Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Tudományos tévécsatornát indít az MTA
Pár hete felröppent a hír, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére idén ősszel új, magyar nyelvű tudományos tévécsatorna indul hazánkban. A bejelentésből:

Az új tematikus csatorna kínálatában a tervek szerint újszerű tudományos műsorok szerepelnek majd. Az akadémiai kutatóintézeteket bemutató sorozat első darabjait már leforgatták, ezeket a Duna Televízió már vetítette is, de készül majd tudós talkshow, tudományos klip, tudomány-vizualizációs vetélkedő, és rendszeres tudományos híradó-magazin is. Üzenetértéke lesz annak, hogy a magyar fiatalok a kiváló amerikai, angol, német, japán tudományos ismereterjesztő filmek mellett azt látják, hogy lehet Magyarországon, magyar kutatóhelyeken is tudományt művelni. Emellett a televízió felületet nyújt majd a Mindentudás Egyeteme előadásai számára, valamint újabb forrásokat kíván teremteni a program további fejlesztéséhez.
A Mindentudás Egyeteme a hazai tudományos ismeretterjesztés egyik legnagyobb sikere volt az utóbbi évtizedben, ami azt mutatja, hogy a magas színvonalú ismeretterjesztésre  van igény, és az jó promocióval versenyképes lehet a médiában.

Azért az új csatornának nem lesz könnyű dolga, hiszen az ismeretekre éhes fiatalok (és persze felnőttek) már most is rengeteg érdekes műsort láthatnak a Spektrumon, NatGeon vagy éppen a Discovery-n. Vajon versenyre tud-e ezekkel kelni az MTA csatorna?

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr4292078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rigor 2007.06.04. 17:31:49

Remélem azért a spektrumnál és társainál tudományosabb lesz. Egy csatornát ahol leadnak olyan műsorokat mint a "hórusz szeme" c. sorozat sok mindennek neveznék csak tudományosnak nem. (spektrumon ment)

wice 2007.06.08. 11:38:51

a spektrum, a natgeo es a discovery lassan elo peldaiva valnak a "fostenger" kifejezes definiciojanak. en mar csak akkor maradok vmelyiken, ha allatos termeszetfilm megy, emberek nelkul. az osszes tobbi musoruk bulvar kategoria, es a tobbseguk megcsak nem is szorakoztato (mint monnyuk a mythbusters), pusztan a primer osztonokre apellal, mint pl a rendszeres szornyulkodes iranti vagy. es valoban, rengeteg olyan musor is megy ezeken, amik szoges ellentetben allnak mindennel, amit a tudomany jelent. pff. ezeknel az mta tv csak jobb lehet.

Mikrobi 2007.06.13. 12:31:31

Nem értek egyet az előttem hozzászólokkal.A NG,Spektrum,Discovery szerintem jó csatornák. Vannak persze időnként rosszabb műsorok. Megy mostanában az NG-n egy 3 és egy 5 részes sorozat a kereszténységről. Szerintem nagyon jók. Vagy például mentek kimondottan szkeptikus műsorok is. Meg mindenféle építményekről szólók és még sorolhatnám amit jó volt. A mythbusterrel mi bajotok? Az, hogy megy néha nem tudományos nézteteket erősítő műsor még nem bűn max hiba.

bolhabetu 2007.07.02. 19:39:26

Miért pont a természetfilmek? Nekem a halálom amikor megjelenik Dr. Brady Barr, a krokodilok réme. Néhány momentumból ugyan kiderül, hogy végülis fontos, tudományos kutatásokat folytat az ürge,de... Minden természettudós Krokodil Dandi, minden bogarász bogaras, a természet halálos meg kegyetlen és véres (az persze, szépiteni sem kell semmit). Akkor már inkább a Mythbusterek.

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása