Egy olvasónk hívta fel figyelmünket arra a híresztelésre, hogy Boszniában, bizonyos, piramisnak látszó képződményekben magyar rovásírást találtak. Ennek kapcsán leltünk rá Brian Dunning írására, amely a Skeptoid.com oldalon jelent meg, s amelyet alább – a szerző engedélyével – Pálfi Zoltán fordításában közlünk, magyar vonatkozású információkkal is kiegészítve azt.

Bosznia belsejében, egy Visoko nevű kis faluban, Szarajevótól mintegy 25 km-re északnyugatra található a világ legnagyobb és legősibb piramisa.

Vagy legalábbis úgy néz ki. Ókori piramisok amúgy nem ismeretlenek Európában: egy kisebbnek a maradványa áll Franciaországban, kettő található Görögországban és egy további Olaszországban. Nem sokkal nagyobbak egy háznál, és egyáltalán nem hasonlítanak Egyiptom vagy Latin-Amerika masszív építményeihez. Az a kijelentés tehát, miszerint Boszniában olyan piramis áll, melyhez képest mindegyik eltörpül, felettébb meghökkentő.

A világ 2005 októberében figyelt fel a piramisra, amikor Semir Osmanagić, egy Egyesült Államokban élő bosnyák, aki egyébként egy jól menő fémmegmunkáló műhely tulajdonosa, bejelentette felfedezését. A Visočica nevű domb Visoko déli végén fekszik, s noha a növényzet teljesen befedi, két oldala felől határozottan piramis jellegű, erről bárki meggyőződhet, ha Google Earth-ben megnyitja ezt a fájlt. Három dimenzióban nézve látható, hogy két teljes oldala meglepően sima, köztük jól kivehető éllel. E két oldalnak, úgy tűnik, majdnem négyzet alapja van. Az oldalak szinte pontosan északra és keletre néznek. Megnézve ezt az 1973-as távlati képet, bár az egyiptomiaknál kissé zömökebbnek tűnik, Visočicát egyáltalán nem őrültség piramisnak nézni.

Ha viszont jobban megnézzük a domb hátoldalát, az már közel sem emlékeztet piramisra, hanem simán beleolvad a Visočica környéki dombok vonulatába. Ez az oka annak, hogy miért mindig ugyanonnan fényképezik Visočicát – egyedül onnan nézve látványos.

Osmanagićot sokan támadják, és szinte biztos, hogy a régészek kuncognak a háta mögött. Visočica eddig is ismert lelőhely volt: a domb tetején egy Visoki nevű középkori erődöt tártak fel, és nemzeti műemlékké nyilvánították. Az erőd római romokra épült, melyek alatt az illír törzsek emlékei rejtőznek. A piramist keresve Osmanagić beleásott e romokba, kiváltva a régésztársadalom felháborodását, így sokan követelik ásatási engedélyének visszavonását. A Régészek Európai Szövetsége (European Association of Archaeologists) hivatalos nyilatkozatot tett közzé, melyet hét európai ország régészszervezetének elnöke, ill. igazgatója írt alá, kijelentve:

Mi, Európa hivatásos régészei határozottan tiltakozunk az ellen, hogy a boszniai hatóságok támogatják a Visoko környéki dombokon folyó úgynevezett „piramis”-projektet. E ténykedés a gyanútlan nagyközönség rosszhiszemű megtévesztése, és semmi keresnivalója az igazi tudományok között. Olyan szűkös forrásokat pazarolnak így el, melyeket sokkal inkább a valódi régészeti örökség megóvására kellene fordítani, egyúttal eltereli a figyelmet Bosznia-Hercegovina régészeinek mindennapos gondjairól.

Egyértelműen kirajzolódtak tehát a frontvonalak, s mindkét fél önmagát tekinti az igaz tudomány képviselőjének. Mivel Osmanagić állítja, hogy rendkívüli felfedezést tett, a bizonyítás is az ő kötelessége. Vizsgáljuk hát meg bizonyítékait szkeptikus szemmel!

Osmanagić úgy hivatkozik Visočicára mint a Nap Piramisára. Állítása szerint ez csak a völgyben található öt piramis egyike, a többi négy lenne a Hold, a Sárkány, a Föld és a Szerelem piramisa. Egyikük sem hasonlít piramisra, egyszerű dombok: miből gondolja Osmanagić, hogy ősi építmények?

Osmanagić létrehozta a Régészeti Park: Boszniai Nap Piramisa Alapítványt, hogy adományokat gyűjtsön kutatásaihoz, melyeket jórészt saját jelentős vagyonából fedez. Az alapítvány megbízta egyik tagját, Dr. Amer Smailbegovic geofizikust, hogy a terület elérhető hőtérképei alapján termikus eltérések után kutasson. Olyan helyeket keres, melyek éjjel gyorsabban hűlnek, nappal pedig gyorsabban melegszenek környezetüknél. E módszer alapján Smailbegovic beszámolójában kilenc piramis azonosítását jelentette be, melyből öt a Visočica völgyében fekszik. Sem Smailbegovic, sem Osmanagić nem adott kielégítő magyarázatot arra, hogy egy ember alkotta piramis miért rendelkezne ezzel a tulajdonsággal, de mint kiderült, jó ok van rá, hogy így legyen. Az egyiptomi és latin-amerikai nagy piramisok környezetük legmagasabb pontjai, és ha Smailbegovic hőképeit domborzati térképekkel hasonlítjuk össze, kiderül, hogy (mily meglepő) általában a legmagasabb pontok (dombtetők, hegygerincek, piramisok, bármi) mutatják a legalacsonyabb hőtehetetlenséget. Ha Smailbegovic észre is vette e nyilvánvaló egyezést, beszámolójában nem említi. Ha a kívánt végeredményhez keresünk igazoló bizonyítékot, szinte borítékolható, hogy megfelelő eredményt kapunk.

Osmanagić bizonyítékként említi a piramisokat összekötő kiterjedt alagútrendszert is, melynek kijáratai a piramisok tetején nyílnak. Ha igaza van, mindez csakugyan érdekes, de állításával ellentétben a dombokat nem rokonítja a világ más piramisaival, mivel azokban nem találtak hasonló alagútrendszert. Egy alagútról videót is mellékelt, ugyanakkor ez az egyetlen eddig talált járat, mindössze 300 méteres, és Visočikától 3 km-re található. Akár egy régi tárna is lehet, de ez még kérdéses (a környéken a római időktől kezdve bányásznak szenet, vasat és rezet). Ami viszont biztos: semmi bizonyíték nincs arra, hogy az alagút folytatódna akár Visočica, akár Osmanagić bármely más dombja felé. Az alagúthálózat létét nyilvánvalóan olyan régi, helyi szájhagyományból merítette, mely szerint gyermekek bementek az egyik dombba és egy másik tetején jöttek ki. Ennyit az állítólagos „alagúthálózatról”. Ha létezik is ilyen, sosem bukkantak rá, nemhogy felderítették volna.

További bizonyítékkal szolgálna Harry Oldfield, a New Age energiakristályok és az aurafényképezés lelkes rajongója. Olyan felvételeket készített Visočicáról, melyeken a színeket digitálisan felcserélte; e módszernek a tudományosan hangzó „polikontrasztos interferenciafényképezés” nevet adta, és szerinte „az energiamezők valós idejű mozgóképét” mutatja meg. Technikailag a színek helyettesítése csak a látványt módosítja, nem változtat azon, hogy a kamera csak vizuális adatokat rögzít. Osmanagić, aki valamilyen okból Oldfieldet Dr. Oldfieldként emlegeti, a videót elemezve a következőket állítja: 

... Az energiamezők függőlegesek, szemben a természetes dombokkal, ahol vízszintesek. Ellentétben a természetes jelenségekkel, melyeknél az energiamezők mozdulatlanok, ezek az elektromágneses mezők pulzálnak és nem egyneműek. A boszniai Nap Piramisa úgy viselkedik, mint egy hatalmas energia-akkumulátor, mely folyamatosan nagy mennyiségű energiát sugároz. Ez a híres perpetuum mobile, mely valamikor a távoli múltban kezdte meg működését, és azóta megállás nélkül üzemel.

A felvételről látszik, hogy Oldfield hamisszínes videóján a fényes rézsűk az égen különböző színű sávokként jelennek meg. Annak magyarázataként, hogyan választotta ki a helyettesítő színeket, Oldfield azt mondja: „Néhány távolbalátó és misztikus adottsága segített abban, hogy kifejlesszek néhány megfelelő szűrőt, melyek képesek megmutatni, amit ők látnak.” Aki megérti a színcserék jelentését, az maga is megítélheti, hogy Oldfield videója érvényes bizonyítékként szolgál-e arra, hogy Visočicát emberkéz alkotta.

Osmanagić visočicai ásatásai főleg olyan objektumokra irányulnak, melyek kiterjedt, kézzel rakott utaknak, falaknak és tereknek tűnnek, köztük azokra is, amelyek szabályosan egymásra rakott ősi betontömböknek látszanak. Bár e struktúrák látványa igen megdöbbentő, a geológusokat mégsem hatotta meg. A látszólag szépen burkolt felületről meggyőzően mutatták ki, hogy természetes képződmény. A helyi geológusok ezt a rétegsort, amely szerte a környéken előfordul, Lašva-sornak hívják. E rétegzetben található a megszokott módon összetömörült anyag, melyet Osmanagić tévesen mesterséges betonnak vélt. Hasonló vagy még lenyűgözőbb struktúrák világszerte előfordulnak.

Osmanagićnak megvannak a támogatói, és valójában nem ő volt, aki a konglomerátumot betonként azonosította. E tudományos felfedezésnek szánt bejelentést Osmanagić alapítványának igazgatótanácsa tette; e tanács lényegében abból a mintegy 50 emberből áll, akik 2008-ban részt vettek az első Boszniai Piramisok Nemzetközi Konferenciáján. Az alapítvány időnként külföldi tudósokat is csoportjuk tagjaként nevez meg. Osmanagić nyilatkozta egyszer: 

Csapatunk külföldi tagjai között olyan tapasztalt régészek találhatók, mint Richard Royce Ausztráliából, Allyson McDavid az Egyesült Államokból, Chris Mundlinger Kanadából, Martin Aner Ausztriából.

Nézzük hát őket egyenként! Royce Richards (és nem Richard Royce) amint meglátta nevét az alapítvány honlapján mint „vezető régészét”, rögtön küldött egy e-mailt Osmanagićnak, melyben a projektet „szemfényvesztésnek” és „elfuseráltnak” titulálta. Allyson McDavid nem résztvevője a programnak, és nem régész, hanem műszaki rajzoló. Chris Mundigler az adott évet más országban, más ásatáson töltötte. Martin Aner nevét többféleképpen leírva sem találjuk az alapítvány honlapján.

Minél többet kutattam, annál több hasonló emberre bukkantam: Sead Pilav és Grace Fegan két további ilyen áldozat. De végül csak találtam egy olyan esetet, ahol az alapítvány által megnevezett tudós létezik, sőt 45 napot töltött az ásatáson: Dr. Ali Barakat Egyiptomból.

Barakatról azt írták: „Kairóból küldték, hogy segítse Osmanagić munkáját.” Amikor viszont az Archaeology Magazine c. folyóirat az Egyiptomi Régészeti Felügyelőségnél érdeklődött, a válasz egyenesen Dr. Zahi Hawasstól, a főigazgatótól érkezett: 

A boszniai „piramisok” felfedezője, Semir Osmanagić, aki szerint egy Boszna folyó melletti domb az utolsó jégkorszak vége előtt épült mesterséges konstrukció, nem szakértője a területnek. Korábbi kijelentései, miszerint a maják a Fiastyúkból vagy Atlantiszról érkeztek, minden művelt olvasó számára árulkodók. Ez a „piramis” valójában egy falu melletti lejtős domb. …Mr. Barakat, az egyiptomi geológus, aki Mr. Osmanagić-csal dolgozik, semmit nem tud az egyiptomi piramisokról. Nem a Régészeti Felügyelőség küldte, állításait nem támasztjuk alá, és azokkal nem értünk egyet.

Fontos leszögeznünk, hogy a tudományos gondolkodás alapján az alapítvány viselkedéséből nem következtethetünk megállapításainak tudománytalan voltára. Viszont okvetlenül figyelmeztető jel. És a figyelmeztető jelek egyre szaporodnak, ahogy Osmanagić igazolni próbálja elméletét. A geológia tanúsága szerint amennyiben ember alkotta építményről van szó, a létező rétegeket pontosan természetes kialakulásuk sorrendjében helyezték vissza alapjától a csúcsáig. Ez esetben tehát erősebb érvünk van az állítás megalapozottságát igazoló bizonyítékok hiányánál: Visočica maga a valós és ellenőrizhető bizonyíték arra, hogy megcáfoljuk a boszniai Nap Piramisának létét.

Brian Dunning

Magyar vonatkozású kiegészítés: az „alternatív” magyar őstörténet hívei gyakran állítják, hogy az ősi boszniai piramisokban székely rovásírással írt kőlapokra bukkantak, így beigazolódott a magyarság őshonos volta, kultúrateremtő szerepe, stb-stb. A fényképek némelyikén csakugyan láthatóak írásjelek, viszont nem derült ki pontosan, honnan származnak, az alagútból vagy a dombról. Előbbi esetben (és elfogadva, hogy valóban székely rovásírásról van szó) könnyen érthető e jelenség, hiszen, mint láttuk, az alagút több km-re fekszik a „piramistól”, és a legvalószínűbb feltételezés szerint egy középkori tárnáról van szó. Tudjuk, hogy a székelységet részben a határvidékek védelmére telepítették a középkori Magyarország végeibe; az tehát, hogy egy határvidéki bányában székely rovásírással találkozunk, nem meglepő. (Ezt igazolja az egyik írás, melynek olvasata – amennyiben pontos a megfejtés –: „veszélyes”.) Amennyiben a jelek csak hasonlítanak a rovásírásra, elképzelhető, hogy a neolit Vinča-kultúra jegyeiről van szó, de ezekről nem tudjuk, írásjegyek-e vagy valami mást szimbolizálnak. Amennyiben ezek a dombról kerültek elő, kérdéses, hogy mit kerestek ott. Akármelyik magyarázat is helytálló (és sajnos még mindig számolni kell a hamisítással), a kérdés mindenképp a régészekre és történészekre tartozik, és semmi köze a délibábos magyarkodókhoz. Befejezésül előbb egy „alternatív”, majd egy igényes linkre utalok:

Aranyi László: A boszniai piramisok (Maghar Akadémia)

Rovó: A boszniai „piramis” jeleiről és a székely írással kapcsolatos alapfogalmakról (Tudós Virtus)

Pálfi Zoltán