Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

Szkeptikus Klub: A székely írás

A Szkeptikus Klub következő rendezvényén Sándor Klára turkológus, nyelvész tart előadást „A székely írás” címmel.

A székely írás a legrejtélyesebb írásrendszerek egyike: tisztázatlan az eredete, hiába ismerjük jól betűit, mégis vannak olyan emlékei, amelyeket nem tudunk elolvasni, első említéséről nem tudjuk, hogy valóban ezt az írást említi-e, leghosszabb emléke csak másolatban maradt fenn, eredetije elveszett, egyik legérdekesebb emléke talán hamisítvány.

Vannak, akik kétségbevonják, hogy valóban egy régi írás utóda lenne a mai székely ábécé, és azt állítják, csak a humanisták hozták létre azért, hogy a magyarság ősiségét bizonyítsák vele. Mások szerint a negyvenezer éves „bosnyák piramisokban” már ezzel az írással írtak a falra. Sokan szeretnék iskolában megtanítani a gyerekeknek, mások nevetnek rajta, és a mucsaiság jelének tartják, ha valakit érdekel ez az írás. El tudunk-e majd valaha igazodni ezek között a kérdések között?

Sándor KláraSándor Klára nyelvész, turkológus, a Szegedi Tudományegyetem docense, és a Szkeptikus Társaság tagja. Kutatási területe az evolúciós nyelvészet (ezen belül a nyelvi változások elmélete) és a nyelvszociológia, valamint a székely írás eredete és használatának története. Tudományos publikációi mellett rendszeresen közöl tudománynépszerűsítő írásokat, illetve vállal ilyen célú médiaszereplést. A magyarság eredetével kapcsolatos írásai a Galamus-csoport weboldalán olvashatók.

Az előadás időpontja: 2010. október 19. kedd, 18.00 óra.
Helye: BME Fizika Tanszék, 1111 Budapest, Budafoki út 8. F épület III. lépcsőház II. em. 13. terem.
(térképvázlat)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr142370313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.10.14. 08:54:06

Álláspont nincs? Vagy már tudományos előadásokat se szabad spoilerezni?

nemS 2010.10.20. 11:48:42

Sajnálatosan kevesen voltunk jelen. Köszönöm az új ismereteket. Nem biztos, hogy bárkit fel lehet világosítani az akarata ellenére. Az én önbecsülésemnek jót tesz, hogy azt gondolhatom, hogy vannak nálam ostobbábbak is. Ha ez csak téveszme lenne, akkor is kellemes.

Robur 2010.10.20. 12:23:29

Lesz esetleg egy összefoglaló vagy hasonló videó mint múltkor volt?

manzare · http://manzare.wordpress.com 2010.10.20. 12:51:55

ó, a hét meg a nyolcát. Meló miatt megint nem tudtam elmenni, pedig ez is tök érdekesnek tűnt. Ugye lesz vmi videó róla valahol?

suburru 2010.10.20. 22:46:33

Sajnos nem készült felvétel. :(
Tényleg sajnálhatja mindenki, aki nem jött el, az ilyen előadásokon látszik, mit jelent tudósnak lenni és mit dilettánsnak: alapos áttekintést kaptunk nemcsak a székely írásról, emlékeiről, hanem a történeti-kulturális háttérről is.
Köszönjük! :)

Szilágyi András 2010.10.21. 00:54:13

Akit érdekelnek az elhangzottak, az írjon névvel az info kukac szkeptikus.hu címre.

Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2010.10.21. 09:39:44

Ha nekem ilyeneket tanítottak volna történelemórán!!! Nagyon élvezetes volt. Igazi barangolás a magyarok történelmének 14-16 évszázadában. A székely (rovás) írás kialakulása mintegy vezérfonal volt, de ezen kívül rengeteg érdekes dolgot hallottunk a magyarok és környező népek történelméről.

Szokásunkkal ellentétesen kénytelenek voltunk még az esemény előtt törölni innen néhány gyalázkodó hangnemű hozzászólást. Azért nekik üzenem, hogy nehogy azt gondolják, hogy Sándor Klára az előadásában tagadta volna a székely írás létét, vagy akár hogy tiltakozott volna az ellen, hogy némelyek ilyesmit tanítanak táborokban gyerekeknek.

Ellenkezőleg! Hihetetlen lelkesedéssel beszélt a székely írás kutatásáról, az ezzel kapcsolatos leletekről, emlékekről. Igazi kutatóhoz méltóan felvázolta az alternatív tudományos elképzeléseket, és ahol szükségét látta, ott széttárta a karját és nyitva hagyta a kérdést.

Nem érzem magam felkészültnek ahhoz, hogy akár röviden összefoglaljam az előadás lényegét, de azt mindenesetre megértettem, hogy tudományos szempontból hol vannak problémák egyes ma népszerű populista rovásírás-elméletekkel.

Sándor Klára egyelőre 16 részes sorozata a magyarság eredetéről a Galamus Csoport oldalán olvasható:
www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=category&id=68:cssandorklara&layout=blog&Itemid=105
Szombatonként jelennek meg az újabb részek. Reméljük, hamar olvashatunk a mostani előadásban elhangzottakról, a székely írás kialakulásáról is!

Robur 2010.10.21. 15:27:14

Annyit azért hadd kérdezzek meg, hogy végülis a székely rovásírás eredetével kapcsolatban mi volt a konklúzió. A török rovásírás egy variációja? Vagy más az eredete, vagy maguk a székelyek fejlesztették ki? Vagy nem tudni. Mi az első hiteles emléke?

bioLarzen 2010.10.31. 11:51:54

Magam sem voltam jelen, úgyhogy maximum azt az anekdotába illő történetet tudom elmesélni, amikor Szegeden a(z akkor még) JATE-n egyx Kontra prof. úr által tartott nyelv és jog c. nyelvészeti órán vitába keveredtem egy fiatal hölggyel Sándor Klára egy (a székelyföldi magyar nyelvhasználatról szóló) írásában foglalt adatról. Én érveltem, a hölgy ellenérvelt. Végül kénytelen voltam meghajolni vitapartnerem érvei előtt... Mit mondjak, szégyenletesen lehengerelt, tény.

Aztán kiderült, kivel is vitatkzoztam: a cikk szerzőjével, Sándor Klárával... :)

Azt hittem, a szerző valami poros, középkorú-idősödő asszony, nem egy velem gyakorlatilag egykorú, tök jófej nő :)

bio

bioLarzen 2010.10.31. 11:58:34

@bioLarzen: Hihi, felnéztem a polcomra, és rögtön meg is láttam a kérdéses művet: szóval, a "Kisebbségi magyar ismkolai nyelvhasználat" (szerk Csernicskó I. - Váradi T., Bp. 1996, Tinta könyvkiadó) című, a 8. élőnyelvi konferencia előadásait rögzítő kiadványban megjelent "Apró ábécé - apró esély: a csángók"nyelvélesztésének" lehetőségei és esélyei" c. művéről van szó.

És bocs az offért.

bio

UI: Még annyit az esetről, hogy Sándor Klára igen huncut volt: a vita során még véletlenül sem említette, hogy ő elég kompetens a cikket illetően, lévén ő a szerző :D. Viszont korrekt is volt, mert tényleg vitatkozott, érvelt az érvek ellen, nem véeltlenül nem sejtettem meg, hogy ő a szerző... Csupán a zseniális Kontra prof. úr egyre szélesedő mosolya kellet volna, hogy gyanús legyen... :)

gamolta l anna valias 2018.02.26. 05:21:23

A székely írás a magyar hieroglif írásból származik és végső soron kőkori eredetű. vargagezairastortenesz.blogspot.hu/2011/09/a-szekely-iras-eredeztetese.html

gamolta l anna valias 2018.02.27. 01:44:48

Kedves Szilágyi András!

Én a te hiteden nem tudok változtatni, ha te nem vagy hajlandó időt fordítani a tények megismerésére. Én kb. 48 évi kutatás eredményeképpen mondom, amit mondok és minden állításomat tényekkel tudom bizonyítani. Erről szól a most megjelent kötetem: csinyalohaz.hu/index.php/cikkek/255-magyar-hieroglif-iras

gamolta l anna valias 2018.02.27. 01:48:27

Javaslom pl. ennek a cikknek és csatolt folyományainak az elolvasását. Nem pótolja a teljes könyvet.
HONNAN TUDJUK, HOGY A SZÉKELY ÍRÁS ŐSE, A MAGYAR HIEROGLIF ÍRÁS 50 000 ÉVES? vargagezairastortenesz.blogspot.hu/2018/02/honnan-tudjuk-hogy-szekely-iras-ose.html

gamolta l anna valias 2018.02.27. 02:49:45

Az akadémikus "tudomány" (ahogyan azt Sándor Klára 1996-ban helyesen és bátran megállapította) nem ismeri a székely írást, számukra "minden kérdés tisztázatlan". Igaz ez a székely írás eredeztetésére is, de sok más kérdésre is.

A TEMPORIUS-TÉVESZME DIADALÚTJA vargagezairastortenesz.blogspot.hu/2017/12/a-temporus-teveszme-diadalutja.html

gamolta l anna valias 2018.02.28. 18:17:23

@Robur: A székely írást (korábbi nevén a hun-szkíta írást) a magyarság fejlesztette ki a korábbi szójeles írásunkból, a magyar hieroglif írásból. Itt egy áttekintés a különböző magyarázatokról: vargagezairastortenesz.blogspot.hu/2011/09/a-szekely-iras-eredeztetese.html
Itt olvashatsz a magyar hieroglif írásról: csinyalohaz.hu/index.php/cikkek/255-magyar-hieroglif-iras Ez persze csak az én véleményem.

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása