Az ezotériában és az alternatív gyógyítók körében népszerű koncepció az aura. Ez valamiféle finom, több rétegből álló energiamező, amely körülveszi az embert, és színéből, alakjából, kiterjedéséből következtetni lehet az illető személy egészségi és lelkiállapotára. Állítólag meg lehet tanulni az aurát érzékelni, kézzel valamiképpen kitapogatni, sőt, akár látni is. Mindeddig azonban semmiféle tudományos bizonyíték nem volt arra, hogy az aurának nevezett dolog valóban létezik, illetve hogy valóban vannak olyan emberek, akik képesek az érzékelésére. Ezért is örültünk annak, hogy fórumunkban jelentkezett egy Incubus nevű személy, aki teljes magabiztossággal állította, hogy látja az aurákat, és jelezte, hogy szívesen áll elébe egy ellenőrző kísérletnek. 

Hogyan tesztelhetjük az aurát?

Az emberi test körül természetesen mérhető a hősugárzás, és hiperérzékeny műszerekkel mérhetőek az idegi elektromos tevékenység által generált, rendkívül gyenge mágneses terek is (lásd pl. magnetoenkefalográfia), ezeknek azonban aligha van közük az ezoterikusok aurafogalmához. Az aurafényképezésnek két fő módszere van, az egyiknél bőrellenállás-mérés alapján egy számítógép generál színeket egy fényképre, a másiknál pedig nagyfeszültség által létrehozott, ún. koronakisülést fényképeznek le (Kirlián-fotográfia). Mindkét esetben tehát mesterségesen előállított jelenségről van szó.

Az aurafényképezőgépek által megjelenített színeket olyan emberek elmondása alapján állították be, akik különleges képességük révén állítólag látni képesek az aurát. De vajon valóban létezik-e ilyen képesség?

Ezt nem is olyan nehéz tesztelni. James Randi több alkalommal is megtette. A kísérletekben az a közös, hogy mindegyikben paravánok mögött álló személyek auráját próbálja meg látni az auralátó. James Randi egyik kísérletében (videófelvétel) az auralátó azt vállalta, hogy az aurájuk alapján azonosít 5 embert, akik paravánok mögött álltak (az aura állítólag az egyénre jellemző, így azonosításra is alkalmas). A másik esetben (videófelvétel 26:18-tól) 10 paraván volt felállítva, és az auralátó azt vállalta, hogy megmondja, mely paravánok mögött áll ember, lévén ő látja az auráknak a paravánok felső széle fölé nyúló részét. Azt állította, hogy mindegyik mögött áll ember, valójában azonban csak 4 mögött állt. 

A paraván kézenfekvő megoldás kontrollált kísérlet végzésére, hiszen a negatív kontrollhoz az auralátónak azt kell bebizonyítania, hogy nemcsak arra képes, hogy egy adott helyen lévő ember auráját lássa, hanem arra is, hogy amikor nincs ott ember, akkor ne lássa – azaz az aura jelenlétéből vagy hiányából meg tudja mondani, tartózkodik-e valaki az adott helyen. Ehhez persze biztosítani kell, hogy a látható testet ne láthassa az auralátó, csak az aurát – amihez a paraván tökéletes megoldás. Ezért mi is paravánokra alapoztuk kísérletünket.

A kísérlet előkészítése

Incubus felajánlása nyomán sokáig haboztunk, hol tartsuk meg a kísérletet, honnét szerezzünk paravánokat, stb. Incubus azonban meglepett minket, és termet foglalt egy városi művelődési házban, ahol paravánok gyanánt poszterállványok álltak rendelkezésre. Kétségeinket félretéve úgy döntöttünk, kihasználjuk az alkalmat és megpróbálkozunk a kísérlettel. A helyszínre érkezve észleltük, hogy Incubus több segítőtárssal és gondosan előkészített felszereléssel érkezett. A profi készültség láttán felvetődött bennünk, hogy talán nem először csinál ilyet, ezt azonban cáfolta.

Itt derült fény egy különbségre az elképzeléseink között. Mi a James Randinál látott kísérlet nyomán úgy véltük, hogy Incubus majd a paravánok felső széle fölé nyúló aurarészt fogja látni. Ezért összefüggő paravánfalat terveztünk építeni, és még sámlit is vittünk arra az esetre, ha a paraván túl magas volna. Incubus és társai azonban felvilágosítottak minket, hogy nem így fog történni, Incubus nem a paraván fölé nyúló, hanem a paravánon átlógó aurarészt fogja látni. Az aura ugyanis áthatol az anyagon, így ha valaki elég közel áll a paravánhoz, a túloldalon látható az oda átnyúló aurája. Sámlira tehát nem volt szükség. A paravánokból Incubus segítőtársai fülkéket terveztek építeni, kétoldalt függönnyel takarva, így az aura jobbra és balra kilógó részét is láthatta volna az auralátó.

A fülkék azonban a vékony függönyanyag miatt nem tűntek jó megoldásnak. Így a rendelkezésre álló, 5 darab fa poszterállványból mégis összefüggő falat építettünk. Az állványok alsó részén lévő nyílásokat a teremben talált, oldalukra döntött faasztalokkal takartuk el, a paravánsort pedig függönyanyaggal is beborítottuk. A végső elrendezés így nézett ki:

A sötét színű függöny Incubus elmondása szerint előnyös, ugyanis az aura világos, fehéres színű, így a sötét háttér előtt jobban látható. Ugyanezen okból a kísérletek idejére a terem ablakain is behúztuk a sötétítőfüggönyöket, a villanyt pedig lekapcsoltuk. Ez a félhomály volt Incubus szerint a legkedvezőbb az aura látásához. Az elrendezést alaposan megvizsgáltuk, az auralátó számára kijelölt helyről ellenőrizve, hogy semmilyen apró jele sem látható annak, ha valamelyik paraván mögött áll valaki.

A teljes kísérletet több kamerával, többféle szögből videón is rögzítettük.

A kísérlet lebonyolítása, protokoll

Incubus maga választotta ki közülünk azt a két személyt, akiknek az auráját legalkalmasabbnak találta a kísérlethez. Két sorozat próbát végeztünk, az elsőnél az egyik, a másodiknál a másik személy állt a paravánok mögé.

Pozitív kontrollként a kiválasztott személy sorban beállt mindegyik paraván mögé, és keze feltartásával jelezte, melyik paraván mögött áll. Incubus mindegyik esetben gyorsan és határozottan megerősítette, hogy látja az aurát a paraván előtt. A második sorozatnál a 4-es paraván esetében jelezte, hogy bizonytalanul látja az aurát. Ezért Incubus segítőtársa, aki szellemgyógyász, pár perces művelet során megnövelte az illető auráját, továbbá a személyt megkértük, álljon még közelebb a paravánhoz. Ezután Incubus megerősítette, hogy most már a 4-es paraván mögött álló személy auráját is határozottan látja.

A tényleges kísérlet során rajtunk, szkeptikusokon kívül csak Incubus tartózkodott a teremben. A kísérleti protokoll szerint a kivitelezésben 4 személy működött közre, akik a teremben az alábbi ábra szerinti helyeken tartózkodtak:

Az A auralátó a paravánsor előtt középtájon, a padlón kijelölt négyzetben áll. A B személy tartózkodik a paravánok mögött, az ő auráját kell látni. A C segítő zsebszámítógéppel generálja azokat a véletlenszámokat, amelyek kijelölik, hogy a következő próbához a B személy melyik paraván mögé álljon. A generált véletlenszámot följegyzi, majd B-hez odamenve megmutatja neki, és ellenőrzi, hogy B valóban a megfelelő paraván mögé áll-e be. A D személy fő feladata az ajtó nyitogatása, ugyanis az A auralátó csak az auralátás idejére tartózkodik a teremben; ki kell mennie arra az időre, míg B két próba között átáll egy másik paraván mögé, hiszen máskülönben a léptek zajából tudomást szerezhetne arról, hol tartózkodik a B személy. Miután tehát B elhelyezkedett, C jelez D-nek, majd D behívja az A auralátót, aki, miután megállapította, melyik paraván előtt látja az aurát, följegyzi azt, s a feljegyzést D aláírásával is hitelesíti. Ezután az auralátó ismét kimegy a teremből, és jön a következő próba.

A kísérlet során igyekeztünk csendben lenni, és mindenki kerülte egymással a szemkontaktust, az esetleges akaratlan információátadás elkerülése végett.

Kétszer tíz próbát végeztünk. A próbák során megfigyelhető volt, hogy Incubus számára jóval tovább tart annak eldöntése, melyik paraván mögött tartózkodik a B személy, mint amikor a pozitív kontroll során B egyértelműen jelezte, hogy hol van.

Az eredmény

A próbák eredményét az alábbi táblázat foglalja össze:

Ahogy a táblázat mutatja, az auralátó az első 10 próbában 3-szor, a második 10 próbában pedig szintén 3-szor, azaz összesítve 20 próbából 6 esetben találta el, melyik paraván mögött áll a B személy. Mivel 5 paravánunk van, véletlenszerű találgatás esetén a találat esélye 20%, binomiális eloszlással számolva 10 próba esetén 3 vagy több találat valószínűsége 32,2%, 20 próbából 6 vagy több találat elérésének esélye pedig 19,6%. Statisztikailag szignifikánsnak akkor tekintenénk a tesztet (a társadalomtudományokban használatos kritériumokat alkalmazva), ha ez a valószínűség 5% alatt volna. Ehhez a 20 próbából legalább 8 találatot kellett volna elérni.

Felmerült a lehetősége annak, hogy az auralátót megzavarhatta az, hogy a paravánok jobbról balra voltak megszámozva, míg a kitöltendő űrlapon a nekik megfelelő rubrikák balra jobbra következtek. Ha azonban az űrlapot megtükrözzük, akkor is csak 6 találatot kapunk. Ezt a fajta tévedést maga Incubus és társai sem tartották valószínűnek. Az utolsó próbára Incubus jól emlékezett, és elmondta, hogy nagyon határozottan látta az aurát az 1-es paravánnál, miközben a B személy valójában a 4-es paraván mögött tartózkodott.

Felmerült még annak a lehetősége is, hogy Incubus egyes esetekben két paraván között láthatta az aurát, s ilyenkor egyet tévedhetett a megjelöléskor. Ezért kiszámítottuk a statisztikai paramétereket úgy is, hogy jobbra, ill. balra egy paravánnyi tévedést még megengedtünk. Ekkor a 20 próbából 8 találata volt az auralátónak, mivel azonban ilyenkor a véletlen találat valószínűsége is megnő, az ilyen eredmény elérésének esélye 90,3%, tehát szintén nem szignifikáns.

Következtetések

A kísérlet eredménye összeegyeztethető azzal a feltevéssel, hogy az auralátó találatai nem jobbak a véletlen találgatásnál, amihez természetesen nem szükséges auralátás. Így tehát az auralátás képességének meglétét a kísérlet eredménye nem támasztja alá.

Megjegyzendő, hogy mivel viszonylag kevés (összesen 20) próbát végeztünk, a kísérlet eredménye alapján nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy az auralátó a véletlen találgatásnál valamivel jobb (20% találati arány helyett pl. 30% találati aránnyal) képes eltalálni, melyik paraván mögött áll egy személy. Hangsúlyozzuk azonban, hogy fórumunkban Incubus magabiztosan és határozottan 100%-os találati arányt vállalt (mint írta: „Teljesen felesleges 50-szer elvégezni – mert hosszadalmas, és úgyis 100 % a találati arány”). Ezt kísérletünk egyértelműen cáfolja.

A pozitív kontroll során (amikor Incubus tudta, hol áll a személy) Incubus gyorsan és határozottan jelezte, hogy látja az aurát a megfelelő helyen. A tényleges kísérlet során azonban jóval bizonytalanabbnak tűnt, döntése előtt lényegesen hosszabb ideig gondolkodott. Ezzel együtt is az esetek 70%-ában tévedett.

A megfigyelések azt a feltételezést támasztják alá, hogy nincs szó tényleges érzékelésről. Bár auralátási illúziót okozhatnak bizonyos szem- és idegrendszeri betegségek is, itt valószínűleg nem erről van szó. Az auralátást oktató ezoterikus könyvek (pl. Richard Webster: Az auralátás gyakorlata) általában a szem kifárasztásán alapuló gyakorlatokat javasolnak az olvasóknak. Ennek során optikai csalódások keletkeznek, s kellő gyakorlás után ezek könnyen előidézhetővé válnak. Incubus szemlátomást kifejlesztette magában azt a képességet, hogy az általa látott emberek köré egy aurát képzeljen el. A kísérlet eredménye azonban azt mutatja, hogy a látott kép illúzió. Amikor Incubus látja egy személy körvonalait, könnyedén képzel aurát hozzá, amikor viszont nem tudja, hol tartózkodik a személy, akkor véletlenszerűen helyezi el az aurát valamelyik lehetséges pozícióba. A látni vélt aura tehát nem valós, csak az auralátó tudatában létezik.

De vajon hogyan lehetséges, hogy valaki ilyen képzetet alakítson ki magának, és tartósan ne ismerje fel, hogy illúzióról van szó? Ez nem is olyan meglepő, mint gondolnánk. A magyarázat a negatív kontroll hiányában rejlik. Amikor valaki aurát lát, mindig egy ott lévő ember körül látja azt. Soha nem végez ellenpróbát, vagyis nem próbálja ki, nem lát-e aurát akkor is, amikor valójában nincs ott senki, csak ő úgy tudja, hogy van ott valaki. Ellenpróba hiányában pedig mindig csak az elvárását megerősítő tapasztalatokat szerez, ezzel meggyőződése egyre csak szilárdabbá válik. Ez valójában az egyik leggyakoribb kognitív torzítás, a megerősítési torzítás egy formája.

Az auralátó reakciója

A kísérlet után világos volt, hogy Incubus és társai csalódottak az eredményt illetően. A 10-ből 3, majd 20-ból 6 találatot maguk is kiábrándítóan kevésnek találták. Nem próbáltak magyarázatokat, kifogásokat keresni. Jelezték, hogy saját, korábbi kísérleteik (melyeket persze kevésbé jól kontrollált körülmények között végeztek) nem ilyen eredményt hoztak, ezért ők sokkal jobbra számítottak. Valójában a maguk számára megmagyarázhatatlannak tartották a kapott eredményt.

Incubus segítőtársa felvetette annak a lehetőségét, hogy mégis jobb lenne a kísérletet egybefüggő paravánfal helyett különálló fülkékkel végezni. Szerinte a fülkékből az aura jobbra és balra is kilóg, így egyértelműbben felismerhető. Hozzá kell tenni azonban, hogy a pozitív kontroll során Incubus a jelen kísérletben is világosan és egyértelműen látni vélte az aurát. Így kérdéses, hogy a fülkeszerű elrendezés vajon mennyiben javíthatna az elért eredményen.

Diagnózis aurából?

Incubus és szellemgyógyász társa azt is jelezte, hogy számukra megszokottabb és gyakoribb az a szituáció, amikor az aurából betegségeket diagnosztizálnak, így szívesen végeznének olyan kísérletet, amely a diagnózisaik pontosságát teszteli. Ez azonban több szempontból is problematikus. Egyfelől a jelen kísérlet azt mutatja, hogy Incubus nem lát valós aurát, így az ebből való diagnózis kérdése egyelőre fel sem merülhet. Másfelől, ha mégis valós aurát észlelne, akkor is nagyon nehéz lenne technikailag megoldani, hogy szétválasszuk az aurából származó és az auralátónak a beteggel való személyes kontaktusából, megfigyeléseiből (a beteg külső megjelenése, beszédmódja, mozgása, stb.) származó, diagnózist segítő információkat. Elvileg azt is feltételezhetnénk, hogy noha az aura fizikailag nem létezik, a beteggel való személyes kontaktus nyomán az auralátó olyan, képzeletbeli auraképet alakít ki magában, amelyből diagnosztizálni képes. Ekkor azonban már nem beszélhetünk aurából való diagnosztikáról, hiszen ilyenkor a tényleges diagnózis a beteg megfigyelése alapján történik, az aura csak mentális segédeszköz hozzá. A megfigyelés alapján történő diagnózis pedig bár érdekes téma, de egy ilyenfajta diagnosztikai képesség megléte nem feltétlenül extrém állítás, és az aura létezését sem igazolja. Így egyelőre a diagnózisok tesztelése nincs napirenden.

Zárszó

A kísérlet lebonyolításában részünkről részt vett Greguss Pál, Szilágyi András, Szilárd Antal és Várhegyi Márton. Incubus és segítőtársai jelezték, hogy egyelőre szeretnék megőrizni anonimitásukat. Ezúton is szeretnénk nekik köszönetet mondani a kísérlet kezdeményezéséért, a szervezésért, és különösképpen az együttműködési készségért és a korrekt hozzáállásért. Szívesen működünk együtt velük a jövőben is.