Harminchét éve nem járt ember a Holdon! Soha nem járt ember a Holdon! A ma élők milliárdjai – a negyven év alattiak – számára a két állítás közötti különbség nem tűnik nagynak. A Hold ma is ugyanolyan távolinak és elérhetetlennek tűnik, mint a hatvanas években. Ez mintha azoknak az elméletét igazolná, akik szerint a holdra szállás valójában sose történt meg, csupán egy nevadai filmstúdióban. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy a kérdés – ott voltunk-e vagy sem – mintha nem is lenne igazán érdekes.

A különféle – elsősorban amerikai – közvéleménykutatások szerint azok részaránya, akik kételkednek abban, hogy Neil Alden Armstrong 1969. július 20-án a Hold felszínén mondta el sokat idézett „Kis lépés egy embernek – nagy ugrás az emberiségnek” mondatát, 6 és 40 százalék között váltakozik. Az arány elsősorban attól függ, hogy hogyan teszik fel a kérdést. Az „Ön szerint járt-e Armstrong a Holdon?” kérdésre tíz százalék alatt adnak nemleges választ, de az „Elképzelhetőnek tartja, hogy az amerikai kormány a hatvanas években szükség esetén akár meghamisított volna egy holdra szállást?” típusú kérdésre akár a megkérdezettek több, mint harmada is igennel válaszol.

Hát igen! A kormányok, a katonaság vezérkarai bizony igen gyakran manipulálnak a tényekkel, titkosítanak terveket, dokumentumokat. Az amerikai holdprogram – no és persze a szovjet is – elsősorban (hmm... inkább jórészt) politikai, és nem tudományos indíttatású volt. Másrészt viszont éppen a politikai indíttatás okán bizonyos fokú nyilvánosságot biztosítani kellett. Titokban végrehajtani egy holdutazást politikailag se lett volna értelmezhető. Mindenesetre a második formában feltett közvéleménykutatási kérdésre valószínűleg magam is igennel feleltem volna. Igen, adott esetben bizonyosan igyekeztek volna legalább látszólagosan végrehajtani a holdutazást, átverni elsősorban az oroszokat és nem utolsósorban saját lakosságukat. Nagyon kétlem azonban, hogy ez ténylegesen sikerülhetett volna. 

A Hold-összeesküvés

Bár már 1978-ban feldolgozták a Magyarországon Földi űrutazás címen vetített filmben, hogy az Apollo program csupán egy nagy átverés volt, de ez az összeesküvés-elmélet akkor kapott igazán erőre, amikor az amerikai Fox televízió 2001. február 14-én Összeesküvés-elmélet: Tényleg leszálltunk a Holdra? címmel háromnegyed órás összefoglalót állított össze az állítólagos bizonyítékokról.

Mint szkeptikus ember, nem söpörhetem le az asztalról automatikusan ezt az elképzelést. Ha vannak komoly érvek, akkor azokat meg kell vizsgálni. A holdra szállás tényét kétlő ember tulajdonképpen hasonszőrű velem: szkeptikus, nem hajlandó egy nem mindennapi kijelentést – ember szállt le a Holdra – egyszerűen, megfontolás nélkül elfogadni. Az összeesküvés-elméletet propagáló szkeptikus „kollégával” akkor kerülök konfliktusba, amikor azt látom, hogy a hipotézisét komolyan megingató bizonyítékok, információk ellenére továbbra is mereven ragaszkodik elképzeléséhez. Amikor az összeesküvés-elmélet már bonyolultabb, hihetetlenebb, mint magának a holdutazásnak a megvalósítása, akkor a kolléga kételkedése, szkepticizmusa már dogmává alakul át.

A holdra szállás tényét tagadók érveit számos független szakértő cáfolta. Ők igyekeztek komolyan venni és részletesen megválaszolni a furcsaságokat észlelők megfigyeléseit. Jó összefoglaló található Phil Plait a Bad Astronomer Igen, tényleg jártunk a Holdon, Redzero MoonHoax weboldalán és az Exposing PseudoAstronomy című weboldalon. Én csupán egy rövid összefoglalót adok az összeesküvéselmélet-hívők legelterjedtebb érveiből:

Érv: A Holdon készült fényképeken nem látszanak a csillagok, pedig az ég fekete és még légkör sem nehezíti a csillagok megfigyelését.

Magyarázat: A csillagok fényképezéséhez jó néhány másodperces záridőt (megvilágítási időt) kell alkalmazni, mert a csillagok azért bizony elég haloványak. A holdfelszíni tárgyak, az asztronauták a Nap fénye miatt nagyon világosak. Ezek fotózásához századmásodperces rekeszidőt kell alkalmazni (csakúgy, mint napfényes időben földi fotózáskor). Ez a rekeszidő alkalmatlan a csillagok fotózására.
 

Érv: A kitűzött amerikai zászló láthatóan lebeg, márpedig ez nem magyarázható az atmoszférával nem rendelkező Holdon.

Magyarázat: A zászló fémszálakkal valamelyest merevítve van, hogy ne fityegjen épp a szél hiánya miatt. Valójában mozogni a filmfelvételeken csak két esetben lehet látni. Egyrészt akkor, amikor éppen kitűzik, másrészt akkor, amikor a holdkomp felszáll. Első esetben maga az űrhajós „lengeti” azzal, ahogy a zászló nyelét csavaró mozdulatokkal befúrja a Hold talajba. A második esetben a holdkomp fúvókáiból szétáramló gáz lebegteti a zászlót. Sok más felvételen látszik a zászló, de azokon sosem mozog.

Érv: A fényképfelvételekre még a fényképezéskor automatikusan a későbbi adatfeldolgozást segítő hajszálkeresztek kerülnek. Ezek néhány esetben bizonyos tárgyak mögé kerültek, ami azt bizonyítja, hogy ezeket a fotókat utólagosan manipulálták, bizonyos elemeket később másoltak rájuk.

Magyarázat: A fényképezőgépbe épített hajszálkeresztek megakadályozzák, hogy ott fény kerüljön a fotólemezre, ezért ezek a területek feketék maradnak. Azonban ahol a kereszt nagyon világos térrészre esik, ott a környező részek túlexponálása miatt a a vékony leárnyékolt csík is exponálódik. Ez egy ismert effektus: a túlexponált régiók környezete is exponálódik a filmen. A példaképpen felhozott képeken mindig ez a helyzet: egy túlexponált fehér tárgy „elfedi” a hajszálkereszt átfedő részét.

Érv: Bár csak egy fényforrás van, a Nap, mégis, az árnyékok nem párhuzamosak. Ez is azt igazolja, hogy műtermi felvételekről van szó, több fényforrással.

Magyarázat: A különböző irányú árnyékokat egyrészt a parallaxishatás magyarázza, másrészt az, hogy a felszín nem egyenletes, és a lejtőkön, emelkedőkön az árnyékok látszólagosan más-más irányt mutathatnak egy adott nézőpontból.

Érv: A képeken az árnyékban lévő tárgyaknak, embereknek teljesen feketének – gyakorlatilag láthatatlannak – kellene tűnniük, mivel légkör hiányában nincs fényszóródás, és őket nem érheti fény egyáltalán. Mégis például a holdkomp árnyékában lévő űrhajós jól felismerhető.

Magyarázat: A tárgyak nem csak a nap direkt fényét kapják. A Hold felszíne nagyon jó fényvisszaverő képességű és ez felszínéről visszaverődő fény ad derítést a tárgyak napárnyékban levő részeinek. Egyébként a Föld is másodlagos fényforrásnak számít – csakúgy mint „itthon” a Hold, bár ez a hatás jóval kisebb, mint az előbb említett derítés.

Érv: Bizonyos képeken pontosan azonos tájképi elemek szerepelnek, mégis az előtérben az egyiken más van, mint a másikon. Például az egyiken ott van a holdkomp, a másikon pedig nincs. Úgy tűnik, hogy ugyanazt a díszletet kétszer, két külön forgatáson használták fel.

Magyarázat: A tájképi elemek (dombok, hegyek) igen távoliak. Ezért egymástól viszonylag távolabbi pontokból is ugyanolyanoknak tűnnek.

Érv: Ha felgyorsítjuk a Holdon készült filmfelvételeket, akkor teljesen normális földi mozgást kapunk. A fizikai elméletek szerint ennek nem szabadna így lennie. Tehát a felvételeket egyszerű lassítással készítették.

Magyarázat: Ez egy érdekes érv. Valójában ha felgyorsítjuk az űrhajósok ugrándozásait, ugrálva haladását, akkor elég fura mozgást kapunk. Olyan gyors, mint a Földön, de valahogy fura. Éppen azt mutatja, hogy ez nem földi gravitáción lett felvéve. A későbbi Apollo-utazások során használt holdjárgányok mozgását figyelve még érdekesebb megfigyelést tehetünk. A kerekei által hátrafele felvert por teljesen szabályos parabolapályát írva hull vissza a talajra. A Földön ez a légkör miatt egyáltalán nem így történik. Ez is azt igazolja, hogy légüres térben készültek a felvételek.

Érv: A AS16-107-17446 sorszámú NASA fotón látható egy kődarab, amelyen egy C betű van. Ez nyilvánvalóan egy kellék, amelyet megjelöltek, hogy a megfelelő helyre tudják tenni.

Magyarázat: A NASA hihetelen mennyiségű fotót tett közzé. Ezeket újra és újra továbbmásolták. Az eredetihez visszanyúlva állítólag látható, hogy azon még nincs C betű. Valószínűleg egy szőrszál került a filmre az egyik másolásnál. Nem szokás egyébként ilyenformán jelölni kellékeket. Egy betű nem is lett volna erre elég. Egyébként pontosan ez a kő látható az ezt közvetlen megelőző, AS16-107-17445 számú fotón is. Azon nincs C jel. Ezt hogy magyarázzák az összeesküvéselmélet-hívők?

[hozzáadva 2009.07.20. 13:45]

Érv: A Holdkomp felszállásának felvételét nyilvánvalóan a Földről kellett irányítani. De a mozgó holdkompot lehetetlen követni a kamerával, amikor majdnem 3 másodperces késleltetés van a távolság miatt.

Magyarázat: Ez tényleg problémát okozott, és tudtommal az Apollo 15 és 16 esetében nem is sikerült. Az első sikeres felvétel az Apollo 17 holdkompjának felszállásáról készült (tehát harmadszorra). Ezen a felvételen is látszik, hogy a kamera minduntalan elmarad, nem a középpontban van a holdkomp, aztán majdnekm el is vesztik. A kezdet elég jól sikerül, de csak azért, mert a visszaszámlálásnál már 3 mp-nél elkezdék a kizoomolást.

Érv: Hogyan maradhat meg az űrhajósok lábnyoma olyan szépen a Holdon, amikor ott csontszáraz a por. Száraz földi homokban nem maradna meg a nyom.

Magyarázat: Ez érdekes megfigyelés volt ténylegesen. A hazahozott porminákat elemezve kiderült, hogy a víz és szél hiánya miatt a porszemcsék nem legömbölyítettek (mint a földi homok), hanem éles szegélyekkel rendelkeznek. Ezek a szegélyek horgonyként kapcsolódnak egymáshoz, ezért tart jól alakot a holdi por. Hasonló finom szemcséjű földi porokban hasonlóan marad meg egy ilyen lenyomat.Tulajdonképpen ez a megfigyelés is éppen azt támasztja alá, hogy nem Nevadában készültek a felvételek!

[Hozzáadva 2009.07.20. 16:45]

Érv: Az űrben az űrhajósok halálos sugárzást kaptak volna. A sugárzás a filmeket is tönkretette volna.

Magyarázat: Ténylegesen voltak aggodalmak, hogy az úgynevezett Van Allen övezeten való áthaladás 30 percében mekkora sugárzás éri az űrhajósokat. A földkörüli pályát elhagyó űrhajósok jó része (tehát nem csak azok, akik leszálltak a Holdon) esetén ténylegesen kialakult szürkehályog korai stádiuma. Ez éppen annak a bizonyítéka, hogy megjárták a Van Allen övet. A filmeket fém tok védte a sugárzástól.

Érv: Előkerültek fényképek egy amerikai területről, ahol láthatóan felépítették a holdfelszín egy részét és hatalmas darurendszerrel képesek voltak tárgyakat mozgatni, akár eljátszani a holdraszállást.

Magyarázat: Valóban! A Langley Research Centerben folyó szimulációkról és tesztekről például 1969. július 21-én beszámolt a The Times újság is. A tréning központról a NASA weboldalain sok fényképet találhatunk. Nem éppen titkos összeesküvésre utaló jelek! Ezek a tréningek elengedhetetlenek voltak a holdkompok kikísérletezésében, valamint az űrhajósok felkészítésében.

 

Nem szeretném lekicsinyelni az érveket. Az itt vázolt változatoknál kidolgozottabb érvek is léteznek. Erre részletesebb választ adtak a hozzáértők, de ez már meghaladja e cikk kereteit, és bizony egy-két esetben komolyabb fizikai, technológiai ismereteket is igényel. A fentebb említett érveknek és magyarázatoknak a fényképezéssel, árnyékokkal kapcsolatos részleteiről nagyon plasztikus, érthető és egyszerű magyarázatot találunk Ian Williams Goddard Hamisítottak-e a Holdon készült Apollo fotók? weboldalán.

Nem tekinthetek el egy hasonló összeesküvés-elmélettől, amely azt állítja, hogy az Apollo űrhajósai idegen civilizáció nyomaira bukkantak, sőt ufókat is megfigyeltek a Hold felszínén. Az ufóhívők weboldalain temérdek anekdotikus információt, „bizonyítékot” olvashatunk erről. Ez megérne egy külön elemzést, a lényeg azonban most az, hogy legjobb lenne a két összeesküvéselmélet-tábort összeereszteni – bokszolják csak le maguk között, hogy akkor most jártak-e Armstrongék a Holdon, vagy sem!

Nem tekinthető elfogulatlannak az a tizenkét űrhajós, akik az Apollo program keretében a Holdra léptek. Végül is életüket kockáztatták, és néhány esetben bizony nem voltak messze attól, hogy soha nem térhetnek vissza a Földre. Ezért aztán nem is érvelnek olyan türelmesen, mint ahogy a fentebb hivatkozott szakértők. 2002. szeptember 9-én Bart Sibrel amerikai filmes, ismert összeesküvéselmélet-propagandista nem számolt ezzel, és Buzz Aldrin egy publikus megjelenése során a következőkkel fordult a Holdra Armstrong után másodikként lépő űrhajós elé:

Sibrel: „Ön az, aki azt mondja, hogy a Holdra lépett, miközben nem is...”

Aldrin: „Tűnjön el a szemem elől...”

Sibrel: „... Ön gyáva, hazudozó és...”
 

És itt Aldrin végső bizonyítékot tár a riporter elé egy jobbegyenes kíséretében:

Akit érdekelnek az előzmények is, az megtekintheti a Youtube-on hosszabb változatban is.

A holdra szállás NASA-tól független bizonyítékai

A holdra szállást tagadók valószínűleg semmilyen érvvel nem győzhetők meg. Végül is, ha elvinné őket valaki a Holdra és ott megmutatná neki a különféle missziók otthagyott készleteit, Armstrong lábnyomát, akkor is mondhatnák, hogy mindez utólagos hamisítás, illetve ember nélküli expedíciók maradványai.

Néhányan azt gondolják, hogy a mostanában felbocsájtott, hamarosan nagyon részletes fényképeket készítő űrszondák majd végleges bizonyítékot szolgáltatnak, de hát ez a fentebbi okok miatt nem várható. A június 23-án pályára állt Lunar Reconnaisance Orbiter máris lefotózta a hat „emberes” Apollo-misszió leszállóhelyét, és a fotókon látszanak az otthagyott eszközök. No de hát a NASA ugyebár mindenre képes (csak holdra szállásra nem)!

Érdekesebbnek tűnhet egy más alapokon álló bizonyíték! A japánok Kaguya (SELENE) műholdja szintén lefotózta az Apollo 15 holdkompjának hajtóműve által létrehozott minikrátert. Ennél érdekesebb viszont az, hogy az úgynevezett Terrain Camera segítségével a holdszonda erről a területről részletes háromdimenziós felszínmodellt készített. Az adatokat feldolgozva a japánok képesek voltak egy olyan nézőpontot, nézetet előállítani, amely pontosan megfelelt az Apollo 15 űrhajósa által készített egyik fénykép nézőpontjával. A TC által most készített felszínmodell és az űrhajós által 40 évvel ezelőtt készített tájképfelvétel kísértetiesen hasonlít egymáshoz. A japánok mindezt annak igazolására használják, hogy lám, TC felszínmodellező eszközük milyen pontosan működik. Nincs máshoz hasonlítani modelljüket, mint a 40 évvel ezelőtti felvételekhez, mivel – bármilyen fura is – a Hold felszínéről mind a mai napig nincsenek részletes, magassági adatokat is tartalmazó térképek. Ebből a szempontból a Mars ma sokkal inkább fel van térképezve.

Azonban a mi szempontunkból ennek a japán mérésnek egészen más jelentősége van! Ugyan hogyan voltak képesek az amerikaiak 40 évvel ezelőtt egy stúdióban felépíteni egy pontos holdi tájképet, amikor erre vonatkozó adatokat csak most kezdünk gyűjteni? A mai modern mérés és holdfelszín-térkép és a negyven évvel ezelőtti NASA-fotó egyezése annak bizonyítéka, hogy a fotó ténylegesen a Holdon készült. Persze ez is kimagyarázható, hiszen ember nélküli misszió elkészíthette a felvételt, az alapján megépíthették a stúdiót Nevadában, stb. stb. De itt az összeesküvés-elmélet aztán tényleg kezd bonyolultabbá válni, mint maga a holdutazás...

A rádió- és tévéadások független észlelései

A Föld forgása miatt a NASA-nak szüksége volt kisegítő kommunikációs pontokra a Föld távoli pontjain is, hiszen egyébként naponta 12 órára elvesztették volna a kapcsolatot az űrhajósokkal. Ebből a célból egy spanyol (Madrid) és egy ausztrál (Honeysuckle Creek) NASA-vevőállomást építettek ki, valamint felhasználták az ausztrálok Parkesban lévő, 64 méteres rádioteleszkópját. 1969. július 20-án az ausztrálok váratanul váratlanul az érdeklődés középpontjába kerültek. A „Sas” (az amerikai holdkomp neve Eagle volt) leszállása után az űrhajósoknak aludniuk kellett volna. Ez azért is fontos volt, mert a leszállás után az amerikaiak „látóteréből” kikerült a Hold, tehát a goldstone-i vevőjük egy ideig nem fogta az űrhajósok adását.

Armstrong azonban váratlanul úgy döntött, hogy nem alszanak, hanem azonnal megkezdik a kiszállás előkészületeit. Ezért aztán a híres kis lépést az ausztrálok közvetítették a milliónyi tévénézőnek. A jóval jobb minőségű parkesi vevő éppen az erős széllel küzdött. A hatalmas vevő tányért vízszinetesen el kellett fektetni, hogy ne borítsa fel a szél. Ezért Honeysuckle Creekből kezdték közvetíteni az adást, majd a holdséta későbbi részleteit már jobb minőségben Parkesből adták. A parkesi ausztrál kezelőszemélyzet izgalmas óráiról a Dish (magyarul a borzalmas Műholdvevő a birkák közt címmel) című film számolt be. A film dramaturgiai okokból nem teljesen hiteles, de jól érzékelteti, hogy a NASA-n kívül még nagyon sok ember vett részt a holdsztori előkészítésében és lebonyolításában. Mendezen emberek lefizetése, megfélemlítése vagy megtévesztése lehetetlen lett volna.

Az ügy pikantériája, hogy bizonyos eredeti felvételek ténylegesen eltűntek. Ausztráliában a Holdról vett tv-képeket bonyolult (ma inkább primitívnek neveznénk) módszerek segítségével konvertálták az amerikai (NTSC) és ausztrál CCIR szabványra. Gyakorlatilag egy képernyőn megjelenítették a képet és egy kamerával onnan felvették. Közben még a képfrissítéssel is trükközni kellett, mert a Holdról közvetített kép csak 10-szer frissült másodpercenként, a tv-szabvány azonban magasabb frissítési rátát igényelt. Parkesben az ottani monitorokról Polaroid fényképeket is készítettek, és ezek minősége sokkal jobb, mint a világon sugárzott tv-adásé. A 10 inches – ma már hatalmasnak számító, több kilós – szalagokra felvett eredeti felvételek ismereteim szerint elvesztek. Az elmúlt hetekben felröppent a hír, hogy előkerültek, de úgy tűnik, hogy ez kacsa. Egyébként nem csak tv-felvételek nincsenek meg.  Bizonyos tudományos adatokat tartalmazó kazetták is eltűntek. Ez persze táplálhatja a konspirációelméleteket, de a programban részt vevő mérnökök és tudósok szerint az ilyen esetek más programok során is elkerülhetetlenek voltak. Akkor még nem volt internet, DVD, és hasonló technológiák. A rögzített anyagok több tonnányi, fragmentált háttértárolón voltak meg. Nem volt ritka, hogy ilyen anyagoknak nyoma veszett.

A holdra szállás adását a nyugat-németországi Bochum rádióobszervatóriumban is vették közvetlenül. Később előállítottak egy sztereo hangfelvételt, amely bal csatornáján az amerikaiak által vett és forgalmazott adás hallható, a jobb csatornán a németek által a Holdról vett adás. Ők nem fogták természetesen közvetlenül az amerikaiak válaszait. Nem kétséges, hogy az adásokat a szovjetek is vették közvetlenül, de erről nincs publikus információ.

Amit hazahoztak, és amit otthagytak

A Holdról származó kőzetek egyértelmű bizonyítékok. Természetesen ember nélküli expedíciók is hozhatnak vissza ilyen kőzetmintákat. Ilyen – visszatérő, automatikus – amerikai program nem volt. A szovjetek valamivel több, mint 300 gramm holdkőzetet voltak képesek visszajuttatni a Földre három, ember nélküli missziójuk során. Ehhez képest a hat sikeres, amerikai, emberes holdra szállás során 400 kilogrammnyi kőzetet hoztak vissza.

Tudományos szempontból legalább ilyen fontos az, amit az űrhajósok otthagytak a Holdon. Talán a legérdekesebbek az úgynevezett retroreflektorok. Ezek olyan prizmák, amelyek a rájuk eső fényt pontosan az érkezés irányába verik vissza. Két orosz automata holdjárgány (Lunokhod 1 és 2) visel ilyen kis retroreflektort a tetején. Egyikük ma is „megtalálható” földi lézersugarakkal. Az Apollo 11, 14 és 15 űrhajósai ezeknél nagyobb retroreflektorokat helyeztek el gondosan a Hold felszínén. Az Apollo 15 retroreflektora háromszor akkora, mint az előzők, ezért manapság leginkább ezt használják kísérletezésre.

Az új-mexikói Apache Point obszervatórium 3,5 méteres teleszkópját használják az úgynevezett APOLLO (Apache Point Observatory Lunar Laser-ranging Operation) projekt keretében a legpontosabb mérésekre. A kísérlet során pikoszekundum hosszúságú irányított lézerimpulzusokat bocsájtanak ki a retroreflektorok felé. Az impulzusok visszatérési idejéből milliméter pontosan mérhető a Hold távolsága. Mindez persze hihetetlen technikai problémákat vet fel. A Hold elliptikus pályán kering a Föld körül, távolsága tehát nem állandó. Azonban a komoly probléma az, hogy itt a Földön mihez képest kell mérni a távolságot. Ilyen pontosság mellett már számítanak a lemeztektonikai mozgások, a Hold árapálykeltő hatásából adódó napi közel 30 centiméteres mozgás (igen, a szárazföldön), valamint a légnyomáskülönbségből származó földfelszíni változások. Az adatok megfelelő átlagolásával azonban ezek a mozgások kiszűrhetők, és a milliméteres pontosság biztosítható.

Ezek a mérések nagyban hozzájárultak a tudomány fejlődéséhez. Kiderült, hogy jelenleg a Hold körülbelül évi 38 milliméternyit távolodik a Földtől (ez az árapállyal kapcsolatos bonyolult jelenség; a távolodási sebesség nem volt állandó földtani időskálán). A mérések gyakorlatilag kizárták azt az elméleti lehetőséget, miszerint a gravitációs kölcsönhatás függene az anyagi minőségtől. Ugyanakkor a mérések a legnagyobb pontossággal igazolták az einsteini általános relativitás gravitációt leíró elméletét.

Az Apollo program nagyban hozzájárult manapság rutinszerűen használt technológiák kifejlesztéséhez. Amerika szempontjából nem csak politikai haszna volt. A program rávilágított a természettudományos oktatás fontosságára, és mindez nagy lökést adott az amerikai fejlődésnek az elkövetkező évtizedekben (ezért is nagy bánat az amerikai tudományos közösségnek a mostanában tapasztalható visszaesés a természettudományos ismeretek, a természettudomány presztizse terén).

Vissza a Holdra?

Természetesen az érvek nem lesznek képesek teljesen megakadályozni, hogy némelyek továbbra is higgyenek abban, hogy 40 évvel ezelőtt nem jártak emberek a Holdon. Azonban valószínűleg e hiedelmek fokozatosan jelentéktelenné válnak (bár sohasem volt nagy súlyuk). A Holdat egyre több nemzet kutatja, beleértve a kínaiakat, a japánokat és az európaiakat is.

Nagy kérdés, hogy vajon visszatérnek-e az amerikaiak a Holdra. Bush elnök ugyan meghirdette ezt a programot, de úgy tűnik, ez megint inkább politikai, semmint tudományos célkitűzés volna. Nem elképzelhetetlen, hogy a visszatérők nem is amerikaiak lesznek. Vannak sokan, akik szerint az emberes űrkutatás amúgy sem hatékony. Túl sokat kell költeni az űrhajósok biztonságára. Ezt a pénzt szerintük sokkal hatékonyabban lehetne felhasználni automatikus, egyre inkább autonóm űrkutatási eszközök kifejlesztésére.

Az emberes űrmissziók hívei szerint a technika még jó ideig nem lesz képes az emberhez hasonló intelligens működésre, még ha a világűr, a bolygók kietlen környezetében könnyebben dolgoznának is a robotok. Egyébként pedig mindez tényleg nem csak tudomány, és nem is csak politika. Kaland is, amire mindannyian vágyunk!