Semir Osmanagić nem adja fel. Hiába tartja sarlatánnak gyakorlatilag az egész tudományos világ, hiába nem veszi már komolyan senki Bosznia-Hercegovinán és Szarajevón kívül, ő rendületlenül folytatja az „ásatásait”, újra és újra megtalálva Visočika hegyét. Korábban már megjelent egy erről szóló cikk blogunkon, azóta egy dokumentumfilm is készült az önjelölt régész ámokfutásáról. A film címe önmagában is árulkodó, még ha kicsit szenzációhajhász is: The Biggest Hoax in History? (A cím nem fordítható le egyértelműen, mivel a hoax szó egyaránt jelent átverést, de ugratást is.)

A film a világ eddig ismert piramisainak, illetve ilyen jellegű építményeinek felsorolásával kezdődik, majd Osmanagić (akit gyakran csak Samnek hívnak az interjúvoltak és a narrátor is) felfedezésének bemutatásával folytatódik, aki itt sem mulasztja el kijelenteni, hogy amit eddig tanítottak, tévedés volt, mert Visočika a világ legnagyobb piramisa. Ezt ellenőrizendő, egy kis csoport utazott Bosznia-Hercegovinába, hogy a helyszínen győződjön meg az állítás valóságtartalmáról. A csoport tagjai között akad képzett szakember, mint Robert M. Schoch geológus, de többnyire lelkes érdeklődők. Ilyen például Bart Mertens, aki nyitott volt a képződmények eredetének kérdésében, és Philip Coppens „piramis-szakértő” (micsoda szakmák léteznek…), aki szerint egyértelműen emberkéz alkotásai.

Mielőtt úgy gondolnánk, hogy az itt megjelenő tudósok csupa megrögzött szkeptikus egyének, akik eleve kötekedni jöttek, elég, ha megemlítjük, hogy Robert Schoch elképzelései szerint a gízai szfinx legalább 10 000 éves, és obskúrus lapokban jelentet meg cikkeket. Ha már Egyiptom: Zahi Hawass, az azóta menesztett egyiptomi régészeti főfelügyelő az ismert eredmények alapján határozottan kizárta, hogy a boszniai képződmények mesterségesek lennének, mint ahogy arra is felhívta a figyelmet, hogy honfitársa, Ali Barakat, aki egyetértett Osmanagić véleményével, és akire ezért a bosnyák fémműves rendszeresen hivatkozik, nem szakértője a területnek, és semmi köze az egyiptomi régészethez. Osmanagić szerint Zahi Hawass féltékenységből és gazdasági érdekből állítja, amit mond, hiszen ha kiderülnének, hogy a legrégibb piramisok nem Egyiptomban vannak, az komoly anyagi károkat okoz(hat)na az afrikai országnak. A pénz Bosznia-Hercegovinában is komoly szerephez jut: a látványosság turistákat vonz, munkát ad a helyieknek. Osmanagić maga is úgy véli, hogy legalább egymillió turistát is vonzhat a helyszín. Az ide tervezett régésztábor egyik lelkes résztvevője csillogó szemmel nyilatkozik, hogy milyen érdekes itt ásni, és hogy az itteni kőtömbök mesterségesek.

A film négy helyszínen jár utána annak, mi is igaz a hangzatos állításokból. A vizsgálat a legnagyobb és leglátványosabb dombbal, Visočicával, az úgynevezett „Nap Piramisával” kezdődik, majd az alagút átkutatása után is folytatódik. Osmanagić mindkét részben lelkesen magyarázza, hogy a hegy hatalmas, összevissza repedezett kőtömbjei emberek által formált elemei a piramisnak, mindezt a tömbök közti agyaggal indokolja. Philip Coppens szerint eredetileg kis dombot formáltak hatalmas piramissá, ám a bosnyák üzletembernek még ez is elfogadhatatlan kompromisszum, és ragaszkodik ahhoz, hogy a domb az alapjától a tetejéig mesterséges. Az egyik kőzetfajtát következetesen betonnak nevezi, és a római építészetet hozza fel párhuzamként. A tömbök formája és elhelyezkedése a bosnyák „régésznek” faragott kövek egymásra rakott rétegét jelenti, a vele együtt szemlélődőt azonban csak néhány kő formája emlékezteti emberkéz alkotta faragott kövekre. Utóbbi azt sem értette, hogy ha valaki föl akar építeni egy piramist, miért használ húszméterenként különböző kőfajtákat, ráadásul teljesen rendszertelenül. Robert M. Schoch minden megszólalásában, ekkor és a film folyamán végig, a képződmények természetes voltát hangsúlyozza. A „nappiramis” tetején természetesen egy energiapont áll – itt azonban megtiltották Osmanagićnak, hogy ásatásokat végezzen, mivel a helyszínen középkori romok találhatók.

A következő helyszín egy alagútrendszer. Eredetileg kis vájatok vagy természetes, esővíz kimosta csatornák lehettek, ám Osmanagić jelentősen megnagyobbíttatta és aládúcoltatta őket, így az újabb látogatókat csakugyan hosszú alagutak várják. Ezek az alagutak nem a „Nap Piramisa” alatt találhatók, hanem egy másik domb alatt. A piramiselmélet hívei szerint az alagutak elvezetnek Visočica alá. Ezen a ponton Mertens sem tudja követni Osmanagićot, és határozottan azon a véleményen van, hogy ezek a „járatok” természetes vízmosások. Kereste a nyomát az emberkéz rakta falaknak, de sehol nem bukkant ilyesmire. Néhány helyen viszont tagadhatatlanul emberek által rakott kőrakásokkal találkozhatunk. A bosnyák üzletember számára ezek egyértelmű bizonyítékok, melyek nagy titkokat rejtenek, mások úgy vélik, hogy a néhány, ember által használt járatot igyekeztek megóvni az ideiglenes vízmosásoktól, és legfeljebb néhányszáz évesek. Pár helyen hatalmas, formátlan kőtömbök fekszenek, melyeket – nemcsak a geológus szakértő számára nyilvánvalóan – a gleccserek szállítottak mai helyükre, és erről máshonnan, pl. Amerikából ismert párhuzamokat is felhoznak. „Sam” természetesen nem így gondolja, s a kövek egyenetlen felszínébe hol szemet, hol oltárkövet, hol egyenesen térképet vizionál bele, mely a különböző piramisok felé mutatná az irányt. Ezen a ponton Stonehenge-t is említi mint a hatalmas energiájú szent terek nyilvánvaló párhuzamát. Néhány bekarcolásból komoly írásra következtet, csakhogy Robert Schoch szerint ezek a jelek első látogatásakor még nem is voltak ott! Mások egyszerű gyerekkarcolásoknak vélik őket. Az alagutakban talált tárgyak némelyike lehet ugyan mesterséges (ilyen pl. egy öntőforma), de ezek származhatnak a középkorból is, ám a többséget egyértelműen természet formálta eszközökhöz hasonlatossá, beindítva Osmanagić fantáziáját. Különösen mókás a boszniai kőbumeráng bemutatása; kíváncsi vagyok, tettek-e kísérletet az eszközzel… Összegezve az itt látottakat, az alagutak és a leletek egyedül „Samet” és a „piramis-szakértőt” győzték meg egy több ezer évvel ezelőtti civilizáció jelenlétéről. (Eközben Coppens szájából is elhangzanak elképesztő kijelentések – pl. a több ezer évvel ezelőtti itteni civilizációnak a mezopotámiai Ubaid-kultúrára, illetve a minószi civilizációra gyakorolt hatásáról –, melyekben nemcsak évezredeket mos össze, hanem e feltételezett hatások mikéntjének a problémáját is átugorja.)

A következő helyszín a „Hold Piramisa”, melyet több kisebb dombbal együtt tumulusnak neveznek. A bosnyák fémműves szerint az itteni építkezési mód, valamint a hatalmas kőtömbök egyértelműen arra utalnak, hogy a készítői megegyeznek a „Nap Piramisának” alkotóival. Schoch és Mertens szerint sokkal egyszerűbb a magyarázat: egyszerűen az egymás mellett fekvő dombok geológiailag ugyanúgy épülnek fel. Osmanagić távolról is mutogatja a holdpiramist, lelkesen magyarázva, hogy mennyire mértani alakzatot látunk, de ezt a filmben rajta és Coppensen kívül senki sem veszi észre. Előkerülnek „mesterséges” teraszok és vele együtt Machu Picchu is, de a kevésbé lelkes vizsgálók megint természetes képződményeknek tartják az egyenetlenségeket, és azt is észreveszik, hogy a hegyre vezető „mesterséges” utak nagyon eltérő hajlásszögben állnak.

Az utolsó helyszín, melyen csak pár percet időzünk, mintegy kitérőként a „Hold Piramisának” felkeresése közben, a folyóparton található, ahol Osmanagić szerint a piramisokhoz vezető alagutak egyik bejárata fekszik, ahol a korábbi alagutakból ismert falmutogatás következik, és ahol szintén találhatóak megmunkált kövek, melyek kora ezúttal is erősen kétséges marad a kívülálló számára. A folyóparti alagutak azonban ezúttal sem vezetnek sehova.

A holdpiramis tetejére sétálva a csoport tagjai újabb bizonyítékát találták a jelenség természetes voltának: ami a hívők számára kövezett útnak tűnt, egyértelműen évezredek alatt kimosott természetes vízmosásoknak bizonyultak. A dombtetőn látott „kövezett” felület pedig egyértelműen tektonikus mozgások által egyenetlenné tett geológiai képződmény volt.

A film utolsó perceiben egy nagyon árulkodó mondat hangzik el Osmanagić szájából (az általa is hangsúlyozott szót dőlt betűvel jelöltem): „Kell a képzelőerő ahhoz, hogy haladhassunk.” (You have to have imagination, so you can move forward). E mondat jóval túlmutat a piramis vagy nem piramis kérdésének jelentőségén: önmagában véve igaz is, hiszen képzelőerőre minden tudományos kutatáshoz is szükség van. A film során, és Osmanagić tevékenységét vizsgálva azonban egyértelműen kiderül, hogy az angol imagination szót itt leginkább az álmodozás kifejezéssel adhatnánk vissza. Nemcsak a boszniai piramisokban hívők, hanem valamennyi áltudományos nézet elszánt képviselője mottóként használhatná e mondatot.

A fim egyértelműen szkeptikus kicsengéssel zárul: a „piramisok” egytől egyig természetesek, és csak a vakon hívők számára lesznek emberi alkotások – számukra azonban azok is maradnak. Egy rövid kitérőig azt is láthatjuk, hogy Osmanagić nagy energiákat mozgósít, hogy a „felfedezése” a tudomány vérkeringésébe is bekerüljön: pár filmkocka erejéig egy előadásába is bepillanthatunk. Azt már nem a filmből tudjuk, hogy törekvését részben siker koronázta: dacára egymás után megjelent, piramisokkal foglalkozó könyveinek (az utolsó idén látott napvilágot az Egyesült Államokban), Bosznia piramisai ugyan továbbra sem szalonképesek a tudomány köreiben, ő maga a Szarajevói Egyetemen megszerezte a Ph. D. fokozatot, igaz, nem bosnyák, hanem latin-amerikai témában. Állítása szerint a maja civilizáció megelőzte az olmékokat (akár igaza is lehetne, ha nem az érett maja civilizációra gondolna), a jádekövek a kínai kapcsolatok bizonyítékai, illetve a kristálykoponyák (igen, az Indiana Jones-filmből ismertek) fejlett technikai tudásról árulkodnak.

Összefoglalva: a film igyekszik alaposan utána járni Semir Osmanagić állításainak, folyamatosan ütközteti a hangzatos kijelentéseket a valósággal, de azt is bemutatja, mennyire leperegnek a tudomány megállapításai a hívőkről.

A filmnek sajnos csak a fele érhető el a nyilvánosság számára:

Az érdeklődők a www.thebiggesthoaxinhistory.com oldalon rendelhetik meg a hozzáférést, illetve a DVD-t.