A tudományban nemcsak a megalapozott választ, de gyakran az azt kiváltó, megvilágosító kérdést is elismerés illeti. A tudós számára ugyanis kötelező a tisztázásra késztető kételkedés. Ugyanakkor a „deus ex machina”-ra utaló magyarázatot – mivel csak a homályt növeli – elutasítja. Az anekdota szerint amikor Einstein – már híres, de még fiatal tudósként – Kanadában járt, előadókörútjának minden állomásán lehetőséget adott kérdések feltételére. Egy alkalommal egy idős professzor kért szót elsőként: „A tábla alsó sarkában lévő képletet nem értem” – mondta. „Ez állítás volt, és nem kérdés. Kérem a következőt” – volt a fizikus válasza. Ez az anekdota jutott eszembe, amikor vasárnap az m2 Kultúrház adásában megtekintettem az intelligens tervezés (IT) és az evolúció képviselőinek vitáját (a videóban 35:45–41:40 közötti rész).

Maga az anekdota viszont Asimov Alapítvány című tudományos-fantasztikus regényének egy villanásnyi jelenetéről „ugrott be”. A mű első részében az Alapítványhoz érkező birodalmi diplomatával – különös módon neve Lord Dorwin – lefolytatott beszélgetéseket elemzésnek vetik alá. Meg akarják tudni, hogy a küldött megállás nélküli kinyilatkozásaiban, fecsegésében és véleménynyilvánításaiban tulajdonképpen mit is mond. Az elemzés meghökkentő eredményre vezet: a diplomata egy teljes héten keresztül zajló, megállás nélküli beszédének információtartalma – nulla. Vagyis megállás nélküli locsogásával nem mondott semmit. Ha az ÉRTEM támogatóinak különféle fórumokon elhangzott beszédeit hasonló elemzésnek vetnénk alá, a kutatási eredményekre hivatkozó és tudományos fogalmakkal dobálódzó, terjengős mondatok végső tartalma a következő volna: „nem értem”, „nem hiszem”, „nem tudom felfogni”, „nem tudom elképzelni”. Számomra meghökkentő, hogy az IT támogatói kizárólag ilyen megállapításokat tartalmazó szövegeket kívánnak a középiskolai tankönyvekbe csempészni.

És itt most nem pusztán arról van szó, hogy a tankönyvekbe kerülésnek megvan a maga útja. Előbb szakmai folyóiratokban kellene nyilvánosságra hozni állításaikat. Majd tudományos vitákban kell megmérettetni nézeteiket, hogy a tudományos állítás – akár csak egy lábjegyzet erejéig – megjelenhessen a szakkönyvekben. Azután a megmérettetést követően – amikor evolúciós szelekció eredményeként a nézet a tudományos kutatók populációjában már elterjedt – lehet szó arról, hogy egy elmélet a kísérleti bizonyítékokkal együtt említésre kerüljön az iskolai tankönyvekben. De a tudomány nem az a tevékenységi forma, ahol hírnevet és elfogadtatást lehet szerezni annak hangsúlyozásával: „föl nem foghatom”. A kételkedés – ezt mi, szkeptikusok jól tudjuk – persze fontos. Még fontosabb, hogy ennek alapján jó kérdést tegyünk fel. Gyakori, hogy a kérdésfelvetés fontosabb, mint maga a válasz. De a tudományban csak az a kérdés  értékes, amely munkára késztet. Az ÉRTEM célja viszont ennek pontosan az ellenkezője. A tudomány szemszögéből az IT meddő.

Ugyanis mi következne abból, ha elfogadnánk az IT álláspontját? Az IT meg-, és kijelöl egy sor kérdést – s idővel nyilván egyre szélesebb területre terjesztené ki kétkedését – amelyeket a tudomány számára megközelíthetetlennek nyilvánít. Vagyis eltanácsol ezek kutatásától. Ez még csak hagyján, hiszen akit ez eltántorít, megérdemli, hogy elessen attól a lehetőségtől, hogy elsőként értsen meg egy új jelenséget. De az IT eltanácsolná a társadalmat is attól, hogy pénzt áldozzon ilyen kutatásokra, hiszen – érvelne – miért költsünk pénzt olyasvalaminek a kutatására, amiről eleve tudjuk, hogy nem vezethet eredményre? Sőt, a helyzet még ennél is rosszabb, hiszen az IT – összefogva bizonyos politikai és vallási irányzatokkal – elérhetné, hogy bizonyos kérdések kutatása elé tilalomfát állítsanak. Gondoljuk csak meg, mit jelentett volna a tudomány szempontjából, ha a 19. század elején William Paley meggyőzte volna a tudósokat vagy a tudósoknak engedélyt és pénzt adó hatalmasságokat, hogy nem érdemes kutatni a szem kialakulását, lévén úgyis megközelíthetetlen az ember számára. Egy sor, a szem gyógyításában felhasználható eredményről ma sem tudnánk. Hol tartanánk, ha megtiltották volna az öröklődés mechanizmusainak kutatását, mondván: felesleges pénzkidobás, hiszen ez úgyis megismerhetetlen. Egyáltalán hol tartana ma Európa, ha az alexandriai könyvtárat felgyújtató Omar kalifa mintájára azt hirdették volna: „a tudományban vagy az van, ami a Bibliában, és akkor felesleges, vagy nem az van, és akkor káros – egyként tűzre vele”.

A probléma nem légből kapott. Az USA-ban vita folyt arról, lehet-e egyáltalán kutatni az őssejteket, s ha lehet, mit és hogyan, és adjon-e rá pénzt az állam. Hasonló érvelés vetődött fel a kozmikus háttérsugárzás kutatási forrásai elosztásának a szenátusi vitáján: érdemes-e és szabad-e kutatni a teremtés (a Nagy Bumm) előtti, esetleg a végítélet (Nagy Reccs) utáni pillanatot? Vagy vegyük példának éppen a vasárnapi vitában felvetődött kérdést, az élet keletkezését. Szabad-e pénzt áldozni ennek kutatására, amikor ez az „intelligens tervező” feladatköre, s így – legalább is az IT-hívők szerint – ezen a területen a tudomány nem képes eredményeket felmutatni? Ám ezzel, miként korábbi példáink mutatják, esetleg elzárják az utat egy olyan eredmény megszületése elől, amely mondjuk az élet meghosszabbításának vagy a gyógyíthatatlan betegségek új terápiájának lehetőségét tárhatja fel.

Az IT nem a tudomány, hanem a politika és a média jelensége. A nyilvánosság előtt zajló vitákban pedig mi, szkeptikusok és tudósok, rendre gyengébben szerepelünk, mint ellenfeleink. Pontosabban, ha szereplésünk társadalmi hatásait értékeljük, akkor be kell ismernünk: ha megszavaztatnák a nézőket és a polgárokat, kit éreztek meggyőzőbbnek, akkor valószínűleg elveszítenénk a szavazást. Ám itt sem a sértődött visszavonulás, sem pedig az arrogáns vagdalkozás nem lehet célravezető. Szívleljük meg inkább Gandhi mondását: „Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy ne veszítsd el a nyugalmad. Ha pedig nincs igazad, nem engedheted meg magadnak, hogy elveszítsd”. A tét ugyanis óriási. Az IT nem Darwinról szól, még csak nem is egyedül az evolúcióról általában. Ez az USA-ban jobban szembetűnik, mint itt, Európában. Az amerikai tudományos közösséget megdöbbentette, amikor a Nature című tudományos folyóirat néhány éve a következő szalagcímmel a címlapján sokkolta olvasóit: „Az Ön egyetemét elérte már az intelligens tervezés?”. A címlapon egy figyelmeztető cédula is díszelgett, a következő szöveggel: „Ez a folyóirat az evolúcióval kapcsolatos anyagokat tartalmaz. A természetes szelekcióra épülő evolúció elmélet, nem pedig tény. Az ezzel kapcsolatos információkat tehát kizárólag nyitott szellemmel szabad megközelíteni, óvatosan kell tanulmányozni, és kritikusan kell fontolóra venni”. Ugyanilyen címkét kellett ugyanis ragasztani akkoriban a Georgia állambeli Cobb megye iskoláinak biológiatankönyveire, a megyei iskolaszék (azóta visszavont) döntése értelmében.

Ezt a felfogást az IT hívei mint a dolgokhoz szkepszissel és nyitottsággal közelítő, objektív nézetet próbálják „eladni”. A valóságban azonban ez az értelem elleni támadás, amely túlmutat az evolúción, s magát a tudományt veszi célba. Ez az igazán ijesztő perspektíva. Az Alapítvány-trilógiában, a Galaktikus Birodalom sorsát felrajzoló regényfolyamban Asimov leírja, miként torzul el a tudomány a „sötétség századai” alatt. Érzékletesen rajzolja fel mítosszá alakulását, hogy miként alkalmazzák „csodák” létrehozására, és hogyan vész el az eszközök kezelőinek valóságos tudása. Egy idő után már senki nem kérdez, nem születnek új ismeretek, sőt lassan a régi ismeretek alapjai is a feledés homályába vesznek. Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy az írók saját korukban rémlátomásnak minősített víziói gyakran szinte tökéletesen megvalósultak. Így Asimovnak a tudomány visszaszorulására és a sötétség századának eljövetelére vonatkozó jövendölése megszívlelendő intés. Szkeptikusok, vigyázzatok!

Marosán György