppintott életerő kapszuláiról ne is beszéljünk.) Ezek természetes gyógyító képességet fokozó dolgok, rólunk meg annyit, hogy a nagy büdös bioszféra egy szőlőgazdálkodó terület, ahol 50 éve presztízskérdés a szép termés= ufo ruházatban permetezés, átlag 2 hetente, gombakomposztáló üzemmel (szintén kormányzati szintű érdekeltség és lehetetlen ellene tenni) műanyagfeldolgozóval és sorolhatnám. Tele van 40 évesekkel a temető, de nem csak itt, a civilizációs betegségek nem véletlenül növekednek, Semmelweis is a ti fajtátok miatt került bolondokházába csak egy egyszerű tény miatt: azt mondta, kezet kell mosni hullaház és szülés között az orvosoknak. Egyszer majd lehet Lenkeiről is orvosegyetemet neveznek el, egyébként a C 100g=1000 ft, a tejkalciumot ingyen kaptam a patikustól. Nem vagyunk betegek, 3 éve nem voltunk. De ehhez szigorú étrend, életmód tartozik. Amiről írtam nektek, ha keresitek, megtaláljátok. Olvastam a dotes sráccal folytatott levelezéseket, nem sokat fejlődtetek. Biztos ez a sorsotok. Azért, ha megbetegedtek (lassan ketyeg bennetek a bomba) a hagyományos gyógyszeralapú orvoslás mellé keressetek fel egy természetgyógyászt. (lehet 2 az 1-bent találni) meg fogsz lepődni, uaazt fogod hallani tőle, mint tőlem. Ha meg esetleg gyermeked lesz, és az ő beteg láztól csillogó szemébe nézel, vagy átéled a fuldoklását, lépni fogsz majd. Ha netán a meggyőződésed kell feladnod az egészségéért, bátran tedd meg. Én is így jártam. Egyébként szebb és jobb lenne, ha a gyereknek megvehetnék mindent amit neki készítenek kockázat nélkül. Ha jól dolgozunk, talán az ő gyerekeinek már megtehetjük.. . Én szkeptikus vagyok, de a helyes irányba kételkedek, veletek szemben, akik ragaszkodtok a bevett formákhoz. Tu. sajnállak benneteket, de így vagy úgy, egyszer számotokra is ki-derül a valóság . Minden jót, kiléptem. :-))

aknamunkás 2010.02.18. 16:10:59

ja bocs azt elfelejtettem említeni hogy az 5 főből 3 gyerek akik szirupot szednek méretarányosan úgyhogy beleférek (egyenlőre) a 30-ba

Joco74 2010.02.18. 16:46:52

@aknamunkás:

Köszönjük, hogy megint elárasztottál az egyéni tapasztalatoddal, de a kérdésekre még mindig nem válaszoltál.

Én nem szedem. Én sem voltam beteg az elmúlt 3 évben. Jól érzem magam a bőrömben. Akkor most mi van?

Ragaszkodunk a bevett formákhoz? Ennyire nem érted a lényeget, csak ömleszted itt a teljesen irreleváns információkat, amelyeket alátámasztani nem tudsz.... pedig a "szakmád".

Lenkeiről egyetemet? Hehhehehehhehehehehehhehe he ehe he hee he...

Köszönöm! Bearanyoztad a napom :)

pounderstibbons 2010.02.18. 18:22:54

@aknamunkás:
Továbbra is csak a tőled vékony sugárban áradó információk alapján, 2 felnőtt családtagod magához vesz évente 16500 Ft értékben vitamint. Gyermekeidnek marad 13500 Ft vitaminra.
Ebből dr. Lenkeinél vehetsz nekik:
Por alapú vitamint 213 grammos kiszerelésben kevesebb mint másfél dobozzal, legyen ez 300 gramm.
A napi ajánlott bevitel 3 gramm. Ezt te patikamérlegen kimérve elosztogatod, akkor jut gyermekenként és naponta 0.27 gramm. Ez kevesebb mint az ajánlott mennyiség tizede. Ha az ajánlott mennyiséget egy 80-100 kilós felnőttre számolom és te tényleg arányosan kevesebb vitamint adsz nekik, mindhárom gyermeked átlagosan az egyéves gyermekek 8-10 kilós súlyát érik el. Tekintve, hogy a szintén általad szolgáltatott adatok szerint legifjabb gyermeked is minimum 3 éves, valami nem stimmel a számítással. Én főleg az általad megadott kiindulási adatokra tippelek.

A C vitamin fogyasztásotok, a legolcsóbb Lenkei féle termékkel számolva (a gyermekeknél felezve a napi adagot) 21000 Ft-ra jön ki nálam.

Csak abba gondolj bele, hogy ha a te módszered csak egy kicsit drágább mint az én gyógyszerigényem, de 100%-os védettséget biztosít évekre a betegségtől, akkor miért nem teszteli már ezt le dr. Lenkei, terjeszti el az egész világon és gyógyít meg vele mindenkit ultraolcsón? Vagy lopja el tőle egy gyógyszergyár a tuti egészségkúrát (merthogy dr. lenkei a nem szabadalmaztatott vitaminjain túl nem árul mást)
Valami tipp?

ui: Korábbi kérdéseim továbbra is megválaszolásra várnak

pounderstibbons 2010.02.18. 18:36:14

@aknamunkás: Ohhohhhó!
Most látom csak, hogy a vitaminigényetek számolásakor figyelmen kívül hagytam, hogy Dr. Lenkei naponta 8 (nyolc!) alap tabletta bevételét javasolja.
Akkor az máris 66000 Ft/év/fő kiadás.

Ennél már csak az Apeh pofátlanabb, bár legalább tudom, hogy az adóm jelentős részéből sokoldalú élelmiszeripari mérnököket képeznek...

aknamunkás 2010.02.18. 19:28:27

örüljetek neki hogy vannak még becsületes élemiszeriparosok akik szólnak hogy vigyázzatok... de ha egyáltalán elolvastál volna valamit is abból amit írtam neked, tudnád, hogy C vitamin=aszkorbinsav, kimérve lehet kapni a gyógyszertárban, 100 g=1000 mg= 1000 Ft. Ha nem vagy túl lusta (c-vitaminhiányos, ui ez a lelkesedés és mozgás vitaminja is) akár utána is járhatsz! És most, mielőtt átmegyünk szinten aluli sértegetésbe, búcsúzom. Maradjatok egészségesek, kb. 30 év után elfogy a Csíd veledszületett formája, s az leszel, amit megetettek veled. Mindenki a maga szerencséjének a pogácsa (by Hollo színház, bocs nem küldök linket) Sok szerencsét, maradjatok egész-ségesek, nyitottak, kedvesek, amilyenek vagytok!

pounderstibbons 2010.02.18. 19:59:23

@aknamunkás:
Ahha, és amikor az adagolásához dr. lenkei ajánlását használtam (napi 1 tabletta 500 mg) akkor az miért is volt butaság?

A 100 gramm= 1000 mg átváltáshoz különösen gratulálok, ezt melyik élelmiszeripari mérnöki iskolában tanítják?

pounderstibbons 2010.02.18. 20:36:28

Hogy mutassam milyen lelkes vagyok, kiszámoltam, hogy ha naponta 500 mg-ot szedtek be ketten, a gyerekek meg mondjuk 250-et hárman, akkor az évente ((250*3)+(500*2))*365=638750 milligramm.

Na ezt a gyógyszertárban te megkapod 6400 Ft-ért; az embertől, akiről egyetemet fognak elnevezni, meg 28.000-ért.

Holló színházról meg köszönöm nem kell link, őket magam is ismerem, amit nem ismerek, azokról meg továbbra is várom a válaszaidat.

Joco74 2010.02.18. 22:56:54

@aknamunkás:
kikérem magamnak! Az én csí-m ugyanannyi mint volt és mindig is annyi marad...

Noh... de miért nem válaszolsz a feltett kérdésekre?

Sajnálom, hogy át akartál menni szinten aluli sértegetésbe... mi nem... csak szeretnénk választ kapni néhány kérdésre.

Őszintén. Érdeklődve.

Jó lenne, ha észrevennéd, hogy itt mindaddig türelmes mindenki, míg érdemi vita folyik. De ha valaki csak fújja a magáét, nem reagál a kérdésekre, vagyis nem alakul ki a párbeszéd, ne csodálkozzon, hogy nem vesszük komolyan. Ezt a jelenséget egymás között wmikizmusnak hívjuk. :D

pounderstibbons 2010.02.19. 00:39:08

@Joco74:
Szerintem aknamunkás arra célzott, hogy ne csesztessük azzal a végzettséggel, amit ő maga hozott fel hozzáértésének alátámasztására.

Ha így van, elnézést kérek tőle amiért van merszem ironizálni, mert természetesen legszívesebben a kérdeseimre adott válaszaival foglalkoznék, mert hozzá hasonlóan én is szeretek "különböző műszerek leolvasásával és közvetlenül az érzékszervi funkciók (látás, tapintás, szaglás, ízérzékelés) segítségével" tájékozódni.
www.epalya.hu/munka/feor_megjelenit.php?feor=2113

Joco74 2010.02.19. 09:39:32

@pounderstibbons: "...azzal a végzettséggel, amit ő maga hozott fel hozzáértésének alátámasztására."

Te sem találod a "élelmiszerek gyógyhatásának vizsgálata" részt a leírásban?

aknamunkás:
Most azonnal elnézést is kérek. Nem a végzettség számít jelen esetben, hanem az, hogy a mondanivalódat milyen szinten támasztod alá.

Kijelentettél valamit (pontosabban beömlesztettél egy halom információnak tűnő adatmennyiséget), amelyek nagy része irreleváns, másik része szénné cáfolva, egy kis hányada pedig tárgyi tévedés vagy félreértelmezés (lsd. GVH).

Szeretnénk veled értelmesen vitatkozni, de akkor válaszolj a kérdésekre.

aknamunkás 2010.03.09. 21:35:48

Fiúk, fiúk, ez már bíztató, mármint az értelmes vitatkozás, bár ha szabad javasolnom a párbeszédet ?!

Szóval, mire vagytok pontosan kíváncsiak?

Kaptok egy címet: www.thezeitgeistmovement.com

3 film, még ha ízekre szeditek is, a lelketek mélyén érezni fogjátok: lehet : nektek szól, rólatok szól, értetek csinálták.

Ja, és a Lenkei dr ajánlása szerinti vitaminmennyiség - ahogy ő is sokszor említi, annyi a szükségleted, amennyitől jól vagy. C vitamin? kinek 500, kinek 5000 mg. Mikor hogy. Lényeg: fedezd fel, milyen velük, s gyúrd ki a saját adagodat! A csínek meg 2 fajtája van (HKO-hagyományos kínai orvoslás)egy, ami veled születik, a szüleidtől kapod (ez fogy el 30 felé) egy meg az ÉLETENERGIA. Amit a táplálékodból szerzel, főként. Honnan máshonnan?

pounderstibbons 2010.03.09. 22:58:17

@aknamunkás:

Aha, ez a 30 felé elfogyó életenergia gondolom abból a történelmi korszakból ered, amikor még 30 év volt az átlagéletkor. Akkor szerinted miért magasabb ez manapság, amikor ugyancsak szerinted a többség mérgeket zabál és nem eszik elég vitamint?

A zeitgeistmovement ha jól látom erősen túlmutat dr. Lenkei tevékenységén, de én is küldenék neked egy linket ami legalább ennyire kapcsolódik a témához:
9gag.com/photo/14985_full.jpg

És ne feledd: válaszaid az általam korábban feltett kérdésekre továbbra is várom!

aknamunkás 2010.03.15. 17:53:24

@pounderstibbons: na mit tesz Isten, pont a qi-ről okítottak a suliban. Így eképpen módosul: 3 fajta qi, születés előtti (szüleinktől kapjuk), táplálkozási (amivel tápláljuk) és levegő qi (ha olvastad a dr.Kohán 2-t, hát sajnos itt is akad problem, talán kint a természetes életkörülmények között nem akkora -legalábbis ez a tapasztalatom.

Ha te a vegyi anyagokkal dolgozó élelmiszeripart, a klórt és gyógyszereket a vizünkben és az ételeinkben, és akár a szépségipar vegyi arzenálját egészségünket támogató termékeknek tartod, kívánom, neked legyen így. Szerintem nincs ideje a testnek megszokni a rengeteg vegyi cuccot, több évezred kell hozzá, és kérdés, emberek maradunk-e? A GM orvosi felhasználása nem erre mutat, pláne hogy sajnos az élip profitorientáltsága megkaparintotta a techn.-t.... Tegyél egy próbát: 1 hétig ne egyél finomított cukrot (fehér lisztes áru is igen meg van spékelve!) egyél helyette adalékanyagmentes teljes őrlésű (értékű) kenyeret, édesítésre használj mézet (lehetőleg ne Klenánczot :-)) csak egy hétig olvasd el a címkéket, ne egyél a munkahelyeden, stb. .. Majd egyél meg egy finom cukrászsüteményt! Ha lefáradsz, elromlik a jó kedved, helyben vagy, és e tapasztalatot már nem vehetik el tőled! William Dufty: Cukor Blues - ajánlom olvasásra. Regény, lebilincselő forma, élvezet olvasni!

Lenkeinek a sokat vitatott 10000 NE A vitaminja megfelel 6000 mg béta karotinnak. Ez 1 szép sárgarépa tartalma. (ha nem vesszük figyelembe a tápanyagvesztést) Sok?

Kutatom neked a cikket, amit én még olvastam, a tápanyagvesztésről, bár ismét ezt tanították nekem, még nem találtam. Említettek nekem folyóiratokat és cikkeket, amelyekben kifejtették e témát - nem lelem. Hát ez van, ások, ha van valami, szólok. De ha beütöd akár a naturgoldot (élelmiszer) tán ott is találtam infokat. csökkenő tápanyagmennyiség keresésedre pedig valószínű válogathatsz kedvedre....

Az ezüsttöt a 70-es években vizsgálták laborban, a kohán 1-ben hivatkozva rá (Readers Digest, 1978?) a bibliografiában pedig találod a Mikro silver bullet/Dr Farber (posthumusz) hát ezeket kéne megszerezned. Ill. Szentgyörgyi válogatott tanulmányai, 1980, Gondolat (antikvarium) és azt fogod látni, hogy a C vitaminról vallott elképzelések ugyanazok, mint Lenkei dr-é. Kicsi a világ!

És még mindig egészségesek vagyunk, a vitaminkészítmények egy alapvető része az egészségtudatos életünknek. Sajnos még kb 200 év hátra van, hogy a világ meghajoljon (lsd Semmelweis) de legalább, amíg élünk, jól élünk! Ha a Zeitgeist bejön a képbe, legalább a bolygónak segítünk, és ha az ember nevű kreáció talán nem hálálja meg a fenntartható fejlődés irányába törekvő mozgásokat, a bolygó kevésbé (ön) tudatos élőlényei annál inkább. Kérdés és vitatkozás nélkül. Ezért élnek túl mindent, újraélednek hamvaikból, hát az ember? Most hallottam egy hírt, a Po folyó tele van kokainnal.... na ezt hogy fogják kiszűrni? www.eautarcie.com (ezt miért nem lehet?) ots.mti.hu/news.asp?view=1&newsid=60811 na remélem jól másoltam be, csak hogy nem csak a Lenkei dr-t zalkatják, hanem a forevert, a hegyikristálylámpát és sorolhatnám. Jaj nekünk, kár, hogy én már nem hiszem, hogy a hatalom értünk van :-(

pounderstibbons 2010.03.15. 19:02:38

@aknamunkás:
Kedves aknamunkás!

Nem találod furcsának, hogy állításaidra nem találsz sehol bizonyítékot a világhálón? Readers Digestre hivatkozni kérdőjeles évszámmal, illetve tanulmányra konkrét cím nélkül, elég lazának tűnik ahhoz, hogy ne lehessen komolyan venni.

A vízgazdálkodási linket köszönöm, de nem vág a témába, a Forever Livinges válaszlevelet nehezen tudom értékelni. Neked akkor hiányzik a vanádium aminosav-kelát (nyami!) alapú étrendkiegészítő, vagy nem?
Ha úgy véled kizárólag dr. Lenkei abajgatása a blog célja, javaslom, látogass el más cikkekhez is, ahol úgy vélem találsz még kommentálnivalót bőven.

A 3 fajta qi ugyanúgy nem hihető, mint a néhány hete hirdetett kétfajta qi. Én megvárnám amíg szépen összegyűjtik mind a 42-t.:)
Vagy legalább az egyikre van valami kézzelfogható bizonyíték.

Ez a fellengzős "az vagy amit megeszel" életérzés mindig azt juttatja eszembe, hogy végső soron én növényeket eszem (néhanap állati közvetítéssel), de a növények viszont pl. trágyában található anyagokból építik a maguk szervezetét.

Megkérdezhetném pontosan milyen iskola milyen tagozata az ahova jársz?

pounderstibbons 2010.03.15. 19:33:26

@aknamunkás:
Amennyiben pedig Semmelweis tanait 200 év alatt fogadta volna el a tudomány, mint ahogy állítod, az orvosok még 30 évig nem mosnának kezet...

aknamunkás 2010.03.18. 09:22:31

Kedves Te,

örömmel tölt el táplálkozásod, tényleg, valószínű ezért tudunk beszélgetni. Kérlek ne ragaszkodj a témákhoz, többször leírtam már: Dr Kohán József: A víz és különböző oxigénterápiák összehasonlítása 1., 2., FENT VAN A HÁLÓN. A sulineten fent van Dr Braun László: Kiűzetés a vitaminparadicsomból 1.,2., az ő kutatásai az ember eredeti étrendje (mint mazsom :-)) mutáció), és a C vitamin szintézise. Mármint hogy miért hiányzik. A 2. rész végén található mennyi az annyi részlet (melyet Lenkei dr is felhasznált, talán számodra ezért nem hihető) konkrétan elmeséli kutatások eredményét (kiűrítési küszöb, vitaminigény stb) Javaslom, olvasd el őket, de ha megint azt írod, hogy nem találod, akkor értékrendi különbségek folytán tényleg nincs értelme további eszmecserénknek. Egyébként én az összes terhességemet vitaminok nélkül csináltam végig, teljesen elvetettem -ugyanúgy mint te- a szintetikus táplálékot. Mára megváltozott a véleményem. Viszont azon dolgozom, hogy tudom biztosítani fejlődő gyermekeimnek ezt az életminőséget természetesen (minimális étrendkiegészítéssel) - nincs egyszerű dolgom. Ezért ötlöttem ki (és bizony karitatíve) hogy dolgozom a bolygó biológiai egyensúlyán, ez tűnik a leghatékonyabb módszernek. Az étrendeddel te is ezen dolgozol, minden tiszteletem. De képzeld el, mi van azokkal az embertömegekkel, akik nem ennyire tudatosak? www.makrobio.hu, talán tudsz recepteket átemelni (itt tényleg nem kell vitaminkiegészítés, de anya legyen a talpán, aki ezt az étrendet be tudja a kölyköknek vezetni! :-)) Szerintem a lényeg a természetes táplálék, és ez élteti a testedet. Nekem 3 gerek után már nem volt elég (óriási energiákat kell mozgósítani) Egyébként pedig szedhetsz vitamint ha a táplálkozásod folytán nemigazán tud felszívódni... itt lép be a gigantikus mennyiség, ennek én sem vagyok elkötelezett híve. Viszont, ha egyszer (200-300 év) kiderül hogy e természetes anyagok jobban gyógyítanak mint a vegyi gyógyszerek, mesmeg megkímélik a bolygót a vegyi szennyezéstől, már nyerünk. Ha sikerül az élelmiszeripart ember és nem profitközpontúvá tenni, akkor meg pláne nyert ügyünk van. Ha jól dolgozunk, 20-30 év múlva újra benne lesz az élelmiszerekben a tápérték.... nekem is ez tűnik megoldásnak, nem pedig a megavitaminok, mellette ua az egészségtelen életmód, ami a mai társadalomra jellemző. Ahhoz viszont, hogy felébredjenek az emberek, egy megadózis (3hó) segít, mert akkor rájönnek - élni lehet másképp- Ez a cél. Még a Lenkei dr-nak is, nézd meg a blogját, az egyesületét. Egyébként felvezette a kutatási eredményeit a szakmának, nem fogadták lelkesedéssel. Nem nyitottak. A sulim: Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Főiskolai Kar, természetes élet és gyógymódok szak. Megnyugtatásul: ott sem egységes az álláspont a megadózisú vitaminokkal. Sokan támogatják, jellemzően az idősebb korosztály nem. Marad a tapasztalat! (miért is nem teszel egy próbát?) A qi: az orvostudomány elfogadta és az egyetemeken tanítják a HKO-t (mérhető fiziológiai változások) Nekik sem volt könnyű dolguk, de megtörtént. Ezek szerint te tagadod. Miért? A HKO az ember energetikai rendszerén alapuló gyógyítási mód, kifejezett étrendterápiákkal (ételed a gyógyszered) ???? Javaslom: nézz utána! Dr Chen: A gyógyító kínai konyha (könyv) és: vannak étrendkiegészítői is. Egyébként nagyon jók, sajnos nekem drágák 5 személyre. Nekem ezért marad a Lenkei vitamin, és teljes mellszélességgel kiállok mellette, mivel 3 éve egyszer sem csalódtam bennük. Jó termékek. Max rámegy a diplomám.... nem a papírért hallgatom végig a kurzust. Infokat kapok, adok így működik. Eddig még akár a tesztjeim, akár a munkáim alapján: a tudásom valós tényeket tükröz (sajnos) és van szelíd megoldás. Öngyógyulásnak hívják. www.thelivingmatrix.com csak hogy értsd: a diéta (amit Lenkei dr is szorgalmaz) mennyire csak az alappillére az egészségnek, az emberré válásnak.

Maradok tisztelettel: Bodó Krisztina, élelmiszeripari mérnök manager (Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, Élelmiszeripari Főiskolai Kar, felsőfokú külkereskedelmi üzletkötő, KOTK) ez mind én lennék, papír szerint.

pounderstibbons 2010.03.25. 10:16:46

@aknamunkás:
Én nekem úgy tűnik, hogy te csupán gyermekeid fejlődése érdekében teszel mindent, anyatigrisként védve őket a világ veszélyeitől, de azért kicsit jobban is megvizsgálhatnád szerintem, hogy milyen veszélyektől félted őket.

"Ha jól dolgozunk, 20-30 év múlva újra benne lesz az élelmiszerekben a tápérték."
Könyörgöm, mikor veszett ki belőle? Tudsz mutatni egy táblázatot, amiben szerepel, hogy X időpontban ennyi volt egy növény tápértéke, egy későbbiben meg kevesebb?

A gyógyító Kínai konyha című könyv pl. magyarázatot tud adni arra, hogy miért a fejlett nyugati gyógyászati-népegészségügyi eredmények betörésekor nőtt meg jelentősen a várható életkor kínában, és miért nem garantált a kínai konyha gyógyhatása sosem pl. az angliai feletti várható életkort, a felvilágosodás óta? Valamint miért az iparosodottabb országok várható élettartama magasabb a kevésbé fejlett társaiknál?
www.gapminder.org/data/
(A bejövő oldalon alul lévő csúszkán állíthatod a vizsgált időpontot, a függőleges skálán a várható élettartamot figyelheted, vízszintesen a GDP-t 1800-tól kezdve, amikor a bazinagy piros folt Kína, a jobbról második sárga pötty az Egyesült Királyság, a pöttyök mérete az ország lélekszáma. Rendkívül tanulságos egy bemutató, köszönetem érte Tgr-nek.)

A livingmatrixes oldal meg ilyen sületlenségeket állít:
"Every part of the universe contains the information of ALL the parts of the universe, in other words, within an individual - and even within a single cell - exist ALL the information of the universe. Our lives are made possible by the movement of an unseen energy, you in this very moment hold the key to everything."

Még Douglas Adamsnél sem volt elég egy tetszőleges részecske a világ modellezéséhez, hanem kellett naki egy egész kiflicsücsök. Pedig az ő könyve a világ egyik legagyamentebb scifije (Galaxis útikalauz stopposoknak "trilógia"), de a gyermekeim táplálkozását-orvoslását tuti nem bíznám egy olyan cégre ami annál is nagyobb blődségeket állít a honlapján. Még a végén pángalaktikus gégepukkasztó lenne a reggeli italuk.

aknamunkás 2010.03.26. 15:08:30

@pounderstibbons: Szia, persze jól látod, eszemben sem lenne megmenteni a világot, ha véletlenül nem gyarapodunk 3 kicsi emberkével, akik láthatóan nem úgy gyerekeskednek, mint annak idején mi - akik NÉHA lebetegedtünk, de .... Egyébként a KOTK-ra akkor jártam, mikor az EU csatlakozási szándéknyilatkozat került aláírásra. Akkori közgáz professzorom fogta a fejét: nem lesz ez így jó, gyerekek, ezek a sok sz..rt akarják nekünk eladni, piacra van szükségük, a mi jó mezőgazdaságunkat pedig ellehetetlenítik... nos ez így tizenegynéhány év távlatából koránt sem olyan mulatságos, mint amekkorát akkoriban kacagtunk rajta...!!! Mivel hogy tényleg ez történt. Nézd meg a kínálatot, tizedét lehet megvenni. Sokszor fancsalodik el a szívem, látva a síró, kiborult gyerekeket, a kiborult ordító szüleiket, és belenézek a kosarukba, csupa ízletes ételnek álcázott vegyi bombával van teli... A mi időnkben a túró rudi étcsoki és túró volt, most? A nutellát hírből sem ismertük, most minden gyerek ezt !reggelizi!, kb 8 % tápértékkel, a többi üres vegyi cucc....
Van egy érdekes hírem, beszéltem egy bácsival, aki a környékbeli méhészeti egyesület elnöke és egészségügyi felelőse. Már a Kádár korszakban, amikor barterban az oroszoktól kukorica cukrot (invert) hoztak be, csináltak egy kísérletet: 3 populáció méhecske/20 db, az első mézzel etetve (100% túlélés), a második inverzcukorral (3. napon az összes méh elpusztult) a 3. kristálycukorral (15. napra pusztultak el a méhek). Ne keresd, már akkor sem engedték nekik lepublikálni.... csak érdekességképpen mesélem. Ha te is szülő vagy, nem árt tudnod. A másik, ami mellettem áll: a tapasztalat. Ez az, amit egy gyerekeivel 24 órán át együtt lévő anya nem publikál le, de látja, mi tesz jót nekik, és mi nem. Persze ehhez kell egy mentalitás, miszerint szerintem nem normális, hogy a gyerek folyton beteg. Most - így, mindazzal, amit neked is próbálok mesélni - jól vagyunk. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy cseppet sem éltem egészségtudatosan előtte, jártam kint az USA-ban is (egészségesen érkezetem) minden problémával jöttem haza 1 éves ottani élelmezésem folytán! Az ember elgondolkozik.... és dönt. Nem beszélve arról, hogy ha valaki csak egy cseppet is nyitott az univerzum működésére, bizony érzi az alaptételt: amint bennt úgy kint, amint lent úgy fent, kicsiben minden ugyanaz mint nagyban.... ezen az alapon az energia (qi, életenergia, univerzális teremtő energia, Isten gondolata stb) apró rezdülése hasonló a nagyhoz, max rezgésszinten különbözik (de harmonizál - pár "oktávval feljebb van" Masaru Emoto, a víz rejtett bölcsessége - gyönyörű könyv. Itt írja le azt is, hogy a Hg rezgésszáma, vagy az alumíniumé egyezik a szomorúság, méreg érzetének rezgésszintjével... nehéz ezt így elmagyarázni, nézd meg a könyvet! :-)) A természetben sajnos sok a genya, ezt pl. onnan lehet látni, hogy a csalán tetves (régen rovarok ellen áztatták a leveleit a gazdák) a diófa gombás (pedig ragyogó fertőtlenítő) a haszonnövényeket egyre inkább tizedelik mindennemű új betegségek, amik ellen egyre komolyabb vegyi anyagokat kell használni (én ezt látom, itt, vidéken) Azonkívül ezt tanulom az iskolában is (nekik se higyjek?) Csak elég körülnézni, és látható: valóban toxikus az összkép, baj van, és a gyerekeink rámehetnek! Szerinted mi történik azzal a rengeteg vegyi anyaggal, ami a természetbe került az iparosodás óta? A néppességi átlagéletkor pedig kedvenc téma, csak arról feledkeznek meg, hogy ezt a hosszú életet szinte mindenki nyögve, gyógyszerek folyamatos szedése mellett élhetik le... igen megnyújtották, a várható átlegéletkort, de pl. az én barátaim közül 3 rákos, 1 meghalt, mind betegségben. Ők is beleszámítanak vagy csak a 90 éves barátaim, akik még mindig jól élnek- kint a természetben, saját kajájukat megtermelve?Én vagyok 37. 3 éve nem szedek gyógyszert (nem kell) ezért már érdemes egy kutatóorvost kicsinálni!

Kína? azóta zuhan az átlegéletkor, hogy a barna rizs helyett hántolt fehérített üres rizs esznek. ketezeregy.hu - "a táplálkozástan titkos dokumentumai" Dr Ralph Bircher (nincs előttem a könyv, megtalálhatod!) Ha nincs bajotok, ne szedjetek vitaminokat, de nézz utána azon expedícióknak, akiket anno a kormányok küldtek naturális népek étkezési szokásait vizsgálni. Nagyon tanulságos és izgalmas, részemről, ha kifordul a világ a kerékből, is tudom már mit adjak az ifjaknak enni, hogy mindennapi kenyerüket megadhassam nekik! :-)) már ezért is megérte, és ezt mind Lenkei dr. indította el bennem, akinek ezért örökre hálás leszek - nem különben a fiam, akit nem gyötörnek kínzó migrének, a lányom aki nem lett lisztallergiás (közel állt hozzá) és a kicsike, aki végre nem fuldoklik a takonyban mint azt 6 hetes korától kb 1 éves koráig tette. Szó szerint kimerevedett a kezemben, még szép hogy bár a gyógyszeralapú orvoslás rálegyintett, én nem adtam fel, és ja, most nem is járok kórházból kórházba vele, mint sajnos sok más, nem nyitott és belenyugvó ismerősöm....

Minden jót a továbbiakra, hurrá, itt a tavasz :-)) Krisztina

pounderstibbons 2010.03.26. 16:25:24

Dr, Bircher halála óta (1939) a kínaiak várható életkora 36 évről 73-ra nőtt. Szerinted visszaszoktak a barnarizsre?

A barátaid mindegyike beleszámít a haza várható életkor alakulásába, ami az iparosodás (1890) óta emelkedik hazánkban, és ami szintén 36 évről indult.
Az 1980-as években volt egy kis stagnálás, de 1990-es évek óta (biztos mert megjelent Dr. Lenkei vagy a nutella!:))megint nőt kb. 6 évet, és majdnem pont ott tartunk mint a kínaiak.
Mégsem írok könyvet a magyar konyha gyógyító hatásáról, mert nem igazolható.
Milyen az amikor valaki közel áll a lisztallergiához?

pounderstibbons 2010.03.26. 18:36:28

@aknamunkás:
Barátod halála miatt fogadd őszinte részvétem, de amennyiben a mostani technikai civilizációt megelőző időkben élnél (pl. Magyarországon 1890 előtt, vagy Kínában 1950 előtt) akkor a barátaid, rokonaid, ismerőseid FELE távozott volna már a fény felé.

www.ted.com/talks/lang/hun/hans_rosling_at_state.html

Köszönöm a linket Neofinnak, és ajánlom mindenkinek!
A legjobb dolog, amit ebben a hónapban láttam.

aknamunkás 2010.04.01. 20:06:54

@pounderstibbons: Épp érdekel, elgondolkodtál-e vajon, milyen volt az élet a századforduló előtt? Aztán a világválság, a háborúk? Előtte meg nem globál, hanem amúgy kistérségileg? Vagy még előtte, az emberirtások vmely nemes cél érdekében? A fehér faj agresszivitása, az ősi kultúrák felszámolása? Még ha meg is tudták számolni a kínaiakat back then, vajon betegségben (is) vagy esetleg erőszakos halált haltak? Nem véletlenül létezik évezredek óta gyógyítás, mindig szükség volt rá. De, ha jó ez a rendszer, ami jelenleg van, miért duplázódott meg az utóbbi 4 évben a cukorbeteg, elhízott, és az ebből fakadó összes civilizációs (figyelsz, CIVILIZÁCIÓS) megbetegedések száma a GYEREKEK körében? A mennyiségi éhezésről (amely hamar öl) átfejlődtünk a minőségi éhezésre (ez lassabban öl) közben lehetőség nyílik a tápanyaghiányok okzta betegségek kezelésére is, kisebb nagyobb sikerrel (tüneti, allopátiás gyógyszerekkel) bár közben ha az okokat derítjük fel, nos akkor eredményesebben lehet segíteni a testnek meggyógyulni. Tudod e, hogy az antibiotikumok nem hatnak vírusokra, jelenleg neincs igazán hatékony vírusellenes gyógyszer sem (AIDS, INFLUENZA stb) csak a baktériumok kiiktatásával (ha még találnak olyant amelyre nem rezisztálnak adott kórokozók) az immunrendszert tehermentesítik, és az küzd meg a vírussal? Aztán a mellékhatásokkal is.... Már csak azért, mert a vírus nem is élőlény, csak egy infokupac. Az antibiotikumokra meg azért van oly nagy rezisztenci, mivel az állandó csekély mennyiségű megelőzésre használt gyógyszer (állattartás) azok ellenállóképeszségét kifejlesztette? Hovatovább ott tartunk, hogy a bacik röhögnek és csámcsogják a gyógyszert (saját kezemben tartottam a kislányom laborleletét amely egy streptococcus pneumonie baci gyógyszerrezisztanciáját vizsgálta: 1 maradt, amelyet nem ismer, az is 12 év felett, szigorú orvosi körülmények között kórházban adható! Nem nagy segítség egy 8 hónapos gyerek esetében.... Szkeptikus voltam, hát maradt a védőoltás spray - igaz, a gyerekek majd megfulladtak tőle, becsületesen végigfújkáltuk kb 1 hónapig ötünk orrát .... jó sok pénzért. Persze javulásról nem számolhatok be, legalábbis átütőről. A gond nem lett megoldva, az ok nem lett kikezelve (immungyengeség, mely a rossz táplálkozáson alapszik ) . Ez történik mindenhol, láthatsz idős embereket, számos gyógyszert szedve, nyögve a kínoktól - hurrá, tovább élünk? És arról hallottál, hogy az emberi test élettartama a sejtműködési képessége alapján 100-120, egészségben eltöltött életév? Mint a legendás hunzáknál, vagy egyéb natív másfele civilizált "nemzeteknél"? És hallottál e a vállalati életgörbe ciklusról? Lent.fönt lent - hacsak nem változtatnak (újítanak)? Ha a tetején minőségben vált egy cég, fenntarthatja a fejlődést, és nem bukik alá, amúgy törvényszerűen.... Erről szól most a világunk - vagy váltunk (rendszert), minőségben azaz minőségi élelmezés, a gyógyítás új dimenziói (régi új), tisztelet! -mint a természet tisztelete, hiszen több évezrede sikerrel harcol, amíg a mi fene jó civilizációnk , 100 éve küszködik, s ehhez képest vezető világok a rák, az egyéb civilizációs (táplálkozási, sugárzási, szennyezettségI) halálozás? Szerntem: vagy váltunk, vagy végünk van. Mint Szentgyörgyi, a Crazy ape-ben: Miért cselekszik esztelenként az ember? Most, hogy végre nem éhezünk (ipari forradalom) .... az emberiség előtt 2 út áll: vagy tiszteli a természet nagyságát, és vele összhangban működik és fejlődik, vagy a másik irányjelző tábla a sötétség felé visz! Próbáld megtalálni a Válogatott tanulmányok, Gondolat kiadó, antikváriumban! Elgondolkoztató és elszomorító, Nobel díja ellenére sem hallgattak rá. Korát megelőzte, hát itt az idő, végre hallgatni rá. Ahhoz pedig, hogy a világ tovább fejlődjön, nem a vegyi anyagok felé kell nyitni (ez már látszik hogy nem jön be) Számomra, mivel nem hiszek és csak arról beszélek, amit kipróbáltam, ez jött be: gyógyszerre nincs szükségünk, táplálkozunk, vigyázunk az életterünkre (amely gyermekeink és azok gyermekeinek is élőhelyül szolgál) természetes v.hű anyagokat használunk, és 3 év alatt bebizonyosodott, hogy ez az út járható. És nem a sötétségbe visz, hanem ha van mennyek országa, az - a Földön is megtalálható. Tőlünk függ. Egyszerűen könnyebb és jobb az élet - egészséges testben.!!! Üdv, Krisztina

pounderstibbons 2010.04.01. 21:02:44

Konkrétan most mi az állításod? Régebben kevesebb ideig éltek, de egészségesebben? Azért éltek rövidebb ideig, mert erőszakosak halált haltak? Pont ezek a természetközeli népek miért haltak ilyen tömegesen erőszakos halált akkor? Tudsz róla, hogy mennyire eltörpült a világ történetében az erőszak okozta halál szinte minden történelmi korszakban a betegségek okozta halálozások mellett?

A beteg bácsik akiket emlegetsz, lehet hogy nyögik a civilizációs betegségeket, viszont nincsenek eltemetve. Azért szerintem ez egy elég jó csere volt.

A cukorbetegségre tudsz valami jó kis alternatív gyógymódot?

Kislányod rossz táplálkozásból fakadó immunhiányos betegsége mégis hogyan alakult ki a mintaszerű biofarmodon?

aknamunkás 2010.04.02. 16:28:13

@pounderstibbons: nos úgy hogy azóta tértünk át amióta lebetegedtek. Folyamatosan, lassan, ahogy én is rájöttem a dolgokra ... jó hír, sikerült olyan tyúkanyókat szereznem, amelyek hajlandóak tojótáp nélkül is tojni :-)) na most egy idézet a lisztallergiáról, a dr bóda szerint:
A betegség jellegének átalakulása oda vezetett, hogy a korábban ismert gyermekkori tünetek - hasmenés, zsírszék, fogyás, súlyfejlődés visszamaradása - mellett számos új tünetet is diagnosztizáltak. A lisztérzékenység gyakori kísérőbetegsége a fehérje-, vitamin- és nyomelem hiány; a fogzománc gyengesége, pajzsmirigy-gyulladás, májproblémák, a pubertás késése, serdülőkori idegrendszeri problémák kialakulása.

Cukorbetegség? Gyerekkori vagy időskori? Először is: diéta. Javaslom, keresd fel a www.yamamoto.hu weboldalt, Dr Hegyi Gabriella önéletrajza átolvasása után, ha van bizalmad, bízd rájuk a beteget. Javaslom továbbá a Cukor Blues elolvasását, szerintem Lenkei dr-nál is fellelhető vagy www.ketezeregy.hu Ha esetleg vállakozó kedvű az ember, felkeresheti Lenkei György dr. praxisát. Nem fog eszement mennyiségű vitamint javasolni, ellenben egy jó étrendjavaslatot tesz, segít természetes módon küzdeni e betegség ellen - ami eredményezhet akár kevesebb gyógyszerbevitelt is. Én 2 cukorbeteg embert ismerek, az egyik lány sajnos 32 évesen eltávozott közülünk. Amikor kipróbálta a term.gyógyászati módszereket, javult az állapota, de sajnos nem volt rá pénze. Akkor én még semmiről nem tudtam semmit. A másik, apukám, a szkeptikusok gyöngye. Talán fogadással vettem rá, 1 hónapig ivott ezüst kolloidot, és szedett 1000 mg aszkorbinsavat. Az inzulinját 1 egységgel csökkentette, jók voltak a laboreredményei. Azóta nem szed mást, mint az alap csomagból 1 db tablettát (több kéne), legalább a tüdőasztmája a télen nem jött elő, de az inzulint növelnie kellett újra. Nem diétázik. Mivel nem vagyok orvos, nem tanácsolhatok semmit, csak annyit - keressen fel az illető természetgyógyászatra nyitott és értő orvost. Sokkal jobb lehet! :-))

Kívánok minden jót, Krisztina

A világ kétségtelenül fejlődik, azt gondolom, azt állítom, van jövőnk, ha nem akarunk Istent játszani. Csak annyi dolgunk van, hogy ne rontsuk el azt amit oly tökéletesre terveztek! Az egész fejlődésünk egy tanulási folyamat, oly sokat tudunk már - csak hatalmunkat helyesen kéne használnunk. Tudod, milyen kellemes élőhely lehetne ez a bolygó?

pounderstibbons 2010.04.06. 10:23:28

@aknamunkás:
Ez az intézet arról a Yamamoto-ról kapta a nevét, aki különböző publikációiban a rák-aids 100%-os hatású ellenszerét találta fel állítólag, bár ezt soha, senkinek nem sikerült bizonyítania, és még egy huncut wikipedia bejegyzés sincs róla?
Fura, nem?

aknamunkás 2010.04.12. 15:03:17

@pounderstibbons: Ja lehet, de ezt nem tudom, a doktornőt ismerem (HKO! fent van az életrajza az oldalon!) és szerintem rendben van. Találtam viszont neked valamit: www.PositveHealth.com, itt is a research alatt rengeteg tápanyag ill. akár megadózisú vitaminnak a hatását (állat ill. humán kísérletek) közlik le. Találhatsz itt kutattási eredményt a cukorbetegségről is, akár C vitamin korrelációban. Nahát, ezen még én is lehaltam, a világ másik felében rengetegen bizonyították már az egészségmegőrző ill. gyógyító hatást! Hát, miből lesz a cserebogár... Más: kineziológia (mozgástan) most hallottam soros agytágításomon, hogy 20 perc, kb 60-70 %os testmozgással naponta, ill. egy kis izomtömeg növelő edzés (ehhez cukrot von ki a szervezet a vérből) szóval helyrerázhatja a vércukorszintet, legalábbis segít. (kísérletekkel bemérve) Pl. egy kis táncterápia, klasszikus ---keringő és ez a lassúságú műfaj), napi 20 perc. Jól hangzik? Persze nem árt kineziológushoz fordulni edzésterv érdekében, állítólag Mo-on még gyerekcipőben jár (ADA mozgásterápiás kontroll) de én lassan már mindent el tudok képzelni :-)) Végül is a mozgás épp olyan fontos, mint a jó kaja! Érdemes kipróbálni! Üdv Krisztina

pounderstibbons 2010.04.14. 21:07:17

Egész korrektnek tűnő oldal (mondjuk kihagytál belőle egy i betűt, de szopkva vagyok), de a kutatásoknak csak a kivonatát lehet elolvasni, az meg elég sovány.
Kineziológiáról:
Akkor egy kis mozgással helyettesíteni lehet az inzulint? Hét mindjárt csődbemegy a gyógyszeripar, ha ez így megy tovább...

Látom kezd egy kicsit ellaposodni a beszélgetésünk, ezért provokatív jelleggel megkérnélek, hogy meséld el, mi a fene az a Qui (csí,? Kí? chi?) energia ami nekem tavalyelőtt elfogyott.
Üdv: P.

aknamunkás 2010.04.17. 16:28:12

Hahó, ne haragudj ha laposnak érzed nem sok időm van kifejteni a dolgokat. Találtam még valamit: www.nyirfacukor.hu , én régóta ismerem és használom, csak jó tapasztalatokkal (tényleg nem bántja úgy a kicsiket mint a sima zukker) de ez mind le van írva a cukor blues-ban, úgyhogy nem megyek bele. A qi után simán utánanézhetsz, ha a keleti filozófiákat lapozgatod. A lényege (amit az orvtudomány nem ismer el) hogy a az univerzum energiából áll. Van a sűrű része, ez az anyag - legalábbis annak érzékeljük. De a legfrappánsabb, amit én tudok: mit érzel, ha fáradt vagy? Energiahiányt. Ez az energia a qi, bárminek nevezzük is, ez tart mozgásban, életben bennünket. A kajából energia lesz, ezért eszel. Ez a táplálkozási qi. Amit meg a szüleid adtak, az a születési, és ez merül ki, pontosabban ezt táplálod tovább a kajákkal, és ezért nagy baj a jelen civilizációs táplálkozási és életmódforma. A természetből is szerzel energiát (minden mindennel összefügg és kölcsönhatásban van, ezt a newtoni fizika is felfedezte) de hát negyon keveset vagyunk a szabadban... Továbbá létezik a szellemi qi, na ez lehet a felsőbb dimenziókból érkező (angyali, ha így tetszik) útmutatás, jelenleg úgy hiszem, ha tiszta a testünk, a lelkünk felszabadul az alól a teher alól, hogy a sok méreg ellenére életben tartson bennünket, és akkor tapasztalhatod meg. Ajánlanék egy kb 1 hetes méregtelenítő kúrát, de ez rizikós lehet a saját szakálladra ezért természetgyógyászhoz kéne mennd, és megtapasztalnád mindazt, amire kíváncsi vagy. Aztán kigyúrhatod a saját verziódat a kérdéseidre, merthogy annyira különbözünk egymástól, a valóság mindenkinak saját ideán alapszik. Vannak ugyan közös pontok, pont amennyire egy ember hasonlít - és különbözik egymásra ill. tól. Na ha ez nem érthető, akkor marad a próba (merthogy mindig a tapasztalat számít) A mozgás pedig nem fogja kiváltani a gyógyszert, de segít visszafogni, mivel a szervezeted segítséget kap. Ugyanígy nem váltja ki a megavitamin sem a gyógyszert egymagában, az egészhez kell egy életmód, mondhatnám szeml-életmód váltás. Viszont szerintem jó úton vagy, legalább kutatsz, ez az első (belső motiváció a tudásra) előbb utóbb -ha őszintén szeretnél javítani az életeden- el fognak érni az infók, amelyekre pont neked van szükséged. A cukorbetegség egy komoly anyagcserezavar, annak oka a túl sok finomított szénhidrát (kimeríti a szervezetet mivel túl sok E befektetés_ túl kevés E kivét) a vitaminok a szabályozórendszer (olvasd el Lenkei dr könyvét) úgyhogy ha még fiatal az illető, számottevően lehet javítani az állapoton, csak ki kell könnyíteni a test munkáját. nyilván a meditáció-agykontroll stb vállfaj sem áll egyenlőre közel hozzád, én mégis javaslom kipróbálásra, elsőre pl. autogén tréning. Ez az, ami a szellemi qi-t támogatja, felszabadítja. Hangsúlyozottan azonban: minden együtt, a gyógyszereket is beleértve, és orvosi ellenőrzés mellett elérhető a javulás, nam túl gyorsan, ám annál hatékonybban. Szólj, ha tudok még vmiben ....segíteni-megingatni-megnevettetni, tulajdonképpen a nevetés is gyógyít :-)) Minden jót: Krisztina

pounderstibbons 2010.04.17. 19:12:03

@aknamunkás:
Bocs, de ha én fáradt vagyok, akkor alszom, ha éhes akkor eszem.
Akkor most a kajában vagy a pihenésben van a qui?

aknamunkás 2010.04.27. 11:04:12

@pounderstibbons: szia, azt gondoltam kötözködésen már túl vagyunk. Szinte lehetetlen feladatra kérsz, hogy pár sorban magyarázzak el egy olyan dolgot, amely szemléletmódhoz kötődik. Eddig sem sikerült, most sem fog... Lenkeinek van egy CDje: élni jó. Ott részletesen magyarázza a táplálkozási qi összefüggéseit (test-lélek) Volt hogy ajándékba adták, egyébként meg nem túl drágán méri (ahogy a vitaminkészítményeit sem) Szerintem nézd meg. Egy kicsit Hofisra veszi a figurát, nekem szimpi. Aztán: hallottál-e arról, hogy azért alszik minden élő lény a földön, mert túl alacsony a rezgésszint? Ilyenkor megy a lélek "pihenni", feltöltődni a magas szférákba? Legalább az ego kikapcsol ilyenkor - amennyiben valaki nem tud aludni, pihenni (nem kisgyerekes anyaként) akkor annak biokémiai oka van, nevezetesen szabályozórendszer (vitaminhiány, vitál(élő)tápanyaghiány) hibás működése, amely sejtszinten befolyásolja az egész-séget. Tényleg, vedd meg a Lenkei könyve(ke)t, bátor írások, tele létező hivatkozásokkal, csak javadra szolgálhat. Ha te küzdesz cukorbetegséggel, ami nem lehet könnyű, van mód rá, hogy könnyebbé tedd a dolgokat. Mi szükséges? Nyitottság, bátorság, (egészséges) szkepticizmus. Higyj annak, amit tapasztalsz! Ha 3 hónapot szeded az alapot, rögtön (kb 1 hónap) érezni fogod mi a qi. Utána negyedévenként emelheted az adagot, majd ugyanígy vissza. A testvére segíthet elmagyarázni, megállapítani hol kell javítani. Komolyan, mit veszíthetsz? Ha bárki belehalt volna, már visszhangozna a sajtó.... Egyébként tényleg, az a német bank aki a forintot manipulálta a krízis kezdetén, csak 90 milliót kapott.... Ez sem bűzlik neked? Van most egy másik film, a port.hu az előzetes letölthető: vigyázat ehető! (eredeti: a gyermekeink okolni fognak bennünket... fr dokumentumfilm) És egy másik amerikai: Food INC, ez le is tölthető. No komment - csak nézz rájuk, fújnak a változás szelei, csak rajtad áll: befogod e a szelet, vagy ellenében próbálsz haladni. Sok szeretettel: Krisztina és befejezésül egy Hofi vicc: megyek az utcán, látom a táblát: Vigyázz, a tetőn dolgoznak! Én értem, hogy odafent gondos munka folyik, csak azt nem értem: miért mindig nekünk kell idelent vigyáznunk? Látod, én is ezt teszem. Vigyázok a gyermekeimre, farkasanyaként. 3 év tapasztalatában: jó utat találtam. Thank you, My Lord. Vigyázz magadra.

aknamunkás 2012.04.18. 11:55:05

na télleg feltűnt e hogy amiért lenkeit gúnyolták, nos most a gyógyszertári vitaminok reklámjában hallod? életerő... persze most én vagyok a szkeptikus. Nevezetesen, a lopott marketing alá tolt termékekkel szemben. :-D

pounderstibbons 2012.04.21. 14:56:26

@aknamunkás:
Most látom csak, hogy lassan egy éve pang válasz nélkül egy Qui magyarázatára tett kísérleted.

Sajnos azonban a Qui(?) fogalmát sokszáz karakteres, Hofi-idézetekben tobzódó szöveged kifejezett kérdésem ellenére továbbra sem tartalmazta(így talán nem olyan nagy baj, hogy válasz nélkül hagytam), viszont tárgyi tévedést igen.
pl:
"hallottál-e arról, hogy azért alszik minden élő lény a földön, mert túl alacsony a rezgésszint? Ilyenkor megy a lélek "pihenni", feltöltődni a magas szférákba?"
Mnden élőlény biztosan nem alszik. Baktériumok, növények, gombák, esetében aligha lehetne az alvás fogalmát értelmezni, de egyes halaknál is is megfigyelhető, hogy egyszerűen nem alszanak.
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/9671258
Akkor nekik nincs lelkük, vagy nem kell feltölteniük a rezgésszintjüket?:)
És miért merül le gyorsabban a lajhár rezgése, mint a zsiráfé?

A rezgésszint pedig csak egy újabb definíciónélküli bullshit. Mi rezeg? Mennyire? Mivel mérjük? Tudsz e bármire válaszolni?

A Lenkeis-vitaminos reklámos kommented nem teljesen értem, de az életerő elmélet nem válik amiatt bizonyítottá, mert mások is majmolják markentingként, pláne magát az életerő elméletet már lassan 200 éve megdöntötték:
hu.wikipedia.org/wiki/Vis_vitalis#Az_elm.C3.A9let_megd.C3.B6nt.C5.91je

Mellesleg ehhez mit szólsz?
"De melyek a versenyhivatal alapvető megállapításai, amelyek miatt február 15-én százmillió forint bírságra ítélték a Lenkei-féle kft.-t? Az egyik, hogy a Free Choice a Drlenkei.hu honlapon, a Vitamin magazinban és másutt úgy tájékoztatta a vásárlót, mintha bizonyos termékei alkalmasak lennének betegségek, rendellenességek gyógyítására. Holott a gyógyhatást az eljárás alá vont kft. nem támasztotta alá bizonyító erejű szakhatósági igazolásokkal. Egyelőre nem igaz tehát, hogy például az Életerő vitamincsomag alkalmas depresszió, pánikbetegség, magas vérnyomás, szívritmuszavar, cukorbetegség, magas koleszterinszint, meddőség, asztma, allergia kezelésére, a látás visszanyerésére. Nem vizsgálták ki a GVH által felsorolt Lenkei-termékek minden, a szervezetre gyakorolt hatását, hiányzik a mellékhatásokra kiterjedő kísérletsorozat is. "

mno.hu/mikvogymuk/birsaggal_sujtottak_a_szcientologus_doktort-254021

aknamunkás 2012.04.21. 15:16:13

hali drágaszág, meglepsz hogy élsz de nagyon örülök neki :-) amiket kérdéseket felteszel, azok ...nos a természetgyógyászat olyan empirikus tudomány, amit a ma élő statisztikai módszerekkel nem lehet bizonyítani. Nem véletlenül, túl sok tényező, nem tartható kontroll alatt. Minden élőlénynek sőt élettelennek is, megvan a magára jellemző sajátos rezgésszintje, ez mérhető már... de nem a jelen torz tudománya által. Semmi baj, ez egy folyamat. mindenki ott van ahova tartozik és szabad akarata alapján teszi. Tényleg örülök neked, bár nem tudok segíteni abban hogy megérts és tapasztalj dolgokat, túl sok benned a tagadás, nincs benned nyitottság. Minden mozog. Tod ez az egyedüli konstans a változásban. Esetleg ha elmélyedsz a kvantumfizikában többet érthetsz meg - ha szeretnél. Ha nem akkor kívánok továbbra is boldogságot. Az öröm egy magas rezgés, ilyenkor, nincs miért bántani más embereket. Valszeg ilyen lehet a Menny. Ha van olyan. hát, szia :-)

fordulo_bogyo 2012.04.21. 19:10:35

@aknamunkás: "...nos a természetgyógyászat olyan empirikus tudomány, amit a ma élő statisztikai módszerekkel nem lehet bizonyítani. Nem véletlenül, túl sok tényező, nem tartható kontroll alatt. "

Magyarul nem lehet megmondani, hogy a kovetkezo embernek hasznal, vagy epp artani fog. Ilyet en nem hasznalnek.

"Minden élőlénynek sőt élettelennek is, megvan a magára jellemző sajátos rezgésszintje, ez mérhető már... de nem a jelen torz tudománya által."

Merheto: ki es hogyan meri? Mi a meres eredmenye?

Megraznalak, mint krisztus a vargat, az is rezges, es magasabbrendu rezges... ;-)

pounderstibbons 2012.04.24. 09:40:07

@aknamunkás:
Kvantumfizikában való jártasságom bizonyára tényleg hagy maga után kívánnivalót, ezt elismerem.

De egyrészt, a hagyományos gyógyászat működési elveihez, és a hagyományos vagy természetgyógyászat eredményességének statisztikai értékeléséhez nem szükséges, másrészt valahogy az a benyomásom, hogy a te ismereteid is pont annyira lehetnek "mélyek" a témában, mint amennyire nem érted a statisztikát, vagy amennyire nem tudod megmondani mi az a "magasabb szintű rezgés", mi az "életerő", és mi az a "qui", és ha a tudomány ezeket nem képes mérni, akkor mi az, ami igen?

Mellesleg neked milyen kvantumfizikai ismereteid vannak? Milyen munkákból szerezted őket és hogyan tudod összeilleszteni pl. a qui-val, természetgyógyászattal vagy életerővel kapcsolatos elképzeléseiddel?

Ferenc Szoboszlai 2013.03.24. 12:02:31

Ember legyen a talpán aki itt igazságot akar netán tud tenni,de egy dologban biztos vagyok,rengeteg gyógyszert szedetnek velünk tökre fölöslegesen a patikákkal(sajnos) nagyon közeli kapcsolatban álló orvosok.Jó magam csak egyszerű tanár vagyok és fáj a szívem amikor kis iskolás gyerekektől hallom, hogy ilyen meg olyan antibiotikummal tömik őket mert köhög kettőt... arról minden receptíró robotorovos hallgat hogy van nekünk egy IMMUNRENDSZERÜNK is,és épp gyerekkorban épp a rengeteg antibiotikummal sikeresen leamortizáljuk ....Persze hogy ezek után még egy egyszerű parlagfű pollen is kikezdheti a már gyermekkorban lebutított immunrendszerű szervezetet.Aki pedig ezt mondja hogy minden szükséges vitamint és tápanyagot be tudok vinni a humán organizmusba csak egyszerű TESCO, LIDL ,PENNY CBA - ban vásárolt génmanipulált adalék anyagoktól színezékektől hemzsegő termékékekkel(szándékosan nem nevezem élelmiszernek azokat) nos, az óriási hazug,és teljesen félreinformálja a vásárlókat, a fogyasztókat. Lehet hogy nem vagyok eléggé képben és hír orientált,de az tény olyat még sosem hallottam hogy valaki vitamin túladagolásban ,vagy vitamin mérgezésben halt volna meg.De gyógyszer túladagolásban,gyógyszer mérgezésben ,ezeknek a kockázatos a káros és nem kívánatos hatásai miatt (még ha mellékesnek is tekintik csupán,mégsem az) bizony jó páran elköltöztek már az árnyékvilágból.

fordulo_bogyo 2013.03.24. 17:08:03

@Ferenc Szoboszlai: Tanar Ur, velem senki nem szedet semmifele gyogyszert. Ha beteg vagyok ES elmegyek az orvoshoz, az JAVASOLja az alatal ismert legjobb gyogymodot (ez a munkaja).
De en megyek orvoshoz, es en dontom el, hogy hallgatok-e ra.

Az immurendszernek kicsit olvass utana.
1 az antibiotikun en nyul hozza, az a bacikat oli, igy segiti az immunbrendszer, elvegzi a munka egy reszet.
2. a parlagfu allargia az immunrendszer TULmukodose, nem hianya.

En azt allitom, hogy a bnagy bevasarlokozpontoban ESSZEL vasarolva hozzajuthatsz az osszes szukseges vitaminhoz.
A genmanipulacio nem csokkenti (sot esetenkent epp emeli) a vitamintartalmat.
A szinezek antimatematikus: nem oszt, nem szoroz vitamint.
Az, hogy nem hallottal arol, hogy a vitamin tuladagolas karos, sot akar halalos is lehet, az csak a te tajekozatlansagodat mutatja.

Hozzaallasod, hogy vagy vitamin, vagy gyogyszer teljesen fals.

A vitaminok letfontossagu taplalekok, amire mindenkinek szuksege van.
Hogy a piacrol, valodi elelmiszerben, termeszetes formaban, vagy Lenkei boltjabol masterseges tablettak tomegevel... izles kerdese.

A gyogyszerek nem reszei mindennapi taplalkozasnak.HA beteg vagy es a betegsegekkel foglalkozo szakember javasol egy konkret gyogyszert, akkor fontold meg. Olvass utana, mi a hatoanyag, mire es hogyan hat. Ne adagolt tul! Sem vitaminbol, sem gyogyszerbol, de meg etelbol sem jo a tuladagolas.

Hogy mennyi a vitaminszukseglet?
Ha a vitamin-kereskedokre (pl Lenkei) hallgatsz: nagyon sok. Sot meg annak is a ketszerese.
Ha a fuggetlen szakemberekre, akkor azert nem olyan sok.

A te dontesed, kire hallgatsz.

Ferenc Szoboszlai 2013.03.24. 18:23:12

Kedves fordulo_bogyo,elolvastam és,köszönöm a hozzászólást,inkább maradok "ilyen tájékozatlan" de arról nehezen tud meggyőzni engem hogy a Multik ez én egészségemért nyitnak üzletet ebben az országban. Ha ön azt mondja nekem hogy az IMMUNRENDSZER az smafu és a betegségek ellen antibiotikumot kell szednem,nem törődve azok káros hatásaival,akkor még inkább a Lenkei dokinak hiszek, ős ha azt mondja nekem hogy akik "parlagfű allergiások" azoknál túlműködik az immunrendszer és ezt gyógyszeres kezeléssel kell visszarontani.....bár bár lehet hogy ezen a téren is tájékozatlan vagyok de azt látom ,az emberek szedik a pirulákat és mégsem gyógyulnak meg.....Lehet nem is a parlagfű a hibás,de hogy tájékozódjam utána néztem és mit találtam???
www.youtube.com/watch?v=91r_yNzr4-I
Debrecenben rendesen termesztik az egyetemen mert kiderült hogy inkább gyógyhatása van mint allergizáló hatása...Valahol nagyon kilóg a lóláb...én sem akarok senkit győzködni,csak nyitott szemmel járok a világban,és látom hogy hullanak sajnos az ismerősök különféle betegségek miatt,amit hiszem hogy az évek alatt a szervezetünkben felhalmozott méreganyagokkal viszünk be valamint a tönkretett környezetünkkel is nagy mértékben okozunk.A vizeink szinte mérgek, a levegő mérgezett, a ételeink nagy százaléka ugyanúgy, a hab a tortán amikor a doki még felír nekem egy kis mérget is :-) Maradok tisztelője,én szedem inkább a vitaminokat,ön pedig szedje nyugodtan az analgeticumokat stb. Üdv!

fordulo_bogyo 2013.03.24. 18:41:57

@Ferenc Szoboszlai: "e arról nehezen tud meggyőzni engem hogy a Multik ez én egészségemért nyitnak üzletet ebben az országban" - semmi ilyet nem allitottam. Sem a multik sem lenkei-felek nem az On egeszsegeert nyitnak uzletet, hanem a sajat profitjukert.

"a ön azt mondja nekem hogy az IMMUNRENDSZER az smafu és a betegségek ellen antibiotikumot kell szednem" - ilyet sem allitottam, felre tetszett olvasni.

"azt mondja nekem hogy akik "parlagfű allergiások" azoknál túlműködik az immunrendszer" - igen

"és ezt gyógyszeres kezeléssel kell visszarontani" - nem kell es nem rontani, hanem csillapitani, visszaallitani a normlais allapotba

"az emberek szedik a pirulákat és mégsem gyógyulnak meg..."

Igy van, ebben az esetben csak tuneti kezelest kinal az orvostumaomany.

"Lehet nem is a parlagfű a hibás"

Lehet, de akkor miert attol tusszognek, folyik a nyaluk es ha nincs parlagfu akkor meg nem?

"Debrecenben rendesen termesztik az egyetemen mert kiderült hogy inkább gyógyhatása van mint allergizáló hatása...Valahol nagyon kilóg a lóláb..."

Igen, valahol nagyon kilog a lolab.

"amit hiszem hogy az évek alatt a szervezetünkben felhalmozott méreganyagokkal viszünk be"

Ilyenkor meg szoltam kerdezni, melyik mergekre tetszenek gondolni konkretan, es soha nincs valasz, csak maszatolas... de vitaminok, a gyogyserek es mergek harom kulon tema.

"a hab a tortán amikor a doki még felír nekem egy kis mérget is" ne tessek kivaltani! Mi tobb, ne is tessek elmenni a dokihoz! Ilyen egyszeru. A doki nem megy hazhoz, ha nem hibvak.

"Maradok tisztelője,én szedem inkább a vitaminokat,"

Ha nem talal normalis taplalakot, hat fogyasszon potszert, es egeszsegere.

"ön pedig szedje nyugodtan az analgeticumokat stb." - miert tennem azt? En inkabb friss gyumolcsot, majat, pacalt, magvakat, elesztot fogyasztok.

Valamiert ugy hiszem On tobbet jar orvoshoz betegsegek miatt egy evben, mint en egesz eletemben.

fordulo_bogyo 2013.03.24. 18:43:49

@Ferenc Szoboszlai: "szedje nyugodtan az analgeticumokat"

Bevallom fogalmam sincs, mik analgeticumok... en biztos nem szedtem meg olyat. On ismeri oket.
Errol ennyit.
Bagoly meg vereb, kisfej, nagyfej, ha erti mire celzok.

Bares4 2014.09.03. 09:41:03

Nem vagyok gyakori olvasó. Erre a cikkre most akadtam rá.
Ami az én számomra feltűnő, hogy az általános internetes tapasztalatól markánsan eltérően, minden olyan videó, leírás, stb., amely a szcientológiára, vagy a Hubbard College-ra terhelő LEHET, eltűnik. Belegondolok, hogy micsoda apparátus lehet, amely az internet dzsungelében képes felkutatni, és eltüntetni ezeket. Mennyi pénz mehet el erre!
Én tényleg szeretnék magam, önmagam számára véleményt alkotni, és mindkét felet meghallgatni; de hogyan, ha eltűnt a videó és a szöveg?

Szilágyi András 2014.09.03. 13:59:16

@Bares4: Mivel ez egy 6 évvel ezelőtti tévéműsor és cikk, nem meglepő, hogy a régi linkek már nem működnek. Kerestem újakat és betettem a cikkbe, most már megnézheted a videót és elolvashatod az átiratot is.

Brigitta Pete 2015.11.10. 22:46:33

A megadott mennyiséget én sem szedem (napi 6)csak kettőt! Arra lennék kíváncsi, hogy a 12 éves fiamnak adhatom -e az alap csomagot, természetesen szintén az előírtnál kevesebbet!

Szilágyi András 2015.11.11. 13:58:47

@Brigitta Pete: Bizonyára, de minek? Semmi szükség rá.

Csilla2 2016.07.29. 21:11:31

Dr Lenkei egy szimpatikus ember:

www.youtube.com/watch?v=ZXd_39cRwLU

Ezen kívül megnyerte az ÁNTSZ ellen a pert kb két éve.
Csak a rend kedvéért:)

Komolyan elhiszi valaki, hogy A-vitamin+ B6-vitamin túladagolásban hamarabb nyiffanunk ki, mint pl gyógyszerek mellékhatásai miatt?
Esetleg az ételszínezékek, ételadalékok nem érdeklik véletlenül az ÁNTSZ-t? Azoktól biztos teljesen egészségesek leszünk. Az A-vitamin, az meg gyilkos.

Ez nagyon gáz:(

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása