Szkeptikus blog

A Szkeptikus Társaság tagjainak közös blogja

A Szkeptikus Társaság közleménye ingyenenergia-gép állami támogatásáról

Társaságunk a mai napon a következő közleményt jelentette meg az Országos Sajtószolgálaton keresztül:

A Szkeptikus Társaság Egyesület és az Átlátszó.hu közös oknyomozó munkája feltárta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium jogelődje 2013-ban 490 millió Ft támogatást ítélt meg egy olyan kutatás-fejlesztési projektre, melynek célja egy "ingyenenergia-gép" (lényegében örökmozgó) kifejlesztése volt. Az ilyen eszközök a fizika törvényei szerint nem működhetnek, így nyilvánvalóan megvalósíthatatlan projektre ítélték meg a támogatást. A Halna-Duna Kft. részére 247 millió Ft-ot fizettek ki az "Állandó mágnesek között ébredő erők munkavégzését felhasználó mágnes motor kutatása és kifejlesztése" c. projekt keretében (azonosítója: GOP-1.1.1-11-2012-0562). Az esetet feltáró cikkünk elérhető ezen a linken.

Cikkünk megjelenése után a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, hogy a szóban forgó projekt ügyében még tavaly szabálytalanságot találtak, ezért a támogatási szerződéstől elálltak és a cégtől a pénzt visszakövetelik. Noha társaságunk ezt kedvező fejleménynek tartja, ezen túlmenően szükségesnek tartjuk annak a döntéshozatali folyamatnak a felülvizsgálatát, amely ahhoz vezetett, hogy a támogatási döntés 2013-ban megszülethetett. Tisztázandó, miként történhetett meg, hogy érdemi szakmai értékelés nélkül ítéltek oda több száz millió forintos támogatást. Szükségesnek tartjuk kivizsgálni, hogy a szakmai értékelés elmaradása szabályszerű volt-e, s ha igen, akkor szükségesnek tartjuk azon jogszabályok felülvizsgálatát, amelyek egy ilyen kirívó esetet lehetővé tettek.

A bejegyzés trackback címe:

https://szkeptikus.blog.hu/api/trackback/id/tr2412635519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.07.25. 08:07:35

@Gegő Géza:
1. A fizikában továbbra sincs olyan, hogy szerintem. A fizika egy borzasztóan anti-demokratikus dolog. Nagyon nem veszi figyelembe az egyéni véleményeket.
2. A magyar nyelvben az egyes szám második személy általános alany. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy neked személyesen kell az erőt kifejteni.
3. Ha a gép munkát végez a hengeren (energiát fordít rá), hogy összenyomja, akkor ebben mi a kunszt? Ezt hívják kompresszornak.

Gegő Géza 2017.07.25. 10:36:21

@Lord_Valdez:
Köszönöm, hogy ezekkel ismét kioktatsz!

1. A fizikában továbbra sincs olyan, hogy szerintem. A fizika egy borzasztóan anti-demokratikus dolog. Nagyon nem veszi figyelembe az egyéni véleményeket.

Ezt régóta tudtam, mint azt is, hogy a matematika is demokratikus dolog

2. A magyar nyelvben az egyes szám második személy általános alany. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy neked személyesen kell az erőt kifejteni.
3. Ha a gép munkát végez a hengeren (energiát fordít rá), hogy összenyomja, akkor ebben mi a kunszt? Ezt hívják kompresszornak.

Gegő Géza 2017.07.25. 11:09:23

@Lord_Valdez:
Sajnos félre kattintottam mielőtt befejeztem volna az írásom.
Ezért ismételem meg.

Köszönöm, hogy ezekkel ismét kioktatsz!

1. A fizikában továbbra sincs olyan, hogy szerintem. A fizika egy borzasztóan anti-demokratikus dolog. Nagyon nem veszi figyelembe az egyéni véleményeket.

Ezt régóta tudtam, mint azt is, hogy a matematika sem demokratikus dolog!
DE! A fizikában és a matematikában is, ez érvényes:
"A tudomány kérdéseiben ezrek fennhatósága nem ér fel egy egyed érvelésével."/Galileo Galilei/

"A matematika a kulcs és az ajtó a tudományokhoz." /Galileo Galilei/

2. A magyar nyelvben az egyes szám második személy általános alany. Nem feltétlenül azt jelenti, hogy neked személyesen kell az erőt kifejteni.

TE viszont ezt írtad, hogy nekem kell! Az, hogy a magyar nyelv használatára gondoltál, egy gép működésének megvitatása közben, az a te dolgod-ez a terelés-.
3. Ha a gép munkát végez a hengeren (energiát fordít rá), hogy összenyomja, akkor ebben mi a kunszt? Ezt hívják kompresszornak. akkor ebben mi a kunszt? Ezt hívják kompresszornak.

Ebből a válaszodból látom, hogy nem is vagy képbe, a gondolkodásod egészen máshol járhat, ha már elfeledted az írásomban megemlítettem, hogy ismerem, javítottam a kompresszorokat!
DE AZOK A KOMPRESSZOROK, KÜLSŐ ENERGIA FELHASZNÁLÁSÁVAL VÉGZIK EL AZT A MUNKÁT, AMIT AZ ÁLTALAM TERVEZETT GÉP, A NYOMÁS ENERGIÁVAL KÉPES ELVÉGEZNI!
NEM KÜLSŐ ENERGIÁT HASZNÁL FEL!

Szilágyi András 2017.07.25. 11:34:04

@Gegő Géza: Oké, tehát a te gépedben csoda történik.

Gegő Géza 2017.07.25. 11:48:17

@Lord_Valdez:
Volt, aki így gondolta, írta le, ami elgondolkodtató:

"Ön néhány évet iskolában töltött el, ahol elolvasott x számú oldalt, meghallgatott n
számú előadást, esetleg még néhány szemléletes kísérletet is módjában állt
végig nézni, vagy elvégezni, majd az iskola után újabb könyvek elolvasása következett és még nézte a tévét is, meg hallgatta a rádiót is, és izgalmas, vagy unalmas beszélgetéseket folytatott arról, amit látott és hallott, - majd szentül meg volt győződve arról, hogy tud valamit a világról. "

Én nagyon keveset tudok a világról, ezért több dolgot meglehet velem vitatni, amiről van véleményem. Azokról is, amiket az évek múltával, tapasztalataim alapján megtudtam.

Még gondolkodásra képes vagyok, és talán csak ezért, tudtam a részleteket összerakni és új gépeket tervezni.

Dömper Ármánd 2017.07.25. 17:29:46

@Gegő Géza: csak publikálni és megépíteni nem tudod a csoda gépet, nehogy véletlenül érdemi vitát lehessen róla folytatni, vagy ne adj isten, rögtön kiderüljön, hogy úgy hülyeség az egész, ahogy van. Ellenben vannak bölcs történetek, amikből mi is következik? Azért, mert valakire azt mondták, hogy téved de aztán kiderült, hogy mégsem, egész pontosan hogyan következik, hogy a te géped működik?

Egyébként, lazán kapcsolódik:
szkeptikus.blog.hu/2009/02/12/antihiszterezis

:)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.07.25. 18:41:17

@Gegő Géza:
Tehát a külső és belső nyomás egymáshoz közelítésével?

@Dömper Ármánd:
Ez jó.

Gegő Géza 2017.07.25. 19:10:06

@Lord_Valdez: Tehát a külső és belső nyomás egymáshoz közelítésével?

Ezt a kérdést nagyon nehéz lehetett megfogalmazni, gondolom én.

Te talán elképzelni sem tudod, hogy amit leírtam az mind igaz?

Orffyreus gépeinek működését sem tudod még elképzelni és Gärtner és Borlach akkor Orffyreusszal
Az
Arról mi a

Gegő Géza 2017.07.25. 19:50:41

Itt időre megy az írásom elküldése?
Most biztosan nem küldtem még el!

@Lord_Valdez: Tehát a külső és belső nyomás egymáshoz közelítésével?

Ezt a kérdést nagyon nehéz lehetett megfogalmazni, gondolom én.

Te talán elképzelni sem tudod, hogy amit leírtam az mind igaz?

Orffyreus gépeinek működését sem tudod még elképzelni sem?
Neked Gärtner és Borlach akkor Orffyreusszal való ellenségeskedése sem számít? Valamint Zeitz herceg,Moritz Wilhelm a leírtak alapján értették a mechanikát.

„A herceg szép ajándékot adott Orffyreusnak azért, mert megengedte, hogy belenézzen a gép belsejébe, ugyanakkor nem mondhatja el a találmány lényegét, „

Egy másik felvetésemet, eltudod képzelni? Amely egy olyan hajtómű, aminek azonos a két tengely fordulata, a kimenő tengely nyomatéka, viszont többszöröse a meghatónak?
Ilyen hajtóművek vannak az általad látott, vázlatnak sem jó terveimben.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.07.25. 19:55:30

@Gegő Géza:
Nem mondanám. Mivel energiát nyerni csak abból lehet, ahogy egy különbség szépen megszűnik, eléggé adja magát.

Majdnem jól látod. Elképzelni el tudom, mint ahogy egy csillagok közt repülő elefántot is el tudok, de elhinni. Na, azt nem. A szkeptikusság azt jelenti, hogy nem hiszünk el csak úgy bármit. És, lássuk be, a rendkívüli állítás mellé még semmilyen bizonyítékot nem láttunk, még közvetettet se.

Gegő Géza 2017.07.25. 20:13:04

@Lord_Valdez:
Én viszont azt nem tudom elképzelni sem, ahogy egy csillagok közt repülő elefánt létezne!
Ilyen dolgokkal nem is foglalkoztam, foglalkozok!

Gabor Hrasko- Szkeptikus Társaság ügyvezető elnöke az egy interjúban az alábbi kérdésre így válaszolt:

Ön tehát lényegében azt tanácsolja Egely Györgynek és a hozzá hasonló problémákkal küzdő feltalálóknak, hogy térjenek vissza a tudományos érvelés szabályrendszeréhez?
Igen, és ebben a Szkeptikus Társaság akár partnerük is lehet. Azt ugyanis elismerem, ha közvetlenül a Magyar Tudományos Akadémiához fordulnak ezek az emberek, hogy bemutassák műszereiket, akkor valószínűleg elhajtják őket, ellenben ha hozzánk jönnek, akkor mi örömmel működünk együtt velük egy ellenőrzött körülmények között lefolytatott tesztelésben. Előítéletekkel ugyan, de örömmel. Egyébként a Szkeptikus Társaság pontosan ilyen céllal vesz részt kutatási protokollok előkészítésében mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban. Egy ilyen protokoll összeállításakor meghatározzuk a vizsgálat tárgyát és menetét, a bemenő és kimenő adatokat, illetve azt, hogy mi alapján fog egyértelműen eldőlni, hogy sikerült-e a teszt. A feladat nem triviális, hiszen a szabályokat minden érdekelt félnek el kell fogadnia, különben nyilván a végső eredményt sem fogják elfogadni

Viszont, az interneten, egy ilyen protokoll összeállításán szívesen feltenném a terveim részleteit megvitatásra!
Mert a Szkeptikus Társaság pontosan ilyen céllal vesz részt kutatási protokollok előkészítésében?

Beer Monster 2017.07.25. 21:28:53

@Gegő Géza: "olyan hajtómű, aminek azonos a két tengely fordulata, a kimenő tengely nyomatéka, viszont többszöröse "

Ilyen létezik. (Mondjuk ezt nem te találtad fel.)

Szilágyi András 2017.07.25. 21:33:31

@Gegő Géza: Tesztelést akkor tudunk vállalni, HA VAN MIT. Esetedben ez nem teljesül, hiszen nincs készüléked. Mi pedig biztosan nem fogjuk megépíteni helyetted.

Gegő Géza 2017.07.27. 21:29:35

@Lord_Valdez:

"Noha a projekt tartalmával kapcsolatos érdemi információk gyakorlatilag hozzáférhetetlenek, tényfeltáró munkánk során kiderült: a kifejleszteni próbált készülék ún. ingyenenergia-gép, amely sérti az ismert fizikai törvényeket, különösképpen az energia megmaradás törvényét, így megvalósítása lehetetlen. "

Noha a projekt tartalmával kapcsolatos érdemi információval a Szkeptikus Társaság sem rendelkezik, de kijelentette, hogy megvalósítása lehetetlen.

Jó volna ha Bróthág Vendel feltaláló találmányát felkarolná a társaság- mivel már SZ.H. kérelem, be van adva - és egy ellenőrzött körülmények között lefolytatott tesztelésben részesítené, gondolom én.
Vagy az interneten, egy ilyen protokoll összeállításán meg tudnánk vitatni a részleteit!

Mert már Bróthág Vendel feltalálta a ferde meghajtást, ami meghatszorozza a bevitt energiát.
" Ezt a szerkezetet egy áramfejlesztő szinkrongenerátorra kötve közel hatszor annyi energiát nyerünk, mint amennyit betápláltunk – összegezte büszkén a lényeget Bróthág Vendel."

A szerkezetet, képeken látva, meg tudtam állapítani, hogy az elképzelése, gondolata teljesen más irányú mint az enyém.
Egy felvetés, megvalósítására több megoldás is lehet, egyszerű vagy bonyolult lesz a végeredmény, ez nem egyszerű.
www.szon.hu/diotores-kozben-lepte-meg-a-latomas-a-ferfit-merken-elkepeszto-szerkezetet-alkotott/3160163

Tehát nem csak én találtam rá, hogy energiával lehet többlet energiát termelni!

"Azt tapasztalom, hogy a tudományban is háború volt és van, a puskagolyó a hazugság, a páncél a titok, az orgyilkos pedig a régi és napjainkban élő szaktekintélyek, akik viszont eltudják, hitetni veled, hogy mindent jobban tudnak, mint Te! "

Szilágyi András 2017.07.27. 22:57:09

@Gegő Géza: A szabadalmi hivatal adatbázisában semmit nem találok Bróthág Vendeltől.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.07.28. 07:27:46

@Gegő Géza:
"Tehát nem csak én találtam rá, hogy energiával lehet többlet energiát termelni! "
Valóban nem. Hetente találnak ár emberek.
A baj a megvalósított gépekkel van, mert valami felfoghatatlan okból kifolyólag abbahagyják a működést, ha nincs a közelben hiszékeny közönség.

Gegő Géza 2017.07.28. 09:27:46

@Lord_Valdez: Valóban nem. Hetente találnak ár emberek.
A baj a megvalósított gépekkel van, mert valami felfoghatatlan okból kifolyólag abbahagyják a működést, ha nincs a közelben hiszékeny közönség.

Én ezt is másként gondolom, hogy orgyilkos régi és napjainkban élő szaktekintélyeknek, van hiszékeny, már gondolkodás képtelen közönsége, akik a hazugságokat jól tudják terjeszteni! A titkokat jól eltudják, rejteni, tüntetni!
A szaktekintélyek tálán gyűlölik a felbukkanó, nem túlképzett, de gondolkodó emberek felvetéseit és figyelmen kívül hagyják, nem teszik megvitatás tárgyává, mert lehetetlennek tartják nem is magyarázzák el a lényegét! Később valamelyikük előáll, hogy megmutassa, milyen új dolgot fedezett fel, de az ötletgazdáról már elfeledkezik!

De azért vannak még kiemelkedő tehetségű még gondolkodni tudók, akik az elsők között értik meg és mások számára is érthetővé teszik az adott felvetés lényegét, ezért kénytelenek megvitatni.
Van, aki így gondolta, fogalmazta meg:
"A zseniben az a legcsodálatosabb, hogy érthető - noha ehhez szükséges lehet egy-két kiemelkedő tehetségű nem zseni, aki az elsők között érti meg és mások számára is érthetővé teszi a zseni gondolatait." / Mérő László /

1. Én nem vagyok zseni, csak a nyomás energiáját tudom folyamatos munkavégzésre használni, úgy, hogy a nagy nyomású palack nem ürül ki!
2. Az általam tervezett szerkezetben, az erő képes forgásra kényszeríteni egy kereket, lendkereket!
3. Vannak terveim, olyan hajtóműkről, aminek azonos a két tengely fordulata, a kimenő tengely nyomatéka, viszont többszöröse a meghatónak? Teljesen más, egyszerűbb megoldással, mint Bróthág Vendel találmánya!

Beer Monster 2017.07.28. 10:43:36

Nem lehet, hogy te is egy ilyen szaktekintély vagy, aki csak el akarja lopni mások gondolatait. Merthogy feltűnően faggatsz minket, és semmilyen tudást te nem osztasz meg, csak mi azért áruljuk el, hogyan működhetett a gép.

A 3. pontnál leírt hajtómű működőképes, nekem van egy ilyen.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.07.28. 17:06:40

@Gegő Géza:
Teljesen mindegy, hogy hogy gondolod. A gép vagy működik, vagy nem működik. Sehova nem fér bele a vélemény.
Amennyiben az az elv, amin alapul, az tényleg működik, úgy a szaktekintélyek a fejükre is állhatnak, a találmány elterjed. Senki nem tudja megakadályozni, pláne azzal nem, hogy nem beszélnek róla.

A baj ott van, hogy ezek a fantasztikus felfedezések nem szoknak működni. Nagyon jól demonstrálhatóak egy műszaki kérdésekhez teljesen zokni újságírónak, vagy a Youtube közönségének, de amint műszert is kapcsolsz hozzá hirtelen kiderül, hogy hoppá, ebből 30%-kal kevesebb energia jön ki, mint ami bemegy. Vagy tegnap ilyenkor ez még 300 ford/perccel gyorsabban pörgött.

Ha te ismered ezt a csodálatos gépet, ami úgy forgat egy kereket, hogy közben nem vesz ki energiát a palackból, akkor építsd meg és lássuk. Amíg ezt nem teszed meg, addig teljesen feleslegesen koptatod a billentyűzetet.

Gegő Géza 2017.07.29. 14:23:21

@Lord_Valdez: @Gegő Géza:
Teljesen mindegy, hogy hogy gondolod. A gép vagy működik, vagy nem működik. Sehova nem fér bele a vélemény.

Igen! A gép vagy működik, vagy nem működik. Így igaz!
Egy tervet meglehet vitatni mielőtt a gépet elkészítenénk!
De nem úgy mint ezt itt tették:
szkeptikus.blog.hu/2009/02/12/antihiszterezis

Még 2014. július 24 találtam az interneten egy írást és ami a leírtakból a lényeg, ez:

>Valamikor régen az ősi időkben, a törzsközösségek kialakulásának az idején, amikor az élet már több volt állandó küzdelemnél és volt idő elgondolkodni a dolgokon, valaki egyszer észrevette, hogy két nem van: nők és férfiak. Nem értette, miért van ez, elment hát a törzs Nagy Tekintélyéhezés megkérdezte tőle, hogy miért vannak a nemek.
A törzs Nagy Tekintélynek azonban sejtelme sem volt arról, hogy miért vannak nők és férfiak, mert hát honnan is lett volna. Mivel nem volt kellő bátorsága ahhoz, hogy beismerje tudatlanságát, sem elég esze ahhoz, hogy rájöjjön, hogy a bölcsesség azzal kezdődik, hogy nem tudom, kitalált egy választ és azt hazudta, hogy ez az oka, a nemek létének.
Talán így kezdődött.
Talán nincs más a mélyben, mint egy tudatlan, gyáva és ostoba ember privát kis biznisze, akinek se ereje, sem képessége nem volt ahhoz, hogy sokra vigye, de becsvágya- gátlástalanná tette.
......
Ha egy kutatást le akarnak állíttatni, mert veszélyeztette a fennálló világképet, csak telefonálni kell és fél órával később a projekt elveszthette minden anyagi forrását, elveszthette a jóindulatot, ami körülvette és rövidesen megszűnt.
Csak azoknak van esélyük, akik az intézményesített tudományon kívül dolgoznak, egyedül ők tehettek olyan felfedezéseket, amelyek valóban jelentősek lehetnek, viszont felfedezéseiket nem tudták, tudják érvényre juttatni, mert nem engedik be az intézményesített tudomány területére, nem kaptak publikálási lehetőséget, anyagi eszközöket, és ha nagyon kitartóak voltak és még ezek után is fennmaradtak, törvényeket hoztak ellenük és erőszakkal pusztították el őket. Ezt megtehették törvény nélkül is, ha még nem voltak túl nagyok, és az esetet ráfogták a bűnözésre
.............
A tudományos kutatás nem bonyolult berendezésekből és bűzlő laboratóriumokból áll, hanem:
1. pontos megfigyelésekből,
2. a megfigyelések pontos dokumentálásából,
3. a megfigyelésekből levont helyálló következtetésekből,
4. a következtetésekből formált helytálló elméletekből, amelyek újabb megfigyeléseket jeleznek előre és tesznek, lehetővé.
Ezt a módszert BÁRKI alkalmazhatja: filozófus, pap, sofőr, egy postás is, vagy bárki. A valóság létezik - és nem tesz semmi egyebet, nincsen tudatában a doktori és professzori címeknek sem.
A tudomány, mint intézmény nem a valóság kutatásával foglalkozik, hanem a materialista világkép, vagyis egy ideológia igazolásával.
Ami nem illik bele a világképbe, azt belekényszerítik, vagy figyelmen kívül hagyják. Nem is hinné, hogy az intézményesített tudomány milyen nagyvonalú tud lenni a tények figyelmen kívül hagyásában. Az, amit ma tudományként ismerünk - az a legfelsőbb tekintélyekből álló hadsereg.
Ez egy tényleges hadsereg, amit az elménk, a tudásunk és a józan eszünk ellen vetnek be. <

Talán még sem feleslegesen koptatom a billentyűzetet, esetleg még gondolkodásra bírok embereket? Sajnos itt sem sokan írnak, talán többen olvashatják, de még nincs véleményük?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.07.29. 18:15:00

@Gegő Géza:
Próbáld meg észrevenni benne, hogy
- itt a csodarugó, ami ellentmond mindennek, amit eddig tudtunk.
- megnézhetem?
- nem, higgye el, hogy itt van és adjon pénzt...

Szerinted ki volt itt, aki tisztességtelen volt? Az, aki csodával hitegetett, vagy aki kételkedett benne?
És itt utalnék vissza a garázsomban található láthatatlan sárkányra. Ha te adtál volna pénzt ennek a rugós embernek, akkor én is kérek a sárkányom élelmezésére. És hidd el, nagyon sokat bír ám enni egy sárkány.

Először magadat bírd gondolkodásra. Vedd végre észre, hogy nem valamiféle titokzatos tudóslobbi az ellenséged, hanem maga a fizika. Azon gépek, amikről állítod és állítják ezek a "feltalálók", pár százezer forintból elkészíthetőek. Ne etessük egymást azzal, hogy pár százezer forintot nem tudsz összeszedni, ha mást nem apránként. Ez ma már nem egy elérhetetlen összeg. Hozzátenném, hogy a tisztességes szándékú önjelölt feltalálók el is készítik a gépeiket. A rossz szándékúak pedig tartják a markukat és hitegetnek.

És, nagyon szép, hogy "nem kapunk pénzt", de talán előbb villantani kellene valamit. Mégis mire kapnának pénzt? A láthatatlan sárkányra? Mert, akkor én is kérek ám.
Meg "publikálási lehetőséget"? Kezicsókolom, ha bármilyen marhaságot lehoznának a tudományos lapok, akkor azokat pont annyira lehetne komolyan venni, mint a Blikket, meg Borsot. Naná, hogy elvárják, hogy előbb legyen bizonyíték, majd aztán publikálhatsz. És itt szoktak elvérezni, amikor bizonyíték is kellene. Az valahogy nem szokik lenni.

Tudod, hogy mi a baj? Hogy embereket meg lehet győzni mindenféle idézetekkel, de gépeket nem. Sajnos, ezek a gépek basznak működni. Az a helyzet, hogy ha ezek működnének, akkor egyszerűen nincs az az isten, hogy el tudja nyomni.
Nézd meg, hogy az atombombát meddig sikerült titokban tartani? 2 évig. Pedig, ha valami titok volt, akkor ez aztán hétpecsétes volt. És sikerült? Nem. Egyszerűen, ha valami ekkora előnyt jelent másokkal szemben, akkor azt akkora érdeklődés övezi, hogy képtelenség eltitkolni. Pláne, évszázadokon keresztül.
Ha tényleg lehetséges lenne 1 felett hatásfokú gépeket készíteni, akkor nem az lenne az első dolga az USA-nak, vagy Kínának, hogy idegen bolygókat gyarmatosítsanak és behozhatatlan előnyre tegyenek szert? Vagy legyőzhetetlen energia nagyhatalommá váljanak? Lecseréljék a méregdrága atom-tengeralattjáróikat? Dehogynem.
De miért nem teszik? Mert nem működnek.
Egyszerűen, az emberi hiszékenység egy vállalatot meg tud hajtani, egy turbinát nem.

Szilágyi András 2017.07.29. 20:08:27

@Gegő Géza: Ha mutatsz egy világos, részletes, értelmes tervet, akkor rá fogok mutatni, hol van benne a hiba. De sajnos amit eddig produkáltál, az csak értelmezhetetlen zagyvaság volt.

Beer Monster 2017.07.30. 09:27:08

@Szilágyi András: Most hámozzuk le róla, hogy 70-szer hülyét csinált magából fölényességgel, hozzá nem értéssel, és a kettő harmonikus összjátékával.

Azért nem mutat tervet, mert te a fejedbe vetted, hogy megtalálod benne a hibát. Nem hogy segítenél neki működőképes géppé fejleszteni, amit ő elképzelhetőnek tart. Ti meg csak mondjátok neki hogy "lehetetlen". Lehetetlen, azért, mert 5000-szer működött már az energiamegmaradás. Csakhogy ő valamiféle deduktív bizonyítást várna. Halvány fogalma sincs nyilván, mit jelent, de azt valahol érzi, hogy egy nem formális, nem véges rendszerben az indukció nem garancia. Akkor meg mire beszélsz olyan magas lóról, hogy 'úgysem fog' működni. Elrontod a játékát. Amikor 8 évesen örökmozgót terveztél, talán apád rád szólt, hogy "Ezt hagyd abba"?

Az a helyzet, hogy tudományelmélet nélkül nem lehet egy metodológiai vitát lefolytatni, azzal meg nem lehet akárkinek, mert hozzáértést igényel.

Gegő Géza 2017.07.30. 10:57:43

@Lord_Valdez:
@Gegő Géza:
Próbáld meg észrevenni benne, hogy
- itt a csodarugó, ami ellentmond mindennek, amit eddig tudtunk.
- megnézhetem?
- nem, higgye el, hogy itt van és adjon pénzt...

Szerinted ki volt itt, aki tisztességtelen volt? Az, aki csodával hitegetett, vagy aki kételkedett benne?
És itt utalnék vissza a garázsomban található láthatatlan sárkányra. Ha te adtál volna pénzt ennek a rugós embernek, akkor én is kérek a sárkányom élelmezésére. És hidd el, nagyon sokat bír ám enni egy sárkány.

Ezt nem vetted észre, nem olvastad, hogy Én ezt is leírtam:
>Én már nem vagyonhoz, meggazdagodásomhoz kötöm a titok megosztását, nyilvánosságra hozatalát.
Én az internetet FELHASZNÁLVA akarom és nem a vakvilágba kitéve gondoltam a titkot felfedni! <

> És hidd el, nagyon sokat bír ám enni egy sárkány.
Talán Te még hiszel a mesebeli sárkányokban? Én csak az élő és látható sárkányokról tudok!
Az indonéz szigetvilágban élnek: A “sárkány” testhossza 2,29–3,13 m, testtömege átlagosan 70 kg.
Te úgy gondoltad, hogy a repülő elefánt és a láthatatlan sárkány hasonló felvetés az én példámra?
"egy papírra rajzolt mérleg egyik és másik serpenyőjében lévő, egyenlő tömegű súly van, akkor a mérleg egyensúlyba van! "
Ezt matematikai számítással lehet igazolni, ha a részleteit, ismerjük! Míg a Te felvetésed - nem a matematika, fizika - más tudományhoz tartozik!

>>Az, aki csodával hitegetett, vagy aki kételkedett benne?
Én senkit sem hitegettem csodákkal és én, gondolkodásra még képes vagyok!

"Mielőtt rámondjuk valamire, hogy csoda, jól meg kell vizsgálni, hátha csak egy egyszerű természeti jelenséggel állunk szemben. "
" Giovannino Guareschi /

A hogy olvasom Beer Monster írását, talán most gondolkodott , ahogy Szilágyi Andrást helyre teszi!

Még ezt is megkérdezte tőle:"Amikor 8 évesen örökmozgót terveztél, talán apád rád szólt, hogy "Ezt hagyd abba"? " Szilágyi Andrástól.

Sajnos sok gyereknek megtiltották, - az iskolákban sajnos meg is rótták - pedig sok tapasztalatot szerezhettek volna a próbálkozásuk során. A kudarc elviselését is megtanulhatták volna belőle!

Szilágyi András 2017.07.30. 11:20:41

@Beer Monster: Így van. A tervet "megvitatni" csak az ismert fizika alapján lehet. Abból meg kizárólag az jöhet ki, hogy nem működhet. S ha ezt Gegő Géza nem hajlandó elfogadni, akkor a "megvitatásnak" számára nincs értelme. Egyetlen megoldás van számára: meg kell építenie a gépet. S amikor ott van előtte a kész gép, látni fogja, hogy nem működik.

Gegő Géza 2017.07.30. 11:31:40

@Lord_Valdez:

A tudományos kutatás nem bonyolult berendezésekből és bűzlő laboratóriumokból áll, hanem:
1. pontos megfigyelésekből,
2. a megfigyelések pontos dokumentálásából,
3. a megfigyelésekből levont helytálló következtetésekből,
4. a következtetésekből formált helytálló elméletekből, amelyek újabb megfigyeléseket jeleznek előre és tesznek, lehetővé.
Ezt a módszert BÁRKI alkalmazhatja: filozófus, pap, sofőr, egy postás is, vagy bárki. A valóság létezik - és nem tesz semmi egyebet, nincsen tudatában a doktori és professzori címeknek sem.
A tudomány, mint intézmény nem a valóság kutatásával foglalkozik, hanem a materialista világkép, vagyis egy ideológia igazolásával.
Ami nem illik bele a világképbe, azt belekényszerítik, vagy figyelmen kívül hagyják.

>Ha tényleg lehetséges lenne 1 felett hatásfokú gépeket készíteni, akkor nem az lenne az első dolga az USA-nak, vagy Kínának, hogy idegen bolygókat gyarmatosítsanak, és behozhatatlan előnyre tegyenek szert? Vagy legyőzhetetlen energia nagyhatalommá váljanak? Lecseréljék a méregdrága atom-tengeralattjáróikat? <

Talán már tudnak is, 1 felett hatásfokú gépeket készíteni, csak Te még nem tudhatsz erről, mint Én sem tudhatok!
Ezt a titkot még jobban őrizhetik, mint a szuper fegyverek titkát! Mert ez, véget vett majd az energia nagyhatalmak uralmának, és az embereknek lesz jó!

Beer Monster 2017.07.30. 12:51:45

Rájöttem, létezik az ingyenenergia gép!

Gegő Géza 2017.07.30. 12:54:23

@Lord_Valdez:
A szaktekintélyek számára a valóság nem létezik, hanem csak a materialista világkép, vagyis egy ideológia igazolása.
Ami nem illik bele, ebbe a világképbe, azt belekényszerítik, vagy figyelmen kívül hagyják.
Úgy látom, hogy ezt tették, teszik így a tanítványokkal is!

www.facebook.com/drtihanyi/photos/a.416070505102680.92767.200250413351358/739371242772603/?type=3&theater

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.07.30. 19:20:54

@Gegő Géza:
Akkor fedd már fel azt a rohadt titkot! Itt rinyálsz, mint a fürdős kurva -már elnézést-, hogy neked senki se hisz, de se gép sehol, se bizonyíték sehol, de még egy nyamvadt terv se.
Egyáltalán semmit nem láttunk idézeteken, és összeesküvés-elméleteken kívül. Ez még bullshitnek is kevés. Ezzel még egy laikust se fogsz lenyűgözni.

Mégis mire számítasz? Hogy majd jön valaki és váratlanul átnyújt egy Nobel-díjat? Nem fog. Bizonyíték nélkül semmi nem fog történni.

Egyébként meg felhívnám a figyelmedet az Mpemba-effektusra. Ezt egy mezei diák fedezte fel Afrikában. Nem tudós, hanem egy szimpla diák Tanzániában és elfogadta a tudományos világ a felfedezését. Tudod, hogy miért? Mert tudta bizonyítani.
Majd, ha te is tudod, akkor téged is komolyan fognak venni. Ameddig azonban idézetekkel próbálod helyettesíteni a bizonyítékokat, addig nem.

Szilágyi András 2017.07.30. 19:26:37

@Gegő Géza: Géza, mit akarsz a materializmussal? A te gépedet nem lehet materialista alapon magyarázni? Szellemek hajtják talán? :)))

Gegő Géza 2017.07.30. 20:19:55

@Lord_Valdez:
Talán, itt nem én rinyálok, mint a fürdős kurva - már elnézést- Te nem figyelsz, nem tudod értelmezni, amit eddig leírtam! Csak a titok érdekel, azért rinyálsz, hogy megtudjad már? Ami szerinted lehetetlen vagy csak csoda lehet.

Ezt sem tudod még értelmezni?
"egy papírra rajzolt mérleg egyik és másik serpenyőjében lévő, egyenlő tömegű súly van, akkor a mérleg egyensúlyba van! "
Ezt matematikai számítással lehet igazolni, ha a részleteit, ismerjük! Míg a Te felvetésed - nem a matematika, fizika - más tudományhoz tartozik!

Én ezt leírtam, amit figyelmen kívül hagytál:
>Én már nem vagyonhoz, meggazdagodásomhoz kötöm a titok megosztását, nyilvánosságra hozatalát.
Én az internetet FELHASZNÁLVA akarom és nem a vakvilágba kitéve gondoltam a titkot felfedni! <

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.07.30. 21:07:32

@Gegő Géza:
Nem, nem, nem, nem, nem!
1. egy rajz nem bizonyíték, lerajzolni bármit le lehet
2. egy matematikai számítás se bizonyíték
3. eleve a matematika nem természettudomány, csupán egy leíró eszköz.
Arra jó, hogy leírj vele egy fizikai modellt, de nem csak egy fizikai modell tudok ám leírni vele. Le tudok írni vele egy totálisan fiktív modellt is. Akár a Halálcsillag bérszámfejtését is leírhatom vele, de ez nem bizonyítja a Halálcsillag létezését.
4. Ha a fizikai modelled rossz, akkor a számításaidnak semmi relevanciája nem lesz arra nézve, hogy a gép mit fog csinálni a valóságban.
Mint a Bashkara-keréknél. Kifelejtik a modellből, hogy a súlypont eltolódik és a matematika gyönyörűen kihozza, hogy ennek egyre gyorsulva pörögnie kell. Aztán megépítik és nagyon szomorúak lesznek, amikor pár fordulat után megáll és oda-vissza leng. Ja, kérem, rossz modell, jó számítással egyenlő szemét.

De, amit leírtál az lószar. Az internetet felhasználva, de nem a vakvilágba. Jelent ez a mondat egyáltalán bármit is? Minden, amit leírsz internetre az a vakvilágba van publikálva. Senkit nem tudsz kényszeríteni arra, hogy elolvassa.
Szerintem te azt akarod, hogy egyszerre tudja meg a 7 milliárd ember, de ez lehetetlen. És ráadásul értelmetlen is. Képzeld el, hogy milyen kutyavilág lenne, ha bármilyen holdkóros elérné az összes embert. És hidd el, hogy százezrével vannak a különféle guruk, feltalálók, hittérítők, csodadoktorok, látnokok, feltalálók. A nap 24 órája nem lenne elég, hogy a sok sületlenséget hallgassuk.

Hallgass inkább az okosabbra és hidd el, hogy
-ha van bizonyíték, akkor a találmányod híre futótűzként fog elterjedni
-ha nincs bizonyíték, akkor csak az N+1. holdkóros leszel.
Tehát, ha valamit el akarsz érni, akkor produkálj bizonyítékot.

Gegő Géza 2017.08.03. 10:31:24

@Lord_Valdez:
1. egy rajz nem bizonyíték, lerajzolni bármit le lehet.
2. egy matematikai számítás se bizonyíték
3. eleve a matematika nem természettudomány, csupán egy leíró eszköz.

1.Ha egy papírra rajzolt mérleg egyik és másik serpenyőjében lévő, egyenlő tömegű súly van, akkor a mérleg egyensúlyba van!
Ismerjük a nyomaték számítást és a működő mérlegeket is régóta használjuk!
A tapasztalataik alapján, ezt tudjuk már matematikai számítással igazolni, ha a részleteit, ismerjük!
2.-3.A bizonyítási kísérletet megelőzi a tervrajz és a matek bizonyítás!
Ezt már Galileo Galilei is leírta :
"Ehhez először fel kell állítani a matematikai viszonyokat kifejező hipotetikus tételt (ez a szintetikus módszer), melynek igazolását az egyes, tapasztalati esetek elemzése adja. A teória megelőzi a tényeket, s a tények adják a teória igazolását. A kísérlettel ellenőrzött és igazolt feltevés a matematika segítségével megfogalmazható természeti törvény ."
Tehát az igazolt feltevést is a matematika segítségével fogalmazzuk meg, ez a természeti törvény!

I. Én nem vagyok zseni, csak a nyomás energiáját tudom folyamatos munkavégzésre használni, úgy, hogy a nagy nyomású palack nem ürül ki!
II. Az általam tervezett szerkezetben, az erő képes forgásra kényszeríteni egy kereket, lendkereket!
III. Vannak terveim, olyan hajtóműkről, aminek azonos a két tengely fordulata, a kimenő tengely nyomatéka, viszont többszöröse a meghatónak? Teljesen más, egyszerűbb megoldással, mint Bróthág Vendel találmánya!

Gegő Géza 2017.08.03. 10:35:43

@Lord_Valdez:
Van, aki így írt a tudományról:
"Képzelj el egy kirakós játékot, ami akkora, mint az univerzum. Ha azt akarnánk kifejezni, hogy hány mozaikdarabka alkotja a teljes képet, kimondhatatlan számot kapnánk – mondjuk, az 1-es után odaírunk még ezermilliárdszor ezermilliárd nullát.
A tudomány a mozaikdarabkákkal foglalkozik, a mozaikdarabkák megtalálásával, beazonosításával, és annak megállapításával, hogy ezek a mozaikdarabkák hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

Annak fejtegetése, hogy vajon mit ábrázol a teljes kép, valamennyi megtalált, beazonosított és a helyére rakott mozaikdarabka által együttesen kiadott kép, nem a tudománynak, hanem a filozófiának a tárgya.

A tudománynak majd csak akkor lesz a teljes kép a tárgya, miután valamennyi mozaikdarabkát megtalálta és a helyére rakta.
A mozaikdarabkáknak azonban máig csupán egy kis részét találta meg a tudomány és ezeket se sikerült teljesen beazonosítani és a helyére tenni. "
>Egy ilyen mozaikdarabkát találtam meg a terveim alapján én is!
Már megtudtam, hogy mit ábrázol! <

Én a snookerhez, hasonlítanám a tudományos kutatást.
A tudományos kutatások kezdete hasonlóan a fehér golyó - hivatalos kutatási irány- a dákóbőrrel való megérintésével kezdődik.
A piros golyók - tiltott, mellőzött, elhallgatott kutatások- soha, semmilyen körülmények közt nem kerülnek vissza az asztalra.
A színes golyók - kutatható, megtűrt témakörök- visszakerülnek az asztalra.
A fekete golyó - energia, hadászati, univerzumkutatások- mindig az asztalon van, csak a játék végét - a civilizáció végét, világvégét- jelenti az eltűnése!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.03. 20:35:07

@Gegő Géza:
Tudsz arról, hogy Galilei óta sokat fejlődött a tudományos módszertan?

Matematikai úton csak matematikai állításokat lehet bizonyítani. Fizikai állításokat csak empirikus úton. Tehát vagy hozol bizonyítékot, vagy hiába téped a szád.

Gegő Géza 2017.08.04. 13:13:09

@Lord_Valdez:
A tudományos módszer a világ megismerésére és megvizsgálásának jelenleg ismert legobjektívebb rendszere. A tudományos módszer empirikus, azaz tapasztalati úton igazolható.
A módszer lépései
• Megfigyelés: Természeti jelenségek megfigyelése, megmagyarázatlan kérdések keresése, feltevése.
• Hipotézis felállítása: Lehetséges magyarázatok felvetése, vizsgálata adatgyűjtés és azok értelmezés révén.
• Megjósolhatóság: Ha a hipotézisben feltárt magyarázat helyes, az nem csak a múltbéli események magyarázatára, hanem a jövőbeli előfordulások megjóslására is alkalmas lesz. Ha a jóslat bejön, jöhet az utolsó lépés.
• Kísérletek megismétlése: A kísérleteknek mindig igazolniuk kell a felállított hipotézist. Ha mégsem, az elképzelést vagy el kell vetni vagy logikus magyarázatot találni az eltérő eredmény megmagyarázására. Ha kísérletek sokasága, főleg harmadik fél által, igazolja a hipotézisünket, és a megfigyelések, magyarázatok és a begyűjtött adatok egy érthető rendszert alkotnak, a hipotézisből tudományos elmélet lesz. Meg kell itt jegyezni az elmélet szó pontos jelentését tudományos kontextusban. Míg a hétköznapi nyelvben az elmélet egy sejtés, tipp, vélemény, addig a tudományban az elmélet a legmagasabb szintű magyarázat.

"Sok esetben épp a műveltség ködösíti el az agyat."/Giovannino Guareschi / és több esetben ezért tépik csak a szájúkat ahelyett, hogy elgondolkoznának egy szöveg lényegén.

Egy egyetemet végző így gondolja:

"Az örökmozgó megkonstruálása jelenlegi ismereteink szerint a fizika alaptörvényeibe ütközik (a termodinamika első törvénye szerint egy zárt rendszer energiája állandó, vagyis a kilépő energia nem lehet nagyobb, mint a bevitt). Mondom: jelenlegi ismereteink szerint.

Mint félig fizikus, kiegészíteném ezt a bekezdést, hátha valakiben felmerült a kérdés, hogy vajon miért is kellene, ennek az energiának nevezett valaminek állandónak lennie, egyáltalán mit jelent az a fogalom, hogy “energia”, és hol a megmaradására vonatkozó fizikai törvény gyökere?.......

És akkor most jön a nehéz kérdés, hogy ebből miért következik az, hogy nem létezik örökmozgó? Az örökmozgó egy szemléletes fogalom, így csak azokkal a rendszerekkel kapcsolható össze, amelyekben az energia is egy szemléletes mennyiség. Ez alapján, én logikailag arra a következtetésre jutottam, hogy a fizika a mai napig nem tudja szigorú értelemben, egyértelműen megcáfolni az örökmozgó létezését."

Gegő Géza 2017.08.04. 13:24:53

@Lord_Valdez:
Már 2012-n borgia ezt feltette de már nem nyitható meg, csak következtetni tudok, hogy az egyik Facebook csoportom lehet, és somitomi válasza is lenyűgöző!

>>>>112. borgia — 2012-10-03 17:54

Erről hallott valaki közületek?

www.facebook.com/photo.php?

v=429910380393026
Válasz ˇ

111. somitomi — 2012-07-11 22:41

Az a GG nevű fickó elég gyanús, nagy hangon bejelenti, hogy “Emberek, feltaláltam a’ örökmozgót”,
aztán mikor be kéne mutatnia, “valahogy” nem műkszik. Egyébként meg az ingyen energiát úgy hívják, hogy Nap.<<<<<

Mintha az ingyen volna és az égből potyogna a berendezés?

Szilágyi András 2017.08.04. 13:33:58

@Gegő Géza: Túl sokat fecsegsz. Tedd le a készüléket az asztalra vagy hallgass.

Dömper Ármánd 2017.08.04. 15:19:08

@Gegő Géza: bámulatos, milyen profi módon képes vagy mellébeszélni.

Szerintem megpróbálhatnál a sunnyogási képességedből energiát kinyerni, nagyobb az esélyed a sikerre, mint a nem létező készülékeddel.

Gegő Géza 2017.08.08. 10:21:03

@Lord_Valdez:
>A magyar mérnök, aki hetven éven át nem tévedett<
24.hu/tudomany/2017/08/06/a-magyar-mernok-aki-hetven-even-at-nem-tevedett/
"Ám az embernek néha be kell látnia, a természetben egyes dolgok úgy is működnek, hogy azt érteni vagy akár érzékelni, műszerekkel mérni tudnánk." és ezt, sok túlművelt értelmiségi nem is tudja még ésszel felfogni!

"Sok esetben épp a műveltség ködösíti el az agyat."/Giovannino Guareschi / és több esetben ezért nem is tudnak értelmezni egy szöveget, csak másokat kritizálni, bántani.

Szilágyi András 2017.08.08. 15:33:35

@Gegő Géza: "Sok esetben épp a műveltség ködösíti el az agyat." - Ezzel próbálod vigasztalni magad?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.08. 19:08:16

@Gegő Géza:
Lenyűgöző, hogy mindent beveszel...

Egyébként kész van már a gép?

Gegő Géza 2017.08.11. 05:15:04

@Lord_Valdez:

IGEN! Az a lenyűgöző, hogy Hraskó Gábor és Te is, mindent beveszel, bevettél gondolkodás nélkül, amit a szaktekintélyek megtanítottak neked!

Úgy látom, hogy rád igazán érvényes ez:

"Sok esetben épp a műveltség ködösíti el az agyat."/Giovannino Guareschi /
A Te hozzáállásod olyan, mint a hívőknek a teremtőjükhöz! Csak nálatok a teremtőt az energia megmaradás törvényre cseréltétek, szerintem!
Ezt még 2015-n írta nekem egy egyetemi tanár!

"R . C .
Kedves Géza!
JÓ Napot kívánok Neked!
Éva megint megkeresett és kért, hogy válaszoljak felvetéseidre,
merthogy Te is vártad hívásomat. Megmondom igazán, a facebook-ról lejelentkeztem,
mert nekem nincs időm, - főleg nyáron, a kerti munkák miatt ennyi mindennel foglalkoznom.
Azért nehogy azt hidd, hogy nem kisérem figyelemmel az eseményeket.
Például az utóbbi jelzésedből tudtam meg, hogy valamikor decemberben feltettél egy
anyagot a helyzeti energia folytonosságáról, kiszélesítéséről, amelyet nem ismerek, és
amelyet eltüntettek. Ez például rendkívül érdekelne, elküldhetnéd email-ben.
Egy valamit azonban tudnod kell:
- Az energia magmaradás törvénye igaz!!! Minden csak attól függ, hogyan tekintjük az
érvényességi körét.
Ha az erőterek konzervatívnak tekintem, - azaz a végzett munka független a test
által bejárt útvonaltól; csakis a helyzeti energia megváltozásától függ akkor
mindig érvényes.
Ha nem konzervatív az erőtér, akkor nem mindig igaz, pontosabba úgy tűnik,
hogy bizonyos esetekben többlet energiához jutok, vagy ahogy mondani szokták,
kicsatolom az energiát. De ebben az esetben sincs plusz energia, mert ahonnét
kicsatoltam ott megvolt.
Hogy hol volt meg?, hát a ;nullponti; részben, abban a szubkvantumi tartományban,
amely a világmindenség 97 %-át képezi. Ez a láthatatlan tartomány.
- A szabványügyi hivatalok bántóan kellemetlen szlogenje, hogy ami sérti az energia megmaradás törvényét, azzal nem foglalkoznak. Nem az energia megmaradás törvényét sérti, hanem az
energia lobbi érdekeit. Ezért aztán mindenre képesek és ezt szó szerint értsd.
Mindent figyelnek, figyeltetnek, ezt a kis csapatot is. Minden emailt, minden kis
csoportosulást, facebook-ot, iwiw-et, stb. Ők hozták létre, hogy szemmel tartahassanak.
A nagytestvér mindig, mindent és mindenkit szemmel akar tartani, mert fél.
További hasznos munkálkodást és jó egészséget kívánok:
dr. C. R.nyugdíjas volt egyetemi tanár."

Ezt az egy szöveget írta a csoportom üzenő falára csak, sajnos a segítség helyett.
Ő még így gondolja:
>>Az energia magmaradás törvénye igaz!!! Minden csak attól függ, hogyan tekintjük az érvényességi körét.<<

Tehát az érvényessége nem vonatkozhat, vonatkozik minden energiára!
Pl.: egyes, helyzeti energiákra sem, gondolom én.

Beer Monster 2017.08.11. 11:13:10

Ez a gép beszéddel működik.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.11. 17:45:58

@Gegő Géza:
1. Bizonyítékot kértem, nem mellébeszélést. Az a szomorú igazság, hogy sem a mellébeszélés, sem pedig idézetek nem képesek meghajtani egy generátort.
2. a gravitációs erőtér konzervatív. A konzervatív erőtér definíciója, hogy benne a helyzeti energia csak a helyzettől függ, semmi mástól. Tehát egy konzervatív erőtérben bármilyen trükkös módon mozgatsz valamit, ha visszaviszed a kiindulási helyzetbe, akkor ugyanannyi energiát használsz a visszaviteléhez, mint amennyit nyertél hogy elvidd onnan. Vagy fordítva: ugyanannyit nyersz, ha visszaviszed, mint amennyibe került elvinni.
3. az energiamegmaradás törvénye zárt rendszerekről beszél. Egy olyan rendszer, amiből kicsatolsz, nem zárt. Ott a rendszerben lévő energiamennyiség meg tud változni. Erről beszél, csakhogy értsd. Ha te a rendszer határait úgy húzod meg, hogy véget ér egy villásdugóban, akkor arra a rendszerre nem igaz az energiamegmaradás, pl. egy villanykörte körbevéve egy szigetelt gömbbel. A rendszeren belüli energiamennyiség folyamatosan nő. Naná, kívülről megy bele.
Ha úgy húzod meg a határokat, hogy abban benne van a dízel aggregátor is, ami a villanykörtét eteti, akkor igazzá válik. Ha a aggregátort is beleveszed, akkor azt látod, hogy az energiamennyiség nem változik.
4. illene tudni, hogy mi a különbség a szabadalom és a szabvány között. A szabadalom egy jogi védettséget jelent, a szabvány pedig egy iparági szintű megállapodást.
5. még mindig mindegy, hogy te mit gondolsz. A fizika rettentő udvariatlan és nem veszi figyelembe.

Gegő Géza 2017.08.11. 23:08:10

@Lord_Valdez:
@Gegő Géza:
1. Bizonyítékot kértem, nem mellébeszélést. Az a szomorú igazság, hogy sem a mellébeszélés, sem pedig idézetek nem képesek meghajtani egy generátort.
Ez „sem a mellébeszélés, sem pedig idézetek nem képesek meghajtani egy generátort.” nagyon jó megállapításod!
Ezzel egy is értek, mert tényszerű megállapítás!

Kérni lehet, de nem követelni!

dr. C. R. nyugdíjas, volt egyetemi tanár levelét csak azért tettem fel, hogy lásd, mit mondott egy egyetemi tanár nekem:
„A szabványügyi hivatalok bántóan kellemetlen szlogenje, hogy ami sérti az energia megmaradás törvényét, azzal nem foglalkoznak. Nem az energia megmaradás törvényét sérti, hanem az
energia lobbi érdekeit. Ezért aztán mindenre képesek és ezt szó szerint értsd.” a levélnek ez a lényege.

2. a gravitációs erőtér konzervatív. A konzervatív erőtér definíciója, hogy benne a helyzeti energia csak a helyzettől függ, semmi mástól. Tehát egy konzervatív erőtérben bármilyen trükkös módon mozgatsz valamit, ha visszaviszed a kiindulási helyzetbe, akkor ugyanannyi energiát használsz a visszaviteléhez, mint amennyit nyertél, hogy elvidd onnan. Vagy fordítva: ugyanannyit nyersz, ha visszaviszed, mint amennyibe került elvinni.
Ezt szépen leírtad, mint a többi pontokban is a mostani tudásod alapján és talán a tanárod dicséretét is elnyernéd.

De ha másként gondolkodnál, – mint ahogy most én, mert egy mozaikdarabkán megtaláltam a tényt- akkor azt is tudhatnád már, hogy a - helyzeti energiából adódó- gravitációs erővel nyomaték hozható létre. A létrehozott nyomaték egy „X” kerékre hat, az átadja a nyomatékát egy másik „Y” keréknek – kerekeknek- úgy, hogy az, „X” kerék nem fordul, nem tud elfordulni. Így a gravitációs erő, semmilyen trükkös módon nem mozdul el.
Viszont az „Y” kerék el tud fordulni úgy, hogy a nyomatékával, fordulatával forgásra kényszerít egy „Z” kereket, lendkereket.

5. még mindig mindegy, hogy te mit gondolsz. A fizika, rettentő udvariatlan és nem veszi figyelembe.

Talán, számodra most még mindegy, hogy én mire gondolok, de ez is idővel majd megváltozhat.
Csak az ember tud rettentő udvariatlan lenni, a fizika nem, mert az csak egy szó! Amely Görög eredetű, jelentése"természet".
A természet viszont minden egyes egyed érvelését kénytelen figyelembe venni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.12. 09:03:07

@Gegő Géza:
1. Ahogy korábban mondtam: a bizonyíték dönt el mindent. Ha van bizonyíték feltaláló vagy. Ha nincs, akkor csak egy holdkóros.
Ez nem követelés. Nem muszáj adni, csak addig egy holdkórosnak fog mindenki tartani.

Attól, hogy volt egyetemi tanár még beszélhet baromságokat. Nekem is volt professzorom, akit rendszeresen ki kellett javítani.
Ráadásul nem csak azért ordít róla, hogy baromság, mert keveri a szabványt és szabadalmat, hanem
a. tudnia kellene, hogy attól, hogy nem tudsz valamit szabadalmaztatni, megépíteni még igen
b. ha valakinek érdeke lenne az pont az energialobbi. A fél tökét odaadná az energialobbi, ha nem lenne kiszolgáltatva az olajlobbinak, szénlobbinak és nemzetközi politikának...

2. Mindegy, hogy hogyan gondolkodom. A gravitációs tér konzervatív. Egy módon változhatna ez meg, ha kitalálnál módszert, amitől a gravitációs tér időben változóvá válik.

Azt felejted el, hogy ahhoz, hogy az X keréknek helyzeti energiája legyen, azt először neked kellett beletenned. Illetve, ha az X kerék nem tud elfordulni és nem azért, mert az Y akadályozza, akkor erőt se tud átadni az Y-nak. Ugyanis, miért nem tud az X kerék elfordulni? Mert a ráható nyomatékok egyensúlyban vannak. Ha viszont egyensúlyban vannak, akkor az nem is akar másokat forgatni.

5. Nem számomra mindegy, hanem a fizika számára.
"A természet viszont minden egyes egyed érvelését kénytelen figyelembe venni."
Pont az ellenkezője igaz. A természet nem kivételez senkivel, minden egyedre ugyanolyan hatást gyakorol, valamint ez a hatás tökéletesen független minden érveléstől. Sőt, nem csak az egyéni érvelésektől, de még a csoportosoktól is. A természetet nem lehet leszavazni.

Gegő Géza 2017.08.12. 11:41:32

@Lord_Valdez:
@Gegő Géza:
1. Ahogy korábban mondtam: a bizonyíték dönt el mindent.
Kösz, hogy mondod, mint ha eddig ezt én nem tudtam volna!
Nekem már meg van a bizonyítékom, még ha Te nem is tudod elképzelni sem!

volt egyetemi tanár még beszélhet baromságokat

Gegő Géza 2017.08.12. 11:57:12

@Lord_Valdez:

Folytatom:
A "volt egyetemi tanár még beszélhet baromságokat" az is lehet DE az is, hogy csak elírása volt. Ha csak ezt írta volna " A hivatalok bántóan kellemetlen szlogenje, hogy ami sérti az energia megmaradás törvényét, azzal nem foglalkoznak." már nem tudtál volna belekötni, gondolom én.

2. Mindegy, hogy hogyan gondolkodom.
Na ebben most NAGYOT tévedtél!
Nagyon a gondolkodásos és ezért is rossz a levezetésed! Teljesen logikátlan, mert nem tudod értelmezni még, az Én levezetésem, mert amit megtanítottak az egyetemi tanárok és megtanultál, csak azon tudsz rágódni!

I. Én nem vagyok zseni, csak a nyomás energiáját tudom folyamatos munkavégzésre használni, úgy, hogy a nagy nyomású palack nem ürül ki!
II. Az általam tervezett szerkezetben, az erő képes forgásra kényszeríteni egy kereket, lendkereket!
III. Vannak terveim, olyan hajtóműkről, aminek azonos a két tengely fordulata, a kimenő tengely nyomatéka, viszont többszöröse a meghatónak? Teljesen más, egyszerűbb megoldással, mint Bróthág Vendel találmánya!

Gegő Géza 2017.08.12. 12:11:32

@Lord_Valdez:

A Facebookon Szkeptikus Társaság
oldalán július 4. ·
INTERJÚ A KLUBRÁDIÓBAN ÖRÖKMOZGÓKRÓL

Végig hallgattam, és azaz érzésem volt, hogy Hraskó Gábor már annyira hisz maga tudásában, mint egy vallásos ember a teremtőjében.
Értelmes ember létére ilyent mond, hogy ingyen energia-gép, mintha bármilyen áram termelő berendezés az égből potyogna!
Azt hiszi, hogy amit még nem ismer azt lehetetlen megvalósítani!
hangtar.szkeptikus.hu/?name=2017-07-05_klubradioutopiahraskog20170704.mp3
A három felvetésemről vagy erről - II. Az általam tervezett szerkezetben, az erő képes forgásra kényszeríteni egy kereket, lendkereket! -

szívesen meghallgatnám, olvasnám a véleményét, hogy bizonyítani tudjam megvalósíthatóságát.

Szilágyi András 2017.08.12. 13:40:21

@Gegő Géza: az általad tervezett szerkezetet senki sem tudja véleményezni, mivel nem írtad le, nem dokumentáltad.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.12. 15:18:18

@Gegő Géza:
Nekem is van bizonyítékom arra, hogy egy gyönyörű pillangó vagyok, de nem mutatom meg.

Azok a fránya hivatalnokok azért nem foglalkoznak lehetetlen találmányokkal, mert nem érnek rá ilyen baromságokra. Egyébként érdemes elmenni Kanadába, mert ott lehet örökmozgót szabadalmaztatni. Ők nem hajtanak el a francba. Igazság szerint az USA-ban is lehet, de ott feltételül szabják, hogy olyan találmányod van, ami a jelenlegi ismereteink szerint lehetetlen, akkor mutass működő prototípust.
És továbbra is ott a legfontosabb, hogy ahhoz, hogy valamit gyárthassál nem kell szabadalmaztatni. Tehát a szabadalmi hivatalokra mutogatni nagyon olcsó kifogás.

Ja, nyilván, az a baj, hogy az emberiség tudja rosszul...
De semmi gond, itt a lehetőség: megépíted és majd jól belátjuk, hogy több évezred megfigyelése mind tévedés volt...

Gegő Géza 2017.08.12. 18:00:33

@Lord_Valdez: Nekem is van bizonyítékom arra, hogy egy gyönyörű pillangó vagyok, de nem mutatom meg.

Talán ezt a bizonyítékodat, Te a fizika tanulmányaid alapján említed most, azért írtad ide?
Nehéz lehetett neked ilyen baromságot kitalálni és még le is írni, gondolom én.

Az, hogy Te nem mutatod meg ezt a baromságot, az a Te dolgod!
Hasonló lehet a bizonyítékod, mint
a Föld laposságában hívőinek.

Ugyanis, most ezzel foglalkozik a Facebookon a Szkeptikus Társaság
július 21., 20:49 ·
NEMZETKÖZI LAPOS FÖLD KONFERENCIA

Én viszont be akarom mutatni a bizonyítékaim az általam felvetett hipotézisekre, amelyeket a matek- fizika tanulmányaim alapján tudtam meg!

Ezek szerint tudom a tényt feltárni:

Megfigyelés: Természeti jelenségek megfigyelése, megmagyarázatlan kérdések keresése, feltevése.
• Hipotézis felállítása: Lehetséges magyarázatok felvetése, vizsgálata adatgyűjtés és azok értelmezés révén.
• Megjósolhatóság: Ha a hipotézisben feltárt magyarázat helyes, az nem csak a múltbéli események magyarázatára, hanem a jövőbeli előfordulások megjóslására is alkalmas lesz. Ha a jóslat bejön, jöhet az utolsó lépés.
• Kísérletek megismétlése: A kísérleteknek mindig igazolniuk kell a felállított hipotézist. Ha mégsem, az elképzelést vagy el kell vetni vagy logikus magyarázatot találni az eltérő eredmény megmagyarázására. Ha kísérletek sokasága, főleg harmadik fél által, igazolja a hipotézisünket, és a megfigyelések, magyarázatok és a begyűjtött adatok egy érthető rendszert alkotnak, a hipotézisből tudományos elmélet lesz. Meg kell itt jegyezni az elmélet szó pontos jelentését tudományos kontextusban. Míg a hétköznapi nyelvben az elmélet egy sejtés, tipp, vélemény, addig a tudományban az elmélet a legmagasabb szintű magyarázat.

Gegő Géza 2017.08.12. 18:10:25

@Lord_Valdez:
Azért vannak akik leírták az energia kutatásban a fejlődéseket, a fejlődés akadályait is!

konteo.blogrepublik.eu/2011/03/21/hajsza-az-orokmozgo-es-egy-masfele-energia-utan/

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.12. 19:40:24

@Gegő Géza:
A pillangó csak egy szerény utalás volt ennek a komolyságára:
"Nekem már meg van a bizonyítékom, még ha Te nem is tudod elképzelni sem!"

"Én viszont be akarom mutatni a bizonyítékaim az általam felvetett hipotézisekre, amelyeket a matek- fizika tanulmányaim alapján tudtam meg!"
Na, akkor lássuk végre!

Hallottál már az ún. forráskritikáról? Tudod, egy összeesküvés-elméleteket gyűjtő honlap nem igazán bizonyíték semmire. Ironikus módon maga a szerző is mondja, hogy ez itt csak szórakoztatási céllal van, de láthatólag ez nem mindenkit akadályoz meg abban, hogy komolyan vegye.

Gegő Géza 2017.08.12. 20:37:27

@Lord_Valdez:

"Én viszont be akarom mutatni a bizonyítékaim az általam felvetett hipotézisekre, amelyeket a matek- fizika tanulmányaim alapján tudtam meg!"
Na, akkor lássuk végre!

Talán ez sem követelés?

Még mindig nem tudtad értelmezni amit fentebb leírtam! Csak mindent tudni akarsz?

Talán, úgy gondolod, hogy ez is csak összeesküvés-elmélet?
Ezt meg is valósították, akkor rengeteg új autókat zúzdába vittek, úgy tudom.

"A szénhidrogénben érdekelt cégek azonban nem akartak elveszíteni egy olyan (és akkora) üzletet, mint Kalifornia, ezért szép csendesen elkezdték fúrni a törvényt: először is részvényeket és más érdekeltségeket vásároltak az akkumulátorok piacán, majd szándékosan lecsökkentették ezek élettartamát. Olyan aksikat dobtak piacra, amelyeket 60-80 mérföldenként (80-110 kilométerenként) fel kellett tölteni, noha a technológia ennek majdnem a duplájára is képes volt. Ugyanezek az üzletemberek formálisan kidobták azokat a műszakiakat, akik emlékeztették őket, hogy a lítium-alapú akkumulátorokkal akár 300 mérföld (közel 500 kilométer) is elérhető egyetlen feltöltéssel.

Ugyancsak ezek a cégek vásárolták fel azoknak a nikkel-fém-hidrid (NiMH) akkumulátoroknak a gyártástechnológiai szabadalmát, amelyekkel 2-3-szoros kapacitás-növekményt is el lehetett volna érni, de nem engedték gépkocsiban felhasználni őket."

Ezzel akadályozták meg a fejlődést ami most végre elterjedőben van!

Ha majd az Orffyreus gépéhez hasonló működése köztudott lesz, mekkora változást fog hozni? A másik általam felvetett hipotéziseket nem említve.

Át tudod gondolni az alábbiakat?

A kőolajszármazékokat kiváltó, ezeket globálisan helyettesítő energiaforrás alsó hangon a következő csoportoknak (államoknak, ipari konszerneknek, stb.) okozna helyrehozhatatlan és végleges/végletes károkat:

– OPEC-tagállamok (a Föld nyersolaj-készleteinek mintegy 80 százaléka fölött rendelkeznek, és közöttük többségben vannak azok az országok, amelyeknek gyakorlatilag a kőolaj az egyetlen – vagy a legfontosabb – bevételi forrásuk. Az OPEC tagállamainak 2007-es nettó olajbevételei meghaladták a 400 milliárd eurót);
– Oroszország (állami bevételeinek jelentős részét a gáz- és a kőolaj-export jelenti);
STB, STB, .......

Gegő Géza 2017.08.12. 21:53:41

@Lord_Valdez: Fentebb, nekem ezt írtad:
Figyelj, ha valaki rendelkezik az aranytojást tojó tyúkkal, akkor az aranytojásokat fog árulni, nem pedig a tyúkot magát.

Ha az államok, ipari konszernek rendelkeznek az aranytojást tojó tyúkkal –kőolaj származékokkal, lítium-alapú akkumulátor telepekkel- akkor csak addig tudják eladni az aranytojásokat, amíg van rá kereslet, vagy amíg nincsenek, aranytojást tojó tyúkfarmok!
Ezt viszont minden eszközzel megakarják, megfogják akadályozni amíg csak tudják.

Ilyen szaktekintélyek segítségével, mint a szkeptikusok és amilyen a Te hozz állásod!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.12. 23:09:09

@Gegő Géza:
Most, akkor van bizonyíték, vagy nincs?
Be kell, hogy valljam, baromira unom ezt a "van, de nem mutatom meg" játékot. Ez óvodában még elmegy, de az én koromban már ciki.

Igen, a konteó oldal összeesküvés-elméletekkel foglalkozik.
Csak, hogy tudd: szabadalmak felvásárlásával NEM LEHET megakadályozni egy újdonság elterjedését. Mindössze néhány évvel tudod késleltetni.
1. a szabadalmi oltalom 25 évre szól. Minden, amit 1992 előtt védettek le, az ma közkincsnek számít.
2. egész iparág foglalkozik azzal, hogy a szabadalmakat megkerülje. A szabadalmak ugyanis nagyon specifikusak, csak a meghatározott ún. igénypontokra terjednek ki. Amint benyújtod a szabadalmat, tudattad a világgal, hogy mit fejlesztettél ki.
3. vannak országok, amik magasról szarnak a szabadalmakra pl. Kína. Ha működne, akkor a kínaiak már gyártanák...

Bessler már megint? Ásít.
Tudom, hogy mekkora változást fog hozni. Semekkorát. Már ma is ismert és nem, nem tudunk minden gép mellé elrejteni egy cselédet, aki hajtja.

És mégis, hogy lenne a te "hipotézised" valaha is köztudott, ha mindig csak addig jutsz el, hogy "én tudom a titkot, de nem mondom el"?

Nem tudom, hogy tudsz-e róla, de nem minden állam rendelkezik kőolajjal és azon államok nagyon is érdekeltek lennének abban, hogy létezzenek ilyen csodatechnológiák... Tehát baromira lyukas az összeesküvés-elméleted, mert a világ államainak többsége pont, hogy abban érdekelt, hogy legyen ingyenenergia. (De nincs)

Gegő Géza 2017.08.13. 14:01:44

@Lord_Valdez:
@Gegő Géza:
Most, akkor van bizonyíték, vagy nincs?
Be kell, hogy valljam, baromira unom ezt a "van, de nem mutatom meg" játékot. Ez óvodában még elmegy, de az én koromban már ciki.

IGEN, ezekre vannak bizonyítékaim:

I. Én a nyomás energiáját tudom folyamatos munkavégzésre használni, úgy, hogy a nagy nyomású palack nem ürül ki!
II. Az általam tervezett szerkezetben, az erő képes forgásra kényszeríteni egy kereket, lendkereket!
III. Vannak terveim, olyan hajtóműkről, aminek azonos a két tengely fordulata, a kimenő tengely nyomatéka, viszont többszöröse a meghatónak!

Az elméletem lényege: adott egy bizonyos mennyiségű energia, amely tervezéstől függően folyamatosan, azonos vagy többlet, többszörös energia leadásra képes!
Ez már ellentétes az energia megmaradás törvénnyel!
Én nem a semmiből képzelem megteremteni folyamatos energiát, hanem egy adott mennyiségből, tehát ha van, energia lehet többlet is, de ha nincs energia, akkor többlet sem keletkezik!

Nem Én voltam, aki óvodában illő dolgokat említett, írt itt le – sárkány, pillangó, csoda, lehetetlen, -semekkora, változást fog hozni -!

>Igen, a konteó oldal összeesküvés-elméletekkel foglalkozik.
De, hány olyan valós összeesküvés volt a törtélelem folyamán? Amit csak összeesküvés-elméletnek mondtak, híresztelnek el és később kiderítették, hogy az valóban összeesküvés is volt!

>Nem tudom, hogy tudsz-e róla, de nem minden állam rendelkezik kőolajjal és azon államok nagyon is érdekeltek lennének abban, hogy létezzenek ilyen csodatechnológiák... Tehát baromira lyukas az összeesküvés-elméleted, mert a világ államainak többsége pont, hogy abban érdekelt, hogy legyen ingyenenergia. (De nincs)

Azt tudom, hogy nem minden állam rendelkezik kőolajjal! De azt is, hogy amelyik állam nem rendelkezik, kőolajjal az is nagymértékben függ a kőolajszármazékok utáni adóbevételektől!
Ingyen energia VAN! Csak ingyen energiát szolgáltató berendezést nem lehet ingyen osztogatni – mert az nem potyog az égből-, mert azt le kell gyártani!

>És mégis, hogy lenne a te "hipotézised" valaha is köztudott, ha mindig csak addig jutsz el, hogy "én tudom a titkot, de nem mondom el"?
Már leírtam, hogy lehet köztudott a hipotézisem, de Te nem is akartad figyelembe venni, azt valamiért mindig kihagytad, most így látom.
Ahhoz, hogy köztudott legyen és Te is megtudjad azt, amit még nem tudsz, csak akarsz tudni, például Hraskó Gábor indíthatna egy oldalt a felvetéseimmel, gondolom én. Mellette, újabb interjú Hraskó Gáborral a klubrádióban az örökmozgókról.
Azon az oldalon a szaktekintélyek is leírhatnák a gondolatainkat, észrevételüket a mostani tudásuknak megfelelően! Ahogy itt leírtam a felvetéseim, ott már a bizonyítékot is felteszem!
Talán akkor már eljut, eljuthat az emberekhez is?
Vajon akkor, majd a világ államainak többsége abban lesz érdekelt, hogy energiatermelő berendezéseket nagy sorozatban gyártson, és az elterjedjen?

Szilágyi András 2017.08.13. 16:27:54

@Gegő Géza: "Ahhoz, hogy köztudott legyen és Te is megtudjad azt, amit még nem tudsz, csak akarsz tudni, például Hraskó Gábor indíthatna egy oldalt a felvetéseimmel, gondolom én."

Miért neki kéne oldalt indítania erre? Miért nem te indítasz?

"IGEN, ezekre vannak bizonyítékaim:"

De Géza, ugyebár te nem építetted meg az általad tervezett szerkezetet, csak fejben/papíron van meg? Ezzel hogyan tudnál bármit is bizonyítani?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.13. 16:28:08

@Gegő Géza:
Szóval vannak bizonyítékaid? Akkor lássuk!

"Nem Én voltam, aki óvodában illő dolgokat említett"
Nem? Akkor ki volt az, aki mindig mondja, hogy van bizonyítéka, de sose mutatja meg őket?
És ki az, aki most is csak arról beszél, hogy tervei vannak, meg elmélete van, illetve, hogy képzeli megvalósítani?
Az én titkos sárkányom a garázsban semmivel nem komolytalanabb ennél.

Az összeesküvés-elméletek jellemzően modern kori dolgok. Régen is voltak, csak a média fejletlensége miatt nem terjedtek olyan jól. Úgy is hívtuk őket, hogy legendák és nem, nem sokról derült, hogy ki valós. Sőt, igazából a modern kori összeesküvés-elméletekről se az szokott kiderülni, hogy igazak, hanem valami félreértésből indultak el, amit aztán élénk fantáziájú emberek tovább költöttek.

Te, figyú, megadóztatni bármit meglehet. Akár az ingyenenergiagépek birtoklását is, tehát simán kompenzálni lehet a jövedéki adó kiesését, nem is beszélve a kisebb importfüggőségről.
De tegyük fel, hogy az államnak fontos, hogy az állampolgároknak ne legyen, de akkor miért nem használja ő maga? Mondjuk a hadsereg? Mond nem ciki, hogy a brit tankok a második Öböl-háborúban ott álltak az ellenséges vonal mögött, mert nem volt üzemanyag? Biztos, hogy ez érdeke volt a brit államnak? Aligha. Vagy, hogy egy vadászgép nem tud 4-5 óránál többet a levegőben tölteni? Nem az lenne az érdeke, hogy akármennyit ott tudjon? De igen.

Te nem azt írtad le, hogy hogyan szeretnéd publikálni, hanem hogy nem.
Még mindig nem értetted meg, hogy a dolgoknak sorrendje van. Előbb kell, hogy létezzen a bizonyíték és utána jöhet a publicitás és elismertség, nem fordítva. Bizonyítékok nélkül csak egyike vagy a sok százezer hasonló holdkórosnak.

Ha működik, akkor tök mindegy, hogy kinek érdeke és kinek nem, senki ember fia nem tudja megakadályozni az elterjedését. Ha működik. Ez utóbbival szokott gond lenni, nem azzal, hogy valakinek nem érdeke.

Dömper Ármánd 2017.08.13. 18:06:46

@Gegő Géza: ez az, kitartás Gézám! Már csak nagyon kevés kommentet kell írnod, és rájönnek ezek a beszűkült szkeptikusok, hogy te vagy a világ legokosabb embere. Sírva fognak bocsánatot kérni tőled! Az a fontos, hogy konkrétumok egyetlen kommentedben se legyenek, csak mellébeszélés, siránkozás amiatt, hogy nem ismernek el és persze olcsó közhelyek, hiszen eddig is így haladt előre a tudomány.

Gegő Géza 2017.08.14. 11:16:37

@Lord_Valdez:
Ha nem vetted volna észre, egy idő után csak neked válaszolok, mert még azt gondoltam, hogy itt csak veled érdemes szót váltani, de talán ebben most tévedek.
Mert még mindig csak a mellébeszélésedet és kioktatásodat olvashatom.

@Lord_Valdez: Szóval vannak bizonyítékaid? Akkor lássuk!

Rossz a kérdésed és ismét a követelőző felszólításod!
Mert ha valaki felkínál valamit, akkor attól először azt szokták kérdezni, hogy milyen feltételek mellett, lehet a tulajdonom?

Köszönöm a tanácsaid, de mint már írtam, azzal már tele van minden padlás az ilyen szkeptikus „okos” emberektől!
Mint Kohnak!

Kohn elpanaszolja a rabbinak, hogy döglenek a libái.
- Mivel eteted őket?
- Szemes kukoricával.
- Az a baj. Etesd ezután darával!
Kohn egy hét múlva ismét panaszkodik, hogy még mindig döglenek a libái, pedig darával eteti őket.
- Mert szamár vagy! . - mondja a rabbi. - zabbal etesd őket!
Pár nap múlva Kohn megint siránkozik, hogy hiába eteti zabbal a libáit, mégis pusztulnak.
- Ostoba fajankó vagy, miért nem árpával eteted őket?!
Másnap megint megy Kohn:
- Rabelében, hiába próbálkoztam az árpával, megdöglött az utolsó libám is!
- Most már egy libád sincs?
- Egyetlen egy se.
- Kár. Pedig még annyi jó ötletem lett volna.

Inkább ilyen szövegeket olvasok, mert ez előrébb visz a gondolkodásban :
„ A tudományt, a fejlődésen keresztül viszik előre, a fejlődés pedig az, amikor bizonyos effektusok, megmagyarázhatatlan dolgok, felkeltik az érdeklődését a fejlődésre hajlamos, értelmes embernek. Tehát, tanulnak, fejlődnek, a dogmák ellenére is (az pedig nem lehet, mert nem lehet, mert én azt mondtam). A fémrepülő is tud repülni, hiába papoltak egyesek, hogy nem lehet. Sőt, már mindent tudunk, és a fizikában már mindent megmagyaráztunk, és akár hátra is dőlhetünk a karosszékünkben. Szóval a fejlődőképes, tudományos, vagy nem tudományos, beállítottságú ember, nem foglalkozik olyan mellébeszéléssel, hogy a törvény bizonyítja stb. A törvények, néha nem követik a természet működését. Az tudja a legjobban, aki meg szokta másítani a mérési eredményeket, meg lekerekítik. Ugyanis, hogy bebizonyítsunk bizonyos törvényeket, muszáj hazudni, különben meg nem működnek, és fuccs a sok pénznek, támogatásnak stb. Ugyan is, ez az ipar, pénzalapú, nem a tudományért dolgoznak, hanem a pénzért, megfelelő értéke van, annak is, hogy bebizonyítsák a fehér,az fekete. És a megfelelő mennyiségű ismételgetéssel elérik, hogy elfogadják a tömegek, az iskolától az egyetemekig. És nagyon kevés, az, az ember, aki megkérdőjelezi a szajkózott dogmákat. Ha mást nem, kórusban lehurrogják, vagy kizárják, ellehetetlenítik a munkáját, ha netán tudományos körökben munkálkodik. A fejlődést, a valódi tudományos fejlődést, azok az emberek viszik előre, akik minden visszahúzó erőnek ellenére kísérleteznek, tanulmányoznak, elméleteket állítanak elő, ami valóban megfelel a természet működésének magyarázatára. A fény sem az, aminek mondják, és a gravitáció sem. A mágneses teret, vagy az elektromost, még senki nem tudja megmagyarázni, miből van. Van és kész, ez nekem nem magyarázat. Az illető azt hiszi, mindent tud, pedig nem is. Minél többet tudok, annál jobban rájövök, hogy nem tudok semmit. Ha valaki, csak szajkózza a törvényeket, de nem ellenőrzi le, ha valaki papírokat tologat, és pénzeket számol, amíg mások munkájára számit, az nem fogja előre vinni a tudományt. Az csak élősködő a mások nyakán, akár előneveket visel (mint doktor, professzor, generális) akár nem, azok megérdemlik, hogy elsőként feküdjenek a porba, a végtelen energia kicsatoló megjelenésekor. Bár már nem először, fel van találva, több féle megoldásban, még mindig a dogmaszajkózók, és az élősködők győztek, ellopták mások tudását, eltulajdonították a gépeket, átírták a könyveket, de akkor is győznek a tudni akarók, az igazság keresők. És kívánok nekik jó munkát. Az út, amin lépkedtek, rögös, és terhekkel, sziklákkal van tele, pengén kell táncolni, koplalni, dolgozni éjjel és nappal, ha más mivel nem, elmével. Nem az a fontos, hogy elértek a végére, vagy nem, hanem, hogy lépkedtek rajta.” / Dezső Szabó /

Régebben Széles Gábor is ezt mondta. " A világon mindenütt folynak kutatások az új energiaforrások után. A kérdés csak az, kik fognak az elsők között célba érni. Kik fogják meghatározni az olcsóbb energiáikkal az új gazdaságokat. Ma már mindenki tudja, hogy olcsóbb energiaforrások nélkül nem tud a világ gazdasága új növekedési pályára állni."

Szilágyi András 2017.08.14. 13:13:25

@Gegő Géza: Géza, légy szíves a grafomániádat valahol máshol éld ki, nekünk már elég volt belőle.

Dömper Ármánd 2017.08.14. 18:58:09

@Gegő Géza: "Mert ha valaki felkínál valamit, akkor attól először azt szokták kérdezni, hogy milyen feltételek mellett, lehet a tulajdonom?"

Egyre nyilvánvalóbb, hogy te is csak egy csaló vagy, mint az általad istenített Johann Bessler, csak ő nem volt buta mint a tök.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.14. 20:24:42

@Gegő Géza:
Kicsit el vagy tévedve. Nem nekem kell a bizonyítékaid tulajdonjoga. Neked kell az én elismerésem, azt viszont nem kapod meg bizonyíték nélkül. De, ami fontosabb, nem csak az én elismerésemre nem számíthatsz bizonyíték nélkül, hanem nagyjából _senkiére_. Senki se vesz komolyan valakit, aki azt mondja, hogy "megoldottam a problémádat, de nem mondom meg, hogy hogy".
Ha nem akarod bizonyítani, akkor nem bizonyítod. Legfeljebb maradsz egy egyszerű holdkóros. Ha neked ennyi elég, hát legyen. Nem az én életem, úgy baszod el, ahogy akarod. Ha azzal akarod tölteni az életed, hogy álmodozol az ingyen energiáról, ki vagyok én, hogy megakadályozzalak benne?

Beer Monster 2017.08.15. 10:43:40

@Lord_Valdez: Áááá, te vagy eltévedve! :) Már feladatot is osztott rád, neked kell őt felkarolni, meg kell győznöd a Hraskót, hogy hozzon létre neki egy honlapot, ott rendszerezned kell az ötleteit. A Hraskónak meg az lesz a feladata, hogy meggyőzze a "szaktekintélyeket" arról, hogy fejlesszék ki az örökmozgót az ötleteket felhasználva. Az ő ötleteit. Neki meg az a dolga, hogy hátradől, esetleg folytatja a kérdezz-feleleket, és a végén az övé a Nobel díj fele.

Ezek az emberek nem tudják elképzelni, hogy van náluk okosabb, vagy inkább azt úgy képzelik el, hogy azok csak egy árnyalatnyival okosabbak, de egyébként ugyanolyan félkegyelműek, akiknek csak a hibás gondolatait kell törölni, hogy jobb belátásra térjenek.

Tudod, hány ilyen ember bukkan fel az általa relevánsnak ítélt tanszékeken ugyanezzel a dumával... Van, amelyik végig road show-zza az egyetemi tanszékvezetőket.
Nem mindig örökmozgóval, néha viszonylag értelmes gondolatokkal, csak jobb esetben egy közepes diplomamunka szintjén. Egy közös van mégis bennük, sosem tudják, mit akarnak.
Amikor a tanszékvezető végighallgatta és a legjobb szándékú tanácsot adja nekik:
- Írja meg!
ilyenkor egészen látszik az arcukon a néma reakció "de hát én nem tudom megírni... azért jöttem ide, hogy maguk, akik értenek hozzá, megcsinálják helyettem"

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.15. 19:45:18

@Beer Monster:
Ha azt reméli, hogy majd én fogom neki kiszámolni, megépíteni és lemérni a gépét, akkor tényleg ő van eltévedve.
Nem mondom, én imádok barkácsolni, de hogy pénz öljek valamibe, ami utána max. dísztárgy lehetne, ha nem lenne ronda, azt, kösz, kihagyom. Plusz, még egy idiótával kelljen közben együtt dolgozni. Na, nem...

Egyébként ilyen ötleteim nekem is vannak. Elég sok. Tökre szívesen odaadnám egy mérnökcsapatnak, hogy dolgozzák ki részletesebben. Pl. ma reggel találtam ki, hogy hogy lehetne olyan liftet készíteni, aminek az ellensúlya adaptívan állítható a terheléshez, hogy így minimalizáljuk az energiafogyasztást. Én, magam, soha nem fogom kész termékké fejleszteni.

Beer Monster 2017.08.15. 21:09:13

@Lord_Valdez: Amennyit itt győzködtétek, már lehet, hogy járna az örökmozgó :D

Figyeld meg, szóltam neki tán háromszor is, hogy van olyan hajtóművem, ami megnöveli a nyomatékot azonos fordulaton, erre rá se bagózik. Hát nem az érdekli, hogy mit tud a fizika, a természet, a műszaki tudományok. Úgy tűnik, a saját fantazmagóriáján kívül semmi sem foglalkoztatja. Ha ezt elveszitek tőle, kiürül a feje és a keletkező vákuumbuborék összeomlásakor fekete lyuk jön létre, ami elnyeli a Földet!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.15. 22:33:09

@Beer Monster:
Engem viszont érdekel, hogy mire gondolsz. Milyen eszköz ez?

Majd feltöltjük a gázpalackról. De az is lehet, hogy a gázpalackot töltjük fel az üres fejéről :)

Gegő Géza 2017.08.16. 11:46:43

@Lord_Valdez:
Úgy látom, hogy vannak itt olyanok, akik nem vették észre, hogy egy idő után csak neked válaszolok, mert minden baromságot írtak, és még azt, hogy olyannal is rendelkeznek már, amiről még előtte azt állították, hogy az nem létezik. Ők nem az én valódi, eredeti állításaimmal akarnak vitatkozni, hanem mindent kitaláltnak és azzal akarják, helyettesíteni a felvetéseim.
Azt gondoltam, hogy itt csak veled lehet érdemesen szót váltani, de talán ebben most tévedek.
Dezső Szabó írását senki nem vette figyelembe, vajon miért?

Az, hogy ki itt az idióta, üresfejű vagy bolond majd az idő eldönti!

Én feltettem a hipotéziseim, amin majd az értelmes emberek – talán nem a túlképzettek- elgondolkodhatnak, mint a felvetése idejében, sokan nevetségesnek tartották a Higgs-bozon is! Igaz, hogy annak bizonyításához tömérdek pénz és rengeteg munkával fel kellett építeni a Nagy Hadronütköztetőjét. Az én hipotéziseim bizonyítása pénzbe sem kerül, csak nevetés helyett jó irányban kéne, kell gondolkodni, normális szóváltással!

"Higgs 1964-ben publikálta híres cikkét a Higgs-bozonról. Évtizedekkel később, egy konferencián mesélte el: évekig csak azért hívták előadni, hogy kinevessék az elméletét, hiszen bevezetett egy olyan részecskét, amely nem illett bele sem az elméleti, sem a kísérleti eredményekbe."

Több évvel ezelőtt, az egyik csoportom tagja felhívta a figyelmem és ezt a történetet írta meg nekem.
Gábor azt írta, hogy így történt meg:
"Van egy volt kollégám, akinek a fia most a világ egyik legjobb molekula kutatója és anno, amikor meg kellett védenie a doktoriját annyira lekezelően kezdték el kérdezgetni, hogy bepipult, mert egy új molekulát állított elő és valószínűleg a felét se értették az "urak". Elérkezett az előadása egy olyan részhez, amikor kiosztott egy 30 oldalas titoktartási szerződést az akadémikusoknak és közölte, hogy innen kezdve csak az aláírásuk után folytatja, mert erre a molekulára már van a cégnek, - ahol a kutatásait folytatja- egy 10 millió euró-s szerződése, és ezért ipari titoknak minősül. Gúvadt a szemük, hogy egy fiatal srác előállít egy ilyet, de alá kellett írniuk... Ennyit a magas lóról...
Ezt csak azért írtam le, mert még az általuk képzett szakembereket is lekezelik, így egy külsős semmi jóra nem számíthat."

Ezt írtad:
>De tegyük fel, hogy az államnak fontos, hogy az állampolgároknak ne legyen, de akkor miért nem használja ő maga? Mondjuk a hadsereg? Mond nem ciki, hogy a brit tankok a második Öböl-háborúban ott álltak az ellenséges vonal mögött, mert nem volt üzemanyag? Biztos, hogy ez érdeke volt a brit államnak? Aligha. Vagy, hogy egy vadászgép nem tud 4-5 óránál többet a levegőben tölteni? Nem az lenne az érdeke, hogy akármennyit ott tudjon? De igen. <

Sajnos minden új felfedezést először a hadseregekben használnak fel, Én viszont az embereknek akarom átadni ha, lehetőségem lesz, és ha még tudom, hogy először az emberek használják.

Talán csak azért nem használja még maga az állam , mert nem tud az új lehetőségről? Mert csak a MTA akadémikusok tanácsait fogadja, fogadhatja el! Azok nagyon messze vannak a józan gondolkodástól, és a fehér golyó irányítja őket úgy, hogy a fekete fenn maradjon, mert addig van munkájuk!

Erről írt Dezső Szabó is, amit nem olvastál - A törvények, néha nem követik a természet működését. Az, tudja a legjobban, aki meg szokta másítani a mérési eredményeket, meg lekerekítik. Ugyanis, hogy bebizonyítsunk bizonyos törvényeket, muszáj hazudni, különben meg nem működnek, és fuccs a sok pénznek, támogatásnak, stb. Ugyan is, ez az ipar, pénzalapú, nem a tudományért dolgoznak,hanem a pénzért, megfelelő értéke van, annak is,hogy bebizonyítsák a fehér,az fekete. És a megfelelő mennyiségű ismételgetéssel elérik, hogy elfogadják a tömegek, az iskolától az egyetemekig. És nagyon kevés, az, az ember, aki megkérdőjelezi a szajkózott dogmákat. -

Dömper Ármánd 2017.08.16. 16:54:03

@Gegő Géza: Észrevettük Géza, hogy nem válaszolsz nekünk, viszont azt is tudjuk, hogy azzal, hogy a gőgösen felfújod magad, szintén csak azt szeretnéd mutatni, hogy mennyivel okosabb vagy nálunk.

Sajnos azok alapján, amiket írsz, elég nyilvánvaló, hogy ez egyáltalán nem igaz, egy kukkot sem értettél meg abból, ami itt folyt. Mutatom: "Ők nem az én valódi, eredeti állításaimmal akarnak vitatkozni, hanem mindent kitaláltnak és azzal akarják, helyettesíteni a felvetéseim."

Neked konkrétan nem voltak vitatható állításaid! Mégis, hogyan lehet azt vitatni, hogy rájöttél, hogyan lehet az energiamegmaradás törvényét cáfolni, de nem árulod el? Vagy azt, hogy rajzoltál egy gépet, de nem mutatod meg?

Az pedig nem számít, hogy kinn nevetnek, Géza! Mert látom bejönnek neked ezek a dolgok, most én is idézek neked valakit, Carl Sagant.

"Az a tény, hogy néhány zsenit kinevettek, nem tesz mindenkit zsenivé, akin nevetnek. Nevettek Kolumbuszon, nevettek Fultonon, sőt nevettek a Wright testvéreken is. De szintén nevettek Bozó bohócon is."

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.16. 19:12:43

@Gegő Géza:
Két okból nem vette figyelembe senki.
1. Ki a tököm az a Szabó Dezső?
2. Nem mindegy, hogy mit mond? A gép vagy működik, vagy nem működik. És ez dönt el mindent. Az,hogy közben ki mit mond, az teljesen közömbös. Ha működik, akkor használni fogják. Ha nem működik, akkor meg bárki mondhat bármit, akkor se fog működni.

A Higgs-bozont soha nem tartották nevetségesnek. És tudod, hogy miért? Mert nem mondott ellen a megfigyeléseknek. Az egy bizonyítatlan hipotézis volt. Van még egy csomó ilyen és köztük vannak egész vadak is pl. a tachionok. De az bennük a közös, hogy nem mondanak ellen a kísérleti megfigyeléseknek.
A te hipotézised viszont nem bizonyítatlan, hanem cáfolt. Az, hogy a gáz a kisebb nyomású térrész felől áramoljon a nagyobb felé, minden létező megfigyelésnek és elméletnek ellentmond. Az, hogy a gravitációs erőtér nem konzervatív szintén. Az, hogy állandó mágnesekből energia nyerhető ki a mágnesesség feláldozása nélkül szintén.

Ha létezne ingyenenergia, akkor használnák. Ha mást nem, akkor a hadseregek...
Pláne, ha olyan könnyen előállítható lenne, hogy ferdén nyomom a fogaskereket.

Gegő Géza 2017.08.16. 19:49:56

@Dömper Ármánd:
@Gegő Géza: Észrevettük Géza, hogy nem válaszolsz nekünk, viszont azt is tudjuk, hogy azzal, hogy a gőgösen felfújod magad, szintén csak azt szeretnéd mutatni, hogy mennyivel okosabb vagy nálunk.

Nem tudom, hogy ezt hogyan tudtad kikövetkeztetni, de biztos sokat gondolkodtál rajta? Mert én nem okosnak, hanem csak egy gondolkodásra még képes embernek tartom magam!

Talán fentebb nem jól fogalmaztam. Mert nem felkínáltam, hanem felvetettem a hipotéziseim és annak a bizonyítását követelitek itt már több mint egy hónapja.

Én azt gondoltam, hogy ha ITT felteszem, a bizonyítékom az nem jut el az emberekhez. Mert most itt 10 ember írta le a véleményét és talán még 10-n olvashatták. Viszont ha Hraskó Gábor indítana egy oldalt a felvetéseimmel, arra az emberek felfigyelnek és mellette egy újabb interjúban Hraskó Gábor a klubrádióban megemlítené, akkor már több száz ember tudhatna erről.

Azon az oldalon feltenném és megismernék az emberek PL. az Orffyreus kerék, működésének egyik lehetséges, megvalósítható elvét, amit itt lehetetlenek tartanak.

A Dezső Szabó írását nem említetted, nem olvastad?
Én feltettem a hipotéziseim, amin majd az értelmes emberek – talán nem a túlképzettek- elgondolkodhatnak.

>Neked konkrétan nem voltak vitatható állításaid! Mégis, hogyan lehet azt vitatni, hogy rájöttél, hogyan lehet az energiamegmaradás törvényét cáfolni, de nem árulod el? Vagy azt, hogy rajzoltál egy gépet, de nem mutatod meg?

Talán a nyomás alá helyezett tér csökkenése nem volt vitatható, arról a szóváltást még nem olvastad?
Vagy talán Lord_Valdez, az általa nem látott, vázlatokra írta nekem, hogy azok még vázlatnak sem jók?
De megállapította, hogy beadni kérelemre a Sz.H-a már elég lennének.

Gegő Géza 2017.08.16. 20:01:06

@Lord_Valdez:
@Gegő Géza: Két okból nem vette figyelembe senki.
1. Ki a tököm az a Szabó Dezső?
Egy gondolkodó ember aki leírta a tapasztalatairól mit gondol!
2. Nem mindegy, hogy mit mond?
Egy embernek a leírt gondolata sem mindegy, hogy mit tartalmaz!

>A te hipotézised viszont nem bizonyítatlan, hanem cáfolt. Az, hogy a gáz a kisebb nyomású térrész felől áramoljon a nagyobb felé, minden létező megfigyelésnek és elméletnek ellentmond. Az, hogy a gravitációs erőtér nem konzervatív szintén.

Gegő Géza 2017.08.16. 20:23:40

@Lord_Valdez:

Folytatom:
>A te hipotézised viszont nem bizonyítatlan, hanem cáfolt. Az, hogy a gáz a kisebb nyomású térrész felől áramoljon a nagyobb felé, minden létező megfigyelésnek és elméletnek ellentmond. Az, hogy a gravitációs erőtér nem konzervatív szintén.
Ez mind így igaz mert én Lord_Valdez azt mondtam! Csak ENNYI LENNE, hogy megcáfolt?

Én mikor és hol írtam ilyen marhaságot, hogy >>>Az, hogy a gáz a kisebb nyomású térrész felől áramoljon a nagyobb felé,<<<

EZT ÍRTAM!
>>>>>>Én tudok már olyan gépet tervezni- esetleg megépíteni is-, amiben az adott térfogat nagyobb nyomás hatására kisebb térfogatú, esetleg még 0 térfogatú lesz! <<<<
A hipotézisem:
I. Én a nyomás energiáját tudom folyamatos munkavégzésre használni, úgy, hogy a nagy nyomású palack nem ürül ki!

Beer Monster 2017.08.17. 01:02:16

@Lord_Valdez: Kormányszervó.

(Úgyhogy ezt a vákuumról sajnos nem lehet tölteni :))

Gegő Géza 2017.08.17. 12:08:09

Hraskó Gábor egyik interjúban ezt is mondta:
”Ha én tudós volnék, akkor elsődlegesen nem az járna az eszemben, hogy miként tudnám levédeni magamat, hanem az, hogy minél előbb nyilvánosságra hozzam a kutatási eredményeimet.”
tehát nem tudós csak egy állandó kételkedő, netalán csak egy kontár?

Hasonlóan "gondolkodhat" mint aki ezt írta nekem:
"Kedves Géza! Minden JELENTŐS ELMÉLET a kezdeti szakaszban túllépte és manapság is túllépi a nemzeti határokat. Hiszen ezek kompetens megvitatásához és elfogadásához a legismertebb szaktudósok véleménye szükségeltetik. Szerencsés esetben hull vissza az elmélet manifesztuma témagazda országra. Nem saját példámat, hanem unokabátyámét alapul véve: Ő az MTA Matematika Tudományos Intézet főigazgatója. Számtalan teória, levezetés stb fűződik a nevéhez, de ezeket először külföldi szaklapokban tette közzé és ilyen megmérettetés után fűződött a nevéhez és vált annak gyakorlati haszna kis országunknak. A tudomány kedves Géza nem ismer határokat!!! Üdv :X.Y. "
Úgy tudom, hogy még mindig a globális nagyhatalmak titkos ipari hírszerzés hálózatokat tartanak fenn, ezét Én ezt a kutatási szemléletet nem tartom a Magyar Nemzet számára elfogadhatónak mert sajnos a globális hatalom a tudományos világ által elismert akadémikus urakat megfosztotta a Nemzeti érzéseiktől,szerintem .Tehát elintézték(esetleg megvették Őket?) , hogy minden új irányzatú elmélet és találmány kutatása nyilvános legyen a globális nagyhatalmak számára is csak arról mélyen hallgatnak amiket Ők titokban kutattak, kutatnak, fejlesztenek ki ellenünk !!!?

A kompetens megvitatásához és elfogadásához mért is szükségeltetik a legismertebb szaktudósok véleménye?

Ezeknek a tények helyett elég véleményük?

Mért is kéne először külföldi szaklapokban közzé tenni és mért nem elég a XXI. században az interneten közzétenni?
Mért is kéne szerencse ahhoz, hogy egy elmélet manifesztuma a témagazda országra hulljon?

Dömper Ármánd 2017.08.17. 17:35:18

@Gegő Géza: "Talán a nyomás alá helyezett tér csökkenése nem volt vitatható, arról a szóváltást még nem olvastad?"

Próbáltam elfelejteni, de nem megy. Nem volt vitatható. Holdkóros marhaság volt. Elmagyarázták miért, de te képtelen voltál megérteni. Azt is.

De ez teljesen mindegy. A lényeg az, hogy egyetlen állításodat sem tudtad és nem is akartad igazolni, csak mellébeszélsz. Amit a többiek mondanak az pedig mind sokszorosan igazolt tény, akkor is, ha te még nem hallottál ezekről a dolgokról.

Egy dolog vagy működik vagy nem! Teljesen mindegy milyen anekdotákat, nők lapja szintű bölcsességeket vagy konkrét marhaságokat teszel mellé, ha valami nem működik, akkor ezektől sem fog. Már pedig abból amit itt összehordasz és abból a tényből kiindulva, hogy ahelyett, hogy megépítenéd a gépedet és elkápráztatnád a világot, csak dobálod itt magad, eléggé nyilvánvaló, hogy az ötleteid semmit nem érnek!

Szilágyi András 2017.08.17. 18:19:26

@Gegő Géza: Géza, tanulj meg értelmesen, világosan fogalmazni! Az, hogy "nyomás alá helyezett tér", meg "adott térfogat nyomás hatására kisebb lesz", zagyvaság. Mi a rossebb az a "tér", milyen edényről van szó, és egyáltalán a benne mérhető nyomásról vagy külső nyomásról van szó? Totális zagyvaság, amit összehordasz, azért nem érti senki. De szerintem te magad sem érted, amit összezagyválsz. Tényleg nagyon unjuk már!!!

Beer Monster 2017.08.18. 22:34:53

Addig nem hagy nektek nyugtot, amíg nem csináltok neki egy örökmozgót. Hogy lehetetlen? Annál rosszabb nektek!

Gegő Géza 2017.08.21. 12:01:07

@Dömper Ármánd: Egy dolog vagy működik vagy nem! Teljesen mindegy milyen anekdotákat, nők lapja szintű bölcsességeket vagy konkrét marhaságokat teszel mellé, ha valami nem működik, akkor ezektől sem fog. Már pedig abból amit itt összehordasz és abból a tényből kiindulva, hogy ahelyett, hogy megépítenéd a gépedet és elkápráztatnád a világot, csak dobálod itt magad, eléggé nyilvánvaló, hogy az ötleteid semmit nem érnek!

Ezzel teljes mértékben egyetértek: >>Egy dolog vagy működik, vagy nem!<< Mint a Pitagorasz tétele a térfogatra is igaz! a^2+b^2=c^2 >>> a^3+b^3<c^3 >>>>> ?=c^3
Ezért teljesen mindegy milyen anekdotákkal, Nők- lapja szintű bölcsességeket, vagy konkrét marhaságokkal akartok kitéríteni a gondolatmenetemből, nem fog sikerülni!
Nektek nem kéne itt görcsösen, csak dobálni magatokat azért, hogy valamit megtudjatok tőlem a Ti feltételekkel!
Talán még van vagy lesz, aki olvassa ezt az oldalt és megérti az én elképzelésem arról, ahogyan én akarom az emberekkel tudatni azt, amit tudok?
Már leírtam, hogy amikor lett volna lehetőségem egy prototípust elkészíteni, akkor még nem tudtam azt, amit most tudok!
Ahogy lesz lehetőségem legalább az egyiket elkészítem!
Az, hogy az ötleteim mit is érhetnek, érnek nehogy már Te akarjad eldönteni ITT, azt majd az idő múlásával mindenki megfogja, tudni, akit érdekel!
>@Dömper Ármánd: Próbáltam elfelejteni, de nem megy. Nem volt vitatható. Holdkóros marhaság volt. Elmagyarázták miért, de te képtelen voltál megérteni. Azt is.
Ezt nagyon sajnálom, de úgy látom, hogy ez csak a Te tudatlanságodat igazolja! Mert ha valaki valamit nem ért az csak, neki és azoknak marhaság, akik azt a valamit nem értik még!
Pedig ha gondolkodnál, vagy már ismernéd, a megoldást már másként fogalmaznál!
Mert csak ezt kell, kelleni megérteni, amit fentebb lehet olvasni:
@Lord_Valdez:
@Gegő Géza:
Tehát a nagyobb nyomás ellenére fog bemenni a gáz a palackba, hiszen semlegesítetted a nyomás által kifejtett erőt.
A hogyant egyelőre ne feszegessük.
Vajon mért nem kéne megvitatni? Mert ez nem létezhet, Valdez eldöntötte és már tény is lett?

Az
> hogy a nagyobb nyomás ellenére fog bemenni a gáz a palackba, hiszen semlegesítetted a nyomás által kifejtett erőt.< nem csak a gáz, hanem közeg erejét!

IGEN MERT >>>>EGYENLŐ LETT A NYOMÁS<<<< ÉS A BERENDEZÉS NAGYOBB ERŐVEL HAT, MINT AMI A PALACKBAN LÉVŐ NYOMÁSBÓL ADÓDÓ ERŐ HAT A KÖZEGRE!

A tervezett berendezésemben, ez a folyamat - szerinted munkavégzés- megy végbe!
EZÉRT A KÖZEG, A PALACKBA ÁRAMLIK!
>De ez teljesen mindegy. A lényeg az, hogy egyetlen állításodat sem tudtad és nem is akartad igazolni, csak mellébeszélsz. Amit a többiek mondanak az pedig mind sokszorosan igazolt tény, akkor is, ha te még nem hallottál ezekről a dolgokról.
Látod, ez a nem mindegy, mert a mindegy az nem a tudomány területén található, még ha a magukat felsőbb rendűnek képzelők ezt tényként tartják!

Talán - amit a többiek mondanak az pedig mind sokszorosan igazolt tény - és azt senkinek nincs joga megkérdőjelezni, hogy az nem tény?
"Ritkán igaz, amit sűrűn bizonyítanak. "/Fekete Gyula/

Én inkább ezzel értek egyet:
„Tudod lányom, ha valaki tudja, hogy kettő meg kettő az négy, akkor nem tehet mást, képviselni kell az igazát. Nem lehet azt mondani, hogy legyen most három, máskor meg öt! Én tudom, hogy igazam van, és segíteni akarok másoknak is!” / Dr. Béres József / és nem azzal, amit ITT a többiek még mondanak a mostani tudásuk alapján.
Mert:
"A törvényszerűségeket könnyű megérteni, ha már egyszer felfedezték. A nagydolog, a felfedezésük."/Galileo Galilei/

Nem csak én foglalkozom ezzel! Már 2006. 12. 15. 19:50 cikkben írtak Foris Gábor találmányáról az "Áramot gravitációval" aki Magyaregresen él. Nem tudom, hogy Gábor mért akarja még mindig a nagy atomerőműből az áramot vezetékeken szállítani?

www.sonline.hu/.../aramot-gravitacioval-60700/...

Szilágyi András 2017.08.21. 12:45:25

@Gegő Géza: "Már leírtam, hogy amikor lett volna lehetőségem egy prototípust elkészíteni, akkor még nem tudtam azt, amit most tudok!
Ahogy lesz lehetőségem legalább az egyiket elkészítem!"

Helyes! Készítsd el, és utána majd gyere vissza! Addig meg hagyjál minket békén!

Gegő Géza 2017.08.26. 12:20:56

Talán ez az írásom eljut Hraskó Gáborhoz is, most észre veszi, veheti hogy részemről valóban meg lett szólítva, kérdezve? Ha, egyáltalán még tud POZITÍVAN gondolkodni, nem csak minden új felvetésbe belekötni?

Hraskó Gábor- Szkeptikus Társaság ügyvezető elnöke-szerint nem készíthető el az Orffyreus gépéhez hasonlóan MŰKÖDŐ gép? Amely külső energia bevitele nélkül folyamatos munka végzésre kémes?

Talán, mivel saját bevallása alapján nem tudós, csak egy kötekedő, ezért csak a mostani tudása alapján tudja ezt kijelenteni?

Azt hangoztatják, javasolják a szülők, tanárok a fiataloknak, hogy tanulj - tanulj mert a megkapott tudásoddal a Nemzeted vagyonát gyarapítod!
Ezért van aki élete végéig gyűjti a tudásának igazolására szolgáló papírjait de még sem tud, tudhat mindent! Az igazi tudást amivel igazán újat alkothat, amely az emberek javára szolgál azt vagy megkapja az ember vagy nem, szerintem .

POZITÍVAN gondoljuk át az alább leírt szöveget!

>A tudományos kutatás nem bonyolult berendezésekből és bűzlő laboratóriumokból áll, hanem:
1. pontos megfigyelésekből,
2. a megfigyelések pontos dokumentálásából,
3. a megfigyelésekből levont helyálló következtetésekből,
4. a következtetésekből formált helytálló elméletekből, amelyek újabb megfigyeléseket jeleznek előre és tesznek, lehetővé.

>>>>Ezt a módszert >BÁRKI< alkalmazhatja: filozófus, pap, sofőr, egy postás is, vagy bárki. A valóság létezik - és nem tesz semmi egyebet, nincsen tudatában a doktori és professzori címeknek sem.<<<<<

A tudomány, mint intézmény nem a valóság kutatásával foglalkozik, hanem a materialista világkép, vagyis egy ideológia igazolásával.
Ami nem illik bele a világképbe, azt belekényszerítik, vagy figyelmen kívül hagyják. Nem is hinné egy gondolkodó ember, hogy az intézményesített tudomány milyen nagyvonalú tud lenni a tények figyelmen kívül hagyásában. Az, amit ma tudományként ismerünk - az a legfelsőbb tekintélyekből álló hadsereg.
Ez egy tényleges hadsereg, amit az elménk, a tudásunk és a józan eszünk ellen vetnek be. <

>>Ebből adódóan a természeti törvényszerűség nem az amit ma még a szaktekintélyek mondanak, akik doktori és professzori címmel rendelkeznek, de még valóságról mindent nem tudnak, tudhatnak!<<

Ezért Én 2011. decembere óta nem tartom már a természet törvényének az energia megmaradás törvényét!
Nem lehet a természet egyik törvénye és a fizika alaptörvénye, szerintem!

MERT!
I. Én a nyomás energiáját tudom folyamatos munkavégzésre használni, úgy, hogy a nagy nyomású palack nem ürül ki!
II. Az általam tervezett szerkezetben, az erő képes forgásra kényszeríteni egy kereket, lendkereket!
III. Vannak terveim, olyan hajtóműkről, aminek azonos a két tengely fordulata, a kimenő tengely nyomatéka, viszont többszöröse a meghatónak? Teljesen más, egyszerűbb megoldással, mint Bróthág Vendel találmánya!

A pozitívan gondolkodásra képes embernek azt kell képviselni amit Dr. Béres József mondott a lányának!

„Tudod lányom, ha valaki tudja, hogy kettő meg kettő az négy, akkor nem tehet mást, képviselni kell az igazát. Nem lehet azt mondani, hogy legyen most három, máskor meg öt! Én tudom, hogy igazam van, és segíteni akarok másoknak is!” / Dr. Béres József / és nem azzal, amit ITT a többiek még mondanak a mostani tudásuk alapján.
Mert:
"A törvényszerűségeket könnyű megérteni, ha már egyszer felfedezték. A nagydolog, a felfedezésük."/Galileo Galilei/

Dömper Ármánd 2017.08.28. 21:13:58

@Gegő Géza: És a négy pontból mit csináltál te? Megfigyeltél valamit? Nem! Dokumentáltad? Nem! Levontál következtetést? Igen, de nem a megfigyeléseidből, hanem csak úgy kiköhögted őket. Elméleted pedig egyszerűen nincs.

Dömper Ármánd 2017.08.31. 20:34:18

@Gegő Géza: nagy igazság. Ez azt jelenti, hogy befejezed a nagy pofával fontoskodást és nekiállsz végre megcsinálni a gépedet? Vagy legalább valami konkrétummal előállsz?

Gegő Géza 2017.09.01. 11:09:04

@Dömper Ármánd:
@Gegő Géza: nagy igazság. Ez azt jelenti, hogy befejezed a nagy pofával fontoskodást és nekiállsz végre megcsinálni a gépedet? Vagy legalább valami konkrétummal előállsz?

Nem én irkáltam itt nagy pofával fontoskodást gondolkodás helyett!
Amit eddig leírtam azt TE sem tudtad még értelmezni, de elgondolkodni sem voltál képes csak nagy pofával ítélkezni, mint most is!

Ezt is írtad
>@Dömper Ármánd: Próbáltam elfelejteni, de nem megy. Nem volt vitatható. Holdkóros marhaság volt. Elmagyarázták miért, de te képtelen voltál megérteni. Azt is.

Ezt nagyon sajnálom, de úgy látom, hogy ez csak a Te tudatlanságodat igazolja!

Hogy magyarázták, magyarázhatták volna el, ha nem tudják még a mostani tudásuk alapján megérteni a felvetéseim?

Mert ha valaki valamit még nem tud, nem ért az csak, neki és azoknak marhaság, akik azt a valamit nem értik még! Csak nagy pofával fontoskodni, ítélkezni tud, tudsz!
Pedig ha gondolkodnál, vagy már ismernéd, a megoldást már másként fogalmaznál!
www.facebook.com/atomenergiainfo/posts/1619522234733750?comment_id=1622048654481108

Szilágyi András 2017.09.01. 11:42:20

@Gegő Géza: Ne a szád járjon, Géza, építsd a készülékedet.

Dömper Ármánd 2017.09.02. 19:40:38

@Gegő Géza: "Nem én irkáltam itt nagy pofával fontoskodást gondolkodás helyett!"

De igen. Gyakorlatilag semmi konkrétumot nem sikerült írni, az itt nyújtott produkciód kimerül abban, hogy magadat tömjénezed, a vitapartnereidet lehülyézed, ha nem hiszik el neked bemondásra, hogy mindenkinél okosabb vagy.

És utoljára mondom, neked nincsenek felvetéseid! A holdkóros, zavaros álmodozás nem felvetés!

Készítsd el a gépet, ami téged igazol, és én készséggel bocsánatot kérek, de addig teljesen felesleges, hogy itt toporzékolj.

Gegő Géza 2017.09.12. 18:26:50

Most tudtam meg, hogy az Orffyreus gépről megy a vita ezen az oldalon is!
forum.szkeptikus.hu/viewtopic.php?f=8&t=930&sid=ce49e15da7f52e95f29bd976410a0592
Olvasgatom a "hozzáértők" magasröptű írásait, csak az értetlenségeket tapasztalom:
Orffyreus örökmozgója
Morcos
Hozzászólások: 1355

Orffyreus örökmozgója (91869)
Idézet

HozzászólásSzerző: Morcos » 2017.08.31. 14:59
Ebben a topikban Orffyreus valódi nevén Johann Bessler örökmozgó kerekéről lesz szó, kicsit alaposabban vizsgálva. Bessler több kissebb-nagyobb kereket is épített, a legtöbb csak egy irányba volt képes forogni, később azonban két irányú kerék is készült, de Bessler soha nem engedett másokat belenézni a kerekek belsejébe. A vizsgálatok során a kor szakértői és tudósai csalásnak nyomát nem találák. A kerék téglákat emelt fel ahányszor csak akarták, vagy archimédeszi csavart hajtott. Az egyik vizsgálat során, lezárt szobában több hónapig is működőképes maradt.

Most ez az egyik "hozzáértő"utolsó hozzászólása:

HozzászólásSzerző: Solaris » 26 perccel ezelőtt

" Krokodil Dundee írta:
Hozzászólás forrása ... Vagyis ha úgy írnak ki pályázatot hogy egy nagyobb összeg azé lesz akit illet, vagyis aki a munkát elvégzi, akkor minden rendben fog működni. Minden más módszerrel szervezett és szervezetlen bűnözői csoportok fognak garázdálkodni, nemcsak a szabadenergia hanem a hagyományos energia terén is. ..."

Ostobasághalmaz, amit itt összehordasz! Ki az a hülye, aki örökmozgóra ír ki pályázatot? Mégis, hogy képzeled? Ma a tudományban és a technikában is csak nagyon nagy befektetések hoznak eredményt, s az eredmény nem egy személy, hanem egy egész népes csapat munkájának az eredménye. Mögöttük vagy az állam, vagy óriás cégek állnak komoly pénzügyi háttérrel, akik megfinanszírozzák a kutatást - fejlesztést. Sufnizsenik csak a Youtube videómegosztón nyomják a süket szöveget más hülyék számára, eredmény meg semmi. A tudomány nem az a világ, amit bárki művelhet és a technikai fejlesztés sem az. Mit gondolsz, a habosított fémek gyártási - alkalmazási technológiája sufnitermék? Nem, nem az, sokba került és még sokba fog kerülni, pedig viszonylag egyszerű dologról van szó. Bármennyi is legyen a korod, szellemileg gyermek vagy.

Nem tudhatom, hogy ez a >Solaris<
kit takarhat, milyen nagy "tudású" lehet? De bármennyi is legyen a kora, szellemileg nagyon gyermekes a gondolkodása!

Mert nagy tudásúnak képzeli magát de ezt még nem tudja:
>A tudományos kutatás nem bonyolult berendezésekből és bűzlő laboratóriumokból áll, hanem:
1. pontos megfigyelésekből,
2. a megfigyelések pontos dokumentálásából,
3. a megfigyelésekből levont helyálló következtetésekből,
4. a következtetésekből formált helytálló elméletekből, amelyek újabb megfigyeléseket jeleznek előre és tesznek, lehetővé.

>Ezt a módszert >BÁRKI< alkalmazhatja: filozófus, pap, sofőr, egy postás is, vagy bárki. A valóság létezik - és nem tesz semmi egyebet, nincsen tudatában a doktori és professzori címeknek sem.<

Dömper Ármánd 2017.09.14. 16:54:28

@Gegő Géza: Büszke lehetsz magadra, ha ingyenenergia gépet építened nem is sikerült, de ihlettél egy témát a szkeptikus fórumon. :D

Szilágyi András 2017.09.16. 21:14:31

Géza! Meguntam az unalmas, önismétlő hozzászólásaidat. A továbbiakban kénytelen leszel valaki mást szórakoztatni velük.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.01.13. 21:54:17

Én megnéztem.
A munkahenger (,mert ezek csak szokatlan alakú munkahengerek) kitágul és addig folytatódik, amíg a nyomás az A és B munkahengerben a nyomás ki nem egyenlítődik. Mivel az A tágulása átkapcsolja a feltöltést a B-re, a B kezd el tágulni, amíg az A-val egyező nyomás ki nem alakul benne. Ez átkapcsolja és indul elölről.
Összességében: feltaláltad az expanziós gőzgépet. Az pontosan így működik.
Ez a gép nem termeli az energiát, hanem átalakítja a P*V nyomásban tárolt energiát 1/2*m*v^2 alakú mozgási energiává. Ha ezt a gépet megépíted, akkor mozgás és nyekergés kíséretében ki fogja egyenlíteni a nyomást a két tartályban.

A mellékelt magyarázatok szemen szedett marhaságok.
Miszerint:
1. a Pitagorasz-tétel nyomásra is igaz
Nem létezik olyan összefüggés, hogy p1^2+p2^2=p3^2. Olyan viszont igen, hogy p1*V1+p2*V2=p3*V3. Ez a Boyle-Mariotte-törvény.
2. a nyomás hatására egy zárt tér térfogata csökken
Fújj levegőt egy lufiba és nézd meg, hogy összemegy-e tőle. Nem, kitágul.
A lufiban a nyomás kifelé akarja nyomni a falat, a gumi rugóereje befelé. A nyomás növelésének hatására megnő az erő, ami a falat nyomja kifelé, ezért a lufi kitágul. A munkahengerrel ugyanez történik.

A második terv igazából elvében nem különbözik, csak zavarosabb lett.

Részemről a téma lezárva.

Gegő Géza 2020.01.20. 21:05:43

@Lord_Valdez:
Fújj levegőt egy lufiba és nézd meg, hogy összemegy-e tőle. Nem, kitágul.

Igen, kitágul és ebben igazad is van,
A lufiban a nyomás kifelé akarja nyomni a falat, a gumi rugóereje befelé és ez a nyomás, -a gumi rugóereje befelé hat -képes működtetni a szerkezetet és eldurran a lufi!

Gegő Géza 2020.05.31. 18:05:20

@Szilágyi András!
Most vettem csak észre, hogy a továbbiakban mégsem leszek kénytelen valaki mást szórakoztatni a felvetésemmel.
Mert Lord_Valdez próbált érvelni de nem tudott meggyőzni!
Most már itt tartok!
www.facebook.com/photo.php?fbid=1475371085956752&set=p.1475371085956752&type=3&theater

Dömper Ármánd 2020.07.03. 16:53:46

@Gegő Géza: Ezek szerint elkészült a prototípus?

Írj nekünk! Kövess minket!

Kövess a Twitter-en 

Melléfogott az asztrológusod? Nem találsz már helyet az ágyadnak a földsugárzástól? Össze-vissza forog az Egely- kereked? Nem használt a macskádnak a homeopátiás bogyó?

Írd meg nekünk:
blog (kukac) szkeptikus.hu

Utolsó kommentek

  • Reactor: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a lényeg :))) Ha elég forró a cuccos, akkor a Carnot-tétel elmél... (2023.07.29. 22:19) Összeomlik a civilizációnk?
  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Reactor: Milyen módokon tartod elképzelhetőnek a magmaerőművek működését? Nem tudom, miért ho... (2023.07.29. 21:52) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: @tesz-vesz: Tehát a magma erőművek nem működhetnek majd, me' jön a Carnot-tétel és megvuduzza majd... (2023.07.29. 17:09) Összeomlik a civilizációnk?
  • tesz-vesz: @Reactor: ja, csak a fideszes, tehát agyhalott kovács józsefné a carnot-tétellel cáfolná a geoterm... (2023.07.29. 09:33) Összeomlik a civilizációnk?
  • Reactor: Korábban a civilizációt csak egy világkatasztrófa tudta volna összedönteni. A globalizáció "áldáso... (2023.07.27. 21:42) Összeomlik a civilizációnk?
  • Utolsó 20

Híreink

Nincs megjeleníthető elem

Fórum

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

akupunktúra (2) áldoktor (1) álhírek (1) állampolgári tudomány (1) alternatív medicina (23) áltudomány (37) antibiotikum (1) apollo (1) aromaterápia (1) ásványok (1) asztaltáncoltatás (1) asztrológia (6) atomenergia (2) attila domb (1) átverés (14) aura (2) béky lászló (3) bioenergetika (5) biofoton (1) biológia (2) biologika (1) bioptron (2) biorezonancia (5) biotechnológia (8) boszniai piramisok (3) bulvár (1) butaság (7) bűvészet (9) callahan (1) cam (1) ChatGPT (1) chemtrail (3) civilizáció (1) clairvoyance (1) cod tea (5) confirmation bias (1) covid-19 (1) criss angel (1) csalás (4) csillagászat (6) cunami (1) darwin (5) demarkáció (1) diéták (1) douglas adams (1) dr. csabai zsolt (2) dr. csabai zsolt phd (1) echo tv (1) ECSO (1) egely (2) egészség (36) egészségnap (2) éghajlat (1) einstein (3) elektroszmog (1) életmód (4) energia (1) eric pearl (1) értem (3) érvelés (1) etnográfia (1) étrend kiegészítő (6) eugenika (1) evolúció (22) ezóbióökó (7) ezotéria (27) fakír (1) fals pozitív (1) fekete mágia (2) felmelegedés (2) fenntarthatóság (1) filozófia (13) finnugor (1) fizika (13) fogyasztóvédelem (12) földönkívüliek (2) földsugárzás (3) gelencsér andrás (1) gender (1) glifozát (1) gondolkodás (7) grafológia (2) grapefruit (3) grapefruitmag (1) grape vital (3) gyermeknevelés (1) gyógynövények (2) gyógyszerek (1) gyógyszeripar (1) HAARP (1) hagyományos kínai orvoslás (3) hamisítás (3) hétköznapi bölcsesség (1) hipotézis (1) hold (2) holokauszt (1) homeopátia (22) horoszkop (3) humor (7) idegtudomány (1) ideomotoros (1) idősek (1) india (1) influenza (1) ingyenenergia (4) integratív medicina (2) intelligencia (1) intelligens tervezés (12) james randi (3) japán (1) járvány (2) járványtagadás (1) jeti (1) jövőbelátás (2) jövőbelátók egyháza (1) jövőbe látás (2) józan ész (4) kanálhajlítás (2) kapcsolatteremtő gyógyítás (1) kígyóolaj (1) kísérlet (3) kiválasztott (4) klímaváltozás (7) klub (89) konferencia (9) kongresszus (10) könyv (13) koplalás (1) környezetvédelem (1) koronavírus (4) közgazdaságtan (2) közlekedés (1) kozmológia (2) kreacionizmus (2) kristályok (1) kritika (1) lászló ervin (2) lebuktatás (1) légköroptika (1) lenkei gábor (1) levitt (1) lifewave (2) lottó (1) lúgosítás (1) magfúzió (1) mágia (1) mágnes (5) magyar őstörténet (4) magyar történelem (3) marketing (3) mars (4) matematika (4) média (6) megerősítési torzítás (5) mellrák (1) mentalizmus (3) mesterséges intelligencia (2) meteor (1) mobiltelefon (1) mta (4) művészet (1) nasa (2) neurális hálózat (1) nyelv (6) nyílt levél (1) oktatás (4) oltásellenesség (3) oltások (2) önámítás (1) online kísérlet (3) orgon (1) örökmozgó (5) orvostudomány (12) őssejtfokozó (1) összeesküvés elmélet (5) otthonszülés (1) paleolit étrend (1) pálmalevél (1) pályázat (1) pandémia (1) parafenomén (3) parajelenségek (6) paródia (1) PCR (1) phenomenon (2) podcast (1) pozitív gondolkodás (1) prána (2) probiotikum (1) proving (1) pszí (5) pszichiátria (1) pszichológia (1) racionalitás (1) radiesztézia (3) rák (8) randi (3) rendezvény (13) rezsicsökkentő (1) richard dawkins (2) sci fi (3) seti (1) spiritizmus (2) steorn (1) sugárzás (3) számmisztika (3) székesfehérvár (2) szekta (1) szellemidézés (3) szerencse (1) sziget (5) szkeptikus (21) szólásszabadság (1) találmány (4) tantra (1) táplálkozás (5) távgyógyítás (2) technológia (15) telekinézis (1) telepátia (1) televízió (5) teremtés (3) teremtéstan (2) természetgyógyászat (28) termográfia (1) tesztek (3) történelem (14) tudomány (32) tudományos módszer (2) tudománytörténet (1) turizmus (1) ufo (5) új germán medicina (2) űrhajózás (2) uri geller (8) űrszonda (3) vágó (6) vakcinák (2) vallás (2) villanyóralassító (1) vita (1) vízautó (2) Wikipédia (3) x akták (1) Címkefelhő

Creative Commons

Creative Commons Licenc
süti beállítások módosítása