Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Budapesti Szkeptikus Konferencia - március 3. szombat

BME Szkeptikus KonferenciaMárcius 3-án szombaton kerül megrendezésre a nyolcadik Budapesti Szkeptikus Konferencia. Idén a különféle sugárzások lesznek terítéken. A konferencia a Műegyetem Fizikai Intézetének rendezvénye. A konferencia ingyenes és nyilvános.

Állítólag a remény hal meg utoljára. Nehéz belátni, mi módon élheti túl a reménykedőt. Földiekkel játszó égi tünemény volt Csokonai korában, ám mára médiaipari termék lett. Csak be kell írni bármelyik keresőbe a bajunkat és válogathatunk a reménykeltő megoldások között. Ilyenkor kellene a szkepszis, a megfontolt válogatás, ám általában a legtöbb reményt a legolcsóbban megoldás győz. Azért, mert ismeretek hiányában ez az optimum.

A szkepszis alapja tehát az ismeret, a tudás, de legalább a tudáshoz vezető út ismerete. A szükséges mindennapi ismeretekhez a médián keresztül vezet az út, ami jelenti a tudományos újságírást (tollal, mikrofonnal, kamerával), valamint a mértékadó hírforrások megbízhatóságát.

A kilencedik Budapesti Szkeptikus Konferencia visszatekintve az eddigiekre azt vizsgálja, hogy mennyire volt képes a média ezt a feladatát ellátni, és hogy mire képes jelenleg, mire számíthatunk a közeljövőben. Ehhez a vizsgálathoz szükség van egy olyan témakörre, amely képes az állatorvosi ló szerepére, mert az áltudományos praktikák számára ellenállhatatlanul vonzó. Sok ilyen van, ezek közül most a SUGÁRZÁSOK témakörét választották a szervezők.

A szervezők egyúttal meghirdették a Tiltott Találmányok Tárlatát, amely elszánt és agilis feltalálók jelentkezése esetén a szkeptikus objektivitás előre nem jósolható próbája lehet.

Időpont: 2012. március 3., 09:30-18:30

Helyszín: BME Fizikai Intézet F29-es tanterem

Program:

09:30 - 09:40 Kertész János BME fizikai Intézetének igazgatója: Megnyitó
09:40 - 09:50 Füstöss László: Ajánlás
09:50 - 10:20 Lásztity Péró: Elektromágneses hullámok - a Tesla történet
10:25 - 10:55 Hraskó Gábor: Biofotonok, kvantumösszefonódás és holizmus
11:00 - 11:30 Völgyesi Lajos: Radiesztézia a földtudományi ismereteink tükrében
11:35 - 12:05 Makai Mihály: Kockázat és biztonság
12:10 - 12:40 Zagyvai Péter: Mit okozhat a sugárdózis? Bizonyítékok és feltételezések a radioaktív és kozmikus sugárzások hatásáról
12:45 - 13.20 Fórum
  Ebédszünet
14:20 - 14:50 Härtlein Károly: Szélmalomharc az ORTT-vel és az NMHH-val
14:55 - 15:25 Orosz László: (Ir)ráció?
15:30 - 16:00 Palugyai István: Újságíró szemmel
16:05 - 18:00 Kerekasztal beszélgetés

És az elmaradhatatlan bűvész, megjósolhatatlan időpontban!

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr284202141

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hraskó Gábor egy dogmatikus szkeptikus? 2017.02.22. 17:24:10

Hraskó Gábor írta rólam; az " én mindenkivel szemben kritikus vagyok attitűd teljesen terméketlen, és persze romboló is." -Azaz másnak ne higgy, nekünk higgy! Hraskó Gábor a Szkeptikusok Társaságának ügyvezető elnöke sok mindent nem ért, ami nem gon...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbandi 2012.02.28. 08:50:47

netes közvetítés lesz?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.02.28. 11:37:06

Nem tartozik szorosan a konferenciához mint témához, de rendkívüli módon meglepett, amikor reggel az MR1-en az alábbi sarlatánság reklámját hallottam:

impulser.com/hu/

A közszolgálati médiának nem kellene a színes magazinok hátlapjainál valamivel nívósabb reklámelhelyezéseket szereznie?

Szkeptikus Blog · http://szkeptikus.blog.hu 2012.03.01. 00:23:40

A konferenciát a Galileo Webcast online közvetíti:
www.galileowebcast.hu

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása