Az 1840-es évek elején már annyira forrongott a Nemzetközi Asztrológiai Szövetség háza tájékán a levegő, hogy Roy Brown elnöknek rendkívüli kongresszust kellett összehívnia. A vezetőségre ácsingózó James Cofadis egész Európát bejárta és terjesztette elméletét, mely szerint az asztrológia krízisben van, és a renomét csak komoly változtatásokkal lehet visszaállítani.
A végül 1842. március 5-én megrendezett konferencián hasonló vehemenciával érvelt Cofadis amellett, hogy a bolygók – elsősorban az Uránusz – személyiségjegyeket befolyásoló jellegében észlelt anomáliák miatt nemzetközi munkacsoportot kellene felállítani. A munkacsoport célja egy több tízezer főt érintő személyiségjegy-felmérés lenne, amely alapján pontosan fel lehetne mérni a probléma nagyságát, és esetleg a megoldás irányába is el lehetne indulni. A hagyományokhoz mereven ragaszkódó Brown a helyenként szinte tettlegességig fajuló vita hatására végül meghátrált, és teljes vereségét az is mutatta, hogy a vezetőségválasztáson újrajelölését a jelenlévők alig tíz százaléka támogatta. A Szövetség új elnöke természetesen Cofadis lett.
Az év közepén felálló kutatócsoport elkezdte a szociológiai felmérés előkészítését. A cél tehát az volt, hogy a horoszkópok által meghatározott, illetve megjósolt személyiségjegyeket összevessék a közel tizennyolcezer véletlenszerűen kiválasztott kísérleti személy valódi, írásos és verbális tesztek, életút-analízis alapján meghatározott személyiség-jellegzetességeivel. A befektetett hatalmas szakértői kapacitás – és persze pénz – már az első fél évben meghozni látszott a gyümölcsét. Az Ervin Lavar által vezetett statisztikus csapatnak sikerült a személyiségjegyekből leválasztania egy kis részhalmazt, amely az anomália több, mint 80%-át megmagyarázta. Ezek a negatív, passzív nőies, nedves személyi jegyekkel voltak összefüggésben. Ha az ilyen jellegekkel rendelkezők adatainak súlyát a mintában csökkentették, akkor a horoszkópok pontossága 4–5 százalékkal javult, megközelítve a 97 százalékot.
Bizonyos tudományos filozófiai elveket követők kisebb csoportja a bizottságban ekkor elkezdte felvetni, hogy ez bizony megerősíti, hogy az asztrológia elvei megbuktak, hiszen ezek szerint a bolygók nem jelzik helyesen a személyiségjegyeket. A többség viszont arra mutatott rá, hogy még ezen megmagyarázhatatlan jelenség mellett is nagyon jól teljesít az elmélet, és az asztrológia elveinek eldobásával a pszichológia jóval nagyobbat veszítene, mint amekkorát nyer. Ekkor került előtérbe a kutatócsoport egyik addig nem igazán ismert tagja, Alexandros Boulevard forradalmi ötletével. A fiatal kutató felvetette, hogy az az anomália 80%-át okozó személyiségjegyek kialakulásáért talán egy eddig még ismeretlen bolygó a felelős.
Lavar azonnal felfogta az elképzelés jelentőségét és nagy titokban lázas munkába kezdett. Kigyűjtötte az összes olyan személy születési adatait a mintából, akik személyiségjegyei között a negatív, nedves, passzív nőies jellegek domináltak, és külön csoportba gyűjtötte azokat, akiknél ezek a jellegek együttesen jelentek meg. A részminta diverz képet mutatott, a személyek horoszkópjában a bolygók mindegyike szerepelt dominánsként, bár az Uránusz bolygó által meghatározottakként jelent meg a perturbáció leginkább. Talán nem is csoda, hiszen azoknak egyébként pozitívaknak és légiesen férfiasaknak kellett volna lenniük. Bonyolult matematikai eljárások segítségével Lavar meghatározta az eltérések éves eloszlását, és hatalmas győzelmi mámor töltötte el, amikor látta, hogy az eloszlás pontosan olyan képet mutat, amelyet egy az Uránusz pályáján kívül keringő bolygó okozna. Túl pontos volt az egyezés, semmint azt valami más okozhatta volna. Az új bolygónak körülbelül 30 csillagászati egység (CSE) távolságra kellett keringenie a Naptól (a Föld Naptávolsága 1 CSE) és a keringési idő 160 év körülinek adódott. A perturbációt magyarázó részmintában szereplő személyek aktuális születési időpontjai alapján Lavar ki tudta számolni, hogy az ismeretlen bolygó jelenleg pontosan hol kell haladjon az égi ekliptikán.
Ekkor már 1845-öt írtak, és Ervin Lavar a munkacsoport következő ülésén ismertette számítási eredményeit. Meglepetésére munkája nem váltott ki akkora lelkesedést, mint amire számított. Egy évvel később, már-már feladva a küzdelmet Lavar német barátjához, a csillagász John Gallushoz fordult adataival. Gallus nem sokat teketóriázott, már aznap este az égbolt Lavar által megjelölt pontja fele irányította távcsövét a Berlini Csillagvizsgálóban. Rövid idő múlva a számított ponttól alig egy foknyi távolságban felfedezett egy 8 magnítúdós égitestet, amelyet később az új bolygóval azonosítottak.
Ekkor már az Asztrológiai Szövetségben is fellángolt a lelkesedés, és a kutatók több irányba elindulva feltérképezték a Neptunusz legfőbb tulajdonságait, azaz hogy az új bolygó pontosan milyen mértékben és milyen elemekkel járul hozzá a születendő emberek jellemének kialakulásához. Az eset a bolygó felfedezésén kívül az asztrológia tekintélyét is hatalmasan megnövelte, mivel ezáltal is beigazolódott az elmélet prediktív ereje. A módszert egyébként később is használták. A horoszkópok kicsiny, még mindig fennmaradt pontatlanságának egy részét pontosabb matematikai módszerekkel vizsgálva még egy távolabbi bolygó létezését tételezték fel, amely az Uránuszhoz hasonlóan (és a Neptunusztól eltérően) inkább férfias jelleget predesztinált, de a tüzesebb, tevékenyebb formájában. Részint ezen információk alapján fedezték fel 1930-ban a Plútó bolygót.
Mindennek tényleg így kellett volna történnie, ha az asztrológia valóban képes lenne magyarázni az emberek személyiségjegyeinek kialakulását. Azonban a Neptunusz (és a Plútó) felfedezése nem az ő közreműködésük segítségével történt. A fenti történet matematikus, fizikus és csillagász szereplői valójában mások mellett Alexis Bouvard, Johan Galle, Urbain Le Verrier voltak. Ők és társaik tényleg azért álltak neki egy új bolygó keresésének, mert az Uránusz pályája a Newton-elmélet által számítotthoz képest eltéréseket (perturbációt) mutatott. Már-már felmerült a kérdés, hogy ezek szerint az elmélet nem helyes. Azonban a gravitáció elmélete nagyon pontosan írta le a bolygók és más – akár földi – objektumok mozgását. Ezért a Newton-elmélet egyenletei segítségével kiszámolták, hogy az Uránusz pályaeltéréseit magyarázó ismeretlen bolygónak milyen pályán kellene mozognia, és aktuálisan hol kellene lennie. Ez alapján fedezte fel, tényleg csupán néhány óra alatt a Neptunuszt Johan G. Galle a Berlini Csillagdában 1846. szeptember 23-án.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
xtlight 2014.09.24. 09:50:18
2014.09.30. 13:50:06
Azért gondolom a szerző nem reméli, hogy az írása bármilyen meggyőző erővel bírna az asztrológiát komolyan vevők körében.
Van egyáltalán arra példa (valaki tud mondani egyet), hogy valaki először őszintén úgy gondolta (tudta, "hitte"?), hogy az asztrológia a valóságot leíró tudományos módszer és egy ilyen vagy hasonló érv arról győzte meg , hogy téved?
Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2014.10.23. 18:08:40
----------------------------------
"A hangulati zavarok kialakulásában szerepet játszhat a születés ideje, állítják magyar kutatók. A felfedezés segíthet a betegségek okainak megértésében és hatékonyabb gyógyításában – állítják magyar kutatók.
A nyáron születettek között kicsivel több a gyors hangulatváltozásra hajlamosító temperamentum
a téliek között a depresszív
az ősziek-tavasziak között a ingerlékeny
"
"Azt is több kutatás alátámasztotta, hogy a születés évszaka befolyásolja egyes agyi ingerületátvivő anyagok működésének paramétereit és bár ezek finom hatások, felnőttkorra nyúlóan is kimutathatók."
444.hu/2014/10/23/magyar-tudomanyos-attores-fugghet-a-hangulatod-attol-hogy-mikor-szulettel/
ebben a cikkben még más kutatásokról is beszámolnak
www.yahoo.com/health/cheerful-depressed-the-season-in-which-you-were-born-100507876602.html
pl.
www.staff.ncl.ac.uk/daniel.nettle/season%20of%20birth.pdf
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15245791
ez még nem a jelenlegi horoszkópok bizonyítéka, de ha így folytatódik, akkor lassan már össze lehet állítani egy tudományosa alapú horoszkópot is ..
Szilágyi András 2014.10.23. 20:00:14
hu.scribd.com/doc/21415543/Szabo-Szilard-asztrologiai-kutatasanak-kritikaja
Hraskó Gábor · http://xaknak.hrasko.com 2014.10.24. 18:21:22
fordulo_bogyo 2015.06.15. 04:46:58
Azt fogod talalni, hogy az eves atlagtol 2.5-11 %-ban no vagy csokken bizonyos betegsegek gyakorisaga a szuketesi honap alapjan.
A legrosszabb honapban szuletettek kozul 1000-bol 62 lesz asztmas, a legjobb honapban meg 59...
meger ez egy posztert szerinted?
Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2015.06.17. 00:01:45
"Predicting Psychological Disorders by Astrology"
Abstract
This paper presents a brief overview of an important application of astrology in field of medical science. In this scientifically and technologically developed world when the medical science has immensely progressed, there are a number of unanswered queries that could not be justified. Astrology can assist to diagnose these problems and answer them scientifically. Moon, Mercury and Jupiter are the key planets responsible for the soundness of the mind. When these planets along with fifth, sixth house in the horoscope of an individual is afflicted by any means then mental illness occurs. Astrology plays a key role to guide and enlighten the man and his thoughts to get the right approach and put in the best efforts to improve and achieve the goal."
Ashish C, J Psychother Psychol Disor 2014, 2:1
dx.doi.org/10.4172/2327-4654.1000102
www.researchgate.net/profile/Dr_Ashish_Chauhan2/publication/268485554_Predicting_Psychological_Disorders_by_Astrology/links/546c6d2e0cf2c4819f205cdb.pdf
Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2015.06.17. 00:14:03
Ezt lehet, hogy benéztem.
A www.researchgate-es link jó, onnan másoltam a dois linket, de az mintha máshova vinne. ..
egy másik link:
scitechnol.com/corelating-the-sexual-behaviour-and-abnormal-sexual-orientation-psychological-disorder-toastrology-M1Hm.pdf
Karinthy-paradoxon · http://www.alltrials.net/ 2015.06.17. 00:39:05
és egy komolyabb kutatás:
"Astrology Beliefs among Undergraduate Students" (2011)
"
Abstract:
A survey of the science knowledge and attitudes toward science of nearly 10000 undergraduates at a large public university over a 20-year period included several questions addressing student beliefs in astrology and other forms of pseudoscience. The results from our data reveal that a large majority of students (78%) considered astrology “very” or “sort of” scientific. Only 52% of science majors said that astrology is “not at all” scientific.
We find that students’ science literacy, as defined by the National Science Foundation in its surveys of the general public, does not strongly correlate with an understanding that astrology is pseudoscientific, and therefore belief in astrology is likely not a valid indicator of scientific illiteracy"
astronomy101.jpl.nasa.gov/files/Buxner011.pdf
ami különösen érdekes, hogy:
"Over 80% of our future doctors and nurses, teachers, and business people believe that astrology is very or sort of scientific." !!!
80% !!!!
Vajon ez Magyarországon hány % - lenne ?