Miért vesz körül minket ennyi csacsiság? Nem hiszek az „emberi butaság” típusú magyarázatokban. Nem hiszem, hogy az lenne az ezotéria-jelenség helyes leírása, hogy emberek butaságokat igaznak gondolnak. Inkább az igaz és a nem igaz közötti határ léte bizonytalan és/vagy érdektelen számukra. Mint a mesében.

A gyermeklélektan egy alapvető gondolata, hogy a gyerek nem húz határt a valóság és fantázia közé. Tudja persze, hogy azt kell mondani papának-mamának, hogy ő tudja, hogy csak játszásból űrhajósbácsi (tegnap hajóskapitány volt), és hogy csak a mesében van hétfejű sárkány – de ez számára nem releváns. De ha felnő, akkor kereső foglalkozása gyakorlásához már konzisztensen és a valóságnak megfelelően kell tudnia, hogy kapitány-e vagy űrhajós, vagy esetleg valami más – különben munkaképtelen és téveszmésnek minősítik. Ettől még szívesen fog kitalált történeteket olvasni, abba beleélnie magát, vagy esetleg a Second Life-ban játszani egy szerepet. Csak már határozottabban át kell élnie a valóság és a képzelet közötti különbséget.

De ez a felnőtté válás nem valami programozott dolog, amin minden szempontból mindenki átesik egy meghatározott életkorban. Különböző vonatkozásokban másképp és máskor tanuljuk meg, hogy van igaz és van hamis, illetve hogy ezt el lehet és el kell dönteni. S ez a tanulási folyamat legalább annyira az emberiség történelmi felnőtté válása, mint egyéni tanulás. Az antikvitást az emberiség gyermekkorának is szokás nevezni. Az antik mitológia felnőtt emberek mesevilága volt: nem tévedésben voltak az Olümposz lakóit illetően, hanem nem volt releváns számukra, hogy tényleg úgy van-e. Nem jutott eszükbe felmenni az Olümposzra és ott szétnézni. Nem voltak vérre menő hitviták, nem volt zavaró, ha a szomszéd városban másik istenről mondtak másik mesét. Na bumm, olyan isten is van, miért ne? A nagy egyistenhitek már másképp működnek: azt várják, hogy egyértelműen igaznak gondolják őket, az ellentétes nézeteket pedig akkor logikai szükségszerűségként hamisnak. Ez valami más, s ez egy fontos kulturális átmenet.

Már évszázadokkal később felnőtt emberek játszásból Nagy Déli Kontinenst rajzoltak egyébként tényalapú világtérképekre, mert miért ne? Aztán hajósok évszázadokig keresték a képzeletszülte kontinenst, hisz senki sem tudhatta, miért is rajzolták oda. Nem volt világos határvonás mese és valóság között. A gondosan berajzolt fehér folt a térképen – azaz annak pontos számontartása, hogy mi az, amit tényleg tudunk, és mi az, amit nem – egy meglehetősen modern invenció. Hány évszázaddal is követi mondjuk az euklideszi geometria megalkotását?

Azok a dolgok, amelyeket a modern világkép ezotériaként határol el, olyan képzeletvilágok, amelyekről álmodóit nem érdekli igazán, hogy igaz-e. Nem tévedésben vannak, hanem nem releváns számukra az igazság. Felnőtt emberként tudják, hogy nem űrhajósok, de gyermeki lélekkel olvassák a horoszkópot. És nem zavaró, ha tegnap másik újságban mást mondtak róluk. Na bumm, megfér bennünk mindkettő. Nem kell eldönteni. Tanult emberként e közben valószínűleg tudják, hogy a csillagkép, mint égi objektum nem is létezik. S miért ne mondjunk mesét Emese álmáról? Eleink is mondtak, és jól voltak vele. Tovább is gondolhatjuk, esetleg egészen a majákig visszamenően.

Hogy volt-e evolúció? Semmi nem kényszerít minket arra, hogy fontosnak tartsuk eldönteni – ettől még izgi, hogy ezt is lehet mondani, meg azt is. Ha a legellentétesebb gondolatokat lehet hirdetni „értelmes tervezettség” címen, akkor ennek egy lényege van: nem ismerni azt az élményt, hogy TUDJUK. Nem ismerni azt az élményt, hogy el lehet dönteni. Hogy van igaz és hamis, és hogy tudósnemzedékek megdolgoztak azért, hogy három tizedesjegyre ismerjük a Naprendszer korát. Számukra a 4,55 milliárd év is egy mese, meg a 6000 év is egy mese. Lehet, hogy értik már, hogy a kettő egyszerre nem lehet igaz – de ettől még nem lesz muszáj dönteni közöttük. Vagy ha mégis, akkor szabad az alapján dönteni a két számérték között, hogy melyikhez kapcsolódik a szívünknek kedvesebb mese.

A homeopátia egy teljesen rendben lévő logikus ötlet a 19. sz. elejének kulturális szintjén. Ne feledjük: csak száz évvel később, a 20. század elején vált világossá, hogy mekkorák is az atomok. Ekkortól lehet csak tudni, hogy egy bizonyos hígításon túl nem marad semmi az anyagból. És a duplavak gyógyszerteszt sem volt ismert a 19. században. Az emberi tudás azóta továbblépett, de homeopátia, mint egy mese, amit jó mesélni (sőt: betegségben megnyugvást is adhat), megmaradt pontosan olyannak, amilyennek eredetileg kitalálták. S ellenőrizni a dolgokat a mesevilág szabályai szerint azőta sem kell. Nem csalás, nem ámítás: mesebeszéd. Azt halljuk, hogy nagy hígításoknál nem marad semmi a hatóanyagból? Na bumm, mondunk mesét a víz memóriájáról. Nem gondoljuk annyira komolyan, hogy akkor elkezdjük ezt a jelenséget kutatni – Nobel díj járna pedig a vízmemória felfedezéséért. Csak mondjuk, hogy kerek legyen a mese a homeopátiáról. De a vízmemória helyett mondhatunk másik kiegészítő mesét is, rezgésekről és energiáról – ez eredetileg a biorezonancia mesevilág része volt, de hát miért ne kombinálhatnánk?

Állítom, hogy a homeopátiát használók túlnyomó többsége, még ha azt is mondja, hogy „hisz” benne, igazából nem a „tudom, hogy úgy van”, hanem a „szeretem ezt a mesét” lelkiállapotában viszonyul hozzá. Ezért nem érdekli a duplavak próba statisztikai szignifikanciája – akkor sem, ha történetesen tudja, mi az.  Hasonlóképpen állítom, hogy azok túlnyomó többsége, aki „hisz” az asztrológiában, amúgy tudja, hogy nem szabad komoly, és tőle számon kért döntést erre alapoznia.

A probléma akkor van, amikor az ezoterikus mesék olyan szituációkba kerülnek bele, amikor az igazságértéküknek már tétjük van. Ha valaki katonai döntést alapoz horoszkópra. Ha valaki nem a pszichoszomatikáját kezelteti homeopatikusan, hanem a daganatát. Ha valaki cinikusan sok pénzért komolyan elhiteti emberekkel a biorezonanciát. Ha agresszíven azért harcolnak, hogy az evolúcióellenességet tudományos elméletként oktassák. Pontosabban, ha azért harcolnak, hogy az iskolában ne derüljön ki a gyerekek számára, mennyivel felette áll a modern tudományosság a mesevilágnak.  Akkor azt kell mondani, hogy NEM.

Egyébként pedig mulassunk jól. Fel fogunk nőni…